B1 blogcsalád



Az FT üzent Orbánnak: Soros terv nincs, összeesküvés elmélet van

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2017. szeptember 19. - Szelestey
  • Soros kapóra jön minden újsütetű nacionalistának, az ellene irányuló gyűlölet globális az ilyen körökben.
  • Schäuble szerint tragédia volna, ha a magyarok és a lengyelek követnék a brit példát.
  • Még az osztrák külügyminiszter is azt mondja, hogy az Európai Bíróság döntése ellen nincs apelláta.

 

FT

financial_times.jpg

A Soros György elleni gyűlölet globális kór, mert a nacionalisták új nemzedéke számára az üzletember ideális gonosztevő, az Egyesült Államoktól Oroszországon át, Magyarországig. Az emberbarát befektető igencsak elfoglalt volt az idén. Vegyi támadást főzött ki Szíriában, pénzelte a Trump elleni felvonulásokat Washingtonban és kidolgozta a tervet, hogy Magyarországot elárasszák a menekültek. Ezen kívül ármánykodott Macedóniában, Izraelben, arról nem beszélve, hogy elérte több tanácsadó elbocsátását a Fehér Házban. Nem rossz teljesítmény 87 éves korban! Természetesen itt csupa összeesküvés elméletről van szó, ám ezek valami igen fontosat és aggasztót árulnak el a világpolitikáról. Azt hogy visszaszorulóban vannak a liberális eszmények és ilyen körülmények között Soros tökéletes bűnbak. Internacionalista a nacionalizmus korában. Támogatja az egyéni jogokat, a földkerekség 29. leggazdagabb embere. Azon kívül zsidó, tehát könnyen rá lehet aggatni a Rotschildok egykori szerepét, vagyis hogy sötét módon manipulálja a nemzetközi pénzügyeket.

Orbán Viktor 1989-ben Soros-ösztöndíjas volt. Ma ugyanő ördögnek állítja be egykori jótevőjét. A kormányfő a választási kampány központi elemévé tette az állítólagos Soros-terv elleni küzdelmet. Ám nincs ilyen terv. Az igaz, hogy a milliárdos bőkezűen támogatja a menekülteket segítő karitatív szervezeteket, valamint kiállt az EU kvótadöntése mellett, ami Magyarországot is érinti. De már ennyi elég volt Orbánnak, hogy teleaggassa az országot az üzletembert előnytelenül ábrázoló óriásplakátokkal. És Magyarország nem elszigetelt eset. Vezető politikusok puccs szervezésével vádolták meg a macedónoknál, a lengyeleknél, a románoknál és a törököknél is. A paranoid amerikai jobboldal szintén ontja a Soros elleni anyagokat.

 Világos, hogy ezek a kampányok részben egymástól veszik át az ötleteket, mint ahogy a szélsőjobbos csoportok ugyanazokba az összeesküvés-teóriákba kapaszkodnak, szerte a világon. Ám néhány erős embernek konkrét oka van, hogy féljen a Nyílt Társadalom Alapítványtól. Így Oroszországban, Izraelben. Ezek az erők a FT-nak ezt a kommentárját is bizonyítéknak tekintik majd, hogy befolyását milyen gyalázatos módon használja fel az üzletember. Pedig a szerző mindössze kétszer találkozott Sorossal, mindkétszer nyilvános eseményen. De nem habozik, hogy elismerje, amit emberbarátként nyújtott. Ám az a tény, hogy még védeni is kell munkásságát, sokat mond arról, hogy milyen korban is élünk.

