B1 blogcsalád



Bedőlt Semjénék terve: senki se issza a fideszes sört

2017. augusztus 11. - nickgrabowszki

Hiába csinált nekik Semjén, meg Lázár a tavasszal komoly marketinget, Magyarországon annyira nem a fogy az Igazi Csíki, hogy kénytelenek kivonni a kereskedelemből.css.jpg

Erről Lénárd András, a sörmárkát forgalmazó cég tulajdonosa beszélt a Világgazdaságnak. Az interjúban röpködnek az olyan kifejezések, kint a kényszerpálya és a krízis, amit Lénárd ugyan tagad, de maga közli, hogy a cég új stratégiája, azaz hogy saját hálózatán házhoz szállítja a sört, teljesen megalapozatlan.

Ez, valamint az, hogy közli, hogy már 10 százalékos forgalomemelkedés belülre helyezné őket a komfortzónájukon, arra enged következtetni, hogy komoly krízisről van szó. Már nem elfoglalni akarják a piacot, hanem

megmenekülni a csődtől.

Pedig tavaly még nagy reményeik voltak: a magyarországi bővülésben bízva bővítették például a gyártósorukat. Innen nézve az is világos, hogy a Fidesz-politikai akciója, amely a romániai védjegyvita (az Igazi Csíki ellopott egy bejegyzett Heineken-terméknevet) ürügyén, betiltotta volna a vöröscsillagos Heineken-sör forgalmazását Magyarországon, nem a romániai piacról szólt, hanem az itteniről.

Azt, hogy politikai akcióról volt szó, az támasztja alá, hogy a Fidesznek se azelőtt, se azóta nem volt baja a vörös csillaggal. Mióta a Heineken visszavonta a keresetét bírósággal az Igazi Csíki nevének megváltoztatásáról, már nem probléma, hogy tiltott önkényuralmi jelképpel forgalmazza egyik saját sörét.

Azt pedig, hogy a magyarországi piacról volt szó, maga Lénárd András, az Igazi Csíki tulaja mondja el: 

a magyarországi piacon be tudtak azonosítani bennünket, míg a romániain nem. 

Először érthetetlen volt, hogy a Heineken miért hátrált meg Orbánék elől.

  • Ahogy a romániai védjegyvitát megnyerte jogi úton, bíróság elé vihette volna a magyarországi parlament döntését is.
  • Vagy esetleg leveszi a vörös csillagot a söréről.
  • Esetleg egyáltalán nem is forgalmazza a Heineken-sört Magyarországon. Úgysem az a vezető terméke.

Minden bizonnyal azonban a tét ennél nagyobb volt: nem kizárólag bosszút akart állni a Fidesz a Heinekenen, hanem

újra akarta osztani a magyarországi sörpiacot.

Hiszen a Heineken nemcsak a sajátmárkás termékét forgalmazza, hanem például az övé a Soproni, az Arany Fácán, a Kaiser, a Gösser és a Krusovice is.  (A Dreheré a Kanizsai, a HB, a Kozel és a Kőbányai, a Borsodi sajátján túl a Stellát, a Löwenbräut és a Staroprament árulja, a Pécsi Sörfőzde pedig a Szalont, a Paulanert és a Radlert.)

Heineken nem a vörös csillag védelmében hátrált meg, hanem azért, hogy a többi teméke maradhasson a piacon, és ne vegzálja az Orbán-kormány.

Azonban a piaci áttörés nem sikerült: a kutyának se kellett a fideszes sör. Főleg azért, mert a fogyasztók árérzékenyek, az Igazi Csíki meg - ahogy a tulajdonos fogalmaz - abba a látszatba keveredett, hogy

pofátlanul drága.

Pedig a kormány demonstratívan kiállt mellette, heteken-hónapokon át reklámozták, ahol tudták, mégse itták még a jobboldali. nagymagyar Fidesz-szavazók sem. A pénztárca fontosabb, mint az ideológia.

Ennek oka Lénárd szerint az, hogy a nagy sörgyártók háborút indítottak ellenük. Árháborút. Magyarul: működik a piacgazdaság, a verseny hatására csökkennek az árak, ami jó a fogyasztónak.

Viszont nem jó a Fidesznek. Ezért merült fel, hogy állami támogatással(!) kellene kompenzálni az Igazi Csíkit, hogy ő is olcsóbban tudja adni a sörét. Mert az nem csak igazi csíki, hanem az az  igazán magyar is (és nem a Soproni, a Borsodi, a Kanizsai, a Kőbányai vagy az Arany Fácán). Ez viszont egészen biztosan nem állt volna meg az uniós hatóságok előtt: a Orbán és a Fidesz csak újabb kudarcot lett volna kénytelen elszenvedni, véres fejjel, látványosan visszavonulni.

Ezért aztán csendben teszik, és egyelőre letettek arról a tervről, hogy újraosszák a sörpiacot, és egy általuk preferált, valóban magyar

Fidesz-közeli vállalkozáshoz juttassák egy újabb ún. garantált piac hasznát.

Felmerülhetett volna, hogy pl. hatósági minimálárat szabjanak meg a sörökre, ami az Igazi Csíki áraihoz volna közelebb, mint a többi gyártó népszerű (mainstream) márkáihoz. Ezt azonban a választás előtt egy évvel nem vállalták be.

Rosszul vette volna ki magát, ha az ellenzék azzal kampányolhat, hogy a kormány miatt drága a sör.

Az viszont szintén garantált, hogy nem adják fel, és a választás után újra megpróbálják.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1412737116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Peetee 2017.08.11. 13:10:28

A csiki csinál néhány raktárat magyarba' oszt' majd azon keresztül tolnak nekik pár milliárd unijjós' pénzt, vissza nem térítendő támogatást, helyi adókedvezményt, meg pár tucat szopóskurv***t. Nem lenne benne semmi meglepő, tucatszám van rá példa...

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.11. 13:33:58

Öröm olvasni ahogy a ballibek a multiknak szurkolnak egy magyar manufaktúrával szemben.

Minnél töb magyar megy tönkre, nekik annál nagyobb az örömük.

Ezért ne szavazzon senki a ballib agyhalottakra !

Rwindx 2017.08.11. 13:53:22

"fideszes sör", ennél hülyébbek se lesztek már...

Világít a torony 2017.08.11. 14:02:16

@Ballib cenzúrázók réme 25: "Öröm olvasni ahogy a ballibek a multiknak szurkolnak egy magyar manufaktúrával szemben."
Még az igen buta fidelitas tagok sem a Csíki sört itták a mostani bulijukon. Heinekent azt igen. Mert ballib agyhalottak.

vaffanculo 2017.08.11. 14:06:43

@Ballib cenzúrázók réme 25: Hát persze. Egyébként meg minél és nem minnél :)
Amúgy ittam Csíkit, simán eléri bármelyik Ászok szintjét :). Ahhoz képest viszont télleg kurva drága. Undorító volt, ahogy a fityesz próbálta tolni ezt az egészet...

vaffanculo 2017.08.11. 14:08:20

Lázár János, aki utálja a sört (sőt asszem mindenféle alkoholt is) átszellemült arccal issza a sört. Hányadék...

