B1 blogcsalád



Kiderült, hogy Soros miért most szólt vissza

2017. november 23. - Mr Flynn Rider

A titkosszolgálatok bevetése a civilek ellen volt az utolsó csepp a pohárban. 

orbansoros.jpg

Korábbi cikkünkben azt elemeztük, mi az oka annak, hogy Soros György és az általa támogatott alapítványok eddig miért nem reagáltak komolyabban a Fidesz által indított gyűlöletkampányra.  

A HírTV-ben az Egyenesen vendége volt Csontos Csaba, a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány budapesti szóvivője. A szóvivő a műsorban bejelentette, hogy Soros György tájékoztató kampányt indít Magyarországon a kormányzati támadások miatt.

Mi is beszámoltunk róla, hogy Soros György alapítványa hétfőn sajtóközleményben cáfolta a Fidesz által terjesztett hazugságokat, majd az RTL Klubnak  a milliárdos videót is küldött, amelyben magyarul reagált a vádakra.

A milliárdos félti azokat a civil szervezeteket, amelyeket az alapítványa támogat, miután Orbán Viktor korábban bejelentette, hogy a magyar titkosszolgálatok vizsgálni fogják ezeket a szervezeteket.

„Nem maradhattam többé csendben, mert attól félek, hogy a titkosszolgálati nyomozás azt jelenti, hogy nemcsak a szervezeteket, hanem azoknak a vezetőit egyénileg is üldözni fogják”

mondta korábban a Financial Timesnak Soros György.

A kormány ráuszította a titkosszolgálatokat a civilekre, jelentés is készült

„Ma nincs olyan, az ellenzékhez köthető szervezet, amely mögött ne Soros György pénze állna.” Ennek következtében pedig „a hazai civilek a valós erejüknél nagyobb befolyásra tesznek szert a magyar társadalomban” – mondta el Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter még 2016 tavaszán az ATV azon kérdésére, hogy vannak-e a kormánynak közvetlen bizonyítékai arra vonatkozóan, hogy a magyar származású amerikai üzletember nyomja Magyarországon a migránsügyet.

„A migránskérdésről elhangzó demokrata megszólalások mögött is Sorost halljuk, hiszen a legfőbb szponzora annak a politikai oldalnak. Ő így harcol a meggyőződéséért, mi a magunk módján” – érvelt Lázár, aki szerint nincs más bizonyítékra szükség, miután Soros maga „coming outolt”, amikor elismerte, hogy Orbán Viktor a legveszélyesebb európai ellenfele.

„Természetesen vannak olyan titkosszolgálati jelentések, amelyek alapján ez az állítás direktben is bizonyítható, de ezek értelemszerűen nem publikusak” – nyomatékosított Lázár a migránspárti hazai civilek Soros-befolyását illetően. 

Lázár János kancelláriaminiszter ezt az állítását a november 17-i Kormányinfón is megismételte. Elmondta: veszélyesnek tartja Soros György tevékenységét, ezért megfigyelik az üzletember alapítványai által támogatott magyarországi NGO-k működését, és készítettek egy tanulmányt arról is, hogy a környékbeli országokban milyen befolyásolási kísérleteket tettek a Soros által támogatott szervezetek.

Januárban Németh szilárd a civilek eltakarításáról beszélt, akár titkosszolgálati módszerekkel is. Utána az Átlátszó be is perelte az Információs Hivatalt, hogy kiadják azt a jelentést, aminek alapján a Fidesz "nemzetbiztonsági kockázatokról" beszél a civilekkel kapcsolatban. 

Csontos Csaba a HírTV-ben megerősítette: Soros György azért csak most szólalt meg, mert most erősödött fel a kormányzat fenyegetése a titkosszolgálatok bevetéséről az alapítványaival szemben, és így próbál szolidaritást vállalni az ott dolgozókkal.

Ez egy folyamatnak az első része, amelyben tulajdonképpen tájékoztatni akarjuk a magyar lakosságot arról, hogy mi is az igazság. Nemcsak azzal kapcsolatban, hogy Soros György mit gondol azokról a kérdésekről, amelyeket a kormányzat neki tulajdonított, hanem azokról a kérdésekről is, amelyekben tevékenykedik, amelyekben aktív, tehát, hogy mi mit csinálunk

– mondta el Csontos a HírTv-ben. A Soros-alapítványok szóvivője arról is beszélt, hogy a kormányzati lejárató kampány csak az ország problémáiról próbálja elterelni a figyelmet. "A gyűlölet nagyon jó takaró, fedőanyag" – mondta.

Szél Bernadett még szeptemberben jelentette ki a nemzetbiztonsági bizottság ülése után, hogy nyoma sincs nemzetbiztonsági kockázatnak a civilekkel kapcsolatban. 

„A nemzetbiztonsági bizottság ülésein és az általunk, számukra rendelkezésre bocsátott jegyzőkönyvekben nyoma sincsen olyan információknak, amelyek alapján például ennek a civil szervezetnek bármi félnivalója lehetne. Őket semmilyen szinten nem lehet nemzetbiztonsági kockázatként azonosítani. Ami történik, az egy végtelenül gusztustalan boszorkányüldözés, amelyben gyakorlatilag a Fidesz ezt a bizottságot, amelynek egy kicsit, hogy úgy fogalmazzak egyenlőbbnek kéne lennie az egyenlők között, hiszen stratégiailag fontos, kritikus információkkal dolgozik, gyakorlatilag ezt saját kampánycélra, saját kampányának a céljára használja”

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8313350765

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: SOROS TERV az maga Orbán Viktor 2017.11.23. 18:05:10

Világnézetet, vallást, pártot, küzdő társakat, barátokat, politikai irányt váltani neki nem probléma. Persze sokan másoknak sem. Vona Gábornak - egykori tanítványának - például még nevet sem. (szül. Zázrivecz Gábor) Orbán Viktor szerintünk nemsokára ...

Trackback: Fedőneve Fidesz 2017.11.23. 18:04:48

Az ügynöklisták nyilvánosságra hozását természetesen volt és jelenlegi ügynökök és besúgók gátolják.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1ghost 2017.11.24. 07:21:01

@6.Lenin:" Mo-on az ellenzék külső segítség nélkül képtelen lenne leváltani a jelenlegi kormányt. "

Te segghülye bérhazudozó orbántroll. Kormányt nem az ellenzék szokott váltani, hanem Magyarország polgárai.

Egyébként, hogy a picsába lehetséges az, hogy ti korrupt, hazug fideszpribékek, egy kibaszott félmondatot nem tudtok kiizzadni, ami igaz lenne?

Frick László Intézet 2017.11.24. 07:28:42

@1ghost: Azonban ehhez Magyarország polgárainak csak kéne szavazniuk is. A magyar Jók és Igazak & Gáncstalanok szerint a magyarok 70 %-a akar orbántváltani. Az nem világos, hogy ez a szavazó-magyarok 70% vagy az összmagyar.. mondjuk 14 évesektől véve...

Tehát ennek az orbánváltó 70%-nak el is kéne mennie szavazni és X-elni.

Orbán a hibás abban, hogy 4-5-6 felé X-elhet szét ez a 70%?

A szavazó az x-elésen kívül mit tehet az orbánváltásért? Olvasson véleményformáló sajtót, amiből eddig azt tudta meg, hogy az MSZP a másfél milliós bázisával büdös, Botka büdös

és azt, hogy Vona tkp a sztalin, akivel HitlerOrbán ellen lehet szövetkezni.

Az MSZP--vel már X-elés előtt osztozkodni kellett.
Vonáékkal meg ráér a győzelem után.

marci jókisfiú, a 888 jógyerektrolljaa szerint Orbánt a belső ellenzékének kéne picsán rúgni.

Frick László Intézet 2017.11.24. 07:30:50

Mindenből kettő van, a titkosszolgálatból is.

Jótitkosszplgálatnak szabad jóítani, nagyon szép példa erre a pompásan sikerült viktátortalanítás Líbiában és Egyiptomban és a faszán sikerült Arab Tavasz meg Jemenben is pompásan jóított a Jó Titkossszolgálat.

Bezzeg a büdösruszki meg a rohattorbán titkosszolgálatok csak rosszítanak.

Frick László Intézet 2017.11.24. 07:35:00

@Jakab.gipsz: MNeseországszerű Óz, a Csodák Csodája mnár ez a WASP hűddedemokrácia.

Az Amerikai Egyesült Államokat az az ellenállás hozta létre, ami olyan külső beavatkozás, politikairendszerterjesztés és ráeröltetés volt, amivel a mai USA móresel szerte a világon.

