A B1 blogcsalád



Orbán szembeköpte Orbánt, majd megnevezte az igazi ellenséget

2017. szeptember 14. - ashwood

tank.jpgA magyar miniszterelnökhöz képest a szélkakas az univerzum fix pontja. Orbán országlásának egyetlen biztos pontja: bármi áron meg akarja őrizni hatalmát. Ha ehhez saját magát kell szembe köpni, az sem probléma.

Most épp attól hangos Orbán Viktor szája, hogy az Európai Unió lesz szíves kifizetni neki az déli határszakasz kerítéssel ellátásának költségeit, de legalább az állítólagos 240 milliárdos bekerülési ár felét. Merthogy e védművel ő – igen, személyesen ő – megvédte Európát a migránsáradattól. Azt most talán hagyjuk is, hogy

– 2015 nyarán rendőri kísérettel buszoztatták szervezetten a menekülteket a déli határról Ausztriába,

– Németh Szilárd szerint legalább 220 ezer menekült ment át regisztráció nélkül az országon,

– miközben 170 ezret regisztráltak ugyan, de mint kés a vajon, úgy haladtak át Magyarországon,

– a Frontex kimutatása szerint a kerítés megépítése csak elterelte a menekülteket, felhúzása után Szerbiából az ugyancsak uniós tagállam, Horvátország felé 400 ezer menekült haladt át.

Azt azonban már nem tudjuk feledni, amit Orbán a kerítés kapcsán hangoztatott lépten-nyomon 2015 őszének végén, telének elején. Mindenhol, ahol mikrofont nyomtak az orra alá - legyen az akár Brüsszel: "a határvédelem első helyen nemzeti hatáskör, mi nem adjuk át senkinek, ez a magyar állam felelőssége: a mindenkori magyar kormány felelőssége, hogy megvédje a külső határait.” Vagyis: senki nem szólhat bele, mit csinálunk délen, mert az tagállami hatáskör, úgyhogy mindenki kussoljon.

Erre most azt kell látnunk és hallanunk, hogy Orbán Brüsszelben kuncsorog pénzért - már a megvédés okán.

Hát hogy van ez? Az Európai Unió nem szólhat bele semmibe, amit ő tesz, de pénzt, azt adjon rá szekérderékkal? Bármennyire abszurd a kérdésfelvetés is, a válasz: igen. Kell-e ékesebb bizonyíték erre – a fenti példa mellett - a felcsúti kisvasút ügye. Hogy az EU itt vizsgálódni akar, mire költöttük a tagállami adókat? Na nehogy már! Mi közük hozzá? Szemét migránssimogató Soros-bérencek - ez az állítólagos felnőtt emberekből álló magyar kormány diplomatikus válasza.

És ha nem lenne elég egyértelmű a helyzet, Orbán az évadindító frakcióülésen egyértelművé tette: Brüsszel - értsd: az Európai Unió - Magyarország ellensége. Nagyon nehéz lenne másként dekódolni az a miniszterelnöki kijelentést, hogy: "ha harmadszor is nyerünk, Brüsszel nem tud legyőzni minket." Orbán háborús pszichózisa mára totálisan elszakadt mindentől, amit valóságnak nevezhetünk. Szerinte az Európai Unió egyik tagállama – Magyarország – háborúban áll az Európai Unióval. Miközben Oroszországgal és Törökországgal barátkozik.

Bár csak történelmi legenda, a valóságban nem történt meg, mégis jellemző a pesti vicc II. világháborús magyar hadüzenetről az USA-nak:

A második világháborúban Magyarország hadat üzent az USA-nak. Magyarország nagykövete bement a washingtoni külügyminisztériumba, majd átadta a hadüzenetet. Ezután a következő beszélgetés zajlott le:

USA Külügyminiszter: - Mi az Önök államformája?

Magyar nagykövet: - Királyság.

- És ki a királyuk?

- Nincs királyunk, hanem kormányzónk van.

- Ki a kormányzó?

- Vitéz Horthy Miklós tengernagy.

- És van Önöknek tengerük?

- Az nincs.

- Értem. Van az USA-val szemben területi követelésük?

- Nincs.

- Van valamilyen országgal szemben területi követelésük?

- Igen. Ausztriával, Csehszlovákiával, Romániával...

- Értem. És azokkal szemben is hadat viselnek?

- Nem, ők a szövetségeseink.

A bejegyzés trackback címe:

http://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7712827926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

élhetetlen 2017.09.14. 23:33:28

@John Nethem: Igen, emlékszem a limes említésére, de már akkor is azt mondtam, (nem keresem elő), hogy a magyar kerítés nem védte meg Európát. Visszatérve a hasonlatomra, most csak azzal jössz, hogy nem a szomszédtól kéri a kerítése költségének a felét, hanem az egész falutól? Az mennyivel jogosabb kérés?
Megkaptam a következő leveledet is, nem hiszem, hogy személyes ócsárlásba bocsátkoztam volna, csak egy egyszerű tényt fordítottam le, egy egyszerű, hétköznapi hasonlatra. Hátha átmegy. Ha nem, hát nem. Mondtam, nem akarok belemenni politikai vitába, ez részemről tisztán egy logikai kérdés.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.09.14. 23:47:46

@John Nethem: azt olvastam, hogy a vándorlás erőteljesen lelassult. Mondjuk úgy könnyű megállítani őket a kerítéssel, ha ide se érnek...

John Nethem 2017.09.14. 23:57:30

@élhetetlen:
Amelyik rész (jelzőosztogatás) nem inged, ne vedd magadra.

Én sem állítottam olyat, hogy a magyar kerítés egymagában megvédte, vagy képes megvédeni Európát, max. Magyarországot.
Annyit mondtam: igen, elterelte a menekülteket, illetve mergakadályozta a tömeges illegális beáramlást az ország területére, illetve csökkentette a Szerbiába áramló emberáradatot is, mivel a magyar zöldhatáron gyakorlatilag nem lehet átjutni, másfelé pedig a terepviszonyok között túl nehéz, körülményes, Románia felé is sok a természetes akadály (folyók, nyílt terep, ritkább települések stb.) .
Aki azt állítja, hogy a határkerítés nem működik, és a feladatát nem látja el, az az ember vagy nincs tisztában egy határszerkezet szerepével, vagy egyszerűen hazudik.
--

A politikában legtöbbször a szemesnek áll a világ.
Nyilván nem gáláns egy olyan dologért pénzt kérni, amit nem rendelt meg senki, elsősorban a Magyar határ védelme céljából került felhúzásra, de mivel a magyar határ egyben a schengeni határ is, hát ez van. Próba-szerencse alapon megpróbálta Orbán, nem jött be.... De mint olvasható volt, másnak sem.

