B1 blogcsalád



Hajmeresztő nehézségekkel jár, ha elitiskolába akarjuk járatni a gyerekünket

A szabad iskolaválasztás egyáltalán nem szabad, és sokszor nincs választás

2018. január 01. - B1blog

Az Üveghegy megmászása és az Óperencián való átkelés nem kihívás az iskolakeresés dilemmájához képest. Akinek most készül iskolába a gyereke, az valószínűleg már szeptember óta csak azzal foglalkozik, hogy megtalálja a megfelelő helyet, és bejuttassa oda a gyerekét.isk.jpg

A szeptember látszólag még nagyon messze van, de azok a családok, ahol egy vagy több gyerek iskolakezdés előtt áll, már most úgy érezhetik, hogy elkéstek, ha még nem tudják, hova fog járni a kicsi ősztől. A közoktatási törvény értelmében minden szülő gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének, saját vallási, illetve világnézeti meggyőződésének, nemzeti vagy etnikai hovatartozásának megfelelően választhat  iskolát.

Ezzel a joggal szemben érvényesül azonban egy másik: az oktatási intézmény köteles felvenni azokat, akik a körzetében élnek. Ha ezek után is maradnak fenn helyek, azok már “szabadon” választhatóak bárki számára. Mivel ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy-egy osztályban marad 4-5 hely, amire sokszoros a túljelentkezés, az iskolák válogatnak a jelentkezők közül. Gyakran egészen

hajmeresztő módszerekkel.

A szülők nyilvánosan nem merik felvállalni a véleményüket, nehogy rontsák a gyerekek esélyeit, hogy bekerülhessenek egy-egy jobban csengő nevű iskolába. Maradnak a zárt Facebook-csoportok, ahol virtuálisan összedugva a fejüket vitatják meg a legjobb stratégiákat. És persze jönnek-mennek a hírek, hogy melyik iskolában hány szabad hely van még, már decemberben erről szól a bejegyzések több, mint fele. Muszáj naprakésznek lenni: aki csak tavasszal kapcsol, az addigra már nem nagyon válogathat.

Egy azóta már külföldön élő anya beszámolója:

Míg Budapesten laktunk, az iskolaválasztás agyrém volt. Emlékszem, egy ismerős egy elit sulit ajánlott úgy, hogy azt sorolta, melyik celeb gyereke jár oda. Majd hozzátette, ha az enyémet nem vennék fel, akkor jelezzük, hogy a suli alapítványát szívesen támogatnánk egy nagyobb összeggel. Vagyis, ha elég pénzed van, akkor mindegy, milyen felvételit ( de már ez is őrület, hétévesen felvételi?!) ír a gyerek.

Egy másik szülő így ír:

A kiszemelt iskolában harminc helyre százhúsz jelentkező van.

Már szeptembertől indítanak fizetős iskola-előkészítő tanfolyamot, ami semmire nem garancia, de fokozottan ajánlott részt venni rajta. Emellett angolra is érdemes beíratni a gyereket, mert a nyelvtudás is előny. Tavasszal speciális felvételi lesz, ahol pszichológus méri fel a gyereket és a szülőket is. Döntés nyár elejére várható. Ha akkor kiderül, hogy nem sikerült, már minden hely foglalt lesz máshol.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy iskolaválasztásnál előnyt jelent, ha

  • a gyerek egy idősebb testvére már az intézmény tanulója,
  • a jelentkező kicsi alapszinten tud írni és olvasni, és már jól beszél egy idegen nyelven,
  • a szülő aktívan részt tud vállalni az intézmény életében, például programok szervezésével vagy eszközbeszerzéssel

“Mi épp lakást keresünk a kiszemelt iskola körzetében,

hogy a fiamat jövőre biztosan ne utasíthassák el” - írja az egyik szülő. Egy másik szerint viszont elég, ha találnak valakit, akinek a lakcímére bejelentkezhetnek, amíg a gyerek meg nem kezdi az iskolát. A körzetes lakcímkártyával ugyanis az iskola köteles lesz fogadni őket. Persze az senkitől nem várható el, hogy szívességből hagyjon egy egész családot bejelentkezni a lakásába. De van az az összeg.

Néhányan a stabil háttérrel és elég önbizalommal rendelkezők közül felveszik a kesztyűt, és a rendszerrel nyíltan szembefordulva keresnek megoldást.

