A B1 blogcsalád



A magyar hatóságok elveszítették az igazi röszkei terroristát

2018. január 12. - nickgrabowszki

Egy politikai célhoz (kivételes hatalom) gyártanak narratívát (muszlim invázió), ahhoz koncepciót (terrorista per), annak vezetőt (Ahmed H.) és felbujtót (Soros). ahmedh.jpg

Az Ahmed H. nevű szíriai embert 2015 őszén terrorizmus miatt 10 év börtönre ítélte egy magyar bíróság, mert részt vett 2015. szeptember 16-án a  röszkei zavargásban, sőt ő irányította, hergelte a kerítést áttörő tömeget.

Ezután igen váratlan volt, hogy tavaly júniusban a másodfok megsemmisítette Ahmed H. ítéletét, és új eljárásra utasította a bíróságot.

Az újraindult perben az ügyészség  ugyancsak azzal vádolja Ahmed H-t, hogy hangosbeszélőn hergelte a tömeget, a rendőrséget fenyegette, ultimátumot adott nekik – és ezzel terrorcselekmény bűntettét követte el.

A másodfokú ítélet dacára Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke kész tényként kezeli az ügyészségi vádat: szerinte Ahmed H. terrorista, amit az is bizonyít, hogy terrorszervezet tagja (amivel meg sem vádolták), továbbá a Röszkén hergelte a tömeget.

Magyarország kormánya ugyancsak holtbiztos a végkövetkeztetésben. A fideszesek által választott kormány szerint ah.jpg

Ismert, hogy a röszkei zavargás volt az elsőszámú hivatkozási alapja a Fidesz-KDNP-nek, amikor 2 éve benyújtotta a törvényt, ami lehetővé tette volna a rendkívüli állapot kihirdetését és a rendeleti kormányzást gyakorlatilag korlátlan időre, parlamenti felhatalmazás nélkül.

  • Ami Hitlernek a felhatalmazási törvény, az Orbánnak a terrortörvény - jogalap az önkényuralomhoz.
  • Ami Hitlernek a Reichstag felgyújtása, az Orbánnak a röszkei zavargás (egy hónappal korábban a Keletinél semmilyen erőszak nem történt).
  • Ami Hitlernek Marinus van der Lubbe (a Reichstag felgyújtásával vádolt holland kommunista), az Orbánnak Ahmed H.

Az ügyészség azzal vádolja a szíriait, hogy 1. erőszakkal (kődobálással) próbált rávenni 2. egy állami szervet (a rendőrséget), hogy 3. valamit tegyen (nyissa meg a határt), tehát terrorizmus cselekményében bűnös. Ám a másodfokú bíróság szerint ez egyáltalán nem bizonyított, sőt, lényeges momentumokat nem vett figyelembe az elsőfok (meg az ügyészség, de hát az természetes).

A Magyar Nemzet megkapta az eseményeket rögzítő térfigyelő-kamera 4 órás felvételének leiratát, amelyet a másodfok készíttetett, és ami magyarázatot ad arra döntésre, hogy miért utasítottak az eljárás megismétlésére.

Eszerint Ahmed H. ugyan valóban dobált követ, de az legfeljebb hivatalos személy elleni erőszak megállapítására alkalmas, mivel a terrorizmus tényállásának másik 2 feltétele nem áll fenn:

  • Ahmed H. nem követelte, hogy a rendőrség nyissa meg a határt, mert az akkor már nyitva volt,
  • továbbá egyáltalán nem követelt semmit a rendőrségtől,
  • valamint nem hergelte és uszította a tömeget.

Ehelyett a következőt tette: passzívan szemlélődött és hallgatta a szónokot, még akkor sem tapsol, amikor a többiek igen. A kerítés áttörésében nem vesz részt, a megafont csak utána ragadja magához. 

A tömeget nem hergeli, hanem ellenkezőleg: csillapítja.

A vádlott közvetlenül a rendőrsorfal elé megy, majd bal kezének mutatóujját kinyújtva a rendőrök felé mutogat. Ezt követően a rendőrök dobálása megszűnik.

Ez áll a lap által megszerzett bírósági jegyzetben. Ezután hátrálásra próbálja rábírni az indulatos tömeget:

a kordonhoz viszonyítva elfelé irányuló, hessegető, legyező mozdulatokat tesz a tömeg felé.

ahmed.jpgA rendőrök azonban egy idő után nem keresik a kompromisszumot, nem állnak szóba Ahmed H-val, aki 

a kordonra könyökölve fejét a két kezébe temeti.

