B1 blogcsalád



Brüsszelben bukta Orbán az adósságcsökkentést

2017. augusztus 10. - ashwood

image_3.jpegAz Eximbank – mint állami cég – kintlévőségei az államadósság részét képzi - mondta ki egy uniós intézmény. Ezt még nem kenték Sorosra, pedig roppant kényelmetlenül érinti a kormányt az elbukott vita, így ugyanis búcsút mondhat az államadósság csökkenésének.

"Magyarország az erősség talán legfontosabb dimenziójában, a pénzügyi önállóságban áttörést ért el. Erős országnak rendben vannak a pénzügyei." – mondta Orbán legutóbbi, tusványosi beszédében. Szép idea - kár, hogy a fele sem igaz. Miközben az IMF-et "hazazavarták" - önmagában megérne egy misét, hogy a megkapott, de Bajnaiék által fel nem használt hitelkeret jelentős részét Orbánék mire herdálták el -, de arról persze nem beszél a kedves vezető, hogy mire is menne a gazdaságunk az uniós adófizetők milliárdjai nélkül.

Ennél azonban épp nagyobb a pofára esés. Gyurcsány az őszödi beszédben elismerte: apró trükkök százait vetették be, hogy a 2005-ös költségvetést kozmetikázzák és a 2006-os választások előtt senki ne tudja meg, mekkora gondban is valójában az ország. Eddig is tudtuk, de immár papírunk is van róla: Orbán épp úgy alkalmazza az "apró trükkök százait", hogy elhitesse, permanens szabadságharca eredményes.

Ilyen volt az MNB év végi manipulációinak sora a forint-euró árfolyammal, a tíz percre visszavásárolt államkötvények garmadája, és most már tudjuk: az Eximbank is e sort gazdagítja.

Csak címszavakban: az állami tulajdonú, állami vezetésű bank, amelynek elvben a külkereskedelem támogatása a feladata a kormány szerint nem tartozik az állam által kezelt gazdaságba, vagyis hiánya/kintlévősége nem része az államháztartásnak. Olyannyira állami a bank, hogy Rogán Antal egykori alpolgármestere vezeti, aki jó érzékkel Andy Vajna, Garancsi István és Habony Árpád baráti körét hitelezi tízmilliárdokkal - hiába az eredeti cél.

Az uniós statisztikai hivatal lényegében négy éve harcol a magyarral és persze Matolcsy György jegybank elnökkel e tétel sorsáról. És hogy mennyire nem kicsi az összeg: 510 milliárdot is meghaladja a summa, amit az adósság rubrikába kellene bevésni, vagyis a GDP 1,7 százalékáról beszélünk, minimum. Orbán és csapata mindent elkövetett, hogy ezt a mínuszt távol tartsa a büdzsétől, ám most az uniós szakhatóság kimondta: az Eximbank foglyul ejtett intézmény - vagyis az állam felügyeli és befolyásolja működését – így része az államháztartásnak, tessék csak korrigálni a számokat ennek megfelelően.

Kíváncsian várjuk, mikor áll elő valamelyik fideszes szép ember azzal, hogy ez is Soros ármánykodásának eredménye. Hisz az orbáni világban kétfajta dolog létezik: jó, amely belőle ered, és rossz, amely Soros.

A statisztikusok vitájának persze még nincs vége, hisz a döntést a kormány akár az uniós bíróságon is megtámadhatja. (Ugyan ilyen helyzetben, amikor valaki a kormány döntése ellen kér jogorvoslatot, azonnal azt harsogják: hátba szúrták az országot. Vagyis: Orbán most hátba szúrja Brüsszelt. Ez a cél, nem?) Igazából a vita végkimenetele nem is annyira fontos, mint maga a harc egy újabb uniós intézménnyel. Ennek azonban hamarosan az lesz a következménye, hogy a hivatalos, uniós adatsorokban Magyarország mellett apró csillag jelzi majd: az EU nem kezeskedik a megjelenő adatok hitelességéért. Újabb szög a magyar versenyképesség koporsójába, ha a minden befektető által elfogadott Eurostat nem vállal felelősséget a magyar gazdaságot leíró, állítólag csodálatos számokért.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr512732644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gerilgfx 2017.08.10. 11:36:52

csak azt a statisztikát hiszem el, amit én magam hamisítok.

morpho 2017.08.10. 12:17:40

Amikor a szocik az autópálya építéseket kiszervezték a költségvetésből, a fidesz nyomta fel őket Brüsszelben. (szigorúan az ország érdekében) Most ők csinálják ugyanezt. Úgy tűnik nekik sem lehet... Egyébként az államadósság azért is döcög, mert belelapátoltak 3000 Mrd forint nyugdíj megtakarítást, aztán mégis 26 ezer Mrd felett van az államadósság. Az Eximbank egyébként nyilvánvalóan költségvetési csalás. Az egészet arra találták ki, hogy a haveroknak pénzt pumpáljanak ki a költségvetésből. Vajna is így vette meg a tv2-t. Kiszervezett közpénzből.

FCUK10 2017.08.10. 13:14:51

"A statisztikusok vitájának persze még nincs vége, hisz a döntést a kormány akár az uniós bíróságon is megtámadhatja. "

nincs döntés, egy véleményt alkotó szerv véleményét tudjuk, ami senkire nézve nem kötelező.

miért kell már megint hazudni? :)

BAZINGA2 2017.08.10. 16:36:29

Éppen ideje volt! Elég volt a hazugságokból, azért nem mindenki hülye!

Toportyán Zsóti 2017.08.10. 17:27:10

Gcsuti pocakmutyi bucija elszállt nem kicsit,30000 milliárdocskát szórakázott már el uralkodása alatt,ebből bőven tellett vóna adósságcsökkentésre ha nem magára és tolvajseregletére költötte vóna.

István Tamasi 2017.08.10. 19:27:17

@morpho: A 3000 milliárd józan logikával önmagában az államadósságot növeli. Ugyanis az történt, hogy az állam besöpört 3000 milliárdot aminek ellentételeként azon pénzek tulajdonosainak nem 75 hanem 100 % nyugdíjat kell majd fizetnie.: Most egy nagy összeg felvétele ellenében később apránként kell törleszteni - színtiszta hitel.

morpho 2017.08.10. 20:28:26

@István Tamasi: Dehogy hitel! Az einstand az nem hitel, hanem rablás. Ráadásul zsarolással rabolták el. A nyugdíjpénztárak államkötvényekben tartották a tőkéjük legnagyobb részét. Ezeket az állam egyszerűen kivonta. Nem fizették tovább a kamatot és felélték a tőkét.

István Tamasi 2017.08.10. 20:58:33

@morpho: Persze az elvétel módja rablás. Amit írtam az a dolog pénzügyi oldalról való nézete.

morpho 2017.08.10. 22:04:34

@István Tamasi: Nem teljesen, mert a teljes tőkét lerabolták.

2017.08.10. 22:37:24

@István Tamasi:

". Amit írtam az a dolog pénzügyi oldalról való nézete. "

És egyébként meg teljesen fals, amit írtál.

" A 3000 milliárd józan logikával önmagában az államadósságot növeli. "
Itt nem lehet tudni, mire gondolsz.
"Ugyanis az történt, hogy az állam besöpört 3000 milliárdot aminek ellentételeként azon pénzek tulajdonosainak nem 75 hanem 100 % nyugdíjat kell majd fizetnie.:"
Igen, de azt a nyugdíj járulékokból fogja fizetni. Mivel megmaradt a régi rendszer a manyup megszüntetésekor. Most már minden nyugdíjpénz az államnak megy és nem a manyupba. Ami a manyupba ment volna az-az a 25%, amit hiányoltál (75 vs 100).
"Most egy nagy összeg felvétele ellenében később apránként kell törleszteni - színtiszta hitel. "
Nem. Ez a nagy összeg egy sima extra forrás volt. Nincs szó semmilyen apránként törlesztésről, ahogy azt írtam az előző pontban.

Le Orme 2 2017.08.10. 22:41:59

@morpho: @István Tamasi:
Hazudtok.
index.hu/gazdasag/2013/01/30/strasbourg_rendben_volt_a_nyugdijallamositas/

"A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította szerdán a magánnyugdíjpénztárak ügyében tett magyar panaszt. A strasbourgi bíróságnál egy 30 éves, E. B. monogrammal azonosított magyar állampolgár tett panaszt, mert szerinte a nyugdíjrendszert érintő új szabályozással az állam abból a célból, hogy a maga céljaira használja fel, gyakorlatilag elkobozta az ő magántulajdonát képező nyugdíjmegtakarítást.

A bíróság szerint a panaszos magántulajdonhoz fűződő joga nem sérült, hiszen a jövőben is joggal tarthat igényt nyugdíjra a foglalkoztatása alatt fizetett járulékok alapján, függetlenül attól, hogy azok állami vagy magánkézben lévő nyugdíjpénztárba folytak be."

legeslegujabbkor 2017.08.10. 22:44:11

Szomorú, hogy külföldről kell megmondani, hogy valami itthon egy nagy átverés.

"510 milliárdot is meghaladja a summa, amit az adósság rubrikába kellene bevésni, vagyis a GDP 1,7 százalékáról beszélünk, minimum. Orbán és csapata mindent elkövetett, hogy ezt a mínuszt távol tartsa a büdzsétől, ám most az uniós szakhatóság kimondta: az Eximbank foglyul ejtett intézmény - vagyis az állam felügyeli és befolyásolja működését – így része az államháztartásnak, tessék csak korrigálni a számokat ennek megfelelően."

Le Orme 2 2017.08.10. 23:01:13

A döntés (amely 25-24 arányú volt, és csak egy javaslatot jelent) nonszensz. Ilyen alapon bármely bank mérlegfőösszegét hozzá lehetne adni az államadóssághoz, de annak sem lenne semmi értelme.
Ha behajthatatlan hitelek lennének, amiért az államnak kell jótállnia, az más helyzet, az az államadósságot növelné. De a mérlegfőszeg nem, ez abszurd.

morpho 2017.08.10. 23:07:14

@Le Orme 2: A bíróság nem azt mondta ki, hogy nem zsarolással rabolták le a manyup megtakarítást, hanem azt, hogy a felperesnek nem sérült a nyugdíjhoz való joga. Te hazudozol narancskullancs! Egyébként meg akkor lehet hozzáadni egy bank mérlegfőösszegét az államadóssághoz, ha kamubankról van szó, mint esetünkben. Ez nem bank.

gtri 2017.08.10. 23:10:15

@Le Orme 2:

Van egy ilyen strassbourgi döntés is.

index.hu/belfold/2017/03/14/strasbourg_magyarorszag_megserti_a_menekultek_jogait/

Remélem az erre a döntésre való hivatkozást is olyan egyértelműen elfogadja migránsügyben, mint a strassbourgi ítéletre hivatkozást nyugdíjügyben. Elfogadja?

A magyar kormány nyugdíjügyben egyértelműen zsarolta az állampolgárokat. mindenki tudja aki itt volt és hallotta Matolcsy "aki nem lép vissza az állami rendszerbe az kiiratkozik belőle" szövegét.

Le Orme 2 2017.08.10. 23:20:45

@gtri: Nem fogadom el a Strassburgi Bíróság döntéseit, mert maga az intézmény nem legitim. Egy évi többszázmilláird forintos költséggel működő gittegyletről van szó. nyugdíjügyben nyilvánvaló tényeket mondtak.
@morpho: most akkor dönts el, hogy volt-e rablás vagy sem. A kifizető változott egyébként, a bizonytalan nyugdíjpénztár helyett a biztos állam lépett be, mindenki jól járt.

morpho 2017.08.10. 23:36:51

@Le Orme 2: Azt ugye nem hiszed, hogy van értelme annak, amit írsz? Miért kellett zsarolással elszedni a pénzt, ha mindenki jól járt és ha bizonytalan volt a pénztár, miből fizették ki a reálhozamot a 3 millió tagnak? Most valami ügyesebbet hazudj, mert a nyugdíjtőzsdét nem fogadom el!

Gacsajpesta 2017.08.10. 23:39:56

Leülhetsz bloggerkém, megbuktál. Ez mese habbal.

morpho 2017.08.10. 23:39:57

@gtri: Ha neki kedvező a döntés hivatkozik rá a narancskullancs, de ha nem, akkor a bíróság nem legitim. Lásd még: ha a baloldal nyer csalás volt és a haza nem lehet ellenzékben. Ha a fidesz nyer, akkor meg forradalom volt a szavazófülkékben...Igazi demokraták mi?

morpho 2017.08.10. 23:41:01

@Gacsajpesta: Majd amikor hozzáírják a mesét a habhoz, akkor is hasonló faszságot tolj ide!

a nagy hohoohooo 2017.08.10. 23:46:56

@Le Orme 2: Olyan mérhetetlenül agyhalott vagy, hogy szinte hullagyalázás téged a helyedre tenni .Vannak ám nagyon egyszerű, hétköznapi dolgok is, amiket még Pista bácsi a faluvégen is könnyedén el tud dönteni...például, ha valaki hülyének látszik, hülyeségeket beszél és hülyeségeket csinál, akkor nagyon nagyon nagy a valószínűsége, hogy az illető nem megjátssza magát.
A probléma az, hogy még sok-sok idióta van, akinek ezt a hülye maszlagot be lehet adni. A bevándorlókat automatikusan terroristának stigmatizáló Orbán-propagandának az ostoba kretének valamint a vérrasszisták, nácik körében valóban sikere van.
Volt az a 2008-as gazdasági válság amit Gyurcsány az IMF hitellel kivédett,majd Bajnai egyensúlyba hozta a gazdaságot ,4%-ra hozta le a hiányt,amit aztán a két Fidesz tesó köcsögöd Kósa és Szijjártó a forinttal bedöntött,majd Orbán előadta a nagyhalált ,hogy csődöt örököltek ,ezért elment és könyörgött a 7 %-os hiányért Merkelnél és Barosonál,hogy osztogatni tudjon,de mivel nem kapta meg az olcsóbb IMF-et ,a 3000 milliárd manyupot lenyúlta,az 5689 milliárd "nemmegszorításokkal"hazazavarta heheee...aztán a kétszer olyan drága dollárhitelkötvényekkel még jobban eladósította az országot...a 2010 évi 21 749 milliárd milliárd forintról,2016 -ra az adóssága 25 910 milliárd .
Szóval nyugi az államadósság most is emelkedik, sőt valamelyik nap olvastam, hogy lehet még több lesz, mert az Eu vizsgálódik és valamilyen trükközésen kapták a kormányt.
igen, manipulációnak számít, ha olyan olyan dolgot csinálnak, amit az év többi napján nem. a visszavásárolt kötvények a KESZ számláról mennek, ez a számla biztosítja a likviditást a mindennapos működéshez. te hogyan neveznéd azt, hogy év közben 2000+ milliárd forint van rajta, az év utolsó napján, amikor bemérik a gdp arányos adósságot, az 500 milliárdot alig haladja meg? az a hiányzó 1.500 milliárd, amiből visszavásárálást tartottak, na az a manipuláció, mert ezáltal olyan dolgot mutatnak ki, amit nem képes az év többi napján megcsinálni az államháztartás...
Szóval ezen ne igen vergődj. . . Na de nem is erről akartam írni, de a kb 12.000mFt se annyi tanulj meg számolni. ;-) Nos az egészségügybe most jelen állás szerint 290 milliárddal kevesebb pénz folyik be mint a szocik idején. A szocik idején volt MNYP, most nincs. Nyugodtan számold az államadóssághoz, mert ha nincs a MNYP akkor ugye tudod, hogy hitelt kellett volna felvenni szóval +3000mFt. Az pedig természetes dolog, hogy egy világválság idején a kötvények a mélybe zuhannak, de pár éven belül visszatér minden a rendes kerékvágásba. Nos én minden évben kaptam egy szép kis kimutatást, hogy mennyit fizettem be mennyi volt a hozamom mennyi a tőkém mennyi a kamatom. Nos az államhoz befizetett összegről SEMMIT se tudok. Persze az önkéntes nyugdíjpénztáram most is jól kamatozott az államiról még mindig semmit se tudok, pedig a Viktor azt ígérte egyéni számlák lesznek. . . A munkanélküliség se csökkent jó a közmunkaprogram csak hamisításra való, de nyugodtan vehetjük őket munkanélkülinek. . . Az oktatásból egy halom pénzt kitalicskáztak. A szocik idejében a MNB devizatartaléka sokkal több volt mint nt most. Persze most a Fidesz azt is felélte sebaj. A frank, euró stb elszabadult. A devizahitelesek jó nagy szarban hagyta a kormány, persze a csókosokat megmentette 180FT-on a szegény parasztokat meg 256Ft-on, de volt olyan hónap mikor 350Ft körül mozgott az árfolyam. . . SZJA csökkentése 1-2% míg az ÁFA világrekordokat döntöget kis hazánkban. Tudod a 27%. Persze csökkent a disznóhúsi áfája talán jövőre csökken a tej,tojás,csirkehús áfája, de tudod a szegények nem húsit húsival esznek hanem kenyeret, rizst,burgonyát szóval ezzel megint a tehetősebb réteg járt jól azaz jobban. Persze vannak jó intézkedései is a kormánynak, de azért ne szálljunk már el magunktól. S a mérhetetlen magas korrupcióról ne is beszéljünk.Lehet mondták,hogy Gyurcsányék is loptak ,de se Budai,se Varga csontvázbrigádja nem tudott bizonyítani semmit, ha mégis ,de az Orbánékhoz képest semmiség volt. Az IMF hitelt visszafizettük hitelből. Hmmm. Szóval ennyit a Fideszről . Mondjuk mikor Viktor azt nyilatkozta, hogy az a legnagyobb baj, hogy nem magyarázták el az embereknek mit gondoljanak, nos nekem akkor szépen látszik, hogy a Fidesz szavazók bírkák, hisz ha valakinek azt is el kell magyaráznia, hogy mit gondoljon az már rég rossz. Szóval eddig Orbánék 6000 (államadósság növekedése) + 3000 milliárd MNYP + 2000milliárd MNB tartalék felélése és az EU-s pénzek csókosoknak való átjátszása (tudod valami 60 milliárdból megépíthető akkor valahogy egy Fideszes 120 milliárdért vállalja el vicc) nos kicsit számolgass. Köszi!

a nagy hohoohooo 2017.08.11. 00:02:16

@Le Orme 2: A tényekkel nem tudsz vitatkozni.
Én meg nem is akarok, mert azzal csak a hülyék szoktak, de amiket te itt leírsz azok nem tények..ha nem tudod mi az a tény, talán keress rá a neten..Az a baj, hogy mindenkit megtanítunk írni....
Nem sok sikerrel
És olvasni?
Hát aztmeg minek?
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította szerdán a magánnyugdíjpénztárak ügyében tett magyar panaszt. A strasbourgi bíróságnál egy 30 éves, E. B. monogrammal azonosított magyar állampolgár tett panaszt, mert szerinte a nyugdíjrendszert érintő új szabályozással az állam abból a célból, hogy a maga céljaira használja fel, gyakorlatilag elkobozta az ő magántulajdonát képező nyugdíjmegtakarítást.
A bíróság szerint a panaszos magántulajdonhoz fűződő joga nem sérült, hiszen a jövőben is joggal tarthat igényt nyugdíjra a foglalkoztatása alatt fizetett járulékok alapján, függetlenül attól, hogy azok állami vagy magánkézben lévő nyugdíjpénztárba folytak be.
A bíróság azzal az indoklással utasította el a beadványt, hogy a törvény értelmében a panaszos 2010 november 1. előtti magánpénztári megtakarításait érintetlenek maradtak, az azt követő befizetései pedig állami nyugdíjra tették jogosulttá, a törvénymódosítások pedig a nyugdíjjogosultságot jelentő szolgálati idő számításánál a ledolgozott éveit változatlanul figyelembe veszik.
index.hu/gazdasag/2013/01/30/strasbourg_rendben_volt_a_nyugdijallamositas/

Azóta kb 80%-kal emelkedett a túlélő (minden ezredik) pénzártag vagyona, 1000-ből 999 hazugságkampánnyal visszaléptetett tag pedig ezt a néhány millió forintot nem kereste meg.
Megzsarolták az embereket, ha kiiratkozol az ellátórendszerekből nem kapsz rendes TB-t, csak csökkentett arányú állami nyugdíjat.
Apropó, mit tudni a beígért egyéni számlákról, megkapták már az érdekeltek, érdekelne az is, mi lett a pénzel, azt mondták beteszik a nyugdíj alapba, de nyomát sem lehet látni.
A Magánynyugdíj Pénztári vagyon (MNYP) lenyúlásával kapcsolatban még pontosabban kellene fogalmazni a társadalom felé. Ugyanis a következő összefüggések nem, vagy nem egyértelműen kerültek a közfigyelem középpontjába. A MNYP-befizetéseket, a korábbi törvények alapján, a nyugdíjjárulék egy részéből kötelezően és automatikusan átirányította a rendszer az előző kormányok idején a magánynyugdíj-számlákra. Ez, alapvetően a 2000-es években, ennek mértékében terhelte az akkori szocialista kormányok költségvetési egyensúlyát, nyilván hozzájárult a deficit és ily módon az adósságállomány növekedéséhez. Viszont, és ez volt a célja, ez az áldozat a következő évtizedekben jelentősen tehermentesítette volna a majdani nyugdíjkasszát éppen egy olyan időszakban, amikor demográfiai és kivándorlási okok miatt a járulékbefizetések visszaesése veszélyeztette volna a nyugdíj-járandóságok állami teljesítését.
Amit azonban külön is ki kell emelni, mert eddig nem kapott kellő hangsúlyt az ellenzék és szakértők részéről, hogy az előző kormányok erőfeszítéseit 2011-ben az Orbán-kormány felhasználta, magyarul ellopta, és a felhasználásával úgy dicsekszik (pl. a bruttó államadósság némi mérséklése), mintha saját érdeme lenne. Ugyancsak ki kellene emelni, hogy Orbánék nem csak a 2011-ben elvett MNYP-t használták fel saját eredményként, hanem az azóta eltelt 6 évben be nem fizetett, mintegy ezermilliárdos nagyságrendű (pontos számot érdemes lenne kiszámolni) MNYP összegeket is. Azaz, az Orbán-kormány nem csak a korábbi kormányok által félretett ezermilliárdokkal saját teljesítményként kérkedik, hanem hasonló nagyságrendű terhet helyez a következő kormányok és generációk vállára. Pont egy olyan jövőbeli időszakban, amikortól megszűnnek az évi átlag 1,500-1,800 milliárd forintos (a GDP 4-5%-át kitevő) EU-támogatások, de hosszú távra bejönnek pl. PAKS 2 hiteltörlesztései és egyéb terhei, valamint az elhalasztott feladatok (pl. egészségügy, tömegközlekedés, bérfejlesztések, stb.) súlyos és elkerülhetetlen költségei. Mindezt a legjobb esetben is felelőtlen kalandor-politikának lehet tekinteni. Mindezt nem lehet elégszer publikálni, mert a társadalom javarésze ma sem érti.

gtri 2017.08.11. 00:15:53

@morpho:

Igen, tragikus amit művel az illető. Egyszer "tényeket mond a bíróság", máskor meg "nem legitim". Az ilyen ember hogyan viselkedik a feleségével például? Egyszer kérkedik, hogy házas máskor meg letagadja?
Remélem nem mérnök az illető, mert például vasútvonal tervezésénél a tények ilyen szintű válogatását nem tolerálja a valóság.

a nagy hohoohooo 2017.08.11. 00:20:24

@Le Orme 2: Simicska Lajos óta persze azt is tudjuk, egy demokratikus jogállamban mindenkinek alapvető állampolgári joga hülyének lenni. Jó, de ennyire .Jó röhögni az ilyen ostoba,tenyésztett ,idomított fidiótákon...úgy tartják inkább szidják az embert mint kiröhögjék..brhüüüü.

