B1 blogcsalád



Orbán Viktornak végig kellett hallgatnia, hogy a fradisták azt éneklik, "Mészáros, hol van a villany?", "ezt is elloptad"

2017. szeptember 04. - nickgrabowszki

Mészáros Lőrinc Orbán Viktor újságjának, a Nemzeti Sportnak egy hétig sikerült titkolnia ezt a slágert.felcs.jpg

Még augusztus 27-én játszott Orbán Viktor kötélbarátjának csapata (a Videoton) Orbán Viktor alelnökének csapatával (a Ferencvárossal) Orbán Viktor szülőfalujában (Döbrögön Felcsúton), az Orbán Viktor házikója mellett felépített csodapalotában, a Fidesz házi bajnokságban a labdarúgó NBI-ben.

A tavalyi és a tavalyelőtti bajnok természetesen Orbán Viktor jelenlétében csapott össze.

A meccset 3-1-re a Videoton nyerte, de sokkal inkább arról marad emlékezetes, hogy egy óráig állt a játék, mert a Pancho Arénában elment az áram.

Az egyedüli sportlap egy olyan videót tudott csak közölni az egy órás intermezzóról, amin a szurkolók azzal szórakoztatják magukat, hogy a telefonjaikkal világítanak. A Zero nevű Tumbler-felhasználó viszont most közzétett egy videót arról, hogy a Fradi-szurkolók azt énekelték,

Mészáros, hol van a villany?

Ezt is elloptad, ezt is elloptad, ezt is elloptad.


Nekem máris dallamtapadásom van.

És ezt Orbán Viktornak végig kellett hallgatnia. Különösen rosszul esik ez azoktól, akiknek szintén épített egy csodastadiont közpénzből.

Mondjuk, amíg a lopással Mészárost vádolják, addig minden a terv szerint történik.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3112802610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1ghost 2017.09.05. 09:18:52

@Singerkém:

Te retkes, bérhazudozó fidesztroll! Úgy beszorultál orbán seggébe, hogy onnan egy sebészcsapat sem tud kioperálni.
Rohadt egy helyzet, mi?

Singerkém 2017.09.05. 09:22:29

@Miazmás: Mármint mi?
Elment az áram a villámlás miatt, erre a sok eszetlen Mészárost emlegeti. Mészáros egy gengszter, de ehhez az esethez kb. semmi köze, azon kívül, hogy ő építette a stadiont.

Singerkém 2017.09.05. 09:23:03

@1ghost: Mi van kisfiam, megint elakadt a tű a lemezen? :-)

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.09.05. 09:25:06

@Singerkém:

Mi van orbán csicska, megint remekelt a rezsicsökkentés? Áram nem kerül sokba, igaz nincs is!

babbaba 2017.09.05. 09:25:29

@Cicmen.: Ez a hozzászólás legalább annyira szánalmas, mi amit cikizné, ha nem is érted.

De ne keseredj el, nem te vagy ez egyetlen butuska fideszes. A többség az, legalább jól megértitek egymást. Értelmiségi már csak az van veletek, akit megvettetek.

Hajrá magyarok!

erol 2017.09.05. 09:26:14

@János Dunai: Ez valami dadaista szabad vers?

babbaba 2017.09.05. 09:26:53

@Singerkém: Ilyenek ezek a Videoton szurkolók. A sok ökör, mikor ők a legkedvezményezettebbek, Garancsi elvtársatokon keresztül.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.05. 09:27:00

Végül csak összenőtt, ami összetartozik. A libsik és a fradisták..:))
( Az indexes Dávidkák sem gondolták volna egyébként úgy 5-10 éve, hogy egyszer majd Simicska médiájában fogják Vonát nyalni..:)))))))))

babbaba 2017.09.05. 09:28:27

@erol: Egyenlőre szabad.:)))

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.09.05. 09:29:29

@Cicmen.:

érzed már te is hogy kurva szar dolog orbán csicska seggnyalónak lenni mert naponta tucatjával jön most már a néptől a koki meg a saller. Ha van eszed akkor inkább te is készenlétben tartod a bőröndöt arra az esetre ha azonnal kell menekülni. Persze a gazdidnak könnyü, neki már megvan az orosz vízuma, de ti szolgatábor hova fogtok menekülni?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.05. 09:31:59

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy:

Miért kéne menekülni 10%-nyi agyhalott ballib nagypofájú elől ?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.09.05. 09:32:07

