B1 blogcsalád



Magyarország második embere alámerült a buggyant irracionalizmusba

2017. augusztus 19. - nickgrabowszki

A Fidesz és az ország irányító a szemünk láttára bolondultak meg. kovilaci.jpg

Ha valaki azt mondja 2010-ben, hogy a Fidesz lopni fog, akkor egyáltalán nem lepődök meg. Visszatekintve a lopásnak erre mértékére nem lehetett számítani; talán ők maguk sem bíztak benne, hogy megtehetik.

Ha azt mondja valaki, hogy felszámolja jogállamot, korlátozza a nyilvánosságot egyeduralomra törekszik, akkor rábólintok, persze. Ami megvalósult, az csak a töredéke annak, amit terveztek, amire Orbán vágyott és kigondolt.

De ezek mégiscsak feltételeznek valami racionalitást. Hogy saját, önző érdekeiket követni tudják, először fel kell azt ismerniük. Amihez tisztában kell lenni a világ dolgaival, meg ilyenek.

De amiket most Kövér mondott Mészáros Lőrinc Magyar Idők nevű agitpropkáján, az már túlmutat ezen.

1.

  • Ma az európai demokratikus intézményeket meghatározó elitek jelentős része annak a globális háttérhatalomnak a megvásárolt, függőségben tartott ügynöke, amelynek a most zajló folyamat az érdeke,

2.

  • A személyiségek különbözők, egyesek a háttérben, zárt ajtók mögött ténykednek, másoknak az okoz örömet, hogyha a világmegváló filantróp szerepében tetszeleghetnek. Azt azonban senki nem gondolhatja komolyan, hogy egyedül Soros mozgatja a világ történéseit. Ő a világ legismertebb, jelenlegi tudásunk szerint legnagyobb befolyású és óriási pénzeszköz felett rendelkező szereplője a háttérhatalomnak.

3.

  • A háttérhatalom legfontosabb jellemzője, hogy rejtőzködik, és csak annyira fedi fel magát, amennyire céljai megvalósításához szükséges.

Szóval ha azt mondja valaki, hogy kormányzásának 7. évére a Fidesz - valamint az ország - második embere teljesen alámerül

a buggyant irracionalizmusba,

azt egyszerűn nem hiszem el.

Persze mindig tartott a Fidesz olyan félbolond szerzőket, akik a saját fél- vagy egészen bolond közönségüket látták el olyan leegyszerűsített világmagyarázatokkal, amelyek mindent megvilágítanak, amelyekből minden következik. Ebben a világképben rend van, semmi nem történik véletlenül, esetlegesen, akaratok, szándékok eredőjeként, különböző emberek egymásrahatásaként.

Itt minden tervezett, pontosan kigondolt, világos célok vannak kitűzve, amelyek persze ártalmasak az egyszerű emberek számára, és különösen a magyarok számára.

Itt egy összeesküvés zajlik a világ ellen en block, amely összeesküvésnek még a ténye sem cáfolható, hiszen - mint Popper már vagy 100 éve rámutatott - minden csak megerősíti. Ha valaki azt állítja, hogy van ilyen összeesküvés az már önmagában konfirmál. Ha valaki tagad, az is. Hiszen egy összeesküvésnek az a dolga, hogy titkos legyen, nem?

A konteó a felvilágosodással együtt, az obskurantizmus arra adott válaszként jelent meg, mert valahogy meg kell oldani a világban létező Rossz problémáját. Az nem volt elfogadható, hogy ami nekünk (nekik) rossz, az lehet, hogy másnak csak semleges, kell hogy valakinek érdekében álljon a villámcsapás, meg a tőzsdepánik is. Az addig oké, hogy strigák, boszorkányok, ártó gonosz szellemek nem léteznek, de a Rosszat meg kellett magyarázni valamivel. Ha nem lehet természetfölötti eredetű, akkor legyen evilági.

A globális háttérhatalom tehát a Gonosz földi manifesztációja, a megmagyarázhatatlan megmagyarázására tett kísérlet. Sok különböző ok helyett egyetlen globális ok, amiből minden - de tényleg minden - következik.

A buták reakciója a világ bonyolultságára.

Abban az összeesküvéshívők (aka. konteósok) se értenek egyet egyet, kinek az érdekeit szolgálja egy ilyen világuralomra törő, vagy azt már meg is valósító terv. És amiatt abban sem, hogy miként nevezzék őket.

  • Szabadkőműveseknek?
  • Jezsuitáknak?
  • Cion bölcseinek?
  • Vatikánnak?
  • Illuminátusoknak?
  • Új Világrendnek?
  • Gyíkembereknek?

Szóba jöhet még a CIA, az USA és a NATO is. Továbbá a HAARP és az AIDS-szel, meg chemtraillel elkövetett népirtás.

illuminati-signs.jpgUmberto Eco két kiváló könyvet - a Foucault-ingát és a Prágai temetőt - is írt a témában. Jól megélt belőlük. Amiből voltaképpen az következik, hogy ő is a háttérhatalom ügynöke volt, mint Dan Brown. Az utóbbiról ez bizonyos körökben tudott: csak azért írt olyan ál-összeesküvésekről, mint a Da Vinci-kód, meg az Angyalok és Démonok, hogy elleplezze a valódiakat.

Vagy nem. Ki tudja? Ki tudhatja? Semmi nem biztos. Csak az a biztos, hogy ők irányítanak mindent. Ők mozgatják a szálakat. Mindenhez közük van. Minden mindennel összefügg. Tat tvam aszi.

Ők álltak a Kennedy-gyilkosság mögött,

a világháborúk mögött, miattuk veszett el Mohács. Ők cserélgetik kedvük szerint a világbirodalmakat (Bogár László), ők robbantották fel az ajkai vörösiszap-tárolót (Szaniszló Ferenc).

Hogy pontosan kik ők, hol vannak, azt nem lehet tudni. Tibetben, a Vatikánban, Washingtonban, a virtuális térben, az óceán alatt, a Holdon.

De a létezésükhöz nem fér kétség, még akkor sem, ha semmilyen pozitív bizonyíték nincs erre. Aki tagadja a létezésüket, a napnál is világosabban bizonyítja be magáról, hogy ő is háttérhatalom ügynöke.

Minden az ő érdekeiket szolgálja. Ami meg mégsem, az is átverés, mert természetesen az is. Füst és tükrök. Ezért a konteó jellemzően a hatalomnélküliek vallása, mert kormányon azért mégis kicsit nevetségesnek tűnik az állítani, hogy voltaképpen ők  maguk is a globális háttérhatalom érdekeit szolgálják.

Mert máskülönben hogyan is kerültek volna oda, hol vannak?

Érdekes volt látni, hogy a szintén az illuminátusok és a gyíkemberek (illetve ügynökeik: Soros és a Clintonok) ellen küzdő online Trump-aktivisták hogyan próbálják feloldani azt ellenmondást, hogy ha semmi nem eshetőleges, minden mögött létezik létezik terv, érdek, szándék és akarat - ráadásul egyetlen terv, érdek, szándék és akarat -, akkor

miként lehetséges, hogy mégis Trump győzött.

Általában arra jutottak, hogy Trump áruló, és ő is háttérhatalom ügynöke, mert a világ nem változott meg varázsütésre.

Ezen még Kövérnek is dolgoznia kell, talán majd nyugdíjas éveiben, amikor majd Szaniszló Ferenccel videóblogot csinálnak a globális háttérhatalomról, erre is meglesz a válasz.

Mert ha esetleg kiderülne, hogy Orbán és Kövér maga is a háttérhatalom ügynöke volt, és a háttérhatalom megbízásából fedték fel a háttérhatalom létezését, akkor nagyon- de tényleg nagyon - össze leszünk zavarodva.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5012762642

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szent István erkölcse 2017.08.20. 07:36:30

Példa értékű szent a saját szektájában. Ezek szerint a judeokereszténység szerint erkölcsös dolog 11 éves gyerekkel házastársi kötelezettségeket teljesíttetni?  

