B1 blogcsalád



Ilyen koalíció még soha nem köttetett Magyarországon

2017. december 13. - ashwood

d_vg20151007011-e1444246871227-1024x576.jpgAz ellenzéki pártok az összefogás fontosságát hangsúlyozva zárkóztak el az összefogás minden lehetséges formájától - egészen eddig. A Momentum és az LMP most viszont a Jobbik nyakába borult.

Teljes káosz van az ellenzéki oldalon – mondta a Népszavának a Párbeszéd és az MSZP közös miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely. Szerint az emberek nagy része kormányváltást akar, de az ellenzék képtelen ezt az igényt megtestesíteni. "Ebből is az látszik, hogy valamit rosszul csinálunk" – zanzált Karácsony. Ehhez csak annyit tudnánk hozzátenni: minden szava jogos.

Hogy mekkora is a káosz mértéke és a dolgok rosszul csinálásának szintje, mi sem jelzi jobban, minthogy a kormányváltást hirdető LMP és az ugyanerre a verbálvonatra felkapaszkodó Momnetum, bár minden megszólalásukban az összefogás fontosságát hangsúlyozzák, azt sem felejtik el rögzíteni: nem fognak össze senkivel. Vagy mégis?

Mindkét párt rohant, hogy bejelentse: csatlakozik a Jobbik péntekre tervezett, fáklyás tüntetéséhez. A radikál-jobber formáció így igyekszik tiltakozni – avagy felhívni a figyelmet – az őket ért, szerintük jogtalan számvevőszék büntetéssel kapcsolatban. Korábban mi is jeleztük: valóban felháborító és a jogállami normákat szembeköpő az Állami Számvevőszék tevékenysége, úgy is mint a Fidesz egyik leányvállalatáé. (Az ÁSZ amúgy nemrég kiadott egy közleményt, hogy ők bizony végtelenül függetlenek és ezt mindenki vegye tudomásul. Aha. Épp úgy, mint az ügyészség, a jegybank, a médiahatóság vagy az országos bírói hivatal.) Azt azonban nem érdemes szem elől téveszteni, hogy a számvevőszék eljárása nem a Jobbikkal szemben méltánytalan. Sőt, nagyon is reális a felvetés, hogy áron alul kaptak plakáthelyeket. Ennek pedig – függetlenül a kormányoldal alkotmányellenes plakáttörvényétől – joggal vannak következményei.

A jogállam lábbal való tiprása nem is ekkor következett be, hanem sokkal hamarabb, ha tetszik. Amikor a végtelenül független testület elfelejtett ugyan ilyen erővel fellépni mondjuk a Fidesz kampányaival kapcsolatban. Ott aztán a Jobbik labdába se rúghatott volna a kedvezményeivel. A Fidesz – bizonylatok és szerződések tanúsága szerint – súlyos milliókat egyszerűen ki sem fizetett. (Persze a kormányoldal szerint minden ilyen dokumentum hamisítvány. Furcsa mód mégsem pereltek be senkit, noha ennél jelentősen csekélyebb fajsúlyú ügyekben is bíróságra szeretnek rohanni.)

A Jobbik adminisztratív ellehetetlenítése, szemben azzal, hogy a Fidesz bármit megtehet az ellenőrző szervek aktív közreműködésével, valóban ellentétes a demokráciával és a jogállammal. De mindez nem lehet ok és magyarázat arra, hogy a baloldallal érdemi párbeszédre sem hajlandó LMP és Momentum összebútorozzon a Jobbikkal. Épp azért hívják magukat előszeretettel a baloldaliak demokratikus ellenzéknek, mert így igyekeznek kizárni a radikál-jobbereket az ellenzékből. Ezek után – no meg a Jobbik évtizedes dúlás-fúlása után a szélsőjobbon – minden gond nélkül masíroznak együtt azon az úton, amelyről Vona Gábor most minden erőbedobásával igyekszik levakarni a múlt barnáját.

