B1 blogcsalád



Ha pár tízmillióért 3 év letöltendőt lehet kapni, vajon mennyit kellene kapnia Rogánnak évi 25 milliárdért?

2017. október 02. - nickgrabowszki

Vagy az MVM vezetőinek a CÖF-nek adott 500 millióért. rog_1.jpeg

Úgy ért véget a Hagyó-perként elhíresült BKV-ügy, hogy a Fidesz nem tudta a maximális politikai hasznot kicsikarni belőle. Másodfokon, jogerősen az eredetileg 15 vádlott ellen indított büntetőügyben 6 vádlottat felmentettek, 5 vádlott büntetése súlyosabb lett, míg 4 vádlott esetében maradt az I. fokon kiszabott büntetés.

A Szegedi Ítélőtábla súlyosbította a pénzbüntetéseket, de börtönbe csak egy embernek kell mennie: RM volt értékesítési vezérigazgató-helyettest a bíróság 3 év letöltendő börtönre ítélte.

8 év eljárás után kifogták a kishalat.

RM-et folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettében találták bűnösnek olyan súlyú bűncselekmények miatt, mint hogy néhány embert szükségtelenül alkalmazott, szükségtelenül vett igénybe sajtófigyelést Török Gábortól, kötött szerződést hetilappal (Farkasházy Tivadar) és tévéműsorral (Gyárfás Tamás), adott támogatást egy sportiskolának (Csapó Gábor), terveztetett céges naptárat, szponzorált filmet (Verebes Zoltán), készíttetett kutatást a bliccelési szokásokról, valamint gyerekrendezvényeket szerveztetett.

Nem is beszélve a repibögrékről, tollakról és pólókról, vagy a BKV-s magyar és francia kártyákról. Vagy a kismamabérlet reklámozásáról.

Ezzel összességében az ügyészség szerint 300, de a bíróság szerint is több tízmillió forintnyi kárt okozott a BKV-nak. Ezen az alapon a 2010 utáni BKK-vezetés is börtönbe vonulhatna, hisz

most is kaphatók azok a termékek, amiért egy volt középvezetőt leültetnek. 

Továbbá ügyészség önkényesen (vagy politikailag motiváltan) szemelgetett a szerződések között: az egyiket sérelmezte, a másikat, amelyik hasonló tartalommal és hasonló összeggel bírt, meg sem említette.

A vádirattal megegyezőn a másodfokú ítélet kimondta

  • egy veszteséges vállalat nem költhet reklámra,
  • egy monopolhelyzetben lévő cégnek nincs szüksége hirdetésekre.

Most túl azon, hogy a t. bíróság a reklámra költött teljes összeget fölöslegesnek ítélte (miközben híres bonmot szerint csak a fele fölösleges, de senki sem tudja, melyik fele), az sem igaz, hogy a BKV monopolhelyzetben lenne (mert ott a bicikli, meg az autó), meg az sem, hogy egy veszteséges cégnek ne volna szüksége reklámra (hiszen éppen a veszteséges cégek szoktak többet költeni hirdetésre).

De ép és józan ésszel azt is nehéz megérteni, hogyan lehet olyat állítani, hogy a BKV-nak, amelyik máig és akkor pláne 

Magyarország egyik leggyűlöltebb közintézménye, 

ne volna szüksége imázskampányra. Vagy hogy ne volna szüksége tájékoztató kampányra, hogy a fogyasztó ne érezze, ellene lépnek föl, amikor éppen megszigorítják a jegy nélkül utazók kiszűrését.

Nb. ami éppen a veszteség csökkentése érdekében történt volna.

De ha az ügyészség és a bíróság úgy gondolja, egy veszteséges és monopolhelyzetben lévő társaságnak nincs szüksége reklámra, akkor már várjuk, mikor lépnek fel hasonló szigorral a kormány ellen, 

Ha 300 millióért 3 év letöltendőt lehet kapni, vajon mennyit kellene kapnia Rogánnak a teljesen szükségtelenül elköltött évi 25 milliárdért?

RM nem tett mást, mint

1. végrehajtotta főnökei utasítását,

2. elköltötte a marketingkeretet.

Azt még vádirat sem állította, hogy ebből személyes haszna származott volna. Nemigen járt helikopterrel például.

Tiszteletreméltó a magyarországi igazságszolgáltatás szándéka, hogy a nyomtató lónak is bekössék a száját, de akkor elvárható, hogy a nyíltan politikai célokra a Fidesz kifizetőhelyének és segédcsapatának,

a CÖF-nek juttatott 508 millióért az MVM vezetői is a vádlottak padjára, továbbá idővel börtönbe kerüljenek.

