B1 blogcsalád



Katolikus egyház: métely a lombik-program – még a kormánypropaganda is kiakadt a püspökre

2017. augusztus 23. - ashwood

dmoha20150902010.jpgA Fidesz kormány és személyesen Orbán Viktor fondorlatosan kényszeríti a családokat a keresztény értékek föladására – ezzel a ritkán hallott váddal illette a kormányt Veres András, a magyar püspökök között az első. Szerinte ugyanis bűn a lombikbébi-program.

Orbán Viktor tusványosi, győzelmi beszédében egyedül a demográfia frontján folytatott háborúról beszélt vesztesként. A kizárólag katonai hasonlatokkal operáló miniszterelnök ezen a csatatéren is új fegyvert vetett be: növelték a TB-támogatást a lombik-programokban használt gyógyszereknél, valamint az OEP is több ilyen beavatkozást támogat a jövőben. Azzal ugyan senki nem vádolhat minket, hogy az Orbán-rendszer apologétái lennénk, de ezzel az intézkedéssel - úgy általában – nehéz lenne vitatkozni. (Megteszik ezt szakmai alapon a beavatkozásokat végző orvosok, ám az valóban szakmai vita, hogy a 35 év alatti nőket, vagy a 40 fölöttieket kell-e jobban támogatni a lombik-programokban. Magát a támogatás növelését a szakorvosok is örömmel fogadják. Még akkor is, hogy feltűnik itt is a magán-egészségügyi intézmények kiszorításának szándéka.)

A kezdeményezés mégsem aratott osztatlan sikert. Augusztus 20. ünnepi beszédében Veres András, a Magyar Püspöki Konferencia elnöke, vagyis a püspökök között az első, Magyarország legnagyobb rangú katolikus papja azt találta mondani: "Testvérek, még egy belső veszélyre oda kell figyelnünk! Ugyanis egy fondorlatosan megfogalmazott, a jó szándék köntösébe bújtatott törvény által, amely figyelmen kívül hagyja a krisztusi értékrendet, észrevétlenül is belopódzik a keresztény értékekre építkező társadalom önfeladásának mételye! Láthattuk ezt legutóbb például a lombikbébiprogram támogatásának növelésével kapcsolatos rendelkezésben…"

De tovább is van: "Krisztusban Kedves Testvérek! Aki valamelyest tisztában van a fizika törvényeivel, az tudja, hogy egy ház építésénél az alapozási hibák járnak a legsúlyosabb következményekkel. Ha az alapozásnál hibát követnek el, az az egész ház további sorsát véglegesen és károsan befolyásolja. Ez a hiba már nem javítható ki, és a megerősítések is kevésnek, legtöbbször eredménytelennek bizonyulnak. Ezért a legfontosabb, hogy szilárd altalajra (sziklára) építsük az alapot, jól méretezve, jó anyagból, jó technológiával."

Na most akkor, hogy is van ez, drága püspök úr? A "keresztény társadalom önfeladásának mételye"? Jól hallottuk? Hát mitől lenne a magyar keresztény társadalom? Mert annyian járnak templomba? A lakosság közel 50 százaléka vallja magát római katolikusnak, miközben ezeknek alig 10 százaléka, vagyis az összes magyar 5 százaléka jár rendszeresen – ha nem is minden héten – templomba. Métely? Tényleg? Ilyenkor azért jó döntésnek tartjuk, hogy a katolikus papság nem szaporodhat – már úgy biológiailag.

De Veres gondolatai annyira túl vannak a vonalon, hogy még a jobber revolvermédia is visszahőkölt a katolikus fundamentalizmus e megnyilvánulásán. Habony 888-a hosszú cikkben kéri számon a püspökön gondolatait, meg persze a kormánykritikát.