Trackback: I. István a magyar történelem első bolsevikja 2017.08.20. 07:36:13

I. István véreskezű király, azaz Vajk volt a magyar történelem első magánvagyonok államosítását végrehajtó bolsevikja, a múltat végképp eltörölni szellemében. E külföldi seregek segítségével hatalomra került király adta oda önként a Bécsi medencét, (...

Trackback: Tolvajok kezét levágták 2017.08.20. 07:36:00

A tolvajok kezét régebben le kellett vágni az akkori törvények szerint. Valakiét életében, valakiét halála után. A sorsát nem kerülhette el. Egyesek szerint, ez a gondolat nemzetgyalázás. Miért is lenne az, ha egy magyar embert ne...

Trackback: Kádár vs I.István király 2017.08.20. 07:35:47

I. István, született Vajk nem élt semmilyen általános emberi értékrend és erkölcs szerint példamutató, követendő és tisztelendő életet. Ölt és öletett, megkívánta és erőszakkal elvette mások vagyonát, nem szerette sem ellenségeit,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 14:18:12

@Csabye:
2016 szeptemberében már nem mondott számot.
"Create a welcoming environment for migrants. All evidence shows migrants can contribute significantly to innovation and development if they are given the chance to do so."
Nem megy az angol, látom. Segítek.
Csináljanak egy befogadó környezetet a migriknek. Minden bizonyíték azt mutatja, hogy innoválnak és fejlesztenek a kecskebaszók, ha van rá lehetőségük.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 14:19:52

@taga20: "nálatok a minisztériumban nincs felvétel, me én is szeretnék ilyen szépen zsidózni, mint ahogy te."
Ezzel ugye azt állítod, hogy egy elvtelen bérkommentelő vagy, aki elmenne bárhova pénzért zsidózni?

Napóleon elvtárs · http://relativ.blog.hu/ 2017.08.20. 14:20:40

Kövér hülyeségeket beszél. Mindenki tudja hogy nem Sorosék szövetkeztek a gyikemberekkel a világuralom megszerzése érdekében hanem Putyin és az oroszok.

taga20 2017.08.20. 14:26:16

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: ezzel ugye egy tükröt állítottam, semmi többet.

viszont azt merem állítani, hogy te egy fasz vagy, te elvtelen bérkommentelő!:)))

arra már nem is merek gondolni, hogy te vagy esetleg macilaci is.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 14:26:34

@taga20: Na. Mondjad már, epekedve várom.
Korrupt mindenki. A strabag,a mészáros, a garancsi. A hídépítő, a magasépítő, a dunaaszfalt. KI ÉPÍTSEN BÁRMIT? Mondd már el, légyszi

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 14:28:21

@taga20: Ja értem. Tehát te konkrétan leírod, hogy elmennél valahova jó pénzért zsidózni, az görbe tükör. Másra meg mersz állítani mindent.

Janossz 2017.08.20. 14:29:10

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:
"És akkor a kínzó kérdés, hogy mégis ki építsen, aki számodra is megfelel. "

Most ezt szép lassan írom, te is úgy olvasd, hátha megérted!
Nem az lényeg, hogy nekem megfeleljen, hanem az, hogy olyan építsen, aki tisztességes versenyben, arra alkalmasként kap reális áron megbízást egy munka elvégzésére.
Nem a Mészárossal, nem a Strabaggal van a baj, a rendszerrel, annak megalkotóival, és működtetőivel. Ők (előbbiek) csak haszonélvezői a korrupt rendszernek, mert megtehetik. Mint mindig, fejétől bűzlik a hal.
Húsz éve Mészáros maximum a bivalybaznádi Kultúrház gázbekötésére indulhatott volna közbeszerzésen, mert egy normális világban referenciákhoz kötik a közbeszerzést. Sose csinált ilyet, de majd beletanul alapon nem épített autópályát meg vasutat senki még, csak itt.
Felvonultak a szentendrei vasúti pályára, és építettek vagy fél kilométer autópálya tükröt-alépítményt, mire észrevették, nem is az lesz...

Csabye 2017.08.20. 14:29:37

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

Na, akkor lássuk. :)
Tekerj vissza a hozzád intézett első hozzászólásomhoz (2017.08.20. 12:43:29). Abban fejtegettem, hogy az express egyetlen egy forrásra hivatkozik, mikor azt állítja, hogy Soros ezt mondta. A Breitbartra. A Breitbart az USA-ban kb. megfelel a mi kurucinfónknak. Alternatív tények dot com. Te meg rábuksz, anélkül, hogy megkérdőjeleznél pár dolgot? Nem hinném. ;)

Kérdésként gondolom benned is felvetül, hogy mégis mikor, hol és milyen körülmények között mondta ezt, mert a cikkben egyetlen egy szó nem utal erre sem.

Örülök, hogy valamit elolvastál Soros írásából, Ő úgy számolt, hogy ha akarjuk, ha nem, a bevándorlók be fognak jutni az EU területére. Azt is jól látod, hogy a közel-keleti országoknak adna pénzt, hogy élhető körülményeket teremtsen az ottani menekülteknek, és ezáltal kisebb létszámban jöjjenek Európába. Mert az EU évente max 300-500 ezret tudna krízis nélkül befogadni.

Remélem, hogy a többi részét is elolvasod, ha eddig még nem tetted meg, mert a sok alternatív "tényekkel" foglalkozó oldal bizony f*szságokat állít, arra számítva, ami szvsz egyelőre nálad is működött:
Nem fogsz utánanézni, hogy valójában úgy van-e, ahogy az adott oldal írta, vagy sem. Mert a zembereknek egyszerűbb funkcionális analfabétának lenni, és hinni minden konteóban kérdés nélkül.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.08.20. 14:30:09

@felső határ nincs: Nem hantázok. Majd a választás előtt eldöntöm, hogy kire szavazok. Mégis mi az anyádért kéne most, vagy nyolc hónappal a szavazás előtt döntenem arról, hogy van-e alternatíva. Egyébként pedig amit a fidesz művel, ahhoz mérve majdnem csak az van. Lopás, népbutítás, gyűlölet. Ezek sajnos nekem sokkal súlyosabb szintet ütnek meg, mint a korábbiak bármilyen hibája. És megvárom, hogy kialakuljon a véleményem a Momentumról. És nem, ehhez nem a 888-at és a Magyar Időket használom majd információforrásnak.

taga20 2017.08.20. 14:33:29

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: szerintem győzőbácsinak kéne, vagy récsölnek, aki a saját lábunkra állt.

egyébként senki sem korrupt. szerintem ez csak urbanlegend:)))

haver, a zsírt égesd, ne magad!

1ghost 2017.08.20. 14:34:54

Ízlelgetem Kövérnek ezt a mondatát: "Ma az európai demokratikus intézményeket meghatározó elitek jelentős része annak a globális háttérhatalomnak a megvásárolt, függőségben tartott ügynöke, amelynek a most zajló folyamat az érdeke"

Kérem szépen, ha ezt az elmegyógyintézetben mondja valaki, akkor az van, hogy rendben, ezért zártuk az illetőt ide.

Dehogy az országgyűlés elnökétől hangzanak el ezek a szavak, nos, az azt jelenti, hogy skizofrén, agyament, az ország polgárait segghülyének tekintő banda - amely ráadásul gennyesre lopja magát az adófizetők verejtékéből - kaparintotta meg a hatalmat az országban, amihez most megpróbál körömszakadtáig ragaszkodni.

Ennek a tetves, meghülyült tolvaj bandának a kiebrudalása a hatalomból, s valamennyi fideszbűnöző felelősségre vonása, pártok felett álló első számú nemzeti ügy!

A fidesz mára semmi egyéb, mint kétbites, önálló gondolkodásra képtelen ökrök, valamint tolvaj gazemberek gyülekezete.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.08.20. 14:36:00

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:
1. Kontextus...
Az EU-n belüli mozgásról beszél.
2. eredeti forrást érdemes olvasni, nem pedig azt, amit mások mondtak róla.
Az eredetiben ilyenek is vannak ám:
"Critically, refugees and the countries that contain them in the Middle East must receive enough financial support to make their lives there viable, allowing them to work and to send their children to school. That would help to keep the inflow of refugees to a level that Europe can absorb."
Ja, hogy ez nem illik az összeesküvés-elméletbe. Ó, hát, a valóság sajnálja. Majd revideálja magát, hogy jobban passzoljon az elvárásokhoz.