Nos igen, ez a z érezhető közhangulat egy újabb megnyilvánulása. Már csak arra kéne rávenni ezeket az embereket (is), hogy a választás is legyen olyan fontos, mint egy random focimeccs. Ott még belépő sincs.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.09.05. 09:33:28

@EU zászlót mindenhova!: "egyszer majd Simicska médiájában fogják Vonát nyalni..:)))))))))"

Hát ti orbán csicskák se gondoltátok volna, hogy 20 év után egyszer csak majd Simicska segge helyett egy nyócosztályos falusi gázszerelő seggét kell nyalni.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.09.05. 09:37:43

@Ballib cenzúrázók réme 25: "Miért kéne menekülni 10%-nyi agyhalott ballib nagypofájú elől ?"

Orbán csicska, majd kérdezd meg Ceaucesacut hogy miért kellett menekülnie, amikor ott a ballib kereken 0%-on állt. Rossze jel, hogy a román kollegátoknak nem sikerült Moszkváig eljutnia.

Singerkém 2017.09.05. 09:39:00

@babbaba: Nem nagyon van elftársam a fideszben..., szóval nem tudom, miért írsz ilyeneket.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.09.05. 09:40:10

@Ballib cenzúrázók réme 25: 10%-nyi ballib? Milyen 10 %-nyi? Nincs ballib, max 5 db. De lehet, hogy annyi sem volt soha. A ballib egy képzett szó, amivel rettegtetni lehet a fidesz akol legostobább haszonállatait, még így 7 év távlatából is. Te elég sokszor írod, hogy "ballib", nem is nagyon van hozzászólásod nélküle. Ez be is áraz téged jól.

babbaba 2017.09.05. 09:40:20

@Singerkém: Minden szavadból árad, hogy utálod a bugris, tolvaj fajtájukat.:)))

Cicmen. 2017.09.05. 09:44:35

@babbaba: Értelmiségi már csak az van veletek, akit megvettetek.

Értelmiségi! Erről mindig az egyenpofájú szőrmók, szemüveges SZDSZ-es okostojások jutnak eszembe, akik ha megkérdezik tőlük miért kerültek a politika partvonalán kívülre igazi bölcsész módra kijelentik " mert az emberek hülyék és nem akarják megérteni mi a jó nekik" !
Öreg! Ti köszönőviszonyban sem vagytok a valósággal!

Singerkém 2017.09.05. 09:45:24

@babbaba: Áááá... én azt utálom, mikor valaki annyira hülye már attól, hogy számára nem tetsző kormány irányítja az országot, hogy már a jégesőt, az áramszünetet, a villámlást meg a saját hülyeségét és tehetetlenségét is arra fogja, hogy szar a kormány.

A kormánnyal én sem vagyok elégedett, de nem fogok rá minden szart, mint ez a blog, ahol kb 30% a releváns téma, 70% meg a bullshit.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.05. 09:54:38

@Sörös Mérenc:

A "ballib" jelző azt az agyatlan bérrettegő csürhét jelzi, akinek az egyetlen programja Orbán leváltása, és MSZP-nek, DK-nak, SZDSZ-nek, Együtt-nek csúfolják magukat.
Persze ők a baloldali liberális jelzőket adják magukra, ebből lett a ballib.
Ám minden éppeszű ember pontosan tudja, hogy soha nem voltak se baloldaliak, se liberálisok, csak leginkább hazaárulók.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.05. 10:01:44

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: Nézd vissza, hogy miket kommenteltél simiről pár éve, és szégyenkezz..:))
Mit gondolsz jelenleg Simicska vagyonosodásáról?

Tompahawk · https://rohadtkunyho.blog.hu 2017.09.05. 10:07:24

@Pattaya: Az volt a szerencséje, hogy elment a villany. :D

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.09.05. 10:09:31

@Ballib cenzúrázók réme 25: Nem, nem így van. És akkor most a ballib az jelző, vagy főnév?

1ghost 2017.09.05. 10:10:51

@EU zászlót mindenhova!: @Ballib cenzúrázók réme 25: @Singerkém:

Hehehe..... Hülye fidesztroll, már megint lebuktál, hogy nickek tömkelegén nyalod a gazdád seggét.

Lassan több nicked lesz mint szavazótok, te narancsbohóc!

Attilajukkaja 2017.09.05. 10:11:23

Saját atomerőművet Felcsútnak!

