B1 blogcsalád



Nagy Bandót megtörte a gyűlölethadjárat: bocsánatot kért a megbántott Orbántól

2017. december 26. - nickgrabowszki

Majdhogynem könyörögve kéri, hagyják életben. nba.jpeg

Az ismert humorista egy hete az ATV-ben tett megalapozatlan állítást arról, hogy hová szokta vinni a magyar miniszterelnök a feleségét kórházba, ami mellett csak annyit tudott felhozni, hogy nem zörög a haraszt. De hiába határolódott el a mondattól a tévé, hiába vette le még a honlapjáról is, nagyon érzékeny ponton érintette a népünk bölcs vezetőjét (és az ő hű szolgáit).

Az még csak hagyján, hogy az 5-ös számú párttagkönyv lovagja is megszólalt az ügyben, és ezzel a maga szintjére húzta le a(z amúgy említésre is alig érdemes) dolgot:

Egy vidéki városban járva azt hallottam, hogy Nagy Bandó András ott szokta baszni az anyját...

Azonban ezt követően a politikaikurva heccportállá züllött Origo igazi hadjáratba kezdett Nagy Bandó ellen. Egészen konkrétan végigtelefonálták a vidéki művházakat, hogy ahová eddig nem tették, nehogy meg merjék hívni a humoristát.

Ha pedig már megtették, lehetőleg mondják le a fellépését. Legyen nemkívánatos személy Magyarországon

Az igazgatók és rendezvényszervezők pedig értettek a szóból. Felfogták, hogy nem pár újságíró privát akciójáról van szó, hanem

maga a pártállami hatalom üzen ezen a módon.

A Origo ezentúl olyanokat írt le Nagy Bandóról, hogy

  • közismert hazudozó - persze anélkül, hogy egyetlen konkrét hazugságát rábizonyították volna. Vagy legalább megpróbálták volna.
  • Meghogy szellemi és morális állapota se ad okot a bizakodásra. (Így, eufemisztikusan.)
  • Továbbá, hogy köztörvényes, tehát bírósági ítélet volna ellene, ami tényszerűen nem igaz.

Éppen csak azt nem írták le róla, hogy rasszista. De olyat azért állítottak, hogy

Nagy Bandó 8 éve egyszer részeg volt.

Amit csak annyival támasztottak alá, hogy vacsoraidő volt, tehát biztos részegnek kellett lennie.

A karaktergyilkosság mint műfaj nem is írja le pontosan ezt a minden mérték és szint alá süllyedő hadjáratot, ami jóval meghalad minden korábban elképzeltet. Juhász Péter, Vona, Botka, a momentumosok vagy Gulyás Márton és Havas Henrik esete ehhez képest csak a próba volt.

Ez már nem egyszerűen karaktergyilkosság, hanem nyilvános kivégzés.

Ez a hatalom ilyen: nem zár börtönbe a politikai véleményért, csak egzisztenciálisan tesz tönkre. Megtörsz és behódolsz, vagy az éhhalál. Esetleg az emigráció.

Lehet azt mondani, persze, hogy Nagy Bandó csak azt kapta, amit érdemelt, (minden bizonnyal) valótlant és megalapozatlant állított Orbánról, most meg róla állítanak ilyeneket.

  • Csakhogy egyfelől ez az óvodások szintje.
  • Másfelől pedig Nagy Bandó maga állított valamit, amit nem Orbán viszonzott, hanem a szolgáival (propagandistáival, médiacsicskáival) adta vissza.
  • Valamint a humorista mégoly megalapozatlan állításától se lett semmi baja se Orbánnak, se a családjának, ellentétben Nagy Bandóéval.
  • Továbbá a Nagy Bandó szavait közlő tévé még ott helyben elhatárolódott, a Matolcsy-féle online lapnak viszont eszében sincs ilyesmi.

Azonban Nagy Bandó értett a szóból, és meghátrált: az 5-ös számű lovagnak címzett nyílt levelében üzent Orbánnak, hogy

kéri a megbántott Miniszterelnök bocsánatát.