Nekilát az úttestről eltakarítani a törmeléket, majd sérülteket, köztük egy nőt, kísér a rendőrsorfalhoz. És csak miután meghiúsul a béketeremtési kísérlete, azután csatlakozik a dobálókhoz, és dob ötször a rendőrök felé valamit.

Ez kétségtelenül hivatalos személy elleni erőszak. De semmiképpen nem terrorizmus. (Bár az első tényállás is kérdéses, ha a Fidesz a 2006-2007-es zavarásokat illető semmisségi törvényére gondolunk.)

Ennek az embernek az életéből a magyar hatóságok ok nélkül elvettek most már több mint 2 évet egy teljesen légbőlkapott vád alapján. Ahmed H. magatartása - bírósági ítélet és irat alapján - semmiképpen nem igazolja, hogy terrorista volna.

Lehet amúgy, hogy egyébként terrorszervezet tagja, de ezt csak Németh Szilárdtól tudjuk, aki az ügyet illető más vonatkozóan egyértelműen hazudik, nincs okunk, hogy higgyünk neki.

A Fidesz politikusa, valamint Orbán-kormány (és ügyészsége) a röszkei ügyben egyszerűen hazudik.

Megvan rá az okuk: ők rendkívüli állapotot és  kontroll nélküli teljhatalmat akartak, ehhez kreáltak egy eseményt, és egyszerűen fogtak egy arabot, bízva abban, hogy az ügyészség és a bíróság majd szintén eljátsza a nekik leosztott szerepet.

Más kérdés amúgy, hogy kétségtelenül volt egy figura, aki a kamerafeltétel szerint valóban hergelte a tömeget. Az események elején egy zöldpólós ember mászott fel a kerítésre, rángatta azt, uszította az embereket és mutogatott a rendőrök felé. Neki nem tapsolt Ahmed H. És ő nem vádlott ebben az ügyben.

Eltűnt. Ki tudja, talán ott se volt.

Ezek után igen nehéz elhessegetni a gyanút, hogy 2015 szeptemberében előre tervezett, kiprovokált esemény történt. De ha nem is, ha spontán alakultak így a dogok, politikai céljaik érdekében Orbánék - csatlósaik segítéségével - egy - a vádpontokban - ártatlan ember életének 10 éve árán szereznének maguknak nagyobb dicsőséget.

Egy politikai célhoz (kivételes hatalom) gyártanak narratívát (muszlim invázió), ahhoz koncepciót (terrorista per), annak vezetőt (Ahmed H.) és felbujtót (Soros).

Orbán néhány napja a muszlim inváziós interjújában azt mondta

Magyarország a jogállam talaján áll.

És nem nevette el magát.

(Képek: MTI, Facebook, Index)

A bejegyzés trackback címe:

http://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6113569103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

indekszh ISIS Alkaida mind CIA termék 2018.01.12. 16:14:02

A CIA minden eszközzel megvédi Akhmed há nem-terrorista-csak-mérsékelt-fegyveres-lázadó
ügynökspiclijét.

morpho 2018.01.12. 16:26:06

Erős konteó szaga van az ügynek, de a fidesz ugyanezt csinálta a 2006-os tévé székház "ostrománál", úgyhogy simán el tudom képzelni, hogy megrendezték az egészet! Akkor focihuligánokat alkalmaztak. Az egész ügy arra van kihegyezve, hogy a sok kirekesztő rasszista bunkó magyar egyenlőségjelet tesz az arab és a terrorista közé. Ezt használja ki ez az aljas kormányzat! Ráadásul az említett társadalmi előítéletek miatt működik is a dolog. Még szerencse, hogy a bíróság nem ült fel teljesen (egyenlőre) ennek az aljasságnak!

@indekszh ISIS Alkaida mind CIA termék: Mekkora egy nagy darab szar vagy te! Kitöltöd az egész blogteret!

elismert felhasználó 2018.01.12. 17:57:20

A rövid konklúzió végül az, hogy miután sem a dobáló tömeg, sem a rendőrök nem hallgattak Ahmed H-ra, Ahmed inkább a dobáló tömeget választotta és

"...ötször kivehető, hogy dob valamit a magyar rendőrök felé.Közben kendőből maszkot csinál magának. Az összecsapás öt óra körül ér véget.Negyed hatkor a vádlott a kapura visszatett láncot piszkálja, pár perccel később pedig „takarítani kezdi az úttestet a törmeléktől”..."

