B1 blogcsalád



A lengyel és a magyar kormány a történelmi revizionizmusban is szövetséges

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. február 10. - Szelestey

 auschwitz_arbeit_macht_frei.jpg• Lengyelország a jogállamból vizsgázik, amikor az Alkotmánybíróság kimondja a verdiktet a holokauszt-törvényről

• Románia mind inkább az irányított demokrácia magyar és lengyel útját követi

• A V4-es szövetség olyan, hogy jobb érzésű ember befogja az orrát, de a muzulmán menekülteket illetően igaza volt

FT

financial_times.jpg

A vezércikk szerint aggasztó emlékeket ébreszt a lengyel holokauszt-törvény, mert a kommunista időket hozza vissza, hogy a hatalom megpróbálja diktálni a történelem értelmezését. A jogszabály, amely börtönbüntetéssel torolja meg, ha bárki felveti a lengyelek felelősségét a 3 millió zsidó legyilkolásáért, megrontotta a kapcsolatokat Izraellel és más fő szövetségesekkel, így az Egyesült Államokkal. A Jog és Igazságosság nem csupán apránként darálja be a jogállamot, hanem még inkább megfúrja, hogy az ország az európai demokratikus rend büszke és szerves része legyen. Az új szabályozás nyilvánvalóan elfogadhatatlan. Megfélemlítheti az egykori áldozatokat, azok hozzátartozóit és a szemtanúkat, hogy nyíltan beszéljenek a történtekről. Legrosszabb esetben pedig felhasználhatják, hogy tisztára mossák a lengyelek felelősségét a népirtásban. Mert egyfelől az biztos, hogy ezrek mentették a zsidókat, másfelől viszont nem lehet tagadni, hogy a lakosság egy része segédkezet nyújtott a nácik bűneihez, vagy maga is követett el a gyilkosságokat, lásd Jedwabnét.

Ezért fontos a nyílt vita, már ha a cél a megértés és a megbékélés. PiS táborában, de azon kívül is sokan hiszik, hogy az országot igazságtalanul bántják a német megszállás utáni szörnyűségekért. Ám a válasz erre nem az eszmecsere korlátozása és a jogi fenyegetés, hanem az oktatás és a párbeszéd. Sajnos, a lengyelek nincsenek egyedül, amikor a történelmi revizionizmusról van szó. A hasonlóképpen nacionalista-populista Fidesz egyes tagjai jelentős államférfiként dicsőítik Horthyt, aki a német nácik oldalára állt, ily módon mosva tisztára a rezsim szerepét 400 ezer zsidó deportálásában. A vezetés Törökországtól kezdve, Oroszországon át, Kínával bezárólag igyekszik politikai célokból manipulálni a történelmet. Varsónak most el kell döntenie, hogy ezeknek az államoknak az oldalára áll-e. A Kaczynski embereivel teletűzdelt lengyel Alkotmánybíróságon a sor, hogy bizonyítsa: Európa közepén, egy 38 milliós országban még működnek a fékek és ellensúlyok.

Economist

economist_1.jpg

Romániában aggasztó kísérlet zajlik a jogállam aláásására. Az ország tényleges vezetője a szociáldemokraták elnöke, aki csak azért nem lehet kormányfő, mert választási csalásért elítélték. De hivatali hatalommal való visszaélés miatt is eljárás folyik ellene, a Korrupció-ellenes Ügyészség pedig feljelentette azzal a váddal, hogy bűnhálózatot létesített uniós pénzek elsikkasztására. Dragnea ugyan ártatlanságát hangoztatja, de ha vétkesnek találják, megy a börtönbe. Hacsak a formális miniszterelnök nem tudja keresztülverni az igazságszolgáltatás reformját, amely bizonyos vesztegetési ügyeket kivenne a BTK-ból, és amely az ellenzék szerint politikai ellenőrzés alá helyezné a bíróságokat.

Barna Dan, a Mentsétek Meg Romániát Szövetség vezetője azt mondja, az ország kezd hasonlítani Lengyelországra, illetve Magyarországra. Nem ideológiájában, hanem abban, hogy van egy csapat befolyásos fickó, aki a maga javára szeretné megváltoztatni a törvényt. A mostani kabinet öt tagja ellen folyt vagy folyik vizsgálat korrupció miatt. A különleges ügyészség köszönhetően román vezetők egész sora vonult be rács mögé az utóbbi öt évben. Ám a szóban forgó reform következtében a testület is lehúzhatná a rolót jelenlegi formájában.

