B1 blogcsalád



10+1 súlyos jóslat arra az esetre, ha a Fidesz megnyeri a harmadik választását is

2018. január 03. - Mr Flynn Rider

Azt gondolja, Mészáros Lőrinc nem érheti utol a közvagyonból akár a világ leggazdagabb embereit is? Téved!

freespeech-e1454456123390.jpg

Idézzük Kövér Lászlót:

„Ha még négy évet kormányzunk, sok minden visszafordíthatatlan lesz.”

Sorra vettük, mi történhet, ha 2018 áprilisában a Fidesz újra megnyeri a választásokat. Vigyázat, nem politikai sci-fi!

  1. Bekebelezhetik a bíróságokat is

A bíróságok eddig félig-meddig ellenálltak annak, hogy a Fidesznek sikerüljön őket bekebeleznie. Egyrészt nem is nagyon volt rá szükség, hiszen Polt Péter ügyészsége sosem indít nyomozást, ha a Fideszről van szó. Másrészt elég volt Handó Tündét odaültetni a Bírósági Hivatal élére, hogy a megfelelő ügyekben a megfelelő bíró ítélhessenek. A választások után, egy esetleges kétharmaddal még kiderülhet az is, hogy a nem fideszes bírókat egyszerűen lecserélik fideszesekre.

  1. Kiléphetünk az EU-ból és irány a keleti diktatúrák akolmelege

Elmérgesedhet a helyzet az Európai Unióval, amely akár a 7-es cikkelyt is bevetheti Magyarország ellen. Ez gyakorlatilag az ország tagságának részleges felfüggesztését jelenti (leegyszerűsítve), amire Orbánék nyilván a konfliktus mélyítésével reagálnak majd (minden konfliktust eddig mélyítettek, amibe belekeveredtek; azokban a konfliktusokban is, amelyeket nem nyertek meg végül, bejelentették a győzelmüket). Mivel az Európai Unióból érkező pénzek így megcsappanhatnak, valami másból kell majd finanszírozni az épülő fideszes (az ő szóhasználatukban: „nemzeti” arisztokráciát), így kénytelenek lesznek más források felé kacsingatni (Oroszország, Kína, lásd még: Paks2 és Budapest-Belgrád-vasútvonal-felújítás). Orbánék számára az EU amúgy is csak egy pénzes fejőgép (lásd még: Andy Vajna és b. neje), a demokratikus akadékoskodás, meg az ország ellen indított kötelezettségszegési eljárások csak lassítják a fideszes oligarchák harácsolását. Tehát előbb-utóbb valamelyik félnek, az EU-nak, vagy Orbánéknak elege lesz.

  1. Mutatóba maradhat némi független média

Nem kell betiltani őket, elég az is, ha csak nem tudják finanszírozni lapot és bezár az egész. Simicska is csak a választásokig ígérte a HírTv finanszírozását. A nagyobb hirdetők se mernek már igazán az ellenzéknél hirdetni, még egy vacak ARC-plakátkiállítást is nehéz összehozni, mert nem a kormány propagandáját harsogják a plakátok. A legtöbb ellenzéki média így egyszerűen elhal majd és mindenhonnan Orbán atyánk jóságos, mosolygós képét láthatjuk, ahogy megnyugtatja hű alattvalóit: megvédték a hazát a migráncsoktól, Sorostól, vagy éppen az aktuális ellenségtől. Nincs semmi baj, minden rendben van - hallhatjuk majd mindenhonnan és boldog mosollyal nyugtázhatjuk: tényleg minden rendben van! 

  1. Még jobban összezuhan az ellenzék

Az ellenzéki pártok egy részét valószínűleg amúgy is felmorzsolja a választási vereség, de ahhoz is kevesen maradnak majd, hogy egyáltalán látszódjanak. Orbán persze nem bíz semmit a véletlenre, gondoljunk a beépített fideszesekre az ellenzékben, vagy a putyini módszerekre. A legnépszerűbb ellenzéki vezető Oroszországban nem is indulhat a választásokon, hiszen a papírjai sincsenek rendben. Itt is ugyanez történik az ÁSZ-vizsgálatokkal, amiket természetesen a Fidesz egyik volt politikusa vezet az ellenzék ellen.

  1. Tovább rohadnak a kórházak és leépül az az oktatás

Bár a választások előtt óriási kórház-felújításokat ígért be a kormányzat, de az orvosok és nővérek elvándorlása egyre nő, a körülmények a legtöbb kórházban borzalmasak. A toldozás-foldozás és a központosítás nem oldja meg a rendszerszintű problémákat. Ráadásul az egész ágazat gondjait egy olyan emberre bízták, aki volt lelkészként ostobaságokat hadovál istenről és többször bizonyította szociális érzéketlenségét, hozzá nem értését és rasszizmusát. (Igen, Balog Zoltánról van szó.) Nyilvánvalóan a Fidesz magasról tesz arra, hogy az alattvalók élnek-e, vagy halnak: elég, ha hisznek a kormánypropagandában és a megfelelő helyre húzzák az ikszet négy évente.

A tankönyvpiac és az iskolák központosításával, az egyetemek anatómiájának megszüntetésével a magyar oktatás színvonala a béka segge alá süllyedt (lásd PISA-eredmények). A Magyarországon egyetemre járók száma az elmúlt nyolc évben drasztikusan csökkent. Aki teheti, külföldre járatja a gyerekét iskolába. A vallás- és erkölcstannal, a lőterek építésével, vagy éppen a HIT bevezetésével a kormány újabb és újabb jelét mutatja annak, hogy az ifjúságot nem az informatikai ismeretek, a gondolkodás, a szövegértés, vagy a nyelvtanulás felé akarja terelni, hanem a vallásos szenteskedés és az autoritás feltétlen elismerése, esetleg a militáns eszmék, a félelem felé. Tovább folyik majd a pedagógusok kihasználása, a szakma rendszeres megalázása. (Lásd még: az egy darab csoki nem a pedagógusoknak járt, hanem az igazgatóknak év végi jutalomként.)

  1. Tovább folyik a szegények elleni hadviselés és nyílik a társadalmi olló

A társadalmi mobilitás – „hála” az iskolarendszernek – Magyarországon a legalacsonyabbra süllyedt. Azaz, akinek szegények a szülei, hiába okos, tehetséges – ő is szegény marad. Az is bebizonyosodott, hogy a szegényeket a közmunkával inkább csak sakkban tartják, semmint segítik. A távolság a szegények és a jobb módban élők között pedig egyre nő. A kormányzat a rezsicsökkentésekkel, az szja csökkentésével, vagy a különböző otthonteremtési kedvezményekkel mindig is a jómódúaknak kedvezett – a szegények többsége cigány és nem szavaz, ergo senkit sem érdekel a véleménye. A legtöbb ilyen embert egy zsák krumplival meg lehet vásárolni és az ostoba propagandával sötétségben, félelemben lehet tartani.

  1. Marad az elvándorlás

A magyarok nyelveket beszélő, vagy reménytelen helyzetben lévő része már elhagyta az országot. A Fidesz újabb győzelmével várhatóan azok, akik még reménykedtek abban, hogy egy, a Nyugathoz tartozó országban nevelhetik fel a gyerekeiket, demokratikus körülmények között, nyilván emigrálni fognak. Ugyanúgy mennek azok, akik egy jobb életben reménykedtek: a GDP és az életszínvonal növekedése messze elmarad a hozzánk hasonló helyzetű országokétól. Mindez azért tragédia, mert pont a polgárság, a középosztály hagyja el Magyarországot; aki meg marad, annak le kell nyelnie a békát és be kell állnia  a Fideszbe, tapsolni Orbánéknak. 

  1. Kíméletlen hajsza a függetlenek, civilek, gondolkodók ellen

Fentebb írtunk az oktatás lezüllesztéséről, ugyanebbe a trendbe illeszkedik, hogy mindenki, aki kicsit is bírálni meri a kormányt, ellenség. Kifejezetten diktatúrára vall az a kormányzati nyomás, amit Orbánék a civilekkel művelnek és ez még rosszabbodhat a választási győzelmük esetén. Elég lehet egy törvény úgy módosítani, hogy a civileket egyszerűen megszüntetik, mint a szocializmusban. Ugyanerre számíthatnak a független gondolkodók, szellemi műhelyek, vagy akár a maradék független média.

  1. Bevezethetik a rendeleti kormányzást

A Parlament idáig is dísznek volt: az utóbbi nyolc évben a viták ellaposodtak, értelmetlenné váltak. Ami törvényt a Fidesz nem tudott átnyomni, mert megszűnt a kétharmada, azt megoldotta félig legálisan, vagy valami trükkel. A parlamenti jogalkotás egyik mélypontja a Czeglédi-ügy, amelyben bírósági ítélet nélkül mondták ki a bűnösségét valakinek. Igazi ellenzék nélkül, igazi média nélkül mi értelme van egyáltalán a parlamentarizmusnak?

  1. Még jobban fasizálódhat a Fidesz

Már most szélsőségesebbek a Jobbiknál; a hatalom megtartása érdekében álhírekkel, félelemkeltő propagandával manipuláló kormánypárt (pártállam) repertoárjából csak a nyílt erőszak bevezetése hiányzik. A TEK látványos és rendszeres felvonultatása, vagy a Parlamenti Őrség felfegyverzése olyan jelek, hogy Orbán a hatalma megtartása érdekében képes lenne bevetni az erőszakszervezeteket is. Eddig „csak” a kopasz verőemberekre volt szükség a Választási Irodánál, vagy a Városligetben a Ligetvédők ellen, de mi történik, ha esetleg tömegek fordulnak a hatalom ellen?

10.+1.:

Tovább dőzsöl a fideszes arisztokrácia és súlyosbodik az állami korrupció

A sajtó így is alig tudja követni, mennyi (köz)pénzt kaszál naponta Mészáros Lőrinc, vagy hogyan dől a pénz a haverokhoz a gyűlöletpropagandából. A Rogán-féle helikopterezés, vagy Mészáros Lőrinc jachtja, magántava csak a jéghegy csúcsa: a legtöbb sztoriról így se értesülünk. A korrupció akkora, hogy egyes számítások szerint az utóbbi nyolc évben a Fidesz és társai egy egész paksi atomerőmű-fejlesztésnyi pénzt loptak el az országból, az országtól. Ez a tendencia addig folytatódik, amíg valaki rá nem csap az enyves kezükre.  

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5513544559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tótágas 2018.01.03. 11:32:29

Kettővel nem értek egyet:
"Mutatóba maradhat némi független média".....szerintem nem marad.
"Bevezethetik a rendeleti kormányzást"...............erre már ma is bármikor sort keríthetnek, hiszen.......

selek 2018.01.03. 12:33:04

MI, szavazók összefogunk EGYBEN, EGYMÁSBAN, az LMP körül és 2/3-ba tolva őket eszközt is kapnak a kezükbe, hogy normális közéletet hozzanak létre, az orbáni arisztokráciát térdre kényszerítsék.

80% felett el kell menni szavazni és eltörpülnek a narancsdiktatúra kitartottjai !!!

Cycmen 2018.01.03. 12:46:17

"Azt gondolja, Mészáros Lőrinc nem érheti utol a közvagyonból akár a világ leggazdagabb embereit is? Téved!"

Persze Zuckerberget felveszi majd rendszergazdának!

