B1 blogcsalád



Semjén Zsolt azt kívánná, hogy egy jól irányzott lövéssel öljék meg

2017. július 15. - nickgrabowszki

A keresztény fővadász a Magasles nevű vadászati szakblognak adott egy méltatlanul kevés figyelmet kapott interjút.semjen_2.jpg

A két napja megjelent beszélgetésben a kormány második kitér a vadászok által önkényesen kóbornak minősített, és kilőtt kutyákra. Ez szerinte azért nem vadászati kérdés, mert kóbor kutyákra nem vadásznak.

Hanem csak úgy simán megölik őket. Akkor is, ha nem kóbor kutyák. (Lásd még a francia turisták kutyájának esetét, ami egész Európát bejárta, amíg Magyarországon meg nem ölte egy hivatásos vadász, és bele nem dobta a Dunába.)

Az empátiájáról legendás az interjúban Semjén - úgyis mint az az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke - beleéli magát a kutyák helyzetébe. Ahogy ő látja, az áldozatnak is az a legjobb, ha meggyilkolják:

Viszont két dolgot ajánlok megfontolásra: ha valaki látta egyszer is, ahogy 3-4 kóbor kutya széttép egy őzgidát, vagy egy vemhes őzet, az másként fogja megítélni ezt a helyzetet. A másik: ha én kidobott, kóbor kutya lennék, akkor azt kívánnám, hogy egy jól irányzott lövéssel ejtsenek el, mintsem nyomorultul fagyjak meg, megegyen a rüh, éhen pusztuljak vagy elüssön egy autó és az árok szélén még napokig kínlódjak.

Élnénk a gyanúperrel, hogy egy, a kidobott kutyák körében végzett közvélemény-kutatás gyökeresen más eredményt hozna;

Semjén kóbor kutyaként a kisebbséghez tartozna:

a zöm számára nyilvánvalóan egyik alternatíva se elfogadható. Leginkább természetes halállal, végelgyengülésben terveznének kimúlni, lehetőleg minél később, és a legrosszabb halálnemnek a Semjén és társai általi, idő előtti meggyilkoltatást látják.

De persze az is lehet, hogy ezoterikus-babonás vonzalmairól ismert miniszterelnök-helyettes valamiképpen belelát az áldozatainak fejébe, és meggyőzi magát, hogy az áldozat is boldog a kivégzéstől.

Az interjúból kiderül továbbá, hogy

  • Nyugat-Európában utálják a vadászokat (ami egy újabb, fényes bizonyítéka az európai civilizáció pusztulásának),
  • Magyarországon (szerinte) nem utálják őket,
  • a megbecsültségükre kiváló bizonyíték, hogy az egyszerű halandók fölött állnak, nem ugyanazok a törvények vonatkoznak rájuk, mint másokra,
  • még a kormányzat is respektálja az érdekeiket: a vadászat kb. az egyetlen terület, amelyen a törvénykezés előtt egyeztetnek az érintettekkel,
  • ezért aztán szerinte Magyarországé Európa legjobb vadászati törvénye (nyilván a vadászok számára, illetve már megint mindenki szembejön az autópályán),
  • ennél jobb már csak Kádár idején volt a vadászoknak (lásd még: téeszelnökök és párttitkárok), de még akkor se sokkal.

Továbbá a KDNP elnöke elirigyelte Orbántól, hogy mindenfajta, szívének kedves presztízseseményekre költheti a közpénzmilliárdokat: 2021-ben, amikor vadászati világkiállítás is lesz Magyarországon, meg fogathajtó vébé is, Semjén azt akarja, hogy "különböző fegyverkategóriákban Európa- és Világbajnokságot rendezzünk Magyarországon 2021-ben. Beleértve az íjászatot is."

A 2021-es évet Semjén tehát

a vadászok előtti térdreborulásnak szentelné,

Valószínűleg Isten már a beelegyezését adta, de mivel minden elmúlik egyszer, az nem lehet, hogy a vadászat kultusza is így járjon. Fent kell tartani a hódolatot, ezért

figyelmet fordítanánk arra is, hogy a kistelepüléseken is legyen egy-egy vadászszoba (...) segítené a közös emlékek ápolását, erősítené a helyi identitást. 

Ha valami segíteni fogja, az biztosan, hogy a kormány kötelezi őket, hogy ilyen értelmetlen hülyeségekre költsék a pénzüket.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8512665483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pisti Kecskés 2017.07.15. 16:15:36

Semlyen egy barom, de a kutyak eseteben igaza van!

mikimackó 2017.07.15. 20:09:47

akár kutyának is nézhetné valaki egy vadászaton........., vagy disznónak !

Bambano 2017.07.15. 20:23:17

"ha én kidobott, kóbor kutya lennék": csak óvatosan a kívánságokkal, mert még megvalósul... kérdezd csak meg simicskát...

Netuddki. 2017.07.15. 20:53:02

@Bambano: Hát ja, a börtön után majd szar lesz neki...

Superuser 2017.07.15. 20:57:59

"A két napja megjelent beszélgetésben a kormány második kitér a vadászok által önkényesen kóbornak minősített, és kilőtt kutyákra"

Ha nem beszéled a nyelvet. akkor miért akarsz írni rajta?

illaim 2017.07.15. 21:05:07

@Superuser: Ne a bloggert hibáztasd, ha szövegértelmezési problémáid vannak! Ismétlés a tudás anyja, vissza az általánosba! Egyszer még neked is sikerülhet, másod , harmad, esetleg tizedjére! LOL

illaim 2017.07.15. 21:20:28

Ami pedig a Semilyen Zsoltot illeti, neki hatalmas szerencséje van! Olyan sokszor lement már kutyába, hogy már csak egy eszement vadásztársa súlyos mulasztása miatt maradhatott csak életben! Ugyan minden kóbor kutya egyenlő, de úgy látszik vannak köztük is egyenlőbbek!

tempóra móres 2017.07.15. 22:08:56

@illaim: "Ne a bloggert hibáztasd, ha szövegértelmezési problémáid vannak! "

Te nem hiányolsz valamit ebből?