@felső határ nincs:
Az nem egyszerű választási költségvetés volt, hanem egy fundamentális fordulat. Matolcsy hatalomra kerülésével az egész filozófia megváltozott. Addig a technokrata evickélés ment, utána keresletoldali élénkítés.
"Még ezzel együtt is jobb volt az adóssághelyzet 2002ben, mint 1998ban."
Ez leginkább annak köszönhető, hogy csak 2001-ben történt a fordulat és nem korábban.

Formálisan mindig is tilos volt a nagy hiány, de semmilyen következénye nem volt 2010-ig.

"Nominális adósságra ne hivatkozz."
Jó, de akkor ne beszéljünk adósságcsökkentésről. Az ugyanis nem történt.

Csabye 2017.08.20. 14:44:23

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

:D:D:D:D
Öreg, te kb birca szintjén állhatsz fejlettségben, és kb. ugyanolyan funkcionális analfabéta vagy. :D
Mivel te sem jelöltél meg forrást, mint ahogy az express sem, gondolom a yahoo által lehozott cikkre utaltál.
finance.yahoo.com/news/george-soros-outlines-his-7-pillar-plan-to-solve-the-refugee-crisis-145516591.html

(Micsoda eget verő különbség! Szerepel a cikkben, hogy hol mikor, milyen körülmények között mondta ezt. Hülye újságíró, ugye? :D)

Nos, azért ahhoz nem kell atomfizikusnak lenni, hogy az első pont érvényes a 8. alatt. :D
1. pont "The European Union (EU) must take on a substantial number of refugees directly from front-line countries in a secure orderly way. This will be far more acceptable than the current disorder."

Nem külső bevándorlókról szól, hanem azokról, akik már itt vannak. Azokat kell az ütköző államokból átcsoportosítani, és nekik kell befogadókörnyezetet biztosítani.

Uramatyám, fideathesek...

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.20. 15:01:19

@naivugyfel:

Részben ez igaz. Csak sajnos maffia ellen csak egy másik maffia képes fellépni.

Janossz 2017.08.20. 15:31:04

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
"Nincs kapcsolat a lakóhely és a szavazati jog között." Sajnos.
Így szólhatnak bele életem, körülményeim alakulásába Magyarországon sosem járt, pusztán bemondás alapján magyarrá lett, olykor a nyelvet sem beszélő külföldiek.
Köszönjük, NER!

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 15:33:08

@Csabye: " hogy ha akarjuk, ha nem, a bevándorlók be fognak jutni az EU területére."
Na, ez az alternatív valóság. Ez konkrét hazugság, a soros meg a ballibek kamuja.
Úgyis jönni fognak. Nem. Egy ország képes megvédeni a határait, főleg egy fegyvertelen csőcselékkel szemben. Ja, persze nem úgy, hogy kekszet meg tejecskét adnak annak aki átjut. Nem úgy, hogy aki képes a parttól 3 km-t megtenni bármivel, azt kimentik és elviszik Olaszba. Folyamatos hazudozás amit a ballib (Sorossal támogatva) előad. Kezdve azzal, hogy jajj szegények, folytatva azzal, hogy milyen képzettek, egészen eddig a fatalista baromságig, hogy "úgyse tudjuk megállítani őket". Egy baromság. Ha akarjuk megállítjuk. A többi kamuról, hogy csak a harmadik generációsok gyilkolásznak már ne is beszéljünk. Mert ugye kiből lesz a harmadik generációs, ha nem a másod meg elsőből?

Persze, jössz azzal, hogy az akármi Blikk szintű, a másik meg kurucinfó szintű cucc. Persze mindenre lehet találni valami jelzőt, hogy miért nem hiteles forrás.
A lényeg, hogy mi ide nem akarunk egy darab arabot sem, Soros meg akar, és támogatja ezt a honfoglalást. Na, most ha ez nem egy terv része, amit ugye bebizonyítottatok, hogy ilyen háttérhatalmi hülyeségek nem léteznek, akkor marad az, hogy Soros, meg az EU teljes vezetése hülye.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 15:35:37

@Csabye: 7. Pont.
Várjátok sok szeretettel és welcome drinkkel a határon a migriket, hiszen attól innováció lesz, meg fejlődés.

felső határ nincs 2017.08.20. 15:45:41

@Sörös Mérenc: Hát nemtom mit vársz a 3/4 évtől, magas összegben fogdnék hogy semmilyen új megváltó párt nem jön és az erőviszonyok sem valószínü hogy nagyon megváltoznak, hacsak fel nem bomlik az mszp és a dk most azonnal.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 15:47:40

@Janossz: Mert azon a néhány százezer szavazaton múlt bármi, ugye?
:D:D
A magát magyarnak valló, magyar útlevelet kapott embereket le kellene szarni, ugye?

miért 2017.08.20. 15:50:58

@DFK: lógni? Balosok? igaza van! Putyinnak és csicskásainak talán tényleg lámpavason volna a helyük, ugye?

Janossz 2017.08.20. 15:53:17

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Sose fogjátok megérteni, miért buktátok a 2004-es népszavazást.
Elvi kérdés: Ott szavazz, ahol élsz! Ilyen egyszerű.
Ez friss, csak neked, Hájas:index.hu/belfold/2017/08/20/a_tobbseg_nem_tamogatja_a_hataron_tuli_magyarok_szavazati_jogat/

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.20. 15:56:12

@Janossz:

Aku hamis adatokkal állampolgárságot kapott az esetleg 1 %, gondolod ők rohannak szavazni?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.20. 15:56:48

@Janossz:

Téves.

Számtalan Mo-on élő ember NEM szavazhat, mert nincs magyar állampolgársága.

felső határ nincs 2017.08.20. 15:58:19

@Janossz: ne hazudozz a leadott szavazatok többsége 2004ben is az állampolgárság visszaadása mellett volt

ahogy most is

publicus - haha, szerintük gyurcsány nyeri a választást

Csabye 2017.08.20. 16:08:26

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

Szegény! Ideges lettél? Hol a nyugtatód? Fáj az igazság funckionális?
Elfogytak az érvek? Nem mintha egy is lett volna. :D Neked nem is kell érv, ezért is beszopod a háttérhatalomról, mindenféle összeesküvésről nyilatkozó hazug senkik szavait. Felnőtt emberként hinni a mesékben... :D

Fogalomzavarban szenvedsz. :)
Hiteles a forrás, ha van forrás. Volt forrás? Nem volt forrás. :D Egyik blikk, másik kurucinfó? Hazudsz analfabéta? :) Csak egyikre írtam, hogy kurucinfó szintű (Breitbart), a másikra azt, hogy nem írt semmit arról, hogy mikor, hol, milyen körülmények között mondta ezt Soros (express).

Miből gondolod, hogy ballib vagyok? Ez a jelszó a fideathben? Aki mást mond, ballib? :D A fideathes csak migráncs, Soros, Brüsszel, ballip négyszögben tud gondolkodni? :D

Mégsem tetszik, amit Soros írt? Talán mert azt ő írta, és nem ferdítették el a szavait az alternatív tényekkel idióta olvasókat szerző oldalak? Drága gyermekem. Higgy csak! Nem egyezik meg a világképeddel? :D Üngyülü büngyülü, ez már a való világ, nem az esti mese, amit beadnak neked minden nap. Maradj csak az alternatív tényeknél. :) Számít, hogy maga Soros mit írt? :) Há' mer' a propaganda tévé mást mondott?

Nehéz lehet ráébredni, hogy eddig hazudott neked a kormánymédia. Hidd el, fel fogsz épülni belőle. Bár akkor is ugyanilyen roncs leszel agyilag, csak nem fogsz elhinni mindent, amit

Kíváncsi vagyok, hogyan valósulhatna meg, hogy egyetlen egy ember se jusson be az EU területére. Nem baj, a vak hit téged éberen tart. Várnak a határon sok szeretettel, védeni az ellenségektől az alternatív világodat. :)

Tudod mi a legnagyobb ellensége az alternatív világképednek? A gondolkodás. Neked nem sok jutott belőle. Talán majd egyszer megérted, hogyan b*ssza el a te és a gyerekeid jövőjét a kedves vezetőd, de akkor már késő lesz számodra.

