B1 blogcsalád



Új kormányzati abszurd: a szögesdrótból készül kerítés a szabadság szimbóluma

2017. október 21. - B1blog

A hivatalos ötvenhatos programsorozat idén a Stefánia-palotában tartott ünnepséggel indult október 19-én, a katonai hagyományokat ápoló társadalmi szervezetek képviselőinek tartott rendezvénnyel. Vargha Tamás államtitkár (a képen) nyitóbeszédében férfias határozottsággal közölte a hallgatósággal, hogy ennél nagyobb biztonságban már nem is lehetnének. Kár, hogy senki nem félt.vargha_tamas.jpg

Nem lehet könnyű a Honvédelmi Minisztérium államtitkárának lenni egy olyan országban, amit már régóta senki sem akar megtámadni. Az embernek folyton bizonygatnia kell, hogy van értelme a munkájának, és megérdemli azt a halom pénzt, amit keres.

A hont igenis védeni kell, hiszen bármikor jöhet valaki, aki például… na, erre nehéz példát találni.

Vargha kis gondolkodás után a “humanistának hazudott globalista ideológiát” nevezte meg fő ellenségként. Ez kellően megfoghatatlan ahhoz, hogy senki ne merje megkérdezni, miért olyan veszélyes, hiszen a vak is látja, hogy pont azért, mert nem tűnik annak.

Ez késztet nemzeti örökségünk, kultúránk, határaink védelmére: hogy megőrözzük nemzeti identitásunkat, ha kell, fegyverekkel.

A csütörtök esti beszéd után jó eséllyel már be is jegyeztek pénteken egy céget, amely humanistának látszó globalistákat formázó céltáblákat gyárt nagyobb mennyiségben. Ha nő a kereslet, a piacnak alkalmazkodnia kell.

És hogy hogyan kapcsolódik mindez a közelgő évfordulóhoz? A kulcsszó, mint kiderült, természetesen a szabadság.  Hiszen ezért haltak meg annyian a forradalomban, és - hát persze, hogy - ezért építünk kerítést is. Hogy szabadok legyünk. Vargha szerint semmi nem lehet érzékletesebb szimbóluma a szabadságnak, melyért annyian áldozták az életüket, mint egy szögesdrótból készült kerítés.

A galambot és egyéb szárnyaló jelképeket már bizonyára véletlenül lepuffantotta egy csapat kisiskolás lőtéri gyakorlat közben tornaórán.

A forradalomban valóban életüket áldozók szerencsére nem tudnak szólni, hogy nem pont így értették. A hazánk biztonságáért aggódó jelenlevőket pedig  annyira áthatotta az ünnepi pillanat, hogy senki nem vette észre, mikor Vargha mellékesen megemlítette, hogy úgy különben egy gonosz és elnyomó kormány ellen indult neki a sok hős. Reméljük, a főnökének sem tűnt fel. Vagy ha igen, hátha kap állást egy frissen bejegyzett céltáblagyártó cégnél.

A csütörtöki biztató kezdet után nagy izgalommal várhatjuk az ünnepségsorozat következő szónoklatait. Ha pedig annyira türelmetlenek lennénk, hogy az események elébe sietnénk, elkészíthetjük a saját verziónkat is házilag. A fentiek alapján a hozzávalók a következők:

  • Annak taglalása, milyen nagyot fejlődött a haza védelme/oktatás/egészségügy/gyermekvédelem/bűnüldözés/húsvétinyúl-tenyésztés (attól függően, épp minek az államtitkára vagyunk vagy kívánunk lenni hamarosan).
  • Saját érdemeink szerény elhallgatásával olyan általános értékek kiemelése, mint az idegengyűlölet és az újdonságok elutasítása.
  • Egy váratlan fordulattal mindezt összekötjük az éppen aktuális ünnepi eseménnyel (karácsonykor a menekült család, mint hasonlat, nem kézenfekvő, érdemesebb inkább arra koncentrálni, hogyan lehet rezsit csökkenteni fűtés helyett szamárlehelettel).
  • Legvégül átnyújtunk néhány díjat azoknak, akik eljöttek.

A honvédelmi miniszter helyettesének beszédéből ha más nem, az biztosan kiderült: az ország határaira lehet kerítést felhúzni, de a józan ész határait, úgy tűnik, senki nem őrzi.

Kerényi Kata

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8113047372

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fazekas Sándor vágyakozása Handó Tünde iránt 2017.10.22. 13:45:25

"A választás tétje – ahogy azt belső harcok is mutatják – óriási." .. " Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke, aki szerint nem átlátható az OBH elnökének eljárása, miközben a bírói álláshelyek átcsoportosítása, elvonása, megszüntetése az egyi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sZulamith 2017.10.21. 19:18:31

"Nem lehet könnyű a Honvédelmi Minisztérium államtitkárának lenni egy olyan országban, amit már régóta senki sem akar megtámadni. Az embernek folyton bizonygatnia kell, hogy van értelme a munkájának, és megérdemli azt a halom pénzt, amit keres." Bizony, csak rá kell nézni a fotóra:)

morpho 2017.10.21. 21:51:42

@Proud Mary: Te aztán megragadtad a probléma gyökerét! Szerinted is a rács a szabadság szimbóluma?

Mizantróp. 2017.10.21. 22:52:20

A " humanistának hazudott globalista ideológia" kifejezésben szinte minden benne van, amire a nemzeti-populista-keletnyitók rezonálnak: humanizmus = ördög, globalizmus = mag a pokol, ideológia = ismeretlen fogalom.

taga20 2017.10.21. 23:13:37

@Proud Mary: droid, szerinted eszt a csókát dugja valaki?

birka menet 2017.10.21. 23:54:59

lám, lám nem múlik el egy nap, hogy egy fideszes birkatag ne coming outolna, hogy ő is olyan elmebeteg mint a felcsúti gazdija.

Ez a Fidesz valójában az elmebetegek gyűjtőp´ártja.
Miközben az orvosok meg rég elhúztak Nyugatra. Aztán most itt van nekünk több millió kezeletlen elmebeteg.

Kunhallmi Agnes 2017.10.22. 00:04:34

Le kell bontani a keritest, hogy felsokorlat nekul johesenek az arabok, es a liberalis demokrata baloldal megnyerje veluk a valasztast.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.10.22. 00:43:27

@VaradiJanos:

Nem, nem, hanem a te feleséged Józsi.
De ne szégyeld, inkább menjetek a pridera hirdetni hogy vegyenek titeket is emberszámba.

akist 2017.10.22. 07:06:32

Így igaz, a hülyék fideszes politikusok lesznek, a még hülyébbek pedig ellenzéki pártot alapítanak...

