B1 blogcsalád



Nem fogja elhinni, mit talált ki a kormányszóvivő a Tiborcz-féle lopásra: Gyurcsány a hibás!

2018. január 16. - Mr Flynn Rider

A Párt Ökle megnevezte ki a hibás abban, hogy Tiborcz István cége trükközött a közbeszerzésekkel és kilopta a pénzt az uniós támogatásokból. Gyurcsány Ferenc! 

olaf_vizsgalat_origo.png

Csodálkozunk, hogy nem Soros Györgyöt hozták ki befutónak, mert igen szoros volt a verseny. De a történet így is szép, kerek: szocialista korrupciós botrányt próbált Kovács Zoltán kormányszóvivő és a vele szövetséges propagandalap kreálni a miniszterelnök vejének lopási ügyéből. 

Kicsit egyébként unjuk már az Origót szemlézni, de igazi gyöngyszem az Elios-botrány kezelése a Fidesz-sajtóban: vagy nem beszélnek róla, vagy Benny Hill-kabarétréfának beillő próbálkozással Gyurcsányra akarják kenni az egészet. De miről is van szó?

Pár napja a Wall Street Journalra és az Átlátszóra hivatkozva a független sajtó megírta: súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala az Elios Innovatív Zrt. által 2011 és 2015 között elnyert, uniós forrásból fizetett közbeszerzésekkel kapcsolatban.

2011 és 2015 között így a "testreszabott" pályázatok segítségével 39 projektet nyertek el, melyből csupán 16-nál voltak ők az egyedüli pályázók. Ez üzleti eredményeiken is meglátszott: míg 2012-ben még csak 201 millió forint adózás utáni nyereségük volt, ez a szám 2015-ben már 972 millió forint volt.

A WSJ szerint az OLAF már meg is küldte a jelentését a magyar hatóságoknak, sőt,

azt javasolták a magyar ügyészségnek, hogy indítsanak eljárást az ügyben.

A csalás elleni hivatal az egykori Tiborcz-cégnél összeférhetetlenséget is talált, az Európai Bizottságnak pedig azt javasolja, kérje vissza a pénzt. (Az OLAF maga nem indíthat eljárást, csak a nemzeti hatóságoknak tehet javaslatot.) A csalás elleni hivatal az Európai Bizottságnak is azt javasolta, kérje vissza vizsgált projektekre költött közel 40 millió eurót. Az Elios 2011 és 2015 közötti szerződéseit vizsgálták, ezek keretében a cég magyar települések közvilágítását modernizálta.

Az Elios ebben az időben részben Orbán Viktor veje, Tiborcz István tulajdonában volt, a céget 2015-ben adta el. Korábban a magyar rendőrség is vizsgálódott az Eliosnál, ám 2016-ban, egyévnyi nyomozás után lezárta azt, mondván, hogy nem történt semmilyen szabálytalanság.

A botrány kipattanása óta a kormánypárti propaganda nem győzi agyonhallgatni a miniszterelnök vejének lopási ügyét: az MTI például nem hozza le azokat a közleményeket az ellenzéki pártoktól, amelyekben Tiborcz István neve szerepel. (Ugyanez igaz egyébként Kósa Lajosról is, akinek igen idős anyukája hirtelen sertéstelep-tulajdonossá vált, de más családtagok is hirtelen gazdagodni kezdtek.) Ezért is meglepő, hogy a Kormányzati Seggnyalás Sztahanovista Érdeméremmel Kitüntetett Élpropaganda, az Origo ki mert állni az ügyben, de nem is akárhogy.

A lap Kovács Zoltán kormányszóvivőre hivatkozva megírta, hogy a projekteket a Gyurcsány-Bajnai-kormányok idején indították el.

Tehát, ha Tiboczék loptak, azért (is) Gyurcsány a hibás.

A cikk azt írja, hogy az ügyészség nyomozott az ügyben és nem talált semmit. Ha pedig Polt Péter ügyészsége nem talált semmit, akkor nem is történt lopás. (Ha az ügyészség a Fidesz zsebében van és az ügyészség nem talált semmit, akkor az szentesíti, hogy a Fidesz-közeli vállalkozók lopjanak - nyilván.)

Illetve, hogy az OLAF azért kezdett el vizsgálódni, mert a gonosz ellenzék politikai célokra használja fel őket. Érdekes, hogy amikor az OLAF a 4-es metró ügyét vizsgálta, az Origónak és a kormányszóvivőnek az eszébe se jutott, hogy az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalát az ellenzék irányítja.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2513579697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kószák egyike 2018.01.16. 11:32:18

Kár tépni a szátokat. Dalmi néni: "Az intertenttemen olvastam ezt, hogy gyúcsány a hibás és mivel az origo megírta azért ez így igaz is!" és szépen elmegy behúzza az X-et a fideszre, persze csak az után, hogy inkább nem fizeti be a gázszámlát de utal egy támogatást a fidesznek.

Kádár népe megtalálta vezérét. Nincs itt semmi látnivaló kérem tessék tovább haladni.

FCUK16 2018.01.16. 12:25:19

tételezzük fel, hogy van Microsoft-részvényem. amikor a céget megbüntetik, ahhoz nekem mi közöm?

nem zárom ki, hogy vezetője is volt a cégnek, de akkor azt kellene írni, mert annak, hogy résztulajdonos volt, semmi relevanciája nincs. persze mit is vár az ember a b1-től, ami lassan már fogalom kezd lenni, a "b1 színvonal" erős vetélytársa lett az utóbbi időben a szar, kritikán aluli, borzalmas, gáz kifejezéseknek :)

bundazsák 2018.01.16. 12:37:08

@kószák egyike:
Egy a probléma. Ebben az országban (sajnos?) nem Kádár népe lakik, hanem Rosenfeld Mátyás népe. Ilyen ostobák, akiket ennyire lazán megvezet a fideszes propaganda. Szerintem OV túlságosan jól megtanulta azt a fasiszta propagandatételt, hogyan kell a legordenárébb hazugságokat is lenyomni a nép torkán, hogy aztán az még igaznak is higgye.

morpho 2018.01.16. 13:09:07

@FCUK16: Rosszul tudod narancskullancs! Elmondom hogy történt!

Gyurcsány Ferenc 2008-ban kitalálta, hogy jó lenne, ha Magyarországon korszerűbb volna a közvilágítás. Több lenne a fény, és biztonságosabbak a települések.

Gyurcsány 2008-ban azt is kitalálta, hogy a közvilágítás megújítására pályázatot kell kiírni, s ő maga javasolta, hogy a pályázat előkészítésében Tiborcz István egyik barátja és üzlettársa is részt vegyen. Ezzel Gyurcsány nyilván azt akarta elérni, hogy a pályáztatás feltételeit a majdani miniszterelnök, Orbán Viktor vejének a cégére szabják, vagyis, hogy Tiborcz István nyerje el a milliárdos megrendelést.

Gyurcsány azt is kitervelte, hogy Tiborcz cége, az Elios majd csapnivaló minőségben végezze el a munkát, úgy, hogy annak befejezése után az érintett településeken sokkal sötétebb legyen, mint a közvilágítás megújítása előtt volt. Ráadásul mindez sokkal többe kerüljön, mint amivel előre számoltak – ezt már Bajnai találta ki még 2009-ben.

belaim7005 2018.01.16. 17:14:33

@morpho: Ez nagyon jóóóóóóóóóóóóóóó

Magentax 2018.01.16. 18:40:12

@FCUK16: Ez szánalmas volt még tőled is. :)))))

Toportyán Zsóti 2018.01.16. 18:45:40

@FCUK16: Megugorja ez is a szinted szegény.Minek kő szénné égetned itt is magad?

Toportyán Zsóti 2018.01.16. 18:48:15

Ezek a csákók sajna szellemileg lesüllyedtek saját propagandájuk szintjére,rettegnek a bukástól nem kicsit.

Erika Néni 2018.01.16. 19:32:03

Ez még humornak sem jön be!!

BAZINGA2 2018.01.16. 19:53:25

Az nem érdekli Őket, hogy a lopás 2011 - 2015 között történt. Akkor Gyurcsány és Bajnai rég nem volt hatalomban. Vagy nem ismerik a számokat, vagy csak simán hülyék.

FCUK16 2018.01.16. 20:01:24

@BAZINGA2: abban az időben az említett "urak" által kitalált pályázati rendszer működött, ami se az uniónak nem volt jó, se nekünk, de legalább szar volt, ellenben nem lehetett rajta változtatni. elég sok vitás ügy is született ezekben az időkben.
persze ezt csak az tudja, aki nem csak acsarkodni, de tájékozódni is tud.

Jozsef Kristaly 2018.01.16. 20:15:31

Ehhez mi a faszt lehet szólni?

morpho 2018.01.16. 22:26:03

@FCUK16: Nagyon gagyi direktívát kaptatok ehhez a sztorihoz! Lassan nekem kellemetlen, amit művelsz! De tök komolyan!

Ba BalKat 2018.01.16. 22:48:55

Egyik kutya, másik eb. Szomorú, de, leginkább az, hogy nincs olyan réteg akik a hazájukat védenék a korrupt politikusoktól. Egyik erre, a másik arra nyal a saját békés élete érdekében. De, sajnos, nem teheti meg sokáig, mert lehet vele is padlót mosnak majd fel azok akiket véd.

Ba BalKat 2018.01.16. 22:50:20

@FCUK16: A vita, vitás űgy addig tart amíg nem telik meg az érintettek zsebe.

Ba BalKat 2018.01.16. 22:51:58

@FCUK16: Vitás ügy addig, amíg nem telik meg az érintettek zsebe.

Ba BalKat 2018.01.16. 22:53:13

@FCUK16:
Addig van vitás ügy, amíg nem telik meg a vitában részt vevők zsebe.

laszlo ador 2018.01.16. 23:01:44

@belaim7005: Ami ebben valo,hogy a birka népség el is hiszi mindezt.

babbaba 2018.01.17. 04:12:09

@FCUK16: Ha egy százalékban vagy tulaj, valóban semmi. De, ha meghatározó részben (gondolom nem tudod mit jelent ) akkor nagyon is van felelősséged. Jogi is. Kommunisták maradtok, az annak megfelelő tudással, felkészültséggel. Nem véletlenül szavaztok a kiszfiúk bandájára, meg az imádott Köpcösre.

vackor1 2018.01.17. 09:46:49

@FCUK16: el nem tudtam volna képzelni , hogy egyszer is reagálok egyik betűhalmazodra , de most azt kell mondjam :

AZTAQWA , ez aztán nagyon ott van ... :)))))))

1ghost 2018.01.17. 09:56:49

Mocskos tolvaj, korrupt, fideszbanda. Ezek a szarházi fideszesek egy hónap alatt többet lopnak, mint az összes többi párt 20 év alatt.

Egy ilyen tetves, enyveskezű, az ország kifosztására szerveződött, és magát politikai pártnak álcázó bűnszövetkezet az EU bármely más országában már rég a sitten rohadna.

Ballib Cenzúrázók Réme 27 2018.01.17. 10:00:45

Jellemző erre a hazaáruló Soros bérenc liberális álblogra, hogy miközben Orbán Viktor és Német Szilárd erőt megfeszítve menti meg Európát a Soros Tervtől, addig a hazaáruló Soros bérenc liberális álblognál nem múlik el egy nap hogy ne tárna a nyilvánosság elé egy fideszes lopást, csak hogy így próbálja meg elérni hogy Orbán Viktor, Európa megmentője megbukjon.

A magyar családok azonban nagyon jól tudják, hogy az csak a ballibeknél volt, hogy lopták az emberek pénzét a közbeszerzséseken keresztül és aztán a profitot kivitték külföldre. Ilyen Orbán Viktor alatt nincs, a profitot most már nem viszik külföldre, hanem az országban fektetik be, itt vásárol magának a nemzeti nagytőkés osztály magának megyényi nagybirtokokat, országos trafik hálózatokat, kaszinókat, sertés telepeket és a Balaton felét.

SOHA TÖBBET EU-T AKIK VISSZA AKARNÁK VENNI A NEMZETI NAGYTÖKÉS OSZTÁLYTÓL A NEMZET VAGYONÁT!

felső határ nincs 2018.01.17. 10:07:47

en mindenesetre orbanra szavazok

sot, jo lenne, ha tiborczek lennenek mostantol az elso szamu oligarchak, mert meszarost nem kedvelem

81 napjuk van a libsiknek az ujabb szopásig 2018.01.17. 10:17:32

Ez mar megint a, nem akarjuk beengedni az arabokat, ezert meg kell buktatni a kormanyt vonulat. Az orszagot azert, tamadjak, mert nem akarjuk elfogadni az iszlamizaciot.

2018.01.17. 10:28:32

@81 napjuk van a libsiknek az ujabb szopásig: te nem akarod beengedni az arabokat?
Orbán beengedte. Ellene mégy az ő döntésének????

2018.01.17. 10:30:18

@81 napjuk van a libsiknek az ujabb szopásig: GipszJakab. A magyar nyelv ismerete sokat segítene. Így azonnal lebuksz, ha nicket váltasz!
Tudom, mindenki hozzon magával még egy nicket!

Soros Forever 2018.01.17. 10:32:32

Gyurcsány semmiért nem hibás.

Az ország rommá adósításáért, az elkúrásért, és mindenért Orbán és Tiborc a felelős, ezért Gyurcsányra és az MSZP-re kell szavazni, mert ők soha nem loptak még, és mindig igazat mondtak !

Pikkelő 2018.01.17. 10:41:01

"Talán valóban gondosabban jártunk volna el, ha a pályázatban feltüntetjük, hogy a pályázókra nézve kötelező a VII. számú parancsolat, a kormányszóvivőkre pedig a VIII. Persze azt gondoltuk elég, ha a Bibliában benne van…"
Bajnai Gordon Facebook

sas70 2018.01.17. 11:04:02

@morpho:
Virág elvtárs: Lehet, hogy egy hülyeséget mondok, de mit szólnál például ahhoz, ha – maradna a doboz, de – ürgebőrbe varrva. Talán még hitelesebb lenne.
Tuschinger elvtárs: Nem rossz! Egész jó írói vénád van Virág elvtárs, miért nem írsz?

Indriq 2018.01.17. 11:12:17

@felső határ nincs:
"mert meszarost nem kedvelem"
öcsééém,te ezzel kiírtad magad a nerből. Benne van a munkaszerződésedben, hogy tövig kell MINDEN fityiszesnek benyalnod,erre ikyet írsz???

Cicmen. 2018.01.17. 11:39:47

@zsaruvér: Te vagy olyan hülye vagy mint morpho, vagy te vagy morpho! Melyik a rosszabb nem tudom!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.17. 11:50:22

Brüsszel bekapcsolódása a kampányba hoz majd plusz 2-3 %-ot a Fidesznek.

1ghost 2018.01.17. 12:03:20

@81 napjuk van a libsiknek az ujabb szopásig:

Na tessék! Ez a szarházi orbántroll megcsinálta a 72-dik nickjét is. De ez a barom úgy bűzlik a gazdája mocskától, hogy két hozzászólása után lebukik.

Róbert Gyirán 2018.01.17. 12:04:38

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Még jó, hogy van egy ilyen kiváló retorikával megáldott Fidesz-talpnyalónk, aki képes a cikk témáját, miszerint Tiborcz cége sáros is átfordítani komoly, kimunkált, érvekkel és tényekkel alátámasztott retorikájában olyan kommentté, amiből ha a "Brüsszel" szót kicserélnénk "imperialisták"-ra, még Rákosi elvtárs is a seggét verné a földhöz örömében :)

elvis56 2018.01.17. 12:16:33

Ez kopasz seggnyaló Soros pénzén tanult köcsög bohoc felvehetne egy parokát .

vajdasagi 2018.01.17. 12:19:16

Nemcsak az van, hogy a közvilágítás-programot Gyurcsány és Bajnai kormányai találták ki. További nehezítő körülmény, hogy ezek mind olyan városokban történtek, amelyek sokkal korábban alapultak. Világos tehát, hogy a fityisz-kormánynak ehhez semmi köze.

Az a bűnös, aki a várost alapította és ezzel elhintette a közvilágítási korrupció csíráit. Vagy legalábbis annak a lehetőségét.

Szerintem az igazi bűnösök a régmúlt idők királyai lehetnek. Nincs ennek semmi köze a tiborzchoz.

felső határ nincs 2018.01.17. 12:22:08

@vajdasagi: mennyi penzrol van itt szo s mi a vad?

morpho 2018.01.17. 12:22:15

@FCUK16: @felső határ nincs: @81 napjuk van a libsiknek az ujabb szopásig: @Cicmen.: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Narancskullancsok!
Hát hogy van ez? Mikor az OLAF Medgyessyt, meg Demszkyt találta meg, akkor (és azóta is) arra hivatkoztatok nagy dirrel-durral, hogy a szocik korruptak és loptak, ez EU is megmondta!
Most meg, ha Orbán vejéről mondják ugyanezt, akkor semmi?? Egy árva szó sem, hogy mekkora egy korrupt tolvaj ez a Tiborcz gyerek! Hogy mit képzel az ilyen és már rég börtönben lenne a helye!! Semmi? Egy árva szó sem? Gyerekek, ez így nem életszerű! Nálatok az erkölcsnek politikai hovatartozása van? Esetleg ugyan azt adták ki nektek is, mint az MTI-nek? Kussolni az egészről?! Ejnye gyerekek és a "hiteletekkel", mely szilárd, megingathatatlan és mélynemzeti, azzal mi lesz??
Na jó, tudom, Soros, meg a kurva anyámat és különben is. Azt már csak nagyon halkan említem, hogy az 1294 menedékkérelmet is elbírálták fű alatt, úgyhogy lesz itt még erős zavar az erőben! :))

felső határ nincs 2018.01.17. 12:24:24

@morpho: mennyi penzrol van itt szo s mi a vad?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.17. 12:25:30

@Róbert Gyirán:

S a B1 szerinted miért ír erről? Nem a kampány miatt? Kettős mérce?

felső határ nincs 2018.01.17. 12:26:44

@morpho: megyot es demszkyt nev szerint emlitette az OLAF a 170 milliardos lopasban

Tiborcz nem fopolgarmester, nem miniszterelnok, nem is fidesz tag asszem. Ettol fuggetlenul varom a fejlemenyeket, vizsgalatokat, minden ilyet ki kell vizsgalni szvsz.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.17. 12:27:29

@morpho:

Én akkor se mondtam semmit, közismert, hogy minden magyar kormény korrupt.

A bukott Gyurcsány-Bajnai kormánnyal a baj nem az volt, hogy korrupt.

Ezért is hatástalan a ballib korrupcióellenes kampány, hiszen lényege "hadd lophassunk inkább mi", te szavaznál ilyen programra.

Egéridomár 2018.01.17. 12:34:34

@81 napjuk van a libsiknek az ujabb szopásig:
Milyen ember az, aki csak azért, hogy odaokádhasson egy blogra, egy ilyen megnevezésű nicket gyárt? De komolyan, milyen? Mekkora mélységű frusztrációban kell élnie egy ilyen minden bizonnyal beteg lelkű embernek?

felső határ nincs 2018.01.17. 12:38:23

@Egéridomár: szerintem szellemes

a ballib gyulolet nikkek semmit se jelentenek tobbnyire

Indriq 2018.01.17. 12:45:41

@Egéridomár: nincs benne frusztráció,a habonyműveknek dolgozik és ma ő kapta a alpári/paraszt/primitív stílust. Tegnap pl a felső határ nincs vagy mi a nick. De leginkáb varadijanos szokta elnyerni.

nemecsekerno_007 2018.01.17. 12:45:49

Viccesek vagytok! Egy ilyen balf***sz ellenzéket a kormány közelébe se.