New York Times/Reuters

reuters.jpg

A német pénzügyminiszter szerint meg kell akadályozni, hogy a képtelen Brexit után Európa keleti és nyugati fele között még mélyebb elválasztó vonalak jöjjenek létre, mert az katasztrófa volna. Schäuble a 75. születésnapján arról beszélt, hogy a történelmi tapasztalatok alapján a földrész csak akkor bízhat a jövőjében, ha összetart, azaz minden állam beletartozik. A hírügynökség megjegyzi, hogy a kijelentés a jelek szerint annak szólt, hogy mind nagyobbak az ellentétek a lengyelek és a magyarok, illetve a többi tagállam között a demokratikus értékek, a menekültek befogadása és az integráció továbbvitele ügyében. A francia elnök különösen kritikus Budapesttel és Varsóval szemben, amely az EU szerint mind jobban eltávolodik az olyan alapvető normáktól, mint a szólásszabadság és a jogállam. Németország, részben a múlt tanulságai alapján, kevésbé nyíltan bírálja a lengyel vezetést, de titokban támogatta, hogy Macron fokozza a nyomást a keleti partnerekre. Schäuble különben arra is kitért, hogy meg kell csinálniuk a szorosabb uniót azoknak az államoknak, amelyek ezt szükségesnek gondolják. Ám mint mondta, Kohltól megtanulta, hogy erről a nagy országoknak nem szabad egyedül dönteniük.

NZZ

neue_zurcher.jpg

Napjaink egyik legjelentősebb filozófusa úgy látja, hogy Merkel az első politikus, aki az unalmat politikája szolgálatába állította. Peter Sloterdijk szerint az egész világ mozgásban van, a magyarok és a lengyelek pl. haladnak befelé a nemzeti elmagányosodás alagútjában, ám eközben Németország a nyugodt erő marad. Az előny a kancellárnál, az egyetlen kérdés, hogy a vasárnapi választás után kivel alakít koalíciót. De itt már az érvényesül, hogy a miniszterelnöknek a turbulens nemzetközi viszonyok közepette is sikerült meggyőznie a szavazókat: „Csak semmi kísérletezés!” Ezzel azután le is beszélte az emberek jó részét arról, hogy különösebben foglalkozzanak a politikával. Merkel maga sugározza a feltűnésmentességet. De a nagy dobása az volt, hogy az évek során elhitette a baloldal táborával, hogy a kereszténydemokraták jobb szociáldemokraták, mint az SPD. Viszont emiatt híveinek egy része az AfD-hez állt át. Ám emiatt nem aggódik, tudja, hogy középen sokkal többet nyer, mint amennyit a szélsőjobbon elveszt.

A Merkel-jelenséghez hozzátartozik, hogy Németországnak ölébe hullott az európai hegemónia. Történelmi szerencse, hogy a kancellár mentes minden megalomániától, a kompromisszumot keresi a németek és a szomszédok között. Szóval anti-Berlusconi, anti-Erdogan, anti-Kaczynski, anti-Orbán, anti-Putyin és anti-Trump egy személyben. Másfelől szakértők szerint sokat tett a német társadalom politikamentesítéséért. Olyan, mintha kloroformmal fújta volna le az emberek jó részét, az ellentábort persze jobban, mint a saját támogatóit. Hogy utóbbiak azután jobban összeszedjék magukat a választásokra. A többiek valószínűleg túl későn térnek magukhoz a kábult állapotból. Vagyis minden amellett szól, hogy hamarosan többet tudunk Merkel 4. kormányáról.

Der Standard

der_standard.jpg

1. Orbán Viktor ismét élesen kirohant az unió ellen. Azt mondta a Parlamentben, hogy amit eddig láttunk a Bizottság részéről a menekültek betelepítése ügyében, az csupán bemelegítés volt. Ám Brüsszel nem ismeri be, hogy téves a politikája. A politikus egyben olyan világrendről beszélt, amelyet a magyar kormány nem tud megakadályozni. A következmény szerinte a népvándorlás, miközben az iszlám új, világméretű offenzívát indított. Európa azonban nem védi, hanem megnyitja a külső határait. Megismételte, hogy 2020–ig 60 millió ember kerekedik fel Afrikából. A következmények közé tartozik a sok terrorakció és a közbiztonság drámai romlása. A kormányfő hozzátette, hogy Magyarország ragaszkodik a biztonságához, az életformájához, nemzeti, vallási és kulturális identitásához. Orbán az ősellenségnek tekintett Sorosra hárította a felelősséget a kvótáért, az EU migránspolitikájáért.

