B1 blogcsalád



A kormány elbukta a kvótapert - mindenki az Orbán-terv végrehajtásán dolgozik

2017. szeptember 06. - ashwood

72000.jpgAhogy az várható volt: az Európai Bíróság Magyarország és Szlovákia ellen hozott ítéletet a kvótaperben. Biztosak vagyunk abban, hogy mindez teljes mértékben a magyar miniszterelnök számításainak megfelelően történt - vagyis mindenki az Orbán-terv megvalósításán fáradozik.

Mindenek előtt tisztázzunk néhány tényt a bíróság döntésével kapcsolatban:

– a bíróság azt mondta ki szerdán, hogy az EU jogszerű eljárásban döntött a menekültkvótáról,

– Magyarországnak és Szlovákiának ezért végre kell hajtania az uniós határozatot.

Ennyi. Nem több, nem kevesebb.

Az ítéletből például egyáltalán nem következik az, hogy holnap már vontra is ültetnek menekülteket Budapest felé.

A bíróság nem vizsgálta azt, hogy a kvótadöntés jó volt-e, szolgálta-e a válság megoldását, a legjobb határozott hozta-e az EU. Ugyanis a magyar és a szlovák fél lényegében kizárólag formai kifogásokat támasztott a határozattal szemben. Ezek közül is a legerősebbnek azt tűnt, hogy a kvótadöntés kötelező jellege szembe megy a tagállami kormányfők önkéntességről szóló álláspontjával. A bíróság válasza: a kormányfői testület nem döntéshozó szerv, szemben a miniszterek tanácsával, amely 2015 szeptemberében többségi szavazással fogadta el a határozatot. Tisztán eljárásjogi érvelés: egy politikai, nem döntéshozó szerv álláspontja nem írhatja felül a a döntéshozó tanács határozatát.

Az ítélet után kialakult helyzet is viszonylag egyszerű:

– Magyarország és Szlováki vagy elkezd megfelelni a hatályos, uniós jognak,

– vagy kötelezettségszegési eljárás indul az országokkal szemben.

Utóbbi eset a valószínű, hisz Orbán és sleppje jó előre megmondta: akárhogy dönt is a bíróság, nem hajtják végre a határozatot. Így hamarosan kezdődik az Unióban pontosan szabályozott kötelezettség szegési eljárás: a Bizottság és a kormány 6-9 hónapig levelezik egymással, védve saját álláspontját. Ha ezek nem közelednek, az Európai Bizottság végül megállapítja a kötelezettség szegést - és újabb hosszú hónapok során valamiféle szankciót javasol a döntéshozóknak a renitens államokkal szemben. Ezeket pedig vagy elfogadják, vagy nem.

Egyszerűbben: messze nincs vége a hacacárénak, amit a kormány tudatosan hergel 1294 menekültkérelem elbírálásával kapcsolatban. Újra és újra: nem befogadás, csupán elbírálás.

A bírósági ítéletet követő kormányzati panelek előre ismertek: az EU minden intézménye a Soros-tervet akarja végrehajtani; politikai döntés született, nem jogi, …

Mellébeszélés, hisztériakeltés, választási kampány - összefoglalva: maga az Orbán-terv.

Az Európai Bíróság épp az Orbán-terv végrehajtásán fáradozik, hisz ha neki kedvező ítélet született volna, most nem lenne kivel harcolni - függetlenséget, szuverenitást védeni. Mert ugye a 10 milliós magyarságot létében veszélyezteti 1294 menekült-kérelem.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr112807202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.09.07. 20:18:57

@6.Lenin: Nahát, nahát, a vén munkásőrnek a menekültekről is a buzik jutnak eszébe. Akarsz róla beszélni?

Visceroid 2017.09.07. 20:19:03

@John Nethem: "Nemrég olvastam egy nyugati elemző írását, ott egyértelműen arról beszélt, hogy Orbán csak érdekből húzódik kelet felé, de ez soha nem lesz olyan nagyságú, hogy a nyugati kapcsolatok rovására menne, vagy visszafordíthatatlanná válna... "

Ja, és az EU majd szépen mosolyogva nézi, hogy hol az oroszoknak, hol nekik nyalunk. Ez nem így működik.

morpho 2017.09.07. 20:21:24

@Brix: Nincs ilyen embertömeg. Lehet hazudozni. A kormány is ezt csinálja.
@6.Lenin: Megtiszteltetésnek veszem, ha egy ilyen nagyformátumú ember oktat ki.

John Nethem 2017.09.07. 20:28:44

@morpho:
A kötelezettségszegési eljáráshoz nem sok köze van ennek a pernek.
Olvasd el újra, amit írtam.

A blogírónak is be kell tartani az ÜZEMELTETŐ szabályzatát.
Persze az "önbíráskodás"-t nem lehet kiküszöbölni, de a gyakori alkalmazása a blogírót magát minősíti. Szóval nem egészen úgy van ahogy állítod.

6.Lenin 2017.09.07. 20:29:43

@rasztaszív:

Látom nem érted (vagy inkább félreérted az eddigieket)
Ha "normálisan" váltunk véleményt, el tudom fogadni a más véleményt, Egyet nem tudok elfogadni, ha valaki úgy gondolja csak egy-az ő-véleménye az "igazság".

Amíg nem cáfolod elfogadhatóan a véleményem, akkor jogosan gondolhatom, hogy nekem van igazam. Nem szívesen hivatkozom rá, de már kiálltam a te igazad mellett is egy más blogon, amikor igaztalanul vádoltak téged is, jobban mondva a véleményedet. Elfelejtetted?

