B1 blogcsalád



Több mint 2000 milliárdnyi közpénzhez jutottak tavaly a Fidesz-közeli oligarchák

2018. január 05. - nickgrabowszki

Mészáros Lőrinc csak decemberben többet kaszált 100 milliárdnál. szl.jpg

De a felcsúti stróman polgármester még így sem végzett a legtöbbet nyerő oligarchák éves listájának az első helyén, hanem Szijj László, a Duna Aszfalt tulajdonosa (felső kép). 

Az Átlátszó a 2017-es évre vonatkozó összeállításából kiderül, a a tíz legnagyobb kormányközeli vállalkozó érdekeltségei tavaly összesen nettó 2115 milliárd forint értékű közpénzes megbízást nyertek el. Az összeg nagy része, nettó 1963 milliárd az első ötnél landolt:

  • Szíjj László (Duna Aszfalt) 606,5 milliárd,
  • ZÁÉV 430,79 milliárd,
  • WHB (Paár Attila) 342,5 milliárd,
  • Mészáros Lőrinc 299 milliárd.
  • Varga Károly (Hódút) 284,64 milliárd forint.

Érdekesség, hogy a például a Duna Arénát is építő miniszterelnöki kötélbarát és Videoton-tulajdonos Garancsi István Market nevű cége nem fért be az első ötbe, csak a 6. helyen végzett.

Továbbá, hogy a lista első hat helyén építőipari vállalkozások állnak.

Utánuk egy biztonsági cég, a Valton jön, majd 3, a kormánypropaganda terítését végző kommunikációs cég, Balásy Gyula, Csetényi Csaba és Kuna Tibor vállalkozásai következnek.

olig.jpgTovábbi érdekesség, hogy a több mint 2000 milliárd forint jelentős része európai pénz. Szóval

Orbán Viktor már megint nem mondott igazat,

amikor azt állította, hogy 

a magyar gazdaság motorja nem az uniós pénz.

Mészáros Lőrinc például kb. 260 milliárd forinttal volna szegényebb, ha nem volnának brüsszeli (német, holland, etc.) források.

orban-meszaros.jpgA felcsúti polgármester 4. helyezése 300 milliárdos elnyert tavalyi megbízással azért nem olyan rossz, de mégiscsak meglepő, hogy nem ő nyerte a legtöbbet.

Persze kizárólag akkor, ha nem tudjuk, hogy a listán 430 milliárddal második ZÁÉV-et egy vagyonkezelő tulajdonolja, amely mögött köztudottan szintén is

a szállodáktól a borászatokon és a médián át az építőcégekig és az erőművekig érő Orbán Mészáros-birodalom áll.

Így már nem mutat olyan rosszul az a tavaly elnyert összesen 730 milliárd forintnyi közbeszerzés, amivel persze Mészáros végez az első helyen itt is.

Ez egy ilyen rezsim, kimaxolták a kleptokráciát: itt még a strómannak is strómanja van.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4713551747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morpho 2018.01.05. 14:41:32

@Helga Beauty Salon: A narancskullancs hozzászólt. Köszi!

morpho 2018.01.05. 15:40:10

@Helga Beauty Salon: ..."gondolatok híján... :)) Beszarok rajtad, komolyan mondom! :))) Frankón! Igazi kis humorbomba vagy pubi!!!! :))) Zseniálisan tolod!!!! :)))

taga20 2018.01.05. 19:45:17

@elismert felhasználó: kibaszták a fityeszdroidot, ezé nem látod, hogy mire írogatnak.

cicmen 2018.01.05. 20:21:25

@taga20: Tahóknak áll a világ!

taga20 2018.01.05. 20:44:01

@cicmen: mi van helga, seggbe baszták az egyik énedet?:)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.01.05. 21:18:55

A stróman nem lehetett első, mert a haszonélvező megmondta a nemtaggyűlésen, hogy ne ők nyerjék a legtöbbet...

taga20 2018.01.05. 21:20:59

@Online Távmunkás: és szerinted ez a szijjevtárs, ez a soros embere?:))

2018.01.06. 09:41:33

@taga20:

Ha a stílust nézzük, te is megérdemelnél már egy jó kis seggbebaszást! :P

cicmen 2018.01.06. 10:20:26

@elismert felhasználó: " Itten cenzúra van?"

Dehhogy van! Azt kell írnod amit elvárnak és akkor lehetsz vulgáris mocsokgenerátor is!

taga20 2018.01.06. 10:57:06

@MikeBoy: ami igaz az igaz:) egyébként voltam már büntiben itt, csak elmúlt.

a másik dolog, hogy itt van egy csomó retek fityeszdroid, lásd pl. ezt az agyhalott cicment, kell az erősítés az itthoniaknak:)))

taga20 2018.01.06. 11:03:08

@cicmen: akkor te most lubickolsz fityeszjobbágy, a kosalalikkal meg a mészaroslölökkel együtt.

taga20 2018.01.06. 11:11:08

@vaffanculo: miért? most is éppen a németeknél harcol és a pofájukba vágja, hogy nem kell a tetves pénzük.

:)

vaffanculo 2018.01.06. 11:24:49

@taga20: nem, hanem mer Simlicska aszonta :)

vaffanculo 2018.01.06. 11:27:57

Amúgy meg tök jó, hogy egymás basztatásával és poénkodással basszuk el itt az időnket, de a posztban leírt dógok véresen komolyak. Láccik is, hogy egyik fityeszgeci sem cáfolja, hanem terel :). Egyetlen jó választás lenne: a fő spermát és sleppjét elzavarni a halál retkes répájára, de sajnos ez egyelőre csak álom marad...

Muzsikok közt 2018.01.06. 11:44:19

micsoda marhasag ez a poszt

Muzsikok közt 2018.01.06. 11:46:17

1. a listan levo emberekrol senki se hallott

2. tehat onnan tudjuk hogy fideszesek hogy a B1 igazmondo tenyfeltaro elfogulatlan nikkgrabovszkija megaszonta.

gehehe

taga20 2018.01.06. 11:48:44

@Muzsikok közt:

1. sőt nem is léteznek
2. tehát onnan tudjuk, hogy egy tetves fityeszjobbágy vagy, hogy ilyeneket hazudgálsz

nyihaha

2018.01.06. 11:52:04

Ha újra kezdhetném, akkor oligarchának mennék.
Jól nyomják a fideszes fiúk, értelmes célokra nem is jut uniós pénz.

taga20 2018.01.06. 11:55:30

@karandash: én, ha újra kezdhetném, akkor gázszerelőnek mennék:)

szar egy hely lett ebből a szépreményű kis országból.

suncow 2018.01.06. 12:37:58

@taga20: De akkor csakis Felcsúton,vagy ahol az éppen akkor aktuálisNagyvezír cseperedik fel ;)

suncow 2018.01.06. 12:39:15

@taga20: Bocs,karandashnak ment volna.
De sajnos igazad van...

nemecsekerno_007 2018.01.06. 12:57:28

- Ezt úgy kell elképzelni, hogy a Duna Aszfalt meg a Hódút irodájában ott állnak halomba 20 ezres kötegekben a milliárdok?

- vagy ebből utak, hidak, felüljárók épültek, munkabért, üzemanyagot, uram bocsá adót, járulékot fizettek?

Mert a kettő nem ugyanaz.

Lesz még Magyar Köztársaság 2018.01.06. 13:18:13

Ennek a lázasan és mesterségesen kreált NEMZETI tőkésosztálynak a tagjaival úgy kell elbánni, mint ahogyan a kommunisták bántak el a tőkésekkel 1947 után. A különbség annyi, hogy utóbbi gaztett volt, míg előbbi szükségszerű lesz.

Lesz még Magyar Köztársaság 2018.01.06. 13:22:55

@Helga Beauty Salon: Kidobták a női nickedet, ulpius?!

Lesz még Magyar Köztársaság 2018.01.06. 13:26:00

@Muzsikok közt: "1. a listan levo emberekrol senki se hallott"

Ugyan már, fiam: legalább a Lőrincről csak hallottál már.

1ghost 2018.01.06. 13:31:50

Először is grat. a blognak a bátorságáért, hogy a jól ismert orbánista bérhazudozót - akinek a legfőbb feladata a korrupt tolvaj gazdája érdekének védelme az igazsággal szemben - kívágta a bloggról.

Ez a konstruktív vitáknak, a normális párbeszédnek, a blog olvasottságának, az alatta folyó színvonalas diskurzusnak fontos feltétele. (Még akkor is ha ez az ócska bérhazudozó más nickeken igyekszik majd visszalopakodni, mint azt fentebb láthatjuk.)

Fontos azt is érteni, hogy ez nem cenzúra. A cenzúra az, amikor a más - tőlünk eltérő - véleménynek nem adunk helyet. Ami viszont itt történt az az, hogy egy szemenszedett hazug bértrollnak - aki az orbáni érdekek mentén, minden ténnyel szemben is hazudik - nem adnak helyet, és ez nagy különbség.

Ami pedig a cikket illeti, kitűnő írás, csak egyet tudok érteni vele. Számos közgazdász kimutatta, hogy az EU támogatások nélkül a gazdaság zéró körüli növekedésre képes, a meglévő nagyon-nagyon szerény eredményt is csak az évi horribilis összegű EU-s pénzeknek köszönhetjük.

Orbán persze mindehhez hülye is, és hülyék veszik körül is, nincs már aki szólhatna neki. De ha nem így lenne, a helyzet akkor sem változna, ugyanis a saját kudarcát a büdös életbe nem ismerné be ez az öntelt, megalomániás, köpönyegforgató, korrupt alak.

Viszont az EU-s lóvé makrogazdásági hatását számos közgazdász megírta.

A zsinórmértéket ezek a vélemények, s nem pedig egy tolvaj (aki most éppen a miniszterelnöki széket bitorolja) hazugságai adják meg.

Egy kiváló áttekintés az EU-s pénzek hatásáról elérhető pl. itt:

www.portfolio.hu/gazdasag/igy-festenenk-az-eu-tamogatasok-nelkul.230247.html

2018.01.06. 13:47:33

Várjatok kitalálom:
- Így mentik meg a pénzt a nemzet legfelsőbb vezetésébe beékelődött Soros-kopóktól. Ha majd béke lesz, akkor majd visszateszik és lesz belőle iskola meg kórház.
- Ez azért kellett, mert az EU nem engedi, hogy mást csináljunk ebből a pénzből
- Fletó még többet lopott. És e tény ismeretében már nem is kell sehol máshol ez a pénz. Tehát nyugodtan el lehet lopni, amúgy a kukába dobtuk volna, ha nem viszik el.
- Szándékosan el van ferdítve a grafikon. Valójában ezek a céget ennyit adományoztak a Zembereknek. Az összegek fejenként értendők!

Lesz még Magyar Köztársaság 2018.01.06. 13:50:50

@taga20: Legalábbis is megvan rá az esély. Mert ugye ezek a dögök nem egy név alatt nyomulnak. De lehet, tévedek, és valójában a Cenzúráé. Vagy a sírjatok!-é. Vagy Macisajté. Tudja a tököm, de lehet, hogy az összes előbbi nick is csupán egyetlen emberé.

vaffanculo 2018.01.06. 13:51:55

@nemecsekerno_007: ebből (talán kisebb) részben utak, meg minden lófasz épült, plusz (talán nagyobb) részben ellopták. A kettő nem ugyanaz :)

nemecsekerno_007 2018.01.06. 13:57:14

@Republic Forever!: "Ennek a lázasan és mesterségesen kreált NEMZETI tőkésosztálynak..."

Hát persze. Próbálj te is tőkét felhalmozni és ne mástól elvenni. Fizessenek a gazdagok mi?!

bóvli ország jobban teljesít 2018.01.06. 13:57:15

Nincs nagyobb igazságtalanság e földön, mint a bérhazudozó fidesztrollokat kidobni egy blogból. Mert akkor a nap végén mit mutatnak be Takonyárpinak? Hogy a napi troll hazudozásuk nulla volt? Akkor viszont nem kapnak bért! És még ki is rúgják őket, mert az a troll aki nem dolgozik, nem is kell senkinek.

És akkor ezzel a Soros bérenc liberálisok az ő munkahelyüket tönkretették. És máshol se találnak munkát, mert melyik személyzetis fog arra csettinteni, hogy de fasza, hogy 10 ´évig fidesztroll voltál! Pont ilyen kell most nekünk Paksra atomtudósnak!

És akkor a bukott fidesztrollban csak gyül az indulat a liberálisok ellen és egy nap radikalizálódik és aztán majd öngyilkos merényletet fog elkövetni a liberális székház előtt, szilveszteri petárdával fog belerohanni a székházból kijövő Fodor Gáborba és kétszemélyes pártjába. Hogy így bosszulja meg rajtuk az ő kettétört karrierjét, amit pedig Orbán Diktátor olyan szépen felépített neki.

Hát ez kell nektek? Több tucatnyi radikalizált, öngyilkos merényletre hajlamos fidesz troll?

nemecsekerno_007 2018.01.06. 14:09:29

@vaffanculo: "ebből (talán kisebb) részben utak, meg minden lófasz épült, plusz (talán nagyobb) részben ellopták..."

Ennek utánajártál, kiszámoltad vagy csak úgy érzed a vizeleteden? :)

gyászhuszár 2018.01.06. 14:15:21

Az eu-s forrasok nagyobb resze nincs kifizetve, ezek ezeddig mind hazaibol mentek, feligazsagok megint! Az viszont ihaz hogy ha nem fogadjak el a benyujtott szamlakat akkor atvaltunk teljes egeszeben hazai finanszirozasba azaz hitelbol nyomjuk.

Lesz még Magyar Köztársaság 2018.01.06. 14:18:02

@nemecsekerno_007: "

"Fizessenek a gazdagok mi?!"

Adót igen, fizessenek, mégpedig a többkulcsos modell felső rátájának megfelelően.

"...és ne mástól elvenni."

Aki saját tehetségének, szorgalmának és kitartásának köszönheti a vagyonát, attól nem kell elvenni semmit. A bűnözőktől viszont el kell venni MINDENT.

Nagyvállalkozói (tőkés) réteg volt ebben az országban 2010 előtt is. Többségében tehetséges, szorgalmas ember. Lehet rájuk irigykedni, de fölösleges, és be kell látni, hogy egy jól működő országban (pláne egy piacgazdaságban) szükség van rájuk. Munkahelyet teremtenek, emberek ezreit foglalkoztatják, és jókora adóbevételt termelnek az államnak.

A 2010 óta épülő un. "nemzeti" tőkésosztály (értsd: semmirekellő orbánfaszszopó ribancok gyülekezete) tagjai viszont közel sem saját kvalitásaiknak köszönhetik meggazdagodásukat. A tőke, a a termelőeszközök, és a javadalom, a vagyon felhalmozása abszolút mesterkélt, a demokrácia - és jogtipró hatalom parancsának szüleménye.

Ezektől mindent el lehet, és el is kell majd venni.

nemecsekerno_007 2018.01.06. 14:27:10

@Republic Forever!: "Adót igen, fizessenek, mégpedig a többkulcsos..."

- hány százalékot és mennyi jövedelem felett, mert minden ezn múlik.

"Aki saját tehetségének, szorgalmának és kitartásának köszönheti a vagyonát, attól nem kell elvenni semmit..."

- aztán ki dönti el, hogy kitől vegyünk el? Te? Vagy egy bizottság?

"Nagyvállalkozói (tőkés) réteg volt ebben az országban 2010 előtt is. Többségében tehetséges, szorgalmas ember...."

- nyílván volt és van is.
- de mi van azokkal akik akkor is nagyvállalkozók voltak, meg most is kapnak eu-s támogatást meg állami beruházásokat

Egyébként meg nem te fogod ezt eldönteni, hanem majd a nagyvállalkozók. Már azt, hogy ki az akitől el kell venni. Ezért igyekezz tőkét felhalmozni. Akkor esetleg beleszólhatsz ezekbe a dolgokba. Különben a lúzerek számát fogod csak növelni, akik mindig mindennel elégedetlenek.

rallus 2018.01.06. 14:48:48

Ezért tartunk itt! Gyurcsányék az ilyen visszaéléseket magasan tartott alapkamattal előzték meg, minden pénz ment a külföldi befektetőkhöz, alig volt mit ellopni, néha néhány libát. Esetleg a visszacsorgatásból jutott, de Irina Ivaschenkó ide telepítésével ez a lehetőség is megszűnt.
Most meg undorító módon a reálbér, a belső fogyasztás és az életszínvonal nő helyette! Forradalmi hangulat van!

Lesz még Magyar Köztársaság 2018.01.06. 14:59:59

@nemecsekerno_007:

"... kitől vegyünk el?"

Az Orbán által megkreált tőkésosztály tagjairól.

"Aztán ki dönti el...Te? Vagy egy bizottság?"

Nem, csak a dolgát végző rendőrség és az ügyészség a BTK alapján.

"de mi van azokkal akik akkor is nagyvállalkozók voltak, meg most is kapnak eu-s támogatást meg állami beruházásokat."

