B1 blogcsalád



Az ellopott Zánka esete a napi 110 ezer forintos nyaralóval

Hogyan lesz a közvagyon az orbánista katolikus püspök környezetéé?

2017. augusztus 13. - jdesi

Havi jövedelme másfélszeresét költötte el házbérlésre a zánkai tábort üzemeltető szervezet vezetője. De mindez semmi ahhoz képest, hogy miként játszottak ki megint egy jelentős részt a közvagyonból egy rendszerhű alapítványnak, utánuk dobva még néhány tizmilliárdot. Így élünk

zanka_p1540384.JPG

Azon már élcelődni is kár, hogy a rászoruló gyerekek üdültetését végző alapítvány főtitkára -  azért jegyezzük meg a nevét: Hornyák Tibor – egy napi 110 ezer forintos luxusüdülőből intézte a táboroztatás fárasztó ügyeit.

Persze nyilván nem közpénzből a bruttó 2 750 000 havi fizetéséből simán futotta volna rá, ugyanis állítólag tisztes kedvezményt kapott. https://mno.hu/belfold/havi-185-milliot-keres-a-zankai-gyerektabor-fonoke-2412082 )

Ha minden igaz, akkor nettó 1 millió 850 ezer marad neki és az RTL Klub-nak azt mondta 15 százalék kedvezményt kapott a bérlésre.

A családi nyaralás 30. napján leplezte le őt a 24.hu (http://24.hu/kozelet/2017/08/09/110-ezer-naponta-luxusvillabol-jar-dolgozni-a-gyerektaborok-fonoke/ ) másnap ki is költözött. Persze ez csak véletlen egybeesés.

Először számoljunk egy kicsit.

A 110 ezer a 15 százalékos kedvezménnyel az 93.500 forint naponta. Harminc nap alatt tehát csak a szállásért 2 millió 800 ezer forintot kellett kifizetnie az amúgy nem szerény 1 millió 800 ezer forintos jövedelméből. És nyilván még ettek, ittak, talán fagyiztak is. Lecsúszott egy sör? Strandbelépőt vettek vagy a zánkai táborban elvegyültek az ő gyerekei a rászoruló gyermekekkel, hogy legalább itt spóroljanak? Nem tudjuk.

Mindenesetre életszerű, hogy valaki a havi jövedelme másfélszereséért bérel nyaralót.

Persze, kereshet jól a felesége, kaphatott kölcsönt a szüleitől, vagy az is lehet, hogy a téli hónapokban élére állítják a forintot, megvonják a szájuktól a falatot, hogy jusson nyaralásra.

 hornyak_tibor.jpg

És azzal sem érdemes különösebben foglalkozni, hogy a HVG áprilisi beszámolója szerint (http://hvg.hu/gazdasag/20170426_Helikopterrel_utaznak_a_zankai_taborvezetok ) ez a Hornyák, amikor sietett, helikopterrel ugrott le Zánkára. Zavaros magyarázata szerint azért, mert vészhelyzetet imitáltak és vészhelyzetben neki gyorsan ott kell teremnie.

Nyilván, ha a táborban lakna, akkor helikopter – és az azokért kifizetendő milliók nélkül – is elég hamar odaérne. És adja az ég, hogy soha ne legyen szükség arra, hogy gyerekeket efféle figuráknak kelljen bármitől is megvédenie.

Ez az egyik.

A másik az ízlés és a példamutatás lenne, de ezeknek a fickóknak erről felesleges lenne papolni. Ha az ember a „rászoruló” gyermekeket üdülteti, akkor mégse egy luxusüdülőből tegye ezt.

Hülye példa, de egészen biztos vagyok benne, hogy a langymeleg kádári időkben, amikor Zánkát felépítették, a táborvezetők a tábor területén laktak. Kár ebből messzemenő következtetést levonni a rendszerek egészére, inkább csak a pofán lévő bőr vastagságára érdemes.

