B1 blogcsalád



5 érv, ami miatt őrültség kivágni a „szocialista nyárfákat”  

2017. augusztus 31. - Mr Flynn Rider

A fővárosi önkormányzat által felügyelt közterületeken 2025-ig kivágják az összes kanadai (vattázó) nyárfát – döntött a Fővárosi Közgyűlés. A legabszurdabb az egész történetben az indoklás. Meg az, hogy nem érnek el vele semmit – csak rosszabb lesz. De miért is? 

nyarfa.jpg

Míg más fővárosokban és európai városokban a dízelautókat és után a benzineseket tiltják ki, addig a Fővárosi Közgyűlés újabb fakivágást szavazott meg – mert idegesítő, ahogy a fák virágzanak. A jobbikos Tokody Marcell által jegyzett előterjesztést 19 igennel 2 tartózkodás mellett fogadta el a testület. A kivágott kanadai nyárfák helyére – a jogszabályi előírásoknak megfelelően - új fákat telepítenek majd.

Az Index által idézett jobbikos előterjesztésben Tokody Marcell arról írt, hogy a szocializmusban telepítettek rengeteg kanadai nyárfát a gyors növekedésük miatt. Ma már nem ültetnek ilyen fákat, de a meglévő állomány rengeteg bosszúságot okoz. A gyakran nagyon sűrűn szálló nyárfavattát könnyű belélegezni, ami irritálja a nyálkahártyát, emellett könnyen a szembe is kerülhet, a talajon összegyűlve pedig erősen gyúlékony.

De mégis, mi is a gond azzal, ha ezeket a fákat kivágják?

 

  1. Több ezer fa tűnhet el Budapestről, ezzel pedig a tiszta levegő és az árnyék is.

A több ezer fával pedig eltűnik az árnyékot adó, levegőt tisztító lombkorona is. Számítások szerint egy kb 50 éves nyárfa évente 400 kg CO2-t nyel el, Budapest pedig egyike a legszennyezettebb levegőjű fővárosnak Európában.

 

  1. Nem biztos, hogy ültetnek a helyére.

Egy tájépítész arra hívta fel a figyelmet: a kanadai nyárfákat valóban a gyors növekedésük miatt ültették főként a lakótelepekre és már kezdenek kiöregedni. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a gyorsan növő fák alá majd telepítenek nemesebb, honosabb, lassabban növőket egy második ütemben. De nem volt második ütem. Pedig mielőtt kivágnánk a nyár állományt, legalább 10-15 évvel előtte illene telepíteni helyettük valamit, s ha megeredtek, majd rátérhetünk a gyérítésre is.

Valóban javasolt (lett volna nagyon régen), hogy folyamatosan cseréljék ezeket a fákat, de a Főkert szakemberei általában csak a kivágásig jutnak el, de "új fa" ritkán kerül a helyére, mert arra már nincs pénz. Ha ültetnek is új fákat Budapesten, azokat általában sorsukra hagyják, így soha nem lesz belőlük 50 éves fa.

 

  1. A "vattafa" a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem allergén.

Az irritációt és viszketést az ugyanakkor virágzó fűfélék levegőben láthatatlan pollenjei (vagyis inkább az azokra tapadó antropogén eredetű szennyeződés) okozza. Egyedül az ember képes ezen a bolygón nano méretű szennyeződések előállítására, amelyek át tudnak jutni az evolúciósan kialakult védelmi vonalakon, így a nyálkahártyán is. Így lesz az ember önmaga hóhéra. Az benne a nem szép, hogy mindezt közben a természetre hárítja.

Magyarul: nem a fa allergén, hanem az apró szennyeződések, amiket pl. a dízel autók bocsájtanak ki magukból. 

A fa ráadásul nem is vattát termel, hanem ún. repítőszőrös tok termést, igaz, hogy ezek a szőrök az orrunkat ugyanúgy bosszantják, mint a szemünket, de az is igaz, hogy csak a termős (nőivarú) fák ontják a havat májusban. Sokan azt hiszik, hogy ez allergia, de ritkán van erről szó. Ugyanis a nyálkahártyáinknak az a munkaköri kötelessége, hogy váladékozással eltávolítsa szemünkből, orrunkból az idegen testet.

 

  1. Ezer fajtája van, vajon meg fogják tudni különböztetni, hogy melyik melyik?

Kis rosszindulattal azt is írhatjuk: a különböző fakataszter készítők és láncfűrészes emberek a növényeket hírből sem ismerik, csak az ELMŰ és a BKK felső vezetékeit birizgáló útakadályt látnak bennük. Meg fogják tudni különböztetni a porzós és a termős nyárfát? A fekete nyártól, a szürke nyárfát, a kanadai nyárfát, ezek milliónyi kereszteződését? Mindezt lombtalan állapotban? Vagy legszebb virágzásban, madárfészkelés idején "hetet egy csapásra, mint Erős János" intéznek el mindent?

 

  1. A fák nem politizálnak.

Sose gondoltuk volna, hogy ezt is megérjük: le kell írnunk, hogy nincsen "szocialista" fa. Valószínűleg a legabszurdabb az egészben az indoklás: a „szocialista” nyárfák. De tegyük a szívünkre a kezünket: vajon egy fa lehet-e baloldali, vagy jobboldali? Ugye, hogy nem? Csak a legcsököttebb önkormányzati képviselő gondolhatja, hogy egy fa „szocialista örökség”. A fa „csak” nő, árnyékot és tiszta levegőt ad. Erre úgy látszik, Budapesten nincs szükség.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1912794304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mikimackó 2017.08.31. 17:54:35

betont........., még több betonttttttt..................

s.g.l. 2017.08.31. 19:21:07

@mikimackó: aszfalt már nem is ok??

mikimackó 2017.08.31. 20:13:58

@s.g.l.: azon átnől a sás, mint a bicikliúton !

sinus67 2017.08.31. 22:57:34

@mikimackó:
Valamint id. Orbán elvtársnak kavicsbányája, meg betonüzeme van.
Az aszfaltos Simlicska most kiesett a pixisből! Az utódja meg nem győzi! :)))
Könyörgöm! Mészáros Üzletiérzék Lőrinc vegyen már egy-két erdészetet.

2017.09.01. 05:13:35

Ki kell vágni és ültetni kell más fajokból, akár többet is. Lehet, nem allergén, de irdatlan szutykot csinál, nemritkán tetűfészek a rügyei miatt. A szálló repítőszőrök igenis zavaróak tudnak lenn, ha valahol összehordja a szél és megszárad , akkor nagyon könnyen lángrakap és szétfutnak a lángok. Láttam egyszer egy kisebb üdülőterületen mit művelt a 3-4cm rétegben mindent belepő vattaszerű takaró. Nyilván ez takarítással úgy-ahogy akadályozható, de ismerve titeket, akkor meg a költségek miatt vernyákolnátok.
Végül a nyárfák nem igazán tartoznak a biztonságos fák körébe, Szélviharban (előrelátás...) elég randa dolgokra képes egy-egy akár csak karvastagságú elszabadult ág is. Biztosan akad még pár alkalmas és relatíve gyorsan növő faj, amivel le lehet váltani a kanadai nyárfa állományt. Azé' fura, hogy a szocik nagyon ragaszkodnak hozzájuk, gondolom az Andrássy úti kandeláberek alternatív felhasználásának zöld alternatíváját látták ezekben a fákban...

babbaba 2017.09.01. 06:57:44

Egy érv ami miatt ki kell vágni, a kanadai nyárfákat. Az ismerőseim legalább háromnegyedét, a családtagjaim felét negyon zavarja a fehér szösz, és nem csak esztétikailag, fizikailag is

Nekem ez elég. Persze akinek a környékén nincs ilyen annak könnyű.

