B1 blogcsalád



Simicskó István szerint sehol máshol nem lenne ilyen jó helye kétmilliárd forintnak

2018. január 22. - kkerenyi

Két budai egyházi iskola kap új tornatermet összesen több, mint kétmilliárd forintból - adta hírül Újbuda parlamenti képviselője, Simicskó István a napokban. Közben a kerületben élő szülők magániskolák alapításán szorgoskodnak. 

d_us20160721004-1024x576.jpg

Vannak jó iskolák, és vannak szerencsés iskolák. A Szent Imre Gimnázium és a Szent Margit Gimnázium kétségkívül a szerencsések közé tartoznak. Az utóbbiban például alig adták át a vadonatúj dísztermet, máris itt a következő nagylelkű kormányzati gesztus, és a tornacsarnok is megszépülhet. Egyértelmű, hogy az épületen áldás van. Ha mégis bárki azt gondolná, hogy ez kampányfogás egy választási sikerekkel kecsegtető kerületben, annak érdemes megfontolnia a miniszter szavait. Simicskó István bejelentéseire egyébként is érdemes odafigyelni. Ahogy ő bejelent, nem jelent be úgy senki. Stílusosan, jó ízléssel, túlzásoktól mentesen. Ez a kedves sajtótájékoztató sem volt kivétel. 

Honvédelmi miniszterünk felidézte, hogy ez a beruházás azért is kiemelten fontos, mert már a napóleoni háborúkon edződött Clausewitz is felismerte, hogy egy hadsereg igazi erejét hite adja. Valóban, szívet melengető és jó stílusérzékre vall Hitler példaképének szavait idézni iskolai fejlesztésekkel kapcsolatban. És most mindenki gyorsan ellenőrizze még egyszer, hátha rosszul olvasta: nem a laktanyát újítják fel, hanem két gimnáziumot. Egyházit, keresztényt, amelyek a szeretet vallásának szellemiségét képviselik. De legalább nem marad kétség afelől, hogy a vidáman labdázgató gyerekek kacagása helyett pattogó parancsszavak fognak visszhangozni a frissen festett falak között. A sport az nem játék, kérem, az küzdelem! 

“A jelenlegi világban, amikor más civilizációk veszélyeztetik az európai, keresztény civilizációt, az itt élők életét, akkor kiemelten fontos a keresztény, katolikus  intézmények fejlesztése” 

- tette hozzá a miniszter. Na ugye, mondaná Pataky Attila, aki évek óta próbálja meggyőzni a közvéleményt a földönkívüliek jelenlétéről.

Jó tudni, hogy most már lesznek rendesen kiképzett kis keresztények, akik az új tornatermeikben tanulhatják meg a célzott szenteltvízlöttyintést, ha egy ismeretlen közelítene feléjük.

Csak szegény Szent Imre lehet kicsit zavarban, hogy a róla elnevezett iskolában ez a támogatott hozzáállás, miközben az édesapjától kapott intelmek szerint nyitottnak kell lennie más kultúrák felé, mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. 

tn496c0.jpg

Azért csak zárójelben: adjunk mindannyian hálát, hogy nem fenyegeti hazánkat semmilyen veszély, ha  tényleg jólfésült budai középiskolások kezében van országunk védelme! 

A kerületben mindenesetre sorra nyílnak az alapítványi- és magániskolák, egy részük szülői kezdeményezésre.

Van olyan ugyanis, aki az iskolában elsősorban tanulni szeretne.

Furcsák az emberek. 

Kerényi Kata

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4413592097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gergice 2018.01.23. 16:17:50

Kedvelem a blogot, és a cikk mondandójával is nagyjából egyetértek, de Clausewitz-et úgy aposztrofálni, mint "Hitler példaképe", eléggé méltatlan dolog. Különösen úgy kár kvázi lenácizni szegényt, hogy Hitler előtt egy évszázaddal élt. Simicskó úrról nem vagyok nagy véleménnyel, de elég izzadságszagú úgy lehúzni őt, hogy a modern hadtudomány megalapítójára vetítjük a nácizmus árnyékát.

Ezzel az erővel lehetne például Einsteinre is úgy hivatkozni, hogy ő volt aki a náci Németországban is dolgozott, ami ugye tudjuk mit jelent...hát, az ég világon semmit, de sugallatnak jól hangzik :)

Röviden: Clausewitztől idézni inkább olvasottság és műveltség jele, mintsem a nácizmusé .
süti beállítások módosítása