John Nethem 2017.09.07. 20:31:26

@Visceroid:
Nos, azt nem mondtam hogy bármelyik fél is helyesli és tapsol neki.
De ez van, és ebből kell gazdálkodnunk....
No persze, azért az EU is kellően kétszínű és alattomos, szóval nem kell félteni. Sima ÉRDEKEK játszanak benne, még azokban is, amiket a humánum leple alatt cselekszenek.

rasztaszív 2017.09.07. 20:33:57

@6.Lenin: más szemében a szálkát...

morpho 2017.09.07. 20:35:34

@John Nethem: Nem kell mégegyszer elolvasni. Egynek is sok volt. A blog a bloggeré. Miről akarsz meggyőzni?

6.Lenin 2017.09.07. 20:38:18

@rasztaszív:

Ennyire haragszol rám valamiért?
Ha gondold, ezek után még akkor se válaszolok neked, ha te kezdeményezel, mint most is. Vállalom azt is, ha ezért mások bunkónak tartanak majd.

morpho 2017.09.07. 20:39:39

@rasztaszív: Lenin nem tudja mi az a szálka... Gerendát is csak szertornában látott. De legalább az csajos szer.

John Nethem 2017.09.07. 20:40:19

@morpho:

Hát akkor főjj a levesedben....

d.j 2017.09.07. 20:40:26

Akár mikor idetévedek, mindig meglepődök a funkcionálisan analfabéta fidiótákon. Feketén-fehéren le van írva, hogy menedék kérelmet kell lefolytatni 1264 embernél. Nem befogadni, elbírálni. Ezért volt egy hazug népszavazás, kerítés építés, gyűlölködés, ellenségeskedés, bíróság. Barmok vagytok, akárcsak az általatok megválasztott tahók.

morpho 2017.09.07. 20:41:15

@John Nethem: Erről akarsz meggyőzni?

rasztaszív 2017.09.07. 20:41:18

@6.Lenin: párszor már megígérted...:)lehet,hogy bunkónak tartanak,lehet,hogy tehetetlennek...

morpho 2017.09.07. 20:44:15

@d.j: Tudatosan hazudnak. Értik ők, hogy miről van szó. Egy nagycsoportos óvodás is simán felfogja.

6.Lenin 2017.09.07. 20:44:37

@rasztaszív:

Azt is vállalom. Bármit.
Tulajdonképpen egy névtelen felületen a személyeknek semmi jelentősége. Engem a vélemények érdekeltek eddig, nem a személyek.
Akkor vedd úgy, hogy ez volt az utolsó, amit neked írtam.

rasztaszív 2017.09.07. 20:46:51

@6.Lenin: tényleg nincs.ehhez képest feltűnően sokat foglalkozol magaddal...:)

morpho 2017.09.07. 20:49:24

@rasztaszív: Gerendáról álmodik a szálka helyett :))

John Nethem 2017.09.07. 20:52:12

@d.j:

DE JURE így van, de DE FACTO mégiscsak itt kell lenniük Magyarországon, mert itt "adták be" a kérelmüket.

Vagy szerinted hogyan lesz ? Idehozzák őket, elbíráljuk, aztán majd minden menekült a saját akarata szerint a saját igényei szerinti országba fog kerülni ?
Hát nem.
Akit itt kell elbírálni, az itt is marad a nyakunkon ( legalábbis egy darabig, míg le nem lép az országból), hacsak életbe nem léptetik azokat a "kényszerítő" terveket, hogy 5-6 évet az adott országban kell eltölteni a menekültnek, különben elveszti a jutattásokat....

morpho 2017.09.07. 20:56:00

@John Nethem: Ez választási propaganda. Idejönnek, elutasítják az összes kérelmet. Azt annyi. Nem plakátolni kell uszító hányásokat. Ilyen egyszerű lenne. Tartana talán két napig is.Már rég túl lennénk az egészen. Csak ezt nem akarja a fidesz. Te mitől beszélsz?

John Nethem 2017.09.07. 20:57:40

Az EU azt írja elő, hogy Magyarország két év alatt bírálja el a nemzetközi védelemre irányuló kérelmét 1294 olyan embernek, akiket Olaszországban vagy Görögországban vették nyilvántartásba menedékkérőként.
.
.
.
A művelet neve „áthelyezés” (relocation).
.
.

Összesen 160 ezren férnek be a keretbe, de csak szíriaiak, irakiak vagy eritreaiak, akiknek szinte biztosan megalapozott a menedékkérelme.

rasztaszív 2017.09.07. 21:01:20

barátaim az úrban,nem balhézni kellene,hanem kihozni a helyzetből,amit lehet.a menekültválság parádés lehetőség lett volna arra,hogy fellépjünk egy közös,egységes európai szociális rendszer létrehozása mellett.ez valódi nemzeti érdek lenne,milliókat emelne ki a legsötétebb nyomorból.de orbán inkább a balhét választja...
pedig még a németek is hajlanának rá.de már kezdenek úgy lenni vele,hogy aki hülye,haljon meg...

www.origo.hu/nagyvilag/20170129-elismerte-a-nemet-kulugyminiszter-hogy-hiba-volt-megnyitni-nemetorszagot-a-menekultek-elott.html

John Nethem 2017.09.07. 21:01:54

@morpho:

Már többször megvitattuk ezt.

Azért nem akarja az Orbán, mert CSAK . ( a "csak" az a csökönyösség, amihez ragaszkodni szükséges, mint kiindulási elvhez, kvázi "következetesség" .)
Másrészről azért nem akarja Orbán, mert senki nem garantálja, hogy ez lesz az egyedüli .
Olvasd el a POLITICO legújabb hírét.... LÉTSZÁMkorlát eltörlésről beszélnek már, éppen a bíróság döntése nyomán.... a migránsok ÁLLANDÓ ÁTTELEPÍTÉSI ÉS ELOSZTÁSI RENDSZERÉT.

morpho 2017.09.07. 21:03:54

@John Nethem: Te fikciókra hivatkozol. Tegnap láttam a jetit. Pont itt vagyok Nepálban!