FCUK10 2017.09.01. 10:27:29

jövő héten a kutyaszart fogja védeni a B1, mert belvárosi balos nyuggerek kutyái csinálják :)

Kontiki 2017.09.01. 10:35:08

Tele van feltételezésel a fenti írás, mivan ha....
Szerintem is egy jó gondolat kivágni ezeket a fákat.
Egy dologgal van ban, hogy kimaradt a 2. ütem a faültatésnél. De most legaláb beszélünk róla és elindulhat valami!

Leooo 2017.09.01. 13:28:49

Rendben, próbáljuk meg politikától függetleníteni a kérdést! Induljon el egy fatelepítési akció, minden nő-ivarú kanadai nyárfa leváltására telepítsenek a kiválasztott típusokból 2 db-ot (melléje jobbról-balról). Amikor bebizonyosodott, hogy az elültetett fák a szakszerű, folyamatos gondozásnak/ápolásnak köszönhetően elérték a 10 éves kort és köszönik jól vannak, na akkor lehet nekiállni a régi, elöregedett nő-ivarú kanadai nyárfákat eltávolítani.
Stimmt? Hosszú lejáratú program, ám megadja a feladattervet az ezzel kötelezően foglakozók számára. És nem hebehurgyán (ahogy mostanában divatban van!) nekiesni bárminek, mint tót a kedves nőnemű felmenőjének!

FCUK10 2017.09.01. 13:39:55

@Leooo: az allergiások örömtüzet gyújtanak, mikor elkezdik végre kivágni ezeket a szarokat. meg azok is, akik utálják a trutyit, amit eregetnek.

és nem most kellene kivágni, hanem 20 éve kellett volna

BéLóg 2017.09.01. 14:48:07

@FCUK10: PONTOSAN ezt (ilyesmit) akartam én is írni!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.09.01. 14:52:38

Kertész leszek…

Kertész leszek, fát nevelek,
S midőn jőnek fagyos telek,
Fák feléből rakok tüzet,
Többiből lesz spirálfüzet.

Fűzfavesszős füzetspirál!
E találmány úgy inspirál,
Váltok s válok bizniszmenné
(S nejem így lesz bizniszmen-né).

Elhízik a malacpersely,
Fényes szelek fújnak meg, sej!
Lesz sok fűzfaspirál gyáram,
S erőművem – kell az áram!

Víz-erőműm lesz, meg atom-,
Összes erdőt kivágatom,
S profitomból „Fát a rétre!”
Alapítványt hozok létre…

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2010/06/kertesz-leszek.html

zokogjatok 2017.09.01. 14:54:42

A legjobb érv a kivágásuk mellett az, hogy titeket idegesít ez. Baszki, nem veszitek észre, hogy tök mindegy? Ha Orbán megduplázta volna a nyárfák számát, most azon rinyálnátok, hogy jaj ez tűzveszélyes, nem őshonos, mindenki idegeire megy, stb.

zokogjatok 2017.09.01. 14:57:38

@Frady Endre: Igen, tudom, költemény, nem vitairat, de Magyarországon folyamatosan növekszik az erdőterület, az erdők kivágatásán kár sírni.

www.nebih.gov.hu/szakteruletek/szakteruletek/erdeszeti_igazgatosag/aktualitas/ketmilliohektar.html

zsoci 2017.09.01. 15:07:05

Egyaltalan nem orultseg. Nem tudom, hogy allergen-e, nem is erdekel. De az nagyon is hogy eszmeletlen koszt csinal, es hatalmas anyagi kart okoz. Kivagni mindet! A fa nem ertek, lesz helyette masik.

theus 2017.09.01. 15:12:07

@Frady Endre: Baszdmeg a kurva "vereseid"

guvat 2017.09.01. 15:12:27

Arról nem is beszélve, hogy a zúzmara, vagy a tapadós hó akár az összes ágat letörheti róla. Persze aki sírni akar....

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.09.01. 15:12:42

@zokogjatok: A magyarok bő 20%-a Budapesten él, ahol viszont pártunk és kormányunk szakmányban irtja a zöldfelületet. Attól, hogy Zalaszittyogón és Nyírzsömpölyön tíz év alatt megmásfélszereződött a rekettyések területe, itt Budapesten még belefulladhatunk a szmogba.
Köztudott, hogy nagyvezérünk utálja a fővárost, így nem csoda, hogy ezzel is folyamatosan büntetve vagyunk.

2017.09.01. 15:12:47

@Frady Endre: Baszogasd azokat, akik a biomassza tüzelés leple alatt erőművekben tüzilik az öles szálfákat , meg akik szakmányban vágják ki az erdeinket, hogy az osztrák kandallókban szépen ropogjon a fa.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.09.01. 15:14:24

@theus: Épp ideológiai kávészünet van a Nemzetközi Tánc- és Illemtanár Konferencián? :)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.09.01. 15:15:39

@Dorottya Veres: Mintha a versemben épp a szakmányban történő erdőirtás ellen szólaltam volna fel... Vagy el sem olvastad? ;-)

midnight coder 2017.09.01. 15:17:37

Az allergénekkel kapcsolatban a post elkövetője erősen hülyeségeket beszél.

FlybyWire 2017.09.01. 15:26:26

@FCUK10: hülyegyerek, mit nem értesz azon, hogy NEM ALLERGIZÁLNAK?

A pollentől van az allergia, ezeknek meg a TERMÉSE ami vattaszerű.

Smith Johni 2017.09.01. 15:27:43

majd jól ellopják azt a píízt, amit az új csemetékre szánnak, höjj.
vagy qvadtripla áron hozza a haver frissenalakult fagázteleprügyeztető rt. -jee

ha lesz is fa, annak árnyékában még unikáink koporsója se kap árnyékot...

odysszeusz 2017.09.01. 15:27:55

@Leooo: Ebben az országban ésszerűség?? Kizárt!! Ostobák kormányoznak...szinte mindenütt a politika kegyeltjei...pedig amit írtál az a jó megoldás.

FlybyWire 2017.09.01. 15:28:03

@Frady Endre: baromi régen nem él 20% budapesten. Jó lesz az 10-12nek is, még úgy is, hogy már nem vagyunk 10 millióan se.

odysszeusz 2017.09.01. 15:29:46

@Frady Endre: Endre! Qurva sötét van...de jók a verseid....némi fény hoz a szmogba...

FlybyWire 2017.09.01. 15:31:44

@midnight coder: ez tény. Nem az ember által kibocsátott nanorészecskékre vagyunk közvetlenül allergiásak.
További tényke:
- A nyárfatermés, ami májusban száll, nem allergén.
- Májusban a pázsitfűvek pollenje száll (ott is, ahol 1 db nyárfa sincs), ettől vakarózik+tüsszeg rengeteg ember - tévesen összekapcsolva a fentivel
- A nyárfa pollenjére is lehet valaki allergiás, vannak is, de elenyésző arányban (<1% a pollenallergiások közül). Ők korábban, március környékén szenvednek tőle, amikor még semmilyen "vatta" nem száll sehol.

