B1 blogcsalád



Tipikus fideszes tempó a BKK-nál - előbb mindent jobban tudnak, utána lemennek kutyába, de nem túl hitelesen

2017. július 23. - ashwood

image_1.jpegHirtelen megvilágosodott a BKK vezetése és a maguk sajátos módján igyekeztek bocsánatot kérni mindazért az arrogáns, pökhendi magatartásért, amit az e-jegy kapcsán műveltek. Épp, mint az állampárt - épp oly hitelesen.

Csak címszavakban idéznénk fel, mi történt a BKK e-jegy bevezetésével kapcsolatban:

– a közlekedési cég nagy hanggal bejelentette a nagy fejlesztést, az elektronikus jegy- és bérlet értékesítésének fejlesztését,

– a rendszer kb annyira sikerült biztonságosra, hogy egy általános iskolás az informatika szakkörön is képes volt feltörni,

– civilek élesben tesztelték a rendszert, ami csúfosan megbukott,

– egy vidéki fiatal 50 forintért vett budapesti bérletet - majd mindezt jelezte a cégnek,

– válaszul büntető feljelentést tettek ellene, hajnalban az otthonából állították elő, gyanúsították meg és rabosították,

– Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója közben ilyeneket nyilatkozott: Az okos megoldások az okos embereknek való. Aki nem érte el azt a szintet, hogy egy okostelefont tudjon kezelni, annak ez nem egy kényelmes megoldás”,

– a BKK szerint a kritikák alaptalanok, a rendszer nagyon biztonságos, aki pedig kritizálja az felelőtlen és bűnöző.

Az eredmény: a budapesti közösség ezúttal az FB-n mutatta meg erejét, azonnal lenullázta a közlekedésiek renoméját, de kapott a jogos népharagból a csodálatos és biztonságos rendszert gyártó T-System is.

Végül a BKK és a telekommunikációs cég - a hírek szerint leginkább Tarlós István főpolgármester nyomására – hirtelen belátta, hogy még sincs minden rendben. A legócskább rendszert fejlesztő T cég vezetője például így kért bocsánatot: "Vitathatatlan, hogy a rendszer bizonyos komponenseinél már léteznek fejlettebb, korszerűbb megoldások." Hát, akadnak. Kaszás Zoltán még azt is közölte: "Fontos számomra, hogy az általunk és a közösség jelzései alapján feltárt hiányosságok kapcsán, szakmai és emberi alázattal tudjunk szembenézni a helyzettel és legyen bennünk kellő tartás és szakmaiság, hogy ezeket javítsuk, elhárítsuk." Csak szólunk: alázatról, szembenézésről eddig szó sem volt. Bár egy cég számára is fontos erények ezek, a T-csoport ezúttal mindegyikből megbukott.

A BKK is jeleskedett a bocsánatkérésben. Dabóczi azt írja: "A BKK vezetőjeként felszólítottam a T-Systems Magyarország vezérigazgatóját, mint az online értékesítési rendszert kifejlesztő és üzemeltető szerződéses partner felelős vezetőjét a szükséges információk átadására és a jelentés elkészítésére." Vagyis mindenért a T-System a hibás. Naná. Meg még azt is: "Őszintén sajnálom, hogy a BKK online értékesítési rendszerének bevezetése problémákkal terhelt." Bocs, nem hisszük. A hitelességet picinyt rombolja az az arrogancia és pökhendiség, amit néhány napja még teli pofával toltak.

De mindez már a múlt. Fátylat rá. Igaz se volt - a BKK és a T-cég világ életében alázatos volt és sajnálkozó.

Érdekes azonban a párhuzam a Fidesz utalta Budapest és a Fidesz uralta kormányzat viselkedése között. Elég csak felidézni:

– a vasárnapi boltzárat,

– az internet adót és

– az olimpiai pályázat ügyet.

