B1 blogcsalád



Gyurcsány megüzente a szocialistáknak: nem egyezkedik, nincs különalku

2017. szeptember 02. - nickgrabowszki

Eddig ő akarta leginkább az összefogást.gyf.jpg

A Nyugati téren, a hvg.hu tudósítása szerint néhány 100 idős ember előtt tartott Gyurcsány-beszéddel indította el a hosszú kampányát a DK. A beszédnek egyetlen fontosabb momentuma volt: Gyurcsány üzent a szocilaistáknak, hogy nem egyezkedik, nincs különalku.

Ez nem kirakodóvásár. Mi különalkut nem fogunk kötni. Mi a 106-ról szívesen és nyitottan kompromisszumkészen megállapodunk, de különalkut nem kötünk egyetlenegy választókerületről sem, erre senkinek nincs felhatalmazása, ilyet senki nem fog megtenni a Demokratikus Koalícióban.

Ez ahhoz képest jelentős változás, hogy eddig éppen Gyurcsány volt az, aki a választókerületi koordinált ellenzéki jelöltállítás mellett állt ki. Szemben Botka Lászlóval, aki nem pusztán az egyéni jelöltállítást, hanem a közös ellenzéki (baloldali) listát + miniszterelnök-jelöltet + közös egyéni jelölteket szorgalmazott.

Mondjuk ezt Gyurcsány is támogatta kb. februárig, amíg ki nem derült, hogy a Botka-féle közös listán neki nem volna helye, mert

több szavazatot visz el az ellenzéktől, mint amennyit nyerni lehet vele.

Lehetetlenné teszi például, hogy a kisebb ellenzéki pártok, mint az Együtt, a Párbeszéd, a Momentum és LMP csatlakozzon az esetleges ellenzéki közös listához.

A Momentum azóta ismét rögzítette: külön indul, a Párbeszéd, illetve miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely Botkával kampányolt együtt, azaz amióta világos, hogy nem kell újabb unicumokat inni a Gyurcsánnyal közös listán való szereplés miatt, a Párbeszéd nyitott az együttműködésre a szocialistákkal.

Gyurcsány nyilvánvalóan erre válaszul kötött megállapodást Bokros Lajos egyszemélyes pártjával, a Momával, hogy ne tűnhessen úgy, hogy kirekesztett lenne.

Bokros és Gyurcsány már a tavaly őszi ellenzéki tárgyalásokon is kiválóan működtek együtt, amikor kirekesztették onnan a nekik nem tetszőket, mint Fodor Gábor liberálisait vagy az amúgy nem tényező Balpártot.

És azután meglepődtek, amikor színre lépett Botka, aki őket rekesztette ki, főként Gyurcsányt, Bokrosnak nincs komoly súlya.

A DK - teljesen szembefordulva addigi álláspontjával -

ezután kezdte képviselni azt, hogy nincs is szükség közös listára, elég a koordinált jelöltállítás. Amivel aztán most fordul szembe ismét: már nem elegendők a helyi (pl. a fővárosi) közös jelöltek, mindenhol az országban közös jelölteket akar.

Amiből az látszik, hogy a fővárosi közös jelöltekre kapott ajánlatot az MSZP-től.

  • Vagy Molnár Zsolttól, aki már tavaly ősszel egyeztetett a DK-val a budapesti közös jelöltekről, és később Botkával is szembefordult attól tartva, hogy ha a DK külön indul, akkor az ellenzéket megosztva a Fidesz besöpri a fővárosi mandátumokat.
  • Vagy Botka környezetéből üzentek neki. ( De nem Botka. Ha ő maga hívta volna fel, akkor azzal Gyurcsány egészen biztosan elbüszkélkedik.)

Ez utóbbi is elképzelhető lehetőség. Ebben az esetben megváltozott az MSZP stratégiája: belátták, hogy Gyurcsányt nem tudják levenni a tábláról, próbálják elejét venni a fővárosi mandátumok elveszítésének, továbbá annak is, hogy a vidéken egyöntetű megítélésű Gyurcsány szavazókat tartson távol az ellenzéki képviselőjelöltektől, és oda már nem vennék be a volt miniszterelnököt.

