B1 blogcsalád



Miskolcon a szülőknek kell összedobni a pénzt, hogy legyen szék az oviban

2017. október 20. - Mr Flynn Rider

2015-ben az egyik óvodát 20 millió forintból újították fel, de ezek szerint csak az egyiket. Vagy csak székre nem tellett.

diosgyori_ovoda_megujult.jpg

Miskolcon se szebb a magyar belpolitika, sőt, olyan mélységekbe botlottunk, hogy el sem hisszük. Jakab Péter, a helyi Jobbikos vezető (egyébként a párt szóvivője is) nemrég egy Facebook-posztban azt állította, hogy Miskolcon

az egyik óvodában arra kérik a szülőket, hozzanak be 5000 Ft-ot, mert nem telik székre.

A történetnek több csavarja is van:

  1. Kriza Ákos polgármester és Czunyiné Bertalan Judit, akkor még köznevelési államtitkár nagy csinnadrattával adták át két éve az egyik óvodát, amit 20 millióból újítottak fel; a felét egy helyi cég, a másik felét az EMMI állta. (A fenti képen baloldalt a polgármester, középen az akkori államtitkár, mellette az óvoda igazgatója.)
  2. Lehet, hogy erről az óvodáról van szó.
  3. Lehet, hogy az óvodát Stadion Tagóvodának hívják, mert ez a sporttagozatos.

Természetesen lehetséges, hogy másik óvodáról van szó, mert a jobbikos politikus nem árulta el, pontosan hol történt az eset. Leszögezhetjük: a felújítás elég zárványosra sikerülhetett.

„Az épülő stadionokból nem lehetne pár széket áthozni az ovikba? Én is szurkoló vagyok, de Isten bizony szívesen állok, hogy az ovisok leülhessenek.

A mai napon levélben kértem magyarázatot erre a szégyenre a miskolci városvezetéstől. Várom a választ.”

- írta a képviselő az esetről.

 

Természetesen a kommentekben elkezdődtek a találgatások, melyik óvodáról lehet szó és mi is megnéztük, hogy a legutóbbi képviselőtestületi ülésen esett-e szó arról, mi van az óvodával.

Ha minden igaz, a Stadion Óvodáról van szó (ezt nem akarta nekünk senki alátámasztani), de az Önkormányzati Testületi Ülésen lévő felszólalásokból két dolog derült ki:

  • a többségben lévő fideszes képviselők Jakab Péter minden felszólalásánál felállnak és kivonulnak a teremből, mint egy sértett óvodás. A múltkor a Fidesz felállította az Idősek Tanácsát és a kampány hevében hízelgő mondatokat hallhattak a nyugdíjasok az ülésen, erre persze Jakab Péter is reagált, véleménye szerint uszítást, indulatokat kapnak a szépkorúak a kormánypárti politikusoktól. A fideszesek – visszaérve a terembe – jól odamondtak a jobbikosnak. Kovács László (Fidesz-KDNP) frakcióelnök szerint „Jakab Péter sebet ejtett a miskolci nyugdíjasok lelkén”.
  • Novák Józsefné, fideszes képviselő a leutóbbi ülésen úgy fogalmazott: politikai támadás érte a Diósgyőri Óvodát, demagóg módon kommunikáltak az intézményről.

„Meddig süllyed még a Jobbik? A szépkorúak, a nők, a gyerekek után ki lesz a következő célpont? A Diósgyőri Óvodában energetikai felújítás történt, ezt miért hallgatják el – tette fel a kérdést a képviselő, aki szerint szándékosan elferdítették a tényeket, politikai megfontolásból ártatlan gyerekeket kevertek bele a politikába, óvodapedagógusoknak okoztak félelmet."

fogalmazott a fideszes politikus.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2913038450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Okos Tóbiás 2017.10.20. 13:07:38

Csak éppen az nem derült ki, igaz-e a hír a nemlétező székekről. A testületi ülések előtt ki kellene osztani a névre szóló bozótvágókat. Az erősebb, életrevalóbb utána mehet zuhanyozni!

FCUK10 2017.10.20. 13:16:10

de legalább van felújított óvoda, nem úgy, mint korábban.

mikimackó 2017.10.20. 15:13:16

kici kínai ad neked szok kisz szék ócó.........

Nyilasm 2017.10.22. 11:56:13

Ez Miskolcon sajnos nem egyedi eset.
Szintén diósgyőri óvodában történt a közelmúltban, hogy a gyerekek mosdójában nem volt w.c. ülőke (kettőn sem!), mert eltörött. Mindezt októberben fedeztük fel, és az intézmény részéről az volt a válasz, hogy abban a tanévben már nincs is rá keret!
Az egyik kislány anyukája rendelt saját költségén 3 db műanyag ülőkét, az apuka pedig felszerelte. Az udvaron levő játszóeszközök állapota is siralmas, szinte balesetveszélyes, de ezekre sincs pénze az önkormányzatnak.
süti beállítások módosítása