B1 blogcsalád



Éhségsztrájkba kezd Vajnai a rendőri hibák miatt

2018. január 12. - Mr Flynn Rider

Már az katonai ügyészség nyomoz a letepert baloldali politikus ügyében, de az is elég cifra, ahogy a rendőrség a bizonyítékokkal bánik. 

vajnai_bilincsben.jpg

Igazi kelet-európai sztori bontakozik ki Vajnai Attila és a hitleres lemezborító ügyéből, rendőrökkel, akik nem veszik komolyan a munkájukat, nem is ismerik a hivatalos eljárási rendet és egy túlbuzgó politikussal, aki pedig egyszerre az áldozata és haszonélvezője is a sztorinak. 

A baloldali politikust múlt év szeptemberében leteperték a rendőrök, akiket ő maga hívott ki. Vajnai a Klauzál téri Vásárcsarnokban észrevett egy hitleres lemezborítót, ami elmondása szerint "náci propagandakiadvány" volt, a hetvenes évekből. Értesítette a rendőrséget, akik hosszú várakozás után sem jöttek ki. Erre bejelentett egy spontán demonstrációt a Vásárcsarnok elé, és kilátásba helyezte, hogy az aszfaltra fúj egy feliratot. A rendőrök akkor értek ki, amikor elkezdte a „Stop nazism” feliratot az aszfaltra festeni. 

A politikus szerint a rendőröket egy másodpercig nem érdekelte a lemezborító (ami tényleg Hitler beszédeit tartalmazza, echte náci propagandakiadvány) és nem is azért jöttek ki, hogy az árust felelősségre vonják. A B1-hez eljutott nyomozati iratok mindezt alátámasztják: rendőrség szerint ekkor Vajnait igazoltatni kezdték, de nem mutatott igazolványt, sőt, el is sétált, ezért utána mentek és előállították. Ekkor született az a videó, amit a felesége vett föl: hogy rajta térdelnek ketten és hátrabilincselik a kezét, mint valami veszélyes bűnözőnek. A B1 blognak eljuttatott rendőrségi iratokban az szerepel: a rendőrök szerint Vajnai ellene is szegült az intézkedésnek. 

 

A videó azonban egészen mást mutat: Vajnai után szaladtak a rendőrök és hátulról, erőszakkal leteperték. Látható, hogy villanásnyi ideje sem volt arra, hogy ellenszegüljön, máris a földön volt. A politikusnak nem lett ugyan semmi komolyabb baja, de azt leszögezhetjük:

egy, a náci propaganda ellen demonstráló embert nem szokás európai országokban így leteperni. 

A felvételen jól látszik, sőt, hallatszik, hogy az Európai Baloldal – Munkáspárt 2006 elnökén éppen térdel a két rendőr, a politikus pedig könyörög nekik, hogy szálljanak le róla, mert nem kap levegőt és eltörték a bordáját. (Ez sem éppen ellenszegülés.) A rendőrök láthatóan nem törődtek a férfi könyörgésével. 

Később az orvosok megállapították, hogy a férfinak nem törött el a bordája és a rendőrök egyszerűen elengedték az előállítása után. Ott helyben panaszt is tett az intézkedés ellen, egy ismeretlen személy pedig, meglátván a videót, ami a neten kezdett el terjedni, az ügyészségen tett feljelentést. 

A hetedik kerületi rendőrség szerint

  • Vajnai előállítása – mivel elsétált, nem mutatott igazolványt, sőt, "feszengette az izmait, amikor leteperték" és ezt ellenszegülésnek vélték – arányos volt;
  • a hitleres lemezborító nem náci propaganda, csak "kulturális kiadvány", filmekben és képeken sokszor szoktak nácikat, Hitlert ábrázolni, ez mindennapos dolog. 

Az ügyészség is vizsgálódott, majd a sajtó kérdésére novemberben azt válaszolták, hogy az ügyet bűncselekmény hiányában először lezárták, de ez még nem emelkedett jogerőre:

Megkeresésére tájékoztatom, hogy a 2. Nyom. XXXX/2017. számú ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztálya a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette és más bűncselekmény miatt tett feljelentés kapcsán feljelentés kiegészítését rendelte el, majd a 2017. november 6. napján kelt határozatával   a feljelentést bűncselekmény hiánya miatt elutasította. A határozat ellen az arra jogosult panasszal élt, ezért az nem emelkedett jogerőre.

– válaszolta az ügyészség a sajtó megkeresésére.

Vajnai és ügyvédje, Schiffer András szerint a politikusnak 7 alapvető joga sérült az incidens alatt, ha hozzászámoljuk a hitleres képből az uszítást is.

