B1 blogcsalád



Lezsák szerint a zsidók tudatosan bemocskolták Horthyt, pedig ő volt a megmentőjük

2018. január 30. - nickgrabowszki

A volt kormányzó karaktergyilkosság áldozata, a zsidóknak jobban kellene méltányolniuk - ezt tervezte elmondani a fideszes parlamenti alelnök az emlékmisén. ls.jpg

Azok után, hogy a jobboldalhoz, illetve a Fideszhez köthető szervezetek és és személyek a múlt szombatra emlékmisét szerveztek Horthy kormányzó őfőméltósága tiszteletére, és Erdő Péter lemondatta a plébániával, Orbán miniszterelnök boldogan közölhette a Zsidó Világkongresszus nála reklamáló elnökével, hogy "az ügy megszűnt létezni".

Hát nem szűnt meg. Az olyan Horthy-apologétákra, mint Lezsák Sándor mindig lehet számítani. Ő nem tűri a vereséget Horthy-ügyben. Még a taktikai visszavonulást sem.

Lezsák a Magyar Hírlap nevű Fidesz-orgánumnak adta oda publikálásra az emlékmisére tervezett, de elmondatlanul maradt beszédét, és hát

erős dogok vannak benne.

Először is világosan kiderül, teljesen tudatában voltak annak, hogy a Horthy-misét éppen a Nemzetközi Holokauszt Emléknapon, az auschwitz-birkenaui koncentrációs és megsemmisítő láger felszabadításának évfordulóján tervezik megtartani. Lezsák ezt bele is szőtte a beszédébe.

Úgy tűnik, valójában ez egyszerre volt apropó és cél: megpróbálni tisztára mosni a kormányzó emlékét az emberirtás/tömeggyilkosság ügyében; felmenteni Horthyt a vádak alól. 

Az Országgyűlés fideszes alelnöke olyanokat írt le (és akart elmondani), hogy

A kormányzó vette a bátorságot, hogy Európában egyedül fegyveresen védje meg honfitársainkat, a budapesti zsidóságot, és hogy amíg csak lehetett, ellenálljon a zsaroló Hitler követeléseinek a zsidóság érdekében isNem botrány tehát – inkább természetes gesztus –, hogy az iszonyú és embertelen holokauszt, a vészkorszak emléknapján, szentmise keretében katolikus hívőként emlékezünk Magyarország kormányzójára, családjára is. Zsidó honfitársaink példát vehetnének azon zsidó honfitársainkról, akik méltányolták Horthy Miklós kormányzó bátor döntéseit, és ezt számos formában kifejezésre is juttatták. Részükről sem kellene több, mint méltányosság a megítélésben. (...)

Horthy Miklós történelmi, politikai karaktergyilkosság áldozata, akinek személyiségét, életútját tudatosan bemocskolták, eltorzították. (...) politikusok, közéleti emberek dolga megbecsülni és bátran, mindenféle támadás ellenére vállalni a Horthy-korszakból és a kormányzó államférfiúi tulajdonságaiból mindazt, amit józan ésszel és méltányossággal ma is vállalhatunk, és vállalnunk is kell.

Tehát az van, hogy Lezsák alelnök szerint

a zsidóknak kellene méltányosságot gyakorolni, és felhagyni azzal, hogy karaktergyilkolják a kormányzót,

mert hát ha nem ők mocskolták volna be Horthyt, akkor a méltányosságot se tőlük kellene kérni.

A kormányzónak amúgy csupa jó tulajdonságai vannak. Például az, hogy amíg csak lehetett, ellenállt Hitlernek. Leszák nem nem mondja ki, de sejteti, hogy Horthy többet nem tehetett volna, az ő keze tiszta.

Pedig de, tehetett volna.

  • Például azt, hogy lemond.
  • Esetleg még előtte, hogy a kormányt mondatja le.
  • Vagy legalább nyilvánosan tiltakozik.

De egyiket sem tette. A deportálásokat csak azért állította le, mert a botrány akkor már világra szólt, és tartott az addig megkímélt Budapest angolszász bombázásától. Ellenállni fegyveresen pedig nem a deportálások folytatásának állt (azokat a nyár végén folytatni akarták, ő sem ellenezte), hanem annak, hogy a csendőrök átvegyék a hatalmat az országban.

Horthy a hatalmát féltette 1944-ben, nem a budapesti zsidóságot.

A személyes hatalmát és pozíciót tartotta szem előtt akkor, amikor nem mondott le a megszálláskor. Ártani azzal egyáltalán nem ártotta volna, rosszabb már senki számára tudott lenni akkor sem, de nem legitimálta volna a náci bábkormányt. 

A gettó lakosságát a hadihelyzet alakulása mentette meg, nem a kormányzó. Horthy a saját pozícióit tartotta szem előtt, nem Magyarország érdekeit, és nem is a másodrendű állampolgárok túlélési esélyeit. A személyes hatalmának megtartása érdekében néhány százezer ember élete nem volt nagy ár.

A magyar jobboldalnak abba kellene már hagyni Horthy - és a háború előtti, alatti magyarországi politikai elit - hazugságokkal való mosdatását. Az akkori vezetők szinte mindegyike saját bevallása szerint is intranzigens antiszemita volt, tevőleges részt, legalább legitimáló vagy előkészítő szerepet játszott a tömeges emberirtásban.

Mindezek után méltányosságot kérni a szerencsésen túlélők leszármazottaitól finoman szólva is

arcátlanság.

