B1 blogcsalád



Netanjahu takarodót fújt

2017. július 18. - nickgrabowszki

Bibi idejött, és a magyar miniszterelnök azonnal visszakozott. bibi.jpg

A látszat mindenképpen ez, noha Orbán nem szeretné, hogy gyenge, meghátráló, elsomfordáló vezetőnek tűnjön. De mi történt?

Akkor a zsidók védelme helyett a náci kollaborálást választottuk. Ez nem fordulhat többé elő

Mondta Orbán így, többes számban. Bár persze nem az a lényeg, amit mond, hanem amit tesz, ezt tőle magától tudjuk, ebben az esetben nem az a fontos, hogy pontosan mit mondott, hanem hogy egyáltalán mondta, és a szimbolikus ügyben hátrált meg Netanjahu előtt. (Eddig, ugye, a holokausztért a magyar jobboldal a neémet megszállókat tette kizárólag felelőssé.)

Ami a saját szavazóinak akár úgy is tűnhet, hogy Izrael és a zsidók előtt hátrált meg (de ők szerencsére nem fognak tudni róla). Ez a belpolitikában nem jön jól Orbánnak, ezzel nem tudja elhódítani a még a Jobbiknál lévő antiszemita-szélsőjobboldali szavazóréteget. Még akkor sem, ha ezúttal is következetesen úgy beszélt, hogy a magyar meg a magyarországi zsidó az két külön etnikum, két külön entitás, nem azonosak és nincsenek átfedésben.

Bár Orbán néhány hónapja még próbálta letagadni, hogy Magyarország etnikai homogenitásáról beszélt, a fokozatos jobbra, szélsőjobbra csúszását jól mutatja, hogy ezúttal már nem volt benne szégyenérzet: nyilvánosan és vállaltan

etnicista-szélsőjobboldali álláspontot foglalt el,

amikor azt mondta:

Magyarország nem akar kevert népességet, nem akarja megváltoztatni etnikai összetételét.

(Mintha Magyarország tudna akarni valamit. Pedig nem tud. Csak a magyar állam vagy a magyar kormány tud akarni valamit. Annak viszont nincs köze az etnikai összetételhez.)

De ezekre a distinkciókra az együgyű magyarországi antiszemita szavazóknak nincsen fülük, Orbán tehát belpolitikai hasznot aligha remélhetett a Netanjahu-látogatástól. Legfeljebb egy érvet adott a fideszesek kezébe, hogy szó sem lehet itt antiszemitizmusról, ha egyszer az izraeli miniszterelnök is azt mondta, hogy nincs.

Azonban Netanjahunál se azt kell nézni, amit mond, hanem azt, amit tesz: ugyan kormánya azt nyilatkozta, hogy Soros ellen uszítani nem antiszemitizmus, a plakátok azonban szépen, lassan mégiscsak kezdenek eltűnni az utcákról és a szpotok a kormánymédiákból, bár a Mazsihisznek Orbán még azt mondta, esze ágában sincs leállítani a kampányt. Úgy tűnik, 

a Mazsihisszel szemben Netanjahunak lett igaza:

  • Heisler András tiltakozott, a plakátok maradtak,
  • Bibi nem tiltakozott, a plakátok eltűntek.

(Az mondjuk igaz, hogy a Mazsihisz marad, míg Netanjahu hazamegy.)

Bár az izraeli kormányfő kimaxolta a belpolitikai hasznot a találkozóból (külön fölhívta például a figyelmet Orbán mondataira az antiszemitizmus elutasításáról), és nem veszít vele választókat, hiszen Tel-Avivban elmondhatja, elment Budapestre, hogy véget vessen az antiszemitizmusnak, számára a látogatásnak főként külpolitikai céljai voltak.

Ezt nem is nagyon titkolta. A sajtótájékoztatóról az MTI úgy tudósított, hogy

Benjámin Netanjahu üdvözölte azt is, hogy Magyarország kiáll Izrael mellett a nemzetközi fórumokon.

Azaz míg Nyugat-Európában rendre bírálatokat kap az autokrata vezetési stílusa, a korrupció és főleg a ciszjordániai telepek miatt, Magyarországon, Budapesten vagy a V4-ek körében ettől nem kell tartania. Annál is inkább, mert kisebb-nagyobb mértékben mind a négy visegrádi ország megkapja ezeket a vádakat - kivéve természetesen a ciszjordániai telepeket.