Nem Csányiról vagy pl. Demján Sándorról beszélek. Habár ők is tagjai a rezsim köré csoportosuló gazdasági érdekkörnek, ezek az emberek valóban nagyvállalkozók, és azok voltak Orbán előtt is. Nem Orbán kreálta meg őket. Az ország sokat köszönhet nekik. Összeszorított foggal, de még az Orbánhoz dörgölődző MLSZ elnökké avanzsált Csányi Sándorról is el kell ezt ismernem.

Akihez, illetve azok érdekeltségeihez, vállalkozásához szabályosan megy eu-s pénz, azzal nincs semmi gond. Azzal sem, akivel az állam szabályszerűen köt szerződést. Utóbbi fehér holló - szerűség manapság a sok mutyi pályáztatás közt, de tegyük fel, hogy létezik még most is ilyesmi.

Szóval ezekről a dolgokról van szó, ha már elsőre nem ne lett volna számodra világos.

2018.01.06. 15:28:15

@nemecsekerno_007: "Ennek utánajártál, kiszámoltad vagy csak úgy érzed a vizeleteden? :)"
És te? A te állításod volt korábban.
Hogyan magyarázod Mészáros vagyongyarapodását, aki egy csóró polgi volt 3 éve, most meg bőven 100 miliárd Ft feletti vagyonnal rendelkező krőzus?

Az addig oké, hogy a pénzek egy részéből meg is épül az, amire szánták (aztán olyan lesz, amilyen és néhány éveként ugyanannyit rá kell költeni, hogy használható maradjon, lásd a máris darabjaira hulló Várkert Bazárt), de tényleg úgy gondolod, hogy nem azért vannak túlátrazva az állami projektek, hogy a kormány ezúton tolja ki a pénzt a saját sleppjének, ahonnan visszacsordogál a kormánytagok, de főleg a főgeci zsebébe?
Ha igen, akkor bizonyára a szocik sem loptak, hanem ők is csak a nemzeti nagytőkét építgették. Ezek szerint a fidesz jogtalanul elmúltnyolcévezik, mert olyanokat szid vele, akik a nemzet gyarapodásáért dolgoztak?

2018.01.06. 15:28:15

@nemecsekerno_007: "Ennek utánajártál, kiszámoltad vagy csak úgy érzed a vizeleteden? :)"
És te? A te állításod volt korábban.
Hogyan magyarázod Mészáros vagyongyarapodását, aki egy csóró polgi volt 3 éve, most meg bőven 100 miliárd Ft feletti vagyonnal rendelkező krőzus?

Az addig oké, hogy a pénzek egy részéből meg is épül az, amire szánták (aztán olyan lesz, amilyen és néhány éveként ugyanannyit rá kell költeni, hogy használható maradjon, lásd a máris darabjaira hulló Várkert Bazárt), de tényleg úgy gondolod, hogy nem azért vannak túlátrazva az állami projektek, hogy a kormány ezúton tolja ki a pénzt a saját sleppjének, ahonnan visszacsordogál a kormánytagok, de főleg a főgeci zsebébe?
Ha igen, akkor bizonyára a szocik sem loptak, hanem ők is csak a nemzeti nagytőkét építgették. Ezek szerint a fidesz jogtalanul elmúltnyolcévezik, mert olyanokat szid vele, akik a nemzet gyarapodásáért dolgoztak?

1ghost 2018.01.06. 16:20:49

@rallus:

Szóval ezen a vadiúj nickeden próbálsz most visszalopakodni te hitvány orbántroll.

Na figyu csak a 2008-as válság kitörése előtt hét évben a bérnövekedés, életnívó emelkedés, semmivel sem volt kisebb (sőt 50%-os közalkalmazotti béremelés történ) mint az elmúlt nyóc évben, pedig akkor nem kaptunk minden évben 1500 mrd eus lóvét.

Ezért annak kapcsán, amikor az írod hogy most aztán reálbéremelkedés így meg úgy, szemben a korábbiakkal, nos itt a válaszom: a retkes, tolvaj fideszes kurva anyádnak hazudozzál a képébe, te szarházi orbántroll.

Muzsikok közt 2018.01.06. 16:20:56

Nagyon helyes.

Csak megerősít, hogy eddig hazudtatok, hisz Mészáros sehol sincs. Amit ti mészáro cégének neveztek, az olyan mintha az Apple az én cégem lenne mert van apple részvényem.

Szóval örülök hogy a magyar cégek vannak kitömve nem a Strabag, azt semmivel se rosszabb a kivitelezés, mint amikor a müveltnyugati szdsz közeli cég kapta az összes középítkezést.

Muzsikok közt 2018.01.06. 16:23:36

Osztrák építőipari cégek emberi jogaiért még nem is kezdett hisztizni a lipsimédia eddig, mint a bankok megkoppasztása idején. Na majd az EU elintézi.

2018.01.06. 16:36:43

@nemecsekerno_007:
+1. Es ne felejtsuk el hogy a profit itthon marad: elkoltodik, kerul ujrabefektetesre.
Ezek az emberek valoszinuleg vallaltak Orbannak, hogy kulfoldre nem visznek ki toket, (dehat miert tennek). Cserebe Orban villoghat a jo gazdasaggal es nyerhet 2/3-adokkal. Ez egy zsenialis rendszer valjuk be, ami vegso soron mindenkinek jo, csak a kulfoldi nagytokeseknek nem. Ok nem azert engedtek be az EUba minket, hogy aztan a felzarkoztatasi penzek ne csorogjanak vissza megrendeleseken keresztul hozzajuk. (Ezen a terven mai napig a nyugati atlagember fel van haborodva, hogy miaz hogy az o adojukbol finanszirozzak a keletEUs allamokat, es ezaltal az EUs nagytokerseket, es megtorten a brexit.) De Orban nem oda csorgatja vissza hanem sajat oligarha kort epit, amivel bele akar pofazni az EU politikajaba, nemreg meg is mondta a lengyel sajtotajekoztaton.

Es vannak akik ezt:
- Atlatjak es dicserik
- Atlatjak es mindegy nekik
- Atlatjak es kulfoldi finanszirozasbol lehuzzak kommentekkel
- Nem latjak at es irigykednek, keresztvonalaznak, felhaborodnak
- Nem latjak at es nem is erdekli oket (sajnos az orszag 40%-a, aki nem megy szavazni)

1ghost 2018.01.06. 16:39:18

@Muzsikok közt: "Amit ti mészáro cégének neveztek, az olyan mintha az Apple az én cégem lenne mert van apple részvényem."

Na figyelj csak te orbánbérenc! Mosta akkor kibaszott gyorsan fejezd be a hazudozást, világos?
Ha neked Apple részvényed van, akkor tulajdonosa vagy a cégnek, ha úgy tetszik, van céged. Olyan arányban vagy tulajdonosa (olyan arányban dönthetsz a cég sorsáról), amilyen nagyságú a részvényed, az Apple teljes részvénypakettjéhez képest.

Látod, ezért teszi helyesen e blog, hogy kibasznak innen titeket, mocskos fidesz trollokat. Mert a Mészáros és Orbán féle gazemberek érdekében gátlástalanul hazudtok.

Muzsikok közt 2018.01.06. 16:40:53

@1ghost: Amit itt a blogon Mészáros cégének neveznek, annak van másik 10 tulajdonosa legalább.

Azaz, nem igazán bontják ki az igazság minden részletét.

1ghost 2018.01.06. 16:48:38

@captaing:

Szerintem butaságot írsz! Amikor az EU-s lóvét elköltik annak importtartalma van, tehát elve elcsorog egy része nyugatra. De ez minden pénz elköltésével így van, nem csak az Eu-s lóvéval. Amikor adóforint megy az egészségügyre, s abból bejön egy PET CT készülék a németektől, akkor a lóvé odacsorgott. Pedig adófizető zseton volt, nem EU-s pénz.

Ezért az a vélemény, az az álláspont hogy a pénzt "visszacsorgatják az EU-ban ezért fogadtak be minket,", semmivel sem több, mint egy közszájon forgó baromság.

Mi több: amikor az orbáni oligarchiák szétlopják a lóvét s a luxusporschéikeit, yachtjaikat finanszírozzák, akkor valszeg, nagyobb az importtartalom, mintha az EU-s pénz értelmes dolgokra (oktatás, infrastruktúra, eü, technológiai fejlesztések, eü. stb.) fordítódna.

Muzsikok közt 2018.01.06. 16:52:16

'Mi több: amikor az orbáni oligarchiák szétlopják a lóvét s a luxusporschéikeit, yachtjaikat finanszírozzák, akkor valszeg, nagyobb az importtartalom, mintha az EU-s pénz értelmes dolgokra (oktatás, infrastruktúra, eü, technológiai fejlesztések, eü. stb.) fordítódna.'

Kár hogy az összes bizonyíték a ződ dossziéban van feri szakdolija mellett. Az OLAF azért kitúrta hogy Megyó, Demszky és a lippsik eltulajdonítottak 170 milliárdot, és még 4es metró se lett belőle.

1ghost 2018.01.06. 16:56:47

@Muzsikok közt:

Tudod bizonyítani? És milyen arányban, van más - mészárostól független tulajdonos, mert az is számít. Szóval, nem tudod cáfolni, amit a blog ír csak találgatsz. Pontosabban: hazudsz, hogy védd a gyakorlatilag a nulláról mára százmilliárddal megkazdagodó - egyébként önmagában véve síkhülye - orbánstrómant.

Mégis ,egyébként mi a faszt gondolsz? Egy ilyen mészáros történettel a háta mögött meddig maradhatna valaki elnök, kancellár, miniszterelnök mondjuk a németeknél, az amiknál, a briteknél, vagy a franciáknál, esetleg a svédeknél.

A röhejes az, hogy minden hozzászólásodból süt, hogy csak egy retkes fidesztroll vagy, akit nem az igazság, hanem kenyéradó gazdájának érdeke mozgat.

taga20 2018.01.06. 16:58:17

@1ghost: itt van ez a fityeszmuzsik is, és a pofánkba hazudozik. megmagyarázza, hogy ez a félkegyelmű mészaroslölö, aki egy értelmes mondatot nem tud kinyögni, pár év alatt 100csilliárdos vagyont hozott össze, nem a geci strómanja!

az eszem megáll az ilyen arcoktól!! BROÁF!

2018.01.06. 17:02:07

@1ghost:
Ez a te velemenyed, megertem.

Igen van importtartalom, de nem hiszem, hogy azok a yachtok meg porschek az EU penzek 100%-at kiteszik, sot nagyon kis reszet. A nagy tobbsegbol szerintem ahogy leritak:
"utak, hidak, felüljárók épültek, munkabért, üzemanyagot, uram bocsá adót, járulékot" + afat fizetnek. En ezzel tudom egyedul magyarazni a magyar gazdasag jo szerepleset. En ugy latom hogy Orban es tarsai vegso soron nem minket lopnak meg ugy istenigazan, hanem a kulfoldi nagytoket. Mert nekik nem mindegy hogy egy Magyar ceg vagy ok csinaljak a fejleszteseket. Nekem meg mindegy hogy magyar oligarha, vagy kulfoldi oligarha ul e a yachton, de az mar nem hogy a penzek nagyobb resze, a profit itthon marad e vagy nem. Velemenyem. Lehetek naiv, jogom van hozza :).

taga20 2018.01.06. 17:06:18

@captaing: "En ugy latom hogy Orban es tarsai vegso soron nem minket lopnak meg ugy istenigazan, hanem a kulfoldi nagytoket."

ezen beszarok ember! szerinted a geci és bandája értünk lop, nem tőlünk.

komolyan mondom szakadok rajtad!

i2.wp.com/gifrific.com/wp-content/uploads/2012/06/Shaq-points-laughs-and-leaves-press-conference.gif?ssl=1

Muzsikok közt 2018.01.06. 17:06:51

@1ghost: az OLAF már bizonyította, nem Orbántól tudom

Orbánról, senki semmit nem bizonyított

Muzsikok közt 2018.01.06. 17:08:51

@1ghost: 'És milyen arányban, van más - mészárostól független tulajdonos, mert az is számít. Szóval, nem tudod cáfolni, amit a blog ír csak találgatsz.'

Itt a blog vádaskodik, tehát az elemi intelligencia szabálya szerint neki kéne bizonyítékkal szolgálni.

Igaz ezek az ÁVOs kutyák az ilyen koncepciós eljárásokat kedvelik

1ghost 2018.01.06. 17:11:13

@captaing:

Értem én az álláspontod! Csak tudod a piacgazdaság az úgy működik, hogy a vállalatok versenyeznek A projektet az viszi, aki a leghatékonyabb, a legjobb árat adja.

A fejlett országok a németek, amerikaiak nem azért gazdagagok, polgáraik életnívója nem azért magas, mert patrióta gazdaságpolitikát folytatnak, hanem azért mert gazdaságukban a teljesíményorintált, hatákonyság alapú piacgazdaság dominál. Na orbánék éppen ezt verték szét.

A fideszes oligarchiák egy teljesítményorientált, versenyképességen alapuló piaci világban kibaszott gyorsan fognak összedőlni. Ez akkor is így van, ha te ezt az egész eu-s lóvé felhasználás cuccot szemmel láthatólag nem érted.

1ghost 2018.01.06. 17:11:58

@Muzsikok közt: Na remélem ezen a nickeden is ez volt az utolsó hazugságod itt.

taga20 2018.01.06. 17:13:08

@Muzsikok közt:

letelepedési kötvények utáni160csilliárdot, hova tettétek?

az azeri baltásért kapott dollár milliókat hova tettétek?

a grippenekért kapott lóvét hová tettétek?

josziptotot és kajaibrahimot hová tettétek?

és sorolhatnám rohadék, reggelig!

bóvli ország jobban teljesít 2018.01.06. 17:15:54

@Muzsikok közt: "Szóval örülök hogy a magyar cégek vannak kitömve nem a Strabag"

Te szerencsétlen fidelitaszos köcsög, a Strabagnak soha nem ment olyan jól, mint a tolvajbanda vezér orbánod alatt! Annyi profitot még sose utaltak haza (na tejeltek a fideszes számlákra) mint orbán alatt!

Sőt te debil, míg te itt vered magad a minimális troll béredért, addig a Swietelskys (ez is osztrák cég te nagyon marha) bukott vezére Homlok Zsolt beházasodott a Mérszaros klánba. Így megy ez az orbáni maffia beltenyészetbgen: csak annak adja a maffai hálózat a lányait, akik szintén megfelelő maffia tagok lesznek. Homlok, Tiborc mind megfeleltek a kritériumnak. Az se baj, hogy a Homlok a labancoknak dolgozott, aztán évtizedekig hordta ki a profitot az országból.

Na látod, ennyire ostoba hülye vagy te a betanult két mondatos hörgéseiddel, az életben minden pont fordítva történik mint ahogy te hörögsz, orbánnak meg öröme telik nézni, hogy ennyi osotba idiótája van neki.

Amúgy meg mennyit fizettél a kunyeráló orbán gazdidnak, te fideszes troll? Vigyázz elvtárs, mert ha nem fizetsz, vagy keveset fizetsz akkor orbán gazdid utánad fog nyúlni és akkor fogsz majd örülni ha majd sikerül a vezíred bosszúja elől elmenekülnöd a liberá´lis Nyugatra túlélni.

Muzsikok közt 2018.01.06. 17:17:26

@taga20: semmilyen bcsre nincs bizonyíték, semmilyen fórul nem állapított meg semmilyen bcs-t, pláne nem köthetők Orbánhoz

kivéve a 4es metró ügyet ami 1989 óta a legnagyobb összegü bizonyított lopás - de a felelősök még ott sincsenek elítélve, mindenesetre a MINISZTERELNÖKÖT ÉS A FŐPOLGÁRMESTERT NEVESÍTETTE A FÜGGETLEN VIZSGÁLAT

Muzsikok közt 2018.01.06. 17:18:29

@bóvli ország jobban teljesít: Ma mindenkinek jól megy, leszámítva a párszáz megélhetési rettegőt.

Ezért nem lesz kormányváltás.

taga20 2018.01.06. 17:22:34

@Muzsikok közt: elmész anyádba, mert hazudsz!

az olaf jelentés nem azt mondta ki, hogy 170csilliárdot elloptak.

bóvli ország jobban teljesít 2018.01.06. 17:23:13

@captaing:

Mi van te pár tucat hozzászólásos 48-adik álnickkel trollkodó fideszkomcsi? Míg te itt másolgatod a Takonyárpi útmutatót a sikerjelentésekről addig is a magyar fiatalok tízezrei készülnek arra, hogy pár hónapon belül lelépnek az orbáni sikerországból. Nem fogják megvárni, hogy a NER-ben olyan sorsra jussanak mint te meg a hozzád hasonló agyhalott birka népségek.
Inkább lelépnek jól élni és végig élvezni az életet. Te meg rohadjál csak tovább orbán alatt. Mert megérdemled!

captaing (törölt) 2018.01.06. 17:24:24

@1ghost:
Ezzel teljes mertekben egyet ertek. Minden szavaddal.