  • Van olyan szülő, aki a kezébe vette az irányítást, és tanulócsoportot szervezett a saját gyereke köré, így maga választhatta meg a csoporttársakat és a pedagógusokat is.
  • Más még ennél is messzebb ment, és iskolaalapításra adta a fejét.

Ők a szerencsésebbek, akik idővel és anyagi forrásokkal is gazdálkodhatnak. A többieknek marad az, hogy bíznak a szerencsében. Akik pedig kisvárosban, vagy falun élnek, gyakorlatilag csak a körzetes iskolát választhatják. De azt legalább szabadon.

Kerényi Kata

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8213534183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sZulamith 2018.01.01. 14:29:55

Remek, ha pénzed van esélyed van. Még jó, hogy van született tehetség, szorgalom, jó pedagógus a vidéki iskolákban. Az is jó, hogy az internet világában a tudás nem a pénz emberek privilégiuma.

bogáncs11 2018.01.01. 16:49:27

Mint mindig, a pénz dönti el az esélyeket.
Aki viszont szegény, elnyomott, az örökre az is marad. A magyarországi élet egyik legnagyobb tragédiája az, hogy már a felemelkedés reménye is elveszett az alsóbb, széles néprétegek számára. Akik ide tartoznak, azok beleragadnak a nyomorba, az alacsony színvonalú képzésbe, a munkanélküliségbe, a teljes kilátástalanságba.
Nem kéne hogy így legyen.

kunzoo 2018.01.01. 18:41:14

bezzeg ha szabad az iskolaválasztás akkor a szegregáció miatt megy a sírás.

A dolog összetett hisz lehet nem is az iskola oly jó de a sok jóképességű gyereket könnyebb tanítani.

2018.01.01. 21:16:44

@kunzoo: "bezzeg ha szabad az iskolaválasztás akkor a szegregáció miatt megy a sírás" - az ő agyuk egyszerűen nem képes felfogni, hogy itt valami ellentmondás van

Mi0 2018.01.02. 08:50:53

Ez hülyeség, az eredményesek közül a legtöbb suli (Fazekas, Trefort, Apáczai szinte biztos, Radnóti ahova én jártam egészen biztos) nyilvánosan kifüggeszti a ponthatárokat és a felvételi eredményeket. Meg lehet nézni ki hány pontot írt és mennyitől vettek fel, így lehet felvételivel bekerülni. (Persze lehet év közben is ha valaki a környékre költözik például és sulit kell keresnie, az gondolom valahogy megbeszéléses). Pénz legfeljebb közvetetten számít hogy ki tudja felkészítőre meg különórákra járatni a gyerekét ha szükésges.
De mivel nincs itt nevesítve, lehet hogy a cikk az "elit sulik" alatt nem az eredményeseket hanem a gazdag XII. kerületieket érti ahol max. középszerű diákok tanulnak de jó kapcsolatokkal kerülnek ki a jövőre.

VT Man 2018.01.02. 09:18:03

@bogáncs11:
"már a felemelkedés reménye is elveszett az alsóbb, széles néprétegek számára"

Aha. Akkor ezért ilyen drága a munkás, kõmûves, mesterember.

Olyan szomorú bánatában, hogy emiatt havi 4-500 ezer nettót össze kell szedjen kompenzálni.

driopios 2018.01.02. 09:32:27

@Mi0: "ki hány pontot írt és mennyitől vettek fel"

az megvan ugye, hogy 6 éves gyerekekről beszélünk?