Amire pedig nem hajlandóak: párbeszédre, érdemi egyeztetésre olyanokkal, akikben – korábban így tűnt – sokkal közelebbi elvbarátokra találnának.

Iszonyú káosz van az ellenzéki oldalon. Nemrég, épp Karácsony szocialista miniszterelnök-jelöltsége kapcsán hasonlót mondott az LMP egyik vezetője is. Ungár Péter szerint káoszba taszítja Karácsony az ellenzéki oldalt azzal, hogy összefogott a szocialistákkal. Ha ezt elfogadnánk igaznak, vajon milyen jelzőt kellene találni az LMP-Jobbik koalícióra?

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6713497735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.12.13. 16:23:04

Már maga a megállapítás se mindig igaz.
A minap pl a választók 55%-át mérték közvéleménykutatók Fidesz szavazónak.

De ha teszem azt 55% kormányváltást akar, annak nagy része egyáltalán nem akar pl Gyurcsánnyal közös koalíciót kormányon.

Ahogyan egy másik része Jobbikot nem akar, egy harmadik meg LMP-t, vagy MSZP-t, és így tovább.

Azaz értelmetlen a Fidesz ellenes koalíció definíciója is.
Ilyen értelemben Merkelt se akarták pl a németek soha, hisz soha nem kapott még 30%-nyi szavazatot se, nemhogy 40 vagy 50%-ot.

Pártok vannak, és az egyik kormányt alakít.

Okos Tóbiás 2017.12.13. 18:37:36

Nem értem, mi a probléma a Jobbik-LMP-Momentum összeborulással? Mindhárom a fideSS szekerét tolni jött létre. Most legalább együtt tolják. Összenő, ami összetartozik!:)

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.12.13. 20:37:49

Van egy alapvető különbség a ballib pártok és a Jobbik között.

A Jobbik még nem kúrta el, mint a Rákosista Gyurcsány csicskák, és MSZP-s csinovnyikok, meg az azóta megszünt SZDSZ-es hazaárulók.

dare 2017.12.13. 20:39:47

@Okos Tóbiás: Ez a komment példázza a legjobban a helyzetet.
Ha összeállnának harmadik pólusként, akkora lejáratás menne ellenük, ami teljesen leépítené őket.
Így csak a Fidesz köpköd rájuk.
Nem hiányzik a baloldali össztűz.

taga20 2017.12.13. 20:43:57

@Legeslegalja: "A Jobbik még nem kúrta el"

viszont igény lenne rá. geci 2.0 társaság.

taga20 2017.12.13. 20:45:05

@VaradiJanos: vizesvébé, vagy pakskettő!

mi van haver, újra meló?

2017.12.13. 21:12:53

@Legeslegalja:

Te aránylag értelmes embernek látszol a hozzászólásaid alapján, még ha nem is állunk egy oldalon.

De kérlek, meséld már el nekem, hogy mi az a ballib?
Ugyanis én tanultam politológiát, de ilyen ideológiai irányzat nincs.
A liberális semmiképpen nem lehet baloldali, ezt szögezzük le!
Akkor légy szíves okosíts már fel, hogy milyen egy ballib?

taga20 2017.12.13. 21:19:12

@Látens Inszinuáció: nem akarlak elkeseríteni, de a legeslegalja, tényleg a gecimaffia alja!

"Azért jó ez a blog, mert jól követhető, hogy Soros csicskásai mit terjesztenek az országról, és a migrációról, külföldön.