Sőt, Netanjahu azt reméli a V4-ektől, hogy egyikük vagy mindannyiuk megvétózza, esetleg már korábbi szakaszban megakadályozza, hogy az Unió egységesen tudjon fellépni kormánya politikájával szemben. És erre minden reménye meg is lehet, hiszen éppen ezek az országok azok, főként a lengyel és a magyar rezsim, akikkel szemben az EU szintén fel akar lépni, de a megosztottság miatt tehetetlen.

Magyarország helyzetének Izraellel való összehasonlítása azonban több ponton is sántít, bár Orbán ugyanahhoz az önvédelemhez való jogot követelte a maga számára is, mint ami Netanjahut megilleti.

Azonban Izrael az alapítása, 1948 óta gyakorlatilag mindvégig támadás alatt áll. Hogy okkal vagy ok nélkül, meg hogy erről mennyire tehetnek a saját kormányai, az most messzire vezetne. Az azonban kétségtelen, hogy Izraellel összevetve Magyarország semmilyen módon nem áll támadás alatt: míg Izrael valódi háborúkat vív valódi ellenfelek ellen,

Orbán fiktív harcot folytat egy nem létező ellenség ellen.

Mint a betelepülni kívánó arabok és a négerek, vagy az őket betelepíteni kívánó Soros és Brüsszel. Nem lehet eleget hangsúlyozni, mert a kormánypropaganda sulykolása megteszi a hatását, hogy

  • Magyarországra senki nem akar bevándorolni.
  • Senki nem is akar bevándorlást szervezni. Pláne nem milliókat.
  • És ha valaki szervezni is ide migránsokat, nem értné el a célját: a nyitott nyugati határokon át pillanatok alatt állnának tovább Európa boldogabbik (de legalábbis gazdagabb) országaiba.

Ezért tehát nem áll meg a magyar-izraeli párhuzam. És nem áll meg a korrupció és a politikai szabadság ügyében sem.

Bár szokás az adott államot az azt irányító kormánnyal s annak fejével azonosítani, azért nem árt tudni, hogy Izrael nem egyenlő a Netanjahu-kormánnyal. Más kérdés, hogy nagyobb joggal volna egyenlő, mint az Orbán-rezsim Magyarországgal. A listás, arányos választási rendszer miatt közvetve Netanjahut a választók több mint fele támogatja, miközben a Fidesz-KDNP-re a választók alig negyede szavazott, csak az aránytalan választási szisztéma, az ellenzék megosztottsága és a közpénzen elfoglalt nyilvánosság miatt lehetnek egyáltalán hatalmon.

A másik a korrupció, amivel a Netanjahu-kormányt gyakran vádolják. A kormány egyes tisztviselőit, sőt, a miniszterelnök bizalmasát, tanácsadóját, unokafivérét is éppen most gyanúsították meg meg kenőpénzek elfogadásával a német tengeralattjáró-beszerzés ügyében. De azért az sokatmondó, hogy le is tartóztatták, és meg is gyanúsították őket.

Csak próbáljuk elképzelni, hogy a Polt Péter vezette ügyészség ugyanezt teszi Magyarországon a miniszterelnök tanácsadóival, bizalmasaival, rokonaival. És akkor az is világos lesz azonnal, hogy

míg Izrael működő demokrácia és a jogállam, Magyarország pillanatnyilag nem az.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8712672189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.19. 13:43:24

@Dr. Trejo:

Ne magadból indulj ki! Tudom, hogy fajtádnál ez szokatlan, de nincs mindenkinek gazdája.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.19. 13:47:10

@chrisred: "a jogállamisághoz az is szükséges lenne, hogy az állam a rá vonatkozó ENSZ határozatoknak is eleget tegyen. "

Pl. Magyarország jogállam lenne szerinted, ha nem kellene folyton kötelezettszegési eljárásokat indítani ellene?

CsipkeRózsa 2017.07.19. 13:47:20

@zokogjatok:
"@morpho: nekem egy zsidó barátom sincs, szóval logikád szerint én nem vagyok antiszemita."

Attól még lehetsz antiszemita, csak nem tudsz arra hivatkozni, hogy zsidó barátaid is vannak.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.19. 13:52:20

@torró: "Mert ugye ez a demokrácia. ahol mindent szabad."

