B1 blogcsalád



Alig 2 százalékos a felcsúti kisvasút kihasználtsága

2017. szeptember 22. - nickgrabowszki

Ciklusonként épít magának közpénzből Orbán Viktor valami kis játékot. Az előző választás előtt a felcsúti II. Ramszesz stadion Pancho Aréna készül el, most pedig az Orbán és Mészáros Lőrinc telkein áthaladó kisvasút.felcsuti-kisvasut.jpg

Az utóbbiról éppen az Orbán Viktor (illetve hivatalosan Mészáros) tulajdonában lévő kormánylap rántotta le le a leplet, pedig egész oldalas cikkében éppenhogy megvédeni igyekezett a támadásoktól a felcsúti klán mohóságának, kivagyiságának, gőgjének és megalomániájának legfrissebb jelképét.

A Magyar Idők címe szerint

LÁTOGATÓK TÍZEZREI

utaztak a vonaton. A cikk szemmel láthatóan azért készült, hogy alátámassza a Fidesznek azt az állítását, miszerint a kisvasút jó teljesít kihasználtságában: még meg is haladja a vállalt számokat.

Itt tehát még voltak "vállalt számok" (bár Puskás szóvivő konkrétat nem említett), csakúgy, mint Deutsch EP-képviselőnél, aki hétfőn arról nyilatkozott, hogy a kisvasúton eddig 40 ezren utaztak, miközben 10 ezret vállaltak. Azonban Deutsch egyik adata sem igaz, ami már-már egészen természetes.

Látogatók tízezrei, de mennyi idő alatt? 40 ezret, illetve 10 ezret, de milyen időtávban? 

A döbrögi felcsúti kisvasút terveiben három éve megadták a tervezett utasszámokat, amit akkor az Átlátszó kért ki:

  • a férőhely-kapacitást 5 és 8 ezer közé tették
  • a vonatok (kapacitástól és a becslés pesszimista/optimista) voltától függően naponta 128-208-218-354 utast képesek szállítani.

A kormánylap, miközben arról áradozik, mennyire megérte a több mint egymilliárdos presztízsberuházás, és milyen hasznos a vonat, arról nem tesz említést, hány napon keresztül nem vettek jegyet egyáltalán a vonatra (53), vagy hogy hányszor indult el utas nélkül a vonat (2), meg hogy milyen veszteséget termel, véletlenül leközli az utasszám-adatokat a 2016. április 30-ai indulás óta.

Talán abban bíztak, hogy az átlag olvasójuk vagy az egyszeri Fidesz-szavazó úgysem képes osztani-szorozni ötjegyű számokat. Puszta tévedésből közölhették.

Talán ők sem fogták fel, mit jelentenek a számok.

Eszerint tavaly valamivel 30 ezer, idén szeptember 17-ig pedig 27 ezer fölött volt az utasok száma. Ebből egy gyors számolással az is kiderül, hogy 506 nap alatt a vonatok valamivel több mint 57 ezer utast szállítottak. Azaz napi átlagban 113-at.

Ami még a legpesszimistább becslést is jóval-jóval alulmúlja.

A pesszimista kalkuláció ugyanis 50 százalékos kihasználtsággal 128 utast számol egy vonatra. Nem egy napra, egy vonatra. De egy nap alatt sincs ennyi.

A kihasználtság alig több 2 százalékos:

  • a vonatok napi minimum 5120 embert tudnának szállítani,
  • de csak 113-at kell átlagosan.

Elképzelhetjük, mi lenne, ha a Fidesz politikusai nem szerveznének kirándulásokat, hogy a legodaadóbb választóik elzarándokolhassanak Felcsútra, hogy megnézzék, a miniszterelnök stadionját, vonatát, házát és kerti budiját.

A Magyar Idők címében kisvasútblöfföt emleget, és milyen igaza van. De még finoman is fogalmaz. 

Bár a kormánylap azt állítja, a támogatás elnyerésének nem volt feltétele a garantált utaslétszám, a brüsszeli bürokraták minden bizonnyal mégiscsak tekintetbe vették a becsléseket, amikor a pénz odaítéléséről döntöttek. Egyszerűen fel nem merült, hogy egy kormány ekkorát mer hazudni.

Innen nézve már mindenki nagyon kíváncsi lehet, mi lesz az Orbán-rezsim presztízsberuházása a következő ciklusban. Ha a volumenében összehasonlíthatatlanul nagyobb, de éppen ilyen megalapozott előzetes számításokra épülő atomerőmű, akkor az nagyon fájni fog mindannyiunknak.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9012886074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Janossz 2017.09.22. 19:44:07

Ki a fenét érdekel az a sok hülye utas?
Nem róluk szól a kisvasút. Hanem a nagyot álmodásról. Abban jól teljesít. Megvalósult.

6.Lenin 2017.09.22. 19:47:18

Mi van, hát megvan? Pedig azt mondták, hogy Orbán ellopta.
Ahhoz képest nem is néz ki rosszul, hogy el van lopva.
Vagy reggelre mindig visszaviszik?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.09.22. 19:49:31

@6.Lenin: Ez gyenge volt vén munkásőr. Ilyen trehány munkáért le fognak baszni a pártközpontból és nem lesz metalkó jegyre.

taga20 2017.09.22. 19:50:19

@6.Lenin: lenyinevtárs remélem az aurorát maga is minden reggel visszaviszi!

ember, te hülye vagy? mi a kurvaanyjáért kell a gecinek, ilyen baromságra elbaszni a pénzünket? és te örülsz ezeknek a baromságoknak?

BiG74 Bodri 2017.09.22. 19:53:01

Különben is, aki tényleg jogosult fityiszéknél utazgatni, az a matolcsy tourral megy.
spatjudit.blog.hu/2017/09/22/_matolcsy_tours_jamaica_csak_a_jeghegy_csucsa

TBone 2017.09.22. 19:57:10

Persze a meglévő kisvasutakra egy árva fillért sem költenek. Azt oldja meg az üzemeltető a nyereségből

6.Lenin 2017.09.22. 19:57:16

@taga20:

Miért? Csak ő utazhat rajta?
Használni kell, ha már van.

Ha arra utazom, majd megyek egy kört én is vele.
(az unió erre ad pénzt, a te biciklidre, nem. Ha ad-vissza az innen kisíboltból- akkor ki kell használni arra, amire adják)

taga20 2017.09.22. 20:05:12

@6.Lenin: "Miért? Csak ő utazhat rajta?
Használni kell, ha már van."

komolyan mondom, hogy nem értelek. te a gecimaffia minden faszságát teli pofával bezabálod? mi az istenfaszára lehet használni azt a nyomorult kisvasutat?

légy már eszednél ember!

Paracord 2017.09.22. 20:07:42

Nem voltak utasok? .... Ember nem látta előre!

6.Lenin 2017.09.22. 20:09:18

@taga20:

Mire lehet használni egy ilyen kisvasutat?
B+ a helyieknek utazásra, a kirándulóknak szórakozásra.
Még az uniós csaj is azt mondta, hogy ezek erre vannak kitalálva.
Persze 1 köcsögnek hiába is magyarázná. Sőt azt is mondta, hogy sok ilyen van más országokban is.

ogli dzsí 2017.09.22. 20:10:34

Hiába kapálóztok, Orbán 2018 után a Várig kiépíti a kisvasútját.

És nem, nem érdekel. Amíg nekem jól megy. 2022ben is rá szavazok, ha megépül a felcsút-buda kisvasút.

BiG74 Bodri 2017.09.22. 20:15:55

@ogli dzsí:
Bassza meg, akkor legalább olyan helyeken is áthalad majd ahol utas is lesz.

@6.Lenin:
Ez a kisvasút nem játék, nem azonos azzal amit otthon tologattál. Igen lehet kisvasút, sőt kellhet is, az ország számos pontjára ahol használnák is, nem a duce magánrezervátumába.

ogli dzsí 2017.09.22. 20:17:27

@BiG74 Bodri: 2010 óta 5 kisvasút vonal épült, ezek csak amiről én tudok.

A felcsúti az még csak nem is a semmmire épült, csak felújították a vonalat.

Janossz 2017.09.22. 20:17:34

@ogli dzsí: Ismerek embereket, akiknek jól megy.
Ezek közül speciel egy sem azzal tölti az estéit/éjszakáit, hogy kormánypropagandát fosson az az éterbe.
Te vagy az egyetlen.

morph on deer 2017.09.22. 20:21:21

@6.Lenin:
“akkor ki kell használni arra, amire adják”

Ja. Mert az úgy volt, hogy az únió kihirdette, hogy “Van itt ez a kisvasút-épitési lóvé, nem kell valaknek, még mielőtt ránk rohadna..?”

És hát azt tudjuk, hogy orbán mindenre képes, csak hogy kedvében járjon a brüsszelitáknak, így kénytelen kelletlen magára vállalta a feladatot...

Ez így történt, és nem is ám úgy, hogy “Lécci, lécci, kisvasutat akaroook! De én kizsvazsuudad brühühü akarooooook!!!”

- Neszebazmeg..! - mondták Brüsszelben, mert még nem tudták, hogy majd ott fognak állni..! (Állítsuk meg...!)
Mint a kisvasút.

taga20 2017.09.22. 20:21:25

@ogli dzsí: soha nem volt kisvasút a csúti portája körül. ne hazudj droid!

6.Lenin 2017.09.22. 20:21:27

@BiG74 Bodri:

Ahol volt, azt az előzőek lerombolták, megszüntették.

arról hallottál már, hogy általában célzottan adják az ilyen pénzeket?
Bajnaiék olyan főterekre építettek zenélő kutakat, ahol vízvezeték se volt nagyon a település külső utcáiban. Megvan. Lehet örülni annak is.

ogli dzsí 2017.09.22. 20:23:11

@taga20: felcsúton régen is volt, a csúti portáján meg most sincs kisvasút

6.Lenin 2017.09.22. 20:23:31

@morph on deer:

Megpályázták-elbírálták-adtak lóvét-megnézték-tetszett nekik.

Te inkább gyalog mennél mellette, de ezt meg is érteném.

taga20 2017.09.22. 20:23:59

@6.Lenin: "Sőt azt is mondta, hogy sok ilyen van más országokban is."

haver, ezen beszartam!:)))

taga20 2017.09.22. 20:25:27

@ogli dzsí: na mesélj te anyaszomorító, mikor volt kisvasút bivalyfelcsúton valaha?

taga20 2017.09.22. 20:26:30

@ogli dzsí: ja és áruld el azt az ötöt!