Pl tisztán látszik, hogy a korlátlan kvóta mentén szankciókat akarnak bevezetni, és az EU határainál történő védekezés fel sem merül a megoldandó feladatok között, Soros csicskáinál az EP-ben és a médiánál."

eszt írta pár perce ez az értelmes fityeszdroid.

vincent66 2017.12.13. 21:21:33

@Látens Inszinuáció: Ez egy magyar specialitás. Arra mondjuk, aki liberálisként összeáll a komcsikkal, illetve komcsiként a liberálisokkal.

libsi nóta bárki unja 2017.12.13. 21:30:57

Saját taknyában-húgyában fetreng az ellenzék

Amit tegnap leköpdöstek, ma azt csókolgatják. Csinálják ha jólesik, de minket választókat ne nézzenek már nettó hülyének. Mert az mégse megy, hogy tegnap még az volt a Fidesz bűne hogy eltűri a Jobbikhoz tartozók dolgait, ma meg az hogy fellép ellenük

Agyatlan locsogás ami folyik

Scott Tenorman Must Die 2017.12.13. 21:46:06

@Okos Tóbiás: le merem fogadni, h nem érzed mennyire végtelenül primitív és kegyeletsértő ez a fideSS-ezés a holokauszt áldozataira nézve. komolyan mondom elképesztő, h nektek semmi nem szent amikor a mocskos kis önös érdekeitekről van szó.

Scott Tenorman Must Die 2017.12.13. 21:48:12

@Látens Inszinuáció: a múltkor még mérnök voltál lol. találd már el te kretén

2017.12.13. 21:56:11

@Scott Tenorman Must Die:

Hol írtam olyat, hogy mérnök vagyok, faszkalap?
Linket lécci!

totti1987 2017.12.13. 21:59:46

Inkább az Mszpnek és a többi pártnak kéne elgondolkodnia, hogy miért nem mennek ki akkor, amikor nem őket alázza a fidesz.
Nem kell a jobbikkal egyetérteni ahhoz, hogy ott legyenek és a fidesz ellen tüntessenek. Ma a fidesz erejét a szociknak köszönhetjük. Tipikus kommunista módszer hogy a fidesz szalámizza az ellenzéket. Úgyhogy ne nagyon pattogjanak olyan pártokkal szemben, akik még nem voltak hatalmon.

berne 2017.12.13. 22:36:15

Aki egy gyékényen árul a jobbikkal, az olyan is.

bnyuszi 2017.12.13. 22:38:25

@Látens Inszinuáció: "meséld már el nekem, hogy mi az a ballib?"
bocs hogy belekotty, de miért nem a nyugatifénytől kérdezed ezt?

"Baloldali-liberális körökben napok óta szenvedélyes vita folyik arról, hogy szabad-e elmenni a Jobbik tüntetésére"
nyugatifeny.blog.hu/2017/12/13/jo_reggelt_kivanok_hany_tuntetest_is_szervezett_a_jobbik_az_elmult_8_evben_509

vajdasagi 2017.12.13. 22:45:06

Én bizony elmegyek és tüntetek az önkényuralom ellen. Mert az alakul ki lépésről lépésre. Az, hogy most épp a Jobbikot ütik csupán azért van, mert tőle félnek. És tudjátok mit: pont azért még szavazni is a Jobbikra kell. Ők még nem kúrták el, és ők az egyetlen esély hogy ebből a zuhanórepülésből kimozduljunk. Hogy utána mi jönne, nem tudom, de a biztos nemzethalálnál (ami felé most robogunk) csakis jobb lehet. Szóval menjünk ki tüntetni.

2017.12.13. 22:46:31

@totti1987: "Nem kell a jobbikkal egyetérteni ahhoz, hogy ott legyenek és a fidesz ellen tüntessenek."

Ugyanez érvényes lehetett volna a Jobbikra is, amikor mások tüntettek a gazemberek ellen. Természetesen, mondhatta volna Fletó meg a Molnár, hogy aki akar, az mehet tüntetni, csak ne vigyen pártjelvényt (és akkor elegánsan áthidalják a pillanatnyi érzékenységüket).

"Ma a fidesz erejét a szociknak köszönhetjük."

Maradjunk annyiban, hogy a prosztóknak kell megköszönni, akikből birkát tudott faragni a Viktor, mert az érdekből szavazó nyerészkedők szavazataiból nem lehetett volna összehozni kétharmadot, legfeljebb csak egyet. Ehhez kellettek azok a büdös prolik is, akik addig a szocik tenyeréből ettek, aztán odaálltak pitizni a másik kommunista ivadékhoz.

