B1 blogcsalád



Keresztényt üldözni csúnya dolog, de pápát és püspököt alázni nem olyan ciki

2017. október 14. - jdesi

A  keresztényüldözési konferencia programjában a miniszterelnök-helyettes mellett országunk képviseletében szólalhatott meg Balog Zoltán, Rétvári Bence és Veres András is. Sokan pedig nem, talán, mert nem elég keresztények. Vagy éppen túlságosan is azok. Kerényi Kata írása.

A  vadonatúj keresztényüldözési helyettes államtitkárság máris akcióba lépett: nemzetközi konferenciának adott otthont hazánk ebben az égetően fontos témában. Semjén Zsolt pénteki sajtótájékoztatója méltó összefoglalása és zárása volt a többnapos rendezvénynek, melyen több, mint háromszázan vettek részt, összesen harminckét országból.

kereszte_nyu_ldo_ze_s.jpg

Semjén olyan lényegi információkat osztott meg a jelenlévőkkel, miszerint öt vallási üldözöttből négy keresztény, és hogy Magyarország sokuk számára jelentett menedéket (a forrást, ahonnan az adatok származnak, szemérmesen elhallgatta ugyan a derék államférfi, de hát nem is kell mindent tudnunk. Elég, ha hiszünk, ugye). Megtudhattuk azt is, hogy Törökország vezetése igazából támogatja a keresztényeket, csak ez nem látszik elég markánsan. Bezzeg az Európai Unió… na, ők aztán igazán nem értenek ehhez! Azt merték mondani például, hogy felesleges pénzkidobás keresztényüldözési helyettes államtitkárságot alapítani, mert egy NGO is simán kezelni tudja a problémát. Micsoda felelőtlen szavak ezekben a vészterhes időkben!

Azt, hogy mennyire álszent dolog a vallásszabadságról és az identitás felvállalásának fontosságáról beszélni olyanoknak, akik egyébként a Parlamentben is gond nélkül zsidóznak, cigányoznak és nevezik évődve homoszexuálisnak az ellenzék képviselőit, most inkább ne is firtassuk. Abban ugyanis teljesen igazuk van, hogy létezik napjainkban keresztényüldözés Magyarországon. Nem is titkos, gonosz kis szövetségek teszik ráadásul, hanem éppen azok, akik ezen a konferencián fejcsóválva sajnálkoznak hittársaik nehéz sorsán. Igenis beszélnünk kell a keresztényüldözésről egy olyan országban, ahol az alábbiak a 21. században a közvélemény különösebb felzúdulása nélkül megtörténhetnek.

A katolikus egyház fejéről, a pápáról méltatlan és gyalázkodó írások sora jelenhet meg a kormányzat anyagi és erkölcsi támogatásával.

 

Keresztény egyházakról mondhatja ki a kormány, hogy nem is egyházak, és megfoszthatja őket a támogatástól, miközben közfeladatokat próbálnak meg ellátni emberségből. Azokat a közfeladatokat, amelyekre a kormány nem költ, mert szükség van a forrásra többek közt pápagyalázó publicisztikai termékek gyártásához (lsd fent).

Magas rangú egyházi tisztviselőket aláznak meg nyilvánosan saját kollégáik, mert ki mernek állni azok mellett az elvek mellett, amelyek a kereszténység születésével egyidősek, mint például az elesettek segítése.

Nagy médiavisszhang mellett a legmagasabb szintű gyógykezelést ajánlja fel az ország vezetése egy-két bajbajutottnak, miközben a valóban nincsteleneket és rászorulókat eltünteti a statisztikákból némi papírmunkával.

Mindezeket a magyar kormány, ahogy azt Semjén Zsolt is igyekezett kijelenteni, személyre szabott módon teszi, nagy összegeket mozgósítva a feladatra. Ha innen nézzük, valóban nem mondhatjuk, hogy bort iszik, és vizet prédikál.

Kerényi Kata

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2312974424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SuperTölgy 2017.10.14. 11:55:51

Alakul, de még egy kicsit kilátszik a lóláb. Szenvedélyesebben.