(Hornyák nyomott egy magát mosdató interjút. Kicsit sajnáltatja ebben magát, hogy milyen rég nem volt nyaralni a családjával és szörnyű, mert neki nyáron is dolgoznia kell. Majd mindenfélével vádolja az újságírókat, akik követték őt,, meg lefényképezték meg ilyesmi. Sehol egy bocs, megbántam, vagy ilyesmi. Ő is meghosszabbítja magát Bicskéig most, mert ez így szokás az Orbán rezsimben. (http://aktualis.blogstar.hu/2017/08/10/hornyak-tibor-a-24-hu-megsertette-a-maganelethez-valo-jogomat/41142/)

A harmadik, hogy egy

a Szeged-csanádi Egyházmegye fennhatósága alá tartozó alapítvány ingyen kapta meg tavaly az ország legnagyobb üdülőközpontjaként számon tartott, 17 milliárd forintra becsült értékű, egyidejűleg nagyjából 2-3 ezer vendég fogadására alkalmas parkos területet az államtól, a szintén méretes fonyódligeti gyerektáborral együtt. Kaptak még hozzá 25 milliárdot az üzemeltetésre.

Azon ki lepődik meg, hogy korábban a Mészáros és Mészáros kft-vel újíttattak fel itt épületeket – az efféle az Orbán rendszer mindennapjainak az alapjaihoz tartozik.

És az is a nem különösebben váratlan hírekhez tartozik, hogy a Szeged csanádi egyházmegye élén az a Kiss Rigó László püspök áll, aki nem is különösen rejti véka alá, hogy Orbán Viktor nagy híve, maga is lelkes stadionépítő. Az egyházmegye tanácsadója pedig Garancsi István – akit nyilván nem kell már bemutatni.

Kiss-Rigó simán részt vett fideszes kampányeseményen is, szóval a rendszer megbízható alkatrésze. (http://index.hu/belfold/2014/11/12/pont_azt_szereti_amit_orban/ )

 Nem zaklatnánk a kedélyeket a további fideszes szálakkal, de azért mégiscsak érdekes, hogy a zánkai tábort üzemeltető Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány kuratóriumában több kormánypárti, vagy ahhoz közelálló személy is felbukkant.

Alapításkori elnök: Vagács István Gábor, a nemzetgazdasági minisztérium korábbi főosztályvezetője, alelnök: Deutsch-Für Ágnes Sarolta, Deutsch Tamás második felesége.

A kuratórium tagja Zakar Péter, a Gál Ferenc Főiskola dékánja, a Csongrád megyei közgyűlés korábbi alelnöke, Bábiné Szottfried Gabriella, Sződliget korábbi fideszes polgármestere, volt országgyűlési képviselő, és az alapítvány vezetésében ott találjuk Marekné Pintér Arankát, a Klik lecserélt vezetőjét is.

A táboroztatásra szánt összegre az alapítvány írhatott ki közbeszerzést, amit egyetlen pályázóként saját cége, az Erzsébet Táborok Kft. nyert el.

És kész is.

A téma márciusi parlamenti vitájában Lukács Zoltán (MSZP) a következőket állította: A Zánkai Ifjúsági Központ utódjaként működő Új Nemzedék Központ több milliárd forinttal nem tud elszámolni. Az Erzsébet-program a közvagyon, a közpénz magánvagyonná történő transzferálásáról szól, és úgy van fölépítve egy rendkívül bonyolult cég és alapítványrendszerben, hogy a lehető legnehezebb legyen követni a pénzek és az ingatlanok mozgását.

a kormány ugyanazt a technikát alkalmazza az Erzsébet-programban forgó közpénz esetében, mint amit a Magyar Nemzeti Bank alapítványainál is láttunk:

A közvagyon gazdasági társaságokba és alapítványokba való kiszervezés által azt a hamis látszatot kelti, mintha azok elvesztették volna közpénz jellegüket, 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3212745822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Janossz 2017.08.13. 19:25:02

Tényleg azt hiszik, mindent megengedhetnek maguknak. Ez jó.
Kovács Kokó István is azt hitte, egy nagy taslásig.
Fogják még Pokornit visszasírni, csak akkor már késő lesz, úgy gondolom.

VaradiJanos 2017.08.13. 20:29:08

Egy teljes házért nem sok, illetve nem kirívóan sok, egy kétfős szoba normális helyen 50 is van. Demagóg szar cikk. Mondjuk a havi fizetését sokallom ebben az országban.

