B1 blogcsalád



Áder a bizonyíték, hogy a Fidesz bármit megtehet ebben az országban

2018. február 12. - ashwood

d_noe20170921012-e1517425142126-1024x577.jpgNem támogatjuk, hogy Magyarország legfontosabb belpolitikai kérdéseiben olyan is döntsenek, akik nem élnek Magyarországon – érvelt Áder János a határon túliak szavazati joga ellen, még ellenzékben. A múlt e darabkája messze túlmutat önmagán.

A magyar parlamentarizmus egy rég elfeledett pillanata bukkant vasárnap a felszínre: a fiatal, még a liberalizmussal erősen kacérkodó Áder János érvel a határon túliak szavazati joga ellen. Argumentációja ma is megállja a helyét – épp csak Gyurcsány Ferenc és a DK házal vele:

Nem támogatjuk azért, mert elvileg sem tartjuk helyesnek, hogy Magyarország legfontosabb belpolitikai kérdéseiben olyanok is döntsenek, akik nem élnek Magyarországon, 

– akik nem adófizetõ polgárai az országnak,

– és akik a két választás között semmilyen formában sem tudják az általuk választottakkal kapcsolatos véleményüket elmondani, ráadásul sokaknak semmilyen kötődése nincs is már az országhoz.

– Nem támogatjuk a választójog kiterjesztését azért sem, mert sokkal nehezebben ellenőrizhető a választások tisztasága.

– Nem támogathatjuk azért sem, mert ez jelentősen növelné a költségeket.

 

Alapvetően nincs ezzel semmi gond. Áder 1993-ban mondta el ezeket az érveket a parlamenti vitában. Persze megmosolyogtató összevetni Áder és a Fidesz mai kommunikációjával, amikor ugyanezen érveket hazaárulással tartják egyenrangúnak, ha azokat más mondja. De ennek ellenére meggyőződésünk: ahogy bárki mást, úgy a köztársasági elnököt is megilleti a változás joga. A most akár kínosnak is tekinthető múltdarab negyedszázaddal ezelőttről került elő. Ennyi idő alatt egy hivatásos politikus épp úgy megváltoztathatja a véleményét, mint bárki más.

Sajnos ennek a fajta megértésnek – kizárólag politikai-kommunikációs okokból – a Fidesz teljes mértékben híjján van. Az állampárti kommunikáció alapja: az vagy, amit mondtál, mégpedig akkor, amikor nekünk tetszik. Gond nélkül rángatnak elő 5-8-10-12 éves kijelentéseket, úgy téve, mintha a megtámadott illető előcitált mondatai épp tegnap hangoztak volna el. Ez a technika az alapja az egész Soros-ellenes kampányuknak is: a milliárdos 2015-ben közzé tette gondolatait a migrációval kapcsolatban, majd 2016-ban és 2017-ben is megcselekedte ezt. Az elképzelései sokat változtak, ha tetszik, finomodtak – bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy kezdetben sem írt le olyasmit, amit a Fidesz ma a szájába akar adni. Későbbi szövegei azonban még kevésbé lennének alkalmasak az indulatok szítására – így azokat a propaganda nemlétezőnek tekinti. Megteheti, hisz senki nem dörgöli az orra alá e farizeus magatartást. Aki megtenné, azzal nem állnak szóba.

De ugyan ezen logika mentén nevezhet Orbán Viktor kommunistának bárkit – akár olyan ellenfeleket is, akik az átkosban legfeljebb a csattogós lepkét tolták az oviban.

Magyarországon kizárólag a Fidesz politikusai változtathatják meg véleményüket - ők azonban nem csupán negyed század alatt, de ha szükségét látják, akár egy napon belül is. Így lehet, hogy a 4-es metróról szóló OLAF jelentést azon mód nyilvánosságra hozták, amint megkapták, míg Orbán vejéről szóló akta titkos marad.

Így működik a kontroll nélküli hatalom: azt gondolja, hogy bármit megtehet, és meg is tesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4813658264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

schlumbergerna 2018.02.12. 10:56:20

,,azt gondolja, hogy bármit megtehet, és meg is tesz."

Egy ideig...

FCUK18 2018.02.12. 11:40:00

ugye a hivatkozott beszéd olyan helyzetben hangzott el, amikor se ennyi külföldön élő nem volt, se a határon túliaknak állampolgársága.

azóta kissé megváltozott a helyzet.

arra viszont kíváncsi lennék, hogy a baloldal szerint állampolgár és állampolgár között milyen alapon lehet különbséget tenni? mert ugye, ha nem szavazhatnaknának, különbségtétel lenne...

csobi2011 2018.02.12. 11:47:54

Tényleg nagy bajban lehet az ellenzék, ha ilyen sztorikat hoz elő. A következő az lesz hogy valamelyik fideszes vezető ovis korában trágárul beszélt, ezért erkölcsileg alkalmatlan a tisztségére.
Közben a drogos Juhász Peti, aki maffiafőnöknek dolgozott, és a feleségét verte meg bezárta a házba, az folyamatosan megmondja a tutit az ellenzéki sajtóban. Ő az igazi ballib erkölcsi mintakép. Gratula!

Zoltan Hazafi 2018.02.12. 13:11:57

@FCUK18: Takonygerincen takonyfej és takonyszáj. Egyszerű...

Zoltan Hazafi 2018.02.12. 13:15:51

@schlumbergerna: Hülye magyar meg hagyja. :-)
Sőt - itt vannak olyanok is, akik védik - körömszakadtáig.
És ha előásódik egy hihetetlennek tűnő Fidesz-mondat a múltból, ami manapság amúgy hazaárulásként hat épp a Fidesznél...- még az előásót nevezik meg, hogy bajban van.
Nem röhej?
Hülyének lenni jó?

emmersson 2018.02.12. 13:44:44

@FCUK18:

Mintha pont erre világított volna rá 2005-ben Gyurcsány, amikor felhívta a figyelmet arra, hogy hogy "Nincsen első- és másodrangú állampolgárság, csak állampolgár van!"

morpho 2018.02.12. 14:20:47

@FCUK18: @csobi2011: Kurva szar melótok van srácok! Baromi kínos amit műveltek. Nem keresnétek magatoknak valami normális munkát?

aptikjampó 2018.02.12. 14:27:47

@schlumbergerna: Kb. még nyolc évig minimum, addig remélhetőleg ti megdöglötök, meg eltakarodtok a Jordán partjára!

aptikjampó 2018.02.12. 14:30:23

@morpho: Állj már le ezzel a bérkommentelőzéssel te ostoba véglény, mert szánalmas! Egy önálló gondolatotok sincs, persze hogy itt tartotok ahol vagytok, a pöcegödör alján!

schlumbergerna 2018.02.12. 14:35:46

@aptikjampó: Melyhez hasonló jókat kívánok neked, és kedves családodnak. Majd akkor szólj ilyen stílusban hozzám, ha én így szóltam hozzád!
Most csak a Toldiból idézek neked pár szót: ,, Szép öcsém, be nagy kár, hogy apád paraszt volt, s te is az maradtál"

Én a Szamos partján születtem, nem a Jordán partján.

aptikjampó 2018.02.12. 14:40:44

@schlumbergerna: De oda való vagy. Parszt a jó k. anyád!

morpho 2018.02.12. 14:46:27

@aptikjampó: "Állj már le ezzel a bérkommentelőzéssel te ostoba véglény, mert szánalmas! Egy önálló gondolatotok sincs, persze hogy itt tartotok ahol vagytok, a pöcegödör alján!"

Megtiszteltetés számomra, amikor egy ilyen gondolatokkal teli nagy formátumú narancskullancs oktat ki! Köszönöm az értékes, gondolatokkal és progresszivitással teli, kifejezetten a témához kapcsolódó hozzászólást. Egyébként igazad van, sehol nem vagyok hozzád képest! Azt meg, hogy ki a bérkommentelő nyilván te sokkal jobban tudod mint én, úgyhogy ebben a kérdésben is kapitulálok!

morpho 2018.02.12. 14:52:20

@aptikjampó: A többi magvas, Kazinczy díjas, az ország építését szolgáló gondolatod is felemelő:

"remélhetőleg ti megdöglötök, meg eltakarodtok a Jordán partjára!"
"mondja a nagy rakás szar"
"Parszt a jó k. anyád!"

Imádom az ilyen értelmes, jól érvelő intelligens kommentelőket! Végre egy normális széljobber náci!

Énmégújvagyok 2018.02.12. 16:25:35

@morpho: Bameg elkúrtad, már mondtam, hogy ezeknek nem szabad egyszerre ilyen sokat írni, főleg olyan szavakkal, hogy "progresszivitás" , olyan hivatkozásokkal, hogy "Kazinczy díjas"!
Jó ha a kötőszavakat megértik!

csobi2011 2018.02.12. 16:33:05

@morpho: vagy hiszed, vagy nem, én csak a saját véleményemet mondom. Csak kb. fél éve kezdtem el itt kommentelgetni. Pont azért mert én hiszem hogy sok-sok év után végre jó irányba mennek a dolgok. Végre gyarapszik a családom és a környezetem, pedig nem vagyok oligarcha. Csak egy diplomás, nyelvet beszélő (angol) 39 éves családos ember. És igen, szinte rettegek hogy visszatérnek a Gyurcsány féle emberek és mindent szétcsesznek amit elért ez az ország. Hiába írom, hogy két számjegyű a reálbér emelkedés, közel teljes foglalkoztatottság van, és stabil az államháztartás, ti csak jöttök itt az alpári stílusú mocskolódással. Nem tudjátok elképzelni hogy valaki őszintén jobban érzi magát most, mint a korábbi szoci kormányok idején. Pedig én ilyen vagyok. Nem kötelező elhinni, de ez van.

Lajos Csánó 2018.02.12. 17:14:44

@csobi2011: Azért mer neked jobban megy,nem állítanám,hogy az országban is minden jobban megy!Nem lenne annyi mély szegény,nem lennénk versenyképességben az utolsók között!Sorolhatnám még egy ideig,de gondolom ez téged nem érdekel!

morpho 2018.02.12. 17:23:12

@csobi2011: "vagy hiszed, vagy nem" Vagy nem. Tovább nem olvastam.

BTO11 2018.02.12. 17:27:16

@csobi2011: orvoshoz,korhåzba ne keljen menned,mert csodåt låtsz,vagy tul jol keresel ės leszarod az ållami eūt.

csobi2011 2018.02.12. 17:31:24

@Lajos Csánó: de képzeld el hogy érdekel. De szerintem az a megoldás hogy minél több ember dolgozzon, és aki dolgozik az minél többet keressen. Szerintem a fidesz épp ezt csinálja. Ez a megoldás a mélyszegénységre. Persze ha valaki nem akar dolgozni, csak a segélyért tartja a kezét, annak nem lehet segíteni. A szocik most is az ingyenélőknek ígérgetnek. Fix 100e ha nem csinálsz semmit. Ez az ígéretük és ezzel termelnék újra a mélyszegénységet. Ma ha valaki dolgozni akar, akkor tud is. Melyik szoclib kormány idején volt ilyen?

csobi2011 2018.02.12. 17:34:31

@morpho: tőled nem is számítottam többre. Három sornál hosszabb hozzászólás számodra értelmezhetetlen.

taga20 2018.02.12. 17:52:32

@csobi2011: ha az igaz amit leírtál ide, akkor nagyobb a baj, mint gondoltam.

én tökre azt hittem, hogy fizetett droid vagy.

morpho 2018.02.12. 17:56:48

@csobi2011: Ha te írod akkor igen.

csobi2011 2018.02.12. 18:18:38

@BTO11: én is látom az eü tragikus helyzetét. Csak sajnos ez ugyanilyen tragikus volt korábban is. Szóval romlást nem látok, csak azt hogy ugyanolyan szar mint volt. Mért szavazzam vissza szocikat, mikor ők sem tudták megoldani?

morpho 2018.02.12. 18:54:50

@csobi2011: "én is látom az eü tragikus helyzetét. Csak sajnos ez ugyanilyen tragikus volt korábban is." Egyrészt nem volt ennyire szar. Az orvosok és az ápolók elmentek. Döglött madarak potyognak a műtőből, hullákat találnak a kórházi wc-kben, a Honvédban meghal egy ember mert órákig le se szarják. A háziorvosi praxisok közül vagy 300 betöltetlen. Írjak még? Másrészt a fidesz 2010-ben azt igérte, hogy sokkal jobb lesz az egészségügy, ha őket választják. Ebből semmi nem lett. Akkor miért szavazzak a fideszre, ha átbasztak?

FCUK18 2018.02.12. 18:58:31

kezdek rájönni, hogy ez a b1 nem is baloldali blog, csak a selejt bosszúja :)

András L 2018.02.12. 19:09:56

@schlumbergerna: Csak ez alatt szépen lecsúszik az ország morálisan és gazdaságilag!

Énmégújvagyok 2018.02.12. 19:11:02

@csobi2011: 39 éves és diplomás vagy? És tényleg ez a meggyőződésed? Nem tudom milyen diplomád van, de javaslom dobd ki, kapj fel egy hátizsákot és nézz körül az országban. Szabolcs-Szatmár, Békés stb. Mekkora a szegénység. Azért "alacsony" a munkanélküliség, mert a KSH a közfoglalkoztatást is munkaviszonyként számolja, ezzel együtt van olyan falu, ahol még közmunka sincs! Nincs "két számjegyű reálbér növekedés", nincs stabil államháztartás, ezek egytől egyik statisztikai adatok. Ne kelljen külön elmagyaráznom, hogyan és kinek a megrendelésére készülnek. Azt írod beszélsz angolul. Olvass már el néhány angol nyelvű gazdasági napi-,hetilapot esetleg politikai újságot!

morpho 2018.02.12. 19:21:50

@Énmégújvagyok: Soros-Migráncs szakon végzett a Lendvay utcában!

camilló 2018.02.12. 19:59:22

@csobi2011: Ne szavazd meg a szocikat, csak nyitott szemmel járj! Az eü szar helyzetére hivatkozol, hogy korábban sem volt jó. Tudod mikor kezdett el lecsúszni a lejtőn?? Segítek! Az első viktor kormány idején. Akkor kezdték el privatizálni. A zsíros részeket privatizálták is. Ct, labor stb. Erre még rátettek feriék egy lapáttal. A legnagyobb baj a munkanélküliség. Azért mert azt szajkózzák, hogy nincs gyakorlatilag munkanélküliség, még nem biztos, hogy igaz. Sőt biztos, hogy nem igaz. Sokan regisztrálva sincsenek, így gyakorlatilag senki nem tud róluk semmit. A közmunkát belevenni a foglalkoztatásba enyhén szólva is túlzás. Nem lenne az, ha tisztességes bért fizetnének, és szerencsétleneknek tisztességes munkát biztosítanának, esetleg megtanítanák őket rendes szakmára. Nem az OKJ-s szarra gondolok, mert aki azt a rendszert kitalálta ítélet nélkül lövetném le! Neked semmit nem jelent az a hazudozás amit fidesz nyom?? Diplomásnak mondod magad és ennyire meg tudnak vezetni?? Van egy tanmese. Abu Kir azért hogy ő legyen a szultán vesz egy csomó papagájt. A papagájokat megtanítja arra, hogy Abu Kir a szultán. Amikor jól tudják akkor elengedi a madarakat akik az egész országban azt hajtogatják, hogy Abu Kir a szultán. Az emberek annyit hallják, hogy egy idő után el is fogadják, hogy Abi Kir a szultán. Te is ilyen ember vagy?? Diplomával?? Ne haragudj, de nagyon tudlak sajnálni...

morpho 2018.02.12. 20:06:47

@camilló: "Neked semmit nem jelent az a hazudozás amit fidesz nyom?? Diplomásnak mondod magad és ennyire meg tudnak vezetni?? "

Ő vezet meg téged! Ő a fidesz maga, aki nyomja a hazudozást! Csak gondoltam szólok.

camilló 2018.02.12. 20:32:38

@morpho: Nem gondolom, hogy bértollnok. Bizony vannak ilyen emberek....

Idiótavadász 2018.02.12. 20:34:08

17 éves koromban, 11. osztályosként számtalanszor rúgtak ki a német óráról mert nem akartam a hajam bekötni. Lázadó rockerként a tanárok rémálma voltam, a magaviseletemet is levonták, mert a német ellenőrző dolgozatomra annyit írtam, hogy "Go to hell". Azóta eltelt 24 esztendő de nem bántam meg és ma is ugyanazt tenném. Csak politikusokra jellemző ez a gerinctelenség, mindegy melyik oldalon állnak.

"Ha én zászló volnék, sohasem lobognék,
Mindenféle szélnek haragosa lennék,
Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének,
S nem lennék játéka mindenféle szélnek."

morpho 2018.02.12. 20:38:25

@camilló: Vannak, de ő nem az. Ő klasszik narancskullancs, aki azonnal itt van és mindent bevéd. Bármit. Inkább bértrollnoknak mondanám...csak a precizitás végett.

neko1967 2018.02.12. 21:33:14

Fidess droid gondolkodása:

"Nemrég egy fideszes fasznak elvitte "élete párját" egy kórházi fertőzés alig három nap alatt, szerinte ki volt a hibás?
a) gyurcsány
b) a geci nyugatiak, akik elszipkázzák az orvosokat
c) a zsidó orvosok, akik direkt ölik a magyarokat
d) az összes előzö

Igen, a helyes válasz d) volt."

Hozzászólás más helyről.

Kérdésem az: hanyad rész stadionból lehetne megoldani egy évre országosan a kórházi fertőzések visszaszorítását?

csobi2011 2018.02.12. 21:47:04

@Énmégújvagyok: közgazdász diplomám van és bár a statisztikák sosem tökéletesek de azért mutatnak valamit. Az alap mutatókat (gdp, infláció, munkanélküliség, államháztartás), az eurostat is ellenőrzi. Ezekben nem lehet hazudni. Csak nézd meg hogy az Eximbank adósságát is ráverik az államra mindegy hogy mit akar a fidesz. A 4.5 millió foglalkoztatottból 150 ezer a közmunkás, szóval a munkanélküliségi adatokat nem ez szépíti. És te is vedd fel a hátizsákod és látogass el nyugati megyékbe. Látni fogod a fejlődést. Arról nem tehetek hogy a borsodi cigány semmilyen körülmények között sem akar dolgozni. Persze az mszp garantált 100e forintot ígér neki, hogy ne is dolgozzon. Majd a becsületes emberek kitermelik hogy ő a seggét vakarja. Ez a szolidaritás, a garantált minimális jövedelem. Hát te csak szavazz erre, én maradok a fidesznél.

neko1967 2018.02.12. 22:01:15

@csobi2011:
Ki akar dolgozni és ki nem, az egy érdekes kérdés. Nem attól függ, ki borsodi cigány,ki pesti sváb.
Ha helyben, mondjuk Borsodban vagy Szabolcsban nem kap munkát, nem tud máshol munkát vállalni, mert nem tudja

neko1967 2018.02.12. 22:05:23

@csobi2011:
Hop, rányomtam a küldésre!
Szóval nem tudja a lakhatást kigazdálkodni!