FlybyWire 2017.09.01. 15:33:20

Egyébként a legnépszerűbb parlagfű (aug-szept) allergén pollenozó után a második legtöbb ember szenvedését a sima pázsitfűvek okozzák, május-júniusban.
Jómagam is ettől szenvedek 27 éve, amikor 25 éve megcsináltattam a teszteket, akkor világosodott számomra is meg csak, hogy nem a szálló nyárfaTERMÉS az, amitől tűsszögök.

FlybyWire 2017.09.01. 15:34:46

Bakker mennyi helyesírási hibát ejtek, inkább megyek is haza, túl sokat dolgozom :D

Leylandi 2017.09.01. 15:36:34

Baromságokat ír a tudatlan poszter, a szakmához semmit se konyítva.
A nyárfaszösz igenis allergén, ugyanis hatékonyan gyűjti össze nagy, zsírostapintású, vattaszerű felületére az allergén virágport és a dízelautók kormát, amit aztán hónapokon keresztül adogat apránként vissza (az eső nem tudja lemosni róla, míg a tereptárgyakról igen, ezért nem tárolja a kormot a járda, a szösz meg igen). Rettenet magasra megnő, és ágai nagyon törékenyek, így hatékonyan tör össze alatta levő vagyontárgyakat 30-35 méter magasból esve. Rövid életű fa, gesztje nem tartós, így középről, nem pedig kívülről korhad, a tartósabb fákkal ellentétben. 40 éves korára belül már tökig korhadt, míg kívül ennek semmi nyoma, így minden előjel nélkül dől ki. Gyökerei focipályányi területen terjednek szét, felnyomva falat-járdát, kivágva még évekig lehet küzdeni a mindenhonnan kinövő sarjaival...
De "amúgy" semmi baj vele...
Nem a nyárfakivágással van baj, hülyék. Hanem azzal, hogy nem ültetnek helyette új fákat. De ezzel az indokkal baromság a fakivágásokat leállítani. Teccettek volna pofázás helyett minden ültetni egy-egy fát. Hasznosabb lenne...

zokogjatok 2017.09.01. 15:40:30

@Frady Endre: Egyrészt, mint rámutattak, nem bő 20%, másrészt a versedben erdők kiirtásáról van szó.

vashuszár 2017.09.01. 15:43:39

Nagyon örülök, hogy kommentelhető! Az, hogy a Tokodi ekkora ostoba, ezt mondjuk tudtam, de hogy 19 szintén ostoba legyen, ez már csúcs. Szavazgatnak, mint a birkák. Minden talpalattnyi zöldre vigyázni kellene, arról nem beszélve, hogy az 50 éves fa, minimum 50 év alatt nő meg újra. Egyre forróbbak a nyarak, a budapestiek pihegve keresik az árnyékot, erre egy ilyen nem normális, aki az autója klímája mögé rejtőzve ontja a hülyeségeit, ilyen javaslatot terjeszthet elő, amit ráadásul meg is szavaznak. Vagy gumicsont, hogy egy még nagyobb disznóságról eltereljék a figyelmet? Minden fa érték, úgy is igen nagy pusztítás történt az utóbbi években. El a fűrészekkel a fáktól!

Leylandi 2017.09.01. 15:44:46

@zokogjatok: hagyják már békén a Művész urat!
Kiváló verseket ír. Jó, nem egy észkombájn amúgy, el kell ismerni. De virtuózan farag rímet, ezért nézzük el neki!
Senki se tökéletes.

zokogjatok 2017.09.01. 15:47:45

@Frady Endre: "Mintha a versemben épp a szakmányban történő erdőirtás ellen szólaltam volna fel"

De az ellen meg hiába, hiszen -> lásd 1-es pont, erdők aránya nő.

További jó rímekben zokogást.

Treff Bubi 2017.09.01. 15:50:31

Jól értettem, ha nem lenne robbanómotoros közlekedés, pollenallergia sem volna?

Leylandi 2017.09.01. 15:51:19

@vashuszár: nagyszerű, sikerült egy tisztán kertész-szakmai kérdésből politikait csinálni.
De csak addig véded a nyárfákat te is, amíg autódra/gyerekedre nem esik 30 méter magasról egy 30 kilós ágacska. A 2,5 méter magas gömbjuhart meg csak úri huncutságból találták fel, mi? :-) Nem kell az nekünk, még puffanni se tud úgy a koponyán, mint a nyárfa.

Treff Bubi 2017.09.01. 15:51:48

Kamaszkoromban jó szórakozás volt a parkokban összegyűlt nyárfatermés meggyújtása, a következő generációknak már csak a mobiltelefon jut!!!!négynégynégy!!!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.09.01. 15:56:05

Döntnök zsebbe dől a zseton,
Zöld helyekre szürkül beton,
Stadion nő körös-körül,
S pártunk és kormányunk örül.
;-)

FayRodisz 2017.09.01. 15:57:04

Van egy padlás, egy nagy udvar, műhelyek, kocsibeálló, szívesen látom a szöszök takarítására az agyhalott sötétzöldeket. Nem lehet megszabadulni ezektől a kis szaroktól, utána gyűjti a port, szóval a koszos kilencedik emeleti putridban inkább ne ugass. Az első jó ötlet a féreg fidesznyikektől ezeknek az eltüntetése.

Leylandi 2017.09.01. 15:59:27

@Treff Bubi: "Jól értettem, ha nem lenne robbanómotoros közlekedés, pollenallergia sem volna?"

Van igazság benne.
Az allergia elterjedése elsősorban a környezetszennyezésnek (közlekedés+ipari-
és háztartásigumicsizmátkazánbanégetős füst+vegyszerek) köszönhető (nagyvárosokban sokkal magasabb az allergiások aránya). Másodsorban pedig a tisztaság-hisztinek. Az a gyerek, aki évente megeszik legalább egy kiló koszt, nem lesz allergiás. Akinek szüleje kényszer/idegbeteg takarításmániás (régen az ilyeneket bezárták a gyogyóba, ma meg a fő vásárlóerejét jelentik a domesztosznak), az meg igen.

gyurmicsek 2017.09.01. 16:03:03

@FayRodisz: Nem lehete azoktól megszabadulni, akiket idegesít a nyárfa?

Proud Mary 2017.09.01. 16:04:52

@FlybyWire: és azon nem tapad meg a pollen?

Leylandi 2017.09.01. 16:07:34

@Hun Cut: "A mindenáron való politikai népszerűségszerzés áldozataivá válnának a nyárfák. De ennyi erővel betonozzák le egész Budapestet az allergiásokra hivatkozva."

Ismét két külön probléma sikeres összemosása egy politikai bértollnoktól.
Attól, hogy kivágják a nyárfát, még nem lesz helyében beton!
Attól lesz, ha nem új fát ültetnek oda, hanem betont öntenek...
Nem a fakivágás leállítása a megoldás, hanem az új fák ültetésének kikövetelése a politikusoktól! Netán a rinyálás helyett sajátkezűleg pótolni a kivágottat, minden kertészetben kapni csemetét. Persze a partvonalról, mintegy kívülállóként ugatni sokkal-sokkal könnyebb...

FCUK10 2017.09.01. 16:08:28

@FlybyWire: hülyegyerek, kérdezz már meg egy orvost is:) te még bármit elhiszel, amit a b1 ír? Szégyen;)

gyurmicsek 2017.09.01. 16:11:10

Szernitem Selmeczy majd megvédi a fákat, mint a nyugdíjamat, Szóval én nem félek!