Tény és való, nem tolonganak a menekültek egyetlen magyar vasútállomáson sem nyugatra jutás céljából. Vagy tévednék ?
És ez nem valami jótékonysági dolog miatt van így, hanem konkrétan a fizikai határnak tudható be.
... Egész egyszerűen: Volt egy régi ismerősöm, aki arról panaszkodott, hogy amióta ledölt a kerítése a háza mellett egy darabon, a buliból hazatartó fiatalok mindig oda álltak be hugyálni. Nyáron már elviselhetetlen volt a bűz, és az ott lévő virágok is mind kiégtek a sok ammóniától stb... Így aztán kénytelen volt megcsináltatni a kerítést... Ennyike... Ezt kell elképzelni nagyban......

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.09.15. 00:02:28

@John Nethem: tudod, az is érdekes, hogy a németek ebben az évben eleddig 80 ezer menedékkérőt irányítottak vissza(toloncolnak ki), és vagy 200 ezer kérelmet utasítottak el.
Nekem úgy tűnik, hogy Merkel azért engedte be az országába őket, hogy ne legyenek halomra gyilkolva a kertek alatt.
Talán úgy gondolhatta, hogy mi, keresztények különbek vagyunk a muszlimoktól.
De tévedett.
Tehát az EU-nak az lett volna a feladata, hogy odaát találjon megoldást a problémára. Lassú. Ez tény.
Talán , ha a hollandokon nem bukik meg a törökök felvétele az EU-ba , ha az ENSZ nem vágja meg a török menekülttáborok költségvetését, Erdogan nem ereszti ránk őket.
De Erdogan a barátunk. Avagy sorosbérenc????
Ráadásul kiderült, a kerítés önmagában nem oldja meg a problémát.
Csak valamiért (vajon miért?) arról nem értekezel, hogy hány magyar szopja ott a faszt olyan feltételek közt, amiért Biszku elvtárs már gulagra küldte volna a hadsereg parancsnokot.
Hja, boldog békeidők...
Azt tudtad, hogy Olaszországba és Görögországba is kevesebben érkeznek? Biztos az orbánkerítés állította meg őket!

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.09.15. 00:05:44

@John Nethem: már nincs meg a régi ismerősöd? Ja, felhúzta a falat....azóta nem pisálsz?

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.09.15. 00:09:05

@John Nethem: próba szerencse alapon megpróbálta, de kétségkívül nem elegáns-írod.
Vazze, a blogot olvastad? Pont erről szól a cikk!

anyadmajma 2017.09.15. 00:10:02

@John Nethem: na, te hazaáruló bolsevik geci, megint szépen tolod a gazdáid száján kiszóródó fost, meglesz a prémium, ne aggódj.

John Nethem 2017.09.15. 00:10:31

@Könnyen elkaptuk, uram!: Már volt szó róla, hogy a német-török megállapodás eredménye (a török visszatartás) kronológiában később volt, mint ahogy a kerítés megépült volna.
Másrészről: Ha azt az információt kapod, hogy a Brenner-hágót lezárták, vajon elindulsz-e Milánóból Innsbruckba, vagy Szlovénia esetleg Svájc felé veszed az irányt ?
Egy információ ma már 10 percen belül elterjed az okostelefonokon. Így aztán ha tudomásukra jut a menekülöknek, hogy Magyarországon keresztül nem lehet átjutni, mert van, akit 5x kaptak el és 5x dobták vissza akkor egy idő után ELAPAD ez a vonal. Természetesen beindul egy másik, hiszen az embercsempészet, a prostitúció és a szervkereskedelem kéz a kézben járva euromilliárdokat kaszál belőle.

Csakis közös fellépéssel lehet az egészet aprólékosan felszámolni, és a tényleges menekültekre koncentrálni.
De amíg Németország azzal bajlódik, hogy a könnyelműen "MINDEN SZÍRT BEFOGADUNK" Merkelszlogen hatására hirtelen mindenki (persze bemondásra) szír lett, ami aztán a későbbi elbíráláskor derült ki hogy dehogyis: 500 000 kiutasítás van napirenden, amiből 20 ezret sikerült visszatoloncolni..... A többi visszatoloncolást "jogvédők" szabotálják, vagy maguk a kitoloncolandók tűnnek el a hatóság elől, elrejtőzve az "árnyékvilágban", ahol a megélhetést egyedül a bűnözés biztosítja....

John Nethem 2017.09.15. 00:12:24

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ami nem elegáns, az még nem jelenti azt hogy nem jogos.....

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.09.15. 00:14:33

@John Nethem: Mondjuk ha azért javította ki a leomlott falat, mert zavarta , hogy odapisálnak, és nem azért, mert zavarta, hogy leomlott, az önmagában sokat elárul az emberről. Inkább tagadd le, hogy ismerted!

John Nethem 2017.09.15. 00:16:26

@Könnyen elkaptuk, uram!:

HA nem töketlenkedik Németország, és idejében megépül a határvédelem, akkor abból az összegből, amit most elköltenek a Németországban lévő JOGOSULATLANUL ottlévőkre, abból az összegből az ENSZ által csökkentett összegeket lehetett volna pótolni, és négyszer annyi embert lehetett volna ellátni Szíriában, Libanonban, Jordániában vagy Törökországban.
Nem én mondom, hanem nyugati tanulmányok írják.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.09.15. 00:21:51

@John Nethem: ami nem elegáns, az nem jogos....te diszlexiás vagy? Ja, nem. fideszes. Titeket képeznek arra, hogy ne a kérdés érdemi részére válaszoljatok.
A cikk pont erről szól...ez az érdemi rész.
Ami meg a jogosságot illeti: ha valamit nem kértem, nem jogos kiszámlázni.
A példádnál maradva, ha a falu az EU, te vagy a kerítéses paraszt, a részegek meg a szír menekültek, akkor a kerítésed felépítése nem megoldás a hogyozás problémájára. Te mégis azt mondod a falu többi lakójának, hogy fizessék ki a kerítésed...
Tudod, talán nyilvános WC, mobilbudi megoldást jelenthetne....a kocsma mellett.