Ha egyetérteni nem is tudunk a Habony-lappal, de osztozni az eszement túlzás és embertelen megnyilvánulás felett érzett felháborodásban mindenképp.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5412774008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bobby Newmark 2017.08.23. 14:50:34

"Ezért a legfontosabb, hogy szilárd altalajra (sziklára) építsük az alapot"

Igen, ez jó tanács, a Magyarországi épületek bő 0.1%-ánál ez sikerült is, tekintve hogy egy folyami üledékkel helyenként akár 100m vastagon feltöltött medencében vagyunk. Azok is hegy tetején fellegvárak meg apátságok, nem kimondottan a "ház" kategória.
Értem én, hogy példabeszéd, de kicsit talán lehetne figyelemmel lenni a helyi adottságokra is... :P

Ad Dio 2017.08.23. 14:53:28

"50 százaléka vallja magát római katolikusnak, miközben ezeknek alig 10 százaléka, vagyis az összes magyar 5 százaléka jár rendszeresen – ha nem is minden héten – templomba. "

Tárgyi tévedés. Kéretik utána nézni.

Ad Dio 2017.08.23. 14:55:25

"Mennyivel jobb a keresztény fundamentalizmus a muzulmánnál?"

Kit is öltek meg keresztények vallási indítékból utoljára Európában? Ettől még a keresztény fundamentalizmus nem jó és nem kívánatos, de azért a buta túlzásoknak nincs sok értelme...

Ad Dio 2017.08.23. 14:58:36

A katolikus egyház a lombikbébit egy erkölcsi duplexként írja le, aminek a célja jó, de az eszközei - a mostani technológia alapján - nem azok. Ugyanis az eljárás tudatosan számol egy tervezett abortusszal, amennyiben túl sok megtermékenyített petesejt ágyazódik be. Az abortusz egy ember megölése, mint ilyent az egyház elítéli.

Indriq 2017.08.23. 15:06:07

@Ad Dio: úgy gondolod,hogy a muzulmánok vallási okokból öltek? Kevered nagyon az okokat. Még az isis se vallási okokból öl,hanem pénz és bosszú miatt.

csakférfi 2017.08.23. 15:50:35

@Indriq:
Akit megöltek vagy annak családjának tök mindegy milyen indíttatású.
Amúgy meg vallási ok az ha egy nő miniszoknyát akar hordani és tiltják.
Szóval ferdítesz.
Az ok mindig valamilyen isteni kinyilatkoztatásból eredő szabály.
Minthogy isten nincs ,ezért emberek találták ki egykoron hogy megelőzzenek bizonyos viselkedési anomáliákat.
A posztíró szintén ok nélkül vagdalkozik.
Meg a pöspök is ökörségeket állít.

Az első kettőt hagyjuk.Mivel nincs isten.
Tehát magyarázatképp a posztolónak is.Hogy értő ember legyen.

3. Az Úr napját szenteld meg!.........Hétvégi pihenő.
4. Atyádat és anyádat tiszteld!........Mert egyébként ha nem, akkor kit fogsz tisztelni?..Senkit.egoizmus és hiúság.csak konfliktusok kavalkádja származik ebből.Freud erre építi a pszichoanalízist.Ezen szabály megszegésére.Csoda hogy őrültnek hisznek bennünket az iszlamisták??
5. Ne ölj!.......Na ez a legfontosabb szabály!Ennek kellene az elsőnek lenni és mindenek fölött állni.Akkor talán beszélhetnénk kultúráról és civilizációról.De így nincs nagy értelme.Ebből eredeztethető a püspök kirohanása.Mivel életnek tekinti a fogantatás pillanatától ez embriót.
6. Ne paráználkodj!.....Nem a sexre vonatkozik hanem a pénzért eladható testi örömökre.Erre épül az erkölcs .Mivel pénz és szerelem nem összekeverendő.
7. Ne lopj!....Na ezt gyakorlatilag senki sem tartja be itten a jurópai össznépi fogyasztói mulatságban.Mivel társadalomnak nem nevezném.Ugyanis ha számla nélkül veszel valamit a piacon egy árustól már loptál....Az államtól adót.Érthető?
8. Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy.........erről nincs mit mondanom.Gyakorlatilag mindenki hazudik valamilyen szinten....csakhogy önmagát védje komolyabb sérülésektől.Testi és mentálisra értem.Pedig nem kéne.Mégis jó hogy tudjuk mi az öszinteség.
9. Felebarátod házastársát ne kívánd!.......
10. Mások tulajdonát ne kívánd.....Ez a vágyak visszafogásáról azaz az önuralom és önkontroll elnevezésű , a feledésbe merülő pozitív tulajdonságról.
Na kb. ezen parancsokra épül a mai társadalom.Itt pl.-ul Magyarországon.
Így valamennyire az összes materialista és buddhista meg a tököm tudja milyen vallású ember is keresztény .
Ez van .
:) :)