Gyurcsánynak ez természetesen elfogadhatatlan, amit most meg is üzent nyilvánosan. Ő nem engedi magát gettóba zárni. Vidéken esélytelenek a jelöltjei, amivel a listájának esélyei csökkennek, ha át akarják lépni a parlamenti küszöböt.

Ha nem kapnak nyerhető kerületeket vidéken, akkor a DK szinte biztosan eltűnik a süllyesztőben.

De most Gyurcsány van rossz pozícióban. Eddig Botka akart valamit a DK-tól, de Gyurcsány volt birtokon belül. Neki nem volt más dolga, mint várni és időt nyerni, ő volt a megegyezésre törekvő békés, nyugodt ember (már a baloldali szavazók szemében, akikért a harc folyik).

Most viszont kapott egy ajánlatot, ami nem elég jó neki. Az általa követelt országos megállapodás már csak egy lépésre van a közös listától, amit viszont elutasít. Nehéz lesz lemosnia magáról, hogy 

nem csak saját biztos parlamenti mandátuma érdekli.

Azt, hogy Gyurcsány hangneme durvulni fog, azt már jelzi, hogy a Nyugatinál utalt arra, nem vennék fel Botkát a DK-ban, mert

van egy bizonyos mérce.

Persze Gyurcsány, aki nem szeretné, ha mások beleszólnak pártja belügyeibe, most

  • a többi kis ellenzéki pártot kritizálta, amiért azok együtt akár 10 százalékot is elvihetnek az ellenzéki összefogástól.
  • Attól az ellenzéki ellenzéki összefogástól, amit először maga Gyurcsány vétózott meg.
  • De amelyiknek szerinte akár kétharmada is lehet a következő választáson.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9712798932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LucisFero 2017.09.02. 21:28:57

Gyurcsány a NER része, fenntartásában érdekelt, meg is tesz érte mindent.

vaffanculo 2017.09.02. 23:33:25

Kúrcsánynak is üzenje meg vki, hogy húzzon a picsába, mert ha nem, a fityesz nyer. Mondjuk amúgy is :). Az ország meg veszít, sajnos...

Nyomortelepy 2017.09.02. 23:40:43

A Kétfarkú Párt befogadhatná Gyurcsányt, és akkor a nevét Háromfarkúra lehetne változtatni

Willkommenskultur 2017.09.02. 23:40:48

ferinek kell a lámpafény, be is jut a parlamentbe amilyen hülyék a zemberek

morph on deer 2017.09.03. 01:26:36

Hááát, azért legalább a saját állításainkal nem igazán kéne konfliktusba keveredni, mert az nem kifejezetten a hitelességet támasztja alá.
Például:

"Amiből az látszik, hogy a fővárosi közös jelöltekre kapott ajánlatot az MSZP-től."

Tehát LÁTSZIK.

Vagy ettől, vagy attól, mert ugye tudni azt nem sikerült, de látszik..!

Aztán:
"Most viszont kapott egy ajánlatot, ami nem elég jó neki."

Hogy ezt honnan lehet tudni? Hát LÁTSZIK, nem?

Szűzmáriám - mondanám Hofi uzán - ilyen bizonyító erejű érvelés mindent visz..! LÁTSZIK, hogy a szerző először tájékozódott, ismeretekre tett szert, ellenőrzött forrás(ok)ból származik minden információ amit közöl!
Vagy valami, de az látszik...

Geo_ 2017.09.03. 06:15:04

Ez egy nagyon gyengécske írás: buta.

gigabursch 2017.09.03. 07:03:27

Én csa k kávét kérek.

élveteg 2017.09.03. 07:14:47

"Ebben az esetben megváltozott az MSZP stratégiája: belátták, hogy Gyurcsányt nem tudják levenni a tábláról"

Pedig míg a Gyurcsány a táblán van addig mindig a fidesz nyer

belevauvau 2017.09.03. 07:16:35

Kutya legyek, ha értem én ezt. Pl azt, hogy a dk rendyzeresen meg

belevauvau 2017.09.03. 07:26:26

Én meg azt látom, hogy vidéken rendre hozza magát a dk. Pl Debrecen, Dunaújváros. Vagy az EP választás.
Szerintem a dknak van a legtöbb rejtőzködő szavazója.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.03. 07:34:09

Baloldali szavazó nem szavaz liberális pártra eleve.