EddieCivic5g 2017.08.13. 20:34:25

@VaradiJanos: Nem sok? Mi nem sok? Szerintem félreolvastad /vagy szándékosan magyarázod félre/, nem HAVI, hanem NAPI 110ezer.

illaim 2017.08.13. 20:44:42

@VaradiJanos: te köcsög fidesses tálib! te rongyosra átkoztad volna az oldalt ha ehhez hasonló sztori a baloldalhoz köthető személy követte volna el! Most azért fröcsögsz, hogy mindez nyilvánosságra került! Azt még a te meg a fajtád ugat kettős mércéről, te nyomorult bűnpártoló!

conchita wurst 2017.08.13. 20:46:02

@EddieCivic5g: sok, de nem kötelező annyiért nyaralni, hogy a fizetésedből fussa rá

mer lehet asszonya, vállalkozása, másik fizetése

szóval ez egy nagy nulla eddig

Janossz 2017.08.13. 21:14:52

@conchita wurst: És az Ormány is jóváhagyta. Ugye, nyelvújító?:-)

Opi87 2017.08.13. 22:36:47

Nekem az a kérdésem hogy mi az az egyedi tudás amivel ez a Hornyák arc rendelkezik csak, ami megér nekem mint eccerū pógárnak havi 2 millát? lehetne-e erre találni pl. havi 300 ezerért is embert? Azért kérdezem csak mert ez kb. a multis felsõvezetôi fizetés körüli összeg. Ez valami agysebészet-táboroztatás kombó?

Punxsutawney Mormota 2017.08.13. 22:39:22

A fidesznél előírás a hombárfej azoknak, akik karriert akarnak befutni?

martineden 2017.08.13. 22:53:42

Hat akarhogy szamolom, 30 nap 15 % kedvezmennyel 2millio 805 ezer Ft, de ez netto.Szep summa na, de apro penz a tobb tizmilliardhoz kepest, mint az ellopott tabor es plussz 25 milliard mukodtetesre. Viszont nem veletlen, csak alszentsegbol ezt senki nem feszegeti, mivel az egyhaznak nem kell elszamolni es nem adofizeto, zsakszamra ontik oda a penzt, aminek jelentos reszet egyes fideszes gorenyek visszakapjak. Jovedelmezobb mint az allami megrendelesek, pedig ott is milliardokat kapnak vissza egy-egy nagyobb projektnel.

Punxsutawney Mormota 2017.08.13. 22:57:42

@Janossz: A múltkor, egy másik fórumon a faszkalap Botka búvárkodása miatt fröcsögött, bár még a szigeteket sem sikerült eltalálnia. Az nem került annyiba, mint a Zsírdisznó II zánkai nyaralása.

Punxsutawney Mormota 2017.08.13. 22:59:01

@Opi87: Minden pénzt megér az a tény, hogy ha Rezsiszilárd belefulladna a hájába, akkor valaki rögtön be tudna ugrani a kispadról :D

A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok 2017.08.14. 00:49:21

Nem mintha nem tudnam, hogy ez egy libbant blog, de valami konkretumot is irhatott volna a postolo.
Hogy vegulis miert is problema, vagy kinek mi koze hozza, hogy Gipsz Jakab magan ember mikor mire kolti a penzet ? ? Miota torvenytelen hazat berelni nyaralashoz ?

Es ha mar itt tartunk, hogy ki mire kolti a penzet. Botka Laszlo tobb szaz millios luxus ora gyujtemenyevel miert nem foglalkozik a blog ?
Folleg, hogy tudjuk, hogy a gyujtemeny nagyreszet, a 270 milliardos 4-es metro lopasbol vasarolta.

morpho 2017.08.14. 03:49:22

@A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok: A pap is járhat kurvázni. Az se törvènytelen.

McKinney 2017.08.14. 06:28:33

a kisrigó aki azt fütyörészte hogy a pápa hülyeségeket beszél. egy dolog hogy ezzel bájerzsolti magasságokba süllyedt, de fontosabb hogy kiderül, a magyar katolikus egyház se nem egyház, se nem katolikus.

Zionnépe 2017.08.14. 06:32:55

@A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok: Lehet, hogy szerinted normális, de a többség serint aligha, hogy rászoruló gyerekek üdültetését végzi valaki havi 2,8 milliós luxusnyaralóból, pláne úgy, hogy közben elsikkaszt vagy 35 milliárd forintot.

Most, ha a szocik túlárazva ellopták a 4-es metró árát, miért nincsenek rács mögött? Tessék kinyomoztatani minél hamamarabb és mindenkit lecsukatni, akinek köze van hozzá!
Ha nem teszi Vikor, akkor bennem felmerül, hogy ő(k) is vastagon benne vannak már abban a lopásban is cinkosként minimum, de vétóesélyes ellenzékként (lásd eü-s vizitdíjak), bőven leállíthatták volna lopás, túlárazás stb miatt.