444.hu/2018/01/13/menekulnek-a-videkrol-ahonnan-nezve-nyiregyhaza-a-vilag-kozepe

Érdemes elolvasni, hogy a pestieknek és a dunántúliaknak is legyen fogalmuk, hogy az ország nagyobb részén mi a helyzett!

Énmégújvagyok 2018.02.13. 04:31:29

@csobi2011: Na figyelj kölyök! Kezd elegem lenni a marhaságaidból! 57 éves vagyok, a világot láttam már hátizsákkal, kamionnal és egyéb más módon is. Nem hiszem, hogy a te útmutatásod kellene nekem ahhoz, hogy tisztán lássak. A foglalkoztatásról ennyit: www.blikk.hu/aktualis/politika/van-ahol-mindenki-dolgozik-mashol-meg-tengodik-a-falu/mm870sc?utm_source=hirkereso&utm_medium=hirkereso&utm_campaign=hirkereso
És ez csak a Blikk. Nem kifejezetten gazdasági hírportál.
Ha te közgazdász vagy akkor újra viceházmesterek csinálják a közgazdaságot Magyarországon. Te már várakozáson felül és jóval korábban teljesítetted a fidesz oktatáspolitikáját: "neveljünk hülyéket, engedelmes droidokat és akkor nem lesz baj!"
Úgy tűnik -sajnos, hogy a te esetedben ez már jóval korábban beteljesült, mint azt bárki álmodta volna a pártodban. Ezeken kívül még egy lehetőség van: tényleg bértrollnok vagy, csak rád a kicsit kifinomultabb stílust osztották.

BTO11 2018.02.13. 10:22:27

@csobi2011: rossz szemüveg van rajtad,a fidesz pėnzt vont el az eütöl,az épület felujjitás a haverokkal tulárazva az nem a szinvonalt emeli az eüben.

BTO11 2018.02.13. 10:29:41

@csobi2011:" közgazdász diplomám van"
D:)))
Ezzel a diplomával Ti vagytok akik mindenhez értenek,akår telekomunikációs cég müszaki igazgatoi is lehettek mindenfele müszaki véna nélkül.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.02.13. 11:17:03

Az akkori Fidesz ballib volt.

Ha azok maradtak volna, hamarabb esnek ki, mint az SZDSZ.

A ballibektől már akkor is hányt a többség, és most is.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.02.13. 11:20:04

@Énmégújvagyok:

A ballib kamionsofőrök ilyen önérzetesek ?

Inkább olvass, és tanulgass.

Minden statisztika azt mutatja, hogy az elkúróktól szarabb kormány a világon nincs.

Hiány, Gdp növekedés...:
https://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+gdp

Munkanélküliségi ráta :
https://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+unemployment

Összevetheted más országokkal az adatokat, és értelmezheted a grafikont.
De csak ha tudod mi az.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.02.13. 11:21:57

@Énmégújvagyok:

Másrészt pedig, a közmunkások elött segílyezés volt.

Érdemes meghallgatni az érintettek hogyan gondolkoznak erről, mert a körúton belüli értelmiség picsogása pont leszarható a témában:

index.hu/belfold/2016/10/04/utananeztunk_a_legfurcsabban_szavazo_telepuleseknek/
Bruna úgy szerezte meg a kormánypárt támogatását, hogy a helyi közmunka-programok szervezőjeként kampányolt.
..
mondta nekünk a polgármester, aki szerint az emberek hálásak neki, amiért munkát adott mindenkinek a Fidesz segítségével, és a bűnözést is visszaszorította, így hallgatnak rá.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.02.13. 11:24:59

@csobi2011:

A szocik nem ugyanolyan szarok voltak, hanem a legszarabbak.

Ők zárták be a legtöbb iskolát, a legtöbb kórházat az elmúlt 100 évet tekintve, és még el is kúrták.

2009-ben még 140 ezer Bruttó felett fizettünk 40% SZJA-t, ma 300 ezer az átlag, egykulcsos 18%-os SZJA-val.

Csak az egybeteg fizetett Soros bérencek kampányolnak a ballibeknek itt is.

6.Lenin 2018.02.13. 11:38:37

Ballibák!
Ennyire szar a helyzetetek?
Egyre reménytelenebbül fogynak a "centik"? Aztán végleg vége a játékotoknak.
Nem olyan nagy tragédia, jön a tavasz, móka, kacagás. Ne legyetek irigyek. Az is lehet öröm, ha mások sikeresebbek.
Reménytelen?

Gabor Jeges 2018.02.13. 11:43:01

@FCUK18:
"állampolgár és állampolgár között milyen alapon lehet különbséget tenni?"
Például azon az alapon, amit Áder mond: "akik nem adófizetõ polgárai az országnak"

Gabor Jeges 2018.02.13. 11:46:50

@6.Lenin:
Szerintem nem erről van szó. Az Internet miatt egyre több dolog, ellentmondás kerül elő a kormánypárt háza tájáról, és még több fog előkerülni függetlenül attól, hogy az ellenzék mennyire van rossz helyzetben.

6.Lenin 2018.02.13. 11:51:03

@Gabor Jeges:

A diákok (18 év felettiek), nyugdíjasok, eltartottak (betegek, sérültek) se adófizetők.
A rendőrök, közalkalmazottak stb. (megkapják a jövedelmüket, egy részét meg visszaveszik).
Rossz megkülönböztetés.
Szabadság, egyenlőség, szolidaritás. Nincs megkülönböztetésre adó ok.

felső határ nincs 2018.02.13. 11:53:30

a lipsik magyarellenes gyuloletkeltesenek ismet csak 2/3 lesz a zeredmenye

kulfoldiekkel, vagy anelkul, mint a multkor

6.Lenin 2018.02.13. 11:55:38

@Gabor Jeges:

Milyen ellentmondás?
Az evolúció ellentmondások sorozata? Pont a politikában lenne az? Vagy nem?
Te valamikor megálltál egy alacsonyabb szinten?

Ha Áder tegnap mondta volna, ellenkezőleg, mint ahogy Orbán mondta tegnapelőtt, akkor lehetne ezen egy kicsit rugózni, de még akkor se lenne különösebb gond, hiszen lehet más vélemény is bizonyos kérdésekben.

Bagórágó 2018.02.13. 11:55:55

Atyaég. Azt remélem mindenki tudja, hogy az ország gazdasági növekedése az EU pénzeknek köszönhető? Nyilván tudják. Azt is tudják, hogy ebből mennyit tettek zsebre a jelenlegi ország tulajdonosok (mert ők már bizony nem vezetők, tulajdonosok lettek a 8 év alatt)? Nem, senki sem tudja. Tippek vannak rá, miszerint rengeteget. Attól most tekintsünk el, hogy úgy nyúlják le az EU pénzeket, hogy papíron felhasználják őket, de az egyébként ilyen célokra fordítandó adóforintokat lenyúlják. Okosak, tényleg. Ezt senki sem vitatja.

Szóval tény, hogy Magyarország felfelé ívelő pályán van gazdaságilag, ami köszönhető: a világgazdaság stabilizálódásának, erősödésének; köszönhető az irreálisan magas adótartalmaknak; és köszönhető az EU pénzfolyamának.

Szóval mindez mennyire szuper igaz? Nem. Az ország ott tart, ahol tart jelenleg. És mondjuk legalább 2 lépésnyit előbbre tartana, ha nem rabolnák széjjel. De szavazzatok csak nyugodtan a fideszre, mert legalább nem a baloldal fog belebukni abba, amikor elapad az EU pénzfolyam. Mondjuk a népnek lesz a legszarabb, de hát az titeket, fidesz szavazókat már régesrég nem érdekel, ha egyáltalán valaha is.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.13. 12:06:40

@neko1967:

Ez csak aballib nedves álmokban létezik.

Mit is mond az emberek 95 %, aki nem fanatikus ballib? Azt, hogy a magyar egészségügy közepes szintű, évek óta, s egyszerűen nem igaz, hogy 2010 zuhanás lenne benne.

rallus 2018.02.13. 12:08:23

Biztos hogy bagó az amit rágsz? Ütősebbnek tűnik...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.13. 12:10:14

@Bagórágó:

A gazdaságpolitikai adatok kommentelésének fő ballib szabályai:

Ballib kormány alatt növekszik a gazdaság:
– bravó, kormány!

Ballib kormány alatt csökken a gazdaság:
– ezek nemzetközi folyamatok, a kormány nem hibás!

Fideszes kormány alatt növekszik a gazdaság:
– ez csalás, hamisítás, egyébként is nem a kormány érdeme!

Fideszes kormány alatt csökken a gazdaság:
– a rohadék kormány a hibás!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.13. 12:15:03

@Bagórágó:

GDP- és inflációs adatok kommentelésének szabályai:

Csökken az infláció, nő a GDP ballib kormány alatt:
- bravó, a kormány végzi a dolgát!

Csökken az infláció, nő a GDP nem-ballib kormány alatt:
- a folyamat fenntarthatatlan, meg egyébként is csak az EU-nak, az IMF-nek és a Húsvéti Nyúlnak köszönhető!

Nő az infláció, csökken a GDP ballib kormány alatt:
- ezek nemzetközi folyamtok, a piac korrekciója, mindennek sok a pozitív oldala is, mert növekszik a versenyképesség.

Nő az infláció, csökken a GDP nem-ballib kormány alatt:
- Atya Isten, a kormány ki akarja irtani a népet!

morpho 2018.02.13. 12:16:34

@6.Lenin: Ezek nem is vásárolnak és áfát sem fizetnek....

morpho 2018.02.13. 12:18:50

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Ez tényleg pártszimpátia függő és amúgy tényleg hülyeség. A fideszesek ellenkező előjellel szokták mondani ugyanezt.

vackor1 2018.02.13. 12:18:53

@csobi2011: Mivel azt írod nem troll vagy , így beleszólok.
Teljesen irreleváns, hogy neked, nekem és az itt kommentelő 20 embernek hogyan változott az élete. Nagyban kellene nézni , és úgy egyáltalán nem jó irányba haladunk.
( majdnem lényegtelen, hogy ez a bagázs mennyit lop - azért ez az ipari méret már vérlázító a pökhendi, gusztustalan "stílusukkal" , az időnként 180 fokot forduló véleményükkel , a kettős mércéikkel , az agyatlan , elképzelés nélküli ,erőszakos, mindent erőből intéző rendszerükkel együtt, de ez most mellékes - , lopott az előző is, lopni fog a következő is, ha te/én/bárki lenne ott , biztos , hogy ügyeskednél, a mérték a kérdés , de most nem ez a téma )
Ne nézz meg és gondolkodj el máson mint , hogy most eszméletlen pénzbőség van - szemben a 2008 - 10 közötti évekkel - , ömlik hozzánk az EU-ból a pénz és így is minden komoly mutató leszakadást mutat a gazdaságban . Ne a közmunkásokkal és egyéb trükkökkel manipulált foglalkoztatási adatokat nézd , hanem azt , hogy milyen állapotban vannak a közintézmények , mentősök, tűzoltók, ápolók , rendőrök, köztisztviselők , nézd a béreiket /körülményeiket , menj el ügyet intézni , menj kórházba, nyisd ki a szemed és után mondd, hogy fejlődünk.. Nem a főterek térkövezése , meg a sok Patyomkin-dolog a lényeg. Nincs jövőkép, ha nem jön több pénz ide, akkor bezárhatunk, mert itthon SEMMIT nem termelünk, most már nem is oktatunk , az országnak önállóan nincs bevétele . Nézd meg minden oldalról azokat , amik miatt neked - ahogy mondod - jobb és hasonlítsd össze azokkal , akiknek meg nem lett jobb. Csak példa : rezsicsökkentés.. aha.. csak egyre jobban pusztulnak miatta a hálózatok, aminek a hibái pár év múlva jönnek majd elő , aztán igazából a tehetőseknek kedvez csak - ismerős a végtörlesztés ? - és ha nem lenne, akkor már olcsóbb is lehetne a világpiaci árakat látva a rezsi.. És ez csak egy dolog , szinte mindent végig lehetne így vezetni , csak látni/tájékozódni/érteni/gondolkozni kellene és nem, nem a kormánymédiából , az ugye nem is kérdéses, hogy mit fog oldaltól függetlenül szajkózni ? Ha tényleg nem troll vagy , akkor gondolkozásra fel , nem fáj az , csak bizonyos humanoidoknak .. :)

felső határ nincs 2018.02.13. 12:21:29

@vackor1: nem jo iranyba haladunk

egy altalanos iskolai tanar atlag 160 bruttot keresett 2010ben, 2016ban meg 300at.

Es ez meg az a resz, az oktatas, ami allitolag hatalmas szarban van....

felső határ nincs 2018.02.13. 12:25:22

@vackor1: Az atlagis ber brutto 210e volt 2010ben, netto 130e,

most brutto 320, netto 210e vagy csaladi kedvezmennyel tobb....

tehat a nepek egyre jobban keresnek es egyre kevesebb az adossaguk

HA MOST LENNE BALLIB KORMANYVALTAS ugyanaz tortenne mint 2004ben - a ballibek a lerabolt kincstarbol adnanak 50% emelest a kozszolgaknak nyuggereknek munkanelkulieknek aztan elkezdenenek eladosodni es 3 ev mulva allamcsod....ennyit tudnak, meg a nevuket

morpho 2018.02.13. 12:26:20

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Senki nem gondolja ugyanazt, mint 25 éve, de aki csapatostul pont az ellenkezőjét gondolja mindenről, mint 25 éve, az hazudik.

Bagórágó 2018.02.13. 12:37:28

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Fidesz kommentelők alapszabályai:
- Dicsőíti a gazdám tetteit?
A komment szuper, csak egyetértéssel, fokozással válaszolható

- A gazdám tettei ellen ágál?
Rohadt libsi, komcsi, sorosbérenc, migriimádó, vagy épp mi a közkedvelt.

De hozzáteszem csendben, hogy tévedsz. A többség, aki a gazdád ellen ágál bizony ugyanúgy ágált az mszp csürhe ellen is. És a büdös életben nem fog rájuk se szavazni. Csak gondoltam jobb, ha tudod.

6.Lenin 2018.02.13. 12:44:31

Ballibák!

Most akkor mi is a baj?
Van/volt a Fideszben aki más véleményen volt, esetleg van, vagy az, hogy nem mindenki mond egyet? Amikor meg mindenki egyet mond, akkor meg diktatúra van.
Döntsétek már el, köcsögök.

rasztaszív 2018.02.13. 12:48:22

@6.Lenin: ettől biztosan megbukik az ellenzék...:)nyomjad csak:)))

6.Lenin 2018.02.13. 12:51:20

@rasztaszív:

Megbukik az ellenzék????
Már 8. éve akkorát bukott , mint egy falusi klozetajtó!
Hová bukna még?
Ápr. 8-án lesz a temetés. Egy igazi, tavaszi, vidám temetés.

ursus artos 2018.02.13. 12:55:58

Hogy van ez, hogy amikor a Fidesz elmúltnyolcévezik, akkor hagyjuk már a múltat, de amikor a ballib 30 éves sztorikat rángat elő, akkor, meg hogy is van ez Viktor???
Tényleg jól írta valaki itt a kommerszférában valaki:
Demokrácia egyenlő: mindenkinek megváltozhat a véleménye, kivéve Orbán Viktort...

mocser48 2018.02.13. 12:58:06

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Figyelj már, felszopó, sikerült már találnod valakit, akit a gazdátok, soros hamarabb vett meg, mint orbánt? Olyanra gondolok, aki orbánhoz hasonlóan magyarnak állítja magát.

orbánnak mennyi volt az árfolyama, mennyiért vette őt meg soros?

Illetve félbemaradt még az is, hogy antiszemitának minősítetted azt, amit orbántól idéztem. Ezt sikerült már a tartótiszteddel lebeszélni? Nagyon le lettél baszva, felszopó?

A "geci puttonya" ügyéről engedik már, hogy beszéljetek? Tudod, elios, korrupció, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás. orbán családjából csak a geci puttonya érintett, vagy esetleg az is, aki a saját lábán így áll?

mocser48 2018.02.13. 13:02:14

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Azt azért vágod, hogy a magyar GDP még 2016-ban is a 2009-es, gazdasági világválság legbrutálisabb évében mért szintje alatt volt? orbánék mindössze annyit tettek, hogy a forintot elgyengítették, így a gyenge forintban a forinthoz képest tudtak magasabb GDP-t kimutatni. USD-ben meg nagy bukta a kormányzásuk. Igen, USD-ben, a világhoz viszonyítottan. A hanyatló nyugat meg USD-ben lőtt ki ezen időszak alatt. Forintban nézve triplázódtak egyes "hanyatló" gazdaságok.

wolves84lb 2018.02.13. 13:03:00

@6.Lenin: mesélj, mennyire fizetnek jól?

morpho 2018.02.13. 13:03:40

@6.Lenin: Először is kedves a köcsögözés! Szeretnéd mi kis huncut? Hogy is van ezzel az áfával?

rasztaszív 2018.02.13. 13:03:44

@6.Lenin: nos,lehet.de ha tényleg nem tartod ellenfélnek az ellenzéket,akkor csak szereted a földön fekvőket rugdosni.talán mert azt gondolod,ez most kockázatmentes...?

wolves84lb 2018.02.13. 13:04:32

@felső határ nincs: mondj még valamit, így nincs meg a napi három hozzászólásod, nem kapod meg a prémiumot, fideszkomcsi...

ursus artos 2018.02.13. 13:05:03

@vackor1: "hogy milyen állapotban vannak a közintézmények , mentősök, tűzoltók, ápolók , rendőrök, köztisztviselők , nézd a béreiket /körülményeiket , menj el ügyet intézni , menj kórházba, "

Vidéken az összes kórház felújítva,. Mentőállomások dettó. 2008 novemberében arról szóltak a hírek, hogy nem tudnak tankolni a mentőautókba elfogyott a pénz. Most a harmadik százas nagyságrendű mentőautó beszerzés van. PXX rendszámú rendőrautók szaladgálnak (értsd: újak), vitathatatlan, hogy emelkednek a fizetések ezen kár rugózni, kormányablak mindenhol, vasútállomáson is, jogosítvány hét nap múlva átvehető.. Tényleg nincs söralátét adóbevallás. Igen. Mert sokaknak még adóbevallása sincs... nem azért mert nem dolgozik.
Szóval oké, hogy a kormánynak a kurva anyját, ebben egyetértünk - mondom én vérfideszesként - de nem ezekért...

mocser48 2018.02.13. 13:05:07

@Rettegek mert ballib vagyok:

Magyarország
- 2009-es GDP-je 130 Mrd USD
- 2016-os GDP-je 124,3 Mrd USD

Ez amolyan fideszes gazdaságnövekedés.

wolves84lb 2018.02.13. 13:06:09

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Ugyan tudom, hogy nem fogod, de beraknál erre vmi komolyan vehető forrást, pls?

