B1 blogcsalád



A 9 millió dolláros azeri korrupcióra a Polt-féle ügyészség annyit válaszolt: „Nem olvasunk újságot”

2017. szeptember 23. - Mr Flynn Rider

Az ügyészség korrupcióellenes főosztályának vezetője nem olvas újságot, Polt Péteréknek pedig hivatalosan sincs tudomása arról, hová tűnt el 9 millió dollár Magyarországon. Pedig „véletlenül” pont abban az időben adtuk ki a baltás gyilkost a szülőhazájának.

orban_azeri_elnok.jpg

Valószínűleg mindenkiben összeállt a kép arról, hogy mi történt, csak a Polt Péter-féle ügyészség játssza a hülyét (mint mindig, ha a kormányt védeni kell): az azeriek számos európai politikust lefizettek, hogy elérjék, amit akartak. A baltás gyilkost pont abban az időben adta ki Magyarország Azerbajdzsánnak.

Bővebben az egész Európát átszövő vesztegetési ügyről az Átlátszón lehet olvasni.

A lényeg: az azeriek bonyolult céghálón és több bankon keresztül milliókat utaltak különböző európai országokba, politikusoknak és gazdasági szereplőknek. Az egyik cég 2012-13-ban összesen több mint 9 millió dollárt utalt egy magyar bankszámlaszámára több részletben, és a cég ciprusi számláján is landolt egy kisebb utalás. 2015-ben a céget felszámolták, az azt bejegyeztető magyar offshore-ügynökség kérésére. Az egyelőre nem derült ki, hogy az átutalt összeg hová került a cég számláiról.

Jakub Ejjubovval, Azerbajdzsán első számú miniszterelnök-helyettesével Orbán Viktor találkozott 2012 júniusi, azerbajdzsáni látogatása során. Ő volt a megvesztegetések egyik kulcsfigurája. A miniszterelnöki út után adta ki Magyarország Azerbajdzsánnak a nálunk életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt, hazájában viszont hősként ünnepelt Ramil Safarovot. 

A baltás gyilkos kiadatása

 

A NATO békepartnerségi programja keretében 2004 februárjában budapesti továbbképzésen vett részt Magyarországon Ramil Safarov, az azeri hadsereg huszonéves hadnagya, amikor brutális kegyetlenséggel, álmában, egy baltával meggyilkolta Gurgen Margajan örmény katonatisztet. Különösen kínossá tette az esetet Budapest számára, hogy a gyilkosság katonai objektumban, a tanfolyamra érkezett katonák szállásán történt.

Safarov meg sem próbálta tagadni a rasszista indítékot, a bíróság előtt azzal mentette magát, hogy az örmény tisztek sértegették őt és hazáját is. A magyar bíróság 2006-ban életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a férfit. Baku akkor meg is vádolta a magyar igazságszolgáltatást, hogy az „örmény lobbi” befolyása alá került. Safarovot kezdettől hősként emlegették Azerbajzsdánban.

A magyar igazságügyi minisztérium 2012. augusztus 31-én közölte, hogy Safarov „Azerbajdzsánban folytatja büntetése letöltését”, s aznap át is szállították a volt szovjet tagköztársaságba. Azeri sajtóhírek szerint ekkor már hónapok óta folytak titkos tárgyalások a két ország között. Safarov hazaérkezése után nyomban elnöki kegyelemmel szabadult.

Korábban megírtuk, hogy Polt Péter ügyészsége tartja fenn Orbán Viktor enyves kezű rendszerét, ennek ismét több jelét adták: 

  1. Az ATV Start című műsorában Szoboszlai-Szász Richárd, a Legfőbb Ügyészség Kiemelt Korrupciós és Szervezetbűnözés Elleni Főosztály főosztályvezetője olyasmit talált mondani, hogy azért nincs tudomásuk az egészről és nem kezdtek nyomozni, mert „az ügyészség nem olvas újságot”.
  2. Polt Péter Demeter Márta LMP-s képviselőnek írt válaszában nem vette a fáradtságot, hogy indokokat keressen: egyszerűen közölte, hogy nem indítanak nyomozást az ügyben.

