B1 blogcsalád



Orbán "Magyarország erődje" csak a külföldi magyarok felé nyit

Szelestey Lajos nemzetközi lapszemléje

2017. augusztus 23. - ashwood

soros.jpgCsúnyán megszívatta néhány tüntető az összeesküvés-elméletek híveit. Miközben ironikus demonstrációt tartottak, Sorostól követelve a pénzüket - a konzervatívok igazinak hitték a felvonulást és felháborodtak.

le_monde.jpg
Ma kezdődő háromnapos útján a francia elnök négy közép-, illetve kelet-európai állam vezetőivel találkozik, ám elkerüli Magyarországot és Lengyelországot, így szinte 100 %, hogy nem jön létre az egyeztetés V4-es keretekben, ahogy azt korábban Budapesten bejelentették. A politikus környezetében azonban kiemelik, hogy nincs szó a régió országainak megosztásáról, ám az „új fiú”, ahogyan Orbán Viktor megvetéssel hívta a francia vezetőt, szóval, az új fiú egyelőre nem kíván összecsapni az európai ház két neveletlen gyerekével, Magyarországgal és Lengyelországgal. Leül viszont a román, a bolgár, a cseh és a szlovák miniszterelnökkel, mivel ezek az államok az unió elmélyítése mellett vannak. Szemben a magyarokkal és a lengyelekkel, akik nem hajlandók egyetlen menekültet sem átvenni, és akiknél erősen hibádzik a jogállamiság tisztelete. Prága és Pozsony különben az utóbbi időben távolodik a visegrádi együttműködéstől.   
Hogy Macron mennyire tud hatékony lenni, az kiderül majd abból, képes lesz-e újraírni a feltételeket azon kelet-európai munkavállalók számára, akik kiküldetésben dolgoznak Franciaországban. Az elnök úgy gondolja, hogy sokan visszaélnek ezzel a lehetőséggel és bérdömpinget alkalmaznak, vagyis aláígérnek a francia vetélytársaknak. Az érintett országok viszont úgy vélik, hogy itt burkolt protekcionizmusról van szó. Az Elysée Palota szerint ugyanakkor nem kell különösképp forszírozni azokat a szerződésszegési eljárásokat, amelyeket az EU indított a magyar és a lengyel kormány ellen. Mert minek erőltetni egy vitatémát, amikor lehet, hogy beigazolódnak a pletykák és Macron ősszel tárgyal Orbánnal?
reuters.jpg
Keletre indul ma a francia államfő, aki át akarja alakítani az EU-t. Szándéka az, hogy elmélyítse az uniót és az a jövőben nyújtson nagyobb védelmet a polgárainak. A mostani út során igyekszik támogatást szerezni a kiküldetésben dolgozók ügyében. Olyan kérdés ez, amely súlyosbította a kelet-nyugati törést. Az elnöki hivatal szerint a célországokat azon az alapon válogatták ki, hogy azok nagyon ragaszkodnak az európai tervhez. Egy francia diplomata hozzátette ugyanakkor, hogy a politikus üzenni kívánt Magyarországnak és Lengyelországnak, amikor elkerüli Budapestet és Varsót.
Macron új életet öntött a német-francia tengelybe, viszont az elképzelés miatt félelmek támadtak keleten a többsebességes EU lehetősége miatt. Egy francia tisztségviselő erről azt mondta, hogy az elnök meg akarja nyugtatni a most felkeresendő országokat, mármint hogy az ő helyük a mag-Európában van, ha támogatják Berlin és Párizs programját. Egyébként a lengyelek megpróbálták meghívni az államfőt, de a másik fél nemigen volt kapható a látogatásra. Így Varsó azt hangsúlyozza, hogy a maga részéről bízik a visegrádiak egységében és szolidaritásában. Ám a csehek és a szlovákok kitáncolnak a sorból. Ugyanakkor a Teneo Intelligence washingtoni kockázatelemző egyik szakértője úgy látja, hogy minél előbb elmélyíti Macron a kapcsolatokat Közép-Európával, annál nagyobb politikai tőkéhez jut ily módon az egész unió szintjén.
politico_1.jpg
Orbán Viktor a kerítéssel kiérdemelte a „Magyarország erőd” elnevezést, de azért kormánya a választások közeledtével nem riad vissza attól, hogy udvaroljon a külföldön élő magyaroknak. A cél az, hogy a környező államokban minél több magyar vegyenek rá, hogy regisztráltassák magukat szavazóként. Romániában a kampányba beszállt az RMDSZ is. Szigetvári Viktor annak tulajdonítja a felfokozott erőfeszítést, hogy veszélybe került a Fidesz abszolút többsége, ezért kellenek annyira a külföldi voksok. Ugyanakkor a román politika jövőre elnökválasztásra készül, utána pedig az EP-képviselőkről kell dönteni, ehhez járul, hogy nem javul az életszínvonal, így félő, hogy helyi vezetők nacionalista retorikát vetnek be. A magyar közösség azonban nem szeretne célpont lenne. Az Orbán-kabinet éppen ezt a „kívülálló” érzést lovagolta meg, hogy különleges viszonyt alakítson ki az erdélyi magyarsággal és ez idáig ki is fizetődött, mert 3 éve a Fidesz kapta az erdélyi magyarok szavazatainak 95 %-át. Ugyanakkor a cikk bírálókat idéz, akik szerint a határon túliak előnyt élveznek a voksolásnál a külföldön dolgozó magyarokkal szemben és ez magában hordozza a csalás lehetőségét.