Krutzifix 2017.10.22. 08:08:37

@Kunhallmi Agnes: Mert minden vágyuk az említett araboknak, hogy idejöjjenek! Amíg nem volt kerítés, addig is ez látszott, hogy idejöttek tömegével, és letelepedtek, hogy szavazhassanak. Az más kérdés, hogy éppen abban a pár napban nem volt választás, amíg itt voltak, hisz alig várták, hogy elhúzhassanak ebből a roppant gazdag és sikeres országból!

guvat 2017.10.22. 08:35:21

Si vis pacem, para bellum!

xbiciklis 2017.10.22. 08:40:15

Ha békét akarsz, készülj a háborúra.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.10.22. 09:00:31

"Ez késztet nemzeti örökségünk, kultúránk, határaink védelmére: hogy megőrözzük nemzeti identitásunkat, ha kell, fegyverekkel."

Ha jól értem, ebből a mondatból merítette a poszt címét annak írója: "Új kormányzati abszurd: a szögesdrótból készül kerítés a szabadság szimbóluma"

Bár, hogy miért lenne a szabadság szimbóluma a kormányzat szerint a szögesdrót, az nem világos. Ilyen alapon azt is mondhatná, hogy kalasnyikov a szabadság szimbóluma, hiszen 56-ban pedig azt is használtak a forradalmárok. Aztán lehetne mélázni rajta, milyen abszurd az is.

Ennyire uborkaszezon lenne?

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.10.22. 09:07:14

"Nem lehet könnyű a Honvédelmi Minisztérium államtitkárának lenni egy olyan országban, amit már régóta senki sem akar megtámadni. Az embernek folyton bizonygatnia kell, hogy van értelme a munkájának, és megérdemli azt a halom pénzt, amit keres.

A hont igenis védeni kell, hiszen bármikor jöhet valaki, aki például… na, erre nehéz példát találni."

Na, ez a rész már nem a rosszindulatról szól... Mondjuk, nem is a jóról. Aki érti, az érti.
Tényleg úgy gondolja a kedves posztoló, hogy fölösleges a honvédelem, mert már rég nem támadták meg az országot? Igaz nem?

Jakab.gipsz 2017.10.22. 09:30:50

Ha jól értem minden modern liberális demokrata nagyon okos, mert progresszív és szabad gondolkodó olyan aki a nyitott társadalmat a jog-államot tolerálja.

Velük ellenében minden minden Fideszes, maradi, idegen gyűlölő és ostoba.

Van itt egy aprócska gond, ha a Soros-terv nem létezik.

Akkor ti a progresszív erők! Kik vagytok ? És mit akartok?

Nekünk a magyaroknak, a magyarságunk helyett, mit akartok a magyaroknak adni?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.10.22. 09:32:47

Tudjuk, hogy Orbán segge a gazdaGsági bejárat és szervilizmus fideszes körökben a legnagyobb erény.

Megoldó 2017.10.22. 09:58:22

@Jakab.gipsz: Visszavenni azt a Magyarországot, amit a fidesz nagyon sikeresen épp ellop...

Janossz 2017.10.22. 10:20:07

@Jakab.gipsz: Még mindig nem tudsz rendesen magyarul, és még mindig ezen a fura nyelveden hirdeted az igét...
Egyszerű a válasz: Magyarok vagyunk, és európaiak. Nem kívánunk Orbanisztánt.

Roan 2017.10.22. 10:23:58

@Jakab.gipsz: Neked, lévén, hogy nem vagy magyar, semmit :D :D :D

karit 2017.10.22. 10:26:23

Egy komolynak szánt posztnál miért kell már a címbe hibát rakni?
Egyébként is necces a szabadságot párhuzamba állítani rácsokkal meg kerítésekkel. Vajon mennyivel lennének szabadabbak az akvárium lakói, ha lebontanák az üvegfalakat?

Janossz 2017.10.22. 11:03:29

@karit:
Szabad vagyok, mondta a majom a rácsnak
Én nem, mondta a rács, engem majmok közé zártak

Dalszöveg a nyolcvanas évekből (talán Boros L.)

anyadmajma 2017.10.22. 11:06:22

@Janossz: bocsi, de nem közé, hanem köré zártak......

anyadmajma 2017.10.22. 11:09:41

@Jakab.gipsz: "Van itt egy aprócska gond, ha a Soros-terv nem létezik.

Akkor ti a progresszív erők! Kik vagytok ? És mit akartok?"

Mi biz'a a kerekasztal lovagjai vagyunk, és a szent grált keressük.:D:D:D
Te meg egy ostoba hazaáruló bolsevik geci vagy, aki a nyomorúságos életét azzal tengeti, abban éli ki, hogy itt trollkodik vagy 20 nicckel, amiért megkapja a júdás-pénzét a párttól minden hónapban.

midnight coder 2017.10.22. 11:16:16

@morpho: "Szerinted is a rács a szabadság szimbóluma?"

Ha a rács azoktól választ el, akik a szabadságodat akarják elvenni, akkor igen. Persze, lehetett volna Hitlernek vagy Sztálinnak megengedni, hogy foglalják el nyugodtan az egész szabad világot, és nem gördíteni eléjük akadályokat.

Ha a demográfusoknak hinni lehet, 2050-re Afrika létszáma meg fog duplázódni. Márpedig a jelenlegi létszám sem igen fér el odahaza. Ami azt jelenti, hogy az öregedő, gazdaságilag egyre inkább jelentőségét veszítő, túlhumanizálódott, elpuhult Európának integrálnia kellene több mint egymilliárd írástudatlan, iszlamista feketét úgy, hogy közben már itt sem lesz majd kolbászból a kerítés. Nos, sok szerencsét a dologhoz, szükség lesz rá...

Janossz 2017.10.22. 11:23:06

@anyadmajma: Köszönöm, Sir Robin! Hány évtizede tudom rosszul...Mert úgy is van értelme, csak más.
Úgy látom, majmokban meg rácsban erős vagy nagyon.:-)

Jakab.gipsz 2017.10.22. 11:24:00

@Jakab.gipsz: @Janossz: @Roan: @anyadmajma:

Ám legyen ti beszéltek Európáról. Keressük meg az európaiság fogalmát.

Európa Homérosz és a kereszténység nélkül nem létezik, (ez tézis nem nyitunk róla vitát).

Tehát ti kik vagytok és mit akartok, milyen európát akartok?

Ha nem tartalmazza, a ti víziótok, sem a kereszténységet sem a görög bölcseletet, Pl. a metafizikát.

Sőt, ha a globalista nyitott társadalom Soros terve sem létezik.

Akkor mi a csudát akartok? Ha egyszer "0" - lák vagytok.

Az már tök uncsi, hogy juj csak Orbánt, vagy fideszest ne?

Janossz 2017.10.22. 11:29:24

@midnight coder: "...túlhumanizálódott..."
“humanistának hazudott globalista ideológiát”

Ki az a mókamester a NER-ben, akinek ilyenek pattannak ki az agyából?
Aggódni nem kell, alulhumanizálódott egyedekből jól állunk, ahogy elnézem az itteni csapatot olykor.

Janossz 2017.10.22. 11:34:20

@Jakab.gipsz: Most aztán lelepleztél minket piszkosul.
Én például a metafizikus csodabogár-kozmetikusok közé tartozom.

És ki vagy te?
Megélhetési magyar, jöttment, bevándorló, migráns, félanalfabéta észosztó. (nem kívánt törlendő)
Eredj haza!

Jakab.gipsz 2017.10.22. 11:35:34

@Janossz:

Beszélsz, de ismételten sem, mondottál semmit sem!?

midnight coder 2017.10.22. 11:39:56

@Janossz: Őszintén szólva soha nem értettem, hogy ha valaki ennyire vágyik az iszlamista négerek társaságára, akkor miért nem fogja magát és költözik ki mondjuk Szomáliába, és miért akarja inkább Európát olyanná alakítani ?

Janossz 2017.10.22. 11:54:58

@midnight coder: "Európának integrálnia kellene több mint egymilliárd írástudatlan, iszlamista feketét "
Ki mondta ezt? (Rajtad kívül) Agyatokra megy ez már, az MTVA még egymillót emleget, te már lazán felszoroztad...De lehet, hogy 15 milliárdot KELLENE befogadni, mert a marslakóknál is túlnépesedési tendenciák mutatkoznak.

morpho 2017.10.22. 12:31:19

@midnight coder: Az megvan, hogy a Tatuinon túlszaporodtak a bhanták és heti egymilliót akarnak a taskenek a Nyírségbe telepíteni? Állìtólag Soros is tud a dologról! A nyírségi romák már tiltakoznak és szögesdrótot építenek a nyomortelep köré, nehogy asszimilálják őket a bhantán lovagló tasken buckalakók! Már Donald Trump is bejelentette, hogy Ököritófülpösre utazik, ahol Orbán Viktorral együtt kezdik elfalazni a szabadságot. Közben én libsi cimboráimmal örömmel dörzsölöm a kezem, ahogy Mária országa végre az enyészeté lesz! Ez van pubi, ez az igazság!

Willkommenskultur 2017.10.22. 12:33:57

A drótkerítés valóban látványos kormányzati siker lett előbb itthon, maj Európa szerte.

A ballerek jajongásán már csak mosolyog mindenki, pár nap alatt bukták Ausztriát és Csehországot is, és itthon is csak az a krdés 3. erő lesznek-e vagy még az se.

Janossz 2017.10.22. 12:35:52

@midnight coder: A lengyel katolikus egyház feje pedig ezt gondolja a dologról:
'Krisztus ott szenved minden menekültben, és nekünk nyitnunk kell feléjük! Ez nem egy kontroll nélküli, közönséges határnyitás, hanem egy átgondolt rendszerszintű segítés, amit meg tudunk és meg kell adnunk, és ami nem jelent ránk semmiféle veszélyt."

Proud Mary 2017.10.22. 12:37:01

@taga20: nem hiszem, különben nem irkálna ilyen posztokat (am a Kata női név, nőket ritkán csókázunk).

Willkommenskultur 2017.10.22. 12:39:17

A 'soros terv nem létezik' füllentgetők pár hónapja azt hazudták migri kvóta sem létezik, azelőtt meg azt hogy migriveszély sincs Orbán találta ki az egészet.

Nem mindenhol ennyire bolond a baloldal de ha már úgysem nyerhetnek választást akkor már nem állnak meg félúton, fullba nyomják a kretént.

midnight coder 2017.10.22. 12:44:22

@morpho: A nyírségi romák helyzete fényévekkel jobb ma mint pár évtized múlva a ma irigyelt Nyugat-Európáé lehet, hacsak nem kerülnek ott is hatalomra a nácik és nem teszik ki a szűrét a migriknek.

Willkommenskultur 2017.10.22. 12:45:44

@Janossz: Óvatosnak kell lenni a katolikus egyházzal, gyakran a sátán mellé áll. A pápa is támogatja a migrációt és a katolikusok egy hierarchikus szervezet.

Magyarországon is a protestantizmus volt az elnyomó Habsburgok elleni ellenállás magja, míg a katolikus egyház a magyarok elnyomásában volt érdekelt.

Eljött az ideje a lengyel reformációnak.

midnight coder 2017.10.22. 12:48:46

@Janossz: Azt a segítséget Európa határain kívül kell megadni nekik. Mert ha egyszer benn lesznek, akkor már nem lesz segítség. Persze nekem már az sem annyira világos, hogy miért a Nagy Fehér Ember érzi a kötelességének a segítést a szegény kicsi csóró feketéken. Anno kimondták, hogy Afrika az afrikaiaké - és ebben igazuk is volt. Elzavarták a gyarmatosítókat - teljes joggal. De onnantól kezdve az ő felelősségük amit csinálnak, és ha ők a féktelen szaporodást választották, akkor nem biztos, hogy a mi feladatunk az ő döntéseik következményeit vállalni.

Willkommenskultur 2017.10.22. 12:52:10

'The Austrian government has released new crime statistics that show sex attacks have risen by more than 25 per cent since last year and that migrants make up close to half of all known suspects in sex crime cases.'

www.breitbart.com/london/2017/10/20/austria-25-per-cent-rise-sex-attacks-half-committed-migrants/

Ugyeugyehogyugye? Sógoroknál szerencsére reagált a nép. Bár elég puhapöcsüek. Minden egyes migribüncselekmény után 10 migrit kellene kivágni az országból, plusz egy liberális politikust megsütni vmi köztéren.

Leszakadt plakátot zörget a nyári szellő (törölt) 2017.10.22. 12:55:49

Szólás- és véleményszabadság terén most már nem sok különbség van az 56-os és a mostani európai állapot között. Hivatalosan mindkettő demokrácia, de azért ajánlatos a mainstream ideológiát nyomatni. Már ha jót akarsz magadnak...

Willkommenskultur 2017.10.22. 12:58:37

'Yet these numbers hide the even steeper ascent of particularly serious crimes, including a 22 per cent rise in rape, a 26 per cent rise in knife crime, and perhaps most amazingly of all — considering the United Kingdom’s draconian gun laws — a 27 per cent rise in gun crime. '

www.breitbart.com/london/2017/10/21/london-falling-uk-capital-now-dangerous-nyc-rape-robbery-violence/

Mindenhol trombol a progresszió. Persze mit vártak egy muszlim polgármestertől?

kis864 2017.10.22. 13:09:37

Lehet itt állami ünnepség-seggnyalás, de '56 nem volt.
'57-ben születtem.
És ki, mit magyaráz az aktuálpolitikával a történelembe azt ha akarom elhiszem vagy nem.

anyadmajma 2017.10.22. 13:41:52

@Willkommenskultur: mi afa faszt magyarázol 56ról, te hazaáruló bolsevik geci?
Amikor 56 nem is volt! csak néhány csőcselék randalírozott céltalanul.
Legalábbis a gazdád gazdája ezt mondta tavaly október 23.-án. No nem szó szerint, de az orosz köztévén, ahogy a magyaron is, semmi sem mehet adásba a vezér áldása nélkül. Oligarchákon keresztül irányított irányít mindent, és az off-shor lovagjai meg szépen teljesítik minden parancsát.

Janossz 2017.10.22. 14:03:24

@midnight coder: "... hacsak nem kerülnek ott is hatalomra a nácik és nem teszik ki a szűrét a migriknek. "

Ott is? És még hol szeretnél náciuralmat, Herr Gauleiter?

morpho 2017.10.22. 14:05:22

@midnight coder: Nácikkal sajna nem állok szóba! Ez van.

ogli dzsí 2017.10.22. 14:26:34

Igazából érthetetlen, hogy a baloldal szándékosan veszíteni akar. Sem káderekben, sem gazdasági kérdésekben nem egyenlő ellenfelei a fidesznek, de ez kevés nekik.

Belemásznak a migrikérdésbe a migrik oldalán, ezt már tényleg nem értem. Ha nem mondanának semmit, az is jobb lenne. Akkor talán el lehetne kerülni az újabb 2/3ot, ami mindenkinek rossz.

libsi nóta bárki unja 2017.10.22. 14:28:57

Ha nincs kerítés a migrincsek ellen a külső schengeni határon, akkor lesz majdellenünk a belső EU határokon. Egyelőre csak kilométeres autósor van, inkább csak figyelmeztetésként: "ha nem véditek a határt akkor így jártok, ha véditek akkor meg szidni fogunk érte, hiszen ezért tartunk benneteket"

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.10.22. 14:31:00

@ogli dzsí: Azért ez a "migrik oldalán" dolog kezd lecsengeni náluk is. A Momentum pl - talán látva, hogy a kezdeti lendületük a népszerűségi mutatók terén mintha megakadt volna - már azt mondja, hogy a kerítéhez nem nyúlnának, maradjon az. Amiben változtatnának, az a határőrizeti legénység jobb ellátása.
Komoly párt már nem érvel a határvédelem ellen. Legutóbb Botka még a kerítés lebontásáról beszélt, de mára már bukott ember lett ő is. Az mszp-nek talán a most következő lesz az utolsó ciklusa a parlamentben, utána az életben nem érik el az 5%-ot.

morpho 2017.10.22. 14:41:07

@ogli dzsí: Örülj neki,hogy Orbàn még száz évig vezeti Mária országát! Ez a legjobb az országnak nem? Csak a fidesz! Éljen a 2/3!
A migrik meg dögöljenek meg otthon! Faszt keres naponta egymillió Angyalföldön? Rohadjon meg az összes! Nyugat Európának amúgy is reszeltek! Kinézek itt Londonban az ablakon...Ne tudd meg! Migrihordák, nogo zónák, élhetetlen város! Nem csoda, hogy mindenki Magyarországra akar költözni!

ogli dzsí 2017.10.22. 14:46:19

@Fermentátor: A Jobbik se nyomja a migrivédelmet, igaz, néhány nyugat európai szocipárt még igen, főleg akik jó távol vannak a migriproblémáktól.

Én nem vagyok fideszes, konzervatív vagyok. És sok mindent nem szeretek a fideszben, 2/3 meg árt az országnak. 2010ben még oké volt, a romeltakarításhoz jól jött /én is Orbánra szavaztam/. 2014ben már kizárólag a baloldal megújulásra képtelensége okozta a 2/3ot /megint Orbánra szavaztam/, de a mai problémák már sima többséggel is kezelhetőek.

De mivel megint mindenki még a Fidesznél is hülyébb, és nem lehet arra szavazni hogy Orbán sima többséggel ezért sok opció úgy tünik jövőre sem lesz a választáson.

Szerintem a Jobbik is nagy hibákat követett el ebben a ciklusban, ők akár koalícióra kényszeríthették volna a fideszt, de úgy tünik elqrták.

ogli dzsí 2017.10.22. 14:49:40

@morpho: Azt gondolom hogy Európának és Magyarországnak is szüksége van bevándorlásra, de olyanra amiből profitál az ország. Tehát vmi ausztrál-kanadai mintájú szabályozott rendszerre. Emellett az igazoltan háborús menekültek befogadását is támogatom az ország teherbíró képességének függvényében.

Orbánnak meg addig kéne vezetni az országot, amíg nem találunk helyette jobbat.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.10.22. 14:51:41

@ogli dzsí: "A Jobbik se nyomja a migrivédelmet..."
Ez igaz, azonban Te a baloldali pártokról írtál. Én meg úgy gondoltam, a társadalmi közmegegyezés alapján a Jobbikot nem sorolom oda.

Abban viszont egyetértünk, hogy a sima többség is elegendő lenne ma már, mi több, kívánatosabb is. Magyarország nincs olyan helyzetben, hogy egy koalíciós kormányzás működtetni tudná. Láttuk már milyenek is azok az átalakulás évtizedeiben, melyke bizony még tartanak.

ogli dzsí 2017.10.22. 15:00:56

@morpho: Ja és hogy értsük egymást: olyan irodában dolgozom, ahol török, azerbajdzsáni, brit-egyiptomi közvetlen munkatársam is van sok más európai mellett.

Igy én tudom, hogy vannak közöttük teljesen okés képzett emberek, semmi gond velük a vallásukat nem tolják az arcomba ahogy én sem az enyémet.
De ezek az emberek vízummal érkeztek az EUba, nem csónakon meg a zöldhatáron papírok nélkül.

A baloldali pártok európa szerte szándékosan összemossák a szegénység elől menekülő illegális migriket a munkacélból érkező képzett bevándorlókkal. Utóbbiak nem a kerítést, hanem az illegálisokat utálják, mert rájuk is rossz fényt vetnek.

Én abszolút amellett vagyok, hogy a legtehetségesebb embereket nemhogy be kell engedni, hanem ide kell őket csábítani a saját érdekünkben. Legyenek akár ukránok, akár törökök vagy arabok vagy négerek vagy sárgák.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.10.22. 15:04:51

@ogli dzsí: "Én abszolút amellett vagyok, hogy a legtehetségesebb embereket nemhogy be kell engedni, hanem ide kell őket csábítani a saját érdekünkben. Legyenek akár ukránok, akár törökök vagy arabok vagy négerek vagy sárgák."

Egyetértek!

taga20 2017.10.22. 15:43:11

@Janossz: +1

ráadásul én is úgy ismertem:)

ogli dzsí 2017.10.22. 15:44:51

Egyébként én magam is bevándorló vagyok, nem Magyarországon születtem, de ott töltöttem a fiatalkoromat. Jelenleg Prágában élek, és szeretem a cseh fővárost, de Magyarországot /ezen belül az ÉNY-Dunántúlt/ tekintem otthonomnak, és ott szeretnék végleg letelepedni.