(Így, nagy betűvel.) Ami arra utal, hogy a humorista jól tudja, honnan jött a támadás (vagy ellentámadás).

Nagy Bandó hangsúlyozza:

  • Hibázott.
  • Nem is az ő állítása volt, hanem egy kórházi dolgozót idézett.
  • Ellenben maga is "Jézuskövető".
  • Sőt, kétszer is a Fideszre szavazott.

És majdnem könyörögve kéri Orbánt, hagyják életben:

Hetven éves lettem, még van célom és dolgom: kislányomat szeretném fölnevelni.

Teháthogy ne csinálják ki teljesen, ne vegyék el tőle az egzisztenciáját.

Harminc évvel ezelőtt még Nagy Bandó is bátrabb volt: akkor bement a szerkesztőségbe, és eltört egy seprőnyelet a pletykalap főszerkesztőjén.

De akkor nem csak ő volt fiatalabb. A pártállam is sokkal erőtlenebb volt már, mint ez a mostani.

Itt a teljes levél:

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9413525311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyeIemző · http://bircahang.org 2017.12.27. 16:41:53

@Helga Beauty Salon: Nahát, nahát! Hova lett a vidámság? :-D Hátradőltél és nem volt támlája a széknek? Ezért vagy ennyire morcos?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2017.12.27. 16:46:10

@Helga Beauty Salon: "Fiatal demokrata vagyok"

Attól, hogy hülyeséget beszélsz, még nem leszel vicces.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2017.12.27. 16:48:29

@Helga Beauty Salon: "Választási csalások útján győzött, és úgy fog most is."

Stimmel. :))

Helga Beauty Salon. 2017.12.27. 16:52:03

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyeIemző: Mit tagadjam, megtévesztettél egy kis időre! Viszont újra kiváló kedvem van, mert ismét bebizonyosodott hogy mekkora sunyi genyák vagytok mindannyian! Ez a jellemtelenség a legfőbb gyengeségetek!
Úgyhogy fölényeskedj csak az idióták magabiztosságával tovább és meglesz a méltó jutalmad, a POFÁRA ESÉS! :P!

2017.12.27. 16:52:54

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyeIemző: hisz pontosan ezt írtam. Olvass vissza. A bíró elítéli Nagyot....

taga20 2017.12.27. 17:03:50

@Helga Beauty Salon: kinga, kinga.

szép még lehecc!:)))

Helga Beauty Salon. 2017.12.27. 17:04:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Attól, hogy hülyeséget beszélsz, még nem leszel vicces.

Nem lehet mindig vicces az ember! Túlélem. Azért a baloldal szegénységi bizonyítványának fényes jele ez a Bandó ügy! Láthatóan leépült, fénykorában is legfeljebb közepesnek mondható emberke hülyeségét felhasználni, majd amikor lecseng újraéleszteni azzal, hogy Orbán miatt bojkottálják!
Nem! Egyszerűen egy tehetségtelen kiégett szar akinek nincs tovább, de nem veszi tudomásul, hanem vergődik!
Mennyire fura, hogy ugyanezek érvényesek a baloldalra is! Tehetségtelenség, kiégettség, néhány ütődöttön kívül már a kutyának sem kellenek,de a hibát azért másban keresik!

2017.12.27. 17:06:15

@Könnyen elkaptuk, uram!: de azt tudod, hogy kell összeröffenni és lemarni valakit

Helga Beauty Salon. 2017.12.27. 17:14:43

@taga20: Jaj marha nagy csel volt ám! Jóhiszeműen álltam hozzá, mert én nem szoktam variálni a nickekkel, kivéve tiltáskor. Rám mindenesetre kisebb mértékben gáz, mint arra aki ilyen ócska sunyi paraszt tud lenni! Persze neked az utóbbi a szimpatikus ami jellemed alapján érthető!
Kis időre elfelejtettem hogy kikkel állok szemben! :D A legaljával, minden szempontból!
Kapjátok be balfaszok! :P

2017.12.27. 17:21:46

@Helga Beauty Salon: Orbán a kormány?
Mit nem mondasz!

taga20 2017.12.27. 17:22:01

@Helga Beauty Salon: kinga, veled ellentétben, má tegnap, vagy tegnap előtt vágtam, hogy nem ő az igazi retardált birka. ráadásul, elég egyértelműen mondtam neki, hogy nem vicces amit csinál.

te viszont akkora segg vagy, hogy leállsz vele vitatkozni. gratulálok, te vagy a fityeszzombi eklatáns példája.

hülye picsa vagy, igazi geciimádó droid.

