B1 blogcsalád



Mindenki más a béna, de Budai Gyula biztosan nem – ő csak olvasni nem tud

2018. február 20. - ashwood

budaigrimasz.jpgNyakunkon a választás, a pártlapban rögtön előkerült az "lemúltnyolcév" és az elszámoltató zseni, Budai Gyula. Még épp idejében tudtuk meg, hogy ő mindent jól csinált, csak a bíróságok kommunisták.

Hiánypótló interjút közölt az állampárt lapja a 2010-es kormányváltás után elszámoltatási biztosnak kinevezett Budai Gyulával. Amikor már azt hittük, hogy nyolc év kormányzás egynéhány piszkos ügye – lásd még: Elios – kezd a Fidesz körmére égni, jó tudni: korrupció, mégpedig a mindent átszövő fajtából, kizárólag az előző rezsimre volt jellemző. Mégpedig olyannyira, hogy nem csupán az ügyeletes, fidesznyik szócső nem beszél erről, de a felkészült és az aktualitásokkal, valamint szakmájával tisztában lévő riporter – Jurák Kata – sem tesz fel ezzel kapcsolatos kérdést.

De ha már újságírás: Budai Gyula ehhez is ért. "A probléma az – amit egyébként elképesztőnek tartok –, hogy egy újságíró nem tudja, Magyarországon a rendőrség és az ügyészség nyomoz. Ha az újságíró azzal sincs tisztában, hogy az ítéletet a bíróság hozza, akkor véleményem szerint menjen egy gyorstalpaló tanfolyamra, de még jobb, ha felhagy az újságírással. Mert az olyan hangzatos címekkel megjelentetett írások, mint például a „Budai Gyula ismét pert vesztett”, nem éppen arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a cikk szerzője tudatában van annak, hogy nem az én felelősségem az ítélet, ugyanis nem én képviselem a vádat, sőt, a bírósági döntést sem én hozom. Ha ilyen zavar van a fejekben, akkor igen nagy probléma van a médiában."

Jurák Kata és az egész újságíró társadalom nevében elszégyelltük magunkat és gyorsan rákerestünk, ki nincs tisztában a bíróságok működésével. Az eredmény: Budai Gyula nem tud olvasni.

Valóban találtunk több olyan cikket, aminek az volt a címe: Budai pert vesztett. Ám ezek mindegyike arról szólt, hogy Budai Gyula elvesztette a vele szemben indított – általában személyiségi jogi – pereket. Az elszámoltatási biztos ugyanis meglehetősen sarkosan szeret fogalmazni, ám állítási mögé általában nem tartja fontosnak a tényeket is odatenni. Így aztán sorra bukta a pereket – ő maga, a Budai.

De vissza az elszámoltatáshoz. Ma már egyre tisztább, hogy Budai tevékenysége kimerült a felszínes boszorkányüldözés látszatának fenntartásában, érdemi ügyek közül egyedül a sukorói telekcserénél sikerült rács mögé juttatnia egy elkövetőt – ott sem azt, akit igazán szeretett volna. (Meg is jegyzi: "A legnagyobb kudarcom az, hogy Gyurcsány nincs börtönben.")

Saját magáról egyébként szigorúan, de igazságosan vall: "alapos munkát végeztem… A legnagyobb sikeremnek pedig azt tartom, hogy azt a munkát, amivel a kormány 2010 októberében megbízott, a lehető legjobb tudásom szerint végeztem el. … Hitelesen végeztem a munkámat…. Tudásom legjavát adtam ebbe a dologba." Ezek után mégis miként lehetséges az, hogy majdnem félszáz, Budai adatai alapján megvádolt emberből egy vonult börtönbe? "Itt inkább az lehet a probléma, hogy a bíróságok, ha politikus is érintett az ügyben, nem mernek olyan döntést hozni, mintha egy átlagos emberről lenne szó. Pedig ugyanazokat a jogszabályokat kell alkalmazni. Csak a média rátelepszik az egészre, tudósít róla, fókuszban van, és elbizonytalanodnak a bíróságok is. A bíróságokon nem volt meg a rendszerváltás."

Mi más? A sajtó és a kommunisták.

