B1 blogcsalád



Újabb pusztító hazugságot dobott be a Fidesz a választási győzelem érdekében

2017. december 16. - nickgrabowszki

Összehangolt akciókkal próbálják kinyírni a civil szervezeteket.szk_1.jpg

Az a problémája a Fidesznek, hogy bár mindent feltett az idegengyűlöletre és a migránsellenes trackre, ami meglehetősen népszerű is, de nincsenek migránsok. Magyarországra senki nem akar bevándorolni (sőt), senki nem akar ide senkit betelepíteni, meg ha akarna, se tudna. 

Így nehéz lesz fenntartani a lángot.

Van ez a kvótadolog, de az kellően bonyolult, idegen és érthetetlen, meg csak arról szól, hogy Magyarországnak bizonyos mennyiségű menekültkérelmet el kell(ene) bírálni. Legfeljebb pár ezret. És nem menekülteket kellene befogadnia, hanem csak elbírálni a kérelmüket. Mindet el lehet utasítani akár. De ha el is fogadják őket, a menekülteket azonnal tovább is állnak Nyugat-Európába.

Hát hogy lehet így választást nyerni?!

Két és fél éve volt itt egy nagyvolumenű emberáradat, 400-500 ezer menekült áramlott át az országon, de se maradt itt. Vissza meg pláne nem jött senki.

Ez így nem lesz jó.

Találni kell migránsokat, vagy legalább valami utalást arra, hogy ha nincsenek is migránsok, egyszer majd lesznek, mert valaki szervezi őket. Egy dolog Soros ellen uszítani közpénzen a kormánypropagandában, de hiába az uszítás, ha semmi, de semmi bizonyíték Soros és az általa támogatott szervezetek törvénytelen tevékenységére.

A nemzetbiztonsági vizsgálat ígéretes kísérletnek tűnt arra, hogy legalább egy rossz helyen elszámolt túrórudira bukkanjanak, de annyira nem nem hozott eredményt, hogy 20 évre titkosítani kellett.

De van már új ötlet, valameddig talán kitart.

Az még nem volt teljesen világos, hogy miért kellett Pécsről gyakorlatilag kitiltani egy civil szervezetet (megtiltani, hogy önkormányzati helyiséget béreljenek, és felszólítani ugyanerre a magántulajdonosokat is), de egy Szita Károly nevű állambiztonsági kapcsolattartó (Krakus), manapság Kaposvár fideszes polgármestere a kormánytévében megvilágította a lényeget:

Februárban bevándorlásszervező irodákat nyitnának az országban Soros Györgyhöz köthető szervezetek, és márciusban már el is kezdenék az akciókat, amelyekre egyébként több százezer dollárt költene az üzletember.

Ezek a bevándorlók persze azok a kvótások lennének, akik ellen Orbán miniszterelnök vállát a saját vállának vetve harcol Brüsszelben.

Ezt mi fogjuk megérezni, elsősorban Magyarország és a magyar falvak, mert elsősorban azokba az országokba kívánják betelepíteni a bevándorlókat, ahol egyelőre kevesen vannak.

Egyelőre kevesen vannak. Ez mintha azt jelentené, hogy Szita már az is tudja, elbukják a harcot. Ami fiktív ellenséggel és kitalált veszéllyel szemben azért nem volna semmi.

Orbán kaposvári embere már azt is tudni vélte, hogy az első 2 irodát Debrecenben és Pécsen fogják megnyitni. Szerinte ezek feladata, hogy hálózatot szervezzenek. Megjegyezte, ezek a hírek

Soros György környezetéből érkező hírek.

Azért az szép, hogy maga a főellenség, illetve környezete informálja a Fideszt arról, mit kíván tenni.

És innen már érthető, hogy miért tiltották ki az Emberség Erejével alapítványt Pécsről (ami mellesleg nem sikerült, mert találtak tetőt a fejük fülé), valamint hogy miért készülnek egy hasonló akcióra Debrecenben is.

Az persze teljesen mellékes, hogy az Emberség Erejével még csak hasonlóra sem készült, mint a bevándorlásszervezés. Erre sem lehetőségük, sem joguk, sem szándékuk sincs. Ráadásul Pécsen már 10 éve működnek, és még csak jelét se adták, hogy valami ilyesmit terveznének.

Emberjogi nevelésre és demokratikus állampolgárrá nevelésre igen, ami nem csoda, ha nem tetszik a Fidesznek.

De ez mellékes, A fontos az, hogy ébren lehessen tartani a Magyarországot fenyegető migránsveszélyt, és fel lehessen mutatni egy konkrét ellenséget, mert élő migránst nem lehet, Soros önmagában meg unalmas.

Az ellenség február-márciusig ki van jelölve.

És a bevándorlásszervező irodák februárban mégsem nyitnak ki, vagy márciustól nem özönölnek a migráncsok, lehet körbeszórólapozni a falvakat, hogy csak azért nem, mert a Fidesz megakadályozta.

  • Ezzel érintetté lehet tenni a falusiakat, akiket a migráció a legkevésbé érintene, még akkor is ha lenne.
  • De ahol a legjobban tartanak tőle, és ahol éppen ezért a legmasszívabb a Fidesz támogatottsága.
  • De ezek a választók, amellett, hogy teljes sötétségben vannak tartva, a leginkább hajlamosak távolmaradni az urnáktól.

Őket kell bevonni és mozgatni, és a választási győzelem érdekében semmi nem drága.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8513505047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Helga Beauty Salon. 2017.12.16. 12:40:50

"Újabb pusztító hazugságot dobott be a Fidesz a választási győzelem érdekében"

Pusztító hazugság az milyen? Ja, gondolom a baloldali folytonos, de persze építő jellegű hazugság ellentéte!
Meg hogy a győzelem érdekében? Faszikám győznek azok bedobás nélkül is, nehogy már ezzel magyarázd az eljövendő pofáraesést!

morpho 2017.12.16. 13:13:17

@Helga Beauty Salon: Te mit hergeled magad a saját hülyeségeiddel buta narancskullancs. Szita simán hazudott, ez tök nyilvánvaló, még akkor is, ha te vérnarancsot pisálsz, hogy eltereld a témát. Akinek van agya, az ezt a mesét nem szopja be!

Helga Beauty Salon. 2017.12.16. 13:30:58

@morpho: Hazudnak? Már nem a disznóvágás a soros? :D

Helga Beauty Salon. 2017.12.16. 13:36:53

@morpho: "Akinek van agya, az ezt a mesét nem szopja be!"

És nektek van agyatok! (csak már használnátok is egyszer!)

morpho 2017.12.16. 13:49:06

@Helga Beauty Salon: Ne vergődj már ostoba kullancs! Szánalmas amit művelsz.

morpho 2017.12.16. 13:50:11

@indekzh ISIS AlQaida mind CIA termék: Egy kis kormánypropaganda szombat délután az igazi!

a nagy hohoohooo 2017.12.16. 14:35:28

@Helga Beauty Salon: Mémindig a leghülyébb takonynácit vezénylik ki trollkodni?....hehee....állítólag az elit minden alakulat esze,te vónál az elit?....akkor milye seggbuta azajja.hahaa....

Na akkor dalold szépen a Republic dalát:"aki hülye az is marad László Kovács vagyok hülye vagyok az is maradok "hehee......mostanság minél hülyébb valaki és minél elképesztőbb dolgokat állít természetesen bizonyítékok nélkül - vagy konkrétan szimplán pszichiátriai eset, annál nagyobb pozicióba juthat.
A magyar kormánynak 1294 menekült státuszát kellene elbírálni! Nem befogadni!Lefolytatni a tisztességes,jogszerű menekültügyi eljárást és dönteni tovább mehet egy befogadó országba,vagy ha érdemtelen akár haza is toloncolhatják,itt úgysem akar senki sem maradni.
Hiába szajkózza a kormány, hogy Brüsszelben megszavazták a kötelező kvótákat

Csak arról döntöttek, hogy kezdődjenek el a rendszeres tárgyalások kvóta-ügyben, többek között Magyarországgal is.
Tényleg megszavazta a kötelező kvótát az Európai Parlament?

Nem.

index.hu/kulfold/ep/2017/11/19/az_europai_parlament_nem_szavazta_meg_a_kvotakat_csutortokon/?token=76d5bd7f7f7e885002dbea21d009c3df

Úgyhogy ha megbocsátasz,ha nem heheeee.... hozzászólásod (és főleg érveid) nem veszem túl komolyan....hehee....
Aki hülye hozzá ne babrálja hehee..

Gedeon Vinklmann 2017.12.16. 14:43:24

B@sszátok meg, nekem is van kerítésem, és nem azért mert gyűlölöm a szomszédomat. Ha valaki igazán tud gyűlölködni azok ti vagytok, magatokat liberálisnak tartott anyaszomorítók!

a nagy hohoohooo 2017.12.16. 14:52:42

@Helga Beauty Salon: Körben megnéztem a discusod,mindenkitől bocs,megyek megmosom a bakancsom,ti többiek,a gondolkodni képesek meg szellőztessétek ki a mihígmélymagyar szarszagot
Mégeccer elnést mindenkitől,beleléptem na...van ilyen.....hehee...

a nagy hohoohooo 2017.12.16. 15:05:10

@Gedeon Vinklmann: Aztakurva ..hehee...visszanéztem,úgy jártam mint Lóték csak én dobtam egy hátast..hehee..sztem te azért nem próbálsz gondolkodni mert azt hiszed az fájdalmat okoz ugye?
Nem kell félned,a nihil nem fáj...heheee...mint kívülállónak, mi a véleményed az intelligenciáról?
Nézd mi a baloldalon nem anyázunk,a tiédet is tiszteljük ,tiszteljük azt a drága asszonyt aki éjt-nappal nem kímélve a hivatásáért élt,az egyik legősibb hivatásért ,de nem mint kém...hehee...attól volt zaba a pofádba,sajnos taníttatásra már nem jutott mert valamék apád elitta hehee.
Fenébe meg minden libsizővel! Fasizmus kell? Az a pokol! Lúzerség! A liberális eszmék nélkül meg valszeg egy jobbágy lennél emberi jogok nélkül.
Gondolom, hogy rádtör a kisebbségi érzés, ha a libsiket meglátod egyszer mondaná meg egy lipsiző túlértelmes,hogy mi az a liberális,mit tartalmaz a liberális gazdaság és társadalompolitika ,de nem ,csak lipsi!Mindenki libsibolsikomcsi, aki nem a jelenlegi kormánnyal ért egyet. Pedig csak gondolkodik.Tudod mit jelent a "liberális" kifejezés"? Nem? Akkor megsúgom: szabadelvű, szabadon gondolkodó, pártoktól független. Persze egyesek olvasatában Magyarországon a liberális azt jelenti, hogy baloldali, de ez csupán a ti saját hülyeségetek eredménye, nem a valóság.A legújabb kutatások szerint Földünkön már két emberfaj létezik. Az egyik a Homo Sapiens, ez mára kihalófélben van. A másik a Homo Birkaens, ezek egyedeit arról lehet megismerni, hogy bevesznek minden maszlagot. Sajnos, ezek vannak többen, és szaporodnak is rendesen. Legalább is kicsiny hazánkban...
..bocsi, de a cyrano effektus lépett működésbe az agytekervényeimben.. nem baj ha nem érted.
Ne erőlködj orbánszolga,a nap HÜLYÉ-je címet csak naponta egyszer lehet elnyerni és Helgának már a szájában lóg a bayeri lófäszkereszt....íme te vagy az eklatáns precedense,hogy ez van amikor anyu és apu testvérek..
Na csá,a szellőztetést nem elfeledni ,kurvabüdös szarember szagot hoztak be a takonynácik hehee...

morpho 2017.12.16. 15:11:41

@Helga Beauty Salon: Te fogod megmondani, hogy mire reagálok narancskullancs? Muhahha! Reakcióm segítő szándékú volt, hogy segítsek elmeroggyant embertársamnak visszatalálni a valóságba. Lásd még keresztényi szeretet. Boldog karácsonyt neked!

morpho 2017.12.16. 15:18:43

@Gedeon Vinklmann: Hol látsz te itt gyűlölködést? Szitánál én is látom. Egy olyan dolgot állít, ami nem igaz. Aki felhívja a figyelmet, hogy a polgármester úr hazudik, az gyűlölködő? Ez egy nagyon primitív taktika. Aki nem ért velem egyet, az gyűlölködő, aki felhívja a figyelmet a hazugságokra, az gyűlölködő, aki szerint Orbán és brigádja lopja a közpénzt, az gyűlölködő. Ilyen alapon a magyar társadalom többsége gyűlölködő. Te viszont hülye vagy, már bocs. (tudom, ez is gyűlölködés, hogy lehülyéztelek :)

Helga Beauty Salon. 2017.12.16. 15:27:18

@a nagy hohoohooo: Anyádat takonynácizd metéltgyökér. Ennyi.

BAZINGA2 2017.12.16. 15:36:36

Senki nem olyan hülye, hogy idejöjjön, amikor az itteniek is menekülnek az országból.

Helga Beauty Salon. 2017.12.16. 15:39:00

Látom az egyik büdös prolit sikerült felhergelni, leírt két ódát is! .DDDDD

taga20 2017.12.16. 15:43:40

@Helga Beauty Salon: te takonynáci, a karácsonyfát megvetted má, ajándékokat?:)))

Janossz 2017.12.16. 15:54:01

@Helga Beauty Salon: Büdös proli.
Ez jó!! Ismételgesd még jó sokszor, hangosan, áprilisig.
Egyszer már bejött ez, mikor Kövér KB László panelprolizott jóízűeket.:-))
Szerintem óriásplakátra is tegyétek ki, lássák már a népek, mit véltek róluk!
A siker garantált.