Érdekes módon még a magyaroknál egyébként szinte minden divatos kérdésben liberálisabb /drogszabályozás, homokosok elfogadása, bevándorlók elfogadása/ és a migrációs problémáktól való távolságuk ellenére is politikai fordulat következett be Csehországban tegnap, pedig a cseh gazdaság stabil. Azaz nagy valószínüséggel a cseh választásokat egyedül a migránskérdés döntötte el.

taga20 2017.10.22. 15:44:55

@VaradiJanos: mi van elhagyott a nőd, vagy túltoltad tompikával a kokót?:)))

taga20 2017.10.22. 15:47:58

@ogli dzsí: azt vágod, hogy itt felénk csak azokat a migráncsokat szeressük, akik letelepedési kötvényt vesznek a fityeszmaffiától!

midnight coder 2017.10.22. 15:57:01

@morpho: Azért az angoloknál időnként beleszalad egy-két kamion a tömegbe. És szvsz az átlag englismannek kurvára tele van a töke a bevándorlósdival, erről is szólt a BRExit. Csak míg a kelet-európaiakat utálni politikailag korrekt, addig a pakisztániakat nem.

ogli dzsí 2017.10.22. 15:58:44

@taga20: 'azt vágod, hogy itt felénk csak azokat a migráncsokat szeressük, akik letelepedési kötvényt vesznek a fityeszmaffiától!'

az is egy jó módszer hogy az ocsú elváljon a búzától

morpho 2017.10.22. 16:01:41

@ogli dzsí: Nem értek egyet! Európának szüksége van bevándorlókra, de Magyarországnak nincs. Jól megvan a fideszes szavazóbázis magában. Orbán "kisvasutas" Viktor is megmondta, hogy ide nem kellenek bevándorlók. Ezért nincs letelepedési kötvény sem Magyarországon! Hála az istennek! Továbbá: Nem léteznek "igazoltan háborús menekültek" Minden kvótát elutasítunk! Teljesen jogosan! A soros tervet nem fogjuk végrehajtani! Néha én is azon kapom magam, hogy Soros kottájából játszom! Ilyenkor szoktam fejbebaszni magam egy narancssárga szívlapáttal! Hallgas a szívedre, szavazz a fideszre! Csak a fidesz! Ezt akarták/akarják a zemberek! Továbbá! Én a helyedben vigyáznék az irodában dolgozó alvó terroristákkal! Bár a csehek ezt nem tudják, de ők is Soros kottájából gyártják otthon a bombát! Aztán a Károly híddal együtt elszász Lotharingiába! Ott már amúgy is a migrik vették át az irányítást (Lotharingiában). Ezt Szijjártó külüggyminiszutertől tudjuk, aki esti futóedzésein a migrik ellen menekül! És ez nem vicc! Kő komoly! A baloldali pártok pedig Európaellenesek! Ezt mindenki tudja! Azt akarják, hogy az iszlám legyen Európában az államvallás és mecset épüljön minden utcasarokra! Ezek a tények! Cáfold talán?
Csak olvasd végig a kommentsávokat, mindenhol ez köszön vissza! Meg megkaptam a kormánytól a levelet, abban is ez van! Tehát ez van! Most pedig visszamegyek a bunkerba a gumiturul oltárhoz imádkozni Mária országáért és egyben Orbán "stadionépítő" Viktor lelki üdvéért! Vezesse még száz évig szép magyar migráncsmentes hazánkat és védje meg a hozzám hasonló sorosbérencek ármánykodásától! Vivát!

midnight coder 2017.10.22. 16:02:41

@taga20: Itt azokat a migráncsokat szeressük, akik képesek együtt élni az európai civilizációval. Erre képes az ukrán, román, szlovák, kínai, vietnami, orosz, viszont nem képes az arab. És ebből a szempontból sem az a gáz, ha bejön pár száz képzett, gazdag arab, még akkor sem ha iszlamista, a gond az amikor ezerszámra jönnek be azok, akiknek ki van a segge a gatyából, és a legfontosabb alapigazság amiben hisznek, hogy a világot a Saria alapján kell irányítani. Ők azok, akik max. az alja munkát kaphatják meg Európában, és az ő gyerekeik fognak kurva nagy társadalmi feszültségben felnőni. Na, ők azok akik nem hiányoznak, mert pár évtized múlva finoman szólva nemigen fogják növelni az addigra amúgy is alaposan megroggyant Európa közbiztonságát.

ogli dzsí 2017.10.22. 16:03:30

@midnight coder: egy walesi gyerek a munkatársam Prágában minden délelőtt Nigel Farage show-t néz munkaidőben

Ettől függetlenül a UK-nak szerintem annyi, talán a skótok meg az írek visszaépíthetik Hadrianus falát és védhetik magukat a barbároktól, csak most a másik irányból.

morpho 2017.10.22. 16:07:10

@midnight coder: Az átlag englisman évszázadok óta migránsok közt él. A gyarmatosításból ez jött át. Nem igazán foglalkoznak a kérdéssel. A brexithez ennek semmi köze nem volt. A kelet európaiakat nem tekintik britnek, a pakisztániakat igen. Ez van. Ami meg a kamionokat illeti. Beleszalad. Ja. Előtte meg egy IRA nevű pakisztáni szervezett felrobbantotta a mozit, a pizzériát és a pubot. Meg olyan is van, hogy a nyugger amerikai lemészárolja a koncert közönségét, meg olyan is, hogy a néet pilóta nekivezeti a hegynek a repülőt, sőt még olyan is, hogy a norvég idióta bekattan és lemészárol egy szigetnyi fiatalt. Ja vannak ilyenek, mind migráncsok okozzák kivétel nélkül!

midnight coder 2017.10.22. 16:09:29

@morpho: "Európának szüksége van bevándorlókra"
Ja. Csak nem Közel-Keletről vagy Afrikából, hanem Ázsiából, esetleg Indiából.

Nézd meg, milyen remekül sikerült Európában a romák integrációja. Csak úgy termelik a GDP-t, nálunk is, meg mindenhol máshol ahol nagyobb létszámban jelen vannak. Ja bocs, nem is. Na most, szerinted egy náluk "picit" nehezebben integrálható migrik mennyi idő múlva fognak neked GDP-t termelni ? Különösen annak fényében, hogy annyi kétkezi melósra ma már azért Nyugat-Európában sincs szükség, de hamarosan a diplomások munkájára is egyre kevésbé lesz, hála a mesterséges intelligenciák előretörésének. Nem csak a gyári munkás megy a levesbe, de busz, taxi, kamion, stb. sofőr is. Követni fogja őket a jogászok, orvosok, adminisztrátorok, menedzserek jó része is. Ráadásul Európa folyamatosan veszíti el a gazdasági jelentőségét, így egyre kevésbé lesz értelme innen végezni a szolgáltatásokat. Mégis, milyen melót gondolsz adni a mostani migrik gyerekeinek ?

ogli dzsí 2017.10.22. 16:09:45

@morpho: Én konzervatív vagyok, nem értek mindenben egyet Orbánnal.

A letelepedési kötvény jó 5let, csak jó lenne ha nem a slepp lopását támogatná, hanem az országot. Ez nem veszélyes az országra mint a baloldal kontrollálatlan migrációja, illetve az EU kvótája.