foreign_policy.jpg
A lap azt kérdezi, mit csinál egy viszonylag kis állam diplomatája, hogy magára vonja az amerikai elnök figyelmét, ha országa nem áll háború vagy nemzetközi válság szélén? Ha az illető a Visegrádi csoport valamelyik kormányát képviseli, akkor a válasz nyilvánvalóan az, hogy sajtótájékoztató tart. Pontosan ezt tette a múlt héten a négy washingtoni nagykövet, akik közül Szabó László azt hangoztatta, hogy a négyek együttműködése a józan észen alapul. A lap itt megjegyzi, hogy az előd Szemerényi Rékának hírek szerint azért kellett távoznia, mert nem tudta meggyőzni az amerikai felet, hogy helyénvaló volt a felsőoktatási reform, amelyről széles körben úgy gondolják, hogy igazából a CEU ellen irányult. Majd úgy folytatódik a tudósítás, hogy azért a cseh nagykövet elismerte: a legtöbb amerikainak fogalma sincs arról, mi az a Visegrád. Lengyel kollégája pedig arról beszélt, hogy Washingtonban zajlanak az események, ezért nem lehet tudni, egyáltalán odafigyel-e bárki az Elnöki Hivatalban vagy a Külügyben a V4-re. Bár azt személyesen Trumptól volt alkalma hallani, hogy a lengyelek nagyszerűek, mert az Egyesült Államokban élő lengyel kisebbség 78 %-a rá szavazott.
the_times.jpg
A konzervatív újság úgy ítéli meg: előre lehetett látni, hogy kudarcra van ítélve a Merkel által szorgalmazott kvótadöntés. Nem is hozott mást, csak megosztottságot és elkeseredést. Persze nehéz feltételezni, hogy a háború elől menekülő szírek vagy irakiak, mondjuk, Litvániába vágynának. 160 ezer embert kellene áttelepíteni a hátramaradt egy hónapban, de már látszik, hogy nem lesz semmi belőle. Hatalomra kerülésekor Macron azt hangoztatta, hogy segíteni kell Olaszországnak, majd két hónap múlva lezárta a határokat a migránsok előtt. Sok szó esett arról, hogy a Brexit után elmélyült az összetartozás érzése az EU-ban, ám a kvóta valójában gyűlölködést eredményezett. Brüsszel az ügyben kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett Magyarország és Lengyelország ellen, ami nagy bírsággal végződhet. Ugyanakkor bevált a törökökkel kötött szerződés, csak éppen egyre többen jönnek Afrikából a Földközi-tengeren át.
liberation.jpg
Egyre jobban terjednek az összeesküvés elméletek, mármint hogy Soros György finanszírozza az antifasisztákat Trump ellen. A kampányba a szélsőjobbos francia Front National is beszállt. Most pl. a tévéjében bemutatott egy videofelvételt, amelyen amerikai tüntetők a megérdemelt, óránként 15 dolláros járandóságukat követelik az üzletembertől, amiért részt vesznek a demonstráción. A radikálisok rávetették magukat a felvételre, csak azt nem vették észre, amit az egyik szemtanú mondott, hogy ti. itt iróniáról van szó: a felvonulók azokat gúnyolták ki ily módon, akik azt gondolják, hogy ők pénzért tiltakoznak az amerikai elnök ellen. A vádak alapja, hogy az üzletember valóban baloldali, és pont azért lett céltábla a szélsőségesek számára, mert ilyen milliárdosból nem sokat találni. Rendszeresen állást foglal pl. a migránsok ügyében és a Nyílt Társadalom alapítványokon keresztül emberbaráti megfontolásokból oktatási programokat támogat szerte a világban. Az egyik magyar közszolgálati csatorna förtelmes cionista milliárdosnak nevezte. Soros Magyarországon szintén lejárató hadjárat áldozata, Orbán azzal vádolja, hogy finanszírozza az ellenzéket, és hogy egy millió migránst akar az országba költöztetni.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8212774408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása