A B1 blogcsalád



Nesze neked, Orbán Viktor: az ENSZ még több menekültet akar Európába telepíteni és Merkel ezzel egyetért

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje, 2017. augusztus 12.

2017. augusztus 12. - Szelestey

• A német kancellár szerint a félmilliárd lélekszámú Európának nem jelenthet gondot még évi 20 ezer szír menekült;

• Intézményi megoldást kell találni a menekültválságra, mert különben rámehet az EU - figyelmeztet Pitella;

• Nem szabad engedni azoknak, akik át akarják írni a múltat, hogy megszabják a jövőt.

 

FT

financial_times.jpg

Az ENSZ ki akarja terjeszteni az unió tervét a menekültek áttelepítésére, ez éppen az a kvótaprogram, amit egynémely közép-európai állam oly vehemensen ellenez. A német kancellár ugyanakkor üdvözölte a menekültügyi főbiztos felvetését, miszerint két év elteltével se állítsák le a szír menedékkérők átköltöztetését. Ily módon az eddigi 22 ezer helyett évente 40 ezer ember jöhetne a földrészre. Merkel azt mondta, hogy Németország kész vállalni a rá eső részt, de ez egyébként sem akkor tömeg, amelyet egy 500 milliós kontinens ne tudna elhelyezni. Jelezte, hogy mindenképpen igyekszik enyhíteni az olaszokra nehezedő nyomást. Ugyanakkor nem tért ki arra, hogy vannak kormányok, mint amilyen a magyar is, amelyek elvetik az EU vonatkozó döntését.

 

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

Az Európai Parlament Külügyi Bizottságának elnöke reméli, hogy a végén csak sikerül igazságosan elosztani a menekülteket a tagállamok között. A kereszténydemokrata Elmar Brok abban bízik, hogy az Európai Bíróság pár hónapon belül elutasítja a magyar és a szlovák keresetet és kötelezi a vonakodó tagállamokat a menedékkérők befogadására. Nagyon szomorúnak nevezte, hogy bizonyos kormányok még mindig elzárkóznak a migránsoktól. Ugyanakkor az éppen egy hónap múlva esedékes választások előtt a bajor kormányfő ismét kijátszotta a menekültkártyát. Seehofer azt mondta, hogy reménytelen kitoloncolni azt a negyedmillió embert, akinek a kérelmét elutasították. A maga részéről viszont továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy évente csak 200 ezer idegent vegyenek át, mert szerinte több embert nem lehet integrálni.

 

Daily Telegraph

daily.jpg

Európában még messze nincs vége a migránsválságnak és ez ügyben maradnak az ellentétek az unión belül. Merkel és a többiek erkölcsi kötelességüknek érzik, hogy segítsék a menedékkérőket, az olyanok viszont, mint Orbán Viktor hallani sem akarnak róluk. Szóval Brüsszelben folytatódik az egymásra mutogatás. A szocialista frakció vezetője ugyanakkor arra figyelmeztetett Strasbourgban, hogy a nagyméretű bevándorlás még évtizedeken keresztül jelen lesz a földrészen. Az olasz Pitella szerint az utóbbi jó két évben azért maradtak eredménytelenek a megoldást célzó próbálkozások, mert Magyarország és több más tagállam nem volt hajlandó menekülteket átvenni. Mint mondta, a gyűlölködés csak erősödik, ha az EU nem gondoskodik arról, hogy minden kormány felelősen vegye ki a részét a rendezésből. Mert ha nem találnak kiutat intézményesen, akkor az olyan rendszerszintű válságot idézhet elő, ami már az egész uniót fenyegeti. A lap emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor szerint a liberális migrációs program az, amely a kontinens biztonságát veszélyezteti, meg hogy a szervezetnek észhez kell térnie, különben saját magát számolja fel.

 

Der Standard

der_standard.jpg

1. Magyarországon nagy vihart kavart a Fidesznél és a kormánypárti sajtóban, hogy egy civil szervezet a Balatonnál akart befogadott menedékkérőket nyaraltatni. Valamennyien túl vannak már a tranzitzónában eltöltött sokhetes várakozáson és azon kevesek közé tartoznak, akik megkapták a megfelelő státuszt. Az első félévben nem egészen kétezren nyújtottak be kérelmet, közülük 46-ot minősítettek menekültnek, 275-öt pedig menedékesnek. A múlt héten jött a hír, hogy a Migration Aid két-három ilyen családot, vagyis 8-10 embert szeretne elvinni néhány napra a Balatonhoz. A hatalom által irányított média azonnal tiltakozott, olyan címmel jelentek meg tudósítások, hogy „Soros emberei migránsokat kívánnak üdültetni”. A hivatalos propaganda szerint a „Soros-terv” célja, hogy szétzúzza az európai népek keresztényi és nemzeti identitását. Fideszes parlamenti képviselők, illetve a szóba került települések polgármesterei is jelezték, hogy szó sem lehet az elképzelésről. A kormány jó két év óta igen kemény vonalat visz menekültügyben, a Migration Aid viszont kitart amellett, hogy ezeknek az embereknek a mozgásszabadságát senki sem korlátozhatja, vagyis kb. egy hét múlva indulnak a tóra.

