B1 blogcsalád



Gulyás Gergely: az uniónak vége, ha sokat ugrál a keleti tagok ellen

Nemzetközi sajtószemle

2018. február 02. - Szelestey

gg.jpeg

  • Csak választási blöff, hogy Magyország hátat fordítana az ENSZ-nek a migrációs csomag ügyében.
  • A gazdaság meggyőzi majd a politikát, hogy a jólét csak akkor marad fenn, ha jöhet a munkaerőutánpótlás Európán kívülről.
  • A populizmus élősködő a gazdaállat, a liberális demokrácia testén. 

Bloombergbloomberg_1.jpg

1. Gulyás Gergely kijelentette, arrogancia-íze van a francia elnök részéről, hogy az EU megreformálásának részeként engedelmességre akarja kényszeríteni az ellenszegülő tagállamokat, ezért a próbálkozás kudarcra ítéltetett. Gulyás azzal érvelt, hogy egyhangú döntés szükséges mind az unió alapszerződéseinek módosításához, mind pedig a következő hosszú távú költségvetés elfogadásához, ily módon nem sikerednek a jogállam megsértése ürügyén felvetett szankciók az olyan kormányok ellen, mint a lengyel és a magyar. A jelentés magyarázatként hozzáfűzi, hogy több ország is a szervezet megújítása mellett van a többi közt a menekültválság, valamint amiatt, hogy több volt szocialista állam a liberális értékek ellen fordult. A legátfogóbb javaslatot Macron terjesztette elő, ideértve, hogy büntessék meg azokat a tagokat, amelyek visszalépnek a demokrácia területén.  A Fidesz frakcióvezetője azonban erre úgy reagált, hogy megsemmisíti az EU-t, ha egyes nyugati hatalmak az eltérő értékek miatt eljárást indítanak bizonyos keleti partnereik ellen.

A hírügynökség ugyanakkor kitér arra, hogy Magyarország csak tavaly 3,6 milliárd eurót kapott Brüsszeltől, amivel a 4. helyen áll a nettó kedvezményezettek sorában. Ez pedig mutatja, mekkora kockázattal néz szembe Budapest, ha a francia vezető valóra tudja váltani ígéretét. Gulyás szerint ugyanakkor van, amit érdemes támogatni Marcon tervéből, amelyet úgy jellemzett, hogy az olyan, mint egy svédasztal: sok minden található rajta, de nem kell mindenből enni. Hozzátette, hogy Magyarország teljesíti a jogállamiság minden feltételét, és hogy ezt a Bizottság is elismerte. Karácsony Gergely ezzel szemben úgy látja, hogy nálunk vegyes rendszer alakult ki: átmenet a demokrácia és a diktatúra között. A független intézmények között egyetlen sincs, amelynek vezetője ne kötődne a Fideszhez. 

2. A hírügynökség úgy értékeli: a francia államfő három helyről is jelzést kapott, mármint hogy korántsem lesz olyan könnyű keresztülvinnie elképzeléseit, és még igen jelentős akadályok tornyosulnak a szorosabb integráció útjában. Először is a német kormányalakítási bonyodalmak miatt a legnagyobb európai gazdaságnak jelenleg nemigen fűlik a foga ahhoz, hogy túl nagy változások legyenek az EU irányításában. És a leendő koalíciós partnerek eltérően értelmezik még azt a néhány lépést is, amelynek ügyében megállapodtak az európai politikát illetően. Azon kívül vita van Nagy-Britanniával, hogy mennyi jog illeti meg a szigetországban élő uniós polgárokat a szigetország kiválása után. És végül a jelentés a zavaró tényezők között említi Gulyás Gergely nyilatkozatát is, miszerint Brüsszel a saját sírját ássa meg, ha megpróbálja rákényszeríteni a liberális értékeket a tekintélyelvű politikát folytató keleti tagokra. Vagyis a szép, új EU javarészt ugyanazokkal a gondokkal szembesül, amelyek eddig is kínozták.