Hofipisti 2017.10.14. 13:27:42

Látott már valaki kézzel fogható bizonyítékot, szemmel látható képet, füllel hallható - nem a kormánytól eredő - hangot arról a néhány ezer befogadott kopt keresztényről? Hol élnek ők? Hova dugták őket? netán egy Orbán-vő tulajdonban lévő kastélyba? No de annyi csak nincs neki(k)!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.15. 09:17:05

Segítek: a keresztény azt jelenti, támogatja Isten tervét, s nem azt, hogy Sorosék tervét éljenzi.

Sir Galahad 2017.10.15. 09:18:31

Szerintem érdemes a szólásszabadság elvei közül elfogadni azt, hogy aki politizál, az szabadon bírálható. Amikor a pápa politikai kérdésekben foglal állást, akkor ez rá is vonatkozik.

Pilotax 2017.10.15. 09:49:59

Aki hülyeségeket beszél, az világi vagy egyéb rangjától függetlenül viselje el, hogy a kritika nem mindig szalonképes. Pont ugyanazt érdemlik mint bárki más.

Párhuzamos 2017.10.15. 10:01:00

@Sir Galahad: ez rendben van, csak aki magát hívőnek mondja, az ne beszéjen már őszentségéről ilyen mocskos mód alpárian. Aki nem hívő, az azt mond, amit akar.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.10.15. 10:05:42

"öt vallási üldözöttből négy keresztény"
Azért azt elárulhatnák végre, hogy ezt honnan a francból veszik.
Van egy gyanúm, hogy onnan, hogy számukra már a kritizálás is üldözésnek számít.
Hozzátenném, hogy sem az egyházat, sem a pápát nem tilos kritizálni, vagy akár gyalázni. Ez nem üldözés.

Párhuzamos 2017.10.15. 10:07:07

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: és te kinek gondolod magad, hogy ismerni és érteni véled Isten tervét?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.10.15. 10:07:51

Basszus milyen csodálatos krokodilkönnyek.
A pofatokrol a bőr nem sül le.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.10.15. 10:10:42

@Párhuzamos: Es ha református az illető.
Jelezném hogy a reformáció az idiota papak miatt kezdődött.
Csináljuk vissza nehany libsi miatt akiknek a mostani tarsadalomkiserlete zajlik éppen? Köszönöm szépen nem. Elegunk van a kísérletezgetésbol.

Jakab.gipsz 2017.10.15. 10:16:58

Egy kozmopolita, globalista pápa performanszát meg kritizálni, félnetek nem kell, ha mindenki egyetért, én nem ellenzem.

Le Orme 2 2017.10.15. 10:21:38

"A katolikus egyház fejéről, a pápáról méltatlan és gyalázkodó írások sora jelenhet meg a kormányzat anyagi és erkölcsi támogatásával."

Hazugság.

Tisztességes Természettudomány 2017.10.15. 10:29:39

Lassan írom, hogy érthető legyen:
- Az üldözött keresztény, aki a halált is vállalja a hitéért, az keresztény
- A KDNP-s, aki őket védi, az vagy keresztény vagy nem, Isten tudja
- A pápa, aki minden megnyilatkozásával Isten törvénye ellen vét, biztosan nem keresztény.
- A migránssimogató püspök lehet keresztény, de éppen céltévesztett állapotban leledzik, amikor nem saját honfitársai közül támogatja a szegényeket, hanem a kereszténység ellenségei, a muszlimok közül választ magának védenceket.

midnightcoder2 2017.10.15. 10:30:48

@MolnarErik: "Isten terve pedig a GYŰLÖLET ugyebár."
Attól függ, hogy az Ószövetséget, vagy az Újszövetséget veszed alapul.