6.Lenin 2017.09.22. 20:27:59

@taga20:

Nézd vissza a sajtótájékoztatóját.

illaim 2017.09.22. 20:29:22

Ezt az elvtelen szervilis dumát, amit a fidesstálibok itt produkálnak, még viccnek is rossz!
B+ ti idióták! Helyettesítsétek be a szereplőket bármely korábbi, 2010 előtti miniszterelnökkel, akkor hogy ugatna a pofátok!
Jut eszembe a tarajos Pepe parlamenti felhorgadása! "Akinél az Euró-Forint árfolyama 300 Forint fölé megy, az mondjon le mert nem tud kormányozni"! Mennyi most az Euró Forint árfolyam fidesstálibok? Vastag a bőr a pofátokon! Nem kellene lemondani? Vagy rátok nem érvényes a saját fröcsögésetek? Köcsögök!

ogli dzsí 2017.09.22. 20:30:08

'A Kormány döntött: költségvetési forrásból nyolc kisvasút felújítása kezdődhet meg idén. A Kormány 1467/2017. (VII. 25.) határozata alapján megkezdődhet a budapesti Gyermekvasút, a nagycenki Széchenyi Múzeumvasút, a lillafüredi, gyöngyösi, királyréti és kemencei erdei vasút, a debreceni Zsuzsi Vasút, valamint a Balatonfenyvesi GV somogyszentpáli vonalának felújítása.'

www.kisvasut.hu/view_cikk.php?id=3300

A kormány épít, felújít, államosít

Ellenben a szocikkal, akik mindent eladtak, de előtte gondosan lerohasztották, aztán csődbe mentek, Szerencsére 2018ban utoljára látható az MSZP a szavazólapokon!

taga20 2017.09.22. 20:30:43

@ogli dzsí: az volt, aztán rájöttek, hogy kurvára nem kell senkinek, még a cocializmusban, mikor a geci még a kecskét őrizte a töltés mellett.

erre 40 évre rá, kisvasút lett belőle, amit megint senki nem használ!

elmészte a picsába ember!

morph on deer 2017.09.22. 20:32:24

@ogli dzsí:
“Hiába kapálóztok, Orbán 2018 után a Várig kiépíti a kisvasútját.”
:)))
És az csak az egyik vége lesz!
Mert a másikat egészen a Kremlig fogják építeni! Vlagyimír Vlagyimírovics már gyakorolja is, - mivel a megnyítón saját zongorakisérettel fogja előadni, - az “az én babám vasuti, vasuti, vasuti..” kezdetű kuplét, Szijjártó orosz fordításában!

Erre viszonzásul népünk rettenthetetlen védelmezője a “fehérvári huszárok” című (nagy) “elsöprő” sikerét fogja feleleveníteni, szintén Szijjártó orosz fordításában..!

Gyönyörű lesz, na!

ogli dzsí 2017.09.22. 20:32:27

Orbán qrvasok kisvasutat fog építeni, miután qrvasok stadiont és metrót meg lőteret épített.

Azt mégse ment csődbe, mint a semmit nem építő qrva nagy pofával szakértő demokraták.

BiG74 Bodri 2017.09.22. 20:34:30

@illaim:
Vagy az üzemanyag jövedéki adója? Arról mit is pofáztak a birkáknak? És mi lett a tény?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.09.22. 20:35:16

2%? Az nem sok. Remélem azért valamelyik fideszLőrinc szarrá kereste magát vele.

morph on deer 2017.09.22. 20:36:01

@6.Lenin:
“Te inkább gyalog mennél mellette, de ezt meg is érteném.”
Igaz :)
Csak nem az a fő kérdés, hogy hogyan, hanem hogy hová, és oda mi a ... szóval: minek?

taga20 2017.09.22. 20:37:28

@ogli dzsí: 2017-ben ? mekkora ötlet, hogy ne égjetek be a csúti gőzössel !

rohadjatok meg tetves tolvajok!

Janossz 2017.09.22. 20:38:04

@ogli dzsí:" rendes vasút volt, kisvasút lett belőle"
Kimosták, nyilván. A pénzmosók.
Elfelejtettél válaszolni a kérdésemre, ha neked olyan piszok jól megy, minek végzed ezt az alja munkát?

BiG74 Bodri 2017.09.22. 20:39:19

@ogli dzsí:
Nagyszerű, de tényleg, pl. a lillafüredi, de akkor miért is a felcsútival kezdték? Kurva Eu csak arra adott pénzt, ezzel kívánta megbuktatni a vityát, de vitya nemzetmentőként állta a sarat, és a csúti vasút sikerén felbuzdulva, nekikezdett a többinek! Értem.

ogli dzsí 2017.09.22. 20:43:00

@morph on deer: múltkor voltam fideszes lakossági fórumon ott ment körbe a kérdés miket kellene építeni hogy mindenki örüljön

ott jött fel hogy mindenki akart kisvasutat a saját falujába, városába

neki is állnak megcsinálni a köv. 2/3 után

ogli dzsí 2017.09.22. 20:45:08

@BiG74 Bodri: nem a felcsútival kezdték, hagyjuk már a balliba sajtó ostobaságait

- pont a környékbeli vidékfejlesztés, a kéktúrás útvonal újraélesztése és a helyi menedékház építés az egyik ok amiért a falunkban mindenki fidesz szavazó

és ez még csak nem is orbán megye

ogli dzsí 2017.09.22. 20:48:57

@taga20: abszolút prioritás lesz 2018 után a kisvasút-építés, külön kértük a helyi lakossági fórumon hogy nálunk is legyen

ember100 2017.09.22. 20:50:09

@taga20:
Helló !

Hát persze hogy örül :)
Elverhette volna a pénzt pl. stadionra , 3 X túlárazott vizes VB re , atomreaktorra , nemzeti konzultációra....
Akkor nem jobb hogy kisvasutat építtetett magának ?

taga20 2017.09.22. 20:55:53

@ember100: szeva! azé olyanra nem lehetne gondolnunk, hogy valami értelmesre? mondjuk pl. a rossz szigetelésű házak szigetelésére? vagy hasonló rezsi csökkentésre?

persze tudom, a zabrálás itt a lényeg a fityeszmaffiánál.

taga20 2017.09.22. 20:56:56

@ogli dzsí: ja, el tudom képzelni!

elmész a picsába a hülyeségeiddel!:)

morph on deer 2017.09.22. 20:57:20

@ogli dzsí:
“ott jött fel hogy mindenki akart kisvasutat a saját falujába, városába”

Boldog ország, vidám nép!
Remélem, a dicső emlékű “zakatolást” is felelevenítik, az is illik újra a korhoz...

Egyébként ez nem gond, ha valóban van honnan-hová menniük, és egy kisvasút erre a megoldás. Mert amúgy a semmi bármelyik két tetszőlegesen kiválasztott pontja közé is lehet (újabb) kisvasutakat építeni, csak mi a redves bánatnak..?

BiG74 Bodri 2017.09.22. 20:58:21

Mondjuk lehet fordítva is csinálni. Meg kell építeni a kisvasutat, oszt majd később rakunk mellé falvakat, akik használják. Ezt mintha valakik már csinálták volna.

@ogli dzsí:
Legyen egy vasút, mely pénzt hoz, munkát, munka elérhetőséget, életet. Akkor pont leszarom, hogy évtizedek alatt térül meg, vagy hogy időnként dotálni kell. A csúti csak egy igen szűk körnek hozott potya pénzt, azt ebben kimerült a lényege.
Ez a mindenki kisvasútat akar elég groteszkül hangzik.

ogli dzsí 2017.09.22. 20:58:35

Ugye tuljdonképpen Orbán még akkor is jobban gazdálkodna mint a semmit nem építő mocskosul durván csődbe menő demokraták, ha csökkenő államadósság mellett egy baszott nagy hegyet építtet a kertje végébe hogy tudjon síelni!

Az adófizetőknek az még mindig olcsóbb mint az ElQrás! De azért mi is kértünk egy kisvasutat, vagány ötlet.

guvat 2017.09.22. 20:59:36

Erre jó a kisvasút! Ez az a szint, amit a ballibek agya még képes befogni! Nem ám túlzott deficit eljárás meg infláció! Államcsődről meg IMF gyorssegélyről nem is beszélve....

ogli dzsí 2017.09.22. 21:01:06

@BiG74 Bodri: A fenntarthatóságban Orbán Viktor kormánya nemcsak magyar, nk-i szinten is jó példát mutat!

A legnagyobb problémánk, hogy munkaerőHIÁNY van! Sose legyen nagyobb gondunk.

Az az igen szük kör akinek a csúti többletpénzt hozott, ált. megszavazza 2/3-dal. Ki érti ezt, demokraták nem az tuti.

morpho 2017.09.22. 21:02:04

Építsetek kisvasutat! Ezeret! Ez lesz a kisvasutak országa, sok kisvasutassal! Azért van ám a hülyének nézésnek is határa! Körülbelül ezer opciót fel tudnék még sorolni, ahova nem kell kisvasút! Például ide sem kellett volna! Orbán gyerekként megálmodta, hogy neki saját stadionja lesz a kert végiben, meg saját kisvasút. Ez ugyanis az övé. Magának csinálta közpénzből. Melyik az a kisvasút Magyarországon, amelyiken luxusvagon is közlekedik? A szerelvény légkondicionált, az üléseket vajszínű textilbőrrel vonták be, külön áram és folyóvízellátás is működik, az egymás felé fordított fotelokban pedig akár tárgyalásokat is le lehet bonyolítani. Na? Hiánypótló vasút ez, lássuk be!
Az meg, hogy a narancskullancsok idejönnek bevédeni a védhetetlent, teljesen normális. Ez a dolguk! Amúgy Orbán bukása után leállítják úgy is az egészet. Nyilvánvalóan semmi értelme.

morpho 2017.09.22. 21:02:55

@guvat: Sőt! Itt van nyakunkon a Soros terv! Azt ki ne hagyd!

ogli dzsí 2017.09.22. 21:11:10

Újabb komcsi-szoci vihar a biliben.

Gyurcsány kormánya adta át a hortobágy-halastavi kisvasutat 2006ban.

Van egy jópár, a csutié még a kicsik közé tartozik:

hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_kisvas%C3%BAtjainak_list%C3%A1ja

BiG74 Bodri 2017.09.22. 21:11:32

@ogli dzsí:
Ne keverjük a szezont a fazonnal. Hogy pontosan kik, és miért szavazzák meg a vityát, és hogyan lesz abból kétharmad azért az kicsit összetettebb ennél. A másik, hogy nem támadom magát a kisvasutat, mint projektet, ha létjogosult. De akkor is máshogy viszonyulnék a dologhoz, ha kurmány venne egy nagy levegőt, és annyit mondana, hogy a felcsúti vasút egy félreszámolt, félresikerült dolog lett. Hibáztunk, ennyi. De nem, véditek a védhetetlent, és szimplán hülyének néztek másokat.

guvat 2017.09.22. 21:15:18

"Minden idők legalacsonyabb szintjére, 98 bázispontra süllyedt ma a magyar állam következő 5 évi csődje elleni biztosítás (CDS) éves díja, ami Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter értékelése szerint azt jelenti, hogy a magyar gazdaság jó pályán van, az államadósság egyre olcsóbban finanszírozható, ami egyre kisebb problémát jelent a gazdaság számára. "
Ki nem sz.rja le! Hol van ez ahhoz képest, hogy hány jegyet ad el a kalauz az Arborétumig?

ogli dzsí 2017.09.22. 21:16:09

@BiG74 Bodri: a kisvasút a legjobb beruházás a stadionok után.