Cicmen. 2018.01.17. 12:46:22

@felső határ nincs: Szellemes, csak nem praktikus! Naponta csökken az idejük míg üt a szopás órája! Addig marad az előszopás, pornónyelven felszopás! :DDDDDDD

2018.01.17. 12:48:04

@Egéridomár:

Milyen lenne?
Agyhalott, egybites narancsködös csíra.
Persze amikor a csúti szarcsimbók végre elpatkol, és a fityisz úgy esik szét, mint a kiszáradt lószar a mezőn, akkor ezek mind úgy eltűnnek, mint a Manyup pénz!

colonel Tigh 2018.01.17. 12:50:13

@Soros Forever: Gyurcsány olyan orbitálisat bukott, hogy rég eltűnt volna a picsába. A Fidesz tartja köztudatban, mint a mellékelt példa mutatja a hozzád hasonló egyszerűek pavlovi reflexe miatt. Tudod vannak emberek, akik nem a Gyurcsányt utálják, hanem amit elkövetett (már ha elkövette). Vannak emberek, akik magát a lopást, a tolvajlást, a korrupciót gyűlölik és irtanák. Hja, hogy akkor el kellene zavarni Orbánt is, oligarchástól, vejestől, a komplett nerrel együtt? Annyira unom már a hozzád hasonló elmebetegeket akiket a legbutább propagandával lehet etetni, (mert ha nem lehet, akkor nem idióták vagytok, hanem szimplán aljasok és hazaárulók), de inkább nem is érvelnék, mert érveltem eleget, évekig. Szóval a legjobb az lenne ha csak simán megbasznátok a mocskos tetű tolvaj kurva anyátokat a temetőbe a ravatalán.

morpho 2018.01.17. 12:56:06

@felső határ nincs: Zseniálisak vagytok! :))

"mi a vad?" :)))
"nem is fidesz tag asszem" :))

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"Én akkor se mondtam semmit" :))))))

Cicmen. 2018.01.17. 13:07:00

Pedig Orbán figyelmeztette a lányát hogy "Récsöl! (a soros ösztöndíj nyomai :D) árufeltöltőhöz menj feleségül, mert nem lesz különben nyugtunk a buzi ballibektől"!

felső határ nincs 2018.01.17. 13:14:25

@morpho: szerinted a miniszterelnok lopasa es 1 gazdag uriember lopasa ugyanazt jelenti a kormany korruptsaga szempontjabol?

erdekes lenne

Ballib Cenzúrázók Réme 27 2018.01.17. 13:15:57

@morpho: "Narancskullancsok!
Hát hogy van ez? Mikor az OLAF Medgyessyt, meg Demszkyt találta meg, akkor (és azóta is) arra hivatkoztatok nagy dirrel-durral, hogy a szocik korruptak és loptak, ez EU is megmondta!
Most meg, ha Orbán vejéről mondják ugyanezt, akkor semmi??"

Bár nem vagyok megszólítva mert én független közíró vagyok, a fizetésemet se Magyarországról kapom hanem egy nagyhatalmi ország internetes hírszolgálati irodájától, azért emellett az ordas Soros által irányított Olaf támadás Orbán Viktor ellen aki a magyar népnek csak adott és sose vett el, nem lehet szó nélkül elmenni!

Demszkit meg Meggyesit az Olaf néven nevezte és azt is megmondta hogy loptak. Eközben Az Olaf nem mondta ki Tiborc nevét, hanem csak a cégtársáét, akivel meg Tiborc ugye nem él együtt, nem a veje neki, tehát a Gyurcsány csicskák nem létező korrupciós kapcsolatot próbálnak kre´´alni Orbán Viktor és Tiborc István lejáratására.

És ahelyett hogy a liberálisok hálát adnának mert Tiborc István magyar nemzeti nagytőkés nagyvállakozó fényt adott fél-Magyarországnak, ehelyett azt akarják hogy fizesen vissza 40 millió eurót a saját zsebéből a brüsszelitáknak.

Megint lebuktak tehát a liberális Soros bérencek, hogy nekik nem a haza fejlődése, nem az Orbán Viktor által kiválaszott nemzeti nagytőkés osztály mihamarabbi felfejlesztése a világszínvonalhoz az érdekük, hanem a brüsszeliták kiszolgálása, hogy az Eus pénzek végül mind visszamenjenek Brüsszelbe, ne maradjanak Orbán Viktor és a gazdasági tervét végrehajtóinak a zsebében.

Ezért a hazaárulásért a ballibek felelni fognak. Még 81 nap és a hazaárulók fejvesztve fognak menekülni!

felső határ nincs 2018.01.17. 13:19:26

@Ballib Cenzúrázók Réme 27: "Bár nem vagyok megszólítva mert én független közíró vagyok, a fizetésemet se Magyarországról kapom hanem egy nagyhatalmi ország internetes hírszolgálati irodájától, azért emellett az ordas Soros által irányított Olaf támadás Orbán Viktor ellen aki a magyar népnek csak adott és sose vett el, nem lehet szó nélkül elmenni!"

Senki sem tamadja Orbant, csak a ballib csicskak hazudoznak. Tiborcz nem rokona orbannak a ptk. kozeli hozzatartozo - meghatarozasa szerint. |Plusz nem tudjuk mi a vad, es mennyi az annyi.

Amit tudunk, az az h az OLAF ramutatott, Megyo es Demszky 170 milliardot loptak a metrobol.

Egéridomár 2018.01.17. 13:34:10

@felső határ nincs:
Na tessék, a lelkek és azok problémái. Neked sem ismeretlen a téma, ugye...?

Egéridomár 2018.01.17. 13:38:06

@Ballib Cenzúrázók Réme 27:
"mert én független közíró vagyok"
Ez beszarás!!! :D
Hogy lehet, hogy minden fideszgeci független és ráadásul még közíró is?

:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.17. 13:38:14

@morpho:

Így igaz, engem nem múfelháborodtam a ballib korrupció miatt.

blah 2018.01.17. 13:41:14

a fidesz csicskákat tuti nem ember szülte... se eszük, se gerincük

talgaby 2018.01.17. 13:45:03

Valaki érti, hogy „felső határ nincs” miért beszél folyamatosan vadakról és miért nem érti, hogy mik azok? Gondoltam arra, hogy a vád szót nem tudja leírni, mert angol billentyűzeten van, de a nevében virító ő betű ennek szögesen ellentmond, úgyhogy most már tényleg kíváncsi vagyok, miért pattog állandóan a vadgazdálkodáson ez alatt a cikk alatt.

morpho 2018.01.17. 14:01:02

@felső határ nincs: "gazdag uriember lopasa" :))))

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Mú?? Te nem birka vagy? :))

felső határ nincs 2018.01.17. 14:17:34

@talgaby: mi a vad? te se tudod mi a vad, igaz?

persze h nincs magyar billentyum az irodaba, de en nem akkor hozom letre a nikket amikor beszallok a blogba gyulolkodni mint az 5 db ballib torzskommentelo...

Indriq 2018.01.17. 14:22:17

Valszeg megnövelték a minimum betűk számát a habonyműveknél látvány nem sikeres a hazudozás, így Göbbelst kezdik alkalmazni,minél többször elismételni,hogy saját magukat és másokat meggyőzzenek. Istenem, meghalt a buzi zsidó szakemberük, most habony és kubaszov saját kútfőből irányít. ÉS EZ SZAR.... :)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.17. 14:27:03

@FCUK16: Figyu! Ez még ahhoz képest is égő, mint amit megszoktunk tőled. Már sajnállak a vergődésedért.

morpho 2018.01.17. 14:29:55

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A birka az béget. A Mú, az a tehén nem? Vagy szarvasmarha! :)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.17. 14:30:06

A hibás Edison, mert feltalálta a villannyal való világítást.

morpho 2018.01.17. 14:32:23

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Azért nincs könnyű dolga ezzel a poszttal, ezt lássuk be! :) Csórikám... :)

1ghost 2018.01.17. 14:35:23

@felső határ nincs: Na mi van te sorosbérenc orbántroll? Hány migráncsot akar még behozni, a tolvaj korrupt gazdád, he?