"A két napja megjelent beszélgetésben a kormány második [innét hiányzik egy szó] kitér a vadászok által önkényesen kóbornak minősített, és kilőtt kutyákra"
Megtennéd, hogy értelmezed, mit szeretett volna a blogger írni?

nautilus123 2017.07.15. 22:12:20

Én nagyon nagy kutyabarát vagyok, de valamennyire igaza van a kutyás dologban. De ez nem jelenti azt, hogy jó dolog a kutyákra való agyatlan lövöldözés.

János Kungl 2017.07.15. 22:15:15

Kecskés Pisti, te is egy barom vagy. Semjén Zsolt pedig, hogy ennek az országnak az egyik vezető személyisége legyen. Hát nem tudom..... Mindig a Fletót hozzák fel ellenpéldának, pedig mintha a tőrfarkú rákot hasonlítanánk össze a gorillával. Már mint evolúciós szempontból.

morpho 2017.07.15. 22:26:34

@tempóra móres: Tudod szleng. Van a kormányelső, meg a kormánymásodik. Kövesd az osztályelső terminológiáját! Kapisi?

én csak hallgatok 2017.07.15. 23:08:40

Csak nehogy valaki a "kóbor kutyák" jelzős alany helyére a "rokkant, magatehetetlen beteg" szó összetételt helyettesítse be, mert akkor el kellene komolyan gondolkozni az euthaniza szabályozásáról.

Bambano 2017.07.16. 00:05:37

@Netuddki.: a fidesz bemutatta, hogy bármit el lehet intézni, ha többségben vagy a törvényhozásban. ha gengszterváltás lenne, én biztos hoznék olyan jogszabályt, hogy a fideszes cégekkel nem üzletelhet állami vállalat, majd 1-2 év múlva, mikor tönkremennek, akkor a tartozás fejében átvenni a vagyonukat.

attól kezdve pedig nem biztos, hogy olyan jó lesz a börtönön kívül.

morpho 2017.07.16. 00:12:39

@Bambano: Ez egyébként jó ötlet.

BiG74 Bodri 2017.07.16. 00:42:40

Semlyén zsoltot pihentető erdei sétája közben egy 70 éves kollégája felfegyverzett vadorzónak nézte, ezért a fidesz által hozott új vadvédelmi törvény alapján két figyelmeztető lövéssel kilőtte. A párt saját halottjának tekinti és futballstadiont fog elnevezni róla.

biggianni 2017.07.16. 02:21:15

Semjén, ez a plagizáló seggnyaló mint keresztény????? Nála álszentebb élősködő tehetségtelen faszkalap még nem sok ült a parlamentbe! Leginkább még csak tapsikolni hallottam miközben ájtatos pofával hódol a mellette épp hazugságokat okádó tolvajnak! Szóval az ő istene a csúti szardarab! Már az Ízlése miatt is le kéne csukni,a többiről nem is beszélve! Sokszoros állat gyilkos,aki vigyorogva lövi le gyáván messziről azokat az élőlényeket akik nem kártékony tetvek,mint ő! Ez az igazi állatkÍnzó!!!

patkányarcúáginéni 2017.07.16. 09:24:30

A blog címe - lássuk be - gyilkosságra való felszólítás. Blogger vállalja a felelősséget?

Andy73 2017.07.16. 10:37:30

A blogger nyilvánvalóan utálja a kormányt, a kereszténységet, és feltehetőleg a vadászokat is, így a gyűlölete most összeadódhatott, felerősődve, ennek eredménye ez az iromány.
Szerintem az is simán lehet, hogy a vadászatot magát egyébként nem is utálja, csak a vadász személye miatt ír így. Megszokott az indexen, hogy bármilyen kormánnyal kapcsolatos téma jöhet, jön a gyűlöletcunami is a bloggerektől, mint pl. vizes világbajnokságról is. Pedig amúgy lehet, hogy a bloggerek is szeretik a sportot.

Andy73 2017.07.16. 10:43:06

De hogy konkrét legyek, a kóbor kutyákat régen is befogták a sintérek. Nyilván másképp írna a blogger, ha őt támadná meg egy kóbor, veszett kutya, vagy - ne adj Isten -a gyerekét.
Ezzel azt is mondhatná, hogy ne írtsuk a szúnyogokat vagy a mezőgazdaságban a kártevőket. Elég nagy baj, hogy a kullancsokat sem lehet már írtani, és sokan kaptak emiatt már súlyos agyhártyagyulladást.

she_wolf 2017.07.16. 11:36:41

@Andy73:
Eléggé sarkosan fogalmazol, ráadásul olyan párhuzamot állítasz, ami nem összetartónak látszik, hanem nagyon széthúz a végtelenben:)
A kutya társállat és/vagy munkatárs, nem pedig kártevő, vagy éppen haszonállat.
Én spec. nem utálom a kormányt, sem a kereszténységet, és horribile dictu!, vadász barátom is van, de Tömjén Zsóti egy címeres vadbarom. Szerintem:)
A kormány (de ugyanígy az ellenzék, meg a tetrakontaoktaéder összes oldalán nyújtózkodó X tagot számláló tömörülés) egyes tagjaitól bírok vöröset látni, a kereszténységet skippelem (gyenge ateista lévén), a vadászokról pedig már említést tettem.

Kutyatartási kultúránk a pekingi palotakutya segge alatt van, ellenben nekem, a rendeleteket következetesen betartó kutyásnak egy kocavadászgató kocapolitikus (vagy kiatököm) ne akarja már bedumálni, hogy mi a helyzet a kutyás vs. vadászó földesúr viszonylatban!
A vadászok kellenek, hasznosak, és a vadgazdálkodás messze túlmutat azon, hogy kimegyünk, oszt lövünk a susnyászban szaró rőzsegyűjtögetőre is, mert mocorgott a bokor.
Pénz is van benne, nem kevés (bérvadászat), ami szintén jó és hasznos. Lenne, ha.....