Magyarország magára találása, és a bevándorlás a legjobb bizonyítéka ennek. Egyetlen személyszállító vasút sem nyereséges a világon, a teherszállításból kompenzálják a veszteségeket.

Persze nem Mo-n mert a nyereséges teherszállítást eladták a komcsik.

BiG74 Bodri 2017.09.22. 21:17:38

@ogli dzsí:
A munkaerőhiányról meg annyit, hogy normális környezettel, egzisztenciális háttérrel hazahozva a kimenekülteket nem lenne, mert nem a gazdaságunk nőtte ki a munkaerőpiacot, hanem az szavazott, szavaz a lábával az orkbáni kiemelkedő gazdaságpolitika ellen. Bár a csúti kisvasút biztos csalogató lehet a számukra.

morpho 2017.09.22. 21:20:26

@ogli dzsí: Te és Gyurcsány is ott lakik a végállomáson és van a vasúton ilyen kocsi?
www.youtube.com/watch?time_continue=1&v=yEnWJX4Ei_Y

@Janossz: :)) Kisvasút Non Stop...

morph on deer 2017.09.22. 21:21:05

@guvat:
“Államcsődről meg IMF gyorssegélyről nem is beszélve....”

Miért nem beszélsz róla?
Akkor talán mi is megismerhetnénk a ”valóságot”!
Engem például az államcsőd részletei érdektlnének, mert azt valahogy elmúlasztottam. Nyilván pislogtam közben, vagy ilyesmi...

BiG74 Bodri 2017.09.22. 21:22:23

@ogli dzsí:
A kisvasút önmagában nem ügy. Tedd hozzá, hogy a csúti, akkor már az. Amúgy tuti, hogy troll vagy. Már bocsánat, de aki ilyet leír:"a kisvasút a legjobb beruházás a stadionok után.",az csak az lehet. De köszi, mert jót mulattam rajta, thx!

ogli dzsí 2017.09.22. 21:25:18

@BiG74 Bodri: mondjuk ez teljesen butaság, hiszen 2009ben 3,7 millióan dolgoztak most meg 4,4 millióan /200ezer közmunkás/.

És özben végig nettó bevándorlás volt, minden évben többen jöttek mint mentek: knoema.com/atlas/Hungary/topics/Demographics/Population/Net-migration-rate

Yagry 2017.09.22. 21:27:08

Hogy kontextusba helyezzük ezeket a számokat, jó lenne banchmark-nak megnézni a többi magyarországi kisvasút statisztikáit, pl Lillafüred, Szilvásvárad. Gondolom az "úttörővasút" tarol, de hát az mégiscsak Budapesten van. Amíg nem látunk összehasonlításokat, addig ezeket a számokat egyszerűen nem tudom hova tenni. Pl nem tudnám megmondani h Lillafüreden júlisban vagy áprilisban naponta 10-en, 100-an, vagy 500-an vesznek jegyet.

BiG74 Bodri 2017.09.22. 21:27:57

@ogli dzsí:
2009 már a bukta éve volt, ott már sokan kerültek a tônk szélére munka nélkül.

guvat 2017.09.22. 21:28:45

morph on deer
Iryna Ivaschenko, az IMF egykori magyarországi képviselet-vezetője örömmel ad felvilágosítást, ha sikerült átaludnod a dübörgő gazdaságot és a pannon puma diadalmenetét.

Tudod őt ültették ide a megmentőink, hogy Bajnaiék nehogy ellopják a hitelt is lányos zavarukban. Így aztán minden reggele parancskihirdetéssel kezdődött...

ogli dzsí 2017.09.22. 21:28:57

@BiG74 Bodri: A miniszterelnök lokálpatriotizmusa nagy kincs, eggyel több ok a híveinek hogy rá szavazzanak.

ogli dzsí 2017.09.22. 21:30:24

@BiG74 Bodri: 1990 óta sosem dolgoztak ennyien, annak ellenére hogy 6 milliót elgázosítottak és 1 millió kivándorolt, állítólag.

6.Lenin 2017.09.22. 21:31:30

@morph on deer:

Mi a faszomért csináltak gyönyörű kerékpárutat Nyíregyháza és Tokaj közé? Van út, vasút, IC, minden.
Osztották volna inkább szét a lusta, idióta, ballib szavazók közt. Annak van igazán nagy haszna. Lehet utána válságot kezelni, hitelt felvenni, az az igazi gyönyör.

Minek ezeknek bármit is építeni. Úgyis csak irigykednek. Minek ide bármi is.
Plázák kellenek, ahová mehet vasárnaponként gatyában. Az a magas kultúra.
Fényes üveggyöngyök és már művelt nyugati állampolgárnak érzi magát a sok köcsög.

ogli dzsí 2017.09.22. 21:32:52

@Yagry: Mindez mit sem számít. focira ennek a sokszorosát költik, embermilliókat tesznek ezzel boldoggá. A magyar film elismertsége is mekkorát fejlődött, pedig a libsidemokrata szakértő értelmiség nem kap pénzt filmekre.

Változnak a dolgok, ha nem lopnak szét mindent!

morpho 2017.09.22. 21:32:57

@ogli dzsí: "És özben végig nettó bevándorlás volt, minden évben többen jöttek mint mentek: knoema.com" :))

ogli dzsí 2017.09.22. 21:35:26

Az országos kéktúra útvonal is megújult, kibővült, új aranykorát éli a túrasport. Vadiúj kilátók és pihenők mindenfelé.

Bezzeg amikor még félkarú rablók voltak minden vidéki kricsmiben, az volt ám a családi szórakozás!

taga20 2017.09.22. 21:35:30

@Yagry: viszont egyet tudunk. a csúti szarra szinte senki sem kíváncsi, a belengetett utasszámokat nyomokban sem produkálja. úgy hogy tök felesleges volt összehordani ezt a
szemetet a geci házaköré.

ez eddig világos volt?

taga20 2017.09.22. 21:40:20

@6.Lenin: páncsoaréna, vízesvébé, letelepedésikötvény kell inkább! és még több mészaroslörinc!

és köcsögnek érzi magát a sok muzsik!

6.Lenin 2017.09.22. 21:41:19

@morph on deer:

"Néhány pillanatra azért be lehet nézni az Álomcsődben is a színfalak mögé. Például felvillan az az este, amikor az állam pénzügyi vezetői és Gyurcsány Ferenc az egyik szobában tárgyaltak, a másikból meg telefonálgattak az IMF-nek és az Európai Bizottság, meg a fontos nyugati kormányok vezetőinek, hogy adjanak gyorsan pénzt. "

index.hu/gazdasag/magyar/2010/08/10/hogy_kerultunk_ekkora_szarba/

"A megszólalók között szinte konszenzus van arról is, hogy az EU-s pénzeket rosszul osztotta el az előző kormány. Az e pénzek osztásáért évekig felelős Bajnait azonban pont erről nem kérdezték meg a könyv szerzői. "

"A megszólalók többsége visszafogott önelégültséggel nyilatkozik, mindenki tudta hogy baj lesz, de sajnos senkire sem hallgattak azok, akiknek lépniük kellett volna. Egyedül Kovács Árpád volt ÁSZ-elnök jelezte, hogy lelkiismeretfurdalása van, mert nem kongatta jobban a vészharangot 2008 ősze előtt. Lényegében mind a tíz megszólaló jelzi, hogy „hiába mondtam, hogy baj lesz”, de "a politika" (itt általában Gyurcsány Ferencre gondolnak) nem hallgatott rájuk."

Janossz 2017.09.22. 21:42:56

@morpho: Még egy kis muzsika...Épelméjűnek látszó emberek mi a fenének keverednek vitába a védhetetlent védő zombikkal? Mert azt szeretik, ha ilyen kisvasutas témák körül döngötök.
www.youtube.com/watch?v=qCx6LU5SAac

Bolshevik 2017.09.22. 21:46:40

@ogli dzsí: "Ugye tuljdonképpen Orbán még akkor is jobban gazdálkodna mint a semmit nem építő mocskosul durván csődbe menő demokraták, ha csökkenő államadósság mellett egy baszott nagy hegyet építtet a kertje végébe hogy tudjon síelni!"

:D

6.Lenin 2017.09.22. 21:49:08

@taga20:

"és még több mészaroslörinc!"

Ebben most egyetértünk.

Inkább mészároslőrincek, mint Bajnai, juhászpéterek, meg a hasonlók, akik után csak csődbe ment cégek, felszámolások, munkanélküliek maradtak.
Nézd meg a Mészáros cégeinek a papírjait miként dicsérték a Bloombergen.

De, amit építenek, az itt marad az országban akkor, ha ők már nem lesznek.

Miért jobb az országnak a csődbe vitt cégek?

ogli dzsí 2017.09.22. 21:50:54

@Bolshevik: Ez valljuk be, nem is olyan rossz 5let.

Elég jól megy az államnak, Magyarországon meg kevés hegy van. Síelni meg szeretek. Úgyhogy ezt kéne csinálni, anyag lesz az Orbán bányákból, közmunkás van elég, és Lőrincnek van egy csomó teherautója.

3-400 méteres hegyet egy ciklus alatt össze lehetne rakni simán. Még nagyobbat is, a lyukba meg tavat, kész.

Bolshevik 2017.09.22. 21:54:09

@ogli dzsí: Nekem halál mindegy, csak visítson a sok libsi :D

taga20 2017.09.22. 21:54:40

@6.Lenin: édesfaszom, nem hiszem el, hogy te ezeket a sorokat komolyan gondolod.

szerintem, csak szívatsz. remélem!

6.Lenin 2017.09.22. 22:01:08

@taga20:

Ha eddig nem vetted észre.

Hát nem azért nyert a Fidesz kétharmaddal már 2x, mert a magyarok már kurvára unták azt a magas életszínvonalat, ami 2010 előtt volt?
Ilyen a magyar, szeret szenvedni, most aztán mindent megkap, éhezik, csúszik lefelé,
Éhségtől haldokló gyerekek 10 millióinak hörgésétől hangosak a falusi fesztiválok, ahol alig férnek el hörgés közben a milliós terepjárók közt.

rasztaszív 2017.09.22. 22:04:12

"semmit nem építő mocskosul durván csődbe menő demokraták"

az aljasságotok határtalan.
ma (az eu-s pénzek mellett...) azok a beruházások tartják talpon a magyar gazdaságot,amik a szörnyűséges ballib emúttnyócév alatt megvalósult infrastrukturális beruházások miatt vannak itt.
a hab a tortán,hogy szerintetek még a ballibek a gecik,mert nem becsülik meg a fütyi orbán kisvasútját.

6.Lenin 2017.09.22. 22:07:38

"A megszólalók között szinte konszenzus van arról is, hogy az EU-s pénzeket rosszul osztotta el az előző kormány. Az e pénzek osztásáért évekig felelős Bajnait azonban pont erről nem kérdezték meg a könyv szerzői. "

taga20 2017.09.22. 22:08:19

@6.Lenin: na lépek, élvezni a csendet, me nem bírom a sok barom fityeszdroid visítását:)

www.youtube.com/watch?v=-_3dc6X-Iwo&list=RD-_3dc6X-Iwo

Bolshevik 2017.09.22. 22:09:20

@rasztaszív: ez bisztosan ígyvan jövőre már öszedőll az ország ahogy mekjósoltik 2010-re, 2011-re, 2012-re, 2013-ra, 2014-re, 2015-re, 2016-ra, meg 2017-re is! Szóval EGYRE BISZTOSABB hogy eőb utób igazunk lesz!