Pierr Kardán 2017.08.11. 14:22:26

Az, hogy a Csiki sör szar, az szubjektív kategória, mert van akinek ízlik (pl. Lázár János). Az viszont, hogy drága, az objektív kategória, mert csak a legjobb belga sörök drágábbak, mint a Csiki :-((

2017.08.11. 14:26:06

@Ballib cenzúrázók réme 25: a csiki tulaja nem magyar...rémesen buta vagy.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.11. 14:28:30

Itt most tényleg azon megy az örömködés, hogy a kis magyar manufaktúra csődbe jut?
Szerintem köpjetek fel, aztán álljatok alá.

Tehát van egy cég, aki gyárt valamit, nem az unió csöcsén lőg, nem valami tanácsadó. Emellé odaáll a kormány, meghátrál egy multicég. Értem én, hogy szoci kormányzás alatt nem volt ilyenre példa, pedig esetleg ha így álltak volna hozzá, akkor nem buktak volna akkorát mint az ólajtó

ZX 2017.08.11. 14:33:38

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Itt Fehérváron és környékén van nem egy kézműves sörgyártó manufaktúra. Egyik sem szopja a zorbánék faszát, hogy reklámozzák már mert nem fogy a sör. Ők miért tudnak megélni a nagy multik közt? Tán mert minőségi sört gyártanak normál áron?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.11. 14:35:09

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:

A ballibeknek magyarázhatod.

A gyűlölködő propaganda főosztály kiadta az agyhalott Soros csicskáknak az ukázt és ha kell leköpnek mindent ami magyar.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.11. 14:36:38

@ZX:

Te ostoba majom.

Ha bármelyiket betámadná egy külföldi multi, akkor a magyar kormány azokat is megvédené.

De pedig azonnal Fidezsesnek bélyegeznéd emiatt őket, és mindent elkövetnél a bukásukért, ahogyan azt a Csikivel tettétek és teszitek.

Ennyit tudtok meg a nevetek !

ZX 2017.08.11. 14:37:09

@Ballib cenzúrázók réme 25: Bagoly mondja verébnek? Látom megvolt a napi sorosozás, most már mehetsz.

ZX 2017.08.11. 14:42:16

@Ballib cenzúrázók réme 25: Csak azt lehet betámadni akin fogás van. A piac meg dönt. Egyébként meg meséld már el te faszkalap, hogy te személyesen hány hekto Csiki sört döntesz le naponta, hogy támogasd a szarodat?

I do not know WHO PPER is. 2017.08.11. 14:48:37

Durva, már az ért is Soros a hibás, hogy nem fogy egy termék.

Szerintem a plazma technológia is azért lett félreállítva, mert mocskos, ballib LCD párti Brüsszel azt is megpuccsolta.

BRAAJEN 2017.08.11. 14:55:03

@Ballib cenzúrázók réme 25:
láccik mennyire hüje a fideSS klientúra...
szavazz a lopós mocskos vezíredre...
a szemed is kilopják...
de te tapsikolsz....
buta egysejtű...

Szaracén 2017.08.11. 14:57:10

"Mióta a Heineken visszavonta a keresetét bírósággal az Igazi Csíki nevének megváltoztatásáról, már nem probléma, hogy tiltott önkényuralmi jelképpel forgalmazza egyik saját sörét."
Ez nem igaz, ősszel folytatják: magyaridok.hu/belfold/osszel-johet-lex-heineken-1851607/
Egyébként pedig nekem ez a véleményem:
www.youtube.com/watch?v=GxL0eUP_EIE

BRAAJEN 2017.08.11. 14:57:27

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:
azon megy az örömködés, hogy ami sz@r, az sz@r...
és drága is...
de te azért igyad...
hungarikúm!
kicsit sárgább, kicsit savanyúbb...

Shalamoon 2017.08.11. 14:58:38

@Ballib cenzúrázók réme 25: Hogy Te milyen hülye vagy! Jót nevettem.

mh1973 2017.08.11. 15:00:42

Totál betli ez a lóhúgy, megpróbálták 500 fölötti áron elsózni, de a mostani 250-es áron sem kell semmi jóízlésű embernek!

Lex D'Arquebus · http://ugrassvajcba.blog.hu/ 2017.08.11. 15:00:59

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Ittál már? Mert én igen, és az árához képest tényleg nem jó. Akkor inkább iszok olcsóbban valami ugyanilyet. És igen, megveszem a drágább sört is, ha az ízlik, nem a szemetet iszom. De a Csíki nem finom.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2017.08.11. 15:06:57

@Ballib cenzúrázók réme 25: Mi van, a piacgazdaság zavar? Mert ha valaki olcsóbban adja a termékét, azt nevezik piaci versenynek. És ez az ahol a Fidesz által dotált oligarchák nem tudnak megélni. Ugyanez vonatkozott volna a vizes VB-től kezdve mindnen kormány beruházásra. Érdekes módon ezeket mindig haverok (Garancsi, Mészáros Lölő, Tiborcz érdekeltségek) nyerik a tenderen meghirdetettnél magasabb áron. Viszont a Csíki sörnek piaci helyzetben kellene helytállnia, és ez szemmel láthatóan nem megy.
A Fideszes oligarchák is csak úgy tudnak életben maradni, hogy pl. Simicskát és a Közgépet mondvacsinált okokkal kigolyózzák a tenderekből.

Stenonis 2017.08.11. 15:10:48

@Ballib cenzúrázók réme 25:
A csíki sör nem manufaktúra. Kommersz nagyüzemi sört állít elő.
Tulajdonosi kör eléggé átláthatatlan, de Rotterdamba és Londonba vezetnek a szálak.
Szóval nyugodtan igyad a Csíki sört, mert csak félig holland :)

morpho 2017.08.11. 15:14:01

Szar dolog a kapitalizmus. Ez van.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.11. 15:28:59

@ZX:

Én speciel nem iszom a Csiki sört.

De ha egy külföldi multi betámadja azt, vagy bármely mást, akkor nem fogok én is a bégető ballib birkák mögött állva a magyar manufaktúra tönkretételén fáradozni, mint ahogyan azt ti teszitek.

meggyes alfonz 2017.08.11. 15:32:12

A Heineken pedig bezárja martfűi gyárát. Hány ember is fogja elveszíteni a munkáját?
Kellett izmozni holmiféle erdélyi sörért (ami semmilyen módon nem fizet adót Magyarországon). Biztos megérte.

Roan 2017.08.11. 15:36:00

@Ballib cenzúrázók réme 25: nem magyar, és nem manufaktúra. A többi stimmel :D

hidroponi 2017.08.11. 15:38:13

a csuki holland multikulti sor..az agyhalottak talan nezzek meg a tulajdonsoi osszetetelt..

Roan 2017.08.11. 15:38:16

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Lásd fentebb, amit Ballib elvtársadnak írtam.

ZX 2017.08.11. 15:41:39

@Ballib cenzúrázók réme 25: A kormány miért nem a hazai sörgyártókkal foglalkozik? Mert itt már nincs több fidesz melletti szavazásra csábítható agyhalott?