Aszongya ez a drága szíp ember, hogy azénistenem álgyameg őtet, hogyaszongya:
"...ha én kidobott, kóbor kutya lennék, akkor azt kívánnám, hogy egy jól irányzott lövéssel ejtsenek el, mintsem nyomorultul fagyjak meg, megegyen a rüh, éhen pusztuljak vagy elüssön egy autó és az árok szélén még napokig kínlódjak."

Én meg erre aszondom nekije: bár az lennél drágám, és én lehetnék a kocavadász kocapolitikus, aki büntetlenül ravaszt húzhat rád, amikor a honi állatvédelmet ballisztikus ívben szarjátok telibe, de úgy mindenestül!

(Ja, vadásznak, vadőrnek, nem adunk a kezibe engedélyt puskáskodásra, ha az vaksi!)
Elolvastam a cikket egyébként, és azt látom, hogy Tömjén Zsóti hozza a szép, ilyenkor szokásos paneleket, rátolva mindenki másra a balhét. Kulturált hangnemben vonja ki a felelősségvállalásból a neki tetsző közeget.
Pedig ez azért összetettebb ennél.
A blogger pedig -mint általában szokás- nem az egész kérdéskört vizsgálja, csak a rágható részét tálalja. Az eredmény látható.
Azon már én is gondolkodtam, hogy mifrancé' kapaszkodunk (bocs, Vittor kapaszkodik, de nagyon erősen ám!) a 6:3-ba, amikor köztudott, hogy a magyar lovas nemzet, Dallosékon kívül pedig egy mezei magyar pógár nem igazán tud lovas témában sikeres versenyzőt megemlíteni.
Nekem jobban tetszik a díjugratás és a military, mint az x lábú focisták, akiket méltatlanul túlfizetnek. No persze, Vittort is megértem, a foci ürügyén kurva sok pízt zsebbe lehet a havereknek tömöszkölni.

she_wolf 2017.07.16. 11:39:55

@BiG74 Bodri:
Köszi a vidám perceket!:DDD

Boar. 2017.07.16. 16:32:33

Itt felvételi követelmény, hogy utálják a vadászokat?
Prémium jár érte, ha hatásvadász, hazug és uszító baromságokat irkálnak?

Bikkfanfutyulo 2017.07.16. 17:16:59

@Boar.: "Az interjúból kiderül továbbá, hogy
Nyugat-Európában utálják a vadászokat (ami egy újabb, fényes bizonyítéka az európai civilizáció pusztulásának),
Magyarországon (szerinte) nem utálják őket,
a megbecsültségükre kiváló bizonyíték, hogy az egyszerű halandók fölött állnak, nem ugyanazok a törvények vonatkoznak rájuk, mint másokra,..."

Tipikus, az előzmény nem is létezik, de ha a válasz ingerült, akkor lám, megint a másik oldal hazug és uszító. Mondj egyet, amiért ezt a hazug niemandot tisztelni kéne.
Aztán hány közmunkást láttál vadászgatni?
És mi az, hogy ezek a vadászok "az egyszerű halandók fölött állnak, nem ugyanazok a törvények vonatkoznak rájuk, mint másokra,..."?
Már itt tartunk???

morpho 2017.07.16. 17:19:13

@Boar.: Itt csak a hozzád hasonló hatásvadászokat utálják. Alanyi jogon jár nekik az utálat!

midnight coder 2017.07.16. 17:24:35

@she_wolf: A kutya egy ugyanolyan állat mint Pl. a disznó. Sőt, ez utóbbi értelmesebb is valamivel. Lehet társállatként tartani egy aranyhörcsögöt is, és ha megdöglik akkor a gazdája nyilván siratja, de ettől a hörcsög is csak egy állat, és szerintem senki sem támogatná hogy akkor ezen túl a mezőgazdaságban ne irtsuk a hörcsögöt.

Az állatvédelem mint olyan két szempontból is érdekes. Az egyik, hogy lelkes állatvédők fenntartanak mindenféle panziókat kutyák és macskák számára, hogy a kóbor állatokat életben tartsák. Ehhez természetesen etetni kell őket, és mivel hogy ezek az állatkák nem igazán vegánok, így bizony ez az etetés hússal történik. A hús pedig ugye úgy keletkezik, hogy más állatokat kell megölni érte. Ergo, az állatvédők ezekkel az intézményekkel tömegesen ölnek meg más állatokat csak azért, mert más fajhoz tartoznak mint azok, akiket védenek. Miközben míg bár egy kutya kb. egy kategóriában van értelem szempontjából egy disznóval akit megölnek emiatt, a macskára ez már nem igazán elmondható.

A másik érdekesség ez ügyben a vadászathoz való agresszív hozzáállás. Itt tulajdonképp miről is van szó ? Van ugye az állatka, akinek alapvetően kétfajta sorsa lehet:
1. Háziállat. Ez manapság kb. azt jelenti, hogy extra embertelen körülmények között éli le az életét egy telepen, többnyire úgy, hogy még a napot sem látja, a végén pedig megy a vágóhídra, ahol aztán vagy szerencséje van, és viszonylag kevésbé gyötrelmes halált hal, vagy nem.
2. Vadállat. Ez esetben az állatka élete nagyságrendekkel szabadabb, a természetben él, a természetes táplálékát fogyasztja. Aztán a karrierje végén általában megeszik őt. Ez történhet úgy, hogy egy vadász egy golyóval lelövi, de úgy is hogy egy kóbor kutya élve tépi szét az illető állatkát - és ez valóban nem annyira szívderítő. Bár ki tudja miért, de a Spectrum, vagy a National Geography nemigen szokta mutatni hogy hogyan végzik ki a kóbor kutyák a szarvast, ugyanakkor azt igen, hogy hogyan csinálják ugyanazt a farkasok.