Attól az nagyhatalomtól várni bármit, aminek az érvényes katonai doktrinája a
Joint Vision 2020.

archive.defense.gov/news/newsarticle.aspx?id=45289

Frick László Intézet 2017.11.24. 07:39:24

Az USA nemzetikeresztény állam,olyan Isten, Haza Család! kiáltozásokkal, hogy a falaak is visszhangozzák, Csillagos Sávos Lobogózás, amihez képest a jobbikosaink lobogózásmániája kutyafasza. Obama minden beszéde végén Good bless Americá-t kiáltott. A WASP ideológiák elfogadottak! Fehér, Protestáns Angol-Száz elitség!
religionnews.com/wp-content/uploads/2017/01/webRNS-OBAMA-LEGACYj-010917.jpg

Frick László Intézet 2017.11.24. 07:44:22

Báregyébként "Soros" csak egy fedő név a Pyle-alakúak rendjéből és CIA beavatkozást álcáz... egész Európában.

haXXor 2017.11.24. 08:15:32

10 eve is utaltam Gyuri ba't. Akkor lehet tolem indult a Sorosozas?! Hmm..

babo_ 2017.11.24. 08:47:00

@Ben Franklin: Lehet, hogy az én emlékeim koptak meg, de úgy rémlik, hogy az az ominózus 2/3 úgy jött össze, hogy a szavazatra jogosultak fele nem ment el szavazni. És nem feltétlenül azért, mert nem érdekli, hanem azért mert az akkori felhozatal (bele értve a FIDESZ, MSZP és a többi pártot) nem volt számára alternatíva.
Ergo két lehetősége volt: nem szavaz, vagy érvénytelenül szavaz (mindkettőnek ua az eredménye). Így viszont az a bizonyos 2/3 az érvényesen szavazók 2/3-a, ami azt jelenti, hogy a szavazásra jogosultak kb. 1/4-e, ami azért nem ugyanaz.

2017.11.24. 08:50:12

@1ghost: "Kormányt nem az ellenzék szokott váltani, hanem Magyarország polgárai. "

Na, ja... ám ugye a váltás az úgy néz ki, hogy valamiről valami másra, valamit valami újabbal/jobbal cserélünk fel. Itt jön képbe az ellenzék, ami az alternatívát kellene biztosítsa. Ha ez nincs, vagy rosszabb, mint a jelenlegi állapot, ki az a hülye, aki csak azért vált, mert már régi valami? Téged is kidobott az asszony 8 év után, mert unta a pofád (nem lepne meg, amúgy..) Ha igen, kire cserélt le? A sarki Zöldtakony kocsmabúronának számító Jenőre, vagy valami jobbra?

Jakab.gipsz 2017.11.24. 08:57:43

@Ben Franklin:

Olyanok akarnak az "alkotmányos-jogállamról" ki oktatni minket a magyarokat, akik, még beszélni sem tudtak akkor, amikor a magyarok alkotmányt készítettek ön maguknak.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.24. 08:57:56

Megdöbbentő.

Sokáig azt hitte az ember fia, mert mondták a demokraták, írták az újságaik, hogy nincs is semmilyen Soros-Terv, ami amenekültek igazságos szétosztását illeti.

Aztán azt hittük, mert mondták a demokraták, írták az újságaik, hogy nincs is kvóta terítéken, így okafogyott a népszavazás.

Aztán azt hittük, mert mondták a demokraták, írták az újságaik, hogy csak 1294 darab emberről van szó.

Aztán most hogy megszavazta az Európa Parlament a korlátlan kvótát, megdöbbenve olvashatjuk, hogy egyedül maradtunk, mint ellenzők.

Nem sül le a pofátokról a bőr ?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.24. 09:00:17

@morpho:

Nem csak az oroszok:
pestisracok.hu/izrael-is-vizsgalna-a-civil-szervezetek-kulfoldi-finanszirozasat/
Az izraeli kormány a kneszet elé terjeszti a civil szervezetek külföldi finanszírozásának bejelentési kötelezettségéről szóló törvénytervezetet – értesült a vasárnapi szokásos kormányülés után a helyi média.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.24. 09:01:03

Mitöbb:
www.lokal.hu/2017-04-az-usa-ban-kemenyen-fogjak-a-kulfoldi-lobbiszervezeteket/
A külföldi ügynökök regisztrációjáról szóló törvény (Foreign Agents Registration Act – FARA) 1938-ban lépett hatályba az Amerikai Egyesült Államokban, amit a náci propaganda elleni fellépés érdekében fogadtak el. A FARA kifejezetten külföldi államok vagy pártok megbízottjait kötelezi a nyilvántartásba való részvételre, magántulajdonban lévő külföldi cégek nem tartoznak a hatálya alá.

A törvény arra kötelezi a külföldi megbízóik érdekében politikai, vagy politika közeli tevékenységet végző megbízottakat, hogy:

rendszeres időközönként hozzák nyilvánosságra a megbízóikkal fenntartott kapcsolatukat,
mutassák be tevékenységüket, a finanszírozásukat bizonyító számlákat és az azokon szereplő összegeket.
Mindezen adatok nyilvánosságra hozatala elősegíti azt, hogy a kormány és az amerikai nép megfelelően értékelhesse e személyek megnyilvánulásait és tevékenységét annak fényében, hogy külföldi megbízottként működnek az országban. Az Igazságügyi Minisztérium FARA Regisztrációs Osztálya felelős a rendelkezés betartatásáért és a kapcsolódó adminisztrációért.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.24. 09:02:34

Én a Fidesz helyében, nem készítettem volna törvényt. Egy az egyben lekoppintottam volna az Amerikai FARA nevű törvényt, és hangsúlyozottan a Demokrácia védelmében, mint ők.

Sokkal szigorúbb a külföldi civielkkel, mmint a magyar változat, és egy szavuk nem lehetne, az úgynevezett demokratáknak, hisz Soros országában is ez van életbe ma is.

bontottcsirke 2017.11.24. 09:07:36

Viktor és Gyuribá is nyugodhatna már békében. Mert se a foci, se a kameruni szaporodógép nem Európa jövője. Na, jó Richard Bona jó fej, de a többi?

Frick László Intézet 2017.11.24. 09:07:37

@Ballib cenzúrázók réme 25: Köszönöm.
5000 Ft-ot ajánlok föl annak, aki lefordítja a Joint Vision 2020-at. Természetesen nem ennyivel lenne kifizetve, ez csak 1 civil dotation, remélem lesz még 10 igaz ember, akinek ennyit megér. 55000 Ft pedig egy szappanopera epizódjának fordítási díja, egy jó angolosnak ennyit megér.
archive.defense.gov/news/newsarticle.aspx?id=45289

különvélemény 2017.11.24. 09:08:52

@babo_:
Felesleges és fals a nem szavazók pártállását firtatni.

Van, aki azért nem megy el, mert jó neki, ahogy van, van akinek mindegy mert mindenképp jó/szar/semmilyen lesz, van aki azért, mert úgy is xy győz van aki azért, mert yz tutira nem fog győzni, van akinek egyik sem szimpatikus, van amelyiknek több is és nem tud dönteni, és van aki egyszerűen lusta.

Frick László Intézet 2017.11.24. 09:10:31

@Ballib cenzúrázók réme 25: Egyébként Havas Henrik, akit az Isten különben benzinkutasnak teremtett volna, az amerikai Jupiter/kisökör sémára azt a pompás példát stréberkedte, hogy azér szabad az USÁ-ban csillagossávoslobogózni kereszténynemzetihazaffyaskodn, istenhazacsaládozni, elnököknek Isten-nek ajánlani Amerikát, mert az USA fiatal állam, nem olyan öreg, mint Magyarország :D

babo_ 2017.11.24. 09:14:15

@különvélemény: Nyilván számtalan oka van annak, hogy valaki nem szavazott.
Mondjuk a "Van, aki azért nem megy el, mert jó neki, ahogy van,"-t nem tartom hihetőnek, hiszen akkor pont, hogy elmegy és a szavazatával azt a pártt erősíti.
De a lényeg nem is ez, hanem az, hogy nem az adott pártra szavazott.
Ezért arról beszélni, hogy a 2/3 változtatta ameg a választási törvényt (a későbbi játékszabályokat) nem igaz.

legális 2017.11.24. 09:14:51

"A milliárdos félti azokat a civil szervezeteket, amelyeket az alapítványa támogat, miután Orbán Viktor korábban bejelentette, hogy a magyar titkosszolgálatok vizsgálni fogják ezeket a szervezeteket."

Mi a probléma?
Az hogy van titkosszolgálat? Vagy az, hogy vizsgálódik?
Esetleg az, hogy Soros akarja megmondani, hogy hol, kinél vizsgálódhat?

Szerintem azért Merkel is megzakkanna, ha pl. Roman Abramovics szeretné meghatározni, kikkel foglalkozhat a német titkosszolgálat (és akkor még az USA, Izrael, Oroszország véleményéről nem is beszéltünk).

Szintén felvetődik, hogy a titkosszolgálat véleménye nélkül egy szervezetről ki állapíthatja meg, hogy nem árt az államnak, céljainak, vezetésének? Netán egy Soros-igazolás helyettesítheti?

Az adós listákból is van pozitív is. Ezekről a csoda civilszervezetekről lehet ám pozitív listát is összeállítani, de nem könnyű. Vizsgálat nélkül meg lehetetlen.

Utolsó problémám ezügyben az, hogy csak Magyarországon vizsgálja titkosszolgálat civilszervezeteket? Nem lehet, hogy ez általánosan elfogadott, merthogy a titkosszolgálat vizsgálódni szokott? Ha máshol is így van, menjen már ez a világpolgár máshol zakatolni, hagyjon minket működni.