Bolshevik 2017.09.22. 22:11:05

@rasztaszív: "a ballibek a gecik,mert nem becsülik meg a fütyi orbán kisvasútját. "

Az a helyzet hogy a kisvasút remekül alkalmas arra, hogy az ilyen libsiket felbassza, tehát népszórakoztató luxuskiadás, amit szívesen fizetünk.

morph on deer 2017.09.22. 22:11:40

@6.Lenin:
“Minek ezeknek bármit is építeni.”

Hát “bármit” valóban.

Már megint nem az építéssel van baj per se, hanem az építés miértjével és mikéntjével!
Ez egyrészt a prioritásokat illeti, másrészt az okokat. Például az egész városligeti garázdálkodás csak azért kell, mert egy megalomániás kis pöcs a várból akar lenézni “az ő kis népére”, miközben operetthuszárok parádéznak és Aba-Novák Horthys képe díszíti az erkéllyel megerőszakolt Karmelita kolostort...
Bár az illik a marshallbothoz {:(

Csak az országhoz nem, meg annak jelenlegi helyzetéhez!

Arról nem is beszélve, hogy mindenhol a viktorka mezei suttyó ízlése dominál, függetlenül formától, funkciótól, kortól, stb.!
Az, hogy mindez 3-5-szörösébe kerül a normális árhoz képest már szót sem érdemel: ez az új “magyarosch standard”..

Ja. “Ezeknek” - mint én - az úszó vébé kivagyi giccsparádéja sem volt jó, meg az sem, hogy felesleges dolgok készültek milliárdokért! Mert én semminek nem tudok örülni, nyilván azért!

Még mielőtt rázendítenétek, hogy ‘bezzeg az elmúltnyóóócév’ mondom, hogy én attól függetlenül uzálom a kivagyi dilettantizmust, hogy épp milyen színe van a pártkönyvnek, szóval nem nyert.

Ráadásul most EZ történik, most EZEK a gecik pancsolnak a közpénzben, nem más!

ogli dzsí 2017.09.22. 22:12:41

@rasztaszív: jóhogy ballibsik felhalmozták itt a jólétet, jól megalapozták az adóssághegyet

Csak a véletlen müve lehet, hogy 1990ben, 1996ban EU nélkül, 2009ben EUval együtt mentek csődbe. Pedig igazán igyekeztek eldni mindent. Azóta csődbe ment az szdsz, az mszp és a Népszabadság is.

Ki érti ezt, ezek mindent csődbe tudnak vinni.

Bolshevik 2017.09.22. 22:18:31

@morph on deer: azt mikor veszitek lassan észre, hogy azzal nem haladnak a dolgok, hogy ilyen autista visítással veritek magatokat a földhöz, hogy "ez szaaaaaaaaaar". Ez megy hét éve, Orbánnak ma is kétharmada lenne. Nem tűnik fel kibaszottul kicsit sem, hogy ha bármit javítani akarsz, akkor ez egy szar taktika?

Mondjuk nekem jó, de én akkor is Orbánra szavaznék ha talicskával tolná haza az aranyat, ennyire szarnak tartok kb. minden más alternatívát.

morpho 2017.09.22. 22:18:39

@Bolshevik: Ugye az összes kamuoldalt nem akarod idetolni? Megterhelő lenne. Csak azt nem tudom, hogy az osztálytársaim fele hova tünt

Bolshevik 2017.09.22. 22:21:09

@Bolshevik: Érted bazdmeg az az ellenzék aki arra sem képes hogy egymással koordinálja a választási stratégiáját az a legjobb ha a közelébe nem megy a kormánynak. Akkor jobb az Orbán, akkor is, ha a Duna jegén koronáztatja magát királlyá.

ogli dzsí 2017.09.22. 22:21:34

@morpho: úgy látszik neked meg az osztálytársaidnak a nettó bevándorlás túl bonyolult fogalom

ezért van még a ballereknek szavazójuk

sinus67 2017.09.22. 22:22:09

@Janossz:
Olvass még egy-két troll "remekművet"! Kiderül, nincs egyedül. Versenyeznek nyalásból. Biztos extra prémium jár érte!
:)))

6.Lenin 2017.09.22. 22:22:29

@morph on deer:

"Már megint nem az építéssel van baj per se, hanem az építés miértjével és mikéntjével!"

Ebben egyetértünk. Ez fáj igazán a ballib oldalnak, hogy az eu-s pénzeket nem ők nyúlják le. A többi az csak kamu.

rasztaszív 2017.09.22. 22:22:48

@Bolshevik: fogjátok ti még szórakoztatni a népet olcsóbban is.

morph on deer 2017.09.22. 22:23:09

@6.Lenin:
“Néhány pillanatra azért be lehet nézni az Álomcsődben is a színfalak mögé.”

Mikor is volt az államcsőd?
Mert a meséket és történeteket arról én is ismerem, hogy mekkora szart is sikerült éppen kivédeni, de ‘államcsődről’ nem tudok!

A személyes véleményem egyébként az, hogy sokkal jobban járt volna az ország, ha az IMF folyamatos kontrollja megmarad, mint ezzel a piramisjátékra hajazó gazdálkodással, ami zajlik.
Arról nem is beszélve, hogy lényegesen olcsóbb finanszírozással.

Természetesen azt is tudom, hogy a “lett volna” jellegű mondatoknak semmi gyakorlati értelme nincs, de ettől még én így gondolom.

rasztaszív 2017.09.22. 22:23:46

@ogli dzsí: vízfolyásként hazudni - na ez megy nektek.de ez nagyon.

ogli dzsí 2017.09.22. 22:25:39

@rasztaszív: nem szereted a 'kamustatisztikát', de egy statisztikát sem tudsz mutatni ami szerint kivndorlás van

igazi kommer tempó, ezért lesz újra 2/3

Bolshevik 2017.09.22. 22:27:15

@morpho: "Csak azt nem tudom, hogy az osztálytársaim fele hova tünt "

Most azon nagylelkűen túlteszem magam hogy eleve egy óvodás érvelési hibával érvelsz, az ún. anekdotikus bizonyítással. Aki ilyet tesz, eleve kiírja magát az értelmes emberek közül, de ma geci kegyes vagyok.

Azt vágod hogy mit jelent a nettó migráció, te elbaszottul szerencsétlen? Ha pl. 10k a nettó migráció, az nem azt jelenti, hogy nem ment ki senki, és bejött 10k ember, hanem hogy pl. kiment 30k és bejött 40k.

Tehát nem zárja ki, hogy az osztálytársaid fele eltűnt, csak közben bejött egy fél erdélyi meg kárpátaljai meg kínai osztály is, tehát a visítás, hogy jaj vége az országnak mert elmegy mindenki, egy kurva nagy faszság.

"Ugye az összes kamuoldalt nem akarod idetolni?"

Az bazmeg, az ensz meg a cia statisztikái kamuk, csak te tudod az igazat mert megírta a 444.

Bolshevik 2017.09.22. 22:28:47

@rasztaszív: sőt nem csak mi hazudunk, hanem az ensz meg a cia is, megvette őket Orbán kilóra. Esélyetek sincs, lássátok be :D

morph on deer 2017.09.22. 22:31:22

@6.Lenin:
“Ez fáj igazán a ballib oldalnak”

Erről nincsenek ismereteim, de például a focibuzi pénzszórás hadd ne legyen már közérdek, így a kapcsolt létesítmények sem!
Azt meg nehezen hiszem, hogy komolyan gondolod, hogy a ‘ballib’ oldal is meglépte volna ezt a várbaköltözős faszságot, ugye nem?
Hogy mit tettek volna helyette, fogalmam sincs, de neked sem.

Talán meghosszabították volna a négyes metrót - Felcsútig..?

6.Lenin 2017.09.22. 22:32:27

@morph on deer:

"Néhány pillanatra azért be lehet nézni az Álomcsődben is a színfalak mögé. Például felvillan az az este, amikor az állam pénzügyi vezetői és Gyurcsány Ferenc az egyik szobában tárgyaltak, a másikból meg telefonálgattak az IMF-nek és az Európai Bizottság, meg a fontos nyugati kormányok vezetőinek, hogy adjanak gyorsan pénzt. "

Kaptak. Megúszták. Ez a kormány meg visszafizette.

Ne viccelj már, hogy melyik kölcsön az "olcsóbb".
Ahol vannak kisbetűs részek? Aztán kilátszik utána a sejhajod is? Soha nem lábalsz ki belőle? Az az olcsóbb? Kérdezd meg az ukránokat, mag a görögöket, hogy kik is jártak jól az olcsó hitellel?

ogli dzsí 2017.09.22. 22:33:39

Tavasztól még nagyobb buli lesz a blogszféra, mert több lesz a munkanélküli ballibtálib

Legalábbis úgy tudom magas fideszes körökből hogy Soros leveszi a kezét a ballib sajtóról ha megint semmit produkálnak.

Bolshevik 2017.09.22. 22:34:21

@morph on deer: "Hogy mit tettek volna helyette, fogalmam sincs, de neked sem."

Szerintem a kormányzati negyedre el lehetett volna szórni még egy ks pénzt, meg hát a négyes metrót is kár volt ilyen hamar befejezni, hát ebből élt a fél család :D

ogli dzsí 2017.09.22. 22:34:39

@morph on deer: mi a gond a focival?

mi a gond a várba költözéssel?

6.Lenin 2017.09.22. 22:35:21

@morph on deer:

Azt valóban nem tudom, hogy ebben a pénzügyi ciklusban mit tettek volna az eu-s pénzekkel. Azt viszont igen, hogy az előzőben mit tettek pl 4-es metró esetében.

Bolshevik 2017.09.22. 22:36:06

Ez már a vég, a vihar előtti csend, most már mindjárt jön az összeomlás!