Duplaxiii 2018.01.02. 09:35:17

Azért nem furcsa, hogy az "elitiskola" kérdés rendszerint azoknál merül fel, akik a pénzük miatt eleve pénzzel nevelik a gyerekeiket?
És bapjainkban a tévével, a drága ajándékokkal, a googlevel, az okoseszközökkel.
Ennek a rétegnek nem jut el az egyáig, hogy nem az iskola neveli a gyerekeket, az csak oktat és ha nem jól, akkor ott a vagyon!
Az elitiskola jobban szegregál, mint egy kisfalusi cigányosztály.
Elhiteti a gyerekkel, hogy ők mások, többek, miközben nem a tehetségük miatt kerültek oda, hanem a papa pénze miatt. Létrehoz egy debil halmazt.
A sokat szidott és gyűlölt USÁban csak a felsőbb években és csak eleve megfelelő tudással lép életbe az elit vonal. Mégis felnőnek és a magyaroknál ezerszer tehetségesebbek lesznek.
Miért nem lehet hagyni fejlődni őket? Miért kell hetente, havonta új "hobbikat" ráerőltetni a gyerekekre? A közelemben egy kislány egyszerre vagy 4 önmagában is leterhelő elit dolgot csinál. A szülő feladata a féezés is.
Ami még betegebb az az, hogy a mai magyar elitiskolák nem a real tárgyakat erősíti, hanem a nem termelő, de kurvajól fizető szellemi tevékenységek felé orientál.
20 év és a fejlett világban a munkavállalók 90%-a marketinges, médiamunkás, politológus, filozófus, történész és még számos fogyasztó szakma lesz, míg nem lesz olyan, aki dolgozzon, tervezzen, fejlesszen, azaz pénzt termeljen.
Beteg világban élünk.

Duplaxiii 2018.01.02. 09:46:43

@aleksz róz:
Szerintem te nem észleled jól!
Ha egy halmaz kizárólag a papa pénzéből kerül előnybe? Az jó? Ott valódi tehetségek vannak? Ott valódi előrelépés várható?
Ez a feminista-nácik terveinek egyik része, az elitiskola is kvótaalapú, a szülők pénze a kvóta és nem tehetséget és a szorgalmat teszi előtérbe.
Szerintem aki magától nem tehetséges, nem szorgalmas, az az elitiskolában sem válik azzá, csak jobban hozzáfér a globalizált, marketingalapú neobolsevik világelvekhez.
Ez szegregáció, csak a másik végleten, mert jellemzően kirekeszti a tehetségeket és előnyve jutattja a kamuzókat.
.
Tudod a 70-es években egy falusi iskolában gond nélkül tanult együtt a szegény a tehetősebbel, a magyar a cigánnyal.
De akkor is volt szegregáció!
A település politikai elitje (és a vállalkozóké, de akkor az még nem sok volt) fizette a saját kölkeinek a jövőjét! A jobb eredményeket, a diplomához szükséges felvételiket.
Mert a tehetős gyereke nem lehet nem diplomás. Egy falusi tehetős lány nem mehet férjhez a kőműveshez, így a papa fizetett a diplomáért. És akkor a jány sorsa sínre került, mindig volt egy facér orvos, fogorvos, agronómus stb. aki elvette őt.
A családomban volt egy menő házaspár, akinek két közepes tudású lánya volt. Mindkettőt bejuttaták a jogi egyetemre!!!! Az egyik középszerű ügyvéd lett, a másik soha nem praktizált.
.
Ez ugyanúgy egy kirekesztő modell, mint amit a jogvédők támadnak...
.
A nyugati elit oktatáshoz kell a tudás! 1000 helyre 100000 jelentkező lenne. És a tudás mellett kell a pénz is, hiszen ott nem a tanárt, az oktatók, az igazgatót kell lefizetni, hanem a éves tandíj hatalmas! De egy csóróbb is odajuthat, ha elér eredményeket, mert arra van az ösztöndíj rendszer.
A mi elitoktatásunk ezt nem ismeri és valójában felsőoktatásban nincs is elit, hiszen mára minden korábbi elitegyetem egy középszerű jobbágyképzővé silányult.

VaradiJanos 2018.01.02. 10:15:49

A kerényi kiskullancsot nem veszik fel elit helyre? Rasszizmus!!!!! Az viszont nem az, hogy a kerényi kiskullancs nem hajlandó az elnyomott kis ronaldókkal egy helyre járni

eßemfaßom meg áll 2018.01.02. 10:18:09

Bezzeg a szabad demokratikus világban mindenkit felvesznek az elitiskolákba

Meg 2010 előtt nálunk is, de a Geci ezt is tönkretette.

Arcade Macho 2018.01.02. 10:19:40

hianyolom a takonygerincu Sorosfiuk aldasos tevekenyseget, hogy egyket szinesfemet a legdurvabb szabolcsi fajtabol beprotezsaljanak az elitiskolakba...

novákandris 2018.01.02. 10:20:50

6 éves gyereknek ne iskolát, hanem tanítónénit válasszunk!

Aki ezt a problémát pénzzel akarja megoldani, annak nagy esélye van rá, hogy nagyot fog koppanni.