Die Pressedie_presse.jpg

Az osztrák konzervatívok megosztottak az ügyben, hogy az uniónak mitévő legyen a Visegrádi Csoporttal, a szociáldemokraták viszont egyértelműen a keményebb szankciók mellett vannak. Egy bécsi pódiumvitán a Néppárt strasbourgi frakcióvezetője is amellett foglalt állást, hogy határozottabban kellene fellépni a négyekkel szemben, és hogy ehhez megfelelő mechanizmust kell létrehozni. Karas azzal érvelt, hogy az EU elveszti szavahihetőségét és a polgárok bizalmát, ha nem vonja felelősségre azokat, akik gátolják a menedékkérők elosztását. Pártja Európa-ügyi szóvivője ezzel szemben több türelmet szorgalmazott az “Orbán-tábor” iránt. Az SPÖ képviselője ugyanakkor ott látja a megoldást, hogy fel kell adni az egyhangú döntéshozatal elvét az Európai Tanácsban. Mint mondta, ez esetben választás elé kerülnek azok a kormányok, amelyek csak az előnyökre vadásznak, de egyébként már semmivel nem vállalnak közösségek a szervezetben: vagy beadják a derekukat, vagy pedig eldöntik, hogy miként legyen a továbbiakban, ami leginkább a kilépést jelentené.
 
New York Times/The Times/Reutersnyt.png

Elemzők szerint a jobboldali, nacionalista Orbán Viktor a saját szavazóit igyekszik mozgósítani azzal, hogy az ENSZ migrációs tárgyalás-sorozatának elhagyásával fenyeget. Vagyis a választási kampány része a kormány részéről. Az írás megjegyzi, hogy amióta a miniszterelnök megépítette a kerítést, azóta az unió bevándorlási politikájának leghatározottabb ellenzői közé tartozik. A hadjáratra tavaly óta csak ráerősített, azzal vádolva meg Soros Györgyöt, hogy az gerjeszti az menekültáradatot. A hivatalos budapesti vélemény szerint az illegális migránsok veszélyeztetik Európa stabilitását, de a retorika bevált a Fidesz híveinél. Krekó Péter úgy látja, hogy a világszervezettel kapcsolatos új keletű nyilatkozatok jól beleillenek abba az Orbán által sugallt képbe, hogy harcot vív Brüsszellel az ország szuverenitásáért.

Die Pressedie_presse.jpg

Az unió menekültügyi biztosa kijelentette, hogy a Bizottság nem büntetni szeretné azokat az államokat, amelyek nem hajlandóak menedékkérőket befogadni, inkább igyekszik meggyőzni őket. Avramopulosz azonban hangsúlyozta a szolidaritás fontosságát, mert ma a déli államokra nehezedik nagy migrációs nyomás, de holnap ms országok is bajba kerülhetnek ugyanilyen okokból. A politikus minden nehézség dacára bízik abban, hogy június végéig sikerül tető alá hozni az EU új menedékpolitikáját. Szerinte már a pár napja tartott szófiai miniszteri tanácsülés is azt mutatta, hogy nem jelentősek a véleménykülönbségek. Ám hangsúlyozta, hogy az elképzelésnek nem része, hogy lezárják a határokat és kerítéseket építsenek. De a külső határok védelmére több figyelmet kell fordítani. Emellett jobban fel kell készülni arra, ha valahol, Európa közelében újabb válság tör ki, akár Ukrajnában is. Ebbe beletartozik, hogy Európa segítsen az üldözötteknek, ugyanakkor gyorsan küldje vissza azokat, akik nem maradhatnak.
 
A biztos arra is kitért, hogy végre kell hajtani a kvótadöntést, nem lehet a tagság előnyeit kimazsolázni. A menedékkérők ugyanakkor nem választhatják meg, hogy melyik országban kívánnak élni. Ennek érdekében a Bizottság szeretné egységesíteni a juttatásokat, de a szankciókat is, ha egy menekült nem tartja be a feltételeket. Ugyanakkor Avramopulosz arra is emlékeztetett, hogy Európa öregszik, a jólét megőrzéséhez nem mondhat le a bevándorlókról. Vagyis a gazdaság ki fogja kényszeríteni, hogy ehhez legyenek legális csatornák a munkaerő-utánpótlás számára.