Zoltan Hazafi 2017.12.16. 16:57:15

@Gedeon Vinklmann: Ahogyan itt írsz - mintha te lennél egy élő gyűlölködő... Vagy csak önkritikád áll a nullán?

Zoltan Hazafi 2017.12.16. 16:58:09

@Helga Beauty Salon: Te meg azonnal ugrottál rá... Ugye?

2017.12.16. 17:06:53

@a nagy hohoohooo: Hazuccc :)))
Nincs kvóta, csak kötelező lenne ~1300 "menekült befogadása.

"A magyar kormány hiába támadta meg bíróságon az EU Tanácsának döntését, elvesztette a kvótapert. Az Európai Bíróság szerdai döntése szerint Magyarországnak igenis be kellene fogadnia 1294 menedékkérőt."
index.hu/kulfold/eurologus/2017/09/06/az_europai_birosag_dontese_a_kvotaperben_1294_menekult_befogadasa/
mno.hu/kulfold/megszavaztak-a-migranskvotat-1305503
444.hu/2017/09/06/elvesztette-a-kvotapert-magyarorszag

2017.12.16. 17:08:54

@a nagy hohoohooo: "Legalább is kicsiny hazánkban..."

Dehogy hazád neked ez az ország...

Peter Götz 2017.12.16. 17:10:57

Fidesz=hazug bünözők

2017.12.16. 17:18:00

@Peter Götz: Politikusok=hazug bűnözők

Dickon 2017.12.16. 18:15:56

@Womb Raider: Nincs ezzel semmi baj. Be kell fogadni azt az 1300-at, azok pedig úgyis visszaszöknek Nyugat-Európába. Aztán ott majd kergetik és összefogdossák őket újra...visszahozzák...mi pedig megint úgy vigyázunk rájuk, hogy nyugodtan visszalóghassanak. Nagyon jó ez a kvótarendszer. Jól fogunk szórakozni ezen és a kiötlők kínlódásán, hogy ezt működőképessé varázsolják. Ők akarták őket, ők biztatták őket, ők ígérgettek nekik...most akkor oldják meg ők. Az ő bajuk, az ő problémájuk.

a nagy hohoohooo 2017.12.16. 19:06:47

@Womb Raider: Köszönöm a hsz-od ,könnyeket csaltál a szemembe az értelmi képességed csillogtatásával.Örvendek, hogy egy ilyen intelligens, magasan kvalifikált ember leereszkedett hozzám, agymosott paraszthoz.Meg persze azt is értem hogy a magadfajta IQ lightost miért zavarja annyira az értelem.
Meg voltunk győződve, hogy a tanulás segít a magadfajtákon, de most felhomályosítottál, hogy nem.Egyre inkább biztos , hogy a butaság a fő oka az egész romlásnak.
Mindenek előtt tisztázzunk néhány tényt a bíróság döntésével kapcsolatban:

– a bíróság azt mondta ki szerdán, hogy az EU jogszerű eljárásban döntött a menekültkvótáról.

Mindenek előtt tisztázzunk néhány tényt a bíróság döntésével kapcsolatban:

– a bíróság azt mondta ki szerdán, hogy az EU jogszerű eljárásban döntött a menekültkvótáról,

– Magyarországnak és Szlovákiának ezért végre kell hajtania az uniós határozatot.

Ennyi. Nem több, nem kevesebb.

Az ítéletből például egyáltalán nem következik az, hogy holnap már vontra is ültetnek menekülteket Budapest felé.

A bíróság nem vizsgálta azt, hogy a kvótadöntés jó volt-e, szolgálta-e a válság megoldását, a legjobb határozott hozta-e az EU. Ugyanis a magyar és a szlovák fél lényegében kizárólag formai kifogásokat támasztott a határozattal szemben. Ezek közül is a legerősebbnek azt tűnt, hogy a kvótadöntés kötelező jellege szembe megy a tagállami kormányfők önkéntességről szóló álláspontjával. A bíróság válasza: a kormányfői testület nem döntéshozó szerv, szemben a miniszterek tanácsával, amely 2015 szeptemberében többségi szavazással fogadta el a határozatot. Tisztán eljárásjogi érvelés: egy politikai, nem döntéshozó szerv álláspontja nem írhatja felül a a döntéshozó tanács határozatát.

Az ítélet után kialakult helyzet is viszonylag egyszerű:

– Magyarország és Szlováki vagy elkezd megfelelni a hatályos, uniós jognak,

– vagy kötelezettségszegési eljárás indul az országokkal szemben.

– Magyarországnak és Szlovákiának ezért végre kell hajtania az uniós határozatot.

Ennyi. Nem több, nem kevesebb.

Az ítéletből például egyáltalán nem következik az, hogy holnap már vontra is ültetnek menekülteket Budapest felé.

uk.reuters.com/article/uk-europe-migrants-eu-infringements/eu-opens-legal-case-against-warsaw-budapest-and-prague-over-migration-idUKKBN19313G?utm_campaign=trueAnthem%3A+Trending+Content&utm_content=593e917f04d301185e6214e1&utm_medium=trueAnthem&utm_source=twitter
téged teljesen megfertőzött a kormánypropaganda, a baloldal már ötvenszer megmondta: nem értem mit kell hisztizni 1294 fö miatt . " Magyarországnak az uniós tagállamok közös döntése alapján fogadnia kell 1294 menedékkérőt Görögországból és Olaszországból, és egyenként meg kell vizsgálnia a kérelmüket. Azt kell eldönteni, hogy az illető jogosult-e védelemre. Aki igen, annak a nemzetközi és a magyar menekültügyi törvények alapján jár a menekült-, a menedékes-, az oltalmazotti- vagy a befogadotti státusz. Aki erre nem jogosult, azt vissza lehet küldeni vagy toloncolni hazájába. Miután szíriai, iraki vagy eritreai menekültek ügyét kellene elbírálnunk, a törvények alapján nekik jogi védelmet kell adnunk. Ha az 1294 embert a lakosságszám arányában osztanánk el az országban, akkor Kőszegre például 2 embert, Békéscsabára 8-at, Debrecenbe 26-ot, Budapestre pedig 227 embert kellene elhelyezni.
Az megvan, hogy NINCS folyamatos befogadás?
Az megvan, hogy már terv sincs ilyesmire?
Az megvan, hogy összesen 1294 emberről van szó és őket sem kell befogadni?
- 1-2 elmebetegen kívül senki nem akarja lebontani a kerítést
- Senki nem védi Sorost, csak a kormány alufóliasisakos kommunikációját támadják
Orbán Viktor már régóta csak a saját szavazóihoz beszél. És azok
legalantasabb ösztöneit piszkálja fel folyamatosan.
Az EU és a baloldal már ötvenszer megmondta: nem ellenőrzés nélküli bevándorlás és nem is letelepedési kötvény kell, hanem tisztességes menekültügyi eljárások,
nemzetbiztonsági vizsgálattal,az hogy migráns-e, akkor derülne ki, ha
megvizsgálnák rendesen, méltányosan a kérelmét. akik ide jöttek, azok
menekültek, és csak a kérelmük kivizsgálása után derült volna ki, hogy
"csupán" egy jobb élet reményében jöttek vagy háború elől menekültek, de
keresztényi szempontból, az is pont ugyanolyan menekült, aki az éhhalál
elől jön, "csupán" a jobb élet reményében. a kormány ráadásul azért sem
tartja menekülteknek ezeket az embereket, mert szerintük csak az első
országig tart a menekült státus, utána már minden más háborúmentes
ország biztonságos, így akik szerbiából jönnek már migránsok. igaz, hogy
a világon senki nem így értelmezi a menekült-státust, és szerbiát senki
sem tartja biztonságos országnak.
Kizárólag a segítségnyújtás vezérel ,de hát nekem is pénzbe kerültek a tefajta "ÍKÚ"vitézek kezelésére forgalmazott intelligencia-tabletták, amelyeknek csomagjáért száz eurót kérek. A tablettákból napi egy, különösen hülye gyerekeknél, napi két szemet ajánlott, étkezés előtt..hehee..

Behaton 2017.12.16. 19:25:57

@a nagy hohoohooo:
:DDDD
LOL!
Bemásoltad a részeket többször is, mert elfelejtetted, hogy kijelölted az agitprop osztályról kapott brosúrában? Milyen ügyetlen egy bérkommentelő vagy! Ha gond lenne a béreddel és a célprémiumoddal emiatt, akkor nyugodtan hivatkozz a poszt alatt kommentelőkre, majd mi igazoljuk, hogy milyen átütő, meggyőző és szuggesztív voltál.
:DDDD

morpho 2017.12.16. 19:35:04

@Dickon: Nem befogadni kell őket, hanem a menedékkérelmüket nekünk kell elbírálni. Ez azért nagy különbség. Az összeset vissza lehet küldeni. Ennyike. De nem, itt politikai kampányt gründolnak rá, miközben 20 ezeret beengedtek jópénzért. Ne mondd, hogy nem ugyanaz, mert ugyanaz. Egyébként meg a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) adatai szerint soha annyi oltalmazotti státust nem osztottak még ki, mint 2017-ben. Tavaly 271 személy részesült belőle, idén már 866-nál tartunk. Pedig, ha jól emlékszem a kormányfő azt mondta, Magyarországon nem látjuk szívesen a bevándorlókat. Narancshanta megy a köbön!

Dickon 2017.12.16. 19:42:00

@morpho: Fogadjunk, hogy ha véletlenül, az ideküldött 1300 menekült(migráns) menekültkérelme sikeres elbírálás alá esik, és szétszórjuk, elhelyezzük őket kishazánkban, akkor ők rövid időn belül letipliznek nyugatra?
Mondom én, hogy jó móka lesz ez a kvóta rendszer. És ha a NER a gecinél is gecibb akar lenni, akkor minden ideküldött kérelme sikeres elbírálás alá esik majd, mint az általad említett 20 ezeré, és ők úgy lógnak vissza nyugatra, mint a szél. Bajlódjanak azok velük akiknek a sara ez az egész.
Jól szórakozunk majd.
:)

NemodaBuda 2017.12.16. 20:00:28

@Helga Beauty Salon: Most egy nyilvánvalóan fasz Szita duma miatt fogod magad lealázni ? Hogy jön ide a baloldaliak esze vagy nem esze ? Sehogy !

meszena 2017.12.16. 20:07:54

Mindenki azzal főz, amije van: az ellenzék orbánozik, a fidesz meg sorosozik.
Az ellenzéknek van céltáblája: Orbán Viktor. De a fidesz kire célozzon? Eleve kijelölné vele a kihívót, így sokkal célravezetőbb sorosozni. És működik is, bőven kitart a téma a választásokig. HA eltörlik a kvótát azért, ha meg nem akkor azért.
Az ellenzéknek az a legnagyobb baja, hogy a fidesz taktikája eredményesnek látszik, nekik viszont nincs meg az a stratégia, amiben bízhatnának.
Kezdetnek mondjuk, egy karizmatikus vezető.

morpho 2017.12.16. 20:24:12

@Dickon: "ha véletlenül, az ideküldött 1300 menekült(migráns) menekültkérelme sikeres elbírálás alá esik, és szétszórjuk, elhelyezzük őket kishazánkban, akkor ők rövid időn belül letipliznek nyugatra"
Nem erről írtam, mert ez triviális. Már csak ezért sem kéne azt hazudni, hogy ez veszélyezteti a magyar identitást, meg a nemzetállamot, meg tönkreteszi Európát, stb. Ez a kampány kísértetiesen hasonlít az imperializmus elleni 48-as rákosista haknihoz.

megamedve 2017.12.16. 20:25:44

@Womb Raider: befogadott már kb 25 ezret, csak a pénzesebb bűnözökből.
Ez az 1300, aki mihelyst szabadon eresztik, elhúz innen a brébe, bakfitty.

2017.12.16. 20:29:00

@a nagy hohoohooo: Szóval... nincs Soros-terv, csak ajánlás, ötlet, elképzelés... nincs kvóta sem, csak kötelező befogadás, meghatározott létszámmal... most akkor mi is a helyzet a felső határ nélküli nem kvótával?
@morpho: " Nem befogadni kell őket, hanem a menedékkérelmüket nekünk kell elbírálni. Ez azért nagy különbség."

Ahh... már megint hazudik valaki...
"A magyar kormány hiába támadta meg bíróságon az EU Tanácsának döntését, elvesztette a kvótapert. Az Európai Bíróság szerdai döntése szerint Magyarországnak igenis be kellene fogadnia 1294 menedékkérőt."
index.hu/kulfold/eurologus/2017/09/06/az_europai_birosag_dontese_a_kvotaperben_1294_menekult_befogadasa/
"dokumentumok tanúsága szerint például a mostani döntés értelmében Magyarországnak Görögországból 988 menekültet kellene befogadnia. Szlovákiának a görögöktől 612, Csehországnak 1215, Romániának 1890 menekültet kellene átvennie."
mno.hu/kulfold/megszavaztak-a-migranskvotat-1305503
"Az ítélet teljesen visszautasította a magyar és a szlovák igényeket, így azt a felvetést sem méltányolták a bírók, hogy mentsék fel a két országot kvótadöntés végrehajtása alól.
A per arról szólt, hogy akkor ide kell hozni a migránsokat?
Nem egészen, de menekültek kötelező befogadása következik belőle."
444.hu/2017/09/06/elvesztette-a-kvotapert-magyarorszag

Hazudtok, reggel, éjjel, meg este.

