• Lengyelország a jogállamból vizsgázik, amikor az Alkotmánybíróság kimondja a verdiktet a holokauszt-törvényről
• Románia mind inkább az irányított demokrácia magyar és lengyel útját követi
• A V4-es szövetség olyan, hogy jobb érzésű ember befogja az orrát, de a muzulmán menekülteket illetően igaza volt
A vezércikk szerint aggasztó emlékeket ébreszt a lengyel holokauszt-törvény, mert a kommunista időket hozza vissza, hogy a hatalom megpróbálja diktálni a történelem értelmezését. A jogszabály, amely börtönbüntetéssel torolja meg, ha bárki felveti a lengyelek felelősségét a 3 millió zsidó legyilkolásáért, megrontotta a kapcsolatokat Izraellel és más fő szövetségesekkel, így az Egyesült Államokkal. A Jog és Igazságosság nem csupán apránként darálja be a jogállamot, hanem még inkább megfúrja, hogy az ország az európai demokratikus rend büszke és szerves része legyen. Az új szabályozás nyilvánvalóan elfogadhatatlan. Megfélemlítheti az egykori áldozatokat, azok hozzátartozóit és a szemtanúkat, hogy nyíltan beszéljenek a történtekről. Legrosszabb esetben pedig felhasználhatják, hogy tisztára mossák a lengyelek felelősségét a népirtásban. Mert egyfelől az biztos, hogy ezrek mentették a zsidókat, másfelől viszont nem lehet tagadni, hogy a lakosság egy része segédkezet nyújtott a nácik bűneihez, vagy maga is követett el a gyilkosságokat, lásd Jedwabnét.
Ezért fontos a nyílt vita, már ha a cél a megértés és a megbékélés. PiS táborában, de azon kívül is sokan hiszik, hogy az országot igazságtalanul bántják a német megszállás utáni szörnyűségekért. Ám a válasz erre nem az eszmecsere korlátozása és a jogi fenyegetés, hanem az oktatás és a párbeszéd. Sajnos, a lengyelek nincsenek egyedül, amikor a történelmi revizionizmusról van szó. A hasonlóképpen nacionalista-populista Fidesz egyes tagjai jelentős államférfiként dicsőítik Horthyt, aki a német nácik oldalára állt, ily módon mosva tisztára a rezsim szerepét 400 ezer zsidó deportálásában. A vezetés Törökországtól kezdve, Oroszországon át, Kínával bezárólag igyekszik politikai célokból manipulálni a történelmet. Varsónak most el kell döntenie, hogy ezeknek az államoknak az oldalára áll-e. A Kaczynski embereivel teletűzdelt lengyel Alkotmánybíróságon a sor, hogy bizonyítsa: Európa közepén, egy 38 milliós országban még működnek a fékek és ellensúlyok.
Romániában aggasztó kísérlet zajlik a jogállam aláásására. Az ország tényleges vezetője a szociáldemokraták elnöke, aki csak azért nem lehet kormányfő, mert választási csalásért elítélték. De hivatali hatalommal való visszaélés miatt is eljárás folyik ellene, a Korrupció-ellenes Ügyészség pedig feljelentette azzal a váddal, hogy bűnhálózatot létesített uniós pénzek elsikkasztására. Dragnea ugyan ártatlanságát hangoztatja, de ha vétkesnek találják, megy a börtönbe. Hacsak a formális miniszterelnök nem tudja keresztülverni az igazságszolgáltatás reformját, amely bizonyos vesztegetési ügyeket kivenne a BTK-ból, és amely az ellenzék szerint politikai ellenőrzés alá helyezné a bíróságokat.
Barna Dan, a Mentsétek Meg Romániát Szövetség vezetője azt mondja, az ország kezd hasonlítani Lengyelországra, illetve Magyarországra. Nem ideológiájában, hanem abban, hogy van egy csapat befolyásos fickó, aki a maga javára szeretné megváltoztatni a törvényt. A mostani kabinet öt tagja ellen folyt vagy folyik vizsgálat korrupció miatt. A különleges ügyészség köszönhetően román vezetők egész sora vonult be rács mögé az utóbbi öt évben. Ám a szóban forgó reform következtében a testület is lehúzhatná a rolót jelenlegi formájában.