Bajnai Gordon anno azt mondta, hogy ha az Orbán kormány három héten belül nem állapodik meg az IMF-fel, államcsőd lesz.
Nem lett. Mert ellopták a Manyupot, 3.000 MIlliárd forintot, tőlem pl. egy jobb használt panellakás árát. Ezzel Bajnai nem számolt.
Bajnai nem tévedett, mert a Manyup lenyúlása és az IMF megállapodás hiányában lett volna. De úriember volt, és úriember nem lop. Azóta meg azért nem lett, mert a Manyup pénzek folyamatosan oda mennek, befolyt az EU 9.000 MIlliárdja, illetve, a nemzetközi gazdasági környezet kedvező volt, válság utáni konjunktúra. Nagyjából baromi nagy mázlink volt....
Igazad van, a dolgok nem fekete-fehérek, egydimenziósak.
Megzsarolták a manyup tagokat:ás, igazságosabb és kiszámíthatóbb modellre, mert jól tudja MINDENKI, hogy nem tarthatók a nyugdíjak és hamar olyan mértékig fog elfogyni a nyugdíjpénz, hogy szavazások ide vagy oda, emberek nem fognak _semmi_ nyugdíjat kapni, függetlenül attól, hogy mennyit dolgoztak.

A FideSS pedig olyan választás elé állította az embereket, hogy, "gyertek vissza, vagy agyonlőlek!" Na ez a nagy FideSS opció.

Amúgy legyenek ellenségek az öngondoskodók, oké, tudod mit, akkor nincs nyugdíjkövetelésem az államtól, viszont akkor oldják meg, hogy azt a rengeteg pénzt, amit nyugdíjjárulék címen lenyúl az állam tőlem, az maradjon az én zsebemben. A bruttó bérem 10 %-a kapásból.
Ha azt mondod, hogy tartsam meg, akkor egy szavam sincs és beszélhetünk opcióról.
Az viszont nem opció, hogy elrabolja tőlem az állam és cserébe ha lenne sem kapnék utána semmit!

Röviden összegezném: birkák kedvéért:

Az 1997. évi LXXXII. törvény (a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról

Az 5. § (4) bekezdése

?a pénztártag követelése ? a tulajdonlás elve szerint ? a pénztártag T U L A J D O N A, amely e törvényben foglalt módon örökölhető, illetve erre vonatkozóan kedvezményezett jelölhető.?"

Jah, a kilépés opció volt, csak éppen azzal fenyegettek, hogy megvonják az állami nyugdíjad... jellemző a FideSSes szabadságfelfogásra, hogy ezt még mindig opciónak gondolják.

1. A magyarok saját kormányuk általi intézményesített megzsarolása és kirablása történelmi bűntett volt. Ilyen volumenű zsarolásos rablásra az elmúlt 50 évben sincs példa.

2. Az elrabolt 3 billió felélése, eltüntetése szintén történelmi mértékű, döbbenetes pazarlás, közvagyon elverése, elkúrása. Így mulat egy magyar úr. 3 millió magyar pénzén.

3. A 3 billiós (azaz a GDP 10,5%-át kitevő) vagyont úgy élték fel, hogy eközben 1 (EGY!) százalékkal csökkent az államadósság. Hol a többi lóvé? Nincs sehol. Azaz a 10,5% -ból 9,5%-ot feléltek, eltüntettek.
Azaz Magyarország nettó államadóssága 9,5%-kal nőtt.
A Magyarországon létrehozott önkéntes magánnyugdíjpénztárak ily módon nem képezik részét az államháztartásnak, noha kapcsolatban állhatnak vele (állampapírba való befektetés, befektetési kedvezmények révén). Ugyanez mond ható el a törvényileg kötelező magánnyugdíjpénztárakról is.
A nyugdíjpénztárak eszközei, noha az egyén későbbi, esetleg több évtizeddel későbbi anyagi biztonságát szolgálják, lényegében jelenleg befektethető, a költségvetés és adott esetben a vállalatok által azonnal és hosszú távra felhasználható megtakarítást jelentenek.a magánnyugdíjpénztár megoldja azt a problémát, amit részben
saját létrehozása okozott. "

Lásd :A mellényt újra kell gombolni.
www.mnb.hu/letoltes/pszafhu-9penztarkonf-botos1.pdf
Akik mnyp tagok voltak és még akkor mentek nyugdijba, akkor a megállapitott nyugdij
75 %-át az államtól, a 25 %-át pedig a mgny-tól kapták. A mnyp megtakaritásukból
fizetett 25 % nyugdijnál választhatták, hogy pl. havonta kérnek 10 eFt-ot és ezt addig kapják, amig kitart az összegyüjtött pénzük, vagy kérhették egy összegben is. A lényeg, hogy a mnyp-ból annyit kapnak, amennyit befizettek. De az állami nyugdijból mindenképpen CSAK 75 %-ot kaptak! Tehát, akik most nem fizetnek,
azoknak kevesebb mgny-tól kapott nyugdijuk lesz. A nyugdijjárulékként pedig
10 %-ot vonnak le (ez oszlik meg állami és magánnyugdijra). Azon is el lehet gondolkodni, miért a mgny vagyona "fáj" a kormánynak? Ugyanis évekkel ezelőtt még
a fenti nyugdijjárulékon felül a munkáltató fizetett a bruttó bér után 24 % nyugdijjárulékot (ez is a nyugdijak kifizetéséhez kapcsolódó alap volt). Jelenleg a mun-
káltató 27 % szociális hozzájárulást fizet, ami ugye adó, tehát ebből arra költ a költség-
vetés, amire akar. Persze, hogy "nyögik" a nyugdij kifizetéseket! Véleményem szerint a
mnyp pénztárak meghagyásával a nyugdijrendszer már fontos lépést tett volna az
átalakitás felé, vagyis ma már majdnem hogy 2 lábon állna, és nem terhelné a költségvetést annyira.
Vagyis a mnyp einstanddal a Fidesz a jövőt élte fel!

gtri 2017.08.11. 00:27:34

@Le Orme 2:

Bizos állami nyugdíj? Akkor remélem rémhírterjesztésért az állam feljelenti pl. a portfolio.hu-t ezért a cikkért:

www.portfolio.hu/finanszirozas/nyugdijrendszer/ot_ev_es_robban_a_magyar_nyugdijkatasztrofa_tehetetlenek_vagyunk.3.259049.html

Keresgéljek még pár cikket? Fogok találni, az biztos! És várom a per bejelentését, hiszen a "biztos állami nyugdíjrendszer rossz hírét keltik". :)

Az állami nyugdíjrendszer arról ismerszik meg, hogy állandóan változnak a feltételei (az Orbán kormány sem vonta vissza a nyugdíjkorhatár emelését). Szinte hetente jelennek meg cikkek az állami nyugdíj bizonytalanságával kapcsolatban és a magyar kormány senki ellen nem tett feljelentést rémhírterjesztésért. A "biztos állami nyugdíj" nem is annyira biztos.

Le Orme 2 2017.08.11. 00:29:01

@a nagy hohoohooo: agyhalott barom vagy, ráadásul grafomán is

Le Orme 2 2017.08.11. 00:34:01

Ez az állásfoglalás elvi hiba. Ez alapján államadósság növelő egy állami vállalat által felvet hitel és egy magánvállalkozásnak nyújtott állami garancia is (nem Magyarországon, hanem mindenhol).

Le Orme 2 2017.08.11. 00:35:17

@gtri: értelmezési nehézségeid 70 alatti IQ-t sejtetnek

Le Orme 2 2017.08.11. 00:39:15

@morpho: a nyugdíjpénztárak bármikor csődbe mehetnek vagy vagyont veszthetnek, mint tette azt a Questor, vagy mint arra számos amerikai példa van, hoppon maradt emberekkel, akik egész életükön át fizették a magánnyugdíjpénztárnak a megtakarításaikat, aztán nyugdíjas korukra meg ott állnak nyugdíj nélkül. Téged ez nem zavar, ez belefér erkölcsi világképedbe, az eltőzsdézett nyugdíjvagyon, az öngyilkosságba kergetett befizetők.

Le Orme 2 2017.08.11. 00:44:20

@gtri: "Akkor remélem rémhírterjesztésért az állam feljelenti pl. a portfolio.hu-t ezért a cikkért:

http://www.portfolio.hu/finanszirozas/nyugdijrendszer/ot_ev_es_robban_a_magyar_nyugdijkatasztrofa_tehetetlenek_vagyunk.3.259049.htm"

Szóval szerinted a fenti demográfiai kérdéseket tárgyaló cikk a rémhírterjesztés hatálya alá esik: "Aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely a közveszély színhelyén alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Hol van itt a közveszély színhelye, zavarkeltéssel, béby?

Másrészt a demográfiai kérdések (kormegoszlás) közismertek, semmi újat nem mond a cikk. A kérdés a nyugdíjkorhatár emelésével 100%-osan kezelt.

gtri 2017.08.11. 00:48:38

@Le Orme 2:

Mi a probléma? Szíven találta a "biztos állami nyugdíj" valós megítélése? Még a kormánypárti origó is ilyen cikkeket rittyent a "biztos" állami nyugdíjról:

www.origo.hu/gazdasag/20170601-fhfhfhdfh.html

Csak olyan apró dolgokat kell megoldani, hogy évi 40 ezerrel több gyerek szülessen (most egy évben 93 ezer születik és még amikor a jelenlegi kurzus szerint "hülyére támogatták a megélhetési gyerekgyártókat" akkor is maximum 99 ezer gyerek születet (2008-ban)). Majd szóljon, ha túllépte a 100 ezret az éves születések száma (mot ugye 93 ezer). Mert arra bizony várni kell jócskán és még akkor is csak annyi mondható el, hogy nem oltári nagy bajban van az állami nyugdíjrendszer, hanem csak marha nagy bajban. :)

Egyébként a halálozások száma minden évben 125 ezer és 132 ezer között van. Hajrá magyar kormány! Éljen a magyar egészségügy és a biztos állami nyugdíj! :)

gtri 2017.08.11. 00:50:47

@Le Orme 2:

Ó, a nyugdíjkorhatár emelése! Ez aztán a biztos állami nyugdíj ismérve: egyre később válnak rá jogosulttá az emberek. Ez aztán a "biztos dolog". Majdnem olyan biztos mint az alkotmány ami betonszilárdsága ellenére párszor módosult. :)

Le Orme 2 2017.08.11. 00:50:49

@a nagy hohoohooo: "Vagyis a mnyp einstanddal a Fidesz a jövőt élte fel!"
Baromság. A nyugdíj az aktív korosztálytól a nyugdíjas korosztály felé irányított szimultán jövedelemtranszfer, nem pedig időben átcsoportosított jövedelem. A nyugdíjrendszeren keresztül nem lehet se felélni a jövőt, se bebiztosítani.

gtri 2017.08.11. 00:54:32

@Le Orme 2:

Az Eurostat érvei ezek voltak:

forrás:
index.hu/gazdasag/2016/05/18/eu_igenis_foglyul_ejtett_intezmeny_az_eximbank/

Az Eurostat erre válaszul levélben fejtette ki, hogy miért is gondolja azt, hogy az Eximbank nem egy független intézmény, hanem az állam része:
-az Eximbank nem gyűjt betétet;
-A KSH szerint nem az Eximbank támogatja az exportáló cégeket, hanem az állam, így a cégeknek nyújtott kamattámogatást el lehet számolni a bank bevételeként, az Eurostat szerint viszont ez legalábbis kérdéses;
-a bank üzletpolitikáját teljesen a kormányzat határozza meg és az eszközei felett is a kormány rendelkezik,
-ezen kívül azt a feladatot, amit az Eximbank végez, vagyis hogy állami támogatást oszt szét exportáló cégeknek, sok más módon is elvégezhetné az állam, viszont akkor mind állami feladatként kellene erről elszámolnia;
-abból pedig, hogy egy intézmény pénzügyi közvetítőként működik, még nem következik, hogy egy önállóan működő bankról van szó.

A levél végén az Eurostat köti az ebet a karóhoz, hogy az Eximbank egy foglyul ejtett pénzügyi intézmény, a KSH érvei pedig egyáltalán nem változtatták meg a brüsszeliek véleményét erről.

Le Orme 2 2017.08.11. 00:57:44

@gtri: Németországban 2016-ban 925 ezren haltak meg, és 738 ezren születtek. Ez nem egészségügyi, hanem korszerkezeti és termékenységi kérdés.

Le Orme 2 2017.08.11. 01:01:00

@gtri: Igaz az Eximbank jellemzése, de ebből nem következik az, hogy a bank mérlegfőösszege egyben államadósság is lenne. Ez egy abszurd, értelmetlen, semmivel sem indokolható következtetés.
Egyedül a vissza nem fizetett hitelek növelik az államadósságot.

2007alex 2017.08.11. 01:03:59

A sok bűncselekményhez nincs mit hozzászólni, mert lecsuknának érte, amit írnék!
A cikk írója viszont a címet korrigálhatná így;
Brüsszelben bukta Orbán az adósságcsökkentést az ország adófizetőinek kárára!
Ugyanis ők nem fognak kevesebbet lopni, mint eddig, sőt!

gtri 2017.08.11. 01:07:20

@Le Orme 2:

Szóval a biztos állami nuygdíj mégsem annyira biztos, hiiszen a korszerkezeti és demográfiai kérdések miatt nagyon is ingatag lábakon áll (origo cikk: www.origo.hu/gazdasag/20170601-fhfhfhdfh.html ). Akkor miért kellett annyira biztosnak beállítania? Egyáltalán nem biztos az állami nyugdíj. De mint mondtam: várom, hogy mikor lépi át a 100 ezret az évenkénti születések száma (szerintem soha).

Ami meg a magyar egészségügyet illeti:
Az állami vezetők menjenek gyógyulni a becenéven Dél-Tepsi kórházba. Tudja, ahol pár napos hullát találnak a szülészet (vagy intenzív osztály?) melletti vécében, de természetesen minden rendben működik, a vizsgálat nem tár fel hiányosságokat. :)

Le Orme 2 2017.08.11. 01:16:09

@gtri:
Szóval szerinted a tőkefedezeti nyugdíjrendszert nem érinti a demográfia, az aktívak csökkenő, a nyugdíjasok növekvő aránya?
Mert egyébként érinti: kevesebb a befizetés, csökkenő a kereslet az értékpapírok iránt, ami a nyugdíj-megtakarítások csökkenő reálértékét eredményezi. Ami még igazságtalanabbá teszi a tőkefedezeti rendszert a felosztó-kirovóval szemben, az az, hogy nyugdíjpénztáranként eltérő a csökkenés mértéke.

gtri 2017.08.11. 01:29:18

@Le Orme 2:

Mindez mind igaz az önkéntes nyugdíjpénztárakra is. Vagyis a tanácsa az, hogy az emberek ne lépjenek be önkéntes nyugdíjpénztárakba és ne tékozolják el a pénzüket holmi "tőkefedezeti takarékoskodással"? Nincs olyan tulajdonsága a magánnyugdíjpénztáraknak ami ne lenne érvényes az önkéntes nyugdíjpénztárakra.

Ami történt: túl nagy pénzösszeg kellette magát a magánynyugdíjpénztárak kezelésében és az állam megkívánta. Kellett a pénz, hát elvették. A nagyapám is belépett a TSZ-be. Önkéntesen! Mert bizony volt papír amit aláírt a saját kezével. Itt ugyanez történt. Egy kis nyomásgyakorlás, hogy ugyan ne nyilatkozz a maradásról mert esetleg "kiíratod magad az állami nyugdíjból" és megtörtént a visszalépés a "biztos állami rendszerbe". Amiről egyre több hír mutatja, hogy iszonyatosan gondolkodnak hogyan kellene megváltoztatni annyira "biztos lábakon áll". Semi sem biztos, sem a nyugdíjszámítás módja, sem az, hogy mikor válik rá jogosulttá az ember. Minden bizonytalan vele kapcsolatban.

chrisred 2017.08.11. 04:15:48

@Le Orme 2: Ha a leendő nyugdíjad alapját a saját befizetéseid alkotják, akkor miért érintené? A demográfiai problémák a felosztó-kirovó rendszer sajátosságai, ahol mindig az aktuális aktív keredőktől kell összeszedni a nyugdíjak fedezetét.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.11. 05:13:55

Tök mindegy. Csak könyvelési módszertan, semmi más az egész.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.11. 06:15:35

@Le Orme 2: "Ez az állásfoglalás elvi hiba. Ez alapján államadósság növelő egy állami vállalat által felvet hitel és egy magánvállalkozásnak nyújtott állami garancia is (nem Magyarországon, hanem mindenhol)."

Te barom! Bizony az! Olvasd el mi tartozik az államadósságba!

hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81llamad%C3%B3ss%C3%A1g

"Az államadósság egy adott országban a helyi (önkormányzati), a szövetségi és a központi kormány adósságainak (tartozásainak) konszolidált összege. Fogalmába beletartozik az állami kezesség- és garanciavállalás miatt keletkezett hiteltartozás, az elkülönült pénzalapok és az állami beruházásokat kezelő intézmények hitelei, valamint az állami vállalatoktól átvállalt hiteltartozás is. Névleges törlesztés, ha az állam az adósság törlesztésére újabb hitelt vesz fel. Hitelfelvétel történhet a kormányzat különböző szintjein (központi, szövetségi és helyi szervek adósságai)."

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.11. 06:20:24

@Le Orme 2: Nem vitás hogy a manyup rizikós volt, meg kellett szüntetni. De hol a lóvé?

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Ez gyenge volt.

MACISAJT 2017.08.11. 07:33:05

1.Bukta egy lófaszt.
2. Már vártam mikor jelenik meg a kárörvendő blogok sokasága az indexen.Is.Mert hogy Magyarország elbukta Brüsszelben. Ha ha.

Valójában az adósság új kiszámítása egyelőre nem biztos, a testület (a CMFB) ajánlása ugyanis nem kötelező erejű. És azt sem lehet tudni, hogy ha megtörténik, az mikor lesz. A Portfolio ráadásul úgy tudja, előfordulhat, hogy az egész okafogyottá válik, mivel a foglyul ejtett intézmények definícióját úgy, ahogy van, átírják.

A döntést meghozók álláspontja nemhogy nem volt egységes a kérdésben, de kifejezetten széttartó volt, nagyjából egyenlő arányban osztották az Eurostat álláspontját és a magyar álláspontot (az 55 testületi tagból a 25-en az előbbi, 24-en az utóbbi mellett tették le voksukat, 6 tartózkodás mellett). Továbbra sincs tehát a vitában szakmai konszenzus, az nem tekinthető lezártnak.