2017.09.05. 10:12:37

@Cicmen.:

"Ti köszönőviszonyban sem vagytok a valósággal! "

Az lehet. hogy neki nincs. De attól még a hozzászólásod tényleg rettenetesen szánalmas volt.

babbaba 2017.09.05. 10:20:21

@Singerkém: A blog nem fogja rá az áramszünetet, a villámlást és ajégesőt Orbánra és bandájára. Ha nem is érted. Tanulni kellett volna!

Az meg, hogy ki mennyire hülye, a te szádból.....

babbaba 2017.09.05. 10:21:49

@Cicmen.: Nem kell bizonygatnod, hogy nem vagy tanult. Látszik az első pár mondatodból. De, hogy büszke is legyél rá....

Cicmen. 2017.09.05. 10:39:22

@MikeBoy: . De attól még a hozzászólásod tényleg rettenetesen szánalmas volt.

Az itteni arrogáns primitív elvakult hozzászólások között a szánalmast dicséretnek tudom be!

@babbaba: Nem kell bizonygatnod, hogy nem vagy tanult.

Szerintem nálad azért tanultabb vagyok, azonkívül van egy külön bája annak ahogy az általad közreadott gondolatok színvonala mellett van pofád mást megkritizálni!

sas70 2017.09.05. 10:46:27

Ez már az a helyzet, amikor bármi alkalmas arra, hogy a hatalmat kigúnyolják! Meg is teszik!

ZX 2017.09.05. 10:54:24

Most komolyan. Mennyire kell retardált fideszbirkának lenni ahhoz, hogy szó szerint vegyék, hogy Pénztáros ellopta még az áramot is?

babbaba 2017.09.05. 10:57:32

@Cicmen.: Biztos az vagy. Neked elhiszem. Csak nyugodj meg!

babbaba 2017.09.05. 10:59:44

@ZX: Ma már ez az átlag náluk. Tíz éve még mélyen az átlaguk alatt lett volna. Ide jutottak. Illetve ezek maradtak meg nekik.

2017.09.05. 11:03:27

@Cicmen.:

Milyen elvakultság is van itt?
Te rajtad kívül érti vajon valaki, amiket írogatsz?
Idefigyelj!
Elment az áram a stadionban és a közönségnek hallhatóan a korrupció jutott erről az eszébe, hogy szórakoztassa magát.
Az a szintű korrupció, ami Magyarország Miniszterelnökét érinti.
Ennek végiggondolásához semmilyen elvakultságra nincs szükség.

2017.09.05. 11:04:04

@ZX:

Ezt úgy hívják, hogy terelés...

Cicmen. 2017.09.05. 11:06:59

@babbaba: Biztos az vagy. Neked elhiszem. Csak nyugodj meg!

Na ez szánalmas volt! :D Kezd kimenni a talaj a lábad alól?

1ghost 2017.09.05. 11:21:01

@Cicmen.:

Te segghülye, bérhazudozó fidesztroll! Hát ha új nicket csináltatsz, azt hiszed nem ismernek fel? Te szerencsétlen orbán csicska már kilométerekről röhögnek rajtad úgy bűzlesz!

Most komolyan, te tényleg ennyire hülye vagy?

Cicmen. 2017.09.05. 11:24:44

@1ghost:

Mi a helyzet pubikám? Megint nyitva hagyták a ketrecedet?

Cicmen. 2017.09.05. 11:27:25

@babbaba: Jujj, már nagyon ideges vagyok!
Na sikerélményed van? Rendes akarok lenni velerd, az állatkertben is dobok kiflit a majmoknak hogy örüljenek! :D

citrix 2017.09.05. 11:32:30

A nép ilyen,semmi se jó. Egy kis áramszünet, időnként kell mindenkinek... Csak tiszta forrásból :-) A másik: Orbán szegény mint a templom egere a vagyonbevallása szernint és az nyilván szín igaz. Másrészt ő a szecsuáni jólélek mert minden cimboráját és vejét és annak pereputtyát multimilliárdossá tette röpke idő alatt. Aranyember ő a javából.