Ha Lezsák tényleg megbékélésre vágyik, annak nem az a módja, hogy az áldozattól követeli a megbocsátást. Hanem az, hogy először is elítéli a bűnösöket.

Addig már eljutott a magyar jobboldal, hogy elítéli a holokauszt nevű tömeggyilkosságot, mint történelmi bűnt. De addig még nem, hogy elismerje a maga, az akkori politikai elit - felelősségét a történtekben. Mert a holokauszt csak úgy megtörtént. Legfeljebb - ha az aktuális politikai helyzet úgy kívánja - akkor a németek felelőssége az egész.

Ha már annyira nagy katolikusok Lezsákék, legalább annyira odafigyelhetnének egy misén, hogy megtudják, a bűnbocsánatnak a bűnbánat a feltétele.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1913616280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK18 2018.01.30. 11:57:08

fura ez a baloldali történelemlátás.

alig 10-12 éve az aktuális kormányzat csődközeli helyzetbe lavírozta az országot, de véletlenül sem mondott le, de máson a lemondás elmaradását számon kérni van ész.

plusz: aktuálisabb kérdés a közéletben, mint Horthy, aki uszkve 60 éve halott, nincs?

mondjuk a kedd lévén menetrendszerűen megérkezett értelmiségi aláírósdi az összefosásért?

gaboca41 2018.01.30. 12:30:53

FCUK18: de rövid az elmékezeted. A Gyurcsány-kormány 2009.tavaszán LEMONDOTT!

FCUK18 2018.01.30. 12:37:36

@gaboca41: 2006-ban már arról beszéltek, hogy szar van, pedig akkor még a világválság nem volt sehol. kinek rövid? faszkalap.

rallus 2018.01.30. 14:03:19

"Az sem véletlen, hogy angliai és más zsidó szervezetek azt kérték, hogy Magyarország
finoman lavírozzon a németekkel, hogy azok lehetőség szerint ne szállják meg az országot mert akkor életveszélybe kerülne az itteni mintegy 800 000 fős zsidóság."

Mit mondott a két amerikai titkos tárgyalófél, Allan Dulles és Royall
Tyler az addig Magyarországon meghúzódó kb. 825 ezernyi zsidóval kapcsolatban Baranyai
Lipótnak, magyar tárgyalófelüknek, amikor az figyelmeztette őket: ha a szövetségesek
bombázni kezdenék Mo.-ot, vagy hagynák, hogy Németország megszállja Magyarországot,
akkor a zsidóság sorsa megpecsételődne. A válasz az volt, hogy: „Ebben a háborúban már
úgyis könyékig véres a kezünk, néhány százezer ember ide vagy oda nem számítana”.

mikigyerek 2018.01.30. 14:25:26

@FCUK18:

Az, hogy egy lapon említed az emberirtásban való részvételt, egy általad faktumnak gondolt baromsággal, az a te szegénységi bizonyítványod. Persze azt se vedd fontos információnak, hogy Orbán maga jelentette ki, hogy a Bajnaitól átvett kormány nem volt csődközelben. Hogy utána Kósa és Szíjjártó kijelentésének köszönhetően tényleg csődközelbe került az ország, azzal ne is törődj!

mikigyerek 2018.01.30. 14:26:40

@FCUK18:

Mármint ki beszélt arról 2006-ban, hogy szar van?

FCUK18 2018.01.30. 15:09:58

@mikigyerek: nem tudom, Bajnai hogy jött ide, alapfokú matematika, hogy a 2006 nem 2009-10. de ne fáradj, úgysem fogod megérteni. a jelenség, amiről írtam, viszont valós.

2006? El Qqró? Öszödi Böszmics? mondd ez neked valamit? á, esélytelen.

BAZINGA2 2018.01.30. 15:33:17

Lezsák, csak simán hülye. Nem igazi magyar. Látszik, hogy nincs piros pötty a fenekén!

Énmégújvagyok 2018.01.30. 15:59:14

Ki is mondta? Talán Michelangelo, "a szobor a kőben van, csak ki kell faragni belőle"!
Horthyt már kifaragta Lezsák szépre, jöhet Szálasi!

mikigyerek 2018.01.30. 16:25:14

@FCUK18:

Ja, hogy az őszödi beszéd!? Amiben beismerte Gyurcsány, hogy össze-vissza hazudoztak a választások előtt?! Ja, hogy ezért volt szarban az ország és ezért kellett volna lemondania?! Tényleg esélytelen...

Jelen esetben a mond nem felszólítómód, ezért egy "d"!

FCUK18 2018.01.30. 16:32:01

@mikigyerek: amiben Fletó közölte, hogy elbaszták a gazdaságot, és gáz van. ja, hogy neked az a rész kimaradt? vagy ez már a szenilitás? sajnállak.