6.Lenin 2017.09.07. 21:07:32

@morpho:

"Idejönnek, elutasítják az összes kérelmet. "

Személyt igazoló okmányok nélkül, nem hajlandók ujjlenyomatot adni. Németországban több száz ezer migránsról azt sem tudják hol van. Másoknak hónapokig húzódik a regisztrációja, hiszen bemondásra állítanak valamit magukról.
Nem tudják végrehajtani a kitoloncolást sem. Sokan több névre is bejelentkezve veszik fel a juttatásokat.
Milyen hipp-hopp, és készről beszélsz?
Sehol nem működnek együtt a hatóságokkal. Olaszországban már le is lőttek ilyeneket. Évekig megfigyelés alatt vannak, aztán mégis terror cselekményeket követnek el. Természetesen nem a többség, de a valós számokat, akik erre hajlamosak, senki nem tudja.

Miért kéne ekkora biztonsági kockázatot vállalni egy országnak?

John Nethem 2017.09.07. 21:07:46

@morpho:
Te magad vagy a fikció :-)

John Nethem 2017.09.07. 21:09:04

@6.Lenin:

És hamarosan elindul azoknak a családegyesítési programja Németországban, akik megkapták a menekült státuszt.

Quadanium 2017.09.07. 21:10:42

@morpho: Ööööööööö, akkor arrafelé mindenki zsidó?! Őshonosak vagy migránsok?

morpho 2017.09.07. 21:18:09

@6.Lenin: Ez mezei logisztikai kérdés. Miért érzem azt, hogy tudatosan gyártod a problémát?
@John Nethem: Inkább opció.
@Quadanium: Merefelé? Asszem lemaradtam.

6.Lenin 2017.09.07. 21:24:15

@John Nethem:

Először is talán illett volna tisztázni ezt az egész kérdéskört.

Ki a menekült, és valójában mik is az okai a menekülésüknek?
Kik is felelősek ezért és milyen mértékben?

Mikor választhat egy menekült "étlapból" országot, akiktől elvárja, hogy hozzák rendbe az életét?
Ennek semmi köze a menekült kérdéshez.
Amennyiben a németek ilyen módon szeretnék megoldani néhány problémájukat, miért próbálnak belerángatni más országokat?

Nincs elég szállító eszközük-hajó, repülő.hogy közvetlen Németországba szállítsanak
megfelelő számú embert? Ott aztán csináljanak velük, amit akarnak.

Miért kell gyerekeknek, nőknek útközben meghalniuk?

Ezért tényleg Magyarország a felelős?
Mekkora aljasság kell ilyesmit állítani?

Miért rabolták ki őket (gyarmatok), miért akarjuk a rendszerüket, kultúrájukat megváltoztatni erőszakkal (demokrácia export)?

Aztán ennek a felelősségét másokra kenni?
Ezek az igazi kérdések.
Szerintem.

rasztaszív 2017.09.07. 21:28:54

@6.Lenin: miért nem az ország valódi érdekeit képviseli orbán?ez itt az igazi kérdés.

6.Lenin 2017.09.07. 21:34:54

@morpho:

Én gyártom a problémát?
Hány nyugat európai vezető bukott ezek miatt az utóbbi években?

Miről szólt Merkel és Schulz vitája? 15 perc jutott a saját országukra. Ennyit ér nekik a saját népük. A többi a migrációról szólt.
Én gyártok problémákat, abba haltak bele néhány százan Európában, hogy problémát csináltam egy egyszerű kérdésből.
Na, ja, natürlich.

Censored Trompf 2017.09.07. 21:36:45

Kiadták az összes ballib bérbloggernek a parancsot, hogy írja le csak 1294 embert kell befogadni.

Persze ez is haladás a múltkori ukázhoz képest, mikor a migráns népszavazáskor azt harsogták, nincs is semmilyen kvóta. Megírt a Népszabadság, és ugyanezek a blogok is.

Szóval az igazság részletei kezdenek kibontakozni.

Lassan szó lesz azokról a migránsokról is, akik 2015 után érkeztek az EU-ba, és akiket még nem osztott szét senki sehova, viszont több százezren vannak, és úton van még jó pár millió migráns.

Dehát a ballib bérbloggerek nem azért írják ezeket a marhaságokat, hogy gondolkodjunk, hanem a bérrettegés szinten tartása a cél, és a migráns seggnyalás.

morpho 2017.09.07. 21:39:11

@6.Lenin: Ez hanta. Igen, nem a megoldást keresed, hanem a problémát. Ez a fideszkommunikáció is az ügyben. Egy az egyben.

morpho 2017.09.07. 21:43:49

@Censored Trompf: A "befogadni" és az "elbírálni" szavak közti különbség megvan?

6.Lenin 2017.09.07. 21:43:58

@Censored Trompf:

Még, ha nyalnák a migránsok seggét, az hagyján, de ezek a szerencsétlen is csak egy eszköz valamilyen homályos cél érdekében.

Össze adta már valaki a hullák számát otthonukban, ami menekülésre készteti őket, az útközben meghaltak számát?

Hány milliós a hullahegy?

Mi ér ennyit, és kinek?

rasztaszív 2017.09.07. 21:48:24

@6.Lenin: európában egy ember van,aki szemében ezek a szerencsétlenek csak egy eszköz valamilyen homályos cél érdekében : orbán.

John Nethem 2017.09.07. 21:49:02

@morpho:

DE JURE , DE FACTO

És szerinted hogyan is működne a gyakorlatban ???
Ideutazik ?
elbíráljuk ?
Visszautazik ?

Mi is ebben a ráció ? Hacsak nem a ki@aszott nagy bürokrácia, utaztatni a menekülteket keresztül kasul Európán, ez aztán a nagy humánum....

John Nethem 2017.09.07. 21:53:06

@morpho:

Olvasd csak el újra ezt:

europa.eu/rapid/press-release_IP-17-908_hu.htm

Aztán rájössz, hogy az UNIÓnak még az ÁTHELYEZÉS és az ÁTTELEPÍTÉS és két külön dolgot takar.