2. Az Orbán-kormány felháborodott azon, hogy az Európai Parlament Magyarországon tartózkodó bizottsága saját maga választotta ki, mely, uniós pénzből finanszírozott beruházásokat kívánja ellenőrizni, ideértve a felcsúti kisvasutat. A cél az, hogy megnézzék, a magyar hatóságok gondosan jártak-e el a brüsszeli támogatásokkal. A kabinet azonban politikai támadásnak tartja a látogatást, mert a testület nem fogadta el a magyar ajánlásokat, mármint hogy milyen projekteket kellene szemügyre vennie. A tudósítás idézi azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint a felcsúti keskeny nyomtávú vasútnak 25 perc kell 6 kilométer megtételéhez, miközben utasok alig vannak. A jelentés kitér arra is, hogy az unión belül nyomás nehezedik a magyar vezetésre a jogállam, a demokrácia és az emberi jogok ügyében tapasztalt túlkapások miatt. És mivel a magyar fél vonakodik végrehajtani az Európai Bíróság döntését a menekültek befogadásáról, egyre többen követelik, hogy vonják meg az EU-szubvenciókat az Orbán-kabinettől.

Kurier

kurier.jpg

1. Tojástáncot mutat be a magyar kormány az Európai Bíróság verdiktje kapcsán, miközben mind hangosabbak a követelések, hogy állítsák el a Magyarországnak szánt közösségi kifizetések egy részét. Kovács Zoltán tegnap Brüsszelben sem volt hajlandó megmagyarázni, mit jelent az, hogy az Orbán-kabinet tiszteletben tartja a bíróság döntését, de minden legális jogi és politikai eszközzel harcol az ellen. Pedig az újságírók egyre türelmetlenebbek, a szóvivő pedig egyre idegesebb. Összesen nem egészen 1300 menedékkérőről van szó, de Kovács azt sem tudta elmondani, hogy a magyar fél miként akarja megakadályozni a menekültek elosztásának állandó rendszerét. Egyébként az Európai Bíróság határozatai jogerősek, azokat el kell fogadni, nincs fellebbezési lehetőség. Magyarország azonban nem csupán az EU-t, hanem a német kancellárt is dühíti. Merkel a magyar és a lengyel zavarórepülések láttán megismételte, hogy el kell gondolkodni azon, fogják vissza az uniós pénzeket a két renitens kormány esetében. A magyar szóvivő ezt zsarolásnak minősítette.

2. Az osztrák külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy az Európai Bíróság határozatát mindig, mindenkinek el kell fogadnia. Kurz azelőtt nyilatkozott, hogy New Yorkban, az ENSZ Közgyűlés ülésszaka alkalmából találkozott magyar kollégájával, aki hevesen bírálta, hogy a luxemburgi testület rábólintott a menedékkérők átvételére. A lap rámutat, hogy az osztrák politikus általában igen megértő a magyar kormány álláspontja iránt, de ezúttal ő is igen határozott véleményt formált az elutasítás ügyében.

Daily Telegraph

daily.jpg

Egy moszkvai bíróság mindössze egyetlen tárgyalás alapján utasította el a család kérését, hogy kötelezze az orosz titkosszolgálatot azoknak az iratoknak a kiadására, amelyek megvilágíthatják, hogy miként halt meg egy szovjet börtönben a magyar zsidók tízezreit megmentő Wallenberg. A keresetet a néhai svéd diplomata unokahúga nyújtotta be, mert szeretett volna betekinteni a teljes aktába. Ám az ítélőszék elfogadta az FSZB érvelését, hogy a papírokat nem lehet nyilvánosságra hozni, mert az sértené mások személyes érdekeit. Így továbbra is csak annyit lehet tudni, amit a Szovjetunió 1957-ben közölt, hogy ti. Wallenberg halálát 10 évvel korábban szívroham okozta a lefortovói fegyházban. Egy vizsgáló bizottság azonban 2000-ben arra a következtetésre jutott, hogy titkosrendőrök agyonlőtték. Az orosz elhárítás képviselője most azt mondta a hozzátartozóknak, hogy még várniuk kell öt évet, mert akkor lejár a dokumentumok titkosítása.      

