B1 blogcsalád



Merkel pártcsaládja megüzente Orbánnak és Kaczynskinak: kívül tágasabb, ha nem tartják be a jogállamot

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje, 2017. szeptember 28.

2017. szeptember 28. - Szelestey

• A demokráciát tagadó államoktól meg kell válni az EU-ban - tette le a garast az Európai Néppárt frakcióvezetője;

• A keleti tagok várhatóan szétszedik Macron Európa-vízióját, de ettől az elnök még a kétsebességes Európa mellett van;

• A veszett fejsze nyele: Kovács Zoltán a kormány igazáról győzködi a Financial Timest.

 

 

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

A nem demokratikus államoknak nincs helyük az unióban és el kell hagyniuk az európai klubot. Ezt üzeni az európai konzervatívok strasbourgi frakcióvezetője a francia elnök beszédére reagálva. Weber azt tartja az egyik legfőbb szempontnak a Macron által vázolt európai reformterv alapján, hogy az EU mindenekelőtt értékközösség. A lapnak írt kommentárban a politikus kiemeli, hogy valamennyi tagnak el kell ismernie a jogállamot, ez a tagság alapfeltétele. Brüsszelt pedig a jövőben hatékonyabb eszközökhöz kell segíteni, hogy érvényesíteni tudja a vonatkozó normákat. Jelenleg ugyanis nagy fejtörést okoz, hogy egyes országokban csődött mondott a jogállam, az érintett kormányok bizonyíthatóan, jelentős mértékben és folyamatosan szegnek meg alapelveket. Ezért egyértelmű szabályokra van szükség. A szervezet csak akkor képes a megfelelő irányba tartani, ha mindenki az együttes elvek szerint él.

Weber abban is egyetért Macronnal, hogy az együttműködés nélkül sem az egyes országok, sem a kontinens nem jut sokra. Nem szuperállamra, hanem erős Európára van szükség, eleven nemzetállamokkal. Hozzátette, nem igaz az, hogy csak az a jó európai, aki több Európát akar. Meg kell osztani a jogköröket. Az EU sorsának meghatározásában lényeges szerephez kell juttatni az Európai Parlamentet. Azon kívül az emberek megnyugatására mielőbb legalább 10 ezer fegyerest kell kivezényelni a külső határokra. A földrészen kívül kell eldönteni, hogy ki léphet be, ugyanakkor fix és korlátozott kontinengesekben kell rögziteni, hogy hány menekült jöhet.

 

Bloomberg

bloomberg.jpg

A hírügynökség azt jósolja, hogy az ellenfelek egyenként fogják leszedni Macron minden jelentős javaslatát Európa jövője ügyében, mivel a beszéd összes fontos eleme erős ellenállásba ütközik. A francia elnök négy ponton hirdetett harcot, így az uniós bürokrácia, a német politikai elit, a lázadó kelet-európai államok, valamint az adóverseny legkeményebb részvevői ellen. Leginkább a volt szocialista országok szállnak majd szembe az elképzelésekkel. Ők a többi között amiatt aggódnak, hogy az európai hadsereg felállítása túl messzire megy, mert a NATO nem pártolja az ötletet és ezek az államok inkább az amerikai védelemre építenek. Szintén határozottan el fogják utasítani a közös menedékügyi hivatalt, és azt is, hogy EU-erők vegyék át a külső határok védelmét. A nacionalista magyar és lengyel kormány, amelyhez a jövő hónapban előreláthatólag csatlakozik az új cseh vezetés is, hallani sem akar olyan menekültpolitikáról, amely több migráns befogadására kényszerítheti őket, továbbá aggódnak a szuverenitásukért. Viszont értik majd, hogy Macron dicsérte a Bizottság erőfeszítéseit a jogállam fenntartására. Az elnök egyáltalán nem titkolta, hogy ellenez mindent, amit ezek az országok képviselnek.

A térség szereplői ellenzik a kötelező minimálbért és a társadalmi járulékok közelítését, főként ha azokat a francia indítványnak megfelelően az uniós támogatásokhoz kötnék. A lengyelek kapják a legnagyobb pénzeket az agráralapból és foggal-körömmel ragaszkodnak majd ezekhez a juttatásokhoz, illetve hallani sem akarnak a politikai feltételekről. Amit Macron kifejtett, az nagyjából és egészében a kétsebességes Európának felel meg, azaz a magországok gyorsabban integrálódnak, a periféria kétkedői pedig le- és kimaradnak. Az elemzés emlékeztet arra, hogy Juncker két hete éppen e modell ellen foglalt állást. A hírügynökség egyúttal kiemeli, hogy jobb lett volna, ha a politikus csupán néhány vitás területre összpontosít, vagy ha nem veri nagydobra, mit akar, hanem csendben győzködi az érdekelteket. Ahogy az már csak az unióban szokás. De lehet, hogy éppen azért választotta ezt az utat, mert tudja, mekkora ellenkezésbe ütközik, és fontosabb neki, hogy tisztázza, hol áll, mint az, hogy legyűrje a tiltakozást.

 

Le Monde

le_monde.jpg

A francia elnök Európa-terve elvileg minden tagállamra vonatkozik, de azért Macron nem hagyott fel a kétsebességes Európa gondolatával. A Sorbonne-on elhangzott beszédében egyetlen nyilat sem lőtt ki a magyarok, a lengyelek és a szlovákok felé, amiért azok vonakodnak menekülteket befogadni. Nem mutatott be egyetlen fővárosnak sem. Szóba hozta ugyan a jogállamot, és üdvözölte a Bizottság alelnökének munkáját – mint ismeretes, Timmermans épp a közös elveknek igyekszik érvényt szerezni az ultrakonzervatív lengyel vezetéssel szemben – de a francia államfő nem említette név szerint Varsót, pedig az igazságügy reformja igencsak nyugtalanítja ez EU-t. A kelet-nyugati megosztottságot Macron éppen csak megpedzette, amikor az igazi szolidaritás szükségességét fejtegette. A gesztus ellenére azonban feltételezhető, hogy ha túl nagy ütközés nélkül akarja keresztül vinni az élcsapat vízióját, amit meglehetősen nagy ellenérzésekkel követnek Keleten, akkor nem érdeke, hogy mélyítse a meglévő árkokat.

 

FT

financial_times.jpg

Kovács Zoltán szerint a lap alaptalanul próbál vádaskodni Magyarország ellen. A szóvivő olvasói levélben utasítja vissza a 3 nappal ezelőtti vezércikk mondandóját, hogy ti. Brüsszelnek fel kell függesztenie a kohéziós alapból juttatott támogatásokat, amiért a magyar kormány megszegi a jogállamot, és nyíltan elveti az EU szabályait, illetve értékeit. Az üzenet kiemeli, ez már a sokadik eset, hogy az újság a tényeket figyelmen kívül hagyva fogalmazza meg bírálatát. A múlt héten pl. egy elemzés tagadta a Soros-terv létezését, mármint hogy az üzletember évi egy millió migránst akar Európába hozni az unió segítségével. Pár napja pedig azt állította, hogy a javaslat ijesztő kitaláció. Csakhogy a befektető saját maga tette közzé elképzeléseit. Rendszeresen találkozik a Bizottság tagjaival és a testület továbbra is dolgozik a migránsok áttelepítésének programján. Kovács hangsúlyozza, hogy az Orbán-kabinet ellenzi az illegális bevándorlást, és ebben a lakosság nagy része támogatja. Így ez semmiképpen sem jelenti a jogállami elvek megszegését.

De az FT indoklása ott is inog, folytatja Kovács, hogy a Soros elleni kritika nem mindig egyenlő antiszemitizmussal, ezt már Netanjahu is megmondta. Azon kívül Magyarország nem indított „jogi támadást” a CEU ellen – sok egyetem már jelezte, hogy eleget tesz a jogszabálynak. Továbbá a hatalom nem ment neki a civil szervezeteknek, csupán azt kívánja, hogy azok átláthatóbbak legyenek. Az EP delegációja nem talált semmi kivetnivalót a meglátogatott, uniós átutalásokból finanszírozott beruházásoknál. Végül pedig a kohéziós alap elzárása azért is rossz ötlet, mert arra már Oettinger biztos is rávilágított, hogy ti. Európa egésze nettó kedvezményezett, és ezen a területen a magyar fél bizonyítja szolidaritását. Így amikor védi a közös határokat, teljesíti szerződéses kötelezettségeit, mert az európai értékek szellemében tiszteletben tartja a jogállamiságot

 

Guardian

guardian.jpg

A lap szerint akik Soros Györgyöt most éppen Ausztráliában a meleg házasság körüli vitába rángatták bele, azoknak tudniuk kell, hogy ha valaki sötét manipulátornak állítja be a milliárdost, az az antiszemita összeesküvés elméletet melegíti fel. Az 5. kontinensen jobboldali csoportok igyekeznek ily módon igazolni, hogy a nagy tömegek miért nem támogatják álláspontjukat az egyneműek házasságkötése ügyében. A zsidóellenes felhangokkal próbálnak zűrzavart és félelmet kelteni. Egy ottani egyetemi tanár azt mondja, a eljárásmód igazodik a rasszista és radikális jobboldal kampányához, hogy bűnbankként tüntesse fel Sorost. Mint megjegyzi, a 30-as években Rotschild volt a célpont a fasiszták számára, most az antiszemiták az üzletembert veszik elő. Ő a „nemzetközi zsidó”, aki meggyengíti az etnikai állományt, mert kozmopolita elképzelésével felvizezi a kulturális értékeket, amikor migránsok és terroristák áradatát hívja be. Pedig itt igazából az emberi jogokról van szó. De amikor a szélsőjobb veszélyben látja a patriarchális családot, amely a szemében a társadalom és a gazdaság alapja, akkor kipécéz mindent, amit csak tud, hogy bizonyítsa: itt nem másról, mint külföldi hatásról van szó. Hogy Sorost a globalizációval azonosítják, az immár elcsépelt taktika a szélsőjobb részéről. Csak éppen ez az oldal az interneten már áthágott jó néhány tabut, ami a 2. világháború óta nem engedte meg a nyílt zsidózást.