Egyébként nem tudom észrevetted-e, választási kampány van, tehát Orbán nem éppen bonyolult üzeneteket küldözget.
De mindeközben a legális bevándorlókat is fogadja az ország nap mint nap, meg az igazoltan háborús menekülteket is, főleg a gyerekeket. Ez meg az amit Orbán csinál, de nem mond.

morpho 2017.10.22. 16:10:29

@ogli dzsí: Így van UK-nak annyi. Most véletlenül pont Londonban vagyok. Kinézek az ablakon a szemben lévő szép viktoriánus házra nézek és elsírom magam. Be is húztam a függönyt! Végük van, nincs miről beszélni!

morpho 2017.10.22. 16:12:00

@midnight coder: Ezt az európaiak mondják nem én! Én Orbán "Soros" Viktorral értek egyet! Ne kérdezd miben!? Mindenben!

morph on deer 2017.10.22. 16:12:33

@morpho:
“Örülj neki,hogy Orbàn még száz évig vezeti Mária országát!”

Nocsak, költözik a vezér? Jó utat, és üdvözlöm Máriát! Vezesse csak bármeddig, addig sem itt rontja a levegőt!

Amúgy biztos, hogy nem Márianosztrát akartál mondani? Az sokkol jobban illene a képességeihez..!

morpho 2017.10.22. 16:16:38

@ogli dzsí: Orbán sosem küld bonyolult üzeneteket! Ő a nemzet megmentője, a haza bölcse! (Deák menjen a picsába a hülye kiegyezésével! Tudhatta volna, hogy harcolni kell!)
Gyurcsány a hibás! Rezsiharc! Itt az idő! Folytatjuk! Nehogy Soros nevessen a végén! Csupa egyenes, világos beszéd! Én ebben hiszek! Migráncs ygerekeket meg nem fogunk befogadni még egy hét nyaralásra sem! Az őcsényiek világos üzenetet küldtek-mondta Orbán "Európamegmentője" Viktor, hazánk örökös megbonthatatlan miniszterelnöke! Én neki hiszek, te meg ne ugass faszságokat! Még hogy háborús menekültek! Gazdasági bevándorló terroristák milliói!

taga20 2017.10.22. 16:16:40

@ogli dzsí: mi van? jól vagy?

keleti bűnözők a fityesz bűnözőknek fizetnek, a végén meg mi álljuk a cechet.

gratulálok, tényleg elvált a szar a májától, csak itt mindkét brigán a szar!

ogli dzsí 2017.10.22. 16:17:22

@morpho: Ez egyáltalán nem vicces, ahogy az sem hogy a muszlim polgármester szerint a terrorizmus normális, szokjanak hozzá a londoniak.

morpho 2017.10.22. 16:17:52

@morph on deer: Márianosztra országa! Istenem, de szép gondolat!

midnight coder 2017.10.22. 16:18:16

@morpho: Azért ebben a műfajban az iszlamisták viszik a prímet. És abban is biztos vagyok, hogy az átlag brit azért nem annyira örül annak, hogy London elveszítette európai jellegét. Amúgy a pakik szerintem azért nem annyira gond Londonban, mert eleddig oda azért nem az átlag paki ment, hanem az pici töredéke a népességnek aki a legkevésbé vallásos, leginkább elfogadja az európai kultúrát, leginkább képes együtt élni vele. A mélyen vallásos pakik nagy része szvsz otthon maradt. A migrik esetén viszont az átlagpolgár jön, nincs efféle válogatás.

ogli dzsí 2017.10.22. 16:20:34

@morpho: Igen sikeresek az üzenetei, Orbán a politikai kommunikáció mestere.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.10.22. 16:22:08

@ogli dzsí:

"Én nem vagyok fideszes, konzervatív vagyok. (...) De mivel megint mindenki még a Fidesznél is hülyébb, és nem lehet arra szavazni hogy Orbán sima többséggel ezért sok opció úgy tünik jövőre sem lesz a választáson."
Ezt is hasonlóan látjuk. Hasonlóan, legfeljebb nem ugyanúgy. Én egyfelől nem akarom elhinni, hogy orbánékon kívül nincs egy komolyan vehető erő. Pedig nincs. És azt is nehezemre esik feldolgozni, hogy a komolyabb kérdésekben csak ők képesek gyakorlatias válaszokat adni. Közelről nézve azonban sokszor elég mocskos mellékszálak vannak, úgyhogy általában az van, hogy szorítok nekik, de én magam inkább érvénytelen vokssal protestálok. Pedig minden hatalom mocskos, nem is értem ezt a finnyásságom. :)

morpho 2017.10.22. 16:22:18

@ogli dzsí: Ki mondta, hogy vicces? Én itt rettegek a Notting Hill Gate-től egy utcára! Már a Regent's Park se merek kimenni, tele van arabbal! Mindegyiknél bomba van! Sadiq Khan arra gondolt, a "hozzászokás" alatt, hogy figyeljenek oda folyamatosan, mert a veszély fennáll! Hülye polgi! Ahelyett, hogy Soros nyakába varrná az egészet!

morpho 2017.10.22. 16:23:52

@midnight coder: Majd jönnek a nácik és megoldanak mindent! Te mondád!

taga20 2017.10.22. 16:24:54

@ogli dzsí: tévecc! a politikai bűnözés fekete öves mestere!

midnight coder 2017.10.22. 16:25:17

@morpho: Nem tudom, én ahogy látom az európaiak sem nagyon mondják ezt. Merkel asszony is más hangokat pedzeget mostanság mint anno. A franciáknál most még nyert a makaróni, de ha ki is húzza a következő 4 évet, utána biztosan bukni fog. A német gyáriparosok szövetsége pedig kimondottan azt mondta, hogy szart se tudnak kezdeni a migrikkel, és egy év után kb. 60 migrinek sikerült anno munkát adni a németeknek az egymillióból.

midnight coder 2017.10.22. 16:26:17

@morpho: Kérdés, hogy mire jönnek a nácik lesz-e még elég ereje Európának kitenni a szűrét a migriknek.

ogli dzsí 2017.10.22. 16:28:30

@Fermentátor: Hát én sem értem a finnyásságodat. De mivel valószínü a 2/3hoz közeli fidesz győzelem most talán megengedheted magadnak ezt a luxust.

ogli dzsí 2017.10.22. 16:30:30

@morpho: Én tudom hogy London tele van migrivel, én valóban jártam ott.

lombozódó 2017.10.22. 16:38:14

lehet. hogy még kiderül . hogy háborúban állunk ....................l A világ leghosszabb háborúja 335 évig tartott.........................index.hu/tudomany/til/2017/10/21/a_vilag_leghosszabb_haboruja_335_evig_tartott/

Janossz 2017.10.22. 16:39:54

@taga20: Fehérek közt egy európai! :-) Nem hal ki a kultúra!
Három eset lehetséges:
Vagy hasonló hallásproblémával küzdünk, mi ketten.
Vagy egyforma silány magnón, rongyolt szalagokról vettük magunkhoz a betevőt akkoriban, hatodíziglen másolva.
Vagy az énekes nem dalolta kRRistálytisztán. D. Nagynál megesett.:-)

morpho 2017.10.22. 16:40:00

@midnight coder: Ez játszd le @ogli dzsí barátoddal. Én őt idéztem. Ő írta, hogy szükség van bevándorlókra. Én ellenzem! De majd a nácik időben érkeznek! Hála isten! (a pápa is jogtalanul bitorolja szent Péter trónját)

@ogli dzsí: Igazad van, nem vagyok Londonban, sosem voltam ott, azt se tudom hol van!