HorseFucker 2017.12.27. 17:27:12

Engem bánt, hogy ti ilyen csúnyán beszéltek egymással...
Békésen szépen kellene beszélgetni, meghallgatva egymás érveit...

Beszéljetek emberi módon a kibaszott retkes büdös kurva anyátokat basszátok szájba fasszopó buzikurva gyökérgecik ! !!!

Khm aszem kicsit keményebben fogalmaztam a végén :D
Bocsánatot kérek , baszódjatok szájba mind !

HorseFucker 2017.12.27. 17:29:48

@taga20: Azt mondod, hogy ez a Birca nem az a birca akinek a belét akarom ontani már hosszú ideje ? Nem a bolgár hazaáruló fasszopó moslék állat ???
NA mindegy azért csak bassza szájba anyját a ravatalon mindkettő ! :D:D

taga20 2017.12.27. 17:30:05

@HorseFucker: jó beszélsz, csak sokat:)))

taga20 2017.12.27. 17:32:46

@HorseFucker: hát téged se az eszedért szeretnek, az fiksz, ha meg nem sértelek:)

ha bele akarsz rúgni az eredetibe, akkor a mélyelemző/mélyeIemző környékén keresgélj!

Helga Beauty Salon. 2017.12.27. 17:34:47

@taga20: kinga, veled ellentétben, má tegnap, vagy tegnap előtt vágtam, hogy nem ő az igazi retardált birka. ráadásul, elég egyértelműen mondtam neki, hogy nem vicces amit csinál.

24-én voltam utoljára faszfej, honnan kellett volna tudnom mit írtál tegnapelőtt? Továbbra is kapd csak be!

HorseFucker 2017.12.27. 17:35:21

@taga20: tényleg ott van egy I a foltos kis gecibe !
Mondjuk feltünt , hogy nem akkora szardarab mint szokott....
De hát ki akar szardarabnak látszani , mit szardarabnak: szarhegynek ????

2017.12.27. 17:35:32

@$pi$: de, lehet menni a bíróságra.

HorseFucker 2017.12.27. 17:38:02

Itt van a jó öreg anyabaszó Batyu testvér is ?
Hogy a beled rohadjon ki Batyu ( baszd meg anyádat a ravatalán) :D

Helga Beauty Salon. 2017.12.27. 17:39:07

@Könnyen elkaptuk, uram!: Orbán a kormány?

Igen! Sőt, Orbán a turbo! Sőt a rakéta! Sőt a király! Az isten!....... b.sszon meg téged is szerencsétlen humanoid kotvány himpellér redvedék!

VaradiJanos 2017.12.27. 17:45:30

@HorseFucker: igen, ott van, nem bújkál mint a magadfajta anyu pici pattanásos fiacskája

VaradiJanos 2017.12.27. 17:46:37

@taga20: “ha bele akarsz rúgni az eredetibe, akkor a mélyelemző/mélyeIemző környékén keresgélj!”

Uszítgatod a nagynak hitt hülyegyereket? Te sunyi ki gyáva szartúró féreg.