2017.12.13. 23:07:35

Okos Tóbiás megelőzött. Én sem értem, miért kezeli valaki a lompos csürhét ellenzékként.

2017.12.13. 23:08:57

@bnyuszi: az a blog is röhej. Egy feketelyukból is több fény jön ki, mint annak a mocsoknak a szerzőiből.

2017.12.13. 23:10:42

@Legeslegalja: legeslegalja... igen, tényleg az. Egy fideSSproli, aki a saját pártja bűneit vetíti ki másokra. (Rákosista, hazaáruló stb.)

Csuti Ördögüző 2017.12.13. 23:20:03

Ez a koala is elkésett mint a 2014es Összefosás.

moonlight777 2017.12.14. 00:06:00

@berne:

És még a jobbikra mondják hogy kirekesztő párt, hát az ilyen megnyilvánulás sem tartalmaz kevesebb kirekesztést, mint amivel a jobbikot vádolják.... más szemében a szálkát ugye?

vajdasagi 2017.12.14. 00:11:38

@kutyás majmok népe: Sokaknak kell megköszönni. De a szocik tényleg sokat tettek és még most is sokat tesznek azért, hogy a helyzet ilyen szar legyen. Ajánlom: ejtsük őket egyszer s mindenkorra. Hát egyrészt kártékonyak, másrészt balfaszok. Miért fordítunk rájuk egyáltalán figyelmet?

Alick 2017.12.14. 00:58:01

"a baloldallal érdemi párbeszédre sem hajlandó LMP és Momentum összebútorozzon a Jobbikkal"

Pedig logikus - lejárt arcok vs. új arcok. Vagy kormányzásban leribancosodottak vs. kormányzásban szüzek (bár korántsem ártatlanok).

moonlight777 2017.12.14. 01:23:40

@Alick:

Pontosan.... én tovább is mennék, mindenkit ki kellene zárni a közéletből, akinek köze volt az elmúlt 27 elkúrt rendszerváltásához.... mert az összes kormány együttes felelőssége az, hogy most a fidesz itt garázdálkodik a nyakunkon....

moonlight777 2017.12.14. 01:24:56

@moonlight777:

" elmúlt 27 évhez, vele együtt az elkúrt rendszerváltásához..." - így akartam írni...

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2017.12.14. 04:26:00

na hol borult ossze az lmp es momemtum a jobbikkal??? ujabb gumicsontot a "gondolkodo" ertelmisegnek. szerintem egyszeru, aki nem tuntet a jogallamisag szetbontasa ellen, az nem demokrata. pont.

be lehetne mar fejezni a komcsizast, nacizast es fasisztazast, itt nem errol van szo.
..jujj mert te komcsi/naci vagy, akkor nem lehet igazad (semmiben)...

nevetsegesek vagytok mindket oldalon

babbaba 2017.12.14. 06:15:22

Nem lehet, hogy a legnagyobb ellenfelével a Jobbikkal akar most a Köpcös törvénytelen eszközökkel, kibaszni, ami más pártokat is érinthet később, ha esetleg veszélyesek lesznek a Fideszre? Nem lehet, hogy ezért kéne akár a bolsiknak is odaállni tüntetni, az ilyen eljárások ellen és nem a Jobbik mellett? Senkiházi önérdekemberek, és még panaszkodnak is, hogy ők már szart se érnek, ahelyett, hogy megértenék mi is a fontos.m Méghogy demokraták?!?!

babbaba 2017.12.14. 06:19:57

@Okos Tóbiás:Csak a bolsik az valódi ellenzék, ugye okoska? Hogyne. Kár hogy annyiszor leszerepeltek. Örültök, ha ezzel a hozzáállással nem estek ki mind maszopostól, dk-stól az országgyűlésből. Közeli esély, hogy kiestek. Rátok is férne!

midnightcoder2 2017.12.14. 06:56:54

@babbaba: Ugyan már. Az a baloldal nevezi magát demokratikusnak, aki Öszöd után egy emberként állt ki Fletó és az öszödi beszéd mellett:

"Ennyi tehetségünk van gyerekek! Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük."

