B1 blogcsalád



Simicska megszólalt és feljelenti saját cégét – Orbán retteghet

2017. augusztus 08. - ashwood

20141126simicska-lajos-sarvari-lovascentrum-lo6.jpgKözkeletű vélekedést cáfol éppen Simicska Lajos: az ősoligarcha nem fog a Fideszre és Orbánra terhelőt mondani a kampányban, mert azzal magát is besározná. A jelek szerint Simicska nem épp így gondolja, támadásba is lendült.

Az, hogy Simicska Lajos letette a voksát a Jobbik mellett, ma már ténykérdés. Hogy ettől Vonék csicskapárt lettek-e, már korántsem ilyen egyértelmű - ám ha igen, akkor a bokájáig sem érnek az ősoligarcha übercsicskáinak, Orbán Viktornak és a Fidesznek. Ahogy azoknak a magukat újságíróknak nevezőknek – Gajdics Ottótól Liszkay Gáborig –, akik a minap még Simicska tenyeréből költötték el a mindennapi betevőt, most pedig habzó szájjal csaholják vissza a kormánypropagandát. Igaz, előtte is ezt tették. Bencsik legyen a talpán, aki ezt a fordulatot végre tudja hajtani.

Immár az sem kérdés többé, hogy a Fidesz egykori pénztárnoka, Orbán kollégiumi szobatársa, az adóhivatal egy évnyi ura kinyitja-e a titkok kamráját a kampányban. Korábban sokan érveltek ez ellen avval, hogyha Lajos beszélni kezd, akkor saját magát is bemártja, hisz a párt és Orbán piszkos pénzügyeit maga intézte. Ennyit – vagyis a vagyonát, vagy akár a szabadságát is - nem kockáztatná azért, hogy bukni lássa egykori barátait.

Íme Simicska válasza: "Büntetőfeljelentés megtételét tervezi a HírTv Zrt. a társaság korábbi menedzsmentjének a 2010-es választási kampányban való közreműködése miatt. Az ok: az eddig belső vizsgálatban nem találták nyomát annak, hogy kiszámlázták volna a Fidesznek a hirdetésszervezésen keresztül megrendelt köztéri reklámok költségeit. Simicska Lajos a 24.hu-nak azt mondta: ha voltak szabálytalanságok, azért az akkori tényleges tulajdonosok és vezetők felelnek." – írja a 24.hu. Ugyanis: "A sajtóhírek nyomán a HírTV jelenlegi menedzsmentje átvizsgálta a 2010-es dokumentumokat, és komoly szabálytalanságokat és rendellenességeket észlelt, amelyek az akkori menedzsment felelősségét is felvetik. A HírTV Zrt. ügynökségként például a Mahir Citypostert bízta meg a Fidesz közterületi kampányának lebonyolításával, de most nagyon úgy tűnik, hogy a 2010-es kampányban semmilyen közterületi költést nem számlázott tovább a Fidesznek. Az ügy már a jogászaink előtt van, akik előkészítik a büntetőfeljelentést. – közölte a lappal Puskár Anett, a Mahir tanácsadója.”

És hogy Simicskát nem kell félteni - féltette a fene –, mi sem bizonyítja jobban, minthogy már 2010-ben, a legnagyobb szerelem idején is bebiztosította magát. Nem győzzük eléggé hangsúlyozni: Simicskáék most a tényleges, többségi tulajdonost akarják feljelenteni. Aki nem volt más – láss csodát –, mint Liszkay Gábor. Őt épp most az oligarchák új csillagának, Mészáros Nem Stróman Lőrincnek az alfelében kell keresni.

„2010-ben opciós joggal rendelkező kisebbségi tulajdonos voltam” – mondta a 24.hu-nak Simicska Lajos. – A társaság ügyeit a tényleges tulajdonos intézte, ezért minden esetleges szabálytalanságért vagy törvénytelenségért a cég tényleges irányítói felelnek. Azt kell megérteni, hogy ha valaki opciós joggal rendelkezik, az nem azt jelenti, hogy ténylegesen irányítja a céget, gondoljon a G-napra, amikor felállt a szerkesztőség egy része, hát azt nem én csináltam, mindenki elhiheti."

Ne legyenek illúzióink: a Puskár által hivatkozott "sajtóhírek", vagyis a Fidesz hamis elszámolása a 2010-es kampányköltésekkel a Mahir, vagyis Simicska irodájából indultak. De hát ilyen ez a játék. Lajos kezében bizonyítékok vannak és egy-két sajtótermék - Viktoréban az ügyészség, a rendőrség, az adóhatóság és az Állami Számvevőszék. Hogy mégsem előre lefutott a játszma, mi sem bizonyítja jobban, minthogy Orbán most a sajtó általa nem felügyelt részének üzent hadat.

Nem ok nélkül retteg Simicska bosszújától.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6012728368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sinus67 2017.08.08. 21:17:00

Na feljelent! És akkor mi van? A droidok nem azért szavaznak a fideszre, mert színtiszta becsületes volt eddig.
Csak a totálisan hülye, orráig nem látó ember gondolja azt, hogy a fidesz soha semmit nem lopott, Orbán pedig soha nem hazudott! Még a hívek sem gondolják!
Ez olyan kevés a fidesz megbuktatásához, mint árvaházban a szülői értekezlet!

Ha pedig ügy lesz belőle, akkor Liszkai, vagy valaki más elviszi a balhét! Majd a választások után. Szépen, csendben!
Sőt még azt is eltudom képzelni, hogy Polt Peti megtagadja a nyomozást bűncselekmény hiányában! :)

Toportyán Zsóti 2017.08.08. 23:25:55

Lajos nem azért lett gazdag mert hülye,gcsutiból ő csinált sok bukta után királt,az mög azt képzeli saját erőből lett az,na itt kezdődik az igazán hüle.