Lyle Scott 2017.08.23. 15:51:58

@Indriq: Pénz és bosszú miatt? Elmagyaráznád nekem? Köszi!

Ad Dio 2017.08.23. 15:59:03

@Indriq: Őőőőő... azért ez nem igaz. Mint ahogy az sem, hogy a keresztények soha nem öltek volna vallási fanatizmusból. Volt olyan idő, de ma már nem ez van. Viszont az iszlám még itt tart. Ne csináljunk szerecsen mosdatást...

Winterlion 2017.08.23. 16:00:42

"Magyar Püspöki Konferencia elnöke, vagyis a püspökök között az első, Magyarország legnagyobb rangú katolikus papja"

Hát, a legmagasabb rangú magyar főpap az Dr.Erdő Péter bíboros,prímás,esztergom-budapesti érsek. Mindig is az esztergomi érsek volt a magyar katolikus egyház feje, ma is így van.

Párduc oroszlán gorilla... Makákó! 2017.08.23. 17:12:50

"Mennyivel jobb a keresztény fundamentalizmus a muzulmánnál?"

Minden tekintettben sokkal jobb.

ivangroznij (törölt) 2017.08.23. 17:28:21

Aki nem természetes módszerrel jön világra, hanem az orvosok teremtenek, azt nyugodtan lehet likvidálni. Találják ki, hogy ne termékenyüljön meg több petesejt.

conchita wurst 2017.08.23. 17:39:46

heberek ne zsibongjatok mán

Janossz 2017.08.23. 17:49:49

A pap bácsi alul művelt. Mindenki tudja: Every sperm is sacred. Még a lombikban is.
www.youtube.com/watch?v=fUspLVStPbk

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.23. 18:30:11

"Veres András, a magyar püspökök között az első"

Ez félreértés.

A póspöki konferencia elnöki tisztséga alapvetően adminisztrátori tisztség, nem vezetői tisztség. Azaz Veres NEM az első a magyar kat. püsökök között.

Sőt, az első 5-ben sincs benne. mert az első a prímás érsék, utána meg jön a 4 érsek, s csak utánuk jönnek az egyházmegyét vezető "szimpla" püspökök és a pannonhlami apát, aki szintén automatikusan püspök.

taga20 2017.08.23. 18:49:25

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: és a cigányvajda, a csúti geci, ezeknek a csuhásoknak a főnöke.

na ez a te magyarországod retek! gratulálok!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.23. 18:53:49

@taga20:

Tévedsz, az esztergomi érsek a főnök, s az ő főnöke meg a vatikáni eretnek.

taga20 2017.08.23. 19:02:22

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

hát ez kurvanagy birka!

a pápa eretnek, a gecinek meg iszod a szavát!

haver téged se a gerincedért fognak elrabolni a zufok:)))

gyedmaróz 2017.08.23. 19:05:34

Sose értettem, hogy szaporodási ügyekbe miért szólnak bele papok?

taga20 2017.08.23. 19:10:55

@gyedmaróz: azé, me a papicölibátus apáról fiúra száll!

zöd?:)))

jandera 2017.08.23. 19:43:44

@Ad Dio: "Kit is öltek meg keresztények vallási indítékból utoljára Európában?"
Utoljára egymást Észak Irországban.