A magyar álláspont változatlan: a hazai statisztikai hatóság szerint az Eximbank kormányzati szektorba sorolása szakmailag nem indokolt. A magyar statisztikai hatóságok egymással és az Eurostattal is folytatják a kérdésben az egyeztetéseket.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.11. 07:37:16

@MACISAJT: Persze, egy állami tulajdonú bank adóssága nem az államé? Te teljesen hülye vagy macika?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.11. 07:38:46

@MACISAJT: Te faszfej! Az Eximbankért vajon ki a kezes? Olvasni tudsz?

Államadósság:
"Fogalmába beletartozik az állami kezesség- és garanciavállalás miatt keletkezett hiteltartozás,"

István Tamasi 2017.08.11. 07:53:13

@MikeBoy:
Igazad van, tévedtem. A 3000 milliárdot ellentételezés nélkül rabolta el a fitymaszmaffia elqrmánya. Segítettél felismerni, hogy a 25 %-nyi nyugdíjrészt abból fogja fizetni amit az akkori nyugdíjjárulékokból fog beszedni amely járulék azzal a résszel bővül amit nem a magánnyugdíj alapba fizetnek be hanem az államiba.
Tehát az egész akció színtiszta rablás volt ellentételezés nélkül és nem hitelfelvétel.

István Tamasi 2017.08.11. 07:59:52

@Le Orme 2:
- Mióta is vannak az egyéni nyugdíjszámlák amiket a 3000 milliárd elrablásakor ígért meg a fitymaszmaffia elqrmánya?
- Hátrány azért mégis érte a manyup szla tulajdonosait. 1. Mint azóta kiderült a manyup szlák jó hozamokat hoznak amit a manyupos megkap míg az állami nyugdíjalapnál ilyen nincs. 2. A manyup szlán lévő pénz örökölhető míg az államin lévő nem.

ursus artos 2017.08.11. 08:03:25

Még mindig az államcsődnél és hasonlóknál tartotok???

chrisred 2017.08.11. 08:15:21

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Mint Gyurcsány idején az autópályakötvény. ("Trükkök százai")

A tudomány sosem téved! 2017.08.11. 08:19:08

Akkor Orbán megint lemond? Ma is???

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.11. 08:29:26

@A tudomány sosem téved!:

Így van.

Kedden megbukik, csütörtökön, de legkésőbb pénteken lemond.

A menetrend az menetrend kérem.

----

Megjegyzem sehol nem számította bele az EU ezidáig az állami bankok egyenlegét.
Se máshol az EU-ban, se nálunk pl az elkúrók alatt.

Ha megtették volna Gyurcsányék adósságállománya még siralmasabb képet festene.
Megjegyzem az 54%-ról a 82% fölé eladósítását az országnak senki nem tudja űberelni, semmilyen Eu-s segítséggel.

chrisred 2017.08.11. 08:40:02

@Ballib cenzúrázók réme 25: Mennyi állami bank volt Magyarországon az előző évtizedben?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.11. 08:47:57

@chrisred:

PL 2003-ig a Postabank is állami cég volt, amíg nem privatizálták.
Ugye rémilik valami Princz-ről és az MSZP-s VIP listáról, lopásokról ?
Na az akkor nem számított a GDP-be.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.08.11. 08:49:43

Ezt megint a Soros csináltaaaaa. RÖFFF!

tegnaptuska 2017.08.11. 09:09:46

@Ballib cenzúrázók réme 25: Kik voltak MSZP-sek azon a VIP listán?
(Tudom, hogy voltak)

Le Orme 2 2017.08.11. 09:11:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nem értesz te ehhez.
Ezt írtam: "Ez az állásfoglalás elvi hiba. Ez alapján államadósság növelő egy állami vállalat által felvet hitel és egy magánvállalkozásnak nyújtott állami garancia is (nem Magyarországon, hanem mindenhol)."
Erre írtad, hogy ez valójában államadósság. Nem az.
Csak az állami vállalatoktól átvállalt hiteltartozás tartozik bele, valamint ha a garanciavállalás miatt keletkezett is ténylegesen hiteltartozás.

tegnaptuska 2017.08.11. 09:15:13

@Ballib cenzúrázók réme 25: De MSZP-s Vip listának nevezni barokkos túlzás. Fidesz kormányok tisztségviselői, olimpiai bajnokok, filmesek, szponzoráltak rokonai, stb. Ráadásul akkor még az is kiverte a biztosítékot, hogy ezek ez emberek kedvezményes kamatozású kölcsönöket kaptak, amit aztán vissza kellett fizetniük. (Amúgy jogosan verte verte ki a biztosítékot.) Te tényleg semmi különbséget nem látsz a két eset között?

konrada 2017.08.11. 09:15:22

@ursus artos:
Na végre!!
Csütörtök volt sok éven keresztül az államcsőd napja, és csak az utóbbi bő egy évben lett az is zorbán-bukta nap a kedd mellé (amikor már nem tudták leírni ők se röhögés nélkül azt, hogy államcsőd jön).

Végre visszatér a hagyomány - legalábbis remélhetőleg - hogy ne legyen annyira egysíkú a blogzóna...

6.Lenin 2017.08.11. 09:15:54

Szerintem 1xű a kérdés.

Túlságosan jók az illiberális fasiszta , antiszemita rendszer mutatói eu-s viszonylatban.
Ahol lehet (ne) ott kéne rontani rajta, még a végén példa lenne másoknak is.

Mit kell ezen bonyolítani?

konrada 2017.08.11. 09:24:01

...ha hozzászámolják, hát így jártunk...

...de akkor nem csak mi, hanem annak a 55-ből 30 delegáltnak az országa is, akik nem a magyarok szép szeméért szavaztak ellen, vagy tartozkodtak, hanem azért, mert náluk ugyanígy csinálják, és ezzel az EU is, mert ennyivel rosszabbodik majd az eladósodttsági összrátája is (s nem a kis Magyarország miatt).

...ezért még nincs lefutva a meccs, nem véletlen, hogy még a bírósági szakaszba lépés előtt már tervezik EU-s szinten a szabályzás újraírását...

...persze ettől ez még egy figyelmeztetés, de kár túlkrákogni.

morpho 2017.08.11. 09:24:48

@Le Orme 2: Világosan leírtam, hogy a nyugdíjtőzsde kamut nem fogadom el! Erre te ezzel a faszsággal jösz! Nem tudsz olvasni, vagy elmeroggyant vagy?

konrada 2017.08.11. 09:28:36

@gtri:
A manyup azért volt hülyeség Magyarországon, mert nem volt meg hozzá a háttere.

Se az az alap, ami a 0 összegű nyugdíjellátásból a személyes megtakarítássá váló rendszert építette ki a manyupos rendszerű országokban. (Ti. addig az idősebb korú népességnek vagy volt saját vagyona, vagy eltartó családja, mert egyébként a munkapad mellől dobozolták be, vagy éhen halt.)

Se az a masszív állami többletbevétel, aminek egy befektetési formája lett volna a TB mellett kiépített manyup. (Ti. egy arab olajállam eldöntheti, hogy a bevételi többletet km-nél magasabb toronyra költi, vagy befetetési számlát nyit életjáradéki alapon a polgárainak.)

Ezek hiányában a következő probléma lépett fel:
A lakosságnak nem volt olyan felesleges jövedelme, melyet befektethetett volna, többek közt azért, mert a nyugdíjrendszerünk társadalombiztosítási alapú, így azt az államnak kellett helyettük befizetni.
(Tudom, népszerű szöveg az, hogy azt az állampolgár fizeti be, de!:
a polgár áttételesen a saját szülei, nagyszülei havi megélhetését fizeti ki, akik szintén ugyanezt tették, így félre tenni nem tudtak. ...tán a manyup pártiak megtehetnék, hogy a nyugdíjkorú rokonaiktól elveszik azt, amit azok kapnak nyugdíj címén, így abból nyugodtan tudnának önyuppozni....)

Az államnak se volt rá pénze, mert ők nem tehetik azt meg, hogy azoknak nem fizet, akik életükön át dolgoztak-fizettek, hogy legyen mit betenni a manyupposok magánszámláira, hisz az állam önmagától is deficites volt.

Így a manyup egy deficites országban igazi pilótajáték volt: 20-30 évig adóból, vagy hitelből kellett volna a TB nyugdíjasokat fizetni, ami átlagban az éves GDP 1,5%-a körül volt. Ennek is köszönhető többek közt, hogy az eladósodottság annyival nőtt a manyup fennállása alatt, hiszen nem volt rá pénz.

...s mi az egészből a legdurvább?: Az, hogy a számok alapján tényleges megtakarítás akkor se lett volna, hiszen az így keletkezett 30-40%-os GDP arányos hitelnövekedésnek a kamata lazán annyi lett volna évente, mint amit megtakarítani lehetett volna a nyugdíjszámlán, révén, hogy a magasabb adósságszinthez magasabb felár is jár.
Azaz a befizető polgár terhei nem hogy kisebbek, de nagyobbak lettek volna az erre szedett adók miatt.

...minderre persze az a válasz: hogy de tudja mennyi pénze lesz öregkorára, míg a TB-s nem.
S ebben félig van igazság: Ami rajta van a számlán, az derülátó szvsz. több mint 50% eséllyel rajta lesz akkor is. (Mert bár sokan hiszik azt, hogy a kapitalizmusban csőd nem létezik, és egy magáncég nem tesz olyant soha, hogy feléli, elcsődöli a befektetet pénzt, ha nincs meg az elvárt hozama, főleg egy olyan cégnél, amelynek évtizedeken keresztül csak bevétele van, és viszonylag hirtelen, egyszerre jelenik meg a bevételhez képest nagyobb tömegű kifizetés.)
De akármilyen pozitív vagyok is, attól még ismerem a történelmet, és tudom, mi volt 30-40 éve, mennyit ért a forint akkor és most.
...s messze nem vagyok biztos, ha az akkori nominál befizetésem alapján kapnék ma nyugdíjat - még akkor is, ha az adott időszak átlagos hozamával növelten is - Őrülnék neki...

...azt már inkább csak halkan kérdem: miből gondolja azt a kedves manyuppos, hogy ha az ország valóban akkora trében lesz addigra, akkor a manyup-ot kezelő cég még prosperálni fog világítótoronyként kilógva, azaz lesz abban bőven pénz, miközben máshol nem?

...s azt miből gondolja, hogy a TB-s nyugdíjas éhen hal majd?
Ennek átgondolására 1 adat: már ma több nyugdíjas van, mit ahányan legtöbben szavaztak 1 pártra a rendszerváltás óta. Azaz gyakorlatilag ők magukban el tudják dönteni, ki kormányozzon. Szerintük lesz olyan párt valaha is, amely ellenük kormányozhat???
Nyugodjatok bele: inkább rólunk, adófizetőkről húznak le még egy bőrt: ezért annak igaza lesz, aki pangást jósol.
...de a pangás időszaka nem jó egy olyan befektetéshez, mely pénzt gyüjtöget...

konrada 2017.08.11. 09:33:06

@a nagy hohoohooo:
"Nyugodtan számold az államadóssághoz, mert ha nincs a MNYP akkor ugye tudod, hogy hitelt kellett volna felvenni szóval +3000mFt."

Mi ez feltételes mód??? A szocialista kormány idején ezt fel is vették, meg még azt is, ami ennek a hitelnek a kamatára volt szükséges (meg még 9000 mrd-t még nagyobb dicsőségükre...)

morpho 2017.08.11. 09:33:52

Amit a fidesz csinált az Eximbankkal, az egy sima költségvetési csalás. Érdekes, hogy ez a narancskullancsokat nem zavarja. Próbálnak itt haknizgatni, hogy ez "csak" könyvelési kérdés, meg különben is mindig báncsák Orbánt nyugaton, mert olyan kibaszott sikeres... Pedig itt annyi történt, hogy az állami hitelezés egy részét kiszervezték a költségvetésből. Lásd még: Trükkök százai. Orbánnak lehet? Na ne má! Ráadásul az Eximbankot haveri pénzkifizetőnek használják. Veszteséges bankokat, tévéket vesznek a "hiteleiből" Orbán haverjai. De nyilván ez is rendben van kedves narancskullancsok. Előfordult már, hogy Orbán csalt vagy netán tévedett? Ugye hogy nem! :)

a nagy hohoohooo 2017.08.11. 09:34:31

@Le Orme 2: " A nyugdíjrendszeren keresztül nem lehet se felélni a jövőt, se bebiztosítani. "

Mondottam volt :"hülyéket és orbánseggszolgálatos takonynácikat nem tanítok ,de veled kivételt teszek mert 2 in 1-ben" hehee..

Ez egy logikai bukfenc, éppenhogy a több lábon állás alacsonyabb kockázat, mivel ha valami bebukik akkor ott a másik.A több lábon állás egyik dimenziója (pl. a különböző kockázati szintek és ..... nyugdíjcélú megtakarítások (nyugdíjbiztosítás, önkéntes nyugdíjpénztár, NYESZ).
"Avagy a krumpli, a diófa meg a nyugdíjunk. Még van még majdnem 20 nap addig, amíg úgymond „eldönthetjük”, maradunk-e a magánnyugdíjpénztárban, ha eddig volt valamelyikben tagságunk. A témában számos elemzés, dühöngés, bólogatás és hasonló látott napvilágot az elmúlt hónapban.
Rá kellett azonban jönnöm, az én véleményemet igazából egyvalaki fogalmazta csak meg – igaz, eléggé megtisztelő, hogy a Statisztikai Hivatal hajdani elnökével, Mellár Tamás közgazdásszal kerültem egy platformra.
bezzeganya.reblog.hu/nyugdij-ne-gondoskodj-magadrol-majd-mi-vigyazunk-rad

www.azenpenzem.hu/nyugdijam/magannyugdij/

hvg.hu/gazdasag/20120326_magannyugdijpenztarak_allam_vagyonkezeles
Az állam sokat bukott

Ellenben az állam egyértelműen rossz gazdának számított, ahogy azt régebben megírtuk. Miközben a negatív pénzpiaci környezetben, a már korábban leírt okok miatt a növekedési portfoliók átlagos hozama minusz 5 százalék környékén volt, addig az állam által átvett nyugdíjpénztári vagyon hozama minusz 10 százalékos hozamot ért el, azaz megközelítőleg 200 milliárd forintnyi megtakarítás párolgott el.

A mostani közel kétszámjegyű hozamok mellett jól látszik, hogy propaganda szöveg volt a nyugdíjvagyon eltőzsdézése, miközben valójában az állam bukott rengetegen az által kezelt vagyonon.

Elfogyott a nyugdíjvagyon

2013 végére ugyanis mindösszesen 0,2 milliárd forint maradt a 3000 milliárd forintból. A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap által kezelt pénzt az államadósság csökkentésére fordították, ennek köszönhetően tavaly év végére 79 százalékra csökkent az államdósság (igaz a forint vesszőfutása miatt a valós hatás nem látszik).

Az egyéni számlákon viszont nincs pénz, így kérdéses, hogy 20-30-40 év múlva majd miből fognak tisztességes nyugdíjakat fizetni, hiszen a kedvezőtlen aktivitási ráta és az elöregedő társadalom jelensége miatt a mostani felosztó-kiróvó rendszer egyre inkább alkalmatlanná válik a rendszer fenntartására (egyre több nyugdíjas jut majd egy munkavállalóra). A magánnyugdíj-pénztári rendszer felszámolása miatt komoly feszültségek fognak majd kialakulni.

tenytar.blog.hu/2014/03/24/az_allamositott_nyugdijpenz_elfogyott_a_megmaradt_jol_fial

Csaxólok a fenti linkek azért vannak mert azokban van az információ ,mint a tojásban az élet ,ami nem uaz mint a fejedben lévő orbánseggszolgálatos sötétség hehee.....

tegnaptuska 2017.08.11. 09:35:54

@6.Lenin: Túlságosan jók, igen. Hát akkor gyere el Bp határától 10 km-re, az ország kellős közepén megmutatom neked, milyen az a túlságosan jó. Én tudom és látom, hogy van Magyarországon egy olyan réteg, amelyik azt hiszi, hogy az ország maga a Sziget vip, mert benne él, vagy éppen büszke rá, hogy a miniszterelnök vejéék azt csinálnak, amit csinálnak. És van olyan réteg is, amelyik szimplán nyomorog, de ők is elhiszik, hogy az ország maga a sziget vip. Irtó ellentmondás, de ez van.

Le Orme 2 2017.08.11. 09:41:24

@István Tamasi:
Nagy zavar uralkodik fejedben. Egyszerűen nem ismered a tényeket, nem vagy tisztában a nyugdíjrendszerrel. Az állami nyugdíjrendszer nem egyéni számlákon alapul, mert részben szolidaritási elven működik. Ennek hiányát számonkérni abszurd szintű tájékozatlanság, aki pedig ezt ígérte, az buta volt.
A Manyupok 20 milliárdos éves költségvetéssel működtek. Akinek nem volt befizetése egy adott évben, annak a kezelési költségek miatt csökkent a megtakarítása. A magánnyugdíjpénztárak költségeik növelésével kockázat nélkül tarthatták el a saját parazitarétegüket (a Manyupoknál lebzselő heréket). Ettől is megszabadult az ország, nem kell tovább ezt a pénzt a Manyupokat működtető parazitáknak odaadni. Volt egyébként már tőkefedezeti rendszer Magyarországon, aminek megsemmisült a vagyona a 2. világháborúban.
A korábbi nyugdíjbefizetések pedig nem vesztek el. Épp ellenkezőleg, megmenekültek az esetleges eltőzsdézéstől, elsikkasztástól (mint azt pl. a Questor tette, vagy aminek a lehetőségét számos nemzetközi példa tanúsítja).
A magánnyugdíjpénztári megtakarítás csak a felhalmozási szakaszban örökölhető. Ez annyit jelent, hogy ha egy pénztártag a nyugdíjbavonulás előtt meghal, akkor az általa megjelölt kedvezményezett(ek), illetve örökös(ök) megkapják az egyéni számláján felgyülemlett összeget. Nyugdíjba lépést követően egy nappal nem örökölhető.
Ezzel szemben az állami rendszerben nyugdíjba lépést követően is örökölhető a házastárs számára özvegyi nyugdíj révén.

a nagy hohoohooo 2017.08.11. 09:48:10

@Ballib cenzúrázók réme 25: @konrada: .már nem egyszer írtam,Kósának a FideSS rendkívüli és meghatalmazott közhülyéjének volt egy ostoba ötlete,a választásokon való részvételt kössék bizonyos értelmi képesség szinthez.
Már akkor felmerült mi lenne ha az újságokba regisztrálóknál is ez lenne,akkor lehülyéztük Kósát.....téged és több túlértelmes jobbert látva .....az Kósa nem annyira hülye....
Kicsit számoljunk!
Ha megnézi az adósság növekedés 2001. III. negyedéve után indult el.
kiszamolo.hu/a-fidesz-es-az-allamadossag/
Van egy grafikon, ami ábrázolja az adósság alakulását. Látható rajta, hogy 2001. III. negyedévig csökken, utána emelkedik. Így van?
Ki vezette az országot 2001. III. negyedévben és még utána egy kicsit? Ha jól emlékszem, akkor a Fidesz.
Tehát kinek az idején fordult át az adósságcsökkenés emelkedésbe? Ugye a Fidesz.Éppen a Fidesz küzd az államadósság ellen?
eszakonline.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=3835:eppen-a-fidesz-kuezd-az-allamadossag-ellen&catid=65:ez-toertent&Itemid=105
És ehhez nem is kell nagyon előre gondolkodni, feltételezni valamit, csak rá kell nézni a grafikonra és elő kell venni egy választási naptárt
De a tények nagyon zavaró dolgok (főleg ha nem akarjuk figyelembe venni őket)

Ráadásul még azt is elég érdekes lenne állítani, hogy az előző (MSZP) kormány miatt indult el az adósság növekedés, mert akkor hogy lehet, hogy még vagy 3 évig csökkent, utána kezdett el növekedni.
Néhány gyöngyszem az államadóssághoz :

Államadósság 2002 április (MSZP hatalomátvétel): 8280 milliárd forint
Államadósság 2010 április (Fidesz hatalomátvétel) 19212 milliárd forint
Államadósság 2012 december (jelen állás): 20653 milliárd forint

Mindeközben az MNB devizatartaléka 2002-ben: 9,9 milliárd euró
Az MNB devizatartaléka 2010-ben: 36 milliárd euró

Linkeket most nem mellékelnék, hogy a blogmotor még szóba álljon velem, de ?you know I?m good for it?.
És közben vót egy kis világválság:informaciok.eu/index.php/bulvar/2008-2008-as-gazdasagi-valsag-hatasa-magyarorszagon
Végezzünk egy kis számolást. Az MSZP és az ?elmúltnyócév? ugye tehát 11.000 milliárd forinttal növelte az államadósságot, mindeközben ugyanakkor 26 milliárd euróval nőtt az MNB devizatartaléka. Jelen euróárfolyammal számolva az ugye 7670 milliárd forint. Vagyis a NETTÓ államadósság-növekedés 3400 milliárd forint. A kettő között igen szoros összefüggés van, már csak azért is, mert a sokat emlegetett IMF-hitel java részét pont az MNB devizatartalékainak növelésére vettük fel (hogy elkerüljük a 350 forint feletti euró árfolyamot).