A kis demokraták, mi ? Miközben fennen hirdették a kampányban, hogy nem lesz megszorítás mert az árt az országnak és árt az embereknek, közben titokban már tervezték ezeket a megszorításokat, és az egyetlen korlátja az volt a dolognak, hogy nehogy kikerüljön az igazság a választók elé a választások előtt. És ők nevezik magukat demokratikus ellenzéknek. Legalább annyira vicc, mint ahogy általában a baloldali ellenzék: demokratikusnak nevezik magukat, miközben kb. annyira demokratikusak, mint amennyire Hitler cionista volt. Szóval, nem annyira nagyon.

midnightcoder2 2017.12.14. 06:59:00

@babbaba: Amúgy kis szerencsével kiesnek. Én nagyon drukkolok nekik. Ennek az országnak három átka van: MSZP, FIDESZ és DK. Ha ebből kettő kiesik, már sokat nyerünk.

midnightcoder2 2017.12.14. 07:23:46

Amúgy igazából ez a három párt tolja egymás szekerét. Ha nem lenne MSZP és DK a FIDESZ a béka segge alatt lenne, és ha nem lenne FIDESZ, a másik két párt már rég a történelem szemétdombján lenne, ahol a helyük.

torró 2017.12.14. 07:37:59

Hogy Vona le tudná e győzni Orbánt? Nem tartom valószínűnek. A lényege a mostani támadásnak, a Vona Orbánhoz intézett kirohanásokból ered.Szerintem! Ezzel a húzással az Orbán azt bizonyítandó, hogy Vonáék törvénytelenségekkel vádolják Orbánékat, most viszont kiderül, hogy ők sem tartják be. Ha megnézzük a reakciókat, Vona nem azt firtatja, hogy törvényes vagy nem a reklám felületek bérlése, hanem, a büntetés nagyságát reklamálja. Vagyis elismeri a tényt, csak túl nagynak tartja a befizetendő összeget. Csak azt nem értem miért nem éltek a fellebbezés lehetőségével? Mert volt nekik idő hagyva. Hogy a fideszt miért nem vizsgálták annak idején? Mert senki nem ordibált ez miatt, mert minden párt megszegte a törvényi kiírásokat.Inkább kussolt mindenki.Így a fidesz sem firtatta a többi párt dolgait. Ez úgy működik, mint a viccben, hogy aki szarban van, ne ugráljon.Az össze fogásról annyit, hogy ha most nem tudnak megegyezni, mi lenne győzelem esetén? Káosz? Nézem a régi politikusok nyilatkozatait, mindegyik azt mondja, ezt így nem szabad csinálni ahogy az ellenzék bénázik. Nem volna szabad pénzügyi ígérgetésekbe belemenni, mert nem lehet azokat teljesíteni.( BékesI L). Pl.És mit látsz? Ígérgetések pénz osztásra.Azt mondják , két erős párt kellene, ami meg tudná verni a fideszt, de legalább kétszer egymás után, és minimum egyszer két harmaddal! Láttok ilyet? Káoszra meg kurvára nincs szükségünk! Nem vagyunk olyan helyzetben, hogy ezt a luxust meg engedhetnénk magunknak. Az MSZP-k már akkor rendbe kellet volna tenni magát amikor az Orbán 8 évvel ezelőtt megverte őket. Vagy ők magukat. Most a választások előtt pár hónappal már nem fog menni.