"Mit is mond az emberek 95 %, aki nem fanatikus ballib? Azt, hogy a magyar egészségügy közepes szintű, évek óta, s egyszerűen nem igaz, hogy 2010 zuhanás lenne benne."

6.Lenin 2018.02.13. 13:08:41

@wolves84lb:

Bevallom őszintén ez nem egy komoly szellemi kihívás, ekkora balfácán ellenzéket ekézni.
Ezért szégyellnék pénzt elfogadni, még Soros Gyur'bá- tól is.
Mondjuk öröm se sok benne, mert néha szinte szánalmat is érzek, bár lehet, ebben tévedek. Az, amit érzek, mégsem szánalom.

morpho 2018.02.13. 13:17:16

@6.Lenin: "Megbukik az ellenzék????
Már 8. éve akkorát bukott , mint egy falusi klozetajtó!
Hová bukna még?
Ápr. 8-án lesz a temetés. Egy igazi, tavaszi, vidám temetés"

Egyébként te demokrata vagy? Milyen demokrata vagy te? Kicsit túltoltad narancskullancs. Csak szólok. Állítólag Magyarországon demokrácia van. A politikai ellenfelet megsemmisíteni a náci/komcsi rendszerekben szokták. Ezen azért merengj el!

6.Lenin 2018.02.13. 13:18:39

@morpho:

Ha az áfa fizetés feljogosít, akkor a külföldi turisták is kaphatnának szavazati jogot, csak legalább egy túrórudis blokkal kellenen igazolniuk. A határon túliaknak is lehetne, csak át kéne ugrani egy túrórudira

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.13. 13:20:18

@morpho:

Ez tény. Ez minden politikailag vak értélkelésre igaz.

Az én kedvencem a műfajban Kéri László felesége, aki képes UGYANAZT azt adatot pozitívan és negatívan is értékelni, persze mindig mint "független" szakértő.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.13. 13:21:10

@morpho:

Hol ez a scapat? A korai Fidesz nagy része ma nem fideszes.

6.Lenin 2018.02.13. 13:22:18

@morpho:

Kösz, de Isten bizony maguktól ilyen hülyék, nekem semmi közöm hozzá. Én csak konstatáltam a tényt. Demokráciában azt sem szabad?

Felőlem ez a néhány köcsög nyugodtan szaladgálhat Mo-on. Engem nem zavarnak, sőt, megerősít abban, hogy jól döntöttem, amikor nem őket támogatom. Önbizalmat ad.

morpho 2018.02.13. 13:23:11

@6.Lenin: A külföldi turista x napig fizet áfát itt, mint ahogy a magyar turista is fizet külföldön. De aki Magyarországon él, az a buszjegytől a helikopterszámláig, a kannásbortól a pulykamellig egész évben Magyarországon fizet áfát. Ha már kannás bor-cigaretta, benzin, akkor jövedéki adót is. Ugye kullancs?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.13. 13:23:34

@Bagórágó:

Most a Fidesz és a ballibek közt a választás, ha valamelyiket kisebb rossznak tartod közülük, azzal mindenképpen kampányolsz amásiknak. Más út nincs.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.13. 13:24:19

@mocser48:

"antiszemitának minősítetted azt, amit orbántól idéztem"

Nem igaz.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.13. 13:25:32

@mocser48:

"orbánnak mennyi volt az árfolyama, mennyiért vette őt meg soros? "

Szerintem ez egy kölcsönösen hasznos szerződés volt. Sorosnak kellett egy ígéretes profi politikus, Orbánnak meg kezdőtőke a politizálásához.

morpho 2018.02.13. 13:25:46

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Hol a csapat? A három legfőbb közjogi méltóság mint egykori koleszos csapattárs az megvan?

@6.Lenin: Most mit magyarázkodsz bunkó! Annyira egyszerűen nyomod ma, hogy nekem kellemetlen, tök komolyan!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.13. 13:26:34

@mocser48:

"A "geci puttonya" ügyéről engedik már, hogy beszéljetek? Tudod, elios, korrupció, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás. orbán családjából csak a geci puttonya érintett, vagy esetleg az is, aki a saját lábán így áll?"

S mikor olvastam tőlem, hogy nem korrupt a Fidesz? Soha. Igen, korrupt. Ahogy az ellenzék is.

morpho 2018.02.13. 13:28:13

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Szerintem ez egy kölcsönösen hasznos szerződés volt. Sorosnak kellett egy ígéretes profi politikus, Orbánnak meg kezdőtőke a politizálásához..... hogy aztán Orbán kormányzati eredmények híján Sorosból csináljon politikai terméket és ezzel nyerjen választást. Bravó!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.13. 13:28:16

@mocser48:

Mi a valóság? Egyik kormány alatt se volt jelentős szinyemelkedés.

Volt 2 nagy zuhanási szakasz: 1990-1997 között és 2005-2012 közütt. a többi lassú emelkedés.

6.Lenin 2018.02.13. 13:29:37

@morpho:

Mit rugózol ezen a hülyeségen. Nem én írtam, hogy adófizetéshez kötném.
A választójog az adott ország minden polgárának joga, akit a törvény kimondottan nem tilt el ettől a jognak a gyakorlásától.
Én demokrata, sőt liberális vagyok ebben a kérdésben.
A választójog bármilyen korlátozása nem lehet demokratikus.

mocser48 2018.02.13. 13:29:57

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Te írtad, hogy antiszemita, amit orbántól idéztem.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.13. 13:30:20

@morpho:

Amerika és Soros, meg hasonló angolszász befolyásoló tényezők álltak az SZDSZ és a Fidesz mögött, míg a német nagytőke az MDF és az MSZP mögött állt a korai időkben. Ez nyílt titok.

A Fidesz felmondta a szerződést, ezét haragszik rá ennyire Soros.

mocser48 2018.02.13. 13:30:44

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

De mennyi volt orbán árfolyama? Mennyiért lehetett orbán kilóra megvenni?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.13. 13:31:58

@mocser48:

Fogalmam sincs. Gondolom kellett 20-30 milllió dollár, hogy a Fidesz ütőkéápes legyen 1990-re.

morpho 2018.02.13. 13:32:43

@6.Lenin: "6.Lenin 2018.02.13. 11:51:03
@Gabor Jeges:

"A diákok (18 év felettiek), nyugdíjasok, eltartottak (betegek, sérültek) se adófizetők.
A rendőrök, közalkalmazottak stb. (megkapják a jövedelmüket, egy részét meg visszaveszik).
Rossz megkülönböztetés.
Szabadság, egyenlőség, szolidaritás. Nincs megkülönböztetésre adó ok."

mocser48 2018.02.13. 13:32:44

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

korábbi gazdáját, sorost orbán mostanában gonosznak próbálja beállítani. Van ilyen terv az új gazdája, putyin vonatkozásában is?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.13. 13:32:54

@morpho:

Na és? Ők alklamazkodtak az új vonalhoz, sokan meg nem.

Ma a Fidesz a 3. korszakát éli.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.13. 13:33:33

@mocser48:

Soros se volt a gazdája, ez nyilvánvaló abból, hogy szakított vele.

mocser48 2018.02.13. 13:33:48

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Persze, hogy korrupt a fidesz. Írtam is, hogy a fidesz egy maffia.

morpho 2018.02.13. 13:34:00

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Nem. A fidesz politikai terméket csinált Sorosból. Nem haragszik az senkire!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.13. 13:35:04

@wolves84lb:

Ezek szimpla tények. A ballibeknek nincs programjuk, így maradt a hazudozás Sorosról, az oktatásról és az egészségügyről. Ennyi az egész.

morpho 2018.02.13. 13:35:17

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Nem a fidesz folyamatosan hazudik. Kizárólag a zsetonra megy. Az Eu-s pénzek lenyúlásáról szól a hatalmuk. Az országot meg leszarják.

mocser48 2018.02.13. 13:35:46

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Most, hogy leírtad, hogy a fidesz prostituálódott, azt is meg tudod írni, hogy mennyiért vette meg őket soros?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.13. 13:36:18

@morpho:

Ez egy népszerű ballib mítpsz, de az igazísághoz semmi köze.

mocser48 2018.02.13. 13:36:39

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Leírtad, hogy az orbáni idézeteim antiszemiták. Ez van. Tény.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.13. 13:37:20

@mocser48:

Nem prostuálódott. Kellett apénz, ami nélkül nem lehet poli8tizálni, s olyan szponzort választottak, akinek elveivel egyetértettek.

morpho 2018.02.13. 13:37:23

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A fidesznek nincs programja! Ők találták ki ezt az egész Sorosozást. Az egészségügyről, az oktatásról, az elvándorlásról, a munkaerőhiányról és a nyugdíjhelyzetről kéne vitázni egy kampányban, nem egy nemlétező "Soros tervről"!

morpho 2018.02.13. 13:38:30

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A mítoszok nem kastélyokban és helikopterekben manifesztálódnak!

mocser48 2018.02.13. 13:38:39

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Tudod, ahogy mondani szokás:
- Hölgyem, megdughatom 10000 dollárért?
- Óh, igen.
- És 10 dollárért?
- Mit képzel maga, kurvának néz?
- Az, hogy maga mi, már az első válaszában elmondta, most az árról alkudozunk.

A fidesz attól az, ami, amit sorostól kapott. soros pártja.

nemecsekerno_007 2018.02.13. 13:39:51

@Bagórágó: most akkor tudnánk több pénzt költeni egészgégügyre, oktatásra, szociális kiadásokra v. nem?! Mert ha szerinted az EU-s pénzek nélkül 0 lenne a magyar gazdaság növekedése akkor nem értem. Most akkor melyik az igaz? Van pénzünk v. nincs? Azt ne mond, hogy mindenre lenne elég pénz, mert az az elkúrók üzleti modellje :) Elköltjük még azt is amit meg se kerestünk.

mocser48 2018.02.13. 13:40:14

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

soros orbánt megvette. orbán egy kitartott kurva volt. Kérdés mindössze annyi, hogy mi mindent tett meg a pénzért.

6.Lenin 2018.02.13. 13:40:26

@morpho:

Igen, pontosan itt vontam kétségbe a faszi óhaját, hogy adófizetéshez köti a jogot. Áfát fizethetnek a külföldiek, határon túliak is. Akkor részletezni kéne azt is, hogy mennyiért kellene valakinek vásárolnia, hogy elegendő áfát fizessen. Plusz korlátozásokat kéne bevezetni. kár görcsölnöd tovább.

A szavazati jogot nem lehet korlátozni. Már azért sem, mert valakik megfelelő hatalom birtokában bármilyen feltételeket is kitalálhatnának, vallás, bőrszín, test súly, nemi identitás, stb. Pubi, ez nem jött össze.

mocser48 2018.02.13. 13:41:48

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

soros a fideszt és orbánt vette meg. soros helyi szolgája, orbán fellázadt ellene. Szimpla belviszály a maffiában.

mocser48 2018.02.13. 13:43:28

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Tombol, nem tombol. orbán a gazdájával számoljon el maga, minek a szennyesükkel teleplakátolni egy országot? orbán és soros magánügye. gazda és szolga.

mocser48 2018.02.13. 13:44:01

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Tudod, ahogy mondani szokás:
- Hölgyem, megdughatom 10000 dollárért?
- Óh, igen.
- És 10 dollárért?
- Mit képzel maga, kurvának néz?
- Az, hogy maga mi, már az első válaszában elmondta, most az árról alkudozunk.

A fidesz attól az, ami, amit sorostól kapott. soros pártja.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.13. 13:48:06

@morpho:

A Fidesz programja:
- az elhibázott rendszervűltozás kijavítása,
- nemzeti liberalizmus: magyar tőkésosztály építése,
- nagyobb függetlenség a nyugattól.

Minden más csak szöveg.

ostvan1 2018.02.13. 13:48:36

@6.Lenin: Attól, hogy még nem találtunk jó érveket ellene, nem tetszik. Szóval a hibát az követte el, aki feltétel nélkül osztogatta az állampolgárságot. És pl. emiatt sem tetszik a fidesz.

nemecsekerno_007 2018.02.13. 13:49:14

@morpho: Ha azt nézzük amiről te beszélsz akkor egyik pártnak sincs programja. Ha ez a program olyan lenne mint amilyen reformokat valóban be kéne vezetni azt senki nem meri kimondani mert akkor nem választjuk meg. Ezek olyan szintű tabuk, hogy még itt, a blogszférában se lehet normális vitát folytatni róla. Értsd: eü-be magánbiztosítók bevonása, családi nyugdíjszámla az ön-, és családi finanszírozás felé mozdulás érdekében, állami feladatok meghatározása, finanszírozási keretek hozzárendelése: mennyi pénzért, milyen szolgáltatás.

mocser48 2018.02.13. 13:51:30

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Dehogy hazudok. Azt állítottad, hogy az orbáni idézet antiszemita. Ez van, ez a tény!!!

morpho 2018.02.13. 13:51:49

@6.Lenin: Momentán te görcsölsz. Nem tudsz kikeveredni a saját faszságodból, ezért össze vissza írogatsz hülyeségeket. Egyébként Áder mondta, hogy korlátozni kell a szavazójogot, vele vitasd ezt meg ne velem, te kis hazudós narancskullancs!

mocser48 2018.02.13. 13:52:51

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

a fidesznek egy programja van csak: lopni, lopni, lopni!!!

morpho 2018.02.13. 13:53:48

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
A fidesz programja: Az EU csatlakozásból fakadó források lenyúlása saját zsebre!
Minden más csak szöveg!

@nemecsekerno_007: Egyetértek.

mocser48 2018.02.13. 13:54:07

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Ez nem párhuzam, volt egy kurválkodó párt, a fidesz, sorosnak meg pénze. Összenő, ami összetartozik.

6.Lenin 2018.02.13. 13:57:40

@morpho:

Mi közöm Áder véleményéhez? Azt mondta 20 éve, na és? Orbán mást mond? Én is. És?
Akkor még sincs diktatúra, ha lehetnek más vélemények is.
Te kötöttél belém.

martineden 2018.02.13. 14:02:10

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: ,, Korrupció != maffia."....ez igy helyes zoldfulu szamar. Korrupció != maffia.= fidesz

Andy73 2018.02.13. 14:10:32

Egyszerű a magyarázat: Áder és a Fidesz előnyére változott az elmúlt negyedszázadban, míg más balliberálisok nem.
És 25 év egészen más nagyságrend, mint három év, a migrációs válság kezdete. Akkor a baloldal egységesen a kerítés ellen kampányolt, de még tavaly is sokan, itt az indexen is. Így kérdéses, hogy azóta valóban megváltozott-e a véleményük, vagy csak a kampány miatt kerülik a témát.

Bagórágó 2018.02.13. 14:17:44

@nemecsekerno_007: Nem érted, de ezzel nincs is baj. Elmagyarázom. Igen, tudnánk többet költeni infrastruktúrára, korrupció felszámolásra, átlátható gazdálkodásra. Amivel külföldi tőkét csábíthatna be az ország. Persze mondhatjuk azt, hogy mit nekünk külföldi tőke, de inkább ne tegyük, ha nem akarunk csődbe jutni.

Az egészségügyet, oktatást, szociális juttatások rendszerét már úgy 28 éve meg kellett reformálni, de eddig egyik párt sem akart ebbe belebukni (mert az kb. borítékolható, hogy belebuknának).

Szóval igen, külföldi tőke nélkül az ország csődbe fog menni. Jelenleg az EU-s pénzek beáramlásával a kormány nincs rákényszerítve egyéb tőke beáramoltatására, így mehet a demagógia, hogy Magyarország önerőből, meg hasonló baromságok. Viszont amint elapad az EU pénzfolyó, ott állunk majd, hogy nincs elég infrastruktúránk, mert nem költöttünk rá eleget. Nincs megfelelő képzett munkaerőnk, mert ők elhagyták az országot. A mezőgazdaságot nem fejlesztettük kellőképp, iparunk nincs. Az energiaszükségleteink magasak és még mindig külföldről kell a kőolajat és a földgázt behozni. Paks 2 még a bokorban nincs, cserébe van egy jelenleg rossz kondíciókkal rendelkező hitelünk (ez még változhat, akár 1 éven belül is, szóval erre még ne vessünk keresztet).

Emellett növekszik a nyugdíjasok aránya az országban, a munkaképes emberek kellemetlenül nagy mennyiségben hagyták el az országot, növekszik a szociális olló.

A jelenleg fentartott haveri rendszerbe egyre kevesebb külföldi tőke kerül be, ezt vagy ismét az adónkból próbálják meg befoltozni, így kevesebb jut arra, amire eddig jutott, vagy beáldozzák őket szépen sorban.

És innentől már csak sci-fi és csakis a saját véleményemet tükrözi a történet:
Növekszik az elégedetlenség, a pártkatonák, akik eddig profitáltak a habzsidőzsiből hirtelen már nem fognak, mégsem lesz olyan szuper a magyar gazdasági csoda. Elszállnak az árak, a forint elgyengül a többi devizához képest. Ez bevonzza a rablótőkét (pl. Soros - csak, hogy olyanért utáljuk, amit valójában csinál), ami kiszámíthatatlanná teszi a gazdaságot, még kevesebb tőke áramlik be az országba, csőd. Mivel nincs euronk, a németek nem segítenek ki, kénytelenek vagyunk hitelt felvenni. Most vagy az IMF jöhet szóba, amivel szembeköpik saját magukat, vagy orosz/kínai hitelért folyamodunk, amivel még jobban eladósítjuk az országot. Eközben kiárusítanak mindent, amit tudnak (akár pl. araboknak - csak, hogy a legrosszabb eshetőségre készüljünk), megbuknak és elhagyják az országot. Véleményem szerint kb. 5 év elég is erre. De remélem nem lesz igazam. Nagyon remélem.

felső határ nincs 2018.02.13. 14:25:53

@Bagórágó: elfogyott a munkaero, ami qrva nagy siker

raadasul pont a lakossagnak a legjobb

azaz tobb kulfoldi toke hiaba jonne, ha eccer NINCS MUNKAERO

NOOOORMAAALIS?

felső határ nincs 2018.02.13. 14:27:46

@Andy73: a ballipsik hazudoznak

most azt mondjak nem is iszlamizalnak magyarorszqagot....csak epp mindig pontosan ugyanazt tettek amit a kulfoldi tartotisztjeik elvartak, 1947 ota folyamatosan

Egyallampolgar 2018.02.13. 14:31:08

Áder semmivel sem rosszabb mint a magyar átlag. Ez a kommentfal is tele van elvtelen tahóval. Ballibázás, ordenáré óbégatás van elvek és állítások helyett.
Akkor az volt Áder érdeke, most más. Orbán is itthon iszlám ellenes, aztán elrepül hozzájuk és nyal nekik csontig hogy ők milyen nagyszerű kultúra. Az oroszokról is mondtak már mindenfélét. Érdekek vannak itt nem elvek. A csürhe pedig rémisztő módon simán leköveti a fordulatokat. Mert csak uszítható barmok gyülekezete.