Szoboszlai-Szásztól többek között megkérdezték, miért nem vizsgálja az ügyészség az azeri pénzmosás ügyének magyarországi szálát. A főosztályvezető szerint ez a rendőrség vagy a NAV feladata lehetne, nem az ügyészségé, mivel utóbbi vádhatóság. Kérdésre válaszolva aztán kiderül, hivatalból ők is indíthatnának nyomozást, azonban hivatalosan neki nincs tudomása erről az esetről.

"Nem olvasnak újságot?"

- tette fel a kérdést a műsorvezető, reagálva arra, hogy a főosztályvezetőnek hivatalosan nincs tudomása az esetről. Szoboszlai-Szász válasza:

"Megmondom őszintén, nem olvasok újságot."

És különben is:

"Az újsághírek ténytartalommal általában a megalapozott gyanúhoz nem elegek" 

- tette hozzá.

 

A legfőbb ügyész, Szoboszlai-Szász Richárd főnöke pedig nem is vesződött az indoklással: 

"A kérdésben megfogalmazott pénzügyi tranzakcióról az ügyészségnek nincs hivatalos tudomása, így azzal kapcsolatban hatósági intézkedés nem történt"

- ezt a választ kapta Polt Péter legfőbb ügyésztől Demeter Márta (immár) LMP-s képviselő, aki azt szerette volna megtudni Polthoz intézett írásbeli kérdésében, hogy "Jelzett-e pénzmosási és terrorizmus finanszírozási aggályt az ügyészség Ramil Safarov kiadásának idején?".

Demeter Márta ezzel kapcsolatban azt kérdezte a legfőbb ügyésztől, hogy

"2012-ben Ramil Safarov büntetés-végrehajtásának átadása idején, illetve azt megelőzően a magyar kormány tagjainak Jakub Ejjubov miniszterelnök-helyettessel történő találkozójához kapcsolódóan jelezte-e az ügyészség a kormányzatnak, hogy gyanús, offshore-hátterű pénzügyi tranzakciók történnek, amelyekre a pénzmosásról és terrorizmus finanszírozásáról szóló 2007. évi LIII. törvény hatálya kiterjed?

Történt-e az ügyben bármilyen hatósági eljárási cselekmény ?"

Polt Péter erre a fentieken kívül csak annyit válaszolt, hogy a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának kivizsgálása a NAV-ra tartozik - írta az Index.

Nem is csoda, hogy Orbán a múlt évben olyan kendőzetlenül fogalmazott az ügyészségen: "Önök az egyik rendszerfenntartó pillér."

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5512888404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BAZINGA2 2017.09.23. 17:41:04

Én elhiszem, hogy nem olvasták... de csak mondták nekik, hogy honnan van a jutalékuk!?

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2017.09.23. 18:05:32

Az Eu vizsgáló biztosai számára elég az újsághír, a magyari főszügyészségnek nem? Nem értek a joghoz, de szerintem itten ugyancsak kilóg a lóláb. :-(

morph on deer 2017.09.23. 20:35:30

@rdos:
Hülyéskedsz?
Ez a ló minimum az Agip kutyájával vetekedhet..!
Ennyi lába még egy ménesnek sincs!

Ugyanis annakidején kiváncsiságtól vezérelve előkerestem azt az azeri faxot(!) amelyik - hazai fordításban - állítólag garantálta, hogy nem engedik szabadon Safarovot, -?közben az eredeti szöveg mindössze arról szólt, hogy ‘tiszteletben tartják’ a magyar döntést (ítéletet?)!

Azaz: az azeri oldal formálisan még csak nem is igért semmit, de ezt mi úgy tolmácsoltuk, hogy jogilag minden rendben van.