BéLóg 2018.01.17. 14:43:24

@Ballib Cenzúrázók Réme 27: Megmutatnád nekem hol van ebben a jelentésben az a szó hogy "Tiborcz", vagy hogy "Orbán veje"?
Mert a metrósban kérem NÉV SZERINT benne van Demszky, Medgyessy, stb...

Fogadni mernék, ha nekiállnánk itt a te kapcsolati láncodat végigkövetni, lehet háromnál kevesebb kézfogásra vagy orbánvejéhez, vagy bármelyik fidesztolvajéhoz és négy alatt lesz az orbánhoz kötődésed is.
Ez a ki-kinek-a-micsodája együtt-hugyoztak-az-ovodában meg alig egy-év-különbséggel-voltak-ugyanazon-a-helyen, ilyen dolgokkal, komolyan, ahogy birca mondja, 2-4% pluszt hoztok a fidesznek.
Ahogy általában mondani is szoktam, Gyurcsány NÉLKÜL lófaxot lenne meg a fidesz biztos kétharmada.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.17. 14:47:21

@morpho:

A birca békés, de határozott lény: az igazságot bégeti, de ha okot lát rá, nem habozik az atomgombot is akár megnyomni, szemrebbenés nélkül.

dare 2018.01.17. 15:20:20

"a projekteket a Gyurcsány-Bajnai-kormányok idején indították el."

Ennyike, már minden világos.
:DD
lopni, megyünk lopni, a vörösök meg a sárga komcsik...és senki nem szól ránk.
Nem túl bonyolult a gondolkodás ott a NER-nél.
-ha nekik lehetett, akkor nekünk nem?
-dehogynem, majd rájuk fogjuk azt is.
-el fogják ezt hinni?
-egy próbát megér

morpho 2018.01.17. 15:29:11

@BéLóg: "Megmutatnád nekem hol van ebben a jelentésben az a szó hogy "Tiborcz", vagy hogy "Orbán veje"?
Mert a metrósban kérem NÉV SZERINT benne van Demszky, Medgyessy"
:))))) Hogy úgy van!!! :)))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.17. 15:34:17

@morpho: Ja. Ez messze meghaladja az amúgy is szerény képességeit.

ember100 2018.01.17. 15:35:22

@FCUK16:
Helló !

Tételezzük fel hogy 50 % tulajdonos vagy ( részvények) a Microsoftnál .Egy kicsit csal a cég .Ebben az esetben a portás a felelős ? UGYE :)

felső határ nincs 2018.01.17. 15:42:46

@ember100: Lenyeg, Tiborcz allitolag bunos, nem tudjuk miben.

Ugyanazon OLAF szerint Megyo es Demszky 170 mrdot lopott a metrobol.

Tiborcnak meg semmi koze a partokhoz, nem hogy miniszterelnok lenne, v fopolgarmester. Kulonben felelossegre kell vonni, csak nem politikailag, mert ugye maganember.

morpho 2018.01.17. 15:50:57

@felső határ nincs: "Tiborcnak meg semmi koze a partokhoz" :)))))

dare 2018.01.17. 15:58:05

@felső határ nincs: Hagyd abba kérlek, ez már sok egy napra.
És ki fogja felelősségre vonni?

Indriq 2018.01.17. 15:58:49

@felső határ nincs: sőt, ovinak sincs köze a pártokhoz, ő maffiát működtet.

rallus 2018.01.17. 16:24:27

Senki nem mondhatja, hogy a ballib sz.rkeverők nem tanulnak a kudarcokból! Miután feleslegesen költöttek milliárdokat Orbán besározására, most rámennek a rokonaira és az ismerőseire. Igaz, már a kutyájával is próbálkoztak... Ez azért jó, mert a saját ostobaságába belekeseredett megmaradt ballib törzsgárda néhány napig úgy érezheti, hogy mások sem különbek náluk, a lopást meg gondolkodás nélkül elhiszik, hiszen abban szocializálódtak.

6.Lenin 2018.01.17. 16:50:29

@rallus:

Nem kell bántani őket.
Ennyi maradt nekik, mint örömforrás, takonyról-takonyra ugrálni.
Majd ápr. 8 után úgyis lesz egy nagy lapítás, legalább addig érezzék, hogy talán számítanak még valamit.

kerszi 2018.01.17. 17:16:16

Két kérdés. Ha olyan biztosak vagytok a győzelemben, miért vagytok itt ennyien? A másik.
Ha győz a pártotok, az mennyiben menti fel a szabálytalanságokat?

rasztaszív 2018.01.17. 17:16:25

@6.Lenin: az itt élők elég jelentős része pontosan érzi,hogy semmit nem számít.viccelődj csak vele,biztos valami jó poén lesz a vége is.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.17. 17:36:07

@6.Lenin: Mi van öreg munkásőr? Hiányzik egy segg? Régen a párttitkárokét nyaltad. Gondolom életed legnagyobb eseménye volt hogy Komócsin elvtársnak beadhattál a klotyón egy tekercs vécépapírt.

6.Lenin 2018.01.17. 17:36:58

@kerszi:

Miért is ne lehetnénk biztosak? Van ellenfél? Nincs.
Milyen szabálytalanságok? Eddig csak takony volt. Az nem megy, hogy kitalálunk valamit, aztán ráugrunk. Bassza meg, megint árnyékra ugrottunk a vége.

Illene ilyen posztoknál pontosan idézni a megfelelő bizonyítékokat. Találgatni, feltételezni elég egy csipetnyi rosszindulat, a tehetetlenség maró fájdalma.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.17. 17:37:43

@rallus: Csak ennyire futotta? Semmi cáfolat? Semmi Soros? Semmi Gyurcsány? Semmi hogy ők is loptak? Mi ez a lazaság?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.17. 17:38:51

@6.Lenin: Olyan prosztónak mint te minek idézzenek a poszton, amikor deklaráltan úgy sem olvasod el?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.17. 17:42:57

@felső határ nincs: Az egy nagy különbség, hogy a metró működik, az említett világítások viszont használhatatlanok.

6.Lenin önálló gondolata 2018.01.17. 17:47:57

@6.Lenin: "Találgatni, feltételezni elég egy csipetnyi rosszindulat," - az OLAF javaslata az ügyészségnek? Azt csak csipetnyi rosszindulattal feltételezzük? Már megint olyan hülye vagy! Beleképzelsz valamit és azt a hülyeséget támadod. Ez nem egy feltételezés, ez egy EU szervezet vádja. Csodálod ha ennyien hülyének néznek téged?

6.Lenin 2018.01.17. 17:50:14

@Nanáhogydе:

Akkor linkeld be lécci az OLAF jelentést.