Az Áthelyezés a kvóta, de ezen fölül van egy ÁTTELEPÍTÉSI program is, ami a törökökkel való egyezkedés eredménye: ugyanannyi embert hoznak el a török menekülttáborból de már szétosztva az EU országok között, amennyit visszatoloncolnak főként Görögországból, és főként illegálist...

6.Lenin 2017.09.07. 21:53:17

@morpho:

Persze, hogy hantázok. ezért van rendkívüli állapot Franciaországban, néhány hullával több a temetőkben, ezért kell harckocsival koncertre menni. gépfegyveres katonáknak sétálni az utcákon...

Mert egy köcsög fideszes gyártja a problémákat.

John Nethem 2017.09.07. 21:54:02

Aztán még ott van az IDEIGLENES SZÜKSÉGHELYZETI ÁTHELYEZÉSI MECHANIZMUS

dare 2017.09.07. 21:54:24

Az embernek van egy olyan érzése , hogy ugyanazokat a köröket futja le állandóan.
Beszéljünk egy kicsit az 1294 menekültről.
Elbíráljuk 1294 ember menekültkérelmét, és az a válasz jön ki, hogy menekültek.
Hol fogjuk őket elhelyezni?
Tudom volt arról szó, hogy szétszortíroznánk őket országosan, de én nekem ezzel a megoldással szemben is vannak fenntartásaim.
Ki milyen megoldást javasol, beszéljünk egy kicsit erről is.
Lennének-e önkéntes alapon befogadó országrészek?
Vagy bevezetjük országon belül is a kötelező kvótát?
Ha önkéntes segítségnyújtás mellett el tudnak helyezni ilyen "kevés" menekültet, akkor részemről jöhetnek.
De ha a kormány dönti el, és esetleg olyan helyre teszi őket, ahol kicsit nagyobb irántuk a gyűlölet, és nem tudják a biztonságukat garantálni, akkor viszont én maximálisan ellenzem.
Nem olyan rég levágott fejű gyerekek fényképét nézegettem ezen a blogon.
Ne becsüljük le a gyűlöletet, nagyon nem olyan világ elé nézünk, ahol a szeretet áll az embereknél az első helyen.
1294 csak egy szám.
Ahogy látom aszerint is értelmezzük ezt a problémát.

John Nethem 2017.09.07. 21:55:46

@6.Lenin:
És 25 ezer betonvázának álcázott úttorlaszt fölállítani az utcák bejáratánál.....

morpho 2017.09.07. 22:02:37

@John Nethem: Osztogatnak vagy fosztogatnak. Ezt játszod. Komolytalan.
Elmondom hogy megy. Idejönnek egy táborba. A magyar hatóságok megvizsgálják a kérelmeket, majd elutasítják. Felrakják őket néhány repülőre és visszaviszik oda, ahonnan jöttek. Az elmúlt 20 évben számtalan ilyen eset volt. Te mi a fasz ellen tiltakozol? Már rég túl lennénk az egészen. De nem, mi pereskedünk, meg plakátolunk. Csak a menekültekről meg a valós problémáról nem szól a dolog. Ez egy hatalommegtartási technika Orbán részéről. Semmi más. Te meg ezt propagálod. Miért?

John Nethem 2017.09.07. 22:03:45

@dare:
"Lennének-e önkéntes alapon befogadó országrészek? "

Javaslatom: Mindazok közvetlen szomszédságába helyezni őket, akik a menekültek befogadásáért tapsikoltak.
Kolléganőmtől is folyamatosan kérdezem, miért van neki kerítése a Svábhegyen ? Nem igazán hajlandó válaszolni..... Aztán azt is kérdezem tőle folyamatosan, mikor kerülnek a szomszédságába menekültek , hogy személyes tapasztalata legyen arról, amiről beszélünk, de mindig hallgatásba burkolózik..... De a határkerítést hibának tartja, és hát a menekültek meg az emberség ........
Na ez a tipikus naív ember. Aki még talán a saját hibájából sem fog tudni tanulni, de ha a gyereke panaszkodik majd,, akkor csak sápitozni tud...

John Nethem 2017.09.07. 22:05:09

@morpho:
Te csak azokról beszélsz, akiket elutasítottak. TERELSZ !!
A lényegről beszélj !!!
Azokról, akiket nem fognak elutasítani.

John Nethem 2017.09.07. 22:07:00

@morpho:
Én nem propagálok semmit, csak a dolgok lényegét és menetét akarom megtudni. Te mosol itt össze mindent elvakult gyűlöletedben.

6.Lenin 2017.09.07. 22:07:57

@dare:

Szerintem itt nem számokról szól a probléma.

Mit számít 1294, vagy 12 940, vagy akár 129 400 a befogadandók száma?

Az egyik lányom olyan iskolában tanít Bp-en, ahol már talán nincs is magyar gyerek.

Éket mi fogadtuk be, mi döntöttük el, hogy maradhatnak, mert tudjuk, hogy miért jöttek, mit akarnak és, ha megszegik a magyar törvényeket legfeljebb kibasszuk őket.

Ez nem erről szól.

Ezt a kérdést nem mások, máshol, ránk kényszerítve dönthetik el.

Mi se mondtuk a németeknek, hogy ez jó vagy nem nekik. Ők döntenek ebben.

Ráadásul azt sem tudjuk, kik is jönnek, és miért.
Ez a fő probléma, nem a néhány száz, vagy ezer ember.

morpho 2017.09.07. 22:08:43

@6.Lenin: Breivik? Lubitz? Az elgázosított tokioi metró? Kemény!
@John Nethem: Olyanok nem lesznek. Mivel a magyar hatóságok bírálják el mindenkit elutasítanak.

morpho 2017.09.07. 22:10:50

@John Nethem: Nem a faszt nem propagálsz. Én kit is gyűlölök? Egyre kínosabb amit itt előadsz!