Egyébként az igazságügyminisztert - aki aláírta a papírokat - Navracsics Tibor néven ismerik.
Abban mondjuk biztos vagyok, hogy nem a saját ötlete volt ez a kis akció...

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2017.09.23. 20:58:35

@morph on deer: A fax-os adalékodon "egy kicsit" meglepődtem. :-( Nem találok szavakat. :-(

polgári kór 2017.09.23. 21:19:33

A nagy lopások Polt nélkül is kiderülnek.

Pl. a 170 milliárdps demszky-megyó 'nagy metrórablás'.

Willkommenskultur 2017.09.23. 21:33:44

Azért ez elég izzadtságszagú.

Az európába jutó azeri pénz kb. 2900 millió dollár volt ebből csak 9 millió került magyar bankszámlára, az is egy azeri politikus gyerekéére.

atlatszo.hu/2017/09/05/budapestre-dollarmilliokat-utalt-europai-politikusokat-is-korrumpalt-az-azeri-rezsim/

S közvetlenül is érintettek az ügyben német, szlovén és olasz politikusok és brit bankok.

Úgyhogy ebből csak erős fantáziával kehet azt kihozni, hogy tolvaj Orbán, bezzeg nyugat!

1ghost 2017.09.23. 21:47:17

"egy befolyásos azeri politikus fiának Budapesten nyitott bankszámlájára több mint kilencmillió dollár érkezett 2012-ben, éppen akkor, amikor a magyar kormány furcsa körülmények között kiadta az azeri baltás gyilkost. A magyar bankszámla névleges tulajdonosát, egy offshore céget 2015-ben felszámolták; azt egyelőre nem tudni, mi lett az ideküldött pénz sorsa."

Dehogynem tudni. Ott van orbánnál, még a sleppnél! Ki másnál, ők engedték ki a baltás gyilkost!
Ilyen eset után demokratikus országban az ügyészség lihegve nyomoz, orbán már rég rács mögött lenne.
Ilyen rohadt, velejéig korrupt, gazember tolvaj kormánya még a büdös életben nem volt ennek az országnak.
A fidesz nevezetű bűnszövetkezet elszámoltatása az első számú feladata a magyaroknak. Minden más csak ezután jöhet.

morph on deer 2017.09.23. 23:07:01

@rdos:
Holnap gép közelben leszek és előkeresem, mert megvan.
Ez már akkor is bűzlött ezerrel, csak még mindig pislákolt a remény, hogy legalább a TúróRudi export fejében történt, ha már... vagy olajért, de annál messze nagyobb gáz.

jolka40 2017.09.24. 04:20:56

És még pimaszul cinikusak is... Egyszer majd rá fognak jönni, hogy szolgák. A mi szolgáink.

felucca02 2017.09.24. 08:03:53

Betojok! Ez a Richárd körlettársam volt ZEG-en 88-ban, egy szakaszban voltunk lövészek, jóban voltunk, először vele részegedtem le életemben:) Ha most visszagondolok, akkor is sumák gyerek volt, mondjuk ilyen jól nem forgott a szó a szájában, mint most. Hogy kikből lesz fideszes...őrület...

MACISAJT 2017.09.24. 08:37:52

Idézem a hivatkozott "atlatszót":

" A tisztázatlan eredetű pénzekből Magyarországra is jutott: egy befolyásos azeri politikus fiának Budapesten nyitott bankszámlájára több mint kilencmillió dollár érkezett 2012-ben, éppen akkor, amikor a magyar kormány furcsa körülmények között kiadta az azeri baltás gyilkost. A magyar bankszámla névleges tulajdonosát, egy offshore céget 2015-ben felszámolták; azt egyelőre nem tudni, mi lett az ideküldött pénz sorsa."

Aha. És ennek alapján indítson az ügyészség(!) büntető eljárást...:P

Margit?!!!! Normális?