Az a szempont, hogy melyik celeb gyereke jár oda? Röhejes.

eßemfaßom meg áll 2018.01.02. 10:21:16

@Duplaxiii: "Mégis felnőnek és a magyaroknál ezerszer tehetségesebbek lesznek."

Igen, a tehetség az ilyen. A magyar gyerekek tehetségtelenek az USA gyerekek tehetségesek.

CyberPunK 2018.01.02. 10:23:56

@Duplaxiii: "A sokat szidott és gyűlölt USÁban csak a felsőbb években és csak eleve megfelelő tudással lép életbe az elit vonal."

Jaja, ott a felső 10000 hatévese a feketékkel meg a barnákkal lóg együtt az államiban. Ezt ugye te sem hiszed el?

"Ami még betegebb az az, hogy a mai magyar elitiskolák nem a real tárgyakat erősíti, hanem a nem termelő, de kurvajól fizető szellemi tevékenységek felé orientál."

Azért a mérnöki állások is jól fizetnek, és nem véletlenül. Vagy szerinted az elit iskoláknak mit kellene tanítaniuk, kőműveseket?

novákandris 2018.01.02. 10:24:26

@Duplaxiii:
" a nem termelő, de kurvajól fizető szellemi tevékenység"
Ennek Teszerinted van bármi értelme?
Ha valami nem termel, az hogy lehet kurva jól fizetett (már ha az állami szektort figyelmen kívül hagyjuk).

CyberPunK 2018.01.02. 10:25:10

@novákandris: Ja, de azért az sem mindegy, hogy mivel telik az elsősök ideje, tanulással vagy a 10 éves Lakatos Nintendó nevelésével.

eßemfaßom meg áll 2018.01.02. 10:28:35

@driopios: "az megvan ugye, hogy 6 éves gyerekekről beszélünk?"

Spec általános iskolába tilos felvételi vizsgát szervezni így nem igazán értem ezt a pontozós dolgot.

CyberPunK 2018.01.02. 10:29:41

@eßemfaßom meg áll: A drog is tilos, nem is létezik. :)

2018.01.02. 10:30:01

@Duplaxiii: "A sokat szidott és gyűlölt USÁban csak a felsőbb években és csak eleve megfelelő tudással lép életbe az elit vonal. Mégis felnőnek és a magyaroknál ezerszer tehetségesebbek lesznek."

USA-ban eleve az óvoda is fizetős, kőkeményen. De még a kissé szocialistább Kanadában is durván drága az óvoda, bölcsőde (day care).
Amerikában az iskolai körzetek (school district) adóbevételeiből finanszírozzák a helyi iskolákat. Tehát gazdag környéken jobb iskolák vannak, szegény környéken meg rosszak. És ezek csak az állami iskolák. Azok közt is óriási különbségek vannak.
Van még rengeteg magániskola, ott meg tényleg horribilis tandíjak vannak.
Tehát az USA-ban az elit vonal már óvodától él.
Itt Ázsiában is van sok amerikai iskola. Magyar szemmel nem zsenik az odajáró gyerekek... Csak míg egy ázsiai iskolában minden nap teszteket írnak, addig egy amerikai iskolában félév végi vizsgák vannak, "szorgalmi" időszakban nagyon lassan, szájbarágósan haladnak. Tandíj kb. 3 millió forint egy félévre. Óvodától 12. osztályig járnak oda kurvagazdag szülők kölykei. Valójában a stresszmentes legkör az előny ott, hisz 3 milliós féléves tandíjért nem fogják szopatni a jól fizető ügyfél gyerekét. Ja és smart board van minden teremben és minden gyerek kap tabletet. Nem mondom, hogy rossz oktatást nyújtanak, de az odajáró gyerekek közel se zsenik. Nem a tehetséggondozásról szól a dolog, hanem hogy ki tudja kiköhögni a 3 milliót félévente. Így is túljelentkezés van.
Mindenütt egyre inkább a pénzről szól az oktatás már óvodás kortól. Ez csak Magyarországról nézve furcsa, ahol ingyen volt az iskola 40 évig és legfeljebb protekcióval tudtál jobb helyre bekerülni. Most majd a protekciót felváltja a pénz. Adni kell pár milliót az iskola alapítványának, akkor felveszik a kölyköt. Ez van.