A mostani választási rendszer kizárólag a FIDESZ érdekeiről szól. Semmilyen elvnek nem felel meg. A határon túliakat is csak felhasználja és kihasználja a rendszer.

káposzta 2018.02.13. 14:32:35

@Rettegek mert ballib vagyok:

Hazudsz, dehát csak egy ócska geci vagy, aki trollnak is kurva gyenge :)

Nézd meg, mennyi bruttó 150 ezer nettója 2009-ben és 2018-ban:
2009: 103.215
2018: 99.750

Nézzük csak az átlagkereseteket:
2009: 200 ezer --> nettó 122 ezer
2018: 300 ezer --> nettó 199 ezer
Ez nettó 16 ezer forint havonta. Kemény 5%-a a 300 ezer forintnak. Ez az a hihetetlen előrehaladás? Te már ennyiért torokra veszed a gazdádat, geciviktort?

káposzta 2018.02.13. 14:34:06

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Vannak hozzászólásaid, ahol nem tudom eldönteni: minden idők legnagyobb trollja vagy-e, vagy egy elmebeteg hülye.

nemecsekerno_007 2018.02.13. 14:39:43

@Bagórágó: Jaja, ez igaz amit írsz, bár nagyon sötét forgatókönyv. Ha megnyerik a választást akkor erre nagyon kell majd figyelni. Egyébként amit írsz, hasonló Argentínához, egy ti. az "argentín-modell" Volt másutt is csak ez az ismertebb.

"A jelenleg fentartott haveri rendszerbe egyre kevesebb külföldi tőke kerül be, ezt vagy ismét az adónkból próbálják meg befoltozni, így kevesebb jut arra, amire eddig jutott, vagy beáldozzák őket szépen sorban."

Arra például kurvára kíváncsi lennék, hogy akaják eladni a magasabb adókat. Szerintem ha valami szimpatikus akkor ez a törekvésük. Akkor viszont sokkal többen ki fognak menni az utcára tiltakozni. Ezt meglátjuk.

Sok a kérdőjel, de egyébént meglátjuk. Az ellenzék nem áll úgy, hogy kormányképes lenne. Maximum az lehet, hogy a fidesz nem kap 2/3-ot.

werinter 2018.02.13. 14:50:35

@Egyallampolgar: Valóban, ezt többször is volt alkalmam tesztelni. Bárki bármit állít, ami nem egyezik vagy nem teljesen egyezik a Fidesz/kormány nézőpontjával (már egyáltalán ha van nekik ilyen) az egyből: "ballib", "libsi", "Gyurcsánybérenc" stb.
Ennyi telik a Fideszes egyénektől. Semmi érdemi vita, véleménykifejtés, érvek-ellenérvek. Nem. Kizárólag a mocskolódás és a trágárkodás.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.13. 14:53:30

@mocser48:

Már megbeszéltük ezt.

A múltkor se tudtad idézni miről van szó, msot se idézel semmit. Szóval csak beszélsz össsze-vissza.

mocser48 2018.02.13. 14:55:21

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

A múltkor is kértelek, hogy idézd be, melyik orbáni idézetemet tartottad antiszemitának!!!
Itt a lehetőség, másold ide, hogy melyik az antiszemita!!!!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.13. 14:56:14

@mocser48:

Te állítasz valamit, nem én, rajtad a bizonyítási teher.

mocser48 2018.02.13. 14:56:41

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

igen, a fidesz soros pártja. Hogy ti mennyit kerestétek a soros pártját, csak épp arról feledkeztek meg, hogy soros a fideszt pénzelte: ) Lúúúúúúúúúúúúúzerek.....

mocser48 2018.02.13. 14:57:39

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Nézd, orbán szerint soros maffiózó, soros szerint orbán maffiózó.
Ez egy maffián belüli ellentét. Belháború. A szolga harca a gazdája ellen.

mocser48 2018.02.13. 14:58:54

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Csakhogy ezt te állítottad :)
Te írtad azt, hogy az orbáni idézet antiszemita volt :)
Lássuk, bemásolhatod ide orbán azon szavait, amit antiszemitának találtál :)

mocser48 2018.02.13. 15:10:37

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

soros a fideszt vette meg, kilóra. A fidesz a soros párt.
Maffián belüli belharc, ez megy orbán és soros között. orbán rátalált putyinra, új gazdája van.

mocser48 2018.02.13. 15:11:34

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Fenéket. te egy felszopó vagy. Egy "független fideszes" felszopó.

1ghost 2018.02.13. 15:20:33

@6.Lenin:

Na mi van te szarházi, bérhazudozó orbántroll? Látom ma is egész nap itt rohadsz a neten te agyatlan orbánfasz.

A korrupt tolvaj fajtád annyit hazudik, hogy mondott már mindent, meg annak a szöges ellentétjét is. Állandóan pofán basz titeket a saját hazugságotok, mert hát ugye hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát.

Ez mocskos köpönyegforgató, tolvaj bűnszövetkezet már csak a hozzád hasonló szennyalakokra számíthat, senki másra.

1ghost 2018.02.13. 15:21:26

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Hát rád meg ki a fasz kíváncsi, te tetves orbánbérenc?

pánpéter 2018.02.13. 15:33:00

Fasza lesz olvasni ezt a komcsi blogot április 9-én, amikor a komcsi blog komcsijai megint buknak egyet a választásokon. Sokadjára.
:)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.02.13. 15:38:13

@aptikjampó: Igazából csak jót akar nektek. Azt mondja, hogy pénzért bérkommenteltek, és nem gerinctelen ostoba férgek vagytok, akik ingyen ilyen hülyék. Szerintem ez tök jófej dolog. :-)

mocser48 2018.02.13. 15:44:54

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Ha más is azt mondja neked.....
Miért szégyelled, hogy egy "fideszes független" felszopóvá züllöttél??
OK, persze épeszű ember ilyen gennyes munkát nem vállalna, de egy olyan, mint te miért szégyelli?

mocser48 2018.02.13. 15:46:09

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Mielőtt elfelejtenéd: sikerült már találnod valakit, aki orbánhoz hasonlóan "magyarnak" mondja magát, de soros hamarabb vette meg, mint orbánt?

Rettegek mert ballib vagyok 2018.02.13. 15:47:21

@mocser48: @1ghost:

Látom dolgoznak Gyurcsány és Soros felszopói.

Megjegyzem:
Ma különösen gyengég vagytok.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.02.13. 15:49:04

@pánpéter:

De legalább kivülről tudjuk mit fognak írni:

- A nem szavazók mind mind Orbán ellen szavaztak volna
- Iszonyú nagy diktatúra van, és az elkövetkező 4 évben nagyon szar lesz minden.

Szóval ugyanúgy hazudnak majd, mint eddig, csak előről kell kezdeni a paneleket.

ételizésítő 2018.02.13. 15:49:07

Áder János?
Hát nem ifj. Kádár János?

mocser48 2018.02.13. 15:49:21

@Rettegek mert ballib vagyok:

Jaj, te, csak nem egy újabb felszopó :)

Mondd csak, felszopó, sikerült már megállítani Brüsszelt? :) muahahhahha
Megnéztem a térképet, még mindig ott van, ahol volt....

pánpéter 2018.02.13. 15:50:34

@Rettegek mert ballib vagyok: talán lesz fél év csend, amíg elvégzik a gyászmunkát.

1ghost 2018.02.13. 15:57:58

@Rettegek mert ballib vagyok:

Hehehe szarházi orbántroll! Látom egész nap itt rohadtál, mégsem tudtad felnyalni a tolvaj, korrupt gazdád mocskát.

Máskor ügyesebb légy, mert nem kapsz napfényes cellát.

2018.02.13. 16:00:52

Se nem fiatalok, de nem demokraták és fogalmuk sincs, mi az a szövetség. Így nézve következetesek.

felucca02 2018.02.13. 16:03:59

@FCUK18:
"...arra viszont kíváncsi lennék, hogy a baloldal szerint állampolgár és állampolgár között milyen alapon lehet különbséget tenni?..."

Erre én is kíváncsi lennék! Például miért szavazhat egyik állampolgár levélben, másik meg a nagykövetségen, személyesen?

6. Ienin 2018.02.13. 16:07:55

No akkor elszórakozgatunk ezzel a lenin elvtárssal is egy kicsit, túl nagy lett a pofája, mint a birka fattyának.

6. Ienin 2018.02.13. 16:09:43

@1ghost: Egy kicsit megtréfálom ezt a lenin elvtársat, úgyis unatkoztam.

felucca02 2018.02.13. 16:12:21

@csobi2011: Nem, én nem éreztem magamat jobban a szoci kormányok idején, pláne, mikor elkezdtek lopni, éppen ezért váltottuk le őket a fidesszel.
Namost, marhára nem gondoltam volna, hogy ezek százszor annyit fognak lopni, és az arcuk is kábé annyival szélesebb lesz, ráadásul teljesen alternatív valóságot kezdenek építeni. A kontraszelekcióról nem is beszélve.
De irigyellek, hogy téged elönt a jóérzés, amikor a beszélő disznósajt megszólal, valóban klassz lehet! Én - bevallom - szenvedek....

6. Ienin 2018.02.13. 16:13:43

Káder jani elvtárs is annyit váltogatja a véleményét mint én az alsógatyám. Most én is váltok oldalt egy kicsit, ballibává válok egy időre, mert már rojtos és büdös a nyelvem orbán likának nyaldosásától.

felucca02 2018.02.13. 16:16:02

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Miből gondolod, hogy Soros haragszik a fideszre? Nem inkább arról van szó, hogy fogalma sincsen sem a fideszről, sem orbánról? Eseetleg hallott róla, de marhára nem érdekli?:)

rallus 2018.02.13. 16:18:41

@felucca02: Csak itt az Indexen annyian vagytok csalódott Fidesz szavazók, hogy ha minden harmadik elmegy közületek választani, 2/3-a lesz az ellenzéknek..
Rákosi apátok idején ez a kategória "munkáslevelező" név alatt jelent meg a Szabad Népben! Retró, vagy így sikerültél?

6.Lenin 2018.02.13. 16:18:42

@6. Ienin:

Tréfálkozni? Egy beteg fasz?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.13. 16:19:34

@mocser48:

Annak idején Soros 2 pártot is pénzelt, a másik az SZDSZ volt.

mocser48 2018.02.13. 16:20:30

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Mármint hogy "fideszes független" felszopónak lenni....
Persze te hívhatod máshogy is a "munkásságodat".... De itt most maradjunk a tényeknél.

Szóval OK, persze épeszű ember ilyen gennyes munkát nem vállalna, de egy olyan, mint te miért szégyelli?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.13. 16:21:05

@felucca02:

Ne becsüld le Sorost. Ő művelt, okos, céltudatos ember, aki kézben tartja ügyeit.

Élete főműve Kelet-Európa liberálissá züllesztése. KI az aki elfeledkezik életcéljáról?

mocser48 2018.02.13. 16:21:49

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

A SZmi?
OK, irkálj attól is, én maradnék a soros által megvett fidesznél.

Még egyszer, SZmi?

mocser48 2018.02.13. 16:23:08

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

soros orbán gazdája. Mennyiért is vette meg orbánt?

Találtál már valakit, aki orbánhoz hasonlóan "magyarnak" hívatja magát, és soros hamarabb vette meg, mint orbánt?

felucca02 2018.02.13. 16:23:09

@rallus: Nem vagyok fidesz szavazó. 2010-ben azt mondtam, hogy egy életem, egy halálom, nagyon bénák a szocik, jöjjön a fidesz. Soha többet nem fogom ezt mondani. Hogy hogyan minősítesz, hidegen hagy.

mocser48 2018.02.13. 16:23:51

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Maradjunk a tényeknél, azt a szöveget tartogasd a fideszes tartótisztednek....

felucca02 2018.02.13. 16:25:40

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Liberálissá nem kell zülleni, ha hagysz egy európai gazdaságot a maga útján fejlődni, az a liberalizmus különböző jeleit fogja egy idő után felmutatni.

FCUK18 2018.02.13. 16:30:03

@felucca02: mert az egyiknek nincs magyar címe, és csak listára szavaz, a másik pedig baszik a törvényre, kint él, de ide van bejelentve, és szavaz egyéni jelöltre is. Tök egyszerű.

felső határ nincs 2018.02.13. 16:36:35

@felucca02: a ballibak hagytak h a maga utjan csodbe menjen a HAZA

nem 1x, nem 2x

azaz, ennek a lipppsizmusnak itt nincs nagy keletje, erthetoen

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2018.02.13. 16:39:59

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Még mindig folyik a munka az Anti-lop minisztériumban? Ezért húsvétra hány hektár föld és dohánybolt jutalmat kaptok hogy itt osztjátok az észt 5lagyimir 1ljics lenin elvtárssal? Rasz-putyint hol hagytátok?

felucca02 2018.02.13. 16:40:58

@felső határ nincs: Értem én! Lippsizmus utján minden tönkremegy, de a bolsevizmus felvirágoztat. Hajrá!

Istenem, legalább annyit megértenél már 25 év után, hogy az elnevezéseknek semmi közük nincsen semmiféle értékhez. Se a szociknak a lippsizmushoz, de a fidesznek a kereszténységhez.

felucca02 2018.02.13. 16:41:45

@FCUK18: És egyéni jelöltre nem lehet levélben szavazni? Vagy listára nagykövetségen?

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2018.02.13. 16:47:48

@felső határ nincs: Államcsőd az majd orbán után lesz. Mert ő mindenben űberelni akarja gyurcsányékat.2010 előtt nem volt államcsőd, azt majd mindenki megtudja milyen, ha orbán eltakarodik. Mert utána atomrobbantási kráter marad. Az EU pénzeket a haverjaival lenyúlták, a parlamentet birkaóllá züllesztették, a magyarok erkölcsi morálját a béka seggére lökték. Egy kifosztott, mindenhol fidesz seggnyalókkal feltöltött ország várja a következő kormányokat. De nem baj legalább az új kormányok nézegethetik a csuti kisvasutat, az impozáns focistadionokat, a lázár klán vadászkastélyait.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.13. 16:51:32

@felucca02:

Ez téves értékelés. A liberális rend nem az égből hullik alá.

mocser48 2018.02.13. 16:57:12

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Van ilyen gennyes góc is? fidesz mellett szdsz? szóval soros az ilyenekre utazott? fidesz és szdsz?
melyik gennyes gócot sikerül előbb felszámolni? melyik soros különítmény bírja tovább?

mocser48 2018.02.13. 16:58:36

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

A szolga lázadása a gazdája ellen..... Nem szokatlan ez. hitler is fellázadt....

Pop40 2018.02.13. 16:59:26

Hazudott egy fideszes. Mily' meglepő.

Ennél az is különlegesebb esemény, hogy ma is felkelt a nap.

Káder János nem véletlenül lett a maffiaállam "köztársasági" elnöke. Minden adottsága megvan hozzá.

Brekii 2018.02.13. 17:03:07

Mostanában már nem is olvasom ezeket a blog kommenteket csak néha belenézek. Ugyanazok a nevek, ugyanazokat az idiótaságokat nyomják, amit épeszű ember nem hihet el. Vagy ennyire ostobák, vagy propagandisták nyilvánvalóan. Egyet nem értek. Minek álltok oda győzködni őket. Ha ennyire ostobák mint a beírásaik mutatják soha nem tudjátok meggyőzni őket, ha meg pártmunkában nyomják akkor meg főleg hagyni kellene had végezzék a dolgukat és nem válaszolgatni nekik. Hogy félreértés ne essék itt a Lenin meg birka féle jó munkásemberekre gondolok.

felucca02 2018.02.13. 17:05:15

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Az égből éppen nem hullik alá, de nagyon úgy néz ki, hogy ha egy társadalom konszenzusos politizálásra vevő, és a technológiai fejlettségre hajt, ahol a nagyobb tudású, a rátermettebb érvényesülhet, akkor nem előnyös a bolsevizmust választania. Alá akkor sem hullik, meg kell érte küzdeni évszázadok forradalmait, azután meg lehet élvezni a gyümölcsét.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.13. 17:24:31

@mocser48:

A Fidesz kilépett a Soros Hálózatból kb. 20 éve, s mára elég ereje lett a visszavágásra.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.13. 17:25:28

@mocser48:

Ez nagyszerű dolog. Ma is sokakat lelkesít pl. Spartacus példája.

morpho 2018.02.13. 17:25:36

@Brekii: Tök igazad van. Engem kb szórakoztat ez a fasza kis kommunikáció, nincs küldetéstudatom :) de mostanában kurvára kezdem én is unni. Narancssárga fingfűrészeléssé alakult az egész.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.13. 17:26:15

@felucca02:

A liberalizmus megbukott, miért legyen konszenzusunk tárgya a liberalizmus?

mocser48 2018.02.13. 17:27:05

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Ezzel a hazudozással gyorsan állj le!!!!!!
Itt megnézheted a gazdádat, meg az ő gazdáját!!!! magyarnarancs.hu/data/cikk/10/47/11/cikk_104711/20101029orbanvikt8.jpg

A fidesz soros pártja! orbán fellázadt a gazdája ellen. Egy maffia belháborúról van itt szó, nem többről.

felucca02 2018.02.13. 17:31:12

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Nocsak! Hol bukott meg? A jóléti európa ez alapján működik.

Cpeti654321 2018.02.13. 17:32:46

@Bagórágó: Én is így gondolom.
olyan 2022re tippelem én is teljes leállást...

mocser48 2018.02.13. 17:34:17

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Persze, csak találj magadnak egy Spartacust.
orbán és soros kapcsolata kicsit más volt..... orbánt senki se kényszerítette, hogy soros szolgájává váljon... orbán egy talpnyaló szolga....

mocser48 2018.02.13. 17:36:11

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

A liberalizmus él és virul, sok helyen van még demokrácia. A hitleri, sztálini illeberális berendezkedés viszont nem sokáig tartható fenn, nem minden ember hibbant, hogy azt támogassa....

Netuddki. 2018.02.13. 17:43:40

A tolvaj fideszesekkel nem az a gond, hogy változtatják a véleményüket. A gond az, hogy büntetlenül szétlophatják az országot!

felső határ nincs 2018.02.13. 17:44:36

@felucca02: Orbannal jobb vezetoje 1990 ota nem volt az orszagnak, s ahogy elnezem nem is lesz egyhamar

Netuddki. 2018.02.13. 17:45:22

@mocser48: Te egy ostoba balfasz vagy, vagy a birka másik nickneve? Fasznak ingerled ezt az ostoba állatot!

taga20 2018.02.13. 17:45:34

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

birka ma nagyot mentél itt a b1 blogon.
szerintem ez dupla pénz lesz mára a lendvai uccából. gratulálunk!