Nick a banya 2017.10.22. 16:43:15

@birka menet: de a fővezír nyugatra jár kezelődni :)

Proud Mary 2017.10.22. 16:43:48

@morpho: perszepersze, épp londonban vagy és te ott is forradalmárkodsz és a b1 blogon kommentelsz.. hülyegyerek :)))

@anyadmajma: szevasz könnyenelkaptuk, hh most ezt a nickedet használod?

Nick a banya 2017.10.22. 16:45:37

@ogli dzsí: a letelepedési kötvény q jó 5let. Főleg, ha a pénz eredetét sem ellenőrzik (bűncselekmény...)

Janossz 2017.10.22. 16:52:30

@midnight coder: "Kérdés, hogy mire jönnek a nácik lesz-e még elég ereje ..."
Mi az, hogy jönnek?? Itt vannak! Van tükröd otthon, mindjárt láthatsz egyet mutatóba.

Janossz 2017.10.22. 16:55:35

@Nick a banya: Nem ismeri szegény Semmelweis kalandját az ottani lélekgyógyászokkal.
Nem olvas Indexet.:-)

ogli dzsí 2017.10.22. 17:00:50

@Nick a banya: ha te veszel államkötvényt, annak az eredetét sem ellenőrzik

taga20 2017.10.22. 17:10:01

@Janossz: szerintem mind a három egyszerre lehet:)

de tovább megyek, én még az ütődött varadijanival is egyforma vagyok ímmel-ámmal:))

ja és most ezt hallgatom!:))

www.youtube.com/watch?v=tGbRZ73NvlY&index=2&list=RDJNYOVEXJBBM

taga20 2017.10.22. 17:16:47

@ogli dzsí: miért teszed a hülyét?
a letelepedési kötvényeket nem eus állampolgárok veszik, hanem keleti kétes arcok, bűnözők, hogy tudjanak szabadon kavirnyálni az euban.

ogli dzsí 2017.10.22. 17:22:48

@taga20: akor miért árulják mindenhol az EUban?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.10.22. 17:23:52

Fidesz 7 kontraszelekció. Nincs nap, hogy ne derülne ki újra és újra, hogy a fideszesek mekkora erkölcsi és genetikai selejtek.

taga20 2017.10.22. 17:27:59

@ogli dzsí: fedő sztoriról hallottá má, drága prágai honfitársam?

szerintem lapozzál, me evvel a témával nem tudod megvédeni a szeretet ducsédat!:)))

Janossz 2017.10.22. 17:34:19

@ogli dzsí: "..akor miért árulják mindenhol az EUban?"
Nem árulnak az EU-ban kamuvízumot (merthogy erről van itt szó) mindenütt.

ogli dzsí 2017.10.22. 17:41:57

@Janossz: De jó sok helyen plusz az usaban is.

midnight coder 2017.10.22. 17:44:47

@Janossz: Még mindig jobb egy nemzeti szocialista mint egy nemzetellenes. Ezzel együtt én hatalomra került nácikra gondoltam.

morpho 2017.10.22. 17:45:41

@Proud Mary: Képzeld faszfej! Hogy mik vannak!

Janossz 2017.10.22. 17:48:59

@ogli dzsí: És az az usa az az EU-ban van? Ura vagy te a gondolataidnak, megnyilvánulásaidnak, vagy csak úgy bele a világba?

Az usaban (a te míves írásmódod) senki nem adhat vízumot EU-s tartózkodásra. Se igazit, se kamut.
Ez fordítva is igaz. Akkor mit is akartál mondani?

taga20 2017.10.22. 17:51:01

@midnight coder: te beteg vagy ember!

szerinted egy náci nem a saját hazáját, népét bassza szét?

Proud Mary 2017.10.22. 17:51:47

BREAKING NEWS: a holnapi forradalom rossz időjárás miatt elmarad, a nácikomcsifasizmus megdöntésére jobb idő esetén újra visszatérünk

Andy73 2017.10.22. 17:59:39

Még mindig tudnak meglepetést okozni a baloldalon. Úgy tesznek, mintha nem is ebben az országban élnének. Mintha máris elfelejtették volna a 2015-ös állapotokat, amelyek a kerítés felhúzása előtt voltak. És nemcsak tudatlanok - vagy annak mutatják magukat - de még arrogánsak is. Másokat vádolnak meg tudatlansággal.
Tipikus diliház szindróma: nem az ápoltak a bolondok, hanem az ápolók és az orvosok. Legalábbis ők ezt gondolják és állítják, jó hangosan kiabálva.

Leooo 2017.10.22. 18:00:16

@Fermentátor: Na ezt ne ragozd tovább! tudod hol volt akkor Magyarországon Kalasnyikov? Leginkább sehol...Max egy csomó 'Danuvia' géppisztoly, meg a PPS 41-es dobtáras, a"davajgitár" ... hu.wikipedia.org/wiki/PPS%E2%80%9341. A Kalasnyikov AK47-ről legelőször Magyarországon 1954-ben hallottak, amikor elkészült - az orosz nyelvű eredeti alapján - egy szigorúan titkosított magyar nyelvű leírás a HM számára. Leginkább 1959 év végén kapta meg a magyar fél az első darabokat, meg a licenszjogot a gyártás előkészítéséhez.hu.wikipedia.org/wiki/AK%E2%80%9347#Haszn.C3.A1lata_az_1954-ben_kiadott_magyar_nyelv.C5.B1_utas.C3.ADt.C3.A1s_szerint . Úgyhogy ne posztolj butaságokat olyan témáról, amihez halovány lövésed sincs. www.kalasnyikov.hu/old/hazai.htm

Andy73 2017.10.22. 18:02:30

A bloggernek nem tetszik, de én személy szerint örülök, hogy most így ünnepeljük a forradalmat. Nem úgy, mint 10 éve, jelzés nélküli rendőrattakkal és szemkilővéssel.

taga20 2017.10.22. 18:02:35

@Proud Mary: azé remélem a terrorházához ti azé mentek!

me jön egy volt kisztitkár és elhajtja a komcsikat má megint, kivéve a kágébés putyinevtársat, me ő rendes komcsi:)))

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.10.22. 18:03:04

@Janossz: Van, ahol árulnak hasonlót, csak egyrészt ott az állam (adófizetők) gazdagodik, és nem offshore strómancégek húzzák be a hasznot a fideszes politikusok számára, másrészt valós ellenőrzés van, hogy ki vesz ilyen kötvényt.