Ekrü 2018.01.02. 10:36:56

@Duplaxiii: "A sokat szidott és gyűlölt USÁban csak a felsőbb években és csak eleve megfelelő tudással lép életbe az elit vonal."-Hát persze... És mi van a síkhülye sportolókkal akik csak azért jutnak be egy elit egyetemre ,mert jól sportolnak,kiszorítva ezzel azokat akiknél a tudás megvan.
"A nyugati elit oktatáshoz kell a tudás!"-Mert arról híresek ám az elit magániskolák,hogy a szegényebb gyermekek járnak oda.Mint pld.az angol királyi család gyermekei...Pont a nyugati elitiskolák azok ahol méregdrága a tandíj és megfelelő kapcsolatok nélkül be sem jut halandó ember gyermeke.Ehhez képest nálunk sokkalta jobb a helyzet.

eßemfaßom meg áll 2018.01.02. 10:44:34

@CyberPunK: A kettő között én érzek némi különbséget.

CyberPunK 2018.01.02. 10:48:36

@eßemfaßom meg áll: Ok, akkor átfogalmazom, a korrupció is tilos.

otapi 2018.01.02. 10:58:28

Inkább elkerülném azt a sulit ami attól "elit" hogy celeb-gyerekek járnak...

Sir Galahad 2018.01.02. 11:07:33

Érdekes, hogy bizonyos blogokon folyamatosan megy a hiszti a szegregáció ellen, hogy micsoda dolog, ha valaki nem akarja a gyerekét olyan osztályba íratni, amiben tanulni nem akaró, neveletlen kölkök randalíroznak... egészen addig, amíg nem a saját gyerekükről van szó. Akkor arról íródik poszt, hogy milyen nehéz elérni, hogy az ember megválogathassa, milyen iskolába járatja a gyerekét.

2018.01.02. 11:17:34

@Duplaxiii: jó dolgokat írsz, de tényleg nem bírtad felfogni, mire vonatkozott a hozzászólás...

GGy 2018.01.02. 11:18:51

@bogáncs11: Azért nem "elit" iskolába járni nem feltétlenül a nyomor, a munkanélküliség, a teljes kilátástalanság.

Visceroid 2018.01.02. 11:23:29

Ezért kell 14 évre levinni a tankötelezettséget, oszt csókolom. A szakképzésben a jövő!

Visceroid 2018.01.02. 11:24:08

Egyébként meg ki az a barom, aki ebbe az országba gyereket csinál?

2018.01.02. 11:27:14

@Duplaxiii: de a nyugat-európai meg usa-beli viszonyokat egy rózsaszín szemüvegen keresztül látod, az is biztos

2018.01.02. 11:30:50

@novákandris: "Ha valami nem termel, az hogy lehet kurva jól fizetett (már ha az állami szektort figyelmen kívül hagyjuk)." - lehetséges. úgy nevezzük, hogy élősködő.

2018.01.02. 12:22:02

Felvételi 6-7 évesen?! Nyelvet beszéljen?! Hol élünk könyörgöm?!
Látta már egy tanító is hogy milyen egy óvodai nyelvoktatás?!
Együttműködnek egyáltalán az óvodákkal az iskolák?!
Már az oviban tanuljon a gyerek írni-olvasni-számolni?! Nincs is azon a szinten, hogy ezeket megértse! Tele vannak az óvodák részképesség zavaros gyerekekkel ehhez nincsenek képzett fejlesztőpedagogusok, a gyerekeket meg nyomják mint süket az ajtót, és nem veszik észre, hogy ezzel így semmire nem mennek! Időt kellene hagyni a gyerekeknek hogy meg is értsék amit tanulnak, hova kell rohanni?! Az első osztály arra való hogy megtanulja a betűket, számokat és kombinálni tudja őket. Mi értelme van annak hogy olvas de nem érti mit olvas?!