Etniez 2017.08.11. 15:49:31

@Ballib cenzúrázók réme 25: Jelenleg román sör. Ott fizet adót, ott ad munkát. Attól, hogy erdélyi magyar a tulajdonos, nem lesz a magyaroknak jobb, ha megveszik a drága sört.
Tovább nem manufaktúra, sima sörgyár.

Etniez 2017.08.11. 15:50:38

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Nem magyar és nem manufaktura.
Ha kussoltál volna, bölcsebb maradtál volna.

BéLóg 2017.08.11. 15:51:02

Nem tudom mi az hogy "drága", ha a Csíki Sört 2X pénzért adják a boltban, miközben a Multisört X pénzért, MIKÖZBEN a házhoz szállított Csíki sör valamiért 1X pénz SZINTÉN.
Biztosch a csikisek tesznek maguknak DIREKT keresztbe!

Ááááá, nix kibaxás meg lehetetlenné tevés meg efféle, dehogy van, büdös román csíkoknak meg eleve jár ez balliberális szemmel.

Etniez 2017.08.11. 15:51:38

@Ballib cenzúrázók réme 25:

A fideszcsicskánakmagyarázhatod.

A Rogán propaganda főosztály kiadta az agyhalott fidesz csicskáknak az ukázt és ha kell leköpnek mindent ami nem fidesz.

Etniez 2017.08.11. 15:52:47

@Ballib cenzúrázók réme 25: Dehogy védené meg. Továbbá nincs betámadva a Csíki, elvesztett egy védjegy pert Romániában.

Duplaxiii 2017.08.11. 15:59:20

Istenem... Kamuhergelés egy erdélyi termék miatt???
Ugye a tulaja a kintinek nem magyar, a cég nem itt adózik.
Ha nem veszem, akkor támogatom a hazai ipart, a hazai munkaerőt.
Ha iszom, akkor támofatom a román kormányt és utcára juttatom a magyar melósokat.
Hát megint megéri a nemzetrombolás...
Ráadásul a sőr nem poltikai, hanem ízlés!
a) azt iszom, ami ízlik
b) azt iszom amit ki tudok fizetni!!!!
És igen itt a sok hazai manufaktúra. Azok mellett egytelen kibszaott propaganda sincs...
Nem fogok román alsónadrágot venni, mert éppen Erdélyben gyártják! Nem fogok medvehúst enni a hazai marha helyett.
És igen, nem fogok magyar tejet venni négyszeres áron, csak hogy pár termelőnek jó legyen.
És ha a csútiék a multikat akarják szopatni, akkor azt tegyék piaci alapon és otthon avatkozzanak bele a gombáslábú feleségeik életébe és ne a miénkbe...

Duplaxiii 2017.08.11. 16:01:47

Egyébként a szlovák sőr zseniális és ott van ugye a Felvidék...
Ott ez a hiszti miért nincs? Miért nem felvidéki magyar területen gyártott termékeket propagálunk? Vagy vajdasági vonal miért tilos?
Az erdélyi kontinges az első, aki megesról szarik a megyarság egészére! Vannak ők és mindenki más... Nekik nincs olyan, hogy MI!

morpho 2017.08.11. 16:17:34

@Duplaxiii: Komoly egyetértésben vagyunk.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.11. 16:26:22

@ZX: "Csak azt lehet betámadni akin fogás van. A piac meg dönt. "
Az anyád picsáját te féreg. Nem arra van bármelyik kormány, hogy az országának az érdekeit védje? Próbálj meg megtámadni egy amcsi állampolgárt vagy kibaszni egy francia céggel.
Szeretem a nullaagyú balfaszokat a nagy "piac dönt dumájukkal". Teljesen mindegy mit csinálsz, 3 percen belül lecserélhető vagy, ha az állam nem védi meg a segged-

2017.08.11. 16:29:35

@Roan: "nem magyar, és nem manufaktúra"
Ugyan hagyd, ezeknek a csököttagyú, narancshályogos faszoknak az a magyar, amit a fidesz véd, és nem magyar az, aki ellen a fidesz uszít.
Örömünnepet tartottak volna, ha a Heineken bezárja a magyarországi gyárait, kirúgva párszáz magyart, hiszen ezzel meg lehet menteni egy romániai multimilliomost és az ő multinacionális (a magyar nemzetiségű tulajon kívül főleg holland) cégét.

Ne keresd bennük a logikát, vagy a piaci folyamatok megértését. Arra nem képesek, hogy észrevegyék, ha kilopják a szemüket.

2017.08.11. 16:31:52

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: A fidesz nem az ország érdekeit védte, hanem egy romániai, javarészt holland tulajdonú cégét. Az ország érdekeit azzal védené a fidesz, ha ilyen bolhafingnyi ügyekből nem csinálna politikai szarkupacot és nem használná arra, hogy a magadfajta csököttagyú szarokat a magyarok ellen uszítsa.

Laurel 2017.08.11. 16:32:02

Ha már Magyar sör, akkor van itt az országon belül is pár kis manufaktúra, vagy pl a Zirci apátság söre. Miért kell egy nem itthon készülő, ráadásul ha jól tudom valójában Holland tulajdonosi hátterű céget nyomni.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.11. 16:33:34

@Duplaxiii: "És igen, nem fogok magyar tejet venni négyszeres áron, csak hogy pár termelőnek jó legyen."
Helyes, te tetű. Nehogy már jó legyen annak, aki itt adózva, betartva minden szabályt csinál valamit. Hadd szopjon, zárjon be. Aztán nyikorogj, hogy milyen szar a gazdaság.

ZX 2017.08.11. 16:34:36

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Te ócska hazudózó faszkalap! Mióta az ország érdeke egy romániai sörgyárat védeni?

n3spr3ss0 2017.08.11. 16:38:24

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: Te csak cuclizz román sört,az való neked.

Egéridomár 2017.08.11. 16:39:02

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ez annyira cukiiii, amikor a proli patkány fideszgecik agyhalottaznak :D

elmeherceg 2017.08.11. 16:39:03

@nickgrabowszki: túl azon, hogy a csíki szar is meg drága is, ami mint tudjuk önmagában nem lenne probléma, őket a magyar kormány ejtette pofára a szokásos módon. Tavaly jól beetették őket, meg ment a karate tavasszal is, azután hirtelen ejtették őket.
Mert közben a matolcsy-rokonság megszerezte a pécsi sörfőzdét. Már nem a csíki a favorit, hanem a pécsi. Majd nézd meg, mi lesz fél év múlva!

Gacsajpesta 2017.08.11. 16:59:49

AMIÓTA AZ AMSTEL BOCK-OT KIVONTÁK MAGYARORSZÁGRÓL,
SOHA NEM ISZOK HEINEKEN SÖRT.

miért 2017.08.11. 17:18:31

@Ballib cenzúrázók réme 25: Az off-shore vállalkozásra gondolsz kisöreg! Takonyárpi már új ötleteket is adhatott volna a hozzád hasonlóknak!

Sir Gombóc 2017.08.11. 17:32:13

@Pierr Kardán: Mutatok neked 0,33-s magyar sört 600-ért. Mondjuk jó is, pedig nem vagyok egy nagy sörkedvelő.

amado 2017.08.11. 17:34:10

Lázár pont olyan volt a román sörrel, mint valami Twitter-ribi, aki a seggdüllesztős fotójára odaszerkeszt egy szponzorterméket.