Leylandi 2017.09.01. 16:13:01

@gyurmicsek: "Nem lehete azoktól megszabadulni, akiket idegesít a nyárfa?"

Nem, azok sokmillióan vannak.
Egyszerűbb lenne azt a pár nyárfavédőt nyakuknál fogva lánccal odakötözni a fákhoz, amiket védenek.
3 méter magasan persze, poros ne legyen a nadrágjuk. Oda még felér a ketteslétra :-)

gyurmicsek 2017.09.01. 16:15:28

@Leylandi: És utána vágnád ki őket?

eßemfaßom meg áll 2017.09.01. 16:21:18

A nyárfákat kizárólag olyan védi akiken a környezetében nincs ilyen telepítve.

Vagy annyira hülye, hogy inkább saját magát is szopatja csak nehogy igaza legyen a politikai ellenfélnek.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.01. 16:26:37

Baromállat Gyurcsány csicskák ebbe is belekötnek.

A szar vatta rengeteg amit ezek a fák okoznak elviselhetetlen minden ott élő számára.

Egyértelmű, hogy le kell cserélni ezeket a fákat olyanra, ami em generál élhetetlen körülményeket az embereknek.

AZt mondjuk nem gondoltam volna, hogy az IQ mínuszos ballib szarházi banda, ebből is kampánytémét csinál, de ma már semmin nem csodálkozom.

eßemfaßom meg áll 2017.09.01. 16:27:12

Kötözzétek magatokat a nyárfákhoz - persze amikor épp dől belőlük a mocsok. Mutassátok meg mennyire vagytok kemények.

VaradiJanos 2017.09.01. 16:28:09

Hazudni csúnya dolog. A szocialista nyárfa szóösszetételt ti találtátok ki és most ezzel támadtok másokat. Jó módszer, de etikátlan.

eßemfaßom meg áll 2017.09.01. 16:29:49

persze ebben azért az a jó, hogy minden ép elmével megáldott tapssal fogadja ha ezeket a mocskokat kiirtják a picsába így akik a mocsokfák mellett kampányolnak azok mellé behúzhatják az "ezishülye" oszlopba az x-et

gyurmicsek 2017.09.01. 16:29:50

De azért mindenki érzi, hogy kivágni majd azt mondani, hogy "20 év múlva lesz itt árnyék megint, addig tessék várni" is elég nagy baromság, nem?
Azért nem kell elkapkodni, mint a rendszerváltást. Látjuk mi lett belőle.....

VaradiJanos 2017.09.01. 16:30:20

@Frady Endre: na, mindenhez értő bandika megszólalt. Azért, mert tegnap megdícsért egy igénytelen kilincsfejű bula, attól még ne lendülj be, mert nagyon tehetségtelen vagy!

VaradiJanos 2017.09.01. 16:32:16

Inkább döntsük ki a Mátyás király szobrokat, mert alig alkalmazott néger hadvezéreket! Nem PC.

VaradiJanos 2017.09.01. 16:33:16

@Leylandi: dolgoztatni akarod a parazita blogolócskát? Ez már majdnem rasszizmus.

VaradiJanos 2017.09.01. 16:35:41

@Ballib cenzúrázók réme 25: ehhez értenek csak. Most komolyan kiakadsz ezen? Mintha meglepődnél, hogy a patkány megrágja a termést....

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.09.01. 16:36:49

@VaradiJanos: A kommentjeidet darab-, vagy órabérben fizetik? Esetleg a leírt sorok száma szerint?
Amúgy a mondatokat és a személyneveket nagybetűvel szokás kezdeni. ;-)

Leylandi 2017.09.01. 16:43:06

@eßemfaßom meg áll: "A nyárfákat kizárólag olyan védi akiken a környezetében nincs ilyen telepítve."

Csak nem azt akarod mondani, hogy ezek a nyárfavédők ugyanolyanok, mint a rózsadombi romavédők???
Rasszista!

mindenlébenkanál 2017.09.01. 16:44:09

Érintett vagyok, egy ilyen szöszölős fasort mellett lakom. Igazán természetbarátnak gondolom magam, de ezeket a fákat valóban a pokolba kívánom. Tavasszal legalább egy hónapig minden tele van ezzel a fehér vattával - mondjuk a száradni kitett ruha, a fasorral ellentétes ablakú szoba (igaz, miért akarok levegőn/napon ruhát szárítani, amikor szárítógépet is lehet venni; miért nyitok ablakot, amikor légkondival is lehet élni - csak hogy a környezetvédelmi szempontokról is beszéljünk :-) ).

És ezeket a fákat nem a szocializmusban ültették, hanem sokkal előbb. Lehet, hogy az "átkosban" a lakótelepek miatt több ilyen fasor jött létre, de nem gondolnám, hogy rendszerfüggő lenne a dolog.

Szerencsére a mi utcánkban jó 10-15 éve ültettek melléjük más fajtájú fákat, így remélhetőleg rövidesen megszabadulhatunk tőlük.

Leylandi 2017.09.01. 16:46:47

@gyurmicsek: ""20 év múlva lesz itt árnyék megint, addig tessék várni" is elég nagy baromság, nem?"

Nem.
Az igazi baromság: várni most még 20 évet, amíg az összes, hírhedten rövidéletű nyárfa tönkrekorhadva a nyakunkba szakad, aztán akkor mondani, hogy "20 év múlva lesz itt árnyék megint, addig tessék várni". Hótolóként magunk előtt tolva a szart.

eßemfaßom meg áll 2017.09.01. 17:00:30

Azok a régi szép idők amikor a nyárfákat irtani demokratikus volt

nol.hu/archivum/archiv-126142-107092

Bárkay Tamás
2003.09.12 00:00

"Nyárfavágás Erzsébeten

Elindult a nyárfacsereprogram Pesterzsébeten. A kerületben összeírt, több mint 1200 nyár közül 978-at ítéltek kivágásra egy szakcég javaslata alapján, helyükre 477 más fajtájú fát - például hársat - ültetnek. (Azért nem pótolják mindet, mert a nyárállomány eleve túl sűrű volt)"

persze akkor a demokráciában még allergén is volt:

"pollenjére sokan allergiásak." "itt van például az Erzsébeten halálra ítélt nyárfa sokaknál allergiát okozó termése."

meg különben is a párévtizedes nyárfa már egy veszélyes irtandó szar

"a nyárfa, amilyen hamar megnő, olyan hamar elöregszik. Egy harmincéves nyár (már amelyik megéri ezt) már matuzsálemi korúnak számít, lombkoronája szétesik, ágai elszáradnak, majd egyre-másra törni kezdenek"

"Budapesten négy fasori fafajtát volna célszerű minél előbb lecserélni: természetesen a nyárfát, aztán a zöldjuhart, a platánt és az öreg akácokat. Ezek ugyanis már nemcsak szenvednek, hanem - kevés kivétellel - balesetveszélyessé váltak."