1ghost 2017.09.05. 11:33:25

@Cicmen.:

Ne szépítsük, na! Lebuktál fiacskám! Ezen a nickeden is mehetsz a tolvaj, korrupt gazdád retkes seggébe.

antirandom 2017.09.05. 11:35:07

MAGYAROK ZSIDÓVÉDELME Azonosító: magyarzsidovedelem170903

Ezúton kérem a kálisóval népirtásban nem bűnrészes zsidókat, hogy próbáljanak fellépni a patkányméreg kálisó „STAR KOSHER BONSALT” egészségvédő étkezési sóként árusításával ételmérgező rabbik ellen, akik világszerte kiirtással veszélyeztetik a zsidókat.

Zsidó rabbik világszerte, nálunk is, két fajta kóser sót árusíttatnak izraeli kormányszintű engedély alapján egészségvédő "kosher" étkezési sóként. A teljesen tiszta nátrium-klorid (NaCl) konyhasót, pl. SEE SALT. Meg egy másikat, a "Star kosher BONSALT-ot”. Utóbbin ötágú csillag van és kálium-klorid (KCl)-ból áll, lásd internet. A kálium-klorid kálisónak életrövidítő és szaporodó képesség rontó hatása is van, patkányméregként is használják.

Biológiai hatás vizsgáló mérések: 1./ Az OÉTI által rendezett magyarországi egyetemi klinikai kísérletek során 10 felnőtt mindegyike megivott 0,88 gramm káliumot fél liter tiszta vízben feloldva. Már ennyinek a vesemérgező hatása is mindenkinél 50%-osra csökkentette a vizeletkiválasztást. Miután pedig kétszer ennyi káliumot ittak, mindegyikük vérében szívmérgezően mérgezőre nőtt a káliumtartalom. 2./ 1950-ben Nobel díjat kapott 3 biológus kutató, akik kimutatták a kálium túladagolás és vagy hiányos konyhasópótlás mindenkit, patkányt és embert is betegítő, vese- és szívműködés rontó, daganat előidéző, életrövidítő és nemi jelleg torzító, ivartalanító, fajirtó vegyi-biológiai fegyver hatásait.

Az OÉTI, amelyik a hazai kísérleteket végezte, mindezt eltitkolta. Engedélyezte, hogy konyhasó helyett gyógyhatású étkezési sóként árusítsák a mérgező (REDI SÓ) kálisót. Az utóbbi években már napi legalább 4,7 gramm átlagos káliumbevitelt kényszerített rá a magyar emberekre, a gyermekekre is. Közben a felnőttek, a sportolók és fizikai munkások konyhasó pótlását is a napi tényleges szükséglet ötöde alá, 5 gramm alá csökkentették.

A tényleges napi szükséglet mindenkinél a Ringer fiziológiás infúziós oldattal a vérbe bevitt víz, konyhasó és kálium dózisnak felel meg. Étkezéssel is ennyit optimális pótolni. Vagyis mindenkinek minden nap 3 liter (desztillált) víz mellett, 27 gramm konyhasót és 0,36 gramm káliumot lenne optimális bejuttatnia a vérébe, azért, hogy egészséges lehessen.

Fentiek ismeretében – mint számos nemzetközi tudományos hatásmérési szabadalom szerzője és volt országgyűlési és önkormányzati szakértő - 1990 óta folyamatosan feljelentettem a magyar embereket kálisóval mérgeztetőket. Az életrövidítő és ivartalanító sózási csalást folytatóknak a nemrég lezajlott, hatodszori (!) sikertelen ügyészségi próbálkozásukkal sem sikerült bolonddá nyilváníttatniuk. Nemrég tudtam meg, hogy már 2016. áprilisában - az OÉTI-val szemben - az OGYÉI 2 grammra mérsékelte a felnőttnek ajánlott napi káliumbevitelt, és veszélyesnek nyilvánította a szájon át bejuttatott napi 3,7 grammnál több káliumot. Vagyis ennyi idő alatt sikerült csak elérnünk, hogy az „állami döntnökök” higgyenek a hazai orvosi egyetemi tankönyveknek, amelyekben mindig is az volt, amit én és a tudományos társaságunk többi szakértője hangoztatott. Tehát a hazai kormányok 1960 óta büntetlenül rontják a magyar emberek, és újabban, az izraeli Star kosher tanúsítvánnyal megtévesztett magyarországi zsidók szaporodó képességét is!

Fentiek egyértelmű hatásmérési stb. bizonyítékai a HIHETŐMAGAZIN www.tejfalussy.com honlapomon megtekinthetőek.

Verőce, 2017. 09. 03.