Ha nagyon akar, az atlatszo-demeter vagy bárki tegyen feljelentést. Hiszen egy büntető eljárásnak illetve annak megindításának szabályai vannak.
Nem úgy működik hogy ül valaki a Legfőbb Ügyészségen reggel, issza a kávéját, kefírjét, majd mikor elolvassa az atlatszon hogy " egy befolyásos azeri politikus fiának Budapesten nyitott bankszámlájára " A magyar bankszámla névleges tulajdonosát, egy offshore céget 2015-ben felszámolták"
" nem tudni, mi lett az ideküldött pénz sorsa."

akkor indít is az ügyészség(!) hivatalból(!) büntető eljárást.

Muhaha

taga20 2017.09.24. 08:43:48

@MACISAJT: maci ne terejj! mit csináltatok a 9 millióval meséjj droid!

2017.09.24. 08:45:51

@MACISAJT:

Köszönjük Emese!

@Willkommenskultur:

Ne fuss neki mégegyszer!

MACISAJT 2017.09.24. 08:47:03

Ami pedig a Safarov ügyet illeti.

Egy azeri legyilkolt egy örményt.Egy NATO eseményen.
Magyarország ,mivel a területén történt, korrektül elítélte a tettest és 8 évig magyar adófizetők pénzén
börtönben tartotta .Messze túlteljesítve ezzel a nemzetközi elvárásokat.
Majd miután megfelelő biztosítékokat kapott, a nemzetközi jogszabályoknak megfelelően átadta az elítéltet annak az országnak amelynek az állampolgára.

Ez egy azeri-örmény adok-kapok meccs, melyben valljuk az utóbbiak sem makulátlanok.

Ha túlteng az örményekben a tesztoszteron meg az igazságérzet, rabolják el mint Eichmannt Argentínából és büntessék meg.
Persze, könnyebb volt pofázni meg paradicsomokat dobálni...

taga20 2017.09.24. 08:57:10

@MACISAJT: "Ha túlteng az örményekben a tesztoszteron meg az igazságérzet, rabolják el mint Eichmannt Argentínából és büntessék meg.
Persze, könnyebb volt pofázni meg paradicsomokat dobálni..."

ez mi volt, te anyaszomorító?

bazdmeg, ti tetves fityeszturhák, a szart is átfestitek és két pofára zabáljátok, ha a gecimaffiátok dolgait kell magyarázni!

MACISAJT 2017.09.24. 09:03:26

taga20 "ez mi volt"

Az az volt hogy elmebetegek hantivilmos,milla,schilling etc. hisztiztek a szokásos módon:
mno.hu/belfold/tuntetes-a-kossuth-teren-a-milla-szervezeseben-1103325

Oszt megunták, hazamentek.

Muhaha

taga20 2017.09.24. 09:09:04

@MACISAJT: ember, aki itt elmebeteg az a geci és az olyan arcok, mint te.

mi van veled egyébként, haza viszed a melót hétvégére a minisztériumból?

Csaba Szikora 2017.09.24. 09:15:23

a 169 milliárdos metrólenyúlásra mit mondott?Tudja valaki?

taga20 2017.09.24. 09:21:56

@Csaba Szikora: 270csilliárd volt az, ne mismásolj!

MACISAJT 2017.09.24. 09:23:12

@taga20: "mi van veled egyébként, haza viszed a melót hétvégére a minisztériumból? "

Nem, magát a minisztériumot vittem haza.

Muhaha

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.24. 09:24:06

@MACISAJT:

Súlyos hiba volt az azeri-örmény ügyben az azeri oldalra állni, ezt húzzuk alá.

taga20 2017.09.24. 09:35:30

@MACISAJT: ako legyél szíves visszavinni, amit haza loptál, me mi dobjuk össze a szép kis fizetéseteket.

elég legyen az! nem vagy te mészasroslörinc, a lelked mélyén.

MACISAJT 2017.09.24. 09:48:25

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: "Súlyos hiba volt az azeri-örmény ügyben az azeri oldalra állni, ezt húzzuk alá. "

Nem hinném. És mivel azóta eltelt 5 év, ma is azt mondom, nem volt az.