Amúgy örülök, hogy eljutottál attól, hogy Soros be akar telepíteni évi 1 millió bevándorlót az EU-ba, hogy nem akar betelepíteni. Kicsi funkcionális analfabétám, talán van remény számodra! :)

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 16:19:50

@Csabye: Miből szúrted le, hogy ideges vagyok? :D
Az expresszre mondtad, hogy blikk szintű. Menj, reklamálj náluk, ha hazudnak. Vagy perelje be a Soros, ha ilyet nem mondott.

HOnnan veszed, hogy fideszes vagyok? Mert mást gondolok mint te? Gondolkodhatsz akármilyen sokszögekben te szerencsétlen, a lényeg még mindig ugyanaz.
Akarunk-e migráncsokat vagy nem. ÉN NEM. Meg az ország 95%. Aztán van soros-brüsszel-gyíkemberek akik akarnak. Akikről pont előbb bizonyítottátok be, hogy nem léteznek, tehát csak simán hülyék, hogy migriket akarnak idebaszni.

Nem tetszik amit Soros írt? Saját szavaival mondja, hogy welcome immigrants, meg innováció, fejlődés. Nem tetszik. Se akkor, ha 3-500 ezer, se akkor ha egymillió a szám.
Ott van, saját maga mondja.

A kormánymédiát nem olvasok, nem érdekel. A ballib médiát olvasom, és az is hazudik mint a vízfolyás.

Megint milyen szép kis ferdítés ugye? Idézlek: "egyetlen egy ember se jusson be". Egyébként megvalósítható lenne. Elég szépen megkülönböztethetőek a négerek/arabok az európai embertől. Vissza lehet vinni oda, ahonnan jött.
Ja, és ha ennek a népvándorlásnak a 90%át megállítjuk, már akkor jó lenne.
Tehát a te kis egyszerű világképedben az van, hogy
1. - bejön mindenki aki akar, úgyse lehet tenni ez ellen
2. - úgyse tudod megakadályozni, hogy egy darab se jöjjön be.
Igazi szánalmas hülye vagy.

Analfabéta a kurva anyád. Na, unlak.

Janossz 2017.08.20. 16:25:34

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Nem a hamis adatokkal operálók a lényeg. Ők is vannak szép számmal, hidd el. (Személyes tapasztalat).
Aki nem kényszerül a saját bőrén elviselni egy kormány tevékenységének eredményeit, ugyan, ne ítélje már meg nekem, érdemesek-e a folytatásra!

Janossz 2017.08.20. 16:29:22

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Hogy jön ide a leszarás? Nem vagy te szélsőséges kicsit?
Attól lehet ápolni a kapcsolatokat, minden téren, de a BELpolitikánkba partvonalon kívülről kérjük nem belepofázni. Egyszerű, nem?

Janossz 2017.08.20. 16:31:24

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Szíves engedelmeddel nem várom meg, míg az én anyám is sorra kerül válogatott érveid közt. Ciao!

Csabye 2017.08.20. 16:40:39

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

:D
Hol írtam, hogy express blikk szintű? Hm? Miért hazudsz? A Breitbartra írtam, hogy kurucinfo, semmi egyebet. Megy a színezgetés? :) Hol is mondta az 1 milliót? Ja, hogy te sem tudod? Sem az express újságírója? :D Csak felidézném újra neked, mélyen tiszteltnek, hogy a hol, mikor, milyen körülmények között fontos eleme az igazi újságírásnak! ;)

Meg lettél cáfolva tényekkel. Válaszod: az anyámat. :D Vitatkozz, érvelj! Támaszd alá a mondanivalódat! Ne az otthoni szinteden próbálj megnyilvánulni.

Öreg, funkcionális analfabéta vagy, mert a welcome immigrants a már EU-ban lévő bevándorlókra vonatkozik. Lényeglátás szintje nálad? 0? Amit akarsz kiolvasol, többi pa-pa-pa-pa... ? :D Ezt jelenti a funkcionális analfabétizmus.

Tényleg írtam volna olyat, hogy nem lehet a bevándorlás ellen tenni? Ezt is hazudod, te funkcionális? Ejnye. Nem szép dolog! Azt írtam, hogy jönni fognak, ha akarjuk, ha nem. Érzékenyebb is lehetnél a szofisztikált dolgokra, mint mondjuk a magyar nyelv megértése.

Ehhez kapcsolódóan kérdezném, mit akartál ezzel: "Megint milyen szép kis ferdítés ugye? Idézlek: "egyetlen egy ember se jusson be"."?
Látod, én kíváncsi vagyok a mondanivalódra. :) (Jó, bevallom, azért, mert vicces :$).

Csak, hogy tudd mit írt Soros, még ha tikkel is szemed tőle:
www.nybooks.com/daily/2016/04/09/europe-how-pay-for-refugees/

Alternatív valóság nem pálya, öreg.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 16:50:35

@Csabye: Nesze, baszd meg anyád. Kiütéssel nyertem.

"Here are the six components of a comprehensive plan.

First, the EU has to accept at least a million asylum-seekers annually for the foreseeable future. And, to do that, it must share the burden fairly – a principle that a qualified majority finally established at last Wednesday’s summit."

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.20. 16:51:17

@Janossz:

Ezen az alapon a fél országnak meg kellene tiltani, hogy szavazzon.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 16:52:33

@Csabye:

Oszt a georgesoros.com is hazudik?:D::D:D

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 16:54:57

@Csabye: Ja, tényleg, azt, hogy az express blikk szintű azt nem te mondtad, hanem a kis Janoss barátod.

morph on deer 2017.08.20. 17:06:36

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:
"A magát magyarnak valló, magyar útlevelet kapott embereket le kellene szarni, ugye?"

Ha az én életembe próbálnak belepofázni, akkor IGEN!

Választhassanak maguk közül képviselőket, akik az ő érdekeiket képviselik, ugyanolyan feltételekkel, mint te meg én - azzal semmi bajom!
Viszont ne Tündike meg Áronka szavazatai döntsenek azokról az ügyekről, ami őket nem, minket viszont alapvetően érint!

Szóval ki-ki a SAJÁT képviselőjét választhassa csak meg, ahogy illik egy demokráciában!

Illetve várjál csak, 'demokráciát' mondtam volna..?

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 17:11:35

@morph on deer: Oszt várj, aki kiment mondjuk Ángliába, az akkor szavazhasson, vagy ne?
Mert ugye őt sem érinti különösebben, hogy mi van itt.

Furcsa egy szerzetek vagytok ballibák. A székely, akinek magyar az anyanyelve, elnyomják és kibasznak vele 100 éve, és az egyetlen hely amire számíthat valamilyen segítségért, az ne szavazhasson.

morph on deer 2017.08.20. 17:13:28

@taga20:
"... , a feketemacskában lehet valami!:)))"

El a kezekkel a macskáktól! Azok legalább intelligensek, baxki!

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 17:14:06

@Csabye: Nem hallom... Szóval a georgesoros.com az alternatív valóság, vagy most mi van, kisfiam? Baszod, igen gonosz ez a fidesz, ha már azt is elérte, hogy a soros saját oldala is hazudjon...
Csúnya csúnya express, nem adott meg forrást, tehát kamu mi?

Proud Mary 2017.08.20. 17:19:39

@morph on deer: neked nincs életed, te egy script vagy

Csabye 2017.08.20. 17:21:22

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

Az asylum-seekers is sima bevándorló? Vagy netán őket humanitárius okból - jó keresztyénhez méltóan - azért beengednéd? Szerinted a háború lezárását követően mennyi asylum-seeker fog érkezni?

Visszatérve a javaslatodra ("Elég szépen megkülönböztethetőek a négerek/arabok az európai embertől. Vissza lehet vinni oda, ahonnan jött."), érdekes lenne ezt végrehajtani mondjuk Angliában, vagy Hollandiában! :)

1ghost 2017.08.20. 17:27:31

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

Szedd már össze magad te hitvány bérhazudozó orbán troll!