Kérdésünk, az nincs Budai Gyulához. Csak annyit kérnénk tőle: ne üljön túl közel Németh Szilárdhoz, mert nagyon nehéz őket megkülönböztetni.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5913685276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rallus 2018.02.20. 16:40:22

1945 után a bíróságok közeléből eltávolítottak mindenkit, akiknek a nácikhoz köze lehetett.
A kommunizmus bukása nem járt az igazságszolgáltatás dolgozóinak megszűrésével, pedig a szocializmusban magasabb posztok betöltésének legfontosabb feltétele a "politikai megbízhatóság" volt. Így aztán bolsi vérbírók és pereputtyuk sürög-forog a bíróságokon, egykori elvtársaik nagy szerencséjére....

neko1967 2018.02.20. 18:43:26

@rallus:
Bullsith!
Baromság amit írsz! A bírói kar túlnyomó többsége a rendszerváltáskor legfeljebb fiatal bíró volt, vagy fogalmazó!
Az a szerencsénk, hogy ezek többsége tudja, hogy mik azok a jogállami normák!

rallus 2018.02.20. 18:58:32

@neko1967: Talán ezért volt a rémült sikongatás és Brüsszelbe futkosás, amikor a vén bolsikat nyugdíjba akarták küldeni...

neko1967 2018.02.20. 20:55:57

@rallus:
Vén bolsik?

Mondok hármat: Pintér, Matolcsi, Bakondi! Két fiatalabbat: Orbán, Kövér.....

rovid 2018.02.21. 08:33:43

ez jó! "felkészűlt, szakmájával tisztában levő" csak nehogy rágalmazás miatt pereljen ez tündi-bündi!

2018.02.21. 08:55:50

Hát igen, erre dúdolóm a LGT egyik számát, kissé átformálva--hogy aszongya " ha a föld ( csönd ) beszélni tudna, hej de nagy mesemondó volna ".

bordat 2018.02.21. 10:21:37

Mocskos bagázs az egész ,zsebben az egész bírók;ügyvédek , hogy a korrupció csöndbe működjön .!!!!!!!!!!!!!!!

beduka 2018.02.21. 11:43:09

Jó lenne tisztázni a Malév bedöntésében vállalt szerepét.Igaz, ő egy varázsló, mert képes volt ügyvéd korában halottakkal aláíratni szerződéseket.

beduka 2018.02.21. 11:46:06

Persze azt is mondta, hogy ezt ügyvédként és nem kormánymegbízottként követte el, következésképpen makulátlan.Erre mondták a seregben, ha a sz@r fölkerül a polcra leveri a befőttet.

paveway 2018.02.21. 18:02:28

Szegény Budai, mindenki csak báncsa. Pedig ő aztán mindent megtett, hogy a sok bolsevista kommenistát elszámoltassák. Csak hát a média meg a bírók, ugye. Az összes! Mind a régi rendszerből maradt, a patás Soros fizeti őket es biztos Brüsszel is ott bujdos a sötétben, valahol mögöttük.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.02.21. 19:51:42

@rallus: Ezt te csak képzeled fideszes görény. Ne aggódj a bíróságon a bűnpártolás is "megáll". Mert aki mára védi a fideszt, az egészen biztosan tudja, hogy egy bűnszervezetet véd, ami a közpénz nyúlására szakosodott. Szóval te csak ne vedd a szádra a bíróságokat, mert előbb utóbb te is oda kerülsz.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.02.21. 19:55:09

@rallus: Azért fideszgörény, mert a nyugdíjba küldés oka az volt, hogy kormány nyaloncokat nevezzenek ki bírónak (0 tapasztalattal). És még te beszélsz a múlt rendszerről. A fidesz komcsibb a rendszerváltás előtti Kádár rezsimnél is.

hidroponi 2018.02.21. 20:34:23

budai ugyvedkent okiratot hamisitott es csak azert nem ult erte, mert elevult...

2018.02.21. 21:00:57

Gyuszi egy vátesz ő már régen tudja , hogy muszlim hadak veszélyeztetik hazánkat , és a mongolok mellett soros bérencektől kell megóvni nemzetünk. Éljen soká hős vezérünk és a hű csatlósai .

Aquincum 2018.02.21. 21:26:56

@rallus: “Így aztán bolsi vérbírók és pereputtyuk sürög-forog a bíróságokon” Szegény butuska! Nem akarom durvábban írni.