Eppen ez a megeroszakolasa a szabadversenynek az, amivel penzt tudnak gyujteni az EUs politikajukhoz majd. Az, hogy hatekonybban fel lehetne hasznalni a penzt versenykepesebb vallalatokkal, es igy lopasnak titulalni a kulonbozetet ertheto. Hogy ez a kulonbozett tobb-e, mint az itthon maradt profitbol szarmazo gazdasagi fejlodes, azt nem tudom megitelni, csak talalgatom, hogy nem.
De egy dolgot ne felejtsunk el: a nyugati vallalatoknak tobb eves elonyuk van (tokefelhalmozasban stb...), mert amig itt kommunizmus volt, ott szabadversenyes kapitalizmus. Es ilyen verenyelonyben nem feltetlen fair versenyeztetni a magyar vallalatokat a kulfoldiekkel. Na erre segit ra a NER rendszer. Az hogy ebbol a rokonyok tobbet sapolnak le mint a nemrokony magyar vallalatok az a demokratikus kapitalizmus rakfeneje, egy fuggetlen problema. Err mar tobbszor irtam javaslatom: allam tejles beszuntetese, vadkapitalizmus letrehozasa, minden piaci alapu szervezese.

Muzsikok közt 2018.01.06. 17:31:16

@captaing: 'Hogy ez a kulonbozett tobb-e, mint az itthon maradt profitbol szarmazo gazdasagi fejlodes, azt nem tudom megitelni, csak talalgatom, hogy nem.'

pedig erre könnyü valaszolni

ma a 200fős falukba is szuperkórház meg 5000 fős stadion épül, azt valahogy mégse megyünk csődbe, pedig fele annyi az adó mint a csődlovag lippsik idején

akkor az EU meg az IMF nagyon dícsérte a demokráciát, hisz nyakló nélkül tudták színi a magyar ember vérét, senki se szólt rájuk

ma 100 nettó a minimálbér, 10 éve 52ezer volt. A nyugati országokban jó ha nem csökkent a minimálbér a 10 év alatt, itt megduplázódott....persze a sok megélhetési bérhazudozó azért ajvékol éjjel nappal, szerencsére nem sok eredménnyel

taga20 2018.01.06. 17:36:02

@Muzsikok közt: "A nyugati országokban jó ha nem csökkent a minimálbér a 10 év alatt, itt megduplázódott.."

nem lennék most az imperialisták helyében pelikánevtárs!

te agyhalott, a 10 év alatt 500000 magyar ment nyugatra, vagy fordítva?

te bazdmeg beteg vagy, vagy pénzé baszod szét ezt a blogot???

bóvli ország jobban teljesít 2018.01.06. 17:37:45

@Muzsikok közt: "Ma mindenkinek jól megy, leszámítva a párszáz megélhetési rettegőt."

Ja, mint a Kádár alatt. Akkor is volt minden évben növekedés és persze hatalmas sikerek amit csak a magyarok értek el.
Aztán kiderült, hogy a nép akkor is évtizedekig seghülye volt ahhoz, hogy megértse, hogy őt már rég a leszakadó pályára rakta a vezír. Orbánnak is sikerült az EU egyik legutolsó országává lesüllyeszteni Magyarországot. Időközben a románok átlagjövedelme beelőzte a magyarokét, a szlovákok meg egyenesen felvásárolják Magyarországot!

Viszont a gazdidnak még könnyebb az orrotoknál fogva vezetni titeket, mint Kádárnak, hiszen az értelmesek többsége már rég elhúzott az országból. Maradtatok ti, a kétharmadnyi, lassan már négyötödnyi fajta, a funkcionális analfabéta csőcselék. Tiveletek tényleg minden fost meg lehet zabáltatni, még többet is mint a Kádár rendszerben.
Már előre élvezem, amikor a leszakadás meg a megélhetési költségek akkorák lesznek, hogy m´ég ti seggnyaloncok is észreveszitek és kiegyenesített kaszával indultok meg Felcsútra, hogy leszámoljatok az imádott gazditokkal.

captaing (törölt) 2018.01.06. 17:41:31

@bóvli ország jobban teljesít:

FYI: fiatal vagyok, es svajcba keszulok tokefelhalmozasra. (Meg mellette cryptovalutakkal kereskedem). Velemenyem szerint az irany jo, es nem varom el hogy 50 eves lemaradast meg egy kisebb elkurast 8 ev alatt behozzunk. De ha neked vannak jobb megoldasi javaslataid, ne tartsd magadban (mint a jelenlegi ellenzek), nyitott vagyok, meghallgatom.

bóvli ország jobban teljesít 2018.01.06. 17:46:41

@Muzsikok közt:

Hú öcsém, ekkora m´élysötétséggel a fejedben te egyedül túlteszel a salgótarjáni fidelitaszos megtroll csapaton. Pedig azoknak is már negatívban mérik az IQ-jukat!

Arra bármibe fogadnék, hogy a térképen meg se tudnád mutatni, hogy merre van az a Nyugat. Tudod te dísztroll, az a Nyugat, ahol ti betegeklméjü fidesz barmok szerint élni se lehet. De azért évi 100 ezer magyar menelül oda, mert nem akar orbán alatt elrohadni, hanem élni szeretne!

Ezek után orbán diktátornak már csak a legostobább magyar muzsikjai maradnak, akikkkel úgy el tud bánni, mint ahogy ez veled is megtörtént. Az agyadat a nulla alá rombolta le, közhülyét csinált belőled.
Igazi betört fidesz birka lett belőled.
A világ meg jót röhög rajtad, amikor a birka agyaddal neki állsz emberi hangokat hallatni! Kurva jó, tényleg!

6.Lenin 2018.01.06. 17:51:57

@taga20:

Uniós állampolgárok vagyunk oda megyünk ahová jólesik. Állampolgári jog.
Az egy más kérdés, hogy ez egy adott országnak nem jó, de ezt használják ki a fejlettebb nyugati országok.
Ma így zsákmányolják ki a kevésbé (miattuk is) fejlett országokat.

Ezért nem szeretitek, ha más vélemények is megjelennek, nem lehet a beteges hazudozást értelmes párbeszédnek beállítani.

Netuddki. 2018.01.06. 17:53:59

@Muzsikok közt: A bérhazudozó te magad vagy. Azt hiszed itt bárki elhiszi ezt a sok fideszes ostoba agitpropot? Megérdemelnéd, hogy téged is kivágjanak innen. A hozzád hasonlók miatt nem lehet itt értelmes vitát folytatni, csak fossátok a sok baromságot, amit a közpénzből sikkasztott tolvajfidesz média is nyomat. Qrvára nem vagyok kíváncsi rá, ezért is kerülöm ezt a blogot is.

Netuddki. 2018.01.06. 17:57:28

@6.Lenin: Amit te más véleménynek gondolsz, az nettó ostobaság. Persze, hogy már a legtöbb normális embernek a töke kivan tőle, és nem akarja a szart kerülgetni a fórumokon. Ennyi.

bóvli ország jobban teljesít 2018.01.06. 18:02:37

@captaing: "es svajcba keszulok tokefelhalmozasra. (Meg mellette cryptovalutakkal kereskedem)."

Na öcsém, ha te azt a pár ezer forintos megtakarításodat egy képzeletbeli nagy semmibe fekteted be, aminek a belső értékét kereken nulla gazdasági tevékenység és nulla biztosíték "garantálja", akkor te mindent elmondtál a szellemi képességeidről.
Ha meg a többet kockáztatnál pár ezer forintnál, akkor te már nagyon súlyos eset vagy!

Még azt az önellentmond´ásodat se kell kommentálni, hogy ha szerinted az irány jó, akkor maradj te csak szépen Orbanisztánban, ne menekülj el te csak onnan, hiszen a sikerjelentések pont arról szólnak, hogy Orbanisztán lett ma már az EU hajtómotorja, Orbanisztánban szárnyal a gazdagodás, a jólét, csak Orbanisztánban lehet ma már boldog és kereszt´ény csal´ádi életet élni. A tőkefelhalmozásra tehát Orbanisztán a legalkalmasabb.

Azonkívül Svájcot is megszállták a migránsok, televan no go zone-nal és persze teljesen össze van fonódva az EU-val, tehát az is hanyatlik.

Akkor meg minek is kínoznád magad, hogy ott keresel mendéket meg jólétet, ahol éppenséggel csak a veszélyek és a boldogtalan élet és a hanyatló Nyugat vár rád, ellentétben Orbanisztánnal?

Ezek után már kommentelni se kell a meglát´´asaidat a gazdaságról meg ez életről.

taga20 2018.01.06. 18:06:11

@6.Lenin: bazdmeg hatos, te láttad, hogy azt mire írtam?

ha nem, akkor mi a faszt dumálsz?

1ghost 2018.01.06. 18:11:13

@captaing: "De egy dolgot ne felejtsunk el: a nyugati vallalatoknak tobb eves elonyuk van (tokefelhalmozasban stb...), mert amig itt kommunizmus volt, ott szabadversenyes kapitalizmus. Na erre segit ra a NER rendszer. "

Baromság. Lófaszt.

Egy szegényebb országban a versenyképességet a vásárlóerőparitáshoz képest gyengébb árfolyam biztosítja, és nem pedig a tolvaj, velejéig korrupt NER rendszer.

Minél gyengébb az árfolyam, annál versenyképesebbek a hazai cégek, s versenyképtelenebb a külföldiek. A piacgazdaság így működik.

A sikeres, és brutálisan felzárkózó országok mind-mind nyitottak voltak a világgazdaságra, beengedték a külföldi tőkét, liberális külkereskedelmi politikát folytattak. Dél-Korea, Tajvan, Írország, Norvégia, s a sor még folytatható.

A versenyképességet nem NER rendszer, hanem az árfolyampolitika és a hatékonyságon alapuló piacgazdaság biztosítja. Egy maffialapú, NER rendszer az ország gyarapodását, jövőjét felzabálja, gátolja, szétzülleszti. Minél előbb vetünk neki véget, annál jobb.

bóvli ország jobban teljesít 2018.01.06. 18:13:31

@6.Lenin: "Ezért nem szeretitek, ha más vélemények is megjelennek, nem lehet a beteges hazudozást értelmes párbeszédnek beállítani."

Imádom, amikor 2 millió fideszbirka permanens retteg´ésben ´és elnyomásban él pár tucat liberálistól.

A végén még ott végzitek, hogy idegileg teljesen kikészültök majd a kétharmados/négyötödös győzelemtől és hosszú évekig elnyúló elmegyógyászati kezelésre szorultok majd. De nem lesz sikeres, mert amíg egy darab liberális lesz az országban, addig nektek nem lesz nyugtotok, ezt garantálni fogják nektek. Soros 100 évre előre gondoskodott, hogy legyen pénz az orbán reszim aláásására és megdöntésére!

1ghost 2018.01.06. 18:14:50

@6.Lenin: "de ezt használják ki a fejlettebb nyugati országok. Ma így zsákmányolják ki a kevésbé (miattuk is) fejlett országokat. "

Ezt 40 évig hallgattuk a komcsiktól, így hát tudod mit, te szarházi orbántroll? A hazugságaiddal eltakarodhatsz, a tolvaj, korrupt, fideszes kurva anyádba.

6.Lenin 2018.01.06. 18:21:41

@1ghost:

"A hazugságaiddal eltakarodhatsz, a tolvaj, korrupt, fideszes kurva anyádba. "

Nálatok ez az értelmes párbeszéd?

bóvli ország jobban teljesít 2018.01.06. 18:24:42

@1ghost: "Egy szegényebb országban a versenyképességet a vásárlóerőparitáshoz képest gyengébb árfolyam biztosítja"

Csakis olyan országokban, amelyek nem képesek müködő tőkét vonzani, vagy önerőből versenyképességet javítani.

Mint tudjuk, a NER sötétbunkó prolijaiba öntött 1000 milliárdok (Simicska, Mérszaros, Tiborc, Garancsi, Haboby-Rogán - hogy csak a legnagyobb tolvajokról essék szó) minden volt, csak nem a versenyképességet javító tőke"befektetés"

Orbán egyetlen célja, hogy a magyar közvagyont a családjának meg a fideszes slepp népségének nyúlja le. Ahogy mondta: "A támogatóinkat ki kell fizetni". Ezt hívja "nemzeti" kormányzásnak.

A sok félbolond falusi parasztja, városi prolija, meg értelmis´égi analfab´étája meg képes elhinni, hogy a NER rendszert érte találták ki.
A statisztika mindig kimutatja, hogy a fidesz tábor a társadalom legiskolázottlanabb retégéből illetve a funkcionális analafabétákból tevődik össze. MIvel ezekből tömegtermelés van Magyarországon, így a diktátori rendszerek sokáig fenn tudnak maradni, még akkor is, amikor m´ár az egész világ látja, hogy az ország a szarba süllyedt.

taga20 2018.01.06. 18:27:03

@6.Lenin: össze-vissza hazudozol, sikálod a fityeszmaffia rablásait, és te kéred számon a másikon az értelmes párbeszédet?

eszednél vagy?

rallus 2018.01.06. 18:27:19

A 2000 milliárdnyi közpénzt fordíthatták volna hasznosabb célra is, mondjuk az elkötelezett, ordenáré stílusú,egyre reményvesztettebb ballib hozzászólók illemtani oktatására... Sajnos ennyi pénz ehhez kevés, így el sem kezdték...
Azt viszont értem, hogy őket sosem törlik...

bóvli ország jobban teljesít 2018.01.06. 18:27:25

@6.Lenin: "Nálatok ez az értelmes párbeszéd?"

Állj ode te fideszbirka akármelyik kormány plakát alá (Soros, migráns vagy amit akarsz) és folytass azzal értelmes párbeszédet.
Ha már ekkora igényed van rá!

bóvli ország jobban teljesít 2018.01.06. 18:29:56

@rallus: "A 2000 milliárdnyi közpénzt fordíthatták volna hasznosabb célra is, mondjuk az elkötelezett, ordenáré stílusú,egyre reményvesztettebb ballib hozzászólók illemtani oktatására.."

Vagy finanszírozhattak volna nálad is 5-6 évet, hogy elvégezd a nyolc osztályt. Bár anélkül is teljes NER kompatibilis vagy, nem kell az ablakon feleslegesen kidobálni azt a közpénzt, kell az még a következö Soros plakátokra.

1ghost 2018.01.06. 18:36:43

@bóvli ország jobban teljesít: Jaja, tök egyetértek. A fidesznek tényleg papírja van arról, hogy minél iskolázatlanabb, tanulatlan valaki, annál inkább fideszes.

Kicsit markánsabban fogalmazva: a fidesz tábor ma már semmivel sem több, mint az ócska tolvaj, jellemtelen gazemberek, és a segghülyék gyülekezete. Nem csoda, hogy becsületes, gondolkodó honfitársaink már csak köpnek a mocskos maffiaalapú orbáni rendszerre.

taga20 2018.01.06. 18:45:30

@1ghost: és a proffok batthyány köre bandáját minek mondanád?

Nyers Fa 2018.01.06. 19:00:24

@captaing: nem a külföldi nagytőkét, hanem a magyar népet lopják meg. Ha egy egységnyi pénzből épülhetne pl.: ×km út meg egy iskola, akkor miért kellene lemondani az iskoláról Mészáros javára a magyar népnek? De írhatom úgy is, hogy x km út helyett épülhetne 1,3x km út is, ha valakinek szúrná a szemét, hogy miért éppen iskola.

6.Lenin 2018.01.06. 19:04:28

@bóvli ország jobban teljesít: @taga20:

Nem én hiányoltam az értelmes párbeszédet. Miért is hiányolnám ezen a blogon?
Meglepne, ha lehetne, de kivel is?

2018.01.06. 19:07:39

@captaing:

"Lehetek naiv, jogom van hozza :). "

Nem naív vagy, hanem tudatlan vagy hazug.

taga20 2018.01.06. 19:08:11

@Nyers Fa: nem érted te azt az unortodoksz matekot, az a te bajod!

de mingyá jön egy képzett fityesztalpas és felnyitja a lipsi szemedet:)))

taga20 2018.01.06. 19:10:28

@6.Lenin: "Nem én hiányoltam az értelmes párbeszédet."

aszt nem is gondoltuk rólad.

na mennyé asztán ragasszál fel egy sorosplakátot, ne hogy gyuribá nevessen a végén vérfityesznyugger:)

2018.01.06. 19:13:19

@6.Lenin:

"Meglepne, ha lehetne, de kivel is? "

Németh Szilárdot javaslom.
Esetleg Kósa Lajost.
Talán Orbán Viktort.
Vagy mondjuk Semjén Zsolt?

Nevezz már meg egy fideszes vezetőt (aki még nem fordított hátat Orbánnak), akivel értelmes párbeszédet lehetne folytatni! Aztán meg adj már egy forrást, hogy lássuk mikor történt ez meg utoljára szerinted.
Nem lesz nehéz, hisz értelmes, elit politikusokról van szó.

2018.01.06. 19:19:18

@6.Lenin:

Egyébként, ha a párbeszédet hiányolod, akkor vedd a fáradtságot és trollkodás helyett hozzászólhatsz a blog témájához, ha idetolod a képedet.
Ugye ez nem olyan nagy kérés!? Mert, ha nm azt teszed, akkor valójában trollkodsz te is.
Na ez a téma:
"Több mint 2000 milliárdnyi közpénzhez jutottak tavaly a Fidesz-közeli oligarchák"
vagyis a Magyarországon levő irdatlan korrupció.