2017.12.27. 17:47:32

@Könnyen elkaptuk, uram!: legalább elismered, ez is valami...

taga20 2017.12.27. 17:47:33

@HorseFucker: és ehhez mit szósz? én már nem is tudok szóhoz jutni:)

ezek szerintem valami olyan műsorban szerepelhetnek, ahol a ki mondja a legnagyobb faszságot a műsor címe:)

444.hu/2017/12/27/fazekas-sandor-szerint-a-coca-cola-magyar-termek

taga20 2017.12.27. 17:49:33

@VaradiJanos: jani bazdmeg az anyád, én is szeretlek:)))

egyébként mi a bajod fityeszféreg? sötétícs má fel!

vénkujon 2017.12.27. 18:18:52

@Helga Beauty Salon: gyere át a subbára. aztán sexelünk. kevés nő van arra. te is faszos vagy -ez nem kétség, de eladunk nőnek, aztán hadd csorogjon a nyál.:D

taga20 2017.12.27. 18:28:56

@vénkujon: haver, a nőinket nem agyuk, még ha 70+-os fityeszribancok is!:))

Scott Tenorman Must Die 2017.12.27. 18:35:58

@taga20: tanga tanga, te mielőtt mást kérsz számon TISZTÁZD MÁR a napokkal ezelőtti Gyurcsánynak beszopkodásodat, majd beégésedet.

KissGecihuszár 2017.12.27. 18:36:16

@VaradiJanos: na te tipikus GECIfideszbérenc véglény, hát nem zabáltad magad félholtra az ünnepek alatt?? Látom, mindenkihez van 1-2 "jó szavad", aki nem a magadfajta segghülye droid... Szááánalmas vagy!!

Helga Beauty Salon. 2017.12.27. 18:36:20

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Engem már akkorra felbaszott ez a vén félbuzi Tanga, a gyökéren inkább csak csodálkoztam mer a birca nem ír rám általában. Asztán megnéztem tüzetesebben és felderengett az igazság,meg hogy mindnyájan buzik vagytok!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.12.27. 18:40:37

Én ezt nem értem. Jobbant fideszeseknél az nem éppen hogy jó pont, ha egy férfi veri az asszonyt? A férfi az legyen férfi, nem? Az asszony meg verve jó. Így nem értem a pártállam túlreagálását sem Nagy Bandó szövegével kapcsolatban.

1ghost 2017.12.27. 18:47:50

@Scott Tenorman Must Die:

Na mi van te segghülye, bérhazudozó orbántroll?

Miután szokás szerint itt rohadtál egész nap nickjeid tucatjain, azt hitted ha előkapod ezt a nicked majd nem ismernek fel? Te még annál is hülyébb vagy, mint amilyennek kinézel.

taga20 2017.12.27. 18:48:24

@Scott Tenorman Must Die: mi a kurvaanyádat nem kopsz le már rólam hányadék, a hazugságaiddal együtt?

kitalálsz egy sztorit, mint a beteg gazdád a geci, és állandóan sulykolod.

hogy sülnél szart te szardarab!

Scott Tenorman Must Die 2017.12.27. 18:49:39

@taga20: hát ez elég gyenge védekezés :))) NYOMA VAN TE SZERENCSÉTLEN, H MIUTÁN HITET TETTÉL FERI MELLETT BEÉGTÉL OKTATÁSI KÉRDÉSBEN.

Helga Beauty Salon. 2017.12.27. 18:51:40

@vénkujon: Subbán kicsi a forgalom, nem lehet így kommentelni. Bár amekkora állatok itt vannak ez sem leányálom. A blogod alapján meg full hülye vagy az fix, úgyhogy szimpi a búrád.

Scott Tenorman Must Die 2017.12.27. 18:52:15

@taga20:

"6.Lenin 2017.12.25. 19:05:48
@lac1:

90 -től önk. képviselő voltam. Felvetettem, hogy a nehéz helyzetben lévő gyerekeket , akik már elvégezték az ált. iskolát, ki kéne emelni a környezetükből, és kollégiumokban kéne tanítani, és ezt az állam állná.
Ha maradnak a megszokott környezetben, semmi nem fog változni.
A liberálisok ellenezték, hogy ez durva beavatkozás az emberek jogaiba. Elhalt a dolog.

Gyurcsányinak is volt egy hasonló gondolatkísérlete, az is elhalt a liberális ellenzés miatt. Talán nem érdekük, hogy megváltozzon bizonyos rétegek kiszolgáltatottsága.