Szóval, ha állatkának születtél, akkor bizony szerintem még mindig a legszerencsésebb ha vadállat vagy amit a karrierje végén vadász öl meg. Mondom ezt úgy, hogy soha nem voltam vadász, és a családban sincs aki vadászna.

morph on deer 2017.07.16. 17:32:19

"ha én kidobott, kóbor kutya lennék, akkor azt kívánnám, hogy egy jól irányzott lövéssel ejtsenek el"

Szerintem beszélje meg Semjén Zsolttal.
Fog sikerülni eljutnia a megoldásig, tekintve, hogy a cél mindössze karnyújtásnyira található..!

Mindenesetre én még hazug állattal nem találkoztam. Igaz, KDNP-ssel sem :)

Bikkfanfutyulo 2017.07.16. 17:52:15

Én úgy tudom, vannak a hivatásos, igazi vadászok akik egy területen az állomány egészséges fejlődéséért és egyensúlyáért felelnek, és vannak azok, akik szép egyenruhában, úri passzióból, mindenre lőhetnek, ami mozog. Mert ez nekik jár. Ez utóbbiakat miért kéne tisztelnem vagy szeretnem?

morph on deer 2017.07.16. 18:23:12

@midnight coder:
"A másik érdekesség ez ügyben a vadászathoz való agresszív hozzáállás."

Láttad már egy kicsit nagyobb vadászat után a kiterített "zsákmányt", ahol százával fekszenek az értelmetlenül legyilkolt állatok, miközben a hősies Semjén meg Lázár félék ünneplik magukat a 'sikeres' vérontás felett érzett örömükben? Akiknek mindez "kedvtelés",(sic!) az áldozatoknak meg az élet vége?

Akik - egyébként - ugyanannak az Istennek a teremtményei, mint az a Semjén nevű Isten szolgája, aki elvette az életüket...

Igen, én is tettem ilyet. Kb 12-13 lehettem, amikor a szomszéd 'nagyfiú' légpuskájával a céllövészet mellett rálőttem egy balszerencsés verébre, amelyik épp arra járt, és a többiek kóstolgattak, hogy azt eltalálnám-e.
Hát eltaláltam. Aztán ott feküdt egy kis szerencsétlen, véresen, élettelenül, és én akkor lőttem élő célpontra utóljára.

Szóval én nem tudom elfogadni a kedvtelésből, "úri passzióból" történő vadászatot, annak ellenére, hogy anyámtól tanultam lőni, aki nem mint partizán tanulta, neki lovagolva is ment, lásd 'rókavadászat' ...

Nálunk (a vidéki házunk padlásán) az egérfogó is "ketreces" - azaz nem öli meg Jerryt, csak csapdába ejti. Aztán elvisszük 5-10 kilométernyire és egy megfelelő helyen eleresztjük.
Volt rá példa, hogy két egér volt a csapdában, ami csak úgy lehetséges, hogy az egyik követte a másikat, mert összetartoztak.
Az "oktalan álkatok". Ja.

she_wolf 2017.07.16. 18:49:40

@midnight coder:
Ha csak egy hangyányit is, de megpróbálnád a helyén értelmezni amit írtam?
Naaa...léccilécci. Köszi!

A kutya valóban állat. Sőt, a disznó is. Meg még a macska is. Mégis, valami miatt a kutyát vette magához az ember sok-sokezer éve. Disznót legfeljebb szarvasgomba kereséséhez használnak, mert nagyon jó a szaglása, és rettenet gyorsan megtalálja a cuccot a föld alatt:) De katasztrófavédelmi malacról, meg mentőmalacról még nem igazán hallottam, mint ahogy bombakereső disznóról sem, pedig hát ugye valóban értelmes, és kimagasló szaglású állatok a disznók.
A macska szintúgy nem csak kajaként fukcionál, kérdezd csak meg a falun élő, macskát tartó embereket, ahol a tikoknak szánt szemes takarmányra a hívatlan rágcsálók is rájárnak. Ja, ott kutyát sem azért tartanak többnyire, mert olyan jó Bodrinak csicsát rakni a hajába, hanem kap egy kolbászvéget, ha a menyétet, rókát lerántja a kotlósról.
Kis számú ember lehet, aki a természetből felmarkolja a hörcsögöt, hogy otthon babusgassa csak úgy, passzióból.
Tehát a kutya-macska-hörcsög tartása közötti összfüggést nem tudod nekem megmagyarázni, mert ez így szimpla "dumálok, csak hogy mondjak valamit" kategória. Érvelés helyett.

Az állatvédelem. A panziókban esetleg kényszerűségből vannak kóbor ebek, mert a menhelyek kapacitása véges. Ha a panzióban van hely, esetleg fogadják a kutyamentőktől kutyát, amennyiben(!) van lehetőség karanténozásra.
Kóbor, utcán befogott ebet nem fog a kifejezetten párnapos panzióztatott kutyák között elhelyezni, nem hülye! Az engedélyét (és így a működését, anyagi helyzetét) kockáztatja, ha megbetegszik a nála panzióztatott állat.

"Ehhez természetesen etetni kell őket, és mivel hogy ezek az állatkák nem igazán vegánok, így bizony ez az etetés hússal történik. A hús pedig ugye úgy keletkezik, hogy más állatokat kell megölni érte."
Ezt jellemzően a menhelyek végzik, adományokból. Adomány lehet száraz és konzerv eledel, használati tárgyak, valamint pénz, amiből a menhelyek az állatokat etetik, egészségüket felügyelik, gondozzák.
Szerinted ezek a konzervek, száraz tápok miből vannak? Súgok: fel nem használt állati eredetű alapanyagokból. Ezek honnan származnak? Húsfeldolgozókból. Nem kell húst enni, ennyire egyszerű. Együnk saját termesztéső kukoricát, zöldséget, mert megdolgoztunk érte , és jóleső érzés a saját munkánk gyümölcsét betakarítani. De hoppá! Ha nem eszünk húst, nem fogatjuk meg a macskával az egeret, kutyával a patkányt, majd a túlszaporodott állatállomány feltúrja a kiskertünket, róka koma lenyúlja a naposokat, vagy ha ő nem, akkor majd a menyét.
Enni vagy nem enni. Mármint húst. Ez itt a kérdés:)
Háziállatot eszünk (aki eszik, én igen). A hús származása és fogyasztásának gyakorisága és mértéke egyén -és jövedelemfüggő.
Nem lenne sok értelme erre most kategóriákként kitérni.