Netuddki. 2017.08.09. 08:03:29

A fideszrádió reggeli híreiben minden nap az adócsaló Ceglédivel foglalkoznak. Lenne egy tippem, hogy ezt az ügyet meg sem fogják említeni. Így működik a zemberek félrevezetése a XXI. században Magyarországon. Ami bűncselekmény, az úgynevezett alaptörvény szerint is.

torró 2017.08.09. 08:09:41

Simicska meg a becsület! Na ne röhögtessen, mert cserepes a szám! Kissé mohó lett a figura, pedig arra csak ráfázni lehet.Amúgy én nem állnék le olyan emberrel üzletelni, aki képes odaszarni ahonnan evett.Csak a jobbik nehogy befürödjön vele! Úgy látszik kissé túlbecsüli magát. Az meg kelepce.

Mr. Waszabi 2017.08.09. 08:10:09

Nem úgy alakul a fidesz-kampány, ahogy azt Orbanescu elvtárs megálmodta.

Cheraups 2017.08.09. 08:14:20

Nyugi, Polt a mi emberünk, még csak eljárás sem fog indulni.

Érinthetetlenek vagyunk, a törvény felett állunk, ti meg szoptok, ez van.

Mit képzeltek, hogy miután elfoglaltuk az államot és az igazságszolgáltatást, tehettek bármit? Miről álmodoztok, hogy majd törvényes eljárás lesz, és megkapjuk a méltó büntetésünket, ti álmodozó idióták? :D
Azt képzelitek nem csalunk lopunk teljes nyugalomban? Mégis mit tehettek? Ilyen mikorblogokban ajvékolhattok lipsik, ennyit tehettek.

Ha véletlenül valami nagy botrány sikerülne csapnotok (amire kicsi az esély, a sajtó 99%-a mienk, ott egy szót se ejtünk erről), akkor mégis mi lesz? Tudtok mutatni csak egy példát rá hogy a szavazóinkat zavarta hogy lopunk csalunk hazudunk? Még meg is fogják köszönni hogy loptunk, az a pénz sem került más kezébe. Mi a szavazóink támogatásával és felhatalmazásával lopunk, azt ne higgyétek már hogy érdekel bárkit.

Szóval mit vergődtök?

Netuddki. 2017.08.09. 08:16:19

@torró: A fideszes tolvaj férgek reakcióján csak röhögni lehet. A maszop alatt a simlicska pénzelte őket, erre azzal jönnek, a simlicska szart az asztalra. Ez a hét vicce, pedig még csak szerda van.

torró 2017.08.09. 08:20:45

@Cheraups:
Jó vicc:DDD Kíváncsi vagyok hányan szopják be.

torró 2017.08.09. 08:25:02

@Netuddki.:
Ezért írtam már valahová nemrég, hogy ezek belülről fognak szétesni. Amúgy Simicska nem olyan önzetlen figura, hogy csak úgy puszira kidob milliókat.

n3spr3ss0 2017.08.09. 08:34:35

@sinus67: Ha csak Liszkayra verik rá a balhét, az is rendben van. Ő is igazi főgeci a posztján. Minden büntetést megérdemel.

n3spr3ss0 2017.08.09. 08:35:53

@torró: Nem evett ő ott, etetett. Mivel már nem etet, azért kellett egy új, a Pénztáros Lőrinc.

n3spr3ss0 2017.08.09. 08:37:33

@Cheraups: A börtönben is ekkora pofád lesz?

A tudomány sosem téved! 2017.08.09. 08:49:52

:(
Na... Orbán megint retteg...
Holnap le is mond! Holnap IS!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.09. 08:52:06

Minden kormány alatt a strómanok választáskor a potentáltjukat ingyen reklámozták.

Simicska most a Jobbikos plakát akciója miatt próbál gyermeteg módon bosszút állni, ami miatt Lázár vizsgálatot indított.
index.hu/belfold/2017/08/08/jobbik_berunio_plakattorveny_lazar_listazas/

Azaz tulajdonképpen Simicska azzal zsarolja jelenleg a kormányt, hogyha kifehérítik, a párt reklámozást, plakátozást, akkor borítja a bilit.
Tehát az átlátható működés ellenében zsarol.

És ennek tapsolnak a ballibek, akik szintén csilliárdokat kaptak a strómanjaiktól reklámra.

A tudomány sosem téved! 2017.08.09. 08:52:18

Bezzeg nyugaton, a modern, haladó, sportos, DK szavazó, igaz férfiak, így intézik el a maradi, gyenge Fidesz szavazó nőt.
Ez legyen a példa, elvtársak!
index.hu/mindekozben/poszt/2017/08/09/miert_lok_ki_valaki_minden_ok_nelkul_az_uttestre_egy_szembejovo_embert/

A tudomány sosem téved! 2017.08.09. 08:53:27

Igazmondo index abban is igazat mondott, hogy a menekült, agysebész gyermekek megduplázzák a GDP-t.
Most. Most IS!
index.hu/gazdasag/2017/08/08/tobb_mint_egymillio_dolgozot_keresnek_nemetorszagban/

Cheraups 2017.08.09. 08:58:57

@n3spr3ss0:
lúzerkém, mi döntjük el ki ül börtönben és ki nem.

most írtam. miénk az állam, miénk az igazságszolgáltatás, miénk polt, miénk a törvény, miénk a hatalom.

csak azért nem zártuk börtönbe még a kekecebb ellenzékieket meg a civileket és újságírókat mint Törökországban, mert a szaros EU ajvékolna és leállítaná a pénzt amit ellopunk tőletek.

fogd már fel hogy vége. ez itt orbánország, nektek meg kuss van. annyit lopunk tőletek amennyit csak akarunk, te pedig jobban teszed ha kussolsz és légy hálás hogy még nem vagy börtönben.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.09. 09:00:31

@A tudomány sosem téved!:

A legszebb az indexes hazugságokban, hogy a ballib agyhalottak ahogy az index is, hónapokon keresztül álhírnek minősítette ezt:

888.hu/article-a-facebook-soros-gyorgy-segitsegevel-uldozi-az-alhireket-nemetorszagban
A Facebook jelenleg azt teszteli, hogy hogyan tudja megkönnyíteni a felhasználói számára az álhírek jelentését.
A bejelentések ellenőrzését nem maga a Facebook végzi, hanem egy Soros György által támogatott szervezet, az International Fact-Checking Network (IFCN).

