B1 blogcsalád



Fico miatt Orbán búcsút inthet a rebellis V4-álmának

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2017. augusztus 16. - Szelestey
  • Szlovákia a mag-Európát célozza meg, mert a visegrádi pampogóktól nem sok hasznot remél.
  • Orbán senkit sem akar felértékelni az ellenzéki vezetők közül, ezért Sorosból kreál ősellenséget magának.
  • Merkel egyelőre türelmes a menedékkérőket elutasító államokkal szemben.

 

New York Times/Reuters

new_york_times.jpg

A szlovák kormányfő megerősítette, hogy szerinte országa helye a mag-Európában van, nem pedig az euroszkeptikus Visegrádi-csoportban. Fico úgy fogalmazott, azt szeretné elérni, hogy Szlovákia a németek és franciák vezette belső körhöz legyen közel. A tudósítás emlékeztet arra, hogy Merkel és Macron májusban úgy döntött: tervek dolgoz ki az integráció elmélyítésére – éppen akkor, amikor Brüsszel elmarasztalta Magyarországot és Lengyelországot a sajtószabadság és liberális demokrácia megsértéséért. A szlovák vezető ugyan most azt hangoztatta, hogy nagyon is fontos számára a regionális együttműködés, ám Pozsony alapvető érdekei az unióhoz fűződnek.

Elemzők logikusnak tartják az álláspontot, amely a Brexit és a francia elnök megválasztása után fordult kedvezőre az EU iránt, mivel a szlovák gazdaság kicsi, és meghatározó benne a többi tagországba irányuló autó- és elektronikai kivitel. A new yorki Teneo Intelligence elemző intézet egyik szakértője úgy értékelte, hogy Fico véleménye gyakorlatias, és az ország miatt bölcsen teszi, ha ragaszkodik a mag-Európához. Annál is inkább, mivel a V4-ekhez Orbán és Kaczynski nacionalista gondolkodásmódját társítja a világ. Márpedig éppen ilyen okokból a szerveződés csak korlátozottan jelent értékes Szlovákia számára.

FAZ

fraknfurter.jpg

Mindenki egymaga és mindenki Orbán ellen. Így jellemzi egész oldalas beszámolójában a magyar politikai helyzetet a német újság. Merthogy az ellenzék megosztott, a miniszterelnök viszont maga keresi ki, hogy kivel akar megvívni a választáson. Pozíciója kedvező, mert két olyan pólus van körülötte, amelyet nem lehet egymással összeegyeztetni. A baloldalon nyüzsögnek, az ilyen-olyan színezetű pártok, a másik térfélen a Jobbik található, amelyről még nem lehet tudni, komolyan gondolja-e, hogy a szélsőjobbról középre tart. De a kettőben az mindenképpen közös, hogy szinte érzelmi alapon utasítják el Orbánt. Botka László azt mondja, a kisebb tömörülések megint a 2014-es forgatókönyvből dolgoznak, azaz kéretik magukat, hogy a végén a lehető legmagasabb árat követeljék az összefogásért. Csak éppen ezt az emberek rosszul élik meg, mert úgy látszik, mintha a politika csakis önmagával foglalkozna.

A Fidesz újdonsült riválisai közé tartozik a Momentum, amelynek vezetői azt mondják, a hatalom azért gyanúsítja őket a Sorostól kapott támogatással, mert folyton ellenségképet gyárt. Megosztja a társadalmat, ám ez veszélyes, ugyanakkor gusztustalan. Azt is tagadják viszont, hogy még inkább szétzilálnák az ellenzéket, mert ők a bizonytalanok, a politikai árvák közül igyekeznek híveket toborozni. Meg a kiábrándult Fidesz-szavazókból és a Jobbik korábbi híveiből. Az ellenzéki pártok óvakodnak attól, hogy kapcsolatba kerüljenek Vonáékkal, legalábbis hivatalosan. Ám már több pótválasztáson megtörtént, akár egyeztetve, akár nem, hogy nem versengtek egymással, így azután alulmaradt a Fidesz-jelölt. A baloldalon viszont Gyurcsány Ferenc gátolja az erők egyesítését. A tudósító azt tapasztalta, hogy a DK elnökének van kisugárzása. A politikus azt magyarázta, hogy nem hisz a közvélemény kutatásoknak, a kormánypárt már kisebbségbe került. A győzelem persze csak a baloldal közös erőfeszítésével lehetséges, ám Gyurcsány tudja, hogy ez ügyben ő maga nagy bökkenőt jelent, de nem kíván a háttérbe húzódni. Azzal is tisztában van azonban, hogy belőle már nem lesz kormányfő.