Az, hogy 7-8 év alatt sincsenek még vádlottak sem, azt mutatja, bőven meg voltak anno kenve érte a kedves Viktorkádék is!

Azóta pedig olyan pofátlan szintre emelték a közpénzlopást, hogy már lassan nincs olyan beruházás (lásd kerékpároshíd az úszó vb-re, ami pont a vb alatt volt lezárva...ergo nem is kellett) - maga a vb is az eredeti tervhez képest bőven 5x lett drágább - amit legalább ne 5-6x drágábban végeztetnének, mint amennyiért piaci áron indokolt lenne.

Mostakkor azért váltottunk kakából híg ürülékre, mert nem birtuk a korábbi szagát?!

tomfree 2017.08.14. 06:44:54

Mit sirtok. Zankan meg nincs is stadion.

EddieCivic5g 2017.08.14. 06:53:27

@A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok: Talán azért, mert nincs Botkának többszáz milliós óragyűjteménye?

tegnaptuska 2017.08.14. 08:08:09

15 milliárdot költöttek idén a hátrányos helytetű gyerekek nyaralásának támogatására. Szép szám. 26 ezer hátrányos helyzetű gyerek nyaralását támogatták. Ez is szép szám. Gyermekenként 570 ezer Forintot költöttek. 570 ezerből milyen ellátást kaptak? Mi ez, ha nem szocialista metró botrány?

látjátok feleim szümtükkel 2017.08.14. 09:00:10

"Hornyák, amikor sietett, helikopterrel ugrott le Zánkára. Zavaros magyarázata szerint azért, mert vészhelyzetet imitáltak és vészhelyzetben neki gyorsan ott kell teremnie."

Ez nagyon jó. Nem a szakhatóságnak, hanem neki kell gyosan a vészhelyzetnél teremnie, de MINEK? Talán azért, hogy még nagyobb legyen a vészhelyzet?

NagyVonalakban 2017.08.14. 09:11:14

@A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok:
"....Folleg, hogy tudjuk, hogy a gyujtemeny nagyreszet, a 270 milliardos 4-es metro lopasbol vasarolta...."

Mi az hogy "tudjuk"?
Te tudod? Akkor mièrt nem teszel feljelentèst Botka ellen? Vagy mièrt nem jelenti fel Botkàt az, akitől tudod...

tegnaptuska 2017.08.14. 09:14:29

@NagyVonalakban: Mert nem tudja. Fröcsög. Hazudik. Fideszes.

tegnaptuska 2017.08.14. 09:24:28

@NagyVonalakban: Mert nem tudja. Fröcsög. Hazudik. Fideszes.

Mr. Waszabi 2017.08.14. 09:54:57

Szerintem Hornyák anyagi helyzetét rosszul közelíted. Először is, havi 1,8 milla nettóból bőven meg lehet takarítani még ennél drágább nyaralás árát is.
Az igazi kérdés az, hogy miért keres 2,7 milliót olyan alapítvány főtitkáraként, amely nem magánadományokból, hanem költségvetési támogatásból él? Indokolatlanul túl van fizetve. Bevételt nem kell produkálnia gyakorlatilag, csak a rendelkezésére bocsátott állami apanázst kell elköltenie.

Roan 2017.08.14. 10:08:46

@VaradiJanos: Hát, nem tudom. Egyrészt, jóval olcsóbb házbérlési lehetőségek is vannak:

ingatlan.com/balaton/kiado+haz

Igen, nyilván a bérelt ingatlan a 9 férőhelyével jóval magasabb kategóriát képvisel, de akkor adódik a kérdés, hogy miből, és miért?

Ha állami pénzen, akkor felveti a hűtlen kezelés gyanúját. Ha sajátjából, akkor még érdekesebb, ugyanis a jelentős fizetéséből sem telne rá. Igen, tudjuk, az asszony jól keres, meg a szüleitől kapott kölcsönt, de ez egy kicsit már unalmas magyarázat 128. ilyen esetre...

encir 2017.08.14. 10:16:16

Ki az a hülye, aki a saját pénzéből ennyiért a Balatonon nyaralna és nem a Maldív-szigeteken?