2012-öt írtunk, az IMF és egyéb zsarolások korát.
Naná hogy kapkodtunk bárkiért, aki abból a kutyaszorítóból kisegíti az országot.
Mi hasznunk volt abból hogy 8 évig saját költségünkön verettük az örmények farkát?

Az örmények meg túlreagálták , Magyarországgal kapcsolatban Idézem az akkorit:
"Szerzs Szarkiszján örmény elnök a nemzetbiztonsági tanács ülése után bejelentette, hogy utasította a hadügyminisztert arra, hogy helyezze rendkivüli készültségbe az örmény hadsereg alakulatait,""és egyben bejelentette, hogy megszüntetik a diplomáciai és egyéb kapcsolatokat Magyarországgal"(mondjuk, még nagykövetség sem volt, csak egy tiszteletbeli konzul.)
Meg az hogy " letépték a magyar konzulátus zászlaját Jerevánban Örményország Köztársasági Pártjának (HHK) hívei" és "Karen Avagjan, a Köztársasági Ifjúsági Szervezet elnöke "...
na ez már végképp gyomorforgatóan megrendezett mutatvány.

Úgyhogy minden szimpátiám ellenére, menjenek ezek az örmények (is) a picsába.

MACISAJT 2017.09.24. 09:53:57

És az ügylet jogi háttere:
CONVENTION ON THE TRANSFER
OF SENTENCED PERSONS (Strasbourg, 21.III.1983)

Világos hogy 8 év után Magyarország teljes joggal adta ki Safarovot hazájának.

taga20 2017.09.24. 10:13:46

@MACISAJT: "2012-öt írtunk, az IMF és egyéb zsarolások korát.
Naná hogy kapkodtunk bárkiért, aki abból a kutyaszorítóból kisegíti az országot.
Mi hasznunk volt abból hogy 8 évig saját költségünkön verettük az örmények farkát?"

ennyi faszságot, hogy a faszba tucc összehordani?

má én szégyenlem magam helyetted, ahogy itt ma is vergődsz!

Netuddki. 2017.09.24. 10:19:08

Azért bazmeg, mert ezek a firkászok még kérdezni se tudnak!

Azt kellet volna kérdezni, hogy igaz-e a hír miszerint a baltás gyilkos kiadatásakor 9 millió dollár érkezett az azeriektől az MKB számlájára?
Nem az az eldöntendő kérdés, hogy akar-e nyomozni ez ügyben az akire tartozik. Mert valakire csak tartozik az biztos.

Netuddki. 2017.09.24. 10:22:37

@MACISAJT: "Világos hogy 8 év után Magyarország teljes joggal adta ki Safarovot hazájának."

Teljes joggal? Kurva anyád, te mocskos tetü! Az örményeknek kellett volna kiadni a féreg lelki társadat!

taga20 2017.09.24. 10:22:50

@Netuddki.: azé ne azt hozd ki a végén, hogy a firkászok a hibásak!:)

Netuddki. 2017.09.24. 10:29:48

@taga20: Azért ne legyünk már ennyire elnézőek a "4. hatalmi ág" képviselőivel!

Úgy kéne kérdezni, hogy a tolvaj banda ne tudjon a kérdés elől kibújni.

- Igaz-e a hír miszerint...
- Hát, ezt speciel nem vizsgáltuk.
- Nem gondolják, hogy vizsgálni kellett volna?
- Nem.
- Akkor mégis mia faszt csinálnak az adófizetők pénzén?
Stb. stb.

taga20 2017.09.24. 10:44:17

@Netuddki.: én azért differenciáltabb lennék, ez a 4. hatalmi ág egy szar szar alapállásnál.

a képzelt beszélgetésed, szerintem ma itthon nem tud lezajlani.
aki kritikusabb média, azt alapból oda se engedik.

ja és gondolom, hogy egy echotévés mikrofon állványt, nem akarsz összehasonlítani egy hvg-s újságíróval?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.09.24. 11:05:17

@MACISAJT: "2012-öt írtunk, az IMF és egyéb zsarolások korát.
Naná hogy kapkodtunk bárkiért, aki abból a kutyaszorítóból kisegíti az országot."