2017.12.16. 20:30:36

@morpho: Jajja... persze. Csak 1300...
Kismalac, kismalac... csak a hátsó lábam engedd be, mert megvesz az Isten hidege..

Dickon 2017.12.16. 20:35:47

@morpho: De így kampánnyal összekötve, nagyon vicces vége lesz. Én örülök a döntésnek, de a legjobban akkor fogok szórakozni, amikor kiderül, hogy ez szart sem ér és a nyugat-európai országok ostoba politikusa magyarázzák majd a bizonyítványt saját választópolgáraiknak. Remélem az emberjogi aktivisták beleverik saját szarába az orrát az összes nyugat-európai ország olyan politikusának, aki néhány év múlva a "menekültek" hazatoloncolását, kitessékelését kéri majd.
Nagy pillanatok, mókás helyzetek lesznek majd ezek.
:)

Európai téridő 2017.12.16. 20:40:48

@a nagy hohoohooo: Mi van, most már két+egy macska vagy és egymással játszol, Cz. Feri? Mert úgy tűnik a nagy hohoohooo és Hammurabbi is te vagy. Vagy rossz profilba kopiztad be ezt a sztenderd fröcsögésedet?

Európai téridő 2017.12.16. 20:43:30

@Európai téridő: Ja és legújabban Helga Beauty Salon is vagy?

morpho 2017.12.16. 20:55:22

@Womb Raider: "Az Európai Bíróság szerdai döntése szerint Magyarországnak igenis be kellene fogadnia 1294 menedékkérőt"
Az index hülyeséget írt. Attól te még nem kéne, hogy kormányzati propagandista legyél.

morpho 2017.12.16. 20:58:38

@Dickon: Azt tudod, hogy Nyugat Európában évszázadok óta vannak bevándorlók? Azt tudod, hogy Németországban évtizedek óta 4-54 millió török él? Ne csináljunk már úgy, mintha a németek ugyanúgy utálnák a bevándorlókat, mint a magyarok. Merkel és a CDU megnyerte a választást ezzel a bevándorlási politikával, Orbán meg kamukonzultál. Érzed a különbséget?

Dickon 2017.12.16. 21:09:21

@morpho: Ó, hát a legutóbbi nyugat-európai választási eredmények mintha azt mutatnák, hogy olyan, szélsőségesnek tartott pártok erősödtek meg, akik olyan választópolgárok szavazatait kapták meg, akiknek nem nagyon tetszik ez a migránsáradat.
Sőt, Merkel maminak mintha problémái akadtak volna emiatt a koalíciós tárgyalásokon.
Ne tegyünk úgy, mintha Nyugat-Európának nem kezdene tele lenni a töke a sok szírnek menekültnek hazudott pakisztáni, bangladesi, afgán és iraki migránssal, vagy nem unnák a sok líbiai menekültnek hazudott marokkó, nigériai, algériai és tunéziai migránssal.

morpho 2017.12.16. 21:36:30

@Dickon: A CDU nyert.
Az, hogy 13%-ot kapott a Afd elég baj, de sok vizet nem zavar. A kérdésre elfelejtettél válaszolni. Gondolom csak véletlen.

Dickon 2017.12.16. 21:49:27

@morpho: Válaszoltam, csak nem érdekelt. A CDU "nyertes menekültpolitikájának" az eredménye az Afd 13%-a. Ennek a politikának eredménye a keserves alkudozással járó koalíciós tárgyalássorozat. A 444-en és itt is olvasható volt egy interjú, egy német politikusasszonnyal aki nyíltan elmondta, hogy miket hibáztak a betelepült és sok esetben nem integrálódott, városokban tömbökben, szinte "gettókban" élő törökök esetében. Azt is elmondta, hogy bár tudják mit kellene tenni, láthatóan nem nagyon sikerül.
Orbán a kamukonzultációval és a zsigeri félelmekre játszó kampánnyal könnyedén nyeri
a következő választást. És a migránsokkal sem neki kell majd bajlódnia. Ha úgy gondolod, hogy Nyugat-Európát nem zavarja a migránsáradat, ha úgy gondold, hogy könnyen megbirkóznak ezzel és ez nem okoz politikai átrendeződést, azt én, mint véleményt elfogadom. Az idő majd választ ad, hogy igazad van-e.

a nagy hohoohooo 2017.12.16. 22:06:20

@Womb Raider: Eddig úgy tudtam, hogy a hülyéknek kétszer, a komplett hülyéknek háromszor kell elmondani valamit, hogy megértsék, megjegyezzék.
Már van egy újabb kategória.A orbánseggszolgálatos takonynáci hívőknek naponta háromszor kell ugyanazt elmondani.
Arról nem én tehetek ,hogy a szemed a seggedre helyezte -a tőle mexokott oly bölcs előrelátással -az evolúcióhóhóóó....
Az általad megadott 444.hu linkből:

"Hozzák az illegális migránsokat?

Nem. A 2015-ös kvótadöntés értelmében csak olyan embereket kell befogadni, akik a magyar kormány szerint is menekültnek tekinthetők.

Ráadásul az 1294 főnél szinte biztos, hogy kevesebbet kellene befogadni, ugyanis az EU-s szervek nem azonosítottak 120 ezer, a programra jogosult menekültet Olaszországban és Görögországban. Egyelőre a 2015-ös határozat végrehajtása nem áll túl jól, alig van ország, amely megközelítőleg annyi embert fogadott volna, amennyit előírtak neki. Bulgária vagy Szlovákia például alig tucatnyi menekült befogadásával már megúszta a kötelezettségszegési eljárást."

Tudod a link azért van mert abban van az információ ,mint a tojásban az élet ,ami messze nem uaz mint a fejedben lévő takonynáci űr sötétsége heheee

a nagy hohoohooo 2017.12.16. 22:17:46

@Dickon: Azon túlmenően amit érvnek szeretnél feltüntetni,a német menekültek beilleszkedése de csak elsiklasz az emberiességi okok mellett.
A német alkotmánynak és az emberiesség szabályainak.A német alkotmány tartalmazza a politikai menekültek, a genfi menekültügyi egyezmény pedig a háborús menekültek védelemhez való jogát, és ez minden európai államra nézve kötelező. Mindenki másnak, aki ezt nem veheti igénybe, mert gazdasági okok miatt jön el a hazájából, egyértelműen meg fogják mondani, hogy el kell hagynia Németországot, bármennyire is nehezére esik.
4) A német alaptörvény úgy kezdődik, hogy az emberek méltósága elidegeníthetetlen, és nem úgy, hogy a németek méltósága elidegeníthetetlenek (persze azoké is).
Merkel egyelőre meglehetős következetességgel képviseli a maga álláspontját.
Merkel nem dönt egyedül mi mindenkit befogadunk ugyanis ez van alkotmányukban. Döntést kizárólagosan a nemet kormány hoz. A alkotmányukat nemszórták össze trágyás villával , mint a magyart. Ezenkivül a németek hozzállása a törvényekhez teljesen más mint ahogyan te azt ott ismered.
Majd 2020-ban lehet arról beszélni, hogy mennyi szuverenitást szeretnénk - egyenesen arányosan természetesen akkor kevesebb pénzt is várjon Orbán. Az azért nem megy, hogy csökkentés nélkül küldjék a lóvét az Eu-ból, de a belepofázás kevesebb legyen. Ez nem megy .A diplomácia nem így működik
Az embereket a szakiskola (új neve szakközépiskola) felé terelik, minél képzetlenebb, így kormánynak kiszolgáltatottabb, befolyásolhatóbb polgárok kerüljenek a rendszerbe. Minek neked érettségi meg diploma... Nehogy kicsit is jobban rálásson a világra és a körülötte működő folyamatokra a derék polgár. Az éjjel-nappal folyamatos Sorosozás is pszichológiai hadviselés. Tény, hogy valamit minél többször hallasz, több forrásból is, előbb-utóbb elhiszed. Kormányközeliék szépen vásárolgatják a médiumokat, hogy mindenből ugyanaz a propaganda folyjon. Annak valóságtartalma lényegtelen, úgyis elhiszik az emberek, mert a média többségi része ugyanazt szajkózza majd. A kormány az egészségügy és az oktatás helyzetéről, valamint "stadionépítős-haverok-cégeinek-pénzt-és-hatalmat" mozgalomról tereli el a figyelmet. Azt erősíti, hogy Soros a közellenség és fogjunk össze. A kispolgár a gyűlöletét Sorosra irányítja, a vélt vagy valós problémáiért (amiért akár a kormány is felelős lehet) is Sorost fogja hibáztatni. Így keblére öleli a kormányt és megint szavaz rá. És ahogy látom, a terelés sikeres. Miközben teljesen leépül a demokrácia, a kapitalizmus, a valódi verseny, a nép addig Sorosozik szemellenzősen. Aki a kormány haverja, az mindent megtehet, ha meg véletlen egy ilyen haver útjába kerülsz, véged. Túl nagyra nő a kormány befolyása, nincs ellenerő. Ez már veszélyes. Vagy mondhatnám a kormány szavaival élve: EZ FELHÁBORÍTÓ.
Ez az egész a gyűlöletről szól,nem másról. Arról, hogy ma a országot olyan hatalom vezeti, aki nyomort teremt és gyűlölettel fizet. Ebben az országban lehet aláírásokat gyűjteni az ellen, hogy nevelőotthont helyezzenek el településeken (pedig itt hazai gyerekekről van szó), hogy hajléktalanszállót létesítsenek (pedig magyar polgárokról van szó) és még sorolhatnám a gyűlölet megnyilvánulásait. Senki se mondja, hogy mindenkit be kell fogadni. Senki se mondja, hogy aki idejön, azt nem kell ellenőrizni. Senki se mondja, hogy aki idejönne, az csak becsületes ember. Azt sem vitatom, hogy a kuli bűnözői "munkát" mindenütt az éppen aktuális, legalsó társadalmi csoportokból verbuváltak felülreprezentáltan követik el. De azért az mégsincs rendben, hogy többet költöttünk tavaly a gyűlöletkampányra, mint a déli határ védelmére?
Azért az mégiscsak egy abszurd helyzet, képzelje el életszerűen, hogy van ez, mi itt élünk Magyarországon, az elvándorló munkaerő és a krónikus munkaerőhiány miatt lebénult egészségügyi, építőipari, vendéglátóipari káoszban, és üldögélnek a Kossuth téren ezek a derék bürokraták, és úgy gondolják, hogy az a három Juszuf, meg a tisztaszemű rémült családja, aki a háború elől menekült el, semmi másra nem alkalmas, csak gyűlöletkeltésre és politikai haszonszerzésre.

Lamlam 2017.12.16. 22:24:50

@Dickon: Csak osztani tudom a véleményed. Merkel muti hívó szava még nem egyenlő az emberek akaratával. Így a jobb oldali pártok Európában az élre törnek.

Dickon 2017.12.16. 22:32:20

@a nagy hohoohooo: Nemsokára bizony láthatjuk azokat a felvételeket, ahol dühös migránsok fenyegetőznek majd a kitoloncolásuk miatt, mert ők nem tartják majd szépnek, emberségesnek és tisztességesnek, hogy egyértelműen közölték velük, hogy mehetnek haza, ahol neki nem olyan jó, mint itt. Olvashatunk még több olyan cikket, mint amit már most is olvastunk, hogy pilóták nem hajlandók ezeket a kiutasítottakat hazaszállítani, a repülőgépre felengedni, egyszer biztonsági okokból, másszor meg emberiességi okokból.
Láthatunk majd emberjogi aktivistákat és civil szervezeteket közösen tüntetni ezen kiutasítottak jogaiért, ezen migránsok védelmében, olyan nyugat-európai kormányok ellen, aki most minket oktatnak.
És vajon, ha sikerül azt a több tízezer, de lehet, hogy több százezer migránst hazatoloncolni, ezen migránsok haragja, dühe és gyűlölete, mikor, hogyan és miként fordul majd Európa és az európai ember ellen?
Ki vállalja majd a felelősséget akkor, a most elkövetett politikai ostobaságok következményeiért?

morpho 2017.12.16. 22:49:09

@Dickon: "Nemsokára bizony láthatjuk azokat a felvételeket, ahol dühös migránsok fenyegetőznek majd a kitoloncolásuk miatt"

Ha mégsem lesz ilyen 5-10 éven belül, akkor bocsánatot kérsz és egy hazudozó szardarabnak fogod magad nevezni nyilvánosan? Ugye zet fogod narancskullancs? Vagy mégsem? A nem létező felelősség nyugalmával azt hazudozol, amit akarsz?

a nagy hohoohooo 2017.12.16. 22:51:29

@Dickon: Mindig meg akartam kérdezni, hogy igaz-e az, hogy akik elvesztik valamely végtagjukat vagy szervüket azok érzik sokáig, hogy mint ha még meglenne.
Te is szoktad érezni még az agyad???.„Na most Soros György mindenben igazi realista, de abban, hogy nálunk kevesebb lehet 100 éven belül a hülye ember... picit ábrándokat kerget.”