Vagyis barátunk egy pont olyan , mint az amerikaiak által támogatott mérsékelt szír lázadók többsége. Ha nem jön össze szép szóval amit akar, akkor azért csak lenyiszálna néhány fejet, a gördülékenyebb ügymenet érdekében.

Ne szarozzunk, küldjük el Merkel maminak.

Hungry__horse 2018.01.12. 18:02:34

7 érvényes útlevéllel a táskájában, rendőröket kővel hajigálva, a soros által vásárolt hangosítóba üvöltözve ő a ti hősötök.

Nekünk pedig terrorista.
A társaival együtt.
Remélem a balfasz kommunistamaradvány bírónak is az lesz.
Harmadjára.
Végre.
Oszt majd rárohad a műanyaglakat.
Vagy mennybe megy, majd, szabadon, egy robbanómellénnyel a ti dicsőségetekre, mint tucatnyi társa már tette.

Megkúrt úrfi látens heteroszexuális vezérüszü 2018.01.12. 18:09:46

Akkor lettem volna meglepve csicskák, ha a doni katasztrófáról vagy a román minielnök acsarkodásáról irtok. dehát nekünk még hazaárulóból is a legalja jutott. szopd le ahmedet meg a 10 különböző útlevelét

morpho 2018.01.12. 19:51:52

@Megkúrt úrfi látens heteroszexuális vezérüszü: Én akkor lettem volna meglepve, ha a poszthoz szólsz hozzá!

karandash 2018.01.13. 10:23:03

Ha Amerika ellen követte volna el a terrorcselekményét Ahmed H., akkor már rég dróncsapás végzett volna vele és a körülötte állókkal.

Tanulság: ott helyben agyon kell lőni a terroristát, ahogy a felvilágosult izraeli védelmi erők teszik. Így nincs szükség hosszas tárgyalásra, a tapasztalatok szerint a jogvédők is hamarabb abbahagyják a sivalkodást.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.01.13. 10:41:37

@karandash: "Ha Amerika ellen követte volna el a terrorcselekményét Ahmed "

Igen, de mivel nem Amerika ellen nem követte a nem terrorcselekményt, ez irreleváns.

Hangosbeszélőn csitítgatta a tömeget. Ennyi a "bűne".

elismert felhasználó 2018.01.13. 11:30:00

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
És teljesen életszerű, hogy egy átlagos szíriai "nagyonmenekültnél" kilenc érvényes útlevél van. Elmentek ti a francba a hülyeségetekkel...

"A rendőrség szerint az elfogásakor a férfinél 9 különböző útlevelet találtak, a sajátjában volt érvényes schengeni vízum, így a hatóságok nem értik, hogy ha ennyire be volt biztosítva, akkor miért akarta illegálisan átlépni a határt, és tisztázni kell, honnan szerezte a papírokat."

444.hu/2015/09/25/a-csaladtagjai-utleveleit-talalhattak-meg-a-leterroristazott-ahmed-h-nal

Ja és:

"Annyit tudni róla, hogy ciprusi, ott munkavállalási engedéllyel is rendelkezik, és tagja lehet a Tablighi Jamaat (Szövetség a hit terjesztésére) nevű iszlám mozgalomnak..."

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.01.13. 11:43:33

@elismert felhasználó: "És teljesen életszerű, hogy egy átlagos szíriai "nagyonmenekültnél" kilenc érvényes útlevél van."

Mióta terrorista cselekmény vigyázni a társaid fontos úti okmányára, mert egyedül neked van vízhatlan táskád? Annyi idiótaságot tudsz itt összehordani.

"ciprusi, ott munkavállalási engedéllyel is rendelkezik,"

Tehát semmi értelme a hülye vádnak, hogy be akart volna törni Magyarországra.