Economisteconomist.jpg

A lap „Veszélyes keringő” címmel arra int, hogy a populisták szépen bevalceroznak a politika fő áramába, mivel a hagyományos pártok egyre inkább befogadják ezeket az erőket, az ideológiájukkal egyetemben. Egy tanulmány szerint a populizmus 17 év alatt csaknem 16%-ot erősödött Európában, jelenleg minden 4. ember számít a hívének. Márpedig a mennyiségi változás minőségi eltolódást eredményez a politikában: ezeket a mozgalmakat egyre többször veszik be kormányba, illetve utánozzák.
 
Az irányzat jellemzésére a lap Magyarországot választotta. Mint írja, Orbán Viktor, a tekintélyelvű miniszterelnök antikommunistaként indult és kormányzásának első időszakában még hagyományos, konzervatív eszközöket alkalmazott. Ám részben a Jobbik nyomására elkezdte befeketíteni a bevándorlókat és a kisebbségeket – főként a muzulmánokat -, támadta az igazságszolgáltatást, megfosztotta jogaiktól azokat a csatornákat, amelyeken keresztül megnyilvánulhatott az elégedetlenség. Azt követeli a választások előtt, hogy a polgárok adjanak neki felhatalmazást a Soros elleni támadáshoz. A legtöbb elemző szerint a Fidesz immár teljes mértékben populista.  
 
A mérsékeltek az új helyzetben vagy beemelik a populistákat a hatalomba, vagy pedig igyekeznek ellopni azok szavazóit, átvéve a megfelelő jelszavakat. Csak éppen ettől a populisták nem szelídülnek meg. Az osztrákoknál, bolgároknál, dánoknál, finneknél, letteknél, a hollandoknál és a norvégoknál a kormány az ilyen erők hivatalos vagy nem hivatalos támogatásával irányítja az országot. Már 14 uniós tagállamban van ilyen felállás, és a tendencia alighanem erősödik. Közben pedig a populisták egyre profibbak lesznek, és azt állítják, hogy egyre mérsékeltebbek, bár ez nem meggyőző pl. Orbán esetében, lásd a Soros elleni kirohanásokat. Ezzel együtt politikájukat a nagyobb tömegtámogatásra hegyezik ki, amely alapvetően a munkásosztályra támaszkodik. A polgárság megnyerése érdekében mérséklik a mondandót.
 
Ausztria a példa arra, hogy a populizmus úgy is a nagypolitika részévé válhat, ha lekoppintják az elveit. A Néppárt szégyentelenül lemásolta a Szabadságpárt kezdeményezéseit, pl. hogy kevesebb szociális juttatást adjanak a migránsoknak. Ezt a fajta „fertőzést” tapasztalni lehet az egész földrészen. A törleszkedés egyik oka, hogy a módszer segítségével a populisták nem sajátíthatják ki az olyan kényes témákat, mint az identitás. Azaz a józan választóknak van hová fordulniuk, és azt nem itatja át a szélsőség. Ám egy most elkészült könyv szerint ez nem befolyásolja a populista jobboldal választási szereplését.
 
A neves elemző, Jan Werner Müller arra hívja fel a figyelmet, hogy a tendencia kitermelte az ellenáramot is. Ilyen Macron Európabarát, pluralista politikája, de a lap itt említi meg a Momentumot is, bár utóbbi még továbbra is gyenge. Ám valószínűleg megerősödik, de ugyanez mondható el a populistákról is. Márpedig akkor sűrűbben hoznak majd olyan intézkedéseket, mint a burka betiltása, fokozódik az ellenállás a nemzetközi szervezetekkel szemben, ugyanakkor erősödik a rokonszenv Oroszország iránt. Sűrűbben kell számítani referendumokra, a bevándorlók integrációja viszont gyengül. A viták élesebbek lesznek, a demagóg vezetők még inkább rájátszanak az érzelmekre. Vagyis a populistáknak nem kell választást nyerniük ahhoz, hogy valóra váltsák politikájukat, meghonosítsák stílusukat. Ehhez jó közvetítők számukra a hagyományos pártok. Megfertőzik azokat és élősködnek a vérükön.