Bobby Newmark 2017.08.11. 17:39:58

Nem "pofátlanul drága", hanem "annyiért szar". Nagyüzemi lóhugy, mint a többi ilyen tömeggyártott világos sör, csak a címke más. És amennyiért adják, annyiért kapni jót is.

felső határ nincs 2017.08.11. 17:43:18

Mi az hogy nem fogy? Egy éve mo-n azt se tudták hogy van ilyen sör most meg lehet kapni országosan.

Ez tény. A cikkírón kívül senki nem mondott olyat hogy nem fogy a cikkíró meg hazudik mint a vízfolyás ACHTUNG nem a csíki tulajdonos szavait olvassuk hanem amit a ballibber kihazudik belőle!

Bobby Newmark 2017.08.11. 17:48:01

@Ballib cenzúrázók réme 25: Mi PONTOSAN annyira fáradozunk a gyár tönkretételén, mint te: nem isszuk azt a sört. Csak mi ki is merjük mondani, hogy ami nem életképes, az pusztuljon, te meg képmutató féreg módon rinyálsz, miközben SEMMIT nem teszel az ügyed érdekében.

Bobby Newmark 2017.08.11. 17:49:16

@felső határ nincs: Van kis különbség a "lehet kapni" és a "ténylegesen veszik is az emberek" közt.
És mivel a gyár rinyál, hogy nem megy a bó't, így valószínűleg csak a "lehet kapni" eshetőség van kipipálva.

felső határ nincs 2017.08.11. 17:55:28

@Bobby Newmark: Nem, kattints az interjúra, a tulaj nem mondott olyat hogy nem megy a bót, 1 éve 1-1,5 millió fős piacuk volt most van hozzá plusz tíz.

Persze mehetne jobban is, eleve hibás stratégiát követtek mikor a gatyaletolós multi-láncokhoz kéredzkedtek be, ahol semmi sem számít a vásárlónak csak az ár. Prémiumnak szánt -most tökmind1 hogy milyen a valóságban- terméket nem a turkálóban kell értékesíteni, nem ők az elsők akik bebuktak ezzel.

Bobby Newmark 2017.08.11. 18:09:00

@felső határ nincs: De, pontosan azt mondta. Azt monda, hogy 10% forgalomnövekedés kéne, hogy rendben legyenek a dolgok.

Az a sör kurvára nem prémium sör.

Az meg külön jó kérdés, hogy akkor már miért nem a CBAhoz, ami benne van a Fidesz seggében? Házhoz mentek a seggbe lófaszért.

boborján20 2017.08.11. 18:12:16

@felső határ nincs: "Prémiumnak szánt -most tökmind1 hogy milyen a valóságban- terméket nem a turkálóban kell értékesíteni,"

ennek a mondatodnak minden része baromság.

felső határ nincs 2017.08.11. 18:18:51

@Bobby Newmark: én nem ittam nem tudom, mert pár éve külföldön vagyok, majd kipróbálom

- a mi családunk is felült a kézmüves vonatra 5 éve és megy a dolog, szóval lehetséges bármi állami v. egyéb támogatás nélkül is

Ki mondta hogy nem forgalmazza a cba? Mondjuk az sem jó hely prémium termékek értékesítésére, szvsz.

Nem siratnám őket ha havi több mint 10 milliót költenek csak reklámra, akkor annyira azért nem mehet rosszul, a családi vállalkozások 80%-a egy kanyit se költ reklámra.

Bobby Newmark 2017.08.11. 18:22:49

@felső határ nincs: Nyilván pontosan ez a reklámkampány az, ami nem hozta be az árát, nem generált annyival nagyobb forgalmat, mint amennyibe került.

Bobby Newmark 2017.08.11. 18:26:17

@felső határ nincs: Egyébként valamiért mégis siratod őket, mikor most állítottad, hogy nem tennéd. Plusz be is bizonyítottad, hogy ez akkor nem egy kis családi vállalkozás, hanem egy nagy gyár.

felső határ nincs 2017.08.11. 18:37:37

@Bobby Newmark: A méretet illetően minden relatív, nyilván egy ilyen cég tőkeerősebb mint a magyar tipikus családi vállalkozások 95%-a, de kb. ez a minimum méret hogy valaki versenyképes legyen az exportpiacokon is.
A haza és haladás szempontjából pedig pont az exportáló kkv az amiben nyugat európa erős, minnél több ilyen kéne és igen kőkeményen pénzelik a kormányok ezeknek a cégeknek az exportját nyugaton is - mert sokkal több embert foglalkoztatnak mint a multik.

morpho 2017.08.11. 19:05:03

@felső határ nincs: Te annyi hülyeséget írogatsz össze buta narancskullancs, hogy lassan nekem lesz kellemetlen. De tényleg!

CSB1196 2017.08.11. 19:22:09

Minek venni a 400 Ft-os Csíkit ha a Soproni ipa vagy az 1895, vagy a Pilsner Urquelle 230 Ft???
Ez a 3 sör ami ebben az árkategóriában Magyarországon nem kukoricázott hulladék, verhetetlenek!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.08.11. 19:26:26

Aki fideszes igyon csikis sört. Aki nem fideszes, az ne. Aki fideszes imádja a Putyint, aki nem fideszes, az ne. Stb...

Punxsutawney Mormota 2017.08.11. 19:30:39

@Ballib cenzúrázók réme 25: Öröm olvasni, hogy a lélegeztetőgépre kötött bértrollok, az ország pénzét egy ROMÁN cégbe tolnák. Ha majd anyád sír, hogy nincs nyugdíja, akkor irányítsd a csikicsukicukisörösökhöz.

Janossz 2017.08.11. 19:43:22

Ezt a lőrét azok gyártják, akik szerint a sör nem ital......Olyan is.

Nagyorrú Barbi 2017.08.11. 19:51:54

Hogy örül neki a blogger... Életének legnagyobb öröme ez legyen.

Mr. Waszabi 2017.08.11. 19:57:00

Hogy őszinte legyek, egész hátralevő életükben Csíki Sörrel itatnám őket a nap 24 órájában - majd a börtönben. De inkább a számukra ismét megnyitott recski munkatáborban. Közeleg a napja, egyre jobban.

boborján20 2017.08.11. 20:00:43

@Nagyorrú Barbi: hogy szorulna be a cserpákod a geci seggébe:)))

morpho 2017.08.11. 20:25:55

@boborján20: Már rég beszorult. Van az a pénz...

boborján20 2017.08.11. 20:33:40

@morpho: hallod haver, ezek a fityeszdroidok a szart is marcipánnak pántlikázzák, ha a fityeszmaffia kiadja az ukázt!:))

döbbenet, hogy mennyi szar él ebben az országban.