81 napjuk van a libsiknek az ujabb szopásig 2018.01.17. 18:07:34

@Egéridomár: Annyira undoritoak a lipsik az eszelos magyar ellenesegukkel, hogy ez a minimum, hogy cinikusan, karorvendoen gunyolodunk rajtuk.
Annyi aljas, gonosz tamadast hajtottak vegre az orszag ellen a libsik, hogy mar nem sajnalom oket. Mert ezek NEM nemes ellenfelek, hanem undorito eltaposando csotanyok.

1ghost 2018.01.17. 18:08:51

@6.Lenin: Te agyhalott orbánfasz! Nálatok fideszeseknél, mocskosabb, korruptabb, tolvaj fajtád az egész bolygón nem lehet találni.

Te is a sitten végzed, az kurvaélet. Lassan elkezdhetsz szedelőzködni.

csobi2011 2018.01.17. 18:15:27

Én azt javaslom a felháborodott ballib közönségnek, hogy bojkottálják a választásokat. Így lesz az egész országnak a legjobb.

6.Lenin 2018.01.17. 18:19:34

@csobi2011:

Akkor a sok szarrágó miként jut be a parlamentbe?
Egymást fogják megint becipelni a hátukon, vagy kiesnek mind.

6.Lenin önálló gondolata 2018.01.17. 18:23:31

@6.Lenin: A kis sunyi! Amikor tudod, hogy pont ezt követeli az ellenzék hogy hozzák nyilvánosságra, akkor linkeljem neked.

6.Lenin 2018.01.17. 18:32:32

@Nanáhogydе:

Sok mindent követelt már az ellenzék, aztán sok esetben lapított utána.
Te honnan tudod, hogy mit is kér az OLAF? Súgott valaki, valamit?
Csak téped a szád, lehet feleslegesen, de tudom, hogy jól esik. Ennyi öröm nektek is jár.

morpho 2018.01.17. 18:37:23

@rallus: "Miután feleslegesen költöttek milliárdokat Orbán besározására, most rámennek a rokonaira és az ismerőseire" :))) Zseniális! :))

@6.Lenin: "Az nem megy, hogy kitalálunk valamit, aztán ráugrunk"(....) "linkeld be lécci az OLAF jelentést" :)))) Nagyon nagy!! :)))

@csobi2011: "Én azt javaslom a felháborodott ballib közönségnek, hogy bojkottálják a választásokat. Így lesz az egész országnak a legjobb" Bizony! Kurva jó lesz az egypártrendszer az országnak!
Egyébként a '14-est kellett volna bojkottálni, ha már. Az tényleg gyalázatos volt. De ezeknek a tetűknek kell az pár guriga havonta+költségtérítés! Én legszivesebben örökké ellenzéki képviselő lennék. (a fideszes se csinál semmit, csak az vállalhatatlan)

6.Lenin 2018.01.17. 18:48:25

@morpho:

"Én legszivesebben örökké ellenzéki képviselő lennék. "

Ez valóban tökéletesen jellemez téged. Mindent kritizálni, úgy, hogy soha nem árulom el, én miként csinálnám. Ehhez csak beteges rosszindulat kell, ész csak gátolna benne.
Ez a vágyad valószínűleg teljesülni is fog. Talán már többé nem kerültök döntési helyzetbe. Ez a balfasz társaság szinte biztos, hogy nem.

6.Lenin önálló gondolata 2018.01.17. 19:04:15

@6.Lenin: A Wall Street Journal biztos az ujjából szopta. A Soros lefizette őket.

morpho 2018.01.17. 19:12:36

@6.Lenin: Te ilyenkor miről írogatsz? Te érted saját magad? :))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.17. 19:13:00

@Nanáhogydе: Te kis naív! Leírta hogy nem olvassa el. A vén munkásőr bemetalkózva olvasgatja a kommenteket azokból ácsol valami faszság elképzelést magának és azt elkezdi a többieknek hinteni. Most sem jutott el odáig hogy honnan származik az információ.

6.Lenin 2018.01.17. 19:24:09

@Nanáhogydе:

Ritkán. Minek elolvasni, az 5. hozzászólás után Orbánt vagy a pereputtyát szidja minden felvilágosult seggfej, meg az egybites szavazókat.
Szerintem tök feleslegesen írnak bármit is. Csak sorszámozni kéne a posztokat.

Ez mondjuk a 4673-as poszt, hajrá!
Csak a sorrendre vigyázzatok, első Orbán, 2. Mészáros és így tovább.

A másik.
Mo mindenki ért mindenhez, atomerőmű, foci, génsebészet, politológia, gender, stb.
A többiek meg a hülyék.

Az ilyen ügyek menete meg a következő:

Valamelyik kibaszott demokratikus ellenzéki uniós képviselő bead egy feljelentést valamelyik bizottságnak, azok meg írnak valamit. azért kapják a lóvét.

PL ellopják minden este a kisvasutat.
kijöttek egy jót szórakoztak, aztán a spiné azt mondta, hogy mi is itta a baj? Van egy valagra való ilyen minden tagállamban, mellesleg faszán is néz ki az egész, jó buli volt, még vezették is.

Nem az első, és nem az utolsó próbálkozás. Majd elfelejtődik ez is.

rallus 2018.01.17. 19:24:24

@morpho: Apró példa: Amikor a Medgyessy kormány megalakult, mintegy véletlenül a "számítógép" teljes APEH vizsgálatot rendelt el Orbánnál. Aztán megállapították, hogy túlfizetés történt és visszautalták neki...

6.Lenin 2018.01.17. 19:30:01

@morpho:

Te írtad, hogy szeretnél örökké ellenzéki képviselő lenni. Ül is rád.
Eddig még értelmes dolgot tőled nem olvastam, pubikám.
Csak mások baszogatása, ahhoz meg nem kell ész, mint ellenzéki képviselőnek se kell, csak mindent ellenezni, hiszen azért ellenzéki. Mi nem világos?
Tökéletes ellenzéki képviselő lennél.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.01.17. 19:34:53

@Nanáhogydе: Látod, most írta le hogy nem olvassa. Csak pofázik prekoncepcióval. Ennyi telik a vén munkásőrtől.

morpho 2018.01.17. 19:43:01

@rallus: Tudták, hogy korábban, mikor még Simicska volt az APEH elnöke, megvágták Orbánt és visszaadták neki a pénzt. Medgyessy jó fej volt!

@6.Lenin: "Csak mások baszogatása, ahhoz meg nem kell ész, mint ellenzéki képviselőnek se kell, csak mindent ellenezni, hiszen azért ellenzéki" Nem, nem ezért ellenzéki. Orbán például be se járt, amikor ellenzékben volt. Évekig csak a fizuját vette fel. Én erre gondoltam.

morpho 2018.01.17. 19:45:11

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Metanol kering Lenin ereiben? Könnyű lesz preparálni a mauzóleumban! Csak átteszik az egyik üvegből a másikba.

6.Lenin 2018.01.17. 19:51:34

@morpho:

Te, és Orbán?
Nem vagy kicsit elszállva magadtól?