2017.12.14. 07:58:49

Szóval ha valakit durván és kb megszívat a fidesz, amit egyébként kb mindenki tényként kezel szóval nem lér hozzá kétség, akkor miért is probléma, "összebútorozás" meg mindenféle hasonló jelzők, ha valaki támogatja őket ebben a témában? Vagy nem arról volt szó, hogy elmennek a tüntetésre? Mert az van leírva de a posztból mégis az jön le, hogy koalíciót kötöttek vagy mergeltek. Még ha az 50 napos technikai koalíciót is megkötnék abban sem lenne semmi közös kivéve a deklarált, tételes célok ami meg nem közös kormányzás.
Kellene egy olyan törvény is ahol a blogokra ki van írva melyik párthoz tartoznak mert nekem az az érzésem ez nem független írás volt hanem gyurcsány vagy együtt vagy valami azon az oldalon aki szeretné a 2 százalékát 3-ra növelni bármiféle módon vagy valami hasonló.

katamara 2017.12.14. 07:59:25

@midnightcoder2: Hülyegyerek az öszödi beszéd tele volt igazságokkal. Ha nem fogtad fel az az értelmi képességedet mutatja ! IQ -1 !

midnightcoder2 2017.12.14. 08:10:24

@katamara: Persze hogy tele volt igazságokkal.

Persze hogy teli van igazságokkal. Fletó életében először és utoljára igazat mondott. Nem tudom részeg volt-e, vagy beszívott...

"Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, amit mi csináltunk.

Meg lehet magyarázni, nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt, mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit."

Pesze utána ezt a baloldali sajtó úgy adta el a birkáknak, hogy Fletó igazából az összes előző kormányra értette. Miközben a beszédben feketén-fehéren benne volt, hogy nem.

stim 2017.12.14. 08:17:01

Ami most az ellenzékben történik arról a gyalog-galopp jut az eszembe.

"...az érdek...ööö... akarom mondani házasság..."

Ezek nem alkalmasak kormányzásra. Képzeljük el milyen káoszos időszak jönne az országra és MINDEN benne élő emberre ha ezek valami rossz csillagzat miatt kormányra kerülnének.

Ami jellemző rájuk az az önmagukkal törődés, ötlettelenség, elképzelések hiánya. Alavető szellemi beállítottságukban van gyökeres ellentét amin a pillanatnyi együttműködés nem fog változtatni. Az ellentét megmarad és a széthúzás olyan béna kacsává teheti a kormányzást mint most a németeknél. Aki egy kicsikét is szereti a hazáját és benne a saját sorsát ezekre nem szavaz mert nem akar kiszúrni saját magával.

Sokan vannak akiknek a jó sem elég jó. Van idehaza egy panaszkodós, önsajnálós, másra mutogatós, fikázós mentalitás amit kultúrának nem hívnék csak hozzáállásnak. Vannak emberek akik hangulatot keltenek és vannak emberek akik erre jól rezonálnak. Rosszul akarják érezni magukat. A többségük nem a jelenlegi kormány miatt alkalmatlan az élete jobbá tételére hanem lusta vagy tehetetlen vagy bizalmatlan. A bizalmatlanság rettenetesen erős visszatartó tényező. És azt egyén saját tehetetlensége miatt kényelmesen másokat hibáztat.

Miközben idehaza csökkentik az adókat, lassan emelik a fizetéseket, lent tartják a rezsit.
Persze, lehetnének jobbak is a fizetések; köszönjük meg az MSZ(M)P-SZDSZ-nek az államadósságot ami minden éveb benne van a költségvetésben és csengetni kell.

Az a jó a demokráciában, hogy már lehet válogatni. És tényleg van verseny. Akinek van józan ítélőképessége és nem az internet mondja meg a véleményét hanem a közgazdaságtan és a zsebe az elgondolkozhat rajta, hogy nem kezdődik az év gáz- és villanyáremeléssel, az infláció alacsony tehát a megtakarítások, a munakbérek és a nyugdíjak nem olvadnak el. Sok helyen épül, szépül az ország. Aki józanul gondolkozik annak stimmel a matek.

Aki hangulatkeltők után megy, az a realitást elvesztve a lába alól azt fogja érezni, hogy valami nem stimmel.