6.Lenin 2017.09.07. 22:12:08

@morpho:

Miattuk van rendkívüli állapot Franciaországban?
Miattuk mászkálnak gépfegyveres katonák a sétáló utcákon elhelyezett betontömbök között?
Kösz az infót.

dare 2017.09.07. 22:13:01

@morpho: Az kétségtelen, hogy ezt a témát csúcsra járatja a Fidesz, de amíg ilyen válaszok jönnek a másik térfélről:
"Mert ugye a 10 milliós magyarságot létében veszélyezteti 1294 menekült-kérelem."
Sajnos ezt a lufit többen fújják felfelé.

@John Nethem: Talán ha Svábhegyen helyeznék el őket, akkor tudnám támogatni ezt az egészet.
De ha leszórnák valami elmaradott vidéki kisvárosba őket, az már kicsit jobban aggasztana.

John Nethem 2017.09.07. 22:14:38

Készült-e azóta másik komolyan vehető terv Brüsszelben arról, hogy az EU a jövőben kötelező érvénnyel előírná menekültek betelepítését a tagországokba?
A „40 ezres” és a „120 ezres” áthelyezés rendkívüli, ideiglenes műveletnek számítanak, amelyek 2017-ben véget érnek. A bevándorlás azonban nem fog abbamaradni, ezért szükség van olyan megoldásra, ami tartósan rendezi, ki és milyen feltételek mellett fogadja be a menedékkérőket az EU-ban. Ezt most a Dublin-rendelet szabályozza, ami azonban működésképtelen, mert a határmenti országokra hárít minden feladatot.

Magyarországon már most is az egyik legmagasabb a leadott menedékkérelmek száma. Így egyáltalán nem biztos, hogy ilyen szabályok mellett bárkit is át kellene vennünk. Az Eurostat adatai alapján júniusban (a legutóbbi hónapban, amikor minden tagállamból volt adat) a negyedik legtöbb kérvényt nálunk vették fel. Előttünk csak olyan országok állnak, amelyek gazdagabbak és jóval nagyobbak nálunk. Toronymagasan az élen Németország áll, őket az olaszok és a franciák követik.

6.Lenin 2017.09.07. 22:17:33

@morpho:

Azért kicsit elgondolkodtam az általad írt nevekkel, eseményekkel kapcsolatban. És, ha a kiváltó okokat, hátteret vizsgálnánk, nem lepődnék meg nagyon, ha találnánk közös kiindulási pontokat (érdekeket).
Nem lenne kis munka, de lehet, hogy megérné. Talán tényleg tisztulna a kép.

Kösz az 5letet.

John Nethem 2017.09.07. 22:17:43

@dare:

Én is támogatom :-)

Én az Üllői úton lakom... nekem csak az örökös mentősziréna hangoskodik....
De eszembe jutott, a harmadik szomszédom egy arab lett.... tegnap együtt jöttünk föl a liften...

John Nethem 2017.09.07. 22:18:17

Azóta éberebb vagyok :-)

dare 2017.09.07. 22:21:06

@6.Lenin: Jelen esetben most számokról beszélgetünk.
Szerintem is összetettebb probléma ez, és többrétű megoldást igényel.
Jelen esetben úgy beszélgetünk erről, mintha számok lennének csak a menekültek.
Mindenütt csak számok vannak.
Világ polgárjai egyesüljetek világpolgárokká!!!

morpho 2017.09.07. 22:24:04

@6.Lenin: Te milyen rendkívüli állapotról beszélsz? Mikor a TEK páncélosok keresték a Petőfi utcát? Nincs rendkívüli állapot. A terrorkészültséget emelték meg. Teljes joggal. Mint Belfastban 1983-ban. Sajnos van ilyen. Utálom de te propagandát csinálsz belőle. Szép munka!
@dare: Persze. Hányok is tőle sugárban!
@John Nethem: Ezt lassan kapitulációnak veszem.

morpho 2017.09.07. 22:25:01

@6.Lenin: Máris érdemes volt cserélni az eszmét.

6.Lenin 2017.09.07. 22:32:14

@dare:

Igen, nagyon is összetett problémáról van szó.

ezzel a látszólag alacsony számmal próbálják egyesek elvonni a figyelmet az elvről-hogy fontos kérdésben máshol próbálnak ránk erőszakolni olyan dolgot, ami talán megállíthatatlan lenne és döntően befolyásolná az életünket.
Elbírná a szociális rendszerünk?

Nyilván a németeknek nem akkora gond (bár már ott is egyre nehezebb elkendőzni a problémákat), de a periférián komoly gazdasági, politikai következményei lennének.
Talán ez is a cél. Nem az elpusztításunk, hanem a hosszútávra garantál alacsony szint, ami másoknak jelenthetne előnyt.
Görögország a kiváló példa. néhány évtizeden belül képtelenek lesznek talpra állni, néhány országnak -bankjaikon keresztül- a túlélést jelentette, jelenti.

A zavarosban lehet a legjobban halászni elv látszólag bejön néhánynak.

John Nethem 2017.09.07. 22:35:44

@morpho: Már a "propagálsz" szövegelésed is azt sugallja, hogy elvakult Orbánygűnyölő ( vagy Orbángyűlölő) vagy, aki nem képes a józan , világos és tárgyilagos véleményre. Mert aki egy szemernyi pozitív dolgot is talál Orbán tevékenységében (tételesen a migrációs válságra adott REÁLPOLITIKAI lépések /legyenek bármilyen más egyéb érdekek is a háttérben/ ) , és azt megemlíti, te már simán propagandának titulálod.