"Történelmi mélypontra esett a magyar állam csődkockázata"

www.portfolio.hu/deviza-kotveny/allampapir/tortenelmi-melypontra-esett-a-magyar-allam-csodkockazata.5.263053.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

rasztaszív 2017.09.22. 22:37:11

@ogli dzsí:szerintem pihenjél,már meg vagy zakkanva.jó esetben keversz valakivel - vagy csak natúr félrebeszélsz.

rasztaszív 2017.09.22. 22:38:14

@Bolshevik: nem látom be.bár tudom,ez lenne a dolgotok,hogy ezt belebeszéljétek az emberek hasába.

morpho 2017.09.22. 22:42:08

@ogli dzsí: @Bolshevik: Ne fárasszatok ezzel a nettó bevándorlással. Lehet, hogy van két millió szerencsétlen, aki ezt beveszi, de szerintem már nekik is feltűnt, hogy nincs takarító, nincs szerelő, nincs pincér Magyarországon. Miért nincs? Akkora kibaszott nagy növekedés volt, hogy felszívott mindenkit? :)) Vagy a népesedés úgy alakult, hogy a rengeteg gyerek jött be Romániából, meg Kínából, akik még nem dolgoznak? :)
Most tényleg engem akar két ócska narancskullancs ezzel hülyíteni? Ne már srácok! :) Tegnap összefutottam a Loch Nessi szörnnyel a Balatonon! Ő is Magyarországra költözött, mint nettó bevándorló! :)

6.Lenin 2017.09.22. 22:44:47

Kiderült egy titkos terve Orbánnak...

www.youtube.com/watch?v=QaIHJbIu3bA

www. nehogyelhiddkocsog.com/uj_utvonal/

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.09.22. 22:44:55

"mindenki nagyon kíváncsi lehet, mi lesz az Orbán-rezsim presztízsberuházása a következő ciklusban"
A verzió: Lassan épülhet a csuti temető ravatalozója mellé a V. Orbán fáraó piramisa. B verzió: A fellegvárban milliárdokért épülő irodája és a csuti kerti budija közötti földalatti mágnesvasút. C verzió: Űrrepülőgépkilövő állomás a parlament mellé. D verzió: Repülőgép hordozó ROSZatommeghajtásos cirkáló a parlament előtti Dunapartra.

ogli dzsí 2017.09.22. 22:46:40

@morpho: ne rizsázz hanem mutass 1 db statisztikát ami szerint kivándorlás van

morpho 2017.09.22. 22:46:53

@ogli dzsí: @Bolshevik: KSH az ok narancskullancsok? Magyarország népességét kell megnézni. Ott van középen:

www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tps00001.html

Bolshevik 2017.09.22. 22:47:43

@morpho: Én akkor inkább azt nem értem, hogy hogyan tudott akkor a GDP növekedni, ha közben mindenki itthagyta az országot aki termeli. Akkor a pár itthon maradónak az egy főre jutó GDP-je még brutkóbban növekedett, nem? :D

"nincs szerelő, nincs pincér Magyarországon"

a.te.ervelesi.hibad.hu/anekdotikus-bizonyitas

Ezért nem jó ez, hogy nem támasztod alá statisztikákkal az érveidet. Hozz már lécci egy statisztikát, hogy pl. rendszerváltáskor még 100k pincér volt, aztán már csak 70k aztán mára meg csak 30k. Mert enélkül ez csak puffogás, üres beszéd, ködevés, köldöknéző okoskodás és a többi.

laci_52 2017.09.22. 22:49:26

A négyes metró hányszorosába került a kisvasútnak?

Tök fölösleges volt, nélküle simán működne a budapesti közlekedés!

Az állomások persze nagyon szépek...

ogli dzsí 2017.09.22. 22:49:38

@bluebear: Ha 2/3 lesz akkor sok presztízsberuházás lesz, ha sima győzelem akkor kevesebb

ogli dzsí 2017.09.22. 22:50:17

@morpho: nem, nem a népességről, hanem a migrációról mutass statisztikát, arról beszéltünk

Bolshevik 2017.09.22. 22:52:04

@morpho: No tehát erről van szó, mikor olyan kibaszottul hülyének nézel másokat, hogy egy pillanatra sem merül fel benned az, hogy amit mondanak, az igaz is lehet.

Az nyilvánvaló, hogy MO népessége csökken, de ennek az oka kurva egyszerű: az alacsony gyerekvállalás. Ezt senki nem is tagadta hogy így van, de ez kb. a rendszerváltás óta van így, és a bokros csomag alatt indult igazi zuhanásnak. Szóval aligha az orbán sara.

Ez nem áll szemben azzal, amit mi állítunk, hogy nettó bevándorlás van. Valamint, megint mondom, ezt nem csak mi állítjuk, a két narancskullancs, hanem pl. az ensz meg a cia is, akiket fideszes elfogultsággal valamelyest nehezebb vádolni.

6.Lenin 2017.09.22. 22:52:31

@bluebear: @6.Lenin:

"mindenki nagyon kíváncsi lehet, mi lesz az Orbán-rezsim presztízsberuházása a következő ciklusban"

www.youtube.com/watch?v=QaIHJbIu3bA

morpho 2017.09.22. 22:53:54

@Bolshevik: Az előzőt neked is küldtem. A világgazdaság elég fideszes remélem. Meg a KSH elég korrekt talán. Téma lezárva! Menjetek a picsába, ócska bérhazudozó narancskullancsok! Elhúztam filmet nézni!

ogli dzsí 2017.09.22. 22:59:17

@morpho: nem érdekel mennyien hagyták el magyarországot

tudod mit jelent az hogy nettó migráció?

Bolshevik 2017.09.22. 22:59:21

@morpho: "Az előzőt neked is küldtem."

És tévedtél is vele, mivel nem arról beszélsz amiről kéne. Az egyik linked a népesség száma, a másik csak a kivándorlást taglalja. Nem igaz hogy nem érted - arról van szó, hogy ez olyan szinten megy szembe a világnézeteddel, hogy nem akarod megérteni.

Figyelj. Ha én azt mondom, hogy másodpercenként 1000 köbméter dunavíz hagyja el az országot, és ebből azt implikálom, hogy hamarosan kiszárad a Duna, akkor nem tartanál hülyének?

"Téma lezárva! Menjetek a picsába, ócska bérhazudozó narancskullancsok! Elhúztam filmet nézni! "

Nem, itt arról van szó, hogy már néhány lépésen belül kénytelen lennél belátni, hogy nincsenek érveid és butaságokban hiszel, és ilyenkor a természetes önző reakció, hogy ne alakuljon ki kényelmetlen érzés illetve csalódás magadban, a menekülés.

Bolshevik 2017.09.22. 23:06:46

@morpho: "Meg a KSH elég korrekt talán."

Az jó, mert a KSH is ezt írja:

hvg.hu/gazdasag/20130124_Nincs_is_itt_semmifele_kivandorlas

" Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön megjelent népmozgalmi statisztikáit elemzi, melyből kiderül, hogy a természetes fogyás üteme 2012 első tizenegy hónapjában 34 682 főt tett ki, a "nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 23 ezer fővel csökkent.""

Kiemelve:
"nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán "

morpho 2017.09.22. 23:20:51

@ogli dzsí: Te nem tudsz olvasni és/vagy megpróbálsz hülyének nézni! Olvasd el a cikket még egyszer! Pont az derül ki belőle, hogy a bevándorlás nem ellensúlyozza a kivándorlást. Persze ezt tudod te is igaz narancskullancs? :))

@Bolshevik: Te meg ne tolj ide nekem 2012-es adatokat 2017-ben! Ugyan már pubi! :)

Ezt bebuktátok srácok! Na tényleg elhúztam, további jó mulatást!

ogli dzsí 2017.09.22. 23:23:39

@morpho: 'Pont az derül ki belőle, hogy a bevándorlás nem ellensúlyozza a kivándorlást'

- nincs forrás a cikkben erre az állításra, az ellenkezőjére van - fent linkeltem be

Bolshevik 2017.09.22. 23:31:41

@morpho: "Te meg ne tolj ide nekem 2012-es adatokat 2017-ben!"

5 linket adtam, mind frissebbekkel, te KSH-sat akartál valami felfoghatatlan okból, abból ilyet találtam.

Maradjunk abban, hogy a buta állításodat nulla link támasztja alá, a miénket meg gecisok.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.09.22. 23:37:10

@6.Lenin: Következő világraszóló műveletek: 1. Pákó megtanítása magyarul. 2. Pákó hangszálátültetése. 3. Pákó arcának Michael Jacksonra műtése

ogli dzsí 2017.09.22. 23:38:37

Eleve koncepciózus belemagyarázós cikkről van szó, az első mondat:

'Soha nem hagyták még el annyian hosszú időre Magyarországot, mint tavaly. '

Az még oké hogy a hatásvadász cím miatt csak a kivándorlást veszi számításba, de az már érdekesebb, hogy miről beszél amikor azt mondja hosszú időre. Erre persze szintén semmi forrás nincs, minthogy még a kivándorló maga se tudhatja mennyi időre megy ki, amikor elmegy.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.09.22. 23:43:52

@6.Lenin: Michael Jackson exhumálása és hangszálainak Pákóba ültetése. Ezt követően Pákó EU kvóta szerinti elosztása, tartózkodási helynek részére pedig az északi sark finn kutatóállomásának kijelölése.

venszivar 2017.09.22. 23:54:00

az anyjába verne bele kb. 1m sínt a g.ci!

Pop40 2017.09.23. 02:07:24

"Talán abban bíztak, hogy az átlag olvasójuk vagy az egyszeri Fidesz-szavazó úgysem képes osztani-szorozni ötjegyű számokat."

Ebben teljesen jogosan bízhattak.

Az egyszeri fidesz-szavazónál már az is sikeres napnak számít, mikor nem szarja össze az udvart.

"Egyszerűen fel nem merült, hogy egy kormány ekkorát mer hazudni."

Ez viszont már az eu sara, ha egy olyan köztörvényes bűnözőkből álló maffiabanda hazudozásának, mint amilyen a fidesz, ugyanúgy hitelt ad, mint egy normális kormány szavának.
A fidesz hazudozásának nincs felső korlátja. Ideje lenne végre megtanulni mindenkinek.

Pop40 2017.09.23. 02:12:24

@6.Lenin:

Ennyi ésszel, amennyi neked van, nyilván akkor se reklamálnál, ha befizetnél egy Maldív-szigeteki útra, az utazási iroda meg elvinne Kispest-alsóra.
Aztán ha reklamálnál, megmondanák, hogy kussolj, örülj, hogy ennyit is kaptál.

Ugye?

A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok 2017.09.23. 04:00:57

Megint jol megszoptak a libbantak. Mar megint oriasi remeny volt, hogy majd jon az unio, es jol megbuktatja a zorbant, de termeszetessen mindent rendben talaltak. Nem ugy mint a 4-es metronal, amibol 270 milliardot loptak el a libsik.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.09.23. 04:36:41

@ogli dzsí: "rendes vasút volt, kisvasút lett belőle" - Tehát hazudtál, nem volt kisvasút. Nem újítottak fel semmit.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.09.23. 04:40:26

@ogli dzsí: Tehát megint hazudtál, nm volt 5 kisvasút építve, a régiek felújításának is csak most kezdenek neki.