Nem, az a diktatúra, maffiaállam, ahol MINDEN plakáthelyen rasszista uszítás folyhat, ahol a pártállami akarnokok minden tolvajlása büntetlen marad, ahol az állam pénzét szabadon használják a saját javukra, és a rokonokéra, barátokéra, ahol a kurváját és annak családját havi ötmilla közpénzen kitartja, ahol a mamelukok százmilliárdot lopnak egy évben... az a diktatúra, maffiaállam.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.19. 13:53:15

@Medgar: "ENSZ - EU ugye vágod "

Igen, mindkettőnek önként a tagja vagyunk.

chrisred 2017.07.19. 14:08:09

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Nem állítottam, hogy a nemzetközi kötelezettségek betartása egyből jogállammá tesz egy országot. Szükséges, de nem elégséges feltétel.

2017.07.19. 14:11:24

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Mi az, hogy fajtád barom birka? Már náciskodsz is aljas mocsadék?

Arra válaszolj, amit kérdeztem:
A kenyéradó gazdád, a felcsúti focigyesznyóember meddig hízik még?

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.19. 14:25:09

@chrisred: Korrekt válasz. Akkor a logikád szerint ugyanaz miatt nem tudod Magyarországot és Izraelt - meg még egy jó pár európai országot - jogállamnak nevezni. Stimmt?

Magyarországot ki is vehetjük, mert más miatt eleve nem jogállam, beszélhetünk helyette mondjuk Franciaországról.

CsipkeRózsa 2017.07.19. 14:34:06

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes:
""éppen ő adja a lovat az antiszemiták alá"
Dehogy adja!"

Kiemelkedő államférfinak nevezte Horthyt, ezzel már adott egy lovat alájuk, (méghozzá egy fehéret).

A Soros plakátok szintén elősegítik az antiszemitizmust. Láthattuk a ráfirkált feliratokat is, és hallhattuk az utca emberét is megszólalni a plakátok után.

chrisred 2017.07.19. 14:38:13

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Attól függ, hogy a kötelességszegési eljárás melyik stádiumáról van szó. Az Európai Bíróság jogerős ítéletének meghozataláig lényegében csak véleménykülönbségről van szó a Bizottság és a tagállam között.

morpho 2017.07.19. 14:47:46

@CsipkeRózsa: Történelemhamisítás a Szabadság téren! Most akkor minden felelősség a német náciké, vagy kollaboráltunk? Mert ha kollaboráltunk, akkor remélem holnap elkezdik lebontani a Gábriel arkangyalba tépő birodalmi sast! Még szerencse, hogy nem antiszemita...mi lenne, ha az lenne? Egyébként az árpádsávos zászlók is ott figyeltek évekig a fideszmajálisokon... Egyszer a Friderikusz megkérdezte Orbánt, hogy antiszemita-e? Erre azt válaszolta, hogy ő demokrata és aki demokrata az nem lehet antiszemita. Most tekintsünk el attól, hogy ez egy hülyeség, de még a demokrata sem igaz. Aki demokrata az a vesztes választás után lemond, pláne két egymás utáni vesztes választás után! Aki demokrata az eleve nem vezet 25 évig egy pártot, pláne úgy nem, hogy mindig a helyén marad, akár veszít, akár győz...

morpho 2017.07.19. 14:54:06

@chrisred: Ezt Orbánék már többször meghekkelték, mert meg lehet. Példa: Az Erzsébet utalványt csak a CBA fogadhatja el! Erre a konkurencia(Tesco, Spar, stb) kezdeményezi az eljárást, amit a bizottság megindít, majd fél év egy év múlva nyilvánvalóan piacellenesnek nyilvánít. A kormány a bizottság döntését kurvára tiszteletben tartja és megnyitja a piacot mindenki előtt. De azt a 8 hónap profitkiesést senki nem kapja vissza és a CBA extraprofitját sem kéri vissza senki. Amikor kitalálták az egészet, akkor vajon nem is sejtették, hogy ez versenyellenes? Dehogynem. Pontosan tudták, hogy kb 6-8 hónapig szedhetik csak a zsetont, de addig kurva sok zsetont be lehet szedni! Ennyi. Írjak még példákat, vagy érted?

Gyorgy Nagy 2017.07.19. 14:54:23

Ez az Orsos állandoan a kettôs beszédböl él .

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.19. 15:00:32

@Dr. Trejo:

A fajta csak emberu fajt, nemzetiséget, etnikumot jelent? Nem. Én pl. a hozzád hasonló, mindenkit lenéző, fanatikus ballibák fajtájára utaltam.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.19. 15:05:11

@CsipkeRózsa:

Horthy nem az antiszemitizmus mintapéldája.

Soros olakátja meg hogy kapcsolódik az antiszemitizmushoz? A felirat meg hány helyen volt? Több tízezer plakát közül 10-en?