 

NZZ

neue_zurcher.jpg

Ukrajna számára külpolitikai fiaskó lett az új nyelvtörvény, miután az korlátozza a nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatását. Magyarország pl. igen élesen tiltakozott és retorziót jelentett be. Pedig a jogszabálynak vannak igen kedvező elemei is. Nagyot lendít a lepusztult és elavult iskolarendszeren, amikor emeli a tanárok fizetését, valamint a tanintézmények költségvetését, továbbá nagyobb autonómiát engedélyez és lehetővé teszi a korszerűbb oktatási módszerek átvételét. Csak éppen belecsomagolták a vitatott nyelvkérdést. Nacionalista politikusok a nemzeti egység biztonság kérdéseként állítják be azt, persze itt az oroszokról van szó. A 400 ezer érintett gyerek döntő többsége orosz. Ám mintha a hatalom elfelejtené, hogy az orosz nyelv is része a nemzeti identitásnak és nagy területeken békésen megfér az ukránnal, még Kijev környékén is. A nagy kérdés az, miként válhat Ukrajna úgy nemzetté, hogy ne tagadja meg történelmi okokból eredő sokszínűségét Éppen a múlt miatt a belső ellentétek gyorsan regionális viszállyá tudnak szélesedni. Trianon miatt 150 ezer magyar él a Kárpátalján, Budapest ezért avatkozik be egyre-másra a dolgokba. Viszont a Krím megszállásától eltérően az európai intézmények lehetővé teszik a viták tárgyalásos rendezését.

 

Die Zeit

Sok százezer magyar fiatallal ellentétben nem a távozást, hanem a harcot választották a Momentum alapítói, akik sem nem jobboldaliak, sem nem baloldaliak, de ki akarják szorítani Orbán Viktort a hatalomból. Vezetőjük, Fekete-Győr András a miniszterelnök vétkei közé sorolja, hogy lefejezte az Alkotmánybíróságot, megrendszabályozta a sajtót és ellopta a magán nyugdíjpénztárak vagyonát. Azon felül tönkreteszi Magyarország hírét Európában. Viszont a pártnál az olimpia elleni népszavazás óta tudják: minden lehetséges! Török Gábor azt mondja, a Momentum más, mint a többi ellenzéki mozgalom. Hosszú távra tervez és tudja, miként működik a politika. Irányítói arra készülnek, hogy profi politikusok lesznek. Vezértémává a korrupciót választották és ezzel máris kényszerpályára terelték a kormányt.

Ezzel együtt még bizonytalan a politikai profiljuk. Fekete-Győr a francia államfő pártjához hasonlítja magukat. Vagyis meg kell haladni a hagyományos pártkereteket. Az ideológia forszírozása helyett inkább azt kellene kideríteni, miért hagyta el egymillió ember az országot. Török Gábor azonban kétli, hog a párt meg tudja vetni a lábát a táborokon átívelő mozgalomként, ahhoz túl nagyok a meglévő politikai árkok. A Momentumnál ezzel szemben tisztában vannak azzal, hogy a siker a vidéktől függ, ezért folyamatosan járják az országot. Azt hirdetik, hogy a győzelemhez le kell nyomni a félelmet és a közönyt. Ugyanakkor azt várják, hogy összeomlanak a baloldali és liberális pártok, akkor pedig ők lesznek a vezető erő azon a térfélen. Úgy gondolják, csak idő kérdése, mikor tudják leváltani az Orbán-kabinetet. Csakhog bizonytalan, hogy a párt meg tudja-e ismételni a Fidesz felemelkedését.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6112904880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.28. 07:13:10

Álhír, ugyanis Kaczynski pártja eleve nem tagja Mertkell liberális pártcsaládjának.

a nagy hohoohooo 2017.09.28. 13:14:27

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Nemis írta senki,h az lenne te szellemi korlátolt :"Merkel pártcsaládja üzente..."....hehee.....

épeszű 2017.09.28. 13:45:39

Birkaember, a CDU/CSU liberális? Noooormális?

rovid 2017.09.28. 17:16:47

ZOLIKA! még mindig a "lakosság nagy része, többsége" című műsort adja elő! látszik, hogy nem matekból diplomázott! az érvénytelen népszavazás, és az előző erőszakos konzultációk számai nem ezt bizonyítják!

Anna Kisfaludiné Baán 2017.09.28. 19:18:10

én meg azt üzenem nekik, hogy nyasgem! eleget ült már rajtunk mindenféle náció mindenféle genya bandája
süti beállítások módosítása