Roan 2017.08.14. 10:18:32

@Mr. Waszabi: Azért lássuk be, kicsit valószerűtlennek tűnik, mivel egész nyárra akarta bérelni, és bár valóban félre tud tenni egy évben 9 milliót, de 5 havi fizetést elkölt nyaralóbérlésre? Egyrészt, nem tűnik túl racionális döntésnek, másrészt, a kiváltott hatásra neki is kellett volna gondolnia. Ezek alapján tűnik úgy, hogy megfelelő vezetői képességekkel rendelkezne (racionális döntés hozatala, következmények felmérése).

Roan 2017.08.14. 10:25:53

@conchita wurst: "mer lehet asszonya, vállalkozása, másik fizetése"

Akkor egyrészt arra hivatkozott volna, hogy van asszonya, vállalkozása, másik fizetése, és nem önsajnáltató magyarázatot ad, hogy már 6 éve nem volt nyaralni, és megérdemli.
Másrészt, az már elég unalmas kifogás, hogy a 128. esetben is ezzel magyarázzák a luxuséletvitelt...

várom a levelet 2017.08.14. 10:38:34

@Punxsutawney Mormota: ezek szerint.rezsiszilárd,tállai,lsimon és sokan mások.

sas70 2017.08.14. 10:42:49

A közpénz könnyen jön, könnyen megy, nincs itt semmi látnivaló!

guvat 2017.08.14. 10:51:52

"A kormány befejezte az évtizedes pereskedést és kifizeti az úttörőszövetséget és annak utolsó elnökét Rácz Pétert, hogy visszaszerezze a csillebérci tábort."
A szálka és a gerenda tipikus esete...

citrix 2017.08.14. 13:32:32

A népnek nemzeti szocializmus kellett, megkapta. 2/3-al de csak azért ennyi és nem 98% mert kell az "ellenzék" karácsonyfadísznek, mert akármit kezdeményeznek azt Orbán lesöpri gondolkodás nélkül.

kis864 2017.08.14. 13:55:57

Mindenkinek szép napot.

2018-ban Minden Magyar választójoggal rendelkező állampolgár menjen el szavazni és akkor kiderülhet, hogy mi?
Azt nem tudom. Ilyen választási berendezkedés mellett.
Itt már mindenki szavazhat, ha azt mondzsa hát én MADZSAR vagyok.

A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok 2017.08.14. 14:27:29

@NagyVonalakban: "
Mi az hogy "tudjuk"?
Te tudod? Akkor mièrt nem teszel feljelentèst Botka ellen? Vagy mièrt nem jelenti fel Botkàt az, akitől tudod...""

Nevetseges vagy. Ez egy allitas, amit nem kell, es nem is szoktak bizonyitani, pusztan az allitas onmagaban eleg bizonyitek.
Miert amikor Meszaros Lorincrol vagy Orban Viktorrol mondjak, hogy heti 100 milliarddal novekszik a vagyonuk, akkor ott, mikor kerte barki is, hogy tessek bizonyitani, vagy feljelentest tenni ? Ez ugyan az, mindeki tudja, hogy ezek politikai kijelentesek, tamadasok, amit nevetseges lenne ha barki bizonyitani probalna.
Ha valamit bizonyitani kell, akkor Botkanak kell bizonyitani, hogy nem a 270 milliardos metro lopasbol vette a tobbszaz millios luxus orai gyujtemenyeit.
Amig ezt nem teszi, addig rajta marad es kesz.

VaradiJanos 2017.08.14. 14:40:34

@illaim: nem vagyok fideszes, csak a parazita magyarellenes fajtádat még náluk is jobban utálom. Egyébként semmi közöd hozzá, hogy ki mire költi a fizetését.

Tom66 2017.08.14. 14:42:23

A fentieket olvasva, Csillebérc privatizációja jutott eszembe.

VaradiJanos 2017.08.14. 14:43:16

@Roan: miért ne telne rá? Évi 25 millából kifizetve bőven marad elég.