Ja, hát akkor még szabad demokrácia volt Budapesten, nem mocskos diktatúra.

taga20 2017.09.01. 17:23:26

@VaradiJanos: jani, amikor te és a rém25 összedolgoztok, akkor van vége a világnak.

holnap meg együtt helikopáterezel tonival, vagy együtt kaszinozol endivel?

taga20 2017.09.01. 17:25:13

@Frady Endre: szerintem még minőségi(szarsági) prémiumot is kap:)

ja és ne nyelvtannáciskogy, me nem áll jól!:)))

Quadanium 2017.09.01. 17:26:12

Nem olvastam el a posztot, csak a címét.
Remélem az íróra majd rádől a kidőlt fa, két legyet egy csapásra, mindenkinek jobb lesz.

1100011 2017.09.01. 17:38:00

Az oké, hogy utálni kell a Fideszt, de azért lehetne ám ésszel is.
Valamelyik bloggerhez hasonló hülye nemsokára a dohányzás kocsmákban való visszaállításáért is síkra száll, csak mert azt is a Fidesz csinálta?

A kanadai nyár betelepített fafaj, és arra sem esküdnék meg, hogy nem allergén.
A vattája pedig kifejezetten kellemetlen.

Szóval ez a blogbejegyzés csak egy agyatlan fröcsögés.

taga20 2017.09.01. 17:43:27

@1100011:

"Az oké, hogy utálni kell a Fideszt,"

aki ilyen felütéssel kezd, az egy fityeszdroid!

Szóval ez a kommented csak egy agyatlan fröcsögés.

1100011 2017.09.01. 17:54:59

@FlybyWire:
A matek láthatóan nem az erősséged.
Szerinted Budapesten 1,1-1,2 millióan élnek, agyaska?

1100011 2017.09.01. 17:55:37

@taga20:
Nyilván, nem lehet mindenki egykori MSZMP-s munkásőr, mint te.

Ggábor 2017.09.01. 17:58:33

őszintén szólva a fides nem a szívem csücske,
nem bánnám, ha eltűnne

de a nyárfák még annál is hamarább. Csak az védi őket, aki nem lakik a közelükben.
Utána jöhetne a bálványfa, büdös, invazív, sorra dönt ki mindent, ahol a kasza nem éri el magonc korában. Bemászik minden repedésbe, tönkreteszi az épületeket, kidönti a tuját meg a hársfát egy két év alatt.

Utána kellene foglalkozni a japán akáccal meg a csörgőfával, persze, a sárga sziromporukat fel lehetne hetente kétszer takarítani, az valamit segítene.

Éljen a nyugati ostorfa ! Éljen a platán!

1100011 2017.09.01. 17:58:47

@Leylandi:
"nem egy észkombájn amúgy, el kell ismerni"
Háát... Tudtommal Mensa-tag, szóval lehet, hogy egy IQ-tesztben rád verne pár kört.
Bármennyire egy elme-aratócséplőgépnek tartod is te magad.

Up! 2017.09.01. 18:00:49

Vicces, hogy Leylandi hozzászólására - aki leírta mi a gond a nyárfákkal - alig reagálnak, akik védik a fákat...

Ggábor 2017.09.01. 18:05:02

Egyébként a nyárfával semi baj nincs, az aszfalttal van.
Ha alatta finom homok van, vagy illatos barna erdei talaj, akkor szépen bedolgozódik a szösz, lesz belőle humusz.
Amikor hullik a vatta a vízbe a Dunaparton, az nagyon hangulatos, evezősök tudják ...

Szedjük fel a bolsi aszfaltot!!! Meg a fideszes térkövet is, persze.

taga20 2017.09.01. 18:05:31

@1100011: most megfogtál fityeszdroid!
szerintem ezért kapsz egy bérletet a csúti kisgőzősre jan. 1-től feb. 1.-ig.

egyébként, ti pénzért vagytok ekkora szardarabok, vagy ingyé?

mindig ezen gondolkodom, mikor ilyen csírákat olvasok:))))

2017.09.01. 18:06:03

@Frady Endre: "A magyarok bő 20%-a Budapesten él, ahol viszont pártunk és kormányunk szakmányban irtja a zöldfelületet."
" Mintha a versemben épp a szakmányban történő erdőirtás ellen szólaltam volna fel... Vagy el sem olvastad? ;-)"
Na, akkor most megint mellébeszélsz. kippajtás, de konstans, pavlovi reflex alapján a fidesz ellen fűzfapoétáskodsz.
Nem azt nézem, hogy mit mondasz, hanem azt, hogy mit csinálsz...

eßemfaßom meg áll 2017.09.01. 18:06:51

@Up!: ez nem vicces hanem természetes

2017.09.01. 18:13:16

@eßemfaßom meg áll: takonygombóc, ne ilyen hangosan, mert a végén még megfulladsz. Igaz, kevesen siratnának. :D

2017.09.01. 18:15:38

@1100011: Mondjuk ez nem tudom itt mennyire releváns... szerintem meg szomorú, hogy ha valóban ilyen adottságokat vallhat magáénak, egy ajándék birtokosa, mégis csak erre tudja ezt elherdálni. Az IQ önmagában semmi több. lehetőség, de nem tudás, önmagában egy szám, ami nem tesz többé, jobbá másoknál. Michelle Wild is egy a MENSA tagok közül... éééés?

taga20 2017.09.01. 18:18:50

@Dorottya Veres: drága dorottya, csak nem szakmabeli?
ha má az ikuról így beugrott vadkati:)))

2017.09.01. 18:19:37

@Leylandi: "Teccettek volna pofázás helyett minden ültetni egy-egy fát. Hasznosabb lenne..."
Alap: a balliberális nem épít,nem alkot, az ő küldetése a desktrukció. ne így, ne úgy, ne azt, ... azt meg főleg ne! Persze... megfelelő embert a megfelelő helyre.

taga20 2017.09.01. 18:24:00

@Dorottya Veres: alap: a fityeszdroid nem épít, nem alkot, az ő küldetése a rombolás, a geci feltétel nélküli kiszolgálása.

VaradiJanos 2017.09.01. 18:24:25

@Frady Endre: "A kommentjeidet darab-, vagy órabérben fizetik? Esetleg a leírt sorok száma szerint?
Amúgy a mondatokat és a személyneveket nagybetűvel szokás kezdeni. ;-)"
Akkor fizetnek ha valaki jelentőset lejáratok, te ingyen vagy.
A "vagy" elé miért tettél vesszőt, kioktató zsenikém? Ciki.

2017.09.01. 18:24:41

@taga20: még sokakat fel tudnék sorolni, de ő itt szerintem jobb példa, mint mondjuk Vitray, vagy Király László György...
Amúgy az igaz, hogy a magas IQelég jól hozza magával a nyelvi képességek átlag felettiségét is. Állítólag vannak tesztíratók, akik +-10pont eltéréssel belövik a delikvenst negyed óra beszélgetés után.

VaradiJanos 2017.09.01. 18:26:16

@eßemfaßom meg áll: Jaj de tetszik amikor eléjük tolsz egy ilyen népszaratság cikket. :)

2017.09.01. 18:26:39

@taga20: Hű...ez frappáns lett. A geci mindenképpen kellett nyomatékul.. tetszik, ahogy spontán kicsordul a szátok szélén..mint kutyáknak a nyála.

VaradiJanos 2017.09.01. 18:28:59

@taga20: A helikopteren nem érzem jól magam, a kaszinó rendben, akár Andyvel is, jobb társaság lehet mint az itt tanyázó megkeseredett ballibák.

2017.09.01. 18:29:37

@Ggábor: Mi a baj a hársfákkal? Nálunk az utcában van vagy 15, jókora példány és eltekintve a pár hétig hulló pollentől szépen díszítenek, fantasztikus az illatuk, rovarparadicsomok és a macskám is sok verebet fogott már az ágaik között. Rigót is... na...

