- A luxemburgi külügyminiszter szerint az EU igencsak mélyre süllyed, ha a magyar és a lengyel vezetéshez igazodik;
- Hasznosak a populisták, mert rávilágítanak a rendszer gyengeségeire, ugyanakkor a sanyarú magyar viszonyok magyarázzák, hogy a nincstelenek közül annyian bedőlnek az orbáni propagandának;
- Németországnak sürgősen új keleti politikát kellene kidolgoznia, mert Oroszország újragyarmatosítja a térséget.
A vezércikk szerint félő, hogy Közép-Európában visszafelé fordul a demokrácia. Magyarország az utóbbi években élen jár a de facto tekintélyuralmi rendszer építésében, noha a homlokzat demokratikus, csak éppen kiüresítették az érintett intézményeket. A lengyelek ugyanerre a vonalra álltak rá. Az Európai Unió képtelennek tűnik, hogy jobb belátásra bírja őket. Lehet, hogy éppen ezért, de Románia is rohan afelé, hogy lazítson a korrupcióellenes szabályozáson, amelyet Brüsszel nyomására hozott meg. Az igazságszolgáltatás kiiktatása nem elegendő a hatalmon lévő Szociáldemokrata Párt számára, amely a járványos méretű vesztegetések epicentruma. Most már a BTK-t is módosítani akarja, hogy a politikusok mentesüljenek a vizsgálattól, kezdve a vesztegetéstől, egészen a szexuális zaklatásig. A legnagyobb hasznot az egészből a párt erős embere, Dragnea húzná, akit választási csalás miatt elítéltek, és más ügyeiben is nyomoznak, ideértve 25 millió dollárnyi uniós pénz elsikkasztását.
Szerencsére, a tervekkel szemben erős az ellenállás az országban. Johannis államfő élesen bírálja a múlt héten elfogadott jogszabályokat, de nem tudja megakadályozni azok hatályba lépését. Viszont talán a leglényegesebb, hogy tízezrek tiltakoznak az utcákon a „parlamenti államcsíny” ellen. Sajnos, Dragneát és bandáját nem lehet egykönnyen elrettenteni. Ezért a tisztességes románokat támogatni kell a külföldi kormányok részéről. Olyanoknak is meg kell nyilatkozniuk, mint Merkel és Trump. Még nem késő, hogy megállítsák a demokrácia leépítését Közép-Európában, de ehhez sürgősen és összehangoltan lépni kell a legmagasabb szinten.
A luxemburgi külügyminiszter szerint az EU nem tud úgy működni, ahogyan azt az új osztrák kancellár gondolja. Asselborn a lapnak adott interjúban szokásához híven nem tett lakatot a nyelvére. Nagy bajnak nevezte, hogy Kurz ugyanazt a nyelvet beszéli, mint Trump. Azaz kizárólag a saját országa számára igyekszik kikaparni a gesztenyét. A menekültkérdésben pl. a magyarok és a lengyelek mögé áll, és maga akarja eldönteni, hogy befogad-e menedékkérőket. Aki ilyesmire törekszik, az nem fogja fel, hogy az unió alapja a szolidaritás. Ha a magyar vagy a lengyel kormányt tekintjük igazodási pontnak, akkor igencsak mélyre süllyedtünk. Hogy azután miként működik az új osztrák vezetés, azt a politikus a tetteken kívánja lemérni. Ám az már most egyértelműnek tűnik számára, hogy Ausztria a Visegrádi Csoportot igyekszik erősíteni, legalább is a menekültpolitikában. Csakhogy a Visegrád-modell azt jelenti, hogy nemet mondanak az európai együttműködésre. Márpedig ha ilyen alaptémában nincs egyetértés, akkor hosszú távon fokozódik a veszély, hogy összeomlik az EU.
Úgy fogalmazott, hogy a tűzzel játszik az, aki semmibe veszi a kvótadöntést. Tuskról pedig úgy gondolja, hogy tévedett, amikor hatástalannak minősítette a menekültek áttelepítését, hiszen az idáig 32 ezer embert érint. A határozatot egyébként annak idején a luxemburgi uniós elnökség idején hozták meg, és Asselborn egy cseppet sem bánja, hogy többségi alapon mondták ki a döntő szót, mert anélkül háború tört volna ki a Balkánon.