BAZINGA2 2018.01.03. 13:21:20

Mi van ha Lőrinc bácsi nem kap megrendelést, mert bukik a kormány? Miből fizeti vissza a milliárdokat amiket felvett a bankoktól? Nem kell sok idő hozzá, hogy földönfutó legyen.

morpho 2018.01.03. 14:37:47

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: @csobi2011: @Cycmen: @Dickon:
Skacok! Ti miért tiltakoztok ilyen vadul a nettó diktatúra ellen? Nektek sem tetszik? Én azt hittem, hogy egyet értetek ezzel és azt fogjátok írni, hogy ez így fasza! Erre ilyeneket olvasok, hogy nem is igaz minden pont, meg hogy teljes foglalkoztatottság, meg stabil államháztartás. (muhahaha) Gyerekek, ne már! Éljen az orbáni diktatúra! Ti ebben szerettek élni nem? Mindig az jut eszembe, amikor Sztálin lemészárolta a saját komcsi embereit. Szegény Trockijnak azóta is rezeg a fejében a jégcsákány!

selek 2018.01.03. 15:03:22

@FCUK13: Ha a passzívak pártválasztása mégsem az aktívak eloszlását(nem a közvélemény kutatókat) követi, akkor Orbán pofára esés lesz. Ez az ellenzék számára lehetőség. Mindenkit el kell vinni szavazni és Orbán nem tud 1-2 milliónál több szavazót megvenni. Nagy nemzethy öngól jön, mert a szavazók nem hülyék !

2018.01.03. 15:11:04

Valakiknek nagyon tetszik az észak-koreai államforma illetve az ország irányításának módszerei. Lehet oda költözni és korlátlanul lubickolni benne...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.03. 15:44:44

@morpho:

Orbán diktatúrája csak a ballib nedves álmokban létezik...

atomic power 1986DucaDuca 2018.01.03. 15:45:31

@selek:

"Nagy nemzethy öngól jön, mert a szavazók nem hülyék !"

Szerintem is! Nagy nemzeti öngól lenne, ha ennek a tehetsegtelen, erdekellentetekben tobzódó, vezetetlen, szétforgacsolt ellenzeki egyvelegnek kellene kormanyozni! 2002-ben mar tapasztaltuk, hogy mihez vezetett a "nem hülye szavazók" döntese!

selek 2018.01.03. 15:50:11

@atomic power 1986DucaDuca: Jobboldalt összetaposó Ovi vezènylő tábornokod tehetdéges diktàtor, megérdemled.

atomic power 1986DucaDuca 2018.01.03. 16:02:18

@selek: Ez nem releváns valasz az altalam felvetett, igencsak vészjosló lehetősegre! Latszik, hogy halvany gőzöd sincs arrol, hogy mi következik a hatalomvaltas utan.
Tudod, okos valasztónak es partoknak több lépest előre kellene latni, ha nem is annyira mint egy sakkozónak. Az az oriasi baj, hogy sem a partok, sem a valasztopolgarok nem latnak tovabb az első lepesnél, ami a regnalo hatalom megdöntése! Arra, hogy ezutan mi következik, csak ködös kepzelgesek vannak. A bosszu okozta öröm nem tart am sokaig, kormanyozni is kell. A "forradalom gyorsan felfalja gyermekeit".

selek 2018.01.03. 16:43:39

@atomic power 1986DucaDuca:

v18 listáját kiegészítettem a kommentjeimben, még az első változat, abból láthatod, hogy sokkal messzebre gondolkodom, mint valaha elláttál, de ehhez Orbán, Gyurcsány bandáját bilincsbe kell verni. :

nepszava.hu/cikk/1149274-kormanyvaltas---uj-eros-demokrata-mozgalom-szuletik; azokra a felvetéseimre válaszolj !!!

morpho 2018.01.03. 16:45:27

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Azért elég nagy baj, ha ott létezik, nem?
Kétmillióan szavaznak a fideszre. Hat millióan meg nem.

Európai téridő 2018.01.03. 17:00:41

Jósként nagy Mekkmester vagy, koma!

atomic power 1986DucaDuca 2018.01.03. 17:19:34

@selek:

"........honfitársaink ma sokkal inkább igénylik az ellenzéki együttműködést, mint amire a politikai pártok hajlandók”.

Az hiszem ez a kulcskerdes! 3 honappal a valasztasok előtt még mindig az a tema, hogyan lehet kiküszöbölni az egymassal acsarkodó partokat!

A 8 pontbol alló kívansaglistaban semmi olyan elkepzeles nincs, ami biztosítana a hatalomvaltas utani zökkenőmentes átmenetet, ami együttműködő partok nelkül nem megy!

Gedeon Vinklmann 2018.01.03. 19:17:21

Igaz!
Nostradamus ha élne, kezet fogna Mr Flynn Rider-rel a cikk szerzőjével.
+ még 1 bizonyíték a rémületre, hogy a macskám is elszökött, és ez már jelent valamit.

selek 2018.01.03. 21:37:40

@atomic power 1986DucaDuca: MI, szavazók összefogunk EGYBEN, EGYMÁSBAN az LMP körül, mert ez az egyetlen legtöbbünk által elgogadható párt, EGY. Nem Orbán, nem Gyurcsány !

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2018.01.03. 22:56:30

Bevezethetik a rendeleti kormányzást? 1948 óta rendeleti kormányzásban élünk!

Róbert Székely 2018.01.03. 23:26:52

@tótágas: Istenem, már megint az Orbán fóbia. De ha összeszarjátok magatokat, akkor is a Fidesz birkák vannak többen. És mivel nektek demokrácia kell, ennek értelmében a tömeg megszavazta kormány uralkodik rajtatok. Ennyi.

LKerekes 2018.01.04. 05:25:01

Barom cikk, barom hozzászólókkal.

megamedve 2018.01.04. 07:35:22

@LKerekes: tehát te is (meg most már én is Sajnos) barom vagy....

kalapácstollú 2018.01.04. 08:07:55

Bolond lyukból bolond szél fúj.

Ekrü 2018.01.04. 08:13:25

@morpho: "Kétmillióan szavaznak a fideszre. Hat millióan meg nem. "-Hát akkor nincs is semmi baj ,nem igaz? Ezzel a hat millióval nyerni fog az ellenzék... :))))))

ursus artos 2018.01.04. 08:15:17

Tovább rohadnak a kórházak??? És melyik nincs még felújítva??? Oké tudom Szent Imre meg ilyenek... De vidéken? Mert ugye ott is élnek emberek...
Pesten meg mégis hát valami szuperkórház vagy mi épül... vagy kórházak... Oké, csak fog.

mocser48 2018.01.04. 08:27:54

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Mi a fene, politikai prosti, nem te szóltál hozzá először?

Kádár diktatúrája is "csak azoknak létezett", akik küzdöttek ellene. Ilyenek ezek a diktatúrák. Pl. a hozzád hasonló lotyók érdeke diktatúra fennmaradása, hiszen keményen megdolgozol a felszopás közben ezért.

Secnir 2018.01.04. 08:28:27

"A legnépszerűbb ellenzéki vezető Oroszországban nem is indulhat a választásokon, hiszen a papírjai sincsenek rendben. "

csak jelezném, hogy Navalnijt a bíróság segítségével akadályozta meg, hogy induljon...

Bolshevik 2018.01.04. 08:45:03

@mocser48: Ja ja itt olyan nagy a diktatúra hogy most is csak tízezren olvashatják egy országos hírportálon hogy itt diktatúra van.

@poszt: újabb nyüszítő síráshalmaz, ezeket meg sokkal durvábbakat is jósoltak 2010-re, 2011-re, 2012-re, 2013-ra, 2014-re, 2015-re, 2016-ra, 2017-re, és hát természetesen ugyanezeket kell megjósolni 2018-ra is.

Gandosz 2018.01.04. 08:48:13

"Kíméletlen hajsza a függetlenek, civilek, gondolkodók ellen" Bárcsak így lenne.
A többi baromság.

Tenkes Kapitánya 2018.01.04. 08:58:25

"Tovább rohadnak a kórházak"

600 milliárd forintot fordítottak csak az épületekre és eszközökre.

De egy kormányváltás amúgy ebből a szempontból (egészségügy) alig változtatna valamit.

guvat 2018.01.04. 09:04:42

És ezzel a sok borzalommal szemben sajnos csak azt lehet szembeállítani, hogy csökken az adósság, a munkanélküliség, az infláció és nő a belső fogyasztás, az életszínvonal, a foglalkoztatottság és a biztonság!
Persze biztosan sok embernek fog égetően hiányozni napi 24 órában Heller, Kis, Lengyel, P.M.Zita és tgm. halálbiztos jóslata a várható apokalipszisről a teljesen független Soros médiákban...

midnight coder 2018.01.04. 09:07:52

2. Kizárt, ugyanakkor mivel az EU záros határidőn belül bukni fog, nem árt tájékozódni más irányokba is hosszú távon. Svájc sem úgy lett sikeres hogy beállt az egyik fél mellé, és nekünk sem tett ez még soha jót.

3. Annak van médiája aki megfizeti. Mint mindig is a gengszterváltás óta.

4. Helyes.

5,7. Ezen a kormányváltás sem segít.

10+1. Ha meg kormányváltás less (ami amúgy szerintem kizárt) akkor az ellenzék lop.

A többit leszarom.

VaradiJanos 2018.01.04. 09:32:28

@selek: “80% felett el kell menni szavazni és eltörpülnek a narancsdiktatúra kit”

Vannak köztetek 80% felettiek?

VaradiJanos 2018.01.04. 09:34:14

@BAZINGA2: “Mi van ha Lőrinc bácsi nem kap megrendelést, mert bukik a kormány? ”
Csak nem azt akarod ezzel mondani, higy a demokjatikus libejális kormányotok politikai alapon osztogatná a megrendeléseket? Természetesen csak teoretikus a kérdésem :)

VaradiJanos 2018.01.04. 09:37:31

@guvat: heller még él? A múltkor láttam a tv-ben a múmiáját

Parajpuding 2018.01.04. 09:40:36

Hitvány sz*r birka nemzet ezt érdemli.

Brix 2018.01.04. 09:45:38

Szerintem a fent említett állítások nem fognak bekövetkezni. Az, hogy mi jön a 2018-as választások után, nagy kérdés... Lesz-e közalkalmazotti leépítés, nem indul el általános sztrájk a közalkalmazotti szférában, ami elindíthatja a kormányt a lejtőn. A migráció kérdése szerintem kifulladni látszik , mint a politikai közbeszéd elsődleges témája, így ezután valós életszínvonal-növelő intézkedések kellenek. Egyelőre inkább a szemfényvesztés folyik, lsd. az egészségügyi dolgozók átverése ...Az emberek kicsit elhitték, hogy jobban élünk, és egy kicsit tényleg így is van... DE, ahhoz a képhez képest, amit a médiában festenek, nem eléggé...Ha később úgy alakul, hogy egy újra megszorításokat kell bevezetni- mindegy milyen néven nevezik- akkor az szerintem elhozza a jelenlegi rendszer bukását, hiszen most abban a hitben élünk, hogy soha nem tér vissza az 50 évig folytatott , "húzd meg , ereszd meg politikája "
Az is nyilvánvaló, Paks 2 és a többi nagyberuházás önrésze , kamatai óriási összegekbe fog kerülni, amit a kisembereknek kell majd összedobni...Másrészt az EU strukturális alapok le fognak csökkenni 2020-tól, ha addig nem adnak valamilyen " büntetést"...
Összességében, nem látom azt, hogy a nyugathoz való életszínvonal-konvergencia fenntartható lesz-e a jövőben. Először, utol kellene érni Szlovákiát és Lengyelországot bérekben...