VaradiJanos 2017.09.01. 18:31:28

@1100011: dehogy munkásőr ez a taga, csak a nagypapija rohadt a pufajkában, ez csak egy hülyegyerek

eßemfaßom meg áll 2017.09.01. 18:31:40

@hullajelölt88: Annyira jól tolod, a munkásságodat garantáltan megköszöni majd orbán a '18-as győzelem után.

Quadanium 2017.09.01. 18:32:08

@eßemfaßom meg áll: Ezen nagyon jót derültem, Micsoda szánalmas, ostoba banda... :-))))))))))))))))))))))))))

eßemfaßom meg áll 2017.09.01. 18:32:40

@VaradiJanos: Á észre se veszik, szelektív az agyuk. Hiányzik belőle a fidesz meg a zorbán.

VaradiJanos 2017.09.01. 18:33:10

@hullajelölt88: ez a 88 remélem az ami illik hozzád?

taga20 2017.09.01. 18:33:31

@Dorottya Veres: ami kicsordul az tehetetlen düh.

hogy maradjunk a vadkatis példádnál, te és a többi sötét, lenyelitek a gecit és még örömködtök is.

neked mi kell még ahhoz, hogy kinyíljon a szemed?

ha pénzé csinálod, akkor tárgytalan a kérdésem.

2017.09.01. 18:36:58

@taga20: Ez a kifinomult stílus a progresszív liberális mivoltodból fakad, vagy kalandos szocializációd emlékeiből táplálkozó nosztalgia?

taga20 2017.09.01. 18:40:04

@VaradiJanos: jani te! a nagyapám együtt járt szemináriumra orbán győző evtárssal.

ne csináld má!:)))

www.youtube.com/watch?v=41XsNEMV2B8&list=RD41XsNEMV2B8&index=1

taga20 2017.09.01. 18:43:08

@Dorottya Veres: dorotyka, te kezdted, erre besértöcc?

olyan vagy, mint a fityeszmaffia. mindenkibe belerúgnak, aztán ha valaki lenyom nekik egy
sallert, akkor vonyítanak, mint a hiénák.

2017.09.01. 18:46:09

@taga20: Szerintem egy pohárral több lett megin'. Már vízióid vannak, hangokat hallasz... nem feküdtél rá véletlenül a szomszéd hörcsögére?

Cicmen. 2017.09.01. 18:52:54

A büdös balos libbant prolik most éppen a vattafát védik! Mondjuk ezt még értem is, mert a vatta öregapjuk szakadt pufajkájára emlékezteti őket!

2017.09.01. 18:55:49

@Cicmen.: ROTFL
Populus canadensis 'Horn'

taga20 2017.09.01. 18:58:07

@Dorottya Veres: szerintem amit a fityeszmaffia művel, az kritikán aluli.
ha neked ez tetszik, akkor sajnállak.

én is tudnék ilyen hörcsögöset írni neked, de nem megyek le a te szintedre:)))

taga20 2017.09.01. 18:59:40

@Cicmen.: a büdös macskája, má megint ide piszkított.

kell a pluszpénz, mi tetves?

2017.09.01. 19:08:53

@taga20: A fityeszmaffia kipusztíttya a népet Paks II-vel és a szegíny nyárfákat sem kíméli... a terhes migránsnőket meg mán a határon felkoncolják és azokból csinálnak párizsit a nyugdíjasok szavazatainak megvásárláshoz. (Meg virslit a jövő évi majálisra...)

Ggábor 2017.09.01. 19:11:13

@Dorottya Veres: Miért lenne baj a hársfákkal?
pont azt írtam, hogy legyen ostorfa, meg hárs, azok kibírják a várost, és nem okoznak bajt.

Cicmen. 2017.09.01. 19:12:06

@taga20: Irtóra bírom amikor vörösödik az a hombár fejetek a méregtől! Ostoba tokás szociivadék prolik, nem lesz ember belőletek soha!

taga20 2017.09.01. 19:19:51

@Dorottya Veres: cica, a sorost kihagytad a kánonból!:))

taga20 2017.09.01. 19:24:47

@Cicmen.: irtóra bírom, amikor jön egy ilyen turha, mint te, és imádja a fityeszmaffiát.

szaladj kisgeci, a csúti stadionba még talán beférsz!

ember, kibaszott férgek vagytok, lézerdzsonval, rezsiszilárddal, endivajnával, emricsivel együtt.

ha bukik a rendszeretek, mert bukni fog, akkor úgy fogsz kussolni, hogy csak na!

Cicmen. 2017.09.01. 19:26:52

A cím tetszik! Szocialista nyárfa. Rendszeresen összebasz mindent, ki kéne vágni! Találó!

Cicmen. 2017.09.01. 19:29:25

@taga20: ha bukik a rendszeretek,

Mint a tiétek? Úgy sose fog!

eßemfaßom meg áll 2017.09.01. 19:36:45

Komolyan, orbán nem tudja eléggé megfizetni azt a támogatást amit ezek a kommentelők adnak neki.

taga20 2017.09.01. 19:43:20

@eßemfaßom meg áll: nem baj, a családját, a haverjait, az alvezéreit, az olyan férget, mint te is vagy, azokat a mi adónkból tejben-vajban fürdeti.

örülj te szánalmas droid! a végén úgy is dobnak a kukába a gazdáid.

Cicmen. 2017.09.01. 19:46:48

@taga20: Öreg! Ez rátok vár, mert sokan megelégelték már a hülyeségeteket, kártékonyságotokat, erőszakosságotokat, hazaárulásotokat! Ha kiélezitek a helyzetet, nem fogjátok úgy megúszni mint 56-ban az ávós meg a komcsi őseitek.

VaradiJanos 2017.09.01. 19:48:53

@eßemfaßom meg áll: Pont erre gondoltam. Én rendszeresen el szoktam küldeni indexes komisszárfiúcskák cikkecskéit és a tagácskák, ghosztocskák, morfososkák, kurtimurtik, jukkaszukák hozzászólásait linkben a politikailag bizonytalan cagy érdektelen ismerőseimnek és a "fideszmaffia" tábora egyre csak nő. Ezért jó játszadozni velük, vörösödő fejjel még viccesebbek.

VaradiJanos 2017.09.01. 19:50:31

@taga20: Ez az, igyál még, keményedj, toporzékolj, ez mulattat minket! Adjak rád egy csörgősapit is?

taga20 2017.09.01. 19:55:25

@VaradiJanos: jani, ha fasz vagy akkor is megbocsátunk neked.
látom rajtad, hogy szerinted se vezet ez a sok lopás jóra, de dobnak neked a fityeszes urak egy-két farhátot, ezé még bizonytalanság van benned.

szerinted lopni rendes dolog?