Arcade Macho 2018.01.02. 12:41:37

@Sir Galahad: megy a berretteges es rasszistazas amikor a kis pszichopata rohadekot ki akarnak vagni a kozoktatasbol, de ugyanaz a budai elitista kör sajat kulon iskolat fenntart a kolykenek

Arcade Macho 2018.01.02. 12:46:38

@Lady Scarlett: a felveteli soran vizualisan inszpektaljak a jelentkezot, es a csaladjat is, igy elkerulik azt a blamat, hogy Lakatos Ronaldot alapbol nem veszik fel, de a masik "nem kivant jelenkezot" meg magyar nevvel viszont igen...

ugyanakkor tagadom hogy rásszistak lennenek

mondom egy-ket szabolcsi faluszeli jelentkezot Soros bacsi penzen be kell rakni a XII - II keruleti elitnegyedbe es jaratni a kis maganiskolajukba
sok - sok problemara lenne megoldas... egyik az lenne, hogy legalabb nem pofaznanak meg bujtogatnak a gyongyospataiakat hogy pereljek csak az allamot mert ok most 3 diplomasak lennenek

wrstjnethn 2018.01.02. 13:38:34

@Mi0: és azt honnan tudod, hogy a kifüggesztett pontszám valódi? A gazdag gyerek "maximum mínusz 1" pontszáma a javítás közben vagy az igazgatói szobában lett ráírva?

eßemfaßom meg áll 2018.01.02. 13:43:31

@CyberPunK: nem is szoktak kiirni nevesített korrupciópályázatot

eßemfaßom meg áll 2018.01.02. 13:50:28

@Lady Scarlett: "Már az oviban tanuljon a gyerek írni-olvasni-számolni?! Nincs is azon a szinten, hogy ezeket megértse!"

Mondjuk ez azért gyerekfüggő is, az én büdöskölköm még nem volt ovis amikor már az összes nyomtatott betűt ismerte, 20ig elszámolt (a számozott buszokat olvasta) és mindezt kizárólag a játékokból szedte össze, semmi erőltetés meg direkt oktatás.

novákandris 2018.01.02. 14:47:26

@CyberPunK: Szempont ez is, nyilván, de nem a legfontosabb.
Ügyes tanár kezeli a Nintendót is, az alkalmatlan viszont elpazarolja az időt ott is, ahol csupa középosztálybeli fehér család gyereke ül a padban (saját tapasztalat).

2018.01.02. 14:47:54

@Lady Scarlett: "Már az oviban tanuljon a gyerek írni-olvasni-számolni?! Nincs is azon a szinten, hogy ezeket megértse!" - akkor nincs helye egy elit iskolában.
képzeld, vannak óvodáskorú gyerekek, akik már tudnak írni-olvasni-számolni. (én is tudtam. de hát mondjuk én kiemelkedően okos voltam kisgyerekként. de már elmúlt.)

persze nem csak a kiemelkedő képességűek tudhatnak írni-olvasni.
(most a szülők által a gyerekre ráerőszakolt dolgoktól eltekintve), ha van a gyerek környezetében olyan kicsivel idősebb gyerek, akivel sok időt tölt (pl. idősebb testvér), akkor elég jó eséllyel érdeklődni fog, mivel foglalkoznak a nagyobbak, valószínűleg szeretné ő is azokat a dolgokat tudni, a kisgyerekek érdeklődőek, nyitottak, kíváncsiak, egymástól pedig kibaszott könnyen tanulnak (agyad eldobod, milyen könnyen és hatékonyan).

aztán az iskolarendszerbe bekerülve valahogy elromlik ez a dolog sajnos, (mondhatnám csúnya szóval, hogy kiölik belőle). ez elég nagy baj. sőt ez a legnagyobb baj szerintem.

"Tele vannak az óvodák részképesség zavaros gyerekekkel" - azokat minek akarod elit iskolába járatni?