Ezzel szemben a Fidesz 2 éve alatt egyrészt nőtt az államadósság abszolút értékben 1400 milliárd forinttal, de ne felejtsük el, hogy ehhez még besíbolták a 3000 milliárdos MANYUP-pénzeket is. No, ennek nem 100%-a lett oda, egy kis részét (kb. 1000 milliárd forintot) az MNB még ki tud mutatni, mint az állam tulajdonában lévő vagyoneszközt (értékpapírok, részvények, miegymás). Vagyis a Fidesz 1400+2000 milliárd forinttal növelte a nettó államadósságot, egyszerűen azzal a trükkel, hogy 2000 milliárd forintnyi, a magyar állammal szembeni pénzügyi kötelezettséget egyszerűen nem ismert el (technikailag ez azt jelenti, hogy 2010 óta a a magyar állam csődben van).

Summa summarum: a Fidesz KÉT ÉV alatt tüntetett el annyi pénzt, mint az MSZP 8 év alatt? és most ugye megy a rohadtgyurcsányozás meg a rohadtbajnaizás?

Ja, és még valami. Az MSZP által felvett IMF-hitel legalább megvan, ott csücsül a jegybanki tartalék formájában. Annak most ver a seggére Matolcsytok .A Fidesz által felvett 500 milliárdos IMF-hitelből viszont 200 milliárd már odavan, hiszen a MOL-részvények értéke azóta ennyivel csökkent.

A tudatlanság nem bűn, csak (néha) kellemetlen.Ebből is csak az látszik, hogy aki nem olvas, az meg rendkívül okos(nak hiszi magát).
Egyre inkább biztos , hogy a butaság a fő oka az egész romlásnak.Jól demonstrálja ,hogy milyen buta nép amelyik a saját kirablóit is jól tartja és csorgó nyállal éljenzi.

Weöres Sándor négysorosával jellemezném a legszívesebben. @Ballib cenzúrázók réme 25: @konrada-t .Kisfiúk témáira, ez a sorozat címe, és a négysoros így szól: „|KARESZ HÜJE| / |GYÖNGYI HÜJE| / csak én vagyok okos / énnekem a segembe is felyem van.” hehee....

Le Orme 2 2017.08.11. 09:49:34

@a nagy hohoohooo: Baromság. A nyugdíj az aktív korosztálytól a nyugdíjas korosztály felé irányított szimultán jövedelemtranszfer, nem pedig időben átcsoportosított jövedelem. A nyugdíjrendszeren keresztül nem lehet se felélni a jövőt, se bebiztosítani.

chrisred 2017.08.11. 09:59:23

@Le Orme 2: Tévedés, az özvegyi nyugdíj nem öröklés, hanem bizonyos feltélek alapján saját jogon járó ellátás a nyugdíjjogosultságot szerző házastárs/élettárs halála esetén. Egyébként csak a megállapított nyugdíj összegének 60%-a.
A magánnyugdíjpénztári kifizetés pedig a járadékos időszakban is átszáll a megnevezett kedvezményezettre (ha az nem volt, a törvényes örökösökre), attól függően, hogyan lett megkötve, a garanciaidőszak végéig vagy akedvezményezett haláláig.

a nagy hohoohooo 2017.08.11. 10:02:44

@Le Orme 2: Derága seggbuta orbánseggszolgálatos baro ...hehee ...még a legeccerűbb értelmi képességű embrió is ha máshoz nemis ,de a wikihez fordul ha valamihez segghülye ...hehee még Micimackó is leült egy fatörzsre gondolkodni mielőtt ökörségeket beszélt volna hehee..
hu.wikipedia.org/wiki/Mag%C3%A1nnyugd%C3%ADjp%C3%A9nzt%C3%A1r

De aki érti is amit olvasna mert nem ellensége a betűk,az a sok-sok betű hehee...

www.origo.hu/gazdasag/gazdasag-plusz/20140306-a-magan-nyugdijpenztari-rendszer-tortenete.html

www.origo.hu/gazdasag/hirek/20110818-a-magannyugdijpenztarak-allamositasanak-kronologiaja.html

Üresen indulnak az egyéni nyugdíjszámlák
Szerző: laspalmas - 2013.04.08. 09:01

Ismét megszívatja a kormány azokat, akik a zsarolásnak engedve visszaléptek az állami rendszerbe a magánnyugdíjpénztárakból. A jó hír, hogy rengeteg késéssel ugyan, de mégis lesz egyéni számla. A rossz hír, hogy a korábbi manyup-os megtakarítások nem fognak szerepelni rajta.

vastagbor.blog.hu/2013/04/08/uresen_indulnak_az_egyeni_nyugdijszamlak

www.origo.hu/gazdasag/20141125-mar-van-tarsadalombiztositasi-egyeni-szamla.html

Csaxólok a fenti linkek azért vannak mert azokban van az információ ,mint a tojásban az élet ,ami nem uaz mint a fejedben lévő orbánseggszolgálatos sötétség hehee.....

Le Orme 2 2017.08.11. 10:07:18

@chrisred: Az özvegyi nyugdíj tartalmi értelemben öröklés.
Amit a magánnyugdíjpénztári öröklésről írtál, az csak az önkéntes pénztárra igaz, a kötelező manyupra nem.

Le Orme 2 2017.08.11. 10:10:11

@a nagy hohoohooo: Figyelmetlen vagy, már írtam, hogy az egyéni számlák nem férnek össze a szolidaritási elemet is tartalmazó állami nyugdíjjal. Az egyéni számlák vezetnének oda, hogy lennének milliós és párezer forintos nyugdíjak is.

BiG74 Bodri 2017.08.11. 10:10:44

@a nagy hohoohooo:
Látom te is szereted ha fáj! Ezeknek az atomvillanás se tudna fényt csempészni az agyukba.

a nagy hohoohooo 2017.08.11. 10:13:25

@Le Orme 2: Hej Jancsika , Jancsika , nőttél volna nagyobbra ! ( már szellemileg , trad. népdal )
Alapvetően gyorsan és veszteségesen.
Miért is kellett ez az egész?

A második Orbán-kormánynak 2010 végére, tehát úgy fél év kormányzás után az a komoly problémája támadt, hogy lyuk kezdett nőni a költségvetésben: a gyorsan bevezetett egykulcsos adó és a társasági adócsökkentés miatt 600 milliárd forint hiányzott. Ráadásul az Európai Bizottság is túlzottdeficit-eljárást folytatott az ország ellen már 2004 óta, ez pedig lehetővé tette, hogy a kormány politikájába is közvetlenül beleszóljanak.

Ez nagyon zavarta a politikai szuverenitására nagyon érzékeny Orbán-kormányt, ezért kellett valami megoldás. Nem kellett nagyon messzire nézni, az észt kormány ugyanis 2009-ben azzal előzte meg, hogy elszaladjon a költségvetés hiánya, hogy a magánnyugdíjpénztárakba kötelezően befizetett járulékokat az államkasszába irányították. Igaz, ők ezt csak ideiglenesen csinálták.
Gyorsan jött, gyorsan ment

A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap egy 2010. december 22-én elfogadott törvénnyel jött létre, működni pedig 2011. május 18-án kezdett hivatalosan. Ekkor már átkerült ide az a 2945,3 milliárd forint, ami korábban a magánnyugdíjpénztáraknál gyűlt mint kötelező magánbefizetés.

Ebből másfél évvel később, 2013 végére már alig maradt valami, eddigre a pénz 90 százalékát már elköltötték. Egy évvel később pedig már csak úgy 100 milliárd forint maradt a kasszában, mára pedig semmi. Pontosabban még maradt valamennyi részvény, amit még megszűnése előtt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek adott át az alap, de már ebből is törlesztett adósságot az állam, 3,7 milliárdot.
A nyugdíjvagyon 90 százaléka elfogyott
----------------------------------------------------------------------------------------------
A bekerült pénznek nagyjából a fele állampapírban volt, a befolyó pénznek pedig a 69 százalékát, összesen 2034,9 milliárd forintot az államadósság csökkentésére költötték, és a részvényeket és más kötvényeket is eladták, hogy aztán államkötvényeket vásároljanak vissza.

A maradék 910,4 milliárdból 459 milliárd, az összeg kicsit több mint 15 százaléka kötött ki a központi költségvetésben és állami pénzalapokban, 233,2 milliárdot pedig kifizettek reálhozamként a nyugdíjpénztáraknak. 218 milliárd forintot átértékelési veszteségként könyvelt el az alap.
Nem nagyon jó gazda

Az alap nem gazdálkodott nagyon jól a rá bízott részvényekkel, kötvényekkel, befektetési jegyekkel és hasonlókkal, ugyanis szinte minden évben csak vaskos veszteséggel sikerült túladni azokon. A működése első évében 18,4 milliárd forinttal kevesebbért adta el az értékpapírokat, mint ahogy azok hozzá kerültek, és bár 2012-ben sikerült 5,8 milliárdos többletet csinálnia,
2013-ban már megint több mint 40 milliárdot bukott.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------
Elment a pénz, minden más maradt

Valamennyire persze csökkent az államadósság és a költségvetési hiányt is sikerült az EU által megkövetelt szint, a GDP 3 százaléka alá csökkenteni, de az érdemi hatás egyszeri volt, 2015-re pedig megint rekordmagas az államadósság. Ahogyan a nyugdíjrendszer alapvető problémái sincsenek megoldva továbbra sem.

index.hu/gazdasag/2015/10/08/nyugdijreform_es_adossagcsokkento_alap/
Szerintem

chrisred 2017.08.11. 10:14:23

@Le Orme 2: Nem az tartalmi értelemben sem. Legfeljebb a túlélő házastárs haszonélvezeti jogához hasonlítható.

6.Lenin 2017.08.11. 10:21:22

@tegnaptuska:

Az USA-ban is több millió ember nyomorog, mindenhol.

Ha valamit mérni szeretnél, azt csak önmagához szabad. Mi volt előtte, mi lett belőle egy adott időszakaszon belül.

Természetesen, ha szándékod a valóság torzítása, akkor bármit lehet, bármihez mérni, a lényeg, hogy a lehető legtorzabb eredmény legyen a végeredmény.

Erről szól a politika, a hatalom megszerzésére irányuló tevékenység.
A saját eredményeimet az egekbe, másokét lehetőleg a legmélyebbre.

Ez alól az unió sem mentes. A többi, rizsa a híveknek.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.11. 10:23:02

@6.Lenin: Hülye vagy vén munkásőr. Ha a fiad felvesz egy hitelt ás te vagy a kezes és ő nem tud fizetni, az a te adósságod. A metalkó teljesen elvette az eszed?

a nagy hohoohooo 2017.08.11. 10:24:07

@Le Orme 2: Húgy miiii?
" Le Orme 2
2017.08.11. 10:07:18
@chrisred: Az özvegyi nyugdíj tartalmi értelemben öröklés.
Amit a magánnyugdíjpénztári öröklésről írtál, az csak az önkéntes pénztárra igaz, a kötelező manyupra nem. "

Már más szerző kapcsán is megfogalmaztam, hogy aki írni akar, annak először olvasnia kéne megtanulnia.Ugye nem ismered az általam nagyra becsült-Hofi Géza művész mondását a tájékozódási futásról?:"előbb tájékozódni ,s aztán futni"
nyugdij-nyugdij.blog.hu/2013/05/24/mi_a_kulonbseg_a_magannyugdijpenztar_es_az_onkentes_nyugdijpenztar_kozott

– Való igaz, 2008-ban hatalmas veszteségeket szenvedtek el a pénztárak. De ne felejtsük, az államot is megrengetheti egy pénzügyi krízis. Ha az elmúlt 12 évet vizsgáljuk, még mindig jelentős pozitív hozamról beszélhetünk. Ha picit távolabbról szemléljük a nyugdíjkérdést, kiderül: ma egy aktív dolgozó 3 embert tart el. Ha az emberek tömegesen visszalépnek az állami nyugdíjrendszerbe, az elöregedő társadalom és a felosztó–kirovó rendszer miatt nagyon alacsony nyugdíjra számíthatnak a mai 30 évesek. Nem lesz elég dolgozó fiatal, aki befizesse a nyugdíjaikat – ezért is lenne fontos az egyéni gondoskodás.

– Ha egyszer ki tudnánk böjtölni, nem nyúlnánk a megtakarításainkhoz, sokkal jobb helyzetbe kerülhetne az ország. Ehhez áldozatot kellene hozni, és nem a rövid távú célokat kergetni – fejezte be Ádám beszélgetésünket.

Talán kevesen hangsúlyozták, de a kötelező magánnyugdíjpénztárak nonprofit elven működnek, és ezt törvény szabályozza.

Nem üzleti alapon tevékenykedtek, nem brókerek játékszerei voltak: az állam hozta létre, hogy a nyugdíjrendszeren segítsen.
www.delmagyar.hu/gazdasag/kotelezo_magannyugdijpenztar_elt_12_evet/2190164/

Ne tessék haragudni, de a te elmebéli állapotodban én nem alkotnék véleményt. A világ már 30 éve túlhaladott a felfogókészségeden!
Szerintem pedig te élsz buborékban, amit a lenyelt rágógumikból fingottál magad köré. Remélem élvezed...
A találmányom pedig hogyan Kell a fingot UGY megköszörülni hogy Minden Fideszesnek beférjen a szájába hogy jól lakjon...hehee...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.11. 10:24:13

@Le Orme 2: De bazd+, az Eximbank állami! Minden tartozásáért az állam felel!

gtri 2017.08.11. 10:25:18

@konrada:

"A manyup azért volt hülyeség Magyarországon, mert nem volt meg hozzá a háttere. "
-
Ma Magyarországon az oktatásnak és az állami egészségügynek "nincs meg a háttere". Ezek a dolgok adósságnövelők. :) A TAO címén művelt lopásnak, a stadionoknak, a vizes VB-nek, az olimpiai pénzszórásnak pedig "adósságcsökkentő" jellemzői vannak. :) Azoknak megvan a háttere.
Szóval az, hogy minek van meg a háttere és minek nincs erősen döntésfüggő. A magyarok is érzik, hogy mostanában az egészségüknek és az oktatásuknak nem nagyon van "háttere". Garancsi építőcégének vagy Mészáros Lőrincnek már jobban megvan az a bizonyos háttér.
------------------------
"tán a manyup pártiak megtehetnék, hogy a nyugdíjkorú rokonaiktól elveszik azt, amit azok kapnak nyugdíj címén, így abból nyugodtan tudnának önyuppozni."
-
A zsarolási procedúra egyik fázisában úgy állt a helyzet, hogy a manyup tagok nem kapnak majd nyugdíjat az állami befizetéseik után sem. Ennek ellenére vagy százezren továbbra is maradtak. És az ő myanyup-os befizetéseiket továbbra is "eltéríti" az állami nyugdíjintézet felé a kormány. Szóval igen, ők megtették, nagyon is "ráutaltak" a magatartásukkal. Szóval "ál" döntési lehetőséget vetett fel. Az állam nem vette figyelembe a döntésüket. Ál döntési lehetőséggel ne érveljen.
-------------------------
"...azt már inkább csak halkan kérdem: miből gondolja azt a kedves manyuppos, hogy ha az ország valóban akkora trében lesz addigra, akkor a manyup-ot kezelő cég még prosperálni fog világítótoronyként kilógva, azaz lesz abban bőven pénz, miközben máshol nem?"
-
Magyarországon nem gondolhatja, hizen a magyar állam mindig hozzányúl a magánvagyonhoz, ha kevés a pénze. Aztán emlegeti, hogy "hát a magáncég nem tudta teljesíteni a kötelezettségeit". Persze, hiszen az állam lerabolta. Beszéltem egy svájci illetővel. Hüledezett, hogy ilyen rablás lehetséges Európában. Felvilágosítottam, hogy ez itt Kelet-Európa. Itt mindig megmagyarázzák a rablást. A TSZ-esítés idején is megmagyarázták, hogy miért imperialista szekértoló aki a saját földjét maga akarja művelni. Nagyon megmagyarázták. Mentek a lelkes fiatal "megdolgozó emberkék" faluról falura. Ahol aztán elérték, hogy "önkéntesen" beléptek a parasztok a TSZ-ekbe. Mindegyikük aláírta a belépési nyilatkozatot, "önkéntesen". Fideszes logika szerint minden a legnyagyobb rendben volt az 50-es években. Tombolt az "önkéntesség" meg az "állam úgyis garantálja". Boldogok is voltak a vidéki emberek, hogy beléphettek, "szabad akaratukból" a TSZ-ekbe. :)

Le Orme 2 2017.08.11. 10:26:31

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"Ha a fiad felvesz egy hitelt ás te vagy a kezes és ő nem tud fizetni, az a te adósságod."
A példán érzékeltethető, miért hibás az Eximbank mérlegfőösszegét államadósságként kezelni.
Ez azzal egyenlő, mintha a fia által felvett hitelt a fiánál is adósságnak számítanák, valamint a kezesnél is, és összeadnák a kettőt. Miközben egy adósság van.

6.Lenin 2017.08.11. 10:29:09

A manyupról...

-Jó napot kívánok.
-Jó napot Uram, mit óhajt?
-A nyugdíjamért jöttem.
-Rendben, mindjárt utána nézünk. A papírjait legyen kedves.
-Igen, tessék. Én rendszeresen fizettem.
-Nos, megnéztük, Ön tartozik még nekünk 15 millió Ft-al.
.Tartozom?
-Igen, mit képzel ingyen kezelgetjük a nyomorult kis forintjait? Nem hallotta, hogy közben válság volt, meg ilyenek?
-De én mindig rendesen fizettem!
-Na húzz el innen a P-ba, köcsög. Persze, az ilyeneknek minden ingyen kéne. A nyomorult köcsögjének.

a nagy hohoohooo 2017.08.11. 10:29:29

@BiG74 Bodri: Ezért nem kell Orbánnak az iskola.
Ó kérem, maradandó emlék a HVG-ben közölt interjúban az Antall-kormány Balogh(?) nevű államtitkárának a válasza a kérdésre, hogy hogy dolgozta fel, hogy nem vették fel a Színművészeti Főiskola valamelyik nem színész szakára:
"de jó is, hogy nem vettek fel, mert hülye lettem volta a kommunistáknak tanulni."
És ilyen magatartás sok lesz még és sokáig (20-30 év) míg ez a sorsrontó magatartás kiveszik a ZEMBEREKBŐL Magyarországon... - ami ,az elmúlt 15 év, de főleg az elmúlt 7 év terméke .Hat igen. Ő az "Új ember" egyik példánya. Ő a jövő. Kaja be végtermék ki, güri a szalag mellett,vagy csalással,üzérkedéssel ,nyalással megélni, és jól szavazni. " Erre lettek tenyésztve.

A videó szerint van a vakok intézetében egy Orbánról vett gumi minta, azt szokták tapogatni a hívek..., arról hallgattak szegény vakok előtt, hogy azonnal kicserélték egy szexuális segédeszközre a szent ereklyét...
Csodálkozott is vak nő, hogy nem hosszúkás és nem berreg...
www.facebook.com/orbanviktor/videos/10152209660891093/?fref=mentions
A videó nem megható.
Sem egy politikuson, sem egy vakon nem kell meghatódni,.
Amikor pedig egy vak emberrel játszik maga alá egy politikus, attól hányi kell.
Az erőltetett és rendkívül buta beszélgetés nem sugall semmit, idétlen és kész!
Mi is derült ki?
A vak nő az otthonban tapogatni szokta Orbán gumiból készített maszkját, de most az igazit is.
Orbán azt mondta beszélgetés gyanánt a vak nőnek, hogy SZÉP az intézetük.
A vak nő azt mondta erre: GYÖNYÖRŰ....
Ha ezt a sztorit egy abszurd vígjátékban látom, akkor elmegy.
Magyar valóságnak pedig hányinger!!!!!

Le Orme 2 2017.08.11. 10:32:46

@a nagy hohoohooo:
"Ha egyszer ki tudnánk böjtölni, nem nyúlnánk a megtakarításainkhoz, sokkal jobb helyzetbe kerülhetne az ország. Ehhez áldozatot kellene hozni, és nem a rövid távú célokat kergetni."
Baromság. A nyugdíj az aktív korosztálytól a nyugdíjas korosztály felé irányított szimultán jövedelemtranszfer, nem pedig időben átcsoportosított jövedelem. A nyugdíjrendszeren keresztül nem lehet se felélni a jövőt, se bebiztosítani.
A tőkefedezeti rendszerben ugyanúgy az aktívak tartják el az időseket az aktuális befizetéseikből, csak teljesen feleslegesen be van iktatva közvetítőnek az értékpapírpiac. Az aktívak értékpapírokat vesznek az idősektől, ez az ő nyugdíjtakarékosságuk. Ha kevés az aktív, akkor kevés az értékpapírvásárlás, csökken az idősek kezében lévő értékpapírok árfolyama, vagyona, így csökken a nyugdíj. Semmit nem old meg a rendszer, plusz zavart viszont okoz és plusz költségekkel jár a működtetése.

6.Lenin 2017.08.11. 10:34:58

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Hogy is van ez?
Alkoholista szülők, vasárnaponként le kellett szopnod a nagypapát?
Azóta ilyen mélyek a nyomok?
Nem tudsz tőlük szabadulni?
Miért nem fordulsz inkább szakemberhez?