-----

Majd eltelik 8 hónap és:
index.hu/tech/2017/08/09/automata_bullshit-detektort_epit_soros_felmillio_dollarbol/
A londoni székhelyű Full Fact szervezet Londonban működik. A projekt mögött részben Soros áll: ő és az eBay-alapító Pierre Omidyar adta az induláshoz szükséges félmillió dollárt. A szoftver, aminek a mostani verzióját a róla beszámoló Guardiannek is megmutatták, tesztverziója októberben lesz kész. Az ígéret szerint azonnal, valós időben képes lesz jelezni, ha az újságban, a TV-ben, vagy akár a parlamentben hamis állítás hangzik el.

Cheraups 2017.08.09. 09:08:13

@Ballib cenzúrázók réme 25:

lúzer Soros, mintha érdekelné a szavazóinkat hogy hazudunk :)))

álmozó idealista a vén bolond, a szavazóinkat az se érdekli amikor szétlopjuk őket, azt képzeli valami kis hazugságdetektor érdekel majd bárkit? :D

elég lesz rámondani hogy Soros csinálta és ennyi, úgy hazudunk tovább ahogy csak akarunk.

Ballib Cenzúrázók Réme 27 2017.08.09. 09:08:27

A Soros bérenc Simicska ezzel megágyazta magának az utat a börtönbe. A Magyar Idők tudja, hogy a Legfőbb ügyészseg szerint az is teljesen cégvezető, akinek csak porciós joga van. Ugyanis Simimcska akár kistulajdonos, akár nagytulajdonos, akár van porciós joga akár nincs, a törvény azt mondja, hogy ő is mindenért kell hogy feleljen. Ezt a törvényt, ismerve a Fidesz munakbírását akár már ezen a héten is meg lehet szavazni a parlamentben, Simimcska tehát oda jut a feljelentgetéseivel Orbán Viktor ellen, ahova minden Soros által pénzelt csicskának jutnia kell, aki Orbán Viktor hatalmát akarja megdönteni: börtönbe!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.09. 09:12:10

@Ballib Cenzúrázók Réme 27:

Írhatsz saját nicken is ha gondolod..

Nem próbálod ki ?

:DDD

A 8-as számú nickhamisító se zavar mondjuk.

Ballib Cenzúrázók Réme 27 2017.08.09. 09:14:09

@A tudomány sosem téved!:

Te agyhalott liberális Soros csicska ballib, húzzál el a reklámoddal hogy Némtországba 1 millió új munkaerő kell! Senki nem fog neked bedőlni, hogy a Sorosnak igaza van és az Eunak évi egy millió bevándorlóra lenne szüksége. Ez egy álhír, amit a Gyurcsány bérenc blogok terjesztenek, Merkel cenzúrazott német médiáival. Ha valódi, igaz híreket akarsz, akkor olvass Magyar Időket, 888.hu-t, Pesti srácokat és Pravdát. Na meg Német Szilárdot. Az igazság tőlük jön.

Netuddki. 2017.08.09. 09:14:56

Na, megint ideuszultak a tolvaj fideszes férgek, hogy szétoffolják a fórumot...

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.09. 09:16:28

@Netuddki.:

A tolvaj Soros csicska ballibek hazugságait csak offolni lehet értelmes embernek.

Ballib Cenzúrázók Réme 27 2017.08.09. 09:18:20

@Ballib cenzúrázók réme 25:

hess el innen te alávaló Soros csicska nickhamisító! Soros gépe még a bekpcsolás előtt kimutatná rólad, hogy egy agyhalott liberális álcivil vagy álfideszesnek álcázva, aki annyit hazudik, hogy az már a Fidesznek is sok lenne.
Maradj te csak Gyurcsánynál bértrollnak, ne próbáld meg azt játszani, hogy olyan hülye vagy hogy elhiszik rólad, hogy valódi Fideszes vagy.

Jóska Pista 2017.08.09. 09:19:13

Értjük. Orbánék lopnak, törvényt szegnek, ezért is soros a hibás.

Véletlenül sem a geci, meg a hívei.

Cheraups 2017.08.09. 09:27:01

@Netuddki.:

Miért ne offolnánk szét ha hagyjátok?

Ezért is vagytok örök lúzerségre ítélve, mert azt se tudjátok hogy létezik önvédelem. Az evolúció arról szól hogy aki nem védi magát azt kipusztul.

Próbálj meg Orbán apánk Facebook oldalára beírni valami igazat, fél pillanat múlva repülsz a kommenteddel együtt.

Mindig röhögnöm kell ezen a kretén népen, még ez képzelitek hogy tökös szabadságharcos kuruc nép vagytok, de bazdmeg csak álltok bambán akár amikor lopunk tőletek akár amikor széttrollkodjuk a pici kis blogjaitokat évek óta :D

Egy döglött lajhár jobban iparkodna megvédeni magát mint ti :D

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.09. 09:30:17

@Cheraups:

Így van !

Kádárék és Rákosiék is megvédték magukat a Sötétben bújkáló ellenforradalmároktól !

Rejtély, hogy ideológia utódaik, a ballib hazaifiak miért nem teszik ezt meg, és miért nem cenzúráznak minden különvéleményz !?