A baloldaliak zöme a Fideszre, a Jobbikra, az LMP-re szavaz.

Az MSZP meg döntse el: most akkor marad liberális, vagy komolyan elindult a baloldal felé.

belevauvau 2017.09.03. 07:37:57

@élveteg: ja. Mert az emberek belátták, hogy nincs szükség eü, oktatási, nyugdíjreformokra, vagy a hatalmi ágak szétválasztására. Vagy éppen tisztességes alkotmányra.
És mivel feri ezt akarja, ezért az okos magyar emberek átlátnak a szitán, és boldogan szavaznak a fideszre.

dare 2017.09.03. 07:52:41

Ez kicsit tényleg zavaros lett a következtetések, és az egyéni megítélés miatt.
Megpróbálom lefordítani az egészet magyarra.

Alejandro egy jól menő vállalkozó, szeretné kiterjeszteni "vállalkozását" (éttermek, szállodák.. pl) vidéken és a fővárosban is.
Vannak emberei az üzemeltetéshez, de sajnos ezen a piacon más kofák is árulnak, akiknek az "áruja" eladhatóbb, ezért neki szükséges lenne valamilyen szinten megegyezni velük, vagyis szeretné ha őt teljes jogú partnerként elismernék, és lehetőséget adnának neki és az embereinek a fővárosban és a vidéken is.
Ezeket a piacokat egy rablóbanda tartja rettegésben, narancsmaffia a becsületes nevük ( főnök Jesus), akik minden eszközzel, és általuk kreált törvényekkel fenntartják a hatalmat, és akiknek nagyon erős szervezetük van a fennmaradásra.
Egy hasonlóan nagy rivális banda veszélyes csak rájuk nézve jelenleg, de az egy másik történet, itt jön a képbe Alvaro, aki nemrég lett egy régi banda, a szegfűbanda vezére.
Alvaro nem szeretne Alejandroval semmit se közösen tenni a narancsosok ellen, neki fel kell építenie előtte magát, meg kell erősödnie a bandán belül, meg kell vívni a harcait az árulókkal és a törvényt kevésbé szerető bandatagokkal egyaránt. Nem lesz könnyű meló neki kivívni a tiszteletet, mivel régen még Alejandroval közösen uralták ezt a piacot, amit most a narancsosok uralnak.
Alejandro egyik pillanatban szeretne egyezkedni Alvaroval a narancsosok ellen a piac uralásáról (város, vidék), másik pillanatban már határozottabban kiáll magáért és a társaiért, hajlandó kompromisszumot kötni ugyan a távolmaradásról, de szeretné is kivenni a harcból a részét.
Az alkusz nem alkuszik.
Alejandronak egyébként küldetéstudata is van, ezért kissé nehéz vele megértetni mikor érdemes háttérbe vonulnia (ha kidobják az ajtón, bemászik az ablakon), és mivel állandóan beszél, elég a narancsosoknak csak fülelni, mindig időben tudnak meg mindent, ha valami készül ellenük.
Alvaro nem kér Alejandroból már, nagyon sok harc van még neki hátra, jelen esetben csak púpként viselkedne a hátán, neki a szegfűbanda életben tartása a cél.
Egy kis mellékszál:
Alejandro már korábban szövetkezett Gonzalessel, és közösen megegyeztek abban, hogy Santiagót (aki drogos) távol kell tartani a szervezettől.
Fernando korábban jól érezte magát Alejandroval, de már ő is inkább Alvaróval vívná a harcot Jesus ellen.
Alejandronak létérdeke a vidéki vállalkozások nyeresége, ha ez megszűnik számára, akkor nehezebb lesz neki a fővárosi piac uralása, mert Alvaro egy idő után meg fogja szerezni tőle ezt a területet is.
Jelen pillanatban Alejandro napjai meg vannak számlálva a piacon, ha nem tud Gonzalesen kívül más szövetségest is találni, Alvaro nem hagy neki esélyt és a társainak.
Jesusnak így viszont van ideje a rivális bandával foglalkozni, amíg a szegfűbanda próbál főnixként feltámadni, addig sikeresen küzd meg a riválisokkal.
Kis magyar szappanopera, ami sajnos nem film.

bekerült 2017.09.03. 08:06:56

Nickgrabowszki, nickgrabowszki !