Orbán Hazaáruló Viktor 2018.02.21. 22:04:22

Az a legjobb, gogy a kis fidesz csicskákat ugyanúgy lenyúlja és átveri a fidesz, csak ők fel sem fogják. Vegül is, az a kutya is szereti a gazdáját, aki veri és ugat a szomszédra, aki meg állatbarát.

birka menet 2018.02.21. 22:43:54

@rallus:

Jobb lett volna fidelitaszos köcsög ha elvégzed azt a nyóc oszt´ályt mielőtt belepofázol a felnőttek dolgába. 28 évvel vagyunk a kommunizmus leváltása után, ami azt jelenti hogy a mai állítólagos komcsik akkor maximum 30-35 évesek voltak. Ezek voltak ám a vérkomcsik, akik egészen máig védik azt a rendszert, meg a rég kihalt elvtársakat, ugye? Hát te se leszel hülyébb, bár nálatok fideszes segghülyéknél mindig jön egy újabb szellemi m´élységi rekord. Ma itt vagy nekünk te.

Amúgy ha komcsit akarsz látni akkor elmész az Orbán meg a Kövér famíliába, meg megnézed magadnak az Orbán kormányokat. Meg persze megkédezed az egykori felcsúti MSZMP-s párttitkár fiától, hogy miért is rejtegeti mind a mai napig a 3/3-okat a úgy mintha valami nagy titkot rejtegetne.

Persze tudjuk miért. A 3/3-asok tudják a legjobban, hogy Orbán az MSZMP által futtatott kamu ellenzéki volt, akire személyesen a Belügy vigyázott, hogy nehogy már véletlenül 10 percnél tovább maradjon egy rendőrőrsön. Meg is védi a komcsikat Orbán mind a mai napig.

birka menet 2018.02.21. 22:46:45

@Orbán Hazaáruló Viktor: "Az a legjobb, gogy a kis fidesz csicskákat ugyanúgy lenyúlja és átveri a fidesz, csak ők fel sem fogják."

Mivel Orbán a funkcionális analfabétákra építi a szavazó táborát, ebben nincs semmi csodálnivaló.

Tothotto 2018.02.21. 23:47:42

@rallus: ...tehát,most a fidesz körül szerviliskedő bírókat kell tolni ?
Nem ugyanaz mint a komcsiknál??

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.22. 06:49:27

@birka menet:

"Orbán az MSZMP által futtatott kamu ellenzéki volt, akire személyesen a Belügy vigyázott"

Ballib mítosz. Ennek semmi értelme se lett volna. Az elhárítás betett nyilván embereket a Fideszbe annak idején - más pártokba is -, de minek alapított volna pártot az elhárítás?

Aldou Raine 2018.02.22. 06:51:45

Sok olyan szintű ember kellene a kormányzatba, mint Németh Szilárd és Budai Gyula mert akkor kicsit jobban látszódna, hogy milyen is ez az egész galeri! D

rallus 2018.02.22. 08:41:16

@Tothotto: Az igazságszolgáltatás az ország szégyene. Elég csak a Tocsik, Kulcsár, Cusi, vörösiszap, a romagyilkosságok és Sukoró ügyekre utalni, ahol meghúzkodták a kicsiket, de a bíróság egyértelműen nem volt kíváncsi a szálakat mozgató nagyemberekre. Arról nem is beszélve, hogy a móri gyilkosságok ügyében a 3. turnus van börtönben, de nem mernék nagy összegben fogadni....
Az örökölt szövevényt nincs bátorsága senkinek kitakarítani, mert azonnal rázúdulnának a jelenlegi kupleráj fenntartásában érdekeltek...

Rettegek mert ballib vagyok 2018.02.22. 09:14:57

Budainak igaza van. A komcsi diktatúrában levitézlett bírókat már rég ki kellett volna baszni.

Mis sem bionyítja jobban, hogy itt is, csak a komcsi MSZP-t, és jelentgető Gyurcsányt védő ballib szarok védik az egykori diktatúra fenntartó bírákat.

2018.02.22. 09:23:48

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Birkuci ! Az Orbán féle "hős ellenzéki csapatban " volt elháritás embere, csak hogy tudd. Sőt, annyira volt, hogy az egykori belügyér--a horváth istván--akinek a veje az orsósékkal csámborgott-még vigyázott is rájuk. Hiszen a jelentéseket minden nap hamarabb látta, mint más. Nem úgy volt az a mese ahogyan ezt ma előadják. Ezt te is tudod.