A legrégebben szolgáló uniós külügyminiszter nehezményezi, hogy a hónap közepén a tagállamok megerősítették közös álláspontjukat Jeruzsálem ügyében, majd hat kormány, köztük a magyar kitáncolt a sorból, amikor az ENSZ-ben kellett szavazni Trump döntéséről. Vagyis ismét csak nem sikerült együttes vonalat kialakítani a világpolitika egyik alapvető kérdésében. Így azonban a szervezet törpe lesz a külpolitikában. Lengyelországról szólva Asselborn kiemelte, hogy a közösségi támogatásokat nem lehet egy jogtipró rendszer javára fordítani. Továbbá elképzelhető, hogy meg kell értetni a keleti tagokkal: nem okvetlenül kell osztaniuk az amerikai elnök véleményét, ha jó európaiak akarnak lenni. Éppen ellenkezőleg: a földrész nem lehet az USA papagája, főleg nem egy ilyen elnök alatt. Máskülönben a kárt nem lehetne rendbe hozni az EU-ban.
New York Times/Washington Post/AP
Az összeállítás magyar, lengyel és török példát hoz fel annak alátámasztására, hogy bizonyos államok némi idő elteltével szembefordulnak a szólásszabadság demokratikus normájával. Magyarország esetében pl. a kormányfűhöz hű oligarchák ellenőrzésük alá vonták a sajtó jelentős részét, miután bezárták a Népszabadságot. A média emberpróbáló és veszélyes időket él át ezekben az országokban. A hatalom a közrádiót és a köztévét mindenütt saját szócsövévé alakítja át és igyekszik elhallgattatni a bírálatokat. A Freedom House elnöke úgy látja, teljesen mindegy, hogy bebörtönzik-e az újságírókat vagy álhírekkel árasztják el a hivatalos tájékoztatást. A cél mindig az, hogy visszaszorítsák a negatív jelentéseket a rendszerről és kedvező információkkal váltsák fel azokat, főleg azon réteg számára, amelynek támogatása nélkülözhetetlen a politikai uralom fenntartásához.
Elvileg persze az alkotmány mind a három országban szavatolja a szólás- és sajtószabadságot. Csak éppen Orbán Viktor – orosz és török mintára – illiberális államot épít. Vannak nyilvánvaló próbálkozások, hogy megfélemlítsék a világlapok Budapesten dolgozó munkatársait, akik írtak az állami forrásokból finanszírozott kampányról Soros ellen. A miniszterelnök azt állítja, hogy a milliárdos emberbarát migránsokkal akarja elárasztani Európát. Azon kívül a CEU mellett támogat több olyan civil szervezetet, amelyet kritikusnak tartanak a rezsimmel szemben. A 888.hu nemrégiben 8 olyan külföldi újságíró listáját közölte, akik a kormánypárti portál szerint Soros „propagandistái”. Orbán egyúttal felkérte a titkosszolgálatokat, hogy vizsgálják ki azokat az újságírókat, akik szerinte a „Soros-hálózat” részei.
A hallei Max Planck Intézet vezetője úgy gondolja, hogy hasznosak a populisták. A brit születésű Chris Hann szociális antropológiával foglalkozik, egyik kutatási területe Magyarország. Mostani cikkében ellentmond a német Alkotmánybíróság elnökének, miután az nemrégiben azzal vádolta meg a magyar és a lengyel kormányt, hogy az eltér az európai demokrácia alapvető értékeitől. Mint a válaszcikk írja, Magyarországon már a háború előtt jelen volt a populizmus, ma pedig többféle formában jelentkezik, hiszen a Fidesz és a Jobbik vonala nagyon nem esik egybe. Ugyanakkor Németország sem döngetheti nagyon a mellét a többpártrendszerre hivatkozva, hiszen a néppártok kivételezett szerepet töltenek be. Ebből a szempontból jó, hogy bekerült a törvényhozásba az AfD, hiszen ily módon a kritikus hangok immár a Bundestagban is megszólalnak.