Tisztességes Természettudomány 2017.10.15. 10:35:57

@MolnarErik: Igen. "Szeretted az igazságot, gyűlölted a hamisságot" - írja a biblia Jézusról. Jézus követőinek is ez a kötelessége. Mi a hamisság? Például az iszlám. Vagy a nemzetállamok erőszakos iszlamizálása bevándorlás segítéségével. Vagy a homoszexuális életvitel támogatása. De a szabad szexualitás reklámozása a TV-ben, és a családok szétverése is az. És aki ezeket pénzeli, azt talán szeretni kellene? Hát nem.

tomcsicsi 2017.10.15. 10:37:34

@Sir Galahad Szerintem szó nincs politikai megnyílvánulásról: a keresztény egyház feje csak és kizárólag Isten szavai szerint él- és fogalmaz meg véleményt. Nem kinyilatkoztat - mint kis hazánk nagytudású vezetői-, mivel Ő nem csak képen látott Bibliát.
Ez az olasz bevándorló a mi egyházunk feje: szavai szent- és sérthetetlenek. Ez van, ha tetszik, ha nem. Így van ez állmalapító Istvánunk óta.
Hacsak nem alapít pártunk- és kormányunk egy új egyházat, mondjuk lehetne hunglikán egyház. Így kur..ogathtná a népét amíg csak a kedve tartja.

Xelix 2017.10.15. 10:42:55

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Szóval te Isten tervét támogatod, keresztény vagy? Csak mert azt írtad korábban, hogy ki akarsz írtani minden ballibet, ez is Isten terve? Hol van szó arról a bibliában, hogy a politikailag ellentétes véleméneyn lévőket ki kell írtani, beidéznéd?!

Jó tudni, hogy ezek szerint a Pápa nem keresztény - bezzeg Don Viktor.

Xelix 2017.10.15. 10:49:04

@FILTOL: Olyan aranyos, amikor a tízparancsolat ellen óránként vétő fidesz maffia hívei osztják az észt.

Indriq 2017.10.15. 10:55:19

@Tisztességes Természettudomány: eszerint a pedofília a kereszténység szerves része?
Amúgy nincs keresztényüldözés, csak újabb ellenségkép kell,mert akit nem tudtak,hogy az eu vagy Soros az ellenség,annak újabb opció lehet a kereszténység.
Hozzáteszem, nem is keresztényüldözés kellene,hanem semjén üldözés kéne. Azt a debilt a határon túlra kéne kergetni.

Tisztességes Természettudomány 2017.10.15. 11:04:33

@Indriq: "eszerint a pedofília a kereszténység szerves része?"

Ej, ha. Ez miből következik? Abból, amit leírtam, biztosan nem.

Evanitis Gamin 2017.10.15. 11:08:51

Nem találom az lsd-t fent.

GFR 2017.10.15. 11:12:09

Ez van, amikor a politika összefonódik az egyházzal. A mi "nagy keresztény állami vezetőink" (Fidesz-KDNP) szajkózzák a "nagy keresztényi elveket" (mintha bármelyik is aszerint élne - hiszen hazudni BŰN!!!), de ha ez történetesen ellenkezik a belpolitikai nézeteikkel, akkor képesek a saját vallásuk legfőbb vezetőjét is megalázni.
Kíváncsi vagyok mikor kezdődik el az agymosás, hogy a Pápa is Soros György bérence. Sőt lehet, hogy ő segítette a pápai trónra?!

Sir Galahad 2017.10.15. 11:40:58

@tomcsicsi: Márpedig ha egy politikai kérdésben, mondjuk a migrációról véleményt mond, akkor igenis politizál.

bkkzol 2017.10.15. 11:42:58

@Sir Galahad: Maximálisan egyet értek veled. Különben meg amennyi kárt okozott az egyháznak eddig is a mostani pápa örülhet, hogy csak kritikákat kapott eddig. Régebben már "szívrohamot" kapott volna ilyenekért.

eßemfaßom meg áll 2017.10.15. 11:45:36

@tomcsicsi: "a keresztény egyház feje csak és kizárólag Isten szavai szerint él- és fogalmaz meg véleményt"

és ezt te le tudtad röhögőgörcs nélkül írni :)

taga20 2017.10.15. 11:46:50

@bkkzol: gondolom vasárnapi misén má voltál!:))

taga20 2017.10.15. 11:48:01

@eßemfaßom meg áll: iróniáról hallottál má fityeszdroid?