6.Lenin 2017.09.07. 22:38:39

@morpho:

"A terrorkészültséget emelték meg. "

1re jobb infókkal szolgálsz. Mindjárt nyugodtabban alszom majd.
Bár az utóbbi időben a gyrost kicsit jobban megnézem az arabnál, hátha néhány bomba is van benne.
Azzal nyugtatom magam, hogy legalább nem éhgyomorra megyek a hosszú útra (vagy ki tudja milyen hosszú is valójában, erről valami infód még nincs?)

rasztaszív 2017.09.07. 22:38:46

@6.Lenin: pont hogy nem a saját szociális rendszerünknek kellene elbírnia,csak egy csöpp ésszel kellene hozzáállni a dologhoz az ostoba balhézás helyett.egy közös,egységes európai szociális rendszer mindenki érdekeit szolgálná - mi pedig abszolút haszonélvezői lennénk.

morpho 2017.09.07. 22:39:38

@John Nethem: Eddig nem erről dumcsiztunk ugye? Tökmindegy mit gondolok Orbán Viktorról. A kérdést simán le lehetett volna zavarni. Ehelyett Lampedusa effektust csináltak belőle. Elvesztetted a fonalat. Vigyázz, mert jön Minotaurus!

morpho 2017.09.07. 22:41:39

@6.Lenin: Kiömlött a kakaó az óvodában?

John Nethem 2017.09.07. 22:44:41

@morpho:
Már megbocsáss, de te hoztad föl, itt van, TE írtad:

".Nem a faszt nem propagálsz. Én kit is gyűlölök? Egyre kínosabb amit itt előadsz!."
Csak erre válaszoltam. Te viszed félre a beszélgetést ilyen megnyilvánulásokkal.

6.Lenin 2017.09.07. 22:47:12

Most szívesen befogadnék egy, az átlagnál kicsit bögyösebb szír, vagy bármilyen más nációjú 18 körüli hölgyet, lehet sötét bőrű is (úgyis leoltanám a lámpát). Na, jó, lehetne ilyen + olyan is, de 3-nál több már a koromnál fogva kicsit túlzásnak is tűnhetne.
előre is kösz a segítséget.

jó éjt!
Mindenkinek.

morpho 2017.09.07. 22:47:53

@rasztaszív: Direkt csinálják. Ha meg akarnák oldani a "problémát" már rég megoldották volna. De nem akarják. Erről szól a kampány. Erre alapozzák a nyilvánvaló választási gyözelmüket. Ki a fasz akar olyan országban élni, amit szélhámosok vezetnek?

morpho 2017.09.07. 22:48:49

@6.Lenin: Ez most tényleg jó poén volt :)

John Nethem 2017.09.07. 23:18:20

@rasztaszív:

Olyan nincs, hogy "abszolút haszonélvező".

Csak emlékeztetnélek: Németország 1,5 milliárd eurót kaszált a görögök megmentésén... És hol tartanak most a görögök ?

Csak egy mellékszál : nol.hu/kultura/20130109-doktor_olaj-1358033

anonymand 2017.09.08. 01:01:44

@midnightcoder2:

Annyiban értek veled egyet, hogy lehetne kezelni.
De akkor hová lenne a háború, a harc, a magyarokat megvédő hős, stb.?
Lehtett volna kezelni, lehetne kezelni, kezelni kellene.
Nem pedig háborús hisztériában tartani az ország lakosságának egy részét.

Most már tudod?

6.Lenin 2017.09.08. 09:59:45

@anonymand:

-Kedves anonymand elv-társ, problémák adódtak.
-Meg kell oldani. Közöm?
-Ha netán néhány 5letet, segítségként...
-Úristen! Hát mindent nekem kell csinálni?

rasztaszív 2017.09.08. 10:49:13

@John Nethem: na ja.a hazai náciknak valószínűleg csálén állna a szája,hiszen a németek ebben azért lennének benne,hogy ne mindenki hozzájuk akarjon menni.de elég sokaknak egy normális emberi létezés lehetőségét hozná el - és ráadásul pont azoknak a leszakadozóknak,akikre elsősorban támaszkodik a fidesz.és éppen ők egy normális megélhetésért cserébe onnantól simán elnéznék a menekülteket.
és csak emlékeztetnélek : ezt lényegében a németek fizetnék.

anonymand 2017.09.08. 16:54:25

@6.Lenin:

Efftárs!

Nem kifogást köll keresni, hanem megoldást találni!
Közöd annyi hozzá, mint nekem.
Hajszálra.
Nem nekem, neked köll ötletelni, hanem arra hivatott (és busásan fizetett) szagértőknek.
Az én átlagnyugdíjam nem tartalmazza a tanácsadásért járó díjazást.
Nem szép dolog, hogy a nagy nyilvánosság előtt felfeded kilétem.
Máskor ne szólíts Úristennek!
Kérlek.

6.Lenin 2017.09.08. 17:41:20

@anonymand:

Ez jó!
Akkor lefordítom..
( a párbeszéd 2 drb személy közt zajlik, az 1 egyik anonymand elv-társ, a másik egy bizonytalan elv-társa az előbbinek. Ez a része talán nem túl bonyolult)

-"Ha netán néhány 5letet, segítségként..." kérdezi a bizonytalan, aki a megoldást reméli. Hátha nem csak a partvonalról kiabál a kérdezett. (talán ez volt bonyolult)

-B+! Hát mindent nekem kell csinálni? Magadtól semmire se vagy képes?

Terel anonymand, mert a jelek szerint fingja sincs a megoldásról, de ez nem is az ő dolga-saját bevallása szerint se, ő csak a fikázásig képes eljutni. Ez megy is neki, képes rá, minden adottsága megvan hozzá.

Úristen-t csak annyiban lehet ide keverni, hogy a benne hívők szerint, mindent lát, mindenre tud(na), valószínűleg megoldást is, de most kivételesen nem anonymand elv-társ volt a látókörének a fókuszában. Az, hogy anonymand elv-társ-nak, elhamarkodottan, túlértékelve magát egy pillanatra, a Teremtő képe egyesült a lelkében a saját önképével, nem ismeretlen emberi gyarlóság.
Nem kell ezért mindjárt elítélni, egy halk kac-kac, és túlléphetünk az ügyön.