öregedőbandi 2018.01.30. 17:26:19

@BAZINGA2: Te meg egy nagy barom vagy.Apádnak mondj ilyet te álat.

egyemberke12á9vé 2018.01.30. 20:19:54

@rallus: Elolvastam (csak egy részét) a magyarmegmaradasert.hu lapnak.
Nem hittem a szememnek. Elborzadtam. Remélem, így, képernyőn keresztül nem fertőző. Testileg. A szellemre nézve ARRA FOGÉKONYAKNAK halálos veszély, valószínűleg gyógyíthatatlan.

bibi_passz 2018.01.30. 20:50:39

@FCUK18: Véleményem szerint előb olvasnod kellene, és tanulni (töreténelmet és mást is, és csak azután folytass ilyen szómenéseket. Még azt sem érted, amit te írtál le. :(

bibi_passz 2018.01.30. 21:05:49

Érdemben erről az egészről:
Lezsák: "Horthy Miklós személyében, aki képes volt rendbe tenni országunkat a két világháború között."
Horthy háborús bűnös volt mint tengerésztiszt az I. világháborúban. Horthy és az a politikai osztály, amelynek tagja volt indította Ferenc József vezetésével az I. világháborút, Ők voltak az okai annak, hogy Magyarország vesztesként hatalmas területet vesztett el. Horty '19-ben vissztért a pribékjei élén, és a háborús emberveszteséget gyilkolászással növelte, egy pillanatig sem törekedett a magyar megbékélésre. A 20-as évektől a '40-es évek végéig mint a magyar uralkodó "helyettese" páváskodott a kormányzói tisztségben. Egy pillanatig sem tűrte a politikai és vallási ellenfeleinek működését, az 1. és a 2. zsidótörvénnyel lehetetlen helyzetbe hozta a magyyar zsidóságot. Horthy egy pillanatig sem volt semmiféle áldozat, háborús bűnös volt, önként léptette be hazánkat a II. vh.-ba, emberek százezreit (katonák, azok hozzátartozói IS) kergette a halálba a politikájával, más vallásúak, más származásúak száz- és tízezreit (cigányok) hagyta (a csendőrség utasításával) aktívan a hálalba hajtani, vinni. Ki az, aki ezt a gyilkos "vezért" élteti itt? Abcug!

Lacapapa44 2018.01.30. 21:22:28

@mikigyerek: Te tényleg ilyen ostoba vagy? Neked még magyarázni is vétek lenne,

rasztaszív 2018.01.30. 22:20:26

@bibi_passz: és,tegyük hozzá,hogy a vezéralakjuknak tartották azok a monarchista-klerikális férgek,akik '18-'19-ben nem voltak hajlandóak harcolni a hazájukért,amíg az köztársaság.így jutottunk oda,hogy úgy kellett tárgyalnunk trianonban,hogy közben a románok pesten voltak.

topi15 2018.01.30. 22:37:43

Jó lenne már,ha a zsidó rákosit is gyaláznák valakik,vagy a többi utána következő hazaárulót...

rasztaszív 2018.01.30. 22:43:20

@topi15: valószínűleg feldobná a témát,ha a kommunizmus bűneinek emléknapján misét tartanának érte.

invalid user name 2018.01.30. 23:20:45

Horthy sima elvtelen antiszemita volt, ő maga írta, hogy ellenzi a zsidókkal szembeni kegyetlenkedéseket "MOST AMIKOR MÉG SZÜKSÉG VAN RÁJUK."

vakapad 2018.01.30. 23:22:09

@FCUK18:
Ja. Arról beszéltek. És helyre is hozták 2008. augusztusáig. Azért van a kormány ha nem teccene tudni.

vakapad 2018.01.30. 23:25:02

Egyébként azt hallottam, a zsidókat nem katonának sorozták be, hanem munkaszolgálatosnak a magyarországi hadüzenetekkel (akkoriban Horthy volt a legfőbb hadúr) a szövetségesek ellen indított háborúkban.
Ásóval tudtak védekezni.

2018.01.30. 23:53:05

@FCUK18: ez hogy jön ide? Szerinted nincs elég cikk, publikáció, blog amelyik a fideszt kritizálja most, a választások előtt?
Felhívnám a figyelmedet a nemzetközi sajtóra.

Más: Lezsák a fidesz érdekeltségébe tartozik. Tehát Lezsákot basztatni a választások előtt kielégíti vágyadat.

Nem hinném, hogy nem tűnt fel, Lezsákról szól a cikk, nem Horthyról.
Síkhûlye vagy, avagy ingyenszolga? Ja, az ugyanaz. NER kompatibilis...

ember100 2018.01.31. 00:24:17

Helló !

Értem én hogy horti nem "védte " a zsidókat .
DE kérdezem mi van azzal a sok tíz-százezer MAGYARRAL akiket a halálba küldött.
Pl. munkaszolgálatosok , rosszul felszerelt MAGYAR katonát , a koncentrációs táborba küldött cigányokkal , baloldaliakkal ....
Ez a nímand sok MAGYAR ölt meg ennek mise ?????
Akkor inkább rákosinak !!!!! Alatta kevesebb Magyar ember halt meg !
Csak egy kicsi mai politika EZEK félnek !!!
kapkodnak ! Itt ez a horti mise visszavonjuk , római kori tábor gazdag gyerekeknek azzal izével kerényi vagy ki ?
Mi ez a kapkodás kérem ?
Csak összeszedettebben mert ugrik a kétharmad !
Ja és ez az új plakát :) Gyönyörű :) tényleg azt hittem nincs lejjebb DE mégis a fijjuk tudnak valamit. Ez mindennek a vége !
Mi lesz a következő plakáton ?
A vezír és 1300 migráns és a főni egy gyerek fejét simogatja ?

FCUK18 2018.01.31. 01:08:43

@Könnyen elkaptuk, uram!: ez a színvonal, amit nyomatsz, ciki. csak azért szólok, mert valszeg nem vetted észre.