Die Pressedie_presse.jpg

A Soros György elleni cirkusz választási trükknek indult, de a kampány egyre metszőbb lesz, mert a kormány kénytelen fokozni a retorikát és ez mind szélsőségesebb lépéseket eredményez. Az állítólagos Soros-terv elleni hadjárat a politikai kommunikáció mesterséges terméke, a hatalom durva propagandája úgy állítja be a milliárdos nézeteit, hogy azok az unió tényleges irányvonalában testesülnek meg. A Magyarország elleni bírálatokat pedig annak tudja be, hogy az Orbán-kabinet védekezik a muzulmán bevándorlás ellen. Aki viszont szót emel az unió vagy az emberi jogi szervezetek mellett, azt a miniszterelnök migránsbarátnak minősíti. A taktika annyira sikeres, hogy a magyarok 66 %-a úgy gondolja, Sorosnak van pártja és az indul a választáson. A Fidesz jól áll a népszerűségi listákon, a “Stop Sorossal” mégis fokozza a nyomást a civil szervezetekre. Rogán Antal nyilatkozatából az is kiderült, hogy a kormány listát vezet azokról a csoportokról, amelyek támogatják az illegális migrációt, és külföldről kapnak pénzt a működéshez. Orbán ezeket az NGO-kat a titkosszolgálattal akarja megfigyeltetni. A hangulat veszélyes, még az is elképzelhető, hogy a hatalom erővel lép fel a politikai ellenfelekkel szemben. Ám mindez azt jelenti, hogy az ország átlépett egy fontos határvonalat.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2413626320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pista Sagemono 2018.02.02. 13:10:08

Részemre a Presse cikkében van egy félreérthető mondat, mert sehol a világon nem támogatják az illegális bevándorlást. Ez alapvetően a verbális kommunikáció hibája, mert ha illegális akkor az nem támogatható. Vannak a migránsnak nevezett menekültek akikkel mindenképpen foglalkozni kell amíg a helyzetük rendeződik és haza tudnak menni. Van a másik csoport a gazdasági okokból menekülők akik a helyi körülmények romlása miatt a jobb megélhetést keresik. Az ok érthető, de mindig a fogadó ország döntése, hogy van e rájuk szükség. Ha van akkor az adott ország szabályai szerint beléphetnek a munkaerőpiacra, de ez önfenntartó folyamat és nem igényel extra támogatást a befogadó ország részéről.
Szóval a gondok abból adódnak, hogy összemossák a kifejezést a migráns megnevezés alá.
Vannak a menekültek akit segíteni kell, és vannak a gazdasági okokból betelepülni szándékozók akiknek a munkájukból kell megélniük, ha szükség van rájuk.

György Csaba Nagy 2018.02.02. 15:04:52

Gulyás szépen idézi a pártközponti kánont, de az ettől még nem lesz igaz. Az EU nem esik szét, legfeljebb szűkül, kidobnak vagy kilépünk belőle a lengyelekkel együtt, a másik 2 visegrádi bizonnyal marad. A jövő a francia-német kettős kezében van, ha folytatjuk a különútas politikát, boldogabbak lesznek nélkülünk.

György Csaba Nagy 2018.02.02. 15:19:30

@Pista Sagemono: Kár, hogy a két ok közti különbségtételre csak önbevallás alapján kerülhet sor, mivel szinte minden küldő országban fegyveres konfliktus, vagy durva elnyomás zajlik, az önbevallás pedig hazabeszélős és nem ellenőrizhető. Nem is kell ezzel bajlódni, mivel a megoldás egynemű: munkaerő-piaci és társadalmi integrálás. Ezt kellene szolgálnia a befogadó országok minden intézkedésének, a jelenleginél átgondoltabb és határozottabb módon. Célprogramok a nyelvtanulás, munkagyakorlás ügyében, egyenkénti szociális problémamegoldás, de a bűnözők és munkakerülők szigorú kizavarása hoz csak beilleszkedést.

atomic power 1986DucaDuca 2018.02.02. 16:14:16

Az ellenzék előszeretettel hamgsulyozza, hogy S.Gy. csak egy maganember, aki csak mondogatja a velemenyet, melynek semmilyen következmenye nincsen a vilagra. Az ellenzek szerint S.GY. egy olyan öregember, akitől nem kell tartani, "azt mond amit akar", ugyanis nincsen döntesi helyzetben, a Soros terv csak egy beteg elme szülemenye, nem mas, mint javaslat, kibicelés.