taga20 2017.10.22. 18:05:41

@Andy73: és mindenki hülye európában, csak a csútigeci a faszagyerek.

midnight coder 2017.10.22. 18:19:39

@taga20: "szerinted egy náci nem a saját hazáját, népét bassza szét?"
Hitlernek kétségkívül nem jött össze a dolog. De a saját népének szándékosan sokkal kevesebbet ártott mint a kommunisták. Lásd a Lenin illetve Sztálin által kiirtott milliók, a Kínai kulturális forradalom alsó hangon is negyven millió körüli áldozata, és akkor az olyan kisebb tételeket már nem is említem mint Pl. a vörös khmerek. Ehhez képest Hitleréknek fényévekkel rosszabb a sajtója.

midnight coder 2017.10.22. 18:23:59

@taga20: Putyin elvtársnak alapvetően az a baja, hogy egy rakás nafta tetején ül, amire sok-sok amcsi olajcég szeretné rátenni a kezét. Az ennek érdekében tett erőfeszítéseket pedig az amcsik a mafla európaiakkal fizettetik meg.

Janossz 2017.10.22. 18:25:21

@Andy73: "Nem úgy, mint 10 éve, jelzés nélküli rendőrattakkal és szemkilővéssel. "

Nem úgy, mint tíz éve, randalírozással, gyújtogatással...Ezt akartad mondani?
Egyébként tizenegy éve volt, azt hinné az ember, hogy ezek a magasan kvalifikált propagandisták tíznél tovább is képesek számolni. Hát nem.

midnight coder 2017.10.22. 18:28:12

@taga20: "és mindenki hülye európában, csak a csútigeci a faszagyerek"
Azért a keleti fele annyira nem rajong a migrikért. A nyugati fele más kérdés, nekik eddig kb. annyi kapcsolatuk volt más kultúrákkal, hogy a néger szolga behozta nekik az ötórai teát. Errefelé viszont kicsit szelesebb volt a történelem, és idesodort törököt, tatárt így mi jobban tisztában vagyunk vele, hogy milyen is az a multikulti akkor, amikor nem nálad van a korbács.

midnight coder 2017.10.22. 18:29:38

@Janossz: "Nem úgy, mint tíz éve, randalírozással, gyújtogatással..."
Az is a műsor része volt. Ha nincs előtte provokáció, akkor másnap nem lehetett volna füstfüggönnyel eltakarni a tényt, hogy az ötvenedik évfordulót azok ünneplik lelkesen, akik anno a szovjet beavatkozást kérték.

taga20 2017.10.22. 18:31:29

@midnight coder: te jól vagy? te szeretnéd, ha valamilyen ideológia mentén a családodat elégetnék?

mi van a hitlerékkel? jobb emberek voltak, mint amilyen a sajtójuk? hülye vagy te istenbarma?!

és hol védtem én sztálint, vagy a többi szart?

vagy ezt az akasztófavirág putyint, vagy kimdzsondzsuvát?

hülye vagy? mégegyszer kérdezem!

Janossz 2017.10.22. 18:39:14

@midnight coder: "ötvenedik évfordulót azok ünneplik lelkesen, akik anno a szovjet beavatkozást kérték"
Te se vagy jobb matekos a kollégánál.
Ötvenedik évforduló. Eddig megvan. Aki kérhette, szava lehetett a ruszki-importban, mondjuk 40 éves volt akkoriban. Gondolom, nem az úttörők kérték.
Miről beszélsz?

taga20 2017.10.22. 18:45:20

@midnight coder: haver, ha ennyi ostobaságot írsz le ide, akkor nem tudunk értelmesen vitatkozni.

pl. ez mi szar?

"A nyugati fele más kérdés, nekik eddig kb. annyi kapcsolatuk volt más kultúrákkal, hogy a néger szolga behozta nekik az ötórai teát."

egy németnek vagy a egy franciának mikor volt néger szolgája?

morpho 2017.10.22. 18:47:21

@Andy73: A legszebben tavaly sikerült megünnepelni a 60. évfordulót. Haveri pénzosztással hazug plakátokkal (Dózsa vs Pruk) magyarázkodó Schmidt Mariskával. Még Stefka bácsi kocsmája is kapott pár milliót, cserébe 56-os zászlót festett a bejáratra! Eszemfaszommegáll! Így kell ünnepelni, ez a nyerő, a közpénz lopás! Lassan már akkor is lopnak, amikor nem akarnak.

midnight coder 2017.10.22. 19:00:43

@taga20: "egy németnek vagy a egy franciának mikor volt néger szolgája?"
Ja, a franciáknak csak arab szolgák jutottak. A németek már jobban el voltak eresztve e téren, lásd német kelet-afrika, más kérdés hogy az első világháború után elveszítették.

Weißkopf 2017.10.22. 20:46:07

"miért olyan veszélyes [mármint a humanistának hazudott globalista ideológia], hiszen a vak is látja, hogy pont azért, mert nem tűnik annak."
Hát persze, Virág elvtárs óta tudjuk, hogy az a gyanús, ami nem gyanús...

ogli dzsí 2017.10.22. 20:51:22

@midnight coder: De most megint Namíbia a németek afrikai gyarmata. Ok most nem így hívják de ott gyakorlatilag csak német turista van.

Azért nem kell azt gondolni, hogy attól hogy úgymond nem gyarmatok, bármi is megváltozott Afrikában. A volt francia gyarmatok a mai napig bérletet fizetnek az infrastruktúráért ami úgymond a franciák építettek. Tény hogy sok gyarmaton semmi nem épült azóta. Minden exportjukat csak az ex-gyarmattartóknak adhatják el és csak tőlük is vásárolhatnak. Plusz egy csomó afrikai országban bábkormányok vannak, akárcsak dél-és közép-amerikában, ami az USA játszótere.
Annyi változott hogy a kínaiak is megjelentek és próbálnak fejleszteni, de az sem lesz ingyen.

Leooo 2017.10.22. 23:36:03

@Fermentátor: Amennyiben ANNAK a posztolásodnak az volt a 'lényege' , hogy farokságot leírni próbálkoztál, akkor valószínűleg...Ám, ha nagy arccal képtelen vagy elismerni, hogy farokságot beszéltél, akkor mindnyájan így jártunk, te meg nagyon büszke lehetsz magadra! ;-P

2017.10.22. 23:44:50

@midnight coder: nyilván ez a sajtó jellemzője

2017.10.22. 23:51:52

@morpho: ezzel pont semennyire nem cáfolod az előzőekben megfogalmazott állításokat.

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2017.10.23. 10:29:41

@midnight coder: Azonban meg a franciaknak is voltak fekete szolgaik, nem csak Észak-Afrika "jutott" nekik. Es nem csak Afrikában lehettek fekete szolgaik.

épeszű 2017.10.24. 09:56:57

Hozzák ide azt a globalista ideológiát, hadd üssem agyon!!!
süti beállítások módosítása