A gazdád másik csicskája - Scmidt Mari - ma azt találta hazudni az ő szájával, hogy másfél milliárd (!) migráncsot akarnak telepíteni az Unióba!

Érted te orbánseggnyaló? Másfél milliárdot! Az 500 milliós junióba, stim?

Szóval, amit fiacskám te ma itt minekünk összehazudoztál a nickjeiden migráncsügyben az kurva gyenge, a Scmidt Mari viszi a pálmát, úgy kenterbe vert téged kétbitest azzal az ő három bites ostoba fejével, hogy a fal adja a másikat.

felső határ nincs 2017.08.20. 17:29:55

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: ballibák ordasan buták

98%ban a fideszre szavaztak a határon túliak, erre a ballibák bebiztosítják hogy legközelebb 100% szavazzon a fideszre, aztán meg sírnak hogy a fidesz propaganda miatt van az egész

csak azt felejtik el hogy 2018ban pár százezerrel többnek lesz szavazójoga mint legutóbb

én meg nyugaton élő magyar vagyok és akit csak ismerek vagy nem szavaz vagy Orbánra szavaz

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 17:32:02

@Csabye: Igen, sok holland néger utazik gumicsónakban az olasz partok felé. Legalább ennyi ugrál át a magyar kerítésen.
Melyik részét nem akarod érteni köcsög? Vannak határállamok, mint hazánk, vagy Horvátország, Olasz. Na, ha ott lődörög valami oda nem illő mozdonyszőke turbános, akkor attól meg lehet kérdezni, hogy te ugyan holland vagy-e, és ha nem virít űtlevelet, akkor már lehet is hazabaszni.

Mesélj, hány jött a millióból úgy, hogy nem menedékkérőnek, ööö asylum-seekernek mondta magát. Mert szerintem marha kevesen voltak, akik a határon azt közölték volna, hogy segélyért mennek németbe. Valahogy mind menekültnek tartotta magát.
És miért nem seekelt asylumot mondjuk Szerbiában? Ott nincs asylum? Vagy seekelt, de nem talált?
Jajj, olyan szép amikor előjöttök a kereszténységgel, úgy, hogy előtte évtizedeken át szutykoztátok, meg beállítottátok pedofil papok gyülekezetének. Most hirtelen milyen fontos lett a pápa. Tudod mit? Majd az Úr színe előtt kapok a fejemre, hogy pont leszartam az arab hordákat. Ezen a világon meg a családom biztonsága jobban érdekel.
Ja, meg tényleg ne egy nyolcvanéves zsidó oktasson ki kereszténységből.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 17:33:32

@1ghost: Ezt nehezen hiszem. Idéznéd, hogy ki és mikor mondott olyat, hogy 1,5 milliárd embert akar valaki idetelepíteni.

morph on deer 2017.08.20. 17:33:39

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
"Ha így van, akkor te vagy az igazi konteós..."

Értem!
Szóval "az a gyanús, ha nem gyanús" mi?

Tehát ha nem hiszek az összeesküvés elméletekben, - conspiracy theories - akkor én vagyok az igazi "összeesküvés-elmélet" támogató..?

A "logika" azért nem nagyon szokta megzavarni a gondolatmenetedet, ahogy látom..:)

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 17:35:10

@Csabye: Jajj, de ne tereljük a dolgokat. Szóval, alternatív valóság a sorosgyuri egymilliója???? Hm? Mesélj már, tudod én analfabéta vagyok, világosíts fel.

felső határ nincs 2017.08.20. 17:35:18

@felső határ nincs: tehát a nyugatra menekült ballibák olyan geci mód el vannak nyomva hogy nem mennek el szavazni mert messze van a konzulátus /no nem mintha ormány előtt közelebb lett volna a konzulátus/

én azér elmegyek és Orbánra szavazok, már csak azért is hogy a ballib blogokban a köv. 4 évben is minden nap megbukjon Ormány

morph on deer 2017.08.20. 17:38:36

@Proud Mary:
"neked nincs életed, te egy script vagy"

A kedvedben akarok járni, Maris:
"ne pofázzanak bele a scriptembe!"

Remélem, most már neked is (kezd) jó (lenni!)?

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 17:39:24

@morph on deer: Tehát akkor te nem hiszel az összeesküvés-elméletekben. Jó hallani.
Tehát akkor szerinted annyira hülye az eu vezetése+ a magyar baloldal, hogy nem tudja megvédeni a határokat, se picsánrugni a terroristákat, viszont hisznek abba, hogy az arab kecskepásztorok, akik a latin ABC-t sem ismerik, nemhogy nyelveket tudnának majd fellendítik a gazdaságot.

morph on deer 2017.08.20. 17:40:49

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:
"Ja, meg tényleg ne egy nyolcvanéves zsidó oktasson ki kereszténységből."

Pedig valakinek meg kéne tennie!
Rád férne, ugyanis..!

Proud Mary 2017.08.20. 17:45:54

@morph on deer: ok, ez vicces volt (szarkazmus nélkül)

Csabye 2017.08.20. 17:48:28

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

Asylum-seeker megvan? Én nem keverném össze a sima bevándorlóval.

1ghost 2017.08.20. 17:52:03

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

Hogy mit csinálsz? Nehezen hiszed? Na ne röhögtess! Te,aki itt telehazudod a blogokat a tolvaj, korrupt gazdád agymenéseivel, nehezen hiszed?

Hát tudd meg az igazságot, bármilyen fájdalmas. Még nálad is találni nagyobb bérhazudozót, a jellemtelen, gerinctelen fideszcsicskák közt!

Ami pedig a forrást illeti: ma reggel Kossuth Rádió Vasárnapi Újság c. műsora, ahol Schmidt Mária történész V4-ek közösségében való esélyeinkről, valamint az európai változásokról beszélt.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 17:56:05

@Csabye: Mi van kisfiam, hirtelen elfelejtettél olvasni? Előbb írtam, hogy mindenki bazmeg asylum seekerként jelentkezik. Egy darab olyan hülye nigger sem volt, aki a határon közölte volna, hogy ő egy békés, szép országból jött, ahol minden csudajó, csak ő inkább itt szeretne segélyen élni, mert lusta.
Akinek joga lenne az unióban menedéket kérni azok az ukránok. Esetleg valami fehérorosz, mert üldözik. Az összes többi BIZTONSÁGOS ORSZÁGBÓL érkezik. Törökben sincs hárorú, Líbiában sincs.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 17:57:59

@1ghost: Tehát akkor sehol nincs leírva, nem lehet utánaolvasni... Ejj. Persze hiszek neked.

A hazudozásról meg annyit, hogy éppen a kis barátod ég, mint a rongy, mert miután belelovalta magát abba, hogy Soros sose beszélt egymillió migráncsról, hirtelen a valóság szájbaszarta :D:D:D

Janossz 2017.08.20. 18:03:53

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
"Ezen az alapon a fél országnak meg kellene tiltani, hogy szavazzon. "
Ezzel, látod egyet lehet érteni. Mindössze azon lehet kis nézeteltérés köztünk:
Melyik felét?

1ghost 2017.08.20. 18:04:11

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

Méghogy nincs leírva. Már megint hazudsz, te ócska, ezernickű orbáncsicska. Sőt ahogy szorul a hurok a nyakatokon egyre gyorsabban buktok le a hazugságaitokkal.

Na nesze, zabáld te gerinctelen, bérhazudozó szaralak:

sztarklikk.hu/kozelet/schmidt-maria-masfel-milliard-migranst-akarnak-betelepiteni-az-unioba/327826

Janossz 2017.08.20. 18:08:11

@1ghost: A V4 hogy van múlt időben?