NemodaBuda 2017.11.24. 09:22:27

Azért csak most szól bele az öreg, mert már nem bírta tovább ! Most sem akart volna, tulajdonképpen. Látván ezt a borzalmas színvonalat, ami itt a blogban is megmutatkozik, ugyan minek is szólna hozzá ? És mihez ? Ő a nyílt társadalom mellett áll, az egy eszmerendszer, egy fejlesztés alatt álló modell, amely bizonyos trendek kimunkálását tenné lehetővé. Hja, és bizonyos viselkedési normákat sugallna a jelen számára. És akkor most álljon le vitatkozni egy seggfej vezette propagandával ? Egy aljas, mindenre elszánt, erkölcstelen és eszmenélküli szarházi bandájával ? Hát miért tenné ? Amit tesz, az nem magyarázkodás, az nem mentegetőzés - az maga a megsemmisítés (ha nem is fizikai) !

6.Lenin 2017.11.24. 09:26:57

@Én tudom jól:

"Ezt végigolvasva elég fura kórisme bontakozik ki rólad... nem vagy fideszes véletlenül? "

94-óta a Fideszre szavaztam, ha nem változik semmi akkor 18-ban is rájuk adom a voksom.
ÉS?
Szabad ország szabad polgára vagyok, arra szavazok akire akarok. Te is . Mindenki.

Miért is szavaznék hülyékre, tettem fel mindig magamban a kérdést, és eddig nem kaptam rá meggyőző ellenérvet.

Bármikor szívesen szavaznék egy még jobb csapatra, ha lenne, de nincs.

Nyitott vagyok, győzzél meg, hogy eddig rosszul döntöttem.
Nem bonyolult, vagy mégis?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.24. 09:27:06

@Frick László Intézet:

Szlovákiának ezzel az erővel még Hitlert is megbocsátanák.. :DD

különvélemény 2017.11.24. 09:35:03

@babo_:
Ez csak szavakon való ugrálás és semmi értelme.
Ha statisztikailag nézzük, akkor a választások a legnagyobb mintán végzett közvélemény kutatás.
Ha te ennyire azon ugrálsz, hogy akik elmentek csak azok számítanak, akkor bármelyik közvélemény kutatásnál, ahol mondjuk megkérdeznek tízezer embert, mondogasd csak azt, hogy az mszp-re csak 800 ember szavazna, vagy a fideszre csak 3500.

Janossz 2017.11.24. 09:45:43

@Ballib cenzúrázók réme 25: Pesti srácok.
Ja. Akik az N1 tv-től azonnal (teljes joggal) kivágott "operatőr" nőt köreikbe fogadták, kis gyermekrugdalás nem számít ezeknél...Új állásában is hozza magát a nemzetes asszony: anyázgat kicsit neki nem tetsző képviselőket nyilvánosan, a Parlamentben. Ez a sajtótok színvonala.

6.Lenin 2017.11.24. 09:47:33

@1ghost:

" Mo-on az ellenzék külső segítség nélkül képtelen lenne leváltani a jelenlegi kormányt. "

Te segghülye bérhazudozó orbántroll. Kormányt nem az ellenzék szokott váltani, hanem Magyarország polgárai. "

És Mo polgárai le akarják váltani?
Csak azok polgárok, akik mindig mindenkit le akarnak váltani?

Azok is polgárok, akik csak azért váltanának egy szarabbra, mert nekik ezek nem tetszenek?

És mi/ki tiltja a polgároknak, hogy váltsanak?
Nem hallgatnak rád?
Miért is hallgatnának egy hülyére?
Ma már sok mindenre van valamilyen bogyó, miért nem használsz valamit?

Wrex 2017.11.24. 10:01:11

@babo_: "De a lényeg nem is ez, hanem az, hogy nem az adott pártra szavazott."
Igen, ez jó duma, mindig ezzel jönnek az ún. "demokraták" amikor elpicsázzák őket a választásokon. Érdekes, amikor a maszopszadesz győzött, akkor ugyanezek a "demokraták" valahogy sose feszegették hogy a teljes népesség összesen hány%-nak a szavazatával kormányoznak.

És tudod miért?

Mert igazuk volt. (ebben)

Mert aki nem megy el szavazni, az így járt. Annak nincs véleménye. Ha pedig van, hát kábé annyit számít mint egy székrekedés közbeni anyázás, azaz semmit. Mégpedig azért mert amikor kérdezték, nem mondott semmit. Innentől kezdve az égegyadta világon semmilyen jogalapja nincs a hőbörgésre.

És az összes "demokrata" aki azon rugózik hogy Orbánék hány %-al kétharmadosok: tessék b+ ott a csomó nemszavazó, érjétek el hogy elmenjenek és Orbán ellen szavazzanak 2018-ban. Ennyi. Ha pedig ez sem sikerül (márpedig valószínűleg nem fog), akkor meg gondolkozzatok el azon hogy
- igaz hogy az ország 75%-a nem a fideszre szavaz
- de a 90%-a viszont nem rátok.
És amíg ezt agyilag képtelenek vagytok feldolgozni, addig ez így is marad, és Orbánnak újra és újra kétharmada lesz. Csaxólok.

dsts 2017.11.24. 10:09:38

@ogli dzsí: A forrást elfelejtetted megadni: Zero Hedge

WIKI:
Zero Hedge's content has been classified as "alt-right",[3] anti-establishment, conspiratorial, and economically pessimistic,[4][5] and has been criticized for presenting extreme and sometimes pro-Russian views.[1][6][7][1]

Vagyis egy alternatív valóságot építő, összeesküvés elméleteket terjesztő, kommunista és oroszbarát portál.

Gratulálok!

6.Lenin 2017.11.24. 10:13:24

@Wrex:

Ez egy "demokratának" túl bonyolult.

Akik meg vannak győződve arról, hogy mindig, mindent jobban csinálnának-igaz, ez a gyakorlatban még nem jött össze-azoknak felfoghatatlan, hogy ezt mások miért nem képesek megérteni. Nyilván a legegyszerűbb magyarázattal jönnek, ez csak azért lehetséges, mert rajtuk kívül mindenki hülye.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.24. 10:20:38

@Janossz:

Nem értem a problémád.

Hazudnak talán ?

Izrael nem hozott törvényt a civil szervezetek külföldi finanszírozásának bejelentési kötelezettségéről ?

Hogy a ballb hírhamisítók nem írnak róla, attól még a hír igaz.

Fergio 2017.11.24. 10:21:56

@6.Lenin: Most is hülyékre fogsz szavazni. A magyar politikában nincsenek okosok. Mind hülye, mert csak a hatalmat akarja, meg az EU pénzét. És harcolnak egy ország nevében egy darab ember ellen. Röhej. Mindezt csak azért, hogy ne legyenek olyan szervezetek, akik kiperelhetik belőlük a sumákolt szart. A migráncsozás egy kamu duma, az egész Sorosozásnak ez a lényege.

legális 2017.11.24. 10:22:21

@NemodaBuda:
Válaszolhatok neked? Akkor is, ha nem értek veled egyet?

Azért csak most szól bele az öreg, mert már nem bírta tovább ! Most sem akart volna, tulajdonképpen. - Na és akkor mi van, ha nem bírta tovább? És mindenbe beleszól, mindenhol? Én nem igénylem a kitüntetett figyelmét.

Látván ezt a borzalmas színvonalat, ami itt a blogban is megmutatkozik, ugyan minek is szólna hozzá ? - A borzalma színvonal alatt mit értesz? Azt, hogy más a vélemény mint a tiéd, vagy azt a mocskolódást, amit egyes libbant kommenttársak megengednek maguknak.

És mihez ? Ő a nyílt társadalom mellett áll, az egy eszmerendszer, egy fejlesztés alatt álló modell, amely bizonyos trendek kimunkálását tenné lehetővé. - Kisérletezzen máson. Ha bejön, esetleg honosítjuk. Annyival azért érezzük magunkat intelligensebbnek a kisérleti egereknél, hogy jelezzük nem akarunk magunkon kisérletezni.

Hja, és bizonyos viselkedési normákat sugallna a jelen számára. - nem kérjük a fullglobalizálást

És akkor most álljon le vitatkozni egy seggfej vezette propagandával ? Egy aljas, mindenre elszánt, erkölcstelen és eszmenélküli szarházi bandájával ? - ez egy vélemény, a tiéd, meg is oszthatod. Ne várd, hogy tényként kezeljük. Azért szerintem kicsit kiviláglik belőle a libbant szellemi felsőbbrendűség érzete.

Hát miért tenné ? Amit tesz, az nem magyarázkodás, az nem mentegetőzés - az maga a megsemmisítés (ha nem is fizikai) ! - miről beszélsz? És még élvezed?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.24. 10:23:46

@dsts:

És akkor mi van ?

Attól még igaz amit ír.

Felvételek vannak a Soros féle NGO-król, ahogy migránsokat csempésznek.

ripost.hu/cikk-ngo-migransok-hajoztatas

Fergio 2017.11.24. 10:25:14

@Ballib cenzúrázók réme 25: De nagyon bánt téged, hogy civil szervezeteket külföldiek támogatnak. Az nem volt baj, amikor a Fidesz segge alá nyúlt Soros, és kitömte pénzzel ugye? Akkor nem hőbörgött senki. És most, hogy az én adóforintjaimból támogatnak egy redvás magyar kamu civil szervezetet (CÖF), az rendben van. Anyátokat.

Netuddki. 2017.11.24. 10:29:39

@kalapácstollú: "Valaki egyszer magyarázza már el, hogy miért is jelent problémát a civil szervezetek egy kis részének, hogy fel kell tüntetniük, ha bizonyos összeg fölött külföldi támogatást kapnak!"