Ballib Cenzúrázók Réme 27 2017.08.09. 09:32:38

@Jóska Pista:

Te agyhalott migráns imádó ballib, miért, szerinted miért nem Soros a hibás? Hát ki lenne?
Soros pénzelte Orbán Viktort amikor kellett a pénz a diktatúra megdöntésére. Ma már hála a Fidesz kétharmadnak esélye sincs a diktatúr´ának Magyarországon, de ez a Soros csak pénzeli az álmagyarokat, hogy döntsék meg Orbán Viktort. Csak mert nem tetszik Sorosnak Orbán Viktor rendkívül sikeres országa, amelyik bebizonyította, hogy nem kell drága választásokat meg liberális médiát fenntartani, hogy az emberek csak vitatkozzanak egymással, hanem minden kérdést meg lehet oldani egy gyors Nemzeti konzultációval.

Hát ezért nagyon veszélyes a Soros, mert a sziklaszilárdan álló Orbán Viktor országát meg akarja dönteni és az EU-ban megbukott liberális féle választásokat meg emberi jogokat akarja Magyarországra ráerőltetni.
Csakhogy a magyar ember nem kér ezekből!

Pisti Kecskés 2017.08.09. 09:34:03

@torró: Hagyjuk mar az "odapiszkit, ahonnan evett" dumat! Orban akkor Sorosnak piszkit?

Cheraups 2017.08.09. 09:34:29

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Ugye hogy ugye, jó elvtársam!!!

Kádár is tudta mi az a cenzúra, és Orbán is tudja, aki nem ilyen ostoba idealista mint ezek a demokraták meg lipsik, azok szépen cenzúráznak, illetve széttrollkodjuk a propagandáinkkal és rágalmainkkal a kis balos fórumaikat, blogjaikat!

Szegények vért izzadnak egy-egy poszttal, mi meg röhögve egy mp alatt kinyírjuk a munkájukat, hahahaha, milyen könnyű is őket kinyírni :)

Éljen Kádár, éljen Orbán!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.09. 09:37:59

@Cheraups:

Látod-látod.. Ez a kurva nagy különbség.

Az indexről meg a szaros kis fórumaikról mindenki tudja hogy ballib hírhamisítók szerkesztik.
Csakhogy ezt nem vállalják fel nyíltan, hanem azt játszák hogy függetlenek.
Ezért hagyják hogy mindenki beírhasson.

Csakhogy ez ezzel jár, hogy a ballib hírhamisítok munkájára leírják hogy ballib hazugság.

Ha majd felvállalják, hogy ballibek, és cenzúráznak akkor azzal nem lesz probléma.
De amíg a függetlenség pátosza mögül hazudnak addig biza van.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.09. 09:39:47

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Egyébként mindenki cenzúrázza a facebook oldalát Gyurcsány és Botka is.
A hivatalos pártújságokat is, mint pl Népszava.

Cheraups 2017.08.09. 09:42:46

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Igen, pontosan ezekkel a rágalmakkal nyírjuk ki és trollkodjuk szét a blogokat, jól mondod :)
Bezzeg mi a fideszes propagandalapjainkban és tv-inkben, na ott csak az IGAZSÁG jön ;)))

Próbálna meg egy lúzer demokrata magyar Orbán Facebookján feltenni egy kérdést valamelyik lopásunkról, hahaha, 0,1 másodperc alatt kicenzúrázzuk :)))

Szegények ezek azt hiszik mi fideszesek nem tudunk ugyanúgy, sőt még jobban cenzúrázni mint Kádár apánk :)

Könyörgöm, nézzen már rá valaki hogy a több száz újságunkban meg a többi rádiónkban, tv-nkben hány igazi hír megy át :)
Úgy vakítjuk a híveket a hazugságokkal, libsizéssel, Soroshisztivel bazdmeg ahogy csak akarjuk :) Működött 1989 előtt, működik most is :)

Ugye hogy ugye, jóelvtársam :)

Éljen Orbán, éljen Kádár!

Cheraups 2017.08.09. 09:47:45

Na mi van lúzer demokraták, két emberünk elég hogy széttrollkodjuk a kis blogjaitokat? :)

A tudomány sosem téved! 2017.08.09. 09:47:57

@Cheraups: ezt nem értem.
Ti mindig arról prédikáltok, hogy mennyivel különbek vagytok, mint a fideszesek.
A szólásszabadság, és a demokrácia nagy bajnokai.
Erre azt látjuk, hogy letiltjátok a kommentelést, banoltok másokat, és így vélekedtek a másképp gondolkodókról:
"Na, megint ideuszultak a tolvaj fideszes férgek,"

A tudomány sosem téved! 2017.08.09. 09:49:44

@Cheraups: tehát aki nem arra a pártra szavaz, mint akire te, az lúzer....
Így már világos.
Sok sikert 2018-hoz, elvtársak.

(Egyébként elképzelhető, hogy többieket már letiltották. Természetesen csakis a demokrácia nevében....)

Cheraups 2017.08.09. 09:51:54

@A tudomány sosem téved!:

Valami kis lúzer demokratának akarhattál válaszolni, én fideszes vagyok, bár mint látod nem cenzúráznak ki minket innen sem, úgy élünk vissza a naiv kis elképzeléseikkel a szólásszabdságról, úgy trollkodjuk szét itt és most is ezt a blogot ahogy csak akarjuk, szóval nem most vegyük elő a rágalmat hogy elnyomnak minket miközben épp hagyják hogy szabadon trollkodjunk.

Most inkább Sorosozzunk, az mindig bejön!

Sok kis szaros Sorosbérencek, mennyit kaptok? Ez a blog is Soros blogja, ő pénzeli!

nnnnnnnn 2017.08.09. 09:53:31

szerintem nagyon retteg. ha nem csinálnak valamit a libsik a végén lehet hogy a jobbikon és az mszp-n kívül nem kerül más a parlamentbe az ellenzéki pártok közül 2018-ban :D szerintem orbán csak egy kávét kér.