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.19. 15:05:30

@chrisred: Vannak tagállamok, amik sportot űznek belőle, és inkább kifizetik a "büntetést". Vannak tagállamok, amik képtelenek (lehetetlen) teljesen harmonizálni a jogrendszerüket, nekik is csak a fizetés marad.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.07.19. 15:07:59

Mivel mailez Netanjahu?
Freemail, gmail, netán yahoo?

chrisred 2017.07.19. 15:09:25

@morpho: Visszautalok arra, amit korábban írtam. Önmagában a nemzetközi kötelezettségek betartása nem minősít senkit jogállammá. Ezer és egy egyéb kritérium van, a konkrét szabályok betartásán kívül is az általánosan elismert jogelvek (jelen esetben a joggal való visszaélés tilalma vagy az egyenlő, tisztességes eljárás elve, amit akarsz) gyakorlata, hogy a jogállamiság mércéjét megüsse.

Duplaxiii 2017.07.19. 15:11:56

Érdekes mindig a sorok között olvasni...
Ugye tudjuk, hogy az izraeli górék nem nagyon utazgatnak pici államokba, még fogadni is ritkán fogadják azok vezetőit...
A csúti letért az útról, és egyre ganébb dolgok felé fordította országunkat.
Az izraeli nagykövet - helyesen - rendbe rakta, de ez a fószer jobbnak látta a személyes náspángolást. Lekapcsolta a nagykövetét és személyesen (3 napra!) idejött személyesen.
Mert van az a helyzet, amikor a boss nem a legényeit küldi.
Mi most ide jutottunk.
Hogy ez kinek jó vagy sem, másodlagos!
A lényeg, azelindultak a meghatározó nagyok személyesen kiadni az utolsó figyelmeztetést.
Vajon a csúti meddig merészkedik? Ha rosszul dönt, az egész ország befordul a mocsárba, vállalja a nemzetvesztő szerepét?

2017.07.19. 15:14:08

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Ne kamuzz birka, mert nem áll jól. Náciskodsz, aztán elkezdesz butácskán maszatolni? Még fidesznyiknek is szar vagy fidesznyik.

Eddig azt hittem eddig balLIBA alatt a jó édes anyukádra utalgatsz... XD

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.19. 15:26:10

@Dr. Trejo:

Ha náci lennék, bevallanám. Nem szokásom titkolni nézeteimet. Nem szeretek hazudni.

Nem vagyok fideszes se, bár ki tudja te mit értesz e szó alatt...

Duplaxiii 2017.07.19. 15:28:23

Nem ártana hazánk és Izrael korlátozó törvényeit különválasztani!
Izrael ma is hadiállapotban álló ország, körülötte és gyakorlatilag belül is folyamatos harcok zajlanak. Ha itt korlátoz a hatalom valamit, az nem azonnal az emberek szabadságjogának a korlátozása, hanem például ezek az ál-civil aktivista mozgalmak tüzelik a belső palesztín terrorista szervezeteket is! (Nem a palesztín népet, hanem a harci magokat). Ugyanez a gittegylet áll ki sokszor a szír tömeggyilkos diktátor mellett, hiszen a multi elleneség, az amerika és NATO ellenesség nagyobb a tömeggyilkosság elítésénél náluk.
Tehát vitathatók a döntések, de akok ott élnek és napi szinten életveszélyben vannak, azoknak nem biztos, hogy káros ha nem engedik a késes gyilkosok támogatását.
Nálunk viszont nincs háború és a kormányunk komplett civil szektprt akarja korlátozni, a komplett nem tulajdonában lévő médiát és így tovább. Itthon az átlagemberek önrendelkezését kívánják korlátozni és nem nemzetbiztonsági okokból, hanem egyszerűen a hatalom, a pénz miatt.
Ne keverjük már össze Trump kerítését és a mi kerítésünket sem. Trump is befogad délről, de csak ellenőrzött kapukon át és kizárja az illegális ember, fegyver és kábítószerkereskedőket. Mi komplett zárat akarrtunk és egy idegent sem akarunk beengedni.
Törökországban vallásalapú a diktatúra
Észak-Koreában ideológiai
Egyedül nálunk nincs semmi mögött vallás vagy ideológia, kizárólag a hatalom és a pénz mozgatja orbánt.
Ezért nem szabad párhuzamokat vonni!
Orbán mindig csak azt hozza fel példának, ami neki üzletileg előnyös! Trump haver szerinte mert kerítést épít! De nyiltan köpni kezdi, ha nem fizeti helyettünk a NATO pénzt... A csúti kinyalja a török seggét, mert közélövet az ellenzéknek, de soha egy muzulmánt nem fog idehívni! De csadorba öltöztetné a magyar nőket, ha a szemét iráni középkorú papoktól kapna egy kis zsebpénzt...
Ne keverjük már a dolgokat.