Egy narancsdroidnak? Minek bazmeg? Teljesen fölösleges.

Fergio 2017.11.24. 10:35:09

@kalapácstollú: Az, hogy Orbánt 25 éve támogatta Soros - és egyébként 25 éve támogatja a magyarokat a civil szervezeteken keresztül, érdekes módon eddig senkit sem érdekelt, inkább örültek - annak az a nagy jelentősége, hogy a Fidesz a béka segge alatt sem lett volna enélkül. Más probléma nincs.

Netuddki. 2017.11.24. 10:35:18

@Ballib cenzúrázók réme 25: Aha ripost, mi? Tolvajfidesz/ruszki propaganda oldal.

444.hu/2017/04/15/a-ripost-volt-munkatarsa-bocsanatot-kerek-minden-leutott-billentyuert

Domain: ripost.hu
Domain-használó: Magánszemély
Domain-használó neve: Dr. Ómolnár Miklós
Névszerver: ns-196.awsdns-24.com
Névszerver: ns-1603.awsdns-08.co.uk
Névszerver: ns-1366.awsdns-42.org
Névszerver: ns-1006.awsdns-61.net
Regisztrálva: 2014-12-15 23:01:02
Módosítva: 2015-08-18 14:55:37

Adminisztratív kapcsolattartó: WebPark Admin
Utca, házszám: Papszigeti út 19.
Irányítószám, település: 2000 Szentendre
Ország: HU
Telefon: +36709447008
Telefax:

Technikai kapcsolattartó: WebPark Admin
Utca, házszám: Papszigeti út 19.
Irányítószám, település: 2000 Szentendre
Ország: HU
Telefon: +36709447008

6.Lenin 2017.11.24. 10:36:02

@Fergio:

Akkor hülyékre fogok szavazni, jogom van hozzá.

Leírtad a véleményed, ahhoz meg neked van jogod. Nem tudtál vele meggyőzni. Én nem is akarlak téged meggyőzni az enyémről, csak leírtam.

2,5-3 millió úgy dönt, ahogy én.
3 millió úgy, hogy nem megy el szavazni.
3 millió elaprózza a voksát, mint Marcsa a fingot.

Akire több érvényes szavazat jut, az nyer. A többiek lesznek a vesztesek.

MI EBBEN OLYAN KURVA BONYOLULT?

Nem lenne kiket meggyőzni?....Vannak.
Nincs mivel meggyőzni?
Az kinek a hibája?
Miért a választók lennének ezért a hülyék?
Képtelenek eldönteni, hogy nekik mi a jó? De ezt miért is másoknak kellene eldönteniük?

Tényleg Soros Gyuri'bá tudja egyedül a világon, hogy én mit is szeretnék, nekem mi a jó? Honnan tudja, soha nem beszélgettünk erről. Miért bíznám rá, hogy döntse el helyettem? Ez lenne az igazi demokrácia? Mások döntenek mások helyett?
Valóban?

Fergio 2017.11.24. 10:37:31

@Ballib cenzúrázók réme 25: A ripost-os cikket linkelsz be? Azt még értem, hogy a gazdád az öreg, vidéki embereket hülyének nézi, de hogy bepróbálkozol egy blogon, azért az több, mint eszement. Mondjuk úgy, hogy ostoba.

Fergio 2017.11.24. 10:47:52

@6.Lenin: Elgurult a gyógyszered. Senki sem beszélt arról, hogy Soros mit tud és mit nem. Arra szavazol, akire akarsz. És örülhetsz majd, hogy győztél. Naccerű. És örömmel fizetheted vissza az oroszoktól kapott sokmilliárd kölcsönt, és örömmel fizetheted adó formájában a stadionok építését a botlábú magyar focistáknak. És majd ha kórházba kerülsz, ne csodálkozz, ha az intenzív osztály a folyosón lesz. Mert én inkább migráncsként külföldre mennék, és szívesebben fizetnék adót egy olyan országban, ahol lehet, hogy ugyanúgy lenyúlják a korrupt politikusok, csak nem mindegy, hogy egy kis ország kis vagyonát nyúlják le, vagy egy nagy ország nagy vagyonából ugyanannyit.
Teljesen mindegy kire szavazol, mert ezt csinálják 25 éve. Csak mielőtt elkezdenél 8 évvel ezelőtti 8 évezni.

Sólyom Tomi 2017.11.24. 10:47:57

@Ballib cenzúrázók réme 25: Tényleg komolyan gondolod? Ezzt így nem mernénm kijelenteni.

$pi$ 2017.11.24. 10:48:14

@morpho: "Bocs, de nyilvánvaló hazugsággal szemben nem vitázok."

Nem, tényleg nem, azokat terjeszted. :D

Sólyom Tomi 2017.11.24. 10:53:55

@ogli dzsí: Naná, netán egyenesen a gyíkemberek+!4!

Sólyom Tomi 2017.11.24. 10:55:13

Tényleg, ez még mindig nem lerágott csont valaki szerint?M

Zalai Béla 2017.11.24. 10:58:27

@Sólyom Tomi: Na, Tomi, nincs jobb dolgod, mint itt trollkodni?

6.Lenin 2017.11.24. 11:01:18

@Fergio:

Nekem gurult el a gyógyszerem?

Kinek a kölcsönét fizetjük még mindig? Kinek adták el eddig is az ország vagyonának a nagy részét? Amit most igyekeznek valahogy visszaszerezni.
Nem nyolcéveztem, nem is fogok. Ezerévezni kellene hiszen minden az előzőkön is múlik.
Más országok több száz év alatt jutottak el oda, ahová. Kirabolva más nemzeteket, földrészeket. Lehetne hibáztatni a honfoglaló őseinket, hogy miért nem rabolták végig európát, most lényegesen kevesebb gondunk lenne, talán. Megtehettük volna mi is.

Győzz meg 3-4 millió választót, hogy te látod helyesen a dolgokat, és én elbuktam, szedhetem a gyógyszereimet. Mi ennek az akadálya? Én?

Még egyszer kérdezem, mi ebben a bonyolult?

Fergio 2017.11.24. 11:09:59

@6.Lenin: A 3-4 millió szavazónak - már ha lesz annyi - kimosták az agyát, és mint ahogyan munkaidőben Te is, Sorossal kapcsolatos faszságokon meditálsz. Nem akarok meggyőzni senkit, mert tök mindegy, kire szavazol. Ezt írtam az előbb. Egyik sem jobb a másiknál, mert nem azzal foglalkoznak elsősorban, ami a dolguk lenne, hanem azzal, amit az érdekük kíván. De ez nem volt mindíg így, ha ismered a történelmet, akkor azt is tudod, hogy Magyarország a kiegyezés körüli időkben volt kultúrális, gazdasági "csúcspontján". a II. vh. után lett szétbaszva az összes magyar agya, egymás ellen fordultak, feljelentgették egymást. Most ugyanitt tartunk, a politika miatt barátok vesznek össze. Csak mert Soros. Egy fasz amerikai milliárdos miatt, akire rá kell húzni mindent. És beveszi a sok nyomorult, hogy tényleg ez az országban a legfontosabb, hogy az eddig is támogatott civil szervezetek honnan kapnak pénzt, és hogy akkor 1294 migráncs jöhet-e vagy sem? A 200000 kínai, meg a 30000 muszlim mellé...

Állítsuk meg a ......... 2017.11.24. 11:12:03

ELŐSZÖR PONTOSÍTSUK, HOGY KI SZÁMÍT CIVIL SZERVEZETNEK!

Mindazok, akik enyhén szólva sem örülnek orbán kormányzóságának?

Mert ha igen, akkor ide kellene importálni a fél kgb-t.

kalapácstollú 2017.11.24. 11:29:32

Írta valaki, hogy azért megbélyegző a törvény, mert a külföldről támogatott szervezetnek azt kell feltüntetni a kiadványain, hogy "külföldi ügynök". Ez valóban megbélyegző - lenne!
A 444 azonban cáfolja ezt az állítást, valójában azt kell feltüntetni, hogy "külföldről támogatott szervezet" (amennyiben egy éven belül min 7,2 millió forintnyi támogatást kapnak külföldről). De, ha pl EU-s a támogatás, akkor ez sincs.
Ez tehát azért nem megbélyegző - hacsak maga a szervezet nem érzi cikinek azt, hogy külföldről támogatják. És miért lenne az ciki számukra?

6.Lenin 2017.11.24. 11:31:15

@Fergio:

"@6.Lenin: A 3-4 millió szavazónak - már ha lesz annyi - kimosták az agyát, és mint ahogyan munkaidőben Te is, Sorossal kapcsolatos faszságokon meditálsz."

Ma minden Soros körül forog a nemzetközi politikában. Én leszarom a vén pacákot.
Akkor meg hagyni kell az egészet a fenébe, ha agymosott mindenki.
Le kell váltani 3-4 millió Ahmedre, és fasza lesz minden.

2017.11.24. 11:51:14

@dsts: "Vagyis egy alternatív valóságot építő, összeesküvés elméleteket terjesztő, kommunista és oroszbarát portál."