A mai populisták alapvetően abban különböznek az egykori szocialistáktól, hogy a mostaniak jobban építenek a nacionalista retorikára. Ugyanakkor egy sor országban a bevándorlók lenyomják a béreket, így érhető, hogy a veszélyeztetett hazai rétegek arra a pártra voksolnak, amely megvédi őket ettől a hullámtól. A németeknél a Szociáldemokrata Párt és a Baloldal ez ügyben a kozmopolita elit, de legalábbis azoknak az embereknek az oldalára áll, akiknek nem kell félniük a betelepülő idegenektől. Vagyis a populisták feltárták, hogy milyen szociális folyamatok ássák alá a demokráciát. Annak idején Thatcher is a nemzeti érdekeket helyezte előtérbe és ez nincs messze attól, amit Orbán Viktor hirdet.
A szerző idézi a német taláros testület vezetőjét, aki úgy gondolja, hogy európai szinten kellene felelősségre vonni azokat a populista kormányokat, amelyek alatt már nincs független igazságszolgáltatás. Csakhogy – hangsúlyozza a válaszcikk – a magyar példa mutatja, hogy a vitatott politikai lépések során a Fidesz megszerezte a jogi felhatalmazást, a jogállam elve érinthetetlen. Ellenben a német kancellár volt az, aki a 2015-ös válság csúcsán felmondta a dublini a szerződéseket, amelyek alapján a magyarok eljártak a menekültekkel szemben. Ám az egyoldalú lépés munícióhoz juttatta Budapesten a populistákat: be tudták beszélni a híveiknek, hogy ők védik a jogállamot. Jó két év elteltével a magyar vezetés még mindig gúnyosan nyilatkozik a döntés kapcsán a régi EU nagyképűségéről és képmutatásáról, beleértve Merkel felhívását, hogy a Kelet legyen szolidáris a menedékkérők elosztásánál.
Nemcsak a magyarok kérdezik, hogy ha a dublini egyezményt fel lehetett rúgni, akkor miért nem kíséri jajszó, amikor a spanyol állam Katalóniában választott vezetőket börtönöztet be? Az EU figyeli és bünteti Magyarországot és Lengyelországot, ugyanakkor behunyja a szemét, amikor másutt emberi jogsértéseket tapasztal. A magyar déli határ mentén kutatóként szerzett tapasztalatai alapján Hann rámutat, hogy a térségben Orbán Viktor bizton számíthat a lakosság túlnyomó részének támogatására, aki pedig nem rá szavaz, az a még szélsőségesebb Jobbik fel tendál. Az ottani falvakban igen szűkös a megélhetést, a jólét leginkább akkor lehetséges, ha kivándorol valaki. Kint egy hónap alatt többet keresnek, mint odahaza egy év alatt. Szóval a viszonyok pontosan megvilágítják, az ott maradottak miért annyira fogékonyak a populista-nacionalista üzenetekre.
Hogy a romákat, a belső idegeneket állítják be bűnbakként, abban semmi új sincs Magyarországon. Ugyanez vonatkozik a zsidókra, ám mivel ők kevesen vannak, a hatalom Soros személyében külső figurát keresett a globalizáció jelképeként. Minden populista párt egyetért abban, hogy ő testesíti meg a nemzetközi tőkés liberális összeesküvést az adott ország ellen. A magyaroknál pedig a választások közeledtével propaganda célokból ördögnek festik le.
Nagy-Britanniában az ottani populisták csinálnak bűnbakot a magyarokból, mondván, hogy vissza kell szerezni az ország ellenőrzését az idegenektől. Miközben a UKIP hazugságával szemben a kilépés után a brit egészségügynek igencsak hiányozni fognak a magyar és a lengyel vendégmunkások befizetései. Az EU-ban ugyanakkor jelenleg minden rosszról Budapest és Varsó tehet. Ennek okát leginkább abban kell keresni, hogy az EU krónikusan egyenlőtlen feltételeket teremtett, rossz hatékonysággal működik, a legitimitása viszont igencsak hiányos.
