B1 blogcsalád



Kezdődik a kampány: rákszűrés helyett Orbán mellett kampányolt az iskolában a fideszes politikus

2018. január 26. - Mr Flynn Rider

Igazából úgy indult az egész, hogy a méhnyakrák-szűrésre szeretnék a gimisek figyelmét felhívni. Ehelyett Fidesz-propagandát kaptak. csobor_katalin_fidesz.jpg

Iskolába a politikát bevinni gusztustalan dolog. Az egész még jobban bűzlik, hogy kiderült: még át is verték a gimiseket, akik azt hitték, valami hasznosat tudnak meg a rákszűrésről.

A 444 beszámolója szerint január 11-én „egészségvédelmi előadást” tartottak volna egy miskolci középiskolában. A KLIK fenntartású intézmény az eseményt olyan 11. és 12. évfolyamos tanulók számára hirdetett meg, akik már betöltötték 18. életévüket – vagyis szavazókorúak.

Azért írtuk, hogy „előadást tartottak volna”, mert Csöbör Katalin fideszes politikus és egy kollégája a méhnyakrákról nem sokat beszélt (konkrétan 5 percet a 45 perces előadás alatt), viszont a köztársasági elnökről, Orbán Viktorról, a stadionokról és a magyar egészségügy világszínvonaláról annál többet. Mindezt egy állami fenntartású gimnáziumban, egy olyan előadáson, ami az egészségvédelemről szólt volna.

Az egészséges életért, majd A méhnyakrák ellen címmel hirdették meg az amúgy 45 perces előadást, amelyen 40 percen keresztül tömény fideszes propagandával tömték a fiatal szavazókat.

A 24.hu beszámolója szerint a fideszes képviselő felvezetésként megkérdezte a diákokat, hogy ki a köztársasági elnök, majd a válasz után azt is, ki a miniszterelnök.

„Reméljük, még jó sokáig ő lesz!” -

- jelentette ki a diákok helyes válaszára reagálva.

Csöbör ezután Magyarországról készült videókat vetített, melyekben magyar feltalálókat méltattak, majd horthysta-revizionista térképelemzés következett, melyből kiderült, régen mennyivel nagyobb volt hazánk területe. A politikus ezek után megyei vonatkozású dolgokról beszélt, melyekről szintén kisfilmeket kellett végignézniük, majd lejátszotta a Bíborszél zenekar Miskolc című kampánydalát.

A méhnyakrák helyett ezután a térségben végrehajtott fejlesztésekről volt szó, többek között a Diósgyőri Stadionról is. Az egészség témáját végül annyiban érintették az előadáson, hogy a fidesz-képviselő a saját kirándulós, nyaralós, tornászós képeit mutogatta a fiataloknak, azt magyarázva, milyen fontos a testmozgás. Természetesen a politikus itt sem tagadta meg önmagát:

a fotók közé olyan képeket is berakott, amiken Orbán Viktorral fog kezet.

Csöbör Katalin után a másik előadó elmondta, hogy a magyar egészségügy milyen világszínvonalú, de méhnyakrákszűrésről nem esett szó.

Az egész előadást a Nő A Siker Alapítvány szervezte, amelyet többek között Csöbör Katalin alapított. A diákokat az előadáson „Nő A Siker” feliratú plakátok és szórólapok fogadták.

A Nő A Siker Alapítványt hivatalosan azzal a céllal alapították, hogy „a gyakorlatban is segítse a nők esélyegyenlőségét mind a társadalomban, mind pedig a gazdaságban betöltött szerepeikben.” Ha azonban egy kicsit komolyabban megkapirgáljuk az Alapítvány tevékenységét könnyedén megállapíthatjuk, hogy egy fideszes álcivil szervezetről van szó, amely Csöbör Katalin és a Fidesz  újraválasztásáért küzd.  A NAS honlapján az áll, az alapítvány működését különböző forrásokból, támogatások, pályázati források, adományok, saját tevékenységből származó bevétele biztosítja.

Különös abszurditást ad a történetnek az, ahogy a Fidesz a múlt heti diáktüntetést kezelte: a propagandamédiájukat, többek között a Pesti Srácokat és a Figyelőt is ráuszították a diákokra, akik mögött a propagandisták politikai pártokat, az egész ellenzéket és Sorost is felfedezték.

Az egész Fidesz fel volt háborodva, hogyan lehet a diákokat politikai célra felhasználni. Így. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5213604921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK17 2018.01.26. 12:00:09

"konkrétan 5 percet a 45 perces előadás alatt" ez tehát 5 perccel több, mint amit az ellenzék előadott ugyanott.