Cheraups 2017.08.09. 09:54:25

@A tudomány sosem téved!:

Naná hogy lúzer az egész ballib banda. Ők ajvékolnak miénk a hatalom, ők sírnak hogy jogállam, mi szabadon lopunk, ők erőlködnek a kis blogjaikkal, mi meg szabadon széttrollkodjuk, és bárkinek eszébe jutna moderálni, még sikítunk hogy szólásszabadság :)

Bármikor bármennyit trollkodhatunk a szólásszabadság mögé bújva, és ezek a lúzerek tényleg hagyják, mekkora lúzerek öcsém!!! :D

paveway 2017.08.09. 10:00:35

Ideje ismét módosítani a gránit szilárdságú alkotmányt, hogy Polpotnak ne kelljen ilyen apróságokkal foglalkoznia.

bgp 2017.08.09. 10:01:33

@sinus67: Így van. Bűn csak ott van, ahol akarják, hogy legyen.

@torró: Simicska túl okos volt strómannak, de az elején még kellett valaki aki kijátssza a törvényeket: Ma már a törvény az, amit Orbán akar. (Lásd fenn). Igy Önjáró Simicska helyett ma már elég a Malacpersely Mészáros, meg a hasonlók. Ezeknek az új hízott oligarcháknak az az előnye, hogy ha megjön a karácsony, simán le lehet vágni őket és nem harapnak vissza.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.09. 10:01:46

@Cheraups:

Azt ugye vágod, hogy az előző 24 nickemet a ballib elftársaid kicenzúrázták ?

Cheraups 2017.08.09. 10:07:41

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Hahaha, a lúzer ballibek, elég csak 1 mp alatt új nikket regisztrálni és trollkodhatunk tovább :)) Látod, itt vagy te is 25-ödjére, pedig nálad többet soha senki nem trollkodhatott :)

Ebből is látszik mekkora lúzerek ballibák, itt tudjuk oltani őket a saját blogjukon hogy cenzúráznak és meg ez ellen sem tesznek semmit, komolyan mondom azt sem értem hogy tudnak egyedül levegőt venni :)))

Próbálnának meg ők rákérdezni a lopásainkra Orbán oldalán, ha ha ha :D

Na, most Sorosozzunk egyet, vagy Gyurcsányozzunk, vagy Brüsszelezzünk, mindegy, nem lehet annyit trollkodni hogy ne hagyják szabadon ezek az észlények :)

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.08.09. 10:20:37

@Ballib cenzúrázók réme 25: "kicenzúrázták"

Az esetedben szóba se jöhet a cenzúra. A kártékony, hazug trolloktól szabadítják meg a közösséget. Nagy szégyen, hogy nem 1025-nél jársz.

Cpeti123456 2017.08.09. 10:21:04

semmiféle szankció nem lesz.
nyomozás meg pláne.
A NAV és egyéb társszervek, simán elutasítják az egész ügyet.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.08.09. 10:22:21

@bgp: "ha megjön a karácsony, simán le lehet vágni őket és nem harapnak vissza."

Pontosan.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.09. 10:51:35

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

A kíváncsiság kedvéért.

Tudsz mondani egy hozzászólást ahol hazudtam ?

Ha lehet ne bullshitet írj, pl hogy mindenhol kérlek!
Hanem vedd a fáradságot, írd le mit írtam, és írd le miben hazudtam konkértan.

Kösz.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.08.09. 10:56:59

Istenke mentsen, hogy bármelyiket is megvédjem, de gondolataim, ha szabad, megosztom.

Szerintem, ha valaki valamit nem számláz ki, és nem közpénz az, ami emiatt nem folyik be, az nem bűncselekmény, ha nem egyenes akarattal, és a csalás kifejezett szándékával követték el, azaz nem követték el) a számlázást. Ahogy épp simicska mondta 2000 körül: "hülyének lenni alkotmányos alapjog"
(nota bene: tehát már ekkor mindenki tudta, amivel most előjött..)

A Ptk. szerint azonban az általános ötéves elévülési idő után a jogi út általában kizárt.

Ezért aztán a 7. évben arra hivatkozva feljelentést tenni, hogy valaki, valamit nem számolt ki, szerintem nemcsak nevetséges, de a közt megtévesztő és ezért erősen aljas és képmutató "taktika".

Ha és amennyiben ugyanis a Btk. szerinti csalás állna fenn, amire emlékeim szerint úgy 3 év a kiszabható (*), akkor az elévülés már 2104-ben megszüntette a büntethetőséget (a büntethetőséget kizárók ok az elévülés is).

(*) de ennek három, együttes elkövetési magatartási formája: a megtévesztés, a tévedésben tartás és a károkozás mind-mind külön is bizonyítandó, amit itt eleve kétséges, ha a felek akár sub rosa is, de kiegyeztek a nem-számlázás kérdésében

Ha adójogi szempontból nézem, akkor pedig bár esetleg még belelógna a korábban volt 5+1 éves Art. szerinti elévülési időbe (pl. ha 2011-es volt már a számlázási határnap és a 2012-es évben kellett volna erről bevallást, adatközlést készíteni etc.) , de mivel épp arról van szó, hogy nem állítottak ki számlát, és így adókötelezettség sem keletkezett - azt pedig a NAV jogszerű eszközökkel szerintem (tudtommal) nem szankcionálhatja, ha egy [akár elvégzett] munkát nem számláz ki egy vállalkozás, ill. egyéb adószámos adóalany -, tehát a NAV illetékessége fel sem merülhet, szerintem.

No, ehhez képest ennek a bozótharcos embörnek', ennek a simicskának már 2014 óta folytatólagosan a lehetősége a feljelentésekre megvolt, szóval a feljelentés elmulasztása mint bűncselekmény (bizonyos feltételek együttállása esetén) mellett, az, amit most művel, szerintem nem más, mint színjáték.