Die Presse

die_presse.jpg

A bécsi Gazdaságkutató Intézet azt állapította meg, hogy a keleti tagok az egyik legfontosabb gazdasági mutató, a versenyképesség alapján csupán kullognak a mag-Európa nyomában, sőt bizonyos esetekben a különbség csak nőtt. A szakemberek a Bizottság megbízásából az utóbbi másfél évtized adatait vették szemügyre és arra a kiábrándító következtésre jutottak, hogy a 2008-as pénzügyi válság után leállt a felzárkózás, mi több helyenként visszaesést tapasztalni. A cseheknél, szlovákoknál és az észteknél még viszonylag jó a helyzet, ám a többiek nem tudnak kitörni a közepes jövedelem csapdájából. Ez pedig gátolja a versenyképesség lényeges javítását, éspedig főként ott, ahol a bevételek elsődleges forrását a külföldi beruházások jelentik, nem pedig a hazai technológiai fejlesztés. Vagyis ha a populista magyar és lengyel kormány arról beszél, hogy fel kell tárni a fejlődés új hazai kútfőit, akkor felismerték a gondot. De hogy mennyire helyénvaló az általuk hirdetett recept, ami főként az állami nagyfokú gazdasági beavatkozását jelenti, az már más lapra tartozik.

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

A kommentár szerint Pikettynek csupán félig van igaza, amikor azt mondja, hogy Kelet-Európának nem jó az uniós tagság, mert a nyugati gazdasági gyarmatosítás másként működik. A francia sztárközgazdász azon az alapon hirdette meg tételét, hogy profit és ingatlanjövedelem formájában több pénz áramlik ki a térségből, így Magyarországról, mint amennyi uniós támogatás oda érkezik. Továbbá a nyugati cégek alacsonyan tartják a béreket. Csakhogy Darvas Zsolt, a brüsszeli Bruegel Intézettől arra mutat rá, hogy a brüsszeli felzárkóztatási pénzeket nem lehet egy nevezőre hozni a nyugati befektetésekkel, mert utóbbi után joggal lehet elvárni a hasznot. Azon kívül a külföldről érkező beruházások központi szerepet töltenek be a növekedés gerjesztésében, ugyanakkor ezek a vállalkozások sokkal magasabb fizetéseket adnak, mint a hazai munkaadók, bár a szint még mindig jóval alacsonyabb, mint Nyugaton.

A hírügynökség szerint azonban mind Piketty, mind Darvas csupán kerülgeti a lényeget, mert teljesen mindegy, hogy az adó megfizetése után mi történik a haszonnal. Tehát, hogy kiviszik, avagy az adott országban visszaforgatják. A fő az, hogy megfelelő mértékben adózzanak a profit után. Csak pont itt van a bibi, mert ezek az államok egymással versengenek a tőkéért, így általában nem terhelik túl azt. Ebből következik, hogy ezek a vállalkozások kisebb mértékben járulnak hozzá a szociális háló és az infrastruktúra fejlesztéséhez Keleten, mint a saját hazájukban. A gazdasági gyarmatosítás mértékét éppen az fejezi ki, ha a két helyen fizetett adót vetjük egybe. Az elemzés épp ilyen okokból jogosnak tartja, hogy pl. a magyar kormány a különadó formájában megpróbálta visszaszerezni a jövedelem egy részét. A Keletnek agresszívabbnak kellene lennie, amikor adót vet ki a külföldi érdekeltségekre, amelyektől függ. A bérkülönbség miatt ezek a cégek nem vonulnak ki. Ám ha a földrész keleti része gyorsabban akar felzárkózni, akkor olyan területeken kell ösztönöznie a beruházásokat, ahol jobban jár. A Nyugat még mindig vigasztalódhat azzal, hogy nagy pénzeket visz haza.

Die Presse

die_presse.jpg

A vendégkommentár azt hangsúlyozza, hogy Ausztriának érdemes volna csatlakoznia a Visegrádi Csoporthoz, mert a négyek Bécs természetes szövetségeseinek számítanak. A szerző, aki újságíró és 12 évet élt Pozsonyban, ezt azzal indokolja, hogy a V4-ek igen nagyvonalúan támogatják a kultúrát. Martin Leidenfront további érve, hogy ugyan nem finom klubról van itt szó, hiszen felbukkan a populizmus, a törvények meghajlítása, a nacionalizmus. Több államot is oligarcha rablók irányítanak. Ám a migrációt illetően igazuk volt, tehát hogy a menedékkérők elosztása nem megoldás. Brüsszel boldog lehet, hogy a kvóta nem működik, mert az a végén azzal járt volna, hogy menekülteket erővel deportálnak pl. Lengyelországba. Az összefogást támasztja alá az is, hogy az osztrákok 65 %-a elutasítja a muzulmán bevándorlást. Az elemzés szerint a négyek joggal mondják, hogy sok millió idegen befogadása veszélyt jelent. Ilyen alapon sürgeti azután Ausztria és a lengyelek, magyarok, csehek és szlovákok összefogását. Mert ily módon helyreállítanák a közös kulturális térséget, de visszatérnének a józan észhez is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8913651042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK18 2018.02.10. 14:19:30