VaradiJanos 2017.08.14. 14:43:54

@encir: mondjuk aki így be tud járni dolgozni is

VaradiJanos 2017.08.14. 14:44:45

@guvat: ráczpétert szidni náci szokás

Matatdor 2017.08.14. 14:46:56

Én kajáltam ott többször 3-4-5 éve, már akkor a kiflit zsemlét, kenyeret, turós batyut Felcsuti- Alcsuti pékségből szállitották, oda, jó száraz volt.Nem értem hogy lehet egy állami területet elajándékozni egy csuhás brigádnak ingyen, az minden magyar állampolgár tulajdona,régen szabadon be lehetett menni, most be van zárva keritéssel, szöges dróttal ez nem vicc -tényleg.Mivel alapitvány lett ,nem kell idegenforgalmi adót fizetni Zánka falunak,igy megfosztva a települést évi 80-90m ft bevételtől.Ők meg persze beszedik saját célra.Esetleges belépéskor Fürdöjegy 500ft ,autojegy 2500ft,még ha kivül állsz az is 500 ft.Kell a pénz a Hornyák ház- bérleti dijára......Régen a Zánkai kikötőbe egy átlagos hajó bérleti dija 330 -350000 ft volt egy szezonra ezt az idén felemelték 600000ft ra,úgy hogy nem aludhatsz a saját hajódon el kell hagynod este 10kor a kikötöt.Hajonként egy belépőt kapsz-régen kettőt adtak.Annyi kellene is mert ha jön a fiad,vagy nejed másik autóval nem tudsz bemenni.régen 90 hajó volt ott most 24 db van, mindenki elment ilyen feltételek miatt. én már láttam olyan terveket hogy a partközeli telken 2-3 nagy hotelt épitenek (állitolag a gyerekeknek) ami aztán később valahogy Lőrinc baráthoz fognak kerülni érdekes módon.Mindenen spórolnak de a személyzetnek nem vettek munkaruhát -de még egy trikót sem,nem vettek szerszámokat a karbantartáshoz, de Vettek 3 darab hófehér gumi hajót darabonként 10 millioért az Almádi Füke Yachtnál amelyek kb 6 milliot érnek darabonként, de,még vászon tetőre sem futotta a hajókra ennyiért.Állitólag vettek egy negyediket is, de az eltünt........Az állami számvevőknek lenni mit keresni és nem találni...Ez pofátlanság ami ott megy közben, megy a reklám a TV-be -hatalmas pénzekért hogy igy a gyerekek meg ugy a gyerekek,közben talicskával tolják a pénzt kifelé Hornyákék.Bevallom,Én régen mindig a Fideszre szavaztam eddig, de látom ezek nagyon megváltoztak,igy én is változni fogok másfelé.....

Tom66 2017.08.14. 14:53:44

@Matatdor: Gondolod, hogy új kormány esetén egyszeriben minden megváltozik?

Roan 2017.08.14. 14:55:12

@VaradiJanos: 22,2 millió éves kereset, egész nyárra kibérelt ház 10 millió. Tehát a fizetése közel felét "nyaralásra" költi ez a jótét lélek. Azért nem tartom valószínűnek, hogy ilyen fizetés mellett havi 2-3 százezerből nyomorog a családjával, és minden forintot az élére állít, hogy egyszer végre teljen neki egy jó nyaralásra... Teljesen hihető. Annál is inkább, mivel előtte már volt ugye egy helikopterezése neki is, meg valamiből meg is kell élnie (nem hiszem, hogy havi 30 ezerből kijönne a kajája), gondolom, van saját háza, aminek van fenntartási költsége (bizonyára nem panelban lakik), szóval elég szűkösen tengetheti a napjait a fószer. De a nyaralásért mindent! :)

Matatdor 2017.08.14. 15:11:28

Sajnos igazad van , én sem hiszem hogy megváltozik

VaradiJanos 2017.08.14. 16:22:50

@Matatdor: amikor tetves úttörő szövetségé volt, akkor bejárhattál szabadon? Akkor nagy ganyé komcsik fattya vagy. S ne hazudozz a szavazatodról!

VaradiJanos 2017.08.14. 16:23:47

@Roan: egész nyárra kibérelte?

VaradiJanos 2017.08.14. 16:25:02

@Roan: feltéve ha egyedül bérli, stb
Egyébként nagy ökör lehet ha ilyen könnyen lebukik.

Matatdor 2017.08.14. 16:42:26

VaradiJanosnak :A stilus maga az ember" Ebből következöen(meg egyébként is) elég nagy tahó vagy .....Egyébként bejárhattam,és nem vagyok komcsik fattya,mert 56 ban pont ők lötték le az Apámat a Parlamentnél !!!

Magyarország Europa jövője. 2017.08.14. 17:05:43

Ez az egesz mar megint a szokasos "fizesenek a gazdagok" mszp-s lipsi, HIPER DEMAGOGIA ! ! !
A libsik mar megint Kadar Janost sirjak vissza, es azt szeretnek, hogy mindenkinek csak krumpli fozelekre teljen, mert az a liberalis meg az igazsagos. Es persze halal mindenkire akinek az atlagosnal magasabb jovedelme van.
A libsik kicsit el vannak tevedve, es nem veszik eszre, hogy vege a kommunista diktaturanak, amit ugy elveztek, es segitettek fenntartani 40 evig.