És az a valami a realitáshoz, a változó világ tényeihez való objektív viszonyulás. A közgazdasági eredmények, a gazdasági növekedés számainak eltagadása.

Nem hangulatot kell kelteni. Az nem stimmel.

Objektíven kell nézni a világot, ragaszkodni a tényekhez és felismerni benne a közösség szolgálatának lehetőségét, nem pedig az önös politikai érdeket.

A politika nem önmagáért van hanem az emberekért. Az emberekért az emberek által. Aki erről megfeledkezik annak a hozzáállása nem stimmel.

stim 2017.12.14. 08:21:10

A rendszerváltás egyik legnagyobb eredménye az lesz ha az emberek azt kezdik el nézni és keresni, hogy mi stimmel és nem arra kiváncsiak, hogy mi nem stimmel.

Mert az a világod amire figyelsz, ahogy Kenobi mester is mondta:)

2017.12.14. 08:33:44

@bnyuszi: Ugyan... a libbant agytröszt kiadta az ukázt (a hatalomért) az ördöggel is szabad cimborálni, de szigorúan üzleti alapon. Soros is aktívan segítette a zsidó vagyonok elzabrálását... csakis üzleti alapon, mert amúgy mások tették volna ugyanezt. Zsidó bankházak is támogatták a Harmadik Birodalmat... csakis üzleti alapon. Naná, hogy a magyar liberális értelmiség összebútoroz az eleddig konstans köpködött barnainges fasisztákokkal... de csakis üzleti szempontokra alapulóan. A disznóhús fogyasztása is megengedett, ha nincs más... imádom ezt a fajta pragmatikusságot. Pár éve még jeges rettegés szorította markába a hazai zsidóság szívét a Magyar Gárda operetthuszárainak lajbijait látva, most vállt vállnak vetve igyekszenek benyomni a Parlament előttük egyre inkább bezárulni látszó kapuját.

2017.12.14. 08:35:44

@torró: "Hogy Vona le tudná e győzni Orbánt?"

Talán úgy, ha belülről bomlasztja... úgyis mindig azt harsogja a ballib oldal, hogy Orbánban vagy egy Vonával...

2017.12.14. 08:39:31

@Womb Raider: Amúgy meg nem Orbánt kell(ene) legyőznie. Inkább az Európa felől fújó szembeszelet, a támogatás (háttér) teljes hiányát, az ellenszenvet, az előítéleteket és valós vagy névleges nacionalizmussal szembeni azonnali retorziókat.. a többi jönne magától.

moonlight777 2017.12.14. 10:13:17

@torró:

Nem érted, hogy az ász eljárás kapcsán, nincs és nem is volt fellebbezési lehetőség????? az ász tv direkt így lett megváltoztatva!!!!

2017.12.14. 10:15:38

@moonlight777: Ez minden kártyás tudja... az ász mindent visz ;)

Jakab.gipsz 2017.12.14. 11:13:58

@Womb Raider:

Így igaz ahogyan látod, csakhogy a rájuk jellemző pragmatikus rafinéria, még nem kultúra.

Nos ezt az egyet, kultúrát és erkölcsös viselkedést, ezt az egy dolgot nem tudják megcsinálni, csak a gyűlölet szításához és a pusztításhoz értenek, (de ehhez nagyon, ügyes manipulátorok).

Tehát egy filozófiát csak egy filozófia képes leküzdeni, azért mert a tudás mindenkié. És ez az amitől rettegnek és reszketnek, éspedig attól, hogy a történelem meghaladja Őket.

Az emberi ostobaság meghaladásával Mi pedig csak nyerhetünk.