Tejfalussy András

Cicmen. 2017.09.05. 11:55:16

@1ghost: Látom, szokás szerint elvagy, mint hülyegyerek a pöcsével!

Cicmen. 2017.09.05. 11:57:26

@babbaba: Egyre szűkszavúbb vagy! Ez már a katatónia?

Cicmen. 2017.09.05. 12:18:36

@MikeBoy: Idefigyelj!
Elment az áram a stadionban és a közönségnek hallhatóan a korrupció jutott erről az eszébe, hogy szórakoztassa magát.
Az a szintű korrupció, ami Magyarország Miniszterelnökét érinti.
Ennek végiggondolásához semmilyen elvakultságra nincs szükség.

Elég hozzá hogy hülye vagy. Így tényleg kényelmes!

2017.09.05. 12:24:45

@Cicmen.:

Hű de komoly szöveged és érveléstechnikád van! :D

2017.09.05. 12:30:33

@Cicmen.:

Bántsák az ország ME-jét és szomorú troll lettél? :D
Az, hogy Orbán egy korrupt senkiházi, az mindenki előtt tiszta, aki nyitott szemmel jár a világban.
Erre utaltak a szurkolók is és erről szól ez a poszt.

Vagy te talán úgy gondolod kicsi trollom, hogy Lőrinc barát a falusi gázszerelő a saját zsenialitásának köszönheti fényes gazdasági karrierjét? :D

Attilajukkaja 2017.09.05. 12:30:38

@citrix:
"Aranyember ő a javából."
:o)))))

Attilajukkaja 2017.09.05. 12:32:49

@babbaba:
"Az operát ki ne hagyd!"
Az nem kell Felcsútra, mert ott nem lehet szotyi héjat köpködni a padlóra.

1ghost 2017.09.05. 12:36:27

@Cicmen.: Hú vazze, te gerinctelen fidesztroll! Még mindig itt mentegeted a velejéig korrupt, tolvaj gazádat? Nagy a gáz, mi? Nem csoda, hiszen már takarítják a celláitokat.

De tudod mit te bérhazudozó kretén! Addig is hallgasd a fradi tábort! Olyan szépen énekelnek. Fogd fel úgy, hogy a nótában foglalt üzenet egy nemzeti konzultáció! Hátha akkor nem üt meg a guta!

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.05. 12:41:14

@Attilajukkaja: Most komolyan ez a 4 ezres "stadion" az ország legnagyobb poblémája? Egyébként a stadionrekonstrukciós és stadionépítési program a Gyárfás féle EB pályázatban is szerepelt. Akkor miért nem tetszett vért okádni? Az EB rendezés terve ellen sem gyűjtött senki aláírásokat. Különös..;)

Cicmen. 2017.09.05. 12:44:59

@MikeBoy: Hű de komoly szöveged és érveléstechnikád van! :D

Ja! Meg sem érdemeltek engem!

Attilajukkaja 2017.09.05. 12:48:41

@EU zászlót mindenhova!:
"Akkor miért nem tetszett vért okádni?"
Talán mert nem szokásom.

"Most komolyan ez a 4 ezres "stadion" az ország legnagyobb poblémája?"
Az az ország egyik legnagyobb problémája, amit ez a stadion is szimbolizál: a megalomán és felesleges pénzszórás. De a 3-as metró felújítására pl. nem jut rongyos 30 millió.

Cicmen. 2017.09.05. 12:53:42

@MikeBoy:Vagy te talán úgy gondolod kicsi trollom, hogy Lőrinc barát a falusi gázszerelő a saját zsenialitásának köszönheti fényes gazdasági karrierjét? :D

Semmi ilyet nem mondtam, ez a te zavart agyadban kering! Pont ezen röhögök, hogy elég egy áramszünet, vagy hogy egy veréb szarjon egyet a faágon és a sok libbant elkezd Orbánozni!

Cicmen. 2017.09.05. 12:56:26

@Attilajukkaja: De a 3-as metró felújítására pl. nem jut rongyos 30 millió.

Most keltél fel? 30 mila egy használt busz ára. Összevissza nyomjátok a rizsát.

Attilajukkaja 2017.09.05. 13:02:41

@Cicmen.:
Igaz. Milliárdot akartam írni. Köszi!

nitrites_pácsó 2017.09.05. 13:26:57

Ahogy egy régi, dakota népdal is tartja:

"Sötét lett a stadion, de nem sáros,
Mer' ellopta az áramot a Mészáros..."