PomberMaci 2018.01.04. 09:46:58

Egyszerű: eggyel több szavazatot kell begyűjteni mint a Fidesz.

Per pillanat az ellenzéki oldalon van 15 párt, ugyanennyi miniszterelnök jelölt és kb. 200 fős tagság mindezek mögött. Már a miniszteri pozíciókat is csak akkor tudnák feltölteni, ha a portás is kap egy bársonyszéket...

Egyallampolgar 2018.01.04. 09:49:01

1. bizonyasan tovább építik az irányított igazságszolgáltatást.
2. amíg ilyen fejlesztési pénzek jönnek, amíg az EUban a gazdasági érdekek fontosabbak mint az alapelvek, Orbánnak nem lesz bántódása, Orbán nem fog kiléptetni.
3. Marad majd a független média, csak a tahók tömegére nem lesz hatással. Ők büszkén fogják gyűlölni a képzelt ellenségeket és csókolni a védelmező kezet amely éppen a zsebükben turkál.
4. Nem baj ha tovább változik az ellenzék. Annyira azért nincs összezuhanva. A sok párt közül kiderül ki életképes még. Ha az MSZP megszűnik az azért mégiscsak siker. Gyurcsány ámokfutása sem lesz már ennyire érdekes, bár ő haláláig fog pattogni kívánok neki hosszú egészséget és politikai zártosztályt.
Karácsony Gergő nekem nagy csalódás, remélem az MSZP süllyedése magával rántja a feledésbe.
A Jobbik lehet vissza radikalizálódik Vona lemondása után, de akkor is elszürkül, mert a tahók aljas indulatain Habony-Orbánnál jobban nem játszik senki.
10+1. Pénztáros Lőrinc nem létezik. Könyörgöm valaki nézzen már meg egy vele készült interjút, az a barom jó eséllyel analfabéta. Ő Orbán személyes gazdasági hátországának kirakatfigurája.

incognito ergo sum 2018.01.04. 09:53:52

A b1 blog legtöbb poszterinájára nem lát ki a saját fejéből (pont mint a fideszes megmondóemberek). Ez a poszt is csak a zárt gondolkodásmód szüleménye, egy kis clickbait-tel felhabosítva.

Persze, a bíróságokat nyilván átveszi a fidesz, de az EU-ból nem lépnek ki.

subtotal 2018.01.04. 09:55:03

@midnight coder: 10+1: tehát továbbra is a fidesz fog lopni, logikailag ez következik abból, amit írtál :)

incognito ergo sum 2018.01.04. 09:55:56

@Egyallampolgar:

nem csak a fejlesztési pénzek miatt kell tagnak maradni. ha nincs semmi fejlesztési pénz, akkor sem éri meg kilépni mert (1) kurva nagy gazdasági krízist okozna (2) ha kilépünk, onnantól kezdve az oroszok számára is értéktelenné válunk

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2018.01.04. 09:56:17

Akár nyer a fidesz maffia hálózat akár nem, ennek az ors´zágnak vége.

Ha nyer a felcsúti diktátor akkor KILÉP AZ EU-BÓL. Mert annyit loptak meg csaltak reggeldélbeneste, hogy azért az EU Ügyészség meg az OLAF az egész fideszmaffiára elfogató parancsot ad majd ki.

Ha meg veszít a felcsúti dikt´´ator akkor meg KIROBBANTJÁK A POLGÁRHÁBORÚT. Mert annyit loptak meg csaltak reggeldélbeneste, hogy azért az új kormány az egész fideszmaffiára elfogató parancsot ad majd ki.

Fuck you 2018.01.04. 10:05:11

Inkább 20 mészaros tetű mint 1 rohadék hazaáruló gyurcsány!!

guvat 2018.01.04. 10:06:58

Az a baj, hogy a tisztelt ellenzék annyira frusztrált, hogy a felületes szemlélő akár hülyének is nézheti őket! Inkább mindannyiuknak el kellene menni szavazni az Orbán által rabigába görnyesztett , lerabolt tömegekkel együtt! Aki szorgalmasan olvassa a ballib sajtót és 10 alatt van az IQ-ja az úgyis tudja, hogy a közel a győzelem! Nem kell félni a forradalomtól sem, mert Orbán még nem pótolta a 2006-ban ellőtt gumilövedéket és könnygázt!

Ballib vagyok rettegek 2018.01.04. 10:20:27

Ezeket a jóslatokat azért jó elolvasni, mert már 2014-ben is írtatok ilyen szórakoztató irományt, és azokból se valósult meg semmi.

Persze rettegni lehet, annak aki vevő rá.

Andy73 2018.01.04. 10:21:41

"Még jobban összezuhan az ellenzék."
Hát, pedig az ő feladatuk lenne, hogy reális és vonzó alternatívát nyújtsanak.
És ha a leírtaknak csak a töredéke is igaz lenne, akkor nyilván rájuk szavaznának az emberek, nem erre a rémes vizióra.
Csak az a gond, hogy a blogger köszönőviszonyban sincs a valósággal, egy alternatív valóságban él. Szerinte nyilván 2010 előtt volt szuper a helyzet, azóta egyre rosszabb, és még rosszabb lesz, ha marad a Fidesz. Csak azok a fránya választók nem így látják, mert várhatóan megint a Fideszre szavaznak majd.
Ezért talán el kellene gondolkoznia, hogy mégis az ő készülékében van a hiba.

Bulba 2018.01.04. 10:23:56

@guvat: Ezt jó volna átgondolni.
Államadósság (forrás: KSH):
- 2017: 26771 mrd Ft
- 2018 (tervezett): 28043,6 mrd Ft

Munkanélküliség:
valóban csökken, de sajnos ez nem sokat jelent. Főleg annak a függvényében, hogy 2010-hez képest több foglalkoztatottal is alacsonyabb a termelékenységi mutató. Ez pedig több, mint probléma, mert hol lesz így a fejlődésnek tere, ha megszűnik az EU támogatás?

Infláció (forrás: MNB, tény és prognózis)
- 2016: 0,4%
- 2017: 2,3%
- 2018: 2,5%
- 2019: 2,9%
- 2020: 3,0%

Fogyasztás: na ez valóban nőtt.

Életszínvonal: g7.24.hu/allam/20171011/csak-negy-orszagban-rosszabb-az-eletszinvonal-az-eu-ban-mint-nalunk/

Foglalkoztatosság: valóban nőtt.

Biztonság: ez mondjuk relatív, de azt meg kell hagyni, hogy a bűncselekmények száma csökkent, ugyanakkor az okozott kár mértéke nőtt.

dare 2018.01.04. 10:27:43

Mindegyikről érdemes lenne kūlön-kūlön is beszélni, viszont ameddig a terrorveszélyt élik meg sokan a legnagyobb veszélyként, addig nem sok értelme van.
Fura egy rangsor alakult itt ki.
De ha sok pénzt összekalapoznak, talán Soros már legyőzhető lesz, és megindulunk a dicsőséges jövő felé, amikor is ballibák és Soros ūgynökök nélkūl fogunk Európa vezető nagyhatalma lenni (kis segítséggel).
Csak győzzūk kivárni.
Addig is imádni kell a vezetőt, mert csak ő vezethet minket az ígéret földjére.
Ők már eljutottak, most mi következūnk. ;D

szellemkor 2018.01.04. 10:30:17

Tetszettek volna érdemi problémákkal foglalkozni és abbahagyni az ordas demagógiát és lejárt szavatosságú ajvékolásokat!

Türelmesen várom, mikor lesz olyan ellenzéki erő, amely
- Nem látszatproblémákon rugózik
- Bármennyire is fáj neki, tudomásul veszi az elmúlt 8 év pozitív változásait, és nem hazudja le a csillagokat az égről vagy támadja az eredményeket függetlenül attól, hogy azok a jelenlegi kormány érdemei vagy sem (lásd: gazdaság állapota 2010-hez képest)
- Tudomásul veszi a valós társadalmi igényeket és a választók akaratát, megint csak függetlenül attól, hogy a főbb társadalmi kérdésekkel kapcsolatos választói attitűd megváltozása mennyire eredménye vagy éppen előzménye volt a fidesz ezzel kapcsolatos kommunikációjának (magyarul, a kormánypárt maga generálta-e vagy csak lekövette és rámozdult az attitűd változásokra, lásd migráció)
- Legyen nemzeti konszenzus a magyarsággal kapcsolatos alapvető nemzetpolitikai kérdésekben, félretéve a totálisan zsákutcának bizonyult internacionalista, és a határon túli magyarok ellen uszító korábbi gyűlöletstratégiákat.
- Legyen stratégiai jövőképe, víziója a kormányzás céljával és az ország jövőjével kapcsolatban (az nem stratégiai terv hogy Orbán takarodj)
- Legyen mögötte hiteles, karizmatikus, potens politikusi állománya, amely joggal tudja elhitetni a választókkal hogy képes is a fentiek megvalósítására.

Mivel a feltett kérdésemre tudom a választ, még jó sok kávé fog lefolyni azon a bizonyos kávéfőzőn.

Sir Galahad 2018.01.04. 10:31:20

Az a baj, hogy az ellenzék esetleges hatalomra kerüléséről is lehetne egy hasonló listát írni a várható negatív következményekről, és az a lista még ennél is borúsabb volna.

tótágas 2018.01.04. 10:32:08

@Róbert Székely: Csak azért válaszolok, mert szimpátiát érzek irántad. Lehet, hogy amit írtál, lehet, hogy a neved váltotta ezt ki belőlem.
Én nem írtam, hogy a demokrácia az egyedüli előrevivő államforma.
Arra válaszoltam, hogy szerintem milyen alternatíva valósulhat meg, ha nyernek a birkák. De hát mindnyájan birkák vagyunk - csak néhányan tudjuk, hogy mi történik velünk- tehát így is úgy is a birkák nyernek, birkák versenyén.

Sir Galahad 2018.01.04. 10:37:18

@Brix: "A migráció kérdése szerintem kifulladni látszik. " Én ezt másképp látom. Az Európára nehezedő migrációs nyomás szerintem az elkövetkező évtizedekben egyszerű demográfiai okokból megmarad. A hazai közbeszédből mint téma csak akkor fog kikopni, ha vagy az EU-ban történik egy fordulat és megvédik a határokat, vagy legalább itthon belátja az ellenzék, hogy ebben a kérdésben nemzeti konszenzusra van szükség. A kettő közül bármelyik jó lenne, mert akkor tényleg lehetne más a fókuszban, mondjuk a bérfelzárkóztatás. Azonban ennek, az EU és a hazai ellenzék eddigi ténykedését figyelve, nem sok sanszot adok.

incognito ergo sum 2018.01.04. 10:37:52

@Fuck you:

"Inkább 20 mészaros tetű mint 1 rohadék hazaáruló gyurcsány!!"

a magyar GDP nem ad ki 20 mészárost.

incognito ergo sum 2018.01.04. 10:38:41

@Sir Galahad:

EZ A LISTA baromság, az első pont kivételével. ugorjunk már.