Az újságíró azzal fejezi be a helyzetképet, hogy az ellenzék állapota magyarázza, miért folytat ennyire heves kampányt a hatalom Soros ellen. Orbán sikerreceptje a küzdelem. Ahhoz azonban egyenértékű ellenfél kell, ilyet azonban nem találni a másik oldalon. És a miniszterelnök senkinek sem teszi meg azt a szívességet, hogy fő riválisnak nevezze ki. Így azután marad Soros, mint minden lehetséges rossz oka.

The Times

the_times_1.jpg

Angela Merkel nem ért egyet fő választási ellenfele követelésével, hogy az uniós támogatások megvonásával büntessék meg azokat a tagállamokat, amelyek nem hajlandók menekülteket befogadni, így a magyar és a lengyel kormányt. Előzőleg Martin Schulz azt szorgalmazta, hogy az infrastruktúra, illetve a mezőgazdaság fejlesztésére szánt pénzek kifizetését attól tegyék függővé, mennyire hajlandóak menedékkérőket átvenni az érintett országok. A szociáldemokrata politikus úgy látja, hogy a vonakodó tagokat kényszeríteni kell a kvótadöntés végrehajtására, mert csak így lehet enyhíteni a görögökre és az olaszokra nehezedő nyomáson. Ám a kancellár úgy reagált, hogy nem lehet váltságdíjat fizettetni. Egyértelművé tette, hogy a szankciók helyett a tárgyalások híve, bár azt sajnálatosnak tartja, hogy nincs egyetértés a kvótakérdésben. A politikus egyébként ebben a kérdésben szemben áll saját belügyminisztere nézetével is.

Die Welt

die_welt_1.jpg

A konzervatív lap a kelet-európai országok védelmére kel migránsügyben. Azt írja, hogy Brüsszel földesúr módjára bánik az érintett tagokkal, igazságtalan, amikor minden országban menedékkérőket akar telepíteni, a törekvés kontraproduktív, a szervezet ráadásul kétféle mércével mér. Úgy avatkozik bele a belügyekben, hogy az az egykori Varsói Szerződésre emlékeztet. A kelet-európaiak jelenleg nem népszerűek az EU-ban. Lehetne mondani, hogy módszeresen szétrombolják a közös álláspontot és meg akarják osztani a közösséget. Az olyanok, mint Orbán és Kaczynski nacionalista alapokon keresztezik a többiek terveit és nem fogadják el a migránsok beköltöztetését. Ezen felül a maguk képére igyekeznek átalakítani a jogállamot. A kérdés az, hogy mindezt még össze lehet-e egyeztetni az európai értékekkel? A válasz az, hogy nyilvánvalóan igen, mert még egyetlen szerződésszegési eljárás sem vezetett eredményre Magyarország és Lengyelország ellen. Emellett utóbbiaknak jó okuk van arra, hogy távol tartsák a migránsokat. De a bevándorlók nem is szeretnének maradni.

A magyarok, lengyelek, szlovákok, bolgárok ostorozásában benne van a kulturális lenézés. Hogy merik ezek az országok még csak gondolni is, hogy ne tekintsék gazdagodásnak az iszlámot, vagy a menekülteket, amikor ennyi pénzt kapnak a közös kasszából?! Keleten viszont a nemzetből és a határokból indulnak ki. Az EU-nak ügyelnie kell arra, hogy ne legyen épp olyan arrogáns a kisebb, szegényebb tagállamokkal szemben, mint annak idején a Varsói Szerződés volt. Továbbá a kerítésépítő Orbánt messze nem szeretik annyira Brüsszelben, mint a spanyol miniszterelnököt, aki pedig hatalmas fémakadályokkal zárja le a marokkói határt és jóformán egyetlen menedékkérelmet sem ismer el. Macron sem enged be menekülteket Olaszország felől. Szóval nincs itt kettős mérce? Láthatólag bizonyos nyugati politikusok nyugodtan megengedhetik maguknak azt, ami a vadkeleti páriáknak meg van tiltva. És akkor még mindig ott a kérdés, hogy mennyire legitim módok kerültek tisztségükbe az európai vezetők? Velük szemben Orbánt és Kaczynskit igencsak demokratikusan választották meg. A lényeg mindazonáltal az, hogy a kelet-európaiak cseppet sem barbárok. Ám csak néhány év múlva derül ki, hogy az itteni emberek elmaradottak, vagy netán bizonyos dolgokban éppenséggel a nyugat előtt járnak.