„Reméljük, még jó sokáig ő lesz!” -- a kijelentés után a diákok bőszen bólogattak, ez kimaradt a "tudósításból".

sZulamith 2018.01.26. 13:52:29

Nem csodálkozom a felháborodáson ami cikk megírását ihlette. Naponta találkozni olyan megmondó emberekkel akik abszolút észre nem veszik, hogy a gondolkodó emberek is vannak ebben az országban. Vagy szerintük az mind kormánytag:)

Az előadó naivitása, finoman szólva, sem utolsó. Gondolom ezeknek a 18 éveseknek mindenhol jár az eszük csak azon nem amit hallottak.

morpho 2018.01.26. 14:38:23

@FCUK17: Kis hazudós narancskullancs!!

2018.01.27. 10:05:22

@FCUK17: mert nem mertek nem bólogatni... ez meg a hozzászólásodból maradt ki.

2018.01.27. 10:12:30

és senki túlbuzgó nem veszi észre, hogy a túlbuzgósága mennyire kontraproduktív.
na de hogy sosincs senki, aki szóljon?
ha mégis van, az az ellenfél szekértolója.

na ez igen semlegesre sikerült, vegye mindenki nyugodtan az ellenoldalra, magára úgyse fogja :D

2018.01.27. 10:50:54

@FCUK17:

Mi a helyzet fityisz zombi?
Szombaton is tolni kell a szekeret?
Miért nem pihensz meg egy kicsit? Menj sétálni, vagy moziba, hogy művelődj egy kicsit, mert az agyad kezd leépülni a sok blablától.

fidesz maszop dk egykutya 2018.01.27. 10:52:56

mi ebben az új? Ha egy médium jót mond a pártról, az hiteles vélemény. Ha rosszat, akkor háttérhatalmi sorosbérenc ellenzéki pártszócső. Ha újra jót mond, akkor megint hiteles, mérvadó vélemény.

Ha mi használjuk fel a diákokat politikai célra, akkor nincs itt semmi látni való, rendben van minden. Ha nem mi, akkor felháborító soros/háttérhatalom/zsidók/brüsszel.

A lényeg, hogy "ahol nem mi vagyunk, ott az ellenség", ez minden kommunista csoportosulásra jellemző, így a felcsúti KISZ titkár, MSZMP-s, KISZes, és ügynök csapatára, a fideszre is.

Pop40 2018.01.27. 15:20:35

Igen, a világszínvonalú magyar egészségügy.
index.hu/belfold/2018/01/26/meghalt_egy_ferfi_miutan_orakig_varakoztattak_a_honvedkorhaz_surgossegijen/

Reméljük, legközelebb ez a fideszes qrva jár így a világszínvonalú magyar egészségügyben.
Pl akkor, mikor majd viszik kioperálni a hülye fejét Vitya valagából.

Pop40 2018.01.27. 15:25:30

@FCUK17:
Biztosan bőszen bólogattak, bolsi. Pl arra a társukra, aki jelzésértékűen megmozgatta a nyitott tenyerét az arca előtt, az "előadóra" utalva. :D

Bár igaz, a fiatalok között különösen népszerű a vajdád, meg a maffiaállama. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a középsulisok közel fele külföldre tervez kimenni. De a birkamenet 80+-os nyájában is magasan túlreprezentáltak a fiatalok. :D :D :D

70 napjuk van a libsiknek a Dunába lövetésig 2018.01.27. 16:16:49

" 45 perces előadást, amelyen 40 percen keresztül tömény fideszes propagandával tömték a fiatal szavazókat."

Bezzeg ha Soros Gyorgy az iszlam allamrol, meg a saria torveny bevezeteserol tartott volna eloadast, akkor a b1 blog unnepelne.

Gábor Szögyéni 2018.01.27. 16:33:24

A hölgy kiváló felszopó, felnőttfilmes területről már kiöregedett?

Pop40 2018.01.27. 16:43:02

@70 napjuk van a libsiknek a Dunába lövetésig:

Soros viszonylag ritkán csinál ilyet egy RÁKSZŰRÉS témakörben megrendezett konferencián.
Tudod értelmezni a fogalmat, bolsi? Rák. Még ha az országot szétlopó bandádról tartottak volna a témában előadást, akár témába vágó is lehetett volna, így viszont semmiképp.

2018.01.27. 18:25:46

@70 napjuk van a libsiknek a Dunába lövetésig: @FCUK17: Még mindig nem árultad el, hogy Orbán vezér útmutatásai szerint hány kecskebaszót szállásoltál el. Csak nem szégyelled a migriket?

Attilajukkaja 2018.01.27. 20:56:37

Személyi kultusz a javából! Hányni kell ezektől a seggnyalóktól.

Attilajukkaja 2018.01.27. 22:36:53

@70 napjuk van a libsiknek a Dunába lövetésig:
A nicked ragyogóan tükrözi a magyar revizionista nacionalisták lelki- és elmeállapotát: a lényeg, hogy mindenkit ki akartok nyírni, aki nem Horthy vagy Szálasi nyomorúságos Magyarországát kívánja vissza. A baj, hogy egyre agresszívabbak és hangosabbak vagytok.

Pop40 2018.01.27. 22:41:49

@Attilajukkaja: Ugyan már, nehogy komolyan vedd. Ül szegényke a gépe mögött a félhomályban otthon, és a liberóját se meri levenni, mert jön az anyja, és a seggére ver.