A rendszer, akkor már omladozott és mindenki tudta hogy jön az új kormány. Orbánék sokat és sokszor jártak az egykori --azóta már meghalt Tardos Márton előadására, vitaestekre is--a SZEKI -be.. Természetesen a Bibó kollégiumban is voltak nagy nagy viták. Hiszen volt idejük--mert a nagy semmittevésben el kellett ütni az időt --mert ők oltalmazottakvédett személyek voltak--és pénz is volt, mert az a mocskos,senkiházi, szélhámos, illiberális és rendszereket megdöntő, migránsokat pártoló sorosgyurkó --akinek kezét lábát seggét és farkát szopogatták--az küldött a fiuknak pénzt. Jó sokat és küldött nekik minden szükséges eszközt is, a jövőbeni felkészüléshez.

Hogy abban a csapatban is volt spion, azt pedig maga Simicska mondta el. Mert tudd, ha a "Simi" nincs, akkor ma a fideszesek nagy többsége, mind-- mind éhenkórász és lumpen lenne, olyan panelproli, mint azok akiktől ma ellopják a jövőjüket, a család, és az ország biztonságát. Tudod, akiknek köteles laca kötelet, kalapácsot és 200-as szöget javasolt, hogy arra kössék fel magukat.

Szóval ennyit a fideszes tisztességről és a hős ellenállókról. Mert ezek a fideszes fiuk olyanok voltak, mint az egyszeri lovászgyerek. Itatás közben véletlenül rossz helyen állt és tökön rúgta a csendőr lova. Olyan fél év múlva, amikor a háború véget ért, már hős partizánként ünnepelték, aki fegyveres harcban hősként sérült meg . Na ilyen a fidesz hősies ellenállása is, ami hol volt, hol nem volt, de mesélnek róla és mesének jó.De a bárányok hallgatnak és azok is akikért a harang szólt ! A messziről jött --liberekből, fiatal demokratákká lett ismeretlenek,pedig azt mondanak amit akarnak. Mert az igazságot csak kevesen tudják. Ám azok hallgatnak.

Ballib Cenzúrázók Réme 27 2018.02.22. 09:35:01

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Ezek a ballibek összevissza hazudnak hogy Orbán Viktor egy beépített álellenzéki ügynök volt. Hihetetlen, hogy pont a Gyurcsány csicskák merik ügynök múlttal meg széles ügynök rokonsággal vádolni Orbán Viktort, miközben köztudott, hogy KISZ-es korában Gyurcsány Pécsen jelentgetett a pártnak a Diabetikus csoportról. Eközben Orbán Viktort annak ellenére megfigyelték és lehallgatták az állampártiak, hogy az MSZMP-s belügyminszter tiltotta ezt meg. Ilyen kíméletlenül üldözték akkor a másként gondolkodó Orbán Viktort csak azért mert a komcsiknak nem tetszett, hogy Orbán Viktor rövid időre megfordult a liberalizmusnál. De ott is csak azért hogy belülről bomlasszon.
Közben Gyurcsány meg tejben vajban fürdött, a lakásába vett csillárnak az Afáját pedig levonta. A 888.hu hitelesen megírta Orbán Viktor üldözésének minden mozzanatát:

www.pestiriport.hu/WebArticleShow.aspx?LN=Hungarian&AGM=Politika&AN=igyharcoltakorbanek&MN=Politika

rallus 2018.02.22. 09:35:54

@jános515: A bolsevikok a szezon végén, amikor osztályharcosból nagytőkéssé alakultak, jól megtűzdelték a megalakuló új pártokat saját embereikkel. Minden pártba jutott és mivel a Fidesz gyakorlatilag egy baráti körből nőtt ki, oda tudták a legkevesebbet benyomni. Ezért van még ma is Fidesz, szemben a kisgazdákkal, vagy pláne az átvedlő komcsikra a legnagyobb veszélyt jelentő szociáldemokratákkal.