Washington Post

washington_post.jpg

A vendégkommentár szerint bár megdöbbentő, mégsem kedvezőtlen, hogy ilyen gyorsan zajlanak a személycserék a Fehér Ház stábjának legfelső szintjén, mert az az amerikai demokrácia rugalmasságát bizonyítja. A szerzők, egy bevándorlókkal foglalkozó segélyszervezet vezetője, valamint egy politológia professzor, hangsúlyozzák, hogy az eltökélt civil társadalom, az erős sajtó és a jórészt egységes ellenzéki párt olyan hatást fejt ki, mintha kuktában főznék az egyébként káosszal küszködő elnöki apparátust, miközben a republikánusok igencsak megosztottak. Persze sokat számít, hogy Trump gondolkodása zűrzavaros, a politikus teljesen alkalmatlan posztjára, de a belső bajok mindig akkor robbannak ki, amikor a csapat nagy nyomás alá kerül kívülről.

Gyengébb demokráciákban az erős ember a törvényhozási többségre építve már lerohanta volna az intézményeket. Erdogan, Putyin, Chávez és Orbán ellenőrzésük alá vonták a parlamentet, és nem volt gondjuk akkor sem, amikor az egyéb politikai intézmények önállóságát számolták fel. Megindult a demokrácia visszafejlődése. Amerikában viszont az elnöki adminisztráció vallott kudarcot. És nincs miért azt gondolni, hogy a nyomás enyhülni fog, ami a demokratikus értékek súlyát bizonyítja. Ám mivel Trump sorra sül fel elképzeléseivel, továbbra is támadja vetélytársait, sőt szövetségeseit. Ily módon további lemondásokra, elbocsátásokra kell számítani. Ez azonban káoszt és széteső politikát eredményez, ami csak még jobban felbátorítja az ellenzéket és a civileket. A hatalom részéről is nagy a nyomás, de e pillanatban úgy tűnik, hogy az első repedések a Fehér Házban jelentkeznek.

Hangos sajtószemle

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9012751828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.16. 06:42:51

Fico mindig ki fog állni a kelet-európai értékrend mellett, kiemelten hasznos populista politikus, szóval én óvatosabb lennék a liberális B1 Blog helyében...

Frenk12 2017.08.16. 10:22:01

Érdekelnek otthoni munkák, pénzkeresési lehetőség? (Nincs MLM, piramis, egyéb visszataszító dolog :) ) Amivel találkozhatsz: YouTube partner program és nézettség növelés, Instagram Marketing, Fordítási Munkák, Freelancer munkák (bármi, programozástól kezdve, videó vágás, amit el tudsz képzelni), Ingyenes Domain szerzés, Ingyenes VPS :)
Csekkold: valodi-otthoni-penzkereses.blogspot.com/

Jakab.gipsz 2017.08.16. 22:46:35

Soros és az általa propagált "Nyitott társadalom" globalista-fantazmagóriája az emberi civilizáció első számú közellensége, bárhová betette a lábát vért könnyeket és szenvedést generált.

Soros a filozófiája megtestesül, manifesztálódott "Gonosz" !

Sajnos ez van ma, egy eleve elhibázott téves áltudományos tudomány-filozófiai hazugság, áldozatai vagyunk.

A Momentum kiütötte orbánt 2017.08.16. 22:47:54

A félázsia felcsúti hülyegyerektől megint úgy elhatárokódtak, mint egy leprástól.
Amúgyis ki akar lépni a felcsúti diktátor az EU-ból, ki az a környéken, akik vele tartana?

VaradiJanos 2017.08.16. 23:07:14

Beugrottam megnézni, hogy megbukott-e már a patásnácicigányorbán. Ja, majd holnap? Rendben, akkor megnyugodtam.

VaradiJanos 2017.08.16. 23:08:46

@A Momentum kiütötte orbánt: kiütötte? Téged pedig megüt majd, csak nem a momentumocska, hanem a guta.

Andráska8 2017.08.16. 23:47:33

" Velük szemben Orbánt és Kaczynskit igencsak demokratikusan választották meg. A " legitim módon? Orbánt biztos nem.

2017.08.17. 00:18:24

B1 blog tovabbra is komoytalan.
Persze mindenki tudja hogy miert.

apro_marosan_petergabor 2017.08.17. 00:23:37

Megszoktuk már a libero blogoktól, hogy vagy maszturbálnak(önkielégítés), vagy álmodoznak, de inkább mindkettőt teszik, egy kis hazudozással együtt.
Szelestey jó passzol ebbe a csapatba, nem is jegyzik sehol. Csak ezt az "y" ne lenne a végén, az nagyon nem maszop-szadeszes, vagy azt is csak álmodta?