A megoldásaidon meg valóban el lehetne gondolkodni, ha írtál volna ilyesmiket.
(én legalább ajánlottam, hogy illene első lépésként az okokat, célját tisztázni, akkor talán automatikusan láthatnánk a megoldást is)

Sehogy nem tudom elképzelni, hogy ha Orbánt betekernénk a lebontott kerítésbe, és bedobnánk egy mély kútba, a migráns kérdés azonnal megszűnne. Lehet, hogy kicsit sivár ehhez a fantáziám.

John Nethem 2017.09.08. 19:11:16

@rasztaszív:

Naív gondolat. Igen, lehet pár évig fizetnék a németek, aztán szép lassan kikopna a dolog, vagy egész egyszerűen elsikkadna.... vagy bármi más.. De még kicsinyke eséllye az is benne van a pakliban, hogy valahogy elfogadhatóan működne...

De ez is abba a kategóriába tartozik, hogy egy idő után már nem csak a segítő kezed kéne, hanem az egész karod....

Tudod, ha a CÁPA a kezedből eszik, akkor a lábadból is fog :-)

rasztaszív 2017.09.09. 06:57:29

@John Nethem: nem az én naiv ötletem - Wolfgang Schäuble-től származik...
és igen,ez működne.és jól járnánk vele.csak gondolkodni kéne a balhézás helyett...

John Nethem 2017.09.09. 08:24:48

@rasztaszív:

Na látod, ezért mondom , hogy naív gondolat. Schäuble lehet az adó- és pénzügypolitikában jó szakember, de azért pénzeket ide-oda rakosgatni és embereket ide-oda tologatni lényeges különbség.....
De várom a részleteket, hogyan is működne.....
Nem mintha a Merkel féle wilkommenkultúra bejött volna...... No persze meg lehet magyarázni úgy, hogy jól jöjjön ki belőle, de a lényegen nem változtat: ott van a németek nyakán 500 ezer kitoloncolandó kitoloncolhatatlan, és aki maradhat is, döntően integrálhatatlan messze alulképzett vagy éppen meg sem üti a német elemi iskolák középső szintjét sem, ráadásul jócskán máshogy szocialozálódott, ha szocializálódott egyáltalán (itt most a társadalmi együttélés alapvető normáira gondolok).......

anonymand 2017.09.09. 09:01:17

@6.Lenin:

Szakértő műfordítói munkádat köszönöm!

"@midnightcoder2:

Annyiban értek veled egyet, hogy lehetne kezelni.
De akkor hová lenne a háború, a harc, a magyarokat megvédő hős, stb.?
Lehtett volna kezelni, lehetne kezelni, kezelni kellene.
Nem pedig háborús hisztériában tartani az ország lakosságának egy részét.

Most már tudod?" - bátorkodtam írni kicsit odébb.
És akkor most magyarról magyarra saját szavaim, hogy világos legyen álláspontom:
Lehetne kezelni ezt a mondvacsinált problémát.
Egy bizonyos kvóta szerint 1294, magát menekültnek valló idegen állampolgárról az erre hivatott hatóságoknak ki kellene deríteni, hogy valójában menekültnek, védendőeknek tekinthetők-é.
Ha igen akkor, az ennek megfelelő státuszt kellene nekik megadni, oszt azt csinálnak amit akarnak, Isten hírivel mennek máshova, vagy megpróbálhatnak nálunk boldogulni.
Ha ez a európai jellegű, tisztességesen lefolytatott eljárás lezajlott volna, akkor a casus belli nem van.
Ha nincs háborús ok, akkor nincs szükség a halált megvető bátorsággal küzdő (szélmalomharcot folytató) hősre, hazánk örökös megmentőjére, Bonsai Duce-ra.
A több mint 7 éve elkezdett háborús hisztériakeltés folytatódik, mert a táborát ezzel képes egyben tartani Őfőméltósága.

Remélem, elég kimerítően ismertettem az üggyel kapcsolatos álláspontom.

rasztaszív 2017.09.09. 09:07:08

@rasztaszív: ezért mondod?mert gondolkodni kéne?és erre képtelenek a magyarok?nem nézed le egy kicsit őket...?

pont hogy szó sem lenne emberek ide-oda tologatásáról.el lehetne felejteni a kvótás baromkodást.szabadon mozoghatnának a menekültek európán belül,viszont mindenütt ugyanannyi juttatásra számíthatnának - és máris nem érné meg nekik oda menni,ahol drágább megélni belőle.
viszont,mivel a közösből lenne ez fizetve,onnantól anyagilag az járna jól,ahova mennek,ahol elköltik a közösből kapott pénzt.

rasztaszív 2017.09.09. 09:09:07

@John Nethem: bocs a rossz címzésért,természetesen neked szólt.

John Nethem 2017.09.09. 12:07:33

@rasztaszív:

Szó se róla, nagyon jó elgondolás. Én támogatnám is. De ez nem gátolja meg az embereket abban, hogy át ne játszák.
Mint ahogy a romák kihasználták a kétezres években a brit rendszer jóindulatát, és itthoni születési anyakönyvi kivonatokkal bejelentették a briteknél a gyerekeket, és szuper juttatásokat nyúltak le ezáltal, meg még itthon is fölvették a családi pótlékot és miegymást.... Azóta már a brit kormány szigorított, és csak valósan ottélő, valósan hozzátartozó gyerek után fizetnek....
Szóval a szabad utazás jogán úgy fog működni az egész, hogy amikor a jutattást fel kell venni (ha nem személyesen, csak utalással, akkor még utazni sem kell érte), akkor odautazik a kliens, aztán szépen visszautazik a maga közösségébe, elsősorban a szuper jóléti államba (német, holland, belga, svéd), és a jutattását - mivel az ottani életre nem lesz elegendő - , ezért kiegészíti feketemunkával és egyéb tiltott (drog, emberkereskedelem, fegyverüzlet, prostitúció) dologgal.
Nyilván nem a becsületese fogja ezt tenni, de mivel ezek az emberek szétszóródva lesznek Európában, nem fogják jól érezni magukat, a saját közösségeikhez fognak visszamenni Európán belül.
Ez a tapasztalat.

rasztaszív 2017.09.09. 13:22:24

@John Nethem: pont az lenne a lényeg,hogy bárhova mehetnének európán belül,pont ugyanannyit kapnának.ez miatt nem lenne értelme utazgatni.
a visszaéléseket szűrni kell,persze,de erre már most is vannak kialakult rendszerek,amiket lehet tökéletesíteni is.