Köszi macika! Ez erkölcsi, morális coming out volt. Sejtettük rólad.
Nem az IMF szorítása volt, hanem az hogy a GDP 2012-ben világgazdasági válság nélkül is csökkent 2.7 százalékot a sikeres fideszes rablásnak köszönhetően.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.09.24. 11:07:05

@Csaba Szikora: Hazudsz. Nem nyúlták le, csak szabálytalanul használták fel. Tudod mi a különbség?

taga20 2017.09.24. 11:29:50

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: hogyne tudná! azt is tudja, hogy a fityeszmaffia szétlopja az országot, de ameddig ebből él eszébe se jut mást csinálni!

MACISAJT 2017.09.24. 12:07:32

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: " Ez erkölcsi, morális coming out volt"

Nagypolitikában erkölcs?:P Ne röhögtess mert cserepes a szám...
Bár hagyományosan "erkölcsös" módon ment bele Magyarország az első világháborúba a Habsburgok és Vilmos császár Németországa oldalán...
Meg "erkölcsi" megfontolásokból maradt "utolsó csatlósként" a másodikban...
Jó sok hasznunk lett belőle, tényleg...

Erkölcs, ebben az ügyben?
Az örmények saját miniszterelnöküket mészárolták le a saját parlamentjükben, éppen Nagorno Karabach miatt...:P
Vagy: 1983. július 15. – Örmény terroristák robbantottak a párizsi Orly repülőtéren, a török légitársaság beszállópultjánál, a merényletben nyolcan meghaltak és 54-en megsebesültek.

Szerinted volt kiadatás a saját országába? 1.: igen 2:nem

Vagy. 1992 február 25-ről 26-ra virradó éjszaka Hegyi- Karabahban, a Hodzsali nevű településen több, mint 600 ártatlan civilt ölnek meg az örmények, a maradék lakosságot a szovjet hadsereggel megtámogatott csapataik elűzték. A gyilkosságokat legválogatottabb kínzásokkal, csonkításokkal vitték véghez, kivágva az állapotos nők hasából a magzatot, élve megnyúzva időseket, gyerekeket.

(Jelzem, ezt az eseményt jelölte meg Safarov mint bosszúállásának indokát.)

"Nem az IMF szorítása volt,"

A h.kovács lászló ki is bökte mi az ami valójában a baja(bajuk): az esetleges azeri kötvényvásárlás.
Ugyanis tudták ha az létrejön, az IMF mehet a vasporos csicsába a feltételeivel,a júniusban hátrahagyott levelével,( aminek nyilvánosságra kerülésével Magyarországon reményeik szerint lázadások törtek volna ki), márpedig "ezek" azt szerették volna mindenáron ha Orbán belekényszerült volna az IMF diktálta népnyúzásba, hátha így 2014-ben még esélyük lenne.

Erről szólt a nagy büdös balliba "erkölcsi" felhorgadás.Semmi másról.
Ugyanolyan farizeus mint anno a szintén h.kovács-apró klános elmebeteghez köthető Orban-Nastase megállapodástól és a 23 millió beözönlő romántól való rettegés..:D

MACISAJT 2017.09.24. 12:13:33

@MACISAJT:

Örményország 2001-ben hozott haza hősként egy francia börtönből kiadott örmény robbantót, aki ugyan nyolc embert ölt meg, szabadulását mégis kitörő örömmel fogadták Örményország legfelső vezetői is.

Az örmény származású Varoujan Garabedian 1983-ban a párizsi Orly reptéren akarta felrobbantani a Turkish Airlines török légitársaság egyik gépét, de mivel a csomagjában feladott bomba előbb lépett működésbe, a társaság check-in pultja repült levegőbe. Az Azerbajdzsánban terroristának tekintett férfit, aki korábban az ASALA (Titkos Örmény Hadsereg Örményország Felszabadításáért) tagja volt, egy francia bíróság életfogytig tartó börtönre ítélte. Az örmény lobbi, a francia hatóságokat ostromló kegyelmi kérvények azonban elérték, hogy 17 évnyi raboskodás után kiadják Örményországnak, ahol Jereván polgármesterétől lakást, munkát kapott, és az örmény miniszterelnök is ünnepélyes keretek között fogadta.

Az "erkölcs" ugyebár..

taga20 2017.09.24. 12:17:17

@MACISAJT: és te evvel véded a tetves, rohadt lelkű, geci gazdádat?

ráadásul behúztatok 9millió dollárt, ti tetvek!

és van pofád ezt idehányni, te emberi roncs?

rohadj meg te bűnöző, a maffiáddal együtt!!!!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.24. 12:58:15

@MACISAJT:

Pénzért nem szabad elveket eladni. Az azeri-örmény konfliktusban egszerűen az örményeknek van igazuk minden tekintetben.

MACISAJT 2017.09.24. 13:15:59

@morph on deer:

Az igazság az hogy bár többször is megpróbálták Magyarországot Strassbourgban elítélni, elítéltetni ebben az ügyben...
egyszer sem sikerült.

Azerbajdzsánt elmarasztalták, amiért szabadon engedte Safarovot..de ez már legyen az ő bajuk/ügyük.

MACISAJT 2017.09.24. 13:23:26

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: "Az azeri-örmény konfliktusban egszerűen az örményeknek van igazuk minden tekintetben. "

Egy egy erősen egyoldalú, szubjektív meglátás.
Olyat én még nem láttam ugyanis történelmi konfliktusban( pláné egy olyanban mint az örmény-azeri), az egyik félnek van "minden tekintetben" igaza...:)
Ráadásul melyik örmény? Hiszen még egymást is gyilkolják/-ták, méa a parlamentjükben is:
www.origo.hu/nagyvilag/19991028akormanyfo.html

"Pénzért nem szabad elveket eladni. "

Politikában mindent szabad eladni, az országod legnagyobb haszna az elsődleges szempont.

Ráadásul milyen elv?
Miért kellett volna Magyarországnak egy örmény-azeri ügy, gyilkosság előzményekkel, még 8 év után is ragaszkodnia hogy Safarov nálunk töltse le a teljes büntetését?
Elfogtuk, elítéltük, 8 évig tartottuk.
Majd a nemzetközi törvényeknek és gyakorlatnak megfelelően, elengedtük a saját hazájába.
Milyen elv?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.09.24. 13:29:40

@MACISAJT: Hehehe... szóval egy percig sem tagadod az erkölcstelenséged, csak próbálod relativizálni.
Ahogy te írnád:

MUHAHAHA

taga20 2017.09.24. 13:34:16

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: haver, ha nem lennél ekkora fasz, adnék egy ötöst ezért a kommentedért:)

na jó, nesze!:)))

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.24. 14:19:18

@MACISAJT:

Van egy terület, mely 90+ %-ban örmény. Ezt valakik oda akarták adni az azerieknek 1991-ben, de az örmények felfegyverkeztek és kiűzték az azeri megszállókat, s azóta is többször megvédték magukat. S az azeriek meg hisztiznek. Ennyi a történet lényege.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.24. 14:21:14

@taga20:

A te fajtád mindenben pártpolitikát lát, ez a bajotok. Képtelenek vagytok felfogni, hogy én pl. nyíltan kimondon, jövőre a Fideszre szavazok, s közben számos intézkedésükkel nem értek egyet. Ez a te feketében-fehérben gondolkodó fajtád számára abszurdum.

taga20 2017.09.24. 14:28:48

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: barátom, a mi fajtánk olyan, ha téged el akarna vinni valami undorító fityesz hatalom, mi elbujtatunk.