GMS 2018.01.02. 17:17:50

akkor szakmabelikent en is beleszolnek. anno tanitottam alapitvanyi maganiskolakban, ahol a gyerekfelhozatal ugyanolyan vegyes volt, mint barmelyik allami suliban. a penz ugyanis sok ajtot megnyit a kevesbe okos gyerek elott is. de a gyerekek nem hulyek es oriasi bakloves annak nezni oket. volt olyan gyerek, aki szakmat szeretett volna az elitgimi helyett, de a szulok nem engedtek es igy 3-as, 4-esekkel bukdacsolta vegig a sulit. es volt olyan is, ahol a szulo komoly szolgalatot tett a sulinak es a gyerek ezt tokeletesen kihasznalta. tudta, h nem bukhat es igy nem csinalt semmit. ketten mertuk megbuktatni felevkor, de az igazgato egy tollvonassal atirta a jegyeket. hat ennyi. a legbosszantobb az volt, h a gyerek okos volt, de nem csinalt semmit. alig tudtunk miatta haladni es szetszedte az oraimat. vegul mar nem erdekelt. okos es sikeres embereknek voltak hihetetlenul ostoba gyerekei. inkabb arra gondoltam, h az asszony felrelepett, nehez volt elhinni, h az apja kolke. a gyerekek tokeletesen tisztaban voltak a penz hatalmaval es azzal is, h ez mit ad neki es mit vesz el toluk. a tinedzser gyerek mar tisztan meg tudja fogalmazni, h inkabb lenne szegenyebb, de lathatna tobbet a szuleit. sulyos idealizmus azt gondolni, h a maganiskolakban nincs deviancia es buta gyerek, aki visszahuzza a tobbit. ugyanis nem az iskola jogallasa hanem tanitasi program es a tanar, tanito a lenyeg. ez tudja formalni a gyerekeket es sajnos a ma gyakran hianyzo, normalis csaladi hatter adja a masik oldalt. ezt az iskola sajnos nem helyettesitheti. az e nelkul az iskolaba bedobalt, tulterhelt gyerekbol tanulo robot meg lehet, de egeszseges lelku felnott nem.

VaradiJanos 2018.01.02. 17:36:17

@Visceroid: “Egyébként meg ki az a barom, aki ebbe az országba gyereket csinál?”

A sajnálatos bizonyíték szerint pld anyádék

2018.01.02. 20:52:57

@GMS: "3-as, 4-esekkel bukdacsolta vegig a sulit" - szerinted 3-as, 4-es az bukdácsolás?

Arcade Macho 2018.01.02. 21:40:20

@aleksz róz: "Tele vannak az óvodák részképesség zavaros gyerekekkel" - azokat minek akarod elit iskolába járatni?

a poszt sem egyertelmuen tobb millaba kerulo elit helyekrol beszel csak, hanem alapitvanyi iskolakrol, ott meg siman belefer az hogy reszkepesseg hianya legyen egyket gyereknek
azert kellene plusz eroforras ES nem szegregalt iskola, hogy ezeket a reszkepessegzavarokat feloldjak

Arcade Macho 2018.01.02. 21:43:11

@GMS: az allami iskolaban nem lehet a pszichopatakat kivagni mint macskoszt szarni, mert korzetes, igy van az a fajta alapitvanyi iskola ahol felveteli pofavizit van, hogy ezeket tovabbpasszoljak a korzetes iskolaknak

2018.01.02. 22:13:07

@Arcade Macho: abszolút jogos a felvetésed, legelőször illett volna tisztázni, nyilván nem mindenki ugyanarra gondol, amikor elit iskoláról beszél... pl. valaki az anyagiak irányából közelít, valaki az oktatás színvonala felől, vagy az oda járó gyerekek képességeinek irányából, esetleg lehet eredménycentrikus megközelítés (pl. későbbi felvételi eredményesség), stb... valakinek meg az is elég "elites" lenne, ha nem terrorizálnák a gyerekét a kis ronaldók a szünetben

2018.01.03. 03:00:55

@GMS: ázsiai eveim alatt ugyanezt tapasztaltam. A gazdag szülők gyerekei nagyon korán kis szörnyetegekké válnak, mert megtanulják, hogy nekik mindent szabad, hisz apuci fizetett egy szolgáltatásért. Szörnyű, beképzelt, maguktól elszállt 9-10 évesek vannak itt is. Azt beléjük verték már, hogy ők Stanfordban vagy Cambridge-ben fognak tanulni, de a seggüket még nem tudják kitörölni. És persze szerintük mindenki idióta, aki nem úgy él, mint ők, akinek nincs luxusautója, nem Gucci és Hermes táskákat gyűjt az anyjuk és nem keres milliókat az apjuk.

bogáncs11 2018.01.03. 16:08:27

@GGy: Én nem is erre gondoltam, hanem arra, hogy a társadalmi felemelkedés a lent élők számára szinte lehetetlenné válik akkor, ha a minőségi képzés csak bizonyos elitiskolákban érhető el. A magyarországi oktatás általános színvonala egyre romlik, ezért az ún. "jobb családok" igyekeznek a gyereküket bármilyen áron bejuttatni az átlagostól eltérő, annál jobbnak tartott iskolákba.
A társadalom kirekesztettjei, a margón élők sokasága számára - de az alsó középosztály számára sem - a mai kormányzat nem ad lehetőséget, halvány reményt sem.
süti beállítások módosítása