B1 blogcsalád



Volt szocialista miniszter is beszáll a kamupártbizniszbe

2018. február 02. - nickgrabowszki

Lévai Katalin saját pártja, a Lendülettel Magyarországért nevű nyugdíjas formáció jelöltjeként indul Zuglóban MSZP-s jelöltettel szemben.lk.jpg

Miközben az nyilvánvaló, hogy

  • a választás, de legalábbis a kétharmad az egyéni körzetekben dől el,
  • még a politikai jelenléttel bíró kispártoknak sincs esélyük ilyet nyerni,

elég bátor dolognak tűnik elindulni egyéni jelöltként egy szövetség (nagyobb pártok) támogatása nélkül. Aki ilyet tesz, arról nyugodtan gondolhatjuk, hogy

kamupárti jelölt, aki

  • vagy a választáson begyűjthető állami kampányszázmilliók,
  • vagy pedig valamely jelölt gyengítésének érdekében indul.

Hogy melyik a 2 közül, ahhoz elég megnézni, mennyi jelöltet állít. Ha keveset, akkor nyilván a második eset forog fönn.

Annál kevés világosabb dolog van, hogy mivel a (szélső)jobboldalon a Fidesz-KDNP egyedül található, ellene nem érdemes indulni, de annál nagyobb káoszt (a már eleve meglévő mellé) lehet okozni, ha valaki az ellenzék ellen indít egy

  • győzelemre esélytelen,
  • de ismert baloldali személyt,
  • egy frissen alapított párt képviselőjelöltjeként,
  • komoly - ám rejtélyes eredetű - kampányfinanszírozási háttérrel.

A kinek érdeke és a ki finanszírozza kérdés ezúttal magas labda.

A hvg.hu írt arról, hogy Lévai Katalin korábbi MSZP-s esélyegyenlőségi miniszter Zuglóban akar egyéni országgyűlési mandátumhoz jutni.

Aminek pici szépséghibája, hogy hónapokig tartó alkudozás és harc után tudott csak megállapodni a DK és a MSZP, hogy melyikük indíthasson jelöltet a körzeteben, hogy Fidesszel szemben csak egyetlen (esélyes) ellenfél álljon ki. A körzetben az a szocialista Tóth Csaba indulhat, aki 4 éve is nyerte a mandátumot, ám alig 1200 szavazattal.

Tóthot támogatják, a liberálisok, a Párbeszéd, a Szolidaritás és a DK, de az LMP, Együtt és a Momentum nem, de az nem kizárt, hogy utóbbiak közül néhánnyal még sikerül megegyezni. 

Ebben az esetben viszont megint az ellenzék nyerhetné zuglói képviselői helyet, ami tarthatatlan állapot, sürgősen tenni kellett valamit.

  • Lévai 2002-2003-ban, az MSZP-SZDSZ kormányzása alatt előbb esélyegyenlőségi főigazgató.
  • 2003-2004-ben már miniszterként volt tagja a Medgyessy-kormánynak.
  • Ezt követően 5 évig képviselő az Európai Parlamentben MSZP-jelöltként.

Most meg az újabb kétharmadot akarja szolgálni. (Szili Katalinnak is milyen jól bejött, ugye.)

Lévai nyerni egészen biztosan esélytelen, de arra talán alkalmas, hogy szerezzen 1000-1200 nyugdíjas voksot, akik azt gondolják, hogy Medgyessy volt miniszterével Orbán ellen szavaznak.

Az a vicces a dologban, hogy tavaly ősszel még a habonyista Századvég újságja, a kormánypropagandista agytröszt 888 is elképedt azon, hogy Lévai nyugdíjaspártot alapított. Majd aztán gyorsan fölocsúdtak.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1113627424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2018.02.02. 15:21:15

"még a politikai jelenléttel bíró kispártoknak sincs esélyük ilyet nyerni"

Ez így ebben a formában nem igaz. Vannak olyan körzetek, ahol az ilyen pártok jelöltje a helyben legaktívabb, legnépszerűbb, tehát a legesélyesebb. Ezt kéne végre a szociknak felfogni, ha komolyan gondolják a nyerni akarást. Ha.

kószák egyike 2018.02.02. 15:37:31

Normális demokráciában, normális szabályok között az az egészséges ha minél több párt indul, több színű egy parlament.
Ezek most nem normális demokrácia és nem normális szabályok és körülmények.

FCUK18 2018.02.02. 17:53:38

miért lenne esélytelen Lévai? csak mert a b1 azt mondja? Készre meg azt mondjátok, hogy esélyes, Mházi vissza is lépett, pedig Kész semmi érdemlegeset nem csinált, mióta képviselő lett, az életben nem fogják még egyszer megválasztani.

