B1 blogcsalád



  Ez nem olyan, mint Gábor Zsazsánál, akinek csak az kellett, hogy beszéljenek róla

Best/worst of, avagy Szelestey Lajos válogatása az utóbbi két hét nemzetközi sajtójából

2018. február 15. - Szelestey
orba_n_szere_ny.jpgOrbán Viktor láthatólag nem érti, nem akarja érteni, miért nem jó az, ha egy ország negatív előjellel kerül a világlapok címoldalára. Mert ahogy a közelmúltban egy német üzletember megfogalmazta: nem az a baj, ha az itteni állapotok miatt külföldi cégek elmennek. Sokkal nagyobb kárt okoz az, ha a lehangoló tudósítások miatt nem jönnek a befektetők. Nos, az utóbbi napokban a New York Times-nál és a Guardian-nél is kijutott  a magyar kormánynak az a kétes dicsőség, hogy mindkét újság az első oldalán taglalta a rendszerszintű  magyarországi korrupciót.

A vezető amerikai orgánum azt írja, hogy a Nyugat fél az autokratáktól, pedig elegendő volna Magyarországra tekintenie, hogy lássa, miként erősödik meg az irányzat. Orbán Viktor a puha tekintélyuralom, a haveri kapitalizmus és az egypárti politikai kultúrára épülő retorika televényét alakította ki. Lehet, hogy ő a legnagyobb veszély az egész unió számára. Az olyanok kaszálnak a gazdaságban, mint Tiborcz, Mészáros, Habony, Garancsi és Simicska, bár ő már kiesett a nagyúri kegyekből. Az értékeléssel teljes mértékben egyetért az Orbán-kormány korábbi államtitkára, Illés Zoltán, aki úgy jellemzi a helyzetet, hogy olyan, mintha időutazáson venne részt, vissza a 60-as évekbe. A felszínen minden demokratikus, de igazából csak egyetlen párt és egyetlen igazság létezik.
A Guardian szerint helyszíni tapasztalatai alapján az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága sürgeti, hogy az unió alaposabban járjon utána a brüsszeli támogatások felhasználásának Magyarországon, mert kormány közeli oligarchák kifizető pénztárnak nézik a szervezetet. A cikkben megszólal a luxemburgi konzervatív EP-képviselő, Frank Engel, aki egyedülállónak nevezi az EU-ban, hogy közbeszerzések jelentős részét a miniszterelnök családtagjai kaparintják meg. Persze lehetne ezen változtatni, pl. úgy, ahogy azt egy brüsszeli bennfentes név nélkül elmondta: ha az Európai Néppárt kirakná a Fidesz szűrét.
A vélemény persze már rég megvan a világban az autokrácia uniós prototípusáról: legutóbb a jobboldali amerikai kutató intézet, az American Enterprise Institute egyik elemzője nevezte nevén a gyereket: Magyarország és Lengyelország immár nem demokratikus, hanem tekintélyelvű. A Fidesz és a PiS azt hiszi, hogy a választási győzelem birtokában azt tesz, amit  akar. Csak éppen a nemzetközi viszonyok folytán a konzervatív oldal jelenleg nem tiltakozik, miközben a két ország egyre lejjebb csúszik, és egyáltalán nem csupán baloldali-liberális intézmények értékeléseiben. A Foreign Policy-ban közölt írás arra is kitér, hogy a brüsszeli támogatások segítettek kiépíteni a törvényesített korrupció kegyencrendszerét, amely feltétel az illiberális demokráciák sikeréhez.
Persze a keleti izmozásnak előbb-utóbb meglesz a böjtje. Ahogy a brit Times megjegyezte: a keletiek elnyomják a nyugati demokratikus modellt, duzzadnak az önbizalomtól, amit paradox módon a tagsággal járó gazdasági fejlődés és politikai stabilitás táplál. Ám az újság megismétli, hogy a következő EU-s költségvetési csata vérfürdő lesz. Egyben megszólaltatja a berlini magyar nagykövetet, Györkös Pétert, aki úgy látja, hogy a szervezeten belül a jövő attól függ, mit tesz Németország: követi-e a saját gazdasági érdekeit, vagy utat enged az ésszerűtlenségnek. A diplomata szerint a migrációs válság tapasztalatai alapján inkább az utóbbira lehet következtetni.
Erre csak ráerősített a Guardian, amely rámutatott, hogy Orbán magasabb szintre igyekszik emelni az illiberális demokráciát, beleértve a támadásokat a liberális szabadságjogok ellen. Pedig senki sem venné észre, ha Magyarország kiválna az unióból. A gond ott lesz, ha a németek elvesztik a türelmüket a zűrzavar láttán.
Hogy Orbán Viktor rezsimje miért ugrálhat már jó ideje zavartalanul, arra rámutatott Jan-Werner Müller, a Princeton-i Egyetem populizmus szakértője, amikor azt fejtegette a Spiegel-ben, hogy a német uniópártok, azon belül is főleg a CSU emberei összejátszanak a magyar vezetővel, akinek már annyira jobbos a politikája, hogy az túltesz Le Pen-en is. Egy-két keresztényszociális politikus elismeri, hogy már nagyon nincs ínyére ez a vircsaft, de mégsem történik semmi, mert az Európai Néppártnak Strasbourgban nagyon kell a 12 magyar voks. Azon kívül a kormányfő tudja, miként kell féken tartani protektorait az Audinak és a Mercedesnek juttatott zsíros falatokkal.  