Az EREDETI 2017.08.11. 21:35:51

@Ballib cenzúrázók réme 25: Neked szokott bárki is úgy válaszolni, hogy abban nem vagy lehülyézve? hülye.

morpho 2017.08.11. 21:38:05

@boborján20: Nem szabad enni belőle :)

@Az EREDETI: Hülye! :)

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.08.11. 21:56:34

Bocsánat. hogy belerondítok a nagy örömködésbe, de emlékeim szerint 2011 táján hasonlóan penetráns cikkek születtek Zorbány készülő bukásáról, oszt most épp harmadjára készül bucira verni a randa libsi pofátokat..:DD

boborján20 2017.08.11. 22:12:07

@EU zászlót mindenhova!: szerintem pattincsál fel egy csiki sört, attól meknyugszol droid!

Hórukk 2017.08.11. 22:46:00

Tegnap csináltunk vaktesztet, 3-ból 3 ember a Csikit jobbnak találta a Heinekennél. Tény hogy drága és tény, hogy ennyiért van jobb is, de normális áron meg lehetne venni. Extraprofitra számítottak a marketingeseik, de a kormány cirkusza visszafelé sült el, a nép nem veszi.

de let e ... 2017.08.11. 22:48:15

@Ballib cenzúrázók réme 25: Oszt mitől lenne magyar ? Mijafaszomért kell ezt a román-holland céget nyomatni ?

boborján20 2017.08.11. 22:53:16

@Hórukk: aszt eldöntötted, hogy mit akartál mondani, me én nem vágom.

felső határ nincs 2017.08.11. 22:58:20

@de let e ...: nekem a tulaj az interjúban nem tünt hollandnak, se románnak

boborján20 2017.08.11. 22:59:45

@felső határ nincs: neked a geci se tűnik maffiafőnöknek, asztán az! te hülye vagy:)

xDSanya 2017.08.11. 23:03:06

Per/pill is Csíki sört iszom, teszem ezt egy hónapban 1-2x.
Amikor megjelent és ismerősöm elsőként árulta Pesti boltjában, kb. 475 Ft-volt.Akkor is ittuk mert finom. Azóta eltelt egy kis idő és már van lerakat Magyarországon, a sarki dohányboltba is kapható 300-350 Ft között.
Nyílt Csíki placc a Bálnánál, ott vannak minden fesztiválon.
Vettek a Dunakanyarban hotelt.
Törpe vízerőművek létesültek, ez már rég nem "szegény erdélyi vállalkozó sörre" mind a kezdetekor.
Kint Erdélyben se olcsóbb, én akciót bármit nem láttam tőlük se a boltoktól se sehol, a beszerzési áron kb. 50-100 Ft haszon van a boltokban, tündérország messze van....
Nincs ezzel a egésszel semmi baj, annyiért adja amennyiért akarja, nem sajnálom tőle, csak nekem ne panaszkodjon itt, hogy más sörre mennyi...
Ennyi pénzért telítődőt a vásárlok köre azt ennyi...

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.08.11. 23:05:47

@boborján20: Mi van nem tudod betenni a "Fidesz", "nem Fidesz" skatulya valamelyikébe, te retardált?

"SOS Gyuri bácsi, utasítást kérek":DDD

sinus67 2017.08.11. 23:08:18

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:
"Nem arra van bármelyik kormány, hogy az országának az érdekeit védje?"

De! Többek között arra van!
Szóval melyik magyarországi településen gyártják a Csíki sört? Esetleg a gyár adószáma? A nem befizetett TAO-t melyik futballcsapatnak utalja?
A Lixid hova lapátolja ki a pénzt, amit az általa gyártott termékekkel (köztük a Csíki sörrel) keres? Csak nem Hollandiába?

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.08.11. 23:09:06

@morpho: Nekem ugyanez jutott eszembe a népszabi kifingsa kapcsán..:D

boborján20 2017.08.11. 23:14:13

@EU zászlót mindenhova!: te kibaszott muzsik, csak a te redvás életedből tucc kiindulni? ha neked nem mondják aszt, hogy verd ki, akkor lenyeled?

döbbenet, hogy ilyen szemét tetves szarok itt élősködnek rajtunk. hogy elégítsen téged ki a mészaroslörinc kis ribanc!

boborján20 2017.08.11. 23:26:43

@EU zászlót mindenhova!: te szerencsétlen. ha örülsz a népszabadság kifingásának, akkor a csútikisvasút, a mészaroslörinc birodalom , és a többi fityeszszar összeomlásának is örülni figsz., mert ha el lesz zárva a közpénz, akkor összeomlanak, mint a csikisör.

Punxsutawney Mormota 2017.08.11. 23:26:59

@boborján20: Nem érti az összetett mondatokat. A csetrobotok még nem tartanak itt. Próbáld meg tőmondatokban elküldeni melegebb éghajlatra a szarevőt.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.11. 23:27:06

@boborján20: Értjük elvtárs! Tehát az a hollandromán aki nem is annak látcik. Éberség.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.11. 23:28:17

@sinus67: Magyarok csak Magyarországon élnek?

Punxsutawney Mormota 2017.08.11. 23:28:18

@Ballib cenzúrázók réme 25: ROMÁN. Idióta. ROMÁN manufaktúra. Vagy talán visszacsatolták Erdélyt?

Az EREDETI 2017.08.11. 23:37:34

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: a másik nickeddel jelentkeztél be véletlenül droid?

boborján20 2017.08.11. 23:51:59

@Nagy fasz vagy te Válasszunk: a faszt érted te szar darab!

te csak aszt érted, ha a redvás hiéna csapatod lerohan valamit, aszt érted!

utána pusztulás van, aszt nem érted! lásd, eszt a tetves hollandcsikiszart!

boborján20 2017.08.11. 23:54:29

@Ballib cenzúrázók réme 25: "Én speciel nem iszom a Csiki sört."

leülhecc, egyes!

heimpetya rulez:)))

dr. mesterséges színezék 2017.08.11. 23:58:28

"mégse itták még a jobboldali. nagymagyar Fidesz-szavazók sem."

Más témakörökben mán utaltam rá, de mégis itt az igazi: ha valakinek egyszer pisztolyt szorítanak a fejéhez azzal a követeléssel, hogy a verőcei CBA pénztári blokkjaiból mondja meg, hogy melyik évben mely napokon rendezték meg a Magyar Szigetet, minden esélye meglesz az életben maradásra, ha a Kozel sör eladott mennyiségének fel- és lefutását keresi.

dr. mesterséges színezék 2017.08.12. 00:02:26

@BRAAJEN: Azért a fijuk mértéktartóak voltak, hogy megvárták, amíg minden magorkázás atyja, Usztics kihalt a piacról.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2017.08.12. 00:02:53

Szegény románok.
Akkor most ihatják ők a saját sörüket?

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2017.08.12. 00:07:33

@csentecsa:
Gondolom, ha a Bivalyhörcsög alsón élő unokatesód feleségének beszólnál, hogy mire költse a kosztpénzt, az unokatesód jól pofán vágna! (csak hogy a faék egyszerűségű agymosottak is megértsék)

dr. mesterséges színezék 2017.08.12. 00:11:55

@Laurel: "Miért kell egy nem itthon készülő, ráadásul ha jól tudom valójában Holland tulajdonosi hátterű céget nyomni."