(még lesznek kérdéseim, de várok a valódi okokra. Rajtad múlik)

Le Orme 2 2017.08.11. 10:37:10

@a nagy hohoohooo:
"Már más szerző kapcsán is megfogalmaztam, hogy aki írni akar, annak először olvasnia kéne megtanulnia.Ugye nem ismered az általam nagyra becsült-Hofi Géza művész mondását a tájékozódási futásról?:"előbb tájékozódni ,s aztán futni"
nyugdij-nyugdij.blog.hu/2013/05/24/mi_a_kulonbseg_a_magannyugdijpenztar_es_az_onkentes_nyugdijpenztar_kozott

Le Orme 2 2017.08.11. 10:38:30

@a nagy hohoohooo:
Primitív gyalázkodásod megmosolyogtató. Cáfolni akarsz, közben engem megerősítő cikkeket linkelsz be.
"Már más szerző kapcsán is megfogalmaztam, hogy aki írni akar, annak először olvasnia kéne megtanulnia.Ugye nem ismered az általam nagyra becsült-Hofi Géza művész mondását a tájékozódási futásról?:"előbb tájékozódni ,s aztán futni"
nyugdij-nyugdij.blog.hu/2013/05/24/mi_a_kulonbseg_a_magannyugdijpenztar_es_az_onkentes_nyugdijpenztar_kozott"

konrada 2017.08.11. 10:41:45

".A Fidesz által felvett 500 milliárdos IMF-hitelből viszont 200 milliárd már odavan, hiszen a MOL-részvények értéke azóta ennyivel csökkent."
2010-es vételi ára 22 400 Ft volt, most 23 440 Ft/ darab.
...hogy ebből hogy jön össze neked a -200 mrd?

...egyébként meg: A MOL-t annak idején nem tözsdézés céljából vették meg.
...mesélek neked egy történetet az idióta, üzlethez tök hülye Google vezetőkről:
A Motorola részvényei 2011-ben 18$-ért keringtek. Azok az idióták meg 40-ért vették meg.
Majd cca. 10$-ért eladta 3 év múlva.

Nem csoda, hogy a Google már sehol sincs, ha ennyire idióták az üzlethez...

...ja, vagy mégsem...
Mert nem részvénypiaci játékpapírt, hanem a cég feletti irányítást vették meg, amiből aztán kivehették többségi tulajdonosként a szabadalamakat...

...s hogy jön ez ide válaszként?: A MOL piaci értéke, nyeresége nem volt több akkor sem, viszont a részvények szárnyaltak - jóval magasabban, mint a szelvényvagdosás indokolt volna.
Ennek meg mégis csak lehetett valami oka, akármilyen hülyének is hiszed a tözsdézőket:
Talán az, hogy az oroszok akkor expanzióban voltak, így szükségük lett volna a Közép-Európában jól bevezetett, EU-s jogosítványokkal rendelkező MOL-ban olyan jogosítványokra, mellyel átvehetik az irányítást, vagy legalábbis megvétózhatnak olyan döntéseket a konkurens cégben, mely a terjeszkedésükben útban áll.
Ehhez volt már akkor 27%-os részvénycsomagjuk, és a piacon olyan 2o-nx% független kisrészvényes csomag, ami felvásárlásával - az akkor várható nemzetközi jogbírósági döntés (Aranyrészvény elkaszálása) után a céljukat elérhették volna.
(Egyébként pont ezért is volt akkor ennyire magas az árfolyama is a papírnak, mert aki értett hozzá, tudta miről van szó.)

...de mivel az állam jól játszott, és pont akkor volt az oroszoknak is egy kisebb megroppanásuk, feladták a tervüket.
A mostani mindenkori árfolyam meg azt tükrözi, hogy a kisrészvényesek nem lehetnek királycsinálók, így a papírjuk annyit ér, amennyi hozamot hoz...

chrisred 2017.08.11. 10:42:33

@Le Orme 2: Nem halmozol el érvekkel. :)
Vegyünk egy példát. Az örökséghez tartozó rendelkezési jogok egyike, hogy tovább örökíthető. Ha az özvegyi járadékban részesülő személy újraházasodik, akkor az ő halála esetén a túlélő házastársa is jogosult lesz ennek az özvegyi járadéknak fejében özvegyi járadékra?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.11. 10:45:12

@a nagy hohoohooo:

Onnan lehet megismerni amagadfajta Gyurcsány csicskákat, hogy minden grafikon magyarázatához költenek egy mesét.

A hazug meséid azonban a kutyát sem érdeklik.

Nézzük a tényeket, és számokat:

http://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+gdp
GDP arányos hiány:
----------------------
2002:
Eu-s átlag: 60%, Magyarország: 54%

2010:
Eu-s átlag: 78%, Magyarország: 82%
Tehát az MSZP-SZDSZ kormány alat az EU-s átlaghoz képest is romlott, 28% adósság növekedés.

2014:
Eu-s átlag: 87%, Magyarország: 77%
Tehát a Fidesz kormány alatt az EU-s átlaghoz képest is javult, 5% csökkenés.

http://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+unemployment
Munkanélküliségi ráta:
-------------------------
2002:
Eu-s átlag: 8,9%, Magyarország: 5,5%

2010:
Eu-s átlag: 9,6%, Magyarország: 11,2%
Tehát az MSZP-SZDSZ kormány alatt az EU átlaghoz képest is jelentős romlás, 5,7%-os növekedés.

2014:
Eu-s átlag: 9,8%, Magyarország: 7,5%
Tehát a Fidesz kormány alatt az EU-s átlaghoz képest is javult, 3,7% csökkenés.

gtri 2017.08.11. 10:45:20

@Le Orme 2:
"A korábbi nyugdíjbefizetések pedig nem vesztek el. Épp ellenkezőleg, megmenekültek az esetleges eltőzsdézéstől, elsikkasztástól (mint azt pl. a Questor tette, vagy aminek a lehetőségét számos nemzetközi példa tanúsítja). "
-
"Apró" csúsztatás az érvelésében, hogy a "QUAESTOR Financial Hrurira Kft." cég ment csődbe és nem "magánnyugdíjpénztár". Vagy érvelhetek én is úgy, hogy mivel csődbe ment egy építési kft. ezért zárjuk be Garancsi építőcégét, mert hát "bizonytalan az építkezéssel foglalkozó cégek helyzete"?

Egy kőkeményen kormánynyaloc színtiszta magyar kamucég ment tönkre. A vezére Szíjjártóval haverkodott aki szabálytalanul állami pénzeket tartott ott amit az utolsó pillanatban kivettek. A kisembereknek azonban "nem súgtak", ők nem tudták kivenni a pénzüket. Aztán hogy elhallgattassák az elégedetlenkedőket a szabályosan működő pénzügyi cégeknek kellett (és kell még mindig) plusz befizetéseket tenniük, hogy az elsíbolt 150 milliárdot megtérítsék.

-
"A magánnyugdíjpénztárak költségeik növelésével kockázat nélkül tarthatták el a saját parazitarétegüket (a Manyupoknál lebzselő heréket)."

Úgy ahogy most pl. az ötmilliót kereső postai vezért az adófizetők tartják el? És nagy a felháborodás fideszes körökben, ha az állami cégek vezetőinek fizetését korlátozni akarják. Mert a Magyar Postával az tán minden magyar elégedett. Emlegették is a tavalyi karácsonyi időszakban, hogy mennyire elégedettek a Posta csomagszállítási szolgáltatásával. Szóval remélem támogatni fogja az "állami herék" fizetésének korlátozására irányuló népszavazási kezdeményezést. :)

Egyébként pedig ha az állam elégedetlen a költségekkel, akkor egy egy napos törvényalktási folyamat és törvényben állapíthatja meg, hogy mennyi lehet a költség. De ugye nem az történt, hanem inkább arablás volt a cél. Kellett az a 3000 milliárd.

konrada 2017.08.11. 10:51:34

@a nagy hohoohooo:
...egyébként meg: qrva nagytudás kell ahhoz, hogy felhalmozzanak 26 mrd€-t alvó pénzként egy trezorba, miközben hol 11%, hol 4% kamattal vettek fel kölcsönt a felhalmozáshoz.
Az értelme meg is lett egy kvázi államcsőddel, és olyan adósságpályára állítással, melyben csak a kamatok többe voltakévente, mint amennyit nőtt az ország GDP-je...

6.Lenin 2017.08.11. 10:53:30

@gtri:

"inkább arablás volt a cél. Kellett az a 3000 milliárd. "

A manyup "lenyúlásával" az új kormány az előre eltervezett bukást kerülte el.

2011 végére, 2012 elejére a kormánynak buknia kellett volna. Nem jött össze, azóta lovagoltok ezen a faszságon. Semmi gond nem volt a megszüntetéssel, és a kormány is a helyén maradt. Szerencsére.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.11. 10:53:37

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ez duma. Szeretnénk látni mennyien dolgoztak a szocik alatt és mennyien most.

n3spr3ss0 2017.08.11. 10:54:04

@a nagy hohoohooo: Nagyon igazak az általad leírtak, végre valaki jól látja és fogalmazza meg az elmúlt 7 és fél évben történ gazdasági bűntetteket. De sajnos a birkák ezt nem értik meg.

Le Orme 2 2017.08.11. 10:54:18

@chrisred: Mert te jogászkodni akarsz, én meg nem azt akarok, hanem a közgazdasági tartalmat nézni. Tartalmi értelemben itt örökségről van szó.
Közgazdasági tartalmi értelemben a manyup nem volt magántulajdon, mert kötelező volt és befizetéseivel nem rendelkezhetett az ember szabadon; ne adhatta el. Ezért tartalmi értelemben hibás a nyugdíjrendszer államosításáról beszélni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.11. 10:54:29

@6.Lenin: "A manyup "lenyúlásával" az új kormány az előre eltervezett bukást kerülte el."

Ne ebben egyetértünk. De a téma az hogy hol a lóvé?

gtri 2017.08.11. 10:54:30

@Le Orme 2:
"A tőkefedezeti rendszerben ugyanúgy az aktívak tartják el az időseket az aktuális befizetéseikből, csak teljesen feleslegesen be van iktatva közvetítőnek az értékpapírpiac. Az aktívak értékpapírokat vesznek az idősektől, ez az ő nyugdíjtakarékosságuk. Ha kevés az aktív, akkor kevés az értékpapírvásárlás, csökken az idősek kezében lévő értékpapírok árfolyama, vagyona, így csökken a nyugdíj. Semmit nem old meg a rendszer, plusz zavart viszont okoz és plusz költségekkel jár a működtetése."

Még egyszer megkérdezem: Az önkéntes nyugdíjpénztárak bizony ezt teszik most.Tőkefedezeti elven működnek. A önkéntes nyugdíjpénztárak miért nem beszántandók?

a nagy hohoohooo 2017.08.11. 10:56:23

@Ballib cenzúrázók réme 25: Heheheee...ez olyan:nézegetem magam a tükörben... hm... nem nézek ki teljesen hülyének... és mégis...elég szelektív a bértroll emlékezeted

Államadósság

2010 április 19330 milliárd
2017 május 25800 milliárd.

Közben eltűnt 3000 milliárd manyup és 3600 milliárd valutatartalék (12 milliárd euró)
Plusz 7867 milliárd "nemmegszorítás",60 féle új adó,szektoriális különadók.
"Az ország nettó adóssága a külföld felé:
2010. I név: 115 mrd euró
2017. I. név: 74,8 mrd euró"

Az ország adóssága a külföld felé:
Nem negyed, hanem egész év:
2015. 127,6 milliárd $
2016. 131,2 milliárd $
Tehát növexik hehee..
Azért hihetetlen mert nem igaz! "2008-ban a magyar GDP 157 milliárd dollár volt, 2016-ban csak 139 milliárd" (forrás: Csaba László) A gondolkodás nem ártalmas, de sajnos nem is ragályos!
Milyen hitelről van szó? Az államadósság 2010-ben 20.420 milliárd Ft, 2016-ban 25.393 milliárd Ft-ra "csökkent"! Ehhez a közel 5.000.000.000.000 Ft adósságnövekedéshez, még add hozzá 3.000.000.000.000 Ft ellopott nyugdíjvagyont. Eszeveszett mértékben nő a magyar gazdaság? A magyar államadósság az tényleg eszeveszett mértékben nő, de a gazdaság az uniós támogatások nélkül stagnál! Persze, ha hiszel a mesékben, az nagyon kényelmes...
zoom.hu/2017/07/25/oecd-az-egy-fore-eso-magyar-allamadossag-messze-a-legnagyobb-a-v4-ek-kozt

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.11. 10:56:53

@n3spr3ss0:

Persze persze..

A Google Data Explorer Grafikonjai, az Eurostat adatokkal hazugságok, miközben a Soros és Gyurcsány csicskák meséi, bárminemű adat nélkül azok színtiszta igazak...

konrada 2017.08.11. 10:57:21

@gtri:
...s van igazságod, hiszen pont ezt írtam én is. Ebben az országban nem érdemes pénzbefektetéssel tervezni egy kisembernek 40 év távolságban, mert azt hol elinflálják 2002-2010 között például 60% körüli volt az infláció), hol elállamosítják, hol meg olyan befektetők kezébe kerül, akik meg simán csak elsikkasztják, mint a questorosok, kulcsárok, postabankosok...

gtri 2017.08.11. 10:58:51

@Le Orme 2:

Nincs olyan, hogy "közgazdasági értelemben nem magántulajdon". A magyar jog mondta és mondja meg, hogy mi magántulajdon. A manyupnál lévő pénz a magyar jog szerint magántulajdon volt.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.11. 10:59:58

@a nagy hohoohooo:

Nem véletlenül nézik GDP arányosan az államadósságot.
Leginkább azért, mert a hitelminősítők, kritériumok, mind mind ezt használják mert ennek van értelme.
Nominálisan ugyanis mindenhol nő az államadósság a világon, az értékét csak a GDP-hez van értelme nézni.

Megjegyzem a szocik legalább ugyanennyit szereztek privatizációkból, részvények, bankok elkótyavetyélésből, mint a Fidesz a MAnyupból.

Viszont azt elfelejted, hogy a Fidesz visszavásárolta az elkótyavetyélt bankokat, és a MOL részvényt is pl.
Azaz volt kiadása is.

De a lényeg, amit a magadfjata Gyurcsány seggnyalók amíg élnek nem bírják kidumálni:

http://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+gdp
GDP arányos hiány:
----------------------
2002:
Eu-s átlag: 60%, Magyarország: 54%

2010:
Eu-s átlag: 78%, Magyarország: 82%
Tehát az MSZP-SZDSZ kormány alat az EU-s átlaghoz képest is romlott, 28% adósság növekedés.

2014:
Eu-s átlag: 87%, Magyarország: 77%
Tehát a Fidesz kormány alatt az EU-s átlaghoz képest is javult, 5% csökkenés.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.11. 11:01:48

A foglalkoztatottak száma
www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/mpal2_01_02_15a.html
2010 I negyedév: 3 678 700

index.hu/gazdasag/2017/01/05/mar_kis_hijan_mindenki_dolgozik_az_orszagban/
2017/01/05: 4 414 000

-----
Azaz 7 év alatt több mint 735,3 ezerrel növekedett a foglalkoztatottak száma.
Nem véletlen hogy az index már nem mutatja a beígért 10 év alatt 1 millió munkahely időarányos teljesítési rátáját, amit 2012-ig naponta mutattak.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.11. 11:02:31

@a nagy hohoohooo:

Hihetetlen mennyire sablonos ez a komcsi siránkozás, hazudozás.

- A ballibek 54%-ról 82%-ra nőtt az államadósság, most 75%-ra csökkent.
- MSZP-SZDSZ alatt az EU legdrábább rezsijét fizettük, most az egyik legolcsóbbat.
- Gyurcsányék alatt a munkanélküliségi ráta megduplázódott, most 20 éve nem látott mélységbe csökkent.
- A banki alapkamat és infláció a ballib elkúrók alatt, kétszámjegyű volt, most mindkettő rekord méretűen alacsony.
- Az országot és emebereket rommá adósították az Elkúrók devizába, a Fidesz kivezette a devizaadósságot.
- A szomszédos országok viszonylatában az ország GDP-je nálunk fejlődött az egyik legtöbbet a Fidesz alatt, szemben gyurcsány véle elkúrókkal akik az egész EU legszarabbjai voltak ebben is.

gtri 2017.08.11. 11:03:20

@konrada:

A cél az, hogy olyan országban éljünk, ahol nem lehet csak úgy lerabolni az embereket. Nem Jemenhez kell felzárkóznunk hanem Svájchoz. A beletörődés nem opció. Tenni kell azért, hogy úgy menjenek a dolgok mint Svájcban. És ha ennek egy lépése az, hogy tudatosítjuk az emberekben, hogy a jövőben ne hagyják elrabolni a vagyonukat semmilyen propagandaszöveg leple alatt, akkor ezt a lépést meg kell tenni.

gtri 2017.08.11. 11:06:11

Még egy kiegészítés:
"questorosok, kulcsárok, postabankosok."

Érdekes módon az összes itthoni csaló magyar az aktuális kormányhoz dörgölőző senkiházi volt. A magyar "tőkésréteg".

Le Orme 2 2017.08.11. 11:06:55

@gtri: "Még egyszer megkérdezem: Az önkéntes nyugdíjpénztárak bizony ezt teszik most.Tőkefedezeti elven működnek. A önkéntes nyugdíjpénztárak miért nem beszántandók?"
Mert önkéntesek. Az egyéni megtakarításnak más formái is vannak, számos pénzügyi és reálvagyontárgy révén. Amúgy meg csak az állami szabályozás nyújtotta kedvezmények révén életképesek. Egyébként nem érné meg évtizedeken át egy pénzügyi szolgáltatóra bízni a megtakarítást.

6.Lenin 2017.08.11. 11:06:55

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

A kormány a helyén, az ország fejlődik. Lehetne jobban? Lehetne, ha nem lenne ennyi ellenérdekelt. Vagy más okok miatt is.
Voltak, akik visszakapták a +-t, lesz nyugdíja biztosan. amennyiben kevésnek gondolja, gondoskodhat még magáról más módon is. Senki nem tiltotta meg.

konrada 2017.08.11. 11:09:32

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
...nem tudom, figyeled-e az olajipari cégek mozgását.
...s köztük a horvátok véleményét az INA eladásáról.

...ha mindezt majd áttanulmányozod, talán megérted, miért jó, ha egy ország energiaszektora a saját kezében van.
(S Paksnál a tulajdonos a magyar állam lesz az MVM-n keresztül. ...az más kérdés, hogy miért pont az oroszokkal építtetik - ez olyan gazdasági-műszaki jellegű vita, amely már főleg nem fér bele ebbe a blogba - azaz a stratégiai döntési jog a magyarok kezében marad, így teljesen eltérő a felállás...)

Le Orme 2 2017.08.11. 11:10:41

@gtri: "Nincs olyan, hogy "közgazdasági értelemben nem magántulajdon"."

Már hogyne lenne. Ez a példa is mutatja, hogy van, vagyis hogy a manyup közgazdaságilag nem volt magántulajdon.

a nagy hohoohooo 2017.08.11. 11:11:36

@Le Orme 2: Na segghülye orbánseggszolgálatosom dalold szépen a Republic után szabadon :"aki hülye az is marad.." Le Orme 2 segghülye takonynáci vagyok az is maradok..hehee.
A magyar állam korábbi állásfoglalása

Arról már nem is beszélve, hogy mielőtt a jelenlegi kormány szemet vetett az mnyp-pénzekre, azok magántulajdoni létét a magyar állam többször és visszatérően kinyilvánította: először is törvényszövegben.

Az állam az Alkotmányban foglalt elvek szerint a kötelező társadalombiztosítási rendszer és az ehhez kapcsolódó magánnyugdíjrendszer útján gondoskodik időskor és megrokkanás esetén az állampolgárok biztonságáról….

5. § (1) Az önkormányzati működés elvének megfelelően a pénztárra vonatkozó alapvető döntések meghozatalára kizárólag a pénztártagok jogosultak.
(3) A kölcsönösség és az öngondoskodás elve alapján a pénztártagok közösen teremtik meg a pénztár működésének és szolgáltatásainak fedezetét, a pénztárak pedig az Alap létrehozásával és fenntartásával az e törvényben meghatározott módon gondoskodnak a pénztárak szolgáltatási kötelezettségének teljesítéséről. A pénztártagok a felhalmozási időszakban befektetői, a járadékos időszakban befektetői és biztosítási kockázatközösséget alkotnak.
(4) A pénztártag követelése - a tulajdonlás elve szerint - a pénztártag tulajdona, amelyre az e törvényben foglaltak szerint kedvezményezett jelölhető. A pénztártag követeléséért a pénztár, illetve az e törvényben meghatározott feltételek szerint az Alap és a központi költségvetés tartozik helytállni.