Nos, ez lehet, hogy jelenleg így van, csak éppen nem sok jót vetít előre a német koalíciós megállapodás, amelyből a Die Presse azt a következtetést vonja le, hogy Berlin ezután keményebben kíván fellépni a földrész keleti felével szemben. A dokumentum a jogállamiságot és a demokráciát jelöli meg a kontinentális összefogás alapjaként, és leplezetlenül szankciókat helyez kilátásba az uniós pénzek elosztásánál, ha a keleti államok nem vesznek át menedékkérőket.
Hogy Orbán Viktor ügyesen halászik a zavarosban a nemzetközi fórumokon, az köztudomású, de azért nem egy Talleyrand ezen a területen. Kiderült ez abból is, hogy egészen fellelkesülten tért haza Bécsből, új kezdetet emlegetett a kétoldalú kapcsolatokban, ám Kurz kancellár igencsak lehűtötte a reményeit, amikor pár nappal később arról beszélt a Der Standard-ban, hogy a külső határok őrizetének szükségességét leszámítva a legtöbb fontos kérdésben nagyon is különbözik a két állam véleménye. Egyébként pedig határozottan egyetért azzal, hogy a következő időszakban fogják vissza az új tagok anyagi támogatását, és hogy ebben az összes nettó befizető egyetért vele.
A Die Presse szélesebb keretekbe helyezte a kérdést, kiemelve, hogy kultúrák harca zajlik, csak éppen félő, hogy rámegy az EU. A középutas álláspontot tükröző elemzés szerint  nemigen lesz hely az egyéni szabadságjogok és a politikai ésszerűség számára ott, ahol egyfelől az egyének ki vannak szolgáltatva az ellenőrizetlen hatalmi központnak (Brüsszel), másfelől újfajta kollektivizmus uralkodik (Magyarország, Lengyelország, stb.)
Az újság azt is megállapította, hogy a Soros György elleni cirkusz választási trükknek indult, de a kampány egyre élesebb lesz, mert a kormány kénytelen fokozni a retorikát, és ez mind szélsőségesebb lépésekhez vezet. De hogy miként kell a civilizált demokrácia talajáról visszaverni az ilyen, antiszemitizmussal jócskán vegyített támadásokat, azt megmutatta az utóbbi napokban a brit sajtó, miután az ultrakonzervatív Daily Telegraph azt állította, hogy Soros összeesküvés részese a Brexit meghiúsítására. A Financial Times  úgy reagált, hogy az üzletember lejáratását szolgáló erőfeszítésekbe sűrűn vegyül egy adag zsidóellenesség, ami már lázas szintet ért el a tekintélyelvű Orbán Viktor Magyarországán. A Guardian megrázónak minősíti, amikor egy brit országos újság az első oldalas cikkének az az üzenete, hogy egy sötét, zsidó befektető Nagy-Britannia ellen tör. Az Independent-ben az Európai Parlament Brexit-ügyekben illetékes megbízottja, Verhofstadt azt hangsúlyozta, hogy egy ilyen írásnak nem szabadna megjelennie egy komoly politikai orgánumban. És hogy a cikk nagyon tetszhet Orbán Viktornak, aki Putyin oldalán azzal kereskedik, hogy a befektető szuverén államok belügyeibe avatkozik bele. A konzervatív Times az egész ügy kapcsán azt tartja a legfőbb tanulságnak, hogy mennyire gusztustalan a nacionalista populizmus. Mint írja,  a történelmi csapások folytán nem csoda, hogy idegesek a zsidók, hiszen mi jöhet még, amikor a jobboldali-populista magyar és lengyel kormány közellenségnek kiáltja ki Sorost, és azzal vádolja, hogy madzagon rángatja a marionettfigurákat a világméretű összeesküvésben? Itt az a klisé köszön vissza, ami jelen volt a nácik antiszemitizmusában és Sztálin őrültségében is.
A Die Presse azon tanakodik van-e annyi politikai TNT a Tiborcz-ügyben, hogy az kihathat a választásokra is. A Habony-művek által kiötölt mentségről, hogy ti. Simicska tehet az egészről, úgy véli: kívülről nézve nem sokat javít a képen, ha a miniszterelnök vején kívül a politikus akkori pénzcsinálója is benne volt a visszaélésekben.
Végül pedig egyetlen adalék arról, hogy azért sokan itthon is pontosan érzékelik, milyen állapotok uralkodnak, ezért a lábukkal szavaztak már a választások előtt: a Die Presse szerint a legfrissebb osztrák statisztikából az derül ki, hogy tavaly további 7 ezer magyar munkavállaló érkezett az országba, így számuk már meghaladja a 90. Az Ausztriához sokkal szorosabb szálakkal kötődő Németország alig-alig előz meg bennünket ezen a listán, 103 ezer fővel.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2913670868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.02.15. 12:18:30