6.Lenin 2018.01.06. 19:23:17

@taga20:
Pont tőled aztán várhatnám, te nem azért vagy itt, szerintem.

Na mind1, megpróbálom, hátha. De más is válaszolhat, ha tudja a választ.

Itt vagytok néhányan 1 alomból. Szépen ki is anyázzátok magatokat, tök mind1, hogy miről is szól a poszt (bár tényleg tök mind1)
Aztán beszól valaki, hogy azért mégse minden úgy ahogy. Jön a válasz, a kurvaanyázás.

Ez nyilván egy bizonyos szellemileg leépült, kisebbségi komplexusokban szenvedő egyedek reakciója lehet szerinte. De vegyük jogosnak, legyek kicsit elnézőbb.

De mi az értelme? Erre lennék kíváncsi így 3 hónappal a választások előtt.
Állítólag szar minden, van 6 millió választásra jogosult, akik nem a kormánypártra szavaznának két választás közt.

Aztán üt az óra, és 2x kétharmados kormánypárti győzelem. A mostani is annak néz ki.

Valahol valami nem stimmel. Hol és mi?

(Közel 3 millió a Fideszre szavaz, több, mint 3 millió el sem megy, a maradék meg a maradékokra)

Nos, mi ennek az oka?

6.Lenin 2018.01.06. 19:29:39

@MikeBoy:

2000 milliárd közpénzt nyertek cégek (kormányközeliek, gondolom ez a része a legfájdalmasabb) amiből majd valami épül(het) vagy nem.

Te valamilyen jós vagy, hogy előre látod a korrupciót?

Eddig csak konkrétan a 4-es metrónál derült ki, hogy nagy részét ellopták. És még ott sincsenek konkrétan megnevezve a tettesek.
Nem kéne megvárni, míg meg is történik? Aztán lehet szaladni Brüsszelbe.

1ghost 2018.01.06. 19:30:52

@6.Lenin: "Közel 3 millió a Fideszre szavaz, "

Te szarházi bérhazudozó! Soha, nem szavaztak ennyien a tolvaj, gazdádra és nem is fognak.

Egy tetves orbántroll vagy, aki ezt a szenny rendszert próbálja mentegetni, amit a korrupt fajtád az országra borított, de remélem már ezen a nickeden sem hazudhatsz itt sokáig.

taga20 2018.01.06. 19:36:28

@6.Lenin:
"Itt vagytok néhányan 1 alomból. Szépen ki is anyázzátok magatokat, tök mind1, hogy miről is szól a poszt (bár tényleg tök mind1)
Aztán beszól valaki, hogy azért mégse minden úgy ahogy. Jön a válasz, a kurvaanyázás.

Ez nyilván egy bizonyos szellemileg leépült, kisebbségi komplexusokban szenvedő egyedek reakciója lehet szerinte. De vegyük jogosnak, legyek kicsit elnézőbb."

haver, szerintem nem vagy korrekt. engem, ghostot, megamedvét, stb. le kisebbségi komplexusozol, de az itt irkáló fityeszdroidokról egy szót sem szólsz.

szerintem mi, azért anyázunk, mert elértünk valamit az életben, és utáljuk azt a szart, amit a geci és bandája csinál ebben az országban.
neked szavad sincs a legnagyobb szemétségre se, amit a rohadék geciék csinálnak.
neked okés, hogy nekimennek hadházynak? vagy amit művelnek a letelepedési kötvények ofsorba tolt pénzzel, vagy amit mészaroslölö csinál? vagy reggelig sorolhatnám!

és te teszel szemrehányást nekünk, mert szétbasz az ideg minket, hogy egy kibaszott állat, egy geci szétveti az országot hosszú évtizedekre?

te???

6.Lenin 2018.01.06. 19:37:46

@1ghost:

2,5 fölött már közelebb van a 3-hoz, mint a 2-höz. Mind1.

Gondolod, hogy kétségbe esem, ha megint kizárnak? már vagy 3x megtették ezen a blogon, sőt a hozzászólásaimat is átírták. Nekem kéne ezért valamiért szégyenkeznem?
Én el tudom viselni, ha másoknak más a véleménye, ordenáré sem vagyok.
Ha a véleményem miatt zárnak ki, közben a szólásszabadságot hiányolják, az az én saram?
Vagy el sem jut az agyadig, hogy a stílus amit itt megengedsz magadnak, az téged minősít?

morpho 2018.01.06. 19:41:16

@6.Lenin: "Nálatok ez az értelmes párbeszéd?"
Nem. Az az értelmes párbeszéd, hogy "itt az idő, folytatjuk, Soros terv." Ez az értelmes párbeszéd. Semmiről sem szóló programnak hazudott lózungok évek óta. Miközben a nagy ellátórendszereket szétbarmolták, vagy nem csináltak velük semmit. Amikor azt kérdezem, elvándorlás? A válasz: Soros terv! Ha azt kérdezem egészségügy, a válasz Soros terv. Ha azt kérdezem, közoktatás? Nyugdíjrendszer? A válsz soros terv. Ha megkérdem, hogy miért nincs takarító, meg szerelő Magyarországon, a válasz Soros terv. Ez az a párbeszéd, ami szerinted értelmes, csak mi itt néhányan a blogtérben bunkó állatok vagyunk, akik képtelenek erre az értelmes párbeszédre!
Szeretnék konstruktívan hozzájárulni én is az értelmes párbeszédhez! Lenin, menj a picsába! Remélem elég konstruktív és vitaképes voltam.

6.Lenin 2018.01.06. 19:47:28

@taga20:

"szerintem mi, azért anyázunk, mert elértünk valamit az életben, "
Ne bassz!
Ez fordítva szokott lenni. Azok anyáznak másokat, akik semmire se vitték az életben, hiszen éppen azért anyáznak náluk sikeresebb embereket.
abba belegondoltál, ha te nyernél ennyi pénzt, tudnál vele mit kezdeni?

Nézd már meg, hogy az előző kormányok mágusai, akik az uniós pénzeket kezelték, hány nyereséges céget hagytak maguk után?
Miért kellett az Orbán kormánynak kifizetnie a sok tartozást, önkormányzatok, kórházak, stb ?
Olvastad az indexen, hogy Mészáros cégeinek a papírjai szárnyalnak, a bloomberg szerint?
Nem állítom, hogy nincsenek, vagy nem lehetnek visszaélések most is, de gondolod, hogy ha tudnák Brüsszelben bizonyítani ezeket, már nem visítanának 1000-el Orbán nyakába varrva?
Csak a hazai ellenzék visít, de őket meg ismerik a választók és nagy ívben szarnak rájuk.

2018.01.06. 19:53:45

@6.Lenin:

Tessék! Elmondtad a véleményedet. Hát elég érdekes, mit ne mondjak:
"Te valamilyen jós vagy, hogy előre látod a korrupciót?"
Nem! Csak mondjuk két lábbal járok a világban és látom, mi történik Magyarországon.
Tudod, ha körbenézel a világban azt látni, hogy a korrupciós ügyek nem nagyon jutnak az igazságszolgáltatás elé. Sőt, ha valahol irdatlan nagy a korrupció, ott sem lesz több azoknál a helyeknél, ahol kevés.
És ezek után, ha valaki azt akarja nekem bemagyarázni, hogy "várjuk meg".... hát, erre csak azt tudom mondani, hogy nem tollas a hátam bocsika....

Íme a történt egy apró szelete:
Mészáros Lőrinc Orbán Viktor barátja és falujának gázszerelője néhány év alatt az ország egyik leggazdagabb embere lett, miután (most kapaszkodj meg, biztos nem ismered ezt a sztorit) Orbán összerúgta a port Simicska Lajossal a másik egyébként ős fideszes barátjával, aki addig lett majdnem az ország egyik leggazdagabbja, míg még jóban volt Orbánnal.
Lenin barát! Ebben a történetben te tényleg nem látod azt, hogy az országunk egyik legkorruptabb politikusa (ha a pénz nagyságát nézzük) nem más, mint Orbán Viktor, aki kézi vezérléssel dönti el, ki legyen oligarcha ebben az országban?
Mi közben egyébként azon pénzek elosztásához neki gyakorlatilag semmi köze!!!
Mert egyébként a másik verzió az lenne, hogy ezek az emberek saját tehetségük és üzleti érzékük okán lettek azok akik.
De hát Simicska feketelistára került, pedig mint tudjuk Orbánnak sem ahhoz nincs köze, hogy gazdag lett sem ahhoz, hogy aztán kiesett a pikszisből.
Aha.......

És, ha ez így van, hogy te nem látod ki ebből a korrupciót, hát akkor ne csodálkozz, ha körberöhög itt mindenki folyamatosan a szerinted értelmes vita helyett.

6.Lenin 2018.01.06. 19:56:58

@morpho:

Hagyd már ezt a kibaszott elvándorlást. Uniós polgárok vagyunk, jog.
A másik a jövedelmi különbségek, ami szintén nem csak a mi hibánk.
Természetes, hogy nem jó az olyan országoknak, mint mi is vagyunk.

Te miként oldanád ezt meg?

2018.01.06. 20:01:46

@6.Lenin:

Csatlakozok Morpho-hoz!
Szerintem is menj a picsába! :D
Úgyis csak trollkodsz itt, ezt tudja mindenki.
Mindenki elküld állandóan a fenébe, de mégis ideesz téged a fene.
Vajon miért?
Hiszen még magad szerint sem szorul kormányunk semmilyen védelmre, mivel:
"Csak a hazai ellenzék visít, de őket meg ismerik a választók és nagy ívben szarnak rájuk. "
Ha ez igaz és komolyan gondolod, minek jössz ide állandóan, hogy mindig elküldjünk téged a halálba? :DDD
Valami hülye mazochista vagy mi a bánat?

taga20 2018.01.06. 20:06:53

@6.Lenin: szerintem hagyjuk az értelmes diskurzust, nem megy ez nekünk.

"abba belegondoltál, ha te nyernél ennyi pénzt, tudnál vele mit kezdeni?"

aki azt kérdezi, hogy mészaroslölö nyer pénzt, amit persze a tehetségével ért el, és azt senki más nem tudja elkölteni normálisan.

szerintem nem érdemes itt értelmesen társalogni, szerintem itt ütni kell egymást. annak van értelme:)

6.Lenin 2018.01.06. 20:17:49

@MikeBoy:

Miért jövök ide?
Szeretném megérteni, amit @tagának is írtam.

Miért is nem vagytok képesek elzavarni ezt a mocskos Fidesz bandát?
Miért nem azzal foglalkozik az ellenzék, amivel kéne?
Meggyőzni a bizonytalan választókat?

"Szerintem is menj a picsába! :D"

És akkor minden a helyére kerül? Én lennék az oka, hogy az ellenzék balfaszkodik?

Én is szeretném, ha lenne valódi választék, jó, és jobb között, és nem a kisebbik rossz, vagy mind1, csak ők ne, között.
Szeretném megfejteni, hogy hol is a probléma, ezért vagyok itt (is), amíg ki nem zárnak, mert félreértik, mint mindent, ahogy te is, morpho is.

6.Lenin 2018.01.06. 20:22:00

@taga20:

"szerintem nem érdemes itt értelmesen társalogni, szerintem itt ütni kell egymást. annak van értelme:) "

Mi?
Írd már le lécci.
(A kurvaanyázást azt értem, beteg faszok védekezése a saját hülyeségük ellen. Azért nem írok oldalt, mert ez mindenkire vonatkozik, aki ilyen módszerekkel akar vitázni.
Nem fogom név szerinte felsorolni éket)

2018.01.06. 20:31:09

@6.Lenin:

'"Szerintem is menj a picsába! :D"
És akkor minden a helyére kerül? Én lennék az oka, hogy az ellenzék balfaszkodik?"

Hülye vagy vagy csak mellébeszélsz?
Azért menj a p-be, mert ott fent elkezdted védeni ezt a korrupt szart, akit Orbánnak hívnak, meg fidesznek.
Aztán amikor valamire konkrétan reagálni kéne, akkor hallgatsz meg el kezdesz ellenzékezni meg ballibezni meg sorolhatnám.
Nekem ezekhez semmi közöm.
Te viszont egy forrást nem adtál arra, hogy mikor vitázott itt bárki is értelmeset fideszes politikussal.
Kussolsz az Orbán, Lőrinc, Lajos sztoriról, mintha nem is létezne.
Terelni próbálod a korrupciót ilyen bullshitekkel, mint Brüsszel meg a 4-es metró.
Na ezért mehetsz a p-be.
Mert semmi mást nem csinálsz, csak valami ellenzéket fikázol (amiről itt egyébként szó nincs) és a fideszt próbálod védeni.
Olyan baromságokat és tereléseket hozol ehhez össze, ami nagyon hamar kiveri ám bárkinél a biztosítékot.

6.Lenin 2018.01.06. 20:33:47

Nos, az eddigiekből leszűrve ...

) kurvanyázáshoz nem kell ész, megy magától, mint az ágyba szarás a kisbabának.

) én miként is oldanám meg, ez már problémásnak látszik. Igaz, kísért itt a múlt, eddig egyszer sem sikerült a ballib oldalnak.

) eddig mindig azt mondták, hogy tanultunk a múlt hibáiból, de ezt kurvára titkolják, hogy mit is, mert mindig elkövetik ugyanazt, szarul kormányoznak.

) anyázni kell a másikat, mert az majdnem úgy néz ki, hogy mi vagyunk az erősebbek.
Csak az elbukott választás után kicsit lapítani kell 1-2 évet.

Kezd derengeni valami.

1ghost 2018.01.06. 20:36:20

@6.Lenin: Te egy hazug orbánbérenc vagy. Ezért zárnak ki, minden normális bloggról.

Egy kibaszott szavad nincs az ellen, hogy a korrupt fajtádból 6 ember érdekeltsége zsebre basz 2000 milliárd forintot egy évben. Több loptok, egy évben mint az összes többi párt együtt véve 20 év alatt.

A segghülye orbánstróman Mészáros egy év alatt több pénzre tesz szert, mint Magyarország összes egyetemi tanára, kutatója, tudósa, és azt a mocskos rendszert amely mindezt lehetővé teszi, te hazugságaiddal mentegeted. Ezért basznak ki, és jól is teszik mert minden normális ember utálja a hazug szaralakokat.

Ha nem szarházi orbán propagandista volnál, aki ennek a mocsoknak a meghosszabításában érdekelt, már rég eltakarodtál volna a magyar időkhöz, vagy a gazdád zivataros picsájába.

6.Lenin 2018.01.06. 20:44:06

@MikeBoy:

Hol védtem én bárkit is? Idézzed légyszi.

Az, hogy én nem megyek bele esetleg légbőlkapott rágalmazásokba-mivel nem ismerem a a valódi hátterét a dolgoknak- az nem jelent, hogy bárkit is védenék, bármelyik oldalról is.
Nagyon elfogult véleményekkel meg tényleg nehéz vitázni, mert én nem szándékozom meggyőzni senkit, csak leírom a saját véleményem, és próbálom is megvédeni, de nem úgy, hogy a másikat elküldöm a picsába, bár lehet, hogy az igazság ott van elrejtve.

Akkor, hogy értsd is:

Aki azt mondja, hogy ma Mo-on minden tökéletes, az hazudik valamilyen oknál fogva.
Aki ma Mo-on azt mondja, hogy minden szar, az hazudik, valamilyen oknál fogva.
Aki ma Mo-on azt mondja, hogy rövid időn belül (mondjuk 1 ciklus) mindent képes lenne megoldani, az hazudik valamilyen oknál fogva.

Na, ezek a különböző okok érdekelnek. Ezeket keresem itt (is).
Miért kell ezek miatt elmennem a picsába? Van ott valaki, aki majd elmondja?

6.Lenin 2018.01.06. 20:48:27

@1ghost:

Elgondolkodtam 1 mp-ig veled kapcsolatban.
Szerintem az értelmi képességeidnek ez a feladat tökéletesen megfelel, amit itt művelsz.
Mondjuk értelme nem sok, habár robbantgathatnál is, annál azért csak jobb ez mindenkinek, vagy mintha lövöldöznél össze-vissza a Tescoban.
Ha megnyugtat, engem nem zavar.

2018.01.06. 20:51:22

@6.Lenin:

Mellébeszélsz megint:
Bullshitek tőled:
- Aki azt mondja, hogy ma Mo-on minden tökéletes, az hazudik valamilyen oknál fogva.
- Aki ma Mo-on azt mondja, hogy minden szar, az hazudik, valamilyen oknál fogva.
- Aki ma Mo-on azt mondja, hogy rövid időn belül (mondjuk 1 ciklus) mindent képes lenne megoldani, az hazudik valamilyen oknál fogva.