Duplaxiii 2017.07.19. 15:28:54

Megint remek a blogmotor...

2017.07.19. 15:41:55

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Náci vagy, hiába tagadod. Folyamatosan hazudsz, nem tudsz őszinte lenni, hiszen ez a személyiségtorzulásoddal jár. Ha azt írom pszichopata vagy, akkor elkezdesz megint azzal jönni, hogy te nem vagy az, és nem hazudsz.
Bla-bla-bla... Olyan vagy mint egy bullshit generátor.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.07.19. 15:47:58

Az meg se fordul a buta liberált agyatokban, hogy direkt így lett kifuttatva a dolog. Az üzenet eljutott, miért kellene örökké kint lennie a plakátoknak?
Egyébént meg az izraeli kormány küldött egy tockost a saját budapesti nagykövetének, amikor az antiszemitának nevezte a a Sorost ábrázoló plakátokat. Szép gesztus volt tőlük..

HorseFucker 2017.07.19. 15:48:04

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Baszd szájba a rohadt kurva anyád a ravatalán Birkageci !
Ki engedte meg hogy itt ugass rohadt orosz bérenc hazaáruló féreg hányadék fos darab ?

HorseFucker 2017.07.19. 15:50:16

@EU zászlót mindenhova!: Az azért volt , mert az izraeli kormány egy rohadt antiszemita hazáruló geci ! :D

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.07.19. 15:51:13

"míg Izrael működő demokrácia és a jogállam, Magyarország pillanatnyilag nem az."

Hihi, kiváncsi lennék mit művelnének a hazai liberók, ha a magyar állam úgy viselkedne az itteni cigányokal, mint ahogy az izreliek a területükön élő palesztinokkal..?

HorseFucker 2017.07.19. 15:52:58

@EU zászlót mindenhova!: A palesztinok nem izraeli állampolgárok vagy de ?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.19. 15:58:59

@HorseFucker:

Nyugodj le, majmom, nem kapsz este cukorkát Soros gazdától.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.19. 15:59:41

@HorseFucker:

Kb. a negyedük izraeli állampolgár, háromnegyedük nem az.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.07.19. 15:59:41

@Duplaxiii: Ostobaság . A magyar kerítés sem akarja megszüntetni a legális bevándorlást. Azt az állapotot viszont megszüntette, hogy napi szinten több ezer, iratok nélküli migráns lépett be az ország területére.

guvat 2017.07.19. 16:03:55

Izrael gazdasági mutatói kitűnőek, az izraeliek az egész világon befektetnek, fölvásárolják például Lengyelországot és Magyarországot, mondta egy tel-avivi gazdasági fórumon Simon Peresz.
Akkor meg teljes joggal tett rendet.....

ZX 2017.07.19. 16:04:21

@EU zászlót mindenhova!: Miért a cigányok robbantgatnak és rakétákkal lövöldözik a magyarokat, hogy úgy kelljen bánni velük? Vagy nem értem a gondolatmeneted.

HaD 2017.07.19. 16:08:58

@Alex Lavour: ez pontosan így van...

HorseFucker 2017.07.19. 16:21:40

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Hazaáruló seggfej vagy. Rohadt oroszbérenc moslék. De már mondtam : geyer ki a templom elé a Deákra, szétharapom a torkod, és a beleidet letömöm a lukon !
Egy szavát se hogyjétek el a rohadt oroszbérenc hazaárulónak.
Nem számit hol álltok, de ez nem a magyarokkal van !

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.19. 16:39:02

@HorseFucker:

Már mondtam neked, add meg személyes adataidat, feljelentelek, aztán meglátjuk milyen bátor legény vagy...

ZX 2017.07.19. 16:47:28

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Hol jelented fel? A bolgár rendőrségen vagy az orosz titkosszolgálatoknál? :D

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.19. 16:53:56

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Csak természetes személy tehet feljelentést, egy kibaszott csetrobot nem.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.07.19. 17:00:33

@ZX: Nem, mindössze a nagypapi torkát vágják át két csirkéért, ha úgy adódik. Esetleg beleállítják a fejedbe a bökőt, ha csúnyán nézel..Mellesleg az illegális (Ensz által is elítélt)zsidó telepekkel kapcsolatosan is ilyen megértő vagy?