Hollandexxonvaldez 2017.08.17. 00:29:25

gyakorlatilag eddig is felesleges volt a szakadár Felső-Magyarországról mint teljes értékű V4 tagállamról beszélni. 5,5millió lakójából 4,5-4,8 millió kiválóan beszél magyarul.a V3-ak sőt a V2-ek,Magyarország és Lengyelország rövid úton lerendezhetik a szakadár magyar területek sorsát...és ebbe Csehország bele se ugathatna.27 éve nincs rendezve a magyar egyesités kérdése.

Demokrata Hungarofil 2017.08.17. 06:23:09

Mit is várhatunk a Jew York Times-tól és a Rothschildok Reuters-étől? - "Divide et impera!" - Hiába erőlködnek, Szlovákia akkor sem fog iszlámokat meg négereket befogadni, határait megnyitni, ha a Nemzetközi Zsidó Maffia ezt nagyon szeretné. - Természetes, hogy Fico elmegy tárgyalni a nagyhatalmakkal, ha azok hívják...

2017.08.17. 08:45:54

Eljön az idő, amikor az átlag nyugati ember bevándorlási célországa lesz ez az ország... Orbán után. Amit Orbán itt csinál az, hogy jó olcsó legyen nekik. Bár eredetileg nem a nyugat-európaiakra gondolt, hanem Izraelre.

chrisred 2017.08.17. 08:54:17

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Szerinted ők írják a New York Timest?

A V4 nemlétező dolog. Valahányszor a négy kormányon levő politikai erőnek véletlenszerűen találkoznak az érdekei, kezdik hajtogatni a V4 dumát. Aztán az egész pillanatok alatt véget is ér.

Európai téridő 2017.08.17. 09:46:39

Merkel még alaposan megviccelheti ezeket a spekulációkat, Macron, a zsúrpubi pedig majd nézhet, mint Rozi a moziban, ha a választói felébrednek.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.17. 09:49:24

@chrisred:

A kéz hátulról ugaynaz.

A V! létezik, hiszen közös érdekeink vannak.

1ghost 2017.08.17. 09:56:39

Fico értelmes, hazája jövőjét szem előtt tartó politikus, aki tökéletesen tudja, hogy Szlovákia fejlődése érdekében merre is érdemes tekinteni.

Orbán viszont egy korrupt, tolvaj köpönyegforgató, jellemtelen ember, akit csak a hatalom és a saját személyes gazdagodása érdekel. Az ország sorsát leszarja nagy ívben.

Tőle a magyar akár éhen is dögölhet, pusztulhat a kórházi fertőzésben, szétrohadhat minden, a lényeg, hogy ők gennyesre lophassák magukat, hétvégente meg köpködhesse a szotyolát valamelyik meccsen a bűntársaival.

A mocskos, országkifosztó fidesz elzavarása, az egész bűnszövetkezet felelősségre vonása a magyarok előtt álló legfontosabb feladat.

1ghost 2017.08.17. 10:04:28

@Demokrata Hungarofil:

Hú vazze! Te helyből vagy, ekkora ökörállat vagy nekifutásból?

1ghost 2017.08.17. 10:21:29

Orbán egy elvtelen köpönyegforgató szaralak.
A mezőgazdaság és a vidék fontosságáról beszél ő, aki csak úgy menekült a vidéki élet elől, a nyugat bukásáról papol a gyermekét Svájcban taníttató apa, Sorost átkozza a Soros pénzén tanult tanyasi fiú – tovább is van, mondjam még? Szakmunkásokat akar látni mindenütt, de ő maga egyik gyerekét sem adta szakmunkás képzőbe, a sztálinizmus hagyományait épp reinventáló Putyinhoz dörgölőzik a harcos antikommunista, százmilliárdokat halmoztat fel miközben pár százezer forint vagyont tüntet fel a bevallásában.

A magyarok már csak köpnek az ilyen jellemtelen, ócska emberre. Mert orbán még embernek is hitvány, nemhogy magyarnak.

VaradiJanos 2017.08.17. 10:25:08

@1ghost: mi közöd neked a magyarok dolgaihoz! Kuss, mi sem ugatunk bele a parazita-belügyekbe!

VaradiJanos 2017.08.17. 10:29:03

@1ghost: aztán majd köpködve adnak neki kétharmadot jövőre

chrisred 2017.08.17. 11:39:01

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: A lakosságnak igen, de a V4 csak a hatalmon lévő politikusok pillanatnyi érdekeiről szól. Ami annak a négynek vagy van, vagy nincs.

1ghost 2017.08.17. 11:43:19

@VaradiJanos:

Te tetves, orbánbérenc! A magyarok már megmuttaták nektek '56-ban, hogy járnak a népnyuzó, tolvaj despoták. Úgy fog járni a gazdád is, meg csahos ebként te is.