"Na, ezek a különböző okok érdekelnek."
WTF?
"Miért kell ezek miatt elmennem a picsába? Van ott valaki, aki majd elmondja? "
?ERT MÁR SIMÁN HAZUDSZ VAGY HÜLYE VAGY!
Mert:
"Te viszont egy forrást nem adtál arra, hogy mikor vitázott itt bárki is értelmeset fideszes politikussal.
Kussolsz az Orbán, Lőrinc, Lajos sztoriról, mintha nem is létezne.
Terelni próbálod a korrupciót ilyen bullshitekkel, mint Brüsszel meg a 4-es metró."
MÉG MINDIG EGY MUKKOT NEM SZÓLTÁL EZEKRŐL.
Hanem terelsz:
"Az, hogy én nem megyek bele esetleg légből kapott rágalmazásokba-mivel nem ismerem a a valódi hátterét a dolgoknak- az nem jelent, hogy bárkit is védenék, bármelyik oldalról is. "
MI A BÁNAT A LÉGBŐL KAPOTT AZ ORBÁN, SIMICSKA, MÉSZÁROS, SZTORIBAN?
A problémát kereső agyaddal, mit nem tudsz ezen végig gondolni??

2018.01.06. 20:55:52

@6.Lenin:

Megint tereltél ghostnak!
Pontosan leírta a lényeget.
Semmilyen érdemi reakciót nem írtál rá!
"Egy kibaszott szavad nincs az ellen, hogy a korrupt fajtádból 6 ember érdekeltsége zsebre basz 2000 milliárd forintot egy évben. Több loptok, egy évben mint az összes többi párt együtt véve 20 év alatt. "
Ez a lényeg és erről szól a poszt.
Aki erre semmit nem ír, csak ezt:
"Eddig csak konkrétan a 4-es metrónál derült ki, hogy nagy részét ellopták. És még ott sincsenek konkrétan megnevezve a tettesek.
Nem kéne megvárni, míg meg is történik? Aztán lehet szaladni Brüsszelbe. "

az nem tesz mást, mint a korrupt Orbánt és Fideszt védi!
Nem keresel te itt semmit, csak egy egyszerű troll vagy.
És rohadtul megérdemled, ha elküldünk a fenébe és a fidesz bérenc jelzőt kapod a nyakadba....

6.Lenin 2018.01.06. 20:59:06

@MikeBoy:

Akkor meséld el nekem konkrétan, hogy mi is a szerepe valójában Simicska Lajosnak.
Konkrétan mekkora veszteség a magyar gazdaságnak, hogy Mészáros Lőrinc ennyi pénz nyert el pályázaton. És hová tűnt el ez a sok lóvé. Konkrét adatokkal.

Nem a te elképzeléseid érdekelnek, hanem konkrét adatok, amik egy perben is megállnák a helyüket.

Nem vagyok süket, miért ordibálsz?

Apropó, és mi van, ha a Lajos direkt bassza szét a Jobbikot, aztán majd májustól ő lesz a hős? B+ ez politika, bármi, bármikor lehetséges.

1ghost 2018.01.06. 21:01:13

@6.Lenin: "Na, ezek a különböző okok érdekelnek."

Lófaszt érdekelnek téged ezek, vagy a valóság, ne nézzél már hülyének minket, főleg ne e blog adminjait.

Hiszen te magad ezt írtad, nemrég: "MINDIG ÚGY KELL A PÉLDÁKAT,FELHOZNI, HOGY AZ LEGYEN AZ EREDMÉNYE, NEKED VAN IGAZAD."

Na ez az, ami a habonyi fideszes trollképzőben sulykolnak, hogy hogyan is kell védeni, sikálni az orbáni mocskot.

Csak, hát olyan hülye vagy, hogy ezt még be is vallottad, te gerinctelen orbánbérenc.

6.Lenin 2018.01.06. 21:03:57

@MikeBoy:

Akkor írd már le részletesen, hogy mennyi a bevétel, kiadás, miből mennyit loptak el, és ami épült, vagy adósság kifizetésre ment, vagy béremelésre, vagy amit eddig építettek, azt miből.
Majd akkor válaszolok rá érdemben.
Amit írsz, az egy vélemény, jogod van hozzá leírni, nekem meg az enyémet.

Nem azonos? Jé!
B+ ,csaknem demokrácia van?

morpho 2018.01.06. 21:04:33

@6.Lenin: Hagyd már ezt a kibaszott elvándorlást? A párbeszéd értelmes alapjait egy laza elutasítással lezavartad. Undorodom tőled! Gyomorforgatóan ostoba vagy szegénykém!

"Te miként oldanád ezt meg?" Mondjuk első körben nem oligarcháknak adnám az eu-tól/magyar polgároktól ellopott százmilliárdos tételeket. Lehetne belőle bérfejleszteni az orvosoknál is. Akkor talán nem menne el és nem halna meg Gizi néni. De igazad van, hagyjuk ezt az elvándorlást! Uniós polgárok vagyunk, uniós halottakkal. Ki a faszt érdekel, hogy nincs orvos, nincs ápoló, nincs takarító, nincs szerelő. Majd Gizi néni utánuk költözik Londonba, meg Berlinbe! Uniós polgárok. Idióta narancskullancs!
Be kezdtél egy bagatellizálással, majd tagadtad az egészet és tőlem kértél tanácsot. Ez az értelmes párbeszéd? Tényleg húzzál már innen a picsába! Tipikus szétbarmolós narancskullancs vagy! Ráadásul a nagypofájú/ ostoba fajtából.

2018.01.06. 21:10:53

@6.Lenin:

Megint terelsz!
A korrupció az bűncselekmény és PONT!
Újra leírom neked:
"MI A BÁNAT A LÉGBŐL KAPOTT AZ ORBÁN, SIMICSKA, MÉSZÁROS, SZTORIBAN?
A problémát kereső agyaddal, mit nem tudsz ezen végig gondolni?? "
Mit nem tudsz végiggondolni azon, hogy ez a történet azt jelenti, hogy Orbán az egyik legkorruptabb magyar politikus.

Mi köze a kérdéseidnek ehhez? Mi köze van?
Simicska azért lett gazdag, mert Orbán ezt akarta, aztán Orbán már Lőrincet akarta, miután Simicska lasan kiesett a pixisből.
Mi a bánatot nem tudsz ezen megérteni és tolod itt a bullshiteket folyamatosan?
MIT?

6.Lenin 2018.01.06. 21:11:09

@1ghost:

Figyusz, ha leírok valamit, és azt úgy próbálják cáfolni, hogy kizárnak, vagy elküldenek a picsába, a kis csökött agyammal én úgy értelmezem, hogy akkor valószínűleg nekem lehet, igazam. Vagy közelebb lehet hozzá. 1xű, ez nem?
A vélemény nem adat, azt egy másik véleménnyel nem cáfolod, csak tudatod, hogy esetleg bizonyos kérdést te másként látsz.
A különböző vélemények nem igazolnak, és nem cáfolnak, de, ha nem tudod adatokkal cáfolni, akkor közelebb lehet az igazsághoz a meg nem cáfolt vélemény, de nem biztos, hogy tényleg az az igaz.
Nem túl bonyolult ez neked?

Muzsikok közt 2018.01.06. 21:14:17

@MikeBoy: orbán sosem bukott le, pedig régebben királykodik már mint a veterán lippsik /akik már le/megbuktak/

6.Lenin 2018.01.06. 21:19:59

@MikeBoy:

"A korrupció az bűncselekmény és PONT!"- ebben egyetértek veled, Csak ezt kurva nehéz bizonyítani. Kérdezd meg Magya György urat, ő is ezt írta az indexen.

"Simicska azért lett gazdag, mert Orbán ezt akarta, aztán Orbán már Lőrincet akarta, miután Simicska lasan kiesett a pixisből."
Ez is elfogadható lehetne, de nem ismerem a konkrét okokat. Azt a részét igen, hogy minden kormányon lévő párt azokat támogatja, akik őket is támogatják, ez a világon mindenhol így működik. Akkor van igazán gáz, ha mások teljesen ki vannak zárva.
Itt már konkrét adat kéne, hogy hány pályázat volt, ebből melyik mennyit nyert.

"Orbán az egyik legkorruptabb magyar politikus."

el kell menni Brüsszelbe és feljelenteni, vagy most tavasszal leváltani, bizonyítani, és lecsukni. mi ebben a bonyolult?

taga20 2018.01.06. 21:20:02

@Muzsikok közt: ja persze. te hol az anyádban élsz?

2018.01.06. 21:20:32

@Muzsikok közt:

Kinek gratuláljak?
Neki vagy neked?

taga20 2018.01.06. 21:21:43

@6.Lenin: haver, miért is nem támogatta a geci az európai ügyészség felállítását?

bóvli ország jobban teljesít 2018.01.06. 21:21:46

@6.Lenin: "Állítólag szar minden, van 6 millió választásra jogosult, akik nem a kormánypártra szavaznának két választás közt. Aztán üt az óra, és 2x kétharmados kormánypárti győzelem. Valahol valami nem stimmel. Hol és mi?"

Ott te szerencsétlen NER birka, ami ma már ötvenszer el lett magyarázva, dxe neked még minimális agysejt állományod sincs még a kontúrokat se megétteni:

1. Az országban kipusztult az értelmesebb réteg (elmenekültek már messzire), főleg azért, mert orbán az ostoba proli népséget emelte fel a hatalomba, ezeknek nyomja az önámító, rém ostoba dumákat a világról (amit persze a prolija bezabál), ezzel a szellemi agyhalállal pedig az elprolisodott ország egyre nagyobb része azonosul.

2. Minél ostobább egy ország, annál könnyebben lehet az orránál fogva a falnak vezetni. Csak egy állandó prolimassza kell (2 millió ember), akit behiszterizál és azok tüzön vizen keresztül csak a fideszre szavaznak. Ez megvan a Soros/migráns/EU ellenségképpel meg a rezsicsökkentéssel.

Mivel a fidesz tömegbázis építése a funkcionális analfabétákra és mindenféle handabandákat tövig beszopó félbolondok millióira alapoz, így a célzott és tartós agymosás, fake newsok a világról, rendre behozza a kétharmadnyi segghülyét a táborba.

És mivel a felgyorsult kivándorlás miatt az ország általános szellemi színvonala rohamtempóban süllyed, így egyre nő a falnak vezethető célcsoport. Akik még akkor is a fideszre szavaznak, ha közben a szomszédnak minden nap elmondják hogy elegük van a fidesz bandából. Ennyi esze van a magyar népnek. Képes azért beleszarni a saját tányérjába, hogy négy évig majd azt egye.

taga20 2018.01.06. 21:23:50

@MikeBoy: és mingyá jön leninevtárs és számon kér minket, hogy az ilyen szardarab muzsikdroiddal miért nem tudunk normálisan vitatkozni:)))

6.Lenin 2018.01.06. 21:25:00

@morpho:

Tudtam, hogy nem tudod a megoldást.

"Lehetne belőle bérfejleszteni az orvosoknál is. Akkor talán nem menne el és nem halna meg Gizi néni."

Ez egy egyszeri intézkedés, és nem old meg semmit. Lehet, mégis elvándorol, pénzt nem termel, és a következő évben már csökkentened kéne a bérét, mert nem lenne miből emelni, Azt először olyasmibe kell fektetni, ami kitermeli az orvosok béremelését.

Szóval neked is könnyebb elküldeni a másikat melegebb éghajlatra, mint megtalálni a valódi megoldást.

2018.01.06. 21:25:51

@6.Lenin:

Na ezekért a bullshitekért vagy megbélyegezve fidesz csicskaként és elküldve melegebb éghajlatokra, mint ez az egész utolsó hozzászólásod hozzám!
Hanyagoljuk egymást!

Muzsikok közt 2018.01.06. 21:27:08

@bóvli ország jobban teljesít: 'Minél ostobább egy ország, annál könnyebben lehet az orránál fogva a falnak vezetni. '

- vagy annál többet keres.

Az okos lipsik alatt ne vót pénz.

2018.01.06. 21:30:34

@6.Lenin:

De utoljára! Ezt lécci lécci!
Hisz te keresed itt a válaszokat.
Az a csoda okos fidesz elit biztos érdekel téged:
"Nevezz már meg egy fideszes vezetőt (aki még nem fordított hátat Orbánnak), akivel értelmes párbeszédet lehetne folytatni! Aztán meg adj már egy forrást, hogy lássuk mikor történt ez meg utoljára szerinted.
Nem lesz nehéz, hisz értelmes, elit politikusokról van szó. "

ADJ MÁR EGY FORRÁST, AMIKOR ÉRTELMES VITÁT FOLYTAT FIDESZ VEZETŐ VALAKIVEL.
BÁRKIVEL BÁRMELYIK! :DDD

Muzsikok közt 2018.01.06. 21:32:57

@MikeBoy: nem azért fizetem az állami vezetőket hogy vitatkozzanak, hanem azért hogy azt csinálják, amit kell

és mivel a fidesz kormány azt csinálja még 20 évig rá szavazok, ha csak a ballib elqró siserehad lesz opciónak

bóvli ország jobban teljesít 2018.01.06. 21:33:04

@Muzsikok közt: " bevándorlás van, nem elvándorlás"

te nagyonhülyefidelitaszos köcsög, te valami új verbuválás lehetsz a troll brigádban. A troll elődjeid 3-4 éve rendre ugyanezzel az ábrával jönnek. Csak a szerncsétlen hülyék akkor maradtak mindig csendben, amikor kiderült, hogy ez a migrációs kimutatás nem is azt méri, hogy valaki letelepedni akar Magyarországon. Azt meg pláne nem méri, amikor a magyar kitelepült, kivándorolt külföldre ment megélni.
Szóljál takonyárpinak, hogy nyomjon már neked oda valami más troll anyagot, mert ez már lejáratódott.

Amúgy meg hogy van az te betanított fidesz troll, hogy elvándorolt 600 ezer magyar, de ennél több vándolrolt be? Hát mi van itt kérem, orbán tömegesen telepíti be az idegen migránsokat? Nem is az EU? Ráadásul hétszázezer sz´ámra???

Akkor itt most valakiből megint nagyon hülyét csin´ált orbán.
Hogy ne menjen el a teljes hétvégéd a fejtörésre, így rögtön elárulom, hogy: BELÖLED!

2018.01.06. 21:33:53

@Muzsikok közt:

Látom, neked kell gratulálni! :DDDD

morpho 2018.01.06. 21:34:25

@Muzsikok közt: Vándorol befele a sok orvos, ápoló, villanyszerelő, ezek mind. Egy hozzád hasonló idióta narancskullancs egyszer már megpróbálkozott ezzel a kamuval. Akkor is bebukta. Vagy ti Leninnel jártok párban és hazudozzátok tele a blogteret? Az megvan, hogy ezek a kamuk csak itt mennek el a blogtérben? Már a fidesz szavazók is észrevették, hogy nincs orvos és meghal a nagyi! Mert meghal, te meg itt hazudozol! Menj a picsába te is Leninnel együtt! Mi a faszt rontjátok itt a levegőt? Te is szeretnéd megérteni, hogy miért töketlen az ellenzék, mint Lenin?
Segítek nektek. Azért töketlen, mert Orbánéknak külön stábja van a karaktergyilkosságokra! Mert esélye nincs senkinek kiemelkedni Orbániában. Aki elhiszi, hogy 2010 óta egyetlen alkalmas politikust sem "nevelt" ki Magyarország, az nagyon hülye és saját magának is hazudik! Érdekes, 2010 előtt voltak alkalmas emberek, azóta meg nincsenek. Mindenkit kinyír a narancskommandó! Le lehet tagadni, de egyszer le fognak ezzel bukni és akkor lesz bazmeg! Nektek is! Majd véletlenül megtalálnak, aztán megkérdezik, hogy is volt ez pubi!

1ghost 2018.01.06. 21:35:23

@6.Lenin: "kis csökött agyammal én úgy értelmezem, hogy akkor valószínűleg nekem lehet, igazam."

Rosszul értelmezed. A csökött agyad viszont helytálló. Csak szarházi orbántrollnak nincs szava az ellen, hogy a legfőbb ügyész a fidesz alapító tagja, felesége meg havi 3 millát kap Matolcsytól.

Szarházi mocskos orbántroll vagy. Az emberiség legalja.

Muzsikok közt 2018.01.06. 21:37:05

@bóvli ország jobban teljesít: itt egy masik

www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/rankorder/2112rank.html

érdekes módon, arról még soha senki nem mutatott linket hogy kivándorlás van....

vajh miért?

bóvli ország jobban teljesít 2018.01.06. 21:37:06

@Muzsikok közt: "és mivel a fidesz kormány azt csinálja még 20 évig rá szavazok"

Ja, nagyanyádék 30 évig szavaztak Horthyra, anyádék 30 évig szavaztak Kádárra, te meg 30 évig szavazol orb´ánra.
A sötétség genetikailag öröklődik nálatok.

Muzsikok közt 2018.01.06. 21:37:52

@bóvli ország jobban teljesít: 30 is lehet belőle ha csak a ballipsik fognak nyünnyögni ellenzékben

Muzsikok közt 2018.01.06. 21:39:09

@morpho: tehát hol vannak az adataid?

a ződ dossziéban?