@vakapad: persze, helyrehozták, azért kellett IMF bedőlés ellen az első fuvallatra. apám, a héten már ne igyál többet :)

2018.01.31. 01:39:47

@rallus: ezt is ki kellett rakni a fészbukon?

mikigyerek 2018.01.31. 06:54:28

@Lacapapa44:

Na jó, ha te érvekkel operálsz....

torró 2018.01.31. 07:11:20

@bibi_passz:
Javasolnám a történelmi ismereteid alapos kiegészítését4 Ülj le fiam 1-s! Aki nem tudja mi volt 19-n az ne irkáljon hülyeséget. A Szamuely különítményről ugye nem hallottál? A google már mindenkinek tud segíteni! Nézz utána hány embert öltek meg ezekl az emberek, és hasonlítsd össze Horty ténykedésével.

mikigyerek 2018.01.31. 07:15:41

@FCUK18:

Egyszer az életben tegyél félre minden ellenérzésedet, előítéletedet és olvasd végig! Kérlek! Utána idézd be azt a mondatot, amire hivatkoztál!

nol.hu/archivum/archiv-417593-228304

rallus 2018.01.31. 07:17:47

És az még szóba sem került, hogy Horthy miatti félelme miatt menekült el a dicsőséges Tanácsköztársaság vezetése Kun Bélával az élen és lett öngyilkos Szamuely Tibor, a hős leninfiú, akiket minden oka meg lett volna kedvelni!
Sajnos Horthy nem volt képes felfogni, hogy milyen remek jövőt kockáztat a SZU elleni támadással, holott a Katyni gyógykezelésről, a gazdag kolhozparasztokról és Sztálin elvtárs demokráciájáról is konkrét tudomása volt.
Arról meg elfelejtették tájékoztatni, hogy a béketábor ráígért a nácikra bennünket is és így Sztálinnak adott ajándékba.

mikigyerek 2018.01.31. 07:20:51

@torró:

Na, megint egy történész, aki citromot hasonlít eperrel. Brávó! Tehát büntetőjogi felelősséged teljes tudatában kijelented, hogy a Szamuely "különítmény" több ember halálát okozta, mint Horthy?

FCUK18 2018.01.31. 07:34:26

@mikigyerek: "Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi."..."ehet még egy picikét itt teszetoszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen. És persze még gondolkodhatunk nagyon sokáig, meg kib….ott sok elemzést el lehet végezni, hogy melyik társadalmi csoportot hogy fogja végezni(?), azt tudom nektek mondani. Nem tudunk még hetekig elemezni gyerekek, nem tudunk. Az első nap meg kell mondani, hogy mit kell csinálni azért, hogy ebből még idén kiigazítás legyen,"

elég, vagy idézzem tovább is? szerintem kettőnk közül csak te nem vagy tisztában, mi hangzott akkor el.

egyemberke12á9vé 2018.01.31. 07:54:35

Halad(gat)unk arrafelé, hogy Horthyt szentté avassuk.

torró 2018.01.31. 07:54:48

@mikigyerek:
Nem bizonyítom, Ha találsz erre ellenkező adatot akkor fejet hajtok.
"A tanácskormány mindenüvé Szamuelyt küldte rendet csinálni. Szamuely boldog örömmel vállalta a szerepet és csinált is mindenütt olyan borzalmas és kegyetlen rendet, amire évtizedek múlva is vissza fognak emlékezni. Akasztatott, kivégeztetett és gyilkoltatott mindenütt. Egy-egy városban tíz-húsz embert is bitóra húzatott. Nem csinált nagy dolgot a kivégzésből"

Európai téridő 2018.01.31. 08:17:09

@rallus: Eljött az ideje, hogy ezeket a dolgokat szóvá tegyük, és a sok agyonhallgatást elkezdjük felszámolni. Amit a mazsihiszesek, ex-poszt-elvtársak és mások állandóan felemlegetnek, az "csak" az érem egyik oldala. A magyar holokauszt (vészkorszak) már akkor következett be, amikor a "baj" már megtörtént és az ország csatlós országból megszállt ország lett. Ehhez képest Sztálin, Rákosi és az utána következő elvtársak ezerrel nyomatták az "utolsó csatlós" dumát. Horthy német felettese, "Magyarország tényleges ura", az SS-tiszt Edmund Veesenmayer lett és bizonyos mértékben Adolf Eichmann is, aki a magyar zsidóság deportálását irányította. A magyar hatóságok részvételét a német propaganda nagyította fel és a német részvétel súlyát csekélyebbnek tüntette fel, hogy kedvezőbb színben tűnjön fel. Arra nem volt érkezése senkinek, hogy megvizsgálja, hány német "delegált" felügyelte a magyar csendőrök munkáját, ők valahogy "kiretusálódtak" a képből. Az "angolszász" Szövetségesek egy ideig Sztálingrád után kacérkodtak a balkáni partraszállással, amely azt eredményezhette volna, hogy Magyarországot nem a Vörös Hadsereg szabadította volna fel és talán kedvezőbb elbírálást is hozhatott volna a háború utánra. Kállay Miklós kormánya erről tárgyalt titokban, az elvtársvilág idején Szent-Györgyi Albert erről is beszélt a tévéinterjújában, mert ő is titkos tárgyaló volt, mivel "igaz magyar"-ként jellemezte a miniszterelnököt, és elvállalta a küldetést. Ment a partraszállással való hitegetés is egy rövid ideig, és bizonyos londoni emigráns kormány(ok) részéről a partraszállás tervének a fúrása. A tervet Teheránban végül Sztálin söpörte le az asztalról, Tito agyonfényezett és megtámogatott jugoszláv partizánmozgalma csak "pótlék" volt. Tehette, mert az 1939-től 1943-ig az "angolszászok" nem sokat tettek, mert a szovjet vélelem szerint arra spekuláltak, hogy Hitler majd jól elpusztítja a Szovjetuniót és majd akkor jönnek ők. De a sztálingrádi győzelem után behúzták fülüket-farkukat és a politikailag kockázatmentesebb itáliai partraszállást választották a Balkán helyett, amellyel több országot szabadíthattak volna fel, amelyek emiatt is válhattak Sztálin "érdekszférájává". A balkáni partraszállás elmaradását a nehézségekkel kimagyarázták, de az olasz "csigaoffenzíva" és más nehézségek ismeretében ez olcsó kifogásnak tűnik. Ami pedig az Anschluss utáni magyar zsidótörvényeket és a csatlósságot illeti, úgy könnyű, hogy az "angolszász" és a szovjet Szövetségesek által elhurcolt német és magyar levéltárak anyagát hiányosan adták vissza, és pont a német nyomásgyakorlás módozatairól tanúskodó iratoknak, feljegyzéseknek veszett nyoma. De igencsak valószínű, hogy két alternatíva állt Magyarország előtt, különösen 1939. szeptember 1. után: vagy csatlós ország lesz, vagy megszállt ország. Az erről szóló dokumentumok kimazsolázása miatt közvetlen bizonyíték nincs rá, az események sorozata viszont erőteljes közvetett bizonyíték.