Pont. Ennyi... ha nem a liberálfasiszták mantráit mormolja, akkor nem is lehet más, nem lehet hiteles. :)
Ki is a hiteles? a CNN, a hírgyár? Na, eridj már! Megírta a wiki-is, hogy oroszbarát... még az is lehet. És? A hitelesség/igazság egyetlen, kizárólagos forrása az Egyesült Államok meg akit ti annak minősítetek? Jópofa vagy...

ZX 2017.11.24. 12:09:20

@kalapácstollú: "valójában azt kell feltüntetni, hogy "külföldről támogatott szervezet""
Az nem megbélyegző ha ezt külön fel kell tüntetni valahol? Az összes civilszervezet átláthatóan feltünteti honnan kap pénzt. Ezt meg tudod nézni ha akarod. Akkor minek külön kiírni? Érdekes módon pont békamenetes cöf titkolózik kitől és mennyit kaptak.

2017.11.24. 12:09:32

@kalapácstollú: Nem, nem az a ciki, hogy külföldről kapnak támogatást. Az a ciki, hogy eze az egyébként nem túl nagy számú, de laza hálót alkotó 'civil' szervezet kb sehonnan máshonnan nem kap támogatást. A társadalmi beágyazottságot, a közösség igényét egészen jól mutatja, hogy egy kanyit nem szánnak az állítólag pont értük küzdő, dolgozó 'civilekre'... Ejj..
Az a ciki, amikor kiderül, hogy az éves, akár 100-200 millióra rúgó működési költséghez itthonról 1-5 milliót sikerül csak összetarhálniuk :)

különvélemény 2017.11.24. 12:09:55

@kalapácstollú:
Az USA-ban kell úgy megjelölni, hogy külföldi szervezet ügynöke, nem nálunk, csak valaki összekeverte.

kalapácstollú 2017.11.24. 12:14:09

@ZX: "Az nem megbélyegző ha ezt külön fel kell tüntetni valahol? "

Ha ciki a külföldi pénz, akkor megbélyegző. ha nem ciki, akkor nem az.

különvélemény 2017.11.24. 12:18:02

@ZX:
Nem megbélyegző, hanem tájékoztató.
Én például szeretném tudni, ha egy civil szervezetet külföldi kormányok támogatnak, mint pl norvég alap, mert onnantól tudom, hogy az én értékrendem szerint az nem civil szervezet.
Az angolszász megfogalmazás emiatt jobb, mert az a nem kormányzati szervezet kifejezést használja, amiben nincs benne a megtévesztő civil szó.

Csak, hogy értsd, számomra a CÖF sem civil, hiába van a nevében, mert kormányzati pénzekből él.

ZX 2017.11.24. 12:29:14

@kalapácstollú: Érted te, csak nem akarod mert akkor nem leszel kifizetve.

@különvélemény: Megnézed a bevallásuk és látod. Mit kell ezt még külön "reklámozni"?
Aki kíváncsi rá nézze meg. De úgy ahogy oroszországban is, sokan majd egy normál szervezetet is soros ügynöknek állítanak be mert rajt van a szöveg, közben meg lehet valami francia vagy német cég adományozott nekik.

különvélemény 2017.11.24. 12:44:12

@ZX:
1, nem kötelező részletezni, hogy kitől mennyit kapott, ha akarja megadja
2, miért nekem kell oknyomozást folytatnom?
3, csak egy bizonyos összeg felett kell kiírni a szerinted "megbélyegző" címet

Egyértelműen leírtam, miért fontos szerintem. Magát a civilségét, az alulról jövő kezdeményezést, a szervezet pártatlanságát befolyásolja.

2017.11.24. 13:00:16

@ZX: "Megnézed a bevallásuk és látod. Mit kell ezt még külön "reklámozni"?"

Aha... nem tudom, mennyire néztél szét a 'civilek' bevallásai között.. egész rendes káosz volt még 1-2 éve. Összevisszaság, néha kibogozhatatlan maga az éves működéssel felemésztett pénzek megoszlása , nemhogy arra rálátásod lett volna, hogy honnan és mekkora összegek folytak be. Amikor szóba került a törvénymódosítás/az új tv. akkor is volt még néhány, akinek sajtcetlik voltak beszkennelve (még fejjel lefelé olvashatót is találtam) és csak apránként raktak rendet ezen a téren. Amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy szigorítás lesz, akkor nagyduzzogva. Vicces, hogy volt ngo, ami két oldalon intézte el a bevallást, volt amelyik precízen, 20 oldalon..

Milyen lenne, ha egy másik demokratikus ország szabályai szerint az adott ngo tisztségviselőnek ha az ország parlamentjébe belép :)

Fergio 2017.11.24. 13:09:31

@különvélemény: Én pedig azt szeretném, ha a kormányzat által támogatott szervezetek, cégek, stb. elszámolnának tisztességgel a nekik adott pénzzel anélkül, hogy a Soros által támogatott civil szervezeteknek kellene kiperelni belőlük. Köszönöm.

ZX 2017.11.24. 13:21:30

@Womb Raider: A cöf még annyira sem átlátható mint ezek, pedig ők közpénzt kapnak.

ZX 2017.11.24. 13:23:11

@különvélemény: És a fidesz álcivil szervezetinél miért nekem kell oknyomoznom, hogy mennyi közpénzt loptak...izé kaptak?

2017.11.24. 13:33:37

@ZX: Egyetértünk... de ugye abban is, hogy ez nem érv? :)

kalapácstollú 2017.11.24. 13:34:58

@ZX: Nem hiszem, hogy vitaképes az ilyen érvelés. Általában a mentális fegyvertelenségre utal az ilyen "nem magyarázom el" meg "anélkül is érted", "fideszbérenc", "bértollnok", stb. indoklás.

ZX 2017.11.24. 13:38:12

@kalapácstollú: Ez leginkább rátok jellemző. Ha valaki megemlíti, hogy a fidesz már megint mit művel akkor az rögtön komcsi, bolsi, libsi, lipsi, libbant, ballib, balliba, migránssimogató, sorosbérenc. Aztán mikor visszakapjátok megy az ajvékolás.

Fergio 2017.11.24. 13:51:23

@Womb Raider:
"A cöf még annyira sem átlátható mint ezek, pedig ők közpénzt kapnak."
Nem érv, hanem tény.

különvélemény 2017.11.24. 20:27:44

@Fergio:
Irreleváns érv, hogy te mit szeretnél, ami nem vág témába.
Kérdezd meg a Pentagont, hogy miért nem tud elszámolni pár ezermilliárd dollárral...

különvélemény 2017.11.24. 20:29:58

@ZX:
Nézzél már feljebb, ahol írtam, hogy a CÖF sem civil szerintem, hiába van a nevében, mert állami pénzből él.

Komolyan nem értem, miért reagál valaki kizárólag az utolsó kommentre.

taga20 2017.11.24. 20:47:01

@különvélemény: te mi a kurva életet vergőcc itt droid? erről pofázzál!

Fergio 2017.11.24. 21:29:54

@különvélemény:
"Én például szeretném tudni, ha egy civil szervezetet külföldi kormányok támogatnak, mint pl norvég alap, mert onnantól tudom, hogy az én értékrendem szerint az nem civil szervezet."

"A civil szervezet olyan társadalmi szervezet, amely nonprofit módon, a kormányzattól függetlenül, önkéntes alapon a közjó javára működik, önszabályozó, intézményesült önszerveződés. Nemzetközi megközelítésben nevezik egyszerűen nemkormányzati szervezeteknek (angolul non-governmental organization, NGO, ejtsd: endzsíou), önkéntes szervezeteknek vagy nonprofit szervezeteknek is őket, de ilyenkor is mögé értik az összes többi, alább részletezett feltételt."

Az, hogy te személy szerint - és az összes fideszes haverod - mit tekintesz civil szervezetnek, és mit nem, teljesen érdektelen, mert van egy definíciója és egy szabálya. Ez olyan, mintha Te azt mondanád, hogy szerinted Pitagorasz tételét csak akkor fogadod el, ha az egyik befogó értéke nagyobb, mint 10. Különben az nem Pitagorasz tétele. Bocs, de nem te fogod meghatározni egy nemzetközi szabály érvényességét. Azt már meghatározták nálad és Orbán Viktornál okosabb emberek. És mindenhol működik a világon.

Itt alapvetően nem csak az elköltött pénzek mennyiégéről van szó, amit nem tudnak alátámasztani. Hanem az átláthatóság problémájáról. Az nem működik, hogy vadidegen - ráadásul külföldi - emberek, országok pénzével számoljon el egy civil szervezet (NON-PROFIT!!!!), a kormányzat által támogatott szervezetek, foci klubbok meg azt csinálnak a KÖZPÉNZ-zel bazdmeg, amit akarnak. (NEM NON-PROFIT!!!!) És ki kell PERELNI a bíróságon, hogy mit csináltak a pénzzel, és miután bírósági határozat kötelezi őket, hogy meg kell adni, utána még végrehajtást kell kérni, mert még így sem teszik meg!!! (Lásd TAO) Érted a problémát, vagy hívjak segítséget?

taga20 2017.11.24. 21:36:34

@Fergio: "Érted a problémát, vagy hívjak segítséget?"

szerintem vágja a droid, hogy pénzé mindent!

szopok, nyalok, gombot varrok:)

Fergio 2017.11.24. 21:40:51

@taga20:

Ja! :)

A félremagyarázást nagyszerűen megtanulták. De csak a vidéki néniknél és bácsiknál működik, akik mindent elhisznek.

taga20 2017.11.24. 21:45:52

@Fergio: csak az a baj, hogy vannak ezek az egyszerűek vagy két millán.

na erre varrjál gombot:)

és most nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek!