Ilyen erőltetett eszmefuttatást is ritkán lehet olvasni !
Látszik, hogy előbb volt meg a koncepció és utána igazítottad hozzá a tényeket !

Szögezzük le :

Gyurcsány, a Botka megjelenése után és a feltételei miatt, már akkor az egyéni körzetekben való egyetlen ellenzéki induló mellett állt ki.
Senki, ismétlem, senki nem akart eddig a közös listán szerepelni az MSZP-el. Még Karácsony is arról beszélt, hogy nem indul Botka ellenében, mint miniszterelnök jelölt, de a közös listáról már nem ejtett szót. Senki nem vágyik egy ilyen listára és szövetségre, mert akkor annak a pártnak annyi. Nem is értem, hogy miért erőlteti ezt Botka .

Az egyetlen ellenzéki induló természetesen nem csak Budapestre volt értendő, hanem MINDENHOL !
A MOMÁVAL , azaz Bokrosékkal, már régóta jó a kapcsolata a DK-nak. Sok a közös cél, amiben egyetértenek és Bokros elismert szakember szavainak súlya van.

Kár erőltetni és mindent Gyurcsányra kihegyezni akkor, amikor egy párt elnökéről írsz.
A DK egy külön párt és harcol a saját érdekeiért, amely nem egyezik mindenben az MSZP-ével. Többek között a saját politikájuk beleszólásába sem engedik meg még Botkának sem, hogy ezt megtegye.
A más pártok belügyeibe való beleszólás is azt vetíti előre, hogy egy bármilyen szövetség esetén az MSZP bedarálná a kisebb társát és megszűnne létezni.
Botka nem viselkedik demokratikusan már az induláskor és nem is várható tőle, hogy ezen a téren később változtasson. Ebből pedig senki nem kér.

A külön induló pártok, a saját listájukkal, de koordinált indulással megőriznék a saját arculatokat és egy koalíció esetén megfelelő helyzetbe kerülhetnének.
Még Gyurcsány se zavarhatná őket, mindenki a saját politikáját vihetné és a szavazók dönthetnének.

Hogy ki mennyi szavazatot hoz, az majd eldől egy választáson és nem bemondásra illik ezt megmondani. Az ilyen politizálás nem demokratikus és kirekesztő !
Akár visszalépne Gyurcsány, akár nem, a helyzet nem változna, mert a DK-nek Gyurcsány maradna az elnöke és mindenki tudná, hogy a DK, a Gyurcsány pártja.
Irreális tehát a Botka és mások követelése, hogy Gyurcsány ne legyen a listán. Ha a pártja ott van, akkor mindenki tudja, hogy ő is ott van. Egyszerűen nem lehet kirekeszteni, bárhogy is szeretnék egyesek.

Hogy ki tűnik el a süllyesztőben, az bizony eléggé fogas kérdés.
Ez szinte minden pártot érint, még a FIDESZT is !
Orbán bukása a FIDESZ összeomlását eredményezheti és atomjaira hullna a párt.
Nem lehet itt nagyképű senki sem.
A DK itt csak nyerhet, mivel eddig se volt frakciója a parlamentben, most lehet.

Gyurcsányt nem a mandátumok és a pozíciók érdeklik, bárhogy is próbáljátok meg ezt elhitetni.
Volt ő már minden és nincs szüksége ezekre a megélhetéséhez, egyesekkel szemben.
Nem a politikából él és még a miniszterelnöki fizetését se vette fel, amikor az volt.
Kár tehát egy olyan tulajdonságot felhozni ellene, ami nem valós és csupán a lejáratását célozza.
A fagyi vissza fog nyalni !