Európai téridő 2018.01.31. 08:18:33

@egyemberke12á9vé: Ha így látod, annak az lehet az oka, hogy az elvtársak és más ellenlábasok túldémonizálták Horthyt. Hatás-ellenhatás, emlékezz visssza a fizikaórákra.

Európai téridő 2018.01.31. 08:32:11

Horthy lemond? Akkor 8 hónappal korábban jött volna Szálasi. És még reménykedtek abban, hogy az itáliai partraszállás sikeresebb lesz és nyugati irányból mégiscsak az "angolszászok" szabadítják fel Magyarországot, nem a Vörös Hadsereg. Azt pedig még Horthy akarta "kibekkelni". A Szálasi-váltás 1944. október 15-én következett be, amikor a Vörös Hadsereg már elérte a Tisza bal partját. A debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlés és Ideiglenes Nemzeti Kormány Dálnoki Miklós Bélával addigra már felállt. Naná, hogy az eltorzított szovjet álláspontot nyomatják sokan ma is, mert a 45 év elvtársvilági sulykolása hatott, és ez vésődött bele sokak fejecskéjébe.

mikigyerek 2018.01.31. 08:32:11

@FCUK18:

Ne idézd tovább, mert veled ellentétben én azt értem, amit olvasok. Nekem ez a mondat jelenti azt, hogy majdnem baj lett, de szerencsére mégsem, neked ezek szerint ez azt jelenti, hogy baj van:

"Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük."

Hozzáteszem nem vagyok Gyurcsány hívő, de magyar miniszterelnöktől ilyen őszinte, emberi beszédet még sosem hallottam. Egy rész nem tetszett benne, ami erős cinizmus volt Gyurcsány részéről, az a hadd tüntessenek, majd haza mennek. A többi nekem teljesen korrekt!

egyemberke12á9vé 2018.01.31. 08:32:36

Halad(gat)unk arrafelé, hogy Horthyt szentté avassuk. @Európai téridő: A fizika órákon szentté avatásról -és általában vallási témáról- nem volt szó. Amint a Bibliában -és más vallási szentírásokban- nem esik szó fizikáról.

torró 2018.01.31. 08:37:11

@ember100:
Bizony óriási hiba volt az Oroszoknak akkor nekimenni. Pedig csak a történelmet kellett volna átnézni. Még soha senki nem tudta őket legyőzni. És nem is fogja. területe , időjárási viszonyai és elszántságuk. Erős tényezők! A Románok gyorsan belátták tévedésüket, igaz ők meg bekapták Ceausesku-t.

torró 2018.01.31. 08:39:39

@mikigyerek:
Na látod . Van amiben egyet értünk.

rallus 2018.01.31. 08:42:14

@egyemberke12á9vé: Horthy már a környezete miatt sem lehet szent. Előtte Károlyi és Kun Béla, utána Rákosi és Kádár... Nektek ők a szentek...

mikigyerek 2018.01.31. 08:44:00

@torró:

Esetleg a fehérterror? Történészek szerint nagyságrendileg ugyanannyi áldozata volt, mint a vörösterrornak. És ha ez 1:1, akkor hol van még Horthy II. Világháborús ténykedése?! Természetesen nem csak a megölt, elhurcolt, munkaszolgálatra küldött, zsidókról, cigányokról, melegekről, kommunistákról... beszélek, hanem a Don-kanyarhoz küldött magyar honvédekről, akik mint golyófogó voltak jelen, a német hadsereg katonáit védve, a szovjet hadsereget gyengítve.

rallus 2018.01.31. 08:46:12

@torró: A demokratikus erők ráígértek a Hitler-Sztálin paktumra és így kaptak egy hozzájuk illő szövetségest. Mi pedig így lettünk többek között a győztesek közé tartozó lengyelekkel együtt a szocializmust építő demokráciák egyike. Bármit tett volna Horthy, ez nagy vonalakban már Teheránban eldőlt.

inteligencs elenzeki 2018.01.31. 08:50:57

"Például azt, hogy lemond."