Pedig a gyakorlatban azok a gyerekek, akik valamilyen oknál fogva kiszakadtak ebből a családi környezetből, nagyon sok esetben "normális" életet élnek, max 2-3 gyerek, normális környezetben élnek, dolgoznak. Vagy, mint a vegyes házasságokban."

"
taga20 2017.12.25. 19:12:10
@6.Lenin: "Gyurcsányinak is volt egy hasonló gondolatkísérlete,"

ez a félmondatod is híven tükrözi, hogy egy fasz vagy!"

"Scott Tenorman Must Die 2017.12.25. 20:48:22
@taga20: index.hu/belfold/2010/09/16/a_bentlakasos_iskola_es_a_cigany_gyerek/

tanga tanga...

"2005-ben Gyurcsány Ferenc is bentlakásos intézményekkel látta védhetőnek a legnagyobb magyarországi kisebbség gyerekeit."

persze, tudom: nem azt mondta, nem is úgy értette, nem is ő mondta, ott se volt, hülye vagyok, náci, fideSS stb stb."

HÜLYE FASZ TANGA, AZT SE TUDOD MIT BESZÉLSZ MUHAHAHAHA

(ERŐ)SZAK-ÉRTŐ ÚR

taga20 2017.12.27. 18:52:45

@Scott Tenorman Must Die: lássuk szardarab! már engem is érdekel.

Scott Tenorman Must Die 2017.12.27. 18:53:02

@Scott Tenorman Must Die: JA, EZUTÁN MEG ELTAKARODTÁL EGY MÁSIK BLOGRA

taga20 2017.12.27. 18:55:30

@Scott Tenorman Must Die: te beteg vagy ember. mennyé orvoshoz.

és te vagy a fityeszbanda gerince, édesistenem!!!!

Scott Tenorman Must Die 2017.12.27. 18:59:36

@taga20: tudtam, h valami ilyesmi választ fogsz adni, bár azt épp nem soroltam fel a hsz-be lásd: "persze, tudom: nem azt mondta, nem is úgy értette, nem is ő mondta, ott se volt, hülye vagyok, náci, fideSS stb stb."

TothJanJ 2017.12.27. 18:59:38

Hülyeség. Bandó nem bocsánatot kért, hanem összerakott egy képlékeny sztorit, aminek így mesélve az a lényege, hogy összeszarta magát és hason csúszva könyörög hogy ne csinálják ki, úgy mesélve meg az, hogy direkt túloz annak érdekében, hogy megmutassa a könyörtelen elnyomó diktatúrát ami keményen letapossa aki felszólal a kedves vezetők ellen. Minden változatban tökéletesen alkalmas arra, hogy egy elnyomó, türelmetlen gengszterállam képét mutassa az olvasónak, ami NagyBandó őszinte mögöttes célja lehetett, miközben azért próbál lavírozni, hogy arca is maradjon, meg kenyere is.

Mi a lényeg? Nem rágalmazunk más embereket, főleg akkor nem ha tudod róla hogy ha olyan lábbal kel fel úgy pofánbasz hogy attól koldulsz (de ha ő nem, akkor a famulusai önszorgalomból).

látjátok feleim szümtükkel 2017.12.27. 19:00:52

Na! Mikor kerülnek Bandó könyvei index alá?;D

Scott Tenorman Must Die 2017.12.27. 19:01:17

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: na mizu blogpszichiáter úr, kiszartad a fogvédődet? 4-en 1 ellen feddhetetlen jellem

taga20 2017.12.27. 19:02:11

@Scott Tenorman Must Die: nem tudok mást hozzád fűzni, csak ezt.

te beteg vagy ember. mennyé orvoshoz.

taga20 2017.12.27. 19:06:03

@Scott Tenorman Must Die: te vagy helga is, kinga? beszarás!

Scott Tenorman Must Die 2017.12.27. 19:13:10

@taga20: ne terelj (nem én vagyok)

de ne terelj, először lenyaltad GyF csöpögős húgyos picsáját, majd felmostad magaddal a padlót

taga20 2017.12.27. 19:14:49

@Scott Tenorman Must Die: ne égesd má magad és a fityeszmaffiádat retardált!

rólad ez jut eszembe, és sajnállak is.

te beteg vagy ember. mennyé orvoshoz.