A tények azt mutatják, hogy az összefogás igen meggondolandó kérdés, mert nem mindegy, hogy ez miként történik és főleg mi célból.
Ha a DK eltüntetése a cél, akkor a Botka féle verzió sikeres lehetne, a FIDESZ örömére !
A kisebb pártok indulása szavazat vesztéssel jár, ezt nem lehet vitatni.
Ha ezt valaki felveti, az még nem azt jelenti, hogy a saját pozícióját félti, hanem az ellenzéki oldal győzelmi esélyeit félti !

Kár tehát olyasmit belemagyarázni, ami nincs, ellenben örülnél, ha benne lenne.
Te is az Orbán szekerét tolod és azon igyekszel, hogy kavard a szart !
Gondolom ez megéri neked !

bekerült 2017.09.03. 08:23:30

@élveteg:

Akár a táblán van, akár nincs, a szelleme mindig ott lesz és amíg meg nem hal, a politika is megtalálja.
A DK-t mindig összefogják kötni vele és ha lemondana még a pártelnökségről is, akkor is vele azonosítanák és feltételeznék, hogy a háttérből ő irányít !

Nem lehet tehát olyan, hogy Gyurcsány tűnjön el, bárhogy szeretnék is egyesek.
Ezt csak azért dobta be Botka, mert ezt szeretné ő személyesen.

Az események azt mutatják, hogy csak szeretnék, de a politika nem kívánság hangverseny és azzal kell együtt politizálni, aki van és van mögötte erő.
A DK pedig ilyen párt, a többivel szemben.

Illene ezt már tudomásul venni és a lényegről politizálni !

Zsoltbacsi 2017.09.03. 09:24:18

@bekerült:

"A kisebb pártok indulása szavazat vesztéssel jár, ezt nem lehet vitatni."

Ezzel elvileg egyetertek, csak tegyuk hozza, hogy a DK is idetartozik. A legutolso felmeresek szerint egyik kozvelemenykutatonal SEM all bejutasra:
kozvelemenykutatok.hu/wp-content/uploads/2013/06/jelenlegi_trend-01-7.jpg

18at mar mindenki elengedte szerintem, Botka celja az, hogy csak o jusson be a bal oldalon, es ha 20ban lecsokkennek a tamogatasok, vagy lecseng a migrancsvalsag, vagy valamit nagyon elbasz a fidesz, akkor ok legyenek egyedul, akik besoporhetik a protestszavazatokat, tehat ok akarnak lenni a "kisebb rossz"

CyberPunK 2017.09.03. 09:30:57

Ferinek ott a helye a Fidesz mellett, nem kérdés.

Egy fán, kötéllel a nyakán.

Proud Mary 2017.09.03. 10:32:33

@pedigré: szerintem nem 3-al hanem legalább ezerrel kell beszorozni a feri támogatottságát lol..

mennyi (eddig) titkolt gyurcsánycsicska jelent meg "hirtelen"

Zsoltbacsi 2017.09.03. 11:33:35

@pedigré:

Tudjuk, ismerjük ezt a szöveget. Legutóbb épp 2014ben hallottuk... Ugye emlekszel, hogy akkor is az volt a szöveg, hogy "ááááá, úgyis hazudnak a közvéleménykutatók, majd a fülke magányában...." Ráadásul a legnagyobb pofon akkor jött a gyurcsánycsicskáknak, amikor kiderült, hogy szokás szerint megint a fideszes intézet volt a legpontosabb (nézőpont). De tudok mutatni olyan DK képviselőjelöltet is, akinek volt élő közvetítése a blogján a választások napján, és még a 17:30as (utolsó) részvételi adatok kiderülésekor is biztos volt a kormányváltásban... :)))))

Amúgy a DK eddig egyszer merte megméretni magát, akkor kapott 226 ezer szavazatot, ennyi szavazójuk biztos van, de az csak Vadai meg a Fletó vágyaiban létezik,amit állandóan sulykolnak, hogy 500 ezer szavazójuk lenne. Márpedig ez a 226 ezer egy átlagos 5,5 milliós részvétel mellett 4,1 százalék....