" a kommunista időket hozza vissza, hogy a hatalom megpróbálja diktálni a történelem értelmezését." ez azt jelenti, hogy lehet bátran zsidózni és holokausztot tagadni is? vagy ott lehet szabályozás, máshol meg demokratikusan nem? na, b1, megint belenyúltatok a szarba :D:D:D:D

Tibi te bitang ó 2018.02.11. 20:41:10

Nem értem a sok mellébeszélést és a hisztit. A blog írója elolvasta amiről ír?

1. A lengyel törvény tiltja, hogy lengyel haláltáborként hivatkozzanak a nácik által működtetek haláltáborokra.

2. Betiltja a jelenlegi kijevi hatalom által heroizál náci kollaboráns, lengyelek száz ezreit meggyilkoló ukrán OUN-UPA szervezetek méltatását, zászlóit, neonáci jelképeit.

Hol itt a gond (ha nem az ukránoknál?)

Több cseszlovák filmvígjátékot! 2018.02.11. 21:53:43

Bántóan felerősödtek mostanában azok a hangok, amik kendőzetlenül protektorátusként beszélnek a keleti tagállamokról. Mindig úgy csűrik és csavarják, hogy mi legyünk az alábbvaló primitív bennszülöttek

Úgy látszik mindig kell hogy legyen nekik valami néger. Nem elég hogy alávaló osszik vagyunk, hanem ráadásul még rasszisták is

Több cseszlovák filmvígjátékot! 2018.02.11. 22:00:21

@FCUK18:
A holótagadási törvény egy olyan precedenst teremtett, ami után nincs megállás. Az ukránok a holodomort kreálták maguknak, és még mások is nekiálltak hivatalos történelmet fabrikálni, miért pont a lengyeleknek ne volna szabad?

Száradt volna el a sólyom szárnya annak aki nálunk a törvényt aláírta

tpl 2018.02.11. 22:09:03

Sajnos a baloldali és liberális demokráciában hivők, mint ennek a bejegyzésnek a szerzője is, olyan messzire kerültek a valóságértelmezéstől, hogy mára reménytelen bármilyen vitát folytatni velük. Sajnos.

NBarbieReloaded 2018.02.11. 22:42:48

Azért ez a 2 mondat igazán szép így külön ki is emelve:
"a kommunista időket hozza vissza, hogy a hatalom megpróbálja diktálni a történelem értelmezését"
"A hasonlóképpen nacionalista-populista Fidesz egyes tagjai jelentős államférfiként dicsőítik Horthyt, aki a német nácik oldalára állt, ily módon mosva tisztára a rezsim szerepét 400 ezer zsidó deportálásában"

Fordítsuk le: ha egy bosszútól fűtött kisebbség, értsd zsidók, és a velük parolázó megélhetési "történészek" hasraütésre bemondott számokat hangoztatnak és sok országban törvénybe iktattatják, hogy csak ezekben lehet hinni, aki mást mond az mehet a böribe, az nem gond libsiéknél.

Viszont ha valaki egy történelmi tényt hangoztat, miszerint a VH alatt Mo. (és Lengyelo.) megszállás alatt volt, igy talán nem kéne minden, akkor elkövetett dolgot az ottani lakosságra fogni, na az kiveri a biztosítékot, a hangoztatója nacionalista-populista, meg antiszemét is tutira.

Kettős mérce, ááá, dehogy.

Ezen hir kapcsán olvastam valahol, jót is röhögtem rajta, hogy valami zsidó szervezet is tiltakozott a készülő törvény ellen, mert az a legsötétebb időket idézi (a szokásos duma), hogy akár börtönbe is kell mennie annak, aki nem fogadja el a törvényben foglaltakat és ennek szót is ad.
Aha, mondom, mert a holovallás számainak kétségbe vonásáért börtönbe vonulók az nem ugyanez, dehogy...
süti beállítások módosítása