Scott Tenorman Must Die 2018.02.02. 18:15:20

@kószák egyike: értem. tehát az usa nem normális demokrácia.

BAZINGA2 2018.02.02. 18:32:11

Remélem nem nyer! Ő már megszedte magát. Most már ne politizáljon, írkálja csak a könyveit!

2018.02.03. 01:14:00

@BAZINGA2: nyugi, nem fog nyerni és ezt ő is tudja. De pénzügyileg megéri neki a választáson indulni és gyengíthet egy másik ellenzéki jelöltet.

BAZINGA2 2018.02.03. 13:13:22

@Colonel H. Stinkmeaner: !
Lehet, hogy Ő is le van fizetve? Normális ember nem indulna. Ő ezek szerint nem az.

Hofipisti 2018.02.03. 15:07:34

Lévait elkapta ugyanaz a "kapuzárási pánik", mint annak idején Szili Katalint. Ez most Katalin- betegség, vagy csak öreg szoci hölgyek "csontritkulás" okozta imbolygása?
Gondoltak volna - mondjuk - Kósáné Kovács Magdára! Ott volt gerinc és meggyőződés! Ma is le a kalappal előtte!

Brix 2018.02.03. 20:08:09

A párttörvény a hibás, hogy lehetővé teszi valós társadalmi támogatottság nélküli kamupártok indulását. A Zuschlag-ügy nem véletlenül került most a felszínre... Ugyanazt csinálja a többi kis kamupárt is, csak szofisztikáltabb eszközökkel... A kérdés csak az, hogy
egyszerű anyagi haszonszerzésen kívül, vannak-e más tényezők is, pl: a háttérből mozgatják őket. Ha van hely ahol nagyon megéri megosztani a baloldalt, az Pest, mivel ott hagyományosan nagyon erős a szavazóbázis

DFK 2018.02.03. 20:22:03

Érdekes, hogy az úgynevezett demokraták háborognak azon, ha valaki él azzal a demokratikus jogával, hogy indul a választáson.

rallus 2018.02.03. 21:06:23

Nincs az a sunyiság, amiért egy igazi szoci ne követne el egy kis pénzért!

Tisztességes Természettudomány 2018.02.03. 22:27:29

A posztmenopauzális osteoporosis megelőzésére szolgáló, ló eredetű ösztrogén és medroxiprogeszteron-acetát (CEE + MPA) készítmény alkalmazását kezdő nők körében megnő az esetleges demencia kialakulásának kockázata...

taga20 2018.02.03. 23:27:14

@rallus: nincs az a szemétség, amit te féle fityesz szarháziak el nem követnétek, még ingyé is!

egy hulladék vagy, a geci gazdáddal együtt, jobbágy!

2018.02.04. 00:16:57

@DFK: indulhat, senki se akadályozta ebben, de pénzt miért kap hozzá az államtól pénzt?
Az is demokratikus jog, hogy mások megállapítják, hogy az ő indulása csak arról szól, hogy pénzt kapjon és csökkentse mások esélyeit.
Ettől még indulhat.

Mészáros Lőrinc is csak azért marad felcsúti polgármester, hogy legyen mentelmi joga.

Ilyen a demokrácia ha szaremberek csinálják.

vergyula 2018.02.04. 09:43:07

@kószák egyike: Ellenzéki oldalon eddig azt láttuk, hogy ha egy párt tagjai akár csak 1 apró kérdésben nem értenek egyet, abból pártszakadás lesz. Ilyen alapon telelehetnénk egyszemélyes pártokkal, mert nincs 2 ember a világon, akik minden egyes kérdésben egyetértenének, ha elég sokat kérdezünk.
Na ezt pl. a Fidesz jobban csinálja. Nyilván ott is vannak különböző vélemények bizonyos kérdésekben, de egyrészt ezeket félreteszik a közös cél érdekében, másrészt Viktor kemény kézzel fogja a gyeplőt, és aki kilóg a sorból, annak vége.
Sebaj, éljen a Júdeai népfront, a Júdea népe front és a Júdeai nemzeti front!

$pi$ 2018.02.04. 10:25:52

@Colonel H. Stinkmeaner: "Mészáros Lőrinc is csak azért marad felcsúti polgármester, hogy legyen mentelmi joga."

Az igen érdekes, tekintve, hogy a polgármestereknek nincs mentelmi joguk. :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.02.04. 11:19:20

Micsoda kreatív névvel próbalja a Momentum ismeretségét kihasználni. Majdnem olyan jó, mint Gabika MLP-je vagy a többi 2014-es kamupárt...
süti beállítások módosítása