A kormányzati arrogancia nem csak ezekben, hanem a Fidesz minden megnyilvánulásában tetten érhető. Ezek az ügyek azok, amelyekben a nép érdemben felemelte a szavát - azonnal meghátrálásra kényszerítve az abszurditásig magabízó hatalmat. Majd jött a magyarázkodás: mi nem is azt akartuk, a média elferdítette, a galádok megtévesztették a közvéleményt, stb… Kétségtelen, hogy fideszes politikus szájából még egyetlen egyszer sem hangzott el a szó: sajnálom, bocsánat. De igazából már nem is ezt várjuk. Csak, hogy eltűnjenek, mint biztonsági rés a BKK rendszeréből.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9912682183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mikimackó 2017.07.23. 14:47:03

mi ebben a meglepő? a jófidesses olyan, mint a jó komenista, mindenhez ért, csak még nem próbálta !

infrablue 2017.07.23. 14:58:31

Sajnos a T-Systems már sokadik alkalommal bizonyítja, hogy tökéletesen le tudja járatni az egész T brandet. Csak a BuBi jut most eszembe, a maga aprócska kötbérével, meg talán a 4-es metró mobil hálózatának rendszergazdaként való borzalmas leszereplése.

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.23. 15:06:30

Mindennek betetőzése, hogy posványosba Or bán is azt találta mondani, hogy menekültek jönnek, de amikor észbe kapott, azonnal migránsra változtatta.

Köpönyegforgatási olimpiát kéne nekik rendezni.

Bikkfanfutyulo 2017.07.23. 15:34:09

És ennyivel el van intézve egy 18 éves fiatal rabosítása, zaklatása, megvádolása? Őszintén sajnálják... Hogy ezt komolyan vehessük, minimum pár milla bánatpénz és a két cég igazgatójának lemondása lenne a megfelelő lépés. Aztán derítsék ki házon belül, hogy kik és miben hibáztak.

ebella 2017.07.23. 15:41:45

Egy jószándékú, segítőkész ember meghurcolása, aljas dolog. Ha elrontottam valamit azzal védekezni, hogy kötelességem volt elrontani, még aljasabb. Ezeknek nincs főnökük?

Q-match 2017.07.23. 16:52:13

Vannak ezek a kicsi önjelölt katonák. Ezek az "újemberek". Ezek a senkikből csinált valakik ...

n3spr3ss0 2017.07.23. 17:11:43

Érdekes, minden suttyó paraszt felelős beosztásba kerül a fidesznél.

Maresi 2017.07.23. 17:14:14

@Bikkfanfutyulo: A fiatalember helyében egy jó ügyvéd közreműködésével mindkét cég szaros gatyáját is leperelném róluk. Olyan port verne fel az ügy, hogy az ügyvéd is egész életében el lenne látva munkával.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.23. 17:25:22

Helló, helló! Valami gáz van! Hol vannak a narancshorda hibbatjai, hogy a Tré-Systemet és a BKK-t véggyék? Most h a két cég (cég???) +hátrált, még nincs + a friss pártutasítás?
És hol a birca?

Bikkfanfutyulo 2017.07.23. 17:27:55

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ki lettek rendelve közönségnek az uszodába. :-)

Bikkfanfutyulo 2017.07.23. 17:34:43

@Maresi: Most éppen belelátok az agytröszt működésébe. Azt elemzik, melyik jár kisebb veszteséggel: - ha a BKK-s embert elzavarják, vagy ha beleállnak a dologba. ha már eldöntötték, ki fog derülni.
Vagy találnak hirtelen a _semmiből_ további bizonyítékokat pölö terrorista kapcsolatokra meg kábszerre, és akkor bevarrják 20 évre, mert aljas terrorista hekker, vagy kishírben a Délvidéki Madártenyésztők lapjának a végén közlik, hogy a BKK-s igazgató ezentúl fingügyi államtitkár lesz. Majd kiderül.