Mindezzel szinkronban van a nemzetközi sajtószemle kereteben a Die Presse-ből az ujsagíró által idezett szövegrész:

"Az állítólagos Soros-terv elleni hadjárat a politikai kommunikáció mesterséges terméke, a hatalom durva propagandája úgy állítja be a milliárdos nézeteit, hogy azok az unió tényleges irányvonalában testesülnek meg."

Azt, most hagyjuk, hogy a Soros-terv "állítólagos", mert a napnál is vilagosabb, hogy van. Ő maga nevezte annak!

De azt, hogy nem egy olyan öregemberről van szó, aki csak elmondja a velemenyet, hanem arrol, hogy ez az unio iranyvonalaban is ervenyesül, nem csak propaganda, arra markans bizonyiték Timmermans, az EB első alelnökének alabbi nyilatkozatai:

" A Soros Györggyel folytatott, mintegy húsz éve tartó együttműködés előremutató, az amerikai befektetővel Brüsszelben folytatott csütörtöki megbeszélésen ismételten hangsúlyt kapott a jogállamiság, a nyitott társadalmak és a demokrácia melletti határozott elkötelezettség......... a tárgyalások alkalmával rendszerint ugyanazok a témák kerülnek elő: hogyan lehet megerősíteni Európa egységét. Noha Európa felosztottsága megszűnt, valódi egyesítése még éveket vesz igénybe. Ez nagy feladat, s Európa megosztottságának felszámolása mellett kötelezte el magát Soros György is. A megbeszéléseken előkerülnek a közép-, és kelet-európai, valamint a nyugat-balkáni események mellet a nyugati országok helyzete is, és az, hogy EZEK ESETÉBEN MILYEN EREDMÉNYEKET SZERETNÉNK ELERNI”.

Itt nyilvanvaló, hogy a targyalasok nem egy S.GY. nevű öregemberrel folynak, hanem egy önálló politikai entitassal, egy vilaghalozat élen allo, a nevét egy vilagmeretű projekthez adó, befolyasos, szupergazdag, politikai szerepet felvallalo szemellyel, akit europa dönteshozó központjában allamfőkent kijaró tisztelettel fogadnak, s aki többek között a migransokra költi a penzet, ellatja őket a legjobb utakat magyarázó térképekkel, s megfelelő propagandahadjárattal.

BAZINGA2 2018.02.02. 18:26:19

Majd meglátjuk ha kivágnak bennünket, mint macskát xarni. Pont úgy tesznek, mintha a mi pénzünkből működne az EU.

boborján20 2018.02.02. 18:51:11

@BAZINGA2: szerintem a keleti országoknak lesz vége, ha sokat ugatnak az unió ellen:)

Pista Sagemono 2018.02.02. 20:11:38

Jövőkép a bezárkózás a mai világban? Lennék én az USA 53. tagállama.

Európai téridő 2018.02.02. 21:23:18

@Pista Sagemono: Verbális kommunikáció "hibája"? És mi van akkor, ha tudatosan keverik a szezont a fazonnal, hogy az egyszerű mezei "befogadó" ne is tudja, hol áll a feje. Új fejlemény, hogy egymásra mutogatnak az ügyben, hogy ki is kezdte ezt az egész kavarást. Mindenesetre 2015-ben Röszkén, a budapesti Baross téren és az autópályán is a fő gond az volt, hogy egyszerre túl sokan jöttek, az EU-s partnerek is felkészületlenek voltak, illetve az, hogy iratok nélkül jött a zöm. Hogy elvették-e az embercsempészek azokat, vagy ők dobták el, az a tényt magát nem befolyásolhatta, bár ilyen különbségtételi próbálkozásokra is emlékszem. De hát nagy volt a fejetlenség...

babbaba 2018.02.03. 04:36:21

Gulyás Gergelynek vége. Már csak bő két hónap.