Ballib Cenzúrázók Réme 27 2018.02.22. 09:43:24

@rallus:

Te hülye, hagyjad már a komcsikat, mert akkor ezek a Gyurcsány csicskák itt egész nap csak az Orbán, Kövér, Matolcsy családot fogják itt felemlegetni, meg az elprivatizált bányákat meg nyomdaüzemeket meg nem közpénz MNB vagyont! Ne adjál már lovat alájuk! Már r´ég váltottunk a liberálisokra, ha nem tudsz napi ötven migráns, Soros, Brüsszel rettegést összehozni, akkor menj át a kopogtató cédula részlegre!

rallus 2018.02.22. 09:59:50

@Ballib Cenzúrázók Réme 27:
Kedves sunyi! Ránk nagyobb szükséged van, mint gondolnád! Gyuri bácsi egy centet sem pocsékolna rátok, ha nem lenne kivel vitatkoznotok! Így meg ő is látja, hogy mennyire találékonyan függetlenítitek magatokat az objektív valóságtól és talán megtart benneteket a választások után is! Örülj, hogy nem sikerdíjasok vagytok!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.22. 10:24:37

@jános515:

Tévedsz.

A Fideszt Soros és az amerikai követség védte, ezért nem kellett félniük 1988-ban. Komolyan te se hiheted, hogy egy jelentéktelen belügyminiszter rokon hatalmasabb volt Sorosnál, Amerikánál, s az MSZMP-vezetésnél.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.22. 10:26:16

@Ballib Cenzúrázók Réme 27:

Eleev a beépítés nem úgy megy, hogy alapítok egy szervezetet, ennek semmi értelme.

Orbánnak nem volt félnivalója, ez tény, de ennek oka a Soros és Washington által biztosított védőernyő volt.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.22. 10:27:37

@jános515:

"A rendszer, akkor már omladozott és mindenki tudta hogy jön az új kormány. "

Senki se tudta, milyen lesz az. S sokkal valószínűbbnek tűnt, hogy az MSZMP marad hatalmon. Azaz butaság amit írsz.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.22. 10:30:10

@jános515:

"ha a "Simi" nincs, akkor ma a fideszesek nagy többsége, mind-- mind éhenkórász és lumpen lenne"

Ez tény. Nélküle nem lett volna meg a biztos finanszírozás. De 1988-1990 között még külföldről jött a pénzt, elsősorban Sorostól.

Dehát éhenkórász nme lett volna senki, a képviselői fizetés nem olyan rossz.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.22. 10:31:37

@jános515:

"Szóval ennyit a fideszes tisztességről és a hős ellenállókról."

A Fidesz fő érdeme, hogy mert ellentmondani a hatalomnak.

Kétszer is. S másodszor volt nehezebb.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.02.22. 10:46:12

@rallus:

A ballib majmok újra bevetették a nickhamisító csürhét.

sumes67 2018.02.22. 10:53:48

@rallus: "Az igazságszolgáltatás az ország szégyene. Elég csak a Tocsik, Kulcsár...."
Több ezer napja nem tudjuk, ki Josip Toth, Kaja Ibrahim......
:-))))))

1ghost 2018.02.22. 11:07:28

@Rettegek mert ballib vagyok:

Húzzá már a picsába te nickhamisító soroscsicska! Inkább számold meg, hogy orbán titokban betelepített migráncsai közül nem veszett-e el egy sem.

Majd utána pofázzál.

Proud Mary 2018.02.22. 12:27:11

@1ghost: az egyik a seggedből lóg ki, mert te még buzinak is az alja vagy

Ballib Cenzúrázók Réme 27 2018.02.22. 12:34:00

@rallus:

Te álcivil, most jövök rá hogy te egy beépített Soros bérenc vagy! Mennyi iskola p´énzt kaptál tőle hogy megtanulj írni, mert magadtól nem ment volna. Külföldön is taníttatott vagy csak a Ceun?

1ghost 2018.02.22. 12:52:22

@Proud Mary:

Te segghülye migráncssimogató soroscsicska! Azt hiszed ha nicket váltasz nem ismerünk fel!? Hát kurvára eltévedtél, mert felismerünk. Lebuktál, mint a migráncsbetelepítő orbán meg a közpénzt sikkasztó veje.

rallus 2018.02.22. 12:53:49

A CEU-s műveltség a nickhamisításból állapítható meg csalhatatlanul...

Proud Mary 2018.02.26. 20:09:41

@1ghost: milyen nickváltás? egyre keményebb szerekkel lát el a doktor úr
süti beállítások módosítása