B1 blogcsalád



Az EMMI sajtóosztálya nem hamisítja a híreket, csak megkímél a fölösleges részletektől

2017. november 12. - B1blog

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Oktatásért Felelős Államtitkársága olvasata szerint azt írta az Európai Bizottság, hogy rohamosan fejlődik az oktatás színvonala hazánkban. Ha nagyon akarjuk, így is olvasható a most nyilvánosságra hozott jelentés. De tényleg nagyon kell akarni, mert egyébként pont az ellenkezőjéről szól. 

palkovics.jpg

"Javultak a gyermekek és a pedagógusok esélyei a magyar oktatási rendszer változásaival"

- hirdeti büszkén az EMMI a napokban nyilvánosságra hozott sajtóközleményében az Education and Training Monitor 2017 című elemzésre hivatkozva. Magát a tanulmányt nem tartja fontosnak sem szó szerint idézni, sem hivatkozás formájában hozzáférhetővé tenni. Pedig érdemes átfutni az eredeti dokumentumot (PDF), gyorsan mutatjuk is a linket, Palkovics államtitkár úr bizonyára igen hálás lesz érte.

“Magyarországon az uniós átlagon meghaladó a pedagógus bérek emelkedése”

- olvashatjuk a kormányzati honlapon. Az idézett szövegrészlet valóban szerepel a november 9-én nyilvánosságra hozott hivatalos jelentésben. És még sok másik olyan mondat és adat is, amelyeket a kommunikációs főosztály elfelejtett megemlíteni. Nézzünk ezek közül néhányat, csak, hogy árnyaljuk a képet egy kicsit! 

A valóban aktuális helyzetet mutató, ez év szeptemberében lezárt dokumentumban többek között az alábbi adatokkal találkozhatunk:

  • A képzési rendszert elhagyó fiatal felnőttek (a 18 és 24 év közötti korosztályt vizsgálva) száma 2013 és 2016 között az uniós átlagot tekintve csökkent, Magyarországon ezzel szemben nőtt.
  • A Magyarországon felsőfokú végzettséget szerzett külföldiek száma  a kimutatás szerint drámaian visszaesett az elmúlt három évben. 
  • A felmérés külön kitér a 2015-ös PISA-teszt lesújtó eredményére, mint a magyar oktatási helyzet egyik legmarkánsabb mutatójára.

Ezek persze apró, átugorható részletek, hiszen mindössze nagyjából tíz oldalt tesznek ki a tizenkét oldalas elemzésből. Szóra sem érdemes semmiségek, amelyek elvonják a figyelmet a szöveg eszenciájáról. 

“A jelentés pozitívumként emeli ki többek között, hogy Magyarország az uniós átlagnál többet fordít oktatásra”

- írja a kormányzati összefoglaló. Azt azonban szerényen elhallgatja, hogy azon belül pontosan mire is.

A józan paraszti logikával megáldott olvasóban a dokumentumot böngészve két kínosabb kérdés vetődhet fel rögtön.

Az egyik, hogy mekkora lemaradások lehetnek itt, ha ennyi pénzre van szükség egy átlag alatti eredmény felmutatásához is.

A másik, hogy vajon mire megy el a ráfordítások jó része, ha ennyire nem látszik a befektetett összeg megtérülése. A gazdagságot és társadalmi megbecsültséget ígérő pedagógus életpálya-modell kidolgozására? Esetleg a lakosság hadra foghatóságát rejtetten nyilvántartó Netfit mérésre? A halmozottan hátrányos helyzetűek felzárkóztatására valószínűleg nem nagyon, mert, bár a kormányzati sajtóközlemény külön kiemeli a romákat célzó óvodai programokat, az eredeti dokumentum megemlíti, hogy az Európa Tanács nyomatékosan javasolja a kisebbségeket célzó határozott oktatási fejlesztéseket, mert feltűnően nagy a lemaradás ezen a területen.
Nagy szerencse, hogy van nekünk Oktatásért Felelős Államtitkárságunk, és annak is egy szorgosan munkálkodó sajtóosztálya, amelyik értelmezi helyettünk is a világ híreit! Szükség is van rá, hiszen már csak néhány évnyi oktatásfejlesztés, és nem lesz ember az országban, aki képes hosszabb írott szövegeket értően olvasni.

 

Kerényi Kata

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1713245611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2017.11.12. 17:38:40

ki a faszom ez a tokás csóka?

taga20 2017.11.12. 17:38:40

ki a faszom ez a tokás csóka?

mh1973 2017.11.12. 19:42:21

Haha, az összes északi országban dupláját költik gdp arányosan az oktatásra, meg is látszik rajtuk, ezek meg mindent szétlopnak és lezzülesztenek, most épp cseresnyés elvtárs haknizik az országban azzal, hogy tovább építik lefelé a szakképzést és 20-40 órás képzésekkel szakmát kapnak majd emberek, lol.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.11.12. 20:56:59

@taga20: Ő Palkovics, az oktatási államtitkár, aki szeret Tarlóssal versenyezni pökhendiségben.

@Budapest a kutyaszar városa: Van...

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.12. 21:16:13

@mh1973:

Az elkúrók épp a felét költötték oktatásra.

Persze csak miután Gyurcsány bezáratta az elmúlt században a legtöbb iskolát.

Belzebubo 2017.11.12. 22:01:50

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ja, mert ôk nem költöttek KLIKK-re, meg káderképzô foxi-maxi egyetemre, meg használhatatlan állami tankönyvekre, meg oktatási álkam(vízfej)titkárságra
süti beállítások módosítása