Ja, amúgy feltételezem, hogy a Cicmen néven kézenforgó hozzászóló nem Lölő álnéven, hisz az beszélni sem tud, nemhogy írni...

Nem, drága Cicimen, mi, libbant Sorosbérencek nem Orbánozunk, olyat sose tennénk. Mi orbánozunk. Kis "o"-val. Érzed a különbséget? Kár, hogy az apja kőbányász volt, nem pedig Sztahanovista kondom-tesztelő. Mindenki jobban járt volna.

Cicmen. 2017.09.05. 13:29:30

@1ghost: Nem csoda, hiszen már takarítják a celláitokat.

Milyen cellát? Nem csináltam semmit!
Neked könnyen nagy a pofád, az elmebetegség büntethetőséget kizáró tényező, a diliházat meg bezáratta a Gyurcsány (a kis szavazatvadász), így biztonságba kerültél, nem csoda hogy balos vagy!

1ghost 2017.09.05. 13:40:27

@Cicmen.:

Hát most meg mit idegeskedsz te orbáncsicska?

Bevonulsz szépen a tolvaj, korrupt gazdáddal, a tiborcz vejkóval, meg a többiekkel, letöltitek fejenként az 500 évet, oszt jó napot. A műanyag lakatot meg kicseréljük, ha rátok rohad, emiatt teljesen felesleges emésztened magad. :)

Attilajukkaja 2017.09.05. 13:52:18

@1ghost:
Szerintem Orbánékat nem kellene lecsukni, csak rákényszeríteni, hogy munkából éljenek meg. Még a vagyonukat is meghagynám, csak a Mészárostól koboznám el. Na meg az off-shore cégeket is lekapcsolnám. Ez maga lenne nekik a pokol!

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.05. 15:10:10

@Attilajukkaja: Most kezdik a felújítást, bizos elkerülte a figyelmedet. De ne terelj. Szocijaid uralma alatt miért nem fájt a stadionépítési program?

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.05. 15:12:32

@1ghost: Kettő már el lett ítélve közületek mocsok libsik, akik mostanában kezdik meg a büntetés letöltését. A többi 2018 után következik..:)

ZX 2017.09.05. 15:26:52

@EU zászlót mindenhova!: És mikor következnek a mocsok komcsik orbánnal az élen?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.09.05. 15:47:46

@Gaspen: Rosszul gondoltad. Ne erőltesd a gondolkodást, mert összeveszik a két agysejted!

Attilajukkaja 2017.09.05. 15:57:04

@EU zászlót mindenhova!:
"Most kezdik a felújítást, bizos elkerülte a figyelmedet."
A RÉSZLEGES felújítást, mert a teljesre nincs elég pénz. Ez az apróság biztosan elkerülte a figyelmedet.

"Szocijaid uralma alatt miért nem fájt a stadionépítési program?"
Nem az én szociaim voltak, hanem a tiedé is. Ők voltak egész Magyarországban kormányon. És milyen stadionépítési programról van szó?

Singerkém 2017.09.05. 16:22:13

@babbaba: Nem hát. Az idióta fociszurkolók tették ezt, a blog meg lehozta. Ebenguba.

Singerkém 2017.09.05. 16:26:11

@1ghost: A helyzet az, hogy az ellenzék van olyan helyzetben, hogy már több nick-je van, mint szavazója.

2017.09.05. 17:35:21

@Cicmen.:

"Semmi ilyet nem mondtam, ez a te zavart agyadban kering! Pont ezen röhögök, hogy elég egy áramszünet, vagy hogy egy veréb szarjon egyet a faágon és a sok libbant elkezd Orbánozni! "

Tudod ezen mi is röhögünk. éppen ez a lényeg és erről szól a poszt.
Csak veled ellentétben kicsi trollom tudjuk, hogy miért van ez és nem próbáljuk meg védeni Orbánt össze-vissza tereléssel, ahogy te is próbálod.
Ha te is úgy gondolod, hogy Orbán egy korrupt politikus, amire a szurkolók is utaltak, akkor nem értem, mi a problémád?
Ha pedig nem úgy gondolod, akkor miért írsz ilyeneket?
"Semmi ilyet nem mondtam, ez a te zavart agyadban kering! "
Tudod az a baj, hogy nem mondtál ilyet (mellesleg ezzel én sem vádoltalak, lásd lejjebb), de úgy viselkedsz, mintha azon az állásponton lennél.