"Sokkal nagyobb kárt okoz az, ha a lehangoló tudósítások miatt nem jönnek a befektetők." - szóval a tudjukkik szándékosan kárt okoznak az országnak a lehangoló tudósításaikkal.
szép volt, lajos.

FCUK18 2018.02.15. 13:08:34

nem látom, hogy Martin Schulz beverekedte volna magát Szelesteyhez, pedig az a bukás, amit bemutatott, párját ritkítja

Toportyán Zsóti 2018.02.15. 15:07:22

@FCUK18: Nemzeti konzílium ...na az bukás,g csuti tolvajcsalád sem kicsi bukta,csak az igénytelen félázsiai félállatoknak teccik.

Toportyán Zsóti 2018.02.15. 15:10:44

Brüsszeli impotentóknak vajh hány elcsalt magyar választás kell ahhoz hogy kivágják a g csuti pocakmutyi maffiatolvajcsaládot?

megaira107 2018.02.15. 15:43:21

Toportyán Zsóti. Ők szerencséjükre nem ezen a tolvajcigany világban szocializálódtak és ezért a mi szerencsétlenségünkre, nem is tudják kezelni ezt.

api99 2018.02.16. 00:03:40

Amit nem értek, hogy miért zsidóznak Mo kapcsán ezek az újságok.
Kormányunk elég pocsék, de hogy antiszemita lenne, ezt még nem fedeztem fel semmiben.

2018.02.16. 15:40:27

Orbán először úgy alakította át a pártját, mint egy cigány, úgy alakította át az országot, mint egy cigány (lásd EU pénzek | cigányok felzárkóztatására kapott pénzek) és úgy is gondolkodik, mint egy cigány. Ezt a világot érti.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.16. 15:42:49

Valamit nagyon jól csinál Orbán, hogy ilyen összehangolt támadások mennek ellene a nagytőkésista, nyugati, kisembernyomorító médiák által.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.16. 15:46:34

Selejtesy megihletett:

A népek tenger forrong

Forgolódik a nagytőke,
Profitot lop,
De éled a proletár ökle,
Új jövőt hoz!

Reszket Brüsszel és Soros,
Végetek közel,
Remeg a cégtulajdonos,
A kisember menetel!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.02.16. 15:49:17

Magyarhont rút termesz rágja
S közben képzelt ellent okol.
Kéne megtisztító máglya
S elillanna ez a pokol.

Sok-sok közpénzzel telt táska
Tűnt el Csúton és a baj az,
Hogy az ország lassan sáska
Rágta pusztaságra hajaz.