Fergio 2017.11.24. 21:54:11

@taga20: Nekem is vannak tanárember ismerőseim, akik vakon bíznak mindenben, amit Vitya mond, mert hát az elmúlt 7 év előtti 8 év, és az az 1-2 jó intézkedést, amit esetleg hoztak - a szar 200 mellé - , amiatt minden megbocsájtható. Amikor felemeltél Vityáék az ÁFA-t 25%-ról 27%-ra, akkor szóltam pár ismerősnek, akik azt mondták, "csak 2 %...", hogy ez igazából 8%-os adóemelés.... nem fogták... Csak akkor lehet majd őket meggyőzni, ha valami oltári balhé ki nem derül... teljesen el vannak vakítva a migráncsokkal. Minden fideszes olyan mint a zombik. Aztán meg kellene valami erős ellenzék, ami most van az kutyafing sajnos.

taga20 2017.11.24. 22:00:18

@Fergio: nem akarlak elkeseríteni, de hülyék az ismerőseid, és csak szőrmentén minősítelek:)

zene, me jön a hétvége!:))

www.youtube.com/watch?v=VyRxTTegjXM&list=RDVyRxTTegjXM

Fergio 2017.11.24. 22:03:41

@taga20: ennél jobban már nem tudsz elkeseríteni...

Jó a Morcheeba zene!!! Király! :o)))) Thanx!

taga20 2017.11.24. 22:06:25

@Fergio: százésezer. ennek a mi országunknak, a mi életünkben reszeltek.

a zene viszont örök!

nesze egy újabb!:)))))

www.youtube.com/watch?v=uzCleIHK2lU&list=RDuzCleIHK2lU

Fergio 2017.11.24. 22:11:37

@taga20: Örök waze! Nemsokára újra énekelgetik a gyerekeink, úgy lehet...

taga20 2017.11.24. 22:16:37

@Fergio: és nem szomorú, hogy mi szittyák mindig mekszívjuk ?

zene!:)
www.youtube.com/watch?v=UBXgbshjMzg

Fergio 2017.11.24. 22:29:19

@taga20: Nem mindíg volt ez így, de hogy sokára lesz itt normális élet, az biztos.

Ha már Sziámi és a régi zenék...

www.youtube.com/watch?v=H94PQ0xnV38

miért 2017.11.24. 22:33:55

@Womb Raider: ..talán a CÖF vagy mas hozzájuk hasonló "civil" szervezetre gondol?

Frick László Intézet 2017.11.25. 05:21:25

@Fergio: 30(29) évvel ezelőtt a CIA főfeladatai között a "szocialista tábor" alákanázása volt, miért ne fizettek volna ezért egy 25-26 éves kócos-szakállas fickót, ha bevette a dumát. Miért ne vette volna be? -kölyökkoromban a kollégiumi szobánkat amerikai meg angol zászlókkal mintáztuk ki. Olyan tetű vidéki városkában élt keresztanyám, ahol 1978. november 7-én tiltott címerviselésért tartóztattak le egy ricsés kölköt: 1 szál amerikaicímeres fehér pólóban grasszált. Még a múlt század 80-as éveiben is komoly liberális ellenállás volt a nixon-fasizmus ellen az USÁ-ban. -Ami Dabljú Bush-t is keményen bírálta. Ha valakinek rémlik Oliver Stone neve...

Most pedig a CIA feladata Európa széjjelkúrása, most meg azokat pénzeli a CIA, akik úgy tesznek, mintha elhinnék, hogy az, ami pl Fejlettisztánban van, az "Nyitott társadalom" lehetne. "Soros" nem más, mint egy név az amerikai adófizetők és adómegkerülők pénzein a Civil Dotation-hoz.

Ez a Nyitott társadalom akkor, amikor a 26 éves, 32 éves korában az akkori Jók és Igazak szótárában A Takony (később Hitler, Mussolini, Cigány stb - történelmi rémnevek aggajtása a Nyitott Társadalomért Mozgalom, Tégy a Gyűlöletért Goebbels Rewiew Band !) , tehát amikor RákosiKádárCigány 26 éves volt, TÉNYELG cél is lehetett...
Ma azonban az Open Society simán bullshit... Nem kell a nyitott társadalom a szegény 87 éves @legális: öreg bácsinak. Nyitott társadalomban politikai vezető egy csütörtök délután egyéni ötletével EP parlamenti és Bundestag egyeztetés, koalícióspartneri egyeztetés nélkül nem áll ki, mert ő tegnap este sírvafakadt a tévében egy nála fiatalabb 6 gyerekes "öreg néni" láttán. Még Orbán is egyeztet valakivel, pl Anikó Asszonnyal a konyhában, mielőtt valami baromságot beszél.

A Nyitott társadalom egyik főlényege az, hogy nem úgy működik "Megérkezett Joe bácsi, ha eljátszod neki a bazárimajmot, mekkora állatvédő vagy te, kapsz tőle állatvédelmi 'ámogatást" és "Kicsikém, mennyibe kerülne nekem az, hogy Ön a parlamentben kiálljon a [bullshi neve] mellett. Nyitott Társadalomban nincsen szelektív ténykezelés, amiben Sin City három bordélynegyede közül csak a Panama Bar környéke tud lelepleződni, a Bahama Bar és a Cayman Bar-ról meg szó se :D És 24 országban 10 különböző nyelven fújják szórul-szóra ugyanazt.

Mintahogy nem a Nyitott Társadalmat Támogató szabadsajtó az, aminek díszpéldányában olyan háborúskészülődés magyarázó agitáció jelenhet meg, mint Magyari Péter idei, június 27-i műalkotása!

Az nem a Nyitott Társadalom Sajtaja, ahol öt helyen a kurva Lovasi50 koncertről nem mernek 1 különvéleményt írni: Minden csapból ugyanaz folyik! -ez nem a Nyitott Társadalom felé haladó izé...

A Mai Egyesült Államok politikája Trumptól és a bohózatra lezüllesztett Elnöki Rendszertől figgetlenül Richard Nixon és Robert McNamara politikája.

Soros dumái nem az Open Society dumái, hanem a NixonFasizmus módszere és propagandája.

Soros nem liberális, hanem a Pyle -alakúak rendjébe tartozó , a CIA csicska ... Pyle valódi alakja is kb ennyi idős lenne...

Frick László Intézet 2017.11.25. 05:37:13

@Fergio: Ezek az "ismerősök" - A néphülyítésben a jógyerekagitáció kedvelt szava ez az ismerős/ismerőseim ... Az ismerőssök Märchen- s Wonderlandban a mesés jövedelmeikkel, a [segélyért] szölt [idehaza, Szarmagyarországon, a szeregészségügyben császároztatott] gyermekeikkel [egykéjükkel]
"Szomorúan bólintottam: Ők se jönnek vissza, soha már"
Az IT-szakember ismerősök, akik két hónap meseországbéli mesés jövedelmükből piros BMW Sportkocsit vettek :D ... báregyébként pont az IT-területen volt nagy bioszervilis kisöprés, ha van még konkrét, fizikaikiterjedésű bio-eszköz, azok Indiában, a TATÁ-n keresztül, otthonvégezhető munka kereteiben... De ez a legenda az IT mesés jövedelmeiről képtelen kikopni az agitációspropaganda anyagokból...

Ha betévedek vidéken bármi faluba, kisvárosba, ahol a pedagógusok szolgálati lakásokat, sőt kockaházakat kertekkel kapnak, természetesen az iskolától 300-800 méteres távolságba, nem kell GPS nem kell kérdezősköds sem, mert ott az általános iskola, ahmit az éhező-nyomorgó tanarak körülparkolnak az autóikkal, amik abba mennek tönkre, hogy egy egészségeset üzemi hőmérsékletig nem járnak velük (arra van a drágábbik, ünneplős kocsi)

Az OrbánProp milliárdjaiból, "Joe bácsi" CIA pénzeinek Ft-ban kifejezve milliárdjaiból egy kurva riportra nem futja le a Valóságba, mindenki fekszik az internetes eszközeivel Magyarországon és ami üzikét meg ráírást kap az ismerőseitől, az az információja van...

A csúcs az, aamikor a 444 pályázatot ír ki Märchen - és Wonderlandi kitántorgóknak, aztán a beküldött [nincs adat]-pályázatból két 60 körüli öreg néni nyer, akik szakmunkás létükre még tudnak és jobban fogalmazni, mint egy Bolognai Rendszerben kéttdiplomás, önálló életvitelre is alkalmatlan (nemhogy csecsemőgondozásra) 32 éves mamahotellakó kislány... És persze a nénik azt írják, amit a 444-ben elvártan olvasni szeretnének.

A jobbos agitáció mindig is pocsék volt Magyarországon, már Horthy alatt is.

A baj az, hogy a 2020-as évekre a "jóoldali" az orbánellenzéki.. a Soros pénzelte elitkommunikáció pont olyan kontár és nyomorult meg népbutító lesz, mint Orbáné. Addig megy már a néphülyítés, hogy tényleg behülyül a nép

Gond nemsok lesz, mert a 40-mínuszos generáció, a cartman alakú 32 évesen is 12éves kisgyerekagyúak funkcionális analfabéták is, nem csak apolitikusak...