még akkor is, ha utóbb rájössz, hogy egy kibaszott nagy fasz voltál, hogy tíz évig toltad a blogszférában a geci hatalmát.

na ilyen a mi fajtám, ember!

zöd?

zene, me látom lefagytál, mint a kezdő fityeliszta:)))

www.youtube.com/watch?v=e4Ao-iNPPUc&list=RDe4Ao-iNPPUc

MACISAJT 2017.09.24. 15:48:16

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: "Van egy terület, mely 90+ %-ban örmény. Ezt valakik oda akarták adni az azerieknek 1991-ben, de az örmények felfegyverkeztek és kiűzték az azeri megszállókat, s azóta is többször megvédték magukat. S az azeriek meg hisztiznek. Ennyi a történet lényege. "

Most én ebbe a rendkívül sajátos történelmi interpretációba -szándékosan-ne mennék bele, viszont ezek szerint messzemenően egyet értesz Putyin elnökkel, Oroszországgal?
Mert a Donyecki Népköztársaság esete kísértetiesen hasonlít Nagorno Karabah-éval, az ő szemszögükből ők is csak kiűzték az ukrán megszállókat akik hisztiznek!

U.I. Annyit azonban csak megjegyeznék hogy Nagorno Karabah nem 1991-ben, hanem már 1921-ben adta oda "valaki( konkrétan Sztálin) Azerbajdzsánnak. És mint olyan , 1923-ban utóbbin belül autonóm státust kapott Hegyi-Karabah Autonóm Terület néven.

1ghost 2017.09.24. 16:01:09

@MACISAJT: @maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Na mi van te gerinctelen orbántroll? Már úgy elhülyültél, hogy önmagaddal társalogsz?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.24. 16:56:04

@MACISAJT:

Ahogy kivált Azerbajdzsán a SZU-ból, ugyanúgy kivált a SZU-ból Karabah is, mi a gond?

MACISAJT 2017.09.24. 17:38:58

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: "Ahogy kivált Azerbajdzsán a SZU-ból, ugyanúgy kivált a SZU-ból Karabah is, mi a gond? "

Na ne tessék viccelni...

Azerbajdzsán 1918-ban jött létre és 1920-ban a Szovjetunió részévé vált.Majd a SZU felbomlása után 1991-ben nyerte vissza a függetlenségét.
Ezután a hegyi-karabahi háború során a szomszédos Örményország elfoglalta a túlnyomó részt örmények által lakott Hegyi-Karabah területét és kikiáltották a Hegyi-Karabah Köztársaságot és annak függetlenségét .
Hivatalosan ezt egyetlen állam és szervezet sem ismeri el, és mindenki Azerbajdzsán területeként kezeli, de facto a háború óta mégis mintha független államként működne.

Tényleg nem érzed a szakasztott analógiát Putyin elnökkel, Oroszországgal, az ukránokkal és a a Donyecki Népköztársaság esetével?

Jelzem,utóbbi esetben ugyebár szankciók és irgumburgum.
Előbbiben pedig inkább kuss van.
Az a bizonyos mérce, ugyebár.

taga20 2017.09.24. 18:49:29

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: birkuci, hogy teccik a fajtám?
nem válaszoltál!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.25. 05:09:12

@MACISAJT:

Az, hogy a nagyhatalmak mit akarnak és mit nem fontos adat, de nem változtat a lényegen. Lám, Koszovóban semmi gond nem volt a kiválással, s még meg is bombázták az ellenkező szerbeket, pedig a hatályos jog az ő oldalukon volt.

Karabah esete ugyanez. Sose volt azeri, s sose lesz. Igen, sose volt azeri, mert 1991 előtt szovjet volt, nem azeri.

Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert) 2017.09.25. 14:14:47

@taga20: Ha kitérsz a válasz elől, hitelteleníted magad. Ha elismered, hogy hazudtál, részben felmentelek. Tehát: A szaudi futballválogatott játékosairól mikor mondta Orbán, hogy terroristák?
süti beállítások módosítása