(1997. évi LXXXII. törvény a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról)
1997. évi LXXXII. törvény
a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról1
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99700082.TV
A magánnyugdíjrendszer létrehozása és működése érdekében az Országgyűlés a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról a következő törvényt alkotja:2

Magán-e a magánnyugdíj?
2010.12.10. I 408 komment I Címkék: fidesz matolcsy mnyp rogan

Amiért nem rendelkezhetünk teljesen szabadon magánnyugdíjvagyonunk felett, ez a pénz már nem is a magántulajdonunk? (Fotó: Huszti István/Index)

Az InfoRádióban Rogán Antal – a kormánypárti politikusok közül gyakorlatilag elsőként – kísérletet tett rá, hogy ne szlogenekkel, hanem normális érvekkel megmagyarázza a magánnyugdíjpénztári (mnyp) rendszer államosítását. Egészen pontosan arra, hogy megindokolja, hogyan is fordulhat elő, hogy az egykoron polgári párt csak úgy államosítsa 3 millió ember vagyonának egy részét. A szándék mindenképpen üdvözlendő: úgy tűnik, ő legalább érzi, hogy itt valami nagyon nem volt kerek. Sajnos maga a magyarázat viszont igen gyengére sikerült.
velemenyvezer.blog.hu/2010/12/10/magan_e_a_magannyugdij
Az állam az Alkotmányban foglalt elvek szerint a kötelező társadalombiztosítási rendszer és az ehhez kapcsolódó magánnyugdíjrendszer útján gondoskodik időskor és megrokkanás esetén az állampolgárok biztonságáról….

5. § (1) Az önkormányzati működés elvének megfelelően a pénztárra vonatkozó alapvető döntések meghozatalára kizárólag a pénztártagok jogosultak.
(3) A kölcsönösség és az öngondoskodás elve alapján a pénztártagok közösen teremtik meg a pénztár működésének és szolgáltatásainak fedezetét, a pénztárak pedig az Alap létrehozásával és fenntartásával az e törvényben meghatározott módon gondoskodnak a pénztárak szolgáltatási kötelezettségének teljesítéséről. A pénztártagok a felhalmozási időszakban befektetői, a járadékos időszakban befektetői és biztosítási kockázatközösséget alkotnak.
(4) A pénztártag követelése - a tulajdonlás elve szerint - a pénztártag tulajdona, amelyre az e törvényben foglaltak szerint kedvezményezett jelölhető. A pénztártag követeléséért a pénztár, illetve az e törvényben meghatározott feltételek szerint az Alap és a központi költségvetés tartozik helytállni.

(1997. évi LXXXII. törvény a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról

gtri 2017.08.11. 11:14:30

@6.Lenin:

"A manyup "lenyúlásával" az új kormány az előre eltervezett bukást kerülte el."

A TSZ-esítéssel pedig a magyar kormány elkerülte az "imperialista ármánykodók" országellenes mesterkedését. Mármint az 50-es évekbeli kormánypropaganda szerint.

Végigkérdezzem a vidéki idős embereket, hogy hogyan emlékeznek a sikeres TSZ-esítésre? Mint ami megmentette az országot vag ymint ami elrabolta a vagyonukat?

És nem lehetne a magyar titkosszolgálatoknak egy kis bizonyatékkal szolgálni a "nagy kormánybuktató tervre"? Szép, szép az elmélet de azért egy kis bizonyíték nem ártana. Egy lehallgatott telefonbeszélgetés vagy valami...

konrada 2017.08.11. 11:15:02

@a nagy hohoohooo:
Magyar GDP (ESA2010) 2008: 107,6 mrd€
2009: 93,8 mrd€
2016: 112,4 mrd€

chrisred 2017.08.11. 11:18:34

@Le Orme 2: Értem, a te világodban így értékeled ezt a jelenséget. Az én világomban meg abszurdum, hogy a jogszabályi kötelezés alapján létrejött vagyontárgy/vagyoni értékű jog nem lehet magántulajdon. (De lehet, ezeregy példa van rá.) Ugyanúgy elidegenítési tilalom is lehet a magántulajdonon.

a nagy hohoohooo 2017.08.11. 11:22:19

@Ballib cenzúrázók réme 25: jajnemá'szellemi korlátoltkám! Bakker te gyengébb vagy, mint gondoltam.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) adatai szerint már 2015-ben elérte az államadósság a 25000 milliárd forintot. Mellesleg a fidesz által bevalott államadósságot az Eurostat nem tekinti hitelesnek, ugyanis többek között az állami eximbankon keresztül a fideszes haveroknak kiszort többszázmilliárd forint hitelt a fiúk elfelejtették az államadóssághoz hozzászámolni.
Ilyen magas szinten még soha nem járt az adósság, 25 ezer milliárd forint fölé nem került még az állomány.
index.hu/gazdasag/2015/07/15/rekordon_a_magyar_allamadossag/

Az utolsó, teljes egészében a szocialista kormány által irányított év végére, 2009 decemberében 18 964 milliárd forint lett a teljes adósságállomány. (...) A 2011-es évben a központi költségvetés 3000 milliárddal gazdagodott, a magánnyugdíjpénztárak teljes vagyonának lenyúlásával. (...) A tavalyi évet megint növekedéssel, 22 ezer milliárdos mínusszal zártuk. Vagyis: 3000 milliárdnyi megtakarítás elégetése után az egyenleg a kormányváltáskori szinthez képest 3000 milliárdos adósságnövekmény. Ha ehhez a két számhoz még hozzáadjuk a 2500 milliárdnyi megszorítást, amelyet a kabinet léptetett életbe, összesen - a ciklus teljes egészét nézve 2,5 százalékos GDP-emelkedés mellett - 8500 milliárd forinttal lettek a magyar állampolgárok soványabbak. Ebből kétszer lehetne felépíteni a paksi bővítést, külső segítség nélkül. Ehhez képest Orbán Viktor még 3000 milliárd forintnyi hitelt vett fel Moszkvától az atomerőmű bővítésére. Vagyis a végső összeg: 11500 milliárd forint.

6.Lenin 2017.08.11. 11:23:10

@gtri:

Mint minden hasonlat, ez is sántít egy kissé.

Annyiban valóban összehasonlítható, hogy mindkét rendszer a korai bukást szerette volna elkerülni.
Az első esetben viszont a következmények másként alakultak.
Gátja lett a fejlődésnek. Bele is bukott a rendszer (meg más okok miatt is persze).

Miért kéne a titkosszolgálatnak bármit is nyilvánosságra hozni? Nyiltan zajlott minden.
Nem engedtek az eu részéről néhány, másnak ilyen esetekben megengedett, elnézett hiányokat.
HaHá-s tüntetések, 2012 eléjén rendezett EP vita, Bajnai hazahozatala, "gigatüntetések" szervezése, eu-s eljárások tömkelege, stb.

Mind spontán lett volna?

gtri 2017.08.11. 11:25:38

@Le Orme 2:

"@gtri: "Nincs olyan, hogy "közgazdasági értelemben nem magántulajdon"."

Már hogyne lenne. Ez a példa is mutatja, hogy van, vagyis hogy a manyup közgazdaságilag nem volt magántulajdon."
-------------------

Hol, melyik bíróságon fogadják el ezt érvnek? Volt olyan bírósági ítélet ahol ezt írásba foglalták? Mert a kijelentést érdemes érvekkel alátámasztani. :)

Le Orme 2 2017.08.11. 11:25:38

@a nagy hohoohooo: Köszönöm a megerősítést.
Még jogilag sem igaz, hogy a pénztárakba befizetett pénz a befizető magánszemélyek tulajdona. A befizetett pénz a befizetőtől közjogi szabályokkal elvont, közteher jellegű járulék, akkor is, ha az névre szóló számlán van nyilvántartva. A befizető nem léphet föl alanyi jogon tulajdoni igénnyel csak kötelmi (szerződésen alapuló) igénnyel. Egyszerűen szólva a kötelező magánnyugdíjpénztár tagok nem tulajdonosai, csak üzletfelei a pénztáraknak. A befizetett pénz a pénztárak tulajdona.

a nagy hohoohooo 2017.08.11. 11:28:11

@konrada: Óhogyne heheee. idecopyzod a 2014 -es álmokat ...hehee.....www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdec100.html

Hámer :Titkolták, de most kiderült - Így trükköztek az államadóssággal

www.napi.hu/forumtopic/titkoltak_de_most_kiderult_igy_trukkoztek_az_allamadossaggal.42579-4.html

csakígy lazán ,húgy Orbán mihígmélymagyarjai érccsék.....amit eldugtak az IMF és EU elől...lya csökkenő államadósság :

február 10., 11:33

Ma 24.847,4 milliárd forint az államadósság. Ez tény.

Miként tény az is, hogy 2010. január 1-én 19,4 md volt. Tehát 5.447,4 md-val kevesebb.

Tény az is, hogy a kormány fő gazdaságpolitikai célkitűzése az államadósság csökkentése lett volna. A cél, amelyet a készülő - akkor még alkotmánynak nevezett, később alaptörvénnyé degradált - papírba is foglaltak, 50 százalék lett volna.

A kormány 2010-ben létrehozott egy államadósság-mérő honlapot, ahol követhető az összes tartozás GDP-arányos értéke.

Ami ma tehát tény: közel 20 százalékkal nőtt az államadósság viszont/és megszüntették az államadósság-mérő honlapot.

Ezt neked hülye magyar!

De a bónusz:

Ismét vastag lett Orbánék számlája
2016. február 15. hétfő 06:10:59
Januárban több mint a kétszeresése duzzasztotta a kormány a jegybanknál vezetett számláját a legfrissebb adatok szerint.
mfor.hu/.../Ismet_vastag_lett_Orbanek_szamlaja.html

Na csökkenő mi?...heheheee...ez olyan:nézegetem magam a tükörben... hm... nem nézek ki teljesen hülyének... és mégis.... ( régen ezt úgy mondtuk, hogy tollas a hátam? Nem? Akkor ne nézzetek madárnak!) Dehát az evolúció.. ,nade ilyen gyorsan gyártja a selejtet?
Hááát, ennyi erővel Uri Gellert is alkalmazhatnánk. Annyit ő is tud mondogatni, hogy "...mukodj, mukodj ..."és még szórakoztató is....heheee..
Ismét vastag lett Orbánék számlája - mfor.hu
mfor.hu|Forrás: Menedzsment Fórum Kft.

chrisred 2017.08.11. 11:28:30

@6.Lenin: Melyik rendszer bukott bele? Mikor?

gtri 2017.08.11. 11:29:25

@Le Orme 2:

A törvény szövege éppen arról szól, hogy a befizetett pénz magántulajdon. A törvény "nagy hohoohooo"-t igazolja.

6.Lenin 2017.08.11. 11:35:41

@Le Orme 2:

Bocs, hogy beleszólok, de szerintem ék is tisztában annak ezekkel. Pont ezért tudják eltéríteni az adott témát, és aztán elveszni a jelentéktelen részletekben, hogy már senki nem is fog arra emlékezni, mit is kart az elején.

A lényegre kell figyelni, az pediglen a jelenleg rendszert a lehető legrosszabb színben feltüntetni. Mi értelme van a manyupról is vitázni jelenleg? Talán már sehol sem működik hasonló rendszer, mert megszüntették, vagy eleve nem is használták.
Szerintem.

konrada 2017.08.11. 11:36:56

@Le Orme 2:
...saját történeteim:
cca. 1997 környékén a céget megkörnyékezte egy önyupos cég. Mivel az akkori szabályozások ezt a formát igencsak támogatták (s most nem is gondolok bele abba, hogy a külföldi "befektetők kit környékeztek meg ehhez a legfelső szinteken, de mindegy is, nem ez volt az egyetlen "furcsaság" abban a nagy privatizációs időszakban...)
A cég bevállalta, hogy azon dolgozóknak, akik abba beléptek, befizet egy fix összeget ebbe, a dolgozóké meg csak annyi, hogy fizetik a kedvezményes adó-járulékot, mely "havonta csak 2 korsó sör ára". Persze ki lett volna olyan hülye, hogy ezt kihagyja?? Szépen fizettük a 2 korsó áránál elinte alig, aztán sokkal több járulékot, és eltelt a 10 év, amikor kézhez kaptuk a pénzt.
...ami persze jóval több volt, mint a befizetett járulék összege, de... ...alig haladta meg a cég által befizetett összeget forintra, miközben igen inflációs időszak volt az.
...szóval qrva pipa lettem volna, ha hiszek nekik, és emellett is fizettem volna be saját zsebből...

...aztán alig nem sokkal- tán bő évvel, kettővel - rá jött az éves értesítés a manyuptól is, amiben megírták, hogy csak alig 300 ezer forinttal kevesebb van az egyéni számlámon, mint amit befizettem.
...s közben emelték az adókat, mert a finanszírozási problémák (köztük a nyugdíjkassza hiánya) miatt egyre több lett az államadósság.

...szóval én őrülök annak, hogy a manyuposok milyen sok pént látnak most a megtakarításaikon, csak az a véleményem, nem csak Fukuyama-t kell olvasni, és elhinni, hogy a történelemnek vége.
A válságok már csak olyanok, hogy ismétlődnek. ...s ha pont olyan pechjük van, hogy az ő pénztárukat megeszi, akkor nem biztos, hogy őrülni fognak annak, ami nekik a válságokkal járó inflálódás után megmarad....

6.Lenin 2017.08.11. 11:39:44

@chrisred:

A magát szocialistának valló. A padlássöprésről volt szó. Meg a TSZ-ekről, összehasonlítva a manyup "elrablásával".
Az gátja volt a fejlődésnek.

a nagy hohoohooo 2017.08.11. 11:41:48

@Le Orme 2: Már szinte élvezem ahogy egy segghülye orbánseggszolgálatos újra és újra feldobja saját szarát ,oszt a vezérimádattól bambán tátott szájjal alááll..heheee.

A nyugdíjpénztári vita lényege:A pénztártag a várakozási idő leteltét követően adó
- és járulékmentesen hozzáférhet az egyéni
számláján nyilvántartott összeg hozam részéhez.
A pénztártag a várakozási idő leteltét követően ad
ó- és járulék fizetési kötelezettség mellett
hozzáférhet az egyéni számláján nyilvántartott tőke
összeghez is.
Fontos további előny, hogy az önkéntes pénztári meg
takarítás adó- és illetékmentesen örökölhető.
A megjelölt kedvezményezett, vagy amennyiben nincs
megjelölve kedvezményezett a mindenkori
törvényes örökös az elhunyt egyéni számlájának a jo
gosultja.

Biztonságban van a pénzem az önkéntes nyugdíjpénztá
raknál?
Az önkéntes nyugdíjpénztári, illetve az önkéntes ny
ugdíjpénztárba történő befizetést, megtakarítást
maga az Alaptörvény is védi. A tagok önkéntes befiz
etései tulajdonvédelmet élveznek.
penzsztar.hu/2015/wp-content/uploads/penztari-tananyag.pdf

morpho 2017.08.11. 11:46:02

@gtri: @a nagy hohoohooo:
Egy olyat lehetett volna csinálni, hogy megkérdezik a társadalmat, hogy mit szeretnének? Tartsuk meg a nyugdíjmegtakarításokat, vagy konszolidáljuk belőle az álkamháztartást és csökkentsük a hiányt. Ki kellett volna írni egy népszavazást. Az korrekt lett volna. De inkább ők eldöntötték és zsarolással elrabolták.

chrisred 2017.08.11. 11:47:17

@6.Lenin: Annak a rendszernek a csápjai még mindig közénk nyúlnak. Az ország vagyoni rendszerét úgy átrendezték abban az időszakban, hogy az, aki akkor felülre került (illetve az utódai) még mindig csicskáztatják azokat (illetve azok utódait), akiket akkor kiraboltak.

gtri 2017.08.11. 11:47:35

@konrada:

Szintén megkérdezem. Miért támogatja most az állam visszatérítéssel azokat akik befizetnek az önkéntes nyugdíjpénztárakba? Az állam támogatja a válságoknak kitett önkéntes nyugdíjpénztárakat. Miért?
Vajon kik környékezték meg a mostani vezetőket, hogy támogatással ösztökéljék az emebereket a pénzük önyup-ba tételére? Milyen maffia áll a háttérben?

gtri 2017.08.11. 11:49:09

@morpho:
Ez valóban opció lett volna és ez ellen utólag sem szólalnék fel. Az így kivitelezett döntés legitim lett volna.

gtri 2017.08.11. 11:53:05

@gtri: Mármint egy népszavazással megerősített döntés legitim lett volna. Így csak olyan mint mondjuk egy rákosista törvény. Törvénynek törvény, de semmi legitimitása.

konrada 2017.08.11. 11:54:17

@a nagy hohoohooo:
...én nem vagyok elszállva a mostani kormánytól, így nem is hiszem el róluk, hogy zsenik lennének.
Így azt is tudom, hogy ahhoz trükkök százai kellettek, hogy az adósság papíron csak 25%-ot nőjön.
...de hát már megszoktuk, hogy itt midig trükkök százai voltak, csak a másik végén 210% volt az eredmény.

...egyébként meg: elég hülye védekezés, hogy a sok input között - pénz romlás, GDP arány, stb... - pont csak az összeg változását vesszük figyelembe, mert hátha nem veszi észre, hogy almát hasonlítunk körtével, 2002-es forintális értéket 2010-eshez (ez én vagyok utánad szabadon;), 2010-est 2017-eshez, miközben messze nem ugyanaz a reálérték már...

6.Lenin 2017.08.11. 11:55:04

@chrisred:

Ez egy más kérdés.
Nyugaton minden tökéletes?
Pedig néhány száz évvel hamarább kezdték, és nem mindig tisztességes módszerekkel is fűszerezve.
Talán nekünk is szükségünk lehet néhány generáció gondolkodásmódját megváltoztatni, vagy kivárni, míg megváltozik.

konrada 2017.08.11. 11:58:45

@gtri:
A válasz egyébként egyszerű: az állam azért támogatja - még most is - mert az így hosszú távra lekötött pénz az adott gazdaságot élénkiti financiális alapon.

(De a kérdésedre: akkoriban teljesen más - sokkal jobb kondiciók voltak, amikből - mint a reklámbeli papa mondaná: szinte nem maradt semmi...

konrada 2017.08.11. 12:02:26

@a nagy hohoohooo:
...ja egyébként téves megfejtés. A helyes: www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_int023b.html
..utolsó frissítés:2017.05.22

konrada 2017.08.11. 12:07:12

@morpho:
Na ja, és ehhez megszavaztatták volna a 3,4 m nyugdíjast, 600 e segélykést, meg még hozzá azt milliós ratkós dolgozót, akik már be se léptek.

...szerinted lett volna értelme???;)

gtri 2017.08.11. 12:08:01

@konrada:

A MANYUP által hosszú távra lekötött pénz nem élénkítette a gazdaságot csak az ÖNYUP által hosszú távra lekötött pénz élénkíti? :)

Mikor ér el az a pont amikor kiderül, hogy már nem elég jók a kondíciók és az ÖNYUP-okat is be kell szántani? Mert ezek szerint eljöhet.

morpho 2017.08.11. 12:11:10

@konrada: Több mint a migráncsok elleni kamunépszavazásnak.

gtri 2017.08.11. 12:13:09

@konrada:

Vagyis az a megoldás, hogy nem szavazunk, mert az emberek még döntenének? Miért lehetett szavazni a 300 Ft-ról, annak volt értelme? Hát ki akar többet fizetni annál amit korábban fizetett?

Ez a "csak akkor szavazzunk, ha ami szájunk íze szerint alakul a végeredmény" elég érdekes demokráciafelfogás. Mondjuk nem is szavazunk mostanában, hanem "konzultálunk". :)

chrisred 2017.08.11. 12:16:33

@morpho: A különbség az lett volna, hogy a nyugdíjasok nagy része látott már manyupos befizetőt (mondjuk a saját gyerekét), míg migránsokkal csak az újsághírekben találkozott.

konrada 2017.08.11. 12:18:22

@gtri:
Nem mindegy, miből történik ez az élénkítés.
A manyup esetén - mivel az állam nyugdíjfizetési kötelezettsége fennmaradt, miközben a befizetésekből kiszivattyúzták a magánpénztárakba pénzt - az állam gyakorlatilag hitelből finanszírozta.
... és azt azért illik tudni, hogy a felvett hitel kamata és befektetésre adott adott kamat között különbség van, ami fedezi a pénzt kezelő cég büdzséjét, és az elvárt haszont.
(Ezt csak azért írom le, nehogy ezen ismeret hiányában hazafelé bemenj az első bankba, és olyan hitelt vegyél fel, amit aztán a másik ablaknál befizetsz befektetésre, s hazamenj annak tudatában, hogy te most megoldottad a jövődet.
...mert egyébként igen, de nem úgy, ahogyan te hiszed...;))

konrada 2017.08.11. 12:20:03

@morpho:
Na ja. Biztos lett volna ellenszavazata is a 3,3 m szavazatnak kb olyan 1 millás nagyságban...

konrada 2017.08.11. 12:21:59

@chrisred:
...de például manyupból nyugdíjat kapót még nem, legfeljebb mint terroristát, a hírekben: azon szlovák manyuposokat, akik jól megszívták...