Vadállatot is eszünk (aki eszik, én igen). Nem sk. lövöm, fogom, nyúzom, érlelem, ecetetrá..., hanem vadász barátunktól újítok be néha. Ha a vadállat a természetes táplálékát fogyasztja amikor lelegeli a salátát a kertedből, akkor a kutya is a természetes táplálékát fogyaszja, amikor egy őzet bekajál a haverokkal. A kutya ugyanis ragadozó (nem mindenevő, mint pl. a disznó....hmm,... és az ember!), és falkában vadászik. Csak az ösztöneit követi (már amelyik követi), mert ősei -a szürke farkasok ld. az avatarom- is így tettek.
Ha valakit hibáztatni akarsz, akkor a kb. 18 ezer évvel ezelőtti eleinket, és a farkasokat hibáztasd, mert egymásra találtak.
Az állatvédelem szükséges. Ehhez viszont az állatvédelmi törvények betartásának megkövetelése elengedhetetlen mind a tartó, mind a törvényt meghozók részéről.
Hiányolom ugyanis az ellenőrzést, és szegés esetén a szankciókat.

(Kis kieg.: kutyáim vannak, jelenleg már csak kettő. Működtem együtt kutyamentőkkel, pár év után úgy döntöttem, hogy kiszállok, mert konstans hányingerem támadt az emberektől. Ebeim nem elkényeztetett, túlhájpolt, dizájnírozott dagadékok, hanem mentett keverék kutyák. Az egyik tacskó keverék, a másik Jack Russel, aki nyomokban némi foxterriert is tartalmaz. Kertes házamban egér és patkány nem sűrűn fordul meg, akkor is csak nagyon rövid időre. Innen csókoltatom a város vezetését, amiért irtja a nemrég még a szomszédban lévő véderdőt. Kutyáimnak gyakran főzök, vegyes kaján élnek.)

she_wolf 2017.07.16. 19:13:02

@morph on deer:
Szeretem a zöldeket, magamat is annak vallom. De nem sötétzöldnek, tőlük elhatárolódom.
Azzal a vadászattal semmi bajom, ami a vadgazdálkodás értelmezésébe belefér. Túlszaporodott egyedszám, ill. selejtes állatok kilövése.
Belegondoltál-e, hogy mi lenne, ha senki nem enne húst, ha mojzi vagy patesz szabadon grasszálna a kertedben, beóvatoskodná magát a szobádba, és az egy dolog, hogy megkajálja az asztalon hagyott pirítóst, de még a vellanvezetékeket is megcsócsálja! Mert olyanok ám:) Nem tartok itthon nekik mérget, csapdát. Van ugyan nyaktilós szerkenytűm, de azt sem használom. Az ebek lerendezik.
Nem. Nem fogom a megfogott rágcsálót elcígölni a hetedik határba elengedni, mert legközelebb a rokonyokkal tér vissza vendettára. A vad rágcsálónak semmi keresnivalója a konyhámban, szobámban, bárhol a falakon beül. Kívül tágasabb!

A vadászatban egyetlen dolgot nem szeretek: a pózolást. Valahogy mindig úgy érzem, mitha kompenzálni akarnák ezzel a valamilyen hiányosságukat. A vadászatnak ezt az emberi oldalát valahogy nem tudom elfogadni. Mert az lehet, hogy a teríték létszáma indokolható, de majd akkor feszítsen egy ilyen grízpuding a trófea fölött, ha a puszta kezével ölte meg a saját élete, vagy tulajdona védelmében a vaddisznót.

"Aztán elvisszük 5-10 kilométernyire és egy megfelelő helyen eleresztjük."
Ez tetszik:) Hadd okozzon másnak bosszúságot, igaz? És ha a kicsi mojzik várják a palláson hogy a mamájuk visszatérjen szoptatni őket? Egy alomnyi kisegeret ítéltél éhhalálra! Ugyehogyugye?

she_wolf 2017.07.16. 19:18:28

@she_wolf:
Jut eszembe, szánhúzó malacot sem láttam még:D

morph on deer 2017.07.16. 19:52:16

A kulcs valahol - gondolom - ott rejtőzködik, amikor az ember megtanul együtt élni a "természettel", a többi állattal, (nem az, akire maga gondol!) akceptálja a létezésüket, alkalmasint felméri még azt is, hogy nem őérte létezik a többi élőlény a Földön.

Nem vagyok hindu, sem vegán, eszem húst, stb., de ha nekem kéne ezért állatokat mészárolni, akkor valószínűleg legelnék inkább. Természetesen ez szubjektív és individuális, távol álljon tőlem, hogy ezt normaként kezeljem.

A kedvtelésből vadászókkal viszont teljesen más a helyzet! Aki szórakozásból öl az ugyanaz az aljadék kategória, mint az úgynevezett "kéjgyilkos" - legalább is nálam! Ez legfeljebb akkor módosul(hat)na, ha "a nyúl IS vinné a puskát" és visszalőhetne vele!

Teljesen egyetértek ezügyben 'Bikkfanfutyulo' hozzászólásával, hozzátéve, hogy manapság a kedvtelésből történő vadászat körülbelül annyira civilizált tevékenységnek számít, mint a gyerek kizárólag veréssel történő nevelése, vagy a női választójog megvonása lenne.

Az élethez egymásra vagyunk utalva, a szúnyogtól az elefántig mindenki számít!
Aki ezt nem fogja fel az annyit sem ér, mint az oxigén amit elpazarol a saját létfenntartására!

Zsoltika!
Rólad van szó!

morph on deer 2017.07.16. 20:13:10

@she_wolf:
"Valahogy mindig úgy érzem, mitha kompenzálni akarnák ezzel a valamilyen hiányosságukat."