2017.07.19. 17:03:47

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Már csak egy aljas fröcsögésre tellett te orbánszajhája? XD Hülyébb vagy, mint hittem. Fideszbugris!

ZX 2017.07.19. 17:05:28

@EU zászlót mindenhova!: Nyilván miután alárták az egyezményt, utána nagyon geci dolog megszegni azt. Ugyanakkor az éremnek két oldala van. Úgy ahogy egy csomó magyar vissza akarná csatolni Erdélyt, a Partiumot a Vajdaságot vagy épp a Felvidéket, úgy tart Izrael is igényt Ciszjordániára. Nekik azonban eszközük is van hozzá.

sőőtnagyonis 2017.07.19. 17:05:33

Birkának már majdnem egy topikot foglal el a neve. má kommentelni sem kell neki mellé.
Elég annyi neki, hogy fapapucs:DDD

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.19. 17:07:17

@Dr. Trejo: "Hülyébb vagy, mint hittem."

Akkor hülyébb vagy, mint hittem.

Ugye nincs harag? Bocsi, nem bírtam kihagyni. :))

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.19. 17:09:48

@sőőtnagyonis: "Birkának már majdnem egy topikot foglal el a neve."

Erősen alábecsülöd a birkahelyzetet, ha ez vele a legnagyobb problémád. :))

(Nekem is egy kommenttel ér fel a nickem, mert utáltam ismételgetni.)

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.07.19. 17:11:50

@guvat: Aha, értem, most ez a legújabb mantra, hogy jött Bibi és "rendet tett". ( De előtte azért még adott egy jó nagy kokit a plakát ügyben "túl buzgó " nagykövetének, csak hogy jól összezavarjon mindenkit..:) Még a végén a választást is megnyereti veletek..:)) Édes faszom.. komolyan ti már tényleg az agyi leépülés végstádiumában vagytok.
Ezzel szemben mi a realitás? Az izraeliek egyszerűen érdekesnek tartják az egyre egységesebb V4-et a zűrzavaros EU-ban. Utóbbi vezetésével amúgy is eléggé hűvös volt Izrael viszonya. Nem véletlen, hogy Budapestre jött a V4 többi miniszterelnöke is.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.19. 17:12:06

@EU zászlót mindenhova!: Átérzem a fájdalmadat, mikor a gyűlölt arabok irtják a gyűlölt zsidókat, meg fordítva, és nem tudod, hogy szervilis fideSSbérencként melyik ujjadat harapd. :))

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.07.19. 17:13:49

@ZX: És ez demokratikus? Mármint a telepek..

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.19. 17:14:21

@EU zászlót mindenhova!: Vicces ahogy mindent meg tudtok magyarázni, akár a viktorból is kidumáljátok a szart.

A szervilizmus csimborasszója. :))

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.19. 17:15:46

@Dr. Trejo:

Volt kérdésed? Nem. Csak személyeskedtél, hát kaptad rá vissza ugyanazt, mi a gond?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.19. 17:16:21

@ZX:

Egyiknek sincs joghatósága a budapesti Deák téren.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.07.19. 17:17:53

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: És te vajon melyik ujjadat harapod? Mint Avar Jani bácsi, meg édesdrágabolgárúr, akik- Karinthy Cini szavai szerint-keddről szerdára lettek arabpártiakból Izrael állam legfőbb támogatói a rendszerváltást követően..

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.19. 17:22:53

@ZX:

A helyzet nem ez.

Ne es belle abba a hibába, mint a legtöbb ballib, aki egy az egyben támogatja a szélsőséges zsidó nacionalizmust is. A valóság: ezeket a célokat Izrael 90 %-a se támogatja.

Az izraeli-palesztín ügy lényege: a zsidók vissza akarják adni a palesztín föld zömét az araboknak, míg azok direkt nem egyeznek bele, mert az idő nekik dolgozik. Ugyanis hiába atomhatalom Izrael, a demográfia ellen, továbbá a szimpla kisléptékű terrorizmus (partizánharc) ellen az atom nem ér semmit.

Az izraeliek kb. már minden arabtöbbségű területet vissszadnának, a politikailag tabu Kelet-Jeruzsálem kivételével. Miért? Mert az érdekük, hogy a kérdés megoldódjon, miután nem tudták legyőzni a palesztínokat: se asszimilálni, se elüldözni, se ingegrálni nem lehet őket.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.19. 17:25:26

@EU zászlót mindenhova!:

Ezek a telepek csak adu. Szépen majd visszavonják őket, ha kell. Megcsinálták már ezt Sínában és Gázában is, a zsidó telepeket maga Izrael romboölta le, a telepesek megkérdezése nélkül.