Ha pár tízmillióért 3 év letöltendő jár, akkor félmilliárdért minimum 10 év, mert azt még meg sem próbálták törvényesnek álcázni. Az MVM ugyan nem veszteséges, de csak azért, mert monopolhelyzetben van.

Ha az MVM vezetői nem kerülnek börtönbe, vagy legalább vád alá, akkor kettős mérce van, nincs egységes megítélés, bánásmód. Akkor nincs jogegyenlőség. Akkor Magyarországon nincs jogállam.

(A cikkben eredetileg szerepelt az érintett teljes neve, de a kérésre méltányosságból monogramra cseréltük.)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4412921533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HanG99 2017.10.03. 10:44:05

Jé! Magyarországon nincs jogállam :(

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.10.03. 11:07:52

Demokrata lelkem sajog,
Jogállamból eltűnt a jog,
Így szabadon lop az Állam,
Nekem pedig kop' az állam.
:)

Állítsuk meg a ......... 2017.10.03. 11:15:42

Zalatnay Sarolta 112 millióért kapott 3 évet.
kulcsárék, és a többiek akik milliárdokat sikkasztottak mennyit is kaptak?
csipász szemű rogán tódvartnak és rablóbandájának kinézne úgy 200 év Guantanamón.

citrix 2017.10.03. 12:09:13

Magyarországon mindig jogállam volt van és lesz az aktuális hatalom szempontjából. A Rákosi rendszerben se hirdetett ítéletet egyetlen bíró se hogy bocsi, itt nincs jogállam ebből következően az ítélet törvénytelen és személyre szóló bosszúhadjárat része.

VaradiJanos 2017.10.03. 13:05:33

Hihhetetlen ami it megy a biróságokon hogy meg vanak hüjülve hisz egyik nap a birosság fügetlen modon felmenti a demokjata ártatl a szilvásokat, másnap az orrbàncsicska birosság elitélni a demokjata ártatlan vaggyonkezelo urat, de uttàna a még szilárd oszlopként szabaccságunkat tarto birósság felmenti a demokjata dópment mer nem baj fejet rugalni, de most meg a fazsiszta putyinista habonyista megalászkodó bírósság dutyiztatja szegény demokjata szélszdirektort. Alig gyözöm kapkodni a fejem

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.03. 13:09:39

Hagyó és bandája egy mocskos tolvaj.

Nincs itt mit relativizálni.

BéLóg 2017.10.03. 13:22:32

Hát, talán kevesebbet mint a szoci időszak alatt kulcsározott pénzekért. Ja hofgy azért SEMMI? Akkor Tóni megúszta.

É2I 2017.10.03. 13:52:40

Az van, hogy amíg a politikus egy belterjes bűnbanda, addig nem lesz egyiken sem arányos számonkérés. Nincs itt bal vagy jobb, lent és fent van.
Lehet ezen polemizálni, de érdemi előre lépés nem lesz, amíg a demokráciát úgy értelmezzük, ahogy jelenleg majd az egész világon.

cso zsi 2017.10.03. 14:13:32

@Karipapa01: Azt fizetik érte. Ő ingyen...

morpho 2017.10.03. 15:06:15

@BéLóg: A szocik miatt lopja Rogán a közpénzt? Erről papírod is van?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.10.03. 22:54:31

Mindegyik lopja a pénzemet, de ahogy mondani szokták, aki nagyban csinálja és milliárdokat sikkaszt, az mindig megússza...

BéLóg 2017.10.09. 12:27:40

@morpho: Eztet aztán nem mondtam. Aztat mondtam, annyit simán kaphat mint az eddigi tolvajok (pontosabban ugye kulcsározáshoz arányítottat) és akkor abból a nulla jön ki.
Soha semmilyen politikus tolvaj nem kap semmit, csak az ilyen Zalatnayk meg más ostobák. na ezetet akartam mondani.

delejes 2018.01.02. 21:01:36

"egy monopolhelyzetben lévő cégnek nincs szüksége hirdetésekre." Mondja a bíróság jogerős ítéletében...

Nos, akkor Polt Péter úr ébresztő! Meló van! BKK, MÁV, Posta, MVM vezetőit dutyba vágni! A nettó veszteséges magyar költségvetést menedzselő, az országot sikerpropagandával milliárdokért teleplakátoló kormányt is mindjárt melléjük kasztlizni...
süti beállítások módosítása