"Vagy te talán úgy gondolod kicsi trollom, hogy Lőrinc barát a falusi gázszerelő a saját zsenialitásának köszönheti fényes gazdasági karrierjét? :D "
Látod kicsi trollom! Ez egy kérdés és nem állítás! Tudod, mi az a kérdés? ;)

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.05. 17:38:33

@Attilajukkaja:

Eleve szakaszosan szokták felújítani a metróalagutakat, te nagyon okos.

"Nem az én szociaim voltak,"

Azé' nyugtass meg, hogy nem a Zorbányra szavaztál 2010-ben..! :) Tényleg kire is?

Attilajukkaja 2017.09.05. 17:40:15

@EU zászlót mindenhova!:
" Kettő már el lett ítélve közületek mocsok libsik"
Közülem ugyan nem! :o)))
Amúgy egy el nem követett bűnért ítéltek el két politikust, ami egy nyilvánvaló koncepciós per eredménye. Ezzel nem dicsekednék.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.05. 17:42:10

@MikeBoy: Hogy Orbán korrupt-e? Lehet.. Viszont a szoci-szadesz bagázs 170 milliárdos korrupciójáról EU-s papiros van !

Attilajukkaja 2017.09.05. 17:46:21

@EU zászlót mindenhova!:
"Eleve szakaszosan szokták felújítani a metróalagutakat, te nagyon okos."
Nem vagyok nagyon okos. A tény, hogy nincs fedezet a 3-as metró korszerűsítésére, csak a tűzoltómunkára, a minimumra. Szakaszosan.

"Azé' nyugtass meg, hogy nem a Zorbányra szavaztál 2010-ben..! :) Tényleg kire is?"
Persze, hogy nem! Ez milyen kérdés volt? :o)))))
Annak idején az LMP-re szavaztam, .... de mi végett ez a nagy kíváncsiskodás?

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.05. 17:48:24

@Attilajukkaja: Ó persze, ha nem a ti szájízeteknek megfelelő ítélet születik, akkor "koncepciós per", ha igen, akkor a "független demokratikus magyar bíroság döntött". Szánalmas.
Jó látni, hogy legalább ezt a két sötét gazembert lakat alá rakták egy pár évre.
Szerinted egyébként arányos volt az a csere? Ha már a bíróság jogerős ítéletét nem vagy hajlandó elfogani..

taga20 2017.09.05. 17:55:33

@EU zászlót mindenhova!: mi a kurvaanyádról beszélsz te tróger? a gazdád a geci, évente lop el ennyit alap hangon.

Attilajukkaja 2017.09.05. 18:05:39

@EU zászlót mindenhova!:
"ha nem a ti szájízeteknek megfelelő ítélet születik, akkor "koncepciós per""
A gond, hogy valami olyan "bűnért" ítélt el a Fidesz két politikust, ami meg sem valósult. Innen nincs miről beszélni.

"Szerinted egyébként arányos volt az a csere? Ha már a bíróság jogerős ítéletét nem vagy hajlandó elfogani.."
Milyen csere? A nem létező?

Attilajukkaja 2017.09.05. 18:26:57

@EU zászlót mindenhova!:
"arányos volt az a csere? "
Komolyan véve a kérdésedet, a válaszom, hogy nem tudom. Honnan is tudnám? A csere nem valósult meg, de azt látom, hogy Orbán is komoly kedvezményeket ad olyan külföldi befektetőknek, amelyek hasznosak lehetnek az országunknak. Vagyis ez egy bevett dolog, ilyenkor az arányosságot hosszútávon szemléli a kormány.
A külföldi tőke idecsábításához ez egy bevett fogás. Hogy Orbán ennyi év után is adókedvezményt ad az Audinak és a Mercinek, na az egy érdekes kérdés lehet. Az mennyire "arányos"?

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.05. 19:46:32

@taga20: Baszd szájba magad te ballibsi féregpatkány..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.05. 19:58:29

@Attilajukkaja: Pontosan tudod ,hogy pl. a gyilkosság előkészülete is büntetendő, nemcsak a megvalósult gyilkosság, hiába nem következett be.
Ha valaki bizonythatóan előkészületeket tesz egy bűncselekmény megvalósítására, de végül eláll tőle-esetleg azért mert épp nem megfelelőek a körülmények-az akkor is elítélhető. Ezt a kérdést vizsgálta a bíróság.