Kivlov 2018.01.04. 10:39:35

Arról is írjál, mi lenne ha esetleg a zellenzék nyerne! Tippek:
- pénzelnénk ismét a naplopókat, a kamu-minimálbéreseket, meg a nemdolgozó gyerekgyártókat
- úgy táncolnánk, ahogy a zUSA, a zEU meg a zs-k fütyörésznek, akkor is ha a magyaroknak az nem jó
- lenne megint 30-40%-os adókulcs az átlagbérre
- lenne megint 5-6%-os éves költségvetési hiány
- megnyírnák a családtámogatásokat, a szocpolt, a családi adókedvezményt, amivel az elmúlt években több gyermeket vállalókat lenulláznák
- úgy nem lenne gázáremelés, hogy mégis többet fizetnénk érte
- visszanyesnék az ÁFÁt, amiből a végfogyasztó nem érezne semmit
- merhetnénk újra kicsik lenni
a legvégén pedig feltennénk a kezünket a "böszmegállóban": "elqrtuk...nem kicsit...nagyon..."

Ballib vagyok rettegek 2018.01.04. 10:50:45

@Bulba:

A nominális hiány minden országba nő.

Ezért nézik a GDP arányos hiányt. Ami az elkúrók alatt 54%-ról 82% fölé nőtt, most meg 74% körüli.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.01.04. 10:51:36

Elég logikus felsorolás ez. De ha az ország hagyja, hogy ez történjen, ha elég 2,5 millió fideszes szavazata, hogy az egész ország ebbe az irányba menjen, akkor meg is érdemeljük.

Ballib vagyok rettegek 2018.01.04. 11:04:57

@Én tudom jól:

Tekintve, hogy a 2014-es lista is épp ennyire volt logikus, és ijesztő, valamint figyelembe véve a tényt, hogy abból se valósult meg semmi, akkor azért nem túl nayg baj, ha ebbe az irányba megyünk tovább.

- munkerő hiány, munkanélküliség helyett.
- nulla közeli infláció és banki kamat, kétszámjegyű helyett
- reálbér növekedés, csökkenés helyett
- államadósság csökkenés, brutális eladósodás helyett
- devizahitel kivezetése, a bevezetés és polgárok rommá adósítása helyett
- egykulcsos adó, 140 bruttó feletti 40%-os SZJA helyett
- családi adókedvezmény, segílyezés helyett,

....

nemecsekerno_007 2018.01.04. 11:19:43

Gyerekek, inkább dolgoznátok.
- Sose az volt a baj az ún. "balliberális" megmondóemberekkel, hogy nem tudnak írni v. beszélni.
- Inkább az, hogy én dolgoztam de nem jutottam egyről a kettőre. ők meg hülyeségeket beszéltek.
- most kicsit más a helyzet, én is kicsit másként csinálom és van remény, hogy tudok előre haladni. ők még mindig hülyeségeket beszélnek.

Most akkor ki is a hülye?

6. Ienin 2018.01.04. 11:30:11

Azért szeretem ezeket az internetes fórumokat, mert a számomra érdektelen fideszes böfögőkön, pártseggnyalókon egyszerűen át lehet taposni. Amikor elkezd egy hozzászólást felböfögni, az első szavak után lehet azonosítani tetű mivoltát és már át is lehet ugrani. A valóságban ez nehezebb lenne, mert kénytelen lennék beverni a pofáját, ami szankciót vonna maga után. Itt viszont egyszerűen keresztül lehet nézni rajtuk, mint egy szarkupacon.

incognito ergo sum 2018.01.04. 11:31:06

@Ballib vagyok rettegek:

így van, 2010-től 2017-ig, vagyis az elmúlt hét évben 81-ről 74 százalékra csökkent az adósság (tehát a GDP 7%-ával).

de közben uniós forrásként bejött a GDP 20%-a

vagyis, az orbán kormány gazdaságpolitikája révén EU források nélkül most kb 94% lenne az adósság.

2018.01.04. 11:34:44

@Ballib vagyok rettegek: az a baj, hogy 2006-ban alacsonyabb volt a gdp arányos, mint 2016-ban. 2009-ben valóban magasabb. Ne feledd, volt egy válság.
Az EU pénzek viszont olyan arányt képviselnek, mint még soha. Annak az elköltése is gdp növelő.
Azért azt remélem, te is velátod, hogy a felcsúti kisvasút és a nyíregyházi focistadion nem fog túl sok gdp-t termelni...
Tehát ne legyél büszke a függetlenségedre, nem vagy az. Segélyes vagy.

konrada 2018.01.04. 11:34:53

...az a baj az ilyen vinnyogásokkal, hogy kontraproduktív.
Az emberek - igaz jórészt médiamegvezetéssel, de saját zsebükből is - látják, hogy valami pozitív, vagy negatív irányba változik - igaz, a mélységükben, tendenciákban nem gondolkodnak, nem érzik.

Megpróbálta a vinnyogást a fidesz is 2006-ban, veszített is.

...s csendben megsúgom - bár "szerencsére" nincs már olyan ész, aki meghallja - egy egyébként boom-os időszakban az ellenzéknek úgy kéne kampányolni, ahogyan annak idején D207 győztes kampányában is tette: "jól mennek a dolgok, de lehetne jobban is csinálni".
Erre inkább vevők az emberek, mint ha azt olvassák az ellenzéki oldalról, hogy megszorítani kell majd...

6. Ienin 2018.01.04. 11:38:26

@Ballib vagyok rettegek: Viszont mivel a gdp- ből van számolva, nagyon nem mindegy annak mértéke. És mivel korábban az évszázad gazdasági világválsága volt a gdp is alacsonyra esett. Tehát az okfejtésed szart sem ér. Tanulj meg számolni mielőtt böfögsz. A konjuktura alatti gdp-
hez mért adósság tulajdonképpen ugyanannyi most is, mint előtte.

6. Ienin 2018.01.04. 11:39:18

@V. Orbán pápa reinkarnációja: Sőt jóval több, elég csak megnézni a dollárban kifejezett adósságot.

teéjesenmindegy 2018.01.04. 11:41:40

@Bulba: Jaja, minden szarabb. Csak a sok hülye ezt nem veszi észre. :D:D:D:D

Magyarországon 2017. szeptember–novemberben az egy évvel korábbihoz képest a foglalkoztatottak létszáma 0,8 százalékkal magasabb, 4 millió 450 ezer fő volt – derül ki a KSH friss adatközléséből. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 85 ezer fővel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 37 ezer, a külföldi telephelyen dolgozóké 11 ezer fővel csökkent.

2018.01.04. 11:43:13

@Ballib vagyok rettegek: munkaerő hiány-azEU miatt
nulla közeli infláció -a FED kamatpolitikája miatt
reálbèr növekedés-munkaerőhiány-EU miatt
államadósság csökkenés-nincs, nőtt, a gdp-hez viszonyított aránya csökkent-EU miatt
devizahitel-fidesz pozitívum
egykulcsos adó-kérdés, jó-e
családi adókedvezmény-fidesz.

Azt nem taglalod, hogy hogyan változott volna mindez, ha nem a fidesz csinálja.

6. Ienin 2018.01.04. 11:45:22

@konrada: Orbán majd akkor bukik, ha vége a világgazdasági fellendülésnek. De akkor kurva nagyot. Hamarosan eljön az is, sajnos azonban nem jövő áprilisig. Addig kénytelenek vagyunk nézegetni a vigyorgó, szotyizó, kaján vigyorát. De engem megnyugtat a gondolat, hogy ugyanakkorát fog bukni mint kádár, hitler meg rákosi. Csak idő kérdése. És minél tovább lop, annál nagyobb lesz a bukása.

2018.01.04. 11:47:48

@V. Orbán pápa reinkarnációja: több.
75.700-ról 83.660-ra 2009-1016 között....Euroban.

konrada 2018.01.04. 11:48:02

Az a baj az ilyen vinnyogással hogy kontraproduktív.

Egy fellendülési időszakban nem lehet sikeresen kampányolni azzal, hogy rosszabbul élünk, mert az emberek alapvetően a zsebüknek hisznek. S ezt a kampányt az se menti meg, ha az a fellendülés egyébként agyaglábakon áll: az embereknél érezhető javulás valós gazdasági folyamat ellen ment, és később szükségszerű a visszapattanás.
Ugyanis ezt a többség nem is képes felfogni: ők azért választanak, hogy a dolgok jól menjenek...

Ebbe a pofonba szaladt bele a fidesz is 2006-ban.

...s csendben mondom - bár "szerencsére" nincs már olyan ész az ellenzéki oldalon -
boom idején csak úgy lehet nyerni, ha olyan kampányt folytatnak ellenzéki oldalon, mint D207 tette: "jól mennek a dolgok, de lehetne jobban is csinálni"
Mert erre vevők a választók, arra nem, ha arról szól a kampány az ellenzék részéről: milyen megszorítások lesznek.
A "vért, verejtéket" igérők általában veszítenek....

konrada 2018.01.04. 11:48:42

...de vacak a blogmotor...

konrada 2018.01.04. 11:59:34

@incognito ergo sum:
...hát eu-s pénz az igaz, anélkül valóban több lenne.
...mint ahogyan 2002-2010 közötti időszak végén is a 82% a 2006-tól bejövő eu-s 8%, + privatizációs 8%-kal....
...és 82% az akkor is több mint 2002-es 54%, vagy a 2017-es 73%, szóval a hitelfelvétel - még ha kivonjuk is az időszak végére közel 7%-kos GDP csökkenést, ahogyan könnyenelkapó is kérte - még mindig lazán +20%pont hitelből finanszírozta az ország a 2010 előtti gazdasági növekedést, aminek most is isszuk a levét...

konrada 2018.01.04. 12:00:45

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ez a fránya zorbán volt már 2009-ben is....

Ballib vagyok rettegek 2018.01.04. 12:01:48

@incognito ergo sum:

Már boccs de 2004 óta vagyunk EU tagok. Azaz a támogatás lehívának lehetősége az elkúrók elött is megvolt, mégis rommá adsították az országot.

Hogy csak töredékét tudták lehívni a támogatásnak, az nem indok, hanem egy újabb ok arra, hogy az elkúrókat miért ne engedjük a kormány közelébe se.