.Gordon Gekko. 2018.01.06. 21:45:31

én örülök h orbán a maffiájával szilárdan tartják a gyeplőt

nincs csőd, szégyen, káosz, nincs semmi ami itt még 2010ben az országot jellemezte, orbán visszaosztja a haszon egy részét legalább

nem csoda, h európában tavaly mo-n volt a legnagyobb béremelkedés, és orbán/meg putyin a legnagyobb valószínüséggel újraválasztott politikusok 2018ban.....míg a nyugat és a nyugati politikusok, országok erősen hanyatlanak lefele

taga20 2018.01.06. 21:48:10

@Muzsikok közt: talán azé me nem is vándorolt ki 500ezer. lipsi urbanlegend!

.Gordon Gekko. 2018.01.06. 21:49:43

@taga20: közbe visszavándorolt 600ezer, a hozzáférhető adatok szerint

taga20 2018.01.06. 21:49:57

@.Gordon Gekko.: te bazdmeg most felszoptad putyint?

édesistenem, ekkora stirlicet, aki egyből le is buktatja magát!

szakadok:))))))))))

taga20 2018.01.06. 21:50:50

@.Gordon Gekko.: honnan vándoroltak vissza, te istenbarma?

bóvli ország jobban teljesít 2018.01.06. 21:57:15

@Muzsikok közt:

aztán ki nem szarja le te segghülye, hogy a ballibsik mit csinálnak? Mivel genetikailag csak a sötétséget örökölted a felmenőidtől, így felhomályosítalak arról, hogy az orbáni rendszer legmegszopatottabb rétege maga a fidióta szavazó. Mert ez az alulk´épzett, szart se keresö népr´teg, amelyik szinte semmi ingyenebédet nem kap orbán gazditól, viszont az összes megszorítást az ő nyak´ukba varrja.

A lipsik meg a képzettebbek, tehát a jól kereső felső réteg, akik halálra röhögik magukat rajtatok NER marhákon, ahogy rakják el a sok 100 ezres adócsökkent´ést a zsebükbe, miközben orbánék ezt a ti megszorításaitokkal ellenfinanszírozzák.

Ráadásul a lipsik ellentétben veletek prolikkal, nem csak magyarul tudnak helyesen beszélni hanem idegen nyelven is, úgyhogy már rég Nyugaton melóznak 3000 eurós nettó fizet´ésekért. Te meg kapd össze magad, hogy meglegyen a napi 50 troll hozzászólás, hogy a hónap végén megkapjad azt a 400 eurós troll bért.

Ha eljutottál volna a nyolc osztály elvégzéséig cicababa, akkor tudnád, hogy a demokrácia hiányos, egyeduralmi, meg teljhatalmi rendszerek mindig hatalmas tömegbázissal rendelkeztek egy ideig (a birkák milliói kitartottak a vezír mellett az utolsó lehletükig), aztán olyan gyorsan omlott össze a rendszer, hogy a diktátor örült, ha élve el tudott menekülni külföldre.
Ez is eljön akkor, amikor az orbán rezsim bukik, a történelem megint ismételni fogja önmagát.

Nektek félbolond birkáknak meg megint az jut majd osztályrészül, hogy elölröl kezdheted az ´életed a nulláról. Majd 60 évesen.
Mondom, ti fidesz birkák olyan mélysötétek vagytok, hogy kiválóan elszórakoztatjátok a világot!

.Gordon Gekko. 2018.01.06. 21:58:09

@taga20: Nett bevándorlásra vannak adatok, az ellenkezője meg lipsi urban legend

egy adatot se tudsz rá kiguglizni

Muzsikok közt 2018.01.06. 22:00:46

@bóvli ország jobban teljesít: Érdekes, mert a ballib szerint, a fidesz a gazdagok pártja, mert a felére csökkentette a jövedelemadót....

vagy az volt. Ma meg már a szinte semmit sem keresők sem járnának jobban a régi adórendszerben, mint a fideszesben.

Tehát annyiban igaz, hogy ma már mindenkinek jobban megéri Orbánt támogatni, ez látszik is a brutális népszerüségükön.

Muzsikok közt 2018.01.06. 22:06:42

@bóvli ország jobban teljesít: 3 fajta szavazó van

a magyarországon élő és dolgozó - itt a fidesznek több szavazója van mint az összes többi pártnak együttvéve

magyarországról nyugatra dolgozni költöző - ezek között is masszív fideszes többség van a követségi választási statisztikák szerint

határon túli, őshonos magyarok - köztük a fidesz népszerüsége 98% volt legutóbb

Úgyhogy, kár a ballibnek hülyíteni itt magát - bukásuk rettenetes lesz, Orbán győzelme pedig felemelő, akár a népmesei hősöké.

6.Lenin 2018.01.06. 22:15:06

@MikeBoy:

Ez egy tényleg érdekes kérdés.
Kik is bírálják Orbánt, volt Fideszesként?

Akik vagy nem kellettek Orbánnak, vagy nem váltották be a hozzájuk fűzött reményt. Mert nem azok voltak valójában, akiknek előtte lehetett gondolni. Ez az egyik.
A Fidesznek, mint minden más normális pártnak van (kéne, hogy legyen valamilyen elképzelése). Aztán az emberek azért csatlakoznak hozzá, mert elfogadják, vagy a magukéhoz közelinek érzik azokat az elképzeléseket.

Ezért vannak a DK-ban dk-sok, a Jobbikban jobbikosok és nem fordítva.
Eddig tudod követni?

Aztán minden normális pártnak van egy vezetője, aki meghatározza a pártja arculatát, irányát, elképzeléseit. Ez is tök normális.

Aztán előfordulhatnak- mivel ez egyben politika is- beépült ügynökök is. Minden oldalon. Akik csak a megfelelő alkalomra várnak. Főleg választások előtt szokás őket aktiválni. Ez is előfordult már minden párt esetében, némelyek teljesen szét is lettek verve. Ez sem okozhat meglepetést annak, aki politikai kérdésekkel is foglalkozik.

Apropó, te miért is?

morpho 2018.01.06. 22:16:00

@Muzsikok közt: Az adatokat már beidéztem párszor. Keress utána, buta provokatőr narancskullancs! Csak nem képzeled, hogy leállok veled "vitatkozni" faszfej! :)) Te hülye vagy baszod!
Ráadásul mit hazudozol? A fidesznek annyi szavazója van, mint a többi pártnak. Nincs több. index.hu/belfold/2017/12/17/publicus_szel_es_karacsony_is_nepszerubb_mint_orban/
Adjál össze pár számot. Most veled vitatkozzak bármiről? Ugyan már :))

Muzsikok közt 2018.01.06. 22:17:00

@morpho: ne idézd, hanem linkeld be

az idézeteid a kutyát nem érdeklik, én se idézgettem a nettó bevándorlást

köszi

6.Lenin 2018.01.06. 22:20:25

@1ghost:

Képzeld a Mari néninek tavaly március környékén fájt néha a dereka, írt Orbánnak, de a szemét nem is válaszolt rá. Ilyen mocsok. Van amivel foglalkozik, van akikkel nem.
Rémes egy pacák lehet.

2018.01.06. 22:23:54

@6.Lenin:

Fideszes értelmesen vitázik!
Feladat találni egy ilyet!

"Mert nem azok voltak valójában, akiknek előtte lehetett gondolni."

"Ha a választásokon csak pártok indulhatnak - amit helytelenítenék -, akkor kényszerűségből talán létre fogunk hozni egy választási pártot, amit azonban a választások után sürgősen feloszlatunk. […] A hozzám legközelebb állók, Kövér László és Fodor Gábor velem együtt egyfajta szociálliberális meggyőződésűek"

Hát úgy tűnik ő sem az lett, aminek előtte gondoltuk.
Vajon képes ma már elárulni a hazáját a hatalomért?

2018.01.06. 22:31:00

@6.Lenin:

"Aztán minden normális pártnak van egy vezetője, aki meghatározza a pártja arculatát, irányát, elképzeléseit. Ez is tök normális."

NEM! Sok baromságot írtál ma, de ez dobogós!
Gyakorlatilag, mintha a párt lenne a vezetőért.
Aztán gondolom, ha ez kormány párt, akkor meg az egész ország lesz a párt vezetőjéért.
Ezért van az Orbán rezsim kifejezés.

Na kicsi trollom!
ELÉG VOLT BELŐLED, KUKÁZTALAK!

6.Lenin 2018.01.06. 22:39:50

@MikeBoy:

Mi lenne a DK-ból Gyurcsány nélkül? A Jobbik Vona nélkül?
Ahol nincs vezető (valódi karizmatikus) az a párt nincs is sehol. Mondjuk Vona csak olyan 50%-os, lassan ő se lesz sehol, meg a pártja se.

Miért is foglalkozol politikai kérdésekkel?
Elfelejtettél rá válaszolni.

taga20 2018.01.06. 22:40:15

@6.Lenin: ha hinnék istenben, akkor ezt a nótát küldeném neked te rohadt fityeszdroid!

:)

www.youtube.com/watch?v=eJlN9jdQFSc&list=RDeJlN9jdQFSc

jaj de élvezem a libsik tehetetlen vergődését 2018.01.06. 22:43:52

"Több mint 2000 milliárdnyi közpénzhez jutottak tavaly a Fidesz-közeli oligarchák"

jaj de élvezem a libsik tehetetlen vergődését 2018.01.06. 22:44:20

"Több mint 2000 milliárdnyi közpénzhez jutottak tavaly a Fidesz-közeli oligarchák"

A libsik meg 4200 milliardot kaptak Sorostol.

taga20 2018.01.06. 22:48:54

@jaj de élvezem a libsik tehetetlen vergődését: rosszul tudod szardarab, mert 8400 csilliárdot kaptak!

te bazdmeg képes vagy ilyen faszságot idehányni a pár napos kamu nickeddel, te anyaszomorító?!

captaing (törölt) 2018.01.06. 22:52:51

Jol be lehet kategorizalni az itt kommenteloket az altalam leirt kategoriakba. Igy legyen 5osom a lotton :)

6.Lenin 2018.01.06. 22:54:31

@taga20:

Kösz, de nem az én zeném.

www.youtube.com/watch?v=HL76ZqqZnRM

Őrültem nektek.
Jó éjt!
Mindenkinek.

teéjesenmindegy 2018.01.07. 01:38:16

Tehát a cikk lényege, hogy tavaly 2000 milliárd ment el infrastuktúra fejlesztésre, és ezt hazai cégek csinálták. Nagyon helyes.

jaj de élvezem a libsik tehetetlenségét a választá 2018.01.07. 03:38:29

"Több mint 2000 milliárdnyi közpénzhez jutottak tavaly a Fidesz-közeli oligarchák"

8 eve nyomatjatok ezeket faszsagokat, de valojaban kurvara nem erdekel senkit sem.
Ettol meg siman meglesz a 2/3 vagy 3/4 a nemzeti oldalanak.

mh1973 2018.01.07. 06:39:02

@teéjesenmindegy: biztos nagy szükségünk volt az 5x áron épült, a mai napig dráguló duna arénára is. Szóval a 2000 mrd-ból 1600 narancsos zsrbekbe vándorolt, a 400-ból meg épült vmi dzsúdóközpont szerű, használhatatlan építmény, vagy 10x átadott hitvány várkertbazár, tapsolj nari birka!

$pi$ 2018.01.07. 08:46:39

@1ghost: "Egy kibaszott szavad nincs az ellen, hogy a korrupt fajtádból 6 ember érdekeltsége zsebre basz 2000 milliárd forintot egy évben."

Döbbenetes, hogy mekkorákat bírtok kamuzni. Ha megbízol egy céget, hogy építsen neked egy házat, akkor feltételezed, hogy a pénz amit kifizetsz nekik mind a cégtulajdonosé lesz? Cementért nem kell fizetniük, téglát ingyen kapják? A melósok nem kapnak fizetést, a fuvaros nem kap semmit?

Ennyire sem te sem a blogger nem lehettek ostobák, ez nyilván csak szándékos hazugság lehet! Hülyítitek a proletárokat, de ezt már senki sem veszi be.

Emmett Brown 2018.01.07. 09:32:17

@$pi$: feltéve hogy nincs semmi tularazas, és számolva 10-15% profittal ez 2-300 Mrd huf, ami azert landolt ezeknel a cégeknél mert a tulaj jó cimbi.

Ha csak 10% tularazast számítasz (annyi meg simán van, tekintve hogy milyen indokok alapján zárnak ki pályázókat), akkor meg 1800 mrd-nyi cucc épült 2000 mrd-ert, amibol 380-470 mrd a nyereség. Azért az sem aprópénz, és ez csak egy diszkrét 10% okosság, ami eléggé alulbecsli a vizes vb-t például.

$pi$ 2018.01.07. 09:36:44

@Emmett Brown: "feltéve hogy nincs semmi tularazas, és számolva 10-15% profittal"

Ez egy teljesen más állítás ugye? A cikk állított valamit, te meg másvalamit állítasz, nem? Akkor egyetértünk abban, hogy a cikk állítása tarthatatlan?

1ghost 2018.01.07. 09:39:07

@$pi$:

Tetves, gerinctelen orbántroll. Senki nem mondta, hogy a cégeknek nincsen költsége. Az összes zsíros profit viszont 6 fidesz gané kezébe kerül. Hogy rohadnátok meg ti szarházi korrupt, tolvaj gazemberek.
De ezt nem ússzátok meg, az kurvaélet.

1ghost 2018.01.07. 09:49:49

@Emmett Brown:

A profit sokkal több. A legtöbb országban a profit a GDP egy harmadát teszi ki. Tehát amikor a 2000 milliárdot elköltik és GDP keletkezik, annak a harmada profit, vagyis több, mint 600 milliárd. Ennyit basznak zsebre a tolvaj, korrupt, fideszganék.

Ez három millió nyugdíjas honfitársunk két havi nyugdíja. Vagyis a mocskos fidesz zsebre vágja három millió idős, nélkülöző magyar ember 13. és 14. havi nyugdíját.

rallus 2018.01.07. 09:50:27

Amikor az MNB alapkamata 10% körül tanyázott, akkor ennek a pénznek sokszorosa hussant külföldre. Jellemző módon a jelenleg (és feltehetően örökre...) ellenzékbe szorultaknak ez egy cseppet sem fájt! Furcsa hazafiak, vagy nem is annyira furcsák?

rallus 2018.01.07. 09:56:14

1ghost
Te nem szoktad kiröhögni magad borotválkozás közben (remélem nem sértés gender vonatkozásban..) az "adat"-aid és a "számítás"-aid miatt? Ennél még Veres Jánost is jobban befolyásolták a tények, pedig ő nagypályás volt... Baráti körben javíthatjátok egymás libidóját ilyesmivel, de jusson eszedbe, hogy írni-olvasni és számolni tudó emberek is látják miket vagy képes kiizzadni magadból!

Emmett Brown 2018.01.07. 10:03:32

@$pi$: En is baromságnak tartom a 2000 mrd ozast, a tényleges realizált lóvé valahol 200 és 800 között van, de ilyen a politikai kommunikáció, mindig a teljes összeget vágják a masik oldal fejéhez.

És ebből a pénzből 2-300 akkor is profit lenne ha bárki más csinálta volna ezeket a dolgokat, szóval a felső limit az tavaly 5-600 mrd ami a tularazasok es a nevetséges kizarasok miatt jutott ezekhez az emberekhez. Gdp másfél-kettő százaléka csak a miheztartás végett.

1ghost 2018.01.07. 10:10:26

@rallus:

Hehehe szarházi bérhazudozó orbánbérenc.

Orbabasztak a tények. Megmutatták, hogy mennyire korrupt, tolvaj ganék vagytok, cáfolni nyilván nem tudod (nem is lehet, hiszen tények), hát vonyítasz.

Hát vonyíts. Ezért tart a gazdád.

Emmett Brown 2018.01.07. 10:22:57

@1ghost: Profit mindenkeppen van, akar Mészáros csinalja, akar a sógorom, és ez teljesen rendben van, senki sem szamaritánus. Normális montironggal ez 10-20%. A különbség a tularazas, amit a sógorom nem csinálhatna, de Mészáros igen.

rallus 2018.01.07. 10:32:28

1ghost

Erősen megalázhatnál azzal, ha leírnád, milyen tények alapján hoztad ki azt a 600 milliárdot...
Azon is gondolkodni kéne, hogy hiba volt e Gyurcsányékat választani, akik kizárólag negatív profitot termeltek az országnak, (természetesen maguknak nem..) és nem a Fideszre, akik bánatotokra megfordították a megállíthatatlannak tűnő trendet?

1ghost 2018.01.07. 10:35:34

@Emmett Brown:

Még egyszer mondom. Az általad említett 10-15% profit a befektetett tőkére értelmezendő.

S mivel a tőke/GDP érték hazánkban 2 körüli, így a z általad emlegetett 10-15% megfelel a GDP cirka 30%-ra rúgó profitnak. Ez empirikus tény, s nagyjából ez a helyzet más országokban is, s erre alapoztam a fenti számításokat.