2018.02.03. 09:53:15

Lehet, hogy kizsákmányolja Kelet-Európát a német tőke, de jelenleg semmi más alternatívája nincs a magyaroknak, lengyeleknek. Nem kell engedni a németeknek a migrik ügyében, de gazdaságilag onnan fúj a passzátszél.
Az EU tagság kedvező Kelet-Európának, de csak akkor, ha kemény tárgyalópartnerként viselkednek a keletiek.
Nyilván nem Németországnak fájna jobban, ha kettészakadna az EU. Elsősorban presztizsveszteség lenne, meg persze egy nagy piac elvesztése, de nem a németek kezdenének éhezni pár éven belül...

2018.02.04. 13:29:36

a nyugati országok igazán felhagyhatnának már ezzel a gyarmattartó gondolkodásmóddal.

2018.02.04. 13:35:40

@Colonel H. Stinkmeaner: miért kezdene éhezni, aki nem az eu tagja? ostobaság.
2000 táján egyik "keleti" tagország se volt még az eu tagja, mégse volt éhezés, érdekes.

(ez ugyanaz a közkeletű hamis dilemma, a "vagy az eu, vagy észak-korea" baromság)

2018.02.04. 13:45:30

@György Csaba Nagy: "Nem is kell ezzel bajlódni, mivel a megoldás egynemű: munkaerő-piaci és társadalmi integrálás" - és aki nem akar integrálódni? nem kényszeríthetsz senkit, hogy dobja el az identitását. mi ez a fasizmus, kérem? vallása, világnézeti meggyőződése, nemzeti/etnikai hovatartozása alapján hátrányosan megkülönböztetnéd?
van egyszerűbb megoldás is, semennyi bajlódást nem igényel: ne jöjjön senki és nincs vele gond. ez is egynemű.

György Csaba Nagy 2018.02.04. 14:05:01

@aleksz róz: Túlhajtod a társadalomba integrálódás fogalmát. Vallás és világnézet tekintetében a "bennszülött" társadalom sem egynemű, nem lenne mihez integrálódni. Integrálódni a törvényekhez és nyelvileg kell: a Sariát nem szabad megtűrni, a nyelvtudást meg kell követelni, a tanulását támogatva, szocpollal pedig munkára kell ösztönözni. Aki pedig életet olt ki, vagy akár erre tesz kísérletet, illetve bűnözésből él, azt ki kell zsúpolni. Ez ugye nem fasizmus. A te egyszerű megoldási javaslatoddal 2 baj van: nem lehetséges és nem célszerű. Vili, hogy az idegen munkaerő azt gazdagítja, akinek dolgozik, csak tényleg dolgozzon.

2018.02.04. 15:21:53

@György Csaba Nagy: nem csak írott törvények vannak, hanem szokások is. ill. az is számít, hogy a törvényeket mennyire érzik magukénak.
az integráció nem csak annyi, hogy nagyjából tudja a nyelvet és betartja a törvényeket amikor látja a rendőr.

és miért nem lehetséges, mi akadályozza meg?
szerintem célszerű. kulturálisan ennyire eltérő, évszázadokkal lemaradt sokmilliós tömeget nem szabad beengedni, pláne ilyen rövid idő alatt.

hát ez az, papám, ha dolgozik... és ki az aki dolgozni fog, amikor a segélyt könnyebben megkapja? milyen arányban dolgoznak a németországi friss migrik közül?
a cigányok se integrálódtak a szocpoltól, se dolgozni nem kezdtek.
ha meg csak azért nem adsz neki segélyt, mert migriként nem dolgozik, akkor egy nagy büdös fasiszta vagy.

ha munkásokat akarsz importálni, annak nem az a módja, hogy tömegével engeded be a tanulatlan, képzetlen, nyelvet nem beszélő, dolgozni nem tudó népeket. eddig is jöhetett, aki dolgozni akart, tudott és szükség volt a munkájára.
süti beállítások módosítása