Singerkém 2017.07.19. 17:36:26

@morpho: Ja.... aki meg utálja a homokosokat, az látens buzi....
Aki meg tagadja, hogy alkoholista, az alkoholista. (szóval gyakorlatilag mindenki)

Ez valami hibbant logika? :-)

2017.07.19. 17:43:16

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: A személyeskedés és az aljas rágalmazás között van némi különbség, de ti fideszdroidok ezt nem érthetitek. A te kultúrkörödben összemosódnak a határok.
Volt kérdés:
A kenyéradó gazdád, a felcsúti focigyesznyóember meddig hízik még?

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.19. 17:48:20

@EU zászlót mindenhova!: Nekem végtelen szabadságom van, veled ellentétben nem kell a csúti geci vagy az elkúró vagy bárki más seggét tisztára nyalnom, gyűlölnöm a filozófusokat, Brüsszelt, Soros Györgyöt, CEU-t, IMF-et, stb, stb.

Én tisztelem a zsidókat, hogy az arab ellenségek gyűrűjében megállják a helyüket, és az arabokkal sincs semmi bajom. Kubatov csak a fideSStrolloknak parancsol.

eloi 2017.07.19. 17:50:17

@Duplaxiii: Ti komolyan egy magatok által kitalált, alternatív univerzumban éltek! B(olsevik)1-estől, mindenestől. Azt hiszitek, ha belemagyaráztok, képzeltek vágyálmokat a történésekbe, akkor azok valósággá válnak. Ugyanígy, ha kiforgatjátok, ferdítitek a valóságot, akkor az lesz a valóság. De nem. (Bár sok az ostoba, akiknek bejön, mert ők is abban az alternatív valóságban szeretnének élni. )

Singerkém 2017.07.19. 17:50:33

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Egy csetrobotnak nem lehet végtelen szabadsága, mert be van zárva kibernetikus börtönébe.

HorseFucker 2017.07.19. 17:53:00

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Mondtam, gyere oda és lerendezzük te szardarab.
ÉN NEM vagyok ruszki bérenc hazaáruló Te meg igen!
Ennyi....

HorseFucker 2017.07.19. 17:54:29

@Dr. Trejo: Addig hízik,amíg kipukkad a gecibe !

Duplaxiii 2017.07.19. 18:13:00

@eloi:
Baszki TÉNYEKET!
Írd meg, szerinted miben tévedek?

Duplaxiii 2017.07.19. 18:16:34

@EU zászlót mindenhova!:
Csibe!
Én példát írtam a Trump és a mi kerítésünkről.
Mesélj nekem, hol is van az a beléptetés, ellenőrzés majd az érkező befogadása nálunk?
Mi napi 2-3 ellenőrézst hozunk és zavarjuk tovább a beengedettet.
Szerinted a magyar kerítés arra való, hogy a hozzán betelepülni vágyókat megszürje?
Ha igen: tényeket.
Ha nem, akkor meg mit kostólgaszt?

chrisred 2017.07.19. 18:37:15

@ZX: A zsidók úgy tarthatnak bármire is igényt Közel-Keleten, mint a magyarok Baskíriára.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.07.19. 18:38:05

@Duplaxiii:
"Szerinted a magyar kerítés arra való, hogy a hozzán betelepülni vágyókat megszürje?"

Még egyszer mondom, a kerítés nem a legális bevándorlás akadályozására jött létre, hanem az illegális napi több ezres iratok nélküli embertömeg belépésének megakadályozására.. Akárcsak a spanyolok 10 m magas kerítése. Ugyanaz a szerepük.
Trump kerítése egyébként még el se készült..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.07.19. 18:41:34

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Mindössze gondolkodni vagy lusta..Így vitára sem vagy képes ,csak pocsondiázásra, ahogy már megszohattuk. Ja, és annyira vagy szabad, hogy egész életedet netes kommenteléssel töltöd-állítólag-ingyen..