John Nethem 2017.09.15. 00:22:01

@Könnyen elkaptuk, uram!: No és ha mindkettő ? Akkor már szar ember ???
Nem tudom, mennyire vagy gyakorlatias ember, ezt a feledet kevésbé villantottad meg....

Tudod hogyan keletkeznek az útszéli szeméthalmok ?? Egy picike eldobott akármivel... Aztán valaki mellédob még egy valamit.... És így tovább.... Ugyanígy tűnnek el az elemei egy sokáig egyedül árválkodó biciklinek.....

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.09.15. 00:24:49

@John Nethem: zagyvaságot beszélsz. A határvédelem, a török kérdés és a szír területek segélyezése így nem függ össze....amúgy meg te állítod...meg legfeljebb a Fox.

John Nethem 2017.09.15. 00:29:49

@Könnyen elkaptuk, uram!: Annyiban sántít a te levezetésed, hogy a menekültek most NEM TUDNAK átmenni a kerítésen illegálisan. Mert ha illegálisan átjutottak, akkor illegálisan eljuthatnak shengenen belül bárhova.
Felfogtad végre ???? Ennek okán kérte Orbán a kerítés felét.
Ha nem lenne a kerítés, a Szerbiában, és a Balkánon összesen dekkoló 100 ezer menekült ÚJRA ELINDULNA TÖMEGESEN a zöldhatáron. Felfogtad ???.

John Nethem 2017.09.15. 00:31:53

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Ne nevettess már ! Ha valahol zárt határok vannak, az miért ne függene össze azzal, hogy EL SEM INDULNAK ARRAFELÉ a tömegek ?

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.09.15. 00:32:34

@John Nethem: már megint terelsz. Engem ez nem érdekel.
Ha a kerítés határvédelem, akkor a miénk.
Ha shengené, akkor az EU építse.
Ha a sengen partja Gòrögország, akkor meg mijafaszról beszélsz, hogy mi védjük meg?
Kósa szindrómád van?

John Nethem 2017.09.15. 00:33:28

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"..Tudod, talán nyilvános WC, mobilbudi megoldást jelenthetne....a kocsma mellett..."

ÉS ezt miért nekem mondod ? Mond az EU-nak......

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.09.15. 00:34:42

@John Nethem: Mexikó-USA határ elég zárt. Az afrikai spanyol enklávénak fal a kerítése....mégis...elindulnak.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.09.15. 00:35:52

@John Nethem: Az EU tudja, csinálja. Csak kurva lassú. Mert egy adminisztratív

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.09.15. 00:39:32

@VaradiJanos: Az én anyám már évek óta alszik.
A tiéd? Ja, ôt nem ismered.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.09.15. 00:41:18

@VaradiJanos: afrikai vadállatok? Amúgy miről beszélsz?
Gyógyszert vedd be, mert megint a szarodat fogod enni reggelre.

John Nethem 2017.09.15. 00:48:07

@Könnyen elkaptuk, uram!: Te mondtad, hogy csak a logika érdekel téged, de úgy látszik, legalább két foga hiányzik a fogaskerekednek.....

"Ha a kerítés határvédelem, akkor a miénk."

Igen. és mint a G7-ek is megállapították, minden ország szuverén joga.

"Ha shengené, akkor az EU építse."

Egyben schengeni határ is.
Mivel az EU elismeri a magyar határt mint Schengeni határt - hiszen határvédelemre ad pénzt - magára a FIZIKAI HATÁRKERÍTÉSRE nem. ( Másnak sem.)
A miért nem-re objektív, JOGI magyarázatot nem tud rá adni az EU, ellenben az erkölcsi alap, meg a humánum meg efélék vannak magyarázatként.....

"Ha a sengen partja Gòrögország, akkor meg mijafaszról beszélsz, hogy mi védjük meg?"

Igen, Görögország feladata lett volna a Schengen betartása. De nem tette.
Alapvetően egy nagy baromság volt úgy bevenni Schengenbe Görögországot, hogy egyetlen másik schengeni országgal nincs kapcsolata. A legközelebbi Magyarország. Így aztán idáig is nyomultak a menekültek. A közbülső országok sem tettek semmit a feltartóztatásukra, amúgy sem náluk akartak kikötni....
Így aztán mint a teljes Európa (tőlünk nyugatra már egybefüggő határnélküli Európa) schengeni határvédelme, a mi feladatunk maradt ez a védelem.
Ezt cseszte el a EU bizottság, amikor kierőltette, hogy nem lehet az elbírálás alatt zárt táborban tartani a menekülteket. Innentől elindult az áradat, és a regisztráció megtagadása....
De ezeket hiába mondom ezerszer is, egyik fülön be, a másikon ki.....
Neked is hályog a szemeden, szűrő a füleden......

John Nethem 2017.09.15. 00:50:45

@Könnyen elkaptuk, uram!: Senki nem mondta, hogy nem próbálkoznak. Csak látni kell: míg USA/ Mexikó egy szomszédos ország lakói akarnak átjutni ( mintha itt a szerbek vagy a románok akarnának átjönni hozzánk) az USÁba, addig nálunk egy 6-8 országon átvergődő ember.....

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.09.15. 00:53:58

@John Nethem: Érdekes összefüggések: Törökországban 3 éven át elvoltak a szírek a táborokban. Majd a török-EU-ENSZ konfliktus után "véletlen" lebombáztak a törökök egy menekülttábort...és valamiért a táborok kinyíltak, épp Görögország irányába...
De nézd meg a térképet. A gumicsónakokkal nem Szíriából indultak ám a görög partok felé.
Tehát jól nyomonkövethető, hogy Erdogan , hazánk nagy barátja, Putyin puszitestvére hajtotta rá Magyarországra a szíreket, biztos az ördögi Soros sugallatára.