Németország nem tölti be a vezető szerepet Európában, a Merkel-kormány működésképtelen, és ez csak fokozza a bizonytalanságot a földrészen. A németek persze beleborzonganak a gondolatba, hogy a legnagyobb és leggazdagabb államként megpróbálják megoldani a kontinens gondjait. Ez egyszer már balul ütött ki, mondják. Igaz, a háború után sokáig az Egyesült Államok vezérelte a világot, Európát Berlin és Párizs közösen navigálta, eredetiséget a német külpolitikában csakis a szocialista tábor kapcsán lehetett felfedezni, hogy gyengüljön a szovjetek szorítása a kicsiny szövetségeseken. Csakhogy az égető európai kérdések napjainkban választ követelnek a német döntéshozóktól. Az ottani politikusoknak azonban nem nagyon akaródzik, hogy megmondják a szavazóknak: a földrész biztonsága azt jelenti, hogy szembe kell szállni az idegengyűlölő orosz kleptokráciával. A lakosság ugyanis nem szeretne ilyesfajta konfrontációt, noha rengeteg bizonyíték igazolja, a Kreml hányféleképpen avatkozik bele a nyugat belső dolgaiba.
Berlin az elől is kitér, hogy szembekerüljön a magyar és a lengyel tekintélyelvűséggel. E pillanatban persze van magyarázat: a belpolitikai patthelyzet. De Merkel súlyosan meggyengült. És még ha meg is alakul a kormány, a kancellár akkor is béna kacsa lesz. Miközben Németország ugyanúgy a saját érdekeit követi, mint Trump, csak éppen képmutatásba burkolja azt, lásd Oroszországot, Kínát vagy Iránt, ahol mindig az üzlet a legfőbb, a szövetségesek csak utána következnek. Az Északi Áramlat-2 gázvezetők pl. egyértelműen politikai vállalkozás, mert növeli az oroszok gázszállítói szerepét. De az olcsó energiahordozó felülírja a szállítók diverzifikálásának követelményét.
Hogy Németország nem hoz meg bizonyos döntéseket, azzal a instabilitást exportálja. Jó pár kelet-európai állam aggódik, mert látja, hogy Berlin nem vállalja a felelősséget egy sor kérdésben. Pedig történelmi okokból velük szemben is lehetne némi lelkifurdalása. Gondoljunk a balti köztársaságokra vagy Lengyelországra. A német baloldal nem veszi észre, hogy a keleti szomszédságban egy igazi birodalom ügyködik lázasan azon, hogy helyreállítsa a hegemón uralmat korábbi gyarmatai fölött. Hiszen az példátlan, ahogyan Oroszország bánik Ukrajnával. Sürgősen új keleti politika szükséges tehát, a szolidaritás és a felelősség alapján.
Az újság jogosnak tartja a felháborodást a kisebbik osztrák kormánypárt idegen- és Európa-ellenes, nacionalista megnyilvánulásai miatt, ám óv attól, hogy az unió államai kövessék értelmiségiek és politikusok felhívását és újra bojkottálják Ausztriát, amikor az a jövő év 2. felében az EU soros elnöke lesz. A kiközösítés nem lenne bölcs húzás, mert egyszer már kudarcot vallottak a hasonló szankciók a konzervatív-szabadságpárti osztrák kabinet ellen. Továbbá könnyen azt eredményezné, hogy még több osztrák sorakozik fel az FPÖ mögé. Azon kívül ha a tagok fel akarnak lépni Bécs ellen, akkor ezügyben először Magyarországot és Lengyelországot kellene elővenni, miután azok arcátlanul megszegik a közösségi jogot. Végül pedig esély kell adni Kurznak, hogy bizonyítsa Brüsszel-barát irányvonalát, hiszen azt ígérte. Persze ha Bécs megsérti az EU szabályait, pl. rasszista politikával vagy a menekültek jogának semmibe vételével, akkor el kell járni vele szemben. Az éles bírálattól kezdve, a szavazati jog megvonásán át, egészen odáig, hogy szélsőséges esetben fel kell szólítani: távozzon szépszerével a szervezetből. Ennyire drámaian azonban remélhetőleg romlik a helyzet.