Csabye 2017.08.20. 18:17:28

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

Igen, ott leírtad, hogy számodra nincs különbség az asylum-seeker és a sima bevándorló között. Amúgy személye szerint nem hallottam jó híreket egy török menekülttáborról. Lehet, hogy neked más infóid vannak. Gondolom, ott rostokolnál addig, amíg valaki meg nem vesz rabszolgának. Vagy csak tőlük várnád el ezt a sorsot? Nem tudom, hogy mekkora templomba járó ember vagy, de ez olyan mély keresztyéni hozzáállás. Tudom, neked nem számít, egy test, egy fekete, vagy arab. Kisebb rendű nálad, szerinted. Ráadásul hiteles infóid vannak arról is, hogy ők nem tudnak olvasni, valamint kecskepásztor az összes. És terrorista. :)

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 18:28:40

@1ghost: Hát bazmeg. Sztárklikk. A hitelesség netovábbja.
Egyébként énnekem mi közöm ahhoz, hogy mit mondott Schmittmária?

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 18:36:27

@Csabye:
Ezt a vergődést :D:D
Na, köcsög, hogy is van soros egymilliójával? Irta, vagy nem írta? Beszoptad, ugye?

Ja, nem hallottál sok jót a menekülttáborokról. Hát igen. Az élet nem habostorta. De legalább nem lőnek, enni is kapnak. De ez ugye nem elég, német segély kell.
Nem, biztos nem ücsörögnék. Lehet beadni kérelmeket, hogy kapjon valahol menedéket. Pont mint az 56-osok. Meg azóta csomó más ember.
Az nem lenézés, hogy egy iskolázatlan, semmihez nem értő emberre azt mondja valaki, hogy iskolázatlan és semmihez nem ért. Ez egy tény.
Lássuk fordítottan. Te ismered az arab ABC-t? Ha innen odamennél, akkor mennyi ideig tartana, hogy te ott bármit is tudj kezdeni? Más nyelv, más betűk, más kultúra, más szabványok, más éghajlat. Minden más.
És nem én állítottam, hogy 50% analfabéta, hanem az osztrák vagy német felmérések.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 18:38:26

@Csabye:
Szánalmas ez amúgy. Ugatsz, hogy keresztyéni hozzáállás, meg az arabok lenézése.
Kisfiam, én szemtől szemben is max. kiröhöglek. Az arabok pedig megköveznek ha ugyanígy kóstolgatod őket.

felső határ nincs 2017.08.20. 18:45:58

@Csabye: mindenki asylum seeker már a hajón kiképzik őket sorosék mit kell hazudni - anyagilag érdekeltek az NGOk minnél több migri behozatalában

ne tetesse magát hülyébbnek mint amilyen

szerinted megjelenik szaros gatyában a szarab papirok nélkül még a nevét zületési évét se lehet ellenőrizni nem h a státuszát

kit nézel hülyének

1ghost 2017.08.20. 18:45:58

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

Te őcska bérhazudozó orbántroll! Más forrás is van, nem csak ez, googlizz bátran. De akár belehallgathatsz az eredeti adásba a Kossuthon, ott van szó szerint.
Ezért a kijelentést nem sikerült lehazudnod, egy pillanat alatt lebuktál te nyomorult, gerinctelen fidesztroll, most már papírod is van róla.

Ami pedig azt illeti én tudom, hogy neked kibaszott rosszul esik, hogy nálad is nagyobb hazudozó van a korrupt, tolvaj gazdád körében, de ez már a te problémád, nem az enyém.
Esetleg próbálj bevenni egy nyugtatót, vagy szopogass zsilettpengét, ez utóbbi esetben még az is előfordulhat, hogy nagy szolgálatot teszel a hazának.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 18:53:16

@1ghost: Mondd már el, hogy mégis miben is hazudtam?
Állítottál valamit, amire azt mondtam, hogy nehezen hiszem el. Erre belinkelsz valami sztárklikk c. izét, amiről az életben nem hallottam.
Erre mondtam, hogy engem semmiben nem érint, hogy mit mondott.
Szóval mesélj, én miben hazudtam?

morph on deer 2017.08.20. 19:03:16

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:
"annyira hülye az eu vezetése+ a magyar baloldal, hogy nem tudja megvédeni a határokat, se picsánrugni a terroristákat,"

Csak szólok, hogy orbán nem szükségképpen fog örülni annak, hogy 'baloldalinak' titulálod őket, - bár szerintem a fidesz egy bolsevik párt - akik nem tudják megvédeni a határokat!

Ugyanis ők vannak hatalmon, és az ő kötelességük a határvédelem!
Tudom, hülye dolog ilyen megbízhatatlan alakokra bízni az ország védelmét, akik pénzért bárkit beengednek, dehát ez van!

Az meg különösen pikáns, hogy míg a "magyar terrorista" egy hangosbeszélővel "támadó" szír, addig a "nem magyar" változat - név szerint és pontosabbsn Salah Abdeslam és társai - mindenféle akadály nélkül jött-ment az országban keresztül-kasul, a TEK nevű operetthadsereg orra alatt..!

Látod, ez a baj a "baloldallal", ha hatalomra kerül!
Igazad van, le a bolsevik fidesz-kormánnyal!

Csabye 2017.08.20. 19:08:48

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

Miért, nem nézed le őket? :) Egyet sem láttál tv-n kívül. Mégis mind terrorista számodra. Nem tudsz különbséget tenni, mert tudatlan vagy. 1 millió bevándorló, vagy 1 millió menekült neked egyre megy. Mert buta vagy, mint a raklap. Kb mint az a soproni ismerősöm, aki úgy 10 éve járt először a Tisza keleti oldalán, és meglepődött, hogy erre van autó, meg téglaház, tette mindezt 30 évesen. Kb te is ilyen műveletlen vagy. Van egy mesés elképzelésed a világról, gondolom az is közte van, hogy mi magyarok ki vagyunk téve az "elemek harcának", meg mindenki minket akar megtámadni, aztán a kutya sem foglalkozik velünk. Menj, nézz körül a hanyatló nyugaton. Na, aztán ha észrevetted, hogy mi különbség van hozzáállásban, akkor gyere vissza.
Te szépen megtestesíted mindazt, amit a fideathben lehet a legjobban utálni. Odadörgölőzöl, mert hasznod van belőle. Más sorsa cseppet sem érdekel, tőled még a szomszédod is felfordulhat. Tényleg, milyen a viszony vele? :D Véletlenül nem állsz vele is harcban? :) Csak magaddal foglalkozol. Olyan szó, hogy humanitás, a mások segítsége a szótáradból hiányzik. Mert kis funkcionális analfabéta vagy. Az is maradsz. ;)
A nagy keresztyéni hozzáállás! :) Félj csak a láthatatlan ellenségektől, meg a háttér hatalmaktól. Az való neked, meg az örök harc. Ez az élet ugye? :)

@felső határ nincs:
Öreg, neked is azt mondom, amit előtted másoknak, a túltolt konteókból baj lesz.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 19:17:34

@morph on deer: Nem igazán olvastad el az előzményt, csak mondod a magadét.
Szóval az eu vezetés+magyar ballib álláspontja az, hogy ezek jönni fognak, nem lehet mit tenni. Erre írtam, hogy olyan hülyék, hogy nem képesek megvédeni a határt.
Jelenleg a határ meg van védve - a magyar. A kormány csinálja a dolgát. Nagyon helyesen.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 19:26:30

@Csabye: Na, szóval beszoptad, soros mégis csak beszél egymillióról :D::D:DD:
Kispofám, próbálod a szart visszalapátolni a lóba. Vicces.
Azzal jöttél, hogy Soros sose mondott egymilliót. Most azzal jössz, hogy menekült az nem bevándorló.
"1 millió bevándorló, vagy 1 millió menekült neked egyre megy."
A menekült az nem vándorol be, vagy az mit csinál szerinted?
Mondjad, hány darab jött ide úgy a 3 millióból, hogy ő aztán nem menekült?

"Más sorsa cseppet sem érdekel, tőled még a szomszédod is felfordulhat. Tényleg, milyen a viszony vele? :D Véletlenül nem állsz vele is harcban? :)"
Miért állnék? Pont az ő érdekében, meg a sajátoméban nem akarok ide arabokat. Foglalkozok azokkal akiket ismerek, és leszarom a kecskebaszó arabokat. Ne gyere a humanitárius dolgokkal. Leszarom.
Egyenlőre te bizonyítottad, hogy mennyire nem vagy képben a világról, amikor akkorát égtél mint a ház soros millióival :D

Jó, már tényleg unlak.
SOROS BESZÉLT ARRÓL, HOGY EGYMILLIÓ RETKET IDE KELL FOGADNI. Ez van. Te meg mentegedet. Ha annyira humánus vagy, akkor menj, és szop le minden niggert innentől Zimbabwéig, ide nem kell egy sem. Hívj aminek akarsz, leszarom.
Rasszista vagyok. Tiltott? Nem.
Nem vagyok humánus. És? Leszarlak.
Itt nem fog senki kamionnal városnézni.