Süddeutsche Zeitung suddeutsche.jpg

Németországban 16 havi letöltendő szabadságvesztéssel sújtottak egy 31-éves magyar férfit, aki még júliusban megpróbált palackkal megdobni egy rendőrt, amikor tüntetés volt Hamburgban a G20-as csúcstalálkozó ellen. Az üveg nem talált célba, ám a bíróság figyelembe vette a vádlott büntetett előéletét. Az illető Magyarországon már öt évet ült emberölésért, majd testi sértésért két évvel ezelőtt másfél évet szabtak ki rá. Állt a német igazságszolgáltatás előtt is, éspedig csalásért, és mert jegy nélkül utazott. Az ügyészség most 1 év két hónapot kért rá, az ügyvéd viszont felmentésért folyamodott, mondván, hogy védence teljesen részeg volt, nemigen tudta, mit csinál. A férfi maga azt állította, hogy semmire sem emlékszik. A bíróság azonban bizonyítottnak látta a súlyos testi sértés kísérletét és figyelembe vette, hogy a támadás egy rendőr ellen irányult.

Frankfurter Rundschau

frankfurter_1.jpg

Az egyik nagy német kekszgyár máris reagált a Bizottság elnökének minap elhangzott bírálatára, miszerint megengedhetetlen, hogy egyes élelmiszer gyártó cégek másodosztályú fogyasztóknak tekintsék az unió keleti tagjainak polgárait és nekik egyazon név alatt gyengébb minőségű termékeket szállítsanak, mint nyugatra. A Bahlsen ezek után bejelentette, hogy a Keletre szánt árukba a jövőben ugyanannyi vajat tesznek, mint azokba, amelyeket a német piacon akarnak eladni. A pálmaolajat ugyanakkor törlik a kekszek összetevői közül. A szerző, az egyik német fogyasztóvédelmi szervezet munkatársa megjegyzi, hogy a multik arra hivatkoznak, ők csak a helyi ízlést követik. Ám a felhasznált hozzávalók érdekes módon olcsóbbak, a termékek viszont ugyanannyiba kerülnek, mint másutt. Vagy még többe. Jogilag ezt nehéz igazolni. Keleten méltán kifogásolják az eljárásmódot.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4512877018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mérsékelt fegyveres lázadó CIA módra 2017.09.19. 10:34:02

A CIA- csicska FT üzent :DDD

Itt van néhány összeesküvés- TÉNY:

ISIS= CIA- Pentagon- NATO- projekt

linkbun.ch/057kv

Anna Kisfaludiné Baán 2017.09.19. 15:47:04

A TV egyenesbe közvetítette a vénség EU-s fogadását, minden szavát, ergo igaz, hogy ő áll a migráció háta mögött. Amerikába rengeteg aláírást gyűjtöttek ellene. Angliából kitiltották és még ki tudja hány országban kavart. A halálbüntetés nem lenne elég büntetés neki. Miért tartja magát újságírónak magát, aki ennyi hazugságot képes leírni?

jajdehülyevagyok 2017.09.19. 21:30:04

... úgy festik le, mintha az öreg maga menne és intézné a dolgokat. :D:D:D

a nagy hohoohooo 2017.09.19. 23:01:02

@Anna Kisfaludiné Baán: Milyen igaza van:jajdehülyevagyok-nak:jajdehülyevagy heheee.....

a nagy hohoohooo 2017.09.19. 23:07:13

@Anna Kisfaludiné Baán: www.facebook.com/anna.kisfaludinebaan

Se egy kép,ismik is csak olyanok akiket bárki bejelelöl elfogadják,megosztások önmagadnak senki nem lájkol.....csak egy idomított ,aberrált takonynáci "ÍKÚ"vitéz troll...hehee..

Megfontolt 2 2017.09.20. 03:08:29

Akik nem emlékeznének az invázió-deportálás -tervezet közzétételére , itt egy korabeli független forrás :
www.project-syndicate.org/commentary/rebuilding-refugee-asylum-system-by-george-soros-2015-09
Magyarul :hu.wikipedia.org/wiki/Soros-terv..

Megfontolt 2 2017.09.20. 03:17:44

Egy könnyebben kezelhető változat:
Sep 26, 2015 GEORGE SOROS
/Soros-terv
süti beállítások módosítása