A birkáknak bégethető jelszavakat biztosít, és ha sikerül dohánybiznisz módjára intézni a sörpiacot, a főbirkáknak meg pénzt.
A kártevést meg már megszokta mindenki, mínuszos hír.

dr. mesterséges színezék 2017.08.12. 00:18:09

@felső határ nincs: "a tulaj nem mondott olyat hogy nem megy a bót, 1 éve 1-1,5 millió fős piacuk volt most van hozzá plusz tíz."

Menyugtatom a tulajt: a piaca pármilliárd főt számlál most és számlált tavaly is. Már csak eladható termék kell.

dr. mesterséges színezék 2017.08.12. 00:29:57

@csentecsa: "Inkább úgy fogalmaznék, hogy Románia területén működő magyar eredetű magyar logójú sör."

Csak következetesen... tehét a Románia területén működő, román-holland tőkéből román-holland profitot termelő, de magyar eredetű és magyar logójú sör magyar (nem is lehet más, Semjén aszonta). Jó.
A Magyarország területén termelő, magyar munkavállalóknak bért fizető, a magyar GDP-t (kétes mérőszám, de az ország pozícióját befolyásolja) növelő multi viszont szemétkarvaly, ami ellen síkra szállva tök jó, hogy az Orbán-Mészáros a multi és a munkavállalói által befizetett adót ellopja, hagy abból finanszírozzon kétes életképességű vállalatokat. Az is jó.
Meg az egységes tudathasadás is, az is jó.

Punxsutawney Mormota 2017.08.12. 00:41:09

@csentecsa: Figyelj csak, éhbértroll. Foglalkozz inkább a japán metró anomáliájával. Igaz, ahhoz sem értesz, viszont szisztématikusan meghazudtoltál 8 embert, aki már volt Japánban, ellenben veled, akinek idén sem jön össze egy kuponos hétvége sem a Bodrogi kúriában.
Ha már ennyi szart eszel és szolgalélekkel büfögöd vissza, akkor igazán kérhetnél a gazdádtól egy beutalót Garancsi vagy Tiborc elvtársak üdülőjébe.

Felőlem hívhatsz aminek akasz, tanulatlan barátom... Nem te mondod meg, hogy ki a magyar, és ki a román.
Hol működik az a cég? Romániában? Hol fizet adót? Romániában. Akkoz az bizony egy román cég.
Szóval, pofádat befogod dagi! Ülj vissza a google elé hátha újabb képeket találsz a tokiói metróról.

2017.08.12. 00:48:10

@villamos alóli kacaj nem mindig őszinte: "Szegény románok.
Akkor most ihatják ők a saját sörüket? "

A románok köszönik szépen, jól vannak sörügyileg is. Erdélybe járó sörivó emberek tudják, hogy igen jó a választék és finom is. Ursus, Ciuc vagy Stejar, csak ezek önmagában elegek nekem, hogy Romániában csak román sört igyak. Árban is jók, nem 4%-os lábvizek, így a megspórolt pénzen szilvapálinkával gyorsítok előtte.
Érdekes, hogy a magyar sört sok éve nem iszom, mert drága is meg szar is.

@csentecsa: " A tőkeerős nagy cégek megpróbálják árversennyel ellehetetleníteni a kisebb feltörekvőt, amire az a saját lehetőségei szerint reagál."

A kisebb feltörekvő előtt is nyitott az árverseny: ez a kapitalizmus, a piacgazdaság. Jó reggelt! Ha nyitsz egy benzinkutat és száz forinttal olcsóbban adod a benzint, nálad fogok tankolni. Ha jól fekszel a narancsos gazembereknél, akár meg is támogatják neked államilag, ha visszacsorgatod a felét.

boborján20 2017.08.12. 00:52:59

@csentecsa: "A csíki sör eredete több száz évre nyúlik vissza. A kárpát-medencei magyar történelem része. Ezt élesztette újra egy székely vállalkozó, ezért támogatandó."

szarrá röhögöm magam te kibaszott nercsicska! hogy mészaroslörinc legyen az utolsó stroman, aki letérdeltet te idióta!

szétbasszátok ezt a szép reményű országot, és még büszke is vagy rá!?

dr. mesterséges színezék 2017.08.12. 00:59:35

@csentecsa: Legyen neked! Sőt, a holland tulaja is magyar!

Szemben a Magyarországon élő és adót fizető magyar állampolgárok nem azok, amennyiben NER-képtelenek.
Pardon, nem csak: a külföldön élő és adót fizető, de a keresményük egy részét Magyarországra utalók sem, főként választás alkalmával nem.

dr. mesterséges színezék 2017.08.12. 01:02:56

@boborján20: "szétbasszátok ezt a szép reményű országot, és még büszke is vagy rá!?"

Nézd a jó oldalát: ha Mikszáth feltámadna, teljesen otthonosan érezhetné magát az országban, nem érnék meglepetések, mint az Új Zrínyiász hősét.

2017.08.12. 01:04:00

@csentecsa: "A csíki sör eredete több száz évre nyúlik vissza."

Hogyne. Árpád atyánk hozta be magával, akkor még lóhúgy formájában, de később továbbfejlesztették, amikor István kiráy szolgálatában álló német lovagok kifogásolták az ízét, hiszen akkor még nem tudták hűteni sem.

"A kárpát-medencei magyar történelem része. Ezt élesztette újra egy székely vállalkozó, ezért támogatandó. "

Aham. Nos, a székely vállalkozó nem magyar, hanem székely, tehát Székelyország illik támogatni vagy az az ország, amelynek területén pancsolják. Amúgy meg nincs olyan, hogy "támogatandó" (ha nem tudnád, a szabad piacon nincs ilyen fogalom, csak a szocializmusban).

boborján20 2017.08.12. 01:07:16

@csentecsa: kisbolsi, te is szopsz, csak te élvezed te szerencsétlen barom. a főnököd a geci és a hiéna családja kivérezteti ezt az országot. és az ilyen paraziták, mint te, tapsoltok és pucsítotok!

dr. mesterséges színezék 2017.08.12. 01:09:32

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: "az az ország, amelynek területén pancsolják."

Azért nagy mázli, hogy nem az Alpokalján főznek sört... persze még támogathatunk nemosztrák, hanem ausztriai magyar ipart, ha Semjén úgy gondolja.
Ha egyéb érv nem lesz mellette, akkor majd az, hogy "áprilisban harmadjára lesztek megbaszva".

boborján20 2017.08.12. 01:10:46

@dr. mesterséges színezék: forognak a sírjukban.
ha ezt látná pl. Ady vagy Móricz, nem hinné el.
pedig anno azt hitték, hogy ott és most van az alja ennek a népnek.

dr. mesterséges színezék 2017.08.12. 01:14:20

@boborján20: Szabó Magda pedig visszakönyörögné magát a sírba az ő imádott egykor cívis városából.

NemNick 2017.08.12. 05:21:16

OFF: döbbenet, ami itt megy, kommentelés címén.
Habony és Orbán már csak egy kávét kér.