Ja, egyébként 2 éve pont itt voltak néhány hétig. Láttam milyenek, és kurvára nem hiányoznak ide.

Csabye 2017.08.20. 19:49:12

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

Mondom én, hogy nem tudsz különbséget tenni. :D Tudatlan rasszista vagy. :) Csak kimondtad a kulcsszót. :D Fosol, mert más a bőrszíne. :D Ezért utálod. :D Vigyázz, ha mégis kezet fognál eggyel - jó tudom, max csak kényszerből, nézd meg, hogy fekete lett-e a tenyered! :D
Na, menj, láss világot. Kamionozz külföldön.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 19:54:57

@Csabye: Jajj, a nagy okos csabi a világpolgár. :D:D:D
Amikor elfogy minden érvetek, akkor előjöttök azzal, hogy tudatlan meg rasszista valaki :D:D:D Annyira szánalmas.
Figyelj kis négerbuzi. Rohadt sokat jártam ahhoz a világban, hogy tudjam, hogy nem kellenek ide. Olyan helyeken ahova te be se mernél nézni. De nyilván bárki bármit mondhat.

Te meg jól beszoptad a hülyeségedet, ismerd szépen el. Nem az expressz kitalációja volt, hanem gyuribá kezemunkája. Ne égesd már magad tovább.

Csabye 2017.08.20. 20:09:04

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

Minek neveznéd azt, hogy mást lenézel a bőrszíne miatt? :) Igen, tudatlan rasszista. Ez elmond mindent rólad. Örök félelem. Ellenség minden sarkon. Fegyver remélem bekészítve az megjósolt háborúra.

Ha jártál volna valamerre kicsiny falud/városod határán túl, láttál volna más embereket (tehát nem a rétegedből). Így hiába várná el az ember, hogy az álomvilágodon kívül mást is észrevegyél.

Majd ha megtanulsz magyarul, és odafigyelsz a részletekre, meglátod a különbséget bevándorló és menekült között. Addig meg eredj, szívj magadba kis tudást a hanyatló nyugaton.

Felesleges a "vita" veled, mert tudatlan rasszista vagy. Ha ez nem változik, úgysem fogsz másképp hozzáállni a kérdéshez. További jó gyűlölködést. :)

(vigyázz, most osont be egy migráncs mögéd!)

Janossz 2017.08.20. 20:12:47

@Csabye:
"Rasszista vagyok. Tiltott? Nem."
"Amikor elfogy minden érvetek, akkor előjöttök azzal, hogy tudatlan meg rasszista valaki :D:D:D Annyira szánalmas"
Remélem, most már érted! :-)

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.20. 20:15:08

@morph on deer:

Tudod miért zsidóznak és gyíkembereznek a liberálisok? Mert így próbálják nevetségessé tenni a háttérhatalom létét feltárókat.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 20:19:21

@Janossz: Nem nagyon érted, hogy mit írok, mert hülye vagy mint a segg.
Hívjál rasszistának, akkor az vagyok. Pont leszarom. Ez az utolsó érvetek. Nem tiltott, lehetek. És?
Apropó, te is ugye közölted, hogy a blikk meg a kuruc színvonalu ujságokból idézek. Na, mit szólsz, aztán mégis igazat írtak.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 20:26:08

@Csabye: Annyira szánalmas szar vagy :D:
Kit nézek le a bőrszíne miatt pofikám?
Hát engem a bőre szine nem érdekel, baszod. Ha tejfehér a kecskepásztor, aki nyelvet se beszél, képzettsége sincs, de legalább könnyen radikalizálható, én akkor sem akarom beengedni.
Nem a bőrszínével van baj az arabokkal, mikor mondtam én ilyet?

Éltem olyan helyen, ahol tényleg volt ellenség minden sarkon. Nem akarom, hogy itt is ez legyen. Ez nem félelem. A békésen éldegélés nem valami macho dolog, hanem jogos igény.
Te annyira tökös gyerek vagy, küldd már végig a 12 éves lányodat valamelyik arab negyeden, te világpolgár..

Tudatlanság? :D:D: Pont azért nem kellenek ide, mert tudom milyenek. Ennyi.
IRD MÁR MEG, HOGY HÁNY EMBER JÖTT AZ ELMÚLT 3 ÉVBEN ÚGY, HOGY NEM AZT MONDTA, HOGY MENEKÜLT.

Janossz 2017.08.20. 20:51:05

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:
"Hívjál rasszistának, akkor az vagyok."
Nem az a probléma, hogy én minek hívlak, az inkább, hogy te minek vallod magad.
Rasszistának. Büszkén.
Megjegyzem, ez tisztességesebb megoldás, mint az "én nem vagyok rasszista, de...." verziónál, de azért annyira nem komilfó.
De az, hogy te Berlinből ontanád ezt a sok eszet, már ne haragudj....Akkor jártál Berlinben, mikor én Cseljabinszkban. Sose.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 21:18:11

@Janossz: Pontosan. Soha az életben nem jártam Berlinben. Mikor mondtam ilyet?

A megfogalmazás pedig arról szólt, hogy leszarom, hogy minek hívtok, nem érdekel. Nem állok neki megmagyarázni meg exkuzálni magam, hogy miért nem vagyok rasszista. Minek?

Gyakorlatilag a szó jelentését sem értitek, se te, se a csaby haverod.
Nem a rasszal van baja senkinek. Vagy legalább is nekem nem. De ez úgyis magas lesz nektek.

morph on deer 2017.08.20. 21:18:30

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
"Mert így próbálják nevetségessé tenni a háttérhatalom létét feltárókat."

Nagy igyekezetre mondjuk nincs szükség, mert többnyire magukat teszik nevetségessé, mint az a szerencsétlen az Ekhó tv-n.

Szóval akkor az van, hogy az egész világot a "háttérhatalom" mozgatja, csak orbán a kivétel, mivel "hősiesen" ellenáll, harcol, küzd, stb. - take your pick..- ?

Vagy netán arról lenne szó, hogy viktorunk "mindössze" a vezető szerepre vágyik a "háttérhatalombam" is?

Ne felejtsd el, hogy a Kádári időkben sem a rendszerrel volt baja, nem a rendszer elken "harcolt", hanem a vezetői ellen, - maga mondta!
"„Tudja, én a nyolcvanas években nem a diktatúra ellen harcoltam. Hanem azok ellen harcoltam, akik csinálták a diktatúrát...."

Azaz nem elképzelhetetlen, hogy már megint ugyanarról van szó, mármint hogy mindössze az a baj, hogy nem ő az, akinél a hatalom valójában van,
Azért támadja személyében Sorost, hogy átvegye a szerepét.. :)

youtu.be/o5J06vjzlDQ

Csabye 2017.08.20. 21:43:50

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

Korábban még te mondtad magadról, hogy rasszista vagy. Most már kiderül, hogy hogy nem érdekel a bőrszíne. :D Kis hazugság nem hazugság? Tudatlan maradtál továbbra is...

hu.wikipedia.org/wiki/Rasszizmus

Szvsz téged sem kellene beengedni, hiszen radikalizálható vagy. Fegyvert dugd ám el, hátha nem lesz apokalipszis.

Aha, szóval éltél ilyen helyen? Hát nem látszik egyáltalán. Az látszik, hogy fogalmad sincs róluk. Mind kecskepásztor, csőcselék és műveletlen? :D Csak nem otthon az ablakodból néztél ki? Egyelőre rólad mondható el hogy műveletlen vagy.
Ja, tudod, hogy milyenek. Láttad őket tv-ben. Ügyes vagy!

