B1 blogcsalád



A Sátán csókoltatja a Jóistent és új erővel folytatja

A rózsafűzér szerepe a magyar történelemben

2017. október 09. - jdesi

A sátán, a Soros terv ellen küzdeni keresztény kötelesség – sokan felkapták a fejüket erre a parlamentben hétfőn elhangzott mondatra, amelyik valamelyik államtitkárfitól származik. A néhai Magyar Köztársaság parlamentjében – nem egy templomban – bár ez ott is egetverő baromság lenne – hanem az egykori törvényhozás épületében. Majd még ezt is tudta fokozni, amikor hozzátette: A rózsafüzér a legerősebb fegyver a Gonosz ellen, ez képes a történelem megváltoztatására. És ezt Soros György is meg fogja tapasztalni.

 

 

satan.jpg

Remek gondolat a kormánytól – rózsafüzérrel a Soros képében megjelenő Sátán ellen.

Megjegyzem, ilyen színvonalú hozzászólás még a legfundamentalistább, legegyházibb iszlám kalifátusban sem hangzik el. De ez is mindegy.

A vonatkozó államtitkárfi túlteljesít, mert ennyi esze van – tulajdonképpen nem érdekes. Végülis egy világi állam törvényhozásában miről beszéljen?

És nyilván nem antiszemitizmus ez, á dehogy, ahogy szabadköművezés sem. S hogy szót szóba öltsünk – idézzünk fel egy rózsafüzéres dalszöveget:

Egy kézzel ölt, a másikkal ölelt
Isten nevében vezényelt sortüzet

Rózsafüzér és revolver, az volt a szép
Rózsafüzér és revolver ‘45 telén

Ez a dalocska Kun pátert élteti, aki katolikus pap létére rengeteg embert ölt meg saját kezével, pisztolyával, sortűzzel. És valóban, lehet, hogy gyilkolás közben rózsafüzért morzsolt. És Sorost csak azért nem sikerült megölnie, bár sok-sok Sorost megölt, mert a mi fiúnk ügyesen elrejtőzött a gyilkos Budapesten.

A dal egyébként nem biztos, hogy ismeretlen a parlamentben sem. Ugyanis az a Romantikus Erőszak névre hallgató nyilasoid zenekarocska játssza, amelyik a Jobbik rendezvényeinek rendszeres fellépője. Itt jegyezzük meg, hogy még a cukimukisodási folyamat idején is húzták a talpalávalót az efféle iránt lelkesedő – ma már persze mindjárt néppártos – közönségnek.

A Sátán, avagy az ördög, de nevezhetjük Lucifernek is, persze nem kompatibilis a Fidesz, rend, csend, fegyelem – és mondjunk minél nagyobb szörnyűségeket, hogy ezzel cukkoljuk a népet - programjával.

Lucifer ugyanis meglehetősen bölcs szereplője a történelemnek, s amikor az Úr megjegyzi, hogy őt csak hódolat illeti meg nem bírálat, akkor nyilván a tv2-re, az állami rádióra vagy esetleg a 888-ra gondol, esetleg Mészáros Lőrinc sajtóbirodalmára.

Ezért is mondja néki a Sátán:

Nem adhatok mást, csak mi lényegem.
(Az angyalokra mutatva)
Dicsér eléggé e hitvány sereg,
És illik is, hogy ők dicsérjenek.
Te szülted őket, mint árnyát a fény,
De mindöröktől fogva élek én.

Ezt persze kormánypárti aggyal nehéz felfogni. Wass Albertban még véletlenül sincsenek ilyen nehéz gondolatok, sokkal egyszerűbb azzal az élet.

Amúgy a Sátán régóta a bögyében van a mi kis kormánypárti fundamentálisainknak.

Egyikük például, amúgy kétes tisztaságú doktorijában, emígyen fogalmazott:

„Sajnos bőségesen van olyan, ahol festés nélkül is ott van [az ördög]. Szomorú példája ennek a híres, hírhedt Rolling Stones.”

Igen, aki Semjén Zsolt tudományos fokozatot érő doktorijára gondol, az helyes úton jár. Maga a nagy vavavadász írta ezt.

A Sátán tehát hol Soros, hol Mick Jagger formában tűnik fel.

Őszinte legyek? Ha ők vannak a pokolban, akkor én oda szeretnék jutni.

Semjénnek, Matolcsynak és ennek a rózsafüzérről papoló állami tisztviselőnek meg meghagyom a mennyországot, érezzék jól magukat egymás között.

S hogy reményt csepegtessek rózsafüzér és fokhagyma szorgos parlamenti alkalmazása ellenére még mindig az országban megmaradt ördögtársaimba, ismét a főördögöt – nem nem Soros és nem is az aki az Icangetnosatisfactiont énekli – idézzem:

 

Győztél felettem, mert az végzetem,
Hogy harcaimban bukjam szüntelen,
De új erővel felkeljek megint.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7312945737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.10.11. 00:19:47

ÖÖö, izé. Asszem új nap a történelemben.
Akkora fost írtál, hogy ahhoz se jobbról, se balról senki nem bír hozzászólni.
/vagy csak szar a blog/

megamedve 2017.10.11. 06:30:47

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:
Dehogynem.
Három hülye már megtette.
Illetve nem. Csak 2+1

2017.10.11. 12:10:32

"Megjegyzem, ilyen színvonalú hozzászólás még a legfundamentalistább, legegyházibb iszlám kalifátusban sem hangzik el. "

No persze... aki nem hiszi, járjon utána!
süti beállítások módosítása