Netuddki. 2018.02.13. 17:46:23

@felső határ nincs: A gazdád vagy a börtönben, vagy a bitón fogja végezni.

felucca02 2018.02.13. 17:47:20

@felső határ nincs: Ez jó mondás, erre én jövök azzal, hogy kártékonyabb még sohasem volt, akkor így 1-1, most te jössz.
De ez unalmas játék.

morpho 2018.02.13. 17:47:34

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Nézd meg Kanada hogy néz ki! Egy szemétdomb az egész!

Netuddki. 2018.02.13. 17:47:37

@taga20: Bármelyik ostoba barom el tud magával vitatkozni, csak egy másik nicknévvel is regisztrálni kell hozzá.

taga20 2018.02.13. 17:49:16

@Netuddki.: szerintem azé eteti ezt a birkafityeszdroidot, me jó nézni, ahogy szenved.

itt izzad egész nap, hogy kidumálja a szervezett bűnöző geci gazdáját és családját.

taga20 2018.02.13. 17:51:44

@Netuddki.: lécci sorold fel, hogy szerinted kivel dumálhatunk.

előre is köszönöm.

mocser48 2018.02.13. 17:52:30

@Netuddki.:

Csak edzem a felszopót. Az ilyen "független fideszes" bértollnokoknak is kell egy kis edzés, mert már kezdett nagyon elhülyülni. Még a végén elhiszi azt, amit ír.....

taga20 2018.02.13. 17:54:42

@morpho: a libsi trudeau az élő példa rá!:)))

egyébként birkának putyinland a mérce.

Netuddki. 2018.02.13. 17:55:41

@taga20: Azzal dumálsz akivel akarsz. Ha a blog gazdája nem tiltja ki az ostoba putinpincsiket és narancsdroidokat, akkor legfeljebb nem járok ide. Ahogy teszem is már régóta. Maximum néha nézek ide, hogy aztán utána hosszú ideig ne tegyem.

Mellesleg aki a birkával szóba áll, az saját magáról állít ki bizonyítványt. Erős a gyanúm, hogy ez inkább ez kibaszott botprogram, nem pedig egy hús-vér kommentelő.

Netuddki. 2018.02.13. 18:00:10

@taga20: Vagyis, ha a birka egy botprogram, akkor csak magadat szopatod vele.

Netuddki. 2018.02.13. 18:01:22

@taga20: Meg a fórumozókat, a sok felesleges, semmirevaló kommenttel. Mert ez az állat minden válaszra válaszol. Ha még nem vetted volna észre.

ratatami 2018.02.13. 18:01:45

@csobi2011: Ezért kötött szarbán minden multival hatvan évre titkosított stratégiai megállapodást arról, hogy húsz évig alacsonyan tartja Mo-n a béreket?

Netuddki. 2018.02.13. 18:01:57

@taga20: Ilyen mag azért nincsen. Vagy erős fenntartásokkal kell hozzá viszonyulni.

taga20 2018.02.13. 18:26:38

@Netuddki.: szerintem élő személy, és így még durvább.

de nézd meg a blogját, ott vannak róla és a családjáról képek.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.02.13. 19:08:27

@felső határ nincs: Orbánnál csak jobb vezetője lehet az országnak. Még te is jobb lennél.

taga20 2018.02.13. 19:22:38

@Mr Elios: te bakker egy nosztredámusz vagy!

2008-ban eszt így előre:)))

mocser48 2018.02.13. 19:26:09

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Sok-sok száz éve... És még sok-sok száz évig eltart ez az "agónia"....

A tiszavirág életű illiber férgek színesítik az évezredeket.

mocser48 2018.02.13. 19:27:20

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Nem mondod, hogy a fidesz maffiának ilyen nagyratörő álmai vannak :)
Annyira talán nem hibbantak meg, hogy még ezt is elhiszek....

mocser48 2018.02.13. 19:28:30

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Figyelj, sikerült már találnod valakit, aki orbánhoz hasonlóan "magyarnak" nevezi magát és soros hamarabb vette meg, mint orbánt? Tényleg orbán soros első hungarista ügynöke?

felucca02 2018.02.13. 19:30:43

@Netuddki.: Mi az a botprogram? Tudom, nem való ide, de már régóta érdekel, nem értem a dolgot...

elvis56 2018.02.13. 19:41:09

Ki az a Áder? Jegyzik valahol ?

1ghost 2018.02.13. 19:47:45

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Anyádnak bégesd a baromságaidat. Hátha őt érdekli.

élhetetlen 2018.02.13. 20:03:40

@csobi2011: „sok-sok év után végre jó irányba mennek a dolgok”. Én elhiszem, hogy így látod. Egyetlen baj ban, hogy nem látsz tovább a saját zsebednél. Közel teljes foglalkoztatottság, ami azt jelenti, hogy nagyon sok közmunkás, ami rengetegbe kerül az adófizetők pénzéből, ők meg kapnak ötvenezret, és mint kölcsönadott munkások vagy megégnek a petrezselyek ültetvényen, vagy félpénzért diót pucolnak a vállalkozónak? Ez neked megéri? Arra megy az adód, hogy a helyi kiskirályok kizsákmányolják a kiszolgáltottakat? Neked még a rezsicsökkentés is tetszik? Van, aki havi 1000 forintot is nyer rajta, van, aki 30 ezret. Igazságos, mi, nehogy másképp legyen. A stabil államháztartást egész addig a tiéd, amíg nem kell visszafizetni az államkötvényeket, letelepedési kötvényeket, orosz, és kínai hiteleket. De ez jobb, mit az IMF hitel, mert most azt sem tudjuk, hogy kinek tartozunk. Ugye? És az ilyen szuper megoldások, mint a nyugdíjas szövetkezetek. Melyik nyugdíjas akar 100 km-re menni dolgozni, hogy közvetítőre lenne szüksége. Ha helyben akar dolgozni, akkor elég lenne egy hirdető tábla, hogy keres, munka adó, munkavállaló. Nem, szövetkezetek kellenek, elnökkel, esetleg helyettessel, irodával, titkárnővel, számítógéppel, mert az adminisztráció. Sok-sok ingyenélő, és mekkora siker! Mi lenne, ha a nyugdíjasokra, ha már annyira szükség van rájuk, érvényes lenne a „szövetkezeti tagokra” vonatkozó kedvezmény? És én elhiszem, hogy komolyan gondolod, amit gondolsz, de mi lenne, ha át is gondolnád?

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2018.02.13. 20:08:06

@mocser48: a megfejtes eur/usd 1.6 -> 1.1 ugyanezen idoszakban. a hanyatlo nyugat ugy lott ki ekozben ahogy irod, hogy usd-ben hasonlo vagy durvabb csokkenest konyvelhetett el maganak, mar amennyiben usd-ben akar konyvelni, pl 2008->2015 franciak minusz 500ezer mrd usd, nemetek minusz 300ezer mrd usd stb.

mocser48 2018.02.13. 20:24:39

@droid_:

Nincs itt semmiféle "megfejtés"...
A forint az euróhoz képest is 20%-ot gyengült.
Az 500ezer Mrd USD meg irtó nagy szám. Erre várjunk még egy évszázadot.....

Rettegek mert ballib vagyok 2018.02.13. 20:41:23

Sírnak a ballib hazaárulók, érzik a vesztüket.

A kutya ugat, a karaván halad... :)

felső határ nincs 2018.02.13. 20:44:47

@mocser48: 'A forint az euróhoz képest is 20%-ot gyengült. '

Pont annyit gyengült 2010től, mint az azelőtti 8 évben.

felső határ nincs 2018.02.13. 20:46:29

De cserébe van munkád. Lehetne nálunk is euró, meg 20% munkanélküliség mint az eurós perifériákon.

mocser48 2018.02.13. 20:51:47

@felső határ nincs:

Magyarország GDP-je
- 2002-ben 67,6 Mrd USD
- 2010-ben 130,3 Mrd USD
- 2016-ban 124,3 Mrd USD

2008-ban 157,3 Mrd USD volt.

Biztos ebből is ki lehet majd valahogy hozni azt, hogy a fidesz gazdasági csodát hozott össze az elmúlt 6 évben....... Csak sokat kell majd csavarni a TÉNYEKET...

Izé, sosos!!!!!!!!!!!! Brüsszel!!!!!!!!!!!!!!! Migráns!!!!!!!!!!! simicska!!!!!!!!!!! Moszkva!!!!!!!!!!!! Ja, ez utóbbi NEM!!!!!!!!!!!!!

felső határ nincs 2018.02.13. 20:52:59

@mocser48: kit érdekel mennyi volt a gdp usd-ben?

tedd mellé a németet birka

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2018.02.13. 20:53:29

@mocser48: igazad van, koszi a pontositast, 500 mrd usd minusza van a nemeteknek (ez kb hetede a teljes gdp-nek), 300 mrd usd minusza a franciaknak stb, ez az amit kilovesnek neveztel. magyar nominalis gdp 2009 -> 2015: 94 mrd eur -> 114 mrd eur.

felső határ nincs 2018.02.13. 20:56:19

"Martin Schulz azonnali hatállyal távozik a szociáldemokrata párt elnöki tisztségéből."

lipppsi atombomba beütött

ha ha ha

mocser48 2018.02.13. 20:58:11

@droid_:

valamit benéztél,
Németország GDP-je
- 2009-ben 3418 Mrd USD
- 2016-ban 3467 Mrd USD

500 Mrd mínusz? Azt hogyan kell kiszámolni ebből?

felső határ nincs 2018.02.13. 20:59:50

@droid_: senkit se érdekel a GDP, az emberek nem GDPt esznek

a legutóbbi adatok szerint 320ezer az átlagkereset, ez volt 2010ben 200ezer. A nettóban ennél is nagyobb a különbség. És közmunkásokat/külföldieket leszámítva 500.000 munkahellyel van több, tehát az állam is jól jár, és az egy főre eső adóterhelés is kevesebb mint a lipsi szakértés idején a VÁLSÁG ELŐTT.

Úgyhogy én a folytatásra szavazok, pláne hogy a Télapó nem indul Orbán ellen csak a retek lippsik.

6.Lenin 2018.02.13. 21:08:27

@mocser48:

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt015.html

Sokkal 1xűbb, mindenki azt néz ki belőle, amit akar. De ez csak egy adat.

www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdde410.html + ez is egy adat

És még lehetne más adatokat is, hogy szélesebb horizonton is lehessen következtetéseket levonni.

Nem kiragadott adatokkal manipulálni.

mocser48 2018.02.13. 21:15:06

@6.Lenin:

Az általam bemásolt adatokkal a "hanyatló nyugat" és a fidesz féle "gazdasági csoda" összehasonlítható módon van bemutatva.

Tudod, matematika, 3. osztály. "közös nevező", itt keresd a megoldást. Már ha eljutottál már odáig a tanulmányaidban....

mocser48 2018.02.13. 21:16:51

@6.Lenin:

Jut eszembe, pl. a németek minden egyen évben a GDP-jük több százalékát nyomták be a közösbe (esett ki náluk), míg a fidesz féle "gazdasági csoda" a "hanyatló nyugattól" az évi GDP több százalékát kapta meg támogatásként....

fidesz féle "gazdasági csoda" :) Muahhahahhahhhahhahhahahahahaha

mocser48 2018.02.13. 21:18:16

@felső határ nincs:

A GDP nagyon szépen bemutatja, hogy a fidesz gazdaságpolitikája a forint elértéktelenítése mögé dugott lecsúszásra alapul.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2018.02.13. 21:20:25

@mocser48: pl 2014->2015 egyetlen ev alatt eltunt 500 mrd dollar a nemet gazdasag kibocsatatsabol, jo mi?
2008 3753 mrd usd
2009 3418 mrd usd
2015 3376 mrd usd
2014 3891 mrd usd
2015 3376 mrd usd
na vajon ez miert van? eur/usd 2014 eleje 1.35, 2015 vege 1.15, ezert.
euroban 20%-ot nott a magyar is 2009->2016, pedig ugye a patasek lerontottak az arfolyamot 20%-kal.

6.Lenin 2018.02.13. 21:21:01

@mocser48:

Azért még lehetne hasonló táblázatokat bemutatni, és nézni a trendeket. egyes országok esetében is.
Emelkedi-csökken-tartósan-hullámzóan-átmenetileg- mikor.

Ahhoz túl együgyűen manipulatív adatokkal próbálsz itt nagyképűsködni, hogy másokat oktassál. Mutasd be a vizsgálandó összes adatot, és bízd a következtetést másokra.

mocser48 2018.02.13. 21:21:03

@felső határ nincs:

Ja, az ugye megvan, hogy az átlagkereset az elmúlt 8 évben a vásárlóerőben mérve az EU átlaghoz képest lecsúszott? :)
Igen, ez időszakban egy átlagos EU polgár már többet tud venni az ottani átlagból, míg a magyar közben lecsúszott....

mocser48 2018.02.13. 21:22:29

@droid_:

Maradj a tényeknél, a magyar GDP a fidesz alatt a patás ördög szocik időszaka alá került :)

felső határ nincs 2018.02.13. 21:23:21

@mocser48: nekem megfelel csak emelkedjenek a bérek és csökkenjen az adósság.

nem sok kormánynak jött össze 90 óta

mocser48 2018.02.13. 21:24:28

@6.Lenin:

Nagyképűsködés? :)
Tények.... Szimpla tények....

A fidesz gazdaságpolitikája egyszerű, mint a faék = az értelmileg elmaradott szavazódroidjaiknak valahogy beadni, hogy a visszaesés inkább szárnyalás, még ha az visszaesés is valójában.

6.Lenin 2018.02.13. 21:27:13

@mocser48:

Akkor ne felejtsd ki, hogy valamikor a nyugat hol állt (gyarmattartó nagyhatalmak némelyike)és hol van most.
Hol volt abban az időben Mo, és hol van jelenleg.

A "hanyatló, fejlődő" az egy folyamat, és nem néhány év önkényesen kiválasztott adata.
Azért ennyit illene tudni, ha már okoskodni szeretnél.

mocser48 2018.02.13. 21:27:58

@felső határ nincs:

Csakhogy nem emelkednek a bérek, pont ez a lényege a fideszes átverésnek!!!!
A vásárlóerő paritáson a magyar bérek szopóágon vannak! Az elmúlt 8 évben sehova se nőttek. Illúzió, hogy egy elértéktelenedő forintban többet kapsz... Ruccanj át Venezuelába, ott aztán kilőttek a csillagos égbe a bérek, csak közben a fizetőeszköz teljesen elértéktelenedett.

felső határ nincs 2018.02.13. 21:28:28

magyar nettó átlagkeret 2010 130ezer=500 euró /260 ft/eur/

magyar nettó átlagkereset 2017 december 210ezer/csk. nélkül/=675 euró /311 ft/eur/

felső határ nincs 2018.02.13. 21:29:26

@mocser48: ja, nem emelkednek, akkor jön a lippsik 2/3-a, nem kell izgulni

ha ha ha

mocser48 2018.02.13. 21:29:44

@6.Lenin:

Magyarország sorsát a nacionalisták megpecsételték!!!!!!!!!!!! Örök kárhozatba taszítják ezt az országot.
Mindig hadakoznak, amíg seggbe nem kúrják őket.

6.Lenin 2018.02.13. 21:31:15

@mocser48:

Hát persze, ahogy a hülye kis agyaddal bemeséled magadnak.
Tények. Néhány év önkényesen kiválasztott adatából mazsolázva folyamatot szeretnél érzékeltetni. Köcsög.

mocser48 2018.02.13. 21:31:33

@felső határ nincs:

2002-2008. között majd triplázódott a magyar GDP.... Ez van... TÉNYEK.

mocser48 2018.02.13. 21:32:30

@6.Lenin:

De szép neved van :)

Gyakrabban odaírhatnád a kommentjeid végére!!!!!!

felső határ nincs 2018.02.13. 21:35:05

@mocser48: és így is sikerült csődbe menni, nagy is a sírás rívás az elvtársak után

ha ha ha

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2018.02.13. 21:35:58

@mocser48: mar milyen tenyeknel? de usd-ben akkor is kisebb lett? ez tudtad vegul mondani? akkor ugy veszem, hogy kozos erovel (koszi a pontositast megegyszer) belattuk, hogy europai orszagok (a hanyatlo nyugat, ahogy irod, es a veluk szoros gazdasagi kapcsolaltban allo orszagoke is) usd-ben kifejezett nominalis gdp erteke mennyire az eur/usd ingadozastol, es mennyire nem a gazdasag valos helyzetetol fugg.

mocser48 2018.02.13. 21:37:05

@felső határ nincs:

Csőd? Mikor?

Csak nem ezt beszélte neked be a fideszes maffia? Agymosás....

6.Lenin 2018.02.13. 21:38:01

@mocser48:

Ennek mi köze a témához?
Mindig csak kiragadott adatokkal próbálsz manipulálni. Nagyon együgyű próbálkozás, és átlátszó.

mocser48 2018.02.13. 21:38:59

@droid_:

Közös nevezőre kell hozni a számokat, ha a "hanyatló nyugathoz" akarsz egy számot hasonlítani.
A "hanyatló nyugat" erősödött, a fideszes "gazdasági csoda" hanyatlása mellett.

taga20 2018.02.13. 21:39:51

@6.Lenin: na végre kisköcsög, hogy kámingáutoltál. nehéz volt, de sikerült:)))

conchita wurst 2018.02.13. 21:40:40

Egyertelmu h Orbánék gazdaságpolitikája jobb mint a szociké.

A szocik már a 80as években rojtosra adósították az országot, aztán jött egy nagyondurva mexorítás 95ben is, meg a földbe álltak az EU pénzekkel kitömve, a világgazdaági konjunktúra csúcsán 2006-2007ben is.

Orbán 1998tól 2002ig volt kormányfő, megszorítás nem volt, a GDP arányos adóság akkor is csökkent, nem vot EU pénz. Most is nő a gazdaság és csökken az adósság.

Könnyü lenne ha 2 nagyjából normálisan gazdálkodó oldalból lehetne választani, de még könnyebb így, hogy nincsen sok választás - mer elQrták.

mocser48 2018.02.13. 21:40:42

@6.Lenin:

Tényeket írok le. Közismert tényeket.

Olyan ez, mint ha leírnám, hogy orbán veje egy bűnöző, az apósára ütött....

felső határ nincs 2018.02.13. 21:42:33

magyar nettó átlagkeret 2010 130ezer=500 euró /260 ft/eur/

magyar nettó átlagkereset 2017 december 210ezer/csk. nélkül/=675 euró /311 ft/eur/

6.Lenin 2018.02.13. 21:42:54

@mocser48:

"Néhány pillanatra azért be lehet nézni az Álomcsődben is a színfalak mögé. Például felvillan az az este, amikor az állam pénzügyi vezetői és Gyurcsány Ferenc az egyik szobában tárgyaltak, a másikból meg telefonálgattak az IMF-nek és az Európai Bizottság, meg a fontos nyugati kormányok vezetőinek, hogy adjanak gyorsan pénzt. A Pénzügyminisztériumban gyűltek össze, és beugrott Csányi Sándor is."

