B1 blogcsalád



Ausztria: a forradalom megint elmaradt

2017. október 15. - ashwood

sebastian-kurz-next-gen-2017-facebook.jpgA várakozásoknak megfelelően az Osztrák Néppárt nyerte – az előzetes adatok szerint – a vasárnapi, osztrák választást, másodiknak a szélsőjobb, míg harmadiknak a szocdemek tűnnek. Ezzel befejeződött Orbán trónfosztása - több szempontból is.

A forradalom évének hirdette Orbán Viktor 2017-et. Nem jött be. Nem kicsit, nagyon. Európa és a világ forradalmai idén úgy elzúgtak, hogy ki se törtek. Se Franciaországban, se a hollandoknál, se a németeknél, és most az osztrákoknál sem került hatalomra a szélsőjobb. Különösebb meglepetés sem született egyik országban sem.

Természetesen ki lehet ragadni példákat, régiókat, lehet hangoztatni, hogy a szélsőjobb - amelyhez ma a Fidesz sokkal, de sokkal közelebb áll retorikájában, mint a konzervatív, jobbközép néppárti tagszervezetekhez – itt vagy ott, ennyi vagy annyi százalékkal feljött. Gratulálhat Orbán rejtélyesen Berlinnek, amelyet épp úgy lehetett a helyi szélsőjobbnak, mint Merkelnek címzett gratulációként értelmezni. Ettől még nem válik valóra a forradalmi ábránd.

(Az amúgy senkinek nem tűnik furcsának, hogy az Európai Néppárt egyik tagja, jelesül a Fidesz, nem a pártcsaládjába tartozóknak, hanem a velük szemben álló, Európa-ellenes szélsőségesek felemelkedésért szorít? A Fidesz ezzel is deklarálta: nagyon messze már a centrális erőtértől a gyűlöletre és zsigeri szorongásra alapozott kampányokat közpénzből futtató alakulat.)

Azonban ne kerüljük meg a balközép egész Európát – sőt, talán az egész világot – érintő visszaesését, válságát sem. Egyértelműnek tűnik, hogy az utolsó baloldali szellemi innovátor Tony Blair volt, akinek elképzeléseit igyekezett minden európai szocialista átültetni saját országába. (Ez alól Magyarországon Gyurcsány Ferenc sem volt kivétel - az eredmény ismert.) A "blairizmus" azonban sem felkészülve nem volt a 2008-ban kirobban globális válságra, sem érvényes válaszokkal nem rendelkezett a megoldást illetően.

A helyzet azóta sem változott a baloldalon - míg a világban meglehetősen sokat. Miközben a szocialisa-szocdem pártok leragadtak a majdnem tíz évvel ezelőtti események értelmezésénél, simán lemaradtak a mai világ koherens leírásáról, a most problémáinak elvi-gyakorlati megoldási javaslatairól. Ezért nyúlnak vissza kényeresen egy vegytiszta, így sohasem működő liberalizmus felé - amely elvben meglehetősen idegen tőlük politikailag –, valamint a kilencvenes évek végére lecsengett multikulturalizmushoz. Ezek egyike sem ad ma valódi választ valódi kérdésekre.

Főleg olyan helyzetben nem, amikor a populista szélsőjobb adja a témát - amelyre az előbbi okok miatt egyáltalán nincs koherens és elvhű baloldali válasz.

Amúgy Ausztria első embere napokon-heteken belül egy sármos, 31 éves fiatalember lesz. Amikor Orbán hatalomra került először, 35 éves volt. Nem csak hívei, de ellenlábasai is sokat vártak, reméltek tőle. Drukkolunk Sebastian Kurznak, hogy okuljon az orbáni pályafutásból és kerülje el azt.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3212986714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ráérek 2017.10.15. 18:50:21

Mindenki hülye, csak te vagy helikopter... :-DDD

morpho 2017.10.15. 20:01:06

@Ráérek: Ez nagyon jó poén. Az a legjobb benne, hogy egy kicsit sem elcsépelt! Sőt! Viszont Rogán Tóninak még lehet mondani! Nála bejön! Viszont Orbán jóslatai közül semmi nem jött be! Szélsőjobb sehol.

ulpius66 2017.10.15. 20:13:36

Hát kedves ballibsi elvtársak!

Azt teljességgel elismerem, hogy kibaszott savanyú tud lenni a szőlő........

TÉNY, AMI TÉNY!

Eddig a "kedvencetek" a szocialista Kern volt a kancellár, aki máshoz sem értett csak a "migráncs-simogatáshoz"......

Ehhez képest nyert az osztrák Néppárt - a Fidesz osztrák testvérpártja - és a vezetőjük, az osztrák csodagyerek a Kurz lesz a kancellár, és a még tőle is jobban migráncs-gyűlölő osztrák Szabadságpárttal lesz koalícióban... a Szabadságpárt adja majd pl. a külügyminisztert....

Az osztrák választók elhajtották az ottani szocikat és a Zöldeket melegebb éghajlatra...magyarul a jó büdös picsába!!

Hát ez tényleg semmi változás az eddigiekhez --- tudjuk a ballibsiktől.....

morpho 2017.10.15. 20:30:48

@ulpius66: A szocdemek maguk szüntették meg a koalíciót. Előrehozott választások voltak....

Andras J Fazekas 2017.10.15. 22:01:37

A forradalom épp hogy nem maradt el, hanem halad szépen a maga útján …

Egy hét múlva jönnek majd a csehek.

"ashwood" !

Szerinted segít rajtatatok ez a színvonaltalan, átlátszó, bárgyú hazudozás ?

Balfék … !

*

Le Orme 2 2017.10.15. 22:52:31

Nem tud olyan eredmény születni, ami a blogszerző szerint ne Orbán vereségét jelentené.

2017.10.15. 23:46:07

hát mi történt, hogy felmerült valami igény a ballib oldalon az önmagukkal való szembenézésre? na, ebből még akármi is lehet...

FCUK10 2017.10.16. 07:40:43

lehet akárhogy magyarázni (félre), de nekem eléggé úgy tűnik, hogy ebben az évben megrázták a pofonfát a bal feje felett. nagyjából mindenhol.

és hogy a szabadságpárt nem jut hatalomra? ezt hol sikerült olvasni? mert kb mindenki szerint koalícióra lépnek. a b1 megint késztetést érez a hazudozásra, ejnye :)

LKerekes 2017.10.16. 10:59:18

Ilyen "független" szemlélettel lesz itt fél év múlva egy olyan szösszenet, ami a választási kétharmados Fidesz győzelmet Orbán bukásaként fogja magyarázni.

igazi abramovics 2017.10.16. 14:12:35

@ulpius66:
tehát akkor, ha jól értem amit gagyogsz, az osztrák fidesz összefog az osztrák jobbikkal.
OK!
legalább kiderül, hogy a két mocskos rothadt náci bagázs miképpen rombolja le hihetetlen gyorsasággal az osztrák életszínvonalat.
emlékezz kis mókus!
egyszer már bevették a buliba az osztrák jobbikot, valami milliárdos buzi volt aki megtette, s Ausztria pillanatok alatt a taccsvonalon kívülre került.
most adott a lehetőség, hogy a múltkori mutatványt még gyorsabban megcsinálják, miközben a csuti geci, meg az olyan félék mint te vinnyogva örvendeztek.
.
egy dolog biztos.
a csuti nem ágyban párnák közt fog megdögleni, már kinézték neki a megfelelő villanyoszlopot az Andrássy úton, mag a többi mocskos rohadéknak, akik tagjai a
.
BOLSEVIK-FASISZTA-FÉLFEUDÁLIS-JOBBÁGYSÁG=FIDESZ-FIDESZÁLLATOK-BANDÁNAK
.
a segítőik, híveik pedig a műanyag lakat rothadását várhatjátok majd

Skankhunt42 2017.10.16. 17:44:20

@igazi abramovics: ki nézte ki ovinak a lámpavasakat? csak mert az utcára nem igazán dugjátok ki a pofátokat. vagy google earth?
süti beállítások módosítása