A bécsi Gazdaságkutató Intézet azt állapította meg, hogy a keleti tagok az egyik legfontosabb gazdasági mutató, a versenyképesség alapján csupán kullognak a mag-Európa nyomában, sőt bizonyos esetekben a különbség csak nőtt. A szakemberek a Bizottság megbízásából az utóbbi másfél évtized adatait vették szemügyre és arra a kiábrándító következtésre jutottak, hogy a 2008-as pénzügyi válság után leállt a felzárkózás, mi több helyenként visszaesést tapasztalni. A cseheknél, szlovákoknál és az észteknél még viszonylag jó a helyzet, ám a többiek nem tudnak kitörni a közepes jövedelem csapdájából. Ez pedig gátolja a versenyképesség lényeges javítását, éspedig főként ott, ahol a bevételek elsődleges forrását a külföldi beruházások jelentik, nem pedig a hazai technológiai fejlesztés. Vagyis ha a populista magyar és lengyel kormány arról beszél, hogy fel kell tárni a fejlődés új hazai kútfőit, akkor felismerték a gondot. De hogy mennyire helyénvaló az általuk hirdetett recept, ami főként az állami nagyfokú gazdasági beavatkozását jelenti, az már más lapra tartozik.
A kommentár szerint Pikettynek csupán félig van igaza, amikor azt mondja, hogy Kelet-Európának nem jó az uniós tagság, mert a nyugati gazdasági gyarmatosítás másként működik. A francia sztárközgazdász azon az alapon hirdette meg tételét, hogy profit és ingatlanjövedelem formájában több pénz áramlik ki a térségből, így Magyarországról, mint amennyi uniós támogatás oda érkezik. Továbbá a nyugati cégek alacsonyan tartják a béreket. Csakhogy Darvas Zsolt, a brüsszeli Bruegel Intézettől arra mutat rá, hogy a brüsszeli felzárkóztatási pénzeket nem lehet egy nevezőre hozni a nyugati befektetésekkel, mert utóbbi után joggal lehet elvárni a hasznot. Azon kívül a külföldről érkező beruházások központi szerepet töltenek be a növekedés gerjesztésében, ugyanakkor ezek a vállalkozások sokkal magasabb fizetéseket adnak, mint a hazai munkaadók, bár a szint még mindig jóval alacsonyabb, mint Nyugaton.
A hírügynökség szerint azonban mind Piketty, mind Darvas csupán kerülgeti a lényeget, mert teljesen mindegy, hogy az adó megfizetése után mi történik a haszonnal. Tehát, hogy kiviszik, avagy az adott országban visszaforgatják. A fő az, hogy megfelelő mértékben adózzanak a profit után. Csak pont itt van a bibi, mert ezek az államok egymással versengenek a tőkéért, így általában nem terhelik túl azt. Ebből következik, hogy ezek a vállalkozások kisebb mértékben járulnak hozzá a szociális háló és az infrastruktúra fejlesztéséhez Keleten, mint a saját hazájukban. A gazdasági gyarmatosítás mértékét éppen az fejezi ki, ha a két helyen fizetett adót vetjük egybe. Az elemzés épp ilyen okokból jogosnak tartja, hogy pl. a magyar kormány a különadó formájában megpróbálta visszaszerezni a jövedelem egy részét. A Keletnek agresszívabbnak kellene lennie, amikor adót vet ki a külföldi érdekeltségekre, amelyektől függ. A bérkülönbség miatt ezek a cégek nem vonulnak ki. Ám ha a földrész keleti része gyorsabban akar felzárkózni, akkor olyan területeken kell ösztönöznie a beruházásokat, ahol jobban jár. A Nyugat még mindig vigasztalódhat azzal, hogy nagy pénzeket visz haza.
A vendégkommentár azt hangsúlyozza, hogy Ausztriának érdemes volna csatlakoznia a Visegrádi Csoporthoz, mert a négyek Bécs természetes szövetségeseinek számítanak. A szerző, aki újságíró és 12 évet élt Pozsonyban, ezt azzal indokolja, hogy a V4-ek igen nagyvonalúan támogatják a kultúrát. Martin Leidenfront további érve, hogy ugyan nem finom klubról van itt szó, hiszen felbukkan a populizmus, a törvények meghajlítása, a nacionalizmus. Több államot is oligarcha rablók irányítanak. Ám a migrációt illetően igazuk volt, tehát hogy a menedékkérők elosztása nem megoldás. Brüsszel boldog lehet, hogy a kvóta nem működik, mert az a végén azzal járt volna, hogy menekülteket erővel deportálnak pl. Lengyelországba. Az összefogást támasztja alá az is, hogy az osztrákok 65 %-a elutasítja a muzulmán bevándorlást. Az elemzés szerint a négyek joggal mondják, hogy sok millió idegen befogadása veszélyt jelent. Ilyen alapon sürgeti azután Ausztria és a lengyelek, magyarok, csehek és szlovákok összefogását. Mert ily módon helyreállítanák a közös kulturális térséget, de visszatérnének a józan észhez is.