Attilajukkaja 2017.08.23. 19:49:58

@taga20:
"haver téged se a gerincedért fognak elrabolni a zufok:)))"
:o)))))
Egyetértek!

gergerg 2017.08.23. 20:07:05

"Mennyivel jobb a keresztény fundamentalizmus a muzulmánnál?"

Mennyivel jobb egy kocsmai pofozkodó egy tömeggyilkosnál?

Bár a lombikprogramot elítélni finoman fogalmazva is durva dolog. Inkább örüljünk neki, hogy van. Kizárt, hogy ez az összes pap álláspontját tükrözi.

csakférfi 2017.08.23. 20:32:37

@Mate12345:
Mondjuk a keresztény amerikaiak dobtak atomot a buddhista japcsikra.

csakférfi 2017.08.23. 21:06:40

@Mate12345:
Bocs.
Sintoista japánok. Helyesbítek. Megnéztem a wikin. Amúgy meg ......végül is lényegtelen milyen vallású milyen indokkal öl embriót vagy embert.
Az eredmény ugyugyanaz.
Istent játszol ember létedre.
Halálra ítélsz valakit.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.23. 22:03:12

@jandera:

Téves. Az északír kérdés alapja: a terület legyen brit vagy ír. Ír nacionalisták brit nacionalisták ellen.

Az csak véletlenszerű, hogy az ír oldalon a 95 % katolikus és a másikon meg 95 % protestáns. Ott ez nem vallást jelent, hanme politikai álláspont.

Van erről egy jó ír vicc:
- Maga melyik vallású?
- Ateista vagyok,
- Oké, de mlyen ateista: katolikus vagy protestáns?

gergerg 2017.08.24. 07:30:17

@csakférfi: Azt azért ugye tudod, hogy az I. és II. Világháborúnak nem sok köze volt a vallási különbségekhez? (A zsidókat sem vallási, hanem faji alapon ölték a nácik, másként legalább a kikeresztelkedett zsidók gyerekeit békén hagyták volna.)

csakférfi 2017.08.24. 15:15:44

@Mate12345:
Ja.
Nem vallási hanem faji. Egyébként a sinto vallásban a japán is "árja" nép. Tegnap belenéztem a tévedésem okán a wikibe. Tehát végül is a lényeg hogy ölhess. Aztán elvedd azt ami a halotté volt. Ha jól emlékszem Szaddamot meg a vegyi fegyver ürügyén rohanták le,s ölték meg. Közben meg az olajról szólt. Lehet ürügy bármi.

Ad Dio 2017.08.24. 22:15:02

@jandera:

Ha az neked vallási indíttatás, akkor nem sok történelmet tanultál :-).

gergerg 2017.08.25. 01:05:25

@csakférfi: Teljesen igazad van. Szépen megfogalmaztad. Az emberi faj túl kreatív ahhoz, hogy ne találjon ürügyet egy kis vérfürdőre...

2017.08.25. 06:59:33

püspököm ! a fiuk biztosan jobbak, pláne ha fiatalok és még ártatlanok.
Vagy az nem bün ? ja, persze az természetes .
a püspök egy képmutató, farizeus, aki a mi pénzünkön élősködik, és hamis tanokat prédikál, ISTEN nevében !

Attilajukkaja 2017.08.25. 15:40:52

Lehet, hogy Orbánék majd egy kicsit megráncigálják ezért a püspök úr ruciját, mert ellentmondott a Vezírnek. Persze csak finoman, mert ő annyira unortodox, hogy még Kövér atyuska is a csodájára jár.

csakférfi 2017.08.25. 15:42:18

@Mate12345:
Kellene ezzel a "kreativitással" szakítani.
Aztán jöhetne egy igazabb világ.
Ha már "igazhit"-ről diskurálunk.Meg püspöki baromságokról.
@jános515:
Valóban??Hamis tanok??
Lázadsz a "tudásodra alapozva".......