@A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok: Hazudsz. 270 milliárd felhasználása nem volt szabályos, nem ellopták. De mi mást várhatnánk egy narancstálibtól, mint a kóros hazudozást?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.09.23. 04:43:08

@ogli dzsí: "múltkor voltam fideszes lakossági fórumon " - Aha. Már nem is lakossági fórumok vannak, hanem fideszes lakossági fórumok. Szépen elárultad magad. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.09.23. 04:45:11

@ogli dzsí: Hmmm... a 4-es metrót akkor nem a szocik építették, igaz? Az autópályák is csak kinőttek a földből.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.09.23. 04:47:08

@guvat: Jaja, mert Orbán csökkentette az államadósságot 19330 milliárdról 26300 milliárdra, miközben megvédett 3000 milliárd manyupot és 3000 milliárd valutatartalékot.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.09.23. 04:47:59

@ogli dzsí: "A legnagyobb problémánk, hogy munkaerőHIÁNY van! " Mivel 400 ezer munkaképes ember elhagyta az országot.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.09.23. 04:50:15

@ogli dzsí: De ezekből csak a felcsúti épült most, vagyis hazudtál.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.09.23. 04:52:16

@guvat: Szóval már csak a terelés maradt, a kisvasutat a csökkenő hitelkamatokkal véded. Magyarul elismerted, hogy védhetetlen. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.09.23. 04:54:25

@guvat: Szóval már csak a terelés maradt, a kisvasutat a csökkenő hitelkamatokkal véded. Magyarul elismerted, hogy védhetetlen. :-))

@ogli dzsí: "Magyarország magára találása, és a bevándorlás a legjobb bizonyítéka ennek. Egyetlen személyszállító vasút sem nyereséges a világon, a teherszállításból kompenzálják a veszteségeket." - Tehát a migránsok Orbánnak köszönhetőek? Ha valami veszteséges, akkor meg építsünk még többet? Egyre röhejesebb ahogy véded ezt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.09.23. 04:58:28

@ogli dzsí: " 3,7 millióan dolgoztak most meg 4,4 millióan /200ezer közmunkás/"

Hehe... megint beleszaladtál. A dolgozók száma 19 százalékkal nőtt, a GDP csak 12-t vagyis csökkent a termelékenység. Annyira buta vagy! :-)) Már értem miért bérkommentelsz, más munkát képtelen lennél ellátni.

chrisred 2017.09.23. 06:05:28

@ogli dzsí: Kis hazugság, nagy hazugság, statisztika. Fiatal diplomások hagyják el az országot, hogy nyugaton karriert építsenek és családot alapítsanak, ide meg ukrán hórukkemberek jönnek, hogy tolják a talicskát a csókos haveroknak odajuttatott közpénzes beruházásokon.

n3spr3ss0 2017.09.23. 06:13:22

A fideszes számtant már ismerjük. Nekik a 27% is 2/3.

mh1973 2017.09.23. 07:04:14

Nyugodtan el lehez osztani öttel a fenti számokat, mert nullás nyuggerjegyet annyit nyomtat a kaller smennyit akar, úgy talán kijön az, hogy átlag napi 2 fizető utas van a semmiből semmibe vezető vasúton.

mh1973 2017.09.23. 07:08:16

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: amiből 300e közmunkás, 150-200e meg ksh-s trükközés eredménye! ;)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.09.23. 07:42:35

@mh1973: Ugyan az a régi bevált kádári trükk, a gyáron belüli munkanélküliség. Szerintem ezek az ötletek az Orbán vitrinjében őrzött Kádár koponyából pattannak ki.

guvat 2017.09.23. 08:11:20

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll
Emlékszem, hogy milyen kétségbeesett visítást váltott ki belőletek a haza szeretete és féltése, amikor Orbánék kirakták az IMF et és megadóztatták a bankokat...
Aztán mára a zöld ing meg a kisvasúti kalauz leterheltsége maradt....
Spóroljatok az epével, mert jövőre választás lesz és nem marad erőtök, hogy legyen ordítás és fogaknak csikorgatása....

bekestobbsegg 2017.09.23. 08:21:16

Unalmas már ez a nyekergés. Milyen kihasználtsága van a többi kisvasútnak? Gondolom, éjjel-nappal mennek Szilvásváradon vagy Nagybörzsönyben is.

vénkujon 2017.09.23. 08:28:13

amíg nincs aranyozot wc-je, addig el a kezekel a Miniszterelnők Urtol!!!!!!!

fidesz maszop dk egykutya 2017.09.23. 08:52:20

@bekestobbsegg: valószínűleg ott nagyobb akihasználtság "elvtárs" ugyan is azok akisvasutak nem az érdektelen semmi közepén mennek.

6.Lenin 2017.09.23. 09:19:34

@Pop40:

Ezt mire válaszoltad?

Mellesleg nagyon jól teszi a kormány, hogy az ilyen-talán luxusnak számító-dolgokat úniós pénzből épít. Azt a pénzt, amelyek részét most visszaadják, vastagon kivitték előtte.
És jó, hogy vannak kerékpárutak, zenélő szökőkutak, kilátók mert egyre inkább bővül a túrizmus is, és a mi jólétünk is.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.23. 09:43:16

Sose voltam kisvasútszerelmes, gyerekként se, szóval az egész ügy hidegen hagy. De örülök, hogy a ballibek a kisvasútcsatát csúnyán elbukták, maga az EU jött el és mondta ezt a pofájukba - ez mindenképpen röhejes dolog volt a héten.

Gyűrött Papír 2017.09.23. 09:50:04

Tudtam, hogy előbb vagy utóbb meglesz az a 2%, ami a bevándorlási konzultációból hiányzott! :)

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.23. 09:51:31

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Látom, ma szorgosan bérkommentelsz, ez dicséretes, de van egy rossz hírem: a nép nem akarja az 1990-2010 közti országrontást továbbra sem.

n3spr3ss0 2017.09.23. 09:52:19

@bekestobbsegg: Akkor meg mi a fasznak kell?

n3spr3ss0 2017.09.23. 09:55:37

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Ti meg szánalmasan erőlködtetek nehogy oda menjenek az ellenőrök, meg gyorsan oda vittetek egy pár unatkozó fidesz birkát utasnak.Attól még 2% a kihasználtság.

6.Lenin 2017.09.23. 10:00:35

"És hogy pontosan mi volt a véleménye a felcsúti vasútról? Az elnök szerint először is egyáltalán nem kirívó a projekt, hiszen sok hasonló van Európában, már csak ezért sem értették, miért volt ekkora a felhajtás."

zoom.hu/2017/09/20/nem-volt-gondjuk-a-felcsuti-kisvasuttal-az-unios-ellenoroknek

6.Lenin 2017.09.23. 10:03:02

@n3spr3ss0:

Nem neked építették. Neked ott lesz majd május 1-én a virsli+ korsó sör+ a Feri.

chrisred 2017.09.23. 10:25:38

@guvat: A sok faék egyszerűségű szektatag meg tapsolt a bankok megadóztatásának, mert odáig nem jutottak el a gondolkodásban, hogy azt az adót valójában ők fizetik.

nemecsekerno_007 2017.09.23. 10:43:33

MÁV, Volántársaságok, közösségi közlekedés:

- Az utasok hány százaléka utazik teljes áron?

nemecsekerno_007 2017.09.23. 10:46:04

@mh1973:

- És a többi közösségi közlekedési eszközön szerinted hány százalék utazik teljes áron?

lobster thermidor 2017.09.23. 10:47:32

@guvat:
Kispajtás!
Aki tovább lát az orra hegyénél, az pontosan tudja, hogy a bankok adóztatását az egyszerű számlavezetőkkel fizettetik ki. A nagyszerű kormány is pontosan tudta, tehát ezt a dolgot nyugodtan nevezhetjük egy áttételes adóztatásnak, melyben a bank csak a közvetítő szerepét játssza.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.23. 10:55:00

@n3spr3ss0:

S szerinted egy kisvasút kihasználtsága mennyi kell, hogy legyen?

Duplaxiii 2017.09.23. 11:17:31

A csúti azért marad hatalmon haláláig, mert az ellenzéki résztvevők kizárólag ennyire képesek!
Ez a kisvasutazás a bloggerektől, a médiában és a politikusoktól nem más, mint a gyerekeknél a "megmondalak a mamának" dolog a homokozóban, amikor a másik gyerek nem adja oda a lapátot.
A kisvasút emlegetése most, a választások előtt értelmetlen és KÁROS! Ezt a közvélemény már letudta, már csak legyint, csak arra jó, hogy az ellenzék érintett szurkolótáborát tűzben tarsa, de közben a semleges többséget még inkább eltávolítja a politikától. Aki ma még mindig kisvasutazik, az az országunk elpusztításában segíti a csúti falábút, azaz KOLLABORÁNS!
A kisvasút egyszer, majd ha lesz változás, akkor egy szmibólum lehet majd, egy perben, ahol definiálják, mit nem tehet egy állami vezető! Erre jó, de választásokhoz káros, mert ez az orbáni terv! A választók érdektelenné tétele, és a posztoló most ebben segíti a falábút.
Bármilyen korrupciós, mutyis kimutatás kizárólag úgy lenne értelmes, ha összekapcsoljuk egy társadalmi szinten káros tevékenységgel.
Például a fideszes haverok segítése kontra 200 ezres magyar kv, kkv és vállalkozói szektor kivéreztetése. Mert ezt érti a nép, hiszen a falusi vállalkozó nem kap megrendelést, hitelt, és a tévében meg látja, hogy ismeretlenek kapnak mindent.
Az oktatás elpusztítása is úgy érzékeltetehető, ha idegenbe vándorolt diákokon keresztül, az kinti oktatási módszereket és lehetőségeket bemutatva szembeállítjuk a hazai káros nihillel! Mert ekkor a szülők szembesülnének a kontraszttal.
De kisvasutazni? A fideszes csoport nem befolyásolható, a ellenzéki agymosott függők pedig tudják. A tömeg meg már szarik az egészre, hiszen csak azt erőlteti felé a bloggerközösség, hogy nem lehet leváltani a néppusztító hordát.
Szóval csináljátok, írjatot ti is mindig ugyanazt (habonyo terv!) és ezzel a választásokon biztosítjátok a fidesz újabb 2/3-át...
Csak így tovább!
De egyszer, a vádlottak mellett ott fog ülni a mostani bloggertársadalom nagy része, hiszen tevékenységükkel hozzájárultak a bűnösök pozícióban tartásához!
Olvasni kellene:
Kurt Vonnegut Éj anyánk...
Ti bloggerek valójában a könyvben bemutatott amerikai rádiósok vagytok, a mai internetes időkben. Egyszer sorra jöttök, hogy MIÉRT segítitek napi szinten a bűnözőjet.
A döntő, semleges tömeg nevében jelzem....

Janossz 2017.09.23. 11:17:45

@nemecsekerno_007: A MÁV-nál speciel 18 % a normál tarifás utas, a többi így, vagy úgy VIP. Biztos a Soros intézte ezt is, hogy így legyen, és maradjon, ugye?

Janossz 2017.09.23. 11:21:43

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Minimum annyi legyen, hogy az azt igénybe vevők befizetéseiből a működtetés költségeit fedezni tudja.
Ellenkező esetben mások fizetik a kevesek szórakozását, mint az átkosban szokásban volt mindig is.

6.Lenin 2017.09.23. 11:27:43

@Duplaxiii:

"Aki ma még mindig kisvasutazik, az az országunk elpusztításában segíti a csúti falábút, azaz KOLLABORÁNS!"

"És hogy pontosan mi volt a véleménye a felcsúti vasútról? Az elnök szerint először is egyáltalán nem kirívó a projekt, hiszen sok hasonló van Európában, már csak ezért sem értették, miért volt ekkora a felhajtás."

Remélem nem csőben lax valahol.