Ez 2008 ősze, amikor dübörgött a magyar puma.

index.hu/gazdasag/magyar/2010/08/10/hogy_kerultunk_ekkora_szarba/

1ghost 2018.02.13. 21:44:01

@6.Lenin: "Hol volt abban az időben Mo, és hol van jelenleg."

Na ja bazdmeg te agyatlan bérhazudozó orbánfasz. Az elmúlt nyóc évben évi 2%-os növekedést produkált a sarlatán tolvaj fajtád, miközben évi 4-5% eu-s lóvét kaptunk.

Így hát esetleg próbálj meg a retkes, fideszes kurva anyádnak hazudozni hátha ő elhiszi.

mocser48 2018.02.13. 21:44:05

@conchita wurst:

- magánnyugdíjvagyon lenyúlása
- magánnyugdíj-befizetések lenyúlása
- EU-s pénzek gyorsított ütemben történő lehívása
- adósság eximbank mögő rejtése
- adósság állami cégekbe rejtése
- most orosz és kínai hitel, állami cégekbe rejétése

stb.

6.Lenin 2018.02.13. 21:46:39

@mocser48:

Hát persze kisköcsög, de, ha bizonyítanod is kéne, sírva szarnád össze magad.

conchita wurst 2018.02.13. 21:47:57

@mocser48: 'most orosz és kínai hitel, állami cégekbe rejétése'

Azt hogyan lehet? Gondolom erre nem tudsz válaszolni szóval a többi butaságot talán hagyjuk is.

mocser48 2018.02.13. 21:50:25

@6.Lenin:

Ejnye, nemi identitászavarban szenvedsz? :)

6.Lenin 2018.02.13. 21:50:38

@1ghost:

Te ehhez még mocsernél is hülyébb vagy.

mocser48 2018.02.13. 21:51:22

@conchita wurst:

Nem az állam veszi fel a hitelt, hanem eximbankosan próbálták megoldani. Pl. MVM...

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2018.02.13. 21:51:40

@mocser48: aki akarta, megertette, te meg nyugodtan tegyel ugy, mintha nem ertened, es kezd elolrol. ha feljebb tekersz, ott lesznek a valaszok, nem masolgatom ide, bocs.

mocser48 2018.02.13. 21:52:03

@6.Lenin:

Lehagytad a végéről a neved!!!!!!!!!

Használd bátran!

Behajtó70 2018.02.13. 21:53:19

A Fidesz bármit megtehet....

Meg. Szerencsére! És?

mocser48 2018.02.13. 21:53:40

@droid_:

Ha a "hanyatló nyugathoz" akarod a fidesz-es "gazdasági csodát" hasonlítani, akkor hozd a számokat közös nevezőre :)
Én megtettem, rettentően kiakadtatok miatta :)

Hát erre szokták azt mondani, hogy beszoptátok....

mocser48 2018.02.13. 21:54:57

@Behajtó70:

Ukrán haverjaik is így voltak vele..... Egy ideig.... Aztán rohantak putyin gazdájukhoz, védelemért könyörögve.

conchita wurst 2018.02.13. 21:54:59

@mocser48: Az állami vállalatok hitelei bele vannak számolva az államadósságba. A kínai meg az orosz meg a bissaui guineai hitel is.

6.Lenin 2018.02.13. 21:55:12

@mocser48:

Látom fogynak az érvek, tények.

Azért annyit nem ártana megjegyezned, hogy a "hanyatlás" és a "felemelkedés" az egy hosszabb (akár több évtizedet is) folyamatot jelent, rengeteg adathalmazt összehasonlítva, összehasonlítható egységek közt. Nem körte és alma közt.

taga20 2018.02.13. 21:57:00

@6.Lenin: a nevedet lehagytad a kommented végéről kisköcsög.
használd bátran, nem szégyen az:)))

mocser48 2018.02.13. 21:57:05

@6.Lenin:

Az a te gondod, ha nem találsz magadnak tényeket, érveket, hol kell az izgassa az épelméjűeket? :)

conchita wurst 2018.02.13. 21:59:08

@mocser48: Igy van, az Eximbank is be van számítva. Mint az köztudott.

'Egy vokson múlt, de az európai statisztikusok úgy döntöttek: a magyar államadósságba bele kell számolni az Eximbank adósságát.'

mocser48 2018.02.13. 22:00:32

@6.Lenin:

az orbán féle gazdaságpolitika pl. 8 éve hozza a hanyatlást. Mindezt teszi úgy, hogy közben nyakon öntötték az országot EU-s pénzekkel. Valahogy nem sikerült Brüsszelt megállítani, csak küldték a több milliárd euró támogatást.

Vajon hogy is alakult volna a fideszes "gazdasági csoda" ezek nélkül az euró tízmilliárdok nélkül? :)

Nincs itt semmiféle csoda. Jött a segély, és elköltötték.

mocser48 2018.02.13. 22:02:28

@conchita wurst:

Nem, azt még most fogják beleszámolni. Mint köztudott.
A legfrissebb számok se tartalmazzák még az eximbankos adósságtengert.
Ugyanezt akarta orbán az orosz és kínai hitellel is lejátszani, de az eximbanknál beszopta, tövig.

6.Lenin 2018.02.13. 22:02:43

@taga20:

Barétom, a tosznak erőlködsz. Mi a fenét akarsz nekem bizonyítani? Már 101x leírtam, hogy....már unom, mert, ha eddig nem jutott el, akkor soha nem fogod felfogni.

Figyelj, az összekapaszkodás már majdnem beismerése a vereségnek.
(ha elkezditek egymást védve a közös ellenséget alázni, ez a vég előszobája)

conchita wurst 2018.02.13. 22:04:54

@mocser48: Mit szopott be pontosan?

Az Eximbankkal együtt is cökkent az adósság, ami 90 óta csak az Orbán kormányoknak, és a Horn kormánynak sikerült.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2018.02.13. 22:07:23

@mocser48: nagyon ovatosan kezdesz velem tragarkodni, ezert megis kivetelt teszek. az un. kozos nevezon pl 2014->2015 egyetlen ev alatt eltunt 500 mrd dollar a nemet gazdasag kibocsatasabol, jo mi?
2008 3753 mrd usd
2009 3418 mrd usd
2014 3891 mrd usd
2015 3376 mrd usd
na vajon ez miert van? eur/usd 2014 eleje 1.35, 2015 vege 1.15, ezert.
euroban 20%-ot nott a magyar is 2009->2016. ezzel belattuk, hogy europai orszagok (a hanyatlo nyugat, ahogy irod, es a veluk szoros gazdasagi kapcsolaltban allo orszagoke is) usd-ben kifejezett nominalis gdp erteke mennyire az eur/usd ingadozastol, es mennyire nem a gazdasag valos helyzetetol fugg.

conchita wurst 2018.02.13. 22:07:26

magyar nettó átlagkeret 2010 130ezer=500 euró /260 ft/eur/

magyar nettó átlagkereset 2017 december 210ezer/csk. nélkül/=675 euró /311 ft/eur/

Ezt ugye úgy is lehet mondani, hogy Orbán utsó 7 éve alatt az EU-átlag bér harmadáról felmentünk majdnem a felére.

6.Lenin 2018.02.13. 22:08:41

@mocser48:

Én adtam linkeket 95-2016-ig, igaz kellett volna még többet, más-más adatokkal is.
Munkanélküliségi adatok jövedelmek alakulása, árak, infláció, eladósodás, adósságkezelés, kamatterhek, hitelfelvétel, stb.

Önkényesen kiragadott adatokkal szórakozni elég együgyű kísérlet. Nagyon dedós próbálkozás. Mondjuk itt a B1-en elmegy az ilyen.

mocser48 2018.02.13. 22:11:22

@conchita wurst:

orbán az adósság egy jelentős részét el akarta rejteni a hibbant szavazói elől.
beszopta.
Ugyanezt akarta az orosz és kínai hitellel is.
Az már nem fog menni.

Ezt tette a magánnyugdíjvagyon lenyúlásával is. Az a GDP több, mint 10%-át tette ki.
Csökkenő államadósság :) Muahahhahhhahhahha
A magánnyugdíj befizetések az éves GDP 1,5%-át tették ki. Ezt a féreg 7 éve lenyúlja, 7*1,5%+10%=20,5%!!!!!!!!!!!!! A GDP 20,5%-a!!!
Közben az állami nyugdíjrendszerről mindenki tudja, hogy be fog dőlni. Még a szarházi féreg fideszesek is tudják. orbánék törvényt is hoztak, hogy a nyugdíj nélkül maradókat a gyerekeiknek kell majd eltartaniuk, akik persze a saját gyerekeiket próbálnák majd etetni.

Illuzió az egész fidesszes "gazdasági csoda".... Normális helyeken ezt a JÖVŐ FELÉLÉSÉNEK hívják.

mocser48 2018.02.13. 22:13:55

@6.Lenin:

Munkanélküliségben mióta is hamisítja bele a fidesz a külföldön dolgozókat és a közmunkásokat?

Próbálj meg HITELES adatokra támaszkodni!!!

A fidesz a hazudozás szinonimája!

conchita wurst 2018.02.13. 22:15:08

@6.Lenin: a szoci gazdaságpolitika teljesen szar volt már a 80as években is, de ami igazán megbocsáthatatlan, az a 2002-2008as időszak, ami sajnos olyan kihagyott lehetőség, ami nem tér vissza.

Ennek köszönhető h Magyarorzág vásárlóerő paritáson csak az EU átlag 70%-án van a szlovák 80%hoz/kb. itt lenne a mi helyünk elQrás nélkül/ és a cseh 90%hoz képest.

Orbánék egész jól nyomják hogy ma ugyanolyan tempót tudnak mint ezek, dupla GDP arányos adósság mellett is.

conchita wurst 2018.02.13. 22:16:25

@mocser48: Az államadósság csökkent, Eximbankostól. Minek ezt ragozni, tudsz vmi olyan forrást ami szerint GDP arányosan 2010 óta nőtt?

Na ugye.

6.Lenin 2018.02.13. 22:17:33

@mocser48:

A külföldön dolgozók milliárdokat utalnak haza, itthon költik el. A közmunkások is itthon költenek. De ez csak 1 adat a sok közül.

mocser48 2018.02.13. 22:18:38

@conchita wurst:

Persze, persze.... Az EU-s milliárdok simicskán, mészároson, garancsin, tiborcon átfolyatása... na az aztán nem volt kihagyott lehetőség....

Lesznek majd szétrohadó stadionjaink, amikre további 10 milliárdokat kell majd költeni...
stb.

mocser48 2018.02.13. 22:21:01

@6.Lenin:

És a fidesznél úgy döntöttek, hogy a külföldön élő, ott dolgozó munkásembert belehamisiítják a magyar foglalkoztatottsági statisztikába :) Mert úgy szebben mutatnak a számok.
Ugyanezt tették a közmunkásokkal is.

Ezen a téren a fidesz politikája nem szól másról, mint adatok hamisítása.

1ghost 2018.02.13. 22:22:32

@6.Lenin:

Na mi van te agyatlan orbánfasz? Padlót fogtál a tényektől?

Szedd már össze magad bazdmeg, mert így a rácsos cellád aligha lesz egy folyosón a tolvaj gazdáddal. Ők fasza napfényes cellát kapnak, te meg árnyékosat, oszt majd gondolkodhatsz hol kúrtad el.

:))))

mocser48 2018.02.13. 22:22:38

@conchita wurst:

Csökkenő államadósság :) Muahahhahhhahhahha
A magánnyugdíj befizetések az éves GDP 1,5%-át tették ki. Ezt a féreg 7 éve lenyúlja, 7*1,5%+10%=20,5%!!!!!!!!!!!!! A GDP 20,5%-a!!!
Közben az állami nyugdíjrendszerről mindenki tudja, hogy be fog dőlni. Még a szarházi féreg fideszesek is tudják. orbánék törvényt is hoztak, hogy a nyugdíj nélkül maradókat a gyerekeiknek kell majd eltartaniuk, akik persze a saját gyerekeiket próbálnák majd etetni.

Eximbank ügyön szerencsére hamar elbukott a fidesz egy újabb statisztikahamisítási kísérlete!!!!

Ja, állítsuk már meg Brüsszelt :) mUhahahhahhahhaa

conchita wurst 2018.02.13. 22:23:34

@mocser48: www.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/csak-most-jon-az-igazi-mennyorszag-a-magyar-dolgozoknak.4.276079.html

Amint a grafikonokon látható, Bajnai idején kezdődött a közmunkások, külföldön dolgozók beszámolása.

Persze ez természetes is, az ingázókat az EUban mindenhol így számolják, különben 2 országban számítanának dolgozónak.

6.Lenin 2018.02.13. 22:24:37

@mocser48:

(Egy másik statisztika szerint a magyar hazautalások a gazdaság éves teljesítményének 3 százalékát tették ki 2015-ben, ami akkor nagyjából ezermilliárd forintot jelentett).

24.p3k.hu/app/uploads/2017/11/23131785_1518466598228957_6176797890090452410_n-800x628.jpg

mocser48 2018.02.13. 22:25:16

@conchita wurst:

A magyar munkaerő kb. 10%-a távozott el külföldre az elmúlt 5-6 évben.
Mégpedig az elit munkaerő, azok, akik vállalkozószelleműek, odateszik magukat.

Ezek után mit vársz? Persze, hogy nőnek a bérek, hiszen elvándorolt a munkaerő....

Mármint fizikailag, mert a fidesz továbbra is belehamisítja őket a foglalkoztatási statisztikába :)

conchita wurst 2018.02.13. 22:25:32

@mocser48: A kötelező magánnyugdíj pénztárba senki nem fizetett be, ne színezd. Csak a szocik tettek oda pénzt, a hiányra meg felvettek hitelt, ami meg is látszott.

Nem jött be.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2018.02.13. 22:26:12

a csaladtagok eltartasarol szolo jogszabaly kb fel evszazada ervenyes, az europai orszagokban kozismert es elfogadott. normalis embernek elo sem kell irni, hogy lehetosegeihez kepest segiteni kell a szuleit. annyi valtozott, hogy aki megtehetne, de megsem biztositja a szuleinek megelhetesenek meltanyolhato koltsegeit, attol az is kiperelheti az amugy is kotelezo eltartast, aki eltartani kenytelen az illetot a kedves rokonok helyett.

mocser48 2018.02.13. 22:26:48

@6.Lenin:

Igen, veszett sokan elmentek a fideszes "gazdasági csodából" külföldre....

Ezt nem kell bizonygatnod!!!!!!!!!! IGEN, sokan itt hagyták a "csodát"....

conchita wurst 2018.02.13. 22:27:01

@mocser48: Mint a linkelt cikkből látszik, ez marhaság. Mellesleg a szoci 500 euró miatt távoztak valószínüleg, nem a mai 675 miatt, ugye.

magyar nettó átlagkeret 2010 130ezer=500 euró /260 ft/eur/

magyar nettó átlagkereset 2017 december 210ezer/csk. nélkül/=675 euró /311 ft/eur/

1ghost 2018.02.13. 22:28:28

@conchita wurst:

Na mi van te segghülye Blogger Géza Lenin? Azt hiszed ezen a nickeden nem olyan hülye vagy mint a másikon.
Hát bazdmeg itt a rossz hír: ezen is épp olyan segghülye vagy, mint a többi nickeden.

Máskor jobban ügyelj, hogy ne bukj le ilyen könnyen.

conchita wurst 2018.02.13. 22:29:43

@mocser48: Nem, ez seem igaz, Bajnaiék ugyanúgy beszámították a külföldre ingázókat, és a közmunkásokat.

www.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/csak-most-jon-az-igazi-mennyorszag-a-magyar-dolgozoknak.4.276079.html

@6.Lenin:

1ghost 2018.02.13. 22:29:53

@6.Lenin:
Na ja bazdmeg! És GDP-t meg majd a tolvaj fideszfajtád állít elő mi? Látod, mekkora egy barom vagy.

mocser48 2018.02.13. 22:30:29

@conchita wurst:

Orbán meg lenyúlta az összespórolt vagyont, és a jövőbéli befizetésekre is rátette a tolvaj kezét.
Ez az elmúlt években a GDP több, mint 20%-a... :)
Húha, de furán mutat ezek után az, hogy hogyan is áll az államadósság...

Hol is mutatkozik meg ez a vagyon, a DGP 20%-a? Szóval ezzel a 20%-kal csökkent az államadósság, és még azon felül mennyivel? :) Ja, nem, bocs, ezt a 20%-ot eltüntették...

Na így bűvészkedik a tolvaj fidesz a számokkal.

6.Lenin 2018.02.13. 22:30:31

@mocser48:

Uniós állampolgárok (is) vagyunk. Itthon van az ott keresett lóvé nagy része.

L

mocser48 2018.02.13. 22:31:00

@6.Lenin:

Igen, veszett sokan elmentek a fideszes "gazdasági csodából" külföldre....

Ezt nem kell bizonygatnod!!!!!!!!!! IGEN, sokan itt hagyták a "csodát"....

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2018.02.13. 22:31:14

Ez a hazug blog elég jól bírja, gyuri jól pénzeli

conchita wurst 2018.02.13. 22:31:58

@mocser48: Jól tette. A szoci manyup lopás sem jött be.

mocser48 2018.02.13. 22:32:13

@conchita wurst:

A fidesz regnálása alatt távoztak, kérdezd meg az elmenekülteket, hogy miért nem a fidesz féle "gazdasági csodát" élik, miért menekültek el belőle.....

conchita wurst 2018.02.13. 22:33:31

@mocser48: a szoci 500 euró miatt távoztak valószínüleg, nem a mai 675 miatt, ugye.

magyar nettó átlagkeret 2010 130ezer=500 euró /260 ft/eur/

magyar nettó átlagkereset 2017 december 210ezer/csk. nélkül/=675 euró /311 ft/eur/

mocser48 2018.02.13. 22:34:10

@conchita wurst:

nem, ezt Varga misi kapta meg orbántól feladatként. Onnantól hamisítják bele a statisztikákba. Külföldre települtekről beszélünk, akik külföldi cég alkalmazásába kerültek. Nem magyar cég által kiküldöttekről, azok régen is magyar munkaerőnek számítottak, lévén magyar a munkáltatójuk.

conchita wurst 2018.02.13. 22:34:29

@mocser48: A választásokon szokták megkérdezni a zembereket, külföldön is.