A mai ellenzéki pártok kinyalnák a saját, és egymás fenekét is, ha lenne egy Orbán kaliberű politikusuk.
Majd bele bolondulnak, hogy miért is ilyen sikeres Orbán, pedig már majdnem mindent úgy csinálnak, mint ő, oszt mégis valami nem akar stimmelni.

morpho 2018.01.17. 20:01:16

@6.Lenin: Akkor még egyszer: Én olyan ellenzéki képviselő szeretnék lenni, aki nem csinál semmit, be sem jár, csak felveszi a fizetését. Ezt csinálta Orbán Viktor 2002 és 2006 között. Ennyi.
Természetesen nem érek fel egy ekkora géniuszhoz, ezért nem is merném vele, mint emberrel,mit emberrel, mint félistennel összevetni magam! Sehol nem vagyok hozzá képest! De ha ellenzéki képviselő lennék, akkor azt csinálnám, amit ő csinált az említett időszakban. Ha még mindig nem érted, akkor így jártunk. Nem fogom még egyszer elmagyarázni. Ha most belekezdesz valami fejtegetésbe Orbán spirituális nagyságáról, akkor se!

FCUK16 2018.01.17. 20:13:52

@morpho: lehetsz, simán, a mostani ellenzéki képviselők pont ezt csinálják. ja várj, ha más csinálja, akkor rád nincs szükség :)

FCUK16 2018.01.17. 20:18:14

@ember100: csak hogy ne halj meg hülyén, segítek: az Elios részvénytársaság. a társaság vezetője pl a vezérigazgató. lehet ő a tulajdonos? lehet. kell, hogy ő legyen? nem kell.

én sehol nem látom leírva, hogy Tiborcz a cég vezetője is lett volna, mindenki csak azt írja, hogy a tulajdonosa volt. majd szólj, ha változik a helyzet.

6.Lenin 2018.01.17. 20:18:55

@morpho:

Remek, de van egy bibi.
Legyél olyan, mint Orbán 2002-2006-ig és alapozd meg egy erős népárt kialakulását, amely 2x 2/3-al nyer utána, és elindítja az országot végre egy felfelé ívelő pályán.

Mondjuk én néztem az adott időben is, hogy mit csinál, akár a Parlamentben, akár azon kívül. De legyen igazad, nagyvonalú leszek.

Rólad viszont-az eddigi itteni ténykedésed alapján- azt sem tudnám elképzelni, hogy egy volt NDK-s robogón egyenesen végig tudnál menni egy 10 m-es útszakaszon. Utasként még Soros pénzéért sem ülnék mögéd.

Mellesleg értelek én. Minden tehetségtelen köcsög utálja a nálánál tehetségesebbet.
Nincs ebben semmi rendkívüli.

rasztaszív 2018.01.17. 20:20:54

@6.Lenin: jó lehet neked abban a lila ködben...:)

6.Lenin 2018.01.17. 20:29:07

Püspöklila az a köd helyesen.

morpho 2018.01.17. 20:35:50

@6.Lenin: A személyeskedésen kívül semmi érdemi mondanivalód nincs. Orbán nem alapozott meg semmit! Mázlija volt. 2006-ban a választási vereség után tetszhalott állapotba került. Már mindenki lemondott róla és az utódját találgatták. Annak köszönheti a "felemelkedését", hogy a szocik elárulták Gyurcsányt és bezuhant egy gazdasági válság. Ha ez nincs Orbán már rég nem lenne tényező a magyar politikában. Egyszerűen mákja volt. Személyeskedj csak tovább nyugodtan. Meguntalak. Bocs.

rasztaszív 2018.01.17. 20:35:53

@6.Lenin: látod,ebben a te szavad a döntő...:)

6.Lenin 2018.01.17. 20:39:28

@morpho:

"Egyszerűen mákja volt. ", mint az ősatomnak, pont jókor, jó helyen robbant fel, másként hol a bánatban lenne az Orbán.

6.Lenin 2018.01.17. 20:48:53

Na, ja püspöklila köd, szentelt vízzel enyhén megbolondított mise bor, apácák finom tánca ,őrült pedofil papok közt.
Imádom az ilyen bulikat.
Közösen szapuljuk az ellenzéket ájulásig, és ha nem feledkezünk meg, akkor migránsozunk is néhány percet .
Ja, majdnem elfelejtettem a soros ördögöt emlegetni, igaz a nevére nem emléxem.

rasztaszív 2018.01.17. 20:53:26

@6.Lenin: szerencsére te sose tennél semmi ilyesmit...:)azért olyan hiteles tőled az irónia.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.01.17. 20:58:58

@FCUK16: Van, amikor jobb csöndben maradni. Még egy fideszgetvának sem kell mindenhez hozzápofázni, mert van, ahol ez kifejezetten árt.

morpho 2018.01.17. 21:02:45

@Én tudom jól: Kirúgják ha nem pofázik hozzá. Muszáj csórikámnak!

1ghost 2018.01.17. 21:18:27

@6.Lenin: @FCUK16:

Na mi van te segghülye bérhazudozó tetves orbántroll? Látom, a ma esti programod is tolvaj, korrupt gazdád és pereputtya seggecskéjének fényesre nyalása.

Rohadt egy élet a tied, nem irigyellek.

Pop40 2018.01.17. 21:23:36

Mi ebben a különleges?
A segghülye fideszes híveknek mindent megmagyaráz, hogy "azért lopunk, mert Gyurcsány!", mindenki más, akinek van szeme és egy káposztánál fejlettebb agyi kapacitása, meg alapból tudja, hogy Vityánál meg a sleppjénél kártékonyabb maffia tán még sose fosztogatta az országot.

Az ő meggyőzésükkel nem is fárad a vajda, tudja, hogy egyrészt eredménytelen lenne, másrészt pedig a degenerált szavazóit kell az akolban tartani, hogy megnyerje a választást.

Úgyhogy a fidesz azért lop, mert rohadt Gyurcsány.

ember100 2018.01.17. 21:32:15

@FCUK16:
Helló !

Azért hogy te se halj meg hülyén :)
Amíg a tiborc fiju meg nem vette az Elios nagy részét addig SEHOL ( 200Milla) volt a cég bevétele .
Miután bevásárolta magát dőltek az ÁLLAMI megrendelések és a bevétel felment 900 millára .
Mi ez ha nem CSODA !
Jó persze irányított mint egy lyó bűvészmutatvány :)
Tudom szerinted ez RENDBEN van .
Csak az a baj hogy a te , én mindenki adóforintjai vándorolnak a zsebébe.
900 millió osztva 10 millióval az 90 Ft / MINDEN MAGYAR állampolgár .( kb.5 zsemle nem sok ugye :) )

ember100 2018.01.17. 21:38:06

@felső határ nincs:
Helló !

NA NEEEE , de tényleg .
szerinted akkor a pénztáros lala is okosabb mint Zukenberg :)

Sean MacTíre 2018.01.17. 23:21:09

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: a magyarok haromnegyede EU -parti. Es epp el lett mondva nekik a negyes metro kapcsan hogy az OLAF jo. Persze elkepzelheto, hogy a gyakorlott szavazok barmilyen iranyvaltast siman vesznek.

