• Ha Orbán valóban erős ember volna, nem Sorossal próbálna izmozni
• A populisták erejét túlbecsülik, de nem emiatt maradnak el a fontos változások az unióban
• A kelet-európai nemzetek még nem értek meg a demokráciára
Az unión belül mindennapossá vált a szabályok megszegése, Merkel azonban változtatni kíván ezen, csakhogy ezzel azt kockáztatja, hogy összecsap a magyarokkal és a lengyelekkel, miközben egyre megosztottabb a kontinens. De a német kormány, amely idáig kerülte a közvetlen viszályt Budapesttel és Varsóval és inkább a Bizottság mögé bújt a vitás kérdésekben, ezúttal mindenképpen meg akarja értetni a két kormánnyal, hogy azok az EU alappilléreit kezdik ki. Az igazság persze az, hogy Brüsszel sem mindig tartja magát az előírásokhoz. Juncker úgy gondolja, hogy vannak egyenlőbbek, ám ezzel felhergeli főleg a keleti tagokat, amelyek amúgy is hátrányos helyzetűnek gondolják magukat. Márpedig meglehetősen dühösek, amiért másodrendű polgárokként kezelik őket. Elég meghallgatni ez ügyben Szíjjártó Pétert, aki úgy beszél, mintha a jogközösség az országára húzott kényszerzubbony volna. Legutóbb az Európai Bíróság ellen rohant ki, ám annak elnöke érthetőnek tartja a vesztes fél csalódottságát, azt viszont nem, hogy Magyarország nem tartja magát az ítélethez.
Ám még ennél is nagyobb a tét, hiszen Lengyelországban a jogállam alapjait rombolják le. A Varsóban megütött hang azt tanúsítja, hogy a Bizottság – legalábbis Kelet-Európa bizonyos részein – elvesztette a tekintélyét a törvények és a rend hiteles őreként. Györkös Péter, a berlini magyar nagykövet szerint az EU főként azért van válságban, mert Brüsszel feladta semleges szerepét. Hiszen pl. a németek az évezred elején igencsak szembementek a stabilitási és növekedési paktummal, mégsem történt semmi. A luxemburgi külügyminiszter szerint azonban nem lehet egy lapon említeni az eladósodás szintjének túllépését, illetve a kvóták elutasítását, utóbbi esetben ugyanis emberéletekről van szó. Asselborn továbbra is úgy gondolja, hogy a jogállamiság leépítése esetén meg kell vonni a strukturális támogatások egy részét. Ezt javasolni is kívánja a 2020 utáni költségvetés tárgyalásakor. Elképzelését támogatja Oettinger, a német biztos. A magyarok azonban ezt hadüzenetnek tekintik. Györkös Péter azt mondja, Magyarországtól 5 éve rövid időre már megvontak 500 millió eurót, ami azt bizonyítja, hogy a tagállamok között nem mindenki egyenlő.
OrbánViktor Brüsszel mumusa, az általa illiberális demokráciának nevezett rendszer bajnoka, a Merkel-féle nyitott határok-politika harcos ellenfele, Putyin rajongója – ennek ellenére, vagy éppen ezért – az egyik legsikeresebb vezető Európában. Így látja ezt a lap, amely egy héten belül már a 2. recenziót közli Paul Lendvai legújabb könyvéről, amelynek címe: Orbán, Európa új erős embere. A politikus kommunista-ellenes lázadóként rajtolt és fokozatosan autokrata lett belőle. Az egykori szakállas és farmeros Fidesz hatékony szavazatszerző gépezetté alakult át. Lendvai azt írja, hogy a pártvezérnek nincs semmiféle gátlása. Már nem egészen 30 évesen arra törekedett, hogy megkaparintsa a teljhatalmat. A kötet nem hagy kétséget afelől, hogy a cél a „Führer-demokrácia” megteremtése. Vagyis a tekintélyelvű irányítás, amely a választásokon alacsony részvétel mellett nagy többséggel kap újabb és újabb felhatalmazást. A Bizottság próbálja fenyegetni és megbüntetni, de Orbán megúszik minden válságot. Úgy állítja be, mintha ő lenne a merész Dávid Góliát ellen.
Amikor lezárta a határokat és visszafordította, illetve a kidobta a menekülteket, felvette az erős ember pózát. Növelte hatalmát idehaza, de Európában onnantól kezdve páriának számított. Ugyanakkor menedékpolitikájának jelentős részét elfogadta az EU. Közép-Európában tiszteletet vívott ki azzal, hogy kész megvívni harcát Brüsszellel. A régión belül nem Putyint vagy Erdogant, hanem a reálpolitika hívét látják benne. Csak éppen túl sok mindenen átgázolt, miközben igyekezett fokozni erejét. Túl sok sötétség övezi azt a kormányt, amely az emberbarát Soros Györgyöt pécézi ki a propagandakampány céljaira. Ha Orbán valóban erős ember volna, lenne bátorsága ahhoz, hogy véget vessen ennek a dühödt képtelenségnek. Fiatalkori önmaga, aki elítélte a szovjet csapatok jelenlétét, soha engedett volna meg ilyesmit.