VaradiJanos 2017.09.01. 19:55:44

Szegény tagát itt hagyták egyedül dolgozni. Hol a sorosművek többi droidja? Megvan, éppen a nyárfákhoz láncolják magukat.

taga20 2017.09.01. 19:56:37

@Cicmen.: mirmur, a mi macskánkat is kimiskároltattuk. azóta egy angyal:))

VaradiJanos 2017.09.01. 19:57:21

@taga20: Nem, nem rendes dolog, de nem érdekel, hogy lopnak, mert még ezzel együtt is százszoros katasztrófa lenne ha a gazdáid visszajönnének a nyakunkba.

taga20 2017.09.01. 19:59:40

@VaradiJanos: jani, azt látom, hogy te csak a habonyművek szemüvegén át tudod látni a világot.

hidd el, a szürkének nem csak ötven árnyalata van. sokkal színesebb a világ!:))

VaradiJanos 2017.09.01. 19:59:42

@taga20: Szinte már annyira sajnállak, hogy itt szopicskázol egyedül, hogy lehet, átállok melléd egy kicsit. Csak amig megjön pld kurtocska komisszár .... ha csak el nem hagyták a lánc kulcsát. Na?

VaradiJanos 2017.09.01. 20:01:46

Hajrá nyárfák! Je suis peuplier!

taga20 2017.09.01. 20:03:24

@VaradiJanos: egy kérdés.

mennyit kéne a geciéknek lopni, hogy azt mondja a konzervatív lelkivilágod, hogy ezt azé nem?

hány csúti ivadéknak kéne sok csilliárdot odadobni, hogy azt mond, hogy ennyi és ne több?

MENNYI AZ ANNYI kedves barátom?

ogli dzsí 2017.09.01. 20:03:33

A kanadai nyárfa tényleg undorító, én nem vk rá allergiás de kb. semmi jó nem származott abból a fajtából azon kívül hogy gyorsan megnő.

Egyetlen európai városból sincsenek kitiltva se a dízel, se a benzines autók, és egy jó darabig nem is lesznek még, hiszen még a forgalmazásukat se tiltják sehol, és max. azután 10 évvel lesznek kitiltva hogy nem árulhatják őket. Persze ezt a poszter is tudja csak kellett vmi napi hőbörgés.

csinnadara 2017.09.01. 20:04:22

Nekem konkrétan ennek a fának a szöszös pihéje hozta elő az első allergiás tüsszöggőrohamot úgy '95 tavaszán. Azóta is tart az allergia, csak közben kiegészült a tavaszi fűfélékkel és a parlagfűvel.
Egy próbakört tettünk velel az önkormányzatnál, hogy a lakótelep környékét mentesítenék-e, de annyi volt a válasz, hogy azt az egy-két hetet ki lehet bírni, amíg virágzik.
Hát nem, nem lehetett.

VaradiJanos 2017.09.01. 20:05:02

#iamwithpoplar

Betenném szivárvány háttérrel, de mem tudom, hogyan kell.

VaradiJanos 2017.09.01. 20:07:09

@taga20: Most veled vagyok egy ideig, tehát már eleget loptak, betelt a pohár. Csináljunk egy fészbúk csoportot Egymillióanabeteltpoharakellen címmel!

Cicmen. 2017.09.01. 20:07:41

@taga20: Micsoda érvek! Kimiskárolták mi? Irigyelted hogy nem impotens? Különben a nyárfa a téma nem zavar?

taga20 2017.09.01. 20:10:19

@csinnadara: én meg azóta nem bírom a piját, amióta belélegeztem.

szerintem is írcsuk ki az összeset!

taga20 2017.09.01. 20:12:01

@VaradiJanos: látom rajtad hogy viccelsz koma!

úgy egyébként könnyű, hogy a felcsúti őrbódéból vagánykocc!:))

taga20 2017.09.01. 20:13:30

@VaradiJanos: jani, elég ha magad adod. nem kell a púder!:)))

taga20 2017.09.01. 20:16:37

@Cicmen.: "Ha kiélezitek a helyzetet, nem fogjátok úgy megúszni mint 56-ban az ávós meg a komcsi őseitek."

szerinted, te szar szemét fityesz tróger, mi a kurvaanyádat kéne a retardált lelkivilágodra érvelni?

mikor arra elélvezel, ha lézerdzsoni kiáll. döbbenet, ha ezt nem pénzé csinálod!

2017.09.01. 20:22:14

@Ggábor: Ja... elnézést, valamit benéztem. Én már azon is agyaltam, hogy esetleg valami gyümölcsfákat is lehetne itt-ott elplántálni. Bár lehet, azok nem viselik jól a metropolisz klímáját és a termésük sem feltétlen ajánlott fogyasztásra.

Proud Mary 2017.09.01. 20:31:54

@taga20: hülye bohóc :))))) megirigyelted anettkát?

2017.09.01. 20:32:08

@taga20: Elvakult, habzó szájú csökött proli vagy és még ti beszéltek fideszes csürhéről. Érdemes megnézni, hogy a ballib oldal milyen arcokkal vonul fel a blogokon.
A visszafogottabbak csak szaros szájjal hánynak tele mindent a bátrabbak uszítanak,megtorlásokról,meg akasztásokról, leszámolásokról álmodoznak. Hiába, az ősök génjei és mémjei felszínre törnek .újra és újra. Mennyire szánalmas, ahogyan mindenetek kilóg a liberális jelmez alól. Egyetlen motivációtok a tőletek eltérő nézeteket vallókat valahogyan eltörölni a Föld színéről... ehhez bárkivel összefogtok, csak segítsen.

Nem is értem, mire a nagy sipákolás... ha itt valamiért változna a széljárás, ti lennétek az elsők, akik hasznát vennétek a stadionoknak... ami bevált Ruandában, neketek is hasznos lenne.

Cicmen. 2017.09.01. 20:33:58

@taga20: szerinted, te szar szemét fityesz tróger, mi a kurvaanyádat kéne a retardált lelkivilágodra érvelni?

Ja, ez érvelés volt? A magad primitív barom módján mi? Anyádat fenyegesd, bár egy ilyen görény kevés ahhoz hogy bárki is megijedjen tőle!

taga20 2017.09.01. 20:41:33

@Proud Mary: mérilú, má vártam a hülye kommentjeidet. nem hiába!:)))

taga20 2017.09.01. 20:47:03

@Dorottya Veres: doroti drága, bájerzsoca pusziltat.

egy kérdés öreg nyugger barátném. miből gondolod, hogy proli vagyok?

abból, hogy nem tapsikolok úgy a geciék lopásához, mint te?

ja és projektálsz fityeszdroid, ahogy a gazdáid!

szerintem, te csak egy vírus lehetsz, me ilyen ócska valami, nem lehet ember.

taga20 2017.09.01. 20:52:42

@Cicmen.: hol a kurvaanyádat fenyegettelek meg, te szarházi.
egyébként, szabó szőke feri pusziltat!

ember100 2017.09.01. 20:52:55

Helló !

Érdekes a dolog.
Alul kalkulálva legyen 1.000 db. fa legyenek 30 évesek AAAAAAZ 30.000 év jó ez csak vicc DE ha MA ültetek 1.000 fát MIKOR lesznek 30 évesek ? Úgy 2047 körül UGYE ?
Lehet hogy akkor már nem tudok az árnyékukba ülni ? :)
És persze egy 5 éves (2022) fa NEM köt meg annyi port ,CO 2 , árnyék mint egy 35 éves .
MINDEN fának VAN pollenje ( biológia) csak lehet hogy nem ilyen látványos.
Akkor nézzük Budapestet melyik időpontra állítsuk vissza a területet , milyen fák voltak itt nonszensz már a felvetés is.Mező , fa , kő , beton ......
Szerintem ELŐSZÖR ültessenek fákat várjanak 10 évet és AZTÁN lehet kivágni fákat.
Az is egy más tészta hogy térkő helyett fákat !!!!!
Ez pontosan olyan felvetés volt mint a vezíré " adok pénzt a fővárosnak hogy lebontsák a Nyugati téri és a Rottenbiller utcai felüljárókat mert azok a szocializmusra emlékeztetik.
GYÖKEREK !!!!!