John Nethem 2017.09.15. 00:54:47

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ez bizony így van. De ez miért is mentség valamire is?? Amikor emberek életéről van szó, és főleg menekültekéről ?

Sajnos a nyugat is számos esetben bebizonyította álságosságát a menekülőket illetően. A kimutatott humánum mögött legtöbbször sima ÉRDEK állt.....

John Nethem 2017.09.15. 00:56:25

@Könnyen elkaptuk, uram!: Tudom. Nem kétlem. Ezért is jeleztem többször, a politika, minél nagyobban csinálják, annál mocskosabb.. ( és ez alól a mai németek sem kivételek...)

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.09.15. 00:59:04

@John Nethem: ha Görögország a határ, akkor oda kell a kerítés. Ha az EU nem akar kerítést építeni, akkor nem jogos kifizettetni vele. Ha mi építünk, akkor nemzeti érdekből. Akkor az saját.
Mit szólnál hozzá, ha holnaptól fizetnél nekem havi 50 ezret, mert megvédlek?

John Nethem 2017.09.15. 01:04:12

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"..Az afrikai spanyol enklávénak fal a kerítése....mégis...elindulnak..."

Az afrikaiak agresszívebbek.... Szicíliában részben már átvették az uralmat a maffiától, illetve a maffia szemet vetett a menekültekre félretett pénzre, így mivel a menekültek elszállásolását Olaszországban kiszervezték provát cégeknek, a maffia kezd beépülni ide..... Nem tudni hova fog vezetni, de sok jóra nem lehet számítani.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.09.15. 01:06:46

@John Nethem: na, akkor gondolkodjunk, Béláim!
Vajon, ha Merkel nem kér a menekültekből, mi történik?
A görögök szívják meg, mert vagy menekülttáborokba kell őket dugni, vagy legyilkolni őket a tengeren...
A helyzet pikáns, mert pont azon izmoztak, hogy fizesse vissza a görög az adósságot. Ha jönnek a menekültek, beborul Görögország.
A törökkel ugye nem lehetett beszélni...
Amit meg kihagyott a számításból a Mutti, hogy nem a szírek adják a tömeget....mondjuk ezt a fidesz prop is szereti elhallgatni...
Tehát valóban, a mocskos érdek...csak ez nem magyarázza, hogy Olaszországban vajon miért.

Pop40 2017.09.15. 01:07:29

@morpho:

Ne kérj tőle lehetetlent.

Egyfelől nem tud olvasni, másfelől a kommentek száma alapján fizetik Habonyék.

John Nethem 2017.09.15. 01:08:27

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ha tisztázod velem hogy mitől védsz meg, és az tényleg bekövetkezne, ha nem, akkor megbeszélhetjük.....

Lehetne az Orbán kérvénye olyan mint amit most te mondtál, "védelmi pénz" :-)

Csak átfutott gondolatként: Ha az EU nem ismeri el, hogy a kerítés az EU-t is védi, egyszerű bizonyítani. Ki kell jelölni egy folyosót az országban, ahol a menekültek mindenfajta ellenőrzés nélkül, zavartalanul elmehetnek gyalog Ausztriáig. Sima ügy. Mindenki elégedett lesz.... Még Te is....

John Nethem 2017.09.15. 01:11:44

@Könnyen elkaptuk, uram!: Így viszont Merkel szavait bátorításnak és KÉTBITES meghívónak vették olyan afgánok, pakisztánok, bangladesiek stb. , akik eleve nem is mehettek volna, de szírnek vallották magukat..... És eljutottak álmaik földjére.... Legtöbbjük hiába...

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.09.15. 01:13:11

@John Nethem: szerintem meg nem. A menedékesek javát kitoloncolják.
Ha nincs háború, nincs indok. Ez jó menekülési út Merkelnek is. Mint látszik, a sok szemetet is hordta ide a szél...pakik.
A beilleszkedésükkel is gond van. Ráadásul most újabb lehetőség nyílik meg a németnek a munkaerőhiány enyhítésére: BREXIT.
Ha felkínálná az egy éves nyelvtanfolyamot a britekből kiábrándultaknak, tömegesen vándorolnának át munkára hajlandó kelet-európaiak.

John Nethem 2017.09.15. 01:15:35

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nos , ezért mondom, a nagypolitikában nem a problémákat oldják meg, hanem gyártják... Azt hiszik, egyet megoldottak, de közben helyette létrejött három másik gond..... Ami majd 5-10-15-20 év múlva robban....

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.09.15. 01:17:07

@John Nethem: amikor a kerítésről vitáztunk, mielőtt felépült volna, pont ez volt az érvem: ne költsünk pénzt rá fölöslegesen. Aki akar, az regisztráljon itt, aki nem hajlandó, az meg takarodjon ki. Menjen tovább.
Talán Merkel is hamarabb döbben rá, hogy ez így egy horda.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.09.15. 01:22:50

@John Nethem: És a helyzet egure rosszabb...Trump. Agyilag zokni. És nincs alternatíva.
A UK hülyék gyülekezete. May hazug és nagyon nő.
Boris egy bohóc..
És nincs alternatíva.
Orbán...felépített maga köré egy balfaszokból álló kirakatpártot.
kétkulacsos politikát folytat. Amíg fel nem törlik vele (velünk) a padlót. Putyin már megtette..és nincs alternatíva...

morpho 2017.09.15. 02:43:56

@John Nethem: A gruppen az amikor vasárnaponként összegyűlik az összes narancskullancs és egy nagy Soros plakát előtt kiveri, miközben random Orbán beszédek szólnak a háttérben, a kőkeresztény Habony meg bepúderezi az orrát és közben Londonból áldást oszt? Hát egyszer tényleg megnéznék egyet!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.15. 07:27:30

Pedig a jó politikus éppen hogy képes rugalmas lenni, csak a céljai fixek.

John Nethem 2017.09.15. 07:52:02

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Ez mind így van.

De mennyiben is emberséges dolog hogy "hadd jöjjenek", aztán amíg 1-2-3 évig elbírálják a németek, addig ott él mint Marci Hevesen , "reménykedik a semmire" vagy éppen már elkönyvelte a szerencsétlen hogy minden sinen van, és akkor egyszercsak megkapja az "obsitot haza" ?
Az erre költött pénzt a tényleg rászorultakra lehetett volna költeni, ráadásul nem is lett volna leterhelve a rendszer, az elbírálások gyorsabban pörögtek volna...