Fergio 2017.11.25. 07:52:13

@Frick László Intézet: Elég hosszúra sikeredett, de érthető. Nem számítok túl nagy változásokra a következő 50 évben ebben az országban, nagyon sok idő kellene ahhoz, hogy az 50-60-70-80-90-es években szétcseszett agyakban összeálljon egy kép arról, hogy ne dögöljön meg a szomszéd tehene. Amíg ez nincs, addig itt ugyanez lesz 50 év múlva is...

Sorost sem csípem, egyik milliárdos, KGB-s, CIA-s, kitudja mi nyugati nagyokost sem. Mindenhol ott az érdek, ami mostanában az EU széjjelszedése, ellehetetlenítése amerikai vagy orosz érdekekből. De ez a kishitű, zsebdiktátoros, lopjunk-össze-mindent-de-ne-legyen-megfogható, oktatssunk-ki-mindenkit-mi-vagyunk-a-királyok, volt KISZ-titkáros, párt-titkár-apucis, de-most-konzervatív-demokrata-vagyok, újra-nyalom-a-seggét-az-oroszoknak, elbaszott manipulátor faszkalaphoz képest lassan bármi jobb lesz. Csak nincs... bármi sincs, csak töketlen buzik. Pedig lett volna pénz egy kicsit felrántani az országot, sohasem látott EU-s pénzügyi támogatásból, de hát bullshit. Mert azt is el kell lopni, és jól röhögni a nyugati nyomingereken, hogy azt hiszik, hogy felzárkóztatnak, de mégse. Menni kell innen, jó messzire. Aki meg annyira imádja őket fizesse a kb. össz. 72% adót a fizetéséből.

különvélemény 2017.11.25. 09:33:19

@taga20: @Fergio:
Amikor 2 bérkommentelő genderfluid egymásra talál a nagy szerelemben, jaj de szép is az. Mikor költöztök össze?

különvélemény 2017.11.25. 09:39:18

@Fergio:
Ne fáraszd magad a definícióval, hiszen ez a taktika, e mögé bújnak.
Mint amikor a helsinki beperelte a polgármestert mert csúnyákat mondott a téren letáborozó migránsok viselkedéséről.
Érdekes módon szolgálja a közjó javát az, hogy a lakosságnak el kell tűrnie a parkban táborozást. A lakóknak nincsenek jogaik, hiszen azok fehér elnyomó patriarchális szemétládák, ahogy tanították neked a ceu-n.
Az összes ilyen gittegylet a civilizálatlan, semmilyen törvényt be nem tartó migránsokat védi a törvényesen ott élő lakossággal szemben.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.11.25. 10:12:32

@6.Lenin: Most miért magyarázkodsz? Fideszre szavazol, büszke vagy rá, én meg hülyének nézlek. Szabad ország, ahogy írod.

Egyébként meg ne szavazz olyanokra, akik ipari mértékben lopnak. Ne szavazz olyanokra, akik gyűlölködésből építenek hatalmat. Ilyeneket támogatni sajnos gerinctelen dolog szerintem.

taga20 2017.11.25. 10:30:47

@különvélemény: mi van te anyaszomorító, irigykecc?:)))

azé lássuk be, neked könnyebb dolgod van, me ott az istened a geci, akit éjjel-nappal imádhatsz!

6.Lenin 2017.11.25. 11:57:59

@Én tudom jól:

Nem magyarázkodom, nincs miért. Neked főleg nem tartozom magyarázattal, senkinek.
simán csak leírtam a véleményem.
Nem büszkeségből szavaztam/szavazok a Fideszre, nincs jelenleg jobb.
Hülyékre meg minek.
Ezeket, amit írtál gondolom nem ellenérvnek szánta, vagy a véleményeddel-minden indoklás nélkül-szeretnél meggyőzni?
Mondj jobbat, és rájuk fogok 18-ban szavazni.

Fergio 2017.11.25. 12:54:47

@különvélemény: A migráncsozás helyett arról is értekezhetnél, amit írtam. Attól még, hogy nekem válaszolsz és egy teljesen más témát hozol fel, tehát terelsz, a lényeg megmarad. És ezzel azt is bizonyítod, hogy nem tudsz érdemben válaszolni, mint a gazdád. Most vagy nincs agyad erről írni, csak a migráncsokról, vagy nem akarsz. Mindkettő szar rádnézve. Ennyit tudsz te is, és a gazdád is... sokan megeszik ezt a stílust, átverhetők, csak én már egy kicsit öreg vagyok ehhez.

Yeto 2017.11.25. 14:32:45

@különvélemény: Nem az a lényeg hogy mi volt; annyiban igazad van, hogy ha elfogadjuk hogy amit Soros tett a 8`0-as években, jó volt, abból nem következik, hogy amit most tesz az is jó.

Csakhogy a párhuzam, amiből próbálsz kibújni ezerrel, az az, hogy amikor jót tett, akkor is dolgozott rá a titkosszolgálat, úgyhogy azzal érvelni hogy most biztos rosszat tesz mert különben nem dolgoznának rá a titkosszolgálatok, elég logikátlan. Márpedig ezt Te hoztad fel érvként.

Konzervatív... ne röhögtess. Ahogy mondtad - nem az számít mi történt. Így aztán nem kell foglalkozni Bayer komcsi agitpropos múltjával, Putyin KGB ezredesi beosztásával, azzal hogy tavaly az orosz állami tévé náci felkelésnek nevezte ötvenhatot és még véletlenül se kérették be itthon a nagykövetet. Ez a viselkedés azt jelenti, hogy nincsenek se elvek, se értékek, csak pillanatnyi érdekek. Sokan vannak így, pl. az egész állatvilág így működik. Én akkor röhögök hangosan, amikor valaki ezt a társaságot konzervatívnak, nemzetinek, polgárinak meg kereszténynek nevezi, mert vannak ilyen értékekek, csak ennek a csapatnak semmi köze hozzájuk. A feudális jobb szó lenne, ha már akkor.

Elmúlt tíz év? Arra gondolsz amikor a TASZ, szintén Soros pénzén, bíróság előtt képviselte Orbán Viktort hogy igenis van joga azt mondani hogy a Gyurcsány-kormány maffiaként működik? Az igaz hogy csak azóta kritizálják a Fidesz-kormányt amióta megválasztották, az maximum hét év; a megválasztásuk előtt három évvel azért erős lett volna kritizálni őket. Ezzel most nyilván nem a hét és a tíz közötti különbségen lovagolok, hanem azon, hogy azt mondod amit én - ahogy kritizálni kezdték a Fideszt, rögtön népellenségnek minősülnek.

"Politikával máshol is csak az elmúlt tíz évben kezdtek foglalkozni" aha, ezért záratta be a belorusz, üzbég és türkmén diktatúra 2004-re az ottani alapítványokat. Ha neked Lukasenkó meg Türkménbasi konzervatívok, komcsi helyett, akkor puszillak.

kalapácstollú 2017.11.25. 19:36:43

@ZX: Joggal, hiszen nem követtem el ilyesmit.
Örülök, hogy ezt sikerült megbeszélnünk.

Frick László Intézet 2017.11.26. 07:07:44

@Fergio: hosszúság: Nemrég fejeztem be egy érdekes kisérletet a 444/888-on, mind a két helyen a "lapot" kritizáló (ez azt jelenti pl, hogy a 444-nél a szövegminőséget, a szövegalkotás módszereit általában dicsérő, míg a 888-nál szidalmazó, kontár-nyomorultnak lehordó.. igen sokszor helyreigazító... főleg ballibsizések esetében... szövegekkel, ha érdekel az eredmény, részletezem. Röviden: sikerült bebizonyítanom, hogy ma nincsen liberális műhely Magyarországon, sőt, egy "444közeli" házimanó azt is elárulta nekem, miért nincsen liberális műhely.

Pedig ami fontos lenne, az egy Liberális Műhely.

Amit panaszolsz, annak a lényegét Kériné Petschnig Mária Zita néni fogta meg tökéletesen 2008. március 10-én hétfőn reggel 8 táján a Kossuth rádióban. Ettől kezdve a jógyerekmozgalom indexre tette Zita nénit és a nevét se írták le, őt viszont nullára.

A Rencervá'tás -ig vannak használható társadalmi elemzéseink, műhelyek voltak erre, Vitányi tanár úr köreiben pl a "Néptáncosok". Mint egyáltalán nemismeretes, a Foxi-Maxin születtek 1960-88 között a legjobb Rákosi-Sztalin és Hitler utazik a vonaton, három-négy név utazik a vonaton, természetesen a chaszid önirónia jegyében Kohn is [ebból szoktak a stréber tudatlan picsaemberek antiszemitizmust kimagyarázni] Kádár-Sztrálin és a cigány, Rákosi-Kádár és Sztalin utazik a vonaton, stb

Van A Tanár úr-nak egy szövege, aminek a sorsa csodálatosan jellemzi a magyar Szellemi Életet:

Ez pedig Vitányi passzusa a "Velünk élő feudalizmus"-ról.