Kern András 1993-ban,Kern egy látnok . Végülis elmondta hogy milyen buta tájékozatlan A legtöbb magyar ember .Ha Soros 87 évesen világuralomra tör, akkor valószínűleg halhatatlan is, tehát Orbánnak van mitől félnie...(vicceltem). Félelmetes, milyen szellemi sötétség uralkodik fideszes körökben. Aki látta a TV ben a Tizedes és a többiek cimű filmet .Találó volt a mai kormányra .Úgy cserélték a ruhájukat ahogy a helyzet meg kívánta .Lehetett asszociálni !Azért ennek az elszabadult gyűlöletnek lélektani oka is van. Tartozom neki tehát gyűlölöm. Logikus nem?A FideSS annyira felmagasztalta már ezt a szegény öregembert, hogy meglátásom szerint az ő halálakor fog eljönni a már sokszor beharangozott világvége.

a nagy hohoohooo 2017.12.16. 22:58:26

@Dickon: Hubameg ,elbattam ,nem nézem meg kivel állok le :
"Dickon

0 bejegyzést írt és 137 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2017.08.23. óta tag."
Belédolvastam ...hehee....,vajon kinek a faszát tisztelhetjük kendben humor Harold testvér?
(humor Harold: olyan emberke, aki azt hiszi magáról, hogy humoros, pedig nagyon nem.)ne tessék haragudni, de a te korodban én nem alkotnék véleményt. A világ már 30 éve túlhaladott a felfogókészségeden!Úristen de egyszerű robot vagy,dobtam vagy két hátast a tisztelt jobboldali “ÍKÚ”vitézen”,maradjunk abban :.aki nem érti ne babrálja,…nekem meg azt a nagyon sokszor átélt emléket idézed föl, amikor szembesülök vele, komplett hülyék vesznek körül, akik nem fogják fel azt, amit a másik mond vagy ír, és csak azért pofáznak, hogy pofázás legyen, közben pedig negligálják a problémát..büszkén vállalom a szemétláda titulust is ha az ilyenek mint Te, belém öntik a lelküket..
..bocsi, de a cyrano effektus lépett működésbe az agytekervényeimben.. nem baj ha nem érted....

morpho 2017.12.16. 23:01:50

@a nagy hohoohooo: Engem is átbaszott a nyomoronc narancskullancs. Azt hittem eszmét cserél, erre kiderült, hogy csak fű alatt hazudozik és tolja a kormánypropagandát. Egy ideje kommentelek már itt-ott, de néha én is beszopom. Basszus!

Dickon 2017.12.16. 23:16:24

@a nagy hohoohooo:
:DDD
Hát igen. Hamar átváltunk személyeskedésbe, ha nem ízlik amit a másik ír, ugye?
Nem baj. Biztos jönnek majd olyan hozzászólók, ahová ennyi is elég. Szerencsére itt marad a kommentfolyam az összes hozzászólással és aki akarja eldönti, hogy sikerült-e olyan magasságokba jutnod, ahová szerinted már rég megérkeztél.

morpho 2017.12.16. 23:45:15

@Dickon: Hű de magasan van az a ló! Nem is látszunk onnan...

Csaba Szikora 2017.12.17. 08:05:33

"Magyarországra senki nem akar bevándorolni (sőt), senki nem akar ide senkit betelepíteni, meg ha akarna, se tudna. "
Na innentől nincs miért tovább olvasni.
Mert nem a kötelező,felső korlát nélküli betelepítést szavazták meg a Brüsszeli helytartók,ugye?Hülyegyerek.

2017.12.17. 08:26:55

@morpho: "Ha mégsem lesz ilyen 5-10 éven belül, akkor bocsánatot kérsz és egy hazudozó szardarabnak fogod magad nevezni nyilvánosan? "

Nos, akkor jobb, ha legyűröd a lustaságod és elkezded... először szórj hamut a fejedre. Aztán mesélj arról, hogy miként van az, hogy kiutasított bevándorlók hipp-hopp eltűnnek a hatóság látóköréből, vagy áttelepülnek más de szintén eu tagállamba, aztánb ott bukkannak fel erőszakos cselekmények során?
@a nagy hohoohooo:"Tudod a link azért van mert abban van az információ ,mint a tojásban az élet ,ami messze nem uaz mint a fejedben lévő takonynáci űr sötétsége heheee"
Figyi... kicsi liberálfaszta magyarellenes uszító gennyzsák..
ha nem megy az értő olvasás, talán inkább ne hirdesd.
"Nem. A 2015-ös kvótadöntés értelmében csak olyan embereket kell befogadni, akik a magyar kormány szerint is menekültnek tekinthetők.

Ráadásul az 1294 főnél szinte biztos, hogy kevesebbet kellene befogadni, ugyanis az EU-s szervek nem azonosítottak 120 ezer, a programra jogosult menekültet Olaszországban és Görögországban. "

Étted? Gyökér... "szinte biztos" aha.. akkor miért is vált csendben felső korlát nélkülivé a befogadási kötelezettség? Aztán attól, hogy valaki "menekült", attól automatikusan olyan ember, akivel muszáj az együttélést választanunk, akit etethetünk, pátyolgathatunk éveken át, aztán vagy ő döf hátba minket, vagy a családegyesítés (mert ez is van ám... a jó arab/afrikai családmnodell mindjárt 5-ös szorzó, minimum..) keretében idecuccolt kölyke, vagy majd 20 év múlva az unokája. Ugye emlékszel ilyen esetekre? Lássál már tovább az orrodnál, ne csak az motiváljon, hogy valahogyan keresztbe tegyél a Fidesznek.
@morpho
"Az index hülyeséget írt. Attól te még nem kéne, hogy kormányzati propagandista legyél."
Há' egyeztessetek, hogy mit hazudtok, aztán ahhoz tartsátok magatokat! Amúgy akkor hazudik a 444 (ebben nincs sok ujdonság..) és hazudik a Magyar Nemzet (no. ez sem meglepetés:)
@a nagy hohoohooo
"Kern András 1993-ban,Kern egy látnok . Végülis elmondta hogy milyen buta tájékozatlan A legtöbb magyar ember ."
Nyugodt lehetsz, kippajtás, a zsidók, a németek, a franciák, a usa polgárai körében se4mmivel nem jobb a helyzet. Vagy van valami fajelméletes dolog a tarsolyodban? Esetleg a buta magyarok ellenpontozásául azért vannak itt végtelenül bölcs és tájékozott... mi több, kiválasztott emberek is? Tán csak nem te is ilyen vagy? Állj már elő a farbával, fésztufész kell nyomni, nem ilyen kis bujkáló sunyi módjára.. "Magyarozni" nem szégyen, nem szokatlan, évtizedek alatt megszokta ez a béketűrő kis nép..

2017.12.17. 08:28:13

@morpho: "Engem is átbaszott a nyomoronc narancskullancs. Azt hittem eszmét cserél, erre kiderült, hogy csak fű alatt hazudozik és tolja a kormánypropagandát. "

És? Te mit tolsz, kinek szekerét, liberálbolsi kollaboráns?

poor 2017.12.17. 08:46:23

Fidióta tolvajok a bevándorlásszervező irodát rogán-habony elvtársaitok szervezik!!!!
Látom jól fizetnek itt is a lopott pénzből a fidióta tolvaj, gyilkos maffia!!!!

poor 2017.12.17. 08:48:45

@Womb Raider:
Tolvaj gazember szerinted ki a liberálbolsi? Gondolom azokra gondoltál akik nem orbán seggéből szerzik az értesüléseiket!!! Nyugodtan bolsizzál de Ti rosszabbak vagytok mindenkinél mert csak a lopás tart össze benneteket!!!!

Csuti Ördögüző 2017.12.17. 09:19:03

'Van ez a kvótadolog, de az kellően bonyolult, idegen és érthetetlen, meg csak arról szól, hogy Magyarországnak bizonyos mennyiségű menekültkérelmet el kell(ene) bírálni. '

S biztos ami biztos, a kerítést le kell bontani az elbíráláshoz...hazudja szemrebbenés nélkül tovább a ballib1.

midnight coder 2017.12.17. 09:42:38

1. Orbánnak különösebben nincs szüksége hazugságokra a győzelemhez. Ahogy a dolgok állnak, igazán nem az a kérdés hogy Orbán nyer-e, hanem az, hogy kétharmada lesz-e, vagy háromnegyede.

2. Ebben a dologban a migrik ugyan vastagon benne vannak: a ballib következetesen az idióta álláspontot képviselte a kérdésben, szemben a közakarattal akiknek elég a honi legnagyobb kisebbség, és nem akarnak egy nagyobb csapat, még antiszociálisabb társaságot idehaza látni. De az igazi oka Orbán győzelmének az ellenzék balfaszsága. Még egy magát baloldalinak tartó, de ennek ellenére épeszű ember sem gondolhatja komolyan, hogy ez a csipet csapat ha valami gonosz csoda folytán hatalomra kerülne, akár a parlamenti WC használatban képes lenne egymással megegyezni.

3. Ezzel együtt a dolgok eléggé abba az irányba mutatnak, hogy pár évtized múlva Európa nyugati fele jó eséllyel lángokban áll majd, és nem a gonosz nácikok gyújtják fel, hanem a migrik. Afrika lakossága a demográfusok szerint 2050-re meg fog duplázódni. Ez nagyjából olyan 1.3 milliárd kicsi négert jelent, akiknek a nagy része muzulmán lesz addigra - szintén a dolgok jelenlegi állása és a folyamatok iránya alapján. Na most, ez a lakosság már ma sem nagyon tud ellenni odahaza, Líbiában ma is úgy 800 ezer ember dekkol arra várva hogy Európába érjen, és ha sikerül nekik, szinte azonnal ott lesz a következő csapat. És ez csak az egyik irány. A derék illiberált Erdogan bácsi sem fogja örökké lelövöldözni a határon az Európába vágyó migriket csak azért hogy Merkel néninek jó legyen. Ráadásul Európában sem lesz már sokáig annyira kolbászból a kerítés, ami azt jelenti, hogy az európai polgárok is egyre nyitottabbak leszek a szélsőségek felé - legyen az akár iszlamista szélsőség.

Belzebubo 2017.12.17. 09:58:39

@Csuti Ördögüző: Senki nem mondta, hogy a kerítést le kell bontani. Legfeljebb hogy kár volt felépíteni. De most már maradjon: méltó emlékmûve egy bigott, fajgyûlölô, hatalommániás kormányzatnak és az ôket támogató rasszista, ultrakonzervativ, kárpát-medencei felsôbbrendûséget képzelgô tömegnek.

anyadmajma 2017.12.17. 10:00:35

@Csuti Ördögüző: attól te még egy hazaáruló bolsevik geci maradsz:)

Csuti Ördögüző 2017.12.17. 10:02:55

@Belzebubo: Nemcsak mondták, ki is mentek lebontani a ballib pártelnökök.

Most már erről is hazudnak, mint a migrikről. Pop cornt ide.

guvat 2017.12.17. 10:03:32

Sok rosszat lehet mondani a külföldről finanszírozott, idegen célokért küzdő "civil" szervezetekre, de azt nem, hogy ne dolgoznának meg a pénzükért!
Ráadásul Varga Mihálynak is örömet szereznek, mert itt költik el a guruló dollárokat és a primitív hazugságaikkal még saját "hasznos idiótáik" értelmesebb részét is elvesztik...

putris72 2017.12.17. 10:13:54

Látva itt a balliberális hozzászólok szellemi színvonalát,és elkepesztő gyűlöletét,valamit ostobaságát,hát itt nem 2/3 lesz hanem totális megsemmisülés ezen pártok számára!A Jobbik sem kivétel!Naponta többször is tuntetnek Európában a migráns bűnözés ellen,és a migráns befogadó kormányokkal szemben!Valamit a hazug baliberális médiákkal szemben akik mindent letagadnak!Akárcsak itthon!Ha viszont beszerszámoznak bármilyen ilyen megmozdulásroll,vagy tüntetésről akkor azt hazudják,hogy nácik tüntetnek!Tehát lehet hazudni reggel,délbe meg este is,de a világ,már nem csak baloldali,és liberális médiából áll!Valamint ott van a Youtube amint meg lehet nézni az általatok meg nem történt esetek,hogy is történtek meg valójában!Valamint amíg az ellenzék nagy része,és a sok bér kommentelöje le migránsoza a határon túli magyarokat,addig a szemembe csak senkik vagytok!További sok sikert a hazugságaitokhoz!

Helga Beauty Salon. 2017.12.17. 10:17:00

@anyadmajma: @Csuti Ördögüző: attól te még egy hazaáruló bolsevik geci maradsz:)

Rosszul nézted a szereposztást öcsi! A hazaáruló bolsevikok ti vagytok!
Ti akartok beengedni mindenféle csavargókat! Ti szövetkeztek egy amcsi-héber spekulatőrrel aki egy bűnöző, de szerintetek emberbarát! Ti szopjátok Brüsszel faszát hogy minden barom ötletüket teljesíteni kell (mint a komcsii elődeitek a szovjet uraikét hogy hatalomba maradjanak). És ebből az általad leírt jelzőhalmazból a geci a legjobb esküszöm, nagyszerűen tükrözi egész lényeteket, mentális és kulturális szinteteket és bizonyítja hogy jellemtelen arrogáns nullák vagytok akikkel szót érteni lehetetlen!

haXXor 2017.12.17. 10:21:29

Még szerencse, hogy 10 éve hazudik egyfolytában a Fidesz, amit csak az ország többségét alkotó buta emberek hisznek el. Persze, ti az 'értelmiségi Magyarország' nem hazudtok, nem csúsztattok vagy ferdítetek Putyinról, Paksról, Sorosról, a metróról, Orbánról, kisvasútról, Felcsútról vagy épp egy kibekúrt olimpiáról. Szerintetek nyomor van az országban, aztán bánatotokban elmentek egyet steakezni valami 5. kerületi fancy fine dining helyre. Ti vagytok az igazi képmutatása az országnak, nem a Fidesz vagy a holdudvara... De mielőtt bepörögnétek, nem én sem a Fideszre szavazom csak én veletek ellentétben le is szarom, hogy ki van hatalmon mert a boldogulásomnak semmi köze nincs ezekhez.