Épül a maffiaállam,
Példaképek: Russia, Turkey,
S közben felkopik az állam…
Forradalom hánykor tör ki?

Jaj, mérséklem én a dalom,
Még a végén a TEK elvisz…
Mégse legyen forradalom,
Éljen a Párt, éljen Elvis!

(Let’s peacock* dance!)

*peacock = páva

nemecsekerno_007 2018.02.16. 15:51:41

Antiszemitizmus, a Jolly Joker :)

- Aztán régen kik is dolgoztattak ingyen négereket??

Egyébként valakinek sértjük a gazdasági érdekeit. Ennyi. A sógoroknak például az fáj, hogy ha meglesz Paks2, akkor esetleg nem vesszük tőlük a zöld áramot.
Oroszország nem követendő példa, de azért üzletelni lehet velük. Mindenki ezt csinálja :)

Gleccsertetű 2018.02.16. 16:11:14

Ja. Ovi nem érti. Bezzeg a libsik. Azok igen.

midnightcoder2 2018.02.16. 16:17:23

@Frady Endre: Ami nem megy, azt nem feltétlenül kellene erőltetni.

midnightcoder2 2018.02.16. 16:19:13

"A Financial Times úgy reagált, hogy az üzletember lejáratását szolgáló erőfeszítésekbe sűrűn vegyül egy adag zsidóellenesség, ami már lázas szintet ért el a tekintélyelvű Orbán Viktor Magyarországán"

Ez csak azért vicces, mert Soros elvtársat Izralben sem annyira kedvelik a palesztinok támogatása miatt. Nyilván ők is antiszemiták.

nyerafidesz 2018.02.16. 16:25:49

Nem jönnek a befektetők, vagy éppen menekülnek?! Hát ez jó nagy libsi baromság. A befektetők úgy tojnak a politikára, mint a többség az ellenzékre. Tudják, hogy van, csak semmit sem számít.
Megsúgok egy titkot, mert jó napom van. Nem Orbánt imádja a többség, hanem az ellenzék vezetőit rühelli. Pont.

Sir Galahad 2018.02.16. 16:57:20

Nekem a szerző posztjairól egyre inkább a Titanic zenészei jutnak eszembe, akik rendületlenül játszanak, miközben süllyed a hajójuk. Valahogy a sajtóból mindig ki tudja választani a fősodratú, de egyre hiteltelenebb liberális média azon cikkeit, amelyek sipítoznak a törvényszerű és elkerülhetetlen változások miatt. Mintha más sajtótermékek nem is volnának...

Aquincum 2018.02.16. 17:19:40

Vannak egy páran, akik úgy védik mindentől ezt a tolvaj bandát - a kormányunkat - mintha fizetnének érte. Persze, lehet, hogy ez csak egyfajta szellemi maszturbáció részükről. Nem gondolják ezek a totál elvakult Orbán-hívők, hogy valami alapja, oka lehet annak, hogy a nyugati világ jelentős, meghatározó sajtóorgánumaitól kezdve, a fejlett demokráciák kormányain át, az Európai Parlamentig, stb. fel van háborodva azon a tempón, ami nálunk jelenleg folyik? Lassan szégyen lesz Magyarország polgárának lenni. Milyen orszàg az, ahol ennyi disznóságot el lehet követni, gyakorlatilag leplezetlenül?! Orbán tényleg valamit jól csinálna, azért támadják? Nem azért, hanem a demokrácia tönkretételéért, a sajtó elhallgattatásáért, a pofátlan lopásért, a Putyinhoz való dörgölőzéséért, az európai, a polgári értékrend lenullázásáért. Nem gondolják a Kis Nagyvezér hívei, hogy a rezsim hülyének néz egy egész országot az idióta Sorosozó, migráncsozó, Brüsszelező kampányaival? Rákosinak is milliók éljeneztek sajnos. Ez az ország nem tanul semmiből. Irdatlan pofáraesés lehet ebből 10 éven belül, és azt mindannyian meg fogjuk szenvedni!

morph on deer 2018.02.16. 17:23:52

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

“De éled a proletár ökle,
Új jövőt hoz!”