Janossz 2017.08.14. 17:39:16

@Punxsutawney Mormota: Tökös gyerek ez, ne bántsd! Fidesz-troll létére csak úgy leormányozta a vezért...Nem vak ez a ló, vakmerő!:-)

Mr. Waszabi 2017.08.14. 18:20:36

@Roan: az egyéb jövedelmeit nem is számoltad. Pedig biztos van neki. Nem akarom megvédeni - eszem ágába sincs - de azért nem sajnálom tőle, ha ilyen fizetésből valóban finanszírozta a medencés házat. Az más kérdés, hogy ha én egész nyáron a Balatonon akarok nyaralni családostul, akkor inkább egy nyaralóba invesztálok.

Mr. Waszabi 2017.08.14. 18:25:00

@Magyarország Europa jövője.: hehe, miközben Orbán Viktor maga kapar 25 éve azért, hogy Kádár II. Jánossá válhasson itt. Nagyon röhejes az egész, pláne, hogy belőle hiányzik valami fontos ahhoz, hogy Kádár II. János lehessen. A szerénység, önmegtartóztatás. Kádár nem sokat vett el a közösből. Meg a párttársai sem. Egy állami nyaraló itt, egy amott. És figyeltek arra, hogy amelyik elvtárs felháborította a népet, azt eltávolították sürge a pozíciójából. Nem hazudozott az állami média, védendő az elgaloppozott elvtársakat. No, hát ezért egy elbaszott téveszmés barom Orbanescu elvtárs. Mert inkább Ceausescura hajaz, mint Kádárra. Hát, ez a helyzet.

Punxsutawney Mormota 2017.08.14. 18:50:39

@Janossz: Ja, bántottam volna a gendervitéz boakirálynőt? :D

Janossz 2017.08.14. 19:04:09

@Mr. Waszabi: " Mert inkább Ceausescura hajaz, mint Kádárra."
Például abban is, hogy a Nagy Kondukátor akármekkora komcsi is volt, elég meghitt viszonyt ápolt a klérussal.
Mi a fenét keres a szegedi püspök a balatoni táboroztatásban?
Ilyen alapon a váci megkaphatná a gyulai fürdőt kormány-wellnessnek, a pécsi meg a Hortobágyot Isten Bárányainak, az igazi birkákat már úgyis kitúrták onnan a negyven kacsás műkörmösök.

VaradiJanos 2017.08.14. 19:27:38

@Matatdor: dehogy lőtték, kamumatyi

Budapest a kutyaszar városa 2017.08.14. 20:12:19

@EddieCivic5g: Botka, Botka, óra, óra, Soros, Soros.... valami érdemi hozzászólásod nincs ? Egyáltalán van hiteles forrásod arról, hogy hány órája van neki ? Egy hosszú évek óta működő sikeres polgármesternek csak lehet néhány... Ebben a cikkben viszont tények, adatok vannak arról, hogy milyen orbitálisan vastag bőrrel lopják szét az országot a szemünk előtt !

anyadmajma 2017.08.14. 21:04:51

@Budapest a kutyaszar városa: Akinek nincs semmije, az annyit is ér.
Ezek után óráznak itt ezek a hazaáruló bolsevik gecik?
Honnan lenne neki, hát családi összefogásból. Mivel lézer anyja uralja a vasárnapi piacokon a tojásbizniszt, szerintem botka anyja tejet árul.
Na abból van:)

Matatdor 2017.08.14. 22:03:07

VaradiJanos -nak A JÓ kurva anyád az a kamumatyi,nekem az Apám neve ott van a Farkasréti temető bejáratanál levő emléktáblán . A te családod meg a zsinagogánál lapitott.és most hülyeségeket irogatsz bértollnokként,és trollként.Szemét, hazug, tróger vagy.

EddieCivic5g 2017.08.15. 07:59:30

@Budapest a kutyaszar városa: ezt biztos nekem akartad írni? Amúgy mennyire hiteles az, hogy biztos van neki néhány, mert sikeres? Szétlopás alatt álló országgal viszont egyetértek, bár ezt megint nem értem, miért nekem írtad, mert sosem állítottam az ellenkezőjét.
süti beállítások módosítása