Ott is a fideszre szavaznak.

mocser48 2018.02.13. 22:35:28

@6.Lenin:

Írtam, nem kell bizonygasd, hogy rettentő sokan menekültek el a fideszes "gazdasági csodától" külföldre....

mocser48 2018.02.13. 22:36:27

@enpera:

először orbánt pénzelte, majd a fidesz+szdsz párost..... Sok mindent megtudni a fideszes felszopóktól ezen a blogon :)

mocser48 2018.02.13. 22:37:10

@conchita wurst:

A MNYP pénzeket egy tolvaj csapolta meg, azt meg fidesznek hívják.....

conchita wurst 2018.02.13. 22:38:18

@mocser48: Hazudsz. Mióta EU tagok vagyunk, azóta beszámítják a külföldre ingázókat a munkavállalók közé, mint mindenhol az EUban. A külföldön élőket soha nem számították bele, sőt fingjuk nincs róluk az itthoni hatóságoknak.

A közmunkásokat pedig Bajnai óta azámolják bele, mint a linkelt grafikonokon látható:

www.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/csak-most-jon-az-igazi-mennyorszag-a-magyar-dolgozoknak.4.276079.html

"A közfoglalkoztatottaktól és a külföldön dolgozóktól megtisztítva 4 millió 160 ezer munkavállaló volt Magyarországon a tavalyi negyedik negyedévben, ami 2%-os növekedés egy év alatt. Ez gyorsabb, mint a teljes foglalkoztatotti létszám növekedése, miután kissé csökken a külföldön dolgozók száma és mérséklődik a közfoglalkoztatottaké."

mocser48 2018.02.13. 22:38:24

@conchita wurst:

A fideszes "gazdasági csoda" alatt menekültek el..... Ez is csak TÉNY.... Meddig vergődsz még ezen? :)

mocser48 2018.02.13. 22:40:01

@conchita wurst:

Mármint a levélben szavazók.....

Tudtad, hogy a választási csalások legtöbbje ezen alapul? Levélben, anonym módon sok-sok szavazat....
A külképviseleteken leadott szavazatoknál már mennyivel másabb a kép....

mocser48 2018.02.13. 22:41:00

@conchita wurst:

ja, arra majd vigyázzatok, hogy ne szopjátok be úgy, mint putyin, akik hivatalosan közzétették a 150%-os részvételt a krími népszavazás egyik körzetében :)

conchita wurst 2018.02.13. 22:41:42

@mocser48: a követségen szavazók is a fideszre szavaztak

dopeman meg feri elmentek ugyan a 2014es választás előtt haknizni londonba, de most már inkább nem mennek, mejd majdnem elpicsázta őket az a 15 ember aki megnézte őket

mocser48 2018.02.13. 22:43:50

@conchita wurst:

A külföldre ingázókat igen. orbán viszont a külföldre települteket is beleszámolja!!!!!!!
Ember, használd már minimálisan az agyad!!!! Több százezrer munkás települt külföldre, és közben a fidesz által hamisított statisztikákban a munkások+munkanélküliek össz száma kb. stagnált.

Te ennyire hülye vagy, hogy ezt beszoptad? ???? Muahahhahahhaa

conchita wurst 2018.02.13. 22:45:22

@mocser48: 'A külföldre ingázókat igen. orbán viszont a külföldre települteket is beleszámolja!!!!!!!'

Persze. Forrás?

mocser48 2018.02.13. 22:46:10

@conchita wurst:

Igen, hogyne..... Azoknak nem küldd orbán egy kis erzsébet-utalványt? Tudod, nem választási csalás végett, hanem mert csak úgy :)

conchita wurst 2018.02.13. 22:47:18

@mocser48: miért lenne választási csalás a kampány ajándék?

1ghost 2018.02.13. 22:50:38

@conchita wurst:

Oszt a gazdád hova mer menni, te agyatlan orbánfasz? Sehova bazdmeg. Bújkál a nép elől, az újságírók elől, bújkál az ellenzéki kérdések elől, menekül minden elől, lassan már bújkáló migráncs lesz belőle.

Szóval, nyalhatod itt a tolvaj, gazdád seggét akár hajnalig is, te szánalmas orbánbohóc, a korrupt hazug fideszfajtádat megvetik a magyarok.

mocser48 2018.02.13. 22:51:39

@conchita wurst:

Bocs, lehet, hogy veled ezt nem közölték, de nem kampány ajándék!!!!!!!!! Ilyet ne hirdess, mert az választási csalásnak minősül!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2018.02.13. 22:53:44

@mocser48: kulkepviseleteken tapasztalhato 'masabb a kep'-re van forrasod? en csak ep valasztasrol talaltam pl a hvg-n olyan cimmel, hogy megdobbentoen leszerepelt az mszp. erre gondoltal? az ott kozolt aranyok szerint magasan nyert a fidesz a kulkepviseleteken is.

mocser48 2018.02.13. 23:01:22

@droid_:

A külképviseleti szavazatokat belekeverik a hazaiba. Így erre pontos választ csak az adhat, aki csal a választáson.
A levélben szavazók viszont külön vannak, ott meg lehet nézni, hogy mi folyik. Mondjuk úgy, hogy meg lehet rendelni bizonyos számú szavazatot...... Senki nem ellenőrzi, hogy ki adta fel a szavazatot. Olyan az, mint a nemzeti konzultációnak csúfolt marhaság.

conchita wurst 2018.02.13. 23:02:29

@droid_: en is kulkepviseleten szavaztam a fideszre, ami mondjuk sokat nem jelent.

a kulkepviseleteken nagyon kevesen szavaznak eleve, még a határon túli levélszavazóknál is kevesebben....emezekből 128ezer volt 2014ben, szóval nem osztott nem szorzott

csak motivált szavazó reggel be a külképviseleten, olyan nem aki nem megy tüntizni ha esik az eső

conchita wurst 2018.02.13. 23:04:10

@mocser48: Amszterdamból is lehet levélben szavazni. Meg Szlovákiában is külképviseleten.

Csak az állandó lakcím helyétől függ.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2018.02.13. 23:06:28

@mocser48: szoval pontos valaszt senki nem adhat, igy nyugodtan mondhatsz amit akarsz. nem eloszor olvasom ezt, masok is igyekeznek azt a latszatot kelteni hogy az un. orban elol menekulok mennyire ellene szavaznak. azokbol az adatokbol, amik elerhetok pl az emlitett cikkben, eppenseggel pont az ellenkezoje latszik.

Boycie 2018.02.14. 00:46:35

@mocser48: te biztosan valami "demokratikus" bölcsész vagy

a magyar gazdaság az Euro zónába van integrálva és főleg a németekhez. Itt van az egy főre eső GDP minden évre EUROban, az USD adat teljesen irreleváns:
www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdec100.html
és nem kell a KSH-nak meghamisitani az adatokat mert a megoldás kulcsa az euro-usd árfolyamváltozás, tessék:
www.xe.com/currencycharts/?from=USD&to=EUR&view=10Y

én sohasem szavaztam a fideszre (eddig) és sok mindennel lehet őket támadni, de a nyilvánvaló ostobaság sajnos nem segíti az ellenzéket

szeretem még amikor a hozzád hasonló hülyék összehasonlitják a magyar növekedést a régiós versenytársakéval, majd csak a magyarból kivonják az EU támogatások összegét és nemzethalál, miközben a környező országok is kapnak nagyon sok EU támogatást és nem is csak az számít hanem bizonyos egyenlegek... ááá vaknak magyarázni színeket :-(

a legjobb az volt amikor a Kettős Mércén egy agyhalott "demokratikus" szociológus öszehasonlította az egy főre jutó bankbetéteket Magyarországon és Luxemburgban ami egy Svájchoz hasonló nemzetközi pénzmosó központ csak sokkal kevesebb lakossal és egy csomó keleteurópai tartja ott a pénze egy részét :-))))

és igen, ha fideszék nem lopnának annyit és értelmesebben költenék el azt a pénz akkor sokkal jobban nézne ki az ország

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.14. 06:25:31

@mocser48:

A liberalizmus 400 éve egy félreértés az emebri történelemben, még van összesen 50 éve. Sok kárt okozott, s nem fogjuk engedni, hogy viklágégést okozva távozzon.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.14. 07:18:03

@conchita wurst:

Én a legelső nap jelentkeztem a követségi szavazásra, s meg is kaptam már rég a visszaigazolást.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.14. 07:20:38

@mocser48:

"A külképviseleti szavazatokat belekeverik a hazaiba."

Kivéve az EP-szavazást! Ezért tudható pl., hogy 2014-ben a londoni követségen a Fidesz lett az első, s alig 3 %-kal kapott kevesebbet, mint belföldön.

Az egyetlen párt, mely jelentősen más eredményt ért el a követségi szavazáson, mint belföldön az LMP volt: a követségeken 10 %-ot szerzett, míg belföldön a felét.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.14. 07:21:52

@mocser48:

Legenda. Ukrán fasiszta álhír volt ez. A valódi eredmény csak egy volt.

felucca02 2018.02.14. 08:11:44

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: No, és mi jön a liberalizmus helyett? A NER? Központosított lopás némi keresztény mázzal leöntve? Vagy mi a vízió?

mocser48 2018.02.14. 08:22:29

@conchita wurst:

A kettős állampolgárok esetében nagyon körültekintően járt el a fidesz, ott elég tudni, hogy ki szavazhat, máris mehet a nevében a boríték a pártközpontba a fidesz szavazattal.
Bocs, választási irodába. De a pártközpontból is szívesen átviszik.....

mocser48 2018.02.14. 08:24:26

@droid_:

Nem, nem mondhatok bármit, csak a tényekről van értelme beszélni.

mocser48 2018.02.14. 08:27:17

@Boycie:

Nem, ha egyes országokat akarsz összehasonlítani, akkor hozd közös nevezőre azt az adatot, amit össze akarsz hasonlítani. Teljesen mindegy, hogy milyen devizában mutatod ki a GDP-t. Lehet azt forintban is, ha olyan kedved van.
Ezt nem bölcsészetnek hívják, hanem matematika alsó tagozatnak :)

mocser48 2018.02.14. 08:28:02

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Már rákosi apád is ezt hangoztatta :)
A liberalizmus a demokrácia alapja.

mocser48 2018.02.14. 08:29:38

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Nem legenda, lévén kint volt hivatalosan, hírként, csak az után szedték le, hogy világszenzáció lett a 100% fölötti részvétel, és kicsit kínos lett putyinnak. :)

mocser48 2018.02.14. 08:30:43

@felucca02:

Ők illeberalizmus néven ismerik. hitler, sztálin, mao más nevet használt rá.

mocser48 2018.02.14. 08:39:45

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Így működtök ti, hulladék szarháziak: 444.hu/2018/02/13/oroszorszagban-betiltjak-a-youtube-ot-es-az-instagramot-ha-nem-szedik-le-navalnij-oknyomozo-videojat

Tényleg érdemes neked ezt a gennyes munkát végezned, "fideszes független" felszopó?

mocser48 2018.02.14. 09:08:06

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Nem, a demokrácia alapja a liberalizmus.
A hitleri, sztálini, maoi "demokráciák" vagytok ti.....

mocser48 2018.02.14. 09:09:58

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

De, kint volt.
Ahogy Navalnij leleplező videója is kint van. Aztán ha leszedik, akkor a mosott agyú csökevényeknek majd mondhatod, hogy olyan sose volt.
Ezek vagytok, "fideszes független" felszopó, aki már putyinnak is felszop, gondolom jó pénzért!!!

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2018.02.14. 09:34:47

@mocser48: szoval pontos valaszt senki nem adhat, igy nyugodtan mondhatsz amit akarsz. nem eloszor olvasom ezt, masok is igyekeznek azt a latszatot kelteni hogy az un. orban elol menekulok mennyire ellene szavaznak. azokbol az adatokbol, amik elerhetok pl az emlitett cikkben, eppenseggel pont az ellenkezoje latszik.

mocser48 2018.02.14. 09:37:38

@droid_:

Csak tényekről van értelme beszélni. Abból meg látszik, hogy a kettős állampolgárok szavazási rendszerét a fidesz gondosan úgy alkotta meg, hogy ott elég tudni, hogy ki szavazhat, máris mehet a nevében a boríték a pártközpontba a fidesz szavazattal.
Bocs, választási irodába. De a pártközpontból is szívesen átviszik.....

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.14. 09:47:35

@mocser48:

Nyugaton is napi rendszeresség, hogy törvénysértő anyagok eltávolítást kezdeményezi egy hatóság.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.14. 09:48:29

@mocser48:

A demokrácia alpaja az ókori Athén, úgy 2000 évvel a liberalizmus előtt...

6.Lenin 2018.02.14. 09:48:33

@mocser48:

Még mindig vergődsz?
Mit számítanak akár a levél, vagy bármilyen más külső szavazatok?
A kormány pártok és az ellenzék között közel 40%-os a különbség

Nem néhány szavazaton múlik a végeredmény, hanem több százezer szavazat a különbség. Mit számít néhány ezer szavazat?

Talán esetleg annyit, hogy a nagy kormányváltó átesik a küszöbön, vagy még előtte esik pofára. De a bejutása, kiesése se jelentene nagy tragédiát az országnak, sőt, csak hasznára lenne.

mocser48 2018.02.14. 09:48:57

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Illibériában lekapcsolják a netet, ha a gazdira nézve terhelő bizonyítékok kerülnek elő.... :)

Ezek vagytok ti, gennyes illiberek....

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.14. 09:50:18

@mocser48:

Niuncs időm orosz CIA.ügynökök munkásságát napi szinten követni, bevallom. De az ilyen navalnijokról érdemes tudni, hogy ha jó reggelt kívánnak, akkor az se biztos, hogy reggel van, szóval érdemes egyetlen szavukat se hinni.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.14. 09:50:52

@mocser48:

Akkor hogy volt a nemliberális ókori Athénbne demokrácia?

mocser48 2018.02.14. 09:51:14

@6.Lenin:

Az olasz maffia is ezzel érvel Szicíliában....

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.14. 09:52:53

@mocser48:

Jelenleg egyetlen ország van a világon, ahol az átlagember számára tilos az internet: Észak-Korea.

Az meg, hogy egyes anyagokat és felhasználükat letiltanak ma leginkább a nyugatra jellemző. Én pl. le vagyok tiltva a FB-on, ami egy amerikai, színliberális cég, de a magyar liberális HVG is letiltott.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2018.02.14. 09:53:14

@mocser48: ha csak tenyekrol van ertelme beszelni, akkor nem kellene azt a latszatot kelteni, hogy barmit tudsz a kulkepviseleti szavazatok elolszlasarol. nem eloszor olvasom ezt, masok is igyekeznek azt a latszatot kelteni hogy az un. orban elol menekulok mennyire ellene szavaznak. azokbol az adatokbol, amik elerhetok pl az emlitett cikkben, eppenseggel pont az ellenkezoje latszik.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.14. 09:53:49

@6.Lenin:

Arról nem is beszélve, hogy a magyar választási rendszer kulcsa az egyéni választókerület, amire NEM LEHET levélben szavazni.

mocser48 2018.02.14. 09:53:55

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Na, kifakadt egy genygócod és ez jött ki belőle? :)

A putyini illiberalizmus kerékkötője csak olyan videókat használt, amin a gazdád új gazdái szerepelnek :) Főszereplők, elmondják, amit nem kellett volna. Szóval a gazdád új gazdája bepipult, és inkább lekapcsolja a fél netet, csak nehogy már véletlenül a szavazó droidok ilyen videót nézzenek.

mocser48 2018.02.14. 09:55:54

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

putyin gazdid lekapcsolná a youtubo-ot, csak hogy ne nézhessék az orosz választók a leleplező riportot. :)

Ilyen az illiberó "demokrácia". Amúgy mióta szopsz fel putyinnak is?

mocser48 2018.02.14. 09:58:23

@droid_:

A fideszes "gazdasági csoda" elől menekülők külképviseleten szavaznak.
A kettős állampolgárok meg levélben. Náluk elegendő tudni, hogy ki szavazhat (lista), és annyi szavazatot gyártani, amennyi elegendő.... Lévén a kutya se ellenőrzi, hogy valójában ki szavazott. Illiber választási rendszer.....

6.Lenin 2018.02.14. 09:59:01

@mocser48:

Ennek a cirkusznak akkor lenne jelentősége, ha közel azonos támogatottsággal rendelkező pártok versenyezhetnének, de jelen esetben, amikor az ellenzék legnagyobb sikere az lenne, ha megakadályozhatnák a kétharmadot, akkor ez inkább röhejes, mint komolyan vehető.
Ez nevetséges vergődés csupán, de te ezt kedveled a látszat szerint.

mocser48 2018.02.14. 10:02:26

@6.Lenin:

Szerencsére a hitlerrel szemben állók se osztották az általad képviselt eszméket!!!!!!!!!

6.Lenin 2018.02.14. 10:07:49

@mocser48:

Szerencsétlen köcsög.

Tedd fel magadnak a kérdést: mik az esélyek a 2018-as választásokon induló pártoknak?

meglesz a kétharmad?
bejut, átlépi a küszöböt?

Más kérdés nincs. Akkor?

mocser48 2018.02.14. 10:10:22

@6.Lenin:

Használd gyakrabban a neved, Köcsög, hogy könnyebben be lehessen téged azonosítani :)

Ahogy írtam, szerencsére a hitlerrel szemben állók se osztották az általad képviselt eszméket!!!!!!!!!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.14. 10:16:23

@mocser48:

Navalnij azért dolgopzik, hogy Oroszország legyen nyhugati gyarmat, ez, azt hiszem, neked is világos.

6.Lenin 2018.02.14. 10:17:26

@mocser48:

Hitler nem volt tagja egy szövetségnek. A mai Mo-ot összehasonlítani a hitleri Németországgal, és az akkori világgazdasági helyzettel, már akkora tudatlanságra utal, hogy kár is lenne ennél több szót rá vesztegetni.
Soxor ne hangoztass ilyesmit értelmes emberek közt, mint az előző megjegyzésed.

mocser48 2018.02.14. 10:19:14

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

És véletlenül a gazdád új gazdája azt a videómegosztót támadta be, amelyiken fenn van a riport. Sőt, a riport miatt támadta be....

Illibarbár.... Ti, illiber gennyek ilyenek vagytok....

mocser48 2018.02.14. 10:20:49

@6.Lenin:

hitler felszopói is azt hirdették, hogy nincs értelme ellenük küzdeni, aztán később a sírjukra hugyoztak....
Ahogy írtam, szerencsére a hitlerrel szemben állók se osztották az általad képviselt eszméket!!!!!!!!!

Soros Viktor. 2018.02.14. 10:21:37

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Csodálkozol, hogy letiltottak te szerencsétlen? Majd nyilván a facebook meg a hvg lesz a hülye, meg úgy nagyjából mindenki más, csak te nem, aki annyira felvilágosultnak hiszi magát, közben meg olyan mélyen van a fejed a Orbán seggében, hogy csak a cipőfűződ lóg ki onnan. Persze, tudjuk, te nem vagy vakhívő, de közben meg mégis... Szánalmas szar alak vagy a többi hülyével együtt.