BiG74 Bodri 2018.01.27. 22:52:59

@Attilajukkaja:
A legszebb, hogy a fajtáját még Horty sem engedte politizálni! Fingja nincs arról, hogy most miért teheti közszemlére a baromságát.

Attilajukkaja 2018.01.27. 23:15:38

@Pop40:
"nehogy komolyan vedd"
Én is sokáig így gondolkodtam, ... de már nem. :o(

@BiG74 Bodri:
"Fingja nincs arról, hogy most miért teheti közszemlére a baromságát."
Mert ilyen a közhangulat és úgy érzi, hogy végre van rá igény. Végre kiélheti az évek óta felhalmozódott frusztrációját és agresszivitását.

KissGecihuszár 2018.01.28. 10:28:44

Sajnos a hír tv tudósításából nem derült, derülhetett ki, egész konkrétan mit is mondott a katka? Azt csak remélhetjük, valaki esetleg készített egy értékelhető felvételt az egész 45 percnyi produkcióról, mely egy újabb és Isten tudj' hanyadik feedbackje annak a nettó gané, ocsmány, épp ezért hányingerkeltő, a rákosi érát már lekőrözött GECIfidesz propagandának, mely már önmagában több, mint elég ahhoz, hogy ezeket a redvás véglényeket úgy zavarjuk el ápr. 8-án a történelem pöcegödrébe, hogy olyant még nem látott a vén Ájrópa. Én mondjuk azt elvártam volna a diákoktól, hogy egy adott jelre olyan 10 perccel a kezdés után, tehát amikor már kerek 5 perce folyt a gusztustalan propaganda, nos 5 perc után nemes egyszerűséggel feláll mindenki és otthagyja a katkát, oszt jónapot! Mi történt volna, ha ez bekövetkezik?? Az égvilágon SEMMI! Bárki is komolyan hiszi, hogy megjelent volna a TEK és erőszakkal visszatoloncolja a diákságot a székekbe,majd hermetikusan lezárja a termet, hogy se ki se be, ameddig ez a ribi be nem fejezi és még mielőtt bárki is "kényes" kérdést tenne fel neki, a "művészbejárón" keresztül elhagyja a termet?? Na, azért MÉG ott nem tartunk, de amennyiben a kb. 2.3 milliós GECIfidesz droid tábor ezeket ismét a trónra juttatja, akkor senkinek ne legyenek illúziói; lesz itt amolyan erdogani/putyini típusú "demokrácia", amiben nem lesz egyhamar köszönet! Ennek elkerülése véget MINDENKINEK, akiben van az életfunkciónak akárcsak egy cseppnyi jele, nos annak KUTYAKÖTELESSÉGE elmenni SZAVAZNI, tehát mindent megtenni, hogy demokratikus eszközökkel elhajthassuk ezeket a nettó maffiózó, népnyúzó, hazug, gerinctelen, jellemtelen ex mszmp-s, kisz-es csírákat, lehetőséget teremtve arra, hogy a NÉP megbüntethesse őket azért a sok aljasságért, amit 8 éves regnálásuk alatt Magyarok millióinak okoztak, pl. a trafik mutyival, a földek újraosztásával, a MaNYUP pénzek einstandolásával, majd a 3200 MRD eltapsolásával, a 4000 MRD EU pénz teljesen egyértelműen általuk történt lenyúlásával, a felesleges megalomán (stadion) beruházásokkal, az EÜ totális kivéreztetésével, szétzüllesztésével, a közoktatás színvonalának bányászbéka segge alá küldésével, a vidéki, ill nagyvárosi -mint pl. katka, vagy épp a "tisztelt" polgi, vagy a pécsi "nagyágyúk" és a sort még hosszasan lehetne folytatni, hiszen minden megyeszékhelyen, a főváros szinte összes kerületében, egyéb nagyobb és főként kisvárosokban bőven van belőlük- élet s halál ura fidesz kiskirályok helyi lakosságot félelemben tartó vazallusi világával, melyet ha Mikszáth látna, nyomban szív szélütést kapna! Sajnos, a mi generációnk (35-55 köztiek) hibája a 8 év D209 útelágaszodoszásos peti, majd fletoéra okozta majdnem összeomlás,s ha ez nem lett volna elég, 8 évig engedtük a csúti csüngőhasút és maffiáját, hogy úgy tekintsenek erre az 1000 sebből vérző kis Magyarországra, mintha a saját RT-jük lenne. Hozzunk végre- így 28 évvel az első "szabad" választásokat követően- értelmes, valóban felnőttekhez méltó döntést, hogy -többek közt- a miskolci diákok se azt a konklúziót vonják le az ilyen és ehhez hasonló történésekből, hogy: "okés, képbe kerültem 1-szer és mindenkorra; el innét, el a Hazámból, ÖRÖKRE!
süti beállítások módosítása