2017.08.17. 12:09:54

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Hát ha ezt mondta a Fico, akkor itt van, lehet olvasni !!!!
"Az a politikámnak az alapja, hogy legyünk közel Európa magjához, Németországhoz és Franciaországhoz" és bár "együtt akarok működni a Visegrádi Négyekkel, de Szlovákiának az EU az alapvető érdeke" - jelentette ki a külön utas Magyarország és Lengyelország felé beszólásként értelmezhető mondatokat tegnap Robert Fico szlovák kormányfő.

Na akkor lehet magyarázni és értelmezni. Csak bátran , mert aztán jön megint a soros. Hogy egysoros vagy kétsoros, az majd eldől. De aki soros csicskaként a soros pénzén tanult, az mind mind soros bérenc és soros lakáj . Ez független attól amit Fico mondott.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.17. 12:24:51

@jános515:

Fico aktív politikus, ne azt nézd, amit mond, hanem azt, amit csinál.

N. Barbie 2017.08.17. 12:34:25

Ujabb valogatas a szelsoliberalis ujsagok cikkeibol, szelsoliberalis blogon megjelenve, de amblokk a kulfold velemenyenek eladva. Nem az.

Fico meg addig marad a helyen, amig be nem engedi a migriket, abban a pillanatban levaltjak a valasztok. Es nem is hinnem, hogy ez a celja, csak dorgolozott kicsit ahova kell.

chrisred 2017.08.17. 12:39:50

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Soha nem jelentette, kizárólag legfőbb szintű politikai egyeztetési fórum volt. Már a történelmi esemény ami alapján létrehozták, az is egy királytalálkozó volt.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.17. 12:52:57

Ficó behódolt a Soros klánnak.

Persze szíve joga annyi migránst befogadni amennyit csak akar.
A szlovákok meg döntenek majd a sorsáról.

Ahogyan a magyarok is eldöntik 2018-ban, hogy a kerítést lebontani kívánó Soros csicskákra, vagy a Fideszre szavaznak.

Persze a ballibek nem fogják az eredményt érteni, de ahoz hozzászoktunk.

1ghost 2017.08.17. 13:12:49

Ma már a hatalomhoz megszállottan ragaszkodó Csúti Tolvajnak és az ország kifosztására, a magyarok megnyomorítására berendezkedett fidesz-bűnszövetkezetnek minden a rendelkezésére áll, az eszközökben nem válogatnak. Nem finnyásak, erkölcsi aggályaik nincsenek, lelkiismeretük pedig sohasem volt.

Nemrég még Brüsszel ellen folytattak ádáz, kíméletlen harcot, abba a kézbe piszkítottak, amelyik enni adott. Az Orbán rezsimet az általuk hanyatlónak mondott nyugat pénze tartja lélegeztető gépen. Ha az EU egyik-pillanatról a másikra elzárná a pénzcsapot, a rendszer rövid időn belül összeomlana. A magyar gazdaság termelékenysége a béka segge alatt van. A Fidesz oligarchái piaci viszonyok között gyorsan csődbe mennének. Előre lebótolt közbeszerzésekből lenyúlt milliárdokból működik az egész korrupt rendszer, a lopás a párt katonái számára törvényesített, legalizált. Cserébe, feltétlen hűséget vár el, a legfőbb hadúr.

Orbánt a kultúrnemzetek vezetői - ellentétben Ficoval - nem tekintik partnernek, szóba sem állnak vele.

Mindebből kifolyólag a magyarok vért szívó, honfitársaink verejtékéből magukat gennyesre lopó fideszbűnszövetkezet felszámolása, elszámoltatása és felelősségre vonása immár pártok felett álló első számú Nemzeti Ügy!

VaradiJanos 2017.08.17. 14:43:59

@1ghost: te ne emlegesd 56-ot, inkább kérj elnézést az apád nevében amiért lövöldözött a tömegbe a Kossuth téren! Tudom, te nem tehetsz róla, de mégiscsak a retkes blankolt farkából csöppentél ki.

1ghost 2017.08.17. 15:02:20

@VaradiJanos:

Ez az! Vicsorogj csak, orbán csahos ebje!Öröm hallani! De nem úszod meg! Jövőre elkapják a grabancod a magyarok, a sitten fogsz megrohadni, a tolvaj, korrupt gazdáddal együtt.

Netuddki. 2017.08.17. 15:45:31

Látom megint dühöng a "kultúra" a tolvajfidesz troll oldalon.
süti beállítások módosítása