Ugyanis jómagam még mindig nem érzem meggyőzve arról, hogy nincs (már 2002 óta!) háttéralku fidesz (ov) és a későbbi jobbik (rosszabbik, vg) között, amelyek közül az utóbbi szaki akkoriban egy polgári kör vezetője (is) volt, és már 2010 óta nem egyértelmű, hogy ki kinek a hatalmi strómanja is itt.

[Kéretik nem elküldeni engemet' a picsába, és kéretik más megjegyzéseket sem fűzni a fentiekhez: az egyoldalú (magán) véleményem adtam elő, amelyről senkivel sem kívánok nem vitázni - értelmét sem látom -, és már most, előre is köszönöm szépen a szíves megértést!]

Szeretettel:
Maus Robi
www.tele-maus.hu

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.08.09. 10:58:14

Istenke mentsen, hogy bármelyiket is megvédjem, de gondolataim, ha szabad, megosztom.

Szerintem, ha valaki valamit nem számláz ki, és nem közpénz az, ami emiatt nem folyik be, az nem bűncselekmény, ha nem egyenes akarattal, és a csalás kifejezett szándékával követték el, azaz nem követték el) a számlázást. Ahogy épp simicska mondta 2000 körül: "hülyének lenni alkotmányos alapjog"
(nota bene: tehát már ekkor mindenki tudta, amivel most előjött..)

A Ptk. szerint azonban az általános ötéves elévülési idő után a jogi út általában kizárt.

Ezért aztán a 7. évben arra hivatkozva feljelentést tenni, hogy valaki, valamit nem számolt ki, szerintem nemcsak nevetséges, de a közt megtévesztő és ezért erősen aljas és képmutató "taktika".

Ha és amennyiben ugyanis a Btk. szerinti csalás állna fenn, amire emlékeim szerint úgy 3 év a kiszabható (*), akkor az elévülés már 2104-ben megszüntette a büntethetőséget (a büntethetőséget kizárók ok az elévülés is).

(*) de ennek három, együttes elkövetési magatartási formája: a megtévesztés, a tévedésben tartás és a károkozás mind-mind külön is bizonyítandó, amit itt eleve kétséges, ha a felek akár sub rosa is, de kiegyeztek a nem-számlázás kérdésében

Ha adójogi szempontból nézem, akkor pedig bár esetleg még belelógna a korábban volt 5+1 éves Art. szerinti elévülési időbe (pl. ha 2011-es volt már a számlázási határnap és a 2012-es évben kellett volna erről bevallást, adatközlést készíteni etc.) , de mivel épp arról van szó, hogy nem állítottak ki számlát, és így adókötelezettség sem keletkezett - azt pedig a NAV jogszerű eszközökkel szerintem (tudtommal) nem szankcionálhatja, ha egy [akár elvégzett] munkát nem számláz ki egy vállalkozás, ill. egyéb adószámos adóalany -, tehát a NAV illetékessége fel sem merülhet, szerintem.

No, ehhez képest ennek a bozótharcos embörnek', ennek a simicskának már 2014 óta folytatólagosan a lehetősége a feljelentésekre megvolt, szóval a feljelentés elmulasztása mint bűncselekmény (bizonyos feltételek együttállása esetén) mellett, az, amit most művel, szerintem nem más, mint színjáték.

Ugyanis jómagam még mindig nem érzem meggyőzve arról, hogy nincs (már 2002 óta!) háttéralku fidesz (ov) és a későbbi jobbik (rosszabbik, vg) között, amelyek közül az utóbbi szaki akkoriban egy polgári kör vezetője (is) volt, és már 2010 óta nem egyértelmű, hogy ki kinek a hatalmi strómanja is itt.

[Kéretik nem elküldeni engemet' a picsába, és kéretik más megjegyzéseket sem fűzni a fentiekhez: az egyoldalú (magán) véleményem adtam elő, amelyről senkivel sem kívánok nem vitázni - értelmét sem látom -, és már most, előre is köszönöm szépen a szíves megértést!]

Szeretettel:
Maus Robi
www.tele-maus.hu

Ballib Cenzúrázók Réme 11 2017.08.09. 11:14:29

Orbán Viktor előre megmondta, hogy ősszel fegyverrel kell majd leverni a ballibet, mert ezek renszerellenes ellenforradalmat akarnak majd kirobbantani Orbán Viktor és a magyar nép ellen. És tessék, most itt van, hogy Simicska már lő is Orbán Viktorra, meg se várja a szeptembert.

MINDENKI JELENTKEZZEN ÖNKÉNTES KARHATALMISTÁNAK ORBÁN VIKTOR SEREGÉBE, HOGY EGYÜTT VÉDJÜK MEG A HATALMÁT A BALLIBEKTÖL!

dr. mesterséges színezék 2017.08.09. 11:17:15

Ukrajna-alsó.
A maffiakormány legerősebb ellenfele egy ellenkeresztapa.

Szép örökséget hagyunk a gyerekekre-unokákra.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.08.09. 11:36:35

@Ballib cenzúrázók réme 25: "Tudsz mondani egy hozzászólást ahol hazudtam ?"

Nehéz olyat találni, ahol nem.

Pl.: "A ballibek 54%-ról 82%-ra nőtt az államadósság, most 75%-ra csökkent."

Ellhallgatod a manyup 3000 milliárdját, amit az elkúró felhalmozott, a csúti geci lenyúlt, az 10%, rögtön "csak" 72% százalékra növelte az elkúró, és a csúti geci onnan növelte 74%-ra. (A számok nem pontosak.) Ha hozzáveszed, hogy a geci az EU segélyből él, még markánsabb az eltérés.

Nem kell válaszolnod, úgyse fogok rá reagálni.