Csuti Ördögüző 2017.12.17. 10:30:04

500 nettó Magyarországon, az közepes fizu, vagy mérsékelten jó, vagy nagyon jó, vagy kurvajó fizu? Kérdezem.

És közvéleménykutatok. 1-től/közepes/4ig lécci jelezzétek a véleményeteket, válaszban. Köszi!

VaradiJanos 2017.12.17. 10:40:26

@a nagy hohoohooo: szerintem szopd le mind az 1200 niggeredet, aztán húzzatok együtt a kurva anyádba .... írnám ha olyan mocskos pofájú libejális demokjata lennék mint te vagy a morpho nevű véglény, de így inkább csak szép vasárnapot kívánok neked

a nagy hohoohooo 2017.12.17. 10:41:38

@Helga Beauty Salon: mindig széles mosoly szalad át az arcomom amikor egy segghülye ,senki troll feldobja a saját szarát,oszt bambán tátott szájjal alááll..hehee..ez olyan:nézegetem magam a tükörben... hm... nem nézek ki teljesen hülyének... és mégis.... ( régen ezt úgy mondtuk, hogy tollas a hátam? Nem? Akkor ne nézzetek madárnak!) Dehát az evolúció.. ,nade ilyen gyorsan gyártja a selejtet?

A rohadt Soros megint keresztbe akar tenni a felcsúti disznónak, mert csak 1 millió migránst akar az egész EU-ba betelepíteni. Miközben a pocakos minimális célja hogy csak Magyarországra (!!!) NÉGY MILLIÓ MIGRÁNST telepítsen be. Így fúrja meg a Soros összeesküvés tervét a nemzetállammal meg a magyarok biztonságával kapcsolatban, meg hogy a külföldiek nehogy már túlszaporodják a magyart..
"Soros György egy programot hirdetett arra nézve, hogy Európa határait meg kell nyitni, és évente egymillió bevándorlót kell Európába behívni"
Orbán megint egy ótvaros nagyot hazudott.A magyarok döntő hányadának fogalma nincs róla ki az a Soros György és miért is kell utálni, csak a FideSS kiadta így utálja!
A tények mindig zavarólag hathatnak a mihígmélymagyar tudati állapotokra.
Ezzel szemben az a valóság, hogy írt egy cikket 2015-ben, miszerint Európának fel kell készülnie arra, hogy évente kb. egymillió menekült fog érkezni - ami egyébként nagyjából meg is felelt a valóságnak, 2015-ben és 2016-ban is nagyjából ennyien érkeztek.
Soros 2016-os eredeti riportjának a linkje.
This Is Europe?s Last Chance to Fix Its Refugee Policy
The EU?s piecemeal solutions are coming apart. Only a surge of financial and political creativity can avoid a catastrophe.

By George Soros
foreignpolicy.com/2016/07/19/this-is-europes-last-chance-to-fix-its-refugee-policy-george-soros/
7 pont. ebből 5 pontot a V4 és Orbán enyhén szólva lenyúlta:. Soros kötelező kvóta ellen beszélt, Dublini III elavultnak tartotta, erős uniós határőrizetről beszélt,táborokat az unión KÍVÜL, Merkel migráns behívását kritizálta stb.
Egyébként az a hír valahogy kimaradt a magyar médiából, hogy Soros 500 millió dollárt az európai menekülthelyzet kezelésére:
George Soros to invest $500 million in help for refugees
Nyshka Chandran | @nyshkac
Tuesday, 20 Sep 2016 | 12:53 AM ETCNBC.com
www.cnbc.com/2016/09/20/george-soros-to-invest-500-million-in-help-for-refugees-through-his-open-society-foundations.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201708
Soros annyit jót tett Magyarországért, a magyarokért, amennyit még soha senki. Ártani soha semmiben sem ártott.Soros nyilván nem angyal és nem is ördög. A Soros Alapítvány tevékenységét szerintem kritizálni nem lehet mert teljesen pozitív.Ráadásul pályázni lehet a pénzekre és nem direkt politikai célokra inkább társadalmi jellegű. Teljesen törvényes és jó célokat szolgál.Soros mint üzletember az ami vitatható, kritizálható. Ezzel együtt azt kell mondanom, hogy inkább örömteli az és ez nem csak Sorosra jellemző, hogy ezek az emberek tudják, hogy a pénz birtoklása felelősséggel is jár. Senki nem kötelezte Sorost, hogy támogasson egyetemet, oktatást, olyan civil szervezeteket amik társadalmilag fontos szerepet töltenek be, stb. Amikor a Soros Alapítvány ad attól Soros nem gazdagabb hanem ez neki pont költség. Ha nem adna akkor boldogabb lenne a világ ? Hát pont nem.
Nem tudom, hogy vágott tönkre sok embert, de ha a font árfolyamának letöréséről van szó, akkor azt az angol kormány qrta el (nem kicsit, nagyon), és Soros csak a piac alapvető feladatát teljesítette, miszerint, hogy a piac igazodik...
Ha ő nem nyer rajta, nyert volna rajta más.
Pedig akkoriban már hetek óta mindenki arról cikkezett, hogy a Bank of England mesterségesen tartja magasan az árfolyamot, annak semmi valóságos gazdasági alapja nincs.
Soros intervenciója gyanánt szépen be is igazolódott, hogy nem is volt.A font árfolyama a fonthoz képest stabil maradt.
Ha lett volna valós alapja, Soros akár hasonló értékben veszteséget is elszenvedhetett volna.
Soros adott pénzt Lázár János programjára.
Személyesen találkozott 2010 októberében Soros György és Lázár János, hogy az akkor még Hódmezővásárhely polgármestereként dolgozó fideszes politikussal egyeztessen egy helyi integrációs programról
A roma és szegény gyerekek felzárkóztatását segítő program, amely Lázárnak nagy szívügye volt, több mint 60 millió forintot kapott 2008 és 2012 között a Soros által alapított Roma Education Fundtól (REF) ? egy részét Szegeddel közösen. Soros nagyra értékelte Lázár elkötelezettségét és elismeréssel beszélt róla.
Ugyanebben az időszakban találkozott a magyar származású, amerikai üzletember Orbán Viktorral is, miután 1 millió dollárt utalt át az alapítványa kolontári vörösiszap-katasztrófa áldozatainak megsegítésére.

hidroponi 2017.12.17. 10:42:41

@Gedeon Vinklmann: szoval azert van keritesed mert a magyarok tolvajok es felted toluk a jussodat? :DDDD

a nagy hohoohooo 2017.12.17. 10:43:59

@VaradiJanos: Ne erőlködj orbánszolga,a nap HÜLYÉ-je címet csak naponta egyszer lehet elnyerni.Nézd mi a baloldalon nem anyázunk,a tiédet is tiszteljük ,tiszteljük azt a drága asszonyt aki éjt-nappal nem kímélve a hivatásáért élt,az egyik legősibb hivatásért ,de nem mint kém...hehee...attól volt zaba a pofádba,sajnos taníttatásra már nem jutott mert valamék apád elitta hehee.

hidroponi 2017.12.17. 10:44:00

@Csuti Ördögüző: ha nem kell hozza belepni a fideszbe : akkor kurvajo fizetes. ha igen, akkor egy szar, porbafingo fidelitasose.. :DDD

2017.12.17. 10:55:17

@Helga Beauty Salon:

Szeva takonynáci!
Be-, és leszoptad már a kötelező fidess dumát?
Miért nem szakadt anyádba a fejed, mikor megszülettél?
Most eggyel kevesebb káposztafejű büdös gyökér fideszdroid rontaná itt a levegőt.

Értelmes véleményt még egyet nem olvastam tőled, csak a sorozatos személyeskedést és fikázást a neked nem tetsző véleménnyel szemben.
Próbálj meg értelmes véleményt, netán önálló gondolatot megfogalmazni a csúti patkány böfögésének szajkózása helyett!
Hidd el, többre mész vele, talán még tisztelnének is érte!

Helga Beauty Salon. 2017.12.17. 10:56:56

@a nagy hohoohooo: Már rég bebizonyosodott számomra hogy idióta vagy, ne fáradozz tovább feleslegesen!

Helga Beauty Salon. 2017.12.17. 11:07:38

@Látens Inszinuáció: Hidd el, többre mész vele, talán még tisztelnének is érte!

Meg is ölném magam ha a véleményeink hasonlóak lennének! Szarok a tiszteletedre disznó, szarba sem nézlek!

2017.12.17. 11:10:47

@Helga Beauty Salon: "Pusztító hazugság az milyen?"

Milyen, milyen? Olyan, amilyent a fideszes bűnözők nyomnak. nem tudtad?
Há hülye vagy te, batyu?

2017.12.17. 11:12:32

@Helga Beauty Salon: "Meg is ölném magam"

Szerinted, mi mire várunk itt mindannyian? Szívesen segítek.

2017.12.17. 11:16:55

@VaradiJanos: Jé, már megint itt olálkodsz a libsiknél? Szereted a libsik stílusát vagy ahogy megraknak? Minden esetre, ez nem az a hely, amire te vágysz. Keresd fel inkább a Kék Osztriga bárt, ott éppen fideszes összejövetel van, eredj oda, aztán meséld el, hogy te a libsiket szereted, mert a fideszesek között nincs kivel társalogni (Maunika só szindromásak mind).

Netuddki. 2017.12.17. 11:19:08

Narancsos tolvaj tetvek! Vagyunk azért még páran ebben az országban akik nem szeretik ha hülyének néznek bennünket. Ez a szita eszű kis köcsög is mit gondol magáról?

2017.12.17. 11:27:14

@a nagy hohoohooo: Blablabla... a szokásos üres személyeskedés a lecsúszott proli sztájban előadva. Kínszenvedés lesz ezt hallgatni újabb négy évig.. talán ezért az egyért mégis megérné leváltani a kormányt.

2017.12.17. 11:30:23

@midnight coder: "Ezzel együtt a dolgok eléggé abba az irányba mutatnak, hogy pár évtized múlva Európa nyugati fele jó eséllyel lángokban áll majd, és nem a gonosz nácikok gyújtják fel, hanem a migrik. "

Fantasztikus a meglátásod, de szerinted ez itt kit érdekel? Nincs családod vagy baráti köröd, ahol ezt elmondhatod? Idetolod a pofád, de nem a témához szólsz hozzá, szokás szerint, fidesztetű. Azt tanácsolom, hogy ha ki akarod beszélni magadból a fájdalmat, ami úgy eszi a lelked, mint a rák, akkor vonulj szépen Tusnádra és meséld el ott a román fideszeseknek, akik meg is fognak tapsolni érte. Ott is szeretik, amikor az orbánod hazudik és vele együtt te is.
Másrészt meg ne aggódj Európa jövője miatt: nehogy már egy fidesztálib vagy orbánista majom elhitesse velünk, hogy izgatja az EU vagy Brüsszel sorsa. A te helyedben inkább a fideszes bűnözők és a további megbízóid sorsa miatt aggódnék.
Amúgy, 2050 után mindegy, hogy mi lesz, hála istennek te is megdöglesz. Gereblyézed itt az állóvizet, hogy lássuk mennyire retardált vagy...

2017.12.17. 11:32:16

@Womb Raider: Szóval, azt akarod itt bemesélni bárkinek, hogy a fideszesek nem lopnak és nem hazudnak?

Laca1558 (törölt) 2017.12.17. 11:42:36

Az idegengyűlöletnek pontosan az a célja, minta terrorizmusnak: a megfélemlítés. Az egyedüli értelmes dolog, amit tehetünk ellene, az az, ha nem veszünk tudomást róla.

Sajnos már évtizedes problémáról beszélünk. Sokan nem beszélnek róla, de régen is voltak ilyen nyilatkozatok. Most felkapott a téma, több sajtót kap. De tudományos kutatások is igazolják, hogy az idegenellenesség mértéke nem nőtt meg szignifikánsan az elmúlt években.

Ha elkezdünk félni, és az idegenellenességre válaszul mindenféle ellenségképeket kezdünk el gyártani. És komplett politikai irányokat bélyegzünk meg az idegenellenesség vádjával pár barom miatt, azzal a lehető legrosszabbat tesszük. Az idegengyűlölet éltetői pontosan ezt akarják.

Sajnos a nagypolitikában sem. Az idegenellenesség egyedüli európai kezelése az lenne, ha meghallgatnánk mindenkit, senkit nem bélyegeznénk meg a véleménye miatt. Legfőképpen nem próbálnánk meg elhallgattatni. Sajnos ezt sok európai politikus sem látja, és ezzel pont, hogy tovább mélyítik a válságot a megoldás keresése helyett. Ha falakat emelünk, és virtuális kerítésekkel rekesztjük ki a másképp gondolkozókat, az pontosan ezt az állapotot idézi elő, mint ami most van.

Szóval a legjobbat akkor tennénk, ha nem foglalkoznánk vele. Persze azért el kell ítélni, nem ezt mondom. De sokkal európaibb lenne például egy napot kijelölni, amikor a különböző nemzetek egy másik nemzet nemzeti színeire világíthatnák ki a közintézményeiket. Ez sokkal felvilágosultabb és európaibb lépés lenni, mint a virtuális falak és kerítések emelése.

