B1 blogcsalád



Orbán azt mondta, felnéz rá, erre kiderült, hogy korrupció miatt letartóztatták

2017. november 05. - nickgrabowszki

Korrupt szaúdi milliárdost tüntetett ki a Fidesz-kormány.szau.jpg

A BBC szerint 11 herceget, 4 jelenlegi és 30 volt minisztert tartóztatott le a szaúdi korrupcióellenes hatóság alig néhány órával azután, hogy felállították. A letartóztatások nyilvánvalóan politikai fordulatot és (legalább részleges) elitcserét jeleznek előre Szaúd-Arábiában, de ami számunkra fontosabb a korrupció miatt eljárás alá volt személyek között a New York Times szerint ott van Al-Valíd bin Talál bin Abdel-Azíz al-Szaúd herceg is, Magyarország barátja. 

Illetve Orbán Viktoré.

A magyar miniszterelnök 2014. július 17-én a Magyar Érdemrend Középkeresztjét adta át Abdel-Aziznak, akit a következőképp méltatott:

  • ezt a díjat olyanoknak adjuk, akikre felnézünk;
  • akik kivívták az elismerésünket;
  • akik a vagyonukkal másokon is segítenek;
  • a herceg "túllép az üzlet hagyományos keretein";
  • Magyarország büszke arra, hogy kitüntetheti.

Orbán már-már kifejezéseket sem talált Abdel-Aziz magasztalására, de végül egyet mégiscsak:

jó ember.

A szaúdi korrupcióellenes hatóságnak erről gyökeresen más lehet a véleménye, tekintve, hogy Abdel-Aziz a legprominensebb figurája a gazdasági visszaélések miatt letartóztatottak első körének.

Abdel-Aziz herceg a rangos állami kitüntetést hivatalosan a magyar-szaúdi gazdasági kapcsolatok fejlesztése terén kifejtett tevékenységéért kapta, de annak egyelőre nincs nyoma, hogy

  • a herceg az üzleti tevékenységével hogyan segítette Magyarországot,
  • vagy miként fordította a vagyonát a rászorulók megsegítésére, különös tekintettel Magyarországra,

vagy hogy egyáltalán

milyen üzleti viszonyok fűzték az országhoz a világ egyik leggazdagabb emberét,

hogy kiérdemelte ezt a nyelvével csontig hatoló miniszterelnöki méltatást.

Alkalmasint ugyanúgy közelebb jutunk majd a megfejtéshez, ha a szaúdi hatóságok nyilvánosságra hozzák a magyar bankokon keresztül offshore-cégekhez folyatott szaúdi pénzek listáját, ahogy ez a baltás gyilkos és Azerbajdzsán esetében történt.

Az offshore cégek és -számlák jellege miatt biztosak nem lehetünk abban, hogy kik és miért kapták a szaúdi pénzeket, az orbáni hála csöpögős megnyilvánulása miatt abban azonban igen, hogy nem kicsi összegekről volt szó.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6313182506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2017.11.05. 13:30:55

szakadok! ilyen arcokkal tele van a fityeszmaffia.

a végén még az is kiderül, hogy putyin kágébés volt:))))

bakker, ezt az kurva madzsarországot ki kéne találni, ha nem lenne, a gecivel és sleppjével együtt!

Dickon 2017.11.05. 14:11:56

@taga20:

A Time magazin 2008-ban beválasztotta a száz legbefolyásosabb ember a világon(Time 100) listájára.
Al-Waleed a Citigroup legnagyobb egyéni részvényese, a második legnagyobb szavazati részvényese a 21st Century Fox-nak. A Time magazin az "Arab Warren Buffett"-nek nevezte őt. A Forbes 2017 novemberi felsorolásában Al-Waleed a 45. leggazdagabb ember a világon.
Úgy látszik az amerikaiak is szeretik ezt a jó embert...

kalaposinas 2017.11.05. 15:22:40

A szaudi korrupcióellenes hatóságban is Soros emberei ülnek.

Dickon 2017.11.05. 15:27:21

-Küldött nekünk pénzt ez a Waleed?
-Igen.Megkaptuk.
-Nyoma?
-Nincs.
-Akkor lefejezhetik...És adjatok ki egy nyilatkozatot, hogy amikor a Gyurcsány szaudi terroristákról beszélt, akkor Waleed-ra gondolt.

Solo_ 2017.11.05. 20:16:08

Eleve az, hogy szaúdi, meg még hogy milliárdos .... ember nem gondolná, hogy sáros a fickó. :-)))))

vaffanculo 2017.11.05. 20:24:09

@kalaposinas: Természetesen, sőt állnak is :). Azonkívül háttérhatalom, meg Brüsszel. Kell még valamit mondanom, Ildikó?:)

rovid 2017.11.05. 21:16:04

akkor ott nem polt a főügyér!

Muad\\\'Dib 2017.11.05. 21:27:43

@taga20:
Hagyjuk már ezt a hülyeséget. Nem emiatt van gond Magyarországgal, meg Orbánnal (hanem amiatt, hogy szétlopják az országot).
Van a csávónak még pár ilyen:
- Ordre des Arts et des Lettres - ajándék Hollandétól
- Legion of Honor with the rank of Commander - ajándék Chiractól
- Grand Officer of the Order of Leopold - ajándék Asztrid hercegnőtől

kalbász 2017.11.05. 21:42:54

Mekkora nyomorultak vagytok. :)

1. Ez diplomácia, nyomi. Pont mindegy kit tüntet ki, gesztus a másik ország felé.
2. Honnan kellett volna tudnia, hogy korrupt, már ha valóban az?
3. Ezek szerint a szaudi trónörökös az etalon, aki most szabadul meg a konkurenciától?

Ennyire hülye nem lehetsz, de mégis...

kalbász 2017.11.05. 21:46:06

@Dickon: Ez nem zavarja a vérhülyéket. Amit ír az index meg a 444, az nekik a szentírás és nagyon csodálkoznak, hogy a világ nem szektás része miért nem ért velük egyet és hogy mennyi a "bizonytalan". Úristen, hát hogy lehet ez.

Az, hogy esetleg ezek a kiváló lapok nem függetlenek, nem objektívek, mindig csak a szart dobálják a másik oldalra, az nem tűnik fel nekik. :)

Közben nagy erőkkel nézik le a másik szektát, a saját szemellenzőik mögül.

Szánalmasak vagytok.

kalbász 2017.11.05. 21:47:42

@Muad\\\'Dib: Mindegyik szétlopja. Most nézz rá ezekre, ezeknek is csak a hatalom kell, csak mellé még csődbe basznák az országot.
De nagyon nagyon demokratikusak lennének és kurvára megfelelne az újabb feudális anarchia a csodálatos nyugatnak.

Ha a libbantság fájna az egész baloldal üvöltene 2017.11.05. 22:24:59

"Korrupt szaúdi milliárdost tüntetett ki a Fidesz-kormány."

Nagyon meghatarozo a libsiknek, hogy egy kiralysag, a rendkivul korszeru okori torvenyei alapjan letartoztat valakit valamiert.

Brix 2017.11.05. 22:26:24

Ez egy koncepciós eljàràsnak tűnik, egyelőre ebből még nem kellene ügyet csinàlni...A kitüntetése simàn a diplomàciai protokoll része , nem több. De tudjuk, Zorbàn a hibàs...

BiG74 Bodri 2017.11.05. 23:07:38

Kitüntetést én sem adtam volna neki, talán valami gyorsan neki kitaláltat. De ez a korrupciós ügy önmagában nem áll meg, mert egy elitváltás történik. Mondjuk a vádhoz elég lehetett az is, hogy jó kapcsolatban áll az orbánievics viktorov-val.

FCUK10 2017.11.06. 08:21:15

Megyó Becsületrendet kapott Franciaországban, miután a franciák lerabolhatták a négyes metrót. azért az nagyobb gáz, mint hogy politikai okokból kitüntetünk valakit, aki utána őrizetbe kerül. arról nem is beszélve, hogy ítélet még nincs.

az másik kérdés, hogy az új koronaherceg épp rendet vág a családban, a korrupció meg pont jó indok a tisztogatásra.

de a legeslegszebb, hogy annak idején Carlos, a sakál vendégeskedett nálunk, az MSZMP tudtával, sőt vendégeként. és az MSZMP utódpártjának a blogja ma egy esetleg korrupt politikus kitüntetését kifogásolja. mielőtt valaki beleköt, hogy nem utódpárt vagy a bűnöket maguk mögött hagyták, jelzem, hogy olyan nincs, hogy a pénzt visszük, a bűnt meg nem.

FCUK10 2017.11.06. 08:24:08

"Korrupt szaúdi milliárdost tüntetett ki a Fidesz-kormány." ez a mondat meg külön kommentet ér: a b1 szaralakjai összegyűltek reggel, és két bukjonanáciOrbán között megtartották a tárgyalást, ítéletet hoztak, és ki is hirdették.

esküszöm, ha nem lennétek, ki kellene találni benneteket :D
süti beállítások módosítása