Egyébként egyetértek. A Brexit most már Németország hatalmát megkérdőjelezhetetlenné tette az unióban, a franciák nem elég ellensúlyosak, és ahogy mondod, ha jól sáfárkodik Németország, még több energiát nyerhet a kelet-európai munkaerő odairányításával.

John Nethem 2017.09.15. 07:55:21

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Viszont a kitoloncoláshoz kell a kliens is... Az meg már macska-egér kergezőtés.....
Ezért szigorít Németország ( mert neki ugye szabad, az nem embertewlenség...) hogy kitoloncolási őrizetbe vehető akiről megállapítják hogy jogtalanul ment be az országba.....

Ha a megelőzésen lett volna a hangsúly, akkor a BELÉPÉSI őrizet csak annyiban lett volna más, hogy azt minden menekültnek kötelessége lett volna eltűrni....

zord íjász · http://zordidok.blog.hu 2017.09.15. 08:00:47

@Könnyen elkaptuk, uram!: Elegáns döfés, művészi kivitelezés. Touché. Így kell ezt, ha az ember édesanyját belekeverik a vitába.

postumus mumus 2017.09.15. 08:03:03

Ezt a beszélgetést az írás végén már régen hallottam, de kurva jó. Jellemzi orrbanisztán- abszurdisztán valós politikáját. A történelem ismétli önmagát. A magyar nép több évszázados kálváriáját az orr bánhoz hasonlatos idióta kretén politikusok döntései, és seggnyalóik ezekhez történő asszisztálása okozta. És a jövőben sem lesz másként. Valahogy a magyar nép nem tud logikusan gondolkodni, és nem tudja eltakarítani nemzetrontóit. Ez van.

John Nethem 2017.09.15. 08:08:06

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A kerítésről Orbán megmondta : szükséges rossz. De máshogy nem lehet megállítani egy zöldhatár majdnem teljes hosszában átnyomuló tömeget. Ahogy a Duna kiöntését sem úgy oldjuk meg hogy szaladunk a víz után lavórokkal, hanem megemeljük a gátakat.

"..Aki akar, az regisztráljon itt, aki nem hajlandó, az meg takarodjon ki. Menjen tovább.
Talán Merkel is hamarabb döbben rá, hogy ez így egy horda..."

Ez történt 2015 nyarán.. Láttuk a következményeket, a visszhangokat stb...
Mindenki szent volt a világon, csak a magyarokra zúdítottak kígyót-békát.
A brüsszeli tesze-toszák lehet nyaraltak, leszarták az egészet semmitmondó, üres szavakat puffogtató sablonmondatokkal. Hol azzal hogy Schengent be kell tartani, hol azzal hogy genfi egyezmény, hol azzal hogy Dublin I. Dublin II........

Ott és akkor mindenki tétlen volt, halvány fogalmuk sem volt Nyugaton sem, hogyan kellene a dolgot kezelni. A menekültek pedig föltorlódtak az országban, mindenki a vonatokra akart fölszállni és a legrövidebb úton Ausztria felé venni az irányt. Az, hogy ez Pesten történt, mutatja a IIVH utáni vasúti struktúra Budapest központú sugaras szerkezetét.

John Nethem 2017.09.15. 08:12:50

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"...És a helyzet egure rosszabb......."

Egyetértek.
Ehhez talán az is hozzájárul, hogy biólógiailag is jelentősen satnyul az ember a régebbi biológiai önmagához képest..... a kórképek pedig a mentális szinten is jelentős zavarokat okoznak...

zord íjász · http://zordidok.blog.hu 2017.09.15. 08:14:58

@VaradiJanos: Fajtársa? Kinek vagyok én a fajtársa? Inkább ne válaszolj, majd kitalálom a kommentjeidből, biztosan menni fog.

chrisred 2017.09.15. 08:20:59

@John Nethem: Tisztázzuk újra, hogy a menekültügyi rendszer nem humanitárius célokat szolgál. A nemzetközi jog egyik alapköve, hogy mivel a nemzetközi jogrendnek az államok az alanyai, a földön minden ember valamelyik állam polgára kell hogy legyen. Egyébként jogrenden kívüli lesz. Ezért megoldást kellett találni arra a helyzetre, ha egy állam megszűnik, nem képes állami funkciót kifejteni stb. Erre szolgál az állampolgárságot ideiglenesen helyettesítő menekült státusz.

1ghost 2017.09.15. 08:25:35

@VaradiJanos: @John Nethem: @maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Na tessék! Ez a szarházi, bérhazudozó fidesztroll kibújt a gazdája seggéből, és elkezdte mentegetni a tolvaj korrupt bandatársait.

De már senki nem hisz nekik, jövőre úgy fog járni az egész fidesz, mint hétvégén az algyői szavazáson, ahol az emberek a fidesz írmagját is kiíitották a közéletből.

Európai téridő 2017.09.15. 08:36:08

A Mélyen Tisztelt Szerző pedig úgy hazudozik, mint ahogyan a csevegő csermely folydogál. A Frontex a mundér becsületét védi, hisz a fene nagy konfédervejszes felállásban a schengeni határ védelmének megszerzése - hatáskörileg - az ő dolga lett volna, ha jó a feltételezem. Az illetékes Magyarország kénytelen volt az eleinstandolt hatáskörből valamennyit visszavenni, mert helyzet volt, ők meg csak bénáztak. A 170 ezer állítólagos regisztráltat a kérelem elbírálásig hogy szállásoltad volna el, Nagyokos? Amikor most is a mozgalmár aktivisták úton-útfélen börtönnek minősítik a zárt szállásokat, ahonnan nem tudnak olyan könnyedén kiszökni a kérelem elbírálására váró migránsok. És a kérelem elbírálásban illetékes hatóság/bíróság talán bizony nem lett nagyon hirtelen túlterhelt? És erre milyen eurójogi megoldást feletettek el kitalálnii a brüsszeli nagyurak? Vagy az nemzeti hatáskör, valóban, vagy csak úgy hipp-hopp újból? Gondolkozz el ilyesféle dolgokon is, Öcsi!