Le Orme 2 2017.08.11. 12:24:27

@a nagy hohoohooo: Azt se tudod, mi a különbség a kötelező és az önkéntes nyugdíjpéntárak között.

a nagy hohoohooo 2017.08.11. 12:28:03

@konrada: Nem volt trükközés szellfi korlátolt orbánseggszolgálatos,mos telón vaok,majd jövök és visszadugom a fejed a seggedbe..heheheee addig keress rá Veress János parlamenti válaszára.

a nagy hohoohooo 2017.08.11. 12:36:31

@Le Orme 2: jóvanna derága baro...onnan primítíviából ,tiéd az utolsó szó,mint a viccben az asszony:kijöhetsz az ágy alól,...azé'se!
Akó'jövök amikor én akarok,én hordom a nadrágot benne a fasommal....ja,a nyakadon...hehee..

Le Orme 2 2017.08.11. 12:38:08

index.hu/gazdasag/2014/02/21/eu_hibas_volt_a_maganpenztari_rendszer/

"Nem riasztó a magyar magán-nyugdíjpénztári rendszer megszűntetése Fritz von Nordheim szerint. Az Európai Bizottság foglalkoztatási főigazgatóságának nyugdíjszakértője az MTI szerint úgy vélte, a magyar és a lengyel magán-nyugdíjpénztári rendszer finanszírozási modellje alapvetően hibás volt.

Szerinte a bizottság támogatja, hogy az állami nyugdíjat magánmegtakarítások egészítsék ki, ám a magyar és a lengyel magán-nyugdíjpénztári rendszer sem kiegészítő jellegű nem volt, sem megtakarításnak nem lehetett tekinteni.

"Az történt, hogy az állami nyugdíjakat fedező bevételből egy részt kikanyarítottak, és magánszámlákon helyeztek el, de arra nem volt törekvés, hogy a befizetéseket valóban privatizálják, vagy a kieső állami bevételt pótolják" - magyarázta von Nordheim. Azt mondta, a sikeres magán-nyugdíjpénztári rendszerek valóban magánmegtakarításokat kezelnek, amelyeket az adott ország közvetett támogatással ösztönöz, például a befizetés csökkentheti az adóalapot.""

morpho 2017.08.11. 12:41:38

@konrada: El kellett volna magyarázni az embereknek, hogy mi a népszavazás lényege! Tudod: plakátok, naggyűlések, beszédek, tv interjúk. Csak akkor nehéz lett volna nyugdíjtőzsdéről hazudozni és nem elég hozzá Selmeczi Gabika.

konrada 2017.08.11. 12:49:38

@a nagy hohoohooo:
Kedves Nagy ....!
Téged csúnyán átvertek otthon, amikor azt mondták, annak van igaza, aki csúnyábban beszél, és hangosabban kiabál, és durvábban jelzőzi le a másikat.

...azért is volt ez nagyon csúnya dolog tőlük, mert ezzel ők - akiknek tanítani kellett volna inkább téged - felmentést adtak arra neked, hogy a másik igazának megértésével próbálj érvelni, hiszen már megkaptad a vita lezárására szolgáló ultima ratio érvrendszert.
...pedig biztos sokkal többre jutnál, ha néha a betanult - mindenre instant jónak hitt válasz helyett, kicsit összeszednéd magad.
...én sokkal több potenciát látok benned, mint hogy csak az otthon eltanult - egyébként a kérdéseid lerázására cinikusan használt érvrendszert böfögjed ide...

konrada 2017.08.11. 12:56:29

@morpho:
...ezen nem fogunk összeveszni.
Ettől még a végeredmény előre boritékolható lett volna, s szvsz. sokkal nagyobb kárral járt volna, mert azért azzal azért egyet kell értenünk: az emberek többsége egyszerű gondolkodású, a politikusok meg demagógok.
...így ha komoly kampány indult volna, az kivégezte volna azokat a befektetési alapokat is, melyek működése mindenképpen hasznot hajt - mert olyan pénzt forgat be a gazdaságba, amelyek egyébként cihában vannak.
(Mert azt azért elhiheted, hogy hamar címlapra kerültek volna a questorosok, brókermarcsik, kulcsárok, pastabankosok, beszántott usa nyugdíjalapok, stb... amitől még az is megijed, aki nem félős fajta...)

a nagy hohoohooo 2017.08.11. 12:58:14

@konrada: Az apád faszát ...olyan mérhetetlenül agyhalott vagy, hogy szinte hullagyalázás téged a helyedre tenni.
Élvezem ahogy egy segghülye orbánseggszolgálatos újra és újra feldobja a saját szarát,oszt a vezérimádattól bambán tátott szájjal alááll..hehee..
Az ügyészség legalább kétszer utasította el a Fidesz feljelentéseit a költségvetési adatok meghamisításának ügyében.
index.hu/belfold/gyfper0910/

www.nfft.hu/web/guest/szoszolok-listaja?p_auth=isYjvzbV&p_p_id=pairproxy_WAR_pairproxyportlet_INSTANCE_yWO8dnVj6v3o&p_p_lifecycle=1&p_p_state=normal&p_p_mode=view&p_p_col_id=column-1&p_p_col_count=1&_pairproxy_WAR_pairproxyportlet_INSTANCE_yWO8dnVj6v3o_pairAction=%2Finternet%2Fcplsql%2Fogy_naplo.naplo_fadat%3Fp_ckl%3D38%26p_uln%3D18%26p_felsz%3D24%26p_szoveg%3D%26p_felszig%3D24
A felszólalás szövege:

DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Ha megengedik, először néhány eddig elhangzott dologra szeretnék reagálni.

Navracsics frakcióvezető úr tett ma egy kijelentést, amelynek a valóságtartalmával kapcsolatban valóban merülhet fel kétség. Frakcióvezető úr, szeretném egyértelművé tenni, hogy a Pénzügyminisztérium mind ebben az évben, mind az elmúlt évben minden egyes hónapban az előre közölt publikációs naptár szerinti időpontban nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amelyeket a költségvetésről, a fő folyamatokról Magyarországon nyilvánosságra kell hozni. Ez a naptár januárban közzétételre került, és pontosan tartalmazta azt, hogy minden hónapban az adott hónap ötödik munkanapját követő első munkanapon kerül közzétételre ez az adatsor. Nem követi ezt el minden magyar közintézmény. Nagyon sok magyar közintézmény, amely független a kormánytól, nem tesz közzé ilyen publikációs naptárt, hanem véletlenszerűen hoz információkat nyilvánosságra, de a Pénzügyminisztérium nem ezt teszi. Nem merült fel, tisztelt frakcióvezető úr, egyetlenegy alkalommal sem kétely sem belföldön, sem külföldön a nyilvánosságra hozott adatok tartalmával, hitelességével kapcsolatban. Kérem, hogy ezt vegye figyelembe.

Ezenkívül, miután ön hivatkozott egy olyan dologra is, amely elkerülte a figyelmét, szeretném felhívni az ön és a nyilvánosság figyelmét is egy tényre. 1998 decemberében a parlament elfogadta az államháztartási törvény módosítását. Ebben rögzítésre került egy olyan kötelezettség, amely szerint minden egyes választási évben a választások első fordulóját megelőző harminc nappal nyilvánosságra kell hozni az államháztartás, valamennyi minisztérium legfontosabb adatait. 2000. december 8-án az akkori parlamenti többség ezt a pontot kivette az államháztartási törvényből, azaz hatálytalanította. Ennek megfelelően 2002-ben nem is történt ilyen nyilvánosságra hozatal a választásokat megelőzően. 2002 őszén az akkori parlamenti többség az államháztartási törvényben ismét szerepeltette ezt a pontot, és ennek megfelelően - meg lehet ma is nézni - a Pénzügyminisztérium honlapján március 10-ével valamennyi államháztartási adat pontosan nyilvánosságra került. Nem mondom, hogy olvasmányos a szöveg, de minden további nélkül végignézheti mindenki. Ennélfogva szeretném, ha a pontos adatközlés hitelessége nem kerülne kétségbevonásra.
Ó, hát elnézést, ha azt hitted, hogy a vitapartnerem, vagy. Nem vagy az, te csak egy másolgatós pártbirka vagy. Az ilyenekkel sosem szabad vitába szállni, ahogy a rajongott maffiáddal sem: vagy semmibe kell venni , vagy viccet csinálni az egészből. Na hess, kis szerencsétlen propagandista. :) És akármit kampányolsz itt, Magyarország 1989 utáni legnagyobb tragédiája vagytok, és kifejezetten kártékony tolvajok, semmi, de semmi más. Dolgozz csak, brekegj tovább, attól ez nem változik.

konrada 2017.08.11. 13:01:53

@chrisred:
Ja és hogy értsed a szlovákos példát (bár úgysem, de hátha...;):
spiler.blog.hu/2015/01/24/a-nagy-magannyugi-atveres

chrisred 2017.08.11. 13:09:56

@konrada: Ismertem, és mindig is az volt a véleményem, hogy a kötmanyup egy ökörség volt. Dehát ez a véleményem az egykulcsos adórendszerről is, mégis rablásnak tartanám, ha utólag beszednék a magasabb adókulcsra eső összeget, és kifizetnék belőle az eltörölt adójóváírásokat.

a nagy hohoohooo 2017.08.11. 13:11:38

@Le Orme 2: A törvény szerint magántulajdon. Pont. A többi takonycukrozás.

konrada 2017.08.11. 13:15:21

@a nagy hohoohooo:
...értem én, hogy csak erre tellik tőled...
...s mint írtam, sajnálom.

...s abban igazad van, hogy tényleg nem vagyok vitapartner veled, pedig hidd el, én is legalább annyira meg vagyok győződve arról, hogy igazam van, mint ahogyan te, elvégre az "ész a legigazságosabban elosztott dolog..."

De én sajnos tudom magamról, hogy azzal nem tudom ezt bebizonyítani, ha neki állok téged lebirkázni, seghülyézni, szeretett maffiádról viziónálni, kártékony tolvajozni, stb...
...mert én nem a te köreidben tanultam, s így azt is tudom, a vitapartnerek ilyetén jelzőzése nem a másikat mutatja be, hanem azt aki használja.
...meg azt is megtanultam, hogy aki disznókkal birkózik, az maga is szaros lesz, a disznó meg még élvezi is, szóval kivételesen egyetértünk, én nem vagyok vitapartner veled.

...ja még annyit azért, az aztán megaLOL, hogy az előbbi k. hosszú Veress felszólalás bemásolása alá azt írod: "csak egy másolgatós pártbirka vagy"
...hát én berosálok, te még az ütemre sem vagy képes figyelni!;)))

gtri 2017.08.11. 13:19:59

@konrada:

Érdekes módon a pénzt vivő stadionokra nem alkalmazzák ezt a tételt. Ott befektetik a pénzt a stadionba azzal az ígérettel, hogy majd megtérül. Aztán módosítják a TAO törvényt, hogy most már a stadionok fenntartására is lehessen be nem fizetendő adót (közpénzt) fordítani. Annyira kell a hazugság a látszat fenntartásához, hogy még egy zárt kapuk mögött megrendezett meccset is 2500 nézőt fogadónak kell hazudni, pedig egy néző sem lehetett jelen rajta. forrás: propeller.hu/sport/3298845-tobbezres-nezokozonseget-irt-egy-zart-kapus-meccsre-kormanylap) És azt mondják, hogy megoldják/megoldották a magyar foci helyzetét. :)

Eddig kb 415 milliárd forint TAO ment el a látványsportokra 6 év alatt (forrás: 24.hu/belfold/2017/03/16/irdatlan-penz-a-latvanysportokra-415-milliardot-oltek-bele-orbanek/). Még pár év és meglesz a MANYUP 3000 milliárdjával összevethető összeg (ami 13 év alatt gyűlt össze). De ez természetesen "jó célra megy" amit "gazdaságilag megengedhetünk magunknak". :)

Melyik magyar focicsapat élne meg állami támogatás nélkül? Miután már évek óta lógnak az állami csecsen és szivattyúzzák ki az adópénzt a közfeladatok elől? Adok egy tippet, egyik sem.

Szóval ha az állampolgárok nyugdíjáról van szó, akkor minden drága, ha a stadionokról és a fideszes potentátok sportcsapatairól van szó, akkor meg semmi sem az. Még szerencse, hogy a magyar állam az állampolgárokért dolgozik. Mi lenne, ha ellenük ténykedne! :)

a nagy hohoohooo 2017.08.11. 13:23:02

@konrada: Szerző: Sideburns ,....hehee...oldalszakáll, barkó...Öregem, Te egy igen komoly érv vagy az abortusz mellett!
MANYUP= Einstand
Manyup-einstand: hülyére vett ország
2012.01.11. 09:08 Kate Beckett

„Elveszíti jogosultságát az állami nyugdíjra az, aki úgy dönt, hogy magánnyugdíj-pénztári tag marad" - ezzel a mondattal zsarolt meg 96.8 százaléknyi manyup tagot még 2010 novemberében Matolcsy György. Zsarolás volt ez a javából, még akkor is, ha az úgynevezett nyugdíjvédelmi megbízott (sic!) a nyugdíjrendszerek közötti választás szabadságáról beszélt, óriási sikernek nevezve a zsarolást a nyugdíjvédelmi programot.

Egy évre rá, a költségvetés siralmas helyzetét áttekintve, kormányunk úgy döntött, hogy a maradék pénztártag befizetéseit is lenyúlja, viszont nagy kegyesen ismét megnyitotta a lehetőséget a renitenseknek a visszalépésre. Most megint el kell dönteniük, hogy menjenek vagy maradjanak? Ez korántsem lesz könnyű feladat, hiszen még a területért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium sincs tisztában a hatályos jogszabályi környezettel.
tenytar.blog.hu/2012/01/11/manyup_einstand_hulyere_vett_orszag

-Lehet racionális és szakmai érveket felhozni a nyugdíjrendszer átalakítása mellett. A kormány arra hivatkozva, hogy az időskori megélhetést biztosító nyugdíjellátás nagyobb biztonságban van az ő kezében, mint a magány-nyugdíjpénztárakban, kényszerválasztás elé állította a három millió magánnyugdíj-pénztártagot: vagy feladja megtakarításait, vagy lemond addig felhalmozott állami nyugdíj-követeléseiről, valamint az állami nyugdíjpénztárba továbbra is fizetendő összeg járadékairól is.
tenytar.hu/elemzes/egy_evvel_a_fulkeforradalom_utan_ii_ami_kevesbe_volt_rozsas
004_manyup.jpg

A szakértők sokat vitatkozhatnak, hogy mi a legjobb megoldás a demográfiai bombára (a legjobb relatív, a borús demográfiái kilátásokat tekintve jó megoldás nincs). Kétségkívül kockázatos döntés (méghozzá mindenképpen jóval az Orbán-kormány utáni vezetéseket érintő), ha a kormány arra a következtetésre jut, hogy kizárólag állami kezekben kell tudni a nyugdíjakat. Önmagában azonban egy legitim döntés.

Ami viszont elfogadhatatlan, az az, hogy a polgárok számláján felhalmozott magánnyugdíj megtakarításokat közönséges zsarolással államosítja. Hozzáteszik, hogy ennek a vagyonnak a jogi státuszát a pénztárak létrehozása óta minden kormány tiszteletben tartotta, beleértve az első Orbán-kormányt. Az államadósság lefaragása nemes cél. Az ahhoz szükséges eszköztárban azonban nem süllyedhet a demagóg zsarolás szintjére egy kormány. Sőt, piramisjátékra emlékeztető, ha a polgárok nyugdíj megtakarítását használja e célra."

Azé'próbáld a farkad helyett néha az agyadat is ellátni vérkeringéssel,mert már eléggé elsorvadt ..

a nagy hohoohooo 2017.08.11. 13:26:06

@konrada: Hááz emóciókon alapuló szellemi önkielégítésre nincs mit válaszolni,amúgy semmi bajom vele ha magadhoz nyúlsz ha otthon a négy fal között csinálod,disztingválj már végre "helló röfi"!......

konrada 2017.08.11. 13:28:44

...mint az egik első beírásomban írtam: a manyup ezen formájával az volt az egyik fő baj, hogy elve kivont egy csomó pénzt a költségvetésből - amit hitelből kellett pótolni - de ráadásul ez minden évben folyamatosan 30-40 éven keresztül, válságoktól, bevételtől függetlenül, olyan mértékben, melyben már csak a kiszivattyúzott pénz pótlására kifizetendő kamat is több, mint amit a manyup teljes üzemelése alatt kifizetett volna. (S nem, nem az állam helyett, mert a nyugdíjjárulék azon részét akkor se az állam kapta volna.)

...s speciel a stadinépítésekkel se értek egyet, de a kettő nem azonos. Azt vagy építik, vagy nem. Vagy karbantartják, vagy hagyják lerohadni. Nincs olyan évtizedeken keresztül fennálló kötelesség, amiből nem lehet kilépni, legyen akár a 2008-ast bőven meghaladó válság....

konrada 2017.08.11. 13:30:42

@a nagy hohoohooo:
;)))))))
...te tudod, te érted, neked van ehhez elegendő tapasztalatod...;))))))

gtri 2017.08.11. 13:36:22

@konrada:

Mondjuk nem ártanaha a cikkben szerepelne mondjuk olyan adat, hogy az illető mennyi ideig volt pénztártag és mennyi összeget fizetett be. Képzelje, olyan világra szóló disznóság is van, hogy a magyar állam elvár egy bizonyos szolgálati időt ahhoz, hogy nyugdíjat fizessen valakinek. Hát az ész megáll. És ráadásul még be is kell fizetni közben nyugdíjjárulékot. És ráadsásul aki tövvet fizet be az magasabb nyugdíjban részesül! :)

A belinkelt cikkben "csak" az ilyen apró adatok hiányoznak. Mennyi ideig volt magánnyugdíjpénztári tag és mennyit fizetett beaz illető ki most reklamál, hogy 200 helyett 30 eurót jap (vagy éppen 8-at). Szóval színtiszta sztálinista propaganda a cikk adatok nélkül.

Megjelentehetne egy olyan cikket is, hogy X. Y. Magyarországon csak 28500 FT nyugdíjat kap és milyen szemét az állami nyugdíjrendszer, hogy csak ilyen keveset ad neki. (És a szolgálati időt meg a befizetései összegét gondosan hagyja ki a cikkből.) Az is ennyire "tájékoztató jellegű" cikk lenne. :)

6.Lenin 2017.08.11. 13:39:20

2030 áprilisa
A választás végeredménye:

A Fidesz nyert .....al.

Megkérdeztünk egy ellenzéki szavazót, hogy mi a véleménye, egy idős pecást.

-Hát hoohooo, könnyű nekik, ellopták a manyupot.
-Orvost gyorsan, habzik a bácsi szája.

a nagy hohoohooo 2017.08.11. 14:06:16

@konrada: Ha gondot okoz az olvasás a kurucon tudod gyakorolni. Ott pont a dedósoknak jó szofisztikált minden szöveg, így akár te is érteni fogod - szuper érzés ám, ki ne hagyd!
Ennyikeh:

a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/images/1917/7147/original.jpg
Hülyeséget nem érdemes beszélni, de leírni még annyira sem. A manyupok problémája nem a szükséges pénzösszeg rendelkezésre állása - hisz az a tagok számláján az rendelkezésre áll -, hanem csupán a a fidesz kormány által hozott törvény kifizetési konstrukcióra vonatkozó azon passzusa, miszerint valamely biztosító társaság ilyen jellegű termékén keresztül engedi csak folyósítani a magánnyugdíjat. Érthetetlen az egész ötlet. Ómagyarul, csak egy újabb kibaszási lehetőség, nehezítés a fidesz részéről, nem egyéb.
Kurva sokba van már ezek a folyamatos megvédések .."A manyup-tagok többsége úgy gondolta, hogy nincs választása, és az állami kényszernek megfelelve átlépett az állami nyugdíjrendszerbe."

Azért ebben volt egy hatalmas zsarolás is, ugyanis konkrétan azt mondták, hogy aki nem lép át, annak kevesebb lesz a nyugdíja, hisz összességében ugyanannyit vontak el a maradóktól, de csak a töredéke ment valóban a nyugdíjra, a többsége meg belehullott a nagy, közös semmibe (ezt később visszavonták, de persze csak akkor, amikor már nem lehetett az átlépést visszacsinálni). Ráadásul a maradást minden lehetséges adminisztratív eszközzel megnehezítették (miközben a valóban aktív cselekvéshez, vagyis az átlépéshez semmit nem kellett tenni).
Kérdezd már meg Matolcsyt, hogy mi a szösz az a biztonsági tartalék egy pénztárnál? Én is kíváncsi vagyok. Ugyanis a pénztáraknál szigorúan szabályzott, hogy mi fordítható működésre és mit kell a tagok számláján jóváírni. Vagyis, nincs szükség biztonsági tartalékra. A manyupokat pont azzal csapták pofán 2010-ben, hogy az addig 4,5 % működési költséget 0,9 %-ra csökkentették. Mármint a tagdíjbevétel százalékairól beszélünk. Egyidejűleg a tagdíj bevétel 100%-os elvonását is a törvénybe iktatták, vagyis a semminek a 0,9 %-át vonhatták el működésre az elmútt5évben. Jó reggelt kívánhatok-e?
Most meg szopatják őket és a tagságot a tagság 70%-os tagdíjfizetési arányával. Amit persze a tagok az adózott, járulékozott nettó bérükből kell fizessenek, ha korábbi törvényes megtakarításaikat meg akarják tartani - miközben csak 75% állami nyugdíjra jogosultak. Ki megy el tehát a saját kva anyjába? Orbán és a tolvaj sleppje, szerintem. A sleppen kívül nincs ember ebben az országban, akit ne lopott volna meg. Vagy manyup témában, vagy extra adóval, vagy áfa-val - mindegy. El kell számolnia a felcsúti öcsinek, muszáj lesz.

gtri 2017.08.11. 14:16:38

@konrada:

S" de ráadásul ez minden évben folyamatosan 30-40 éven keresztül, válságoktól, bevételtől függetlenül, olyan mértékben, melyben már csak a kiszivattyúzott pénz pótlására kifizetendő kamat is több"

"vagy karbantartják, vagy hagyják lerohadni. Nincs olyan évtizedeken keresztül fennálló kötelesség, amiből nem lehet kilépni, legyen akár a 2008-ast bőven meghaladó válság...."
-------------
Az észt kormány a gazdasági válság idején ideiglenesen felfüggeszette az MANYUP befizetéseket. A hagsúly az "ideiglenesen" szón van. Ez érthető és jogos az államtól. Ezt a magyar állam is meg tudta volna tenni. Nem ezt tette, hanem elrabolta az addig összegyűlt pénzt. Nagy különbség!