Gazz 2017.09.01. 20:58:16

Ez egy jó ötlet, hogy megszabadulunk ettől a tüdőre szívható szarságtól. Azért mert ellenzéki valaki, nem kell még minden szar mellett kiállni, amit meg akarnak szüntetni.

taga20 2017.09.01. 21:07:32

@ember100: "Szerintem ELŐSZÖR ültessenek fákat várjanak 10 évet és AZTÁN lehet kivágni fákat."

végre egy értelmes embör!:))

eßemfaßom meg áll 2017.09.01. 21:24:39

@ember100: "Alul kalkulálva legyen 1.000 db. fa legyenek 30 évesek"

2003-ban az igazi demokraták még úgy tudták, hogy a 30 éves nyárfát irtani kell kifele mert veszélyesre öregedett annyi idősre. Vágták is kifele mert azt úgy kell.

nol.hu/archivum/archiv-126142-107092

Bárkay Tamás
2003.09.12 00:00

"Nyárfavágás Erzsébeten"

"a nyárfa, amilyen hamar megnő, olyan hamar elöregszik. Egy harmincéves nyár (már amelyik megéri ezt) már matuzsálemi korúnak számít, lombkoronája szétesik, ágai elszáradnak, majd egyre-másra törni kezdenek"

taga20 2017.09.01. 21:41:50

@eßemfaßom meg áll: elmúlt nyocév! hogy te legyél paks kettőn az első töltet!

te fizetett paksimogyoró!

Dr.Démonmac1 2017.09.01. 21:55:07

Bárcsak kivágnák már végre.
Sajnos én allergiás vagyok a szöszére (a nyálkahártám nagyon rosszul viseli ezt a vackot)
+ kikúrt nagy szemetet csinál a fa - amit nem takarít fel senki.
vagy csak késve.

VaradiJanos 2017.09.01. 21:57:33

@Cicmen.: Bután csinálta a fideszmaffia. Ki kellett volna neveznie a nyárfát a nemzet fájának és akkor a tagák nagy lelkesen vagdosnák ki őket .... bár lusta fajta, így lehet, hogy csak blogolnának, hogy valaki vágja már ki.

taga20 2017.09.01. 22:07:50

@VaradiJanos: jani, te szorgalmas fityesztroll. neked az nem mond semmit, hogy mi az ésszerű?

jó, látom nincs affinitásod az észre. jó nem erőltetem!

dzsézön, nem lenne jobb értelmesen dumálni?

VaradiJanos 2017.09.01. 22:08:20

@taga20: Nyugi, tarts még ki egy kicsit! Átugrottam a csúnysorbánkerítésebántsaaniggereket blogba és szóltam a kollégáidnak, hogy jöjjenek át segíteni neked, mert csúnyán rád dőlnek itt a nyárfák. Mindjárt jön mumus és kurti, csak még updatelik magukat a sorosműveknél, hogy mi a véleményük.

VaradiJanos 2017.09.01. 22:09:39

@taga20: De jobb lenne, csak hát a kötelesség.....

taga20 2017.09.01. 22:20:22

@VaradiJanos: haver, csak süketelsz. ez te is tudod, és én is . nem vagy akkora gyökér, mint ahogy mutatod. te is vágod, hogy a mészarosféle projektel nincs minden rendben.

ja és zene, tezsvérem!:)) küldöm a kedvenc cigány zenémet. nagyon sirály!:)))

www.youtube.com/watch?v=Y1aEGtreQWM&list=RDY1aEGtreQWM

Jakab.gipsz 2017.09.01. 23:02:48

T B1 !

Mind az 5 érv meg lett cáfolva. Tisztázzuk !

1, Hol marad a bocsánat kérés?
2, Ki az őrült? (ezt a címet te választottad).

VaradiJanos 2017.09.01. 23:07:51

@taga20: Nu, hát mit szól a taszfaszbanda ha itt cigányozol? Nem vagyok az hiába viccelődsz a nevemmel. Magyarosíttathaznám mint ti a tieteket merkelelőd miatt, de nem teszem, pofáról úgyis látszik.

VaradiJanos 2017.09.01. 23:09:25

@Jakab.gipsz: B1 nem hátrál, nem hátrálhat, hisz már leadta a számlát a nyílttársadalomlapítványnak.

Kelly és a szexi dög 2017.09.01. 23:51:54

Az összes ilyen allergén szar fát ki kell vágni és két másik hazait ültetni helyettük. Ja, és a parlagfű se maradjon...!

taga20 2017.09.02. 00:09:49

@Jakab.gipsz: gipsz, még a mai napig zsidózod a buszbaleset áldozait családjait, vagy kiverted és ma már ember lettél?

taga20 2017.09.02. 00:15:26

@VaradiJanos: tezsvérem félre értesz. én cigány vagyok, de ha tesók vagyunk akkor teis:)

zene, me látom, hogy feszülsz!:))

küldöm a negyedik nótámat, csak azé me a tezsvérem vagy!:)))

jó lesz ne félj!:)))

www.youtube.com/watch?v=M_ciiCyxOJA&list=RDM_ciiCyxOJA

Baloldalt SZÉTSZOPATÓ Habony 2017.09.02. 01:36:07

Mar pedig ha ezek libsi fak, akkor gyokerestul kell kitepni, es elegetni mindent, alibsikkel egyutt.

Stohl András 2017.09.02. 01:43:40

Szerintem a fak kivagasa helyett, Kanadanak kene hadat uzenni, hogy vigyek a buzi faikat el innen, kulonben szarra bombazzuk oket.

2017.09.02. 05:17:27

@taga20: Megfelelő technológiával akár 20 éves fákat is simán át lehet ültetni. Amiket csak simán (fúr egy gödröt, beleállítja a konténeres fát, beöntözi, visszatemeti) telepítenek, azok is bőven 5-de fajtától függően akár 8-10 évesek is lehetnek. Majd ha másnaposan ki akarod szellőztetni a fejed, vagy csak a gőzt emgednéd ki, látogass meg egy komolyabb kertészeti/parképítő lerakatot és láss csodát.
Másfelől meg nincs lehetőség mindenhol körbeültetni az öreg fát újakkal a hely miatt..
Ja... és az öreg kivágása és tuskózása (ezt te is kell értsd, halottad már a szót) nem feltétlen válik hasznára az új fának.
Vagy tudod mit? Hőbörögjél tovább, az való neked, ez a te kompetenciád.

Tökönrúgott Feleségek 2017.09.02. 14:54:04

@Leylandi: nem Vashuszár csinált a szakmai kérdésből politikait, hanem a jobbikos idióta!

ember100 2017.09.02. 20:32:57

@eßemfaßom meg áll:
Helló !

Értem én ha a szocik hülyék voltak akkor a vezír és bandája is lehet hülye ?
Ezek szerint a szocik kivágták az összes nyárfát és akkor most valami időgyorsító gép miatt lettek 30-40 évesek UGYE ? :)
Mekkora idióta ötlet kivágni az összes nyárfát.
Persze azt is tudom hogy egy gyökér jobbikos kezdte a dolgot.
süti beállítások módosítása