Chris Lamb 2017.09.03. 15:24:03

@élveteg: Pedig míg a Gyurcsány a táblán van addig mindig a fidesz nyer. Nem csak a Ferike hanem a többszörösen lejáratódott arcok az "ellenzéki" oldalon. Amíg azok ott mozognak addig a fidesz a nyerő.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.03. 15:26:58

@Zsoltbacsi: "vagy lecseng a migrancsvalsag,"
Felejtsük el, hogy ez valaha is le fog csengeni. Minden arrafele mutat, hogy növekedni fog, meg merem kockáztatni, hogy 30 év múlva aknazár és fegyveres őrség lesz a határokon, tűzparanccsal. És Orbán szentté lesz avatva.
Mitől csengene le? Eddig ült a nyamnyam valahol Kongóban, és örült, ha megérte a 30 éves kort. Csinált 10 gyereket, abból 2 megmaradt. A világról annyit tudott amit látott maga körül. Most felnő mind a 10 tesókája. A google, facebook, musk meg épp azon dolgozik, hogy már mindenki hozzáférjen a nethez a világon. Három kattintásra pedig látja, hogy milyen szép Párizs, milyen a fehér suna, a reklámokból meg üvölt, hogy neki ez jár, és elérhető. Mi fogja otthontartani?

Zsoltbacsi 2017.09.03. 16:35:38

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

Bármi előfordulhat. Például lezárják a földközi tengert, valahonnan kerítenek Líbia élére egy új diktátort. Vagy egyszerűen megunják az emberek, mert azért abban szerintem egyetérthetünk, hogy eléggé túl van tolva.

bekerült 2017.09.03. 19:04:48

@Zsoltbacsi:
Na, Na!

Azért volt egy EU képviselő választás és a DK 10%-on felül szerepelt és ugyan annyi képviselőt küldhetett Brüsszelbe, mint az MSZP !

Amúgy 2014-ben a Dk nem indult önállóan, ha nem tudnád !
Kár is erre hivatkoznod és a memóriádat megreparálhatnád !@Chris Lamb:

bekerült 2017.09.03. 19:07:37

@Chris Lamb:

Szajkózod azt amit a FIDESZ mantráz !

Szerintem amíg olyan majmok vannak mint te, addig nem lesz itt rendszerváltás !
Féltek Gyurcsánytól és savanyú a szőlő !

Zsoltbacsi 2017.09.03. 19:13:27

@bekerült:

"DK 10%-on felül szerepelt"

Te hol tanultál matekot? Nálam 9,75<10. Tehát vagy a matek nem megy neked, vagy mégse nekem van gond a memóriámmal

"és ugyan annyi képviselőt küldhetett Brüsszelbe, mint az MSZP "

Ettől még én nem lennék olyan büszke arra, hogy még a dobogóra se sikerült felkerülni (4. hely)

"Amúgy 2014-ben a Dk nem indult önállóan, ha nem tudnád !"

Hol állítottam ilyet?
Persze, mert be se került volna a parlamentbe, mit gondolsz, miért Fletó követelte a leghangosabban az összefosást? Az összes közvéleménykutató (a sajátok IS) 2-3 százalékra mérték akkoriban....

Világít a torony 2017.09.04. 03:32:49

A maszop körül elfogyott a levegő. Éppen idejében.

bekerült 2017.09.04. 07:48:44

@Zsoltbacsi:

Azért a 9,75 közelebb van a 10%-hoz, mint a bekerülési küszöbhöz, nem gondolod ?

A DK egy frissen alakult párt volt akkoriban és nem szégyen számára a 9,75 % !
A negyedik hely se rossz !
Lesz még ez jobb is , ha az MSZP nagyon igyekszik !

Ha 2014-ben a DK önállóan indult volna, simán bekerült volna a parlamentbe és senki nem tudta volna ezt megakadályozni, hogy frakciója legyen.
Az LMP-től, amely rendelkezik frakcióval, rendre több szavazót mérnek rendszeresen a DK-nak, szinte minden közvéleménykutató, csak ezt te nem veszed figyelembe.

Az összefogás kényszere a választási rendszer miatt van, amelyet a FIDESZ hozott létre.
Ez nem kívánsághangverseny, hanem a győzelem záloga.
Persze ez nem tetszik neked és próbálod ezt úgy beállítani, mintha Gyurcsány akarná ezt egyedül.

A helyzet most is fennáll és valamilyen szintű összefogás kell ahhoz, hogy Orbánt el lehessen takarítani.
Ez ellen küzd a FIDESZ kézzel lábbal és ilyen trolokkal is mint te !