2017.12.17. 11:50:21

@Laca1558: "Az idegengyűlöletnek pontosan az a célja, minta terrorizmusnak: a megfélemlítés. Az egyedüli értelmes dolog, amit tehetünk ellene, az az, ha nem veszünk tudomást róla."
Ha ilyen kedves, szeretetreméltó embereket látok, az ellenük irányuló indokolatlan ellenszenvtől felizgatva, kétségbeesetten könyörögni a lehetőségért, hogy hasznos tagjaivá váljanak a befogadó ország társadalmának, hát mélységesen szégyenlem magam. Most menek, szórok egy kis hamut a fejemre..
vk.com/video207753182_456239513

John Nethem 2017.12.17. 11:58:54

@Womb Raider:

Ez csak az I. kör kvótája volt a 140 ezres kontingensből.
A II. körben 1100 főt kellett volna befogadni.
Illetve ezek családját és családtagjait.

Idén november végéig 1148 menedékkérőt fogadott be Magyarország (saját jogon, nem kvótaelőírások alapján.)
Tavaly kb 500 főt.
3-4 év leforgása alatt 5-6 ezer lesz a befogadott menedékkérők száma....
Persze jócskán lesz közülük, aki azon nyomban továbbáll nyugat-európába, de éppen ez a bizonyíték rá, hogy az alapvető cél a JOBB megélhetés, és nem a biztonság....

Ezen létszámban kevés a menekült státuszú. Ez alapvető érdek is. Mivel a menekült hozhatja a családtagjait is, míg egy menedékes vagy oltalmazott csak saját maga számára kapta meg a státuszt.

Nyugat-Európában is ott a dilemma:

Ha tömegével befogadják a menekülteket, akkor hogyan lehet, LEHET-e ? egyáltalán
integrálni őket a német társadalomba ?
Nem lehet integrálni őket:

1.) Aki vissza akar költözni amúgy is a saját hazájába, azt miért kellene integrálni ?
2.) Ha nem integrálják őket, akkor voltaképpen a létszámuk okán létrehoznak egy párhuzamos társadalmat a német mellett, ahol a saját kultúra, saját nyelv, saját vallás mellett létrejön a saját társadalmi berendezkedés: ekkor meg már nem lesz oka annak, hogy egyáltalán visszatérjenek a saját puskaporos és szétzilált országukba, így inkább maradnak a jó német társadalom oldalvizén...

Jobb helyeken ( és az állatvilágban) ezt nevezik inváziónak és új élettér szerzésnek az őshonos egyedek rovására....

monddazigazatmar 2017.12.17. 12:03:05

@a nagy hohoohooo: "Az megvan, hogy NINCS folyamatos befogadás?
Az megvan, hogy már terv sincs ilyesmire?
Az megvan, hogy összesen 1294 emberről van szó és őket sem kell befogadni?"
Ne hazudj hoho.

Nincs folyamatos befogadás? Akkor mi van, mesélj. Ha ejrópűba jön a homokinéger, akkor mi történik vele?
Terv sincs erre? Akkor tényleg hogyan képzelik el az elkövetkezendő éveket?

Ja, az 1295 ember ugye a 160ezer leosztása. Miközben ennek kb. a hússzorosa jött.
Na, akkor hohoo, magyarázd el, hogy
1. Németország elbírált mondjuk 2.5 millió kérelmet az elmúlt 2 évben. EZ az 1295 miben befolyásolja? Pont erre a Kelet-Európai 4-5 ezerre nincs kapacitásuk?
2. A szlovák/cseh/lengyel vajon miért tiltakozik ellenük pont ugyanúgy? Persze nyilván ők is nácikok. (Mintha a többiek sem nagyon teljesítették volna, csak kussolnak)
3. A humánus és polkorrekt ejrópa hogyan bízhatja rá ennek a 4-5 ezer agysebésznek az ügyét olyan országokra, akikről 2 éve azt harsogja, hogy xenofób nácik? Hogy várhat igazságos és szakszerű eljárást?
4. 2-3 millió érkezőhöz képest ez a 4-5 ezer csepp a tengerben. Tényleg azért tárgyalgat már az unijó minden szinten 2 éve, hogy márpedig ezeket folytassák le itt? Olyanok akik nem akarják? Több időt szántak a szankciók kidolgozására, meg a beszédek 25 nyelvre való lefordítására mint amennyi idő alatt az eljárásokat lenyomhatták volna.
5. Nem az a logikus és normális ügymenet, hogy egy európai központi hivatal lenne, ahol igazi profik csinálnák az elbírálásokat megfelelő háttérrel? Most komolyan minden országban kell 50 különböző nyelvi tolmács/ nyomozóhatóság kisfaszom akik kihallgatják és elbírálják a kérelmeket?

Mert én 2 dolgot tudok elképzelni.
Az egyik az, hogy ez az 1295 a kezdet. Ez lesz a bevett procedúra mind az összesre, ami fog érkezni a jövőben.
A másik, hogy senkinek nincs semmi fogalma arról, hogy mit is kéne tenni, de pont jók a visegrádiak bűnbaknak. Erről el lehet tárgyalgatni, cikkelyek alapján mindenféle bürokratikus szart csinálni, és persze mutogatni. Hogy ott akad meg az egész, mert ezek a csúnya országok nem szolidárisak. Tudod milyen ez? Mintha az anyahajó mögé kötnek egy csónakot, aztán ráfogják, hogy a csónak miatt nem elég gyors.

Ismét mondom. Adva van 3-4 renittens ország, akik nagyon nem akarnak valamit, pont olyan hatalmas dolgot, amit a német hivatal kb. egy nap alatt elintéz. És ezek tárgyalgatnak évek óta. Mi a faszért?

John Nethem 2017.12.17. 12:04:17

@kutyás majmok népe:

pofája a majmoknak és a kutyáknak van !!! :-) És hogy ki hova tolja és tolhatja egy nyilvános fórumon, te tudhatnád a legjobban nagy liberális-demokrata létedre....

Szóval még ennek a gondolata sem merülhetne föl egy liberális agyában....
Bár én a kutyákról és a majmokról sem olvastam soha olyat, hogy egyáltalán demokrata vagy liberális lenne.... :-)

pikkbubi 2017.12.17. 12:07:38

@Helga Beauty Salon: fideszgyökér...azt válaszold már meg nekem ki fog itt adót fizetni 30 év múlva hogy narancsbolsi gazdáid tudjanak eleget lopni akkor is...és te tudj tapsikolni...nyilván nem az a 20 ezer migráns akiket Rogán Tóni offshore haverjai gazdagodására vásároltunk meg

2017.12.17. 12:12:11

@John Nethem: @monddazigazatmar: Tusnádon lehet erről elmélkedni, bóhocok. Itt most arról beszélünk, hogy a fideszesek hazudnak és lopnak. Az is nyilvános fórum, ott a románoknál, batyufasz, vagy ahány troll neved van még...
Szóval, ne liberális blogokon terjeszd a hazugságaid és a kormánypropagandát, hanem takarodj a fideszes tolvajok közé. Itt senki nem kíváncsi az Orbánodra meg az egész tolvaj fideszes csürhére.

pikkbubi 2017.12.17. 12:13:49

@monddazigazatmar: blablabla...
-ide a kutya nem akar jönni önszántából
-akinek kis esze van elmegy nyugatra
- aki marad az sem szül eleget..
A következtetés 5-10 év múlva a fideszes tolvaj gazdáid fognak beráncigálni migránsokat ( nem 20 ezret mint most Rogán offshore Anti) és te akkor annak fogsz tapsikolni mert akkor az lesz a dolgod

John Nethem 2017.12.17. 12:36:16

@kutyás majmok népe:

Visszanézve a 391 hozzászólásodat hazugságot, gyűlöletet és magad által sem értelmezhető propagandát te terjesztesz.....

És igen: ebben az érában is vérlázítóan lopnak. Nagyon is.

Sorold fel azt az országot, ahol nem lopnak !!!!
De azokat ne sorold közéjük, ahol olyan finoman teszik, hogy majd csak 5-6 év múlva derül ki..... mint mondjuk a dízel-botrány és társai.....

John Nethem 2017.12.17. 12:40:07

@kutyás majmok népe:

másrészről : mi az hogy liberális blog ??? és mi az, hogy te döntöd el, ki írhat és ki nem ??

alapból hülye vagy, vagy csak megjátszod ??

indekzh ISIS AlQaida mind CIA termék 2017.12.17. 12:42:36

Láthattuk Szorosz papa "civiljeit" a

Mikhajil Ignatyef nevű orosz ügynök vezette

CEU- kamuegyetem és Akhmed há nem-terrorista-csak-mérsékelt-fegyveres-lázadó

melletti tüntetéseken:

imgur.com/a/Ffa8q

Csak az a bökkenő, hogy 99%- uk nem magyar állampolgár, se nem független civil, akik

törve a magyart próbáják magyarnak hazudni magukat Dzsordzsi bácsi parancsára és pénzéért.

2017.12.17. 12:46:12

@morpho: a németek ugyanúgy utálják, hülyegyerek, csak németország nem olyan szabad ország, mint magyarország és kevesen merik hangosan mondani.

2017.12.17. 12:47:45

@a nagy hohoohooo: téged nem a zavar a valóság, ez nyilvánvaló

monddazigazatmar 2017.12.17. 12:52:04

@kutyás majmok népe: "e liberális blogokon terjeszd a hazugságaid és a kormánypropagandát, hanem takarodj a fideszes tolvajok közé."
Ezt ugye az árokásás ellen, az álláspontok közeledése jegyében? Hogy megértsd a másikat ugye?
Remélem megharap egy kutya, te vén tróger.

midnight coder 2017.12.17. 12:52:09

@pikkbubi: Nagyon okos vagy. Most már csak azt áruld már el nekünk, hogy ha 5-10 év múlva a fideszes tolvaj gazdáink iderángatnak egy rakás iszlamista nyam-nyamot Afrikából és a Közel-Keletről, azzal mi a szart érnek el ? Gondolod, hogy ha kis barátaink idejönnek kies hazájukból akkor majd tömegesen fogják termelni a GDP-t, mert itt hatalmas igény támad hirtelen az írástudatlan kecskepásztorokra ? Mert azzal, hogy a migrik idejönnek, csak többen leszünk, de a GDP attól nem lesz több. És az az afrikai akinek odahaza az volt a szellemi csúcsteljesítménye hogy hülyén ugrált a tűz körül, itt sem fog akadémiai székfoglalót írni. Ehelyett őket is te tartod majd el, ahogy a pár száz éve érkezett, azóta is velünk élő legnagyobb kisebbséget.

2017.12.17. 12:53:34

@indekzh ISIS AlQaida mind CIA termék: ja, ez a baj, hogy nagyon kevés olyan van, hogy valóban független civil szervezet.
pénzzel, gazdasági hatalommal közvetlenül is befolyásolják a döntéseket, és még közvetve is a "civil" szervezeteiken keresztül
(és most még az információszabadságot is korlátozni szeretnék, az eddigieknél is jobban)

midnight coder 2017.12.17. 12:55:52

@kutyás majmok népe: Mindig örömmel látom amikor személyedben megnyilvánul a balliberális szellemi fölény. Kár, hogy mostanra már szinte csak ti vagytok az igazán jó érv Orbán mellett. Annyira, hogy szerintem direkt fizet pár magadfajta elmeharcost az ellenoldal lejáratására.

Csuti Ördögüző 2017.12.17. 12:56:05

Orbán hazugságai is igazabbak, mint a ballib igazságok.

monddazigazatmar 2017.12.17. 12:56:31

@pikkbubi: Jól van hülyegyerek :D
A kérdésekből egyre sem tudsz válaszolni, de azért kényszered volt hozzászólni, ugye?
Tartsa el anyádat a sok homokinéger, pont arról híresek, hogy mennyire beindítják a gazdaságot. Biztos azért húzták el a belüket az ilyen méltán híres és dübörgő gazdaságokból, mint Bangladesh, Szíria meg Pakisztán, mert annyit termeltek, hogy már nem tudják ott hova tenni a sok nyugdíjjárulékot.

1349973572759 2017.12.17. 13:04:35

Csak és kizárólag a Miniszterelnök Urat kell követnünk, mert Ő a Magyar Világ megmentője, és el kell fordulnunk a liberális jóléttől, a tanultság álságos mocsarától, mert nekünk a Miniszterelnöki Iroda mondja meg mit gondoljunk, és nekünk nem kell a gondolkodás. Utálom a jólétet, meg a nyomorkórházakat, az iskolákat, mert a világ egyszerű és a Miniszterelnök Úr mindent megold helyettünk, mert ő egy lángész, és mi jobboldaliak buták vagyunk mint a föld, az itteni kommenteken is látszik, sötétek vagyunk és irigyek is a jó dumájú liberálisokra, és jó lenne már egy barátnő nekem is, de nem lesz, mert elhíztam mint a szar, ostoba vagyok, a való életbe semmit sem érek, majd ezt is megoldja az Áldott Miniszterelnök Úr.

1349973572759 2017.12.17. 13:07:20

Orbánnak az igazságai is hazugabbak, mint a baloldaliak tévedései. Így pontos. Persze ezt mi jobbosok nem szeretjük, mert nyomoroncok vagyunk, mélyen szint alatt, nekünk a hazugság kell.

pikkbubi 2017.12.17. 13:12:35

@monddazigazatmar: daher Pierre tolvajfideszes homokinéger vagy gazdád?
A 20 ezer fidesznyik migráns homokinéger?....
Tehát kik fognak adózni 30 év múlva?
Mert nem tart örökké hogy többek között angol német francia migráncsok adó euróit tudja lopni gazdád strómanja...vmikor el fognak záródniuk a csapok..és akkor a fideszkomcsiknak új pénzcsapot kell.