K M 2017.08.09. 11:49:00

Izgalmas... 2010... Büntető feljelentés... Mikor is évült el?! Vajon 2014-be mi volt a helyzet? Az is csak az elévülési iő után kerül majd elő?!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.09. 11:51:14

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Már boccs, de az adatokat a goggle data exploreréből, Eurostat adatokból veszem.

Azaz nem én hallgattam el a Manyup-ot, hanem a statisztika.
Ahogyan elhallgattja a statisztik azt is, hogy az MSZP elprivatizált mindent, eladott MOL részvényeket pl, Orosz államadósságot, és mégi srommá adósították az országot.
A Fidesz meg visszavette a MOL részvényeket, és lett Manyup bevétel, és csökkent az államadósság.
Már rég nincs Manyup megjegyzem és mindig csökken.
Az MSZP alatt meg folyamatosan nőtt, mikor eladtak mindent akkor is.

Szóval haragudj, vagy hazugozd az Eurostat-ot.
Vagy magadat, mert nem tetszik a puszta igazság, hozzáfűzött ballib mantra nélkül.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.09. 11:58:21

Nem keddenként szokott megbukni a zorbán?

Tehát attól kell rettegnie a fidesznek, hogy a hírtv nem számlázott ki nekik valamit?
Az milyen bűncselekmény, hogy valamit nem számláznak ki, és azt nem fizetem ki?
:D:D:D

Egyébként tényleg kezdem azt hinni, hogy a fidesz a becsületesség mintaképe. Itten van ez a Lajos, aki mindenről tud, és ez minden amivel előáll?

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.09. 12:00:09

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
És mondjuk a reptéreladást, meg az összes többi privatizációt hova teszed?

Cheraups 2017.08.09. 13:09:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Ne nevettesd már ki magad.

Nincs olyan hazugságunk amit újabb hazudozással, félrebeszéléssel, hamis hivatkozással, vagy valós hivatkozás hamis értelmezésével ne tudnánk kidumálni.

Évek óta hazudunk és ez mindig bevált, a választásokat nyerjük sorban, és egy fideszest se láttál még soha beismerni hogy hazudik. Nem is fogsz soha. Ha nagyon nagy gáz lenne majd ráfogjuk Sorosra hogy összeesküvést szőtt ezért tűnik a valóság másnak.

az_igazi_trebitsch 2017.08.09. 13:42:45

@Ballib cenzúrázók réme 25: Téged amúgy melyik elme gyógy és intézetben ápolnak? Egész jó hely lehet, ha néha leveszik rólad a kényszerzubbonyt, és engednek netezni... :-)

Beáta Rigóné Szilágyi 2017.08.09. 13:50:07

@torró: Orbán szarik folyamatosan oda, ahonnan evett! Fordítva tetszik ülni a trollos seggével a lovon.

dunántúli gyerek 2017.08.09. 14:19:10

rossz hírem van

csaka jobboldalra szavazok a baloldalra nem
jobboldalon meg viktor a legjob

JT_Biopower 2017.08.09. 14:51:31

@Ballib cenzúrázók réme 25: Csak hogy tudd butus, nem csökkent az államadósság.
Ha nem hiszel nekem, nyugodtan menj fel az államadósságkezelő oldalára, ahol havi bontásban megnézheted mi a helyzet.
Hogy egy kicsit segítsek is, a mocskos gyurcsánybajnai az IMF hitellel és még létező manyuppal kb 20emrd forintnyi adóssággal adta át a stafétát. Ma ez 26emrd és manyup sincs. De örüljünk neki, hogy van 4*es áron vizes vb, meg szaros lőrincnek tavaly 100mrd, stb.

dunántúli gyerek 2017.08.09. 14:54:35

@JT_Biopower: ja manyup nincs de a zemberek valahogy így is megkapják a nyuggdíjukat

csak az államadósság nem nő a 3xosára tülle

vissza a demokráciát azt akarjuk azér zokogunk mi magyarok

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.08.09. 15:00:39

@dunántúli gyerek:

ezek a liberális Soros bérenc teljesen agyhalott ballibek még mindig képtelenek megérteni, hogy ha Orbán Viktor egy migránssal hágatná meg az asszonyinkat meg az anyáinkat, mi akkor is csak Viktorra szavaznánk, mert amit a baloldal müvelt itt az elmúlt nyolcévben, abból soha többet nem kérünk!

Valójában büszkénk lennénk rá, hogy maga Orbán Viktor szemelte ki az asszonyainkat erre a nemes nemzeti feladatra, amin a Kárpát medencei megmaradásunk és a Brüsszel ellen megvívott harcunk sikere múlik. Ezt persze magyarázhatod a sok lebutított agyú liberálisnak, ezek nem fogják soha megérteni, mert nem tudnak áldozatokat hozni a nemzetért.

SZAVAZZATOK TI IS MINDHALÁLIG ORBÁN VIKTORRA ÉS MEG AZUTÁN IS!

JT_Biopower 2017.08.09. 15:07:09

@dunántúli gyerek: tehát azt akarod mondani, hogy ugyan a zorbánnak már nem kell a manyupot hitelből fedezni, de azért másra csak sikerült egy csomó lóvét elkölteni?

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.08.09. 15:10:37

@JT_Biopower:

Na és ha nem csökkent az államadósság, akkor mi van? Ma már az államadósságot a magyar lakosság finanszírozza, nem úgy mint a ballibek alatt, akik a külföldieknek adták el, aztán azok évi 5%-os kamatokat kaszáltak, amit aztán ráadásul kivittek az országból.

Ma már a magyar nemzet finanszírozza az egész államadósságot a saját zsebéből, ez sokkal olcsóbb az állmank, aztán miután az állam levonta az adót meg az ehót már nem is marad a kamatból semmi, az nulla százalék.