Ez egyértelmű!
Fogadjunk, hogy a nagy "fegyverrel" felszerelt jágerek java része a "kis Pötsch" kategóriát erősíti! Mert ő "kemény" "macho" és úgy lelövi a pintyet, mint a ... pinty!
Ebben az esetben elég akár csak ránézni a "férfias" főfőfővadászra...

Nem, a szabadlábra helyezés természeti környezetet jelent, lakott területen kívül!
Ha közelebb viszem, - 2-3 kilométernyire - visszajön!
Feleségem nem hitte el, hogy megismertem, ezért a legközelebbi "vendég" kapott egy körömlakk pöttyöt, hogy lezárhassuk a vitát. Nem ő nyert :)

Azóta van egy macskánk, mert beállított kéretlenül mint kölyök, aztán most ő a háziúr, de azt már tudja, hogy a nadarakat békén kell hagyni (amikor látjuk) és nem örülünk az "ajándéknak!
Intelligens kis macs.

Boar. 2017.07.16. 20:17:12

@Bikkfanfutyulo: Nem csak erre a postra utaltam hanem általában, az indexen és "csatolt" blogjain állandóan megy az uszítás a vadászok ellen, összeírnak minden hülyeséget aztán ha ír nekik az ember egy levélkét a jogszabályokkal, egyebekkel kapcsolatban akkor elfelejtenek válaszolni vagy helyesbíteni...
Itt kötelező a kutyaseggnyalás, a vadászok fikázása, az ostoba sztereotípiák ismételgetése csak azért, mert tömjénzsóti vadászik és őt hivatalból utálni kell. (Na jó, az utálatra valóban rászolgáltak a narancstermesztők és barátaik, a letöltendőre is de ha a fidesznyikek hobbijait is kötelező lesz utálni, akkor jaj a lovasoknak, természetjáróknak, pecásoknak, vitorlázóknak i tak dajse.)
Egyébként-kérdésedre válaszolva- ismerek közmunkás és munkanélküli vadászt is. Addig nyújtózkodnak ameddig a takarójuk ér.

morph on deer 2017.07.16. 20:19:25

@she_wolf:
"Jut eszembe, szánhúzó malacot sem láttam még:D"

Ez most a válasz a "kutyából szalonna" mondásra?

Boar. 2017.07.16. 20:22:04

@morph on deer:
Erről beszéltem. Az ostoba sztereotípiák amelyeket az irígység szül...
A magatokfajta lúzer faszkalapok szerint aki vadászik, akinek nagy autója van, akinek hangos a motorja stb. annak csak kicsi pöcse lehet. Ettől aztán megnyugodva mesélitek az asszonynak, hogy az a tizenkét centi ami legénykorotokban még megvolt, valójában átlagon felüli.(Az asszony meg megértően mosolyog).

midnight coder 2017.07.16. 20:37:41

@she_wolf: "De katasztrófavédelmi malacról, meg mentőmalacról még nem igazán hallottam, mint ahogy bombakereső disznóról sem"

Mondjuk úgy, a disznók testalkata nem igazán ideális ilyesféle feladatokra, szemben az eleve ragadozó, ezért aztán jóval rugalmasabb kutyákkal.

"A panziókban esetleg kényszerűségből vannak kóbor ebek, mert a menhelyek kapacitása véges."
Én menhelyekről beszéltem. A panzió más kérdés, az egy üzleti vállalkozás a kutyák tárolására.

"Súgok: fel nem használt állati eredetű alapanyagokból."
Súgok: általában nagyjából mindent felhasználnak, kivéve a betegségben elhullott állatokat, de abból a legjobb tudomásom szerint kutyakaját sem lehet csinálni. Nyilván a kommerszebb kutyakajába nem a legjobb húsokat teszik, de ha nem mennek kutyakajába, akkor menne a 300 forintos virslibe és az ócított felvágottba.

she_wolf 2017.07.16. 20:46:51

@morph on deer:
Nem arra volt válasz, csak ha már bevontam a szürke farkasokat, felderengett észak, hó, meg a még északabb. És a társállat, haszonállat, élelem, segítőtárs. Gondolatszövevény szökellő gondolatokkal. Csapongok:)
Az nem biztos, hogy jó dolog mindent kiszedni a kutya és a macska szájából. Ha a kutyám képes elkapni a rigót, akkor a rigó nem képes elmenekülni előle. Ha a rigó nem képes elmenekülni előle, akkor más elől sem, és esetleg más madarak verik agyon. Melyik kevésbé fájdalmas a rigó szempontjából? Ezt hívjuk természetes szelekciónak. A gyengébb elhullik.
Ha a kutyám képes megfogni az egeret, kap érte jutifalatot és dícséretet, mert nem szeretek a mojzival egy kiflicsücsköt enni, plusz roki egeret nem vagyok hajlandó gyógytornáztatni. Ugyanis ha egészséges és ügyes lenne, kiröhögné a kutyát. Viszont ha a kertben megfogja az egeret és büszkén dicsekedik vele nekem a nappaliban hogy milyen ügyes volt, akkor az egérdög lecsúszdázik a slozin, az eb meg hoppon marad.
Szóval így vagyunk mink:)

Vadász ismerősömnek habzó szájjal mentem neki, amikor egy muflon fejét készült lefőzni. Minden volt, csak nagyságos úriember nem. Aztán elmagyarázta, hogy mit tanulmányozzak meg alaposan a muflon fején.
Röviden: nem kellett volna sok idő ahhoz, hogy az állat önmagát nyársalja fel a csigájával. Kínszenvedés overdose. Igen, selejtes állat volt.
Az eset meg jó régen történt, és akkor kristályosodott ki előttem a "vadvédő" és a kivagyizó bérvadász közti különbség.

midnight coder 2017.07.16. 20:54:52

@morph on deer:

"Láttad már egy kicsit nagyobb vadászat után a kiterített "zsákmányt", ahol százával fekszenek az értelmetlenül legyilkolt állatok"
Azok az állatok ugyanúgy az asztalra kerülnek, mint a húsgyárban leölt csirkék, disznók, tehenek. Az egy-egy vadászat után kiterített zsákmányt egy húsgyár csirkéből kb egy perc alatt produkálja, és teszi azt a nap 24 órájában, folyamatosan. Azzal a különbséggel, hogy a húsgyár csirkéit nem a kotlós neveli fel, hanem egy gép, a születésüktől a pár hónappal később bekövetkezett halálukig max. villanyfényt látnak.