1349973572759 2017.12.17. 13:20:04

@aleksz róz: Legalábbis a hozzád hasonló fidesz idióták el is hiszik, széltében, hosszában.Én csak pénzért csinálom, te hitből. Igaz, nekem nincs is több eszem, mint ezt reklámozni, belekötni a liberálisba, de élesben nem vitatkoznék egyikkel sem, mert lenyomnak gyorsan. Ezért kell terelni. Benne van a füzetben.

1349973572759 2017.12.17. 13:23:23

A mi komment munkánk is olyan mint a szennyvízszippantás, csak ezért kicsitkét több pénzt adnak a rogántóni félék. Ugyan, mi maradt nekünk? Van itt nekünk jobbosoknak való munka? Közmunka max. Inkább irkálok.

Hajrá Magyarország, hajrá Miniszterelnök Úr, hajrá hajrá, hajrá, éljen!!!

1349973572759 2017.12.17. 13:25:17

Az egek áldják meg a miniszterelnök urat, amikor Brüsszelben ingujjra vetkőzve verekszik a nyugati liberális verőlegényekkel, hogy Magyarországra, Paksra, ne telepítsenek atomerőművet!

Zed is not dead yet 2017.12.17. 14:08:59

Nem az a gond itt, hogy kb. 1300 ember blablabla ... hanem hogy ennél már jóval többet befogadott az ország a fizetős pályán (azok a bizonyos kötvények, amiken a "NERendes ember legyél, hanem fideszes" csávók gennyesre keresik magukat és bőven tellik még arra is hogy ilyen birkákat, meg hasonlókat fizessenek). Szóval a logikus gondolkodásra képtelen narancsok (hiszen ez felvételi követelmény feléjük: ne gondokoggyá', higgyé') most nem tudják, hogy az a nagykupac ember, akik bevásárolták náluk magukat az országba és több mint 1300, azzal most mit csináljanak? Persze ezekkel is az van, mint a többi migránccsal, hogy megváltották a belépést a Mo. feliratú kapun, aztán már húznak is tovább, hiszen itt lassan már semmi nem lesz, amit nem Brüsszel fizet, mert munkaerő nem marad, szaktudás nem marad és satöbbi (bocs, a birkizmus nem szaktudás). Ami meg még esetleg működget, azt úgyis einstando (oppardon: államosítják) a fijúk.

Zed is not dead yet 2017.12.17. 14:12:21

Mi történik a birkával emberek? Sok a vasalatlan inge, otthagyta a birkáné, oszt' muszáj ironizálnia? Vagy valaki "feltörte"? :D Elképzelem, hogyan lehet egy birkát feltörni ...

Behaton 2017.12.17. 14:33:15

@Netuddki.: Szia kovi. Ez hányadik nicked már? Megint kibasztak egy pár helyről és váltani kellett?

John Nethem 2017.12.17. 14:39:19

@Zed is not dead yet:

Legalább ha valamit kijelentesz, olvass utána. Mert így katyvasz az egész...
Nem minden kötvényes kapott letelepedési engedélyt, van aki csak tartózkodásit....
Egy kötvényes csak úgy nem húzhat tovább... Csak ahogy Móricka elképzeli...
Minimum 5 évig és átlagban egyhuzamban 180 napon át Magyarországon kell ÉLNIE, az EUN belül egyhuzamban max 90 napig tartózkodhat.......
A kötvények 90 %-át kínaiak vették meg.....Mondjam még ??

A munkaerőhiány általános probléma az összes országban, még nyugaton is, holott pl. a spanyoloknál a FIATALOK munkanélkülisége 25 %-os.... ahogy az olaszoknál a fiatalok körében 15 %-os...

Csuti Ördögüző 2017.12.17. 14:46:39

@Zed is not dead yet: mi a baj a fizetős pályával? komolyan.

morpho 2017.12.17. 14:48:34

@John Nethem: A tartózkodási tényleg egész más! Igazad van!

morpho 2017.12.17. 14:50:46

@Csuti Ördögüző: A fizetős pályával nincs semmi baj, mint ahogy a nem fizetős menekülős elbírálóssal sincs. Semmi különbség.

monddazigazatmar 2017.12.17. 15:09:59

@pikkbubi: "Tehát kik fognak adózni 30 év múlva?"
Nyilván az adózási moráljukról ismert szírek, és afgánok.
Micsoda társadalmakat építettek fel arrafele, ugye? Kő kövön néha meg is maradt.
Ebben a baromságban már a Kunhalmi Ági sem bízik bazmeg. El vagy késve 2 évvel.

monddazigazatmar 2017.12.17. 15:12:40

@Zed is not dead yet: Unalmas ez a baromság a fizetős bevándorlókkal.
Baszod, ha én odamegyek hozzád, dobok 50 ezret hogy ott aludhassak, akkor az pont olyan, mintha beugrom az ablakon, és ottalszom, és kizabálom a hűtőt?

Ja, a fizetősek egyébként kínaiak. Azok meg nem annyira robbantgatnak, dobálóznak kövekkel, meg vezetnek be sariát.

taga20 2017.12.17. 15:13:52

@Csuti Ördögüző: csak az a gyenge 155 csilliárd, talán elsőre ez.

talán eszt te is megérted!

Csuti Ördögüző 2017.12.17. 15:17:33

@morpho: Csak annyi a különbség hogy a fizetősöknek vannak papírjaik, meg pénzük és nem a ződhatáron jönnek.

Meg az, hogy egy se pukkantott még közülük, ellentétben az állítólag 'menekültekkel'.

Csuti Ördögüző 2017.12.17. 15:19:16

@morpho: Az 'elbírálás' egy újabb ballib hazugság, a nyugatiak meg akarnak szabadulni a tetvektől, ezt mindenki tudja.

Csak minet magyarokat, nem érdekel.

John Nethem 2017.12.17. 15:23:43

@morpho:

Az itt sorjázók adták az ötletet: Fogadd be te az illegálisan jötteket, én meg majd elleszek a fizetősökkel. :-)

taga20 2017.12.17. 15:25:47

@Csuti Ördögüző: tőled tetű, tőled mikor fogunk megszabadulni?

Helga Beauty Salon. 2017.12.17. 15:26:31

Morfo tanga pikkbuzi meg nagyhohoszopopopo miért nem fogadtok be a saját kérótokba menekülteket? Aztán ha egy év múlva még egyben lesztek lehet mesélgetni mekkora kúl manusok vagytok meg milyen jó nektek!

Csuti Ördögüző 2017.12.17. 15:42:10

A ballib nem tud megmaradni a seggén, amíg a magyarság szabad, s magát kormányozza. Ő csak felsőbb utasításokban tud gondolkodni, régi reflex. Ingyen is szívnák a magyarok vérét, hát még ha Soros fizet is érte!

taga20 2017.12.17. 15:42:53

@Helga Beauty Salon: mirr-murr, attól hogy te egy állat vagy még karácsony előtt is, ne ránk legyél mérges!:)

taga20 2017.12.17. 15:44:54

@Csuti Ördögüző: mondja eszt egy fityeszjobbágy, aki éppen kirántotta a fejét a geci seggéből, és az egész lénye szaros!

szakadok rajtad hulladék! komolyan mondom:)))

morpho 2017.12.17. 16:02:20

@Csuti Ördögüző: "a fizetősöknek vannak papírjaik" És? Aki ezt kifizeti, az bármikor hoz papírt bármiről. Kitörölheted vele! :)
"egy se pukkantott még közülük, ellentétben az állítólag 'menekültekkel'"
Ezt honnan tudod? Erről is papírod van?
Egyébként Magyarországon mostanság csak elmebeteg magyar robbantott. Te miért is aggódsz ennyire?
"Az 'elbírálás' egy újabb ballib hazugság, a nyugatiak meg akarnak szabadulni a tetvektől, ezt mindenki tudja"
Mindenki? Na ne basz! Ezért engedtek be már több milliót az elmúlt évtizedekben, mert meg akarnak tőlük szabadulni! Jól mondod! @John Nethem: Ok, de nem biztos, hogy egy Pharaon szerű gengszter mellett sokáig elleszel :)@Helga Beauty Salon: Bocs, de elmeroggyantakkal nem foglalkozom.

Csuti Ördögüző 2017.12.17. 16:23:19

@morpho: Nem én állítok valamit, hanem te.

Mivel 1etlen olyan esetet sem sikerült mutatnod, ahol letelepedési kötvényessel bármi zür lett volna, nyilván hazudoztál.

Nem mintha meglepne.

monddazigazatmar 2017.12.17. 16:37:20

@morpho: mondd el, hogy miért jó nekünk az, ha ide beengedünk x ezer arabot.

John Nethem 2017.12.17. 16:41:19

@morpho: "..Ok, de nem biztos, hogy egy Pharaon szerű gengszter mellett sokáig elleszel :)..
-------
A fizetős nem jelenti automatikusan, hogy ne válogatnám meg....

Amúgy ez a PHARAON zűrös ügy, és Orbánéknak kellően benne volt a keze.
És mint ahogy Merkel esetében a migránsok meghívása, Orbánnak ez a szaudi mutatja azt a szindrómát, ami a huzamosan hatalmon lévők ismérve: nem bírják már beismerni tévedéseiket, és valami másik galibával próbálják elfedni vagy "kijavítani"....

monddazigazatmar 2017.12.17. 16:41:47

@morpho: Az azért megvan, hogy Pharaon nem letelepedési kötvényes volt?

2017.12.17. 16:54:59

@monddazigazatmar: "mondd el, hogy miért jó nekünk az, ha ide beengedünk x ezer arabot" - mondd el azt is, hogy lehet, hogy nem engedjük be őket, mégis tele van arabbal budapest

morpho 2017.12.17. 17:06:32

@Csuti Ördögüző: "Nem én állítok valamit, hanem te."
@Csuti Ördögüző: "egy se pukkantott még közülük"

Biztos, hogy ezt én állítom? Köszönjük Emese!

@monddazigazatmar: "mondd el, hogy miért jó nekünk az, ha ide beengedünk x ezer arabot"
Egy darab sem akar ide jönni, nyitot kapukat döngetsz! Egyébként mindentől függetlenül, ki fog nyugdíj járulékot fizetni 10 év múlva? A nyugdíjasokkal mi lesz? Erre van valami ötleted? Mert Orbánnak nincs.

@John Nethem: "A fizetős nem jelenti automatikusan, hogy ne válogatnám meg...."
Ja hogy úgy!! Ugye, hogy semmi különbség bugyuta narancskullancs? :))

@monddazigazatmar: "Az azért megvan, hogy Pharaon nem letelepedési kötvényes volt?"
Az azért megvan, hogy azt írtam, hogy: "Pharaon szerű"? Egy élmény veled!

Csuti Ördögüző 2017.12.17. 17:20:04

@morpho: 'A fizetős nem jelenti automatikusan, hogy ne válogatnám meg....'

Már megint hazudsz. Ezek hivatalos iratokkal, repülővel érkeznek a ferihegyi tranzitba.

John Nethem 2017.12.17. 18:08:51

@morpho: De nagyon nagy a különbség !!! Csak te ehhez már nem értesz.
Túl méretes a szemellenződ.

monddazigazatmar 2017.12.17. 18:15:47

@aleksz róz: Azok már itt vannak. Valószínüleg jöttek vízummal, nem a határon át.
Tehát, ha már van itt X darab, akkor miért kell az nekünk, hogy még idejöjjön 4X?

morpho 2017.12.17. 18:24:31

@Csuti Ördögüző: @monddazigazatmar:
Ugyan már buta narancskullancsok! Semmilyen gondolatiság nincs a kommentjeitekben. Annyi a véleményetek, hogy az úgy jó, mert csak! Miközben nem létezik olyan logika, ami mindig fekete vagy fehér. És én vagyok a szemellenzős! :)) Muhaha! :)

monddazigazatmar 2017.12.17. 18:24:59

@morpho: "Egyébként mindentől függetlenül, ki fog nyugdíj járulékot fizetni 10 év múlva? A nyugdíjasokkal mi lesz? Erre van valami ötleted? Mert Orbánnak nincs. "
És neked van? Kik, mondd ki bazmeg! Mondd ki bazmeg, hogy arra pályázol, hogy az írástudatlan arabok, akik bazmeg olyan fasza helyeket építettek fel, mint a szétbaszott afganisztán, meg a lepratelep bangladesh, meg a szarrá lótt szíria, majd azok fognak járulékot fizetni. Annak ellenére, hogy mondjuk a világon sehol nem dolgoznak, max. üzletelgetnek, ill. kebabot árulnak.
Ja, és ugye egyik szavaddal ütüd a másikat, hiszen nem is akarnak itt maradni, ugye? Mert annyira dolgosak, hogy csak a német segély érdekli őket, ugye?

Maradjunk annyiban, hogy orbánfóbiád van, és ugatsz mint egy kutya, bármi ellen, amit csinál. Miért nem az unió ellen ugatsz, hogy jajj, szegény arabok, nem akarnak idejönni, és a csúnya unió ide akarja baszni őket? Hogy a náci testület döntsün felőlük.
Ha az ő érdekeiket nézed, akkor kibaszás velük. Mi sem akarjuk. A németek is szarul járnak, hiszen nem fizetnek ott majd járulékot. Akkor miért is azért ugatsz, hogy mindenkinek rossz legyen? Ja? Mert az van a patás ellen, akkor azt kell mondanod.