Vagyis a fideszganék alsó hangon basztak zsebre a 2000 milliárdból 600-at. Plusz erre jönnek még rá a túlárazások: vagyis a 2000 milliárdból a fideszganék közvetelen jövedelme, a saját magántulajdonukba jutott pénz, akár 800-1000 milliárdra is felkúszhat.

Ez az összeg pedig idős honfitársaink 13. 14. sőt 15. havi nyugdíjösszegének felel meg.

A konklúzió megkérdőjelezhetetlen és vitán felüli: ennyire tetves, mocskos, tolvaj kormánya emberemlékezet óta nem volt a magyaroknak.

$pi$ 2018.01.07. 10:35:43

@1ghost: "Tetves, gerinctelen orbántroll. Senki nem mondta, hogy a cégeknek nincsen költsége."

De igen, a cikk például ezt állítja, meg te is ezt mondtad. Azt mondtad, hogy "zsebre basztak 2000 milliárdot" . Namost én nem beszélek túl jól primküproletárul, de ez azt jelenti, hogy nincs költsége.

"A legtöbb országban a profit a GDP egy harmadát teszi ki."

Ahogy azt Müricka elképzeli. Ha ez igaz lenne, akkor a beruházások átlag három év alatt megtérülnének. Nonszensz.

Brix 2018.01.07. 10:36:42

Az oknyomozó újságírás elég részletesen feltárta már , a politika-közeli oligarchák üzleti ügyeit. Egyszerűen nem hiszem el , hogy egyes emberek normálisnak tartják a kormányközeli elit ilyen szintű gazdagodását. A probléma ott van, hogy kizárólag egy jól körülhatárolható kör nyeri a pályázatok többségét, extra módon túlárazva a munkákat. Másrészt, nem ritkán offshore hátterű cégek mögé bújnak, és azokon keresztül a papíron kifizetett , és adózott osztalék helyett, a többszörösét veszik ki adómentesen Tiborc úr is eladta a részesedését a WHB-ben egy Brit-Virgin- szigeteki cégnek... Vajon, ki lehet a tulaj.... Legalább a részletekre odafigyelhetnének...
Erkölcstelen , ami itt Magyarországon folyik, és esély sincs rá, hogy valaha ennek véget lehessen vetni... Az LMP-nek van egyedül elképzelése, hogyan lehetne megvalósítani a közösségi pénzek nagyobb társadalmi kontrollját és készül egy lista is, azokról a vállalkozókról , akik piszkos úton vagyonosodnak.
Magyarországnak teljes elitváltásra lenne szüksége, hogy lassan megszabaduljunk az oligarcha rendszertől. Erre azonban esély nincs. A többség továbbra is robotolni fog , kevés pénzért, lsd. az egészségügyi dolgozók összesen 80 milliárdot kaptak béremelésre, míg az oligarchák 1000 milliárdokat kaszálnak...

$pi$ 2018.01.07. 10:41:53

ghost1: Ezt a hozzászólást nem kell elolvasnod, menj és játsz amíg a nagyok beszélgetnek.

@Emmett Brown: "En is baromságnak tartom a 2000 mrd ozast, a tényleges realizált lóvé valahol 200 és 800 között van"

Igen, jól gondoltam, nagy vonalakban egyetértünk. A probléma ott van, hogy a 200 és 800 közt nagyon nagy a különbség és konkrét bizonyíték pedig kevés.

Annyit azért lehet tudni, hogy a Mészáros magánvagyona a régi beruházásaival, a részvényeken számolt nem realizált nyereségeivel és az új pályázatokkal együtt 100 milliárdot nőtt egy évben. Ezt állítja az ellenzék. Ugyanakkor most azt állítja, hogy csak az új pályázatokkal Mészáros Lőrinc 299 milliárd nyereséget kaszált.

Ez durva ellentmondás, vagy most hazudik a blog vagy pár hete hazudott. Vagy mindig... :)

Emmett Brown 2018.01.07. 10:42:54

@rallus: Az én számítások: 2000 mrd 10-15% profittal lenne 2-300mrd (ezzel nincs gond, ez sztenderd szint).

Ami a gond: ha csak 20% tularazassal számolok, akkor 1670 mrdnyi dologért fizetett az allam 2000 mrdot, ami kapásból 330 mrd "extraprofit", ez az elvárt profittal együtt az 5-600 mrdos nagyságrend.

És ez feltételezi, hogy minden amire pénzt adtak ki az értelmes beruházás volt (vizes vb biciklis híd pl nettó pénzkidobás volt, csakúgy mint az utólagos pr költségek videóra meg hasonlókra). És van egy uszoda, ami nem kell senkinek, és csak viszi a pénzt.

$pi$ 2018.01.07. 10:44:54

@Brix: "Az LMP-nek van egyedül elképzelése, hogyan lehetne megvalósítani a közösségi pénzek nagyobb társadalmi kontrollját és készül egy lista is, azokról a vállalkozókról , akik piszkos úton vagyonosodnak. "

Az jó! Listázzátok a gazdagokat, akiktől majd elveszitek a pénzt! Ha lehet mondjátok el mindenkinek, hogy ilyen listát készítetek, sokat segít a választóknak eldönteni, hogy kire szavazzanak.

Olyan lista, amin a bizonyítékaitok vannak nincs, mi? Jól sejtettem, nem is kell.

$pi$ 2018.01.07. 10:47:51

@Emmett Brown: "Ami a gond: ha csak 20% tularazassal számolok"

Nos igen. Én meg 80% túlárazással számolok a szocik idejéből. Ez megmagyarázza miért volt akkor olyan nagy bajban az ország és miért sokkal jobb most. ;)

2018.01.07. 10:49:10

@$pi$:

Próbálj meg az óvodás színt felé emelkedni.

"a a tíz legnagyobb kormányközeli vállalkozó érdekeltségei tavaly összesen nettó 2115 milliárd forint értékű KÖZPÉNZES MEGBÍZÁST NYERTEK EL. "

2018.01.07. 10:52:25

@$pi$:

"Nos igen. Én meg 80% túlárazással számolok a szocik idejéből....."

Te csak egy ostoba hülye vagy, aki össze-vissza beszél és így próbálja terelni a valóságot a magyarországi korrupcióról.
Na te is feliratkoztál a szánalmas fidesztrollok táborába.

1ghost 2018.01.07. 10:53:39

@$pi$: "hogy azt Müricka elképzeli. Ha ez igaz lenne, akkor a beruházások átlag három év alatt megtérülnének. Nonszensz. "

Hehehe segghülye fidesztroll, világraszólólan hülye vagy! Ilyenkor látszik csak igazán. Hülyébb vagy mint a rezsiszilárd.

Szóval itt egy egyszerű példa: tegyük fel van egy beruházás 100 milláért, elkészül, megvalósul, a tőkeállomány és a melósok elkezdenek termelni s együtt előállítanak mondjuk évi 20 milla GDP-t.

Mint fentebb mondtam empirikus tény, hogy a GDP 30%-a profit, vagyis esetünkben évi 6 milla. Ez alapján a beruházás cirka 16 év alatt térül meg.

S nem három év alatt, mint azt a segghülye orbántroll fejed képzeli.

A tény, ezért tény: a fideszganék tavalyi jövedelme az EU-s lóvéból alsó hangon 600 milliárd.

3 millió nyugdíjas honfitársunk 13. és 14. havi nyugdíját lopta el mindössze 6 mocskos fideszes érdekeltség.

Brix 2018.01.07. 11:00:54

@$pi$: Vannak bizonyítékok és feljelentések is, amelyeket már Hadházy Ákos több esetben megtett. A lényeg: lista készül a kormányközeli emberek gyanús ügyeiről és hirtelen meggazdagodásáról. Később majd -remélhetőleg- el lehet számoltatni őket...

rallus 2018.01.07. 11:05:48

MikeBoy

Lássuk a tényeket!

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) megállapításai szerint a 4-es metró beruházásának harmadát, mintegy 166 milliárd forintot elloptak, elcsaltak, emiatt hazánknak várhatóan 59 milliárd forintot kell visszafizetnie az Európai Uniónak
.Az estleges visszafizetés miatt kell a nemzetgazdasági miniszternek márciusig tartalékot képeznie a jövő évi költségvetésben, úgy, hogy a kötelezettség ne érintse hátrányosan a magyar állampolgároknak kiemelt jelentőséggel bíró oktatási, szociális, egészségügyi és családpolitikai forrásokat.

Emmett Brown 2018.01.07. 11:11:39

@1ghost: A Strabag saját bevallása szerint 3 Mrd-ot keres egy 100 Milliárdos útépítési projekten, vegyük úgy hogy hazudnak, de nincs az az isten hogy ez 30% legyen és ne max 15.

@$pi$: a 299 MRd nettó nyilván faszság, ha arányosítom a 2-800-at a 2000hez akkor Lőrinc ezekből a közbeszerzésekből 30-120 Mrdot szakított, ami nem irreális. ha megnézel egy random hírt ami közbeszerzésekről meg érdekes kizárásokról szól, akkor a 20% felár simán benne van a pakliban. A szocki 80%-a meg nevetséges, ezt te is tudod, ne süllyedj a többiekkel egy szintre.

Egyébként az, hogy van egy évben 200 MRD-nyi közbeszerzés, és ez mind kormányközeli nagyvállalkozóknál landol akik keresnek a bulin 2-400 MRD-ot ez engem EGYÁLTALÁN nem érdekelne (ez a lóvé valahol amúgy is landol), ha minden forintot épkézláb dologra fordítanank, és nem lóg ki nagyon a lóláb (5-10% okosság mindig van Magyarországon, minden egyes projekten). Engem a potenciális 400 Mrdos különbség zavar, meg az értelmetlen projektek, amik kapcsán ezek a pénzek gazdát cserélnek.

2018.01.07. 11:13:15

@rallus:

Te vagy a "pi" te másik troll??
Végülis lehets, hisz:
rallus
"0 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban."

No de:
"Lássuk a tényeket!"
Lássuk!
" 4-es metró beruházásának harmadát"
Édes drága trollom! A 4-e metrónak mi köze ahhoz a
" tavaly összesen nettó 2115 milliárd forint értékű közpénzes megbízást nyertek el. Az összeg nagy része, nettó 1963 milliárd az első ötnél landolt:"
pénzhez, amiről ez a blog szól?
és, ha nincs köze (MERT NINCS), akkor minek szánjak rád egyetlen beírásnál több időt?

2018.01.07. 11:16:54

@Emmett Brown:

"Egyébként az, hogy van egy évben 200 MRD-nyi közbeszerzés, és ez mind kormányközeli nagyvállalkozóknál landol akik keresnek a bulin 2-400 MRD-ot ez engem EGYÁLTALÁN nem érdekelne"

Csakhogy ez kvázi egy ellentmondás sajnos.
Kb. olyan, mintha azt mondanád, hogy nem érdekel, ha nem szakemberek építik a házadat, csak csinálják meg jól.
Miközben te is tudod, hogy ez pont nem fog így megvalósulni.
Ha valamit a korrupció jellemez, azt nem szokta jellemezni a hatékonyság, minőség, megtérülés és még sorolhatnám a jelzőket.

2018.01.07. 11:24:53

@1ghost: @$pi$:

Tisztázzátok már egymás közt, hogy mit jelent egy beruházás megtérülése, mert ezt már fájó olvasni! :D

"A ROI-t úgy lehet a legegyszerűbben kiszámolni, hogy a befektetés bevételéből kivonjuk a befektetés költségeit majd ezt elosztjuk a befektetés költségeivel. Amennyiben a kapott érték negatív vagy létezik egy másik befektetési lehetőség amely ROI értéke magasabb, akkor adott beruházásba nem ajánlott befektetni."

Nos! Lát itt bárki közületek pl. profitot?

rallus 2018.01.07. 11:32:31

MikeBoy
A Fidesz gyakorlati politizálása nem az éles elméjükről megismert ballibek megnyerésére épül, hiszen ehhez csődbe kellene vinnie az országot, ami csak Ferencnek volt elfogadható ár.
E helyett az általatok mélyen lenézett plebs életszínvonalát javítja, megszünteti az inflációt, az eladósodást és ami különösen fájó: nehezíti az itthon megtermelt jövedelem külföldre özönlését. Így aztán a 11% os alapkamat leépítése és a fizetőképes hazai kereslet gyors növelése miatt az esélyetek nulla. Amúgy nézegess EU statisztikákat és akkor nem nekem jut a megtisztelő feladat, hogy rávilágítsak a hiányosságaidra.

2018.01.07. 11:36:21

@rallus:

Nahát! Amikor a kicsi troll csapást vált! :D
Na, ha nem tűnt volna fel, hanyagoljuk egymást!

Emmett Brown 2018.01.07. 11:40:09

@MikeBoy: Nem. 2000 Mrdból 2-300 Mrd ft profit lesz, akárki is csinálja. A probléma az ezen felüli pár száz MRD.

2018.01.07. 11:45:46

@Emmett Brown:

Ugorjunk az elírásodon, triviális volt.
Arról beszéltem, hogy kik nyerik a KÖBE-ket.
Ha az alapvetően korrupt, akkor abból legtöbbször fogpiszkáló lesz.
Nem az a baj, hogy a "haverok" nyerik.
Nem is a a magas profit, habár ott már azért lehet ellenvélemény.
Hanem az, hogy a "sok havernek sok pénz" = magas korrupció.
És innentől fogva csak meg kell nézni, hogy mely országok hogy állnak társadalmilag és gazdaságilag, meg azt, hogy ezekben az országokban milyen szintű a korrupció.
Minden más, csak mellébeszélés lesz, ugyanis a magas korrupció egyenlő a lemaradással.

teéjesenmindegy 2018.01.07. 11:53:23

@mh1973: "biztos nagy szükségünk volt az 5x áron épült, a mai napig dráguló duna arénára is." És ez az 5x úgy jött ki, hogy ránézett a szélbernadett és azt mondta :D

"Szóval a 2000 mrd-ból 1600 narancsos zsrbekbe vándorolt" hát persze.
"a 400-ból meg épült vmi dzsúdóközpont szerű, használhatatlan építmény, vagy 10x átadott hitvány várkertbazár, tapsolj nari birka!" Igen. Nyilván semmire sincs szükség, minden volt, minden működött alattatok is :D A várkert bazár meg végül is csak a város szívében van, jó volt az úgy is szétrohadva ahogy volt.

Emmett Brown 2018.01.07. 11:57:12

@MikeBoy: az hogy egy 100 Mrdos beruházást ami hasznos az országnak a Strabag nyer vagy Lőrinc az mindegy igazából.

A probléma akkor van ha a Strabag megcsinálná 100-ért, Lőrinc 120-ért, és mégis Lőrinc nyeri.

Vagy ha semmire sem jó dolgokat csinálnak akármennyiért (ezt is Lőrinc nyeri, de az se lene jó ha a Strabag csinálná).

2018.01.07. 12:03:19

@Emmett Brown:

Az összefüggéseket lásd meg!
1. Nem lesz minden beruházási Ft jól elköltve, de nem is ez a lényeg
2. Viszont a korrupt ft-oknak az a jellemzője, hogy rosszul van elköltve
3. És, ha előre tudod, ki nyer, aki nem más, mint a haver az korrupt.

Ezt írod:
"Vagy ha semmire sem jó dolgokat csinálnak akármennyiért (ezt is Lőrinc nyeri, de az se lene jó ha a Strabag csinálná). "

Ez igaz önmagában. De ennek az állításnak, nem ez a lényege. hanem az, hogy ha bárki megnyerheti, nemcsak a Lőrinc, az akkor nem egy olyan korrupt beruházás, amit csak a Lőrinc nyerhet. És ettől eleve jobbak az esélyei, hogy értelmesebb is lesz.

teéjesenmindegy 2018.01.07. 12:12:40

@MikeBoy: És mesélj ki építsen utakat meg vasutat, ha nem az út és vasútépítő cégek? Te? Vagy én? Kiket kéne megbízni ?

rallus 2018.01.07. 12:31:17

Már ti is látjátok, hogy eredményes tevékenységeteknek köszönhetően a történelem szemétdombjára kerültetek. Kár abban reménykedni, hogy az egyre összefüggéstelenebb acsarkodásotoknak bármi eredménye lesz.- A hatalomba többé nem kerültök be, (az ég áldja érte jó Gyurcsány Ferencünket!...) de most, hogy kimutatjátok a fogatok fehérit, csak tovább csúsztok lefelé..
Több méltósággal kellene eltűnni, de ti ugyanígy jöttetek, tehát valahol értem én ezt...

Lesz még Magyar Köztársaság 2018.01.07. 12:44:27

@Muzsikok közt: "orbán sosem bukott le, pedig régebben királykodik már mint a veterán lippsik /akik már le/megbuktak/"

Ha nagyon szeretnéd, téged is föllógathatnak majd Polt Péter mellé az egyik lámpaoszlopra. Addig meg csak feszítsétek tovább a húrt nyugodtan.

6.Lenin 2018.01.07. 12:44:36

-Mi a faszért is sírsz, kedves ballib honfitársam?
-Már hogyne sírnék, az a pénz, amit nem én lopok el, az nagyon rossz helyen van, és a gecik miatt nem tudok mostanában lopni. A régebben lopott lé meg nagyon fogy, kéne már pótolni, de nem megy.
-Értem, de szerencsére egyhamar nem is lesz rá alkalmad.
-Na, ez az igazi nagy baj. Pedig már az utódok is nagyon szeretnék megismerni a lopás ízét, de nekik se megy hozzáférkőzni.