Ballib vagyok rettegek 2018.01.04. 12:03:57

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Nagy szerencsénk van ezügybe, mert mind a hiány alakulását, mind a munkanélküliségét, de més gazdasági adatokat is összevethetsz grafikonon szomszédos országokkal, ahol ugyanazon hatások érvényesültek pl itt:
https://www.google.com/publicdata/directory#!q=gdp+eu
https://www.google.com/publicdata/directory#!q=unemployment+eu

És minde grafikon azt mutatja a ballibek az EU legszarabbjai voltak szinte mindenben, a Fidesz meg erős középmezőny illetve élmezőny a gazdasági adatokat nézve.

konrada 2018.01.04. 12:05:59

@V. Orbán pápa reinkarnációja:
...no legalább van mivel nyugtatni magad.
Azért reméljük, nem jársz úgy, mint azok, akik 2006-ban hasonlóan nyugtatták magukat ilyenekkel ...aztán végén pechjükre igazuk lett... (Kivéve a politikai következményekkel: mert az akkori károkozók legfeljebb a parlamenti munkából lógnak, és azzal kampányolnak, ez náluk a szabadságharc része...)

mocser48 2018.01.04. 12:15:39

@Bolshevik:

Egy diktatúra nem attól diktatúra, mert azt mondják rá, hogy diktatúra, hanem azért diktatúra. mert diktatúra.

citrix 2018.01.04. 12:22:07

Röviden összefoglalva:
1. Nem maradhat független. Ahol mi nem vagyunk, ott az ellenség. (Virág elvt.) 2. Nem kérdéses, ezért is kell minden áron a 2/3. 3. Minden média az állam csöcsén kell lógjon, máshonnan nem kap hirdetési pénzt tehát úgy lesz független mint a CÖF. 4. Milyen ellenzék?! 5. Nem kellenek ide (egy egészséges társadalomba) betegek, inkább stadionok. 6. Mindenki annyit ér amennyije van. (tiszta forrásból). 7. A fiatalok elvándorolnak nyugatra, ez nagyon súlyos következményekkel jár mert elképesztően gyorsan elöregszik az itt maradt népesség. 8. Aki nincs velünk az ellenünk van. Aki ellenünk van az hazaáruló. 9. Ez a legegyszerűbb, okot könnyű találni rá lásd Törökország. 10. A fidesz így is bolsevista párt, a személyi kultusz tovább erősödik. 11. Az EU pénzek megszűnésével más lopási forrás után kell nézni, elkezdődik a belső vagyon újrafelosztása, koncepciós perekkel vagyonelkobzás és kiosztás a kurrens haveroknak.

E.T.A. 2018.01.04. 12:31:57

Pártunk és Kormányunk jó időre elintézte ezt az országot, így csak támogatni tudom azokat, akik elhúzzák innen a csíkot. Igen, lényegében az értelmesebbek elmennek, és Orbánbasinak nem marad más csak a csúti cigányok, akiknek a szavazatát már egy fröccsel is meg lehet vásárolni, úgy is mindegy nekik. Ja meg a fideszhívő nyuggerek, na ők még maradnak, de értük se kár.

ursus artos 2018.01.04. 12:40:18

@szellemkor: "Legyen stratégiai jövőképe, víziója a kormányzás céljával és az ország jövőjével kapcsolatban (az nem stratégiai terv hogy Orbán takarodj)"
És ráadásul ez sem eredeti, hanem lenyúlt. Az originál ugyanis a "Gyurcsány takarodj!"

konrada 2018.01.04. 12:47:26

@citrix:
Hogy mondod? Nincs elég kereslet bizonyos médiatermékekre, így azokat nem képes eltartani a közönség azzal is, hogy hirdetőknek értékes felület legyen?
Ezért kell nekik mankónak az állami hirdetés?

Ebben sajnos igazad lehet.
...csak hát: mit ér az médianyilvánosság, mely mankó nélkül nem képes eltartani magát, ergó nagyon alacsony a nézettsége, olvasottsága?
Tényleg attól kell félni, hogy az alig pár tízezreket, ezreket elérő médiumok reklámfelületté tétele fogja az emberek millióit befojásolni??
Szvsz. ez túl van lihegve. Az ami képes ténylegesen tömegeket elérni - lásd akár az Index is - megél a piaci reklámokból is, nekik nem kell eladni magukat olyanoknak, akik az - optimalista számlálók szerint - csak a szavazók harmadát képviselik. Aminek meg mankó kell, annak elég alacsony befolyásolási képessége lehet....

...s elég csak ismerni az elmúlt 30 év történelmét: volt itt olyan időszak, amikor a kormánypártoknak tényleg túlhatalma volt a sajtó felett, de mégis vesztettek, túl van ez rettegve...

konrada 2018.01.04. 12:49:23

@mocser48: Pontosan.
...aki meg élt olyanban, az tudja milyen.
...aki meg nem, az meg beleképzeli minden olyanba, ahol nem ő akarata diktálhat csak....

mocser48 2018.01.04. 12:53:23

@konrada:

A 48 utal valamire....
A fidesz egy klasszikus maffiaszervezet, és mint ilyen, alap náluk a diktatúra.

citrix 2018.01.04. 13:05:21

@konrada: Mutass egy kormányközeli (lakájmédia) sajtóterméket amelyik nincs kitömve állami hirdetésekkel ugyanis abból tartja el magát és nem az előfizetésekből. Pláne az ingyenesek. Az MTVA is saját lábon áll nyilván, az a 90 ezer millió állami forint azért jól jön neki.

konrada 2018.01.04. 13:06:14

@mocser48:
Jó én értelek.
...csak te nem érted...

...mert persze: diktatúrának bármit be lehet állítani, csak kell hozzá egy olyan álláspont, ahonnan nézni kell: egy anarchistának már az is diktatúra, ha nem sz.rhat szabadon az asztal közepére..., magyarán: nem találsz olyan államot, ahol ne találnál diktatórikus jegyeket a többségi kormányzás alapjait követve is. (Lásd pl Németország, ahol a sajtó például sokkal kevésbé plurális, mert ott hamar börtönbe zárnak, ha olyant mondasz-állítasz, ami mások érzékenységét sértheti, oszt mégsem diktatúra...)

...szóval azért egymás közt: egy diktatúra beazonosításához azért több kell annál, mint anblock kijelentése annak, hogy azért z, mert te úgy gondolod, avagy diktálni akarod...;)

konrada 2018.01.04. 13:08:00

@citrix:
...és te mutass közülük olyant, amely piacvezető.
Én erről írtam azt, hogy amit mankózni kell, annak elég kicsi a tömegbefolyásolási képessége...

mocser48 2018.01.04. 13:13:28

@konrada:

Már hogyne érteném.
Egy maffia jutott Magyarországon hatalomra.
Egy maffia irányít egy országot, az úgynevezett bűnüldözés is a maffia irányítása alatt van.
Demokráciában az orábnhoz hasonlók életük végéig sitten rohadnának, ahol a cellát rogánokkal, habonyokkal, mészárosokkal, matolcsykkal osztanák meg. Diktatúrában a putyinok, sztálinok, ceausescuk, orbánok, kadafik, stb. egy ideig élnek, mint hal a vízben... Törvények fölött állnak. Diktátorok.
Hitler se attól volt diktátor, mert azt mondták rá, hogy diktátor, hanem azért volt diktátor, mert diktátor volt. orbán dettó.

konrada 2018.01.04. 13:23:28

@mocser48:
...pedig de. A diktátorról a közvélemény és az utókor mondja ki hogy diktátor, valamint azok cselekedetei, mellyel korlátozzák mások szabadságát.
...de attól még nem lesz senki diktátor, mert valaki személyes sértettségében kijelenti róla...

mocser48 2018.01.04. 13:26:47

@konrada:

Nem attól lesz valaki diktátor, mert azt mondják róla ("személyes sértettségében kijelenti róla"), hogy diktátor, hanem attól diktátor, mert diktátor.
Örülök, hogy egyetértünk ebben.
Orbán egy szarházi diktátor. Jelenleg a törvények felett áll. A törvénykezést a saját érdekei vezénylik.
Ahogy az olasz maffia is tenné, ha Olaszországban hatalomra kerülnének. A magyar maffia hatalomra került.

Egy diktátor seggét nyalni nem túl nagy dicsőség....

konrada 2018.01.04. 13:28:10

@konrada:
...ja persze nem mondom azt, hogy a zorbánban nincs meg az a diktatórikus hajlam, ami minden sikeres vezetőben is meg van.
Azt sem állítom, hogy ne tudna benne bizonyos történelmi körülmények között az pusztitóan kizárólagossá válni, ...sőt ahogyan egyre többet tölt hatalomban, annál inkább hiszi tévedhetetlennek magát, ahogyan azon politikus sorstársai is, akik több ciklust sikerrel lehúztak.
Ezért én se bánnám, ha kicsit hátrább kerülne.

...de ettől még egy diktatúra más. Látszik, hogy te olyant legfeljebb csak kifestő könyvben láttál...

...de

konrada 2018.01.04. 13:32:57

@mocser48:
...ahogyan az sem dicsőség, ha valaki saját tévedhetetlenségét mások pocskondiázásával akarja kiemelni, nem tűrve el a más véleményt.

...ja tényleg, ezt úgy is hívják, hogy véleménydiktatúra...
...s így már kezd érthetővé válni a te meghatározásod a diktátorról...;))

Jobban tudja 2018.01.04. 13:32:59

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Mi lesz veled, ha egypártrendszer lesz és 99 százalékos szavazati arány? Akkor feleslegessé válsz és az utcára kerülsz! Össze tudsz addigra tarhálni annyit, hogy hátralévő éveidben -persze csak akkor ha nem lesz forradalom, mert akkor ez az idő drasztikusan lerövidül, te is tudod - megélj a bérkommentelésből összeszedett javakból? Vagy mégy te is közmunkára és utána a levesbe. Ez esetben még hálás is lehetnél, ha megrövidítjük a szenvedéseidet, hahaha!

Recensor 2018.01.04. 13:34:00

Az, hogy a Fidesz még minimum két ciklust végigvisz, kábé 99%. Maradnak legalább 2026 -ig. Ez időszak alatt kiléptetnek bennünket az EU -ból, ez is biztosra vehető. Egyszerű népszavazással csinálják majd, amire előtte egy kampányt építenek. A 2,5 millió hívő megszavazza majd gond nélkül, a többi meg passzív lesz. Alacsony részvétel mellett 3,5-4 millió voksolóval simán megszülethet a Huxit! Aztán szoros szövetségi szerződést kötünk Oroszországgal, mely keblére ölel minket, mint egyik tartományát. Rá pár évre kötelező lesz újra az orosz nyelv oktatása Magyarországon. Jól kiszámítható az egész elkövetkező 5-10 év.

konrada 2018.01.04. 13:35:57

@Rozsdabarna:
...ahogyan azt Móriczka elképzeli...

mocser48 2018.01.04. 13:39:41

@konrada:

Egy diktátor attól diktátor, mert diktátor. Orbán meg egy szaros diktátor.

Mi van? Legközelebb már azon is kiakadsz, ha valaki lenácizza orbánt? Valaki attól náci, mert náci, nem attól, mert azt mondják róla.

ursus artos 2018.01.04. 13:43:56

@Rozsdabarna: "Jól kiszámítható az egész elkövetkező 5-10 év." Ahhoz képest, hogy jól kiszámítottad, eléggé nagy szórással lőtted be azt az 5-10 évet. Ha valami jól ki van számítva, akkor az pontosan, pl.: 6 és fél év...

Ballib vagyok rettegek 2018.01.04. 13:47:49

@mocser48:

Hiába na..

MIndenki diktátor, aki nyerni merészel a váalsztáson, és nem egy senkiházi Soros bérenc hazaáruló, mint GYurcsány és magadfajta gyűlölködő sleppje.

mocser48 2018.01.04. 13:51:43

@Ballib vagyok rettegek:

soros bérencekre rátérve: orbánt mennyiért is vette meg soros? És a fideszt?

Te mi voltál, mielőtt felszopónak jelentkeztél?