John Nethem 2017.09.15. 08:41:35

@morpho: Ilyen párhuzamos társdalmat csak te építesz , ez tisztán kitűnik a hozzászólásaid minőségéből és tartalmából.

1ghost 2017.09.15. 08:43:22

@VaradiJanos:

Ez el Szabtad Jani. Bíróság előtt fogsz felelni. Majd irány a kozma utca. Ez a sivár jövőd.

John Nethem 2017.09.15. 08:49:08

@chrisred:

Első fele stimmel .

"..Ezért megoldást kellett találni arra a helyzetre, ha egy állam megszűnik, nem képes állami funkciót kifejteni stb. Erre szolgál az állampolgárságot ideiglenesen helyettesítő menekült státusz..

Azzal vitáznék, hogy államok szűnnének meg, maximum az ÁLLAMIGAZGATÁS , ergo az állampolgárság sem szűnik meg.
A menekült státusz nem az állampolgárságot helyettesíti, hanem az élethez való jog korlátos körülményeit biztosítja, ha egyébként az adott államigazgatás - ahonnan a menekült jön - nem képes rá: háború stb, illetve ha éppenséggel ő maga üldözi egyes állampolgárait....

zord íjász · http://zordidok.blog.hu 2017.09.15. 08:49:09

@VaradiJanos: Jó, jó, tényleg rokonok vagyunk, ő és én, mindketten a Nick familiában szopjuk egymás faszát, de azért még lehetnél velem annyira elnéző, hogy ezt nem hánytorgatod fel, mert nekem is szükségem van egy kis támogatásra, sikerélményre.

1ghost 2017.09.15. 08:51:26

@VaradiJanos: Mentegetőzhetsz Janika. El Szabtad. Nem úszod meg, ne reménykedj.

chrisred 2017.09.15. 08:59:18

@John Nethem: Mindkettő előfordulhat egy polgárháborúban. Sőt, akár anélkül is megtörténhet, hogy az állam egyszerűen kijelenti, hogy az általa biztosított állampolgári jogok nem illetik meg a területén élő emberek bizonyos csoportját. Ilyen volt a második világháborút követő kitelepítési hullám, ami a genfi egyezmény létrehozását közvetlenül megelőzte.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.09.15. 09:23:25

@VaradiJanos: úgy látom, beletaláltam a közepébe.

sírjatok 2017.09.15. 09:23:41

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Mexikó-USA határ elég zárt. Az afrikai spanyol enklávénak fal a kerítése....mégis...elindulnak. "

Képzeljük el, hogy lebontják az usa-mexikói határt. Szerinted akkor többen, kevesebben vagy ugyanannyian indulnának útnak illegálisan?

Ha úgy van ahogy mondod, hogy a kerítésnek semmi köze nincs ahhoz hogy egy wannabe illegál elindul-e, akkor nyilván ugyanannyian lennének.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.09.15. 09:26:44

@John Nethem: Igazad van, a tömeg átengedése nem váltott ki osztatlan lelkesedést. A kerítés se....
A regisztrációra, táborokra pedig kaptunk volna pénzt, de Orbân visszautasította.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.09.15. 09:28:37

@sírjatok: világos. Azért volt kevesebb bevándorlô Ilaszországban és Göroögországban, mert az orbánkerítéstől megrettentek.
Sírok...

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.15. 09:29:33

@1ghost:

Akkor mi a gondod? Szavaid alapján jövőre meglesz a ballib kétharmad.

John Nethem 2017.09.15. 10:03:13

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Valóban.
Miért is utasította vissza ?
Mert akkor mi lettünk volna egy olyan ország, mint most a Dél-olasz terület, a menekülők gyűjtőtábora, csak annyi különbséggel, hogy nem koncentrálódtak volna úgy mint a Keletiben ( bár ez sem kizárt), főleg, ha az az EU-s határozatot ugyanúgy megtartják, hogy a kérelmező szabadon mozoghat (ideiglenes papírjai alapján csak !!!--> ) Magyarország területén ( tehát jogilag nem léphetné át a magyar határt nyugatra !!! utána lehet nézni a schengeni normáknak és a Dublini szerződésben is benne van), de ezt simán leszarták volna , így ugyanúgy elindultak volna nyugat felé....
És mivel a menekülő sem hülye, ki van oktatva kellően a jogairól - a kötelességeiről persze semmi : ekkor van a felháborodás, ha dolgokat, bizonyos cselekedeteket számonkérnek rajta - tartva attól, ha itt adja be a kérelmét, akkor ittreked, ezért inkább nem regisztráltatja magát , főleg ha illegálisan jött, kerítés nélkül pedig egyértelmű hogy úgy, első dolga továbbállni.
Az EU-s megoldás azért nem jó, mert a rendelkezések és a javaslatok egymáson belül is ellentétesek, ütik egymást, és nem lehet kiigazodni azon, melyiket kéne betartani inkább... A brüsszeli vezetők ezért mismásolnak, handabandáznak, hogy a schnegeni határt meg kell védeni, de a dublinI.dublin II. és a genfi egyezményt be kell tartani stb.
Egy valoggal egyszerre két lovat nem lehet megülni, hiába is pattognak Junckerék, és Merkel.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2017.09.15. 10:08:43

Drága Fidesz olyan édi,
Mikor Európát védi!
Ám panaszra mégis van ok:
Brüsszeliek hálátlanok!

Nem dicsérnek, pénzt se adnak!
Itt az ideje egy hadnak,
Aki leveri az ellent,
S Merkel orra alá szellent!

Vezess minket dicső Viktor,
Győzedelmünk legyen víg tor!
Ragadjuk a Sorost gégén,
Ne nevethessen a végén!