És a lemondásával kinek a kezébe került volna a hatalom ? Gondolkodjunk már. Akkor még Hitler volt az úr közép-európában. Gondolod, hogy engedte volna hogy Magyarországon a Károlyi haverotok alakítson kormányt ?

torró 2018.01.31. 08:52:17

Annyit mondanék csupán, hogy a történelmet a győztesek írják! Mivel mi nem voltunk ott abban az időben, szerencsére, csak az írott anyagokról vitatkozunk. Van értelme? Kinek van igaza?

2018.01.31. 08:55:17

@FCUK18: tehát? A cikk Lezsákról szól, te meg terelsz.

rallus 2018.01.31. 08:57:40

@mikigyerek:
"Magyarország Nemzeti Katonai Stratégiája szerint Magyarország
ENSZ-, NATO-, EU-, valamint az Európai Biztonsági és Együttműkö-
dési Szervezeti tagságával járó felelőssége a szövetségesi és nemzetközi
kötelezettségek – így a kollektív védelmi, válságkezelési, humanitárius
és biztonságerősítő feladatok – teljesítése. A Stratégia kiemeli, hogy e
kötelezettségek teljesítésével Magyarország hozzájárul a nemzetközi
béke és biztonság – s ezáltal hazánk biztonságának – erősítéséhez, egyben
pedig növeli az ország nemzetközi tekintélyét is."

Ezért vannak magyar katonák most IS külföldön. Mindig a nagyon erős hatalmakhoz vagyunk kénytelenek alkalmazkodni, hogy az ország életben tudjon maradni.

Jó, tudom, hogy ti Horthy helyében Németországot támadtátok volna meg...mert ti bátrak vagytok ott a karosszékben.

2018.01.31. 09:00:13

@torró: Prónay? Ostenburg-Moravek?
A Horthy balatoni nyaralója előtt felakasztottak képe, mintegy ajándékképpen megvan?

rallus 2018.01.31. 09:10:29

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ebben igazad van, ez tényleg csúnya dolog volt azért a sok jóért, amit a dicsőséges Tanácsköztársaság alatt tettek Kun Béláék! Megszerettették az emberekkel a kommunizmust...

FCUK18 2018.01.31. 09:16:28

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Pedig de, tehetett volna.

Például azt, hogy lemond.
Esetleg még előtte, hogy a kormányt mondatja le.
Vagy legalább nyilvánosan tiltakozik.
De egyiket sem tette. A deportálásokat csak azért állította le, mert a botrány akkor már világra szólt, és tartott az addig megkímélt Budapest angolszász bombázásától. Ellenállni fegyveresen pedig nem a deportálások folytatásának állt (azokat a nyár végén folytatni akarták, ő sem ellenezte), hanem annak, hogy a csendőrök átvegyék a hatalmat az országban.

Horthy a hatalmát féltette 1944-ben, nem a budapesti zsidóságot." ennek a résznek Lezsákhoz semmi köze, ellenben benne van a cikkben. sötét vagy, hogy a fal adja a másikat :)

Rettegek mert ballib vagyok 2018.01.31. 09:16:29

Horthy a legnagyobb államférfiak egyike volt.

A komcsik törtéenelem hamisításának egyik de nem utolsó áldozata csupán.

maxvall bircaman tegnapelőtt földugtam aszt nem a 2018.01.31. 09:17:22

@rallus: mucika, és ha pl legalább megpróbál kimaradni a háborúból meg esetleg nem olyan lelkesen irtja a zsidókat? ha más nem, legalább félmillióval többen maradunk 45-re....

FCUK18 2018.01.31. 09:17:23

@mikigyerek: korrekten elmondja, hogy elkúrták, gratulálok :) te magadtól vagy ennyire sötét, vagy segít benne valaki?

arckönyv 2018.01.31. 09:32:54

@Rettegek mert ballib vagyok: ja, a komcsi fideszesek hazudnak mint a vízfolyás, lassan hitler a zsidók megmentője lesz az agyatlan barmoknál, a gazdáid azzal veszik hülyére a birka fejed amivel csak akarják.

inteligencs elenzeki 2018.01.31. 09:41:27

@maxvall bircaman tegnapelőtt földugtam aszt nem a:

"mucika, és ha pl legalább megpróbál kimaradni a háborúból meg esetleg nem olyan lelkesen irtja a zsidókat?"

1. A 3. birodalommal határos országként, stratégiai fontosságú terület révén kimaradni a háborúból lehetetlen volt. Opcióként talán szálasi sokkal előbbi hatalomra kerülése jöhetett szóba.

2. Nem ő írtotta a zsidókat, hanem a németek. A munkaszolgálatos zsidók persze más kérdés, de ők is inkább a háború vége felé voltak életveszélyben, de főleg a nélkülözések folytán. Ami egyébként érvényes volt általában a katonáinkra, de még a lakosságra is. A zsidók deportálását német irányítás alatt végezték. Az adott helyzetben magyarország az eseményekkel sodródott, teljesen függetlenül attól, ki ül a kormányrúdnál. (Nyilván egy liberális kormány hatalomra jutása eleve lehetetlen volt.)

rallus 2018.01.31. 09:42:02

@maxvall bircaman tegnapelőtt földugtam aszt nem a: Az angolok több zsidót öltek meg a háború alatt, mint amennyivel Horthyt vádoljátok. Nürnbergben is csak tanúként hallgatták ki, pedig akkoriban nagyon könnyen osztogatták a kötelet! . Konkrétan például legalább száz német katonát és 18 tábornokot is kivégeztek a katyni tömeggyilkosságban való részvétel miatt.