Visceroid 2017.07.23. 17:52:19

@Bikkfanfutyulo: Naja, kirúgják Gizikét, aki a papírokat iktatta. "A jegyszedőnek az anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt. Bevallotta."

inebhedj - szerintem 2017.07.23. 18:02:32

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Most ez van:

www.facebook.com/fidelitas.hu/photos/a.82366233430.81142.71547793430/10155503183823431/?type=3&theater

Amúgy a BKK és T-Systems hozzáállása, PR-ja inkább egy olyan minta, amit egyébként a Fidesz is követ (ahogy az összes korábbi kormány, illetve ellenzéki párt, illetve a hazai (gazdaság)politikai élet - hagyományőrző módon), szóval ez inkább a jól megszokott régi nóta, mintsem valami új (emúttnyócéves) innováció.

Máskülönben a kormánypárti baloldali sajtó jobbára mélyen hallgat a fiaskóról, míg az ellenzéki baloldali sajtó meg keveri a szezont a fazonnal (le etikus hackerez boldog boldogtalant, mintha szerepelt volna ilyen a történetben).

Ami meg az általam várt fejleményeket illeti, néhány nap múlva elmúlik, elfelejtődik az egész (jön új szenzáció), így aztán minden és mindenki marad, ahogy volt (az ilyen botrányokat így szoktuk megoldani az utóbbi 30 évben).

Paul Summers 2017.07.23. 18:19:54

Serintem az útszéli anyádnak van fideszes tempója.

gabcigirl 2017.07.23. 18:28:56

Az mindenesetre az újságírószakma fénypontjai közé tartozott, amikor a szóvivő egy sajtóeseményen teljes meggyőződéssel állította, hogy:

"A BKK BÁRMENNYIRE IS rossz híre csak az újságíróknak köszönhető" Me' azok firkálnak mindent összevissza.
is
HA-HA-HA-HA-HA!!!!!

Punxsutawney Mormota 2017.07.23. 19:49:30

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Birca? Már reggel óta keresem. Pedig Lepsénynél még megvolt. Legvalószínűbb az, hogy Abháziában gyógykezelik őt is.

Punxsutawney Mormota 2017.07.23. 20:17:48

@Paul Summers: Kemény belépő egy alig használt nicktől, de a leírtak abszolút fideszes trollra utalnak. Más anyjának felemlegetése, anélkül, hogy a tiédet bántották volna a nők iránta tiszteletlenség jele. Te is kutyádra fogod, ha a feleségedet vered?

látjátok feleim szümtükkel 2017.07.23. 21:01:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "És hol a birca?"

Gondolom elment megokosodni a posványosi szabadegyetemre, s az ott hallottaktól, látottaktól ollan okos lett, hogy a jövőben valami államtitkári pozicióban osztja majd a zészt. Már derogál neki itt birkáskodni.

2017.07.24. 04:32:51

A világban sok helyen van elektronikus jegyrendszer, talán nem a már többször is csúnyán lebőgött, teljesen dilettáns T-Systems-t kellett volna a barkácsolással megbízni, hanem venni egy működő licenszt. Ja, hogy akkor nem lehet kisszámlázni, elközbeszerezni milliárdokat...
Egy olyan céget, mint ami ennyiszer leszerepelt, nem kellene tiltani az állami megrendelésektől?

Az meg, hogy a "hekkert" (bejelentőt) meghurcolták, az mindennek az alja.

2017.07.24. 23:43:22

nem kell ehhez fideszesnek lenni, pl. ugyanez a stílus az összes szolgáltató cégnél...
ez a tipikus komcsi tempó, az előző rendszerben szocializálódott vezetők mind ilyenek...
(a fiatalabbak meg tőlük tanultak sajnos)

GABOR2 2017.07.25. 15:50:37

Orbánék lehet megszívják ezzel a digitális állam imádattal: ujtechkor.blog.hu/2016/08/15/kormanydontes_a_digitalis_allam_segitsegevel
süti beállítások módosítása