Kár erőlködnöd a FIDESZNEK annyi !

Zsoltbacsi 2017.09.04. 08:24:00

@bekerült:

"Azért a 9,75 közelebb van a 10%-hoz, mint a bekerülési küszöbhöz, nem gondolod ?"

Akkor is besültél a hazugsággal, akárhogy szépíted. És még 2 dolog:
1: ez az eredmény 28,92 százalékos részvétel mellett jött ki, a rendes választáson ennek a bő duplája a részvétel
2: az EP választásokon mindig hasítanak a kis pártok, mert relatív nincs tétje a többihez képest.

"A DK egy frissen alakult párt volt akkoriban"

Ha neked 3 év frissnek számít...

"Ha 2014-ben a DK önállóan indult volna, simán bekerült volna a parlamentbe és senki nem tudta volna ezt megakadályozni, hogy frakciója legyen."

Bocs, de ez egyszerúen hazugság! Illetve nyílván nem tudjuk, "mi lett volna ha"....
Még egyszer leírom: amikor az összefosást tárgyalták (2013 legvége-14 eleje), az ÖSSZES (a balosok is!) közvéleménykutató 2-3 százalékra mérte a dk-t!

"Az LMP-től, amely rendelkezik frakcióval, "

Azért van egy kis különbség: az LMP vette a bátorságot, és merte megméretni magát, és nem kullancsként az mszp hátán jutott be!

"Az összefogás kényszere a választási rendszer miatt van, amelyet a FIDESZ hozott létre."

Végre valamiben egyetértünk, ezért csak kiegészítem 2 ponttal:

1: sokak szerint így sokkal tisztességesebb, nem füstös hátsó szobákban dőlnek el a dolgok, hanem már az elején be kell mutatni az "árut". Ugye te is emlékszel Pető Iván "Mi a pufajkással soha...." című mantrájára?
2: Valószínúleg már elfelejtetted, akkor itt jelezném, hogy 2010 előtt az MSZP is ugyanezt akarta! DE ha nekem nem hiszel, akkor olvasd el a "szenvedélyes igazságbeszédet"! Benne maga a Böszme mondja, hogy át kéne térni 1 fordulóra! (persze, mert akkor épp nekik állt érdekükben, csak nem volt meg a kétharmaduk hozzá) Ha nem hiszel nekem be is linkelhetem a szövegrészt, de egyébként más szoci politikusok is kampányoltak ezzel.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.09.04. 12:29:43

gyurcsány egy fasz. orbán is fasz, de ő geci is.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.09.04. 12:30:39

Ja. Két embert tudok biztosan, hogy teljesen alkalmatlanok az ország vezetésére: az elkúró és a geci.

bekerült 2017.09.04. 19:35:44

@Zsoltbacsi:

Szó sincs besülésről, illetve te sültél be, mert a 9,75% a bekerülési küszöb majd kétszerese.
Ezt az eredményt egy hivatalos választáson érte el a DK !
Jól értsd meg, nem egy közvéleménykutatáson !

Igen a 3 éves párt még friss párt, még az 5 éves is az !
A nulláról ugyanis nem egyszerű pártot építeni.
Eddig még igen keveseknek sikerült mostanában.
Akik próbálkoztak, azok is mások segítségével, ne adj isten a FIDESZ támogatásával próbálkozott.

Az összefogási kényszert te is elismered, erre úgy teszel, mintha Gyurcsány találta volna ki. Sajnos a 2014-es összefogás nem ért semmit, mert az MSZP is a DK ellen volt.
Még egyszer nem fog előfordulni, hogy ilyen összefogásba belemennek.
Egy biztos, a DK bejutott volna a parlamentbe, ha önállóan indul.

A közvéleménykutatók általában alul mérik a DK-t, mert majd bolond lesz valaki bevallani, hogy Gyurcsányt támogatja. Másnap még munkahelye sem lesz !

Az LMP-t hány %-ra mérték ? Még az ajánlóíveket is a FIDESZ segítségével tudta megszerezni ! Ha a FIDESZ nem segíti be se jut !
Ennyit a bátorságról !