Pharaon szerúről beszélsz, amikor pharaonnak semmi köze nem volt a kötvényhez. Ha én anyád szerű kurvákról beszélek, akkor pedig megsértődsz ugye?

morpho 2017.12.17. 18:26:33

@John Nethem: Az előző neked is ment narancskullancs!

morpho 2017.12.17. 18:30:34

@monddazigazatmar: Ez fingfűrészelés. Németországban 4-5 millió iszlám török él évtitedek óta. Ha kidobnád őket, kb bezárna az ország. Ha ingyen jön a munkaérő, akkor arra le kell csapni. Ami meg az írástudatlanságot illeti. Ha csak fele annyi magyar beszélne olyan szinten angolul, mint az átlag arabok, én már boldog lennék. Orbán meg hogy jön ide?

morpho 2017.12.17. 18:38:55

@monddazigazatmar: "A németek is szarul járnak, hiszen nem fizetnek ott majd járulékot"
Már miért ne fizetnének? Generációkban tessék gonolkozni! Az nem megy mi? Csak a kirekesztő fröcsögés! Fogadnék, hogy életedben nem voltál még egyetlen arab országban sem! Egyébként légy erős: Európa multikulti lesz 100 év múlva és a nyitott társadalmak a nyerők. Ez van sajna. Ha tetszik neked, ha nem. Gallileit is kirekesztették... Csak mondom.

John Nethem 2017.12.17. 18:43:41

@morpho: Hát elég szarban is van Németország ezek miatt a SOHA NEM INTEGRÁLHATÓ törökök miatt.
A hetvenes évek végén még jó munkaerőnek bizonyultak, mert AKKOR még azt gondolták a németek, majd a munkák végeztével hazamennek.. Szó se róla, mentek haza, de a többség maradt, sőt az egész családját hozta, asszonyostúl, nyolc gyerekestűl.. Aztán mivel az asszonyok 95 -a% SOHA NEM dolgozik, a német nyelvet nem is beszéli, lassan a németek szeme láttára épült ki a SZEPARÁLT MULTIKULTI = FÉLIG PÁRHUZAMOS TÁRSADALOM ( még szerencse, hogy a németeknél az ATATÜRK féle részben világiasodott törökök vannak túlsúlyban, de az iszlám jórészüket bármikor fanatizálhatja, ha a történelem sodra úgy hozza...)

John Nethem 2017.12.17. 18:55:04

@morpho: "Ha csak fele annyi magyar beszélne olyan szinten angolul, mint az átlag arabok, én már boldog lennék..."

Akkor én is boldog lennék !!! Csak hogy itt a menekültek között alig van arab !!!! Mert aki szír, az éppen nem arab .. éppen azért szír, mert nem arab.... és éppen azért pakisztán, mert nem arab.... és éppen azért afgán, mert nem arab.... és az afrikából jövőkről nem is beszéljünk......
MIvel a köznyelvi beszélt arab rendkívül sok nyelvjárásra tagozódik, a kölcsönös megértésükkel is problémák vannak. ( főleg közel-kelet és észak-afrika viszonylatban.) Így aztán a közlekedő nyelv náluk is jobbára az angol lett.
Gondoljunk csak a máltai nyelvre: egy arab nyelvre ráépült dél-olasz, spanyol és angol rendszer. Az egyedüli sémi nyelv, ami latin betűkkel ír, és még hivatalos nyelv is az EU-ban....

1ghost 2017.12.17. 19:43:43

@John Nethem: "Hát elég szarban is van Németország"

Na ja bazdmeg, te ócska orbánseggnyaló! Akkora bajban vannak, hogy lassan le kell zárnunk a nyugati határainkat mert tömegével gyünnének hozzánk, te orbánökör.

1ghost 2017.12.17. 19:45:48

@monddazigazatmar: Fasza ez a nicked is, te gerinctelen orbánpribék. Ezen majdnem olyan folyékonyan hazudsz mint a tolvaj, korrupt gazdád.

1ghost 2017.12.17. 19:47:36

@Csuti Ördögüző: Te idióta orbáncsimpánz. Szóljál már, hogy idimítsanak be jobban, mert ezt már egy másik nickeden is behazudtad.

1ghost 2017.12.17. 19:48:57

@Helga Beauty Salon: Na mi van te segghülye orbánparazita? Imádom ezt a nicked, ezen jóval hülyébb vagy, mint a többin.

1ghost 2017.12.17. 20:00:16

@John Nethem: @monddazigazatmar: @Csuti Ördögüző: @Helga Beauty Salon: @Behaton: @midnight coder: @Womb Raider:

Te szarházi bérhazudozó! Itt ez a remek írás a B1-en kibaszott sokan olvassák az országban, mind többen értik honfitársaink közül, hogy orbán de facto egy hibbant néró, akit saját maga és sleppjének gazdagodásán kívül kurvára nem érdekel semmi.

Erre itt a lehetőség, hogy te mint retkes bérhazudozó mentegesd a gazember gazdádat, s erre te mit csinálsz, na mit?
Itt bohóckodsz, nyamvadt nyóc nicken, s mindenki csak röhög rajtad.

Mi a faszért nem használod a másik húsz nicekedet is te barom? Dolgozz meg a kibaszott garasaidért, hacsak nem akarsz a sitten rohadni jövőre az egész fideszbranccsal együtt.

monddazigazatmar 2017.12.17. 20:13:28

@morpho: Nem lesz. Höhö.
És áruld már el, te fasz, hogy neked miért áll fel a faszod arra, hogy 100 év múlva multikulti lesz itt? Komolyan. Szóval te barom, neked abban mi a jó, hogy ha száz év múlva a tele lesz az ország arabbal meg négerrel? Mi?
Uncsi a sok fehér pofa, uncsi az 1100 éves történelmünk, a magyar kultúra, esetleg a 2000 éves keresztény világnézet, kultúra, erkölcs? Ez már mind megvolt, és már unalmas, vagy ehhez mégis mi a faszt tesz az hozzá, ha két sarokkal odább valami nyamnyam leöli a kecskét, mert neki az a vallása?

monddazigazatmar 2017.12.17. 20:22:30

@morpho: "Ha kidobnád őket, kb bezárna az ország." Hát persze. Hálásak lehetnek a németek, hogy tanítja őket a sok török.
"Ha ingyen jön a munkaérő, akkor arra le kell csapni." Tudod, faszfej, az nem munkaerő, aki az ABC-t sem ismeri. Sőt, még a beszélt nyelvet sem. Kívánom, hogy a kurva anyádat műtse egy frissen beszabadult arab. Vagy kösse be a gázt nálatok egy szomáliai munkaerő.

"Ami meg az írástudatlanságot illeti. Ha csak fele annyi magyar beszélne olyan szinten angolul, mint az átlag arabok, én már boldog lennék." - :D:D:D:D:
Igen, bazmeg, mert az a beszéd, amit előadnak. Én értem, hogy lastminittel elvitt a kathago túrz tunéziába, és onnan már az iszlám és az arab kultúra felkent szakértője vagy, de elkeserítelek. Azt nem tudták leírni a kis drágáid, hogy GERMANY.
Ja, egyébként, még mielőtt. HA valakinek arab az anyanyelve, plusz az iskolában is arabul tanul arab betűkkel, akkor annak a mi ABC-nk pont olyan mint neked a kínai vagy az arab. Érted, faszfej? Az egész teljes tanulmányait, kezdenie kell ott, ahol egy elsősnek. Azzal a különbséggel, hogy az elsős legalább beszélni tud.

John Nethem 2017.12.17. 20:33:29

@1ghost: Te még szellemnek is hülye vagy. Huss innen az élők világából !

morpho 2017.12.17. 20:47:44

@John Nethem: Nem egészen értem, hogy mit akartál írni. Miben cáfol ez engem? Lehet, hogy bennem van a hiba, de tényleg nem értem.
@monddazigazatmar: Te vagy a kurvaanyázó, faszfejező 2000 éves európai magaskultúra, akihez az araboknak, vagy bárkinek igazodnia kéne?

Csuti Ördögüző 2017.12.17. 20:56:08

A lipsik már az arabokra is lesapnának, GDP növelési célból.

Nem tesz jót hírnevüknek, hogy lippsi időkben magas munkanélküliség szok lenni arabok nélkül is.

monddazigazatmar 2017.12.17. 20:58:08

@morpho: Igen, és ezt értékeld. Az arab már rég hozzád vágott volna egy utcakövet, vagy megkéselt volna, ha ennyi baromságot mondasz neki.

És hidd el, hívnálak én téged normális embernek is, de hát nem vagy az, hanem egy faszfej vagy.

monddazigazatmar 2017.12.17. 20:59:13

@morpho: Mondjuk sokat elárul, hogy továbbra sem vagy képes egy egyszerű kérdésre választ adni.

John Nethem 2017.12.17. 21:20:49

@morpho: Csak annyi, hogy az iszlám világában messze nem mindenki arab.
És történetesen az elrejtett hibát nem fedezted föl: kvázi nem figyelsz.

( A szírek többsége bizony arab...)

Mivel a világban az arabot tartják a legnehezebben megtanulható nyelvek egyikének , és mivel az arabok alapvetően több száz éve kereskedéssel foglalkoznak, elengedhetetlen számukra egy közvetítőnyelv ismerete.... és a legkézenfekvőbb nyelv az angol.

Csuti Ördögüző 2017.12.17. 21:28:50

@John Nethem: lófaszt tudnak az arabok angolul

tud 1 a százból, ide migrinek már az elitjük kerül, ezért is volt könnyen munkára fogható legalább 1-2%uk

morpho 2017.12.17. 22:41:07

@Csuti Ördögüző: "A lipsik már az arabokra is lesapnának, GDP növelési célból."
Már a Rómaiak lecsaptak rájuk. Ezen túl vagyunk.
"lófaszt tudnak az arabok angolul"
Egyszer menj el egy arab országba! Bármelyikbe. Meg fogsz lepődni. Utána újratárgyaljuk.
@monddazigazatmar: Bocs, de van az a szint amikor valaki nem létezik.
@John Nethem: "az iszlám világában messze nem mindenki arab"
A mondanivalóm, szempontjából ez indifferens.

monddazigazatmar 2017.12.17. 22:47:49

@morpho:
Jaja, Hát persze. Amikor nem tudsz válaszolni valamire, akkor rögtön felsőbbrendű leszel, és nem ereszkedsz le :D:D Annyira szánalmas vagy.

Hagyjuk már az iszlám országokat, hogy mennyire tudnak angolul. Ne a tunéziai bazársorből indulj ki, ahol Hello mister, meg a számolás megy. Egyébként az megvan, hogy ez itt speciel Magyarország, meg az unió, ahol az angol sehol nem hivatalos nyelv?
Kivéve talán Málta.

Meg mesélj, ha annyira hiperszuperek a kis füstöseid, akkor miért is romhalmaz helyekről jönnek ide? Miért nem a német mérnökök mennek afganisztánba meg szíriába?

2017.12.17. 23:48:26

@monddazigazatmar: nem, az a kérdés, azokat minek kellett ideengedni?

monddazigazatmar 2017.12.18. 01:15:46

@aleksz róz: Ha engem kérdezel, akkor nem kellett volna.
A kebabkészítést biztos meg tudta volna tanulni a magyar vállalkozó is, a pénzváltásra meg ott vannak a bankok. Több hasznuk nem ismert.

2017.12.18. 09:02:55

@monddazigazatmar: nem arról van szó, hogy van egy pár kebabos, fodrász, mobilos meg pénzváltó és látsz egy-két nindzsanőt az utcán.
ez tömeg. rendesen tele van arabbal a belváros (fiatal(abb) arab férfival, hogy egész pontos legyek. bár most, hogy hidegebb van, kicsit kevesebb látni), ez meg mi a fasz, kérdezem én.
ha egyszer nem akarjuk a migriket, akkor mi a faszt keresnek itt hirtelen (az utóbbi egy-két évben) tízezrével? ehhez képest tényleg nevetséges, amit pártunk és kormányunk tesz és kommunikál a menekült/migránsügyben

monddazigazatmar 2017.12.18. 10:28:04

@aleksz róz: Nem tudom, én nem vettem észre.
Ezer oka és lehetősége van, hogy valaki idejöjjön, lehet turista, tanulóvízumos, másik eu ország állampolgára.

2017.12.18. 11:08:26

@monddazigazatmar: csak egyik se magyarázza a hirtelen tömeges megjelenést

2017.12.18. 11:26:09

@aleksz róz: Nálunk migránsok? Tömegével? Áááá... én ezt el nem hiszem. Hát nem azt mondták itt a B1-en, hogy hozzánk a kutya nem jön, hanem rögtön Németországba, Svédországba, meg egyéb, boldog liberális országokba mennek?

John Nethem 2017.12.18. 18:24:19

@aleksz róz:

Én egyet tudok: Magyarország képezi ki az iráni légiirányítókat.... Csak onnan 150 fő.... :-)

2017.12.18. 23:42:23

@John Nethem: csak ez lehet a magyarázat... hirtelen elszaporodtak a légiirányítók

Lamlam 2017.12.24. 19:32:01

@morpho: Nos ? Kurz győzelme engem igazol.Lepen kis híján !!Ennek mi lesz a hozadéka?-már rajzolódik.
süti beállítások módosítása