"Akik - egyébként - ugyanannak az Istennek a teremtményei, mint az a Semjén nevű Isten szolgája, aki elvette az életüket..."
Én eddig valami Darwin nevű fószer által felfedezett evolúcióról tudtam...

"Hát eltaláltam. Aztán ott feküdt egy kis szerencsétlen, véresen, élettelenül, és én akkor lőttem élő célpontra utóljára. "
Pár verebet én is lőttem gyerekként, de ilyen hisztit nem csaptam miattuk. Vidéken nőttem fel, pontosan tudtam hogy a veréb az veréb, a galamb az galamb, a csirke az csirke, a kutya az kutya. Mindennek megvolt a helye a paraszt portáján, és bár a paraszt is szerette a Bodrid, azért elég hülyének nézték volna a faluban azt, aki egy ágyban alszik a kutyájával. És joggal.

Ma inkább etetem őket - annak ellenére hogy ma sem látok beléjük mást mint amik, de míg vidéken egyszerű kártevők voltak, itt Pesten a szabad élet jelei a betondzsungelben.

"Nálunk (a vidéki házunk padlásán) az egérfogó is "ketreces" - azaz nem öli meg Jerryt, csak csapdába ejti."
A mai állatvédelmi hiszti körüli probléma pont ez lehet. Az egér az egér, és nem Jerry aki valójában egér alakjában ábrázolt ember. A valód egér, és a rajzfilmbeli Jerry között kb. semennyi hasonlóság sincs azon túl, hogy mindkettőre vadászik a macska - akiben amúgy szintén nemigen van meg semmi Tom-ból. De aki nem a természet közelében nőtt fel, az simán belelátja azokat a tulajdonságokat az állatokban amik nincsenek bennük.

"Volt rá példa, hogy két egér volt a csapdában, ami csak úgy lehetséges, hogy az egyik követte a másikat, mert összetartoztak."
Nem összetartoztak, csak jött mind a kettő a kajára. Anno amikor nyulakat tartottam és száraz kajával etettem őket ott is voltak egerek, és néha együtt ettek az etetőből. Egy nyúl egy egér, másik nyúl, másik egér, harmadik egér, megint egy nyúl... Mindezt fényes nappal.

McKinney 2017.07.16. 21:07:59

ez vadászat
youtu.be/QoTmXyTuE5I
meg ez
youtu.be/TGpCkXuvVaE

a semlyénféle fasszopóké csak bohócpolírozás

she_wolf 2017.07.16. 21:11:09

@midnight coder:
"Az egyik, hogy lelkes állatvédők fenntartanak mindenféle panziókat kutyák és macskák számára, hogy a kóbor állatokat életben tartsák."

Te magad írtad!:)
A menhely -már bocs' a szóhasználatért- de kurvára nem panzió, de nem ám! Az Illatos úton jártál már? Ebrendészeti telep. Ha lehet, azok még rosszabbak, mint a menhelyek.
A talált és befogott kutyák ezekre a helyekre kerülnek. A menhelyeken "dolgozók" (az idézőjel azért, mert jobbára önkéntesek csinálják, ingyér') webes felületeken hirdetik elveszett-találtként a jelöletlen és így beazonosíthatatlan kutyákat, ha ez nem vezet eredményre, akkor nincs altatási kényszer, mehet orrba-szájba a gazdikeresés.
Ha jogkövető álompógár elkóricált ebe, akkor általában van benne chip (esetleg tetkó), gyorsan rövidre zárható az ügy. Jómagam vagy kb. 60 kutyát adtam gazdihoz utánkövetéssel, chipezve, oltva, olykor több hónapos saját zsebből történt ideiglenes tartás után.
És igen, rettenetesen haragszom azokra a kutyásokra, akik nem úgy gondozzák a kutyájukat, és nem úgy élnek velük, hogy az a társadalmi normáknak -no és persze a kuytáknak is- megfeleljen.
Azoktól a fejtetűt is sajnálom. Mert a kutya jó teremtménye a természetnek.

A kutyakajáknak tényleg csak az ember heppje és az anyagi helyzete szab határokat. Én nem eszem sem felvágottat, virslit pláne nem. Szalámi, sonka néha beficcen, húst pedig ismerős helyekről szerzek be. Csirkét néha a szomszéd nénitől:)
A kutyáknak olyan húsfélét készítek, ami az emberi menüből kimarad: húsos csont, bőr, ha apríték, akkor rájuk is számítok, úgy dolgozom fel a húst. Hogy ne legyen egyszerű a dolgom: J.R.-nek nem adhatok baromfit, utolérte a humán kórság, allergiás tünetei vannak tőle, eléggé durvák.
Száraz kutyakaja beáztatva, valami húsos cucc, tészta, rizs. És ezek permutációi:)
És hetente 1 nap koplalás.

Bikkfanfutyulo 2017.07.16. 21:26:39

@Boar.: "Egyébként-kérdésedre válaszolva- ismerek közmunkás és munkanélküli vadászt is. Addig nyújtózkodnak ameddig a takarójuk ér."
Ők melyik kategóriában vadászok? - Úri passzió, vagy a vadgazdálkodás a motiváció?

morph on deer 2017.07.16. 21:31:49

@Boar.:
"Erről beszéltem."

