Orbán Viktor láthatólag nem érti, nem akarja érteni, miért nem jó az, ha egy ország negatív előjellel kerül a világlapok címoldalára. Mert ahogy a közelmúltban egy német üzletember megfogalmazta: nem az a baj, ha az itteni állapotok miatt külföldi cégek elmennek. Sokkal nagyobb kárt okoz az, ha a lehangoló tudósítások miatt nem jönnek a befektetők. Nos, az utóbbi napokban a New York Times-nál és a Guardian-nél is kijutott a magyar kormánynak az a kétes dicsőség, hogy mindkét újság az első oldalán taglalta a rendszerszintű magyarországi korrupciót.
A vezető amerikai orgánum azt írja, hogy a Nyugat fél az autokratáktól, pedig elegendő volna Magyarországra tekintenie, hogy lássa, miként erősödik meg az irányzat. Orbán Viktor a puha tekintélyuralom, a haveri kapitalizmus és az egypárti politikai kultúrára épülő retorika televényét alakította ki. Lehet, hogy ő a legnagyobb veszély az egész unió számára. Az olyanok kaszálnak a gazdaságban, mint Tiborcz, Mészáros, Habony, Garancsi és Simicska, bár ő már kiesett a nagyúri kegyekből. Az értékeléssel teljes mértékben egyetért az Orbán-kormány korábbi államtitkára, Illés Zoltán, aki úgy jellemzi a helyzetet, hogy olyan, mintha időutazáson venne részt, vissza a 60-as évekbe. A felszínen minden demokratikus, de igazából csak egyetlen párt és egyetlen igazság létezik.A Guardian szerint helyszíni tapasztalatai alapján az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága sürgeti, hogy az unió alaposabban járjon utána a brüsszeli támogatások felhasználásának Magyarországon, mert kormány közeli oligarchák kifizető pénztárnak nézik a szervezetet. A cikkben megszólal a luxemburgi konzervatív EP-képviselő, Frank Engel, aki egyedülállónak nevezi az EU-ban, hogy közbeszerzések jelentős részét a miniszterelnök családtagjai kaparintják meg. Persze lehetne ezen változtatni, pl. úgy, ahogy azt egy brüsszeli bennfentes név nélkül elmondta: ha az Európai Néppárt kirakná a Fidesz szűrét.
A vélemény persze már rég megvan a világban az autokrácia uniós prototípusáról: legutóbb a jobboldali amerikai kutató intézet, az American Enterprise Institute egyik elemzője nevezte nevén a gyereket: Magyarország és Lengyelország immár nem demokratikus, hanem tekintélyelvű. A Fidesz és a PiS azt hiszi, hogy a választási győzelem birtokában azt tesz, amit akar. Csak éppen a nemzetközi viszonyok folytán a konzervatív oldal jelenleg nem tiltakozik, miközben a két ország egyre lejjebb csúszik, és egyáltalán nem csupán baloldali-liberális intézmények értékeléseiben. A Foreign Policy-ban közölt írás arra is kitér, hogy a brüsszeli támogatások segítettek kiépíteni a törvényesített korrupció kegyencrendszerét, amely feltétel az illiberális demokráciák sikeréhez.
Persze a keleti izmozásnak előbb-utóbb meglesz a böjtje. Ahogy a brit Times megjegyezte: a keletiek elnyomják a nyugati demokratikus modellt, duzzadnak az önbizalomtól, amit paradox módon a tagsággal járó gazdasági fejlődés és politikai stabilitás táplál. Ám az újság megismétli, hogy a következő EU-s költségvetési csata vérfürdő lesz. Egyben megszólaltatja a berlini magyar nagykövetet, Györkös Pétert, aki úgy látja, hogy a szervezeten belül a jövő attól függ, mit tesz Németország: követi-e a saját gazdasági érdekeit, vagy utat enged az ésszerűtlenségnek. A diplomata szerint a migrációs válság tapasztalatai alapján inkább az utóbbira lehet következtetni.
Erre csak ráerősített a Guardian, amely rámutatott, hogy Orbán magasabb szintre igyekszik emelni az illiberális demokráciát, beleértve a támadásokat a liberális szabadságjogok ellen. Pedig senki sem venné észre, ha Magyarország kiválna az unióból. A gond ott lesz, ha a németek elvesztik a türelmüket a zűrzavar láttán.
Hogy Orbán Viktor rezsimje miért ugrálhat már jó ideje zavartalanul, arra rámutatott Jan-Werner Müller, a Princeton-i Egyetem populizmus szakértője, amikor azt fejtegette a Spiegel-ben, hogy a német uniópártok, azon belül is főleg a CSU emberei összejátszanak a magyar vezetővel, akinek már annyira jobbos a politikája, hogy az túltesz Le Pen-en is. Egy-két keresztényszociális politikus elismeri, hogy már nagyon nincs ínyére ez a vircsaft, de mégsem történik semmi, mert az Európai Néppártnak Strasbourgban nagyon kell a 12 magyar voks. Azon kívül a kormányfő tudja, miként kell féken tartani protektorait az Audinak és a Mercedesnek juttatott zsíros falatokkal.