 

2. A kommentár szóvá teszi, hogy Ausztriában a választási kampány kellős közepén tették közzé a külügyminiszter irányítása alatt álló Integrációs Alap tanulmányát, miszerint az országban élő muzulmánok egy része olyan nézeteket vall, amik csak nehezen összeegyeztethetőek a nyugati életmóddal. Számukra pl. a vallás rendkívül fontos, nem túl nyitottak a világra, pl. egy asszonnyal soha nem fognának kezet, ugyanakkor a szírek és a török körében igen nagyfokú az antiszemitizmus. Az elemzés megjegyzi, hogy Orbán Viktor jelenleg igen faramuci zsidóellenes kampányt folytat: szerinte Soros György muzulmánokkal akarja betelepíteni Európát. Ám ha már lángokban áll a pince, akkor nagyon oda kell figyelni, már ha még egy pár kanna benzint is öntünk a tűzre.

 

Guardian

guardian.jpg

A világ sajnálatos történelmi rövidlátásban szenved. Erre figyelmeztet a londoni School of Economics egyik történész professzora. Vagyis nem okulunk a múlt tapasztalataiból, pl. amikor nem kívánunk menekülteket befogadni, úgy teszünk, mintha Európából nem vándoroltak volna ki milliók. Christopher Kissane úgy látja, Amerikában megvoltak az előzményei annak, hogy a Trump által megtestesített populista nacionalizmus futott be. Arra történelmi mítoszra, de mondhatjuk úgy is: hazugságra épül, hogy a régi szép napok már elmúltak. A britek közül még ma is sokan gondolják úgy, milyen jó is volt a kapzsi és elnyomó gyarmati uralom. A büszke tudatlanság sodorja az országot elszigeteltségbe. A történelem veszedelmes átpolitizálása csak ráerősít az autokrácia megerősödésére. Putyin és Erdogan történelmi hiedelmekkel legitimálják a tekintélyuralmukat és Orbán Viktor követi a példájukat. Azt állítja, hogy országa újra a nyugati túlsúly és az iszlám invázió ellen harcol.

A történelem túl fontos ahhoz, hogy egyenlő legyen a kirakat átrendezésével, a nacionalista mitológiával vagy populista propagandával. A múlt kutatása és elemzése azok elutasítását jelenti, akik megpróbálják uralni a múltat, hogy azután formálják a jövőt. Ahogy annak idején Luther egyik legközvetlenebb munkatársa írta: a történelem ismerete nélkül arra vagyunk kárhoztatva, hogy örök gyerekként, végtelen sötétségben, kollektív vakságban éljünk. Itt az idő, hogy szemügyre vegyük a múltat, ha szembe akarunk nézni a jövővel.

 

Hangos sajtószemle.

A bejegyzés trackback címe:

http://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1112741012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Index isis alkaida mind CIA termék 2017.08.12. 09:44:12

Nesze neked, Szelestey CIA- ügynök kapsz te is iszlámista mésékelt fegyveres lázadó, vagy CIA- felfegyverzett ISIS- brokit a seggedbe, gazdáidtól.
Merkel NSA- főspicli közreműködésével.

www.thetruthseeker.co.uk/?p=155108

www.thetruthseeker.co.uk/?p=155129

King of Shadows · http://disszociatividentitaszavar.blog.hu/ 2017.08.12. 16:58:30

"A német kancellár szerint a félmilliárd lélekszámú Európának nem jelenthet gondot még évi 20 ezer szír menekült;"

A Syriánok mióta feketék? És, hogy kerülnek afrikába?

Nzoltan 2017.08.12. 19:05:20

Az ensz egy sóhivatal "migráns" vezetőkkel.

aleksz róz 2017.08.13. 17:37:10

"A világ sajnálatos történelmi rövidlátásban szenved. Erre figyelmeztet a londoni School of Economics egyik történész professzora. Vagyis nem okulunk a múlt tapasztalataiból, pl. amikor nem kívánunk menekülteket befogadni, úgy teszünk, mintha Európából nem vándoroltak volna ki milliók." - igen, amerikába is milliók vándoroltak ki. ki is haltak az indiánok... most akkor szerinted ki szenved történelmi rövidlátásban?