A történeten a csavar csak most jön: a rendőrök pár órával az incidens után az igazolványukat villogtatva benyomultak a Klauzál téri csarnok biztonsági kameráinak felvételeit őrző helyiségbe, amolyan ámerikai módon. Ott pedig, ahelyett, hogy a rendőri eljárásban szokásos másolatot kértek volna a felvételekről,

a saját mobiltelefonjukkal is készítettek felvételt.

Vajnai kikérte az ügyészségtől és a rendőrségtől ezeket a felvételeket és fel is töltötte a netre. Ez az a felvétel, amit a rendőrök csináltak a biztonsági kamerák videóiról: 

 

Vajnai állítása szerint az infotörvényben és a személyes adatokról szóló törvénybe ütközik a rendőrök eljárása, természetesen a rendőrök saját eljárási rendjét is megsértették. (Megtudtuk: a Klauzál téri csarnok kamerái egyébként 3 napig őrzik a felvételeket, aztán letörlik őket, tehát az eredeti, bizonyító erejű felvételt már letörölték - anélkül, hogy a rendőrség kikérte volna azt.)

Vajnai szerint a hetedik kerületi rendőrök itt vétették a második, fatális hibát: nem kérték ki a felvételeket, hanem a saját mobiljukkal videózták le, amit a monitoron láttak. Ebből lett az újabb botrány. Sőt, Vajnai szerint két felvétel is kering az ügyről és az egyiket meg is vágták. Ez a két felvétel a rendőrség és az ügyészség között kering, a nyomozati anyagokban viszont csak egyre hivatkoznak, de az sem világos, miért. 

A politikus a mai sajtótájékoztatóján bejelentette: éhségsztrájkba kezd, hogy kiadják neki a róla szóló adatokat és amíg ki nem derül, milyen alapon kamerázták le a rendőrök a biztonsági kamerák felvételeit. A politikus azt gyanítja, hogy ez egy általánosan elterjedt törvénysértő gyakorlat a rendőrségen, ami viszont remek lehetőséget ad arra, hogy a felvételeket manipulálják, azaz a bizonyítékokat meghamisíthassa bárki. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6213568583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jégyé 2018.01.12. 17:34:55

Megnézve a felvételt, csak egy kérdés merült fel bennem: valóban " Szolgálunk és Védünk"?

elismert felhasználó 2018.01.12. 18:26:31

Inkább örülne, hogy egy ilyen cuki rendőrnő térdel a hátán...

Cicmen. 2018.01.12. 19:10:20

Az intézkedés szakszerű volt!
Ha kéri a rendőr az igazolványt, adjátok oda!
2006 óta sokat változott a ballib hozzáállása a rendőri intézkedésekhez!
Ennek a lágytestű majomnak még a szemét sem lőtték ki fiúk!

morpho 2018.01.12. 22:04:01

@Cicmen.: 2006-ban is szakszerű volt az intézkedés. Ha a rendőr azt mondja, hogy oszoljanak, akkor oszoljanak. Különben megverik őket. Tök igazad van!

Lamlam 2018.01.12. 23:55:30

@morpho:
Roppant szakszerű volt az intézkedés.Azonosító nélküli egyenruhások egyformák voltak,így a földön fekvő emberekbe is belerughattak,méghozzá tervszerüen,módszeres bekerítve izraeli vendégekkel egyetembe.

werecke 2018.01.13. 10:58:46

Hajrá komám , drukkolok az éhségsztrájkhoz ! Csak az első 60 nap a nehéz. Tessék betartani !!!!

werecke 2018.01.13. 11:03:52

@jégyé: Igen , minket ezektől az önjelölt toleranciabajnokoktól. Ki hatalmazta fel hogy eldöntse hogy mi náci propaganda és mi nem ? Ha nem tetszik neki ne nézze !

legeslegujabbkor 2018.01.13. 15:43:33

Így jár mindenki, aki festékszórót használ, mert terroristának nézik.

Hazánkban rendkívüli állapot van, igaz még nem vezették be az esti kijárási tilalmat, de ami késik, nem múlik.

morpho 2018.01.13. 20:20:53

@Lamlam: Légyszíves keres nekem egy nyugat európai tüntetést az elmúlt évekből, ahol rohamrendőrök léptek fel és azonosító szám van a rendőrökön. Lehet London, Berlin, Róma, bármelyik nyugati ország. Köszönettel várom a képet!

Lamlam 2018.01.22. 02:21:54

@morpho:
A hatalom kiszolgálóit mindenütt védik ,bármilyen durva is .Azonosító nélkül könnyebb.Bevallom nem kerestem fotókat , az is lehet hogy sehol nem használnak azonosítót arendőrök.

Soproni Piroska 2018.02.17. 16:37:46

A hülye zsidó most benyalta. Talán, ha Izraelbe tenné ugyan ezt akkor Hitler örömében pörögne is sírjában.
süti beállítások módosítása