(tánc!)

morph on deer 2017.09.15. 10:44:55

@Frady Endre:
Táncrend:
- Pávatánc
- Vitustánc
- Haláltánc
...... :(

Andy73 2017.09.15. 10:49:18

@tpl: Az ingadózó szavazók az ilyen cikkek hatására biztos, hogy inkább Orbánra szavaznak. Egyetlen épeszű ember se akarja, hogy megint százezerszámra jöjjenek az arabok, árkon-bokron keresztül, mint két éve. De ez már egy ezerszer lerágott csont, így nincs különösebb hatása.
Ja, és ha tényleg nem tudja a blogger, amit mindenki más, akkor segítek: nem Európával állunk harcban, hanem egyes európai politikusokkal. Ebben a kontextusban Brüsszel sem a várost jelenti, hanem a jelenlegi uniós vezetést.
De szerintem ezt ő is tudja, csak hülyének tetteti magát.

élveteg 2017.09.15. 10:50:45

"Orbán Viktor magyar miniszterelnök álláspontja a bevándorlás kérdésében, amelyet két éve élesen elutasítottak az európai vezető körök, mára lényegében többségi véleménnyé vált - írta egy vezető amerikai-európai hírportál. Más szóval Orbánnak lett igaza"

"Orbán győzött a migrációról szóló uniós vitában, hirtelen az EU vezetői visszhangozzák a magyar miniszterelnök véleményét. Ezzel kezdi elemző cikkét az amerikai Politico sajtóorgánum európai portálja. Senki nem veri nagy dobra Brüsszelben, de Orbán Viktor megnyerte a bevándorlással kapcsolatos uniós vitát."

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/orban_oriasi_gyozelmerol_irnak_kulfoldon.647383.html

Szóval kár a szófosás libernyákék A győzelem mindig mindent igazol

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2017.09.15. 10:53:48

@John Nethem: Kösszy! Igyexik a zember... :)
@morph on deer: A nemzethaláltánc kimaradt. Igaz, azt még megelőzi az össz-orosz guggolós tánc... :
fradyendre.blog.hu/2017/02/01/jon_a_putyin
;-)

John Nethem 2017.09.15. 10:55:15

@Frady Endre: A legfrappánsabb nicknév, amivel találkoztam. Gratulálok !

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.09.15. 10:57:17

@John Nethem: tehát tovább indultak volna nyugatra. Ott tartunk, amit korábban mondtam: Merkel hamarabb szembesül a problémával.

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.09.15. 10:59:00

@élveteg: vezető amerikai- európai hírportál. Melyik? R T? Fox?

élveteg 2017.09.15. 11:04:48

@Könnyen @Könnyen elkaptuk, uram!:

Melyik hírportál ?
Ott van bent a cikkben :

"Orbán győzött a migrációról szóló uniós vitában, hirtelen az EU vezetői visszhangozzák a magyar miniszterelnök véleményét. Ezzel kezdi elemző cikkét az amerikai Politico sajtóorgánum európai portálja."

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/orban_oriasi_gyozelmerol_irnak_kulfoldon.647383.html

nemecsekerno_007 2017.09.15. 11:06:16

@élveteg: ezt még nem is láttam, de jó :) Mondjuk amennyire töketlenül viszonyult Brüsszel az egész migrációs cirkuszhoz az a vicc kategória.

Az egyik klasszikus " a világtörténelem utolsó bazdmeg"-je jut eszembe:

"Ez vaddisznó?!!! Szelíd ez bazdmeg! – Zrínyi Miklós

BiG74 Bodri 2017.09.15. 11:07:32

Nem értem a postot. Pedig inkább vagyok libsi, mint posztkommunista fidesznyik. Tényleg ezeket kell a vektor szemére hányni? Ennyire futja cca fél évvel a választások előtt?

John Nethem 2017.09.15. 11:22:41

@Könnyen elkaptuk, uram!:

No de most is szembesült a problémával, és gyakorlatilag össze-vissza kapkodott, mismásolt, " nem úgy mondta amit mondott, csak félreértették meg csak a szírek stb..."

Én értem, hogy a nyugat alapvetően a jóhiszemű - birka - állampolgárokra építette föl a társadalmat, ez nagyon is rendjén van, magam is kellően megtapasztaltam Angliában, de amikor egy ilyen szituációval töményen találkoznak , akkor sajnos a kezdeti NAIVITÁSt fölváltja a kézzelfogható VALÓSÁG , ami már rendszerint elkésett fölismerés.... Ebben a tekintetben tényleg hallgatni kellett volna az első védvonalban állók figyelmeztetéseire, mint Görögország, Olaszország, Magyarország.... És közösen lépni, de ugye minden országnak akkora egója volt (és behúzott farka a brüsszeli rosszallástól) , hogy egyedül Orbán hepciáskodása maradt fönn ......

John Nethem 2017.09.15. 11:30:22

@élveteg: Jó a "pedigréje" a cikket jegyző JACOPO BARIGAZZI-nak...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2017.09.15. 11:32:14

@John Nethem: :)
Nekem a Rezsicsökkentő Hapci Benő a kedvencem. Amikor azt megláttam, percekig röhögtem. Ugyanúgy, mint az Ugatha Christie együttesnéven. :DDD

morph on deer 2017.09.15. 12:10:40

@élveteg:
"Szóval kár a szófosás libernyákék A győzelem mindig mindent igazol"

És akkor ettől most jobb lett - mi is?

Mert találtál egy amerikai cikket, amely néhány ponton igazat ad orbánnak, szemben a többtucat olyan cikkel, amelyik nevén nevezi, és akkor ez "győzelem"!
Hurrá!

Akkor már nem is kellenek a választások, hiszen orbán győzött, megírta a Politico!

Tudod,: "Jenő, azt írta az újság, hogy..."

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2017.09.15. 12:31:05

Kissé le vannak maradva a fiúk. Nincs elég Soros a poszt kommentjeiben.
Úgy hogy ....

Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros, Soros

konrada 2017.09.15. 12:36:18

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"VaradiJanos 2017.09.15. 00:37:47

@anyadmajma: Éjfélkor elalszik anyád és utána tudsz odaosonni a géphez írogatni?

Válasz erre
Könnyen elkaptuk, uram! 2017.09.15. 00:39:32

@VaradiJanos: Az én anyám már évek óta alszik.
A tiéd? Ja, ôt nem ismered. "

Tényleg elegáns touché volt - ahogyan Zord íjász is írta - a válaszod.
...a gond csak az, hogy egy kifejezetten mosdatlan szájú trollnak szólt a válasz, így a "touché"-d (visszaszúrásod) egyben öntökön szúrás is lett, mellyel felfedted a szándékosan provokáló troll nickedet is, így meg hitelteleníted az egyébként alapvetően normális - így értelmezhető - "Könnyen ..." nickedet is.
...kár érte...