A rokonait kísérte el, segítette őket, csitította a tömeget. Nobel békedíjat érdemel, nem hülye terrorista vádat. Nagyon melléfogtak a geci pribékjei.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.01.13. 11:44:28

Szar kis ország vagyunk, nekünk csak ilyen "terroristára" futja.

kunzoo 2018.01.13. 12:08:42

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Azért csak megdobálta a rendőröket ez a békedíjas "menekült"
Ha nyitva a határ attól még nem rohanhat át rajta csak úgy egy többszáz fős tömeg. A cikk ebben alaposan ferdít. A nyitott határnál még lehet útlevél, poggyász ellenőrzés vízum kérése. Ha valaki menekültstátuszt kérne akkor is ott kell ezt elkezdeni.

elismert felhasználó 2018.01.13. 12:10:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

:DDDD

"Mióta terrorista cselekmény vigyázni a társaid fontos úti okmányára, mert egyedül neked van vízhatlan táskád? Annyi idiótaságot tudsz itt összehordani."

Ja, mert először arra hivatkoztak, hogy a családtagjainak az útlevelei voltak nála, csakhát a családtagok nem voltak Röszkénél. Biztos valahol Dél-Európában kószáltak okmányok nélkül, mert Ahmed véletlenül elvitte őket. Most meg már a társai útlevél gyűjteményére vigyázott? Ezek a szerencsétlen civil szervezetek nem osztanak vizhatlan zacsikat a menekülteknek, hogy megóvják az okmányaikat? Mi van, ha Ahmed leesik egy kerítésről, vagy elgázolja a vonat? Akkor nyolc másik ember is megszívja?

"Tehát semmi értelme a hülye vádnak, hogy be akart volna törni Magyarországra."

Ó igen...Érvényes schengeni vízummal a röszkei kerítésnél dobálózott, hangosbeszélőzött és vízágyúztatta magát, ahelyett, hogy belépett volna hivatalosan, szabályosan, az érvényes vízumával.
Ja! Vigyázott a társai útlevelére, ezért volt ott, ugye?

:)))))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.01.13. 12:13:34

@elismert felhasználó: "hangosbeszélőzött "

A támadó tömeget csitítani mióta terrorista cselekmény, te agyhalott?

elismert felhasználó 2018.01.13. 12:20:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Írjátok már le légy oly szíves, hogy vajon miket mondott a tömegnek? Hogyan próbálta csitítani őket? Oly szívesen olvasnám a drága Ahmed ide vonatkozó mondatait...

kunzoo 2018.01.13. 12:22:05

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Az kiderült már hogy mit is mondott? A Fradi vezérszurkoló is háttal van a rendőröknek és a tömeg felé beszél de kétlem hogy azért mert csitítani akarná őket.

A nagy csitítás után maga is megdobálja a rendőröket. Tán meggyőzte őt a tömeg?

morpho 2018.01.13. 12:59:38

Rendőröket dobálni max hivatalos szerv elleni erőszak. Útlevelekkel dílelni meg okirathamisitás. De terrorcselekmény???
Ne már! Ez komolytalan! Ilyen alapon a Józsefváros tele van terroristával! :)

taga20 2018.01.13. 13:16:49

@morpho: és akkor még faraonról nem is dumáltál!

aleksz róz 2018.01.13. 13:21:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: addig örülj
mondjuk az égegyadta világon semmi nem akadályozná, hogy itt is kövessenek el terrorcselekményeket, jó időben full tele van a belváros arabbal.

morpho 2018.01.13. 15:50:20

@aleksz róz: Tudod, hogy Kairo belvárosában mennyi arab van? Csak úgy nyüzsögnek! Ugyanez a tapasztalatom Marakeshben, aztán hónapok óta sehol egy bomba! Nem vagy te egy icipicit előítéletes és kirekesztő? Arab egyenlő terrorista? A keresztény pap meg tutira pedofil? Hogy is van ez?
Egyébként a terroristák is politizálnak és Budapest nincs rajta a térképükön. Jelentéktelen hely, nem érdekli a kutyát sem.

fillérbaszó vadász 2018.01.13. 19:48:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Csitította a tömeget!
:)
TE ezt el is hiszed?
Charles MAnson is csak le akarta beszélni a gyilkosságokról a bandatagjait! Tudtad?
Sőt Bin Laden is csak csitította a muszlimokat, de azok meg csak megcsinálták a baszdmeget 2001-ben. Posztumusz Nobel Békedíjat neki.

Barom!

aleksz róz 2018.01.13. 20:11:49

@morpho: ja, előítéletes vagyok, az biztos.
de neked meg elborítja a vörös köd az agyadat, ez is biztos.
azt kéne értelmezni, amit írtam, te nagytudású, nem azt, amit gondolsz