6.Lenin 2018.02.14. 10:21:55

@mocser48:

Már az érvnek szánt hazugságok, butaságok is fogyóban vannak, jön a fröcsögés.

mocser48 2018.02.14. 10:23:57

@6.Lenin:

Akkor keress új "érvnek szánt hazugságot, butaságot".....

6.Lenin 2018.02.14. 10:31:39

@mocser48:

Miért keresnék? Felkínálod magadtól is, én csak csodálkozom, hogy még léteznek ilyenek is, bár, ha megnézem az ellenzék állapotát, nem lenne min is csodálkozni.
Az előbb kifelejtettem egy kérdést a választásokkal kapcsolatban, van egy harmadik is.

Meg lesz a kétharmad?
átlépi a küszöböt?
a választások után teljesen szétesik a baloldal, a pubi párttal együtt?

mocser48 2018.02.14. 10:32:40

@6.Lenin:

Te írtad, hogy kifogytál belőlük....

6.Lenin 2018.02.14. 10:36:36

@mocser48:
Nem én kezdtem a fröcsögést. Az, hogy én azt írtam, köcsög vagy, csak konstatáltam egy tényt. Aki ma hitlerezik Mo-on, az más 1xűen nem lehet. Ezt nyugodtan lehet tényként is kezelni.
Szerintem.

mocser48 2018.02.14. 10:39:33

@6.Lenin:

Na, most akkor keresel új "érvnek szánt hazugságot, butaságot"?
Várom, mi jön!!!!!!!

Közben visszatérve ide: hitler felszopói is azt hirdették, hogy nincs értelme ellenük küzdeni, aztán később a sírjukra hugyoztak....
Ahogy írtam, szerencsére a hitlerrel szemben állók se osztották az általad képviselt eszméket!!!!!!!!!

6.Lenin 2018.02.14. 10:50:12

@mocser48:

Eddig mindig hugyozott valaki a másik sírjára. Különösen a maoistaként kezdő liberális muzulmánimádóknak is majd valaki odavizel. Aztán meg kitudja, lehet nem lesz mivel, kinek, hova vizelni. Ha hiszünk a tudománynak, hogy egyszer minden összeomlik a semmibe, ami majd talán egyszer megint felrobban, és kezdődik minden elölről, de ez talán nagyon távoli, maradjunk a mánál.
Nagyon korlátozottak az ellenzék esélyei, marad a vergődés, amit szépen illusztrálsz is már második napja. Dicséretes a kitartásod, bár talán van erre más jelző is.

6.Lenin 2018.02.14. 11:00:58

Azt szeretem ezeken a felületeken, hogy sokan előadják az elfogult véleményeiket, tényként kezelve-természetesen joguk van hozzá-, de képtelenek azt hihetően megvédeni is. Ezt aztán mások véleményének a semmibe vételévek próbálják egy utolsó kétségbeesett igyekezettel hihetővé tenni.

www.youtube.com/watch?v=rLx4EchICBg

mocser48 2018.02.14. 11:06:59

@6.Lenin:

Blablabla.
Az összes illiber szarházit törölték a múltban, a mostaniakkal is ez lesz.
Közösen reméljük, hogy orbán is megéli, amíg a családját meg őt is sittre vágják!!!!!

mocser48 2018.02.14. 11:08:24

@6.Lenin:

Jó, elmondtad, hogy te miért jársz ide....... :) Szépen leírtad, de ez a saját ügyed.....

6.Lenin 2018.02.14. 11:11:54

@mocser48:

De remekül igazoltad is. Kösz.

mocser48 2018.02.14. 11:15:49

@6.Lenin:

Igazán nincs mit. Jogod volt leírni, hogy te miért jársz ide.....

Ezen kívül van még "érvnek szánt hazugság, butaság", vagy csak ennyire futotta tőled?
Várom, mi jön!!!!!!!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.14. 11:28:23

@mocser48:

Nem ismerem a konkrét esetet.

Gondolom, törvényt sértett Navalnij videója.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.14. 11:29:07

@Soros Viktor.:

Nem csodálkozom, a liberálisok szeretik az állandó tiltásokat.

6.Lenin 2018.02.14. 11:36:13

@mocser48:

Miért? Már kiírtál magadból mindent?

mocser48 2018.02.14. 11:38:01

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Orosz miniszterelnök helyettes prostikkal tele yachton, oligarchával tárgyalás, stb....

A szokásos illiber napi ügyek bemutatása....

mocser48 2018.02.14. 11:39:46

@6.Lenin:

Írtad, hogy kifogytál az "érvnek szánt hazugságokból, butaságokból"....
Azóta sikerült még valamit kiküszködni magadból? Írd le, lássuk :)

6.Lenin 2018.02.14. 11:50:44

@mocser48:

Én belinkeltem néhány adatokat is tartalmazó oldalt. te csak az általad fontosnak vélteket, forrás megjelölése nélkül, vagy talán olyan forrásokat idézve, ahol eleve szintén torzított (kiragadott) adatokkal operáltak.
Még egyszer, utoljára, ha egy folyamatot -hanyatlás, felemelkedés- szeretnél hihetően ábrázolni, akkor min. egy néhány évtizedes adathalmazzal lehetne igazolni, de akkor is, ha valóban összevethetők is a bemutatandók. Két, vagy több, teljesen eltérők között még így sem elfogadható a kísérlet, hacsak nem eleve a torz kép bemutatása a cél.

Ebben ennyi volt a lényeg, semmi több. ezen már régen túlléptünk. Most már körbe-körbe forogsz minden előrelépés nélkül. Ezekre már nem vagyok kíváncsi.

mocser48 2018.02.14. 11:55:57

@6.Lenin:

Nono, én írtam be adatokat, amire a mosottagyú csürhe kezdett el ksh-s "adatokkal" előállni :)
Még valamelyik meg is kérdezte a forrást, leírtam, hogy világbank :)

Az egyik szarrá mosott agyúnak pl. az se tűnt fl, hogy hiába vándorolt ki több százezer munkás Magyarországról az elmúlt pár évben, a foglalkoztatottak és munkanélküliek össz száma a fidesz által hamisított statisztikákban nem változott.... Persze, hogy nem, hiszen orbán egyik első utasítása az volt vargának, hogy a jövőben a kivándorlókat is bele kell hamisítani a statisztikákba.
de a fideszes maffiától ez nem áll távol, 1998-2002. között is ezt csinálták.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.02.14. 11:57:17

@mocser48:

Ha jó példát mutatnátok, és Gyurcsányt, Molnár Gyuszit, meg a többi ballib tetvet sittre vágnátok, vagy csak elítélnétek, akkor lehet nem röhögnének szembe, mikor nyomod ezt a lesittelős bullshitet, amit kettősmércére alapozol.

mocser48 2018.02.14. 11:58:53

@6.Lenin:

Ja, torz kép :)
Igen, a kivándorlók belehamisítása a hazai munkaügyi statisztikákba, na az torz kép!!!!

Ja, jut eszembe, te voltál az a lúzer, aki voltál akkora barom, hogy a soha nem látott mértékű hazautalt milliárdokkal próbáltál érvelni, amíg rá nem jöttél, hogy az mellettem érv :)

mocser48 2018.02.14. 12:00:12

@Rettegek mert ballib vagyok:

Rossz ajtón kopogtatsz....
Szarok rájuk :)
Sitteljék le őket...... Közvetlenül orbán és a családja mellé.

Soros Viktor. 2018.02.14. 12:11:45

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Segítek ennek a kérdésnek a megválaszolásában és ráérsz megköszönni majd később. Azért vagy tiltva, mert valótlanságokat és hazugságokkal házalsz, amire értelmes ember nem kíváncsi. Egy nagyobb csodával egyenértékű, hogy te, és még pár hülye, hogy nem kapnak végérvényes tiltást nem csak ott, de mindenhol máshol is...

Rettegek mert ballib vagyok 2018.02.14. 12:30:25

@mocser48:

"Szarok rájuk :)"

Nekem erőst úgy tünik, azért lapátolsz, és koptatod a billentyűzeted, hogy kormányra kerüljenek.. :DDD

6.Lenin 2018.02.14. 12:52:17

@mocser48:
Miféle kivándorlás, menekülés?
Uniós polgárok is vagyunk. Szabad munkavállalás, letelepedési joggal, Kiharcolt jog.
(és a valamit, valamiért elv is ebbe tartozik. Piacot, olcsó munkaerőt adtunk cserébe, némi támogatásért (felzárkózási lehetőségért). Butaságot írsz mocser48.

A hazautalt pénz pedig Mo-ot gazdagítja.

Minek neveznéd akkor ezeket ha megvalósul (na) az EEÁ-ok? (Európai Egyesült Államok)
Látod milyen butaságokat írsz? Akkor az már nem lenne menekülés, igaz?

mocser48 2018.02.14. 12:52:25

@Rettegek mert ballib vagyok:

Ez legyen a te gondod....
Tőlem mehetnek orbán és családja mellé a sittre, 50 évre.
Egy sittes "gimnasztikát" is kívánok nekik, minden egyes estére. orbánéknak is.....

mocser48 2018.02.14. 12:55:15

@6.Lenin:

Magyarországról történő kivándorlás....

Annyira kimosták az agyad, hogy ez se jött le???? :)

Miért is hamisítja bele a magyarországi munkaügyi statisztikákba a fidesz az 5 éve Angliában, angol cég alkalmazásában álló magyar munkást?
Látod, ennyire sutyerákok a gazdáid....

6.Lenin 2018.02.14. 13:15:44

@mocser48:

Magyar állampolgárok dolgoznak egy szövetségen belül. Magyarok. Van munkájuk.
A jövedelmük nagy részét hazautalják, mintha itthon dolgoznának, itthon
költik el. Sokan egy idő után haza is térnek.
Mi a baj ezzel?

mocser48 2018.02.14. 13:19:54

@6.Lenin:

Amit a fidesz csinál, az szimpla hamisítás.
Az agymosott hulladék szavazóiknak szól.

A magyarországi foglalkoztatási statisztikákhoz semmi köze annak, hogy Angliában egy angol cég alkalmazásában dolgozik egy magyar. Az ottani statisztika őt tartalmazza, lévén ottani munkavállaló.
A fidesz nevezetű bűnszervezet azért hamisítja bele ezeket az embereket a statisztikába, mert amúgy szar lenne a kép. Vedd ki ezeket, vedd ki a közmunkásokat, mindjárt 10% fölötti munkanélküliséggel szembesülsz.

Soros Viktor. 2018.02.14. 13:33:56

Ezt meg most csak úgy bedobom ide: index.hu/gazdasag/2018/02/14/lehuzza_az_allam_a_gazfogyasztokat/
Eddig is közismert tény volt, hogy a fidesz lenyúlja az embereket a rezsicsökkentéssel, és valójában többet fizetünk mint amit a piac diktált. Bár, biztos erre is van magyarázatotok...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.14. 13:36:15

@Soros Viktor.:

Szóval elismered, hogy a liberálisok ellenzik a szabadságot, a szabad véleménynyilvánítást. Jó jel, hogy eddig eljutottál.

6.Lenin 2018.02.14. 13:38:28

@mocser48:

Magyar állampolgár dolgozik, munkát vállal. Miért ne férne egy olyan statisztikába, ahol azt mérik, hogy hány magyar embernek van munkája?

Miért annyira fontos neked ennek az ellenkezője? Hiszen a jövedelme is itt jelentkezik bevételként. Az általa vásároltak áfája is itt jelentkezik. Mellesleg tegnap megnéztem, kb 2-3 százezer emberről van szó, hiszen állandóan változik ez a szám, visszajönnek, újak próbálkoznak. A lényeg, hogy van lehetőségük dolgozni, jövedelemhez jutni. Ez a lényeg. Nekik is, az országnak is.
Te mi a toszért rugózol ezen?

Nem a % a lényeg, hanem az, hogy van az embereknek valamilyen lehetőségük-munkával- jövedelemhez jutni.

mocser48 2018.02.14. 13:50:16

@6.Lenin:

Csakhogy a magyarországi munkaerőpiaci statisztika nem azt méri!!!

Nektek fontos az, hogy statisztikát hamisítsatok. Aztán ha valaki lerántja a leplet a hazudozásaitokról, ennyi a történet.
A 2-300e ember a hamisított statisztika 5-7%-a... :)

Ti folyamatosan hazudoztok, hamisítotok.
És egy olyannak, mint te van bőr a képeden ksh-s hamisított adatokkal előállni :) muahahhahhahha

mocser48 2018.02.14. 13:51:03

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

A liberalizmusba pl. nem fél bele a fasiszta ideológia terjesztése.
Ezért küzdötök ti ellene.....

Soros Viktor. 2018.02.14. 14:01:45

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Mezei szövegkiforgatás, jó, hogy eddig eljutottál :)
Amikről te beszélsz, azt pont a fidesz csinálja. Én csak annyit mondtam, hogy a hülyeségre és hazugságra senki sem kíváncsi. Az, hogy neked meg pár mélysötét egyednek a hazugság az igazság, abban nyilván szerepe van a korlátolt értelmi képességeiteknek, más magyarázat nincs. Meg aki a fidesz ellen van, az nyilván Gyurcsány párti ami szintén baromság, de nektek meg igazság. Felesleges belétek az észérv...

6.Lenin 2018.02.14. 14:02:50

@mocser48:

Van a ksh-nak olyan statisztikája is, ahol vidékenként, korosztályonként, iskolai végzettség szerint is fel van tüntetve %-ban minden, keress rá, ha ennyire a %-ok érdekelnek.

Melyik a fontosabb, lényegesebb? A %-ok csak propaganda célokat szolgálnak, minden oldalon.
Mit akarsz te tulajdonképpen bizonyítani? Azt már a választók beárazták. Ápr. 8-án az, amit te itt erőltetsz, bukni fog. ez a lényeg. Tök feleslegesen erőlködsz.
Nekem ez már unalmas.

mocser48 2018.02.14. 14:07:57

@6.Lenin:

fidesz által elrendelt módos hamisított statisztikák!!!!!!!!!!!

Agymosott hulladékoknak szól, akik képtelenek felfogni, hogy egy Magyarországra vonatkozó foglalkoztatottsági statisztikába semmi helye azoknak, akiket külföldön, külföldi cég foglalkoztat.
A magyarországi foglalkoztatottsági statisztika a magyarországi munkavállalókról szól, azok nemzetiségétől függetlenül.

ti ócska hamisítók vagytok, ez a lényetek.

Mellesleg én nem erőlködöm :) te próbálod a hamisított statisztikátokat más színben feltüntetni. :)

6.Lenin 2018.02.14. 14:14:17

@mocser48:

Tehát minden hamisított, ami nem fér a koncepciódba? Rendben. Nem szeretném, hogy neked esetleg a lelkin kívül más sérülést is okozzon ez a "vitánk", én lezártam.

mocser48 2018.02.14. 14:17:39

@6.Lenin:

fidesz által elrendelt módos hamisított statisztikák!!!!!!!!!!!

Agymosott hulladékoknak szól, akik képtelenek felfogni, hogy egy Magyarországra vonatkozó foglalkoztatottsági statisztikába semmi helye azoknak, akiket külföldön, külföldi cég foglalkoztat.
A magyarországi foglalkoztatottsági statisztika a magyarországi munkavállalókról szól, azok nemzetiségétől függetlenül.

ti ócska hamisítók vagytok, ez a lényetek.

Felfogtad végre?
Ha tőlem megkérdezik, hogy hány ember dolgozik a cégnél heti 40 órás munkaviszonyban, akkor nem fogom beleszámolni se a szomszédban üzemelő cég alkalmazottjait, se azokat, akik már 3 éve nem itt dolgoznak, se azokat, akiket majd 2 év múlva veszek fel. Lévén nem HAMISÍTOK statisztikát.

ti viszont igen. Ez a lényetek. Hazudozni, ezt tudtok csak.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.14. 14:44:39

@mocser48:

Ezek szerint a fasizmus azonos a liberalizmussal. A fasizmus is tiltja a nem-fasistza véleményt.

mocser48 2018.02.14. 14:47:19

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Nem, miért lenne az?
A liberális eszme nem azt jelenti, hogy egy patkány fasisztát meg kell tűrni. Ezért van bajotok a liberális eszmékkel?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.14. 15:02:02

@mocser48:

Mit kell megtűrnie a liberális eszmének saját magán kívül?

sas70 2018.02.14. 15:50:00

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Ezt általában te szoktad eldönteni, megkérdőjelezhetetlenül.
Bár még esélyes erre: Orbán, Rezsisziszi, Helikoptertóni!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.14. 17:58:34

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "A liberalizmus 400 éve egy félreértés az emebri történelemben, még van összesen 50 éve. Sok kárt okozott, s nem fogjuk engedni, hogy viklágégést okozva távozzon."

- Már megint befüveztél?

mocser48 2018.02.14. 18:49:20

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

A liberalizmus se arról szól, hogy mindent lehet.
Az illiber eszméket, így pl. az idegengyűlöletet, fasizmust elutasítja.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2018.02.14. 23:24:00

@mocser48: mivel csak tenyekrol erdemes szerinted beszelni, nem kellene azt a latszatot kelteni, hogy barmit tudsz a kulkepviseleti szavazatok elolszlasarol. nem eloszor olvasom ezt, masok is igyekeznek azt a latszatot kelteni hogy az un. orban elol menekulok mennyire ellene szavaznak. azokbol az adatokbol, amik elerhetok pl az emlitett cikkben, eppenseggel pont az ellenkezoje latszik.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.02.15. 03:47:41

@droid_: Látom, semmit nem tudsz a külképviseleteken való szavazásról. Ha a jogosultaknak csak a fele elmenne szavazni, hetekbe telne a szavazás.

mocser48 2018.02.15. 07:29:17

@droid_:

A fideszes "gazdasági csoda" elől menekülők külképviseleten szavaznak.
A kettős állampolgárok meg levélben. Náluk elegendő tudni, hogy ki szavazhat (lista), és annyi szavazatot gyártani, amennyi elegendő.... Lévén a kutya se ellenőrzi, hogy valójában ki szavazott. Illiber választási rendszer.....

mocser48 2018.02.15. 07:32:02

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Egy liberálisan gondolkodó az illiber eszméket, így a fasizmust elutasítja.
A liberalizmus nem azt jelenti, hogy mindent lehet, pl. illiber posványt lenyomni mások torkán. A liberalizmus nem erről szól, egy liberális se akaja azt, hogy szarral kenjék be.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.15. 10:10:30

@mocser48:

Azaz a liberalizmus szabadon engedi, hogy bárki liberális lehessen. Én is ezt mondtam.

mocser48 2018.02.15. 13:05:49

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

A fasizmus előírja, hogy illiber legyél. És ha nem vagy elég illiber, akkor újra és újra, újabb és újabb előírásokkal tol a gennyes váladékba.

mocser48 2018.02.15. 14:10:53

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Ez az illiber genny leírása. Nem "jellemző", hanem leírás.
süti beállítások módosítása