Európai téridő 2018.01.31. 09:43:19

@egyemberke12á9vé: Tudatosan érted félre, amúgy elvtárs-módra? A hatás-ellenhatásról beszéltem, nem a szentté avatásról.
@torró: Gondolod, hogy önként és nem kényszerből mentek oda, vonakodó csatlósként? Mert ugye az egyik alternatíva volt a csatlósi "jogállás", a másik a megszállt országi. Hát ez utóbbi elkerülése miatt hajtották végre a német "utasításokat", így az orosz frontra kiküldött hadsereget is. A háború utáni moralizálósdi felemlegetése után célzatosan nem néznek utána, hogy mi lett volna az alternatíva. Hát legfőképpen ez. Na ja, mondjuk a cseheknek nem volt más választásuk, mert Benes az előző háború utáni piszkos húzásával a németeket, köztük Hitlert is alaposan felbőszítette. Csak hát Hitlerből Führer lett...

ember100 2018.01.31. 09:43:20

@Comte de Gippaud:
Helló !

Való igaz , ha lemondott volna akkor megkaphatná a szobrot , misét... és MÁS lenne a fekete seggű.
Ilyen egyszerű.
De hát tett amit tett és ezért nem jár neki SEMMI csak a megvetés !!!!!

Nanga Parbat 2018.01.31. 09:45:38

Végül is Horthy áldott jó ember volt! Csupán egy millió halott maradt utána, egy szétbombázott ország, egy feláldozott hadsereg és fél millió elgázosított polgár. Tiszta sor, hogy nagy államférfinek kell tekintenünk! :-) D:D:D

inteligencs elenzeki 2018.01.31. 09:46:53

@maxvall bircaman tegnapelőtt földugtam aszt nem a:

Mondj egy esetet, amikor Horthy utasítást adott egy zsidó kivégzésére, csak azért mert zsidó. (Nyilván ide az értendő, mikor az illető nem követett el bűncselekményt, hazaárulást stb. hanem egyetlen bűne az volt hogy zsidó)

Európai téridő 2018.01.31. 09:48:04

@arckönyv: Öregem, elkéstetek a fidesznyikek lekomcsizásával. Ők nem ideologizálnak, ők a viszonyokat figyelembe vevő, gyakorlatias pragmatikusok. Ha "ti" nem komprádorkodtatok volna annyit, a neoliberóknak, nem hagytátok volna megvezetni magatokat holmi 30 ezüstökért, nem tudták volna az emiatt érzett felháborodást sem kihasználni.

inteligencs elenzeki 2018.01.31. 09:49:15

@shit lovag:

"Csupán egy millió halott maradt utána, egy szétbombázott ország, egy feláldozott hadsereg és fél millió elgázosított polgár. "

És hány millió halott maradt volna utána, ha mondjuk 42-ben átadja a hatalmat mondjuk Szálasinak ?

2018.01.31. 09:52:58

@FCUK18: Ez a cikk Lezsákról szól.
Nem Horthyról, nem a nyakkendőjéről és nem a kdnpről. Szólhatna azokról is, de megvédeni Lezsákot, mindván, Horthy nem volt annyira antiszemita, sokkal több zsidót is kivégeztethetett volna, lehet érv, csakhogy a cikk arról szól, hogy Lezsák a Horthy rendszer zsidó áldozataitól kér belátást. Na ezt lehet támogatni, kritizálni de ne tereljünk már!

Európai téridő 2018.01.31. 09:56:13

@rallus: Félő, hogy Nürnbergben egy Horthy könnyen átvedlett volna Pomócsi bácsivá: "Ha én egyszer kinyitom a számat! Ha én egyszer elkezdek beszélni"...Akik szólni tudtak a valós történésekről és itthon rekedtek, azokat a szovjet elvtársak vagy magukkal hurcolták országukba titkosan ismeretlen helyekre, aztán esetleg papírcetlin közölték, hogy szívgyengeségben elhunyt, vagy még itthon a hazai elvtársak népbíróságainak hathatós közreműködésével végeztették őket ki. Volt tanú, nincs tanú. Horthy "bűne" volt az is, hogy "csak" 1957-ben hunyt el. Íme egy adalék arról, hogy az elvtársak hogy démonizálták Horthyt:
magyaridok.hu/velemeny/cattaro-mitosza-es-horthy-miklos-demonizalasa-2728702/

2018.01.31. 09:56:33

@Comte de Gippaud: direktben nem. De leállította a nyomozást Somogyi és Bacsó meggyilkolása ügyében. Kedvence, az Ostenburg különítmény volt az elkövető.

2018.01.31. 10:00:50

@Comte de Gippaud: semmivel sem több. Az oroszt nem érdekelte, ugyanúgy átgázol. Viszont lehet, hogy nem Szálasinak adta volna át a hatalmat.
Esetleg szóba jöhet még a dán megoldás....ja, nem. Horthy antiszemita volt.