A mai osztrák választásokkal ismét vizsgázik Európa, mármint hogy mennyire erős a populizmus, és hogy a hagyományos nagy pártok miként reagálnak. A nagy esélyes a Néppárt, amely jó 30 éve a lehető legnagyobb mértékben része az ország politikai rendszerének, ám vezetője azt sulykolja, hogy ő a régen megérett változások embere. Kivonta a szelet a Szabadságpárt vitorlájából, hiszen azt ígéri, hogy lecsap az illegális bevándorlásra. Meglepetés azonban bőven elképzelhető. Elemzők lehetségesnek tartják, hogy az ÖVP győzelme ellenére az FPÖ inkább a szociáldemokratákkal lép koalícióra. Sőt, még az sem kizárt, hogy elnöke lesz a kancellár, ami azonban riadóztatná az európai szövetségeseket. Strache ugyanis fiatal korában német neonáci tüntetéseken vett részt és szépíteni próbálja az ország fasiszta múltját.
De közbeléphet Van der Bellen államfő, kezdeményezheti a nagykoalíció megújítását. Így még az is benne van a pakliban, hogy Kern marad a miniszterelnök. További alternatíva, hogy Kurz megpróbál kisebbségi konzervatív kabinetet alakítani, amihez más, kisebb pártokkal kell szövetkeznie. Ha a Szabadságpárt bekerül a kormányba, az kiélezheti a feszültséget az EU-val, főként a migránsok ügyében. Ausztria ennek kapcsán még inkább rokonszenvezhet a magyarokkal és a lengyelekkel, az unió „fura különítményével”. Azon kívül megint lendületbe jönnének a földrészen a rendszerellenes populisták.
Továbbra is távolinak tűnik az egységes Európa, illetve a közösen fellépő EU. Keleten bajok vannak a lengyelekkel és a magyarokkal, de valamivel halkabban azért más államok is mondogatják, hogy másként vélekednek a nemzetállamról, a nemzeti homogenitásról és identitásról, mint a Bizottság. Brüsszel ugyan az Európai Bíróság ítéletével győzelmet aratott a kvótavitában, ám az ostoba közönyösséggel továbbra is tüzeli a viszályt a keleti történelmi tapasztalatok ellenében. Ebben a helyzetben kellene Németországnak és Franciaországnak nagyott lépnie előre. Ám Merkel meggyengült, mozgástere csökkent. Meg azután a kancellár egyébként sem a kockázatos húzások híve, azaz még óvatosabb lesz az Európa-politikában. Vagyis Macron az utolsó reménysugár az integrációban, de az ő esélyei is csekélyek. A tagok szűk egyharmada nem kér az Európai Ügyészségből. Illuzórikus a javaslata a közös menedékpolitikáról is, benne kötelező kvótákkal. A populizmus nem a földrész legnagyobb gondját jelenti. Sokkal inkább gátolja az elmozdulást a sok eltérő érdek, történelmi adottság és a szereplők politikai gyengesége. Azaz túlbecsülik a populisták jelentőségét, éspedig azért, mert azok alkalmasak ellenségképnek a választási hadjáratokban. Vagyis megint csak elnapolódik az unióban a sokak által óhajtott változás.
A lap úgy látja, hogy a nemzeti konzultációval csúcspontra érkezett a kampány Soros György és az általa támogatott intézmények ellen. A nyáron egyszer már teleplakátolták képével az országot, de azt leállította a kormány, mivel antiszemitizmussal vádolták meg. Orbán egyszer a nép ellenségének nyilvánította az üzletembert, a mostani választási hadjáratban pedig a legfőbb politikai ellenfélnek tette meg – a hazai ellenzék helyett. De a magyar kormányfő nincs egyedül ebben a harcban, a térség több más országában is elutasítják, ha éppen nem gyűlölik a befektetőt. Lásd, Macedóniát, Üzbegisztán, Szerbiát, Törökországot. A legnagyobb ellensége azonban alighanem Putyin. Az ellene felhozott kifogásokban az a közös, hogy nincsenek bennük részletek. Az állítólag Soros-terv pl. a befektetői nyilatkozatain, az általa írt cikkeken alapszik. Pedig azokban a többi közt a menekültek kötelező befogadása ellen foglalt állást.
A washingtoni Brookings Intézet egyik szakértője érthetőnek nevezi, hogy Orbán egykori jótevője ellen fordult, hiszen az a bevándorlás kérdésében homlokegyenest más véleményen van, mint ő. Márpedig a térségben a bevándorlás az egyik legégetőbb téma, ezért jogos, hogy megütközzenek Soros befolyásával, ideértve, hogy elveti a nacionalizmust. Ám a szakember megjegyzi, hogy a magyar politikus túl messzire megy, nem kellene pl. azzal próbálkoznia, hogy becsukatja a CEU-t. Leonyid Bersidszkij, a Bloomberg kommentátora szerint a gond még ennél is mélyebb. Mert nem véletlen, hogy sok olyan országban tekintélyelvű vezetők vannak hatalmon, amelyeket Soros több demokráciához igyekezett hozzásegíteni. Merthogy a nézetei nem igazán vertek gyökeret a lakosság soraiban, az általa támogatott szervezetek ellen pedig az a vád, hogy a nyugati elitet képviselik. Egy varsói professzor ugyanakkor azt mondja, keleten a népek még éretlenek a demokráciára.
Sorost gyakran olyan jelzőkkel illetik, amelyek a nácik zsidóellenes propagandájára emlékeztetnek. Azzal is megvádolják, hogy a háború alatt áruló lett és kiszolgáltatta több sorstársát a németeknek. Az USÁ-ban különben megszokott, hogy ha valakinek sok pénze van, akkor azt politikai hatalma kiépítésére használja. Hogy miért ő lett a világ leggyűlöltebb figurája, az ügyben talán az FT kommentárja találta fején a szeget, amikor azt írta, hogy az üzletember a tökéletes gonosz, mivel internacionalista a nacionalizmus korában.