Akkor időszerű lenne szervizbe vinni az Aurórát, mert ahogy látom szükség lesz rá! :)))

meszena 2018.02.16. 18:41:07

A magyar kormányt ért össztűz nyilván nem megrendelésre, nem a (hazai és külföldi) ellenérdekelt érdekcsoportok szája íze szerint történik, hanem az objektív és érdek nélküli független tájékoztatás eredménye. :)
Teljesen nyilvánvaló :)

midnightcoder2 2018.02.16. 19:19:49

"Milyen orszàg az, ahol ennyi disznóságot el lehet követni, gyakorlatilag leplezetlenül?!"
A legtöbben ezt már a gengszterváltás óta kérdezzük.

"Orbán tényleg valamit jól csinálna, azért támadják?"
Van amit jól csinál, van amit nem. De még mindig jobban mint ami a többi potenciális jelentkezőtől várható. Nem Orbán a jó, az ellenzék szar.

"Nem azért, hanem a demokrácia tönkretételéért, a sajtó elhallgattatásáért,"
Ma sokkal több sajtója van az ellenzéknek mint a jobboldalnak 2002 előtt volt, amikor
a jobboldali médiát két alig olvasott napilap képviselte, a másik oldalon pedig ott volt a teljes írott és elektronikus média élen a népszabóval és a királyi csatornákkal amik egyedülálló módon Antallék idejében az ellenzék seggét nyalták és nem a mindenkori kormánypártét. És persze nem volt internet, faszbúk, stb. Valahogy mégsem sírt senki, hogy jaj, milyen egyoldalú a tájékoztatás.

"a pofátlan lopásért,"
Ami kb. a genszterváltás óta jellemzi az országot. Ja bocs, nem is. Már 86-ban kezdődött a spontán privatizációval.

"a Putyinhoz való dörgölőzéséért,"
Értsd nem assisztál ahhoz, hogy az amcsi olajvállalatok kedvéért megdöntsék Putyin hatalmát az európaiak pénzéből.

"az európai, a polgári értékrend lenullázásáért."
A nagyon polgári európai svédeket szálanként fogják agyonverni a jóval kevésbé polgári és legkevésbé sem európai migrik, miközben ők azzal lesznek elfoglalva, hogy eldöntsék hogy ők tulajdonképpen fiúk-e vagy lányok.

_Ske_ 2018.02.16. 19:32:02

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: @midnightcoder2: Annyira unalmasak vagytok már. Ti is tudjátok, hogy a fidesz egy mocskos undorító párt, aki kiszipolyozza a az embereket sokkal jobban, mint eddig bárki, és erre mégis a szekerüket toljátok. Sajnállak benneteket.

meszena 2018.02.16. 19:47:22

"Orbán magasabb szintre igyekszik emelni az illiberális demokráciát, beleértve a támadásokat a liberális szabadságjogok ellen. "
Még fizetnek is annak aki ilyen baromságokat ír össze....

Robur 2018.02.16. 19:59:38

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Valóban jól csinálja. Akárcsak Kim Dzsong Un.

morph on deer 2018.02.16. 20:12:14

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Az nem ‘szellem’ volt, hanem kisértet!
Tudod, amelyik bejárta Európát! :)

Ha viszont úgy értelmezem ahogy szántad, akkor elég nagy szarba sikerül beletenyerelnie tusztelt uralkodónknak: egy szellemi csatának ‘fegyvertelenül’ nekimenni..!
Képzeld el, ahogy a Kósa-Némethszilárd testvérpár fog szerepelni! Mivel maga a “Legfőbb Hadúr” sem mer nyilvános vitába bocsátkozni, és megint ezeké az észlényeké lesz a terep, hát szem nem marad szárazon!
A röhögéstől

Több cseszlovák filmvígjátékot! 2018.02.16. 20:45:59

Soros listájáról ma Frank Engel és az American Enterprise Institute hasbeszélt. Nem lehetne egy totót csinálni hogy kik lesznek a következők?