"A külföldi tőke idecsábításához ez egy bevett fogás. Hogy Orbán ennyi év után is adókedvezményt ad az Audinak és a Mercinek, na az egy érdekes kérdés lehet."

Totális dilettantizmus a két dolgot párhuzamba állítani. Egyébként meg nem lett volna itt semmilyen kaszinó. Viszont valakik zsíros hasznot kaszáltak volna a telekcserén. Ki is volt az a külföldi mókus, aki valami kulipintyóba volt bejelentve? Joav Blum?

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.09.05. 20:01:46

@Attilajukkaja: Te hazai híreket is olvasol, vagy a cseh-2-t nézed egész nap?? :)137 milliárdot vállalt a kormány a metrófelújítás költségéből.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.09.05. 20:31:39

@Ballib cenzúrázók réme 25: Bérretegő mi? Mondja az, aki a legarcátlanabb lopást is elnézi, és kampányol a tolvajok mellett, mert retteg a migráncsoktól, Sorostól, meg éppen akit Habony / fidesz kitalál neki rettegtetési céllal. Muhaha.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2017.09.05. 20:45:13

@Singerkém: Valóban, ehhez semmi köze. Viszont jó hallani, hogy már a sajátjai sem szeretik annyira. Ez a lényege a videónak. Hogy nem miatta van áramszünet az mellékes.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.09.05. 20:50:56

@EU zászlót mindenhova!: Csak szabálytalanul kötöttek szerződést rá, nem annyit loptak el, te faszfej!

BiG74 Bodri 2017.09.05. 22:54:40

Setét kis fityisz trollok, nem baj ha hülyék vagytok, mert így eltudjátok viselni magatokat! Szövegértési, és logikai képességeiteken meg sajna csak röhögni tudok, de azért csak hozzátok a szinvonalat! Szoktátok volt mondani, ahogy a szátokba adta a nagy vezető brancsa (ezt is), hogy a " kutya ugat, a karaván meg halad". Csak azt nem sikerül felmérnetek, hogy a kutya szerepében ti vagytok. Azt sem sikerül felfognotok, hogy a fityiszt ellenzők megosztottsága csak demokráciában működik, abban a demokráciában, melynek leépítéséhez tapsoltok. Demokrácia nélkül nektek hamar végetek lesz, mert a paletta jelentős része bíza már gyűlöl titeket!

póétabár 2017.09.05. 23:02:15

Elképzeltem ahogy Mészáros Lőrinc fogja a derotot és lopja az áramot. Ez a soros maffia pénzért a sötétséget is megveszi. Mármint egyes szurkolókat,akiket ez a média miden féle nácinak lehord. Kérdés hol gyakorolták be ezt a szöveget,mert nagyon egybe volt a szöveg. Lehet előre tudták elmegy az áram? Vagy?De az már bűncselekmény!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.09.06. 08:29:33

@Gaspen: Ne mulass, mert arra elmegy egy agysejted munkája, így csak 50 százalékon fogsz tudni dolgozni!

2017.09.06. 08:33:55

@póétabár:

És még a föld is lapos....

Attilajukkaja 2017.09.06. 09:21:13

@EU zászlót mindenhova!:
"137 milliárdot vállalt a kormány a metrófelújítás költségéből."
Nem tudom, TE milyen híreket olvasol, mert akkor tudnád, hogy ez bizony nem nem lett elég. Ebből csak részleges felújítás megoldható, és még arra is alig találtak kivitelezőt.

"Totális dilettantizmus a két dolgot párhuzamba állítani. Egyébként meg nem lett volna itt semmilyen kaszinó. Viszont valakik zsíros hasznot kaszáltak volna a telekcserén. "
Nagyon is párhuzamba állítható! És hogy lett volna ott kaszinó vagy nem, azt majd akkor tudjuk meg, amikor a telket átpasszolják Andynek (vagy valami más fidesznyiknek) fillérekért. Mert nyilván ez a cél.

jedythke 2017.09.06. 20:01:44

@Singerkém: Te ezt ennyire nem érted vagy csak tetteted?! :)

Singerkém 2017.09.07. 12:19:20

@jedythke: Miért mit kellene tennem? Elmegy a villany otthon és akkor Mészáros nevét kiabálni?
süti beállítások módosítása