Scott Tenorman Must Die 2017.12.27. 19:19:40

@taga20: dehát bebizonyosodott, h hülye vagy amihez hozzászólsz (vagy hazudsz). kerek-perec. ezt akárhogyis magyarázod, itt van bemásolva, időrendben, linkkel alátámasztva. a vita után átmenekültél egy másik blogra. ott van, bárki visszaolvashatja.

ezekután persze, h én vagyok a beteg :))))

taga20 2017.12.27. 19:33:24

@Scott Tenorman Must Die:

csak ezt tudom neked mondani.

te beteg vagy ember. mennyé orvoshoz.

Scott Tenorman Must Die 2017.12.27. 19:43:01

@taga20: azt vágom, h érveid nincsenek. szerintem pihentesd ezt a nicked pár napig, hátha elfelejti a blogszféra népe a munkásságod

taga20 2017.12.27. 19:45:44

@Scott Tenorman Must Die:

te beteg vagy ember. mennyé orvoshoz.

2017.12.27. 20:18:53

@látjátok feleim szümtükkel:
helló!
na mennek e még a késhegyig tartó viták a blogkocsmában? :D
mennyi az áldozatok száma a senior szekcióban?:D
fogy e rendesen a corega?

1ghost 2017.12.27. 20:19:41

@Scott Tenorman Must Die:

Na mi van te segghülye, fizetett orbánbérenc? Már mindenki csak röhög rajtad, leamortizáltad magad, mint a tolvaj, korrupt gazdád a póráz másik végén.

Helga Beauty Salon. 2017.12.27. 20:22:19

Nincs különösebb mondanivalóm, csak négy buzi baller után kell egy Fiatal Demokrata komment is!

taga20 2017.12.27. 20:30:39

@1ghost: ez a beteg szar, ugyanazt próbálja eljátszani, mint a fityeszmaffia gépezete a kiszemelt áldozatával.

csak rólam lepereg a retardált dumája.

taga20 2017.12.27. 20:32:51

@Helga Beauty Salon: neked kinga, soha nincs különösebb mondanivalód, csak időnként ömlik a pofádból a szar, mint kövérlaca pofájából, vagy a fityeszvéreb bájerzsocájéból!

Scott Tenorman Must Die 2017.12.27. 20:33:45

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: nem, mindig röhögök rajtad amikor csak eszembe jut

@1ghost: szólt tanga, h gyere bevédeni? elég gyenge, a következő talán jobban sikerül

2017.12.27. 20:34:20

@Helga Beauty Salon: fiatal demokratának ott van nektek a pozsgai meg a szűrös mátyás aki fiatal is meg demokrata is ha még elnem pusztultak!!!
az mszmp-s tagsági könyvükkel együtt, te ócska köcsög XD

Scott Tenorman Must Die 2017.12.27. 20:34:50

@taga20: LEPEREG???? tökfej, ott a kronológia :))))

de oké, kapsz még egy esélyt: mond azt, h nem azt másoltam be ami történt

Helga Beauty Salon. 2017.12.27. 20:37:56

@vitéz Beverneky: Jó mocskos szád van öcsipók! Ha sokat nyitogatod még belehugyál egy FIDESZES! :XDXP

2017.12.27. 20:38:59

@Helga Beauty Salon:
(úgy látom, te szeretsz öngólokat rúgni) XD

taga20 2017.12.27. 20:40:41

@vitéz Beverneky: ne báncsd má a b1 ribancát, me nem adjuk köcsön!:)))

taga20 2017.12.27. 20:42:00

@Helga Beauty Salon: cica, nem is mondtad, hogy a pisiszekszet is csíped!

te parázna, te!:)))

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2017.12.27. 20:43:09

"Az még csak hagyján, hogy az 5-ös számú párttagkönyv lovagja is megszólalt az ügyben, és ezzel a maga szintjére húzta le a(z amúgy említésre is alig érdemes) dolgot:"