Sean MacTíre 2018.01.17. 23:21:56

@6.Lenin: tokeletesen leirtad amugy a Fidesz ellenzeki idoszakat is... :)

sinus67 2018.01.18. 01:35:55

@morpho:
Ezt én is így hallottam! De a verebek még azt is csiripelték, hogy Soros kente meg a pályázatot elbíráló bizottságot Bajnai kérésére! Bizony!

@FCUK16:
Figyu már Te őstulok! Ha részvényt veszel, az olyan, mint amikor Orbán WC-papírt vesz. Nem kell hozzá pályázat és nem kell hozzá bíráló bizottság!
Ja?! Várjál! Rosszul mondtam! Orbán nem vesz WC-papírt, mert vannak elegen, akik nyalják a seggét! Na mindegy! Majd egyszer elmagyarázom, hogy miert beszéltél hülyeséget a Microsoft részvényekkel!

sinus67 2018.01.18. 01:40:52

@Ballib Cenzúrázók Réme 27:
Árul el nekem valamit! A szösszeneteidet Te magad írod, vagy a központból küldik a kész szöveget?
Azért külön lóvé jár, ha nem röhögöd el magad, vagy Habonnyal egymás hasát fogjátok a folytogató nevetés közben?

sinus67 2018.01.18. 01:41:53

@sinus67:
Bocsánat! Fojtogató...

6.Lenin 2018.01.18. 08:59:13

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Akkor figyelj te köcsög.

Nem azt írtam eddig sem, hogy nincs OLAF vizsgálat, hanem azt, hogy nincsenek konkrétan megfogalmazott vádak. Azt is leírtam, hogy valószínűleg miként is zajlanak ezek a dolgok.

Egy itthoni köcsög tesz feljelentést, nekik meg az a feladatuk (OLAF), hogy megszolgálják a lóvéjukat. Indítanak valamit, aztán majd a helyiek csinálnak valamit, vagy nem. Ennyi.

Volt már egy valag vizsgálat Mo ellen, és?
Voltak EP viták, ahol néhány szakadt picsa felolvasta az itthoni ellenzék által megfogalmazott "vádakat", de azt se tudta a szerencsétlen, hogy hol is van Mo.
Láttunk már ilyeneket éppen eleget.

Ez is csak 1 lesz a sorban. Választások lesznek most tavasszal, minden e körül zajlik majd, míg nem zajlanak le a választások. Aztán majd kitalálnak valami mást.

Mo (+V4-ek) nem illenek bele egy koncepcióba. Fogást keresnek rajtunk. B+, ez a politika (sajnos). Ellentétes érdekek ütköznek.
Kergess inkább lepkéket, az sokkal egészségesebb, mint egy óriási bunkót cipelni egész nap a válladon.
Apropó, soha nem tudtam eldönteni, hogy most melyik a nagyobb, a bunkó a válladon, vagy te, aki cipeli.

zsaruvér 2018.01.18. 09:01:33

@Cicmen.: Mi lesz veletek agyamentek ha meghal a Gyurcsány a Soros meg a többi akit hibáztatni szoktatok? Ki lesz akkor a hibás? Sorshúzás lesz?

Cicmen. 2018.01.18. 09:38:23

@zsaruvér: Akkor minden rendbe lehetne ha a fent említett urak megdöglenek, de addigra felnő a másodvonal! Persze ők még a festegető korszakuknál járnak,de az aljasságfaktor nagy dolgokra predesztinálja őket!

1ghost 2018.01.18. 10:15:57

@Cicmen.: @6.Lenin:

Hát már megint itt rohadsz te szarházi, orbánista bérhazudozó?

Te pont olyan söpredék vagy, mint a hazug, tolvaj gazdád, aki az adófizetők pénzéből tízmilliárdokért kampányol a soros terv ellen, majd suttyomban megvalósítja.

A börtönben fogtok megrohadni ti mocskos gazemberek.

Cicmen. 2018.01.18. 10:29:38

@1ghost: A mai parasztfelkelést letudtad , talpon vagy drága barátom! A disznóólat is kitakarítottad már, mert csak úgy hullik a trágya a pofádból! Mondd sokszor hogy április 8!

6.Lenin 2018.01.18. 15:22:44

"Tiborcz+OLAF

Lázár erről az ügyről azt mondta, a kormány utasítást az ügyészségnek nem adhat, csak véleményt mondhat. A vélemény: vizsgálják ki az OLAF javaslatait, mint mindegyiket. Lázár az esetleges nyilvánosságra hozatalról azt mondta, a 4-es metróval kapcsolatos jelentést például évek után, minden eljárás lezajlása, így az Európai Bizottság (EB) vizsgálatának lezárása után hozták nyilvánosságra, Ezt a folyamatot végig kell járni. Ő még azt sem tudja, a kormány mikor kapja meg a jelentést, ami a nemzetközi sajtóban előbb szivárgott ki, mint hogy a magyar kormányhoz hivatalosan eljutott volna. Az eljárásrend, hogy az OLAF javaslatot tesz az EB-nek, a tagállamnak. A tagállam észrevételt tehet. Ha nem jutnak dűlőre, bírósági ügy lesz belőle."

Dan da Man 2018.01.20. 23:30:37

@6.Lenin: Pont ez a baj. Hogy Orbán egy politikus. És nem államférfi. Vagy honatya. Vagy valami olyan jellegű vezéregyéniség, akihez valamiféle pozitív konotáció csatlakozna. Szóval szerintem ezzel ne érvelj, mert ez nem nagy dolog. Rafinált geciből van éppen elég ebben az országban, csak ők máshol gazdagodnak (vagy Orbánt tolják előtérbe hozzá).

Te viszont egy hatalmas nagy burka fasz vagy. És ha egy fokkal szerényebb lennél, még talán lehetnél is valaki. De így egy igazi senki vagy, aki arra maszturbál, hogy naponta sokan elküldik a picsába. Ugye tudod, hogy lehet mást is csinálni szabadidődben azon kívül, hogy itt szájkaratézol azért, hogy másokat bosszants?
Hát hogyne tudnád.
Következtetés:
A) Vagy egy nagyon szomorú életű, beteg ember vagy, akinek már csak ez nyújt szórakozást
B) Vagy valaki finanszírozza, hogy ezzel töltsd a szabadidődet

Nyugodtan válassz! De egyik miatt se leszel szimpatikusabb, maximum őszintébb...

(És mibe fogadjunk, hogy majd úgyis előállsz valami C verzióval, amiben te nem vagy sértett, csak mindenki más a hibás és a hülye? És igazad van. Én vagyok a hülye, hogy szóbaállok egy ilyen kis faszszopóval...)

6.Lenin 2018.01.21. 09:10:00

@Dan da Man:

Végre sikerült magadból kipréselni, lenyugodhatsz. Ez is lehet a siker, valakinek.
De mi a faszt kezdjek egy elfogult véleménnyel?

BéLóg 2018.01.29. 17:55:11

@1ghost: Van Soros terv? :-) :-) :-) :-)
süti beállítások módosítása