Jakab.gipsz 2017.10.15. 12:10:20

@Xelix: És ez hogyam tetszik?

"Olyan aranyos, amikor a tízparancsolat ellen óránként vétő Soros- CEU és a buzi-maffia hívei osztják az észt" .

Jakab.gipsz 2017.10.15. 12:10:49

@Xelix: És ez hogyan tetszik?

"Olyan aranyos, amikor a tízparancsolat ellen óránként vétő Soros- CEU és a buzi-maffia hívei osztják az észt" .

BiG74 Bodri 2017.10.15. 12:22:17

Nincs mese, viktor bedarálja a katolikusokat is, mint mindenkit, aki kicsit is hajlik felé.

Ekrü 2017.10.15. 12:32:05

"A katolikus egyház fejéről, a pápáról méltatlan és gyalázkodó írások sora jelenhet meg a kormányzat anyagi és erkölcsi támogatásával."-A pápa -ember.Ő sem tévedhetetlen.A történelem során voltak nagyon jó pápák,de bizony voltak nagyon rosszak is.Ez a mostani pedig a legrosszabbak közé tartozik.

Indriq 2017.10.15. 12:37:37

@Tisztességes Természettudomány: "A pápa, aki minden megnyilatkozásával Isten törvénye ellen vét, biztosan nem keresztény."
Nyilatkozta a pápa,hogy elítélendő a pedofília a papok között.

Indriq 2017.10.15. 12:41:56

@Ekrü: azt jó ha tudod,hogy a katolikus egyház nem demokratikus,kőkemenyen hierarchikus. Amit a pápa útmutatásnak ad, azt bírálhatják a papok,de be kell tartani. És egy hitű hívőnek szintén el kell fogadnia. Mert ez vallás és nem DEMOKRÁCIA. amúgy amit a politikusok mondanak,nettó hazugság.

Parancsoló 2017.10.15. 12:43:15

@Jakab.gipsz: Őszintén? Kibaszottul nevetségesen hangzik mindez egy Fidesz hívőtől.

Hisz mind tudjuk, hogy a Fidesz Soros György jelentős anyagi támogatásával alakult. Mind tudjuk, hogy Orbán Viktort Soros járatta oxfordba és brutális összegekkel finanszírozta. Még 2010-ben is mosolyogva fogadta a gazád Sorost a parlamentben, miközben Soros világ életében ugyanazokat hangoztatta amiért most rá lettetek uszítva.

Ez a buzizást meg beszéld meg Desmond Child barátotokkal. Tudod, Terror Mari megrendelésére ő írta nektek halszagú Magyarország dalt 56 emlékére, és mellesleg egy másik férfival él házasságban. Akárcsak a megboldogult Flinkeinstein cimborátok, aki kitalálta azokat a propagandákat amit te és a hozzád hasonló fideszrabszolgák naponta ide írogatnak.

Hát így tetszik hülyegyerek!

Ekrü 2017.10.15. 12:49:27

@Indriq: És engem mint hívő reformátust ez miért is kell érdekeljen?Ráadásul a pápa még a katolikusok szerint is csak és kizárólag az egyházi dolgokban tévedhetetlen.Világi dolgokra ez nem vonatkozik.De még ez sem áll minden esetben ,hisz kerülhet olyan is a pápai székbe ,aki megtéveszti a híveket és így csalással lesz pápa.Erre példa a női pápa.Attól még ,hogy pápa lett,amikor kiderült simán letaszították a pápai pulpitusról.

Jakab.gipsz 2017.10.15. 13:06:00

@Ekrü:

Ferenc pápának fogalma sincs a saját munkaköri leírásáról.

Azt gyanítom bűn rossz volt matematikából. Nem veszi észre azt, hogy a munkája egy matematikai problémával van összefüggésbe.