BiG74 Bodri 2017.09.15. 12:42:48

@konrada:
Hoppá!
Átmásolhatom másik blogra?

BiG74 Bodri 2017.09.15. 12:49:40

@BiG74 Bodri:
Visszaolvastam, nekem nem egyértelmű a kapcsolat.

konrada 2017.09.15. 12:54:54

Egyébként meg:
- és tekintsünk el a kötelező (valószinűleg a szerző által sem elhitt) falszövegtől, melyben nem véd meg semmit a kerítés (miközben leírja azt, mi volt a kerítés megépítése elött, ezért ha a kettő közötti éles eltérést nem veszi észre, hát....;) -
nézzük meg, mikor került sor a "fizessen az EU" zorbán szövegre:
Azon a héten, mikor várható volt a kötelező betelepítést támogató EU-bírósági döntés.

Azaz: ez nem az EU-nak szólt, hanem előkészítette annak kommunikációját, melyből azt kiforgatva a zemberek azt lássák, hogy Brüsszel segíteni nem segít a közös védelemben, de azokat bünteti, akik helyettük is cselekedtek.

Magyarán: ezt ő sem gondolta komolyan, így aki ezt nem veszi észre - és emiatt ezzel vitatkozni kezd - azokat sikeresen rángatja megint olyan meccsbe, amit azok nem nyerhetnek meg.
Qrva nagy szerencséje - és az országnak legalább akkora szerencsétlensége - hogy olyan balfékek vannak a másik oldalon, akiknek annyira csak az a programjuk, hogy a zorbán bukjon meg, így minden mindegy alapon nem foglalkoznak azzal, mit akarnak a választók, csak ellent mondhassanak....

konrada 2017.09.15. 13:02:28

@BiG74 Bodri:
Én is, mert én sem hittem el, de minden előzmény nélkül tűnt fel az "Énszellem" szerű fröcsögéssel a majom, majd arra a viszonylag lájtos (Váraditól mindenképpen!;) lekezelés, és jött rá a válasz gyorsan. (Aztán persze lehet, hogy a kései óra miatt elnézte a címzettet, azért válaszolt helyette, de inkább tűnik úgy, hogy a nicknév csere maradt el...)

...és kivételesen addig egy tisztességes anyázás sem volt a fórumban, az is (meg azért is) lepett meg...;)

John Nethem 2017.09.15. 13:54:57

@Frady Endre: NAgyon jók ! Érdemes lenne az összes ilyet összegyűjteni...

John Nethem 2017.09.15. 14:01:03

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Végülis csak annyi történt, hogy most már nem sustorogva adnak igazat Orbánnak, hanem egy újságon keresztül kezdik oldani a mélységben feszülő ellentéteket.

John Nethem 2017.09.15. 14:02:34

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Ez valaminek a kezdete... miközben valaminek a vége is...

John Nethem 2017.09.15. 14:33:06

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Egy SOROS lemaradt !!! Figyelj oda jobban, kérlek :-)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2017.09.15. 14:46:27

@John Nethem: A blogomon ( fradyendre.blogspot.hu/ ) gyűlnek, de az aktuálpolitikaiakat csak kommentben teszem ki. Hátha majd engem is elkap a politikusokat oly jellemző köpönyegforgatás és akkor majd elborzadok mostani önmagamtól. Bár ők önborzadni nem szoktak, mert ahhoz lelkiismeretre is szükségük lenne. ;-)

willcox 2017.09.15. 18:53:04

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Sajnos a Soros terv megvalósult, hiszen a Fidesz megerősödött és régóta élvezhetjük kedves miniszterelnökünk óvó gondoskodását.

A tudomány sosem téved! 2017.09.15. 21:53:20

Nincs mese, holnap gyáván lemond... Megint :((

John Nethem 2017.09.15. 22:33:15

@Frady Endre:

Nagyon ötletesek.
....
Termékeny blogod van ! Elismerésem.

Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert) 2017.09.17. 18:46:44

@a nagy hohoohooo: Szeretnék tisztelegni intelligens, tanítanivaló hozzászólásaid előtt egy kis gyűjtéssel:
Bocika úgy látom megint nyitvahagyta valamelyik túlértelmes a istállóajtót ...hehee Olyan mérhetetlenül agyhalott vagy, hogy szinte hullagyalázás téged a helyedre tenni ... Aztakurva hehee.....Fel kellene mérni, hogy birka és te közötted ki vezeti a "ki tud a leghülyébb" lenni címért folyó versenyt ...nézegetem magam a tükörben... hm... nem nézek ki teljesen hülyének... és mégis.... ( régen ezt úgy mondtuk, hogy tollas a hátam? Nem? Akkor ne nézzetek madárnak!) Dehát az evolúció.. ,nade ilyen gyorsan gyártja a selejtet?...Ugye elgondolkodtál azon, hogy hozzászólásod a fejedben lévő sötétség visszaigazolása? Igyekezz fiú! Ismertesd magad minél szélesebb körben! ...Mé'mindig a leghülyébbeket vezénylik ki trollkodni?......Szerencsétlen szellemi korlátolt csak röhögni lehet rajtad hehee...tanujj tinó...Széles mosollyal nyugtázom,hogy fingod sincs a témához,a dolgokhoz, helyből olyan hülyék vagytok mint más nekifutásból, a szellemi színvonalatok a bányászbéka segge alatt van, szóval az sem érdekel ha agyvérzést kaptok,..hehee...
Na, kábé ilyen hiteles minden amit
mondanak... ezen már csak röhögni lehet.... vagy sírni...
Fel kellene mérni, hogy ki vezeti a "ki tud a leghülyébb" lenni címért
folyó versenyt ...Az apád faszát szerencsétlen...Mi lenne, ha az ilyeneknek emberi agyvelőt juttatnának a fejébe?
A teste kilökné.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2017.09.18. 13:46:16

@John Nethem: Szpasszíba Balsóje! :)
Néha talán túl termelékeny is... :)