Biztosan vannak képek a szobád falán, terítő az asztalon. függöny az ablakon, szőnyeg a padlón, stb...

Mi a faszért? Van alamilyen gazdasági haszna? Tönkre megy tőle a családod?

Duplaxiii 2017.09.23. 11:27:45

@lobster thermidor:
Végre valaki tisztán lát!
Amikor bevezették a bankadót (és a mai napig nem vezették ki!), azt a bankok kényelmesen átpakolták az ügyfelekre. És a nulla közeli betéti kamatokkal ők csak felfüggesztették a normál banki folyamataikat, a korábbi kihelyezések azért biztosítottak bevételeket és az alap pénzforgalom százalékat is igynemilliárdokat jelentettek számukra, azaz nemhogy adóztatták őket, hanem még további nyereségük is keletkezett...
És a magasabb kamatú állami papírok, kötvények lettek preferálva, azaz a nép pénze is közvetlenül a csútiék kasszájában landolt. Gyakorlatilag rákosiék békekölcsönét látjuk ma is.
Vagy a távközlési adó... Meghatározták, hogy kinek, mikor és mennyit kell fizetni. A Vodafon szart az egészre és egyöntetüen minden előfizetőnek, kártyásnak adott összeggel megemlete a díjait! Hogy az kiegyenlítődik... Ja de aki a nemfizetők közé tartozott, azoknak most pluszt kellett fizetnük, a sokat pofázóknak meg így hatalmas kedvezmény kelettkezett.
A Vodafon és az állam meg hatalmas extranyereséghez jutott.
Beszélhetnénk a bkv széndékosan torz díjrendszeréről is, hiszen ott is a sokat utazók, a sok energiát fogyasztók, a sok terhelést jelentő bérletesek járnak jól, a többiek meg nagyságrenddel többet fizetnek 500 méterért. Ki járt jól? A bkv, az állam, és a pénszivattyú miatt mindig negatív a kassza, így lehet közpénzt átpumpálni és zsarolni az utazókat a díjemeléssel...
És hát a rezsicsökkentés... Csak azok vesztenek rajta, akikre hivatkozva csinálták, de ennek fejében államosították a rendszert, elzavarták a gyűlölt multikat, most nincs fejlesztés, csak viták és veszekedések vannak, például szemétszállítás...
Szóval jó lenne, ha a társadalom a saját kárából tájékozódna, nem a propagandából, a blogok pártalapú posztjaiból...

nemecsekerno_007 2017.09.23. 11:32:20

@Janossz: Hagyjuk már ezt a sorosozást.

18% fizet teljes árat. Az nem szúrja senkinek a szemét? Pedig sokkal több pénz.

Sir Gombóc 2017.09.23. 11:44:26

Napi, átlag 113 utas? Az nem is rossz, jó pár mellékvonalunk nem teljesít így.. :-o

Duplaxiii 2017.09.23. 12:00:20

@6.Lenin: Figyelj csibém! Te mit olvastál?
A második idézet nem tőlem van.
Az első és a véleményem nem a kisvasútról, akorrupcióról szól, hanem a álpropagandáról és annak káros hatásáról.
Láthatóan te is KIZÁRÓLAG erre gerjedsz...
Ki a fszomat érdekli a kisvasút haszna vagy kára? Az a hajó MÁR ELMENT!!!
De ha még mindig ezen rugózunk, az ország megy el végleg.
Pattanj le a demagóg propaganda falováról...

Duplaxiii 2017.09.23. 12:07:00

Egy ilyen történetből rendre kimaradnak azok az apróságok, mint
- csalás. hogy szándékosan hazudtak a pénzt adóknak (ugye most a semmiért ültettek le két fazont évekre... itt meg szándékos a csalás, hogy lophassanak, nem tőlünk, hanem az EU-tól, végül is tőlünk)
- a kivitelezés (pályáztatások nélkül, célvállalkozásk számára adott megbízások, nem kell küzdeni a piacon, nincs kockázat), ami hivatali visszaélés, hűtlen kezelés
Ilyenekről soha sehol nem hallani, a botkától a szélbernadettig, a hadházyn vagy a miniszterelnökjelölt asszony keresztül, mind kussol!
Ha egy-egy független értelmiségi, egy szakértő szóba hozná, a kálmánolgák azonnal lesöprik a témát, mert nem illik bele az egyesített médiastratégiába.
A élő büncselekmények senkit nem érdekelnek, hanem szimbólumok kellenel az ökölrázáshoz. Csak ahhoz... Albán légierő...

6.Lenin 2017.09.23. 12:09:18

@Duplaxiii:

Ez a poszt erről szól, a kisvasútról, mint egy értelmetlen és káros beruházásról, amibe bele fog rokkanni az ország.
Te is erről írtál. Mindegy, csak ártson alapon.

Persze, hogy nem te írtad a második idézetet. A delegáció vezetője. aki csodálkozott a felhajtáson. Nem értette, ahogy a normális emberek sem értik.

Látni a hozzászólásokon is. Összekevernek hetet-havat, te is.

Ennyi marhaságot összehordani nem kis teljesítmény az ellenzék részéről, de szerencsére a támogatottságukon meg is látszik.

De miért nem a felvetésemre reagáltál? Miért terelsz?
Nincs válaszod?
Nem csodálkozom.

A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok 2017.09.23. 13:07:02

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Azt az aprosagot mindig elfelejtitek hozza tenni, hogy 2010-ben ALLAMCSOD volt. Es a fidesznek kellett kifizetni a libsik altal felvett 6000 milliard forintnyi imf hitelt, amibol a lopasaikat fedeztek a libbantak.

ogli dzsí 2017.09.23. 13:08:37

Érdekes, a kisvasúttal semmi baja az EUnak.

A 4es metrót meg az EU szerint Medgyessy ellopta. Akkor miért nem viszik a börtönszigetre?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.09.23. 13:19:54

@laci_52: Ezt azért vitatnám, mint olyan, aki naponta használja a 4-es metro-t, és tudom, hogy nélküle mennyivel tartana tovább az út annak a párszázezer utasnak, aki naponta használja. És persze mennyivel szennyezőbb lenne mondjuk busszal. Ezzel szemben a Felcsúti kisvasút... folytasd légyszi! A BP-i tömegközlekedés meg nyilván lóvasúttal is működne... valahogy. Imádom az ilyen szakértő hozzászólásokat.

ogli dzsí 2017.09.23. 13:21:43

@Félek a soros tervtől Viktor véggyé meg!: Egyrészt demszkyék nem építették meg a metrót SE, másrészt Megyó ellopta és papírja van rolla.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.09.23. 13:35:32

@A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok: Azért felejtik el hozzátenni, mert NEM VOLT ÁLLAMCSŐD. Tudod te mi az az államcsőd? Érdekes módon akkor még a nagyvezíred is azt nyilatkozta, hogy Bajnai jól végezte a dolgát, Matolcsy és csókosai meg a mai napig abból élnek, ami devizatartalékot Bajnai rájuk hagyott (többek között ezért kell Matolcsynak a gyenge Ft). De ne hagyd magad a tényektől zavartatni, úgy nem lehetnél fideszes.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.09.23. 13:36:26

@ogli dzsí: "Rolla"? Meg ki nem épített mit nem? Ehh, majd pont veled fogok beszélgetni b+...

6.Lenin 2017.09.23. 13:57:22

@Félek a soros tervtől Viktor véggyé meg!:

"És itt ér össze a két folyamat, amelyet az elemzés elején mutattunk be. Amíg a legtöbb
kelet-közép-európai ország a saját maga által felhalmozott tartalékból finanszí-
rozni tudta a kiadásait 2008-ban és 2009-ben is, amikor a tőkepiacok ezt nem tették
lehetővé a kialakult bizonytalanság miatt, addig Magyarországnak nem állt rendelkezésre
más forrás, csak a külső IMF-EU-WB 20 milliárd eurós segítsége. E nélkül és
a fent megnevezett okok miatt Budapest államcsődöt jelenthetett volna, még akkor
is, ha ez ún. puha államcsőd lett volna, azaz átmeneti fizetésképtelenség."

unipub.lib.uni-corvinus.hu/1228/1/kg_2013n1p77.pdf

Sir Gombóc 2017.09.23. 14:03:32

@ogli dzsí: Ja, ezt látjuk a stadionoknál. Vagy várj, nem, mégsem..

Sir Gombóc 2017.09.23. 14:08:44

@morpho:
Azt a kérdést fel sem vetetted, hogy a járművek honnan kerültek oda. Ja, nem fizettek értük, csak vitték.

ogli dzsí 2017.09.23. 14:11:32

@chrisred: nembaj majd a maszop megszünteti a bankok adóját azt visszajön a maszop jólét

Sir Gombóc 2017.09.23. 14:14:16

@ogli dzsí: Európában biztosan nem a teherszállítás nyereségéből finanszírozzák a személyszállítást. Jórészt állami pénzből megy mindenhol. De máshol sem jellemző ez.

ogli dzsí 2017.09.23. 14:14:41

@Félek a soros tervtől Viktor véggyé meg!: A cucik csődbe menzek 1990ben, 1995ben és 2010ben.

Többet már talán nem kéne kockáztatni. Persze csődbe ment az szdsz, az mszp meg a Népszabó is, ennyit tudnak.

morpho 2017.09.23. 14:26:33

@Sir Gombóc: Milyen járművek? Lemaradtam.

chrisred 2017.09.23. 14:28:27

@ogli dzsí: Azért még pár adónem visszamehetne arra a szintre, ahol az elkúrók idejében volt, és akkor tényleg fel lehetne lélegezni.

Sir Gombóc 2017.09.23. 14:41:07

@morpho: Amik ott közlekednek. Azok előtte más kisvasutaknál voltak állományban.

morpho 2017.09.23. 15:09:28

@Sir Gombóc: Kivéve a luxuskocsit, azt direkt oda csinálták. Gondolom ingyen volt és hát lássuk be, kell is na!

morpho 2017.09.23. 15:37:39

@maxval bircaman: Mert megromlott! Te nem érzed, hogy büdös?

chrisred 2017.09.23. 16:01:17

@ogli dzsí: Áfa, cafeteria adója, például.

Sir Gombóc 2017.09.23. 17:46:18

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Az említett intervallumban ott van a fidesz is, emlékeim szerint 4 évig kormányzott, vagy valami ilyesmi.

dunántúli gyerek 2017.09.23. 18:15:57

@chrisred: Az átlag ÁFA ma alacsonyabb mint 2010ben, a cafeteriát megadóztatását pedig az EU jogharminizáció követelte ki.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.24. 08:57:27

@Sir Gombóc:

Így igaz. Mondtam mást? Védtem a 1998-2002 közti Fideszt?

taga20 2017.09.24. 09:13:10

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

te istenbarma, te a 2010-2017 közti fityeszt véded, nap mint nap.

chrisred 2017.09.24. 09:54:11

@dunántúli gyerek: A cafeteria megadóztatása kormányzati döntés volt.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.24. 12:49:45

@chrisred:

Számomra nem. A 1998-2002 közti Fidesz liberális volt, így számomra lefogadhatatlan.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.24. 12:50:54

@taga20:

Így igaz, s mi ezzel a gond? Abból kell választani ami van, nem? A Fidesz vagy a ballibek - ez 2 fő opció. A választás könnyű: ebben a választásban a Fideszt kell támogatni, minden hibája ellenére.

taga20 2017.09.24. 12:58:52

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: a keleti szar, vagy a nyugat. ezer évvel is ez volt a kérdés. szerencsére a birkákat elhajtották a faszba, és istván és az őseink csatlakoztunk a nyugati értékekhez.

erre, te és a tetves gazdád, a geci. újra le akarjátok játszani azt a meccset?

hogy basznád meg a fityeszmaffiát, te tetves szar!