2018.01.31. 10:06:37

@Comte de Gippaud: igen, sokkal szebb, hogy nem adott direkt utasítást. Így A fehérterror különítményei válogatás nélkül gyilkolhattak. Zsidót, kommunistát, polgármestert, magyar parasztot. Kecskemét környékén például...
Meg is lepték egyszer a főméltóságút a siófoki nyaralásán. Reggelre kelvén néhány"ajándék" lógott a ház előtt a fákon. Horthy nemtetszését fejezte ki...

arckönyv 2018.01.31. 10:06:50

@Európai téridő: ez a "ti" voltak azok akik megelégelték az álliberális szocialistákat. arra meg nem lennék büszke, hogy helyettük visszahozta az ostoba fajtád a komcsikat. az meg, hogy elvek sem kellenek az ilyen ostobáknak pont az amiért a gerinctelen fajtád soha nem fogja belátni tévedését és ostoba is fog maradni. tapsolj csak a rablóidnak idióta...

2018.01.31. 10:08:12

@Comte de Gippaud: "Horthy mindent elkövetett, hogy ne maradjon írásos nyoma a terror irányításában játszott szerepének, mégis fennmaradt ilyen dokumentum. A fővezérség által a kaposvári katonai körletparancsnokságnak küldött utasítás ugyanis azt bizonyítja, hogy például a Prónay Pál vezette különítmény közvetlenül a fővezérség parancsára követte el embertelen tetteit."

inteligencs elenzeki 2018.01.31. 10:10:07

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Az indíték ekkor sem a zsidóságuk, hanem a politikai beállítottságuk, és az akkori médiában betöltött szerepük volt.

2018.01.31. 10:13:24

@rallus: ez így nem függ össze. A különítményesek válogatás nélkül gyilkoltak, nem csak a kommunista bűnösöket. Somogyi és Bacsó újságírók voltak. Kecskemét környékén parasztokat végeztek ki. Nem voltak válogatósak. Egy jellemző volt: nem volt bírósági tárgyalás....

2018.01.31. 10:14:14

@Comte de Gippaud: azzal kezdtem: direkte nem...

mikigyerek 2018.01.31. 15:41:17

@rallus:

Mi nem voltunk kormányzók, itt a karosszékben! Ha azok lettünk volna, akkor államférfiként a következőket tehettük volna: lemondunk, vagy szembe fordulunk és meghalunk! Remélem te is úgy gondolod, hogy minél magasabb pozícióval rendelkezünk, annál nagyobb a felelősségünk is. Senki nem tartott pisztolyt Horthy halántékához, hogy vállalja a kormányzóságot.

mikigyerek 2018.01.31. 15:45:15

@Comte de Gippaud:

Nem is tudtam, hogy a nyilasok németek voltak?!

rallus 2018.01.31. 17:04:52

"Négy évet élt Bajorországban, majd felesége romló egészsége miatt a salazari Portugáliába költözött, Estoril városába. John Flournoy Montgomery, az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete 1949-ben alapítványt hozott létre a család anyagi támogatására. Ebben több zsidó származású személy részt vett, többek között ifjabb Chorin Ferenc is."

Hülye komcsik... Megrekedtetek Révainál...Olvasni, nem gyűlölködni! (Ez természetesen a Szamuely utódokra és szimpatizánsaikra, valamint a tágabb rokonságra nem vonatkozik...)

surranó 2018.01.31. 22:51:08

Lezsak egy sunyi kisnyilas

Rakoczi a mienk csakazertis 2018.02.01. 16:51:31

az nkvd propaganda gépezet még mindig jól működik az anyaországban. 1. A zsidó palesztin ügynökség hozta az auschwitzi jegyzőkönyveket Serédi hercegprimásnak és Horthynak. 2. Ezért Serédi kiadta levelét az "üldözöttek védelmében". 3. Ezt a kormány lefoglalta és Horthy közölte Serédivel, hogy ő állitja le a transzportokat. 4. a kormányfő tagadta, hogy tudomásuk lenne ilyen táborokról és közölte, hogy semmiféle atrocitást nem tűrnek és ha van, megtorolják. Eichmann is tagadott, mert ő a szállitásért felelt. De a zsidó megmentési tanács azt mondta az egész ügy bajkeverés és a két britek által bejuttatott ügynököt kiadták a németeknek. Azok aztán Mauthausenből szabadultak. A cionisták azt akarták, hogy a zsidóság emenjen Palesztinába, de ez nem minden izraelitának tetszett.

Hajner József 2018.02.01. 18:36:43

Koszorús ferenc honvéd ezredes nem magától kelt a budapesti gettó védelmére, hanem Horthy parancsára 70 000-ren menekültek így meg. ;)

Nóri Fábián 2018.02.04. 10:35:49

Lezsák érzi, hogy ez az utolsó erőlködési lehetősége, ezért dörgölőzik ide-oda és kontrollálatlanul jönnek ki a szájából az igen furcsa mondatok. Szánalmas, beteg ember!

Györgyi Kozma 2019.01.30. 16:02:27

@Énmégújvagyok: Ehhez nincs is mit hozzátenni!!!

Pizsom 2019.01.30. 23:16:10

És te mi vagy Lezsák Sándor? 1987-be ti férgek távolítottátok el Kádár Jánost a hatalomból izraeli főnökeitek parancsára! Megint csináltok egy világháborút?
süti beállítások módosítása