Szimijo 2017.12.14. 11:29:58

A Vona(t) elhagyása szigorúan tilos!?
Mostanában fokozottan áradnak ránk a többségében igaz szavak a Jobbik valódi (neonáci) természetéről. Kár, hogy elsuhannak (szándékosan?) a jelenlegi helyzet lényege mellett:
Nem lehet csak picit terhesnek lenni. Vagy megvéded a demokráciát (mindig) – vagy nem véded meg (pl. csak akkor, ha és amikor neked tetszik). Ezek között lehet választani. Nem tragédia (?), ha valaki az utóbbit követi– hisz errefelé, mutyiföldön, a testre és helyzetre szabott, s így eleve elvtelen „elvszerűség” dívik minden politikai pártban évtizedek óta. Csak ne tessék csodálkozni a zemberek érdektelenségén...Ha majd értünk jönnek, akkor is csak vállat fognak vonni. Hisz ezt tanulták meg. És tőlünk. Ceterum censeo: www.youtube.com/watch?v=hb6QsKSw_GI

Lévai András 2017.12.14. 12:44:02

@Okos Tóbiás: Nagyszerű észrevétel, bizonyos Lendvai "Megmondomatutit" Ildikó mintha mondott volna már ilyet 1997-ben, csak akkor a Jobbik helyett a MIÉPpel riogatott. Az eredmény ismert. Nihil novi sub solem...

Lévai András 2017.12.14. 12:46:29

@Látens Inszinuáció: a liberális éppen hogy baloldali, bár nem szocialista, kommunista és nem parasztpárti. A baloldaliság nem jelent szocializmust/kommunizmust.

BAZINGA2 2017.12.14. 15:21:57

Nincs itt semmi összeborulás. Mindenkit felháborít ez a kézi vezérlesű ÁSZ jogtalan intézkedése. Ennyi az egész. Amúgy nagyon szép lesz a sok világító fáklya Budapest éjszakájában. Legszívesebben elmennék én is, csak hát más elkötelezettségem van.

kószák egyike 2017.12.14. 15:54:31

"A Momentum és az LMP most viszont a Jobbik nyakába borult."

Kedves szerző! Ja, hogy elmennek tüntetni de amellett hangsúlyozzák a nem tetszésüket a jobbikkal szemben, az már nyakba borulás? Gratulálok neked is basszus.

Igenis tessék már egymás nyakába borulni mert ha nem cudar putyin világ jön 2018-tól.

Finnyáskodni lehet, húzni a szátokat, de a dolog egyszerű: Le akarod váltani a kisvasutak királyát? Akkor meg tessék szépen ebben a dologban számolni a Jobbikkal is.
Ez a poszt pont jó volt a további ellenzéki feszültség keltésre. Olyan mszp-dk de finnyás vagyok szaga van.

Ki is lökte orbán 2/3 ölébe az országot? Ja, hogy pont feri és a szegfűs haverok és most ők játsszák a szűzlányt és büdös nekik a Jobbikkal még tüntetni is.

Scott Tenorman Must Die 2017.12.14. 17:11:08

@Látens Inszinuáció: biztos az volt aki még használja a nickedet

torró 2017.12.14. 17:48:34

@moonlight777:
Akkor az ÁSZ hazudott, a tv nyilatkozatban azt mondták volt 5 nap felszólalási idő. Ha volt is az nem sok, de ilyenkor az ember tudja, hogy azonnal le kell ütni a ziccert. Voltam vállalkozó évtizedekig, és bizony ha toszorogtál akkor egy rakás pénzed ugrott. Nem tudom Vona mire számított!? Jó! Tudom ha ki akarnak veled v velem b...ni, akkor ki tudnak. De csak úgy hagyni azért! Nem túl okos ötlet egyébként egy kiskutyától, ha harapdálja egy behemót lábát! Na mindegy!

moonlight777 2017.12.14. 18:47:13

@torró:

Szó sem volt itt 5 napról az ász hazudik, én egy szavukat sem hiszem el, korrupt, hiteltelen, nem független bagázs....

moonlight777 2017.12.14. 20:49:55

@kalapácstollú: Számomra nagyobb hitele van mint a hazug ász bandának és megrendelőinek....
süti beállítások módosítása