Ilyen nagy megtakarítása az államdósságon még egyetlen kormánynak se volt, hogy nem fizetett utána semmit se, ez is egy bizonyíték amellett, hogy ennél a kormánynál takarékosabb és jobb nincsen a vilagon sem, aki így ért a megtakarít´sasokhoz. A nulla kamat fizetés hasznából aztán meg bőven telik stadionra akár minden faluba is, na ezért bukott a ballib, mert semmit nem adtak a népnek és az abból származott hasznot is csak a saját zsebükre rakták el.

dunántúli gyerek 2017.08.09. 15:13:34

@JT_Biopower: nekünk semmit sem kell hazudozni, az államadósság számok magukért beszélnek

nem vagyunk mi demokraták

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.09. 15:22:09

@Ballib Cenzúrázók Réme 26:

Mi volt a baj a 27-es számú nickhamisítóval ?
Vagy mind a 8-at beveted ma még ?

Szerencsétlen ballib marhák... :DDD

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.09. 15:40:19

@JT_Biopower:

Csak hogy tudd butus.

Az állmadósság nominálisan mindenhol nő kivétel nélkül, egyedül a németeknél nem.
Az értéke viszont meglehetősen semmitmondó.

Ezért nézik GDP arányosan mindenhol.
GDP arányosan nézik a kritériumokban, a hitelminősítőknél, az elemzésekben, és statisztikákban is.

GDP arányosan az MSZP rommá adósított az országot, úgy hogy közben eladott mindent, részvényestül, közművestül, államadósságostul.
GDP arányosan a Fidesz meg évek óta csökkenti az államadósságot.
Amit rajtunk kívül csak a németek tesznek.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.09. 15:49:51

@Ballib cenzúrázók réme 25:
Egyébként tényleg csinálhatnátok valamit a nevetekkel, tiszta gáz ez a 25, 26, 29...

Minorkavidor 2017.08.09. 15:49:56

@Ballib cenzúrázók réme 25:

A MOL részvényeket miből is vette vissza? Az IMF hitel megmaradt részéből: a 20 milliárdos hitelkeretből 14 milliárdot hívtak le 2010 májusáig. A MOL részvények visszavásárlása a megmaradt 6 milliárd terhére történt.

torró 2017.08.09. 15:56:47

@Beáta Rigóné Szilágyi:
Tudnék csúnyát mondani, mert itt bárki kifejti véleményét, függetlenül mindenkitől, akkor azonnal jöttök ezzel a hülye troll jelzővel. Ez a saját neve, vagy egy ügyes húzás, hogy a hölgyekkel elnézőbbek vagyunk. Csak akkor ha okosat mond! Jelen esetben kérdőjelet teszek becses személyét illetően elmeállapotát tekintve.

Indriq 2017.08.09. 17:30:55

@Ballib cenzúrázók réme 25:
"Azt ugye vágod, hogy az előző 24 nickemet a ballib elftársaid kicenzúrázták ?"
jaaaa, én azt hittem, csak 25.-re sikerült csak helyesen leírnod :)

morph on deer 2017.08.09. 20:56:42

Szóval ti azt mondjátok, orbánhitű kedveskéim, hogy mivel a fideszes tolvajbagázs 2010-es csalása már elévült, így az nem számít?

Valóban?

Tehát viktorka ugyan lop, de úgysem kehet bizonyítani, meg egyébként is régen volt, tehát ez így van rendjén..!

Így aztán lelkesen szavaztok egy tolvaj pártra, mert lám, milyen ügyesek, hiszen ezt is megúszták!

Csak szólok, hogy egyébként és állítólag ti vagytok a magyar "nemzeti" és "keresztény" párt támogatói, akik szerint a csalás és lopás rendjén való, ha nem buksz le közben...

Végül is magyarok vagyunk, nem? Ez a "nemzeti hagyományainkhoz" tartozik, már a kalandozások idején is így volt, orbán csak a "nemzet" jó hírét öregbíti, ha lop, a pártjával egyetemben!

- Én kérek elnézést.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.08.09. 21:09:22

@morph on deer: Mondjuk per pillanat itt mi is a lopás?
X nem számláz ki valamit, Y nem fizeti ki.

morph on deer 2017.08.09. 22:44:19

@Nagy fasz vagy te Válasszunk:
Így igaz - ez csak simán csalás!
Mondtam, hogy én kérek elnézést!

Bár, ha belegondolunk, hogy azt hiszem a bevallott kampányköltség valami harmincnyolc millió körül volt - vagy harminckettő? - míg a valós ára csaknem háromszor annyi.
Jó, megértem, elfelejtették, hiszcannyi minden más történt akkoriban az örömmámor közepette.
Csakhogy arról a harminc- akárhány millióról sem volt számlájuk, amibe állítólag került volna a móka, mégis elszámolták!

Hiába na, az ember néha elfelejt dolgokat!
Mint például 'becsület', meg 'tisztesség', ilyesmik. Aj, de zsenánt, mondaná a némikém, nyugodjon békében...

De ezt tényleg nem úgy lopták, szóval elnézést!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.08.10. 07:20:10

" Viktoréban az ügyészség, a rendőrség, az adóhatóság és az Állami Számvevőszék. "
Kiosztanak valami kamu büntit, a plakátkampány meg megy tovább.
A szavazókat úgysem érdekli, hogy a narancsosok is lopnak. Mintha egy kőhöz beszélnél.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.08.10. 07:24:38

@torró: Ez egy maffiaállam, és a főnökök most marakodnak a piacon. Jó reggelt kívánok.
Simicska semmivel sem jobb, mint a többi, de most legalább csinálhat valami hasznosat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.08.10. 07:26:35

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ja, csak a németeknél nem unortodox csökkentés van, meg nem az ország tartalékait tolják bele.
Legalább ne olyan hülyeséget terjesztenétek, amire a Google első találata cáfolat...
www.portfolio.hu/gazdasag/visszaugrott_a_magyar_allamadossag.250729.html
süti beállítások módosítása