Jók volnának a nyerési esélyek, már mindenki betéve tudja kik vannak ott

Laurke 2018.02.16. 21:11:26

@nyerafidesz: aha, igen a multi, ahol dolgozom allami tanacsadassal foglalkozik az IT mellett. Az europai vezetonk hangosan nevetett, mikor kerdeztuk, h magyarorszagon miert csak IT-val foglalkozunk. ugy fejezte be: azert, mert nem vagyunk a miniszterelnok rokona, es amugy sincs igeny tanacssadasra, amig ekkora a korrupico, addig a hatekonysag fel sem merul, mint szempont. ez egy 450.000 fos multi, csak mondom;)

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.16. 21:56:45

@_Ske_:

Jelenleg a Fidesz nélkül nem állítható meg a ballib országrontás, ennyi az egész.

miketbeszéltek 2018.02.16. 22:17:10

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "nyugati, kisembernyomorító"
Most igazán jó nevet választottál a marxista agitációdhoz. A nyugati "kisemberek" nagy része meg olyan szinten él, hogy legfeljebb annyi örömöd lehet, ha igazi kommunista módra sajnálkozol rajtuk.

morpho 2018.02.16. 22:54:40

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A ballib országrontás kemény dolog! (jelentsen ez bármit is), de a lopás, mint kormányprogram azért megállítható lenne a fidesz nélkül!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.02.16. 22:57:48

@api99: Igen. Slomó is elég jól fekszik náluk. Szépen húzza be a támogatásokat a rőt szakállmatyi. Ajvé.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.02.16. 22:59:16

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Aki putyinista, azok szerint jól csinálja. Aki inkább európai lenne azok szerint rosszul. Rólad jól tudjuk, hogy putyinista vagy, ami hazaárulás lenne, ha nem egy tohonya szőrös bolgár lennél. Szóval rohadj meg.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.02.16. 23:02:14

@meszena: Igen, most olvastam, hogy már az ENSZ-t is a Soros pénzeli. Bazmeg, tehát Sorosnak a zsebében van az egész ENSZ, de pont Magyarországgal van elfoglalva, hogy ide szüljön migráncsokat. Nem vagytok ti normálisak, hogy beveszitek ezt a fidesz szart komolyan.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.02.16. 23:18:43

@Több cseszlovák filmvígjátékot!: Könnyű felkerülni arra a Soros listára. Elég kritizálni a fideszt. Ha valaki a fideszt kritizálja, akkor egyből a Soros pénzeli, aki meg ugye migráncsokat akar ide szülni. Fú de egyszerűek vagytok, hogy ezt beszopjátok. Olyan ez, mint egy pszichológiai kísérlet. Szerintem külföldön tanulmányt írnak a fidesz birkákról.

kolompa lole 1111 2018.02.17. 07:19:51

"Persze lehetne ezen változtatni, pl. úgy, ahogy azt egy brüsszeli bennfentes név nélkül elmondta: ha az Európai Néppárt kirakná a Fidesz szűrét."

Hát az aztán hatalmas bünti lenne, bizonyára felébredne ennek a cigánynak a nemlétező lelkiismerete, és abbahagyná a lopást... Komolyan összeszarná magát egy ilyen komolytalan ejnyebejnyétől... Nem, ezek akkor fogják összefosni magukat, amikor már a lámpavason himbálóznak a szélben, a magyar nép pedig pezsgőt durrogtat.

kolompa lole 1111 2018.02.17. 07:22:55

"A Fidesz és a PiS azt hiszi, hogy a választási győzelem birtokában azt tesz, amit akar."

És rosszul hiszi? Van ami megállítsa ezeket? A nyugat ugyanúgy jópofizik ezeknek, mint Hitlernek. Azt is megérdemelték. Csak közben szegény zsidók szívták meg a nyugat tanulópénzét.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.17. 07:28:21

@morpho:

Ez a "lopás" csak egy ballib propaganda. Nem oszt, nem szoroz. A ballibek is loptak. A mérték elhanyagolható.

kolompa lole 1111 2018.02.17. 07:34:49

"a magyar vezetővel, akinek már annyira jobbos a politikája, hogy az túltesz Le Pen-en is"

Ezzel még nem is lenne semmi baj, mert az iszlám migrikre tényleg semmi szükségünk nincsen, takarodjanak haza kecskét baszni a sivatagba robbantgatás és autós gázolás helyett! Hanem az, hogy ennek a cigánynak nincsenek már elvei. 02-ben, amikor először megszabadult tőle a magyarság, akkor rájött hogy ő itt nemkívánatos személy, onnantól kezdve már csak a lopásnak él. Cigány vére ezt diktálja. Az MSZP-nek is elnéztük a fasságokat, emrt legalább valami elvek szerint basztak el mindent. De ezeknek még az sincs!