Ennek a mondatnak a kapcsán gondolkoztam el azon, hogy nem véletlen és nem előzmény nélküli ez a Nagy Bandó elleni ügy. Nem olyan régen volt egy hasonlóan pitiáner, de nagy hullámokat vető botrány, a Sorosozó disznóvágás ügye, ami kísértetiesen hasonlít ehhez a mostanihoz:
1. Egy adott politikai oldalhoz köthető egyén mond vagy csinál valami bagatell marhaságot, ami kikerül a médiába.
2. Az "elkövető" vagy a közzétevő média korrigál, ezen a ponton ennyiben is maradhatna az ügy.
3. De nem marad, mert a másik politikai oldal megmondó emberei úgy akaszkodnak rá, mint kutyák a véres koncra és a pitiáner sz@rságot addig habosítják, amíg világbotrány lesz belőle.
4. Miután mindenki jól kigyűlölködte magát, miután megvolt a petíciózás, a tüntetés, a megfélemlítés, az "elkövető" egzisztenciájának tönkretétele, miután a megaszondó szellemi zsoldosok megkapják a jól megérdemelt javadalmazást a mocskos munkájukért, minden szereplő jólesőn hátradől és már alig várja, hogy mire ugorhat rá legközelebb.

Teljesen nyilvánvaló, hogy tudatos botránygyártás zajlik, a politizáló közvélemény ostobább részének lelkes asszisztálása mellett.

Ez ellen a jelenség ellen normális ember egy dolgot tehet: nem megy bele a játékba. Felismeri, hogy hülyére akarják venni, nem kezd el anyázni a kommentekben (még ha őt éppen anyázzák is a trollok), nem osztja meg az erről szóló cikkeket a facebook-on, ignorálja azokat a véleményvezéreket, akik ilyesmiben részt vesznek. Ez a jelenség már a rendszerváltás óta mérgezi a magyar politikai kultúrát, ideje lenne tenni ellene valamit!

2017.12.27. 20:43:25

@Helga Beauty Salon:
ha te is a fideszbe átmentett mszmp-s vagy, akkor örülj ha nem a lábszáradat pisálod le, mert már azt is elfelejtetted, hogy előbb le kell húzni a slicced!

2017.12.27. 20:46:56

@taga20:
ne mááá, ez nőőő???? O,O
akkor értem már kövér aggódását, hogy ki fog neki onokát szülni!!!:DD

ArriMedes 2017.12.27. 20:47:43

@TothJanJ:

szépen hozod a fideszes szellemiséget

taga20 2017.12.27. 20:47:55

@vitéz Beverneky: szerinted helga hím? ne bassz!:))

ArriMedes 2017.12.27. 20:50:32

bandó persze hülye volt és amatőr, de azért jó látni, hogy a sok férgeslelkű fideszsöpredék

1. vagy az egészet ellenzéki mesterkedésként értelmezik, melynek során a szegényártatlanhatalmat próbálják lejáratni
2. vagy örülnek, hogy az erősebb fél a hülye gyengébbet pofábassza

úriember nem köp, a többinek meg tilos

2017.12.27. 20:53:03

@taga20:
assszittem, csak hímringyó. :))

Helga Beauty Salon. 2017.12.27. 20:54:28

@vitéz Beverneky: @taga20: Ha az első két lukas fogatokat kiüti a f.szom akkor már nem kll morfondíroznotok! Szerencsétlen libbant kancsók vagytok és a Fidesz uralma alatt fogjátok tengetni hitvány életeteket ikszdé buzikám

taga20 2017.12.27. 21:02:45

@Helga Beauty Salon: ember, egy világ omlott össze bennem.
eddig aszt hittem, hogy egy vén buksza vagy!:))))

bocs, szerinted ki az a köcsög, aki hím létére ilyen nick nevet választ, mint te?

a szavam elakad :)))

VaradiJanos 2017.12.27. 21:26:12

@taga20: “egyébként mi a bajod fityeszféreg? sötétícs má fel!”