Szóval a valóság azt mutatja, hogy a MANYUP nem olyan dolog ami nem változhat az idővel és nem lehet ideiglenesen (pl. válságok idején) alakítani rajta.

Le Orme 2 2017.08.11. 14:34:13

@a nagy hohoohooo: Szerinted Fritz von Nordheim is fideszseggnyaló agyhalott csicska, csak mert szakmai állásfoglalásában a Manyup rendszer hibás voltáról beszélt.

morpho 2017.08.11. 15:25:30

@konrada: Nem tudom te miről hantázol, te tudod? A kérdés az:nyugdíjtakarékosság vs hiánycsökkentés. Most mit nem lehet ezen érteni? Félreteszel öreg napjaidra, vagy kifizeted a lakáshiteled? Ezt nem lehet megkérdezni, de a magyar állampolgárságot igen, 300 forintot igen? Komolytalan vagy.

a nagy hohoohooo 2017.08.11. 18:24:12

@Le Orme 2: Fritz von Nordheim csak olyan mint te:seggbuta hehee..

tegnaptuska 2017.08.12. 09:40:03

Megpróbáltam egy kísérlet erejéig egy jobbos (vagyis inkább fideszes) kommentelő helyébe képzelni magam, amikor zsugorították az agyamat, az egy kicsit fájdalmas volt, íme az eredmény: mivel az utóbbi 20 évben 2004-ben épült a legtöbb lakás, és abban az évben adták el a legtöbb új autót, cinikus f@szparaszt logikával kijelenthető, hogy az volt a legjobb, legszebb korszaka az újkori magyarságnak, köszönhetően az MSZP-SZDSZ koalíciónak. És ehhez a következtetéshez nem kellett mást tennem, csak pusztán a számokat néztem. Leszartam, ahogy a fideszesek leszarják a döntések előzményeit, körülményeit, várható gazdasági hatásait, a számok mögött lévő emberi sorsokat, csak a puszta számok számítanak.

István Tamasi 2017.08.12. 11:44:12

@Le Orme 2:
Nem tudom eldönteni, hogy egy tudatlan vagy netán tudatos hazudozó vagy.
- Az egyéni nyugdíjszámlát a fitymaszmaffia elqrmánya ígérte be a 3000 milliárd elrablásakor, de józan normális emberek már akkor tudták, hogy ez csak egy sunyi hazugság.
- Az elrabolt 3000 milliárd kis részét fordította államadósság csökkentésére, a nagyobbik részét a fitymaszmaffia elqrmánya eltapsolta.
- A manyup pénzek 100 %-a örökölhető akár gyerekek részére is, míg az özvegyi nyugdíj csak 30 %-ot jelent és csak a házastárs számára. Tehát a kettő nem azonos, nem összevethető! Tudatosan hazudsz vagy csak tudatlanka vagy?
- A legújabb merénylet a fitymaszmaffia részéről, hogy 1. már nem jár az állami nyugdíj, hanem csak adható, 2. a nyugdíjfolyósítót beolvasztja az államkincstárba ami után már nem is lesz ellenőrizhető a nyugdíjak kifizetése.

István Tamasi 2017.08.12. 11:50:39

@gtri:
Tannak egykor kuláknak minősített ismerőseim akik annak idején nyilván nem önként és dalolva léptek be a TSZ-be. 1990 után néhány évvel ugyanezen család már visszasírta a TSZ-t.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.12. 20:49:47

@István Tamasi: " a nyugdíjfolyósítót beolvasztja az államkincstárba ami után már nem is lesz ellenőrizhető a nyugdíjak kifizetése."

Húúúú... bazz.. mekkora ökörséget mondtál! A NYUFIG egy önálló igazgatóság lesz amelyre a kincstár elnökének nincs szakmai irányítói jogköre, az igazgatóját a miniszter fogja kinevezni. Ráadásul hozzájuk került a családtámogatás és a táppénzellátás.

gtri 2017.08.13. 00:45:09

@István Tamasi:

És ez mit bizonyít? A mostani magyarok egy része még mindig felemlegeti Trianon igazságtalanságát. Egy másik része az embereknek azt mondja, hogy nincs mit tenni, bele kell törődni és előre kell tekinteni.

Ettől Trianon igazágos? Mert sokan úgy vannak már vele, hogy kár emlegetni és ne foglalkozzunk vele? Ettől a trianoni döntés még nem igazságos.

Azt, hogy beverték az embereket a TSZ-ekbe az 50-es években nem teszi igazságossá, hogy páran (vagy éppen sokan) visszasírták a TSZ-eket a 90-es években. Az az 50-es évekbeli terror attól még terror marad.

a nagy hohoohooo 2017.08.13. 06:27:12

@gtri: Derága tanulatlan baro...ezt is benézted,Trianon igazságos volt.Pont.

a nagy hohoohooo 2017.08.13. 06:34:19

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Mé'mindig a leghülyébbeket vezénylik ki trollkodni?......Szerencsétlen szellemi korlátolt csak röhögni lehet rajtad hehee...tanujj tinó...
"A Magyar Államkincstár (MÁK) átalakításáról döntött a kormány - a kincstár lesz a magyar állam kifizető ügynöksége, más "kifizető ügynökségek megszűnnek, így az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) és a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság kifizetői szerepe is - jelentette be Lázár János miniszterelnökségi miniszter a kormányinfón."

A Magyar Kincstárnál lehetetlen állapotok uralkodnak, előfordulhat, hogy majd késnek a nyugdíjak kifizetésével, a Népszava írásából az is kiderült, hogy még az is elképzelhető, hogy kéthavi nyugdíjat összevontan kapnak meg.

pestibulvar.hu/2017/07/06/keshetnek-a-nyugdijak/

2017. június. 12. 10:57 2017. június. 12. 11:22 Gazdaság
Izgulhat a nyugdíj miatt? Agyonterhelt állami hivatal váltja ki a nyugdíjfolyósítót
hvg.hu/gazdasag/20170612_nyugdij_folyosito_allamkincstar_atallas

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.13. 07:00:08

@a nagy hohoohooo: Látom olvasni nem tudsz. Annyi történik, hogy nem több különböző szervezet küldi az utalást, hanem egy. Az hogy meg a Kincstárnál mi van, az érdektelen, mert a Nyufig külön igazgatóság marad. Tanuld meg az értő olvasást!

Zsoltbacsi 2017.08.13. 08:44:30

@tegnaptuska:

"mivel az utóbbi 20 évben 2004-ben épült a legtöbb lakás, és abban az évben adták el a legtöbb új autót, cinikus f@szparaszt logikával kijelenthető, hogy az volt a legjobb, legszebb korszaka az újkori magyarságnak, köszönhetően az MSZP-SZDSZ koalíciónak. És ehhez a következtetéshez nem kellett mást tennem, csak pusztán a számokat néztem. Leszartam, ahogy a fideszesek leszarják a döntések előzményeit, körülményeit, várható gazdasági hatásait, a számok mögött lévő emberi sorsokat, csak a puszta számok számítanak."

Egy kicsit levon a szofosasod ertekebol, hogy mind hitelbol tortent (tudod, suzuki swift 0 beugroval 10 eves reszletre...)Ugy nem nehez... Mar nehany trollnak felajanlottam a kovetkezo uzletet, Te is elhetsz vele:
Kapsz tolem ajandekba egy S Mercedest/A8as Audit/Porshet, 3 "apro" feltetellel:

1: 0 onerovel
2: A csekkeket te fogod kapni (torlesztoreszlet)
3: Utana minden heten a pofadba vagom, hogy az autodat nekem koszonheted.

tegnaptuska 2017.08.13. 09:51:59

@Zsoltbacsi: Kicsit levon a szófosásod értékéből, hogy nem értetted meg, hogy pont arról írtam, hogy nem árt néha a dolgok mögé nézni.
Ajándék, amit nekem kell fizetnem? Értelek. Hallottad a troll szót, és nem félsz használni. Írsz egy f@szságot, kinevezed magad valami lóf@szjóskabácsinak, ettől nyilván szerzel valamennyi önbecsülést, szépek lehetnek a vasárnapjaid.

Le Orme 2 2017.08.13. 10:07:53

@tegnaptuska: nyilvánvaló dologról írtál, nullához konvergáló tartalommal

István Tamasi 2017.08.13. 11:02:56

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
A NYUFIG most önálló igazgatóság, de amint beolvasztják az önállósága azonnal meg fog szűnni.
Azonkívül a nyugdíj és a családtámogatás illetve a táppénz köszönő viszonyban sincsenek egymással. Az összevonás csak az átláthatatlanságot szolgálja. Valamint ez az összevonás - amit te is említesz - bizonyíték az összevonásra, beolvasztásra, tehát nem én beszéltem ökörséget hanem te próbálkozol /mint kutya a nemzéssel/ a dolgok sunyi elkenésével azaz hazudsz.

István Tamasi 2017.08.13. 11:09:13

@gtri:
A TSZ témát nem én kezdtem. Csak azt akartam a TSZ témához hozzátenni, hogy /az erőszakos kezdés után/ a TSZ-ek története sikertörténetté lett. A kezdeti nehézségek után a TSZ-ek a magyar vidék éltetőjévé, felvirágoztatójává váltak. A világon két ország mezőgazdasága volt nettó profittermelő /több nyereséget termelt mint amennyi támogatást kapott/, a másik Új Zéland.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.13. 17:20:59

@István Tamasi: Nem. Nézz utána a törvénynek! Pont ez a lényeg hogy a Nyufig egy önálló igazgatósága lesz a Kincstárnak, amelyik intézi a központi szociális ellátást, családtámogatás, nyugdíj, táppénz. Teljesen logikus állami lépés, hogy az az adminisztráció amely 2,7 millió nyugdíjas, 1,4 millió család és nem tudom mennyi táppénzes ügyeit intézi, legyen egységes és ne három szervezet.

István Tamasi 2017.08.14. 10:20:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Egyetlen érvet sem hoztál fel hogy mi köze egymáshoz a nyugdíjnak, a táppénznek és a szociális ellátásnak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.15. 09:29:28

@István Tamasi: Nehezen megy az olvasás?

"Teljesen logikus állami lépés, hogy az az adminisztráció amely 2,7 millió nyugdíjas, 1,4 millió család és nem tudom mennyi táppénzes ügyeit intézi, legyen egységes és ne három szervezet."

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.15. 09:32:28

@István Tamasi: Nyugdíjnak ls szociális ellátásnak mi köze? Csaxólok, a nyugdíjjal megy ki pl az árvasági ellátás, ha a nagyszülő a gyám. Ugyanazokat a funckiókat, visszaérkeztetés, beszüntetés, határozat, indítás, stb kell csinálni. Minek ehhez 3 szervezet?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.15. 09:37:41

@István Tamasi: Például az iskola látogatási dolgokat csinálja a Nyufig ahol a nyugdíjas a gyám, meg csinálja a családtámogatás is. Ugyanazt két szervezet.

István Tamasi 2017.08.15. 10:47:19

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Nehezen megy az olvasás? Mi köze van egymáshoz a nyugdíjnak, a táppénznek és a szociális ellátásnak?
Segítség:
- A nyugdíjat a korábbi jövedelmek és a szolgálati idő határozza meg, azok alapján kell kiszámítani és adott kor felett jár /illetve az alaptákolány óta csak adható/.
- A táppénz betegség /baleseti sérülés/ idejére jár /illetve az alaptákolmány óta adható/.
- A szociális ellátás rászorultság esetén adható.
Láthatod tehát hogy a három dolog egymástól teljesen különböző esetre és különböző alapon számított juttatás /még akkor is ha egy-két speciális esetben érintőlegesen összetalálkoznak/.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.15. 11:56:04

@István Tamasi: Istenem, mekkora seggfej vagy! Nem az érdekes hogy mi alapján jár, hanem hogy mit kell rajta adminisztrálni. Nem véletlenül vonja össze a kormány ezeket a szervezeteket egybe a kincstárba. Te agyatlan baromarcú! A kormány ablakok miért jöttek létre? Ezeknek a dolgonak tök ugyanaz az informatika kell, ugyanaz az utalás, a visszaérkeztetés, stb. bazd+, a görgöcsapágyat is ugyanaz az gyár csinálja, hiába kocsihoz, biciklihez vagy a taligához kell. te tényleg ennyire hülye vagy?

István Tamasi 2017.08.15. 14:51:58

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Te agyatlan baromarc!
Egészen mást kell adminisztrálni
- a korábbi jövedelmek és szolgálati idő után járó nyugdíjon
- a betegség, baleset után járó előző időszak jövedelme alapján számított táppénzen
- és a szociális rászorultságon!
A kormányablak idekeverése már színtiszta sumákság, terelés.
Az a közös bennük, hogy ma már mindegyikhez számítógépet használnak - de a szoftver teljesen más! Te tényleg ennyire hülye vagy?

gtri 2017.08.15. 17:47:55

@a nagy hohoohooo:

"Derága tanulatlan baro...ezt is benézted,Trianon igazságos volt.Pont."
----------------------

Nos, erről sokan nem így vélekednek Magyarországon...vagy éppen Erdélyben. Pont.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.15. 17:53:42

@István Tamasi: Te faszfej! Jelenleg már az egységes utalási rendszer megy. A családtámogatást a nyufig csinálja. Bocsi, de annak a cégnek a vezetője aki most szállítja az egységes nyomtatási rendszer a nyufigba 20 éve a barátom. Mit nem értesz azon hogy tök mindegy milyen alapon adsz pénzt, annak az adminisztrációja ugyanaz? Attól ugyanúgy utalsz, küldöd ki az utalványt, a határozatot, adminisztrálod a címváltozást, bankszámlaszám változást, szünteted be az ellátást. Írtam szoftvert a kincstárnak, te barom, ott van a kódokon a kézjegyem, te meg okoskodsz itt.
Most vonják össze az OEP, a családtámogatás és a nyufig TAJ rendszerét.
Ismered a családtámogatási rendszert? Mert én igen. Eléggé közelről.

gtri 2017.08.15. 17:58:23

@István Tamasi:

"A TSZ témát nem én kezdtem. Csak azt akartam a TSZ témához hozzátenni, hogy /az erőszakos kezdés után/ a TSZ-ek története sikertörténetté lett. A kezdeti nehézségek után a TSZ-ek a magyar vidék éltetőjévé, felvirágoztatójává váltak. A világon két ország mezőgazdasága volt nettó profittermelő /több nyereséget termelt mint amennyi támogatást kapott/, a másik Új Zéland."
---------------
Azt hiszem, hogy Új Zélandon annak ellenére volt nettó profittermelő a mezőgazdaság, hogy beverték volna az ottani farmereket valamiféle "TSZ"-ekbe. Szóval az erőszakos téeszesítés nélkül is jó mezőgazdaságunk lehetett volna. De akkoriban is dívott az "elvenni könnyebb, mint okosan építkezni" elve.

A történelmi példák azt mutatják, hogy az erőszakos TSZ-esítések inkább éhínségeket hoztak mint bőséget. Nálunk kellett egy 56, hogy utána változzon a rendszer és ne a nyílt terror folytatódják, hanem a csendes változat. A TSZ rendszer is változott 56 után. De ez a változás nem jelent gyógyírt azoknak, akiket 56 előtt megnyomorítottak, mert maguk akarták a saját földjüket megművelni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.08.15. 18:15:23

@István Tamasi:

Ezek külön szoftverek faszfej? És csak nem mindet a BM kezeli?

a személyiadat- és lakcímnyilvántartás,
a központi címregiszter,
az Összerendelési Nyilvántartás,
az elektronikus ügyintézést igénybe vevő külföldiek személyi nyilvántartása (3NYT),
a Központi Ügyfél-regisztrációs Nyilvántartás (KÜNY),
a személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványok nyilvántartása,
a Magyar igazolvány és Magyar hozzátartozói igazolvány nyilvántartás,
a központi útiokmány-nyilvántartás,
a közúti közlekedési nyilvántartás,
a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kötvénynyilvántartás,
a Schengeni Információs Rendszer nemzeti alrendszere (N.SIS),
az egyéni vállalkozók nyilvántartása,
a bűnügyi nyilvántartási rendszer,
a szabálysértési nyilvántartási rendszer,
az Európai Unió bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartása,
a miniszter irányítása alá tartozó szervek és az ezek által működtetett fegyveres biztonsági őrségek kezelésében lévő fegyverek hatósági fegyvernyilvántartása (a továbbiakban: hatósági fegyvernyilvántartás),
az arcképelemzési nyilvántartás,
a NEK központi nyilvántartás (a továbbiakban együtt: nyilvántartások) tekintetében,

István Tamasi 2017.08.16. 17:34:41

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Te faszfej!
Ha tényleg értenél ahhoz amihez szoftvert öklendezel, akkor a tegnapi beírásomra érdemben - nem csúsztatással, nem másra tereléssel - válaszolnál.

István Tamasi 2017.08.16. 17:36:25

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Te faszfej!
Annyi köze van a nyugdíjfolyósításnak az általad felsorolt nyilvántartásokhoz mint a kecsesen ringó fecskének a recsegve fingó kecskéhez.

István Tamasi 2017.08.16. 17:48:56

@gtri:
Új Zéland mezőgazdasága a különleges adottságának köszönhetően volt nettó profittermelő.
Ha elolvassa a korábbi beírásom akkor láthatja, hogy utaltam arra, hogy az 50-es évek első felében valóban durva módszerrel folyt a tszcs /figyelem! tszcs és nem a későbbi tsz/ szervezés. Viszont ne felejtsük el, hogy az 50-es évek elején a két tábor között egy nagyon durva hidegháború dúlt. Sőt folyt a koreai háború ahol McArthur tábornok már atombombát akart bevetni azaz a harmadik világháború is könnyen kirobbanhatott volna és ilyen nemzetközi környezetben ott ált országunk /és a többi keleti tömb országa is/ mindenféle tartalék nélkül /lsd még: "padláslesöprés"/.
A rendszerváltásig az európai Közös Piac /EU és elődje/ remegve féltette a magyar mezőgazdaság versenyétől a saját agyontámogatott mezőgazdaságát és a rendszerváltó pártoknak azzal adtak anyagi és egyéb támogatást, hogy első dolguk legyen a magyar TSZ rendszer szétverése.

gtri 2017.08.16. 22:46:24

@István Tamasi:
Értem, hogy hidegháború dúlt, de ez nem ok a saját állampolgárok elnyomására, még ha Kelet-Európában mindig volt valamilyen indok, hogy miért "padlássöpörjenek". De itt van pl. a 60-as évek (1962), akkor volt a kubai rakétaválság. Akkor is javában dúlt a hidegháború, akkor is benne volt a levegőben az atomháború lehetősége. Mégsem volt akkora terror Magyarországon, mint korábban. Szóval nem magyarázza meg azt a 50-es évekbeli eszement rendszert a hidegháború. Ahhoz kellett a túlbuzgó Rákosi és mindenki aki ész nélkül követte és terrorizálta a népet. 56 után el is süllyesztették a szovjet elvtársak Rákosit. Annyira idióta politikát csinált, hogy teljesen szalonképtelenné vált a volt elvtársak szemében is.

A TSZ rendszert szétverése szerintem hazai "eredmény". Egyrészt voltak már problémák a termeléssel: legendás volt, hogy pl. az almatermés csak a Ssovjetunióba mehetett, mert ott voltak hajlandók azt a "minőséget" akkora tételben elfogadni. Biztos voltak nagyon jó minőségű termékek is a palettán, de nem tudtak sokat és egyenletes jó minőségben termelni.
Másrészt a méretek miatt sem érzem úgy, hogy az EU retteget volna a magyar mezőgazdaságtól. Egy 450 milliós közösség egy 10 millióstól? Még ha azt nézem, hogy elvileg a magyar mezőgazdaság a magyar népesség kétszeresét tudná ellátni, akkor is egy 450 millió ember ellátására képes szervezet szerintem nem retteg egy 20 millió embert ellátni képes ország mezőgazdaságától. Azt azonban elismerem, hogy "sz.rkavarás" egész biztosan volt. Sokan sütögették a pecsenyéjüket akkoriban (is) és pár embernek nem jött rosszul, ha szétesnek a TSZ-ek.
süti beállítások módosítása