Itt vetem közbe, hogy az 1985-2020. közötti történelmünk megértésének a kulcsa az egyetlen élő politikai zsenink, Gyurcsány Ferenc megismerése. Amihez ugyan fontos adalék Pesty történelmidokumentumriportfilmje Gyurcsányról, de csak ötödrész.

Zseniális Ferenc -ez az Orbánnal szembemenő legjellegzetesebb móccere_ 2-3 havonta ellenőrizte, mehet-e még. Minden-minden esetben megkapta Magyarország 300 Legokosabb Emberé-től a zöldet: "Feri, GO!"

Hagyjuk a büdöslábúak rendjét, az orbán-és mészáros, a boldvailászló, a mát[h]é lászló, de még a törökmárk alakúak, sőt, a farkasverembe esett ártatlan arcú kisfiúk-nak látszóak rendjét is.

A Tanár úr egész életében kétszer hibázott: Az egyik hibája tipikus magyar értelmiségi tévedés: A motívumokat túl magasan keresi. Túl sokat lát és képzel bele az emberek mozgatómotívumaiba. Az előre kitervelt szándékot az aljas indokkal pl taktikai távú politikai kényszernek hiszi... a XX. századi matematikát polgárias törekvésnek,ésígytovább.

A Tanár úr másik -viszont monumentális, történelmi léptékű tévedését Gyurcsány Ferencnek hívják.

Gyurcsány A Kertiparti-től kezdve ("Én 200 emberemmel rendberakom ezt a szar kis országot!" ---- "Janikám?" JANI: "Én is hozok 20 embert!" tehát Feri nagyon ügyesen oldalazott az MSZP egymást gyűlölő esetleg unó vagy útáló frakciói közül az Értelmiségi Tagozathoz, Vitányihoz. Nyilván az anyósán és a Wallis-on, az MSZP házimosodáján keresztül. [-> Gordon a Szindikátus-ból]

Vitányi úgy látta, hogy a Vidéki Demagóg Cigány ellen a legjobb áfiom egy Demagóg lesz s erre a szerinte akkor még szélhámos és kókler Ferit látta alkalmasnak. Az MSZP-nek ezzel védekezett:
"Ez a demagóg legyőzi nekünk a cigányt 2006-ban és mehet, ahová a mórok szoktak menni, Okof Pifti lesz a Miniszterelnök!" Hiller tényleg is okos, jóindulatú, mint történész bölcs is, minden, ért is a politikához, csak nem tud jól beszélni és sajnos nem a beszédhibájára gondolok, az a baja, hogy őszinte és kimondja az igazságokat. Azaz: igazmondó nonszensz politikus, igazmondó politikusnak 3 hét élete nincsen, a helyi szintekről a járásira nem tud fölemelkedni,nemhogy országos politikába.

Feri szinte minden esetben jól számított, egyetlen egy dologban számította el magát és ennek az az oka, hogy a Magyar Értelmiség Budapest-központú és nem ismeri a vidéket.

A Résztervek között az szerepelt, hogy szarásig nyeretik az Önkormányzati Választásokat, a jólsikerült és az 1956-os kádári Aufklerung-ot utánzó provokációsorozatban, amiben az "Öszödi Mór Beszéde" összesen 12 pontban hozta Feri elképzeléseit, ez is bejött.

Ezután a rogyásig nyeretett Önkormányzatokra rakásra tolták forrás nélkül rá az állami feladatokat. A magyar egyik furcsasága, hogy a településén ragaszkodik az iskolához és nem szereti az iskolareformokat. Így az egyik sáv az iskolák piszkálása úgy volt, hogy az emberek a FIDESZ bűnének lássák azt.

Mondom, minden faszán sikerült, de 1000 paógármesterr a Tóta W. szerint nemlétező józan paraszti eszével kölcsönöket vett föl és azokat szabálytalanul működésre fordította. Nemhogy 2007-2008-ra nem mentek csődbe az Önkormányzat-ok, de amidőn az ország már csődben volt (de erről sikeresen hazudott még a FIDESZ is, Dr Kósa hihetetlenül őszinte kirohanása ellenére és után is) az önkormányzatok még akkor sem. Tom macska a rajzfilmben kap akkora lefeketítő lobot, mint a telefonvonalak a 2010-es FIDESZ győzelemkor:"Eddig bírtuk Viktorkám, aggyatok pízëket!"

"A politika nem a jelen történelme, hanem az elhazudozása."

Frick László Intézet 2017.11.26. 07:28:10

@Yeto: Üres érv: "a TASZ, szintén Soros pénzén, bíróság előtt képviselte Orbán Viktort hogy igenis van joga azt mondani hogy a Gyurcsány-kormány maffiaként működik? "
Mutatom miért:

2011-ben Bajnai májustól novemberig lobby-körúton jáért az USÁ-ban. Ott bebizonyosodott, hogy az USA sem fogja picsán rúgni nektek Orbánt.
2012. janárjára a magyar véleményformálók a "Schnitt Elnökúr" botránnyal trancsírozva, tálcán kínálták föl az Orbán Rezsim széjjelrúgott picsáját. Január közepén imígyen szólott Zseniális Ferenc: "Ájjj-ájjájj! Ájjatok má le, nincsen még készen a Gordon programja, majd csak 2013-ra lesz kész" És azóta is összesen a karakterrombolás és a picsán rúgjuk a Cigány-t a műsor :D An nyi jógyerekfos és geci szokkad Orbánon, hogy az már Gólem-nek is páncélozza.

Csak még egy szöget az Orbán Rezsim Koporsójába: Acélkoporsó van már e szögek megatonnáiból! Verjétek csak ÍGY tovább :D

Graham Greene egy könnyedén olvasható, szórakoztató (Magyarországon nem létező műfajú) kis potboiler -ben ábrázolja a CIA máig működő sémáját, abban egy figurát, a Pyle -alakúak rendjét a csöndes amerikaiakat.

Nos, a csöndesamerikanizmus lényege az, hogy egy adott területen vagy blokkban -és a Szocialista Tábor, ma Kelet-Közép Ojrópa Lengyelországtól a Balkánig ss ott le Macedóniáig
de ebben Ukrajna is benne van:
Egymással ellentétben álló csoportokat támogat.
Ahogy Szíriában is, ott van a jógyerek Dörmögő"-ben a vidám rajzocska Szíriáról, a mindenki mindenki ellen.. csak az hiányzik róla, hogy kiket képzett ki a CIA pl az ISIS-hez csatlakozó és az ISIS ellen, egymás ellen meg a kormányerők ellen is harcoló gerillákat.

Azaz Magyarországon a CIA NEM az orbánellenes jóítókat támogatja csupán.

Az USA olyan leaks-szekkel rendelkezik Orbánékról, benne Mészáros Lőrinc aktuális seggszőrszámával és PIN-kódjaival (ezutóbbiakat én is tudom: 1234 illetve a komolyabb 19660224 és viki660224) hogy egy fél délután be tudná dönteni Orbánékat.

A CIA mai tevékenységéhez is kell a TASZ is meg kell Orbán is. Különben nem lenne elég nagy a foskavarás Európában, nem fokozódna az entrópia.

Gyurcsány soha nem vette annyira komolyan a politikát, mint Orbán, Gyurcsánynak csak hobby és időtöltés, valamint szórakozás. 2009-től megszervezte a "távoztatását" többek között a csicskái, az index.hu dolgozott a "Feri nincsen és már nem is számít" és a gúnyolódást a "Feri kottája! :XD! -amikor Feri nincs is!" sávban
ami az idén aztán különösen fasza, amikor azt kell eröltetni, hogy orbán miatt nincsen ellenzéki összefogás és "Gyurcsány Orbán ügynöke".

A TASz esetében annyi csak a kérdés, hogy mint általában a csöndesamerikánus szervezeteknél, a köztreműködők tisztában vannak-e a kamiutevékenységgel és alibiből a nagy semmit csinálják, mint az Open Society-k-nél átlatlában

Hiszen George Soros ma pont a Nyitott Társadalom ELLEN küzd: amit most csinál
mindenben ellentéte annak, amit 1988-ban hirdetett. (Mármint , amiben ügynökösködött..)

Ezúton tájékodztatok mindenkit, hogy a mai USA politikája egy liberális, egy maradék-bújkáló USA-liberális tekintetében Nixon politikája, Robert McNamara politikája.
TRrumpot éppen azért találták ki, hogy a maradék USA értelmesség napi fostos recska föltermelődést legyen kire kiverni.

Így aztán a CIA, az underwoodok, az USA elavult nixonfasiszta politikája már nem kaphat.

A TASZ gyermekei... nem tudom, hogy tisztában vannak-.e azzal, hogy kiket és valójában mivel és miért szolgálnak... vagy nem... de mindenesetre azt tettetik, hogy ők Gáncsatalanok, Részrehajlás nélküliek és Elfogulatlanoik, Se Ide, Se Oda

az amerikai adófizetők és adómegkerülők pénzeiből

a Joint Vision 2020, 2000-től érvényes Új Amerrikai Katonai (=hadilobbi) Doktrinaa szlágálatában.

Legtömörebben zenével lehet kifejezni, mi lehet erről egy valóban liberális véleménye:

www.youtube.com/watch?v=6iofG4BCanQ

Jó éjszakát, gyerkekek, álmodjatok éberen így , tovább!
süti beállítások módosítása