Lesz még Magyar Köztársaság 2018.01.07. 12:51:28

@rallus: Te Ulpius Salon, a túlzott elbizakodásnak rendszerint súlya pofára esés a vége. Egy olyan elvetemült demokrácia-és jogtipró hatalom, mint az Orbán-rezsimről lévén szó, nem választási vereségre gondolok.

teéjesenmindegy 2018.01.07. 12:57:29

@MikeBoy: Értem. Tehát fingod nincs, hogy ki építsen utat.
Mert ha valaki épít, akkor arra rárepültök, hogy orbánközeli.
Elmondom neked, hogy ezek a cégek pont ugyanúgy lesznek mszp-dk-lmp-jobbik-akármilyenközeliek, ahogy azok kerülnek hatalomra. A strabag is pont ugyanakkor haverja most az orbánéknak mint anno volt a fletoéknak.
A világban mindenhol ez van, lobbyzásnak hívják.

Hazudoztok összevissza, meg kitaláltok minden szart. 2000 milliárd közpénzhez jutottak. Ez a cím.
Mi a valóság? HOgy állami beruházást ezer éve közpézből finanszíroznak. És hogy cégek kaptak állami megrendeléseket. Hű, de meglepő. Csak akkor nem kaptak amikor nem volt állami beruházás, lásd cocik alatt, mert semmire nem volt pénz.

2018.01.07. 13:03:17

@teéjesenmindegy:

Köszönjük Emese!
Tudsz magyarul?
HANYAGOLJ! NEM ÉRDEKELNEK A BULLSHITJEID, MERT EGY FIDESZ TROLL VAGY!

rallus 2018.01.07. 13:12:05

Republic Forever!

Nagyon félelmetesek lennétek így elméletben, de esős tavasz várható és olyankor ti nem kockáztatjátok drága egészségeteket az utcán.
Még idegen tankokkal a hátatok mögött szokott előjönni bennetek a gyávák kegyetlensége, de ennyit már senkinek nem értek.
Gyuri bácsi talán lát bennetek annyi fantáziát, hogy néhány millióval segítse Varga Mihályt a GDP emelésében, de esztendő múlva még ő is belátja, hogy nem értek még egy kalap szamócát sem.. Mene, tekel...

teéjesenmindegy 2018.01.07. 13:19:29

@MikeBoy: Hát, ha te mondod :D
Egyébként, egyszerű, tiltsál ki, a szólasszabadság nevében. Troll vagyok? Mert megkérdeztem valamit? Kis hülye :D

taga20 2018.01.07. 13:20:28

@6.Lenin: az annyira szép, mikor a fityeszes lopást megmagyarázzátok.
nem arról ugattatok az emút szoci nyolc évben, hogy ha ti jöttök, akkor nem lesz lopás?

erre négyzetre emeltétek a lopást!

www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=2&cad=rja&uact=8&ved=0ahUKEwi77K7P6sXYAhWCL1AKHZzyATQQFggsMAE&url=http%3A%2F%2Fmandiner.hu%2Fcikk%2Fpokorni_nincs_tobb_lopas&usg=AOvVaw2LYVnXUn5qx-kZjw-dVQGs

EGY KÉRDÉSEM VAN! miért van még keze a gecinek, mészaroslölönek, lézerdzsoninak, rogánytonyonak, kuszaszemnek, és még sorolhatnám!???

MIÉRT VAN LENINEVTÁRS MÉG EZEKNEK A RABLÓKNAK KEZE?

erről pofázzál!

taga20 2018.01.07. 13:29:15

@rallus: "Még idegen tankokkal a hátatok mögött szokott előjönni bennetek a gyávák kegyetlensége, "

te beszélsz bazdmeg, aki mélytorkozza putyinevtársat, a tetvedék geci gazdáddal együtt?

te ugacc moslék, te?

teéjesenmindegy 2018.01.07. 14:07:52

@taga20: Ja, putyin le van mélytorkozva. Bizonyíték? Nulla.
Lop a fidesz. Bizonyíték? Semmi.

rallus 2018.01.07. 14:17:15

taga20

Látod, te reneszánsz ember, akinek csupa kockás inges tanító bácsija volt 3.-ig aztán megszakadt... ! Ezt nem mernéd a szemembe mondani, pedig én még láttam a papádékat pufajkában, tehát nem vagyok fiatal. Így csak azt mondhatom, hogy Aquila non captat muscas.

taga20 2018.01.07. 14:25:55

@teéjesenmindegy: ostoba muzsik vagy, az a bajod!

taga20 2018.01.07. 14:29:38

@rallus: szerintem te a te papádat láttad pufajkában, de ha még kutakocc a családi szekrényben, szerintem még nyilas pártagkönyv is elő fog kerülni.

a sasozást meg hagyd meg józsibácsi hagyatékának, nem áll jól neked fityeszjobbágy a sasozás!

taga20 2018.01.07. 14:43:50

@rallus: ja és elárulok egy titkot, me látom még képzetlen fityesztroll vagy, és nemrég adtad el magad a fityeszmaffiának.

ha valakinek akarsz válaszolni, nem kell kiírni a nicknevét, egyszerűen csak amelyik kommentre akarsz válaszolni, annál jobb alulra odahúzod a kurzort, lenyílik a válasz erre, asztán hagy szójjon.
ennyi.

Lesz még Magyar Köztársaság 2018.01.07. 14:46:18

@rallus: "pedig én még láttam a papádékat pufajkában, tehát nem vagyok fiatal."

Látod, mégis egy ótvar komcsi aljadék vált mára belőled. De mivel még a legelső kormányzása alatt a Fidesz nevű bűnszervezet a legmocskosabb volt mszmp-s alakok gyűjtőhelyévé vált, ezen nagyon meglepődni nem is kell. A múltból ittmaradt ótvar komcsi előbb-utóbb megtalálja a neki megfelelő pártot, mint szellemi közösséget, ami korunkban nem is lehet más, csak a Fidesz.

Bolsi vagy te öreg, mégpedig abból is a legundorítóbb, legvisszataszítóbb és legbutább fajtából. Ugyanazok a beidegződések, ugyanazok a reakciók, ugyanaz a mentalitás, mint ami az ötvenes éveket jellemezte. Tragikomédia, hogy valójában azt a világot élteted, ami ellen itt veszettül ágálsz.

taga20 2018.01.07. 15:08:58

@Republic Forever!: bencsikandrások világa a fityesztábor. ez mindent elmond róluk.

teéjesenmindegy 2018.01.07. 15:21:41

@taga20: Na, most amúgy röpke fél óra alatt 4-5 embert lejobbágyoztál, lemuzsikoztál, elküldtél az anyjába, bekussoltattad, elmondtad, hogy nyilas volt a családja stb.
Most meséld el, odamész a tükörhöz, belenézel, kihúzod magad, és megállapítod, hogy így 50 évesen elérted a csúcsot? Kegyetlenül beszóltál olyanoknak, akik ezt pont leszarják. Királynak érzed magad ugye?

taga20 2018.01.07. 15:27:54

@teéjesenmindegy: természetesen csúsztacc, mint mindig.

te egyébként, mikor mentél a tükrödhöz? te kérsz engem számon, aki nem a hatalom faszát szopja, mint te? aki nem nézi jó szemmel a kibaszott soros plakát kampányt, mint te, aki minden menekültbe belerúgna?

és sorolhatnám reggelig az okádék lelkivilágod minden egyes rothadását.

te királynak érzed magad? a geci királynak érzi magát?

ugye!

teéjesenmindegy 2018.01.07. 16:09:52

@taga20: Én speciel nem szopom a faszát senkinek.
Honnan tudod, hogy én kibe és miért rugnék bele? Ezeket mindet kitalálod, aztán örülsz a saját hülyeségednek.

És van pofád azt mondani, hogy én csúsztatok? Apám, válaszoljál már a kérdésre, aztán beszélj csúsztatásról.

És ja, királynak érzem magam, de nem azért, mert a neten jól kiosztok egy pár hülyét, mint amilyen te is vagy. Hanem azért, mert az életben a fajtád max. irigykedve néz felém.

6.Lenin 2018.01.07. 16:09:57

@taga20:

Tudod te egyáltalán, hogy i a különbség a tények és a vélemények közt?

Azt, hogy te lopásnak veszel mindent, amit nem a te fajtád lop el tényleg, ki nem szarja le.
Ha egyszer el kéne menned egy bíróságra és bizonyítani is kellene, olyan kicsi nyuszi lennél, hogy be kéne tojni a röhögéstől.

Az, hogy sok köcsög össze-vissza hadovál mindent, az csak azt jelenti, hogy még sincs diktatúra, mert akkor már a csontjaidat megették volna a férgek.

Azt pofázol, amit csak akarsz, csak magadat minősíted vele.

Minden oldal volt már hatalmon, zongorázni lehetne a különbséget a két oldal közt.
De ez majd tavasszal megint eldől. Addig még éljétek ki magatokat, utána úgyis jön a lapítás.

taga20 2018.01.07. 16:34:42

@teéjesenmindegy: "És ja, királynak érzem magam, de nem azért, mert a neten jól kiosztok egy pár hülyét, mint amilyen te is vagy. Hanem azért, mert az életben a fajtád max. irigykedve néz felém."

haver, szerintem sürgősen szerezz be egy tükröt.

taga20 2018.01.07. 16:42:00

@6.Lenin: "Ha egyszer el kéne menned egy bíróságra és bizonyítani is kellene, olyan kicsi nyuszi lennél, hogy be kéne tojni a röhögéstől."

megint hoztad a tetves fityeszmaffia sikálásodat jobbágy.
de ha lenne normális ügyészség, nem poltpéter féle zsiványügyészség, akkor a gazdád, a geci és bandája már a sitten ülne.

egyet ne felejts el lakáj, egyszer mindennek vége lesz és fogjuk még látni a csúti sapiját repülni, mint anno csaunak!

6.Lenin 2018.01.07. 16:56:48

@taga20:

Az lenne a demokrácia csúcsa, ahogy őket elítélték és meggyilkolták?
Élveznéd mi, kis szerencsétlen Senkiházy.
Nyomorult életed lehet B+, de nehogy azt hidd, hogy sajnállak benneteket, vagy téged, még csak nem is szánlak. Vannak ilyenek is, ennyi. Tudomásul veszem.
Bogárban is van ganajtúró. Sok légy is a szart szereti.

rallus 2018.01.07. 17:01:41

taga20
Valahogy megértem, hogy igyekszel ezzel a csauzással konrádgyörgyi magasságokba emelkedni, de nem megy! Ő veled ellentétben minden aljassága ellenére szépen és nagyon jól beszél magyarul, bár ez a kijelentéseinek igazságtartalmára nem igaz, mondjuk ez lehet közös nevező....

taga20 2018.01.07. 17:06:50

@6.Lenin: a te szánalmas nyomorult életednél nem lehet rosszabb fityesznyugger.

ráadásul én még megérhetem, hogy a geci és bandája börtönbe kerül teljes vagyonelkobzással, amit egyből be lehet rakni a közösbe.

taga20 2018.01.07. 17:08:26

@rallus: köszönjük bencsikevtárs, ma is barna lett a nyelved.

csak így tovább!:)))

2018.01.07. 17:09:13

@$pi$: figyelj, te narancshülye, nézd már meg a NER sikeres várkertbazárt, ahol az most a vád, hogy a gonosz turisták vízzel locsolják a falat és azért potyog a vakolat? Tudod, ha egy autópályaszakas 4-5x annyiba kerül nálunk, mint a németeknél, nem véletlen titkosította az OLAF jelentéseket az elvtársad, és csak a metrósat tette közzé.

nemecsekerno_007 2018.01.07. 17:12:19

@captaing: Jaja, van itt nálunk pár "demokrata" aki ha megkapja minden évben a melegfelvonulását, meg lehet kicsit nácizni akkor már minden oké. Tőlük aztán kiüríthetik a többiek bankszámláját is. :)

Ezek a 21. századi üveggyöngyök amiért erőforrást, nyersanyagot, termelőkapacitást lehet szerezni. Csak pár naív, meditatív bölcsész ezt nem képes felfogni. Na mindegy.

6.Lenin 2018.01.07. 17:27:41

@taga20:

Én meg azt éltem át, amikor ilyen Senkiházyk mindenünket elvették 48-ban, igaz nem csak tőlünk, aztán visítóztak, mert a saját erejükből csak a szar jutott nekik. Ismerem ezt a fajtát, minden a miénk , ezért a legjobb, ha hazaviszem, nálam van a legjobb helyen, gondolta a marhája.
Szerencsére nem csak én emléxem a fajtádra, bármelyik pártban is bujkáltok.
Haszonleső, irigy Senkiházyk. Ezért (is) fogtok most is bukni.

taga20 2018.01.07. 17:44:41

@6.Lenin: leninevtárs, eszt a fajtázást mellőznéd?

a haszonleső az te vagy, te nyilasházmesterből munkásőrré vedlett ostoba jobbágy.

azért imádod a gecit, mert ugyan azt csinálja, mint kádár, és ez neked a szíved csücske.

minden kommented erről árulkodik.

$pi$ 2018.01.07. 17:50:45

@1ghost: "A tény, ezért tény:"

Neked fogalmad sincs róla mit jelent az a szó, hogy "tény". Azt hiszed, hogy a tény az valami, amit éveken keresztül igen hangosan és agresszíven ismételgetsz.

"A tény, ezért tény: a fideszganék"

Ja, a ganék! Meg a tények! :D Hőbörögsz, mert neked csak a szocik alatt dobtak koncot, ez a tény. :D :D

6.Lenin 2018.01.07. 17:52:39

@taga20:

Miért? Szerintem te soha nem mersz szembenézni a valósággal, mindig másokra próbálod kenni a saját .............
Mind1. A te dolgod.

taga20 2018.01.07. 18:03:24

@6.Lenin: milyen valósággal nem merek szembe nézni?

taga20 2018.01.07. 18:07:26

@$pi$: szöszi, a fityeszbandád alaphangon 600csilliárdot lenyúl egy év alatt.

ez tény azoknak, aki nem a gecitől kapják a fizujukat, mint te.

termálvizes lófitneszre feliratkoztál már, te barom?

$pi$ 2018.01.07. 18:51:27

@taga20: "ez tény azoknak, aki nem a gecitől kapják a fizujukat, mint te."

Nem állok üzleti kapőcsolatban egyetlen magyar céggel vagy magánemberrel sem. Ez a tény. A te tényeid meg simán hazugságok. Már megszoktuk.

taga20 2018.01.07. 19:03:50

@$pi$: ha te ingyen és bérmentve csinálod ezt a tróger fityeszmaffia szolgálást, akkor te nagyobb fasz vagy, mint gondoltam.

bár már megszoktuk, hogy a fityeszdroidok hazudnak állandóan.

teéjesenmindegy 2018.01.07. 20:01:08

@taga20: "a geci és bandája börtönbe kerül teljes vagyonelkobzással, amit egyből be lehet rakni a közösbe."
Éljen a szocialista forradalom, mi te toprongy? :D

taga20 2018.01.07. 20:08:55

@teéjesenmindegy: hát inkább, mint a hulladék gazdád, nulladék:)))

teéjesenmindegy 2018.01.07. 20:15:05

@taga20: igazi tetű kommunista vén barom vagy.

taga20 2018.01.07. 20:29:49

@teéjesenmindegy: bencsikevtárs és stefkaevtárs pusziltat öreg munkásőr nertárs!:)))

teéjesenmindegy 2018.01.07. 20:39:19

@taga20: :D Most aztán megint jól megmondtad. :D
Ha lenne eszed, akkor este lefekvés előtt átolvasnád azt a rengeteg szart amit ideokádsz egész nap, és zokogva néznél magad elé, hogy 49 éves korodra tényleg csak ennyi. Ennyire vagy képes :D
Szánalmas.

taga20 2018.01.07. 20:56:05

@teéjesenmindegy: szerintem maradjunk annyiban, hogy nincs mit egymás szemére hánynunk.

ha visszaolvasnád magad, amit egész nap a b1-re hánytál, akkor sírógörcsöt kapnál:)

1ghost 2018.01.07. 21:05:15

taga20:

Taga polgártárs! Hagyd már a picsába ezt a síkhülye, bérhazudozó fidesztrollt, hiszen ez egy szennyalak, nickjei tucatjain rohad a neten állandóan, éjjel-nappal a tolvaj, korrupt gazdája seggét nyalva. Erre a söpredékre nem érdemes sok időt pazarolni.

teéjesenmindegy 2018.01.07. 21:39:10

@taga20: :D háhá. Pont ugyanazt mondod, amivel leoltottalak? Bölcsis színvonal.

teéjesenmindegy 2018.01.07. 21:40:01

@1ghost: taga polgártárs :D:D Majdnem kicsúszott az elvtárs, mi? :D
Törölted gyorsan :D
süti beállítások módosítása