Vaddisznócska, el vagy kissé tévedve!
Én most sem vadászom, korábban sem tettem. Rosszabb hírem is van: ahova ez a jópofának szánt gyászhuszár igyekszik én már rég jártam, és még mesélni is tudnék róla! Ha a diszkrécióm engedné!
(You know, been there, done that, have the t-shirt!)
Röviden: nincs miért irigykednem pubika!
Fogod?

A Semjén nevű talált kincs meg csak hülyítsen tovább téged, hiszen erre vagy kitalálva! Továbbá: nyugodtan ábrándozzatok tovább arról az utazásról, amelyiket én már ki is pihentem ;)

Remember: én MÁR voltam annyi idős mint most ti! Lesztek ti valaha is annyi idősek mint én? ;p

she_wolf 2017.07.16. 21:35:51

@McKinney:
Eszednél vagy te? Kapj már a fejedhez! Ilyet adni idióták kezébe? Egy tollat sem tudnak rendeltetésszerűen használni, mert mindent összefirkálnak vele!
Atyaég, ha ezt meglátja valamelyik balfasz, másnap már törvénymódosítást eszközölnek:(

tempóra móres 2017.07.16. 21:48:36

@morpho: Aham. Tudod, mi a különbség a "kormánymásodik" és a "kormány második" között?

5perc 2017.07.16. 21:51:35

Ez a seggarc a hajléktalanok, menekültek, tanárok, betegek, helyébe is hasonlóképpen képzeli magát.
Semmi bajom a vadászokkal, míg négy fal küzütt csinálják.

Bikkfanfutyulo 2017.07.16. 22:02:16

@morph on deer: "Remember: én MÁR voltam annyi idős mint most ti! Lesztek ti valaha is annyi idősek mint én?"
Gratulálok, jó egészséget - és én nem vagyok biztos benne, h megérem, bár nem tom, mennyi vagy. :-)

morph on deer 2017.07.16. 22:44:51

@midnight coder:
Kösz a választ!

A csirkefarm meg a kedvtelésből gyilkolás között azért akad némi különbség. Az egyik erre 'gyártott' jószág, amelynek a ketrecen/ólon/whatever kívül sosem volt és nem is lesz másfajta élete, a másik meg egy szabad élőlény, melytől merő szórakozásból veszi el az életét a Semjén és/vagy Lázár féle aljanép.
Nem ugyanaz!

"Én eddig valami Darwin nevű fószer által felfedezett evolúcióról tudtam..."

Ami a "fejlődést" illeti nem tudtad rosszul! (Lásd: "evolve")
Ami a teremtésre vonatkozik, arról kérdezd inkább Semjént. Elvégre ez az ő szakmája kéne, hogy legyen!
Anndk ellenére, hogy a Led Zeppelin meg a Black Sabbath nótáinak sátánista vonatkozásairól írta a dolgozatát...

Jerry kettőnek már nem volt csalétek - az leesett az első esetben. Ezek meg ott ültek, összebújva.. :)
Egyébiránt de, az egér épp olyan, mint a rajzfilmben!
A végtelenségig kíváncsi - egy ismerősöm csalétek nélkül egerészik, mert az egeret minden érdekli, a csapda is!
Egy idő után nem ment egér a csapdába, és tudni akartam, hogy miért. Felszereltem egy kamerát, és néztem, ahogy Jerry odamegy és teszteli, hogy billen-e vagy nem, majd mikor kiderült, hogy igen, továbbállt, a csalétek ellenére! Ha nem látom, nem hiszem el!
Innentől élt a kihívás, hogy ki jár túl a másik eszén :))

Na mindegy, ez hosszú lenne, de ami biztos az az, hogy az állatok - úgy általában - sokkal értelmesebbek, mint gondolnánk!

Ezt mondom annak ellenére, hogy eszem némelyiküket, stb.!

Egy dolog mindenesetre biztos, hogy én az életben soha nem leszek 'vadászat'párti, már ami a hobbyt illeti!

Javaslom Fekete István vadászattal (is) kapcsolatos könyveit! A mai napig érvényes etikai útmutatást lehet kapni tőle, ami az ember és természeti környezetének viszonyát illeti, azon felül, hogy kiváló a stílusa!

Utóljára: a verebet falun lőttem.
A szempont azóta sem az, hogy milyen állat kinek/minek hajt hasznot, vagy ki minek szokta tartani a körülötte előforduló élőlényeket, hanem a tény, hogy élőlények!
Márpedig nekem semmivel sincs több JOGOM élni, mint Jerrynek, - én csak erősebb vagyok, és el tudom pusztítani.

Miért tenném?

morpho 2017.07.16. 22:58:24

@tempóra móres: Tök jó, akkor most képzeld azt, hogy nincs ott szóköz! Menni fog? Ha igen, akkor áruld el, hogy mi köze van ennek a poszt tartalmához? Semmi jött ki neked is? Akkor ezt megbeszéltük! Egy élmény volt! Tényleg!

morpho 2017.07.16. 22:59:34

@5perc: "Semmi bajom a vadászokkal, míg négy fal között csinálják." Ez kurvajó!!! :)))

she_wolf 2017.07.17. 00:24:53

@morph on deer:
"Egyébiránt de, az egér épp olyan, mint a rajzfilmben!
A végtelenségig kíváncsi..."
És makacs, kitartó, rafinált:) Ha észreveszi hogy J.R. éppen lokalizálja, kussol. Csakhogy J.R. sem most jött le a falvédőről, az izgalomtól remegve ugyan, de kussol, és mojzi következő suhanása az eb fogai között ér véget:P

Tömjén Zsótinak szerintem mindenki sátánista, aki nem templomozik legalább vasárnaponként. A rockot egyébként is szokás az ördög eszközének tekinteni, az térít le az igaz útról -mondják az idióták, és unalmukban mindenféle elméleteket is gyártanak ehhez. Még ennyi farizeust, mint amennyi a fidesz-kdnp-ben meg bír férni.... eskü, a végén még megtérek, de csak egy imára:(

jolka40 2017.07.23. 12:20:04

Régen élveztem ennyire kommenteket! Megszépítették a vasárnapomat!
süti beállítások módosítása