Nos, ez lehet, hogy jelenleg így van, csak éppen nem sok jót vetít előre a német koalíciós megállapodás, amelyből a Die Presse azt a következtetést vonja le, hogy Berlin ezután keményebben kíván fellépni a földrész keleti felével szemben. A dokumentum a jogállamiságot és a demokráciát jelöli meg a kontinentális összefogás alapjaként, és leplezetlenül szankciókat helyez kilátásba az uniós pénzek elosztásánál, ha a keleti államok nem vesznek át menedékkérőket.
Hogy Orbán Viktor ügyesen halászik a zavarosban a nemzetközi fórumokon, az köztudomású, de azért nem egy Talleyrand ezen a területen. Kiderült ez abból is, hogy egészen fellelkesülten tért haza Bécsből, új kezdetet emlegetett a kétoldalú kapcsolatokban, ám Kurz kancellár igencsak lehűtötte a reményeit, amikor pár nappal később arról beszélt a Der Standard-ban, hogy a külső határok őrizetének szükségességét leszámítva a legtöbb fontos kérdésben nagyon is különbözik a két állam véleménye. Egyébként pedig határozottan egyetért azzal, hogy a következő időszakban fogják vissza az új tagok anyagi támogatását, és hogy ebben az összes nettó befizető egyetért vele.
A Die Presse szélesebb keretekbe helyezte a kérdést, kiemelve, hogy kultúrák harca zajlik, csak éppen félő, hogy rámegy az EU. A középutas álláspontot tükröző elemzés szerint nemigen lesz hely az egyéni szabadságjogok és a politikai ésszerűség számára ott, ahol egyfelől az egyének ki vannak szolgáltatva az ellenőrizetlen hatalmi központnak (Brüsszel), másfelől újfajta kollektivizmus uralkodik (Magyarország, Lengyelország, stb.)
Az újság azt is megállapította, hogy a Soros György elleni cirkusz választási trükknek indult, de a kampány egyre élesebb lesz, mert a kormány kénytelen fokozni a retorikát, és ez mind szélsőségesebb lépésekhez vezet. De hogy miként kell a civilizált demokrácia talajáról visszaverni az ilyen, antiszemitizmussal jócskán vegyített támadásokat, azt megmutatta az utóbbi napokban a brit sajtó, miután az ultrakonzervatív Daily Telegraph azt állította, hogy Soros összeesküvés részese a Brexit meghiúsítására. A Financial Times úgy reagált, hogy az üzletember lejáratását szolgáló erőfeszítésekbe sűrűn vegyül egy adag zsidóellenesség, ami már lázas szintet ért el a tekintélyelvű Orbán Viktor Magyarországán. A Guardian megrázónak minősíti, amikor egy brit országos újság az első oldalas cikkének az az üzenete, hogy egy sötét, zsidó befektető Nagy-Britannia ellen tör. Az Independent-ben az Európai Parlament Brexit-ügyekben illetékes megbízottja, Verhofstadt azt hangsúlyozta, hogy egy ilyen írásnak nem szabadna megjelennie egy komoly politikai orgánumban. És hogy a cikk nagyon tetszhet Orbán Viktornak, aki Putyin oldalán azzal kereskedik, hogy a befektető szuverén államok belügyeibe avatkozik bele. A konzervatív Times az egész ügy kapcsán azt tartja a legfőbb tanulságnak, hogy mennyire gusztustalan a nacionalista populizmus. Mint írja, a történelmi csapások folytán nem csoda, hogy idegesek a zsidók, hiszen mi jöhet még, amikor a jobboldali-populista magyar és lengyel kormány közellenségnek kiáltja ki Sorost, és azzal vádolja, hogy madzagon rángatja a marionettfigurákat a világméretű összeesküvésben? Itt az a klisé köszön vissza, ami jelen volt a nácik antiszemitizmusában és Sztálin őrültségében is.
A Die Presse azon tanakodik van-e annyi politikai TNT a Tiborcz-ügyben, hogy az kihathat a választásokra is. A Habony-művek által kiötölt mentségről, hogy ti. Simicska tehet az egészről, úgy véli: kívülről nézve nem sokat javít a képen, ha a miniszterelnök vején kívül a politikus akkori pénzcsinálója is benne volt a visszaélésekben.
Végül pedig egyetlen adalék arról, hogy azért sokan itthon is pontosan érzékelik, milyen állapotok uralkodnak, ezért a lábukkal szavaztak már a választások előtt: a Die Presse szerint a legfrissebb osztrák statisztikából az derül ki, hogy tavaly további 7 ezer magyar munkavállaló érkezett az országba, így számuk már meghaladja a 90. Az Ausztriához sokkal szorosabb szálakkal kötődő Németország alig-alig előz meg bennünket ezen a listán, 103 ezer fővel.