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.19. 18:57:07

@Dr. Trejo:

Az a szok´ásom, hogy minden századik személyeskedésre, amit hozzád hasonló ballib Soros-bértrollok intéznek hozzám én is válaszolok. Ez van, öreg. Ne személyeskedjetek, s nem lesz válasz se. Törődj bele, s köszönd meg, hogy tanítlak.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.19. 18:59:17

@chrisred:

Ez így igaz. S a zsidók 90 %-a nem is gondolja komolyan ezeket a "történelmi" jogokat.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.19. 19:00:40

@HorseFucker:

Nyugodj le, mert nem kapsz ma este cukorkát gazdádtól és a drogos seggtánc is elmarad a romkocskában.

2017.07.19. 19:01:42

@HorseFucker: Csak osztódni ne kezdjen...

2017.07.19. 19:11:04

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: A kenyéradó gazdád seggének nyalásán kívül mit oktatsz bátya? Sokat termel mostanság a dagadék?
Gender-emberkedj még! XD

inteligencs elenzeki 2017.07.19. 19:43:53

"Fidesz-KDNP-re a választók alig negyede szavazott,"

Igen, az a negyed, aki elment szavazni. Akik meg nem mentek el, úgy nem mentek el, hogy tudták, a fidesz az esélyes, ergo úgy gondolták, nekik úgy is jó.
Ha nem így lett volna, akkor rohadtul elmegy a maradék 3/4 is, és úgy kiszavazza Orbánékat, hogy a fal adja a másikat. Azonban nem így történt, Orbánék nyeretek, az összes szavazó nagy megelégedésére.

Janossz 2017.07.19. 19:56:37

@zokogjatok: "nekem egy zsidó barátom sincs, szóval logikád szerint én nem vagyok antiszemita. "
Hülye vagy. Ha te számon tartod a barátaid származását, antiszemita vagy.
Nekem fogalmam sincs, van-e zsidó barátom, vagy hányan vannak.

Janossz 2017.07.19. 20:03:39

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes:
"Nem is te fogsz feljelentést tenni, hanem én. "
Örexel, birka. Már semmi családos kiirtás, csak a törvény? Ejnye!

morpho 2017.07.19. 21:16:14

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Engem nem akarsz feljelenteni? Találkoznánk a bíróságon. Aztán meghívnálak egy sörre, eldumcsiznánk... Alig várom! Anyádat is elhozhatod bárcástul! Na?

Magister_ 2017.07.19. 21:20:12

Nagy szellemek találkozása :)

legális 2017.07.19. 23:17:33

@ZX: gyere el Borsodba megérted a gondolatmenetet. Nem robbantgatnak (ahhoz buták). Viszont ha elérik a kritikus tömeget patkányabbak a patkánynál

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.20. 06:52:02

@morpho:

Téged nem, mert nem létezel. Csak egy nick vagy, mely mögött több bérkommentelő áll.

Anoním nick ellen nem lehet feljelentést tenni, ahogy egy videojáték szereplőt se. Te egy videojátékhős vagy.

Éhes Ió 2017.07.20. 07:23:17

Én zsidó vagyok és homoszexuális. Attól ugye szavazhatok a Fideszre?

Void Bunkoid 2017.07.20. 07:57:05

@ZX: "egy csomó magyar vissza akarná csatolni Erdélyt, a Partiumot a Vajdaságot vagy épp a Felvidéket"

Hidd el, a legtöbb erdélyi meg felvidéki (vajdaságiak még talán csakcsak) már marhára nem akarna Magyarországhoz tartozni.

Majd akkor talán lesz értelme ilyen dolgokban gondolkodni, ha a jelenlegi csonkának csúfolt területünket is úgy rendben tudjuk tartani, hogy ne csak a fővárosban/környékén és az M1-es autópálya mentén húzódó 10 kilométeres sávban legyen biztosított az európai emberhez méltó életszínvonal.

Ravasz Figyelmeztetés 2017.07.20. 08:48:43

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Az összes EU-tagállam ellen folynak kötelezettségszegési eljárások, idióta.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.07.20. 12:06:05

@Comte de Gippaud: Bajnai maga mondta a kampányfinishben, hogy "aki nem megy el választani, az a lábával szavaz". Hát kéremszépen pontosan ez történt..:)))

2017.07.20. 13:10:54

@chrisred: amire igenyt tartottak, mar meg is szereztek. Azalatt mi csak Romaniat tudtuk elfoglalni. Marmint mi, nem ti.

sőőtnagyonis 2017.07.23. 17:32:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Az övé azé olyan mint amilyen, mert a szolgálatok erről azonosítják
Látod kiírja hova kéri a zsozsót.
Ha a lelki világát is ismered nem kell erőlködnöd. régebbről ismerem mint ahogyan ideküldték.
süti beállítások módosítása