" 2Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, 3csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén áll, mondta Isten: Ne egyetek abból, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok! 4A kígyó erre így felelt az asszonynak: Dehogy haltok meg! 5Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz."
Jó és rossz.
Tehát Te is ettél a fáról.
Így nem a paradicsomban élsz.
Hanem a pokolban.
:) :)

2017.08.26. 06:38:07

@csakférfi: Na mesélj, hol ir a Biblia a lombikbébi program vagy az élet ellen ?
Ne légy már ostoba, hanem olvass. Nem a paradicsomi állapotokban kell a Szentirást értelmezni, hanem a mindennapokban élni és az ott leirtakat betartani.

Nem tettem a fáról és nem kell a tiltott gyümölcs sem. Annak magyarázatára és a tudatlanság elhintésére ott vagy te. Az álnokok, a képmutatók ilyenek , és te az vagy.

csakférfi 2017.08.26. 06:59:37

@jános515:
Basszus .
Hol ír a lombikbébi mellett?
Merthogy ezt akkoribamnem ismerték.
Igen és?
Egy nő nemdönthet arról jogy gyereket akar. Így vagy úgy?
Akkor hol a szabad akarat?
Amire olyan sokszor hivatkoznak ájtatos szemforgató majmok?
Merthogy isten nincs
Csak emberek akik annak hiszik magukat.
Te mit hiszel szabad akaratodból?

2017.08.26. 14:57:03

@csakférfi: Valahol valamit mindketten elnéztünk, azt hiszem. Én ugyanazt vallom mint a többség. Ha egy nő gyereket akar, szeretne, akkor legyen . A hogyan és annak módja, az már a házaspár választása. Gondolom ezt akartad irni. Mert ezt én is elfogadom, de a farizeus képmutató papokat, s gyerekrontó ájitatos manókat gyülölöm.
Hogy mit hiszek szabad akaratomból ? Mivel a vallás az magánügy, ezért ez maradjon az én dolgom , és az én hitem, hogy vallásos vagyok e vagy sem.

csakférfi 2017.08.26. 17:05:57

@jános515:
"Mert ezt én is elfogadom, de a farizeus képmutató papokat, s gyerekrontó ájitatos manókat gyülölöm."
Előtte erre reagáltam :
"püspököm ! a fiuk biztosan jobbak, pláne ha fiatalok és még ártatlanok.
Vagy az nem bün ? ja, persze az természetes .
a püspök egy képmutató, farizeus, aki a mi pénzünkön élősködik, és hamis tanokat prédikál, ISTEN nevében ! "
Kisüt a szavaid mögül az utálat a püspök felé.
Feltételezed hogy pedofil vagy azokat a papokat védi.De nem a témához szól.Mert az a lombikbébi programmal függ össze.
Tehát olyan ez mint ha a tanárnő az iskolában egyest ad a gyereknek erre Te válaszul azt mondod neki hogy büdös a lába.
Ezért írtam hogy "lázadsz"...mivel semmi köze a kettőnek egymáshoz.
A tudás pedig részedről az hogy "vannak pedofil papok".
Ezt használod ki fegyverül az ellen akit amúgy nem szeretsz.
Ez a mellébeszélés ékes példája.

-
"@csakférfi: Na mesélj, hol ir a Biblia a lombikbébi program vagy az élet ellen ?....5. Ne ölj!
Ezen mit nem lehet érteni?
-
" Annak magyarázatára és a tudatlanság elhintésére ott vagy te. Az álnokok, a képmutatók ilyenek , és te az vagy. "
Ez pedig nettó sértegetés felém.Holott

"Tehát Te is ettél a fáról.
Így nem a paradicsomban élsz.
Hanem a pokolban.
:) :) "
Két szmájlit is tettem a végére.Azaz nem kell szó szerint venni mert a megfogalmazás asszociáció"
Szóval?
süti beállítások módosítása