Azaz hogyan tudja megállapítani ön magáról azt, hogy ő "hit és erkölcs" dolgában csalhatatlan, tegyük fel így a kérdést.

Ez pedig más képen megfogalmazva Russell, a borbély paradoxona, azaz ha felállítok egy szabály rendszert, a borbély önmagát meg borotválhatja, vagy sem, a pápa ön magát meggyóntathatja vagy sem, maga a probléma azonos. Tehát a pápára egy matek feladat is rá lett testálva, nem csak a keresztény értékrend védelme óvása.

Az egy és oszthatatlan emberiség pápájának nem az a dolga, hogy lábmosásból példát mutasson, vagy migráns simogatásból vagy muszlin csókolgatásból. Ezt bármelyikünk megtudja tenni, (ha bár nem igazán, szívből jövően).

A pápa dolga az lenne, hogy Kairói főmufti és a teheráni Ajatollah csókolja meg egymást, és ők ketten a Brooklyni zsidó papokat, már csak azért is hogy megfújják a sófart Ábrahám fiai kibékülése jeleként, békét hozva a közel keletre.

Nos, ez a keresztény pápának való feladat, mert a rang kötelez.

Ha fogalmad sincs róla Ferenc testvér, hogy hogyan fogj hozzá ehhez az egyszerű kis munkához, kérdezd meg a magyarokat.

HABONYKOMMANDO 2017.10.15. 13:06:51

@tomcsicsi: Orban minden szava tizszer annyit er, mint a jelenlegi kereszteny ellenes, iszlamista papanak az egesz elete.

tomcsicsi 2017.10.15. 13:56:48

@Sir Galahad: A migráció politikai kérdés is! Persze, szigorúan véve, lecsupaszítva értelmezhető politikai megnyilvánulásnak; mint ahogy minden olyan kontakt és vélemény, ami az érdekérvényesítésről szól. Így politika minden társas kapcsolatunk, a családtól kezdve, a barátokon át a munkahelyi kapcsolatokig.
Viszont nem szabad elfelejteni, hogy mi az indíttatás, ha valaki - jelen esetben a Pápa - véleményt fogalmaz meg. Csak hitéleti szempontok vezérlik az egyházfőt: olyan keresztény alapvetések, mint a szeretet, empátia, tolerancia stbstb.. Ettől az, aki. Mint ahogy egy szélsőjobbos sem fog ellátogatni Auschwitz-Birkenauba egy családi hétvége keretein belül.
Ha megtagadják Isten földi legfőbb szolgájának a szavait, akkor az örökkön hivatkozott istváni örökséget tagadják meg. Arról nem beszélve, hogy pont azok osztják az észt, akik két sort ha olvastak a Bibliából: max. a címét és a kiadót a borítón.

Indriq 2017.10.15. 14:46:12

@Jakab.gipsz: ez olyan izzadtságszagú, hogy beledöglenél ha szagolni kéne

2017.10.15. 15:11:29

@Jakab.gipsz: hát pont nem. a pápa legfontosabb dolga az irány- és példamutatás a keresztény hívek felé.

2017.10.15. 15:22:41

@Indriq: hát ha az, hogy tömegestül gyilkolnak le keresztényeket a vallásuk miatt, nem keresztényüldözés, akkor nem tudom mi számít nálad üldöztetésnek
gondolom olyan sincs szerinted, hogy a szegény menekültek kihajigálják a tengerbe a keresztényeket, csak azért mert keresztények

2017.10.15. 15:24:36

@aleksz róz: én meg üdvözöljem őket szeretettel...

taga20 2017.10.15. 16:26:25

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: gondolom neki is orosz barátai vannak, akik eszt ponzorálják.

mi a fasz bajod van? te aszt mondod, amit a ruszki haverjaid, akik fizetik a blogszférában lévő életed, azt mondod!

és te kérdezel, ügynök????

morpho 2017.10.15. 16:54:45

Valaki felhomályosíthatna, hogy mi a fasz gond van a pápával? Az, hogy azt mondja, hogy a menekülteket be kell fogadni? Mégis mi a faszt mondhatna mást? A krisztusi tanítás ezt mondja. Ez ennyi, itt nincs tovább. Ezzel áll szemben Orbán hazug politikája a nemlétező Soros terv-ről és a Magyarországon nem létező migránshordákról. Na aki az orbáni hazugsággyárat szembe bírja állítani a pápa kinyilatkoztatásaival, az vagy elmeroggyant, vagy rendkívül aljas bérhazudozó! Normálisan gondolkodó, minimális jóérzéssel megáldott ember ezt a kettőt nem állíthatja szembe egymással.

taga20 2017.10.15. 16:57:11

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: ügynökevtárs, ma mit mondtak a ruszki haverjaid, kit kell ekézned?

egy kibaszott geci vagy birka, és te buktattad le magad!:))))))

taga20 2017.10.15. 16:58:44

@morpho: kérdezd meg birkaruszkiügynököt, ő majd felvilágosít!:))

Le Orme 2 2017.10.15. 18:05:41

@morpho: "A krisztusi tanítás ezt mondja."

A krisztusi tanítás azt mondja, hogy a kufárokat (munka nélkül meggazdagodni vágyó csalókat) ki kell úzni a templomból.

morpho 2017.10.15. 20:11:28

@Le Orme 2: Jézus: “adjatok, és nektek is adnak, jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek nektek, amellyel ti mértek.” ((Lukács 6:33))

Jézus: “Aki azért tudna jót tenni, de nem teszi, bűne az annak.” ((Jakab 4:17))

Jézus: “Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak. Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi jutalmat érdemeltek? Nem ugyanazt teszik a vámszedők is? És ha csak atyátok fiait köszöntitek, mennyivel tesztek másoknál többet? Nem ugyanezt teszik a pogányok is?”

Jézus: “Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Gyertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek azt az országot, amely számotokra készíttetett a világ teremtésétől fogva. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok engem, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.”

Még valami???

Le Orme 2 2017.10.15. 20:26:58

@morpho:
Az egzegézis sem tartozik az erősségeid közé.

2017.10.15. 20:59:14

Azért amellett, hogy a magukat kereszténynek vallók szidják a pápát, mert olyanokat mond, ami nem tetszik nekik, megvan annak is a bája, amikor a nem keresztények kérik számon a keresztényeken a krisztusi tanításokat

morpho 2017.10.15. 21:51:27

@Le Orme 2: Egzegézis? Én nem magyaráztam, csak idéztem. Ezt most részedről kapitulációnak vettem.
@aleksz róz: Azt honnan tudod, hogy a kommentelők közül kik a keresztények?

Le Orme 2 2017.10.15. 21:59:41

@morpho: Nem értesz te ehhez. Se az egzegézis se a kontextus szó jelentésével (tartalmával), se az egzegézis feladatával nem vagy tisztában.

morpho 2017.10.15. 22:57:52

@Le Orme 2: Te viszont miközben ezt a kitűnő terelést leírod, valahogy elfelejtettél reagálni arra, hogy a krisztusi tanítás nem merül ki annyiban, hogy a kufárokat ki kell űzni a templomból. Rághatod még egy kicsit, hogy én mihez nem értek, de lassan ki foglak röhögni. Figyu, így: Muhahahhahahahhahahahha!!! :)

Measurer 2017.10.15. 23:04:12

Csak a rend kedvéért, hiányzó hivatkozási helyek Máté 5:43:47 valamint Mátė 25:34~36
Kétszeres lehet a báj: a keresztėnyek szemére vetni, hogy ės amikor nem tartják be a krisztusi tanitásokat, és ha a nem-keresztėnyek a keresztėnyek felé gőggel és gyűlölettel fordulnak. Eredmény?

morpho 2017.10.15. 23:44:30

@Measurer: Van olyan is, hogy a keresztények szelektíven tartják be a krisztusi tanításokat és gyűlölettel és gőggel fordulnak a nem keresztények felé. Eredmény?