Mikrobi 2017.08.12. 06:50:42

A Csíki nem lopta el a Heineken védjegyét, mert az románul, Ciuknak nevezte a sörét, a Csíki meg Csíki.
A Heinekennel nem az volt a fő baj, hogy beperelte a Csíkit védjegylopásért, hanem hogy a keresetében Székelyföldet "úgynevezett Székelyföld"-nek nevezte. Ezek után, pláne a vörös csillaggal, én kitiltanám az egész céget Magyarországról az összes sörével együtt. A Csíkit nem kell támogatni, ha túl drága és nem elég jó, felőlem csődbe mehet.

torró 2017.08.12. 07:05:14

@Duplaxiii:
Lehet hogy volt már amiben nem értettünk egyet, de ebben speciel teljes mértékben egyetértek.Nincs is tovább mit ragozni!

Punxsutawney Mormota 2017.08.12. 07:31:30

@csentecsa: Úgy látszik, tényleg fáj, hogy még arra sincs pénzed, hogy Ráckevéig eljuss a bértrollkodásból, dagikám. Lazítanod kellene, mert a hombár fejedben egyszer elpattan valami, aztán majd téged is Abháziában gyógykezeltetnek a ruszki, mint KGBélát. A csiki sört is az internetről ismered, mint a japán metrót? Vagy háromszáz forintod azért akad?

Szóval, kedves szarszagú barátom, miért is magyar csiki sör? Csak azért, mert te mondod?
Felteszek egy nagyon-nagyon bonyolult kérdést. Jól figyelj, csak egyszer írom le. Ha a Coca-Cola ügyvezetőjének a jövő héten kinevezik Krospéry András biológiaszertáros nyugdíjast Zugblóból, akkor a Coca-Cola magyar cég lesz?
Hát így magyar cég a csikicsuki. Ráadásul jó hagyomány szerint mindent loptak, még a reklámjukat is.
A japán metró csupán azért kiemelkedő a munkásságod közül, mert olyanokat próbáltál meghazudtolni fotelkalandorkám, akik akár hónapokat is éltek Japánban, Te meg a japán metróról talált néhány képet felhasználva libsiztél :D

Netuddki. 2017.08.12. 07:51:40

@torró: De jó, hogy a tolvaj fideszes mocskok egyetértenek! Főleg, ha 1 IP címről kommentelnek.

torró 2017.08.12. 08:04:38

@Netuddki.:
Kifejtenéd,? Mert ezt most nem értem.

2017.08.12. 08:06:52

Heineken és Kronenbourg mennek mostanában nálam, időnként Carlsberg, ritkábban DAB. Mindezeket csak az ízük miatt és nem azért, mert valaki gyártja. Egy fontos dolgot tudni kellene minden részeg disznónak: a Heineken dobozán nem vörös csillag van, hanem valami sötétebb árnyalatú ciklámen. Ha valaki színvak, az könnyen összetévesztheti a vörössel.

Moin Moin 2017.08.12. 08:11:05

Van egy ajánlatom csíkiéknek és mindazoknak, akik sztárolják őket. Szervezzenek Bajorországban egy sörkóstolót (úgyis nemsokára lesz a müncheni Oktoberfest és a nem müncheni székhelyű sörfőzdék sorra rendezik a párhuzamos sörfesztiváljaikat.) Mármost, ha a jó bajoroknak bejön a cucc, akkor O.K. - ha nem nem, akkor be lehet kussolni!:-)

2017.08.12. 08:22:44

@Moin Moin: Jó ötlet, ha a bajorok beisszák ezt a lónyálat, egyből húgyozhatnak tőle a sörpad alá.

2017.08.12. 08:28:03

@NemNick: "döbbenet, ami itt megy, kommentelés címén.
Habony és Orbán már csak egy kávét kér. "

Miért nem iszol valamit? Én már túl vagyok a kávén és az első páleszen. Most várok valami székelyt, hogy kikérdezzem a sör ízéről (mert ezek bort isznak és Orbánt prédikálnak). Ha esetleg tudni valamelyik kicsi matyar írás vagy besegítenek nekik a cigó farkát nyaló fideszes tálibok...

Janossz 2017.08.12. 08:34:47

@csentecsa: "Az erdélyi magyarokat következetesen románozzátok. "
A kiváló királyi sajtó teszi ezt, elég régóta, és elég következetesen.
Egy határon túli pusztán neve hangzása alapján azonnal magyarrá válik, ha valami pozitív hírben szerepel. (Sportsiker, tudományos, művészeti eredmény)
Ugyanakkor érdekes mód az itthon elkövetett rablások, gyilkosságok tettesei egytől-egyig románok. Furcsa, nem? Ilyen neveken, mint D. Csaba, vagy P. Áron.
Negatív tartalomhoz nem kötünk erdélyit, azonnal románná válik a bűnben.
Átlátszó.

2017.08.12. 08:49:27

Ezek nem jönnek ide a blogokra, talán olvasni sem tudnak magyarul, de legalább van zászlójuk a parlamenten. Különben elég nehéz megtanulni a azt a román-magyar dialektust, amelyen beszélnek, de érteni is nehéz, meg kell tanulni hozzá románul.
A székely nem ismeri a láncfűrészt, csak a druzsbát.
:)

2017.08.12. 08:52:06

Lézer Jankó, ha kifehérítené magát valamelyest, akár székelynek is beválna.

randomuser1 2017.08.12. 09:35:11

a bálnában a csíki sörplacc a reketyével szemben van, meg lehet nézni, hol ülnek többen.

tegnaptuska 2017.08.12. 10:00:53

Miután minden határon túli magyar, aki szavaz a magyarországi választásokon nettó hazaáruló, ráadásul a székely, csík, Erdély szavak hallatán és kimondásakor nem élvezek el háromszor, valamint minden hátrányát el kell szenvednem annak, hogy nem vagyok romániai magyar, semmit nem fogyasztok, ami onnan származik. Mindenkit erre biztatok, védjük meg az országot a semmittevő álmagyaroktól!

tegnaptuska 2017.08.12. 10:45:57

@csentecsa: Te akkor az az élvezős fajta véglény vagy. Valóban, tiétek az ország. Ezért Orbán a fő g.

anyadmajma 2017.08.12. 11:25:32

@csentecsa: te hazaáruló bolsevik geci vagy.
Elég sok romániai magyar szerint jobb lenne, ha kidöglenétek a föld színéről a picsába.:)
De hülyéknek van szerencséje, mivel nem őket sem érdekli a szavazás, és helyettük azt raktok a levélbe, ami nektek jó. Nem mintha anélkül nem csalnátok el az egészet.

Kegy 2017.08.12. 11:25:40

mi lenne, ha sört próbálnának meg gyártani?

anyadmajma 2017.08.12. 11:27:12

Amúgy ez a Csíki sör nem azért nem megy, mert drága, hanem mert egyszerűen pont olyan szar, mint bármi más, amit a fidesz csinál.
Egyszerűen ihatatlan.
Érdekes módon ott sem fogy, ahol csapolva ugyan annyi, mint a Soproni vagy Dreher.

emzéperiksz 2017.08.12. 11:29:08

Az ember azt a sört issza, amelyik ízlik neki, és meg tudja fizetni. A Csíki Sör szar és drága, ezért nem fogy. Nem kell ebbe annyit belemagyarázni. Jó sört kell gyártani megfizethető áron, és akkor majd lesz rá kereslet. Nincs az a politika, ami ráveszi az embert a rossz sör ivására, legfeljebb, ha ingyen sörről van szó, de az meg a Kutya Párt programja :D

anyadmajma 2017.08.12. 11:40:05

@emzéperiksz: hú, bakker, erre nem is gondoltam. Pedig rájuk fogok szavazni, és most már csak reménykedem, hogy az ingyensör nem ez a szar lesz:)

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.08.12. 11:42:30

Majd a közmunkások Csíki sör jegyben kapják a bérüket, mindjárt sikerül megoldani a munkanélküliség és a sör kérdését egy csapásra!