6.Lenin 2017.09.09. 13:26:53

@anonymand:

Örülök, hogy segíthettem értelmezned 1 négy soros párbeszédet. Máskor is, ha gondolod.

John Nethem 2017.09.09. 13:29:40

@rasztaszív:
Na ez a naiívság benne, hogy TE úgy gondolod nincs értelme utazgatni. Magáért az egyensegélyért nem is, de minden másért viszont igen. És leírtam: két okból is el fogják hagyni Magyarországot (meg a többi olyan országot, ahol alapvetően nem él kedvező létszámú közösségük),
1.) oda költöznek, ahol a saját kultúrájuk közösségei koncentrálódnak
2.) hiába drágább ott az élet, a feketegazdaságban ill. a bűnözésben fogja a legtöbbje megkeresni az ottani élethez szükséges fedezetet. Az egyensegély csak a hivatalosság igazolása lesz, semmi más , illetve zsebpénz.
Kihangsúlyozom, hogy lesznek persze olyanok, akik betartják a törvényeket, de a TÖBBSÉG úgy fog tenni ahogy leírtam. Miért? Mert EZ A TAPASZTALAT.
( Már 2007-2008-ban is két éven át lettek vizsgálva a britekhez költözött romák, és velük is ugyanez volt a helyzet..)

rasztaszív 2017.09.09. 13:45:52

@John Nethem: hát hadd utazgassanak.kit zavar?de nem ellenségük ők sem maguknak,a zömük jó eséllyel ott fog élni,ahol olcsóbb.
a bűnözés,a feketegazdaság kérdéskörének intézésére pedig most is megvannak az intézmények.

John Nethem 2017.09.09. 13:52:40

@rasztaszív:
Hm... Könnyelmű gondolatok....

rasztaszív 2017.09.09. 13:57:55

@John Nethem: ez egy történelmi lehetőség lenne nekünk is,hogy felemelhessük a saját leszakadóinkat.elszalasztani könnyelműség.

John Nethem 2017.09.09. 14:19:33

@rasztaszív: Idealista ! De jól áll neked :-)

6.Lenin 2017.09.09. 17:02:44

@anonymand:

Az egészséges önbizalom dicséretes, ha ez a legnagyobb jóindulattal sem igazolható, akkor sajnos kezeltetni kellene. Az megnyugtató, hogy ezeknek az eldöntése közben pozitívan (vidáman) szemléled a körülötted zajlót.

anonymand 2017.09.10. 07:58:00

@6.Lenin:

Egészséges, avagy sem, én kezelem.
Nem kezeltetem.
Kezelem, Unicummal.
És valóban örök életemben pozitív gondolkodású voltam, mert ezt tartottam helyesnek.

6.Lenin 2017.09.10. 09:29:31

@anonymand:

Helyes, semmi gond.
Én csak azt próbáltam megfejteni, hogy ezt miért próbálod titkolni?
Gondolom más is észrevette, ahogy én is.
Ennyi.
(azért gondolom a feltételes módot érzékelted- "akkor sajnos kezeltetni kellene." )

Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert) 2017.09.17. 18:50:41

@a nagy hohoohooo: Szeretnék tisztelegni intelligens, tanítanivaló hozzászólásaid előtt egy kis gyűjtéssel:
Bocika úgy látom megint nyitvahagyta valamelyik túlértelmes a istállóajtót ...hehee Olyan mérhetetlenül agyhalott vagy, hogy szinte hullagyalázás téged a helyedre tenni ... Aztakurva hehee.....Fel kellene mérni, hogy birka és te közötted ki vezeti a "ki tud a leghülyébb" lenni címért folyó versenyt ...nézegetem magam a tükörben... hm... nem nézek ki teljesen hülyének... és mégis.... ( régen ezt úgy mondtuk, hogy tollas a hátam? Nem? Akkor ne nézzetek madárnak!) Dehát az evolúció.. ,nade ilyen gyorsan gyártja a selejtet?...Ugye elgondolkodtál azon, hogy hozzászólásod a fejedben lévő sötétség visszaigazolása? Igyekezz fiú! Ismertesd magad minél szélesebb körben! ...Mé'mindig a leghülyébbeket vezénylik ki trollkodni?......Szerencsétlen szellemi korlátolt csak röhögni lehet rajtad hehee...tanujj tinó...Széles mosollyal nyugtázom,hogy fingod sincs a témához,a dolgokhoz, helyből olyan hülyék vagytok mint más nekifutásból, a szellemi színvonalatok a bányászbéka segge alatt van, szóval az sem érdekel ha agyvérzést kaptok,..hehee...
Na, kábé ilyen hiteles minden amit
mondanak... ezen már csak röhögni lehet.... vagy sírni...
Fel kellene mérni, hogy ki vezeti a "ki tud a leghülyébb" lenni címért
folyó versenyt ...Az apád faszát szerencsétlen...Mi lenne, ha az ilyeneknek emberi agyvelőt juttatnának a fejébe?
A teste kilökné.
süti beállítások módosítása