Emlékszel még a FIDESZ és a Torgyán apuci afférjaira és arra, hogy Orbán azt mondta, hogy velük aztán soha !
Azért az egyfordulós és egyfordulós között is van különbség és lehetett volna jobbat is összehozni.
Persze, ha a hatalom megszerzése és megtartása a cél, akkor ez a mostani erre alkalmas.
Egy demokráciában ehhez nem is kellene 2/3, mert az ellenzék nélkül nem illik ilyet létrehozni !
Ezt tudjátok, az erőből való politizálást !
Kíváncsi leszek, ha veletek is ezt fogják csinálni, akkor mit fogtok szólni hozzá !

Mert örökké ez a rendszer se tud fennmaradni, kipukkan mint egy lufi !
Nem baj, majd ráfogják Sorosra, vagy Gyurcsányra !
Ebbe nagyon jók vagytok !

Zsoltbacsi 2017.09.04. 20:05:24

@bekerült:

Most nincs kedvem hosszan reagalni, csak annyit jegyeznek meg, hogy ezt a monologodat akar 2014ben is leirhattad volna, akkor is pontosan ugyanez volt a gyurcsanyi mantra...
De ha nem hiszel nekem, ird be a youtubeba, hogy dk+2014+eselylatolgatas, es fogsz nehany talalatot kapni, ahol a Fleto/Vaddisznoagnes/Vago pont ugyanezeket mondjak. Sot, a legnagyobb az volt, amikor Fleto uton a dk eredmenyvarojaba (az urnak zarasakor) egy ujsagiroi kerdesre 42-44 szazalekot josolt az osszefosasnak.... Priceless

Meg valami:

"Emlékszel még a FIDESZ és a Torgyán apuci afférjaira és arra, hogy Orbán azt mondta, hogy velük aztán soha !"

Megint rosszul emlekszel. Ugyanis ott a ket fordulo kozott szuletett meg a dontes, tehat a masodik fordulonal mindenki pontosan tudta, hogy kire szavaz.
Amugy azert lett egy fordulos, hogy ne fordulhasson elo megint az, ami 2002 es 2010 kozott volt, hogy van 2 nagy part, es egy harmadik kicsi zsarolja a tobbieket, mint anno a szadesz a szocikat* vagy Torgyan a Fideszt*. Azert ne felejtsd el, hogy amikor a torvenyt targyaltak, meg egyben volt az mszp, szoval az is sulyos hazugsag, amit a csotany hirdet, hogy direkt ot akarta szivatni a patas.

* Azert sokat elarul a ket politikus kvalitasairol, hogy Orban valamennyire tudta kezelni Torgyant, Gyurcsotany viszont sulyosan felsult a szadesszel...

bekerült 2017.09.05. 20:15:12

@Zsoltbacsi:

Sok a melóm és nincs is kedvem veled vitatkozni, mert a szemüvegeddel lehet a baj, mert folyton mást látsz, mint a valóság.

Persze, lehet így is látni, meg úgy is, de főleg úgy, ahogy te látod , ugye !
Amúgy pont itt kell keresni a problémát, a gondolkodásban !

Te szívatásnak veszed, ha egy "kis" párt is bele próbál szólni valamibe.
Egy demokráciában ez természetes és ti is bőszen gyakoroltátok, amikor ellenzékben voltatok.

Nem kell mellébeszélni, ti nem tudtok és nem is akartok demokratikusan politizálni.
Ezt nyíltan be is valljátok és ezt felesleges megmagyarázni !

Erre van az Orbánnak kvalitása, erre aztán büszke lehetsz !
Sajnos máshogy képtelen politizálni és ez lesz a bukása is.

A mi a választást illeti, azt ugye nem kell komolyan venni, pláne egy provokatív kérdésre, hogy aztán erre is lehessen hivatkozni !

Ez nagyon gyenge, nem gondolod ?

Arra viszont nem válaszoltál, hogy ha majd veletek fogják ezt csinálni, akkor mitől fogsz/ fogtok ti befosni !
Mert összehoztatok már eleget ahhoz, hogy a műanyag lakat rátok rozsdásodjon !
süti beállítások módosítása