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.08.12. 11:44:58

@csentecsa: A kommunisták mindenhol a levélszavazatos csalással nyertek, most is erre készülnek. Ávós gyerek, nem találod a helyed.

Thunder_th 2017.08.12. 11:46:14

Aki minőségi sört akar, az nézzen szét a cseh, bajor, belga termékek között. Találni fog minőségi sört is azért az árért amiben ezt a gusztustalan csiki lónyálat mérik.

2017.08.12. 11:55:10

Volt szerencsétlenségem rendelni egyszer a szűretlen változatból, rohasztott fűrészpor íze van. Szerintem viszonylag kevesen vágynak erre az ízhatásra, ha sört akarnak inni, bár ki tudja...

Hórukk 2017.08.12. 12:41:27

@boborján20: Ezért lett olyan sz.r a Pisa teszted. De kérdezz nyugodtan.

apro_marosan_petergabor 2017.08.12. 13:12:33

Minden napra jut egy ilyen "behányós" cikk. Kb. ennyire telik a "baloldalnak", behányni vhová - okkal, vagy ok nélkül. Építő cikket még nem láttam. Na, hát ezért nem vagytok - s nem lesztek még egy jó darabig(remélem soha) kormányon.

postumus mumus 2017.08.12. 13:35:37

Amit itt árulnak azt nem nevezném sörnek, inkább szénsavas kukoricalének. A sörhöz köze nincs egyiknek sem, aki ivott már bajor, cseh és szlovákiában gyártott söröket az tudja miről beszélek. Ilyen magyar kotyvasztott szutykot akkor sem innék, ha egy inkvizítor tölcsérrel próbálná a torkomon leönteni.

tegnaptuska 2017.08.12. 13:48:47

@apro_marosan_petergabor: Építő cikk, b+! A világ legcsodálatosabb lóf@szjóskája vagy. Fidesz szavazóként, komcsi nevek mögül, építő jellegű cikkeket vársz a baloldaltól. Neked minek? Fel akarsz épülni a leépülésből?

postumus mumus 2017.08.12. 13:51:53

@Kegy: "mi lenne, ha sört próbálnának meg gyártani?" A jó sör előállításához jó technológia, minőségi alapanyagok szükségeltetnek. A szénsavazás és kukorica csuházás se tartozik ezek közé. Egy jó sörhöz árpa, maláta, komló kell és ezek megfelelő erjesztése. Ez időigényes, megfelelő szakértelmet és az alapanyagok igényes termelését igényli. No a politikai szarkavaró, korrupt fideszes csóringer jogészkombájn fiukk egyikkel sem rendelkeznek. A csőd garantált, mindn területén, amihez hozzányúlnak. A szakértelmet nem pénzért és jogi diplomáért, orrbánseggnyalásért, hanem hosszú időn keresztül kemény munkával megszerzett tapasztalatokért lehet elsajátítani. A korrupt, kapzsi fidesz fiukk pár év alatt óhajtanak milliárdokat sikkasztani, amibe bele fog törni a bicskájuk.

boborján20 2017.08.12. 16:14:20

@Hórukk: "Tegnap csináltunk vaktesztet, 3-ból 3 ember a Csikit jobbnak találta a Heinekennél"

aki 400ft-ért vett sört jobbnak találta a 250ft-ért vettnél, az fasz. főleg úgy, hogy a hejnekken jobb.

arról már ne is beszéljünk, hogy akkor még nem is beszéltünk a cseh és német fél euros sörökről.

haver, ez a löty ennyi pénzért kábé a ner leképezése!

boborján20 2017.08.12. 16:16:33

@apro_marosan_petergabor: a cinizmusból még nem épült semmi. asztán felült a geci a kisvasútra és kettővel elpöfögött lovasberényig:)))

Punxsutawney Mormota 2017.08.12. 21:16:40

@csentecsa: Téged órabérbe fizetnek, dagi?

Hórukk 2017.08.13. 02:26:23

@boborján20: A vakteszt nem az árról szól és viszonylag objektív módszer. Természetesen 3 ember nem ad szignifikáns eredményt, de jelzésértékkel bírhat az ilyen eredmény. Az ár-érték arány más dolog, de aki politikai elvakultságból nem enged meg magának 400 Ft-ot próbaképp egy üveg sörért, na szerintem az a fillérb.szó f.sz.

apro_marosan_petergabor 2017.08.13. 09:25:17

@tegnaptuska: A trágárkodáson kívül tudsz mást is?

Le Orme 2 2017.08.13. 10:17:56

Milyen kár, hogy a cikk hazudik.
Az interjúban a következőt mondja Lénárd András:
"Nincs mit finomkodni: a nagy sörgyártók árháborút indítottak ellenünk. A nagy áruházak közül csak az Auchanban vagyunk jelen, ahol a Heineken vagy a Dreher ugyanazon kategóriájú sörét nagyságrendileg 200 forintért forgalmazzák, míg a Csíkit a duplájáért. Hangsúlyozom: nem azért, mert mi kétszer annyiért adjuk. Ez az árpolitika semmi egyébre nem alkalmas, mint meggyőzni a fogyasztót, kialakítani annak a pszichózisát, hogy milyen pofátlanul drága ez a Csíki. Arra „neveli” a fogyasztót, hogy mi a helyes ár-érték arány, a kocsmában viszont már drágán adja az üzletben még olcsó márkás terméket."

Punxsutawney Mormota 2017.08.14. 00:00:24

@csentecsa: Ha odajártál, akkor nyilván ismerted őt :D Vagy az anyád mesélte, hogy így járt az anyám, dagikám? Jah persze... szobatársak voltak.
Nagggggyyyyon ismered a kupik világát... A japán metróról szóló elméleteiddel, meg a hazaffyas pöcsöddel máshol nem is kapsz nőt.
Na töröld le a vastag szemüvegedet és izgalmadban tolj be még egy pulykásszendvicset éjszakára, hátha megnyugszol.

Punxsutawney Mormota 2017.08.14. 00:02:16

@csentecsa: Dagikám, vegyél vissza a tempóból. Ha elvisz a szíved, akkor Bircának kell betölteni az I. számú és a II. számú legfőbb hülye pozicióját.
Bár Birca legalább egy némi eredeti gondolatokkal rendelkező csetrobot hozzád képest :D :D :D

Bobby Newmark 2017.08.14. 09:29:57

@csentecsa: Nahát! Csak nem hazudott a kedves tulajdonos?

"a Heineken vagy a Dreher ugyanazon kategóriájú sörét nagyságrendileg 200 forintért forgalmazzák, míg a Csíkit a duplájáért."
süti beállítások módosítása