kolompa lole 1111 2018.02.17. 07:36:37

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Hát te hülye vagy, a teljes magyar GDP neked elhanyagolható? Ezek annyit loptak, Gyurcsány meg 10 Ft-ot. Úgy látszik te vagy túlfizetett állampárti felszopó vagy, vagy valamelyik USA-ból kitiltott oligarcha, aki ezeknek köszönhetően lopta szét a mi pénzünket. Ember magától nem lehet ennyire hülye mint te.

kolompa lole 1111 2018.02.17. 07:40:06

"A Financial Times úgy reagált, hogy az üzletember lejáratását szolgáló erőfeszítésekbe sűrűn vegyül egy adag zsidóellenesség"

Ez így van, ez a mai pc zsidózás. Mert nyíltan kart lengetni már nem olyan trendi, most sorosozásnak hívják. Csak azt felejti el a Cigány, hogy 39-el ellentétben mostmár van a zsidóknak is atomuk, nem lehet csak úgy megtorlatlanul üldőzni őket. Reméljük majd Orsóscigány is egy üvegkalitkában fog várakozni az akasztásra, mint haverja, Eichmann.

kolompa lole 1111 2018.02.17. 07:43:26

"A Habony-művek által kiötölt mentségről, hogy ti. Simicska tehet az egészről, úgy véli: kívülről nézve nem sokat javít a képen, ha a miniszterelnök vején kívül a politikus akkori pénzcsinálója is benne volt a visszaélésekben."

Épeszű ellenzék már rég lecsapott volna a magas labdára, ezzel írná tele nagybetűkkel az egész sajtót, hogy Simicskaya Ibrahim akkor még pont Orsóscigány oligarchája volt, de nem, ezek csak kussolnak, mert az MSZP-s megélhetési komcsikat is a fideszes komcsik fizetik, nekik is fontosabb a zsíros parlamenti jatt, mint az elvek. Ezért került az MSZP is a politikai süllyesztőbe. Jöjjön a Jobbik, és gárdista keretlegények kísérjék a lámpavashoz az összes komcsi cigánybűnözőt!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.17. 07:43:42

@kolompa lole 1111:

Független, sőt hiteles antiorbánista kutatók szerint pár % lehet az összes korrupció. Ajánlom erről Pogátsa Zoltán közgazdász elemzéseit.

Ő mutatta ki: az ÖSSZES - azaz a fideszes és a ballib - milliérdosok összvagyona 3,5 billió Ft, míg csak az oktatás és az egészségügy ÉVES szükséglete 5 billió. Azaz ha MINDENT -
benne a nem-korrupt módon szrzett vagyont is - elkoboznának mindenkitől, minden magyar milliárdistól, az még 1 évre se lenne elég. S az oktatás és az egészségügy is csak egy kis része a költségvetésnek.

Szóval egyszerűen nem ez az ország fő problémája.

kolompa lole 1111 2018.02.17. 07:59:33

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"Független, sőt hiteles antiorbánista kutatók szerint pár % lehet az összes korrupció."

Aha, nyilván, ezek annyira lehetnek "függetlenek" mint Pénztáros Lőrinc, meg az Orbán zsidó purdéjának fatolvaj eliosos kanja...

Ezzel szemben a valóság az hogy csak az ÁFA csalások 1000 milliárdos tételek évente, és akkor még nem loptak semmit közbeszerzéssel, mutyival, EU-s pénzek teljes ellopásával, migránskötvénnyel. A magyar gazdaság azért van csődben, mert ezek ellopják amit mi megtermelünk. Lás: nyugdíjkassza.

kolompa lole 1111 2018.02.17. 08:00:21

" az ÖSSZES - azaz a fideszes és a ballib - milliérdosok összvagyona 3,5 billió Ft, míg csak az oktatás és az egészségügy ÉVES szükséglete 5 billió."

Ja, és ez neked az elhanyagolható mennyiség? :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDdd

kolompa lole 1111 2018.02.17. 08:02:06

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"Szóval egyszerűen nem ez az ország fő problémája."

De.

Az ilyen mexikói szintű korrupt maffia nemcsak a magyarokat űzi el Londonba, hanem a külföldi befektetőket is. Ki akar itt pénzt befektetni egy jókora különadóért? Hát a fasz se!
süti beállítások módosítása