6.Lenin 2017.09.24. 13:14:43

@taga20:

Az a nyugati érték mikor védett meg bennünket?

A pozsonyi csatában? A törököktől? 48-ban ránk küldték a cár atyuskát. Trianonban?
Jaltán? 56-ban eladtak minket a komcsiknak simán, már másodszor.
Pedig ezer éve csatlakoztunk. Most is csak gyarmatként kezelnek minket IS!
Miről beszélsz te?
Köcsög.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.24. 13:19:56

@taga20:

Butaság ez. Buta mítosz. S anakronizmus.

Amikor ez a választás lezajlott Mo-on, a nyugat sokkal elmaradottabb volt a keletnél. A nyugat felemelkedése István halála UTÁN kezdődött.

A választás akkor szimplán kényszer volt: egyszerűen a 2 veszélyes hatalom közül az egyik közelebb volt, így vele kellett kiegyezni.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.24. 13:22:12

@taga20:

Meccs nincs. A nyugat előtt 2 lehetősége van:
- felvenni az iszlámot,
- visszaköveteleni saját keresztény gyökereit.

Egy dolog nem lehetséges: a mai liberális modell folytatása, az ugyanis
fenntarthatatlan.

Ha a nyugat az iszlmot választja, nekünk csak akelet marad.

Ha meg visszatér gyökereihez, akkor meg maga a választás nyugat és kelet között okafigyottá válik.

taga20 2017.09.24. 13:38:03

@6.Lenin: "Az a nyugati érték mikor védett meg bennünket?
A pozsonyi csatában? "

haver, elolvastam ezt a két mondatodat, és tisztán láccik, hogy full kretén vagy!

taga20 2017.09.24. 13:43:00

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: szerintem hülye vagy. akkor nyugat európa felszálló ágban volt. talán a mórok tartották a frankokkal a lépést.

szerinted kik voltak akkor a fejlett kelet?

6.Lenin 2017.09.24. 13:50:25

@taga20:

Hát persze.
Nekünk kellett volna őket gyarmatosítani a pozsonyi csata után, vagy közösen a törökökkel, és nem megvédeni őket. Esetleg osztozva a zsákmányon, simán átengedni.
A nyugat soha nem nézte jó szemmel a magyarokat, most sem.

taga20 2017.09.24. 13:58:37

@6.Lenin: haver, mi a kurvaanyádért égeted magad?

"A nyugat soha nem nézte jó szemmel a magyarokat, most sem."

bakker, betörtünk hozzájuk és nem néztek minket jó szemmel?

te full segg vagy? vagy csak erre gerjecc?

6.Lenin 2017.09.24. 14:05:59

@taga20:

Abban az időben az volt a divat, mindenki betört valahová, mint most az eu-ba a muszlimok.
Keresték a népek a helyüket, mert nem férnek a sajátjukban, vagy a másiké szebb.

A nyugat értéke volt a gyarmatosítás is? Más népek kiirtása az értékes?

taga20 2017.09.24. 14:12:32

@6.Lenin:
"Abban az időben az volt a divat, mindenki betört valahová, mint most az eu-ba a muszlimok.
Keresték a népek a helyüket, mert nem férnek a sajátjukban, vagy a másiké szebb."

akkor mi a bajod a maiakkal, ha régen tök ugyanezt csináltuk? akkor miért a geci szekerét tolod?

az a ti bajotok, hogy összevissza zagyváltok, mint a geciorbán minden pénteken.

se füle, se farka, amit hablagyoltok.

pedig alapja van.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.24. 14:24:17

@taga20:

Hát, ezt rosszul tudod.

A nyugat felemelkedése a frank birodalom és a római pápaság szövetségével kezdődött, de a virágkor csak a római pápák világ hatalmának kezdetével - XI. sz. második fele - indult be.

Miközben keleten a Római Birodalom létezett továbbra is, s minden tekintetben magasabb szinten volt a nyugathoz képest.

6.Lenin 2017.09.24. 14:30:57

@taga20:

Miért, nekik mi volt? Mert féltek, hogy eltűnnek a homályban, ha behódolnak egy erősebbnek.
Ismert az ilyen betöréseknek a következménye.

Akik akkor simogatták a magyarokat már nem léteznek, vagy keveredtek a magyarokkal. Lehet, hogy mi se tudjuk már elkerülni, de egy egészséges ember védekezik.
Ha nem működik az immunrendszered, nyekk a következménye. Ez ilyen 1xű.

Talán pontosan ezért (is) szeretne a nyugat szabadulni a magyaroktól még ma is, mert akkor biztosan féltek a bukástól. Védekeztek ellenünk, és ha alkalom adódott szerettek is volna megszabadulni tőlünk. Ez volt számukra a normális reakció.

Miért a geci szekerét tolom?

Mert ő már szeretné, ha elfogadnának bennünket is, hiszen a régi félelmeknek már nincs alapja, mi is része vagyunk Európának, de nem gyarmatként. Egyenjogú, egyenrangú félként, és nem cselédként.

Ennyi. Ezt jelenleg egyedül Orbán képviseli. A többiek eladnának mindent a saját egyéni érdekeikért cserébe, mint a gyarmatokon a helytartók. Segítettek megalázni, kirabolni a saját népüket.

Mi ebben a bonyolult neked, vagy már szolgalelkűként születtél? Szereted a cselédsorsot?

taga20 2017.09.24. 14:34:15

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: birka, drága cimborám, ne csináld már!

az idő téged, vagy engem igazol?

szerintem mennyé, és költözzé törökbe, vagy a ruszkikhoz. neked az való, nem ez a haldokló nyugati liberális világ. nem tucc vele mit kezdeni, így neveltek a farkasok:)))

taga20 2017.09.24. 14:47:35

@6.Lenin: a geci az anyját eladná, ha kapna érte valamit.
sa
aki ekkora putyinfaszszopást tudd csinálni, annak a birka lenyinevtára ne arcoskodjon itt!

te kevered a ageci pucsitását putyinnak, a tökösséggel.

nem csodálom, me a nyelvetek minden na foglalt:)))

6.Lenin 2017.09.24. 14:57:29

@taga20:

Látom nem érted, vagy tényleg hülye vagy.

Természetes, hogy a nyugat fél Putyintól, és mindenkitől akiről feltételezi, hogy Putyin kiszolgálója lenne.

Ebből semmi nem igaz, hiszen a NATO tagjai is vagyunk. Semmiféle okot eddig nem szolgáltattunk arra, hogy ki szeretnénk lépni akár az unióból, akár a NATO-ból.

Roppant érdekes, hogy a multikultitól nem fél (szerintem a polgárok félnek nyugaton is ) pedig a muszlimok jelenthetik hosszútávon Európa hanyatlását, eltűnését.

Természetesen ez nem 1-2 hetes esemény lesz, talán több évtizedes, de a végeredmény már ismert.

Mert a sikeres honfoglalások eddigi következménye mindig az őslakósság eltűnése volt/lesz.

Benyalsz egy hülye propagandát, ami a saját pusztulásodat is jelenti egyben (vagy az utódaiét).
Köcsög.

6.Lenin 2017.09.24. 15:11:39

@taga20:

Még 1 , te köcsög, hátha megértesz valamit a körülötted zajlóból.

Ki miatt vannak háborúk, népirtások ma a világon? Ki folytat agresszívebb (honfoglalást ) politikát (demokrácia export pl) Putyin, vagy a művelt, kurva, demokratikus, értékes nyugat?
Nem ezekre lenne szüksége a mai Európának. Mástól kéne félteni a megmaradását, gazdaságát, politikáját. Putyin jelenleg örül, hogy look van a fenekén, szerintem.

taga20 2017.09.24. 15:32:48

@6.Lenin: lenyinevtárs, csak egy kérdésem lenne, me mekteccett győzni.

miért vagyok köcsög? mikor fasz létmere a pinát szeretem:)

csak nem projektálsz kisköcsög?:)))

6.Lenin 2017.09.24. 15:49:08

@taga20:

"csak egy kérdésem lenne, me mekteccett győzni."

Amennyiben csak elgondolkodtál rajta, és kezd derengeni valami, akkor ünnepélyes keretek közt visszavonom a köcsögözést, mert akkor már nem lehetsz az.
Bónuszként még elnézést is kérek tőled.

Nem kell mindennek bedőlni egyik oldalról sem. Mindig keresni kell a szavak mögött rejlő szándékot. Közelebb vannak ezek az igazsághoz, ezt tapasztalatból mondom.
Az embereket érdekek mozgatják, de azt nem mindig mondják ki (mert nem is lehet, vagy nem ajánlatos) ezért kitalálnak mindenféle faszságot, hogy a másikat esetleg félrevezessék, vagy mert nem mondhatja ki egyenesen a valóságot.

Ha, mint jó bráner vagy, szeretve a sunát. Te se azt mondod a Matildkának:
-Kedves Matildka te egy randa, és bunkó csaj vagy, de szeretnélek megdugni, mert a tested az észbontóan jó. Te is összehordasz mindenféle faszságot, hogy hanyatt dobja magát előtted. Gondolom így már tiszta minden.

taga20 2017.09.24. 16:15:59

@6.Lenin: haver, nem dőlök be, a te homározásodtól se lettem köcsög:)

és sokszor értem, és megértem a retardált agyad:))

zene, ha meg nem sértelek, me én ilyen vagyok. bot fülű, de a zene, az az!:))

www.youtube.com/watch?v=QjHR0oASSfU&list=RDQjHR0oASSfU

6.Lenin 2017.09.24. 16:52:24

@taga20:

Kíváncsian vártam a válaszodat. Bejött.

"Egyre több tény utal azonban arra, hogy a DNS-ünk alapvető szerepet játszik a viselkedésünk és a vélekedéseink – közte a politikai attitűdjeink – kialakításában. Egy napokban megjelent friss kutatás is ezt erősíti. A kérdés tehát inkább az, hogy mi a szociológiai és az öröklött tényezők aránya. "

Még a zenei ízlésünk is más.
Meg az is, hogy én nem szeretnélek megérteni, minek. Csak kíváncsi voltam, hogy képes lennél-é változni. Ennyi érdekelt az egészből.
Az igen és a nem sem, csak a feltevés (fent idézett) megáll, vagy nem.

Nem is tudtál érvelni a magad igaza mellett, csak ragaszkodsz hozzá, és megelégszel a saját tehetetlenséged a másikra vetíteni.

kész, ennyi volt.
süti beállítások módosítása