Nincs bajom, csak játszom veled, mint gyerekek a hangyákkal.

taga20 2017.12.27. 21:35:53

@VaradiJanos: te lennél vonagabi? ne basz!:)

szerintem te csak álmodozol, és a guminőddel jáccol:)))

Gabor Jeges 2017.12.27. 22:00:13

@Visceroid: Az a baj, hogy akik szerint nincs bocsánat, azok fogcsikorgatva fogják nézni a Dunán elúszó hullákat is, és azt sziszegik: "Megérdemelte!" Tényleg el kell menekülni innen, amíg még nem késő.

2017.12.27. 22:53:09

@Helga Beauty Salon:
látom lefagytál, már csak a hit- és erkölcstan órán tanultakat tudod ismételgetni.
netörőgyé vele jövőre bevezetik a fegyver-ismeret órákat is ott majd beletanulsz a gengszterizmusba is, hogy utól érd kedves vezérünk pártjának szintjét.

2017.12.27. 22:58:48

@taga20:
vénszivar százszor többet ér mint ez az őskomcsiból hbbinácivá avanzsált büdösbogár.
:))

taga20 2017.12.27. 23:05:51

@vitéz Beverneky: ha eszt olvasná a szivar, egyből kiverné!

a fogad:)

látom a subba is haldoklik.

2017.12.27. 23:22:40

@taga20: és még fel vagytok háborodva amikor a fidesz képviselő aszongya, meglehet élni havi 45 ezerből...
látod a brókerből lett broki 25 ből is megél nagyon jól.

taga20 2017.12.27. 23:33:03

@vitéz Beverneky: 47-et mondott a szardarab, aki most a szerencsezéerténél kapott egy állást, havi kétmisiért .
kálni
szerintem hármunk köszt a broki a legboldogabb.

na megyek alukálni:) jóéjt!

TothT 2017.12.28. 00:40:59

Nagybandita bandi mellényúlt, lassan olyan idióta lesz mint az antiszemita gyurcsányi.

TothT 2017.12.28. 00:42:50

@kószák egyike: Miből gondolod hogy muszlim ámmal vagyunk? Attól hogy te antiszemita vagy nem jelenti hogy mi is azok vagyunk!

Ratyi Manó 2017.12.28. 01:14:53

Nagy Bandó bassza Bayer anyját vidéken?

Helga Beauty Salon. 2017.12.28. 09:08:50

@vitéz Beverneky:" és még fel vagytok háborodva amikor a fidesz képviselő aszongya, meglehet élni havi 45 ezerből..."

Azt elég régen mondta és még mindig fel vagy háborodva? Nem vagy te idegbeteg?
Amúgy egy ilyen igénytelen mint te is vagy simán kijön annyiból, csikkszedéssel és koldulással meg bőven! Aki meg dolgozik öcsém, annak nem annyiból kell élnie!

2017.12.28. 11:37:15

@Helga Beauty Salon:
kevés vagy, mint pornófilmben az excel tábázat.

Helga Beauty Salon. 2017.12.28. 12:32:07

@vitéz Beverneky: háháháháhá! Az tény hogy a nagybandó poszthoz pont illik ez a fos humor! Ennyi?

2017.12.28. 12:49:17

@Helga Beauty Salon:
még szerencse, hogy nálatok csak egy ember viszi a kabaré vonalat (a fődakota ondó viktor)
de a bérzapsolói néhány erzsébet utalvànyért napi 24 ben orgazmálnak ezért!

Helga Beauty Salon. 2017.12.28. 13:08:16

@vitéz Beverneky: Mi ez a sok elütés, lóhátról írsz, vagy a homokos komcsi haverjaidnál vagy látogatóban? Ha az utóbbi, akkor őket is üdvözlöm és üzenem hogy ne vazelinezzenek, hanem sutty a vitéz seggébe! marhaállat

2017.12.28. 17:29:50

@Helga Beauty Salon:
te beszélsz, aki ondó viktor leánykori képét használod avatárnak? :DDD

2017.12.28. 17:31:13

@Helga Beauty Salon: szerintem ma már ne rúgj több öngólt...
süti beállítások módosítása