Írd már meg, alátámasztva, hogy hány ember jött az elmúlt 3 évben úgy, hogy azt mondta, hogy menekült. Baszki, sötétebb ne legyél, azért bírálják el a menedékkérelmeket. Igen, nagyon sok volt. Hidd el, hogy volt, akiket visszatoloncoltak. Nem is keveset, de ez a habony médiában nem fog napvilágot látni. Ja, hogy tömegével nem nálunk történt ilyen? Tán mert az itt leadott kérelmek elenyésző számúak voltak? Ki akarna ideköltözni? Szerinted miért ment mind nyugatra?

Rassizta. :D Ami más, attól fél, gyűlöli. Csak mert más a színe. Taps-taps. 2017 Magyarország. Napra ki ne menj, hátha megfog, aztán megijedsz a tükörtől, már ha eddig nem.

Lányom, ha eléri a felnőttkort, oda megy, ahová akar. Csak rasszista ne legyen, mert annál butább ember nincs.

Figyelj, mondtam már, mivel rasszista vagy, úgysem fogsz másképp tekinteni a világra. Kívánok szép gyűlölettel teli álmokat kiskegyednek. Szia kedves funkcionális analfabéta.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.20. 22:05:20

@Csabye:
Én azt mondtam, hogy hívj aminek akarsz. Leszarom. Ha rasszistának, akkor az vagyok. Leszarom.

MIVAN KISCSÁKÓ, MINDENRŐL BESZÉLSZ, CSAK ARRÓL NEM, HOGY MOST AKKOR MONDTA AZ ÖREG AZ EGYMILLIÓT VAGY NEM.
Egyszerűen röhejes, hogy ugattál, hogy soha semmi ilyet nem mondott, aztán amikor ott a saját oldalán, akkor arról kezdesz el pofázni, hogy menekült az nem migráns.

12:43 kor ezt írtad:
"Jobban kellene hinnem forrásmegjelölés nélküli cikkeknek, mint amit maga az érintett írt. "
13:01 kor még mindig nagy volt a pofád:
"Bár az express a breitbartra hivatkozik. Alternatív valóságok. :D
(ui: Hová tűnt az 1 millió? Most már csak 3-500ezer? Hm, lehet, hogy nem is akarja őket betelepíteni? "

Aztán a valóság beleszart a szádba, ott a forrás. Azóta én vagyok a rasszista, és elkezdtél ködösíteni, hogy menekültekről volt szó, nem bevándorlókról.

SZÁNALMAS.

Radikalizálható vagyok? Ezt mégis miből szűrted le.

"Írd már meg, alátámasztva, hogy hány ember jött az elmúlt 3 évben úgy, hogy azt mondta, hogy menekült." MIND AZ ÖSSZES.

"Hidd el, hogy volt, akiket visszatoloncoltak." Minimális mennyiség. Azok, akiket meg kiutasítottak basztak hazamenni. Sőt némelyik még gyilkolászott is.

"Rasszista: Ami más, attól fél, gyűlöli. Csak mert más a színe." Jó. Akkor szerinted nem vagyok rasszista, mert nem a színükkel semmi bajom.

Remélem nincs lányod. Se fiad. Remélem ennyi ésszel nem szaporodsz.

Csabye 2017.08.20. 22:45:39

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

1 millió menekült, vagy 1 millió sima bevándorló nem mindegy ám, haver.
Oké öreg, vágom, hogy neked 8, hisz mind kecskepásztor. Értem, hogy mit nem értesz. Ne aggódj.

Azóta vagy rasszista vagy ("Rasszista vagyok. Tiltott? Nem."), amióta te magad mondtad ezt saját magadról.
Azért ez sok mindenre ad magyarázatot az általad leírtakkal kapcsolatban.
Most meg hirtelen már nem vagy rasszista. Értem én...

Nem vagy radikalizálható... (?) Hm. Mindenesetre a fegyvert rejtsd el.

Tényleg nem viccből és végképp nem rosszindulatból írtam, hogy irány nyugat. Próbáld ki, hogy milyen, ha más szemléletmód vesz körül. Ha nem mész, az sem számít, csak egy javaslat, lelked rajta.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.21. 06:42:01

@morph on deer:

"Ne felejtsd el, hogy a Kádári időkben sem a rendszerrel volt baja, nem a rendszer elken "harcolt", hanem a vezetői ellen, - maga mondta!
"„Tudja, én a nyolcvanas években nem a diktatúra ellen harcoltam. Hanem azok ellen harcoltam, akik csinálták a diktatúrát....""

Nem ezt mondta, ezt már százszor cáfolták.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.21. 06:43:35

@morph on deer:

"Szóval akkor az van, hogy az egész világot a "háttérhatalom" mozgatja, csak orbán a kivétel, mivel "hősiesen" ellenáll, harcol, küzd, stb. - take your pick..- ?"

Megint csősztatsz, nem mondja senki, hogy mindent mozgatnak. Ez egy erős hatalmi szervezet, a mai világrend támasza, de egyrészt nem egységes, másrészt nem az egyetlen erő.

vajdasagi 2017.08.21. 08:43:31

@VaradiJanos: Ezt kérdezed: "Egyébként miért baj az ha vki önös érdekből fejt ki véleményt? "

Ez egy szerintem nagyon lényeges kérdés. Amikor kommentelek, akkor azt mindig úgy teszem, hogy a KÖZ érdekében szólalok fel. Azt olyankor mindig a saját érdekeim elé helyezem. Ha mindenki így tenne, akkor egy jobb országban élnénk.

Pl.: már mindenek iskoláskorú gyermekeim. Beteg meg egyre gyakrabban leszek a jövőben. Ezért értelemszerűen a személyes érdekem az egészségügyi rendszer fejlesztése lenne, nem pedig az iskolarendszeré. Mégis, mivel a Haza jövőjét tekintve fontosabb az iskolarendszer, és mindig azt preferálom. Minden felszólalásomban és minden megnyilvánulásomban. Vagy másik példa: ha egy adózási változás nekem előnyös, de a többségnek hátrányos, akkor azt nekem nem szabad támogatnom.

Azt hiszem, mindenkinek így kellene cselekednie és akkor egy jobb Hazában élnénk.

morph on deer 2017.08.21. 10:00:32

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

"Nem ezt mondta, ezt már százszor cáfolták."

Aha, te meg inkább hiszel a "cáfolatnak" mint a saját fülednek, mi?
Mert azt azért nem gondolom, hogy még hazudnál is a kedvükért, ugye nem?
Inkább tedd meg magadnak a szivességet, hogy kettyints erre a linkre amit a kedvedért megint beraktam, és hallgasd az eredetit a cáfolatok helyett - de igen, ezt mondta:

youtu.be/o5J06vjzlDQ

morph on deer 2017.08.21. 13:28:43

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

A baj csak az, hogy ez élőben hangzott el a parlamentben - ezt láthatod/hallhatod a felvételen - szóval nem 'olvashattad' az eredetit.. :)
Pech!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.21. 16:12:21

@morph on deer:

Аzaz szerinted a nyomtatok médiák direkt nem számoltak be erről?

morph on deer 2017.08.21. 17:01:20

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Erre miből jöttél rá?
Én azt mondtam, hogy bárki bármit "olvashat" erről, a felvétel egyértelmű.
Nem kíván magyarázatot, a "cáfolat" meg ugy bullshit ahogy van.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.21. 17:29:05

@morph on deer:

Anyagod egy fél perces rész, melyből nem látszik mire és miért mondta ezt. De ezt te is jól tudod. Én olvastam az egészet, mely nem egy félkperces rész leírása volt.

morph on deer 2017.08.21. 17:46:40

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Azt azért ne felejtsd el, hogy ennél rövidebb felvétellel is sikeresen manipulálták a közvéleményt - én meg csak téged akartalak emlékeztetni.

Mindenesetre ez elhangzott, és én is tudom, hogy ezt mire fel mondta. Azért ez gyönyörűen igazolja az orbáni "elhivatottságról" kialakult képet: csak és kizárólag a személyes hatalomvágy hajtja, semmilyen elv nem játszik szerepet.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.08.23. 06:40:15

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: "Megint csősztatsz, nem mondja senki, hogy mindent mozgatnak."
Banyek nemrég mondta a Kövér!
süti beállítások módosítása