Ballib vagyok rettegek 2018.01.04. 13:59:06

@mocser48:

Soros azzal foglalkozik, hogy politikusokat próbál megvenni minden országban kilóra.
Listázza is azokat, akik számára megbízhatóak (itt olvashatod, az Open Society listáját):
legacy.gscdn.nl/archives/images/soroskooptbrussel.pdf

A befolyásával pedig az általa képviselt üzleti sleppet juttatja előnyhöz. MInt pl Macedóniában, és Ukrajnában.

Hogy a szponzorált, és ideológiai képzésben részt vett politikusok közül nem mindenki nyalja ma is a seggét, az inkább szerencse, mintsem valami ördögi tett.

konrada 2018.01.04. 13:59:14

@mocser48:
...ebben speciel egyetértünk. A diktátor tényleg attól diktátor, hogy nem tűr meg más véleményt, mert meg van győzödve arról, hogy csak neki lehet igaza.
...hiszen pontosan ezt írtam én is!,)))

mocser48 2018.01.04. 14:01:01

@Ballib vagyok rettegek:

Tudsz valakit említeni, akit soros orbánnál hamarabb vett meg és orbánhoz hasonlóan "magyarnak" hirdeti magát?

mocser48 2018.01.04. 14:02:20

@konrada:

Egy diktátor nem attól diktátor, mert annak mondják, hanem attól diktátor mert diktátor.
hitler, orbán, sztálin, khadafi, stb.

mocser48 2018.01.04. 14:03:46

@Megkúrt úrfi látens heteroszexuális vezérüszü:

Na, mi van, csak nem ismerkedni próbálsz :)
Látens :) muahahahhahhhahhahaaa

Ballib vagyok rettegek 2018.01.04. 14:04:28

@mocser48:

Orbán nincs rajta a Soros által megbízhatónak titulált, általa szponzorált politikusok listáján:

legacy.gscdn.nl/archives/images/soroskooptbrussel.pdf

Viszont van sok név, aki támadja Magyarországot az EP-ben, Soros parancsára.

Ballib vagyok rettegek 2018.01.04. 14:05:54

@mocser48:

A diktátort onnan ismerni meg, hogy ellenzékiek tömegét vereti beazonosíthatatlan karhatalmistákkal.
Hitler, Rákosi, Sztálin, Gyurcsány, Khadafi, ....

mocser48 2018.01.04. 14:06:35

@Ballib vagyok rettegek:

orbán gazdát váltott, most épp putyin ágon próbálja magát felszopni.
csak nem lemaradtál róla?
volt nemzethi konzultáció is, orosz kémprogrammal....

mocser48 2018.01.04. 14:07:58

@Ballib vagyok rettegek:

Egy diktátor nem attól dikttor, mert valaki azt mondja róla, hogy diktátor, hanem attól diktátor, mert diktátor. Ily egyszerű ez....

Ballib vagyok rettegek 2018.01.04. 14:08:21

@mocser48:

Na ja.. az MSZP-SZDSZ kormány és Gyurcsány azért raktifikálták Putyinnal a Paks2 felújjítást 99%-os parlamenti felhatalmazással 2007-ben, mert Orbán ravaszul rávette őket erre.

mocser48 2018.01.04. 14:09:31

@Ballib vagyok rettegek:

Oszt ez meg most hogy jött ide, felszopó?
Terelni próbálsz :)
Ejnye-bejnye....

Ballib vagyok rettegek 2018.01.04. 14:10:18

@mocser48:

Azért a diktatúrának vannak ismérvei..
Pl az ellenzékiek megveretése az elég egyértelmű jel, amit rendszerváltás óta csak és kizárólag Gyurcsány és csicskásai abszorváltak.

mocser48 2018.01.04. 14:10:46

@Ballib vagyok rettegek:

Mi vagy te? Csak nem valami fidelitaszos kisköcsög?
Látens haverja? :)

Ballib vagyok rettegek 2018.01.04. 14:11:50

@mocser48:

A magadfajta ÁVH-s komcsik mindig is azzal vádoltak másokat, amit ők tesznek.

Azaz Gyurcsány felszopójaként trollkodsz, és személyeskedsz, hazudsz.

mocser48 2018.01.04. 14:12:05

@Ballib vagyok rettegek:

Egy diktátor nem attól dikttor, mert valaki azt mondja róla, hogy diktátor, hanem attól diktátor, mert diktátor. Ily egyszerű ez....

Nézd, én megértem, hogy a hozzád hasonló felszopóknak itt az a munkája, hogy orbánt gyökérkezeljék a segglyukán keresztül...

mocser48 2018.01.04. 14:13:09

@Megkúrt úrfi látens heteroszexuális vezérüszü:

Ez a "ballib vagyok rettegek" is egy hozzád hasonló látens lehet, jól ellenétek egymással! próbálkozz be nála, sok sikert hozzá!

mocser48 2018.01.04. 14:14:31

@Ballib vagyok rettegek:

Nézzenek már oda. Kicsit szedd össze magad. Higgadj le.
Vagy valami újfajta felszopótó képzésen vagy túl?

mocser48 2018.01.04. 14:18:01

@Ballib vagyok rettegek:

Elterelődött itt a téma a diktátorról. Térjünk vissza orbánra.
Szóval, mond csak, ismersz valakit, amit soros orbánnál hamarabb vette meg, és úgyszintén "magyarnak" hirdeti magát? Ha igen, akkor annak annak a másik görénynek mennyi volt az árfolyama?

Ballib vagyok rettegek 2018.01.04. 14:20:05

@mocser48:

Ahogy mondtam..

"Gyurcsány felszopójaként trollkodsz, és személyeskedsz, hazudsz."

ha majd változik a helyzet, és írnál valamit, aminek van értelme, szólj.
Bár ekkora kihívást szerintem évtizedek óta nem tudtál megugrani.. :DDD

mocser48 2018.01.04. 14:22:18

@Ballib vagyok rettegek:

Ti felszopók, mostanában hamar feladjátok... Nem fizetnek neked eleget?

Szóval: egy diktátor nem attól dikttor, mert valaki azt mondja róla, hogy diktátor, hanem attól diktátor, mert diktátor. Az orbáni maffia meg a diktatúráról szól!

mocser48 2018.01.04. 14:23:57

@Ballib vagyok rettegek:

Apropó, ennél a "Megkúrt úrfi látens heteroszexuális vezérüszü"-nél szerintem lenne esélyed! Próbálkozz be nála a következő eligazításotokon.... Kicsit félénknek tűnik, szóval tedd oda magad!

Funtom78 2018.01.04. 14:24:24

Szerintem aki tagadja a cikkben leírt 10+1 pontot, az vagy hülye, vagy a rendszer lekenyerezettje. Botrányos, hogy mindenki látja, mi történik, és még mindig van, aki tapsikolni tud ennek mai rendszernek (a Maffiaállam működésének). Az pedig csináljon magának egy kistestvért, aki szerint rendben van az, hogy ha 8 000 000 szavazó közül 2 200 000 szavazott 2014-ben a mai kormányra (nem kormány amúgy, hanem egy korrupcióra épülő rohadvány), és 3 300 000 nem rájuk szavazott, majd ennek az eredménynek vége: 2/3-addal nyert a 2 200 000! Ez matekból fix 1-es, nem hogy kormányalakítás (mondjuk ez az eredmény, és logikai felfogás meglátszik azon, hogy közbeszerzésen soha nem a leggazdaságosabb, hanem a legdrágább, legpazarlóbb pályázó haverok nyernek)!
Furcsa az is, ha egyvalaki egyszer valakire azt mondja ma, hogy "Emberek, engem X.Y. 534 éve szexuálisan zaklatott!", akkor az fix, úgy van, a társadalom örökre kiveti magából, főleg, ha közszereplőről van szó, és a kutyát nem érdekli, igaz-e a dolog. Viszont ha valakire több millióan mondják, hogy ELLOPJA A KÖZPÉNZT, A MI PÉNZÜNKET, és főleg úgy, hogy igaz is (ma ezt mindenki láthatja, pl. stadionok, EU-s pénzek, M. Lőrincz, stb.), akkor azt egy csomó vak birka leszarja, és csak azért is rá akar szavazni. Hogy is van ez?

mocser48 2018.01.04. 14:27:08

@Funtom78:

Itt van pár "pénzért hülye".... De ez megszokott, idevezénylik őket, mint a sáskákat.

Jazo 2018.01.04. 14:33:30

A maradó többség meg is érdemli a sorsát mert vagy a fideszre szavaz, vagy el sem megy szavazni.

Én amúgy arra tippelek, hogy a kivándorlás mértéke növekedni fog a fiatalabbak körében. Lassan minden családban van "migráns" aki kénytelen külföldön dolgozni és élni, így a fiatalok számára az egyfajta követendő, vagy követhető példa lesz és mivel számukra a nyelv

Ballib vagyok rettegek 2018.01.04. 14:44:56

@Funtom78:
1994: MSZP-SZDSZ kormány parlamenti aránya: 72%
Szavazatok aránya: 52%

Részvétel cirka ugyanaz mint most.

Az nem volt gond ?

Jazo 2018.01.04. 14:48:36

Én amúgy arra tippelek, hogy a kivándorlás mértéke növekedni fog a fiatalabbak körében. Lassan minden családban van "migráns" aki kénytelen külföldön dolgozni és élni, így a fiatalok számára az egyfajta követendő, vagy követhető példa lesz és mivel számukra a nyelvi korlátok kisebb akadályt jelentenek, menni is fognak. Már akár középiskola után is, hogy már ott kezdjék a felső oktatást. A kivándorolt családok gyerekei is már ott nőnek fel, vagy ott születnek, ott járnak iskolába, vagyis számukra Magyarország már nem a hazát, az otthon jelenti. Angol, német óvodába, iskolába járnak majd.

Állandósulni fog kivándorlás, főleg a magára hagyott országrészekben. Kimegy valaki a családból, kitapossa a járatlan utat és a többieknek már sokkal könnyebben, egyszerűbben menni fog.

konrada 2018.01.04. 14:58:25

@Funtom78:
...azért matekórán vedd elő a számológépedet, mert akinek 5,04-ből 2,26 = 3,3 - arra nem sok siker vár még a pótvizsgán se....

...de egyébként valóban nem többség a 2,26, ezen nincs vita.
...viszont: kormányozni csak az képes, akinek relatív többsége van, és ilyet egyetlenegy ellenzéki párt se tudott elérni még szövetségben sem, és még arányos rendszer esetén se tudott volna egy ellenzéki párt sem szövetségben kormányozni annak okán, hogy nagyobb ideológiai politikai különbség van köztük, mint akármelyik 5 % feletti nagyobb és a fidesz között...

Funtom78 2018.01.04. 15:02:07

3 okból nem volt gond:
1: Az MSZP-SZDSZ-ből az MSZP 209 fős frakció 71,3 százaléka egyéni választókerületből került az Országház padsoraiba, de a szocialista párt a területi listákra leadott szavazatok alapján is minden megyében és a fővárosban is az első helyen végzett, és szerintem így már jogosabb a 2/3 (akkor még két fordulós választás volt).
2: ők is loptak, nem is keveset, és én, balos, ezt legalább beismerem, míg a ti táborotok akkor sem ismerné be, hogy a mostaniak lopnak, ha a saját vagyonodat veszik el (mondjuk a Magánnyugdíj megtakarításodat). Az MSZP-SZDSZ a 3 ciklusa alatt az 10%-át sem lopta el annak, amit most OV-k (az is sok, azért is börtön járna).
3: a mostani rendszer szerint ha egy város egy adott szavazó körzetében mondjuk 10 000-en szavaznak, és abból a nyertes mondjuk 1500 szavazatot kap, akkor csak a nyertest veszik figyelembe, a többi 8500 szavazat "kiesik", mondjuk azt, eltűnik, mint ha nem is szavazott volna. Így, ezzel a mocsoksággal tudott a fidesz 2014-ben 2/3-ot szerezni. 2010-ig az összes szavazat számított, és nem volt elveszett szavazat. Minden párt, amely elérte az összes szavazat 5%-át, bejutott a Parlamentbe, demokratikus módon (így nyert a fidesz is 2/3-addal 2010-ben, aminek nem örültem, de igazságos volt). 2014-ben a fidesz azért hozta meg a most is érvényes szavazati rendszert, mert tudta, hogy úgy elzavarták volna őket különben, mint 2002-ben. Szóval, ez a mostani 2/3-ad nem 2/3-ad, csak annak nevezték, és úgy írták meg a választási rendszert, hogy ez az eredmény születhessen meg.
Remélem, tényszerű voltam.

jandera 2018.01.04. 15:04:26

Itt marad Orbán egy kiürült, kiöregedett országgal. Valami ilyesmi várható:
www.erdekesvilag.hu/detroit-pusztulasa-az-evek-alatt/

Funtom78 2018.01.04. 15:08:34

@Ballib vagyok rettegek: 3 okból nem volt gond:
1: Az MSZP-SZDSZ-ből az MSZP 209 fős frakció 71,3 százaléka egyéni választókerületből került az Országház padsoraiba, de a szocialista párt a területi listákra leadott szavazatok alapján is minden megyében és a fővárosban is az első helyen végzett, és szerintem így már jogosabb a 2/3 (akkor még két fordulós választás volt).
2: ők is loptak, nem is keveset, és én, balos, ezt legalább beismerem, míg a ti táborotok akkor sem ismerné be, hogy a mostaniak lopnak, ha a saját vagyonodat veszik el (mondjuk a Magánnyugdíj megtakarításodat). Az MSZP-SZDSZ a 3 ciklusa alatt az 10%-át sem lopta el annak, amit most OV-k (az is sok, azért is börtön járna).
3: a mostani rendszer szerint ha egy város egy adott szavazó körzetében mondjuk 10 000-en szavaznak, és abból a nyertes mondjuk 1500 szavazatot kap, akkor csak a nyertest veszik figyelembe, a többi 8500 szavazat "kiesik", mondjuk azt, eltűnik, mint ha nem is szavazott volna. Így, ezzel a mocsoksággal tudott a fidesz 2014-ben 2/3-ot szerezni. 2010-ig az összes szavazat számított, és nem volt elveszett szavazat. Minden párt, amely elérte az összes szavazat 5%-át, bejutott a Parlamentbe, demokratikus módon (így nyert a fidesz is 2/3-addal 2010-ben, aminek nem örültem, de igazságos volt). 2014-ben a fidesz azért hozta meg a most is érvényes szavazati rendszert, mert tudta, hogy úgy elzavarták volna őket különben, mint 2002-ben. Szóval, ez a mostani 2/3-ad nem 2/3-ad, csak annak nevezték, és úgy írták meg a választási rendszert, hogy ez az eredmény születhessen meg.
Remélem, tényszerű voltam.

teéjesenmindegy 2018.01.04. 15:12:37

@Könnyen elkaptuk, uram!: munkaerő hiány-azEU miatt
nulla közeli infláció -a FED kamatpolitikája miatt
reálbèr növekedés-munkaerőhiány-EU miatt
államadósság csökkenés-nincs, nőtt, a gdp-hez viszonyított aránya csökkent-EU miatt

Ó hát igen. Ami jó az nyilván külső okok miatt van. Sajnos a ballibák alatt a külső körülmények mindig olyan szarok, hogy nem tudnak semmi jót kihozni.
Azt azért elolvastad, hogy Fletó milyen remek vezető?
index.hu/gazdasag/2017/12/22/gyurcsany_ferenc_vezeto_politikus_gdp_novekedes_tanulmany_kutatas_william_easterly/
mint mao...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.01.04. 15:16:28

@Funtom78: Milyen mindenki? 1-2 fizetett kis fideszmajom jön ide jó pár nickkel trollkodni, meg tolni a narancsbüdös mantrát.

Hungry horse 2018.01.04. 15:23:53

www.kozvelemenykutatok.hu

Sivalkodjatok!
Ajvékoljatok!
Zene füleimnek!

DFK 2018.01.04. 15:54:13

@Rozsdabarna: mecsoda szakértelem a jóslás terén. Nem akarsz komikusnak menni?

Ballib vagyok rettegek 2018.01.04. 15:57:54

@Én tudom jól:

Na ja.. MIndenki rátok szavaz, aztán áprilisban szembesülsz a valósággal, hogy a ballib tetvek a kutyának se kellenek.

DFK 2018.01.04. 15:59:37

@Funtom78: nem sikerült tényszerűnek lenni, mert láthatóan nem ismered a választási rendszert.

Funtom78 2018.01.04. 16:02:40

@DFK: hát ezzel most mindent megmagyaráztál ... Köszönöm.
Tipikus fideszes kommunikáció. Semmi észérv, semmi konkrétum, csak egy odavetett gondolat (ha valamit nem tudsz megvédeni, le kell hülyézni a másikat). Igen, ettől sokkal komolyabb vagy, és értékesebb. Gratulálok.

DFK 2018.01.04. 16:15:25

@Funtom78: nos, a balos szavazók hiányát
a választáyi rendszerre fogni....

Duplaxiii 2018.01.04. 16:38:50

Nekem tetszik az összeállítás, kár hogy minden pont csak a következmény!
Az alapról itt sem esik szó, ami persze érthető, hiszen a bloggervilág a legritkább esteben gazdasági szakértő és főleg nem ért a reál vonalhoz.
Szerintem egy tévedés van, nem lépünk ki, mert azt a szovjetek nem fogják engedni! nekik mi kizárólag annyit érünk, hogy bent vagyunk. A két ellenség berkein belül, az EU és a NATO szervezeteiben. Ha nem vagyunk bent, csak egy feláldozható ütközőzóna leszünk megint, amibe nem érdemes pént tenni.
És itt jönnek az alapok, a pénz!
A sok agyhalott függetlenségpárti egyszerűen kihagyja a képletbő a PÉNZT! Hogy egy állam kizárólag pénzből működtethető. Ha nem vagyunk tagok, már nem szólhatunk bele a világ dolgába, nem mi szanjuk majd az árakat, feltételeket.
A függetlenésg csak akkor ér valamit, ha a gazdaségi környzete azt elfogadja, támogatja.
Ha kilépünk, mit érünk anyugatnak is? SEMMIT! Nekik nem kell egy jurtába költöző, ősmagyar nyeregalat húst púhító szélsőségesen irredenta nép. Hiszen Trianon nem lesz rendezve.
Szóval pénz...
Ami kizárólag a saját belső termeléssel hozható létre, a műszaki fejlesztésekkel, az új kitalálásával, a vállakozói szféra hatékony működésével.
Ebből van a GDP, ez ad munkát, ez fizet adót, tb-t.
És akkor ebből kell az oktatásrt (jövőt), az egészségügyet (a jelent), és a szociális hálót (múlt...) működtetni, fizetni a működtetésért felelős egész nem termelő, valódi értéket létre nem hozó hatalmas halmazt, a államigazgatást, az infrastruktúrát, a tanárokat, orvosokat stb.
De ez a világ nálunk le lett tiltva, ma üldözve van!
Nincs jövőképzés, nincs ipar, nincs vállakozási erednény.
Ha kilépünk, akkor mi a büdös fenéből üzemeltetjük akár a jurtagyártás is?????
Az a hasznos generáció közben elmegy nyugatra, az ittmaradtak meg kiöregednek, a még tevékenyek is örökre meg vannak nyomorítva, tehát a null bevételből kellene a független új országot működtetni, fizetni a nyugdíjak, a tanárokat, az államigazgatást, lakhatást biztosítnai, a közlekedést a távközlést működtetni.
A semmiből, mert nyugatról már semmi, a multik is elmennek, keletről meg már mindek, hiszen nem érünk nekik semmit.
És ugye, ma a függetlenségpártiak most is világellenesek! Akkor ők az ISIS-kompatibilis táborba sodródnak.
.
De nyugodjon meg mindenki!
Nem lesz változás, a leírtak a posztólóé és az enyém is igazzá válik!
Érdemes készülni, én tartok egy becsomagolt sporttáskát, és bízok benne, lesz egy-két órám, hogy átússzak Párkányba... Mert a híd már le lesz zárva!

teéjesenmindegy 2018.01.04. 17:30:24

@Funtom78: "2014-ben a fidesz azért hozta meg a most is érvényes szavazati rendszert, mert tudta, hogy úgy elzavarták volna őket különben, mint 2002-ben."
:D:D:D:D
ó, yes... Végül is csak az összes körzetet nyerték meg (minusz három?)

teéjesenmindegy 2018.01.04. 17:35:20

@Duplaxiii: Igen, 2004 előtt még jurtában laktunk mi is.

guvat 2018.01.04. 17:41:59

Duplaxiii
Mielőtt tökön szúrnád magad elkeseredésedben és vesztenénk egy fékezhetetlen agyvelejűt:
"Magyarországnak csökkent a legnagyobbat a sérülékenysége a CEEMEA (Közép-Kelet Európa, Közel-Kelet, Afrika) térségben a világgazdasági válság kitörése óta – derült ki a Morgan Stanley tanulmányából. A krízis kirobbanása után Magyarország volt az első Európai Uniós tagállam, amelyik nemzetközi mentőcsomagra szorult, hogy elkerülje a fizetésképtelenséget. A Morgan Stanley azonban rámutat: míg 2008-ban a leginkább sérülékeny feltörekvő országként vártuk a válságot a régióban, addig mostanra a középmezőnybe kerültünk."
Milyen volt a közérzeted 2009-ben?
Ne ússz át a Dunán, mert hideg! Gerendás Péter kocsijában még van hely...., bár a gyanúm szerint téged és a hozzád hasonlókat sehol nem fogadnák örömmel.. Maradsz...

2018.01.04. 17:47:09

@teéjesenmindegy: nem mondtam, hogy fletó jó vezető.
A felsorolásban pedig ott van, hogy mi az, ami a fidesz pozitív eredménye.
De a fletó szar eredménye miatt az EU visszatartott támogatásai a fidesz alatt érkeztek be. A fidesz elégetett a 3000 milliárd manyup követelésből 2.2 ezret.
A többit leírtam. Nőtt a nominális hiány, amit a gdp növekedése túlszárnyalt.
Megmondanád, miből adódik? A nyugati tőke beáramlásából, vagy a hazai tőkebefektetések exportbevételéből?
Hogyan struktúrálták át a gazdaságot?

2018.01.04. 17:49:40

@guvat: tudod, ez pont olyan érv, mint a szovjet gazdaságról szóló vicc.
A jereváni rádió jelentése szerint leköröztük Amerikát! Amíg az ő gazdaságuk 5%-ot nôtt, a miénk 10-et!

guvat 2018.01.04. 17:58:53

Könnyen elkaptuk, uram!

Na erre is mondjál valami szellemeset:
"Először márciusban fordult elő az, hogy Magyarország negatív kamattal tudott eladni állampapírt, vagyis gyakorlatilag a befektetők fizettek azért, hogy hitelt adjanak a magyar államnak. Októberre az MNB újabb lépéseinek köszönhetően pedig már az egyéves kincstárjegyeket is negatív hozam mellett sikerült értékesíteni."
Nektek csak a gyászhírektől van libidótok? Így már értem, miért vagytok most frusztráltak és lesztek még nagyon sokáig...

libsi nóta bárki unja 2018.01.04. 19:21:01

Uncsííís! Plíz valami újat!

Pl. Mészároslőrinc illegális fogkőbányát nyit ha megválasztják, vagy Orbán bevezeti a kötelező focit szögletes labdával

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.01.04. 20:13:23

@Ballib vagyok rettegek: Énrám ne szavazzon senki, te sutyerák fideszes te.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.01.04. 20:14:16

@teéjesenmindegy: Én egyedül vagyok. Te valamiféle hülye vagy?

eßemfaßom meg áll 2018.01.04. 20:29:26

10+2 Ránk eshet a káposztáskő és #mindmehgalunk

eßemfaßom meg áll 2018.01.04. 20:41:42

Álmotokban két macska vagytok és egymásra szavaztok

eßemfaßom meg áll 2018.01.04. 20:47:13

@Könnyen elkaptuk, uram!: ezt a viccet szokták cikként is elővezetni csak románia/magyarország viszonylatban és nem poénnak hanem komolyan

24.hu/fn/gazdasag/2017/07/27/regen-lehagyta-a-magyart-a-roman-gazdasag/

teéjesenmindegy 2018.01.04. 20:50:49

@Könnyen elkaptuk, uram!:
:D
A nyugati tőke beáramlásából, vagy a hazai tőkebefektetések exportbevételéből?
Hogyan struktúrálták át a gazdaságot?
Mégis hogyan strukturálták volna, mesélj, ha nincs magyar tőke, nincs magyar ipar, mert a kis abrátaid mindent eladtak? Szarból nem lehet várat.

Bolshevik 2018.01.04. 21:06:37

@mocser48: "Egy diktatúra nem attól diktatúra, mert azt mondják rá, hogy diktatúra, hanem azért diktatúra. mert diktatúra. "

Egy tautológia nem azért tautológia mert azt mondják rá hogy tautológia, hanem mert tautológia.

Bolshevik 2018.01.04. 21:10:05

@Jazo: "Én amúgy arra tippelek, hogy a kivándorlás mértéke növekedni fog a fiatalabbak körében"

Mérget ne vegyél rá, már most megfordult a trend, ez a jövőben csak erősödni fog.

www.portfolio.hu/gazdasag/kevesebb-penzt-kerestek-a-magyarok-kulfoldon.3.272655.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

A másik meg, hogy Magyarországra több bevándorló érkezik, mint ahányan elhagyják (a "nettó migráció" pozitív). Források pl. :

www.indexmundi.com/hungary/net_migration_rate.html

knoema.com/atlas/Hungary/topics/Demographics/Population/Net-migration-rate

esa.un.org/miggmgprofiles/indicators/files/Hungary.pdf

www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/fields/2112.html

mocser48 2018.01.04. 21:11:53

@Bolshevik:

hitler nem attól volt diktátor, mert azt mondták róla, hogy diktátor, attól volt diktátor, mert diktátor volt. Ahogy orbán is....

Egy mocskos diktátort nem olyan nehéz felismerni. Persze a felszopó tagozatot nem azért fizetik, hogy gondolkodjanak...

Bolshevik 2018.01.04. 21:14:13

@Könnyen elkaptuk, uram!: "tudod, ez pont olyan érv, mint a szovjet gazdaságról szóló vicc."

Igen igen, ha pl. mi 4%-ot növünk, Németország meg kettőt, akkor azonnal meg kell mondani, hogy a német 2% növekedés az igazából több mint a magyar 4%.

Mágikus módon azonban pontosan ugyanez nem jut az eszedbe, ha a magyar 4% növekedést veted össze a román 4.000001%-kal, hanem akkor indul a visítás hogy "már románia is lehagy".

mocser48 2018.01.04. 21:22:57

@Bolshevik:

előzmény is van:
konrada
"...de attól még nem lesz senki diktátor, mert valaki személyes sértettségében kijelenti róla... "

......

tehát hitler nem attól volt diktátor, mert azt mondták róla, hogy diktátor, attól volt diktátor, mert diktátor volt. Ahogy orbán is....

mocser48 2018.01.04. 21:25:03

@Bolshevik:

Ahogy a diktatúra se attól diktatúra, mert azt mondják róla, hogy diktatúra, attól diktatúra a diktatúra, mert diktatúra.

S lám, a fidesz ide vezényelt fizetett felszopó tagozata ezen megakadt....

teéjesenmindegy 2018.01.04. 21:42:03

@mocser48:
Hát igen, az érveiddel nem nagyon lehet vitatkozni.
Diktatúra. Az és pont.

padlogaz 2018.01.04. 21:57:19

A 2. es a 10. pont szvsz hulyeseg, jobban mondva a ballib media tudatos csusztatasa: orban csak az eu-n belul "valaki", az eu-n kivul totalisan es azonnal lenullazodna, illetve a fidesz sok minden, de fasiszta sohasem volt.
A tobbi pont viszont sajnos realitas...

selek 2018.01.04. 22:59:53

@atomic power 1986DucaDuca: a kiegészítő pontjaimhoz szól hozzá nszava kommentek

Void Bunkoid 2018.01.04. 23:22:04

@Bolshevik: "Magyarországra több bevándorló érkezik, mint ahányan elhagyják (a "nettó migráció" pozitív)"

Na most aztán pláne, hogy buszszámra dől az orosz Paksra.

Gandosz 2018.01.04. 23:27:15

@mocser48: mondja ezt egy hiszterolibsi

kolompa lole 1111 2018.01.05. 00:24:59

Mivel nincs ellenzék, mert nem is lehet, ennek a kommunista rémuralomnak is ugyanúgy egy forradalom fog véget vetni mint az elődeiknek 56-ban. És ugyanúgy a lámpavcason fognak himbálózni. Ellopni ellophatják a pénzünket, de akasztva nem sokat tudnak költeni belőle. És mivel a nép fog ítélkezni felettüök, nem holmi bíróság, a pereputty is a lámpavasra kerül, biztos ami biztos. Ott aztán lehet ajvékolni hogy "de hát nincsenek bizonyítékok". Már csak azt kell megvárni hogy a népnek is tele legyen a töke annyira hogy vasvillát ragadjon. Ez akkor fog bekövetkezni ha már nincs mit ellopni, és az emberek (közvetlen) zsebében fognak turkálni. A netadós forradalom megmutatta mire ugrik a nép. Csakj hát ezt ők is tuiidják, ezért először a nyugdíjunkat lopták el, amivel még vagy 30 évig úgyse találkozunk, addig van idejük habzsidőzsizni.

kolompa lole 1111 2018.01.05. 00:27:05

Az oroszoknak meg meg kéne mondani az ellenzék helyében hogy a paksi hitel csak addig lesz fennálló tartozás, amíg ezek vannak hatalmon, utána semmissé válik, mert nem mi kértük, úgy adjanak ezeknek lóvét.

kolompa lole 1111 2018.01.05. 00:28:44

@Void Bunkoid: Meg a pénzes migráncs Rogánkáék szomszédságába. Kötrvényes terrorista az bezzeg jöhet, főleg ha FBI körözés alatt áll mint Orsós Vitya szomszédja.

kolompa lole 1111 2018.01.05. 00:31:42

@padlogaz: Nem, az teljesen reális, sajnos. Ezeknek a tolvajoknak már csak az EU tud keresztbe tenni, független bíróság már nincs, csak az EU-s bíróságok tudják elítélni ezeket, Milosevics és Karadzsics mintájára. A népirtás, hazaárulás vádja amúgy is megáll ezeknél. Fosnak is tőle rendesen, inkább ugranának örömmel seggest Putyiun faszára, némi lopható pénzért - és akasztásmentes időért - cserébe.

teéjesenmindegy 2018.01.05. 01:28:27

@kolompa lole 1111:
Az ápolók hagynak ilyen későn netezni?

2018.01.05. 01:43:43

@teéjesenmindegy: Ùgy, hogy a pízt a magyar kutatás-fejlesztésbe, oktatásba, beruházások támogatásába ölik. Hogy ne összeszerelő üzeme legyünk a németnek...mit beszélek, az orosznak.

2018.01.05. 01:47:39

@Bolshevik: Te nagyonhülye, legalább olvasnád el, mielőtt belinkeled!
A gdp százalékában csökkent a jövedelmük. A külföldi TELEPHELYEN dolgozók száma csökkent.

Gandosz 2018.01.05. 02:55:58

@Könnyen elkaptuk, uram!: tehát csökkent a külföldi telephelyen dolgozók száma, ugyanazt írod te is

Gandosz 2018.01.05. 02:56:50

@Könnyen elkaptuk, uram!: "pízt a magyar kutatás-fejlesztésbe, oktatásba, beruházások támogatásába ölik. Hogy ne összeszerelő üzeme legyünk a németnek"

te ehhez nem értesz

Jonathan 2018.01.05. 08:18:15

Csendben megjegyeznem, hogy az egyetemeknek autonomiaja van (persze ha van!), anatomiaja az elo szervezetnek "szok lenni" :) Lad az 5. pontban Ha mar oktatas....

2018.01.05. 10:23:07

@Gandosz: A külföldi telephely nem azt jelenti, hogy Londonban a pub. Tudod, ahol mosogatnak.

incognito ergo sum 2018.01.06. 20:13:36

@konrada:

...tehát akkor megegyezhetünk abban, hogy a fideszkormány gazdaságpolitikája igencsak tempósan égeti a pénzt, és hogy a sikerpropaganda alapvetően hazugság.

egyébként gyurcsányék egetverő baromságai is érdekesek, történelmi szempontból. politikai szempontból nincs jelentősége, hogy gyurcsány mekkora balfasz merthogy ő már biztosan nem fog kormányozni. az, hogy orbán mekkora balfasz, na az fontos kérdés, mert neki viszont sajnos komoly esélye van rá.

namost nekem herótom van a stadinoktól, meg általában mindenféle betonkolosszustól, nem bízom az oroszokban mert hazudnak mint a gép, a nemzet gázszerelője meg önmagában egy vicc. szóval orbán igazán visszamehetne a balettbe ugrálni, mert amit csinál, az van akkora katasztrófa, mint amit gyurcsány csinált.

incognito ergo sum 2018.01.06. 20:16:02

@Ballib vagyok rettegek:

hát ez alapján nem tűnsz elég okosnak ahhoz, hogy érdemes legyen veled szóba állni.

DFK 2018.04.27. 03:40:06

Lehet tovább rettegni elvtikék, akarom mondani független civilek.

HabonyArpi 2020.02.04. 18:28:05

"10.Még jobban fasizálódhat a Fidesz"

Ez se jott be hi hi hi.
süti beállítások módosítása