2017.10.16. 07:50:26

@aleksz róz: " megvan annak is a bája, amikor a nem keresztények kérik számon a keresztényeken a krisztusi tanításokat"

Ám előtte nem feledkeznek meg arról, hogy jókorákat rúgjanak a hívőkbe, hogy pedofil papozzanak egy szaftosat... a legaranyosabb pedig az, amikor a keresztényi könyörületességet olyan emberekkel kapcsolatban igyekeznek kikényszeríteni, akiknek vallása/egyháza és a keresztény vallás/egyház közötti viszony finoman szólva is ellenséges, kb. mióta mindkettő létezik.Az már csak mellékes adalék, hogy mint annyi minden másban, abban is képtelenek elszakadni a fekete-fehér gondolkodásmódtól, hogy miként ítélik meg két ember/csoport egymáshoz való viszonyát. Számukra csak csak a szélsőgek léteznek. Vagy totálisan elfogadó, magadat alávető vagy, ha nem, akkor már csakis gyűlölködő lehetsz. Nos, a skála ennél sokkal szélesebb, jó lenne végre befejezni az izomból stigmatizálást. Miért is kellene nekem/nekünk/bárkinek feltétel nélkül, saját érdekeinket feladva rajongani másokért? Attól még létrejöhet a békés egymás melett élés... a hangsúly a meletten van.

Le Orme 2 2017.10.16. 08:04:36

@morpho: Mondom hogy nem értesz ehhez. Krisztus nem a politikával és a társadalmi kérdésekkel foglalkozott, hanem az egyéni viselkedéssel.
Egyébként nincs olyan krisztusi tanítás, amely azt követelné meg, hogy a rablót, gyilkost segítsük abban, hogy kiraboljon, meggyilkoljon.

Tenkes Kapitánya 2017.10.16. 12:06:28

@morpho: Pár száz éve volt példa ilyenre, a spanyolok Mexikóban, Peruban valóban hivatkoztak a kereszténységre a népirtásuk során. Ezt idekeverni kreténségnél is rosszabb. A jelen helyzetben pedig az a kérdés, hogy a harmadik világ szemetének (mindey, hogy hindu, buddhista, törzsi vallású vagy bármilyen más vallású, ez nem vallási kérdés) beáramlása vajon elpusztítja-e Európát vagy sem (nem 1-2 év alatt hanem tendenciájában fennmaradva ez a beáramlás 2-3 generáció alatt elpusztítja Európát).

2017.10.16. 12:36:39

@Le Orme 2: "Ha megdobnak kővel..."

Ezt azért a közbeszédben simán az ellenség iránti feltételen megbocsátással mossák egybe. (Bár valóban nem jelent konkrét utasítást a majd későbbiekben megbocsátandó disznóságok elkövetésében való segítségnyújtásra.)
@Tenkes Kapitánya: Ezzel kapcsolatosan olvastam már olyan vélekedéseket, hogy semmi jogunk a saját kultúránkat, társadalmi berendezkedésünket, értékrendünket értékesebbnek, magasabb rendűnek gondolni, ebből fakadóan semmi alapunk nincs arra, hogy másokét hátrányban (!) részesítsük azáltal, hogy megakadályozzuk annak terjedését . Noooormááális?

Tenkes Kapitánya 2017.10.16. 14:18:36

@Womb Raider: Nem kell ahhoz felsőbbrendűnek tartani a kultúránkat és nemzeti hagyományainkat, hogy ragaszkodjunk hozzájuk. Én legalábbis ragaszkodom szkíta őseimhez és nem szeretnék olyan iskolákat, ahol a toleranciára hivatkozva mondjuk nem emlékeznek meg az aradi vértanúkról vagy úgy általában nem tanítják a történelmünket, irodalmunkat. Nem akarok olyan köztársasági elnököt, mint az ausztriai, aki arra szólítja fel a nőket, hogy szolidaritásból hordjanak fejkendőt.
süti beállítások módosítása